Az ígéretek földje
2008. május 07. írta: Francois Pignon

Az ígéretek földje

„Vigyázzatok tehát, legyetek éberek,
mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!”
(Márk 13:33)


 A legközelebbi parlamenti választások időpontja jelenleg csak annyival biztosabb az utolsó ítélet napjánál, hogy mostani tudásunk szerint előbbinek 2010 áprilisáig-májusáig be kell következnie.
 És ha az idő eljövetele bizonytalan, a jó szolga éber, a politikus pedig teljes figyelmét a megszerezhető szavazatokra összpontosítja. Előbb bársonyosodnak a reformok, aztán leáll az érdemi munka, majd beláthatatlan végű kampány-üzemmódba kapcsol a gépezet.

 Nem lesz egyszerű megfelelni a választói igényeknek, pedig az emberek most szinte mind ugyanazt akarják: Megszorítást… mindenki másnak.
 Valószínűleg az fogja nyerni a következő választásokat, aki jobban sakkozik a társadalmi csoportokkal, a többséggel elhitetve, hogy majd mások megmogyorózásával rántja ki az országot a bajból, hogy aztán több juthasson neki.
 Ez minden eddiginél cifrább ígéretekhez fog vezetni. Az első körön már túl is vagyunk, de a java még hátra van. Lesz még lágyabb szőlő, még lágyabb kenyér. A kampányidőszak akár két évig is elhúzódhat, a licit hossza pedig egyre csak emeli a tétet. De vajon meddig? Próbáljuk megtippelni, hova lehet fokozni.

 Mi lesz a legnagyobb áfacsökkentés? Hány méter a legtöbb új autópálya, mennyi az új munkahely? Melyik lesz a legcsábítóbb ingyenes juttatás? Hány havi a nyugdíj?
El kell ám ereszteni a fantáziánkat, ha tartani akarjuk a lépést élénk képzeletű politikusaink kreativitásával.
 A legpontosabb és legextrémebb beteljesedő jóslatokat a kampány végén díjazni fogjuk (amennyiben mégis csak a világvége következne be előbb, az eredményhirdetés technikai okokból elmarad). A győztes jutalma egy ingyen-repülőjegyet osztogató, aranyozott Horn-szobor lesz.
 Aranyozottat mondtam volna? Legyen inkább színarany. És ezt nyugodtan vehetitek személyes ígéretemnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr74458197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sprenczl 2008.05.07. 13:21:03

15% ÁFA
100km ÚJ autópálya
minimum 14 havi nyugdíj
és mindenért Lumpen Polihisztor Mona lesz a felelős vezető....:-)

sprenczl 2008.05.07. 13:21:44

Basszus ez túl reális?

n_gery 2008.05.07. 13:33:48

19.000 forint a nyugdijasoknak, amit a fidesz vett el toluk.

(Kivancsi leszek tudnak-e olyat igerni amit meg eddig senki nem igert.)

egészkicsiporszem 2008.05.07. 13:38:50

Az én ígértetem nem univerzális:
GyF., valamint párt- és üzlettársai teljes vagyonelkobzása, ebből az állam-(és párt)adósság törlesztése. Ha ez nem lenne elég következnek a multik, a bankok és a biztosítók.

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 13:38:55

"az emberek most szinte mind ugyanazt akarják: Megszorítást... mindenki másnak."

Ez nagyon találó volt. Öröm az ürömben, hogy Gyurcsány megszopatásának a vágya szintén egyesíti a nemzetet. Legalábbis szeretném ezt hinni.

józan' 2008.05.07. 13:39:46

"Valószínűleg az fogja nyerni a következő választásokat..."

Valószínűleg már most biztosan lehet tudni,hogy ki fogja nyerni a következő választásokat ;-)

W Joe 2008.05.07. 13:40:42

15 millió új munkahely
0%-os adók
ingyenes utazás mindenkinek
24. havi nyugdíj
ingyen levegő

józan' 2008.05.07. 13:45:28

Az a legrosszabb ebben a posztban,hogy úgy tanakodik a helyzeten,mintha az előző négy év teljesen kiesett volna.

az Index szereti az ilyesmit.

Drömögödömötör 2008.05.07. 13:56:25

Néhány ötlet
FIDESZ:
ingyenes egészségügy
ingyenes oktatás
elszámoltatás
4 év múlva jobban élünk
10 % os áfa

MSZP:
Autópálya és hidak
náci veszedelem
Most jönn el a Fellendülés

MDF
Schmuk Andor, Leisztinger és a T.T társaság megoldja
mondjuk 18 % os egységes adó

SzdSz :
ööö hát nem tudom talán végre van elnökünk vagy valami hasonló

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 13:59:58

Levaltjuk Gyurcsany Ferencet, ha ennyire akarjatok.
Kiss Peter jon helyette.
Jo lesz? Most orultok?

winston01 2008.05.07. 14:00:40

114. havi nyugdíj, autópálya Debrecentől Szombathelyig (a Föld megkerülésével), a Gazprom államosítása, szociális/gazdaság/valódi politikai rendszerváltás (nem kívánt törlendő). Ja, és persze euró 2010-ig, de ezt nem is kell említeni.

Szibarita 2008.05.07. 14:04:32

Megallitjuk a gyogyszerek aremeleset, stabilizaljuk a gazarakat, tobb penzt a korhazaknak, visszaadjuk a munka becsuletet.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.05.07. 14:07:14

400 % egészségügyi béremelés, 10 százalékpontos járulékcsökkentés, évi 7 %-os GDP-növekedés, kisgazdákkal soha... ja hogy ez a múlt? bocs, elnéztem :D

Johnny Favorite (törölt) 2008.05.07. 14:07:43

Én kettészakított politikusok lángoló tetemét tudom megígérni a Moszkva Téren!
Most alakítok pártot aki be akar lépni írjon!
A program többi része még kialakítás alatt (más párt is ezt mondja...hidjétek el nekem is)!

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 14:09:38

Doomhammer,

Az a jó, hogy Gyurcsánynak még mindig több esze van, mint a többi szocinak, és nem fogják tudni leváltani. Ergo magával rántja a szocikat, akárcsak Torgyán a kisgazdákat.

Johnny Favorite (törölt) 2008.05.07. 14:11:15

Ja a pártba jelentkezési sorrendben osztom a poziciókat..csak tessék,csak tessék!!!

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 14:13:17

Johnny Favorite,

Politikusként megígéred, hogy a te tetemed is ott fog lángolni?
Ha igen, van esélyed. :)

Johnny Favorite (törölt) 2008.05.07. 14:17:16

Turbulencia,
neked a pártigazgatói állást tudom felajánlani
1.Gyorsaságod miatt!
2.Az éleslátásod miatt!

Ui.:küldöm a csekket a tagdíjról,és válaszodban megjelölhetnéd hogy a parlament mely viszonylag ritkán ülésező bizotságában szeretnél helyet!

Dr Kangörény 2008.05.07. 14:21:03

Hogy az mszp mivel fog kampányolni fingom sincs, de mindegy, mert úgysem hisz nekik senki.
A fidesz: a munka becsülete, család, középosztály támogatása, az egészségügy nem eladó, magyar mezőgazdaság, magyar vállalkozások, stb. Ja, hogy ezekben semmi konkrét ígéret nincs? Hülyék lennének ígérni bármi konkrétumot, hiszen az mszp-re (joggal) hivatkozva lenyomhatják azokat a szarokat ez emberek torkán, amiket már rég le kellett volna nyomni.

kacsa! 2008.05.07. 14:23:53

winston01 2008.05.07. 14:00:40
"autópálya Debrecentől Szombathelyig (a Föld megkerülésével)"
LOL LOL LOL ez üt. Ennél már csak az lenne jobb, ha metró lenne a két város között :D

Francois Pignon 2008.05.07. 14:30:02

józan'
Csak ne írd le a szocikat. Ha elég sokáig húzzák, jól irányzott osztással+ígéretekkel vissza tudnak ők még jönni a meccsbe. (Meg esetleg előrántanak valami Németh Miklós típusú csodafegyvert, aztán lehet itt még rácsodálkozás.)

Gammahím 2008.05.07. 14:37:49

kacsa!!

lesz metró a két város között! a következő négy évben! ne légy kishitű!

Ombudsmanyus 2008.05.07. 14:41:49

4 sávos lesz a 4-es metró.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2008.05.07. 14:45:56

Furcsa, hogy eddig még nem került elő a politikusok szájából az egyik legütősebb szöveg. Méghozzá a REND.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.07. 14:46:32

proskribció az ellenzékre (a mindekorira)
mki zabálná.

józan' 2008.05.07. 14:47:06

Francois


Rácsodálkozás már szerintem _nem_ lesz

az tény,hogy a magyar nép hülye,de minden szart azért az ő torkán sem lehet letuszkolni

az elmúlt 2-3 év alatt az országot gyakorlatilag megerőszakolták,
nem hiszem,hogy ezt némi jópofizással,osztogatással meg propagandával helyre lehetne állítani

van egy réteg aki erre vevő,vevő is lesz,de az ő mennyiségük korántsem lesz elég bármiféle mérvadó eredményhez is az mszp szempontjából szvsz.

úgyhogy én igenis leírom a szocikat : )

UnA 2008.05.07. 14:54:06

Tudom, hogy ez a poénok helye, de az autópálya Debrecen és Szombathely között már kb. 20 éve tervként létezik. Nagyon jó ötlet volt, de aztán semmi sem lett belőle.

'Déli Autopálya' - index.hu/politika/belfold/elfek1/

Redl 2008.05.07. 14:59:59

Teljesen mindegy, melyik párt mit igér, úgysem akarja teljesiteni, ha meg mégis, elbukik az ösi honi acsarkodás közepette. Különben,az emberek valami ellen szavaznak majd, ahogy döntő többségben eddig is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.07. 15:00:04

JClayton:
Az Új Rend neked smafu?! Már hónapok óta itt van velünk...

bryan 2008.05.07. 15:04:26

Örök élet, ingyen sör adócsökkentés! :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.05.07. 15:05:24

MSZP
Igaz hogy elkurtuk de ha a fidesz jön akkor jön a náci rémuralom és deportálás és tomcat lessz a miniszterelnök. :)
Amúgy ha minket választanak akkor a nyugdíjasak egy speckó kártyával annyi pénzt vehetnek fel minent amennyit akarnak és nekünk fozetnem majd az orvosok ha hozzájuk megyünk valamint még a harmadrangú utak is autópályák lesznek.
Valamint 1 hünapon belül akkora lessz a jólét hogy az EU kéri majd a csatlakozását hozzánk és min férfi alanyi jogon kap egy príma nőt. :)

Na ezt űbereljétek. :)

Johnny Favorite (törölt) 2008.05.07. 15:06:27

Redl-nek teljesen igaza van a magyar választásokon a protest szavazatok a döntőek,és el is jutottunk a konklúzióhoz, az fog nyerni aki a másikkal jobban, ügyesebben tud riogatni!!!

Program?? A meg minek!

bryan 2008.05.07. 15:06:53

Ja forrás: mkkp.hu

hattyú 2008.05.07. 15:07:43

Az ötös metró Debrecenig fog érni és hét sávos lesz, lesz mágnesvasút és minden magyar alanyi jogon kap egy Suzukit! A Malévot visszaveszik a ruszkiktól, a MÁV-ot rendberakják és az utaskedvezményeket kiterjesztik azokra is akiknek eddig véletlenül nem járt. Az oktatás és az egészségügy természetesen ingyenes lesz, ráadásul kevesebb járulék befizetése mellett! Adócsökkentés is lesz, amit természetesen nem befolyásol az, hogy mennyien dolgoznak mert ami hiányzik aztat leverik a piszok kapitalista multikon! A korrupciót pedig visszaszorítják egészen Berekböszörményig! Az áfa 2% lesz. Az üzemanyagról leveszik az adót, így 70%-al olcsóbb lesz! Az összes állami cégből alanyi jogon jár majd mindenkinek részvénycsomag, melyet levásárolhat a hozzá legközelebbi Reál boltokban, így a heti nagybevásárlás akár 80%-al ócsóbból is kihozható! A nyugdíjasoknak ingyenes lesz a városi wc! A diákoknak az eddigi kedvezményeken kívül lehetővé teszik, hogy a diploma megszerzését 20 évre kitolják és ez alatt kapnak lakást, autót és igény szerint sör és koncertbérletet. Ja és természetesen puha lesz a kenyér, illatos a föld, aranyszínű a kalász és a lopás sem lesz szégyen, mert ha hazai lop akkor azt itthonra lopja!

sanya64 2008.05.07. 15:16:07

Őszödi Emlékek címmel elkészül az MSZP nosztalgia DVD-je, amit minden nyugdíjasnak elküldenek, benne extraként, Horn Gábor köszöntőjével...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 15:16:35

Turbulencia 2008.05.07. 14:09:38:
"Az a jó, hogy Gyurcsánynak még mindig több esze van, mint a többi szocinak,"

Mar bocs, de ez miben mutatkozik meg? Hogy tonkre tudott tenni egy dinamikusan fejlodo orszagot? Hat ehhez valoban kemenyen kellett dolgoznia.

Meg azt is igerjuk, hogy Ferit bortonbe csukjuk, csak szavazzatok rank!

kaptafa 2008.05.07. 15:19:16

- az euro visszamenőleges bevezetése 2002-től,
- 10 új metróvonal (köztük a Budapest-Bécs metró), - világkiállitás,
- olimpia,
- foci vb
- a hortobágyi völgyhíd megépítése,
- autópálya (4x2 sáv, fűtött aszfalt) minden megyeszékhelyre,

Kultúrális programok:
- a korona feljuttatása a világűrbe az űrturista program keretében (ha a szíriuszt addig megtaláljak, akkor eljuttatása oda, majd vissza)
- "Magyarok Nyilai" szabdtéri játékok minden nemzeti ünnepen (ingyenes alapfelszerelés (korlátlan számú molotov koktél, kokcakő, sörös üveg) és ellen csapat (rendőr egyenruhában) biztosított, számszeríj magyarigazolványra kedvezménnyel kapható).

Francois Pignon 2008.05.07. 15:22:21

"az euro visszamenőleges bevezetése"
Hmm, ez tényleg eredeti, remélem "ott fönt" is eszébe jut valakinek ;))

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.05.07. 15:24:56

Ki alapít pártot?
A jelenlegi helyzetben bárkire szavaznék, csak azokra nem, akik már bizonyították, hogy mire képesek, mennyire tönkre tudják tenni az országot a saját ki*****tt érdekeik miatt.

Akik jelenleg 2/3-ra állnak bevezettek egy isteni receptet az állami pénzek kinyerésére, illetve a már akkorra meglévőket átvették csendben, és hízlalták.
Ők mentek, de a csapok nyitva maradtak, és minden egyes ember odakerülő ember csak csavar rajta egy kicsit, hogy még több ömöljön a zsebébe.
Kifogyott?
Semmi baj... Kiigazítunk, adót emelünk, aztán megint jönnek a milliárdok a családi kasszába!

Ki tesz rendet?
Aki kidolgozta a lopás jogi hátterét, esetleg az akkori partnerei? Kétlem!
Aki a kincstár kiapadását újabb sarcokkal próbálja lassítani? Esetleg azok a kis kékek a sarokban, akik 16 éve adócsökkentéssel kampányolnak, de köztük vanank a legvagyonosabbak?

Minden megoldás érdekel!
Kire lehet szavazni?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.05.07. 15:25:00

Szerintem az MSZP előhozakodhatna azzal hogy azért ilyen rossz a helyzet mert ők 6 éve egy tikos alapba gyüjtenek minden pénzt hogy majd 2010-től elhozhassák a kánaánt. :) - lenne aki bevenné .:)
És MINDENKINEK ingyenes lessz a tömegközlekedés és olyan járatdúsítást csinlunk hogy 5 percenként indulnak majd a buszok mindenhova.
A gonosz fasisztákat és szélsőségeseket pedig deportáluk szibériába vagy kivégezzük őket mert mi utáljuk a szélsőségeket. :)
Becezetjök a 14-15-16- és 17 havi nyugdíjat és mindenki kap év elején egy kupont amiverl a családjával a világ egy tetszőleges helyére elutazhat ingyen. :) És ingyen lessz a benzin és az alpvető élelmiszerek!

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 15:31:00

Doomhammer,

Gyurcsány esze abban mutatkozik meg, hogy még mindig hatalmon van, noha a szocik érdekei is már rég inkább a lecserélését indokolnák.

mojoking77 2008.05.07. 15:34:51

Kedvencem London uj polgarmesterenek a kampanya, (bocs ha nem idezek szo szerint): -Ha a konzervativokra szavaz, jelentosen megno a felesege melle, mint ahogy annak az eselye is, hogy egy BMW M3 tulajdonosa lesz......
Semmivel nem hazudott tobbet, mint a vilag barmelyik politikusa (sot lenyegesdebben kevesebbet, mit amennyi otthon a divat)

Gy

Dr. Ötker a belvárosi orvos 2008.05.07. 15:36:11

Ezt nehéz lesz megtippelni, még az is lehet, hogy valaki tökös lesz, és azt mondja, hogy:

"Semmi mást nem ígérhetek, csak vért és gyötrelmet, könnyeket és verejtéket."

Kb. ezzel lehet tartós kormányzati pozíciót nyerni, ha Orbán elkezd durván ígérgetni, fel fogják falni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 15:36:38

Turbulencia 2008.05.07. 15:31:00:
"Gyurcsány esze abban mutatkozik meg, hogy még mindig hatalmon van, noha a szocik érdekei is már rég inkább a lecserélését indokolnák."

Bocs, ez nem esz, ez gatlastalansag.
Gyurcsany mar jo regota azzal marad fenn, hogy megtesz valamit, amirol mindenki ugy gondolja, hogy epeszu ember nem tenne meg.

Peldaul megnyeri a 2006-os valasztasokat az orszag tonkretetele aran.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 15:37:53

Dr. Ötker a belvárosi orvos 2008.05.07. 15:36:11:
"Semmi mást nem ígérhetek, csak vért és gyötrelmet, könnyeket és verejtéket."

Mindezt Churchill akkor mondta, amikor nem volt ellenzeke. Mivelhogy a haboru alatt nemzeti egysegkormany volt mogotte.

Bummer 2008.05.07. 15:41:27

Dr. Ötker,

azért ne felejtsük el, hogy az Orbán-kormány költségvetési stabilizációval (megszorítással) kezdett, de úgy vitte végbe, hogy megteremtette mögötte a társadalmi támogatást (bizonyos jól irányzott kedvezményekkel). Nyilván a jól irányzott kedvezményeket fogja reklámozni, nem a megszorítás részt.
Na, amit ekkor csináltak Orbánék, azt hívják politikusi teljesítménynek. Ennek az MSZP/SZDSZ megfelelője: "fizessetek, rohadékok". Így viszont nem fog menni, nem megy.

bloodhound v2.0 2008.05.07. 15:42:50

300.000 Ft-o minimálbér

örök élet (méghozzá mindenkinek 2 db + vezetékes sör, ahogy az mkkp megmondrta anno)

minimálbürokrácia (az APEH létszáma közben 5.000.000 főre növekszik...)

ügyfélkapu, elektronikus közigazgatás minden bokortanyára (az, hogy az emberek töbsége seggsötét és képzetlen hozzá, az senkit sem zavar)

hattrillió km autópálya, autópálya minden közeli csillagrendszerbe, de legalábbis az alfa kentauriig

az egyetemistáknak még az állam fog fizetni, ha "tanulnak" (beiratkoznak), és ez vonatkozik az egészségügyi ellátásokat igénybevevőkre is

kerítés kolbászból, sőt szegedieknek téliszalámiból, csabaiaknak csabaiból, gyulaiaknak gyulaiból, a többieknek bikacsökből...

34783. havi nyugdíj, minimum 200.000 Ft

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.07. 15:46:44

bryan: örök élet + 20 év :-).

W Joe 2008.05.07. 15:50:27

két örök élet :)

Dr. Ötker a belvárosi orvos 2008.05.07. 15:50:38

Bummer,

Ezt nem vitatom, csak annyit mondok, hogy most már nem lehet bohóckodni, de igazából ez sem teljensen igaz, mert látok esélyt arra is, hogy átszakad a gát és újra indul a Játék határok nélkül.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.05.07. 15:51:48

Csak a kötözködés kedvéért: A Debrecen - Szombathely autópálya készül, sőt kb. 60%-ban használható is, csak nem így hívják. M35 - M3 - M0 - M7 - M8... Csak az M0 hiányzik még egy kicsi (pár hónapig), az M8-ból meg egy nagyobb szakasz :-)

n-n-n (törölt) 2008.05.07. 15:53:56

- Rend
- Elszámoltatás, totális felelősségrevonás

bloodhound v2.0 2008.05.07. 15:55:17

5.000%-os kulturális járulék a körömvágó ollókra

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 15:55:27

Doomhammer,

"Bocs, ez nem esz, ez gatlastalansag."

A szocik is éppoly gátlástalanok, oszt mégsem bírják kitúrni. Amúgy az a gyanúm, hogy nem tanulmányoztad eléggé mélyrehatóan Machiavelli elemzéseit a hatalom természetéről :)

"Peldaul megnyeri a 2006-os valasztasokat az orszag tonkretetele aran."

Így van. Cesare Borgia meg még rosszabb volt. A gonoszság és a butaság azonban két különböző dolog.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.05.07. 16:03:23

denever:
Igen!
Ezzel lehet választást nyerni!
Csak már senki nem hisz el egy ilyen mondatot...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 16:12:51

Turbulencia 2008.05.07. 15:55:27:
"A szocik is éppoly gátlástalanok, oszt mégsem bírják kitúrni."

Vagy eppen nem akarjak. Valakinek el kell vinnie a balhet.

"Így van. Cesare Borgia meg még rosszabb volt."

Hogyne, Hitler pedig meg rosszabb. Csakhogy nem ez a merce.

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 16:50:30

Doomhammer,

"Vagy eppen nem akarjak. Valakinek el kell vinnie a balhet."

Hát, ha legközelebb nem Gyurcsány lesz a miniszterelnök-jelölt, és a szocik fognak így dönteni, akkor igazad lehet ebben a balhés dologban. Én nem hiszem, hogy így lesz.

"Hogyne, Hitler pedig meg rosszabb. Csakhogy nem ez a merce."

Fogd már fel, hogy a gonoszság és a butaság két különböző dolog, tehát más a mércéjük. Cesare Borgia, Hitler és Gyurcsány (különböző mértékben) erkölcstelen, de okos emberek (legalábbis a hatalom megragadása szempontjából). Ez NEM azt jelenti, hogy szeretném, ha bármelyikük rajtam uralkodna (sajnos egyikük mégis ezt teszi :).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 16:54:41

Turbulencia 2008.05.07. 16:50:30:
"Hát, ha legközelebb nem Gyurcsány lesz a miniszterelnök-jelölt, és a szocik fognak így dönteni, akkor igazad lehet ebben a balhés dologban. Én nem hiszem, hogy így lesz."

Akkor lesd meg, mi lesz a sulyosan elvesztett valasztas utan, akar jovo tavasszal lesz, akar egy evre ra.

Gyurcsanyt elve fogjak felfalni.

"Fogd már fel, hogy a gonoszság és a butaság két különböző dolog, tehát más a mércéjük."

Bocs, de ossze-vissza csusztatsz. Okos miniszterelnok az, aki alatt az orszag viragzik. Buta az, aki alatt nem. Gyurcsany buta. Nem is buta, idiota.

Drömögödömötör 2008.05.07. 16:56:44

Turbulencia

Borgia nem volt rosszabb csak mások voltak a lehetőségei véleményem szerint GY.F is élne Borgia eszközeivel ha tehetné ( azaz nem az önkontrol miatt nem teszi)

egyébként én se írnám még le a MSzp -t ha végig gondoljuk 1948 tól 1989 ig voltak hatalmon.
89 után a józan ész alapján el kellett volna tűnniük minimum és mit történt ?
a rendszer változás elmúlt 18 évéből ők voltak ( vannak ) hatalmon 10 éve .
A hatalom megtartásban megszerzésben vér profik

Google 2008.05.07. 17:02:01

Nyugat-Európába is exportálhatnak makói földgázt -írja a Zindex.

Sőt, még mi is láthatnánk valamit ebből a nagy kincsből, minket is melegíthetne mondjuk, valaki megigérhetné, hogy legalább utánanéz, mennyi is az annyi!

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 17:29:33

Doomhammer,

"Gyurcsanyt elve fogjak felfalni."

Meglátjuk.

"Okos miniszterelnok az, aki alatt az orszag viragzik. Buta az, aki alatt nem."

Nem, nem. Okos ember az, akinek jók az értelmi képességei. Okos miniszterelnök az, aki okos ember, és még miniszterelnök is. Ez ilyen egyszerű. Az ország virágzása viszont egy sokkal bonyolultabb dolog.

Dörmögődömötör,

"GY.F is élne Borgia eszközeivel ha tehetné"

Hát, ha megnézzük, milyen rugalmasan lett a legjobb kommunistából a legjobb kapitalistává, egész biztosan így van :)

"89 után a józan ész alapján el kellett volna tűnniük minimum és mit történt ?"

Baloldalra is szükség van. Persze jobb lett volna, ha nem nem komcsikból verbuválódnának, de hát ez a felhozatal. Az MSzP később még visszajöhet, de szerintem csak Gyurcsány nélkül.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 17:40:37

Turbulencia 2008.05.07. 17:29:33:
"Meglátjuk."

Hogyne. Eselye van. Csak ideje nincs mar.

"Nem, nem. Okos ember az, akinek jók az értelmi képességei."

Szofacsaras. Magyarorszag jelenlegi helyzete egyertelmuen kotheto Gyurcsany tetteihez, mi tobb, ezt o maga vallotta be az oszodi beszedben. Egy miniszterelnok nem lehet okos, ha szandekosan rosszat tesz az orszagnak.

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 17:48:50

Doomhammer,

"Szofacsaras. Magyarorszag jelenlegi helyzete egyertelmuen kotheto Gyurcsany tetteihez, mi tobb, ezt o maga vallotta be az oszodi beszedben. Egy miniszterelnok nem lehet okos, ha szandekosan rosszat tesz az orszagnak."

Figyelj, adhatsz önkényes meghatározásokat a szavaknak, kijelentheted akár azt is, hogy "egy miniszterelnök neve nem kezdődhet Gy betűvel, ha rosszat tesz az országnak", és akkor "bebizonyítottad", hogy Gyurcsány neve nem kezdődik Gy betűvel a te világodban.
Az emberiség többi része számára azonban az okosság továbbra is a jó értelmi képességet jelenti, sem többet, sem kevesebbet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.07. 17:55:56

Turbulencia 2008.05.07. 17:48:50:
"Figyelj, adhatsz önkényes meghatározásokat a szavaknak,"

Mi a turo vagy te, filologus? Itt egy igazi seggfej, ez a Gyurcsany, aki 4 ev alatt hazavagott egy orszagot es annyi botrany fuzodik a nevehez, amibe mashol legalabb 4 kormany is belebukna. Es te azt probalod bebizonyitani, hogy ez az ember okos, mert meg mindig miniszterelnoknek hivhatja magat.

Nem, kedveskem. Az a magyar demokracia szegyene, hogy ez a kalandor (forras: Tolgyessy Peter) meg mindig itt verheti magat. Az oka pedig az, hogy rosszul terveztek meg a fekek es ellensulyok rendszeret a rendszervaltasnal es egy ilyen balkani rablolovag, mint Gyurcsany, kihasznalja a rendszer hibait. Mert ez csak ehhez ert.

Ezt sehol se hivjak okossagnak, mint ahogy a bankot kipakolo bankrablot se hivjak okosnak.

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 18:11:31

Doomhammer,

Nyitott kapukat döngetsz, mert én teljesen egyetértek abban, hogy Gyurcsány seggfej kalandor. A különbség csak az, hogy én (meg a Magyar Értelmező Kéziszótár) az okosság szót másképp értelmezzük, mint te. Szerintem egy bankrabló is lehet okos. Miért is ne?
Akárhogyan is, ez a vita értelmetlen. Egyezzünk meg abban, hogy én győztem, de az, hogy én győztem, a te világodban azt jelenti, hogy te győztél :DDD

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 18:15:36

Visszatérve az eredeti témához, ha az SZDSZ-be a tisztesség minimuma szorult (vagy ha úgy akarnak tenni, mintha a tisztesség minimuma szorult volna beléjük), akkor nem fognak semmilyen osztogatást megszavazni.

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 18:20:46

...és osztogatások nélkül az ígéreteknek sincs hatásuk.

Francois Pignon 2008.05.07. 18:24:07

De lehet arra hivatkozni, hogy ők adnának, csak ezek a kis kekecek nem hagyják, bezzeg ha többségbe kerülnének. Amióta a Szadesz bejelentette a szakítást, a szocik el is mozdultak a mélypontról.

Devil Inside 2008.05.07. 18:28:08

Attól tartok, az ilyen osztogatásokról szóló szavazásoknál nem lesz szükség az SZDSZ-re, mivel a Fidesz is igazán emberbarátnak akar majd tűnni. Sajna a néppártos politikai logika miatt nem szavazhatnak le minden ilyet és Gyurcsány ezt maradéktalanul ki is fogja használni...

ÁrPi 2008.05.07. 18:39:03

...és osztogatásokkal pedig az SzDSz-nek elvész a...ööö..izé .. a hitelesség-visszatornázási-szándéka, ha elvész a minimálista hitelességlátszat, akkor a koalicó elmúltának láttatása is hiábavalóvá válhat.


Egyébként például egy egyszerü úgymond "birka" keresztény hívő is el tud képzelni olyat, hogy egy személy nagyon okos de rosszat tesz az emberi közösségeknek példul egy országnak:
Eme ember terminológiája lehet ilyesmire:
"Sátáni intelligencia"

Doomhammer írja:
""Egy miniszterelnok nem lehet okos, ha szandekosan rosszat tesz az orszagnak.""

Turbulencia (törölt) 2008.05.07. 18:53:46

Francois Pignon, Devil Inside,

Akkor reménykedjünk abban, hogy az ellenzékben levő pártok ideiglenesen összefognak egy kis adócsökkentés érdekében (ez mindegyikük reputációjának jó lenne, és a többség is meglenne hozzá), amivel a szocik osztogatási mozgásterét csökkentik.

Ombudsmanyus 2008.05.07. 20:22:57

Na, ezt ki fogja megígérni?
-Majd megint találunk valami hülyét, aki kb. fél évig hajlandó lesz kiadni a Reakció című, 2008. áprilisában megszűnt havilapot.

Ombudsmanyus 2008.05.07. 20:40:42

Az SZDSZ meg megígérheti az ember-állat házastársi kapcsolat legalizálását. Az még hiányzik a repertoárból.

Redl 2008.05.07. 20:48:30

Tehát, bárki bármit igér /értendő: hazudik a képünkbe/, a választók reakciója -ezért is-, irreális lesz. Mert, ez az ország; Abszurdisztán, ennyi.

Téglagyári Megálló 2008.05.08. 10:38:48

Turbulencia irja:

"Nyitott kapukat döngetsz, mert én teljesen egyetértek abban, hogy Gyurcsány seggfej kalandor. A különbség csak az, hogy én (meg a Magyar Értelmező Kéziszótár) az okosság szót másképp értelmezzük, mint te. Szerintem egy bankrabló is lehet okos. Miért is ne?"

Azért ne, mert ennek láthatjuk a következményeit. A Zemberek szeretnének olyan okosak lenni, mint a Gyurcsány, és ezért tart itt az ország.

Red Velvet 2008.05.08. 10:44:03

Minden nap egy kicsit jobb. Igaz, ezt még Orbán Viktor mondta '98-ban, de szoci kormányprogramnak sem utolsó. Én már elkezdtem gyűjteni az osztogatós tételeket.

barsonyosreform.blog.hu

Turbulencia (törölt) 2008.05.08. 12:15:28

Téglagyári Megálló,

"A Zemberek szeretnének olyan okosak lenni, mint a Gyurcsány, és ezért tart itt az ország."

Aha, azért tart itt az ország, mert leírtam, hogy Gyurcsány a többi szocinál jobban ért a hatalom megragadásához és megtartásához, és ez bizony egyféle okosság!
Mindig is szerettem volna a szar helyzet végső, leglényegesebb okát megérteni, és lám, lám, én vagyok az, én magam okoztam az ország szerencsétlenségét. Megyek Ödipuszhoz hasonlóan kiszúrni a szemem :))

Redl 2008.05.08. 13:43:54

Azt mondanám a választóknak: Nem igérek nektek semmit! Ha rám szavaztok, csakis a saját s holdudvarom meggazdagodásával foglalkozom majd. Az ország ügyeivel nem foglalkozom, nehogy rontsak az elmult 18 év csodás eredményein. -mert ezt tanultam a rendszerváltás utáni politikai elit egészétől, ennyi.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.05.09. 02:36:47

A pártok kapmányának főbb elemei, előreláthatólag:

Szdsz: Integer revízió, perszolnálunio Horvátországgal, Lengyelországgal, Csehországgal. Szerbia, Románia, Ukrajna hűbéresküje.
Szlogen: Lesz még Moszkva magyar falu!

Fidesz: Következetes megszorítások. Vér és veríték, előrebocsájtják, hogy nem lesz jobb 4 év múlva. 11. havi nyugdíj eltörlése.


MSzP: { 0 }, Belátják, hogy dilettánsok, erkölcsi hullák, nem indulnak a választáson.

MDF: Radikális reformok, ha kell szembemennek az EUval. Amennyiben nem kapnak kellő számú szavazatot, forradalmat fognak kirobbantani. Győzelem vagy halál!

Bummer 2008.05.09. 23:49:47

Megjelent egy új vide az OV TV-n (www.orbanviktor.hu). A vége felé Pesty László megkérdezi OV-t, hogy nem gondolja, hogy szerencsétlen dolog lenne most kormányozni, mert egy csomó kellemetlen dolgot meg kell tenniük.
Erre pedig lényegében így válaszol: "nincs más választásunk". Ígéret egy hangzik el: "ha megtaláljuk az utat egymáshoz, nincs az a nehézség, amit ne tudnánk legyőzni".
Ennyit az ígéretek földjéről.
süti beállítások módosítása