A 20 éves Fidesz legjei
2008. március 29. írta: TuRuL_2k2

A 20 éves Fidesz legjei

 1988. március 20-án alakult meg a Fiatal Demokraták Szövetsége, azaz a FIDESZ. Az időközben Fidesz- Magyar Polgári Szövetséggé érett/öregedett párt ezen a hétvégén tölti be a huszadik életévét: ma az Urániában, holnap a Bibó Szakkollégiumban ünnepelnek, miközben a rivális szocialisták országos pártértekezleten igyekeznek összekapni magukat. A huszadik születésnapra összeszedtünk néhány leget a párt történetéből. Szigorúan szubjektív.

Legemlékezetesebb beszéd: Orbán Viktornak Nagy Imre újratemetésén, a Hősök terén elmondott beszéde.


Legemlékezetesebb botrány: Az MDF-fel közös székház értékesítése, majd az ebből befolyó pénz felhasználása a Fidesz és Orbán Viktor gazdasági hátországának kiépítésére.

Legsikeresebb pártstratégiai lépés: A Fidesz átpozicionálása jobbközépre, a jobboldali pártok szövetségének megteremtése.

Legnagyobb belső konfliktus:
1993-ban Fodor Gábor, Molnár Péter és Ungár Klára távoznak a Fideszből, majd csatlakoznak az SZDSZ-hez. 1994-ben Fodor Gábor miniszteri tácát kap, így ő az első FIDESZ-alapító, akiből kormánytag lesz.

Legsikeresebb kampány: Az 1998-as, Wermer András nevéhez fűződő választási hadjárat. Van más választás: Polgári Magyarország.

Legsikertelenebb kampány: Holtversenyben az 1994-es és a 2006-os országgyűlési kampányok. Narancsliget lesz Magyarország és Rosszabbul élünk, mint négy éve.

Legnagyobb dráma: 2002. április, az első forduló éjszakája a Millenáris Parkban.

Legtévesebb helyzetértékelés: 2004-ben, a miniszterelnökcsere idején azt gondolta a pártvezetés, hogy Gyurcsány Ferenc lottóötös a Fidesznek.

Legjobb plakát: A legendás, 1990-es „Tessék választani!” poszter, amin Brezsnyev és Honecker, illetve egy ifjú pár vált csókot.

Legjövőorientáltabb kormányzati intézkedés: A gyermekek utáni adókedvezmény bevezetése.

A legjobban sikerült TV-vita: Az 1998 májusában a Közgázon rendezett Horn-Orbán vita.

A leggyengébben sikerült TV-vita: 2006 áprilisában a Gyurcsány-Orbán vita a Magyar Televízió nyolcas stúdiójában.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr3401663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 20:29:13

morpho,
spirituálisan egyáltalán nem érdekel se a fidesz, se orbán, de mondd már meg, mi köze a demokratizmusnak az időtartamhoz?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.29. 20:31:05

"Bokros nagyon sok jó dolgot mondott."

Ja. Mint közgazdász. Egyféle szempontrendszer szerint igaza volt/van, de kormányozni több feltételrendszer eredőjeként kell.

Pusztán közgazdasági megfontolásból pl. az állampolgárokat a nyugdíjkorhatár elérése után büdösbarlangba kellene küldeni, a munkaképteleneket/rokkantakat/szellemi fogytékosokat meg helyben agyonlőni. Közgazdaságilag ez lenne a legracionálisabb, hiszen minden más lehetősé ehhez képest szívás az államnak és az egészséges, fiatal állampolgároknak.

CrL 2008.03.29. 20:36:58

dark future: naja igaz. és annak is látjuk a végét amikor ennek ellenkezője történik és nyugdijasnagyhatalmat (by worluk) épitünk.

morpho 2008.03.29. 20:46:06

Loxon
Hát csak annyi köze van,hogy egy demokráciában egy politikus bizonyos idő után vagy elhasználódik,vagy diktatórikus túlhatalomra hajaz.Ezért mondott le a Tony Blair,mert a pártja fontosabb volt mint a személye.Ezért lehet összesen egyszer újraválasztani az amerikai elnököt.A renszerváltó magyar pártok közül egynek még mindíg ugyanaz a vezére.A vezénylő tábornok.Ilyen egy demokráciában sincs.Elképzelhetetlen.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.29. 20:54:31

RE: morpho

Pártelnököknél nem szokták limitálni az újraválaszthatóságot, csak a kormányfőknél/elnököknél. Orbán miniszterelnök még csak egyszer volt, Gyurcsány már kétszer :-).
(Egyébként meg kivétel erősíti a szabályt, Roosevelt 1933-45 között volt US President, 3 cikluson át.)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.29. 20:57:36

"Ilyen egy demokráciában nincs. Elképzelhetetlen."

Segítek elképzelni :-)

"Helmut Josef Michael Kohl (born April 3, 1930) is a German conservative politician and statesman. He was Chancellor of Germany from 1982 to 1998 (West Germany only between 1982 and 1990) and the chairman of the Christian Democratic Union (CDU) from 1973 to 1998."
en.wikipedia.org/wiki/Helmut_Kohl

CrL 2008.03.29. 20:58:07

Thatcher pedig 11 évet volt Prime Minister. Nem összehasonlitásképp irom csak mint adat.

morpho 2008.03.29. 21:03:25

dark future

Szar példa. Fletó bátyó mégcsak négy éve góré és nem lesz 20 évig,nem is akar.Tényleg nem szokták limitálni az újraválaszthatóságot,de mégsem ül ott senki 20 évig.Ez a demokrácia lényege.20 évig a Kim Jong Il típusú figurák ülnek egy párt élén.
Ami Rooseveltet illeti,te is pontosan tudod,hogy egyszer fordult elő az USA történetében,a II.világháború miatt.Úgyhogy ez is szar példa.

morpho 2008.03.29. 21:07:53

dark future
Kohlban te nyertél,én csak a kancellárságát néztem.De tudod miért maradhatott ennyi ideig?Mert nem bukott el két parlamenti választást.Ha ez történt volna,nem ül ott ennyi ideig ő sem.

dr.minorka 2008.03.29. 21:09:59

"Ezért mondott le a Tony Blair,mert a pártja fontosabb volt mint a személye":)
szánalmas versenyzők

morpho 2008.03.29. 21:13:35

dr.minorka

A vezénylő tábornokra gondoltál?Akkor egyetértünk.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:17:23

morpho,
nyilván abból indulsz ki, hogy a demokrácia nagyon jó dolog. Szerintem nem az, és nagy királyok uralkodtak soká, anélkül, hogy ez ártott volna országuknak (sőt, a nagy királyok hosszú uralma használt). Azonban ez OFF, nem erről vitatkozunk, hanem arról, hogy:

ettől függetlenül a "demokrácia alapszabályzatában" (van ilyen? Én nem tudok róla) sehol nincs megírva, hogy valakit meddig támogatnak. Addig, ameddig. Ameddig a többség alkalmasnak tartja az illetőt, és kész. Ha 20 évig tartja alkalmasnak, akkor 20 évig tartja alkalmasnak, ha 1-ig vagy 1-ig se, akkor addig. Ha meg haláláig, akkor haláláig. Az, hogy személyesen ennek ellenére lemond-e (mert NEKI így tetszik), szíve joga és magánügye.

dr.minorka 2008.03.29. 21:17:24

Igazad van, de nemcsak Ferencünk szánalmas, hanem azt itt csápoló hívei. Embert próbáló idők ezek:)

_dave_ (törölt) 2008.03.29. 21:23:51

dr.minorka 2008.03.29. 17:01:49:

2007/'08 nem átpozicionálás balközépre, hanem az elvek feladása:

"A mi politikánk középpontjába is mindig az emberek állnak, és az a kérdés foglalkoztat bennünket, hogyan akarják leélni, hogyan akarják közösen, együtt leélni az életüket, és mi ebben hogyan tudunk nekik segíteni."

2008-as évértékelő.

"Persze a közös életről és az emberi együttélés módjáról, az emberi együttélés kívánatos formáiról vannak eszméink és vannak ideáink, de mi soha sem engedünk annak a csábításnak, hogy egy politikai elmélet vagy dogma szolgálata helyettesítse az emberek szolgálatát."

Ez utóbbi különösen egy igazán nyálas-nyúlós/gerinctelen (vérmérséklet szerint választható) képzavarrá sikeredett. :)

napazapa 2008.03.29. 21:25:48

"Legsikeresebb pártstratégiai lépés: A Fidesz átpozicionálása jobbközépre, a jobboldali pártok szövetségének megteremtése."

Naneee. A liberális borosta fínyesre borotválásáról van szó?

Mitől ugyanaz a két párt? Csak a névtől? A jelölet más, a jelentésről nem is beszélve. Szerintem, és ez is szubjektív, de a 94-es, 98-as Fidesz már nem létezik.
2002-ben akasztotta fel magát.

Olyan ez a folyam, mintha a mai munkáspártot és az MSZMP-t tekintenénk egy pártnak. Há benne van, hogy "munkás", nem? Türmer is volt párttag...

A Fidesz és az Mszp az ország férgei. punktum. Ne vizonáljunk itt diadalmas Fideszről meg "összekaparós" mszp-ről. Eradikálni kéne az egész bandád országházostul, és nyitni egy új lapot az ország füzetében...hátha nem jött még el a hátsó keményfedél.

morpho 2008.03.29. 21:30:26

Loxon
Leírtad Fidel Castró életútját.A többség addíg tart alkalmasnak,amíg én azt akarom.A fideszben soha senki nem akart még elnök lenni,mert mindenki tudja immár 20 esztendeje,hogy a legalkalmasabb ember kerek e világon Orbán Viktor Mihály,Kossuth Lajos reinkarnációja.Egy nyugati demokráciában már egy vesztes választás után is elhajtanak egy pártelnököt,nemhogy kettő után.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:33:13

napazapa, írtad:
"Olyan ez a folyam, mintha a mai munkáspártot és az MSZMP-t tekintenénk egy pártnak. Há benne van, hogy "munkás", nem? Türmer is volt párttag..."

Ebben éppenséggel egyetértünk, hozzátéve, hogy már nem Munkáspártról, hanem "Magyar Kommunista Munkáspárt"-ról van szó (sic).

"Mitől ugyanaz a két párt? Csak a névtől? A jelölet más, a jelentésről nem is beszélve."

Elgondolkoztatók az alábbi "átalakulások"
KMP -> MKP -> MDP -> MSZMP -> MSZP
Megjegyzés: (KMP = SZKP)
És nem látok nagy különbséget a "szocialista" meg a "szocialista munkás-" jelentése között.

Igazad van abban is, hogy jönnie kellene egy teljes törésnek, de azért ettől eltekintve még a gerinctelen fajok között is vannak minőségi különbségek. Erre a rendszertan is elég bizonyítékkal szolgál.

dr.minorka 2008.03.29. 21:34:55

morpho!
Nem tudják elhajtani, mert nincs más. érted? Ezért aztán most kénytelenek lesznek beérni egy kétharmados győzelemmel. Nem szivesen lennék most fidesznyik!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:35:54

morpho,
Magyarországról beszélünk, 1990 után, nem Kubáról.

Amit írsz (függetlenül az én értékítéletemtől, amelyben Orbán Viktor Mihály nem szerepel jegyzett helyen): ízlés kérdése.

napazapa
még valami a nagy átalakulásról:
www.youtube.com/watch?v=W6_Xl_1fE00

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:39:03

"dave_megmondja
2008-as évértékelő.
"Persze a közös életről és az emberi együttélés módjáról, az emberi együttélés kívánatos formáiról vannak eszméink és vannak ideáink, de mi soha sem engedünk annak a csábításnak, hogy egy politikai elmélet vagy dogma szolgálata helyettesítse az emberek szolgálatát."
Ez utóbbi különösen egy igazán nyálas-nyúlós/gerinctelen (vérmérséklet szerint választható) képzavarrá sikeredett. :)"
Szerintem csak annyi, hogy végre 1-2 valóban konzervatív szerzőt elolvasott Ov vagy a szövegírói.

CrL 2008.03.29. 21:41:58

Loxon. pont

ez egy keleti és alig 20 éves demokrácia erős posztkomcsi utóérzéssel. Ez persze nagyon nem jelenti, hogy jó ha egyvalaki van egy Párt élén 20 évig, sőt ártalmas. De nemhiszem, hogy most ez a főgondja az országnak.

morpho 2008.03.29. 21:47:29

dr.minorka
Erről a kétharmados győzelemről neked papírod van?
Loxon
"Magyarországról beszélünk, 1990 után, nem Kubáról"
Hát éppen ez zavar engem is.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:49:24

CrL

Nem nagyon értelek. Tudom, hogy hol élek.

Azt sem hiszem, hogy jó az, ha valaki 20 évig pártelnök, meg azt sem, ha valaki 4 évig az, sőt azt sem, hogy ez a fő gondja az országnak (ilyeneket nem is írtam).

Azt se tudom, hogy a "pont" mire vonatkozik.

CrL 2008.03.29. 21:50:02

egyetértés jele ;]

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:53:57

CrL,

Így már világos a kontextus :>

CrL 2008.03.29. 21:54:59

a többi részt pedig morpho-nak irtam, mgértve mit mond de nem értve miért nem érti a fidesz sajátos történetét, helyzetét.

morpho 2008.03.29. 22:05:39

CrL
Én a nemzet teste felett 20 éve félistenként lebegő,kétszeresen bukott reinkarnáció sajátos történetét nem értem.A párttal nincs nekem bajom,bár már mintha azt érezném,hogy a párt én vagyok.

acetofive 2008.03.29. 22:08:36

en meg javasolnek egy kategoriat:
a legnagyobb csoda: amikor egy nap alatt egy egesz part tagsaganak jut eszebe, hogy holnaptol marpedig nepnemzeti, kőkonzerv, klerikalis akarok lenni es nem reformer szabadelvu. :DDD

na innen hiteltelen az egesz banda.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 22:11:57

acetofive,
ha esetleg tudnád idézni, hogy mikor akart egy egész párt egyszer csak "nepnemzeti, kőkonzerv, klerikalis" lenni. Tudod, pontosan és szépen.
Ha nem tennéd, benne maradsz az igaztalanságban, és igaztalan országot te sem akarhatsz.

morpho 2008.03.29. 22:14:00

acetofive
Most mi a bajod ezzel?Reggel mindenki így ébredt.Kivéve a Fodorékat,ők gyorsan ki is léptek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 22:15:45

actofive, morpho:
E "félisten" politikai ellenfelei, vagy lehetséges utódjai éppen ilyen rejtélyt képeznek.

acteofive, különösen utalnék korábbi hozzászólásomra:
reakcio.blog.hu/2008/03/29/a_20_eves_fidesz_legjei#c1829858
Itt is találunk egy nagyon hasonló váltást végrehajtó pártot (MSZP)

Ne feledkezzünk meg továbbá a következő, szintén hasonló váltásokat végrehajtó pártokról:

SZDSZ (kőradikális rendszerváltó szájtépés, majd MSZP-vel való élethalálszövetség)

MDF (konzervativizmus, majd ibolyatébolydizmus)

A többiről meg már nincs miért beszélni.

mbarna 2008.03.29. 22:18:43

Izé, alapvetően jobboldali beállítottságúnak vallom magam, de szerintem is jót tenne a fidesznek, ha legalább a miniszterelnök-jelölt nem Orbán Viktor lenne 2010ben.

Ettől függetlenül:
Nem igaz, hogy ő 20 éve a fidesz elnöke, közben volt Pokorni meg Áder is.
Demszky viszont 2010ben pont 20 éve lesz Budapest főpolgármestere.

morpho 2008.03.29. 22:32:52

Loxon
Azt hogy ki kivel köt koalíciót,azt nem fírtatnám és nem is tettem soha.(Egy találós kérdés.Ki mondta 1998-ban,hogy a Dr Torgyán József vezette Fkgp-vel semmilyen körülmények között nem fog koalícióra lépni,majd két hét múlva koalíciót kötött a Dr Torgyán József vezette Fkgp-vel?)
bmagyarkuti
Ki mondta,hogy 20 éve ő az elnök?Én spirituális vezetőről beszéltem.Egyébként Áder sosem volt elnök,csak Kövér és Pokorni,de közben a vezér miniszterelnök volt.
A Demszky meg egyrészt főpolgármester és csak fél évig volt pártelnök,másrészt az istenadta választotta mindíg meg.Rossz példa.

morpho 2008.03.29. 22:37:48

tölgy
A folyamat 1993-ban kezdődött és 1994-re fejeződött be.Te nem hallottál róla,hogy az említett időszakban a liberális vonalat képviselő vezetők kiléptek a pártból és a tagság 30%-a lelécelt?(Ajánlott irodalom:Petőcz György "Csak a narancs volt")

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 22:41:17

morpho,
spirituális vezető? Hát azt tényleg nem választják, de akkor meg más kategóriába léptünk. Az MSZP spirituális vezetője szerintem kb. 50 éve Horn Gyula.

A koalíciókötés bizony firtatandó, főleg, ha egyfelé szavazással jár együtt.

És végül: még hányszor írjam le, hogy nem vagyok fidesz-párti, sőt semmilyen párti sem vagyok?

dr.minorka 2008.03.29. 22:41:20

A ma esti röhej:
" morpho 2008.03.29. 21:47:29
dr.minorka
Erről a kétharmados győzelemről neked papírod van?"
" bmagyarkuti 2008.03.29. 22:18:43
Izé, alapvetően jobboldali beállítottságúnak vallom magam, de szerintem is jót tenne a fidesznek, ha legalább a miniszterelnök-jelölt nem Orbán Viktor lenne 2010ben."
És ez helyzet minden nappal fokozódni fog!:)

states 2008.03.29. 22:50:24

Ez a pár kollégista a semmiből létrehozott egy pártot, amely nélkül ma ez a pszichopata ámokfutó nyugodtan "kireformálhatná" az országot a térképről. Így viszont olyan a képe a népszavazás óta, mint aki egész éjjel csak a közvéleménykutatási adatokat olvassa...

morpho 2008.03.29. 22:55:48

Loxon
Én végig spirituális vezérről beszéltem.Olvasd vissza.Gyula bácsi fején utoljára akkor volt korona,amikor mikrobinak öltözött az 1994-es farsangon.Mostanában meg lassan tényleg csak a szelleme fog kísérteni csórikámnak.

minorka doki,te egy nagyon mókás,szórakoztató emberke vagy.De tényleg!

morpho 2008.03.29. 22:58:15

states
Ja,Magyarország képét meg pont 20 évvel dobta vissza a multba ez a remek népszavazási ötlet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 22:59:51

morpho,
a kérdésem nem az volt, változott-e a Fidesz, hanem az, hogy mikor akart klerikális, konzervatív, etc. lenni? Acetofive ezt állította, ha nem tud erre valami forrást, akkor tévedett. Vagy nemigaz.

morpho 2008.03.29. 23:02:01

tölgy
Az előbb válaszoltam.

dr.minorka 2008.03.29. 23:04:51

"Ja,Magyarország képét meg pont 20 évvel dobta vissza a multba ez a remek népszavazási ötlet."
Már akinél. Szerintem végre csatlakoztunk a fejlett világhoz. Előre a Kaliforniai Úton!:)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.03.29. 23:05:57

morpho :
valóban. De legalább minden egyes politikus megtaulja, hogy nem célszerű hazudni ) pl arról hogy lesz e vizitdij )
Olyan ez, ahogy a macskát nevelik : ha az asztal alá csinál, beleverik az orrát. Na, hát most ezt kapta szeretve tisztelt miniszterelnökűnk : jól beleverték az orrát.

Megjegyzem : kiváncsi vagyok, hogy a fidesz hogy vesz vissza ebböl a demagóg igérgetéséböl 2o1o után. Ha kétharmadot kap, akkor nem gáz. Ha nem, akkor ezek 2o14ben megint visszajönnek, és ott folytatják, ahol abbahagyják 2o1oben : osztogatás ( gumigyárnak, paupernek ) meg a középosztály agyonadóztatása, lehetöségek kisajátítása.

fraki 2008.03.29. 23:13:30

"A cél szentesíti az eszközt." Ezt a mondást már sokszor kikiáltották hamisnak. Logikai nyelvre lefordítva: az elért cél minősíti teljesítményt.

Ez a logika érvényesül ebben a posztban is: Az elért cél = választás. Eszköz = kampány. A megnyert választásoknak szükségszerűen jó volt a kampányuk, az elvesztetteknek meg rossz, mert hiszen az elért/el nem ért cél által minősültetnek.

Ez a gondolkodás hamis. Mert a kampány és a választási siker között 100%-os összefüggést feltételez.

fraki 2008.03.29. 23:14:12

jav.: minősültetnek -> minősítettnek

morpho 2008.03.29. 23:15:04

doki,mondom én,hogy te egy vicces figura vagy.
A csehek hogy rá fognak baszni.Január 1 óta vizitová díjová,receptová díjová (30korona kb 300ft tételenként) mindenkinek,csecsemőtől nyugdíjasig és kápzeld,a kórházaknak már a kétharmadát privatizálták.Amit most írok az már-már istenkisértés lesz.Mindezt egy jobboldali kormány vezényli le "nehogy úgy járjunk mint Magyarország felkiáltással"Senki nem olyan idióta,hogy népszavazzon ellene,pedíg nem volt benne a választási programjukban,tehát hazudtak.Na ez a Csehország az egyik mintaország számunkra a vezénylő tábornok és bandája szerint.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 23:33:34

morpho,
meg kellene vizsgálni a többi tényezőt is Csehországban. Pl. az adórendszerüket.

Visszaolvastam. A "spirituális vezető" kissé homályos fogalmát bájosan ötvözted Tony Blair és mások pártelnöki és egyéb pozícióival.

Tölgy kérdései szintén jogosak. Hozzáteszem, hogy nem annyira a FIDESZ ment el jobbra, mint inkább a többiek balra, illetve ki a parlamentből. Ezért az általad igencsak eltúlzott mérvű "jobbratolódás" részben optikai csalódás is.

dr.minorka 2008.03.29. 23:34:57

morpho!
Hogy a bánatba jön ide Csehország? Én Kaliforniát írtam.
Csak a rend kedvéért. Nem vagyok fideszes, hanem egy baloldali szociáldemokrata, csak nem a maszopos értelemben.
Amit írsz Csehországról az viszont roppant szórakoztató:) Nem privatizálták egyébként a kórházak kétharmadát, csak szeretnék. Az ottani szociáldemokraták heves ellenzése közepette.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 23:49:23

"morpho 2008.03.29. 23:02:01
tölgy
Az előbb válaszoltam."
Nekem nem.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.03.30. 01:10:04

Nézd, morpho, a probléma összetettebb.
Az mszp ott baszta el, hogy a közáposztályt maga ellen hergelte. És azért hergelte maga ellen, mert a középosztálytól elvett eröforrásokból finaiszirozta egyfelöl a plebsnek juttatott osztogatásokat (másfelöl pedig a tökének juttatott, olcsó munkabéres termelést. )
Ha nem központositotta volna pl a gdp 5o%t, hanem csak a negyvenet ( és ha nem hergeli maga ellen azt a 2.4 M embert, aki bérböl és fizetésböl él a versenyszférában, a szolidaritási adójával ), akkor nyert ügye van, ciklusokig.

( Én p.l. emberileg teljesen érthetönek tartom azt a felháborodást, hogy p.l. egyfelöl tölűnk beszedné a GYF a vizitdijat, másfelöl magának 4 EUR diszkontot lobbizott ki a villanyra MWh ként. Azt, hogy a jó öreg megyó meg bejelentkezett az állami, 1.2 MHUFos nyugdijért, röhejesnek tartom. Na, ez meg a dolog másik fele, amiért itt nem tudnak reformot csinálni. )

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.03.30. 01:17:46

Most viccen kivűl remélem, hogy ahogy kormányra kerűlnek 2o1oben, ezt a "társadalmi szolodaritás" nevű hülyeséget sürgösen elfelejtik. Ugyanis ez magas adókat meg egyenlösdit jelent.
Azért lenne jó, ha kétharmaddal nyernének, mert akkor nem lenne szűkséges a "szolidaritás" állandó károgása, egy egyszerű alkotmánymódositás megoldaná a problémáikat :D
Szerintem a Zorbán is jókat röhög saját magán, amikor a zemberekkel kötött szövetségról meg a hasonló sűletlenségekröl beszél. Ha nem, az baj, mert akkor a "szolidaritás" nevű rémálom nem felejtödik el olyan gyorsan. Mi meg fizethetjűk az 52%os adóterhet.

morpho 2008.03.30. 01:42:49

Diff
Alapvetően egyetértünk.Nekem is az a véleményem,hogy Magyarországnak újabb négy év orbánizmusra van szüksége,hogy rádöbbenjen végre arra a csúnya átkúrásra,amit a rendszerváltás óta művelnek vele.
Doki te pedíg nézz utána Csehországnak,aztán mulassunk együtt.
Loxon
Megnézhetjük a cseh adórendszert,de akkor nézzük meg aszociális ellátórendszereiket is(családi pótlék,gyes,13.havi nyugdíj,adójóváírás,özvegyi nyugdíj,stb)Most adtam ki a feladatot a dokinak,majd beszámol erről is gondolom.

magyaroknyulai · http://magyaroknyulai.blog.hu 2008.03.30. 03:13:57

A Magyarok Nyulai Felszabadító Szervezet kiáltványa:

Elég volt abból, hogy marhák,disznók,birkák, patkányok uralják a Kossuth teret.
Április 8.-án este nyolc órakor engedd szabadon húsvéti nyuladat vagy egyéb állatod a Kossuth téren!

Sok nyúl disznót győz!

A Magyarok nyulai

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 03:22:25

Kedves Morpho!

Végül Csehországnál kötöttünk ki, meg a nagy rádöbbenésnél. Hát ez is valami. Mindenesetre jobban teszed, ha nem adogatsz ki semmiféle feladatot senkinek. No jó éjt.

ShanklyGates 2008.03.30. 03:50:04

Izé, én Kövér szög-köteles '02-es békéscsabai fórumos aranyköpését, valamint Mikola '06-os +5 millió szavazópolgáros miniszterelnök-helyettes-jelölti debütálását hiányolom, amivel a kinevezés után 2 perccel első beszédével gyakorlatilag el is bukták a választásokat...
Sose járjon jobban még Felső-Voltában se párt amelyikben ilyen szintig jutnak a zombi strómannok-sameszok. Mert a Fideszben - ÉBRESZTŐ! - a vezénylő tábornokon kívül csak azok maradtak.

szabiaki (törölt) 2008.03.30. 09:54:56

"Bár a pártok versenyében a célszalagot a polgári összefogás
szakította át, az élelmes ezüstérmes és a szemfüles bronzérmes összefogott, így
ők állhattak a dobogó legfelső fokára" Ekkor az mszp fidesz szdsz mdf volt a sorrend.
Illetve még ha jól emlékszem 2001-es filmszemle plakát hepiend általi lecseréltetése mert az eredeti túl komor, volt az ami nekem mindig is a fekete pont marad a fidesznél.

tanár úr 2008.03.30. 10:17:43

Ez az ország baja...az Orbán és bandája megszületése!!!!! Rohadt putriból való Orsós és a dolgozni nem kívánó kollégista társai!,
Orbán és a fasizsta Bayer Zsolt EZ A FIDESZ!!!!!! kell nekünk az örökös diktarura? akár ellenzékben akán nem ellenzékben van?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 11:19:38

szabiaki,
2002-ben a sorrend fidesz-mdf, mszp, szdsz volt. Nem volt külön mdf, csak a parlamentben alakítottak később egy külön frakciót. A választáson nem indult az mdf önállóan akkor. Tehát az ezüstös és bronzos összefogása az arany helyett pontos volt. Mellesleg ugyanez az összefogás történt 1998-ban is.

tanár úr,
köszönjük! Erősen rosszul érezném magam, ha valamiben is egyetértenénk.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.03.30. 11:42:55

Érdekesek az indexes retrospektív 1988-as újságokból szedett idézetei: a haladó erők ma is bízvást felhasználhatnák őket.
index.hu/politika/belfold/tegnapiujsag/2008/03/30/1988_megalakul_a_fidesz/

"A figyelmes szemlélő csak tűnődhet: meghirdethető-e a nemzet iránti felelősséggel a gazdaság strukturális átrendeződésének azonnali megoldása, az infláció azonnali megfékezése, a tudományos-technikai forradalom követelményeinek holnap reggeli érvényesítése? Komolynak tekinthető-e az a kiindulópont, amely vonzó perspektívát kíván hirdetni felelős perspektíva helyett?"

Ugyanaz a Nyers Rezsős tempó, amit most a Mester képvisel leghűségesebben. :) Már akkor is popularistákok voltak, felelőtlenül ígérgettek és hőbörögtek, amíg mások a fontos reformokon dolgoztak. :)

szabiaki (törölt) 2008.03.30. 12:02:53

tölgy igen én is emlékszem,a megszerzett mandátumok miatt írtam a sorrendet, de akkor úgy fogalmazok, hogy az egyik összefogás /fidesz-mdf/ miért szólja le élelmes és szemfülesnek minősítve a másik összefogást, mert az mszp szdsz-ről sem volt titok, hogy ha kell akkor összeállnak.

_dave_ (törölt) 2008.03.30. 12:17:58

tölgy 2008.03.29. 21:39:03

szia tölgy!

kire gondolsz? :)

acetofive 2008.03.30. 18:44:42

tögyike!

termeszetesen nem akart az egesz part kokonzerv, klerikalis es nepnemzeti lenni. csak maga a JEL es szuk kore gondolta, hogy szaros lett a liberalis gatya (aka nem jovedelmezo) es gyorsan ideologiai gatyat valtott.
a birka tagsag meg az egyik reggel erre ebredt aztan ugy maradt (mar akinek takony volt a gerince helyen)
de ha te tudsz arrol hogy a teljes tagsag megszavazta a 180 fokos ideologiai csavart szivesen varom a forrasod.

dr.minorka 2008.03.30. 19:01:01

És így lett az, hogy ti meg a szemétdombra kerültetek, végre.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.03.30. 19:16:46

acetofive 2008.03.30. 18:44:42

Ezzel a magvas mondandóval a PoliDiliben nagyobb tetszést aratsz.

De ha igazi sztárságra vágysz, a 168óra vagy a Klubrádió fórumain fölállhatsz a képletes dobogó legtetejére is akár.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.03.30. 19:20:50

"tanár úr 2008.03.30. 10:17:43
Ez az ország baja...az Orbán és bandája megszületése!!!!!"

Olyan jól elvolnátok Grósz elvtárssal. Vagy Németh Miklóssal. De ez a kiba*szott rendszerváltás kétségbe vonta az egyeduralmotokat. A picsába, milyen fájdalom is ez: még ellenzéketek is van, nem úgy mint Fehéroroszországban vagy Oroszországban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 20:16:37

acetofive,
állítottál valamit és most visszavontad. Nekem ennyi elég. Legközelebb előbb gondolkodsz talán.

acetofive 2008.03.31. 11:41:55

togyike!

tudom neked mint verjobbosnak az iro_nia egy egzotikus europai orszag lehet szlove_nia es litva_nia kozott.

csak halkan jegyzem meg, hogy az elso verziom (csoda, egy nap alatt egy egesz parttagsag vilagnezete valtozott meg) a kevesbe ciki. a masodik amivel te is egyetertettel, hogy a takonygerincu fidesz tagsagnak nem volt politikai es vilagnezeti meggyozodese es arra megy amerre a fokolomposok iranyitjak, mindegy hogy antiklerikalis (terdre imahoz) vagy klerikalis (reformatus letere egy balvany utan setal aug. 20-an), mindegy hogy szabadelvu vagy konzervativ, a lenyeg hogy a fidesz rt. mukodojon es a le doljon.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.31. 11:59:19

acetofive,
én nem vagyok érdekelt a fideszben, de hogy van az, hogy mindig olyan kritikusok állnak neki szapulni, akiknek nem tűnt fel, hogy az egy nap alatt történő világnézeti változás legkiválóbb példáját eddig az MSZP produkálta?

acetofive 2008.03.31. 14:11:55

loxon!

erre csak 2 dolgot tudok mondani.
1. "fuj! mocskos komcsik", rajtuk nem tudok megbontrankozni, toluk nem vartam mast.
2. az mszp "csak" tetteiben nem baloldali (ha meg egyatalan van ertelme ennek a besorolasnak). szavakban es elveikben most is baloldaliaknak valljak magukat.
3. meg csak az hianyozott volna, hogy egy ujorbani (gy.k 2005 utani) baloldali retorikat a gyakorlatba emelt volna at az mszp a 8 eves hatalmuk alatt, akkor mar regen vhol az alban gazdasagi szinten allnank.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.31. 14:24:30

actofive,
de hát ott állunk.

És a FIDESZ alatt – ízlések és pofonok ide vagy oda – nem ott álltunk. Mindegy, ezen nem fogok vitatkozni.

A lényeg, hogy ugyanazok a figurák, akik 1988-ban még Grósszal fújták, hogy nem lesz itt többpártrendszer, 1990-ben már roppant pluralisták voltak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.31. 15:52:16

acetofive,
én egyik kijelentés tartalmával sem értettem egyet. Pusztán megállapítottam, hogy visszavontad az első állításodat, és bevezettél egy másikat. Természetesen egyiket sem bizonyítva.

A visszavonulót iróniának feltüntetni?! Aham, mint a németek rugalmas elszakadása és arcvonal kiegyenesítése 1943-tól.

Invictus 2008.03.31. 18:44:53

acetofive,
Arról azért szó sem volt, hogy a fidesz egy nap leforgása alatt 180 fokos fordulatot hajtott volna végre. Kb. négy fő szakaszra lehet bontani a fidesz korszakait. Az első tartott '92-93-ig, illetve részben a 94-es választásokig, a második 93/94-től a 98-as kormányra kerülésig, a harmadik a 4 éves kormányzási időszak, a negyedik a 2002-es bukás óta tart.

acetofive 2008.03.31. 18:45:50

togyike!

nem vonultam vissza. a teny az teny, a fidesz indulaskor szabadelvu es antiklerikalis volt aztan eccercsak a tagsag megkerdezese nelkul konzervativ es klerikalis lett (ma pedig 0rbanyi, kadar apank legjobb tanitvanyava valt)
ennek az oka ketfele lehet vagy megvaltozott a vilagnezetuk (es eccerre az egesz parttagsage) vagy csak ez volt erdekuk. nincs harmadik lehetoseg. mar csak azert sem mert se sem tudsz rola, hiszen akkor megirtad volna :DD

acetofive 2008.03.31. 18:48:28

invictus!

milyen jellemzoi vannak ennek a 4 idoszaknak?
en nem emlekszem nagy kulonbsegre a 2-3nal.

Invictus 2008.03.31. 18:55:27

Amúgy pedig nézőpont kérdése, hogy az SZDSZ vagy a Fidesz árulta-e el a korábbi elveit. A balliberális értelmiség szerint természetesen a Fidesz, amikor az MDF-fel székházügybe keveredett (az volt az ősbűn, amikor a 90-ben még sokak által az SZDSZ KISZ-ének tekintett fidesz lepaktált a "fasisztákkal" (Antall József akkor Horthy-fasiszta, a demokráciára halálos veszélyt jelentő sátán volt, érdekes, hogy azóta felmagasztosult, Demszky akart róla teret elnevezni stb.), a fideszeseket védők szerint pedig az SZDSZ követett el árulást, amikor lepaktált a szocikkal. Tulajdonképp mindkettő igaz, az SZDSZ és a Fidesz is látványosan meghazudtolta a pár évvel korábban hangoztatott "elvi álláspontjait". Orbánék felismerték, hogy az MDF megüresedő helyét kell elfoglalniuk, a szadisták pedig látták, hogy 94-ben mindenképp MSZP-comeback lesz, és mindenképp kormányra akartak kerülni, a lehető leghamarabb, hogy a holdudvar többet szakíthasson a zsíros privatizációkból és állami megrendelésekből (megideologizálva persze arról volt szó, hogy feláldozták magukat a hatalom oltárán a reformok érdekében, ahogy azóta is).
Egyébként azt sem kellene elfelejteni, hogy az SZDSZ és a Fidesz még 94-ben is elvileg liberális szövetséget alkotott, de hát ez olyan látszatházasság volt, amelyikből már mindkét fél másfele nézelődött.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.31. 18:59:43

Invictus:
Valahoyg így. Írok majd a napokban a 20 évvel ezelőtti Fidesz és a mai viszonyáról.

Invictus 2008.03.31. 19:01:19

acetofive,
A 2-3. között valóban kisebb a különbség, lehet hogy ezeket nem is kéne szétbontani. Mondjuk a 3. időszakban a szimbolikus erőtérben jobbra tolódott a fidesz a 2-ikhoz képest (természetesen ezek csak szimbolikus ügyek voltak, de nagy zaj kísérte őket, pl. a millenniumi ünnepségek, "koronaúsztatás", stb), meg ne feledjük a kisgazdákkal kötött koalát (amire amúgy asszem a Deutsch Tompika mondta egyébként a választás előtt, hogy kizárt, Orbán '94 után már nem hangoztatott semmi olyat véletlenül se, hogy a kisgazdákkal soha, ha nem csal az emlékezetem).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.31. 22:28:07

"acetofive 2008.03.29. 22:08:36
en meg javasolnek egy kategoriat:
a legnagyobb csoda: amikor egy nap alatt egy egesz part tagsaganak jut eszebe, hogy holnaptol marpedig nepnemzeti, kőkonzerv, klerikalis akarok lenni es nem reformer szabadelvu."
Taknyolsz és maszatolsz. Már kented a szart mindenfelé, szidtad Orbánt, nevezted már irónikusnak, mondta az ellenkezőjét, de még nem bizonyítottad, hogy "egy nap alatt egy egesz part tagsaganak jutott eszebe, hogy holnaptol marpedig nepnemzeti, kőkonzerv, klerikalis akar lenni es nem reformer szabadelvu."
Várom a bizonyítását.
A Fidesz nem mondja magáról, hogy konzervatív, sem hogy népnemzeti, sem hogy klerikális. A tagság vagy a párt ilyen jellegű döntésére hozz igazolást. Különben vagy tévedtél, vagy hazudtál, választhatsz.

acetofive 2008.04.01. 09:06:11

togyike!

te gondolom egy szarf*szu fidesz politikus lehetsz.
legalabbis az undorito dumad alapjan.
taknyolni itt te taknyolsz.
mit bizonyitsak azon hogy az eg kek a fu zold?
aki az elmult 20 evben nyitott szemmel es fullel elt az latta, hallotta mik tortentek.
a terdre imahoztol eljutottatok a papai kezcsokhoz :DDD

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.01. 09:14:22

acetofive,
na tessék, most káromkodsz.
És nagyon bátor is vagy, olyan szájkaratéjos nethős.
Benn maradtál a levesben, de nyakig. Mint a kormányod, szokjad az érzést.

Az "ég kék" és a "fű zöld+ kijelentések mellett lehet érvelni. De a politikában ez a "mindenki tudja" nagyon szánalmas retorika. Inkább gondolkozz.

acetofive 2008.04.01. 19:14:41

togyike!

a szarfaszu nem karomkodas, hanem egy nepszeru jelzo a "magadfajtara" :DD

dr.minorka 2008.04.01. 19:34:52

acetofive!
Abba lehet fejezni!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.01. 19:35:26

acetofive,
lenyűgöző bátorság és szellem. Olyan polidilis.
Segítek, mert látom a gondolkodás nehezedre esik:
"(1) egy nap alatt (2) egy egesz part tagsaganak jut eszebe, hogy holnaptol marpedig (3) nepnemzeti, (4) kőkonzerv, (5) klerikalis akarok lenni es nem reformer szabadelvu."
Csak ezt az öt állításodat bizonyítsd. De ha meg sem próbálod, inkább káromkodsz...
"Mond vadász, tulajdonképpen miért is jársz te ide?"

acetofive 2008.04.02. 22:31:30

togyike!

mondtam a "magadfajtak"-nak fingja nincs az ironiarol.
ezert lemegyek a te szintedre es szajbaragom neked mint mihaly vezered a napi felbufogni valot:
az elso allitasom ironia volt. en sem gondolom, hogy egy part teljes tagsaga egy nap alatt ugy ebred, hogy vilagnezetileg 180 fokot fordul.
tehat? nem marad mas, csak az hogy leszarjak, hogy liberalisok, konzervativok esetleg komcsik (mara mar viktor janiba' legnagyobb tanitvanya) a lenyeg, hogy a fidesz zrt. prosperaljon es az osztalek pontosan megjojjon. hogy eppen ellenkezojet mondjak mint 5-10 eve?
kit erdekel? a fidesz driodok, mint te is beszopjak az egeszet.

dr.minorka 2008.04.02. 23:43:18

driodok? ez is biztos irónia volt.
Amolyan driod módra:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.03. 00:02:45

Acetofive,
úgy látom felétek kötelező a sértegetés.
Ezt az "irónia" nevű rugalmas elszakadást eléggé későn találtad ki, előtte már párszor ismételgetted és módosítottad az állításodat.
Mindazonáltal, az "irónia" védekezés is csak az 1) és 2) pontot védené ki. A maradék három mellett továbbra is érvelned kell. Vagy maradsz egy vizes nyolcas.

ps Az "iróniát" azért írom zárójelbe, mert láthatóan nem tudod mit jelent, nézz utána!

acetofive 2008.04.07. 09:38:36

togyike!

3,5-re remelem eleg autentikus a fidesz.hu/index.php?Cikk=111731 .

4-re pedig www.reakcio.hu/mediawiki/index.php?title=Fidesz

vitatkozz egy werefideszessel :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.07. 14:00:28

acetofive,
akkor rajtad kívül legalább még egy ember állítja 4-t.
De a Fidesz állítja-e magáról? (A Fidesz-kritikák az elmúlt 1-2 évben mintha arra irányultak volna, hogy a Fidesz kommunista és náci/fasiszta. A kritikusai sem konzervatívnak tekintették.) Ez elég sovány, de legalább ketten vagytok.

5-ra és 5-re eg nem látom, hogy miért lenne bizonyíték a megadott link. Mi a népnemzeti és hol van a linkben? A klerikális hol van a linkben?
Itt most azt várom el tőled, hogy szofisztikáltan bizonyítsd 3-5. állításaidat.

acetofive 2008.04.07. 23:43:05

togyike!

nem fogom az idomet hujekre pazarolni (vagy analfabetakra). ezert csak roviden:

"nem fogunk tudni kilépni a mai, mély válságból, ha nem jön össze egy valóságos népi, nemzeti egység"

"Olyan lelki vezetők nélkül, akik újra és újra odafordulnak hozzánk, és mindazt, ami velünk és körülöttünk történik, elhelyezik egy tágasabb lelki összefüggésben, bizony, nélkülük egyetlen ország sem boldogulhat."

ha ez sem eleg akkor "terdre, imahoz!" :DDD

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.08. 00:10:10

acetofive,
humorod nincs, ne is próbálkozz vele. De a helyesírással se. A szájkarate per se kötelező haladó nickeknél.
1, lecke: megnézed mi az a "népnemzeti" (kis segítség: Gyulai Pál), és azután értelmezed, hogy ennek mi a köze a "népi, nemzeti egység" kifejezéshez.
2, lecke: megnézni, mit jelent a "klerikális". És értelmezni.

Az iróniát még most sem nézted meg, akkor meg minek jöttél vissza, ha nem tanulsz? De tovább nem tanítalak ingyér. Kissé untatsz.

acetofive 2008.04.08. 13:14:59

togyike!

tenyleg jobb ha abbafejezzuk. sajnos a gerinced helyen lotyogo takony nem engedi elismerni a tenyeket..
sajnallak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.08. 13:34:29

acetofive,
eszed semmi, de tanulásra is képtelennek tűnsz. Bizonyítani és érvelni végképp. Cserébe, bátor netharcosként szájkaratézol. Igazi ballib.
Akkor aggódnék, ha bármiben is egyetértenénk.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.08. 13:51:25

acetofive:


ezt a stílust hol tanultad?

nénike · http://mandiner.hu 2010.04.26. 17:46:08

Egy klasszikus kiadatlan 1994-ből, a Happy End Kft. gondozásában.

www.youtube.com/watch?v=qCGlEkFq788
süti beállítások módosítása