273 konzervatív értelmiségi
2007. április 11. írta: politicus

273 konzervatív értelmiségi

Írtam korábban egy rövidke postot arról a polémiáról, ami a Klubrádió egyik műsorkészítője, Mihancsik Zsófia és a rádió vezetése közt zajlott. Akkor a következő idézeten felbuzdulva arra kértem az olvasókat: hozzunk már össze szegény hölgynek 273 konzervatív értelmiségit, amely listát - ezt ígérhetem - el fogom juttatni a fent nevezett hölgynek.

Az idézet:

Mihancsik a vita egy pontján mellékelte a rádió vezetőinek azok névsorát (273 ismert név) is, akik az elmúlt öt évben a Hétzáró vendégei voltak. - Szeretném - tette hozzá -, ha a Klubrádió összeállítana egy 273 fős névsort azokból a - gondolom - jobboldali értelmiségiekből, akikkel ki kellene egyensúlyozni a Hétzárót. Azt is szeretném azonban, ha ez a lista ugyanilyen színvonalas, elismert és szuverén emberekből állna. Ha ugyanis ez a három követelmény nem teljesül, a Hétzáró intellektuális színvonala és hitelessége nagyot zuhanna, és azt én nem vállalnám.”

 Ugyan a hölgy közben felmondott a rádiónak, azért talán nem haszontalan, ha Mihancsik megismerkedik azokkal a nevekkel, akiket eddig volt szíves mellőzni a műsorából.

Eddig:

Solymosi Frigyes
Stumpf István
Betlen János
Kóczián Péter
Náray-Szabó Gábor
Löffler Tibor
Lánczi András
Lányi András
Borókai Gábor
Elek István
Finta József
Freund Tamás
Hámori József
Herczegh Géza
Kádár Béla
Jeszenszky Géza
Martinovich Endre
Lovas Rezső
Martonyi János
Tulassay Tivadar
Zlinszky János
Pálinkás József
Fricz Tamás
Ungváry Krisztián
Járai Zsigmond,
Matolcsy György
Csaba László
Csizmadia Ervin
Rogán Antal
Kósa Lajos


A félreértések elkerülése végett nem minden név takar konzervatív érzületet, pusztán ezek a nevek merültek fel a kommentelők részéről. Tehát csak hajrá, záporozhatnak a nevek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3357193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Boom Beach Hack 2018.01.26. 00:31:51

Blackberry messenger icons cartoons - Is it safe to take adderall while on hcg drops

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 13:09:55

cziffra

kérlek értsd meg, hogy Lovas, Bayer, Bencsik nem kerülhet fel egy olyan listára, ahol Ostváth, Mádl, vagy Ablonczy neve szerepel.

Ez miért nem érthető?

:-S 2007.04.12. 13:12:35

politicus

Ez még OK is lenne, ha nem szerepelne rajta néhány nem túl jelentékeny, csak épp (amúgy nekem is) szimpibb újságíró.

Amúgy ha meg már igen, hát a HV részéről odapakolnám Élő Anitát is.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.04.12. 13:13:13

Betlent télleg vegyük ki, 2002-ben a választások éjszakáján olyan jól hallhatóan roppant a gerince, hogy öröm volt nézni.
faggyas, zelei nem biztos, hogy befér. a petán legalább főszerkeszt egy jól működő jobbos periodikát. de az ő helye sem garantált, sztem.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.04.12. 13:19:03

van egy kompromisszumos javaslatom, szedjük ki az összes újságírót. vagy ha nem, akkor hol marad a dévényi pista, a stumpf andris meg a zsuppán andrás meg a többiek a HV-től? az ő nevük amúgy is egy listán van az ablonczyval.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 13:20:02

Benedek

Az újságírók nagy részét ki kell venni, nem kérdés. Betlent is kiveszem. Faggyast benn hagynám Zelei is kivenném...

:-S 2007.04.12. 13:20:53

Aztán Pálffy István, Oszter Sándor, Balog Gábor, Balázs Péter, Shell, Reviczky, Raksányi még repülhet pl, sztem - nem mert rosszak volnának, hanem mert annyira talán nem unikálisak & amiben jók, annak nincs sok köze a politikához...

Tornázzuk le úgy 220-ra, aztán csak lesz még 50 másik valahogy :-)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 13:23:51

Pállfyt, Oszter, Balog, Shell tényleg ki, de Rev, Balázs P. és Raksányi azért maradjon. Szerintem...:)

:-S 2007.04.12. 13:24:43

Az összeset semmiképp ne. Pl. Borókai nem csak a kormányszóvivősége miatt nem senki, sztem. Van ott is komoly teljesítmény - csak nem mindenki olyan nagyon nagy, aki látszik.

ergé 2007.04.12. 13:26:35

na ja, fel lehet sorolni a jobboldali médiumok szerkesztőgárdáját, de annak nincs sok értelme.

szakmájukban kiemelkedő eredményt elérő, véleményt formáló értelmiségiek kellenek a listára.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 13:29:12

Szakolczai György, közgazdász

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.04.12. 13:29:50

borókai nélkül sehol sem lenne a HV, ami ma mo. legütősebb hetilapja. nemcsak publicistának, kommunikációs szakembernek, hanem menedzsernek is kiváló. maradjon)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 13:30:25

Varga Csaba, jogász, jogfilozófus

Naumov · http://www.url.hu 2007.04.12. 13:31:51

Madar Istvannal kapcsolatban jegyeznem meg, hogy tanarom volt a kozgazdasagi (corvinus) egyetemen gazdasagpolitikabol, es rogton az elejen tisztazta, hogy o se nem jobbos, se nem balos, mert egyik oldallal sincs megelegedve, nem is megy szavazni (ez meg 2006 elott tortent). Ettol fuggetlenul a HirTV-s elemzesei korrektek, elfer a nevsorban.

Nem lattam a listan:
Gordos Geza
Kollar Istvan
(BME egyetemi tanarok, emlekszem, hogy anno 2002 kornyeken ok is alairtak valami valasznyilatkozatot a haromhetente menetrendszeru Eorsi-Farkashazy-Jancso-Vasarhelyi-stb. "zorbanegyantiszemita" kozlemennyel szemben)

Politikusokat, ill. olyan szemelyisegeket (pl. Lovas, Bayer) akiknek a megnyilvanulasai kapcsan itt jobbkez fele is szivjak a fogukat, en sem eroltetnek. Az, hogy miota Egerszegi kiult a Kossuth terre a "zorban" moge, kiderult rola, hogy mind az ot olimpiai aranyat ugy nyerte, hogy kozben majdnem belefulladt a vizbe, termeszetesen mas kategoria

:-S 2007.04.12. 14:00:32

Madár - igen, nálunk is így kezdte, lehet, inkább csak korrekt :-) Ezért is említettem Törökkel együtt, h talán kéne ezeknek vmi allista - nem szeretnének nagyon oldalhoz tartozni, de jól lehet(ne) velük együtt dolgoztatni kormányon vszeg. Mindenesetre azok közé tartozik, akik nem dőltek be a Járai körüli hisztériakeltésnek, ez egész biztos.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.04.12. 14:18:59

Valszeg úgysem lesz tökéletes a lista, mert azért azt imerjük el, hogy nem lehet felállítani olyan paraméterekből álló sablont, ami egy kevés arcon kívül egyértelművé tenné azt hogy "konzervatív-jobbos értelmiségi", mi van pl. azokkal, akik tényleg sehova sem sorolják magukat, csupán a munkáikat lerostálva billen ide, vgy oda a mérleg? Pl. a Védegyletes arcok pont ilyen kategória, a Jábor Benedeket én javasoltam, de lehet hogy jobb lenne kivenni.

Kurva jó ötlet volt ez a lista de a skatulyázás veszélye azért fennáll. Én szvsz pont ettől a skatulyázástól féltek sok mindenkit.

:-S 2007.04.12. 14:27:09

További, felülvizsgálatra javasolt nevek:

Belénessy Csaba
Bitskey Tibor
Blaskó Péter
Borbás Mária
Buzánszky Jenő
Cseke Péter
Csontos János
Darnyi Tamás
Dózsa László
Dresh Mihály
Egerszegi Krisztina
Finta József (sztem nem is jobbos, csak nemzeti konzultált 1 kicsit)
Gazsó L. Ferenc
Götz Anna
Gyarmati Dezső
Heltai Péter
Kautzky Armand
Keresztes Ildikó
Márton András
Mészöly Kálmán
Mezey György
Nagy Tímea
Németh Kristóf
Obersovszky Péter
Ókovács Szilveszter
Sasvári Sándor
Szaniszló Ferenc
Trokán Péter

gloire 2007.04.12. 14:36:09


Hegyi Zoli (ex sexepil, magyar nemzet)

gloire 2007.04.12. 14:38:26


Krausz Tivadar

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 14:40:59

Gloire

legyen a javasolt nevekhez egy kis leírás is, jó?! Mit csinál, titulus, ilyesmi!

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 14:47:07

XVII. Benedek

Egyetértek:

Bitskey Tibor
Borbás Mária
Cseke Péter
Csontos János (egyébként már korábban kivettem)
Darnyi Tamás
Dresh Mihály
Egerszegi Krisztina
Gazsó L. Ferenc
Götz Anna
Kautzky Armand
Keresztes Ildikó
Mezey György
Németh Kristóf
Obersovszky Péter
Ókovács Szilveszter
Sasvári Sándor
Szaniszló Ferenc
Trokán Péter


Nem értek egyet:

Finta József (bizony jobboldali, tagja a BLA-nak is.)

ill. a többiek.

Egyetértésem ill. nem értésem azon alapszik, hogy ki az aki közéleti témában is megnyilvánult már és a saját területén is kiválót alkotott.

Akikkel egyetértek, azokkal azért, mert kevésbé voltak nyilvános közéleti megnyilvánulásaik.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 14:49:53

Keresztes Ildikónál tévedtem...:)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 14:52:13

új lista! 242 név!!

Ablonczy Balázs, történész
Ablonczy László irodalmár, újságíró, kritikus, színházigazgató
Alexa Károly, irodalomtörténész
Andrásfalvy Bertalan, etnográfus, a néprajztudomány doktora
Auth Henrik, közgazdász
Bába Iván, volt államtitkár és nagykövet
Badár Sándor, humorista
Balázs Péter, színművész
Balázs Zoltán, filozófus
Becze Gábor, Kaláka együttes
Belénessy Csaba, újságíró
Berecz András, mesemondó
Bereményi Géza, rendező
Bertényi Iván, egyetemi tanár, MTA doktora
Bíró Gáspár, habilitált egyetemi docens, Politikatudományi Intézet, ELTE
Bíró László, püspök
Blanckenstein Miklós, pápai prelátus, püspöki helynök
Blaskó Péter, színművész
Bod Péter Ákos, közgazdász, egyetemi tanár
Boda Zsolt, közgazdász
Bogár László, közgazdász
Bolberitz Pál, teológus
Bor Zsolt, fizikus
Borókai Gábor, újságíró
Botos Katalin, közgazdász
Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes
Buzánszky Jenő, futbalista, az aranycsapat tagja
Chikán Attila, közgazdász, egyetemi tanár
Czakó Gábor, író, esszéista, képzőművész
Csaba László, közgazdász
Cséfalvay Zoltán, közgazdász
Cseh Tamás, zeneszerző
Cselovszky Zoltán építészmérnök
Csite András, tudományos munkatárs, MTA Politikai Tudományok Intézete
Csizmadia Ervin, politológus
Csókay András, idegsebész
Csoóri Sándor, költő
Csukás István, író
Csurgay Árpád, professzor, az MTA tagja
Dózsa László színművész
Dr Magyar Gábor, hagyományőrző
Dr. Ádám Antal jogász, professor emeritus
Dr. Király Miklós, jogász, a MPEE elnökségi tagja
Dr. Tersztyánszky Ödön, jogász, volt alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, jogász, volt alkotmánybíró
Egedy Gergely, politológus
Éger István, a MOK elnöke
Elek István, közíró
Eperjes Károly, színművész
Erdő Péter, bíboros
Éri Péter, Muzsikás együttes
Ertsey Attila, építészmérnök, Élőlánc Magyarországért, Országos civil fórum
Fábry Sándor, humorista
Faggyas Sándor, főszerkesztő-helyettes, Magyar Hírlap
Falus András professzor, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője
Farkas Árpád, költő, szerkesztő (Sepsiszentgyörgy)
Fázsy Anikó, főszerkesztő, Nagyvilág Világirodalmi folyóirat
Finta József, építész
Földesi Margit, történész
Freund Tamás, agykutató
Fricz Tamás, politológus
G. Fodor Gábor, politológus
Gazsó Tibor, szociológus
Gereben Ágnes, történész
Gergely András, történész
Giró-Szász András, politikai elemző
Görömbei András, irodalomtörténész, akadémikus
Granasztói György, történész
Grétsy László, nyelvész
Gróh Gáspár, irodalomtörténész, kritikus. A Magyar Szemle rovatvezetője
Grosics Gyula, futbalista, az aranycsapat tagja
Gryllus Dániel, Kaláka együttes
Gryllus Vilmos, Kaláka együttes
Gyarmati Dezső, olimpiai bajnok
Győriványi Ráth György, rendező
Gyulai Líviusz, Kossuth díjas grafikus
Gyurgyák János, igazgató, Osiris Kiadó
Gyurkovics Tibor, író
Hamar Dániel, népzenész (Muzsikás együttes)
Hamecz István, közgazdász
Hámori József, biológus
Hankiss Ágnes, pszichológus
Heim Péter, közgazdász
Heltai Péter, újságíró
Herczegh Géza, nemzetközi jogász
Hermann Róbert, történész
Hoffmann Rózsa (tanszékvezető docens, PPKE)
Hont András, történész
Horkai Hörcher Ferenc, filozófus
Horváth Attila, jogász, az Október 23 bizottság tagja
Huzella Péter (ex-Kaláka)
Ifj. Béres József, vállalkozó
ifj. Bertényi Iván, történész
Iván László orvos, gerontológus
Jankovics Marcell, filmrendező
Járai Zsigmond, közgazdász
Járosi Márton, engergia-kutató
Jávor Béla, ügyvéd
Jávor Benedek, Védegylet-szóvívő
Jelenits István, piarista szerzetes
Jeszenszky Géza, történész
Jókai Anna, író
Juhász Imre, jogász, az Október 23 bizottság tagja
Kabódi Csaba, jogász
Kádár Béla, közgazdász
Kaderják Péter, Budapesti Corvinus Egyetem, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője
Káel Csaba, filmrendező
Kányádi Sándor költő (Kolozsvár)
Karátson Gábor, író
Kárpáti György, olimpiai bajnok
Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója
Kemény Győző, zenész
Kengyel Miklós jogász
Keresztes Ildikó, énekesnő
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke
Kertai Aurél, MOK, háziorvosi szekció
Kézdi Gábor, a Közép-európai Egyetem (CEU) adjunktusa
Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész
Kobzos Kiss Tamás, lantművész
Kóczián Péter, újságíró
Kocsis Zoltán, zeneszerző
Kodolányi Gyula, költő, a Magyar Szemle főszerkesztője
Kopp Mária, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
Korzenszky Richárd atya, volt pannonhalmai tanár, ma a tihanyi apátság perjele
Kósa László, művelődéstörténész, akadémikus
Kovács Ákos, zenész
Körmendy Zsuzsanna, Irodalomtörténész és szerkesztő
Körösényi András, politológus
Kulcsár Szabó Ernő, irodalomtörténész
Kulin Ferenc, irodalomtörténész
Kun Miklós, történész
Lámfalussy Sándor, közgazdász, az Euró atyja
Lánczi András, filozófus
Lányi András, Védegylet
Lászlóffy Aladár költő (Kolozsvár)
Lenkovics Barnabás, alkotmánybíró
Lovas István, akadémikus
Lovas Rezső, fizikus
Löffler Tibor, politológus
Lőrincz Csaba, politológus
Mádl Ferenc, jogász, egyetemi tanár, volt köztársasági elnök
Magyarics Tamás, amerika szakértő
Makovecz Imre, építész
Marinovich Endre, tanár
Maróth Miklós orientalista, klasszikus filológus
Márton András, színművész
Martonyi János, egyetemi tanár
Matolcsy György, közgazdász
Mellár Tamás, közgazdász
Melocco Miklós szobrász
Mészöly Kálmán, edző
Miszlivetz Ferenc, szociológus
Molnár Attila Károly, történész
Molnár Tamás, Inconnu művészcsoport
Molnár Tamás, USA-ban élő konzervatív filozófus
Morvai Krisztina, jogász
N. Pál József irodalomtörténész, kritikus
Nacsa Olivér, humorista
Nagy Tímea, olimpiai bajnok
Náray-Szabó Gábor, vegyészprofesszor
Nemeskürty István, történész
Németh György szociológus közgazdász
Olofsson Placid atya
Oplatka András, újságíró
Orbán Anita, külpolitikai szakértő, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese
O'sváth György, közgazdász, jogász
Pákozdi Imre, villamosmérnök
Pál Ferenc, plébános
Pálinkás József, egyetemi tanár
Papp Lajos, szívsebész
Páva Péter, tanár
Pécsi Györgyi, kritikus
Pesty László, újságíró
Pokol Béla, alkotmányjogász, egyetemi tanár
Pozsony Ferenc etnográfus (Kolozsvár)
Pozsonyi Ádám, író
Prőhle Gergely, volt berlini és berni nagykövet
Pungor Ernő, akadémikus
R. Várkonyi Ágnes, történész
Radványi Balázs, Kaláka együttes
Raksányi Gellért, színművész
Révész Tamás, közgazdász
Reviczky Gábor, színmúvész
Rockenbauer Zoltán, volt kulturális miniszter
Roska Tamás Bolyai-díjas professzor
Roska Tamás, informatikus
Rudolf Péter, színművész
Sándor György, humoralista
Sára Sándor, filmrendező
Sasvári Sándor, énekes
Schlett István, politológus
Schmidt Mária, történész
Schmitt Pál, olimpiai bajnok, a MOB elnöke
Schneller István, építészmérnök, Budapest egykori főépítésze
Schöpflin György, politológus
Schwajda György, rendező
Sebeők János, író
Sebestyén Márta, népdalénekes
Simon János, politológus
Sipos János, akadémikus, népzenekutató
Solymosi Frigyes, akadémikus
Somogyi Győző, festöművész
Stumpf István, politológus
Szabad György, történész
Szabó István, református püspök
Szakolczai György, közgazdász
Szalay Péter, alktománybíró
Szapáry György, közgazdász
Száraz Miklós György, író
Szarka Tamás, zenész
Széles Gábor, vállalkozó
Szemadám György, festő, író
Szemerkényi Réka, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés elnöke
Szerencsés Károly, történész
Szilágyi István író (Kolozsvár)
Szokolai Sándor, zeneszerző
Szomjas György, filmrendező
Szörényi Levente, zeneszerző
Tánczos Vilmos etnográfus (Kolozsvár)
Tar Pál, volt vatikáni nagykövet
Taxner-Tóth Ernő, irodalomtörténész
Tellér Gyula, szociológus
Temesi Ferenc, író
Tőkéczki László, történész
Tőkés László, püspök
Tőkés Rudolf, politológus
Tölgyessy Péter, alkotmányjogász
Tringer László pszichiáter, egyetemi tanár
Tulassay Tivadar,gyermekorvos
Vadász György, építészmérnök
Varga Csaba, jogász, jogfilozófus
Várszegi Asztrik, pannonhalmi apát
Vértesaljai László S.J.
Vetési László református lelkész, szórványmentő (Kolozsvár)
Vizi E. Szilveszter, agykutató
Vízkelety Mariann, jogász, Polgári Szemle
Völgyesi Miklós, jogász
Vukovich Gabriella, közgazdász
Wermer András, reklámszakember
Zlinszky János, alkotmányjogász
Zombori István muzeológus, Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 15:04:58

Összesen 241 eddig, Roska kétszer volt.

:-S 2007.04.12. 15:11:46

OK; színészeket, művészeket és sportolókat amúgy azért nem látok szívesen, mert (kivéve mondjuk a népzenét és hasonlókat) sokszor nincs olyan nagyon sok köze a politikai meggyőződéshez annak, amiben kiemelkedtek.

Illetve a nemzet szeretete meg az értékteremtés, sportban a hajtás pl. összefügghet, persze... Csak épp nem érzem, hogy ez a meggyőződés sokkal megalapozottabb lenne vagy jobban alakítaná a politikát, mint egy átlagember esetében. EBBEN a kérdésben nem gondolom, hogy sokkal nagyobb tudásanyag birtokában döntenének, mint bárki más.

:-S 2007.04.12. 15:21:33

Turul

Tényleg, Holtzer micsoda?

gloire 2007.04.12. 15:27:17


Hegyi Zoli ( énekes-szövegíró, költő, újságíró)
Krausz T. (író, költő, publicista/Kapu/Rozsnyó-Bp.)

Brády Zoltán (Kapu főszerkesztő)

Grandpier Attila! (csillagász, zenész, költő)

gloire 2007.04.12. 15:30:04


Temesi Ferenc (író)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 15:44:07

Temesi már volt

Krausz T. ??? Ki ő, nem hallottam róla...

Hegyiről sem.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 15:45:14

XVII. Benedek

Sportolók, mint Kárpáty, Gyarmati azért kerülnek be, mert emblematikus figurái a jobboldalnak, akiknek van közéleti véleményük is.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 15:45:39

Míg egy Darnyinak vagy Egérnek nem nagyon, vagy egyáltalán nem.

:-S 2007.04.12. 15:46:10

Remélem, nem Krausz Tamás :-)

nénike · http://mandiner.hu 2007.04.12. 16:06:24

Schell Ádám színész helyesen Schnell Ádám!

ergé 2007.04.12. 16:10:51

Grandpierre Attila valóban egy független konzervatív (vagy inkább tradicionalista) értelmiségi.

Csillagász, író, Vágtázó Halottkémek frontembere.

nénike · http://mandiner.hu 2007.04.12. 16:10:59

Nagy Tímea, olimpiai bajnok pedig gyógypedagógus, jelenleg gyesen. Szóval ez annyira nem közéleti szerep.

Bakura az okostojás · http://alhir.blog.hu 2007.04.12. 16:11:17

politicus: Kérlek, lassan másfél éve blogolok, s talán még sosem személyeskedtem! Ha véletlenül mégis, az sem általános, de nem rémlik ilyen eset.

Az RTL Klub Híradóját szerintem ha már be kell sorolni, inkább jobbra kell tenni. De elfogadom hogy azt kell szajkózni a jobboldalt, hogy csak a Hír TV a jobbos, minden más balliberális. Én ezt tudomásul veszem és nem sértegetek senkit. Nektek sem kéne engem.
Mindenki megnézheti szabadon a Híradókat és eldöntheti... (Egyébként a bulvárhíradók amúgy is mindig az ellenzéknek fekszenek...)

A többihez:
"Egyébként ha már Fritz Tamás rajta van a maga ökörségeivel, akkor a vele egy szinten lévő Bayer Zsolt vagy Lovas István miért nincs? És még lehetne sorolni a radikálisokat."
Világosan látszik, hogy sokkal inkább az elfogultságát, és nem igazán a szakértelmét kritizálom! (Elég okos ő ahhoz, hogy maga is tudja, Sólyom nem oszttathatja fel az országgyűlést, mégis ezt követeli...)
Erre ergé ha nem is szó szerint lesenkiz, és az érdemi kritikát nem cáfolja. (Ez a személyeskedés, sokkal inkább, amit nem kérsz számon...)
Erre nem megsértődöm, hanem poénkodom egyet a feldobott labdára. Amit csak te veszel a jelek szerint komolyan. (Még maga az illetékes is csak mosolygott volna rajta.)

Az utóbbi időben már szinte félek kommentálni téged, mert mindent támadásnak és személyeskedésnek veszel. A vitáink kimerülnek abban, hogy leírom "piros", te meg válaszolsz, hogy én nem "pirosat" írtam. (Mielőtt jönne a szokásos válaszod, hogy hol írtam, hogy "piros", ez csak képletes példa.)
Még véletlenül sem lehet semmiben sem igazam veled szemben.

Addig a blogom kapcsán az ottani írások terjedelmével volt bajod, és linkeket hiányoltál. Ugyan a konkrétumok elmaradtak, de legalább a színvonalat nem piszkáltad. Most már az sem jó. Oké, vettem.

Végül. Én Loppert Dániel és Csintalan Sándor kivételével komolyan gondoltam a neveket! (Segítő szándék. És ennyit ti is poénkodtatok a nevekkel, de a jelek szerint nekem tilos.) Szerintem a jobbos üzletemberek is vannak annyira értelmiségiek, mint a focisták és más sportolók. Erre még csak meg sem lettek fontolva, amint elnézem. Ezt tudomásul veszem. De hazudnék, ha azt állítanám, örömmel...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 16:12:09


Nos, Schnell Ádámot és Nagy Tímeát is kivettem.

Kellenek még nevek!

medve 2007.04.12. 16:15:47

Szerintem Nagy Tímeát rajta hagyhatod, mivel már nyilatkozott is világnézetéről. Fritz Tamás és Bayer Zsoltot nem bántanám, minmdkettő tud nagyon jót és értelmeset mondani. Lovas István nyílt leveleivel és külplitikai baromságaival más kategória az előző kettőhöz képest.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.04.12. 16:19:34

XVII. Benedek: alapkezelő. :) A politikai nézeteit nem ismerem.

nénike · http://mandiner.hu 2007.04.12. 16:19:44

Nem a világnézete alapján kell kivenni Tímeát, hanem azért, mert egy hipotetikus Klub rádió interjúban nem sokat tudna hozzátenni a világ nagy dolgainak témájához. (Egyébként ismerem és kedvelem a lányt. Együtt kezdtük a Vasasban a vívást.)

bobtail 2007.04.12. 16:29:41

kedves Bakura

nem tudom emlékszel-e, hogy az RTL-klub volt az a televízió, amelyik a Kossuth téri 2002-es fidesz gyűlésről 70000 ember jelenlétét adta hírül.
az rtl most is inkább balos, egyébként a kereskedelmi tv-k Magyarországon baloldaliak, ez látszik is a hírszerkesztésükön elsősorban. a TV2-én látszik ez elsősorban
Fricz Tamást összhasonlítani Lovassal egész egyszerűen nem lehet. mind a kettő szellemileg rendkívül értelmes, de Lovasnak sajnos vannak csúnya beütései is, míg Fricz jóval inkább konzervatív liberális, annak is tartja magát. A parlament feloszlatásáról pedig el is vitatkozhatnánk, mert abban pl. amit állítasz, tévedsz.
üdv
b

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 16:36:01


"(Ami a nevet illeti lehetnél szerényebb is!!!)

Attól még sehol sincs hozzám képest, ha politikai észrevételekről van szó.

Abban pedig egy nagy nulla."

Nagy hirtelen ezeket találtam.

"s talán még sosem személyeskedtem!"

Akkor ezek szerint csak engem találsz meg.


"De elfogadom hogy azt kell szajkózni a jobboldalt, hogy csak a Hír TV a jobbos, minden más balliberális."

Tényleg ne haragudj, de te megint másról beszélsz. Senki nem mondta, hogy a Hírtv-n kívül minden balliberális. Azt mondtam én arra a már inkább mulatságosba hajló véleménnyel szemben, hogy az RTL jobbos lenne, hogy ez szerintem nem így van.

Én nem tanultam újságírást, de azt biztosan tudom, hogy semmilyen tudományos ismérv nincs arra nézvést, hogy egy bulvár híradó inkább az ellenzékhez húzna. Mondjuk csak a Tények és a Napló adásait kell említeni. Nagyon nehéz lenne őket nem a baloldalra sorolni... Bár lehet, hogy még ezt is megpróbálod...

"Erre ergé ha nem is szó szerint lesenkiz"

Nem senkizett le még nem szó szerint sem. Eleve úgy kezdted, hogy "Egyébként ha már Fritz Tamás rajta van a maga ökörségeivel...". Ehhez képest Ergé ezt írta: "úgyhogy Bakura, még van hova felkapaszkodnod, ha le akarod ökrözni őt..."

Hát azért a két mondat között van egy kis stílusbéli különbség... És nem a javadra...

És nekem ezt kellett volna számon kérnem?

"mindent támadásnak és személyeskedésnek veszel"

Csak azt, ami az is.

"Addig a blogom kapcsán az ottani írások terjedelmével volt bajod, és linkeket hiányoltál."

Nem. A minőségükkel, az unikalitásukkal, a bővebb magyarázatokkal, ténybeli alátámasztottsággal voltak gondjaim, de ezt a saját blogomban meg is írtam neked. Azt is, hogy miért kerülsz ritkán címoldalra. Ennek valszeg az "aktualitás" faktoron kívül azért más (értsd: minőségi) oka is lehet.

Ha jól tudom, otthon vagy, nem dolgozol, akkor lenne egy raklapnyi időd, hogy 2-3 oldalas elemzéseket, beszámolókat készíts különböző aktuális eseményekről: OVB döntésről, az eü. miniszter távozásáról, a F1-ben használatos gumikról, meg mit tudom én miről. De ehelyett odavetsz 500 karakteres írásokat, amelyek felületesek, nincsenek hivatkozással alátámasztva, nem elég informatívak. Én korábban is erről beszéltem. Lenne tehát időd, használd ki, hisz ez referenciának is nagyon jó!

De lássuk kiket írtál:

Csintalan Sándor! :)) (ezt te sem gondoltad komolyan)
Gulyás István (újságírókat inkább kihagytunk, csak néhány maradt benne)
Demján Sándor (nem vagyok biztos benne)
A teljes RTL Klub (ez viccnek jó volt)
Csányi Sándor (ő is más dimenzió)
Rákay Philip (szintén újságíró)
Loppert Dániel (ez is vicc)
Szűrös Mátyás (no comment)
Pozsgay Imre (no comment)

Hát azért csak ismersz komoly konzervatív értelmiségieket, akik még nincsenek a listán?

gloire 2007.04.12. 16:48:54


Hegyi a Sex-epil énekese volt a nyolcvanas években,
nagyon jó szövegeket írt, a korszak "emblematikus alakja".
Újságíró volt mindig, legutóbb a magyar nemzetnél láttam
a nevét.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.04.12. 17:27:22

bobtail: 1. Attól még hogy te leírod, hogy te baloldalinak látod, nem lesz az. De mint jeleztem, ez ügyben nem is tudjuk meggyőzni egymást. :)
2. Fritz Tamás mint liberális?! ha ha ha
Bár manapság majd mindenki nemzeti liberálisnak vagy konzervatív liberálisnak kezdi el mondani magát... Ez lehet az új divathullám! :DD (Már látom, hogy most nekemesnek egy csomóan, hogy ilyen pedig létezik, holott ezt nem vitattam...)
3. Az országgyűlést pedig NEM osztathatja fel a köztársasági elnök csak úgy. Ehhez a kormányt bizonyos kérdésekben többször egymás után le kell szavazni. Tehát gyakorlatilag el kell vesznie a kormánytöbbségnek!

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.04.12. 18:03:23

Politicus: Most nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek...

"Nagy hirtelen ezeket találtam."
Ne zavarjon, hogy az előbb leírtam, hogy csak viccnek szántam.

"Akkor ezek szerint csak engem találsz meg."
Én csak válaszolok NEKED. Bocsánat érte... Nem minősítettelek, és a magánéletedben sem turkáltam - szemben veled.

De be is fejezem. Ha te komolyan gondolod, hogy nálad és itt az UFI blogon színvonalasabb írások vannak, mint nálam... Én a saját személyemet és a véleményemet állítom a középpontba, nálatok sokszor ezek abszolút hiányoznak.

bakura.buzz.hu/archives/2006/11/27/Blog_es_marketing/#comments

bakura.buzz.hu/archives/2007/03/30/Nezettseg__Mennyire_fontos/#comments

bakura.buzz.hu/archives/2007/03/02/Mitol_kedvenc_egy_blog/#comments

Három post a blogolásról. Ajánlom a figyelmedbe! Sajnos egyiknél sem szóltál hozzá, sőt gyanítom nem is olvastad ezeket.
De a blog kategóriára kattintva, továbbiakat is találhatsz.

A többi no comment. Már így is hosszú vagyok.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 18:06:37

Molnár Attila Károly, filozófus

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 18:07:48

Orbán Krisztián, Central European Management Intelligence (CEMI) Tanácsadó Iroda vezetője

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 18:10:06

Abszolút úgy gondolom, hogy az itteni írások jóval komolyabbak a tieidnél (az enyémeket most nem számítom).

Még akkor is ez a határozott véleményem, hogy ha ez neked nem is esik jól.

És nem turkáltam a magánéletedben, pusztán javasoltam, tanácsot próbáltam adni, jó szándékból. Semmi többet.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 18:14:05

MOndtam már: mindegyik írásodat olvastam. Egy részük nem éri el az ingerküszöbömet (értsd: vagy a téma nem érdekel, vagy az írás nem olyan... vagy egyszerűen csak egyetértek azzal, amit írsz.)

Szmöre 2007.04.12. 19:24:48

Kalász Mártont nem hagynám ki.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 20:50:26

Nagy Elek, a Vegyépszer tulajdonosa
Bogsch Erik, vezérigazgató, Richter Gedeon

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 21:28:07

Szőcs Géza, író
Baán László, igazgató, Széművészeti Múzeum
Sánta Ferenc, Író

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.12. 21:30:45

250 név!

Ablonczy Balázs, történész
Ablonczy László irodalmár, újságíró, kritikus, színházigazgató
Alexa Károly, irodalomtörténész
Andrásfalvy Bertalan, etnográfus, a néprajztudomány doktora
Auth Henrik, közgazdász
Baán László, igazgató, Széművészeti Múzeum
Bába Iván, volt államtitkár és nagykövet
Badár Sándor, humorista
Balázs Péter, színművész
Balázs Zoltán, filozófus
Becze Gábor, Kaláka együttes
Belénessy Csaba, újságíró
Berecz András, mesemondó
Bereményi Géza, rendező
Bertényi Iván, egyetemi tanár, MTA doktora
Bíró Gáspár, habilitált egyetemi docens, Politikatudományi Intézet, ELTE
Bíró László, püspök
Blanckenstein Miklós, pápai prelátus, püspöki helynök
Blaskó Péter, színművész
Bod Péter Ákos, közgazdász, egyetemi tanár
Boda Zsolt, közgazdász
Bogár László, közgazdász
Bogsch Erik, vezérigazgató, Richter Gedeon
Bolberitz Pál, teológus
Bor Zsolt, fizikus
Borókai Gábor, újságíró
Botos Katalin, közgazdász
Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes
Brády Zoltán, főszerkesztő, Kapu
Buzánszky Jenő, futbalista, az aranycsapat tagja
Chikán Attila, közgazdász, egyetemi tanár
Czakó Gábor, író, esszéista, képzőművész
Csaba László, közgazdász
Cséfalvay Zoltán, közgazdász
Cseh Tamás, zeneszerző
Cselovszky Zoltán építészmérnök
Csite András, tudományos munkatárs, MTA Politikai Tudományok Intézete
Csizmadia Ervin, politológus
Csókay András, idegsebész
Csoóri Sándor, költő
Csukás István, író
Csurgay Árpád, professzor, az MTA tagja
Dózsa László színművész
Dr Magyar Gábor, hagyományőrző
Dr. Ádám Antal jogász, professor emeritus
Dr. Király Miklós, jogász, a MPEE elnökségi tagja
Dr. Tersztyánszky Ödön, jogász, volt alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva, jogász, volt alkotmánybíró
Egedy Gergely, politológus
Éger István, a MOK elnöke
Elek István, közíró
Eperjes Károly, színművész
Erdő Péter, bíboros
Éri Péter, Muzsikás együttes
Ertsey Attila, építészmérnök, Élőlánc Magyarországért, Országos civil fórum
Fábry Sándor, humorista
Faggyas Sándor, főszerkesztő-helyettes, Magyar Hírlap
Falus András professzor, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője
Farkas Árpád, költő, szerkesztő (Sepsiszentgyörgy)
Fázsy Anikó, főszerkesztő, Nagyvilág Világirodalmi folyóirat
Finta József, építész
Földesi Margit, történész
Freund Tamás, agykutató
Fricz Tamás, politológus
G. Fodor Gábor, politológus
Gazsó Tibor, szociológus
Gereben Ágnes, történész
Gergely András, történész
Giró-Szász András, politikai elemző
Görömbei András, irodalomtörténész, akadémikus
Granasztói György, történész
Grandpierre Attila, csillagász, zenész, költő
Grétsy László, nyelvész
Gróh Gáspár, irodalomtörténész, kritikus. A Magyar Szemle rovatvezetője
Grosics Gyula, futbalista, az aranycsapat tagja
Gryllus Dániel, Kaláka együttes
Gryllus Vilmos, Kaláka együttes
Gyarmati Dezső, olimpiai bajnok
Győriványi Ráth György, rendező
Gyulai Líviusz, Kossuth díjas grafikus
Gyurgyák János, igazgató, Osiris Kiadó
Gyurkovics Tibor, író
Hamar Dániel, népzenész (Muzsikás együttes)
Hamecz István, közgazdász
Hámori József, biológus
Hankiss Ágnes, pszichológus
Heim Péter, közgazdász
Heltai Péter, újságíró
Herczegh Géza, nemzetközi jogász
Hermann Róbert, történész
Hoffmann Rózsa (tanszékvezető docens, PPKE)
Hont András, történész
Horkai Hörcher Ferenc, filozófus
Horváth Attila, jogász, az Október 23 bizottság tagja
Huzella Péter (ex-Kaláka)
Ifj. Béres József, vállalkozó
ifj. Bertényi Iván, történész
Iván László orvos, gerontológus
Jankovics Marcell, filmrendező
Járai Zsigmond, közgazdász
Járosi Márton, engergia-kutató
Jávor Béla, ügyvéd
Jávor Benedek, Védegylet-szóvívő
Jelenits István, piarista szerzetes
Jeszenszky Géza, történész
Jókai Anna, író
Juhász Imre, jogász, az Október 23 bizottság tagja
Kabódi Csaba, jogász
Kádár Béla, közgazdász
Kaderják Péter, Budapesti Corvinus Egyetem, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője
Káel Csaba, filmrendező
Kalász Márton, elnök, Írószövetség
Kányádi Sándor költő (Kolozsvár)
Karátson Gábor, író
Kárpáti György, olimpiai bajnok
Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója
Kemény Győző, zenész
Kengyel Miklós jogász
Keresztes Ildikó, énekesnő
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke
Kertai Aurél, MOK, háziorvosi szekció
Kézdi Gábor, a Közép-európai Egyetem (CEU) adjunktusa
Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész
Kobzos Kiss Tamás, lantművész
Kóczián Péter, újságíró
Kocsis Zoltán, zeneszerző
Kodolányi Gyula, költő, a Magyar Szemle főszerkesztője
Kopp Mária, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet
Korzenszky Richárd atya, volt pannonhalmai tanár, ma a tihanyi apátság perjele
Kósa László, művelődéstörténész, akadémikus
Kovács Ákos, zenész
Körmendy Zsuzsanna, Irodalomtörténész és szerkesztő
Körösényi András, politológus
Kulcsár Szabó Ernő, irodalomtörténész
Kulin Ferenc, irodalomtörténész
Kun Miklós, történész
Lámfalussy Sándor, közgazdász, az Euró atyja
Lánczi András, filozófus
Lányi András, Védegylet
Lászlóffy Aladár költő (Kolozsvár)
Lenkovics Barnabás, alkotmánybíró
Lovas István, akadémikus
Lovas Rezső, fizikus
Löffler Tibor, politológus
Lőrincz Csaba, politológus
Mádl Ferenc, jogász, egyetemi tanár, volt köztársasági elnök
Magyarics Tamás, amerika szakértő
Makovecz Imre, építész
Marinovich Endre, tanár
Maróth Miklós orientalista, klasszikus filológus
Márton András, színművész
Martonyi János, egyetemi tanár
Matolcsy György, közgazdász
Mellár Tamás, közgazdász
Melocco Miklós szobrász
Mészöly Kálmán, edző
Miszlivetz Ferenc, szociológus
Molnár Attila Károly, történész
Molnár Attila Károly, történész
Molnár Tamás, Inconnu művészcsoport
Molnár Tamás, USA-ban élő konzervatív filozófus
Morvai Krisztina, jogász
N. Pál József irodalomtörténész, kritikus
Nacsa Olivér, humorista
Nagy Elek, a Vegyépszer tulajdonosa
Náray-Szabó Gábor, vegyészprofesszor
Nemeskürty István, történész
Németh György szociológus közgazdász
Olofsson Placid atya
Oplatka András, újságíró
Orbán Anita, külpolitikai szakértő, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatóhelyettese
Orbán Krisztián, Central European Management Intelligence (CEMI) Tanácsadó Iroda vezetője
O'sváth György, közgazdász, jogász
Pákozdi Imre, villamosmérnök
Pál Ferenc, plébános
Pálinkás József, egyetemi tanár
Papp Lajos, szívsebész
Páva Péter, tanár
Pécsi Györgyi, kritikus
Pesty László, újságíró
Pokol Béla, alkotmányjogász, egyetemi tanár
Pozsony Ferenc etnográfus (Kolozsvár)
Pozsonyi Ádám, író
Prőhle Gergely, volt berlini és berni nagykövet
Pungor Ernő, akadémikus
R. Várkonyi Ágnes, történész
Radványi Balázs, Kaláka együttes
Raksányi Gellért, színművész
Révész Tamás, közgazdász
Reviczky Gábor, színmúvész
Rockenbauer Zoltán, volt kulturális miniszter
Roska Tamás Bolyai-díjas professzor
Rudolf Péter, színművész
Sándor György, humoralista
Sánta Ferenc, Író
Sára Sándor, filmrendező
Sasvári Sándor, énekes
Schlett István, politológus
Schmidt Mária, történész
Schmitt Pál, olimpiai bajnok, a MOB elnöke
Schneller István, építészmérnök, Budapest egykori főépítésze
Schöpflin György, politológus
Schwajda György, rendező
Sebeők János, író
Sebestyén Márta, népdalénekes
Simon János, politológus
Sipos János, akadémikus, népzenekutató
Solymosi Frigyes, akadémikus
Somogyi Győző, festöművész
Stumpf István, politológus
Szabad György, történész
Szabó István, református püspök
Szakolczai György, közgazdász
Szalay Péter, alktománybíró
Szapáry György, közgazdász
Száraz Miklós György, író
Szarka Tamás, zenész
Széles Gábor, vállalkozó
Szemadám György, festő, író
Szemerkényi Réka, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés elnöke
Szerencsés Károly, történész
Szilágyi István író (Kolozsvár)
Szokolai Sándor, zeneszerző
Szomjas György, filmrendező
Szőcs Géza, író
Szörényi Levente, zeneszerző
Tánczos Vilmos etnográfus (Kolozsvár)
Tar Pál, volt vatikáni nagykövet
Taxner-Tóth Ernő, irodalomtörténész
Tellér Gyula, szociológus
Temesi Ferenc, író
Tőkéczki László, történész
Tőkés László, püspök
Tőkés Rudolf, politológus
Tölgyessy Péter, alkotmányjogász
Tringer László pszichiáter, egyetemi tanár
Tulassay Tivadar,gyermekorvos
Vadász György, építészmérnök
Varga Csaba, jogász, jogfilozófus
Várszegi Asztrik, pannonhalmi apát
Vértesaljai László S.J.
Vetési László református lelkész, szórványmentő (Kolozsvár)
Vizi E. Szilveszter, agykutató
Vízkelety Mariann, jogász, Polgári Szemle
Völgyesi Miklós, jogász
Vukovich Gabriella, közgazdász
Wermer András, reklámszakember
Zlinszky János, alkotmányjogász
Zombori István muzeológus, Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas operatőr

:-S 2007.04.12. 23:16:34

Szabó Endre, NOE-elnök

:-S 2007.04.13. 03:26:41

És ha már vállalkozók is, javasolnám ide a CBA-tulajdonos, fogathajtó Lázár-fivéreket is.

ergé 2007.04.13. 08:25:27

Orbán K. és Orbán A. úgy tudom férj-feleség :-)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 08:40:43

a Lázár fivéreknek milyen közéleti szerepvállalásuk volt?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 08:41:56

251 név eddig!!! Jöjjenek a nevek!!!:)

2007.04.13. 09:05:55

Lázárék gój motorosok. :)

bobtail 2007.04.13. 09:19:52

Kedves Bakura
1.azt állítottad, hogy az rtl klub jobboldali, akkor most én is mondjam azt, hogy attól még nem lesz jobboldali mert te annak látod? Nem mondom. Nem azért mondtam, hogy én baloldalinak tartom, mert szerintem attól az igaz lesz, nem vagyok vátesz. Pusztán a tények mutatják ezt. Az rtl sem vesz fel szinte semmilyen olyan ügyet, amely égbekiáltó arcátlanság akár, de a kormányoldalról jön. De mondok még valamit: a rtl klub híradójának műsorvezetője ma az atv híradójának műsorvezetője, Batiz András kormányszóvivő volt, és hogy a jóval baloldalibb tv2-ről is ejtsünk szót, ott gyakorlatilag nincs szerkesztő újságíró, aki a jobboldallal szimpatizálna. (ez belső információ) de ehhez még ilyen infókra sincs szükség, elég csak megnézni a hírszerkesztést
2. a konzervatív liberális Antall politikai credója volt és szerintem nagyon nemes hagyomány, ahogy a baloldali liberális is az. Ha olvasol baloldali újságokat, akkor ezt a liberális jelzőt mindig elvitatják a jobboldaltól, még azoktól is, akik valóban azok. Fricz Tamás bizonyosan a jobboldal liberális részéhez tartozik, és nem csak abszolút értelemben, de Lovashoz képest mindenképpen. (minek beszélünk egyáltalán Lovasról, nem is értem). Ha ezt a különbséget nem látod, akkor remélem egy kicsit segítettem ezzel a poszttal.
a harmadik kérdésben alkotmányjogilag teljesen igazad van, Fricz azonban nem errőlt beszélt.
üdv B.

bobtail 2007.04.13. 09:27:30

Lázárék ott voltak a Kossuth téren, lehet, hogy ennyi inkább nem elég?!

ergé 2007.04.13. 09:32:17

Orbán Miklós, jogász.

Az ELTE oktatója + társszerzője a Magyar konzervatív töprengések c. könyvnek (Lánczival, Molnár Attila Károllyal és Orbán Krisztiánnal egyetemben).

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 10:08:05

Paczolay Péter, alkotmányjogász

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 10:14:23

Pesti Sándor, Egyetemi adjunktus

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 10:16:07

Klinghammer István, az ELTE volt rektora, egyetemi tanár

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.04.13. 10:30:58

Németh Miklós Attila, főmunkatárs, MR
Kondor Katalin, főmunkatárs, MR

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2007.04.13. 10:44:31

Varga Mihály, közgazdász, volt pénzügyminiszter

ergé 2007.04.13. 10:48:42

Klinghammert honnan veszed?
Én szoci kötődésűnek tudom.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 10:52:04

Bassola Péter, nyelvész
Bencsik István, szobrász
Dézsi István, fizikus
Kollár István, villamosmérnök
Lipták András, kémikus
Mezei Ferenc, fizikus
Mezey Pál, vegyész, matematikus
Ősapay György, vegyész

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 10:52:56

akkor lehet, hogy Klinghammer semmilyen? Én azt hittem, hogy biztos forrásból tudom...

harka 2007.04.13. 11:07:29

Győrfi Sándor(szobrász)

bobtail 2007.04.13. 11:46:28

Zsigmond Attila, főigazgató, Budapest Galéria

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 11:55:42

Dr. Boda Domokos, Széchenyi-díjas gyermekgyógyász professzor

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 11:56:45

Závodszky Péter, az Enzimológiai Intézet igazgatója

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 11:58:18

Dr. Vörös József, tanszékvezető, egyetemi tanár

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 11:59:47

Visy Zsolt, régész, egyetemi tanár

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 12:01:11

Verő József, geofizikus mérnök

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 12:03:37

Dr. Szenci Ottó, egyetemi tanár, az MTA doktora

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 12:04:30

No, megvan a 273 név. Nyitok egy új topicot.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.04.13. 12:09:59

Naaa... Szerintem dolgozni kéne rajta még egy kicsit, akadnak bizonytalanságok.
Pl.:
Brády Zoltán, főszerkesztő, Kapu
Nagy Elek, a Vegyépszer tulajdonosa
Széles Gábor, vállalkozó

bobtail 2007.04.13. 12:11:44

Szigethy Gábor, irodalomtörténész
Langmár Ferenc, újságíró
Pelle János, író, újságíró
Árva László, közgazdász
Illés Sándor, író
Jávorszky Béla
Kahler Frigyes
Jobbágyi Gábor, történész, tanszékvezető, PPKE

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 12:48:56

A másik topicé a finomhangolás...:)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2007.04.13. 12:53:47

Brádyt kivettem!

Nagy Elek sztem benne maradhatna, Széles valóban nem kell bele.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.04.13. 14:09:26

bobtail: 1. Az RTL Klub (és a TV2 is) többnyire olyan témákat tesz a középpontba, ami a mindenkori hatalomnak nem jó. (Erről szóltam a bulvár híradók kapcsán.) Ráadásul ahogy ők ezt interpretálják...
A műsorvezetőket fölösleges hoznod, mert ők csak feloldassák a sugógépről amit a szerkesztők odaírnak. Ilyen alapon Pálffy István miatt, máris jobbos az MTV Híradó?! Ezt azért egyikünk sem állítja. :)
2. Fritz Tamás akkora antiliberális, hogy csak na.
3.Örülök, hogy a feloszlatás jogi lehetősége kapcsán igazat adtál nekem, és köszönöm. De minek állítod, hogy FT nem azt írta, amit írt, talán rokonod?! :) (Amúgy is gyanúsan vehemensen véded.)

bobtail 2007.04.17. 12:21:16

kedves Bakura

A műsorvezetőket talán fölösleges hozni, csak arra akartam vele rámutatni, hogy jóval nagyobb arányban mennek baloldali sajtóorgánumokhoz, vagy vezető pozícióba kereskedelmi tv-től elment újságírók
Fricz Tamás a saját elmondása szerint is konzervatív liberális, én ezt nem vitatom el tőle, minthogy senkinek a magáról alkotott véleményét nem vitatom el. hogy Magyarországon egészen mást értenek liberalizmus alatt a baloldali és jobboldali értelmiség jelesei, az már más kérdés.

ui: gyanúsan, vehemensen védem? ezt nem értem, neked elég, ha egyszer leírom, hogy nem értek veled egyet, és máris védem, méghozzá gyanúsan, és vehemensen? ne haragudj nem értelek. írjam ide, hogy te pedig gyanúsan, vehemensem támadod. Ugyan miért? Ha egyébként elolvastad az írást, és a NÉpszavában Várkonyi Tiborral folytatott polémiáját, akkor magad is rájöhetsz, hogy mit is akart Fricz valójában.
üdv
B

k|M · http://ufi.blog.hu 2007.04.17. 14:26:03

azért elképzelem Sólymot, amint osztódjanak kéremszépen, nincs itt semmi látnivaló felkiáltással felosztja a parlamentet

vajon maradékkal oszt-e Sólyom?

feloszlatni, az más

Ungár Sára 2007.11.19. 20:17:23

Azért, mert valakinek diplomája van és/vagy sokat szerepel a médiumokban, még nem értelmiségi.

marokkó marci 2009.03.28. 02:27:56

Bereményi Géza? legjobb tudomásom szerint szdsz.listáján is rajta volt. Badár sanyi? ne szórakozzatok már... jávor benedek? konzervatív?
de az egész olyan szánalmas, ez az igazi árokásásás.
süti beállítások módosítása