Mindszenty József és a kórházi napidíj
2007. október 23. írta: nénike

Mindszenty József és a kórházi napidíj

Meghallgattam az ’56 szabadságharcának apropóján elhangzott Orbán beszédet. Nyilván mások is voltak így. Például Dávid Ibolya, aki most feltehetően szomorú. Pedig szépen kérte, hogy hagyja a nagy ember a népszavazási termék reklámozását, ő nem tette. A meghátráló félszívűek opportunizmusával természetesen az Info rádió közvetítésében hallgattam a szónokot, de talán ezt megbocsátják olvasóink. Szóval a beszéd. Gyurcsány tegnap az Operában fejből beszélt, egészen vidámnak tűnt, mintha a magyar nemzet legénybúcsúján mondott volna pohárköszöntőt. Egyszerre volt Vitéz László, aki azért oda-oda csap a palacsintasütőjével; és Kemény Henrik, aki olyan viccesen tudja mozgatni Vitéz László végtagjait. Hozzá képest Orbán nehézsúlyú néptribunnak tűnt. Elég komolyan ordított, ami hosszát tekintve komoly sportteljesítmény. Szerintem olvasta, (ez a rádión át nem látszott), de bizonyos részeket akár emlékezetből is mondhatta volna. Múlt, jelen, jövő, úgy mint 1956, gyurcsányéknakazanyjavalagát, orosz hangok a spájzból. Ami ’56-ot illeti, sokkal pontosabb, igazságkeresőbb volt, mint a konkurens rétoré. Nem ez a szeressük egymást gyerekek tempó, ebben tehát Orbán nyert. Az orosz medve talpa alóli zászlólengetés is telitalálat volt, ezen a pályán van még mit keresnünk. Akut probléma, horderejét tekintve sokkal fontosabb, mint a kórházi napidíj, ha egyszer majd nem jön a gáz ugye. Mindamellett demonstrálni lehet a nyugati elkötelezettséget. A végén azonban jött a kötelező gyakorlat, nem volt menekvés. Megint megtudhattuk, hogy rosszabbul élünk, mint sok éve. Meg, hogy az ország romokban (ami egyébként igaz, szemben az előzővel). Aztán volt megint valami hőn áhított szövetségkötés, most éppen a plebejusok a polgárokkal szövetkezhetnének. Ez mondjuk megért volna egy hosszabb kifejtést, mert momentán fogalmam sincs, hogy ki a fene ebben az országban a plebejus. Mindegy, felőlem kössön szövetséget aki akivel akar, a féllábúak a félszívűekkel, a patríciusok az őstermelőkkel, nekem mindegy. Nagyon jó, hogy 1956 történelmi magaslatáról minden látszik, tekintsünk előre avagy hátra, a kérdés inkább az, hogy ez-e a legjobb apropó arra, hogy az egyatábornak ismét eladjuk azt, ami már a könyökén jön ki. Nem tartozik egy lapra Pongrátz Gergely dobtáras géppisztolya és a közélet Amway folttisztítója. Szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr31205078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Professor Pizka 2007.10.24. 00:48:09

Lehet hogy tajekozatlan vagyok, de a tetra az nem valami gsm-szeru, csak katonai szabvanyu mobiltelefon, a recsegos ize meg mezei radio?

dowNLoad 2007.10.24. 01:00:01

Nem tudom hallottak-e az olvasók a PEAK OIL-ról, (olajcsúcs) Ez az ami miatt összefosta magát az egész nyugati világ, közvetve Putyin és Oroszország + olaj és gázcsapok. Magyarország az egyik legkiszolgáltatottabb az energia kérdésben, mert a gáz 90%-a, az olaj 80%-a import, és nem az osztrák olajmezőkről hozzák a cuccot.(haha) El Qúró egyetlen jó lépése az volt, hogy próbált Putyinnal jóban lenni. (közben lehet, hogy elad ezt azt a fejünk fölött???) Az viszont köcsög taplóság, hogy a kiszolgáltatottság mellett a MOL és a degenerált kollaboráns vezető elitünk semmit sem tesz az alternatív energia kihasználása érdekében, sőt! (geotermikus energia, PAKS bővítése azonnal, Olajjal takarékosság, saját célra minden újrahasznosítható -sütő-olaj engedélyezése azonnal, repceolaj, biodízel is, de nem az élelmiszertermelés hátrányára, van itt egy csomó parlagon hagyott föld) Így mindig utolsó csatlósok leszünk.
Egy GUARDIAN CIKK:
www.guardian.co.uk/oil/story/0,,2196435,00.html
MAGYAR PEAK OIL FÓRUM:
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9105736&na_order=
LEHET FOSNI! (ehhez a közelgő HELYZETHEZ az összes politikus együttes IQ-ja is kevés lesz)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.24. 01:00:59

srácok, ne tetessétek magatokat teljesen hülyének rendőr-ügyben. nyilván a rendőrségnek érdeke, hogy legyenek beépült emberei, akik belülről figyelik a tömeg mozgását, ha jól emlékszm, ezt nem is tagadták.

de ebből arra következtetni, hogy ez csak valami szándékos provokált akció volt, hát az elég szánalmas, főleg ha ott sem voltatok végig az egész ideje alatt a szabadság tértől kezdve.

de most hogy így mondjátok...tegnap éjjel három szkinhed megtámadott a nagymező utcában az oszlatás megkezdődésekor.bár maszk volt rajtuk, de az egyik nagyon hasonlított szabadfi árpádra.szóval lehet hogy tényleg..

morvai kriszitna pedig, ahogy az már fent elhangzott, totálisan összekeveri a civil jogász és a politikai aktivista szerepét. így aztán, még ha a munkájában vannak is olyan tettek, amiket elismerek, számomra kb michael moore hitelességével vetekszik az övé.

lápi lidérc 2007.10.24. 01:11:36

Mizantróp 2007.10.23. 22:49:39
Occam. Mármint a borotvás csávó. Nem Ockham.

suski 2007.10.24. 01:15:35

Nénike, szerintem nem értetted meg, mit akar orbán ezzel a plebejus-középosztály szövetséggel, pedig már elmondta sokszor. A lényeg az, hogy megakadályozzuk azt a dél-amerikai szisztémát, hogy egy maroknyi oligarcha a legcsóróbb, politikának kiszolgáltatott tömegekkel összefogva felszámolja a középosztályt, az önálló exisztenciákat, polgárságot vagy nem tom még minek lehet nevezni.
A lényeg, hogy a fidesznek oda kell figyelni erre a rétegre, meg kell lenni az átjárhatóságnak fölfelé.
Ahogy Ny-Eu-ban. A maszop-szadesz az orosz-dél-amcsi modellt szeretné bebetonozni, ezért óriási a tét. Ha most 3-4 millió ember végleg lecsúszik, akkor nagyon nehéz lesz ezt visszacsinálni.

bocsika 2007.10.24. 01:23:00

Doomhammer 2007.10.23. 19:15:29
\"Tekintsd ezt a grafikont:
www.miniszterelnok.hu/domain2/files/modules/module25/646286E8F2CB3E4C.ppt
25. dia. A 2007-es reálbérszint a 2005-ös alatt van és jövőre még tovább esik.\"

Valóban, a reálbér csökken.
A dia címe ugye \"Összhangba kerül a gazdaság teljesítménye és a lakosság fogyasztása\"
Hát igen kérem, erről van szó. Ha csak azt tudják kedves populista vezetőink (akármelyik oldalon), hogy a nép közé kell dőteni a pézt, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan megsz.vjuk.

Professor Pizka 2007.10.24. 01:23:12

suski... ez nem is lenne rossz otlet... de Orban kalibere ehhez olyan mint egy .22 colt a Musashi elsullyesztesehez. Meg ez sem lenne baj... de nincs jobb...

lápi lidérc 2007.10.24. 01:23:26

Egyébként fene tudja, biztos én vagyok a hülye, de még sose mentem úgy szórakozni vagy akármilyen gyűlésre, hogy lett volna nálam 1-2 Molotov-koktél, ha ne lett volna valamilyen célom vele (gyk.: mivel nem volt, nem volt).
Szóval akinél ilyen van, az biztos kezdeni akar vele valamit, ezért úgy zárnám be, hogy akkor szabadulna, amikor lerohad a cellája rácsáról a műanyag lakat.

Spoiler 2007.10.24. 01:28:36

Suski! Szerintem ez a plebejus vaker egy eszement sületlenség. Miféle történelmi szövetségről beszél ez? Hol van itt új többség? A társadalom többségének tele van a töke Gyurcsányékkal, de Orbánékkal is. Az a különbség, hogy az Orbán-hívek most hangosabbak.

szejler 2007.10.24. 01:32:00

Olvasgatom a kommenteket és szerintem a Kelet-Nyugat dolgot félreértik egyesek.

Azon kívül, hogy okt.23, mit érdekli a választók nagy részét az orosz nyomulás. Szerintem nagy részük azt is leszarná, ha holnaptól Jegor Jegorovicsnak hínák a Mol elnökét.

És a beszédnek ez a része, mert különösen hangsúlyos, irányadó volt, nem lehet a célpontja egy távolban hörgő, ma már rel. keveseket foglalkoztató dinoszaurusz.

Itt fletot közelíti új perspektívából, úgy mint keleti despotát, dzsingiz kánt, és baksist intézményesítő sejket.

Persze az is lehet, hogy ez tényleg csak 23.-ának szólt, de akkor meg felesleges volt, mert így egyenlőre zavaros.

Krapulaxdfs6 2007.10.24. 01:34:51

Suski,
jól látod a helyzetet, de azt még hozzáfűzném, hogy ezt a "fejlődési irányt" visszafordítani... nem egyszerű feladat.

A leglényegesebb a beszédben: hogy a jelenlegi sokk helyzetben van csak lehetősége a jobboldalnak megszólítani a depolitizált rétegeket és kezdeni valamit a magyar demokráciával.

Különben lesz teljes kiábrándulás, nyugdíjemelés, azt szevasz.

szejler 2007.10.24. 01:52:47

Suski, Krapulaxdfs6

A plebsz és középosztály közti szövetség szép eszme, de hogyan képzelitek? (Viktor hogyan képzeli)

Elméletileg az egyik alacsony adókat, a másik cirkuszt és kenyeret akar. Gyakorlatilag itt K. Európában a középosztály sem bánna egy kis állami iránymutatást, de azzal azért nagyon is tisztában van, hogy a plebejusok igényeit az ő adójukból lehet finanszírozni.

A polgárosodás, és a jóléti társadalmak sikerét sehol sem a polgárság és a plebsz összefogása, csak a középosztály megerődöse, többségbe kerülése, tette lehetővé.

Természetesen nem csak a pénztárcákban, a fejekben is polgároké.

Krapulaxyyh4c8 2007.10.24. 02:15:36

Szerintem így érti Viktor: ahhoz, hogy a polgárság többségbe kerüljön, az ezt elősegítő polgári politikának kormányra kell kerülnie.

Ezután nem adóemelés és meg-nem-térülő szociálpolitika következik
-- a középosztály úgy fog össze a "plebszel", hogy munkahelyet teremt neki -- a polgári politika erre hoz törvényeket.

balcsi 2007.10.24. 02:19:43

Ennyi hülyét egy topic-on még nem olvastam.

suski 2007.10.24. 02:24:30

szejler,

"A plebsz és középosztály közti szövetség szép eszme, de hogyan képzelitek? (Viktor hogyan képzeli)"

meg kell találni azt az adószintet és szerkezetet, ami mindenkinek jó. Nálunk kva magas az adó és kevesen fizetnek. Olyan rendszer kell, ami munkára, teljesítményre ösztönöz, de akinek teszem azt nincs lába vagy vak, azt igenis segíteni kell. Mindemellett a gazdaságnak pörögnie kell, hogy legyen munkahely.
Ny-Eu-ban nincs éles választóvonal e néprétegek közt. Erre való a tandíjmentes egyetem, az állami felelôsségvállalás az oktatásért, eü-ért, nem az egyenlôségért, de az egyenlô esélyek teremtéséért.

"És a beszédnek ez a része, mert különösen hangsúlyos, irányadó volt, nem lehet a célpontja egy távolban hörgő, ma már rel. keveseket foglalkoztató dinoszaurusz."

ez marhára nem így van, a nyugati média tele van az oroszok ügyeivel, az EU és USA parázik az orosz energiafüggéstôl és erôdemonstrációitól, orosz vadászgépek repkednek Anglia felett stb. Ajánlom Lovas cikkeit a nemenyi.net-en.

spoiler,
it nem a politikai táborokról van szó, hanem társadalmi rétegekrôl. Orbánt nem érdekli, hogy a plebejus rá szavaz-e vagy nem, de nem akar szociális katasztrófát és a csórókat manipuláló kiskirályokat hatalmon. Pontosan azért, mert az erôs és széles polgárság a záloga a fejlôdésnek, jólétnek stb. Szerintem ez tök logikus.

Srí 2007.10.24. 07:44:43

Download, én írtam a blogomban a Peak Oilról. De nem túl sok embert érdekel (még) sajnos) Itt található:
kalandozasok.blog.hu/2007/10/10/peak_oil_es_engem_a_vizitdijrol_kerdezne_1

Őrnagy Őrnagy 2007.10.24. 08:58:33

Valóban erős, és széles középosztály nélkül nincs fejlődés, felemelkedés az tuti. Legalábbis az eddigi példák azt mutatják. És most a középosztály alsó részét véreztetik ki.

Istvan 2007.10.24. 08:59:44

Egyelore nincs peak oil.

Viszont az is biztos, hogy az olajlobbi (ezen belul edes kis hazankban a meg edesebb, hon dajkalgatott MOL) ott nyomja el az alternativ energiaforrasok iranti kutatast, ahol tudja. Mikozben szepen reklamozza, hogy o mennyit megtesz az alternativ energiaforrasokert.

Pontosan annyit, amennyit az EU eloir, es egy hangyaf.nyival sem tobbet. Felvasarolt egy zsak repcefoldet, legyartja a kotelezo 5% biodizelt, majd az egeszet exportnalja a nemeteknek.

Pedig lehetne (es kellene is) a technologiat fejleszteni, az idei elelmiszerarnovekedes abbol adodott, hogy az amcsi parasztok elkezdtek bioetanolt gyartani kukoricabol, de irgalmatlan mennyisegben. Es alig par szazalekat teszi ki a legyartott bioetanol a teljes uzemanyagfogyasztasnak. Pedig az egysegnyi teruleten eloallitott biouzemanyagot minimum 10-szeresere lehetne fokozni, optimista becslesek szerint 40-szeresere is. Az mar pedig eleg lenne. Csak hat kinek az erdeke, amikor van meg (relative) olcso olaj is. A MOL-nak biztosan nem, most vasaroltak be Sziberiaban eleg sok lelohelyet, azt meg szeretnek kiaknazni, addig nem lesz biodizel/bioetanol Magyarorszagon, amig a MOL le nem folozi az ujonnan feltart mezokbol a sajat kis hasznat.

Bummer 2007.10.24. 09:04:34

Bocsika,
Gyurcsány bácsi egészen elképesztően csúsztat. A 2000-es adatokat hozza 100%-nak. Holott, ha akár csak 5 évvel korábbról kezdi a számítást, kiderül, hogy 1995-höz számítva a mai napig az évi átlagos reálbérnövekedés alatta marad a GDP-növekedésnek. Ezt a típusú kifosztást (ti. hogy többet, hatékonyabban termelünk, dolgozunk, de ez a bérekben nem jelenik meg, csak a tulajdonos profitjában) pont az Orbán kormány enyhítette (kárpótolta), ezért van 2000 körül magasabban a reálbérnövekedés a GDP-nél.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.24. 09:29:54

Bummer 2007.10.24. 09:04:34:
"pont az Orbán kormány enyhítette (kárpótolta), ezért van 2000 körül magasabban a reálbérnövekedés a GDP-nél."

Ez tényszerűen nem igaz.
www.miniszterelnok.hu/domain2/files/modules/module25/646286E8F2CB3E4C.ppt
3. dia.
Pont 2000 környékén látsz egy gödröt a reálbérekben. Minthogy a grafikon ravaszul úgy van években skálázva, hogy lezárt költségvetési évek vannak feltűntetve a vízszintes tengelyen, ez a 2000 előtti megszorítás hatásait jelenti.

Kevéssé ismert, de Orbánék (Járai pénzügyminiszterségével) egy meglehetősen szigorú megszorító csomagot hajtottak át kb. 2000 végéig. Ennek eredményeképpen tudták leszorítani a hiányt 8%-ról 4%-ra, ami láthatóan meghaladja Gyurcsány képességeit.

Aztán 2001-ben a Fidesz-kormány rálépett a pedálra és elkezdte szétosztogatni, amit addig megtakarított. Majdnem összejött nekik.

Ha valaki itt tett a reálbérek emelkedéséért, az Medgyessy volt. Hogy ez dicséret vagy kritika, az már más kérdés. :-/

Bummer 2007.10.24. 10:36:24

Doomhammer, azt hiszem, rátapintottál a lényegre. Szinte közmegegyezést váltott ki a propaganda, hogy a Medgyessy-csomag megalapozatlan osztogatás volt.

dowNLoad 2007.10.24. 11:15:08

Jelenleg nincs ember (közgazdász meg főleg) aki meg tudná mondani, hova lett a lóvé???? Nem igaz, hogy Megyó szétosztotta, mert nem látom a nyugdíjasok tömegeit, hogy most elutaznának Krétára.
(a német/svájci/osztrák viszont igen)
Mire lett elköltve az az irtózatos mennyiségű pénz ami volt a kasszában, ++amit még fel is vett az ország??? (államadósság növekedése 2002-2005között sem volt akármi) Mese, hogy a béremelések annyit elvittek, inkább különböző beruházásokra gyanakszom, de valaki tudja konkrétan????
Istvan, ne reménykedj, már PEAK van, de a kieső termelést (évi pár%) még évekig el tudják titkolni a felhalmozott tartalékokból. (azokat csökkentik évi pár%-kal) Ezért vszínű, hogy amikor kiderül, már késő lesz. (sokkhatás lesz, esetleg MAD-MAX 4.rész)

frankonero 2007.10.24. 11:38:59

Mire lett elköltve? Van néhány tippem: egészségügy, autópályák, nyugdíjak, közalkalmazotti fizetésemelés, stb...

dowNLoad 2007.10.24. 11:58:30

Akkor te sem tudod?? Az AUTÓPÁLYÁK kivételével nem hiszem, mert itt több 10MILLIÁRD USD-ről beszélek. (egészségügy??? ez vicc akart lenni?? láttál már kórházat belülről?? a szülész nőgyógyász, meg néhány hálapénzes sebészen kívül ki keres ott jól??? azok sem a fizetésből vesznek 735xi BMW-t)

szejler 2007.10.24. 12:12:13

Krapulaxdfs6

A piacgazdaság alapvetően opportunista, a középosztály nem szívjóságból teremt munkahelyet a plebsznek, csak ha megéri.

suski

Nagyjából egyetértek: adó, szerkezetváltás, ösztönző gazdasági környezet. Ha ez megvalósul, akkor lesz munka szövetségkötés nélkül is.

Oroszokkal kapcsolatban nem a nemzetközi diplomáciai problémákra gondoltam, csakis az átlagmagyar választó érdeklődésének hiányára ez ügyben.

Oroszokkal ma már nem lehet hatni az emberekre!
(ha télvíz idején kellene kikapcsolni a fűtést, akkor, de addig az oroszok sem mennek el)

Franz 2007.10.24. 12:16:50

Re: Orbán keletes, nyugatos, oroszos megjegyzéseivel kapcs. Kagan mester helyre teszi a dolgokat:

www.hoover.org/publications/policyreview/8552512.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.10.24. 12:47:40

dowNLoad 2007.10.24. 11:15:08:
"Jelenleg nincs ember (közgazdász meg főleg) aki meg tudná mondani, hova lett a lóvé???? Nem igaz, hogy Megyó szétosztotta, mert nem látom a nyugdíjasok tömegeit, hogy most elutaznának Krétára."

Ha adsz *egyszer* 1000 Ft-ot az összes nyugdíjasnak (öregségi és rokkant), az 3 milliárd Ft.

És még csak boldogok se lesznek tőle.

dowNLoad 2007.10.24. 13:00:31

Ez a 3Milliárd ez Ft, elenyésző a kb. 30MILLIÁRD USD-hez képest amivel nőtt az adósságállomány 2002 óta. kb. 7000 MILLIÁRD Ft. (az USD akkor még jóval 200HUF fölött volt, van kb. 3 millió nyugdíjas, és kb. 1 millió közalkalmazott, ők nyelték volna el??)

suski 2007.10.24. 14:22:50

Emberek fentebb,

az autópályák hitelbôl vannak, majd ükunokáink fizetik, arra nem ment.
Az adósság utáni kamat most a teljes évi szja-t viszi! Az ÀSZ is megmondta, továbbá a MN cikkeibôl is elég jól kiderült, hogy nincs meg a lóvé. De ennyit még szétlopni és nyuggereknek szétosztogatni sem lehet. Többek között ezért is kell eltakarodnia ennek a bagázsnak, mert nem számolt el.

Szejler,

Ennyi a ”szövetség” és nem több. Hogy a plebs/csórók/leszakadtak is megértsék, hogy számukra is megvannak a lehetôségek a kitörésre, vagy legalább a gyerekeik számára és hogy ne lehessen olyan dumákkal kijátszani rétegeket egymás ellen, hogy ” a gazdagok járnak egyetemre az én pénzembôl” vagy ugyanez pepitában ” hogy az én adómból tartják el az élôsködôket.” Mert ugye nyugaton egy jobb-közép párt az önálló egzisztenciákat segíti elsôsorban, a balosok meg a plebset. Nálunk meg tudjuk, hogy az mszp micsoda, úgyhogy a fidesznek egyszerre mindkettôt kell szem elôtt tartani.

Az orosz témával több legyet is ütött egycsapásra: a keleti önkényúr kurcsánnyal szemben ô a nyugatos demokrata, és Brüsszelnek jelzi az euro-atlanti elkötelezettségét, megbízhatóságát.
És jobb ha az átlagmagyar is tisztában van vele, hogy megint megszívhatjuk, ha az oroszok nyomulásba kezdenek. Nem véletlenül ez a cirkusz ekörül. Persze az USA –EU is ugyanolyan birodalom, de még mindig jobb, mint orosz vagy kínai érdekszférában lenni…De nincs kétségem afelôl, hogy a nyugat ugyanúgy cserbenhagyna minket ismét, ha arra kerülne sor, hiába nyalnak vezetôink ezerrel felváltva Brüsszelben és Washingtonban.

istvan 2007.10.24. 16:18:25

Hova ment el a penz? -- jo kerdes

Kozalkalmazottakra nem, eppen most szamolgatom, ha minen evben az inflacio + gazdasagi novekedes mertekben emeltek volna a kozalkalmazotti penzt 2002 ota, akkor 2008-ban tobbet keresnek, mint igy, a megyo-fele 50%-os emeles + azota a beka segge alatt... :(

szamoljatok utana.
Oil Peak: mar vagy ot eve azt hiszik, hogy oil-peak van, aztan folyamatosan uj lelohelyeket talalnak. En egy kicsit optimistabb vagyok, valoszinuleg par ev mulva tenyleg itt lesz a peak, foleg ha az amcsik elkezdtek orult modjara bioetanolt gyartani az iden.

Amugy Magyarorszagon eleg sok beruhazas van megujulo energiakra, foleg 'power-tree' es 'power-grass' vonalon, ha nem kurja el a kormany ezt is, akkor a keveske pozitiv dolgok koze tartozik majd ez (marminthogy tamogat ilyen beruhazasokat, illetve az EU tamogatja, a kormany csak nem tesz keresztbe, ad onreszt, hitelt, stb.)

Bummer 2007.10.24. 16:27:58

Istvan, már többször írtam ugyanezt, az ecostaton valóban utána lehet nézni: a bérek folyamatosan a GDP növekedésénél lassabban nőnek.

szejler 2007.10.24. 16:33:50

istvan

A biofűvelfával óvatosan! Éppen most készítek róla egy közgazdasági elemzést. Van kockázata, hátránya dögivel.

Viszont egy szomorú poén a 90-es évekből:

A norvégok úgy tizenkét évvel ezelőtt, tettek egy ajánlatot vizi csúcserőmüvek építésére nálunk. (hegytetőre víztározó, skandináv ökoszemlélettel megépítve. Vizet éjszakai árammal felszivattyúz, csúcsidőben, áramigény esetén leenged.)

Apportként engedélyt, helyszíneket és a Tiszalöki erőművet kérték. Mienk lett volna 50%-a a projektnek.

Erőmű lobbi megfúrta, ehelyett lettek szén, gáz, olajerőművek, sokmilliárdos éves rend. állási díjjal, nemritkán évi néhány hetes összüzemeléssel. Az import energihordozók külker egyensúlyt érintő hatásáról nem beszélve.

Krapulax 2007.10.24. 19:35:12

Szejler,

Politikai retorikáról van szó, de nem pejoratív értelemben:

Fogjunk össze a plebszel, csináljunk munkahelyet -- mi politikusok, igyekszünk olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy megérje...

A bérből és fizetésből élőkkel fel kell ismertetni, hogy nekik ez hosszútávon inkább érdekük mint pár évnyi szociális segély utáni teljes legatyásodás...

ezt retorikailag ki lehet fejezni "történelmi szövetségként"

dowNLoad 2007.10.24. 20:50:17

István, megmentetted a világot a PEAK OIL-tól, hol is vannak azok az újonnan felfedezett lelőhelyek??? (álmodban max.)
Magyar PEAK OIL TOPIK:
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9105736&na_order=
www.guardian.co.uk/oil/story/0,,2196435,00.html
Ez a balf@sz GUARDIAN hogy nem tud róla??? A bioüzemanyag meg ha nagyon beindul, akkor lesz csak gáz! Nem csak az üzemanyag árak lesznek az égben, hanem a kaja is!

A felvett államadósság meg MICSODA??? NINCS MEG A LÓVÉ??? Ebből emberhalál lesz! (bár a köcsög veresjanit and Co. nem nevezném embernek)

Istvan 2007.10.24. 22:18:43

Nem en montam, hanem MOL-os ismerosom. Amig az uj helyekrol (valahol Oroszorszag, nem emlexem pontosan) jon az olaj, addig a MOL nem fog alternativ uzemanyagba fektetni. Ez van hazai szinten kicsiben. Vilagszinten meg pl. ott vannak az olajpala telepek Kanadaban, ha meg emelkedik egy picit az olajar, mar erdemes lesz kitermelni.
Azt nem allitottam, hogy nem jon az olaj-peak, csak van nehany ev csuszas a pesszimista scenariohoz kepest. Nehany ev alatt meg sok minden tortenhet. Gondoltad volna tiz evvel ezelott, hogy mobiltelefonon fogsz enet hallgatni? Akkor meg bunkofonnak hivtak es csak a sznoboknak volt, es kb. olyan technologiaval, amit ma korberohognel. Fog jonni az energetikai szemleletvaltas is, csak ameddig van olcso olaj, nem fogja senki sem alkalmazni az uj technologiakat.

A biouzemanyaggal jelenleg az a gond, hogy tul keves uzemanyagot termelunk egysegnyi teruleten, de ezt technologia javitasaval egy nagysagrenddel novelheto. Ha ez a technologia-valtas megtortenik, akkor lehet majd biouzemanyaggal levaltani a fosszilis uzemanyagokat. Addig valoban lesz szivas, tartos elelmiszerar-novekedesre lehet szamitani a kovetkezo par evben. Ami nem utolsosorban azt is jelenti, hogy a fletoek stabilitasi programja siman becsodolhet, ha a kovetkezo ket evben stabilan lesz 10-15% elelmiszerarnovekedes, akkor oda az inflacios terv. Vagy nem lesz kamatcsokkentes, akkor meg az adossagspiral fog tovabb porogni. egy biztos: a kovetkezo par evben sivni fogunk.

Az allamadossag, koszoni jol van, a love meg ott van a haverok zsebeben, egy kb. 10-20 ezres kivaltsagosi korben.

Istvan 2007.10.24. 22:22:28

A Guardian cikkel meg az a problema, hogy sajnos itt mar semmit nem lehet elhinni. Egy lehetseges scenario az is, hogy nehany nyereszkedo akar keresni az aktualis panikon (emlitik is a tozsdei arak novekedeset mult heten), kicsit meg feljebb tornasszak az arakat, es egy jot kaszalnak.

RoFä 2007.10.24. 23:47:48

gloire 2007.10.24. 00:22:19

Te figyeljé. Elhiszem. Meg el tudom képzelni. Ó, simán.

Én egyébként zsebből, hangról, nem ismerem fel a Tetrát, és mindig hódolattal adózom azoknak, akik igen. Még egy Samsungot se tudok megkülönböztetni csörgésileg a Nokiától. Tehát virítsad a faktumot, hogy aztán elővette, te pedig két megapixelben archiváltad, mert különben egy mondás áll szemben egy kétkedéssel (sima pöcs CB rádió minden hülyének a zsebében megszólalhat, aki hajlandó rá beruházni fél minimálbérnyi guldent).

Egyébként t'od mit? tökéletesen meg tudom érteni, ha a titkosszolgálat titkosszolgálati eszközöket alkalmaz. Ismered a viccet az amerikai kémről, aki beépül a mélyszovjet Grisa bácsihoz tít évre, a végén elveszi a lányát is, de az öreg csak nem hisz neki? Ugye? Mer' néger.

RoFä 2007.10.24. 23:50:00

dowNLoad 2007.10.24. 01:00:01

Energianövényekkel, ha jól tudom, nem kicsi baj van mezőgizdaságilag. Nagyon durván kiszipolyozzák a földet, visszaállhatunk a kétnyomásos gazdálkodásra kábé. (IT-agrárium, kétbites: on-off, évente változó módon. Nem is biztos, hogy évente...)

Különben 1etértek

RoFä 2007.10.24. 23:55:25

suski 2007.10.24. 01:15:35

Középosztály vagyok, vastagon, mégpedig másodfokon proli, elsőfokon nemzetnapszámosos felmenőkkel.

Szólni fogok, amint felszámoltak.

Bocs a gúynért, de szerintem a mérsékelt (magát mérsékeltnek beállítani akaró) jobbközépnek nem áll jól ez a dialmat (megvan?) gondolkodásmód, megfejelve a lángoló hittel (nem istenhit, hanem eszmehit, arra volt gondolva).

Nagyon nem méltó a bevállalni kívánt szerepetekhez, ha leragadtok annál, hogy Gyurcsány & Co a direkt rosszat akaró rosszkisfiúk bandája, tik meg a Timur és Csapajev.

De most komolyan...

RoFä 2007.10.24. 23:57:57

szejler 2007.10.24. 16:33:50

Ez azért nem erőmű. Áramot nem állít elő, nettó energiamérlege negatív. Pénzt azt esetleg termel, de energiában igazából csak a napközbeni kilengéseket egyenlíti ki.

Van jelenleg is ilyen terv napirenden, kb. fél éve cikkezett róla a sajtó... De ez nem erőmű. Az erőmű, már bocsánat, az a paksi 5,6,7,8,9,10,11,12-es blokkok szerencsés együttállása lenne.

RoFä 2007.10.25. 00:03:07

Krapulax 2007.10.24. 19:35:12

Retorikailag én ezt szarpicsa lózungként fejezem ki. Tisztesség ne essék szólván.

Egyébként én vagyok az az ember, aki leghőbben reméli, hogy Viktor csak a levegőbe beszél bele, de ha odakerül, tudni fogja, hogy mit kell tennie. Mint 98-2000 között hellyel-közzel, leszámítva persze a kiegyenesített gerincű kettőskeresztes árvalányhajú országzászlót a Bazilikában, egyem a kálvinista ravasz rókájának a máját, áldásbékesség...

gloire 2007.10.25. 04:01:49


RoFä, megmotozni sajna nem tudtam, fingom nincs pontosan
milyen rádió volt a zsebében. De sima pöcs cb rádió minek?

suski 2007.10.25. 06:15:43

RoFä,

Ki a retkes fenét érdekel, hogy kinek ”mi áll jól”? Én racionálisan nézem a dolgokat. .Ha a semmitmondó szóvirágokon kívül érvelni is tudsz, akkor szólj. Az eddigiekbôl csak az derül ki, hogy nem tetszik a zorbán és nem érdekel mit mond. Semmi gond. Várj arra akkor, hogy a maffiából kikeveredik vmi poltikai formáció, aki a problémákra keresi a választ, nem csak propagandával foglalkozik.
Nagyon jól tudod, hogy a felszámolás alatt nem likvidálást, hanem lecsúszást értek.
Miért olyan qrva nehéz beismerni, hogy elkúrták, és most is kúrják és nem a fidesz volt az? Nem azok kúrták el, akik neked nem tetszenek. Neked az a szempont, hogy milyen romantikus nemzeti körítés van ekörül? Ez tök lényegtelen a mostani helyzetben, bár lehet fanyalogni rajta. Ha lenne több olyan párt, amelyik már bebizonyította, hogy tud kormányozni, akkor lehetne az ilyeneken vitatkozni.

Ez az energianövénytéma óriási ökörség lehet. Nem tudom elképzelni, hogy ez megérné. JObb lenne, ha a világ beismerné, hogy csak az atom marad, vagy megyünk vissza a kôkorba.

Istvan 2007.10.25. 07:04:00

RoFä 2007.10.24. 23:50:00

Energianövényekkel, ha jól tudom, nem kicsi baj van mezőgizdaságilag. Nagyon durván kiszipolyozzák a földet, visszaállhatunk a kétnyomásos gazdálkodásra kábé. (IT-agrárium, kétbites: on-off, évente változó módon. Nem is biztos, hogy évente...)

************************************
Ez nem egy urban legend? Persze jol hangzik, de hat igazabol ami kell nekunk, az a CO2 -> C + O2 napenergia reven, aztan az eromuben ennek a forditottja (es persze figyeljetek a kezem, mert csalok, az oxigen a vizbol szarmazik es nem a CO2-bol, de a netto egyenleg a lenyeg...)
Ami visszamarad hamu, az meg tartalmazza az osszes asvanyi anyagot, vissza kell vele tragyazni a foldet.

Persze lehet, hog laikus vagyok, de akkor vilagositsal fel legyszi, hogy mit is szipolyoz ki az energianoveny a foldbol?

Istvan 2007.10.25. 07:05:05

.

(Figyeled, Vahur, hogy hogy kicenzuraztak :))) )

Pallos Levente 2007.10.25. 08:32:13

Az "energianövényekkel" pusztán az a gond, hogy mire fűtőanyag lesz belőlük, több energiát (benzint) használunk fel, mint amennyit megtakarítunk a használatával: szántás, aratás, elszállítás, feldolgozás, kiszállítás. Nem én mondom, nálam okosabbak utánaszámoltak.

hiba 2007.10.25. 08:49:04

PL: ez nem teljesen így van. Vannak olyan növények amelyeknél ez fennáll, de az energia növényként termelt fajok és fajták esetében ez nem igaz. Baj sem lenne velük, ha megfelelő energia takarékossággal is párosulna a bevezetésük és nem halásznának azonnal ezren a megújuló energiaforrások körüli zavarosban. Persze ész nélküli, profitmaximalizáló termelés az energia növényeknél is okoz majd ökológiai károkat, de ez nem azért van mert alapvetően rossz ötlet energiaigényünk egy részét nem a fosszilis energiahordozókra alapozni.

Istvan 2007.10.25. 09:45:46

Azert mondom, hogy a technologiat fejleszteni kell. egyebkent itt van a temahoz kapcsolodo EU direktiva:

ec.europa.eu/energy/res/legislation/doc/biofuels/en_final.pdf

Erdemes ezt is elolvasni, hogy hogyan kepzelik el az egeszet:

ec.europa.eu/agriculture/biomass/biofuel/com2006_34_en.pdf

ec.europa.eu/agriculture/biomass/biofuel/index_en.htm

Ja, es ez a legizgalmasabb:

en.wikipedia.org/wiki/Biodiesel

nezd meg a lap vegen a tablazatot: az amcsik iden kukoricabol kezdtek bioetanolt gyartani, ami a leheto leghatekonytalanabb. Osszeeskuveselmelet-kedvelok figyelem! Lehet, hogy szandekosan???

Istvan 2007.10.25. 09:50:01

Ja, miert mentek az amcsik Afganisztanba? Majd opium helyett is biodizelt fognak gyartani, qrva jo !!! :))))))))))))))

Crop kg oil/ha litres oil/ha lbs oil/acre US gal/acre
corn (maize) 145 172 129 18
soybean 375 446 335 48
opium poppy 978 1,163 873 124

dowNLoad 2007.10.25. 10:21:39

Az energianövény témát itt:
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=0&na_step=30&t=9105736&na_order=
már kitárgyalták, pár1000 hozzászólásban.
A repce és hasonlók max. a használhatók, azok is hidegen sajtolva, hogy minél kevesebb energiát kelljen felhasználni ahhoz, hogy üzemanyagot kapj! (valami összes energia befektetés-->összes energia nyereség arányszám: EROEI
De egyelőre a SZAPORÍTÓREAKTOROS ATOMERŐMŰ az egyetlen, amire több 100évre lehetne alapozni, addig lehetne bevezetni a FREE ENERGY-t. (vagy válság, és lecsúszás, vissza a XIX.sz.-ba)
A PEAK-et meg egy HUBBARD nevű fószer adta elő az 50-es években, az USA olajkitermelés-új olajmezők felfedezése alapján, és sajnos pontosan az lett amit jósolt, hogy a 70-es években lesz a csúcson a kitermelés. A BIOETANOL nem megoldás, de arra jó hogy a szegények ne tudjanak elég kaját venni.

szejler 2007.10.25. 10:22:18

RoFä

"Ez azért nem erőmű. Áramot nem állít elő, nettó energiamérlege negatív. Pénzt azt esetleg termel, de energiában igazából csak a napközbeni kilengéseket egyenlíti ki."

Nem ez a lényeg, gondolom világos. Ne nyuszika sapkáján kötözködj!
Az energia szaldója nem pozitív, de azt is leírtam, miért lett volna így is értelmesebb, mint a mai megoldások.(amelyek öszkölts. tekintve bőven réáfizetésesek).

Pl a szélerőművek hozamingadozásának csökkentésére. Éppen azt, amire hivatkozva fúrják a szélerőművek létjogosultságát.

Energianövények

- Nem igaz, hogy a biodízel,etanol alapvetően ráfizetéses. Növénykultúra kérdése, helyrajzi kérdés.
- Monokultúra miatt valóban káros lehet a talajra.
- Éghajlati okok miatt Brazíliában feleannyiba kerül egy liter Biodízel, etanol megtermelése, mint Európában. Ami felveti: érdemes e itt termelni egyáltalán, vagy importáljunk.
Ha importálunk: cseberből vederbe. Oroszok, arabok helyett trópusi országktól függünk majd.
- Rosszul meghatározott biodízel EU támogatás esetén, a kívántnál sokkal több termelő tér át biodízelre, - takarmány és élelmiszer -piac megborul. Nagymenny. takarmány és élelmiszer import, árnövekedés.

dowNLoad 2007.10.25. 10:48:07

igen, cseberből vederbe!
Ezeket kellene eröltetni, de valahogy inkább meghalnak a feltalálói, mintsem, hogy az OBI árulná a cuccot:
www.youtube.com/watch?v=M9JagAv2nUE
www.youtube.com/watch?v=EKmB6-wZSh8
Itt 1-2 utánépítés:
www.buscatube.com/v/1/y/xogen.aspx
www.youtube.com/watch?v=-1lScTsHBkQ
ITT A LEÍRÁSA, lehet próbálkozni:
panaceauniversity.org/D14.pdf

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.10.25. 11:11:51

Itt az Index helyreigazítása a Morvai-beszédről:
index.hu/politika/belhirek/331425/

segabor 2007.10.25. 12:22:00

TuRul: most tudod, hány embernek keserítetted meg szája ízét? Sok helyen írták meg (némi elégtétellel persze) hőbörögtek, hogy lám a nagy jogvédő mekkora marhaságokat beszél.

Most olyan izé lehet curükkölni.

Pallos Levente 2007.10.25. 12:39:26

segabor!

Ebben az a szép, hogy nem kell curükkölni. Elég elhallgatni a helyesbítést, és kész. A "tényt" már elültették a fejekben. Esetleg fél év múlva ismét hivatkozni az eredeti Index cikkre, ráerősítendő.

RoFä 2007.10.25. 19:41:21

szejler 2007.10.25. 10:22:18

Tópusi országtól - vagy leginkább attól, aki ott termeltet. Aki jó eséllyel amerikai.

Önellátóak elektromos áramból csak és kizárólag atommal bírunk lenni, ez a jelenlegi helyzet. Javaslatom a következő: néhány blokk Pakson, és az erőműhöz trükkösen két kaput építeni. Az egyikhez mindig láncolhatja magát bárki, aki akarja.

(Géperejű járművek: 10, 15 éven belül alighanem megfizethető lesz a villanyhajtás, lásd pld. az ezirányú magyar fejlesztést. A benzin esetleg a sportkocsik méregdrága hajtóanyaga marad. (Remélem :)

RoFä 2007.10.25. 19:46:02

suski 2007.10.25. 06:15:43

Engem érdekel, hogy kinek mi áll jól. Például neked sem áll jól az, hogy engem frázispufogtatással vádolsz (ami igaz) közben magad is frázisokat pufogtatsz (ami baj).

A Zorbánnal kevesebb bajom van, mint egy átlagos szavazónak, talán még annál is kevesebb, mint sok fideszesnek. Macchiavellista vagyok ugyanis. (Mint, remélem, ő is).

Gyurcsányról egy fokkal jobb a véleményem, mint a tied, persze vele kapcsolatban is ki lehet nyitni a közhelyszótárt - nincssemmireformcsakpénzbehajtáseladjaazországot
direkttönkretesziaközéposztályt - de ezzel én nemtok mit kezdeni.

Csinálnak sok hülyeséget, stílusa elviselhetetlen, ráadásul milyen már a pártja meg a kormánya nagy része - ezek tények. Majd ha Viktor vagy valamelyik wannabe remplacant odajut, megnézem őtet is.

Bár egyetlen dolgot kétlek, hogy Orbán Viktor fogja lebontani a magyar állami vízfejet, bár tévednék. (Gyurcsány sem fogja, sajnos).

RoFä 2007.10.25. 19:49:40

segabor 2007.10.25. 12:22:00

Igen, ilyenkor valóban lehet csámcsogni, és ok is van rá, index beszopta (vérmesebbeknek: nem jött be a gonosz blöff).

Ez semmit nem változtat azon a vídiakemény tényen, hogy Krisztina pont annyira független a politikától, mint a Duna vízállása az Alpok-beli hóhelyzettől.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.25. 20:22:10

segabor, pallos nektek az a bajotok, hogy a ti fejetekben is el lett ültetve, hogy az index, meg a többi gonosz balliberális médium a nemzetre ront hetediziglen, ezért aztán ha azt írják, hogy Morvai hülye, akkor ezzel igazolva van, ha meg azt írják, hogy bocsánat mégsem, akkor arra is ki lehet találni hogy miféle gonosz balliberális trükk ez. gratulálok.

amúgy meg ceterum censeo, morvai krisztinának két dologhoz semmi köze, egy: a civilséghez, kettő: a jog mindenek felett álló és részrehajlás nélküli igazságának az eszméjéhez.

Pallos Levente 2007.10.25. 20:58:15

smalladam!

Nem, nem azt mondtam, hogy a helyreigazítás trükk. Ezt valahonnan Te gondolod. Én arról írtam, hogy a helyreigazítást már nem veszik át mások, csak az eredeti hírt.

Neked, újságírónak komolyan nem tűnt fel, hogy így működik a magyar sajtó? Leír valaki egy hazugságot, átveszik a baráti médiumok, és csámcsognak rajta. Ha a sértett személy helyreigazít / pert nyer, akkor azt esetleg leközlik, de a barátok már nem veszik át.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.25. 21:49:23

Persze, van ilyen is bőven, csak kurvára nem kellene folyton ásni az árkot magatok körül azzal, hogy minden ilyenről csak a "baráti sajtó" ármánykodásai jutnak eszetekbe.

miért van ez szerinted? vagy miért van az, hogy a hozzánk érkező nemtetszést kifejező olvasói levelek általában azt állítják, hogy mi direkt hazudunk?

miért van, hogy mióta az index tulajdonosai megvették az ufit, azóta kommentelők fele egyfolytában arról ugat, hogy a liberális index így diktál az ufinak, meg úgy diktál?

bazmeg sír mindenki, hogy milyen szarban van az ország, mert így a két oldal meg úgy, de még olyat nem láttam, hogy valaki egy gesztusra azt mondta volna, hogy ok, elfogadom!

nesztek, ez a szar ország megérdemlitek.

dowNLoad 2007.10.25. 23:23:28

Megkérjük Small(apró) elvtársat fáradjon be a Zsindex szerkesztőségébe átvenni a lobbypénzt! Ha a bírók és ügyészek csak gerinces korrekt emberek lennének, akkor semmi szükség nem lenne Morvai Krisztinára, Gaudi Nagy Tamásra. (és az állam is jobban járna, mert nem kellene állami pénzeket kifizetni kártérítésre Tomcat-nek, a megvert diákoknak, a jogellenesen feloszlatott tüntetés szervezőinek, stb..)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.25. 23:40:16

ha morvai krisztina és gaudi nagy tamás gerinces korrekt ember lenne, akkor szükség lenne rájuk.

amúgy engem meg a szkinhedek vertek meg, engem ki véd meg, na? hol az igazságosság? miért nem tolonganak az ajtóm előtt? miért nem tiltakoznak a hazafias szervezeteknél, hogy talán nem kellene a tisztelt tagságnak üveggel fejbedobni, lezsidózni, megütni munkájukat végző emberket, vagy szándékosan kárt tenni a méregdrága felszerelésükben?

ja hogy azokat az üvegeket biztosan a kormány fizetett provokátorai dobták, vagy a kormány gazságai elleni jogos elkeseredés, vagy igazából el sem repültek. akkor én kérek elnézést.

a zsindexes, lobbipénzes hülyeségeidet meg tartsd meg magadnak.

Ács Feri · http://reakcio.blog.hu 2007.10.25. 23:42:20

download: töltsél le valami ütősebb szoftvert, mert ez a zsindexelő kurucinfós utánérzés meg az aprózás nagyon sovány.

Pallos Levente 2007.10.25. 23:52:45

Ennyi hangzott el ma:
\"segabor:
Sok helyen írták meg (némi elégtétellel persze) hőbörögtek, hogy lám a nagy jogvédő mekkora marhaságokat beszél.
Most olyan izé lehet curükkölni.

Pallos Levente
segabor!
Ebben az a szép, hogy nem kell curükkölni. Elég elhallgatni a helyesbítést, és kész.\"

Ezek szerint nem tűnt fel, de én nem az Indexről beszélek, hanem az átvevőkről. Tőlük semmilyen gesztus nem volt, mit kellene elfogadni? Ha a segabor által említett sok hely helyesbíteni fog, akkor nem volt igazam.
Ha viszont nem történik meg, akkor Te vond le a következtetést: befeketítettünk valakit, igaztalan volt, de mindegy, lapítsunk, hadd maradjon rajta a szar.
Nem hiszem, hogy ez valami nagy stratégiai terv volt (körtelefon, hogy mi hazudunk, ti meg vegyétek át), csak azt mondtam, hogy így működik a sajtó. Amúgy a \"jobbos\" médiában is van ilyen, és ott sem szeretem.

A kifakadásod többi részét Te képzeled bele a beszélgetésünkbe. Amúgy kíváncsi vagyok, milyen árkot ások magam körül ezzel?

dowNLoad 2007.10.26. 00:27:27

Megkérjük Small(apró) elvtársat, hogy fáradjon be a zsindex szerkesztőségébe előadni a meséjét a gonosz szkinhedekről, akik őt small(apró) et.-at, aljas fasiszta módon megtámadták. (nem lehet hogy rendőrök voltak, azok is kopaszok) Small, igyekezz jó mesét előadni, akkor a középső szintről még feljebb is juthatsz. Ácsferi, nem te vagy a gonosz vörösinges vezér?
www.kuruc.info/galeriaN/hir/voros_igazsag.jpg

Pallos Levente 2007.10.26. 08:33:33

Úgy látszik, egymástól függetlenül többen ássuk az árkot magunk körül:
www.hetivalasz.hu/index.php?page=pages/topic&topic_id=51111&scomm
Ennyi hülyét, ahelyett, hogy gesztusokat gyakorolnánk (leborulás? :-)), azon filózunk, hogy az átvett hazugságot / tévedést helyesbítik-e.

suski 2007.10.26. 14:21:49

”miért van ez szerinted? vagy miért van az, hogy a hozzánk érkező nemtetszést kifejező olvasói levelek általában azt állítják, hogy mi direkt hazudunk?”

Nem kell ahhoz direktbe hazudni, hogy elérjétek a hatást. Csak manipulálni, csúsztatgatni ( jobbos sajtó is ezt csinálja, csak ôk sokkal amatôrebbek…)
Teller levél rémlik még? Ti megírtátok, hogy kurcsányék folyamatosan hazudnak? Miért a fidesszel vagytok állandóan elfoglalva? A hírszerzôt nem olvasom, csak annyit tudok, hogy PC van mögöttetek, annak a Somogyi fazonnak viszont a szeme sem áll jól, semmit nem hiszek el neki.

”bazmeg sír mindenki, hogy milyen szarban van az ország, mert így a két oldal meg úgy, de még olyat nem láttam, hogy valaki egy gesztusra azt mondta volna, hogy ok, elfogadom”

Nem a két oldal szembenállása miatt van szarban, hanem az egyik oldal gátlástalansága, monopóliumra törekvése, gyûlölete, tehetségtelensége, kapzsisága miatt. Most marha jól jönne a ballibeknek elkenni a mocskot, mi? ilyenkor szeretnének összeborulni, azt elhiszem. Ha az egyik oldal teljesen lejáratja magát, akkor rántsuk bele a többbieket is.


”miért van, hogy mióta az index tulajdonosai megvették az ufit, azóta kommentelők fele egyfolytában arról ugat, hogy a liberális index így diktál az ufinak, meg úgy diktál?”

Miért, nem a tulaj diktál? Azért vesz az ember médiát, hogy azt tegyen vele, ami neki tetszik.
Nézd meg, mi lett a rádióval, mióta Such elvtárs van ott.(tudom, ô nem vette) Nem kétlem, hogy az ufi is indexesítve lesz, ha nem is azonnal. A mostani gárdát majd szép lassan lecserélik, lesznek helyettük Tóta klónok. Bár ne legyen igazam.
Bár el kell ismernem, hogy az index nem a ballib média legalja, igyekeznek korrektek lenni.


”amúgy engem meg a szkinhedek vertek meg, engem ki véd meg, na ”

ne viccelj, nektekott van az egész apparátus, az szdsz pártirodájától New York-ig, csak nyikkansz egyet és már címlapon leszel, de lehet, hogy az ENSZ biztonsági tanácsát is összehívják. Fôleg, ha a fidesz lesz hatalmon. Hogy benned van annyi, hogy nem mész oda rettegni, fasisztaveszélyrôl szónokolni? Tja, hát az nem jelenti azt, hogy nem kapnának az illetékes elvtársak rajta. A jobbosokat, radikáljobbosokat viszont senki sem védte, és ennek tudatában a rendôrség, bíróság azt csinált velük amit akart.
Morvaiék jól csinálják a dolgukat, nem azért vannak, hogy objektívak legyenek, hanem hogy felhívják a figyelmet a vérlázító dolgokra. . (A jelentés egyébként igenis objektív)

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.26. 14:26:52

suski, ez nagyon szép volt...majdnem minden buta sztereotípiát sikerült felsorolnod. ha meg nem olvasod a hírszerzőt, akkor honnan tudod, hogy milyenek vagyunk? miért is nem a hídon vagy a "magyar hazafi" haverok között?:)

suski 2007.10.26. 16:45:47

És ez válasz arra, amiket felvetettem? Ez olyan mintha én azt írtam volna, hogy miért nem vagy Izraelben, az a színvonal, csak hogy megértsd. A hírszerzôrôl nem írtam, az egész ballib sajtóról szóltam, amit te védelmedbe vettél.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.26. 18:11:22

csakhogy a "felvetéseiddel" nem igazán lehet vitatkozni, de nem azért, mert nem igazak...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.26. 19:25:37

elkúrtam. mármint nem az a baj velük, hogy igazak, vagy nem.

dowNLoad 2007.10.26. 20:57:20

Megkérjük Small(apró) elvtársat, hogy fáradjon be a zsindex/népszabadság/TV2/RTL/ATV/stb.... szerkesztőségébe előadni a meséjét a gonosz szkinhedekről, akik őt small(apró) et.-at, aljas fasiszta módon megtámadták. (nem lehet hogy rendőrök voltak, azok is kopaszok) Small, igyekezz jó mesét előadni, akkor a középső szintről még feljebb is juthatsz. Ácsferi, nem te vagy a gonosz vörösinges vezér?
www.kuruc.info/galeriaN/hir/voros_igazsag.jpg
Apró(Kis) Ádám lenne a neved??, milyen szellemes smalladam.

VIII. Nagyapó 2007.10.26. 21:16:45

suski

Emlékeztetnélek, hogy Such "elvtársat" - amúgy egykori Fidesz-tagot - a Fideszes kurátorok is teljes egyetértésben megszavazták... (Sőt néha úgy tűnik, még most sincsenek annyira kiakadva rá, csak kellett egy kicsit hisztizni, mert ugye a Szabó-család rajongói is szavaznak.)

Ami persze nem azt jelenti, hogy Such biztosan mindent jól csinál - viszont egy kicsit jelképe annak a jobboldali öntökönbökő jelenségnek, aminek a magva a hozzászólásodban is megjelenik: ti. hogy itt jobboldalt nagyon hamar elkezdünk vicsorogni és árulózni arra, akinek bizonyos kérdésekben eltérő véleménye van; így aztán a kritikus hajlamúak egy jelentős része előbb vagy utóbb jobb esetben a senki földjén, rosszabban a baloldalt találja magát.

Így szalámizza fel önmagát - a Magyar Nemzet vezetésével - a jobboldal...

nénike · http://mandiner.hu 2007.10.27. 09:32:03

Suskikám!

Akár hiszed akár nem, a lap tulajdonosát életünkben nem láttuk. Egyébként sem azzal van elfoglalva, hogy mit írunk, hanem, hogy azt hányan olvassák el. Tudod, piac.

Lapot készíteni - lehet, hogy ez meglep - ugyanolyan szakma, mint vasat esztergálni, gyereket gyógyítani vagy pénzügyi befektetéseket eszközölni. Varga maradjon a kaptafánál, tulajdonos meg a pénzénél. Kb. ennyi. Világos voltam?

Onnan ered ez a diktálási kényszerképzet, hogy a politikusok szeretnek telefonálgatni?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.27. 10:40:27

suski, a véleményemet a felvetéseidről nagyapó és nénike tökéletesen összefoglalták. nem tudom én sem, hogy miért hiszik azt egyesek, hogy az újságírókat joystickkal irányítják, és minden amit írunk, az biztosan valami sugalmazás.

dowNLoad 2007.10.27. 11:03:03

Kis(apró) ádám, te újságíró lennél? Úristen! (egy tinédzser iskolásnak még elmenne amit írsz)

Playmobil Soldat 2007.10.27. 11:39:38

Látom, egyre többen kezdik megkedvelni a hírszerzőt. :) Tudom-tudom, a látogatottság meg egyre nő.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.27. 11:59:46

nem bántani akarom én most a Hírsz.-t, de a blokád reggelén kb. 50 perccel aludtak el... ha jól emléxem, kb. h9-ig nem is frissült aznap az oldal... nem tudtak átkelni a Dunán, hogy beérjenek? :)

suski 2007.10.27. 12:13:36

Nagyapó,
Nagyon jól tudom., hogy Such hogy került oda, és máig sem értem. Vagy nagyon naív volt a fidesz vagy vmi mocskos ügylet van a háttérben.
De ugyan kit árulóztam én, ezt nem egészen értem. ?

Nénike,

Hát persze, mint ahogy Széles Gábor beszállása után sem változott a Magyar Hírlap semmit.
És a Népszabadságnak semmi köze az mszp-hez, ugye?
Mondom: bár ne legyen igazam, mert kár lenne értetek.
Nem arra gondolok, hogy politikusok irányítanak, mindenki nagyon jól tudja a dolgát egyébként is.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.27. 12:14:12

szamárfül, ott voltunk a hídon már nyolc előtt, technikai probléma volt.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.10.27. 12:15:40

ok, én csak szurkapiszkálódtam.
nehogy elkényelmesedjetek :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.10.27. 12:19:59

Smalladamot megverték a skinheadek? No lám. Isten nem ver bottal...

volkov 2007.10.27. 12:24:58

smalladam,

valoszinuleg az, hogy Greczy Zsolt ill. Orosz Jozsef
kommunikacios tanacsado, hogy a Political Capital strategiai tanacsado, hogy Gyurcsany rendszeres zartkoru talalkozokat tartott foszerkesztokkel, vagy, hogy a masik oldalrol is mondjak peldat, hogy a HV foszerkesztoje kormanyszovivokent mukodott hozzajarul ahhoz, hogy fel-fel merul nehany kivulalloban, hogy ha a kezivezerles nincs is, de az nem kizart, hogy neha egy-egy tema, illetve az azzal kapcsolatos alapallas, mondjuk igy, a tajekoztatason tulmutato cellal merul fel ill. alakul ki. Nem tudom pl. nalatok ez hogy megy, magad talalod ki a temat, vagy a fonok adja. Ha az utobbi, akkor a fentiekrol akar tudomasod sem kell, hogy legyen.

suski 2007.10.27. 12:25:01

smalladam,
Nem sugalmazás, egzisztenciális félelem, az ”ellenség” zsigeri gyûlölete, a jobboldalnál a ” szent cél”.Légyszi magyarázd meg, hogy volt képes az egész ballib sajtó kurcsány mellé odaállni? Nem az a sajtó feladata , hogy leleplezze, ha vki adatokat hamisít, folyamatosan hazudik ? Mi is volt a böszme beszédben a sajtóval kapcsolatban? Miért vitatkozunk egyértelmû dolgokról? Ugyan te nem is vitatkozol, csak simán lehülyézel és kinyilatkoztatsz.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.10.27. 12:40:01

Smalladam technikája az, hogy "te meg se érted, amit én akarok mondani, ezért mindaz, amit összehordasz, köszönő viszonyban sincs a témával". Akkor se, ha arra vonatkozó precíz tényanyag. Amikor hazugságon kapják (kapom): "jelentéktelen pontatlanság" megjegyzéssel pontosít - persze sose a teljes igazságig. Amikor kollégájával összejátszva lejárat, akkor "nem én írtam a cikket, ez az ő kompetenciája, vagy indíts eljárást". Amikor kérdezik, hogy vadbalosként mit ágál itt, akkor ő "nem érted, hogy léteznek függetlenek?". Amikor erre bizonyítékként azt kérem, hogy akkor mutasson valamit, amit Orbán mellett írt (mert ha független, akkor csak talált benne valaha valami pozitívat), akkor először "mit bizonyítana az", majd "biztos van olyan, keresd meg az archívumunkban", de semmi áron nem linkeli.

Suski: így működik a felületes, olykor finoman csúsztató, olykor ordas hazugságig merészkedő baloldali magyar média. Fogást nem találsz rajta, legalábbis úgy soha, hogy elismerjen bármit, mert amikor tényt ütsz az orrába, mellébeszél és fölényeskedik. Miért van az, hogy nem tudok bánkódni meg szolidáris lenni vele, ha elverték a skinheadek? Már ha ugyan elverték, mert ha ő mondja csupán, akkor az több mint bizonytalan...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.27. 12:46:35

volkov, én nem azt mondom, hogy ilyen nem létezhet, hanem az az érzésem, hogy az utóbbi időben ez egyre jobban ilyen bármikor előkapható érvként szolgál.

ha nem tetszik a másik véleménye, akkor ellenérvek, értelmes vita helyett oda lehet vágni, hogy biztos felülről utasították, és ezzel meg van minden magyarázva.

ráadásul ilyen felülről utasítós dolgokat még elég kevesen láttak, szóval általában blöffölésen alapszik az ezzel való vádaskodás, az meg főleg baj.

suski, nem értem, hogy mit nem értesz azon, hogy hogy volt képes az egész ballib sajtó odaállni mellé. szerintem ez az állítás már maga nem igaz.

nénike · http://mandiner.hu 2007.10.27. 13:22:20

Ugye A hvg-re is azt mondják, hogy balos. Ránk meg, hogy jobbos. Ez baj? (Ez nem egyenlő az MSZP, Fidesz ellentétpárral.)

A baj az, amikor ezt a pártok az adottságot saját javukra használni akarják. Mindenki emlékszik, amikor Hirschler Richárdot felhívatta Szilvásy elvtárs. (Meg az, ha a szerkesztőség enged - amire szintén akad példa.)

Természetesen egy lap tulajdonosának vannak üzleti ügyei, érdekeltségei. Abban turkálni valóban nem lehet.

suski 2007.10.27. 13:34:25

nénike,

Nem baj. Engem az idegesít, amikor a balosok függetlennek mondják magukat, miközben a jobbosokat meg orbánseggnyalónak.
A hvg-rôl meg annyit, hogy egy ismerôsömrôl cikk jelent meg benne ( egy kôkemény szoci) amibôl összesen 1 sor volt igaz, az összes többi ferdítés, hazugság. Az illetô ezt maga mondta, úgyhogy 150% biztos info. Na innentôl kezdve nemcsak a hvg-t, hanem minden sajtóterméket gyanakvással szemlélek.

volkov 2007.10.27. 14:08:12

smalladam,

\"miért hiszik azt egyesek, hogy az újságírókat joystickkal irányítják\"
ehhez kapcsolodott a gondolatom.
a commented tobbi reszet illetoen: azt is engedjuk meg, hogy lehetnek temak, amelyek teritekre kerulesenek potencialis eredmenye, hogy roluk es nem mas, esetleg lenyegesebb (esetleg masnak kellemetlen) dologrol vitatkozunk. Megforditva amit irtal, az ertelmes vita kovetelese (adott temaban) a temavalasztas kritikajanak a relevanciat alatamaszto ervek nelkuli elutasitasa.
(persze a piacon az, hogy beszelunk rola/sokan olvassak mar relevanssa teszi, de nyilvan most nem errol a relevanciarol van szo)
A temavalasztas kritikaja masreszt sokszor a kivaltott, illetve a velemezetten kivaltani kivant eredmenyen alapul. Ehhez mar csak hozza kell tenni, hogy az eredmeny kinek az erdeke, es keszen vagyunk.
Az egyik fel mar altalanosit is es lakajmediumsagrol beszel (amit persze nem tud bizonyitani, hiszen ha van is konkret alapja nem tudhatja biztosan, mint azt irtad is), a masik fel meg veri a tamtamot az ervek hianyarol.
Az erdekes az, hogy ezt a kort heti rendszeresseggel megteszitek:)

Persze, ha egy mediumnal a temavalasztast illetoen tendenciat lehet felfedezni, esetleg nem alaptalan az altalanositas. (Ki vitatkozna azzal, hogy a Magyar Nemzet a Fidesz szekertoloja?)
De mi a tendenciozussagnak az a foka, ahonnan egy medium szekertolonak szamit. Ezt a kerdest egyszer tisztazni kene, enelkul pl a Hirszerzo szekertolosagarol szolo vitaitok is jol definialt allitasok nelkul zajlanak.

volkov 2007.10.27. 14:19:59

finomitsuk a szekertolot jobbos/balosra, ahogy nenike
irta. Milyen feltetelek teljesulese eseten lesz egy medium ujsagirasa jobbos/balos?

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.10.27. 14:34:44

Jók a felvetéseid, de szerintem itt szét kellene választani a dolgokat.

Az egyik az ideológiai része. Szerintem ugyanis totális, ideológiai értelemben vett függetlenség nem létezik, tehát valaki ideológiailag mindig kicsit ilyenebb vagy olyanabb.

Ezzel az a baj, hogy az általánosító közvélekedés ezt aztán úgy veszi le, hogy aki egy kicsit is ilyen, az ennek a pártnak a lapja, aki meg kicsit is olyan, az a másiké.

Nyilván irreális vágy, de az lenne jó, ha minél kevésbé lenne az a tendencia, hogy ha én pl. jobbos újságíró vagyok, akkor engem azonnal a fidesszel, illetve a fidesz érdekeivel azonosítsanak, és ebből a szemszögből nézzenek a munkámra. Én nem értem pl, hogy attól, hogy valaki liberálisnak vallja magát, miért azonosítják azonnal az szdsz-szel?

A másik dolog pedig a sajtó és az eszme, illetve képviselői közötti materiális függés. A magyar nemzeten nem érdemes vitatkozni éppen azért, mert minden pejoratív felhang nélkül, de mindenki tudja, hogy azt a lapot milyen érdekkör milyen célokkal birtokolja.

Ugyanakkor attól, hogy ez, vagy az a tulajdonos, az nem feltétlenül jelent belemászást a lap munkájába. Az meg, hogy egy politikus letelefonál nem a lapot minősíti.

Szóval a függetlenség meg objektivitás körüli vitáknak ez a két komponensét érdemes külön vizsgálni.

kemény határokat amúgy szerintem nem lehet húzni abban, hogy valaki mikortól szekértoló.

Az az alapvető baj, hogy az emberek fejében úgy látom, hogy végtelenül egyszerű és túlmisztifikált sablonok élnek az újságírásról.

volkov 2007.10.27. 15:06:04

a "masik dolgot" szandekosan nem erintettem: ezek megletet szerintem nehez tenyszeruen alatamasztani (ahogy irtad is korabban), ezert nem is itt kell megfogni a dolgot, hanem az ujsagiroi output oldalarol kene egy kriteriumrendszer (ezert is fogalmaztam igy: az ujsagirasa jobbos/balos, vagy rosszabb esetben szekertolo/nem szekertolo).

Ennek hianyaban az organumok onnon semlegesseguket szelsoseges eseteket leszamitva (Nepszava/MN) cafolhatatlanul/igazolhatatlanul hirdethetik.

Vagy ne legyen kriteriumrendszer, hanem legyen a szabaly az, hogy ne azt nezd ki vagyok, hanem azt, hogy mit mondok (ami viszont a hitelesseg kerdeset ugy ahogy van zarojelbe teszi), viszont akkor ahogy a jobbossag/balossag vadja irrelevans ugy valaszban ennek a semlegessegen esett serelem miatti visszautasitasa is ertelmetlen.

volkov 2007.10.27. 15:26:05

persze kriteriumrendszer meglete eseten is irrelevans a jobbossag/balossag vadja (a szekertolo verzioban mar nem feltetlenul), de legalabb nem tud elvinni parttalan vitakhoz.

dowNLoad 2007.10.27. 23:24:33

Tuti lesz a siker 2010-ben ezzel a két fantasztikus figurával:Greczy Zsolt ill. Orosz Jozsef, de nem! MÉG MÉG MÉG, smalladam(apró ádám) kérjük legyél te is kommunikációs tanácsadó, mindenki ezt szeretné! (hogy biztos legyen az a siker, jelentkezz!!)

suski 2007.10.28. 08:10:48

Szerintem az a szekértoló, aki egy adott oldal hatalma esetén nem a kormánnyal, hanem inkább az ellenzékkel van elfoglalva. Jól mérhetôen. Aki a vállalhatatlan dolgokat mentegeti, takargatja, nem leplezi le a nyilvánvaló hazugságokat. Az meg már az aljasságnak is a pöcegödre, amikor halott vagy dögrováson lévô embereket aláznak meg politikai vagy szenzációhajhász okokból. Lásd Teller, Puskás-temetés, Horn. Ahol egy Gál.J Zoltán típusú figura szerkesztô vagy mi a fene lehet?
Jelen esetben egyébként az egyenlô távolságtartás, a mindkét oldal ütése is a hatalom érdeke, hiszen az egyik oldal végzetesen lejáratta magát, ezen már csak az segít, ha egykutyázunk.

nénike,

a piacról még annyit, hogy vajon a multicégeknek miért érte meg jobban a sokkal kisebb olvasottságú Magyar Hírlapban hirdetni, mint a Magyar Nemzetben?
( ez még az elôtti állapotokra vonatkozik, hogy Széles Gábor minden pénzét arra tette volna fel, hogy eltakarítsa a maffiát és menhelyet nyújtson a a mindenhonnan elüldözött jobbos újságíróknak.) AZtán lássuk a Sajtóklub esetét. Az egy hihetetlen népszerû mûsor volt, az országot járták Lovasék és lám egy tv sem adott helyet nekik, ôket is mindenhonnan elüldözték. A jobbos nézô pénze büdös, vagy mi? Szégyen gyalázat, hogy a hírtv-ben a hihetetlenül tahó Csintalan propagandamûsorát kell bámulni. Az is szégyen gyalázat, hogy az ufi nem került egy jobbos tulajhoz, hanem ki tudja ki “mentette meg”.
Aztán a Vasárnapi Újság. Annak is hatalmas hallgatósága volt, talán a leghallgatottabb mûsor volt. Suchnak elsô dolga volt azt kiherélni. A fidesz egy szót se szólt miatta, legalábbis én nem hallottam.
Na kedves Nagyapó, szerintem meg ÍGY szalámizza magát a fidesz.

dowNLoad 2007.10.28. 15:40:35

Pontosan a mai helyzet mutatja meg, hogy milyen keveset tett a fidesz 4év alatt, hogy ez előfordulhat ami most van. Ráadásul nincs meg 1000 MILLIÁRD Ft, az ÁSZ szerint. (2002-2005 közötti vizsgálat alapján) Eddig azt hittem a fidesz köcsög, az mszp/szdsz a balfasz, de ez 2002-ben megfordult, sőt, annyira elhúztak a kék/piros oldalon, hogy esélyük sincs túlszárnyalni őket a jobboldalon.

dowNLoad 2007.10.29. 12:42:33

A HÁZASODHATNAK-e a buzik topikban már sikerült átterelni a szót az 1000MILLIÁRD Ft-ra, ami nincs meg,(hivatalos ÁSZ jelentés) azt kellene inkább kutatni az APEH-nak is, meg veresjaninak, de ő inkább lefejeli a kamerát, mert megteheti. Mennyivel szerényebben lopott simicska, mint most veres, kóka,stb...
süti beállítások módosítása