Náci trollok támadása
2008. február 10. írta: TuRuL_2k2

Náci trollok támadása

  Ha a tegnapi nem is volt a köztársaság legsötétebb éjszakája, de a Reakció blog történetében mindenképpen a legmozgalmasabbak közé tartozott. SZDSZ-ügyi bejegyzésünket elárasztották a Becsület napját a Hősök tere után virtuálisan is megünneplő felebarátaink.

 Korábbi szokásainktól eltérően tegnap aratott a Guláta, olyan kitűnő kommentektől fosztva meg olvasóinkat, mint „lógni fogsz te is a magyar dicsőség napján”, vagy „nyakig a bulvárban, ebben a zsiód kásában, hogy szellemünk elveszejtse erejér, múltját jövőjét és jelenét”.

 A honi szélsőjobbos intelligenciával való harmonikus kapcsolatunk nem újkeletű. A Kurucinfó őszinte keresztényi szeretettel számolt be lapunk kiadóváltásáról, s ezen a kevéssé jól szerkesztett hungarista hobbioldalon is nagy gondot fektetett a szerző egy ideig az UFi, majd a Reakció szavak mind sűrűbb használatára, a keresők megvezetésére. Egy másik intellektuális sasfészekben, SoDI blogján e Reakció-savazó bejegyzés utáni kommentekben beszélik meg a kisnyilas véleményvezérek a kereső-spam további teendőit.

 Mit lehet tenni ilyenkor? Mostantól csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók tudnak kommentelni nálunk - valószínűleg így kevesebb lesz a hozzászólás, de reméljük, hogy a trollok távoltartásával sikerül megőrizni a régi hangulatot és a viták színvonalát. S hogy a „reakció” kifejezésre továbbra is minket értékeljenek autentikus találatként a keresők, tessék sűrűn hivatkozni a reakcio.hu és a mandiner.blog.hu url-ekre! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr64333937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.02.10. 19:28:14

Trollok!!! kurva jó!!! ::::)))))

regnak 2008.02.10. 19:37:08

Kár ezért az intézkedésért, de ha muszáj...

medve1 2008.02.10. 19:44:55

Ezt ne tegyétek, kedves reakciósok. Ha kell, moderáljatok bizonyos elvek alapján, de ilyen intézkedést ne hozzatok, mert nem kéne csökkenteni a látogatottságot. És nehogy néhány geci náci szabja meg, hogy ti hogyan szerkesztetek.

bugris 2008.02.10. 19:48:20

Ha már az Index képes volt regisztrálni a zsindex.hu-t (www.domain.hu/domain/domainsearch/?domain=zsindex&tld=hu), hogyan szabad még a reakcion.hu? ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.10. 19:50:32

medve1:
Nem csak miattuk állt elő ez a probléma, az Index-címlapos posztjainkat általában elözönlik a mindenféle vita-romboló kommentek. A tegnap esti akció csak az utolsó lökést adta meg a kötelező regisztráció bevezetéséhez.

Chicano 2008.02.10. 19:51:47

A magam részéről üdvözlöm a dolgot. A magam részéről: minőség rulez. Aki bele akar pofázni legalább arra vegye a fáradtságot hogy regisztrál. Tele van vele a hócipőm hogy amint megjelenik egy téma az indexen elárasztják a blogot az agyatlan droidok.

medve1 2008.02.10. 20:00:52

Jó, értem én. Csak van abban valami elszomorító, hogy neonáci tetük miatt is szükség van iloyen lépésre. Nem szeretem, ha diktálnak.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 20:05:15

Well. Mivel valaki bitorolja a nevemet, kénytelen vagyok a roppant szellemes "1" kiegészítéssel ellátni (de könnyen meglehet, eldobom ősi nicknevem és magyarosítok eztán).

Az idióták fesztiválja bökte a csőrömet,
meglátjuk hogy ez volt e a legjobb megoldás. Én egy Index-Reakció kooperációt is el tudtam volna képzelni: szevasztok, jó cikk, kirakjuk címlapra?
Ez nyilván egyszerűbb.

ui: az álreakciós sötét gerillablogger hatástalanítására vannak lehetőségek.
(Érdeklődjön rendszergazdájánál, SEO szakértőjénél! )

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.10. 20:08:09

szejler:
Persze, inkább csak szórakoztató az igyekezete, nem jelent különösebb veszélyt. :)

irrelevant 2008.02.10. 20:16:13

Érdekes egyébként, hogy az indexről nem a gyurcsányista álbal/állib idióták jönnek ide hőzöngeni (bár erre is volt már szaftos példa), hanem az ilyen suttyó hungaristák, méghozzá tömegével.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 20:16:58

TuRuL_2k2

Elég amatőr, de lehet még kellemetlen.

irrelevant 2008.02.10. 20:19:09

És földrajzosítottál :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.10. 20:20:17

bazalttufa:
Igazi troll-név, bármelyik Forgotten Realms-regénygyáros megirigyelhetné. :)))

bugris 2008.02.10. 20:22:26

Biztosra vettem volna, hogy olyan régi arcok, mint szejler vagy medve, indapassal nyomják.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 20:27:53

A bazalttufa ősi magyar jelkép. Jelleme szilárd, az édes anyaföld üzenetét hordozza évmilliók óta (ebben a tekintetben még a suméroknál is autentikusabb). Ellenáll a betolakodó multik és a Mosszad pusztításának, a gyanús identitású betolakodók trükkjei nem fognak rajta.
Wass Albert véleményét nem idézem, mert csak.

irrelevant 2008.02.10. 20:29:10

bazalttufát a címerbe

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 20:32:00

bugris

Mivel szakmai blogot vezetek más néven, és nem akartam indapassról indapassra ugrálni, ezért eddig passzoltam (bocs).

Ugráltatnak a trollok, ejj.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.10. 20:34:23

Bakura pl eltűnt, már ha a balos droidokat hiányoljuk. Kár,pedig igen szórakoztató volt

irrelevant 2008.02.10. 20:46:54

Hiányolja akinek két anyja van :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.10. 20:48:19

medveegy,
szerintem ez nem csak a neonaci tetűk miatt volt.
egy-egy post esetén jó volt a szociográfiai merítés a csatorna zavaros részéből. pl. a kutyaszar/város mese esetén.

de legtöbbször tényleg csak a droidok jöttek, mint az SW Ep1-ben.

a balosos meg ugyis visszaternek, ami jo is. kar lenne egy belterjes elmeleti szajtepesse leminositeni az ufit.

medve1 2008.02.10. 20:49:09

Én ma estétől jövök így. Remélem minél többen visszatérnek.

sHelf 2008.02.10. 21:01:40

szerintem egyébként nem fog emiatt relevánsan csökkenni a kommentek száma, az olvasottságot meg közvetlenül nem befolyásolja a regisztrációhoz kötöttség. ha kikerül a blog az indexre, akkor ugyanugy megint plusz sokezer látogató aznapra.

és ja, többet ér a minőség, tök fölösleges trollokkal vitatkozni.

Guild 2008.02.10. 21:19:56

Én azóta nem olvasok/írok kommentet, amióta kikerülnek a postok az index címlapra. Sem időm sem kedvem nem volt végigolvasni a sok marhaságot. Meglátjuk most mi változik.

bugris 2008.02.10. 21:29:58

Hát, nem vagy ezzel egyedül.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 21:51:56

Rossz hír a Nemzet Munkásaiért és Európa Régmúlt Dicsőségéért kiálló, azonban Tevőleges Munka helyett spamelő álreakciós nyilas számára:
A gugliban első négy helyen a polgári ándörgránd van meg néhány vikipédia:(((

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.10. 21:53:49

Őrnagy

"Bakura pl eltűnt, már ha a balos droidokat hiányoljuk. Kár,pedig igen szórakoztató volt"

Ne fesd az ördögöt a falra:))))))))))))

bugris 2008.02.10. 22:22:17

Gabrilo · reakcio.blog.hu 2008.02.10. 21:51:56

Nekem a "Pákó országvezető" guglis találatai is tetszenek. ;) De hogy ki írogat be ilyeneket? ;)

Invictus 2008.02.10. 23:18:21

Ha kikerültök az index címlapjára, akkor jönni fognak trollok továbbra is, viszont nicket lopni legalább nem tudnak.

Oblomov 2008.02.11. 00:13:57

a nemecsekes nickem (oblomov) miért foglalt?

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.11. 01:34:54

No, a post kikerült a címlapra!

Hegyezzétek holnapra a bant, mert lesznek akiket egy regisztráció nem tart vissza.

jó éjt

AP (törölt) 2008.02.11. 04:52:01

kell ezt a tüzet szítani még jobban?

bloodhound v2.0 2008.02.11. 07:29:02

nem jó a hasonlat, tolkien azt írja, hogy a trollokat azért meg lehetett tanítani erre-arra, szóval én az ő nevükben kikérem magamnak az összehasonlítást... :)

grupi 2008.02.11. 07:36:33

Turul_2k2 !
Erősen elfogult, jelzőkkel tűzdelt cikked szánod vitainditónak?

Innentől fogva mit vársz el?

AP 2008.02.11. 04:52:01
kell ezt a tüzet szítani még jobban?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.02.11. 08:16:54

Nagyon helyes lépés volt, reméljük, segít. A trollfigura + Photoshop pedig nagyon menő.

grupi: ez nem vitaindító, hanem köztisztasági intézkedés. Vitatkozni csak vitaképes emberekkel lehet.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.02.11. 08:23:57

Ilyen trollokat kéne telepíteni az erdőkbe. Mindjá' nem fogyna úgy a fa, meg lenne legalább valami hasznuk is.

W Joe 2008.02.11. 08:31:23

Ha a trollok az árpádsávosok, akkor a kormánypártiak a tündék? :-D

www.wita.hu/index.php?show=wita&wita=10

"Ön szerint szükséges volt újra felállítani a Kossuth téri kordont?"

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.11. 15:32:56

Télszerelem trolloknak is:

www.youtube.com/watch?v=w16JlLSySWQ

stop chasing shadows, just enjoy the ride!

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.02.11. 16:54:09

Jó az ábra. :)

Az igazi megoldás szerintem az volna, hogyha a blog.hu megoldaná, hogy minden olvasó privát feketelistát építhessen az olyan felhasználók neveiből, akiknek a hozzászólásait izé, zajosnak ítéli.

Majdnem ilyen jó megoldás lenne egy digg/slashdot szerű kollektív moderálási lehetőség.

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2008.02.12. 01:39:49

Jó ötletnek tartom, szerintem fel fog lélegezni a Reakció. Az olvasottság ettől nem fog csökkenni, viszont nem lesz belőle Homár 2 vagy Subba 2, ahol a megjelenés után egy órával már 400 értelmetlen, áttekinthetetlen komment van.

Eljött a minőség ellenforradalmának ideje :)

smalladam 2008.02.12. 01:54:52

"Ha a trollok az árpádsávosok, akkor a kormánypártiak a tündék? :-D"

szerintem inkább a törpök, akik olyan kapzsik voltak, hogy a végén magukra szabadították a balrogot a föld mélyéről, meg még az orkokat is.:) vagy gyűrűlidércek, akik teljesen a hatalom rabjaivá váltak:D

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.12. 02:55:24

Nem voltam itthon, és nem olvastam azt a bizonyos posztot valós időben (gondolom, ki lett moderálva mindenféle) - de nagyon nem értek egyet ezzel az egésszel. Annyira nem, hogy erősen meggondolom: a továbbiakban szóljak-e itt bármihez is.

A szólásszabadság az utolsó bástya. Ha az ledől, semmi se marad. Tény, hogy a blog.hu motorja nem egykönnyen teszi lehetővé pl. egyes kommentek kijelölését - trollozását -, de ez esetben szolgáltatót kell váltani, és nem cenzúrát hirdetni. Eddig ez itt nem volt divat - a jelek szerint az én blogom marad az egyetlen lassan, ahol semmiféle moderálás nincsen, mert én nem csupán ugatok a szólásszabadságról, de biztosítom másoknak is.

Csalódtam a Reakcióban.

irrelevant 2008.02.12. 08:13:22

Molnárgörény

Nem kell ez a rossz duma. Arról volt szó, hogy idejött egy csomó hülyegyerek, akik elkezdték mások nickjeit lopkodni. Írtak többek közt Bummer és Őrnagy nevében, de az én nevemben is mindenféle baromságokat. Ez gondolom téged is idegesítene a saját blogodban. Annyi történt, hogy aki hozzá akar szólni, annak kell ehhez egy indapass regisztráció, így nem lehet nickeket lopkodni. A moderáció meg nem hiszem, hogy szigorodna, hiszen ez a lépés, szemmel láthatóan, elég jól megoldotta a problémát.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.12. 08:36:12

Az én indapassom nem lopható el, mert ha valaki rájelentkezik, csak a blogom címe nélkül használhatja belépés nélkül, hiszen ha én lépek be, a blog címe is megjelenik, nem csak a Molnargoreny szó.

Nevezheted rossz dumának, de quod dixi, dixi. Nekem nem tetszik ez a rendszer, és kész.

irrelevant 2008.02.12. 08:47:53

Ja, csak nem mindenkinek van url-címe. Az, hogy a te indapassod nem lopható el, nem érv semmire. Nem te vagy egyedül ezen a blogon.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.12. 08:50:36

Molnárgörény Úr, Ön talán nem tudta megírni a véleményét? De igen. Akkor most mit jön a szólásszabadság sérülésével meg a cenzúrával?

Az ellenérve sem túl erős, mivel az ember ritkán figyel oda a név melletti blogcímre, másrészt miért kell jó néven vennni a másoktól szedett nick-használatot? Ennek lehetetlenné tétele szerintem értékhierarchiailag előzi a "szólásszabadság"-nak nevezett értelmetlen szájtépésengedélyezést. Aki pedig olyannyira szólni szeretne (nem csak verbális szeméttel vonni el mások drága idejét és energiáját) majd hatalmas, soha nem látott erőfeszítéseket tesz egy Indapass regisztráció irányában, és ezzel el van intézve.

Egyébként ez minden fórummal kapcsolatban így van: a szólásszabadság mindenhol, mindig feltételhez van kötve. Még a Hyde-parkban is. Ugyanis oda előbb el kell menni – ennyi erőfeszítést még a Hyde-park is megkövetel.

irrelevant 2008.02.12. 08:50:51

Egyébként kíváncsi vagyok, hogy mit csinálnál, ha a Görénylyukban egy csoport hülyegyerek elkezdene mondjuk Refuse/Resist!, Fuckame vagy terembura nevében valami ocsmány animalszex vagy épp pont nyilas dumát bemásolni - mondjuk napokon át. Hogyan oldanád meg?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.12. 09:11:57

Molnargoreny:
A szólás továbbra is szabad, nincs előmoderáció és elég ritkán veszünk ki bármilyen hozzászólást - ahhoz nagyon messzire kell mennie. A bejelentkezés arra jó, hogy nem lehet ezernyi ilyen-olyan néven teleszemetelni a postokat. Egy kis kényelmetlenséggel/plusz munkával jár ugyan, de _nem_ korlátozza a szólásszabadságot.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.02.12. 09:23:54

Molnárgörény, a szólásszabadság csak az Internet egészére értelmezhető, egyes fórumoknak, közösségeknek jogukban áll tevékenységüket, tűrésküszöbüket tetszőlegesen tágra vagy szűkre venni. A Bombagyár például így szabályozza a kérdést:

"2. Miért kell megadni valódi nevet, címet és telefonszámot a regisztrációnál?
Mert nem szeretnénk névtelen acsarkodásokat ezen a fórumon. Ez a netpatkányok távoltartásának leghatékonyabb módja. Inkább legyen kevesebb egy-két jó arccal, de rosszak se árasszanak el minket. ...
...
6. Miért utasították el a regisztrációs kérelmemet?
Mert... 1. Utálunk, nem vagyunk kíváncsiak a pofádra. 2. Hülye vagy és nem olvastad el a házirendet. Meg se próbálj adatok megadása nélkül regisztrálni: igen, kérjük a lakcímed és a telefonszámodat is. Nem szórakozásból, hanem azért, mert itt mindenki arccal és névvel vállalja a véleményét. Ha ezt te nem bírod, húzzál el valami névtelen és éppoly jelentéktelen fórumra anyázódni. A megadott telefonszámon kétely esetén ellenőrizhetünk, a címed pedig alapvetően nem azért kell, mert érdekelne bennünket: elég a város is és az utca, csak a tiéd legyen."

A Reakció kérte, hogy megadd a neved, címed, telefonszámod?

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.12. 09:46:52


Egyáltalán, ki adná ki a címét, telefonszámát az interneten?!

Devil Inside 2008.02.12. 10:23:46

Egyetértek ezzel a lépéssel: a múlt hét már elég durva volt a sok értelmetlen szeméttől és a folyamatos nick-lopkodástól. Így remélhetőleg tisztább lesz - a szólásszabadsághoz pedig semmi köze a regisztrációnak. (Nem beszélve róla, hogy olyanokat egy normálisabb talponkönyöklőből is rövid úton kidobnak, akik csak azzal szórakoznak, hogy provokálják a többieket, tönkretegyék a beszélgetéseket.)

A regisztrációhoz kötött hozzászólásnak még egy gyakorlati haszna van: a blogmotornak az az idegesítő hibája sem zavar innentől, hogy hiába voltam bejelentkezve, a reakcio blogon továbbra is meg kellett adnom usernevet/email-t. :-))

irrelevant 2008.02.12. 13:22:42

elGabor hahaha
Telitalálat!
Ott a pont! :D:D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.12. 22:12:59

MG,


Effektive azt mondasz, amit akarsz - csak be kell jelentkezni (ahogy Nalad is). Tudod jol, hogy en a szolasszabadsag hive vagyok, de ha valakik nicklopassal kombinalva olyan kincsekkel orvendeztetik meg a nagyerdemut hogy "logni fogsz a magyar dicsoseg napjan", akkor gondolkodoba esem.
intelligentia in nacismum non est.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.12. 22:21:12

Gabrilo: a nácizmust nem lehet latinul mondani, a halott nyelvekbe nem lehet efféle szavakat betenni. Nárcizmus, az van latinul, de nácizmus az nincsen. Most nem latin voltál, hanem latinkodó...

Mondom, hogy nem láttam, miket írtak be, mert gondolom, már kiszedte, akinek erre joga volt.

Nálam nem jött efféle vihar. Nem is igazán értem ezt a bejelentkezős dolgot; lehet, hogy félreértettem valamit? Én nem állítottam be a saját blogomon efféle korlátozást (ha van, akkor az valamiféle alapbeállítás, és nem is nyúltam hozzá. Mint tudjátok, nem vagyok nagy virtuóz a gépkezelésben - legfeljebb, ha hegesztőapparátról van szó. Mármint igaziról.

Turul, én úgy vettem ezt a posztot, hogy innentől kezdve itt is erélyes moderálás, szűrés, cenzúra van. Ha félreértettem, légyszíves számomra is érthetően röviden mondd meg, mi változott. A blogotokat ugyanis szeretem, és eddigelé a ballib trollokon kívül (mert abból van elég sok) más probléma sose volt vele.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.02.12. 22:41:21

Molnargoreny:
Csak ismételni tudom magam: mostantól csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók tudnak kommentelni nálunk. Ennyi változott - moderálni továbbra is csak végszükség esetén fogunk. A regisztráció megakadályozza a névlopást és nehezíti az össze-vissza nicken spamelést (mivel a kommentelők ip-jét _nem_ látjuk).

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.13. 00:06:36

Kösz. Akkor az elsőt visszaszívtam. Bár nem szívesen változtatok véleményt. De most, neked igen.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.02.13. 10:21:05

MG:

Hulyenek-e nezel hogy nem tudom hogy latinul nincs ilyen szo, vagy csak ironizalsz? Remelem, utobbi.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.02.14. 00:34:20

a Libsi mocsári törpék visszavágnak:
index.hu/politika/belfold/demnyil0213/

bámulatos, hogy egy ennyire egyszerű alak hogy tud a porondon maradni. ha lenne időm, újraírnám a csávót perlben. simán 5k alatt maradna.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.14. 10:01:47

Denevér: egy embernek nincs kétféle erkölcse, egy a köz-, egy pedig a magánéletnek. Ahogy Demszky magánélete a folyamatos feleség- és szeretőcserélgetés (és nemegyszer az asszonyverés) jegyében zajlik, úgy közéleti embernek is utolsó. Elvégre aki negyedszer mondta ki (nyilván megint hazudva...) a holtodiglan-holtomiglant, az miért pont a politikai ígéreteit tartaná be?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.02.14. 11:12:13

"Demszky Gábor úgy fogalmazott: a politika nem lép fel egységesen a nyilas mozgalmak ellen, az általuk elkövetett "terrorcselekményekért" pedig pont azok a politikai erők a felelősek, amelyek egyik szavukkal elítélik, a másikkal pedig bátorítják őket." írja a denever által linkelt cikk szerzője.

Úgy ítélem meg, hogy pont azok a Demszky-féle politikai erők a felelősek, amelyek szavukkal a tisztességről prédikálnak, tetteikkel meg mindent megtesznek a tisztességesség érvényesülése ellen.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.02.14. 14:04:26

Loxon: nem is beszélve arról, hogy ha Demszky tudja, kik a nyilas terroristák (mert a szöveg szerint tudnia kell), akkor bizony cinkos és bűnpártoló, hogy nem számol be a rendőrségnek...
süti beállítások módosítása