Ejrópbajnokság - beharangozó I.
2008. május 30. írta: Francois Pignon

Ejrópbajnokság - beharangozó I.

 A Reakció kimondatlan célja, hogy olvasóinak ne kelljen bíbelődni semmiféle más sajtótermék lapozgatásával. (Pletykák szerint a szerkesztők ezt kerek-perec ki is mondták egy zártkörű megbeszélésen, de én sajnos nem voltam a 21 meghívott között, hanganyag később.) Ami fontos, arról itt szó esik, vagy legalább belinkeli valaki a kommentek közé, ugye senki sem olvas már mást?
 Példaként a fénykorabeli Népsport lebeg szemünk előtt, amely legszebb éveiben fél oldalon híreket és időjárást közölt, hogy legyen valami képe a világról azoknak is, akik semmi mást nem olvastak.
 A következő hetek legfontosabb eseményével, a svájci-osztrák labdarúgó Európa-bajnoksággal így itt is foglalkoznunk kell . Ha ezen kívül bármi érdekesebb történne közben, úgyis kiderül majd abból, hogy melyik politikust látjuk egy hónap múlva a döntőn a díszpáholyban.

  Az első dolgunk legyen a kedvenc csapato(k) kiválasztása, aki(k)nek szurkolunk! Mert szurkolás nélkül ugye az egész csak sörivás necctrikóban a tévé előtt, azt pedig bármelyik hétköznapon megtehetjük Csintalansanyi vagy a TVshop asszisztálásával is.
 A kedvencek megfontolt kiválasztásához szeretnék segítséget nyújtani a csapatok bemutatásával. Kezdjük az „A”-val:


Svájc
 Szerencsétekre különösen jól ismerem a svájci kultúrát és futballt is, így a megszokott sablonokon túl lényeges információkkal is szolgálhatok. A csapat védelme olyan jól zár, mint egy (régi svájci) retesz, középpályás játékuk pontos, mint egy óra, támadójátékuk pedig színes, mint egy alpesi csokitehén.
 A svájciak nagy mákja, hogy országukat öt nemzetiség (a német, francia, olasz, török és jugoszláv) alkotja, így szinte mindig van kinek szurkolniuk. Chapuisat és Sforza után is van svájci futball, bármi kitelhet tőlük.

Csehország
 Az elmúlt egy-két évtized legjobb közép-európai csapata. Aki nem értené, hogy a csehek a futballban (és szinte bármi másban) miért járnak előttünk, annak szorgalmi feladatként ajánlom az EB előtt ismét megnézni Milos Forman Tűz van babám című klasszikusát. És miután jókat nevettünk azon, milyen egyforma is volt ez a két ország egykor, belénk fog hasítani a felismerés: mi úgy is maradtunk.
 Szerethetjük a csapatot, akár a sajátunkat. Ha kicsit elengedjük magunkat, szurkolhatunk mieinkként is a piros-fehér-kékben szaladgáló fiúknak. Cseh, Baross, Galasek, Polláck, Koller, Újfalusi, pár sör után fel sem fog tűnni a különbség.

Portugália
 Lúzerek. Mi mást lehet mondani egy csapatra, amit „Európa braziljainak” hívnak? Ugye el sem tudnánk képzelni az Európa surinamijai vagy szenegálijai jelzőket a hollandokra vagy franciákra? Lúzerségük legemlékezetesebb bizonyítéka, hogy négy éve képesek voltak hazai pályán kétszer is kikapni a görögöktől.
 Sokakat töltene el kárörömmel szerte a világon, ha Céronáldó idei harmadik kihagyott tizenegyese már végzetes lenne csapatának. A világ másik fele ugyanakkor meg van győződve róla, hogy a portugálok szép futballt játszanak, és szerintük ez jó. Ezek az emberek valami perverz módon a pályán izzadó férfiaktól várják a szépséget a lelátó lenge blúzú lányai helyett. Aki tehát a csinos nyafkát fociban szereti, szurkoljon csak a portugáloknak.

Törökország
 Akinek kétségei lennének, hogy Törökország kontinensünk része, itt a bizonyíték. Sajnos nagy-európai álmunk, egy török-izraeli-kazah-üzbég csoport egyelőre elérhetetlennek tűnik. Ugyanakkor ebben a tendenciában komoly lehetőség rejlik számunkra. Ha némely szomszédunk kívánságának megfelelően visszamennénk Ázsiába, a futballnemzeteit egyre vesztő kontinensről talán esélyünk is lehetne kijutni egy világbajnokságra.
 A török aranygeneráció viszont már kifutott, az EB-re talán már ki sem jutottak volna, ha az isztambuli selejtezőn nem Gerát állítja ki a bíró az ellene elkövetett szabálytalanság után (lap alján). Ettől persze még lehet szeretni őket, de most érjék be annyival a törökök, hogy Kündü minden bizonnyal nekik szurkol.
 



Tutitipp:
 Bármekkora lúzerek is, azért a portugálok nem a csoportkörben fognak elvérezni. Mellettük elvileg a cseheké lenne a másik továbbjutó hely, de a történelmi szükségszerűség azt diktálja, legalább az egyik rendező országnak tovább kell jutnia, és erre reálisan a svájciaknak van esélyük.
 1. Portugália, 2. Svájc, 3. Csehország, 4. Törökország
 Ha a nyaralásra félretett pénzeteket az én tippjeim alapján veritek el, természetesen nem vállalok felelősséget. Ellenben, ha bejön, szívesen utazok bárki nyereményéből Tahitire.

Napi écesz:
 Teljesen kezdő szurkolók itt találják a szabálykönyvet.

(folyt. köv.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr25493411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.06.03. 15:14:00

Ejrópbajnokság - beharangozó II. Már csak napok vannak hátra hogy elkezdődjön az év egyetlen jelentős sporteseménye, amit nem a kínaiak fognak nyerni. Ideje folytatnunk tehát beharangozónkat, mely segítséget adhat a reakciós közönség kényelmesebb rés…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.30. 10:27:38

"szurkolás nélkül ugye az egész csak sörivás necctrikóban a tévé előtt"


Zetek 2008.05.30. 10:28:32

Mivel a csehek Közép-Európa románjai, még véletlenül sem szurkolnék nekik.

kispufi 2008.05.30. 10:36:00

Üdvözlöm a postot!!!
A csehek Rosicky nélkül kevesek lesznek, főleg, hogy Nedved nem volt hajlandó újra csatasorba állni. Két éve a vb-n az egy szme hórihorgas Koller kiválása is érzékeyn veszteség volt, i is kaptak Ghánától...
A portugálokat a vb-n a közhiedelem jóvoltából megválasztották a vb legtechnikásabb csapatának, miközben 7 meccsen sikerült 7 gólt lőniük (leggólzáporosabb meccsükön 2-0-ra verték Iránt...). Csuda látványos volt, ilyen reflexek alapján most akár az aranyat is odaadhatják nekik előre. Mondjuk, ha azt a terméket kapjuk tőlük megint, akkor nem is volna kár az egész eb-t asztal mellett lejátszani. Ja, és mindezt brazil kapitánnyal... (S ha ezek után ők lesznek az EB nagy lebőgői, énem fogok sírni. Ha viszont előállnának a 2000-es kontinensbajnokságon mutatottakkal, nos, akkor más lenne a leányzó fekvése, igaz, ahhoz Figo kellene, vagyis a fénykorabeli Figo...).
A törököktől nagy csodát ne várjunk, a 23-as keretbe sikerült beszuszakolni 3 csatárt: logikus lenne belőlük 2-t egyszerre pályán tartani, a maradék 20-ból meg csak 9-et?! Gyanítom amúgy, az EB ugyanolya n defenzív lesz, mint a 2006-os vb és a 2004-es eb...
Svájc továbberőlködik majd valahogy rendezőként, bár sorsfordító lehet a csehek elleni nyitómeccs. Igaz, lehet, az eleján megelégszik mindkettő egy szalonremivel, az érdei részt későbbre hagyva.
A csoportvégrűeredmény tippje papírformát sejtek, de magam is egyetértek vele. Legalább lesz minek borulnia, ha mellétrafálunk.

kispufi 2008.05.30. 10:38:37

hát ezt jól telenyomtam elütésekkel... még jó, hogy azért viszonylag egyszerű dekódolni, arra azért figyeltem :-)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 10:51:02

portugálok elsők, csehek másodikak lesznek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 10:53:53

Ergéhez csatlakozom.
Cseheknek, játszanak akármilyen szépen, magyar ember nem szurkol.

Francois Pignon 2008.05.30. 11:00:00

Hát, akkor talán nem vagyok magyar ember, ;) de nekem ebből a csoportból még a lcsehek egszimpatikusabbak. És akkor mi lesz a B-csoporttal (vasárnap-hétfő környékén kerülnek sorra), ami történelmünkkel súlyosan terhelt?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.30. 11:00:23

Őrnagy, én a monarchia okán nekik is szurkolok.
:–>

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 11:04:07

Én meg Masaryk meg Benes okán nem Loxon.
A cseh katona a világháborúban használhatalan csürhe alkotója volt, gyengitve a k.u.k. csapatok morálját. Nem felejtünk.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 11:05:56

Fociban szurkolni vagy szakmai, vagy érzelmi alapon lehet, a kettőt nem szabad keverni:)
Pl. a lengyel foci "nem túl látványos", mégis szurkolok nekik.

Invictus 2008.05.30. 11:12:36

"Cseheknek, játszanak akármilyen szépen, magyar ember nem szurkol."

Bizony, ahogy franciáknak, románoknak, szerbeknek, oroszoknak, szlovákoknak sem. Továbbá jobbos ember az ultraliberális, multikulti hollandoknak sem, akkor sem, ha narancssárgában fociznak :))
Igaz magyar ember szurkolhat olaszoknak, németeknek, lengyeleknek, esetleg spanyoloknak, portugáloknak, angoloknak ;)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.30. 11:12:43

Én érzelmi alapon szurkolok.

Csehekből azt kell szeretni, amit lehet. Masaryk meg Benes: nem az egyesek felelősek két szabadkőműves hülyeségeiért.

Különben még oda jutunk, mint Gyurcsány Ferenc, aki a szaúd-arábiai csapatot terroristáknak nevezte.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 11:17:26

A hollandoknak szurkolnék, ha nem lennének olyan tahó játékosaik Invictus. Az oroszoknak is. Sőt egy szerb-angol döntő estén ( ami nem lesz he-he-he) a szerbeknek.
Loxon, különben igazad van, jó fejek a csehek, kivétel a pincéreik.
De akkor sem szurkolok nekik, oszt kész.

Francois Pignon 2008.05.30. 11:25:26

Hehe, Őrnagy, ha már cseh filmmel példálóztam, cseh pincér kategóriában ajánlom Jirí Menzel "Őfelsége pincére voltam" című alkotását. Nekem eléggé tetszett.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.30. 11:25:41

Őrnagy, egyébként én sem szurkolok annyira nekik.
:–>

Naumov 2008.05.30. 11:29:18

Ebből a csoportból sima portugál, és valószínűleg cseh továbbjutást tippelek, a végső győzelemre pedig talán a franciákat, bár a francia-olasz-holland hármasban bármi lehet. A hollandok egy párszor már ráfaragtak arra, hogy volt fél tucat világklasszis támadójuk a keretben, akik közül azonban egyszerre csak kettő vagy három játszhat, most is kíváncsian várom, hogy ezt hogyan oldják meg..

Francois Pignon 2008.05.30. 11:43:08

A svájci reteszhez visszatérve... Volt egy öreg tanárom, aki talán még Schlosser Imrét is látta focizni, nagy focibolond volt, ha nem akartunk felelni, óra elején felállt valaki, hogy magyarázza már el nekünk a svájci reteszt, a WM-et, vagy a catenacciot. Ilyenkor lelkesen elkezdte a táblán rajzolgatni a klasszikus futballrendszereket. Kár, hogy az öreg élvezeti értékén sokat rontott, hogy ávós volt, és a rendszerváltás után sem szégyellte, hogy ő bizony lőtt 56-ban. (Elmondása szerint nem ölt meg senkit, de azért így is elég durva volt.)

hcrules 2008.05.30. 12:03:05

Debrecenben az egyetemen lehetett felvenni egy "A labdarúgás története" c. értelmiségi modult. Egyik kedvenc tárgyam volt.

Különben én is cseh-portugálra tippelek. De ebben a csoportban egyik csapatot sem lehet leírni.

Elég pikáns lesz majd a török-svájci meccs.A svájciak helyében szépen odaállítanám a rendőrsorfalat az öltöző elé, aztán gondolkozzanak a törökök hogy vajon visszakapják-e a pár évvel ezelőtti isztambuli verést. :)

kappel 2008.05.30. 12:09:32

ha a szurkoló énemre hallgatok
poresz, türk
ha a reálisan nézem poresz, swicc, de csak azért mert a szurkolók továbbüvöltik őket a csoportból.
Pignon jól lehúztad szegény portugálokat.ejnye.
javaslok egy kirándulást a nyugati végekre. megéri!
szempa egy népség a poresz.
esetleg kettő negyeddöntőről (remélem Por-Ger, és Esp-Fra) tarthatok helyszíni élménybeszámolót ;)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.30. 13:00:57

kappel:
Szerintem is jó hely Portuigália & az emberek is rendben vannak. A sült gesztenyéjük annak ellenére nagyon finom, hogy valami sós lében pácolják.
Várjuk a beszámolót. :)

Playmobil Soldat 2008.05.30. 13:02:01

Németország megnyeri az Eb-t. Hogy miért? Mert egyrészt nekik szurkolok (és az osztrákoknak) másrészt a számításaim is ezt igazolják. :)

A csoport
1. Portugália
2. Csehország

B csoport
1. Németország
2. Ausztria

C csoport
1. Olaszország
2. Franciaország

D csoport
1. Spanyolország
2. Svédország

Negyeddöntő
Portugália-Ausztria
Németország-Csehország
Olaszország-Svédország
Franciaország-Spanyolország

Elődöntő
Portugália-Németország
Olaszország-Spanyolország

Döntő
Németország-Olaszország

Bronzérmes
Spanyolország

Bajnok
Németország

Persze, jó lenne valami meglepetés, hogy legyen értelme nézni is, bár vizsgaidőszakban kicsit nehéz szelektálni a programok között.

kispufi 2008.05.30. 13:16:37

játsszunk, playmobil, nálam:
a: 1. por, 2. sui
b: 1. cro, 2. ger,
c: 1. fra, 2. ita,
d: 1. spa, 2. swe,
1/4 döntő: por-GER, CRO-sui,FRA-swe, spa-ITA, elődöntő: GER-cro, FRA-ita, a német-francia döntő meg akármi is lehet, de itt nyerhet a német, de még az is lehet, hogy német-olasz döntő lesz, a germánok viszont soha nem verték meg tétmeccsen az olaszokat, és ez esetben se lenne máshogy, a világbajnok európa-bajnok is lenne ezután. aztán persze nagyon sok "kis ország" van még, aki teljesen másképp gondolja.
a bronzéremhez: eb-ken 1984 óta nincs kisdöntő, az elősöntők mindkét vesztese megkapja a bronzot.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.30. 13:17:54

Elolvastam a postot, de sztem azért ez a "szakértő" írás nem hinném, hogy átcsábítja az NST-ről a focibolondokat.

Persze az igyekezet méltánylandó, de azért ez ölég kevés. No offense, de inkább maradtatok volna a kaptafánál. ;)

Vagy vegyetek pár leckét a fent említett bloggerektől, aztán hajrá...

A "magyar ember xy csapatnak (nem) szurkol" kommentek viszont ütnek. LOL.

Csörszike 2008.05.30. 13:26:34

Jaj, kérem hagyjuk már ezt a "rendes magyar ember" kinek szurkolhat témát!!! meg ne mondja már nekem senki, h mitől vagyok magyar!cseheknek rendszeresen szoktam szurkolni. és szarok benesre.(ez ostoba vérjobbos hozzáállás. remélem akkor nem iszol pilsnert sem...) ugyanis egy másik 10 milliós közép-kelet eui posztkommunista ország, szintén nagy futball-hagyományokkal, amelyik sorozatosan bizonyítja, h a hozzánk hasonló lehetőségekkel('90ben legalábbis kábé ugyanonnal indultunk) is lehet minőségi focit produkálni, a nagyokat megverni. sőt, szoktam drukkolni minden szomszédos, vagy hasonszőrű országnak is, horribile dictu, Romániának is(nekik mondjuk nagyon ritkán, de a hollandok ellen biztos nekik fogok), inkább mint a nyugati imperialistáknak!!! az oroszok meg kifejezetten jók lesznek szerintem. a zenitnek is nagyon szurkoltam a döntőben. horvátoknak szintén kiváló dolog szurkolni, gondoljatok csak a 98as vébére!
azt pedig szeretném megkérdezni kedves "történelmi és turulröptető logikával foci-szurkoló" barátaimtól, h akkor németországnak mér is lehet? mert 44ben olyan aranyosan megszálltak minket? vagy mert kb 1 millió zsidó honfitársunk halálát köszönjük meg a nekik (meg persze magunknak, és bátor csendőreinknek) szurkolással? ja, hogy ezt vki tényleg köszöni? vagy esetleg az összes budapesti híd stratégiai felrobbantása olyan hihetetlen szimpatikus?
szóval hajrá k-k európa!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.30. 13:28:25

Úlfhéðinn:
Nem célunk focibolondokat csábítani, csak a reakciós közönség focibolondságra hajlamos részét megkímélni attól a kényelmetlenségtől/kellemetlenségtől, hogy csak ezért más blogokat is olvasnia kelljen. :)

Playmobil Soldat 2008.05.30. 13:29:44

Kispufi, nem rossz tipp a tiéd sem, a horvát csapat is szimpatikus, örülnék, ha jó helyen végeznének.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 13:30:04

mi a kocaszurkolókra számítunk, nem a szakikra :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:31:41

A horvátoknak én is szurkolok, az rendben van. Németek. Háát attól függ, ki ellen játszanak.
Itt inkább Trianonról van szó, volt Kisantant államokról. Ha egyéb sérelmeket is kivetítünk nem lesz kinek szurkolni:)

Ausztria továbbjut? Csoda lenne.

Francois Pignon 2008.05.30. 13:35:47

Úlfhéðinn 2008.05.30. 13:17:54

Az NST-t, mint testvérünket szeretjük.
Ugyanakkor reméljük, hogy a sportújságírás csúcsától (mint például az nb1.hu, hehe) képesek leszünk a bulvár-szórakoztatás szintjén felül elszakadni.
És ha a Nemzetnek meg a Népszavának van sportrovata (ráadásul náluk az élet úgy hozta, hogy ugyanaz ;)), nekünk miért ne lehetne?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:36:09

Csörszike. 1 millió? Nem 600 000? De 1 is sok.

Különben szurkloltam én már a Hapoel Tel-Aviv.-nak is. Meg Pisont Pista a legnagyobb király !!!

Meg ugye, ott vola a Dinamo Kijev mikor kitömték a köcsög Barcelonát. Az nagy volt.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.30. 13:37:20

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.05.30. 13:28:25

Na igen, ennyi azért kiderült. :)
A furcsa az, hogy én pl. abszolút nem tartom magam focibolondnak, az NST-t viszont nagyra tartom, egszerűen azért, mert látszik az írásokon, hogy a srácok kurvára értenek hozzá.
Bár "reakciós közönség" sem vagyok, inkább kíváncsi outsider, de néha szoktam jókat olvasni itt is.
Bár többnyire csak a post-ot, a kommentek színvonala igencsak változó (hozzáteszem: mint a legtöbb blogon) :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.30. 13:37:23

Csörszike:
Nem veszel te túl komolyan ezt-azt? :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.30. 13:39:28

Úlfhéðinn:
Meg kell hogy védjem a kommenteket, szerintem sokszor nagyon jók, szórakoztatóak & simán vetekszenek a postokkal.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 13:40:32

sőt, mi a kommentekért csináljuk az egészet!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:44:16

Csak egy picit több bakura meg kündü kéne ergé:)

kispufi 2008.05.30. 13:45:29

nagyon jók a sportblogok, az nst-n kívül a jégkorong is. más: én az ezeket-azokat nem szeretem politikai indokok miatt c. lemezt egyre inkább le tudom venni, és ennek örülök. négy éve a csehek olyan focit játszottak az eb-n, hogy nem lehetett szó nélkül elmenni mellettük, és pl. a románokat is megsüvegeltem a '94-es vb-n, utána viszont már jóllalkottnak tűnő aranygenerációjuk is csak se hús, se hal produkcióra volt képes, ezért és nem gyulafehérvár miatt nem sirattam meg őket. vagy mondjuk az oroszokat is "gyanakvással" nézerm, de amit a jégen műveltek két hete, a hoki braziljaiként, hát azért az valami.
nehéz ügy ez, hölgyek, urak, mert sport, azaz játék, és szurkolás, azaz identitás. na, ezt a kettőt kell összehangolni. igaz, a magyarok kölyökkorom óta tartó távollétében már nemigen lehet valamilyen identitásról, csak valami ellenről beszélni (ld. feljebb), amit időbűvel megun az ember, és marad a játék, a l'art pour l'art élvezet. hideg sörrel esetleg, de nem necctrikóban.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:50:02

Én a románokat utálom, mióta kiütötték 94-ben az argentinokat, egye meg őket a fene:) Bár az angolverésekkel behozták egy picit:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:53:25

Szánalmas nemzedék vagyunk, külföldi csapatokon vitatkozunk. Hiába, 86 régen volt. Megéljük még, hogy kijutunk valahová?

kispufi 2008.05.30. 13:53:49

őrnagy, annak én se örültem, de elismertem, mert nem kis teljesítmény volt. igaz, akkor a balkán verte végig a maradonátlanított gauchókat, a csoportmeccseken a bulgárok, hát az se pici csapat volt akkor.

Francois Pignon 2008.05.30. 13:55:02

Úlfhéðinn 2008.05.30. 13:37:20
Ne kísérts! ;)
Nálam a politikai ubarkaszezonban a calciomercato mag a tuttomercatoweb van a böngésző topján, de a reakciós közönséget valószínűleg nem érdeklik a Di Natale igazolásáról szóló pletykák.
Így maradnak majd a "hozzánemértő" postok az EB alatt a "kocaszurkoló" reakciós közönségnek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 13:58:44

Igen kispufi, és is nagyon állat volt, mikor a lenézett balkáni bolgárok kiverték a németeket:) Minden haver németdrukker volt, majdnem megvertek, mikor tomboltam örömömben:)

kispufi 2008.05.30. 14:00:05

volt egy '96-os olimpia, az kicsit javított a lelkemen. még ha 3 zakó is jött be. két selejtezőn is kint voltam. most nagyon drukkolok a 19 éveseknek majd az eb-n. 8 csapatból kéne megcsípni az 1-6. helyet, és mehetnek a junior vb-re, ahol már elég szép nevek szerepelnek v. nőnek ki onnan. s ha ez meglenne, hátha olyan alappá lenne, ami nem lett az említett '96-os csapat, a '84-es ifi európa-bajnokaink, de amíg élünk, remélünk, mi mást tehetnénk.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 14:00:17

Francois, ez egyébként pont olyan, mint amikor a zenész posztjaimon kvázi azt kérik számon, hogy miért nem előzőm a Rolling Stone magazint vagy a New Musical Expresst a legújabb anglojapán elektrobritpop együttesek legnaprakészebb bemutatásával :) Tehetném, de minek.

Csörszike 2008.05.30. 14:01:54

De, nagyon komolyan veszem. a focit nem lehet nem komolyan venni. vagy komolyan, vagy sehogy:-))
valóban 600.000, hirtelen az össz-auschwitzi szám jutott eszembe, mert kicsit bepipultam, sorry.
az nst kiváló, ahogy a jegkorongblog is. a rekciot, nst-t, jegkorongot mindennap olvasom (najó, meg worlukot), ezek a legjobbak! és örülök, h olykor a reakcion is van szó fociról, ugyanis a foci is egy nagyon fontos társadalmi alrandszer, föleg nálunk:-)
kispufi, igazad van, oroszoknak, kisantantnak, stb. nehéz szurkolni, ha mint államiságot, vagy történelmi aktorokat nézed őket. nade ha kovalcsuk egyenlítő v vezető-góljánál nem sztálint látod magad előtt, hanem a 140 milliós oroszország nagy többségét jelentő gyári munkást, nincstelen munkanélkülit, alkoholista tanárt, egyszerű embert, akinek ez örömet okoz(és sok hasonlóságot a magyar társadalomhoz-legalábbis sokkal többet, mint a pl kanadai társ.hoz) h, h megverik kanadát idegenben, akkor már nemis annyira:-))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.30. 14:02:14

TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.05.30. 13:39:28

Hát, ja, ízlések és pofonok. :)

kispufi 2008.05.30. 13:45:29

Én is pont a jégkorong-blogot akartam említeni, mert az is nagyon színvonalas. Amúgy ezt a dogmatikus-szurkolást én is nevetségesnek tartom, hogy azért nem szurkolhatok valakinek mert 100 éve történt ez-az.
Bár a "normális" szurkolás is ugyanannyira irracionális: a múltkor láttam az utcán egy srácot, teletetoválva Chelsea címerekkel.
Valójában gyanítom, hogy semmi köze a Chelsea-hez, nem hiszem, hogy a felmenői között londoniak lennének. :)
Viszont valószínűleg nem azért drukkol nekik, mert KELL, hanem azért, mert vmi (valószínűleg teljesen irracionális) okból úgy DÖNTÖTT.
És épp ezért szimpatikusabb, mint az, aki politikából vezeti le, hogy milyen szurker.

Sorry, ha OFF volt.

kispufi 2008.05.30. 14:03:23

őrnagy, az a lényeg, hogy értjük egymást, mert viszontkommentjeink rendesen elkerülik egymást, a kívülálló nem biztos, hogy észreveszi, mire is válaszolunk éppen :-)
mindenesetre szívesen játszom az agyamat meg a szakértőt a kocaszurkolók kedvéért az EB alatt/előtt/után :-)
ui: én az elődöntőben is sztoicskovéknak drukkoltam az olaszok ellen, de baggióval nem bírtak. meg a francia bíróval, aki 2-1 után két tizit is elfelejtett befújni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 14:04:26

hát azt inkább meg se mondom, hogy egy közeli hozzátartozóm miért NEM drukkol a Chelsea-nek. :D

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.30. 14:05:58

ergé 2008.05.30. 14:00:17

Bármit, csak britpop-ot ne, PLEASE? :DDD

kispufi 2008.05.30. 14:07:28

ergé, mondd el! elmondom akkor én is :-) igen pici és nyilvánvaló titok.

Francois Pignon 2008.05.30. 14:08:37

Eh, kuspufi,
a 96-os olimpiáról mostanában az jut eszembe (azon kívül, hogy könnyesre szurkoltam magam akkor ott az üllői-úti stadionban a skótok elleni mindenteldöntő győzelmünkkor), hogy az volt az utolsó csapat, aminek külföldön is elismert edzője volt (Dunai azelőtt edző volt a spanyol elsőosztályban is)
Lehet, a mostani kapitányunk B-kategóriás európai szinten, de így is magasan a honiak felett van, akiket valahogy nem hívnak B-kategóriás bajnokságokba sem edzősködni.)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 14:08:39

Én pl. amíg volt még nézhető magyar foci, MTK drukker voltam (persze csak a LOKI után, de egy időben NB II-ben vitézkedtek). Bizonyos körökben ez maga a hazárulás:)

Naumov 2008.05.30. 14:12:26

"Őrnagy Őrnagy 2008.05.30. 13:36:09
Meg ugye, ott vola a Dinamo Kijev mikor kitömték a köcsög Barcelonát. Az nagy volt."

Azt hiszem inkább a köcsög Atletico Madrid volt akit kitömtek, amennyiben az 1986-os KEK döntőről van szó. A Barcelonát a Steaua verte ugyanabban az évben büntetőkkel a BEK-döntőben.

kispufi 2008.05.30. 14:15:16

'99-2000 környékén, BL-csop.meccs volt, Naumov. Kijevben 3-0, a Nou Campban 4-0. A Sevcsenko-Rebrov aranypáros fénykora. (Sevának később is megmaradt az aranykor, csak nem ott, nem azzal). A Barca nekem biz nem köcösg, de akkor épp L. van Gaal ült a kispadján, aki viszont rászolgált e jelzőre, és nemigen sajnáltam az agyonhollandosítot Barcát.

kispufi 2008.05.30. 14:18:32

Őrnagy, a havas meccs volt az, én is kint voltam, szegény Zava lőtte 8 perccel a vége előtt a győztes gólt.
előtte novemberben az izland ellen voltam kint, qrwa hideg volt, kemény százas volt a beugró, ami akkor se ért már sokat. egyetlen kaput nyitottak ki, a himnuszok alatt még kint álltam az üllői úton (magán az úttesten, akkora sor volt), aztán jött egy rnedőr, és mindenkit bezavart. a korlát tetején álltam unokatesómmal, egy csőbe kapaszkodtunk, amin egy steklámpa lógott, gőzöm sincs, mi volt a funkciója, de csak úgy lehetett elférni. 3-1 lett, nagy élmény volt, az jelentette a csopotelsőséget.

Naumov 2008.05.30. 14:22:01

kispufi, köszönöm, télleg. Nekem a Kijevről először mindig Belanovék ugranak be, aztán meg Irapuato :/

Francois Pignon 2008.05.30. 14:24:37

Őrnagy Őrnagy · bernathfalvi.freeweb.hu/kuk/index.html 2008.05.30. 14:09:29
Pignon, az volt a havas meccs?

Hát, arra már nem emlékszem pontosan, de nekem is rémlik a havazás. Valahogy az maradt meg bennem, hogy mi is a fullrészegség határán táncoltunk barátaimmal, de azért egy gallyrészeg papát hazasegítettünk az Örsre.

kispufi 2008.05.30. 14:28:55

szakadt a hó, mondom, uraim. alig bírtam lekaparni a végén a jeget az oltcitunk szélvédőjéről, mert ilyen frankó járgánnyal téptem akkortájt, van, ki emléxik ilyenre?

Francois Pignon 2008.05.30. 14:48:23

Igen, kispufi, én is úgy emlékszem, Zavadszky (Isten nyugosztalja) lőtte a mindenteldöntő gólt.
Aztán vicc lett az egész. A skótoknak jó volt az 1:2, hogy majd hazai pályán... minket meg kurvára nem érdekelt, azzal azt egygólós győzelemmel ott voltunk az olimpián. (Csak 5 európai csapat, bakker!) Saját térfelünkön passzolgattunk fél órán át, és mi üvöltöttünk ehhez, Szép volt fiúk...

Aztán amikor Madar góljával vezettünk a brazilok ellen az olimpián, akkor is tudtuk, ez csak egy szép álom. Aztán jött Ronaldinho, sejtettük persze, ez a tini nagyobb karriert fog csinálni, mint a mi Lisztesünk (ne becsüljük persz őt se le, alapember volt egy bundesbajnokcsapatban)
Ehh, de szép volt.
Nekem megadatott, hogy lássam a magyar válogatottat tízet rúgni egy világbajnoki meccsen.
A mai fiatalok, akik még nem látták vébén a csapatunkat, vajon mire vágynak?

Francois Pignon 2008.05.30. 14:59:30

Hozzáteszem, óvodáskomban történt.
De elhisszük még, hogy megérünk egy ilyen napot?

"Horthy-fasiszta" 2008.05.30. 15:04:39

"Nálam a politikai ubarkaszezonban a calciomercato mag a tuttomercatoweb van a böngésző topján"

Akkor érthető, hogy a focis posztok miért nem pár nappal ezelőtt, a BL döntőt beharangozandó kezdték a reakciós férfiszívek dobogtatását...;)

Egyébként a mieink elleni meccsig a 'sztambuli török-görög hatása alatt lévén, kacérkodtam a gondolattal, hogy kecsegtető oddsal megjátszom a címvédést, de most már nincs jobb tippem a sajnálatos német győzelemnél. A luzitánok esetleg beleszólhatnak, az olaszok nem.

kispufi 2008.05.30. 15:06:52

F.Pignon, javítok, pontosítok: 5 csapat mehetett Európából az olimpiára, ma már csak négy, viszont a skótok önálló olimpiai bizottsgá hiányában nem mehettek - az utánpótlás EB négytagú mezőnyébe viszont igen. ez azt jelentette, hogy a 8 között kieső 4-ből a 2 legjobb mehet az olimpiára, és a csoportmeccseink miatt bizotssá vált, hogy az egyik mi leszünk (a másik a portugál csapat volt, ők be is futotttak a 4. helyre az olimpián), plusz a skótokon kívül a legjobb 4-be jutó 3 (olasz, spanyol, francia). mewrthogy a skótok elleni visszavágót 3-1-re elvesztettük, úgy, hogy 5 perccel a vége előtt 1-1 volt még...
Odakint Madar fejesgólja a rövid hazaadás után az egyenlítő gól volt, nem a vezető (Faragó R. hangja elcsuklott a meghatottságtól, nem tudott, csak részletekben kiabálni, hogy gól), az akkori Ronaldinho viszont nem a lófarkas-kapafogú volt, hanem a mostani milános Ronaldo, akkori alternatív becenevén. De túlkorosként ott volt a 2 évvel korábban világbajnok Bebeto.
Amúgy Dunai elizélte az olimpiai keretet, hátvédet az alapcsapatból alig vitt ki- Mátyus, Hrutka itthon maradt -, a brazilok ellen meg még 0-1-nél kiállították Sebőköt... De ma is azt mondom, akkor Dunait kellett volna kinevezni szöv.kap.-nak, nem Csankot, még ha a fiatalok sokkal többet nemigen értek volna el (mint ahogy négy év múlva, Bicskei keze alatt nem is értek), mint a Csank-féle öreg csapat a pótselejtező kivívásával (függetlenül az ottani 1-7, 0-5-től...). De legalább lett volna vlami szisztematikus munka pofája a dolognak.

irrelevant 2008.05.30. 15:08:18

Én a hollandoknak szurkolok életem végéig, mert 10 éves koromban a nagy Ajax volt az első kedvenc csapatom. Bergkamp, Van der Saar és a többiek. :)

"Horthy-fasiszta" 2008.05.30. 15:10:42

Pignon, ha hoznának egy olyan törvényt, hogy minden cégnek a marketing-költségvetésének legalább 20%-t sportszponzorálására kell fordítani, akkor 15 éven belül röhögve összejöhet.

Persze a konkrét felvetésedre ezzel együtt sem mernék válaszolni, de lekopogom eddig jól szolgál az egészségem.

kispufi 2008.05.30. 15:12:10

jaj, a 10-1, az nekem is megvolt! örök élmény. meg az egész '82-es vb, az első iskolai nyári szünetemben :-) az első igazi nagy sportdzsembori volt az számomra, ma is lúdbőrös, érzelgős nosztalgiával nézem a képeket, ha itt-ott előbukkan a tévékben.

kispufi 2008.05.30. 15:13:26

Horthy-fasiszta, erre megvolna az adekvát válasz, hogy hát akkor a kutya nem jönne ide befektetni. A puding próbája nélkül, persze.

"Horthy-fasiszta" 2008.05.30. 15:36:09

kispufi, mármér?

Hagyományosan sport- és sportszerető nemzet vagyunk. A labdarúgás esete speciális ugyan, elvégre a legnépszerűbb játék, a magyar foci mégis lesajnált, de ez felfogható úgy is, hogy óriási kiaknázatlan potenciál van benne. Nyílván minden kölyök szívesen szurkolna európai porondon is erősnek számító magyar csapatoknak, és persze egyszerűbb lenne, ha nem kéne minőségi játékért a Traffordra mennem, ritkán adódik a lehetőség ugyanis...:)

Francois Pignon 2008.05.30. 15:55:27

kispufi 2008.05.30. 15:06:52
"Odakint Madar fejesgólja a rövid hazaadás után az egyenlítő gól volt, nem a vezető"

Ésatöbbi... Igazad van, köszönöm a kiegészítést. Várom majd a többiektől is az esetleges korrekciókat.

kappel 2008.05.30. 16:27:20

óóó azon a havas tavaszi magyar-skóton én is kint voltam az üllői úton a B-középtől balra a kanyarban. lehet hogy egymás mellett szidtuk a románokat? :)
elhatárolódom magamtól.
az utolsó olyan magyar tétmeccs volt sztem aminek felhőtlenül örülhettünk.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 17:18:25

Pignon, jóvolt az a havas meccs, nem vittem sapkát, de kit érdekelt?
Meg mikor a digókkal ikszeltünk itthon, akkor is volt egy kis hangulat.
82-es Vb nekem is megvan, meg Salavador:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 17:19:08

Salvador, közben Salazar járt az eszemben, meg a portugálok :)

Ombudsmanyus 2008.05.30. 19:59:36

Minden foci EB, VB elején azért szurkolok, hogy a digók essenek ki az első körben. Ott még igazi alibifocit szoktak bemutatni. Aztán mire eljutnak a döntőbe, már nekik szurkolok, mert addigra minden szimpatikus csapat kiesik.
A mostani kedvencek: spanyol, svéd, holland, török. Remélem, valamelyik döntőt játszik.

irrelevant 2008.05.30. 20:13:11

Valamelyik reggel kinyitom a Hajdú-Bihari Naplót. Kérdés az utca emberéhez: fogja-e nézni az EB-t? Jól szituált, nem szétivott fejű 40-es úriember: igen! az olaszoknak szurkolok, kedvenceim a latin csapatok.

NEEEEEEEEE!

Magyarázza már meg nekem valaki, hogy hogyan szurkolhat egy focit szerető, hetero férfiember a műeső, hisztis digó bunkerfocista hímkurváknak? Nőknél még tolerálható a dolog, mert hogy "olyanjóóópasik", de egy fééérfi? Hogy van ez? Hogy?

Francois Pignon 2008.05.30. 20:36:01

Egyrészt az olaszok nem "latin focit" játszanak, másrészt fogtok akkor itt durvákat olvasni, mert nálam például úgy hozta az élet, hogy nekik szurkolok. ;)

irrelevant 2008.05.30. 20:45:22

Na, akkor te talán elmagyarázhatod!
Mi szól mellettük? Mert a szép foci, a gerincesség, a fair play és egyéb ilyen lényegtelen dolgok távol állnak tőlük :)

Francois Pignon 2008.05.30. 20:55:35

Beszéljen helyettem a nagyszerű Carlo Zampa. ;)
it.youtube.com/watch?v=Vl6CvS-FGVI

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.30. 21:42:51

Na, hogy az ideológia szurkolásnál maradjunk: a digóknál legalább mindenki olasz. Nincs leigazolt török, afroeurópai, stb. A franciáknál lassan már nincs is igazi frank.
És egy csatárnak legyen hosszú haja min.:)
Én is szurkolok nekik , abban meg kár reménykedni, hogy hamar kiesnek:)

Olasz,horvát,török,svájc,lengyel

irrelevant 2008.05.30. 21:53:07

Hát ez igaz, nem is nagyon tudom elképzelni, hogy mit érezhet Le Pen egy francia válogatott meccs alatt, amikor tíz negró mellett egy algír csapikapi futkos, a kispadon meg a kalmük Djorkaeff pislog.

inszeminátor 2008.05.30. 21:54:36

Vigyázat nehezebb kérdések is jönnek..
....látom teccik a meccs...a hosszabitást is meg fogod nééézni...?

Francois Pignon 2008.05.30. 21:57:49

Le Pen történetesen nagyot bukott, amikor 98-ban a választási kampány részévé tette a témát, aztán miután a franciák megnyerték a világbajnokságot, még a saját szavazói is körberöhögték.

tevevanegypupu 2008.05.31. 02:09:25

Mindenesetre a Marseilles-t a francia valogatott azutan megtanulta legalabb enekelni.(:

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.31. 13:10:41

Loxon:
A svédekkel én Brolin és Ravelli maestro idején voltam. :)

Most talán a horvátok - ma megverjük őket, aztán nyugodtan megnyerhetik az EB-t. Tét nélküli világ- és Európa-bajnok verésekben jók vagyunk.

Francois Pignon 2008.05.31. 13:16:47

Mi az, hogy tét nélküli? Nemhivatalos világbajnoki döntő. ;)
ufwc.blogspot.com/

zoli27 2008.05.31. 14:22:47

Én annak szurkolok, hogy jó meccsek legyenek.
Alapban Angliával és a franciákkal szimpatizálok, de ha kiesnek a kedvenceim, mindig találok mást.

Azért emlékezzünk meg arról is, hogy a MI U-19-eseink kijutottak az EB-re. Ez óriási dolog!
Ma pedig a Puskás Ferenc Stadionban, valószínűleg teltház előtt: Magyarország-Horvátország.

Hajrá Magyarok!

Francois Pignon 2008.05.31. 14:29:22

Puskásba inkább ne küldjél senkit, Újpesten lesz a meccs. ;)

zoli27 2008.05.31. 14:42:47

Francois,
Jaaaa... így már sokkal hihetőbb, hogy tegnapig a jegyek 80%-a elkelt.

Ettől függetlenül: Hajrá Koeman! Hajrá Magyarok!

vajon 2008.06.04. 11:22:02

A portugálok lúzerek, ja.

2006 - 4. hely, 2004. - 2. hely, 2000 - 3-4. hely

the winner of The Most Underestimated Team Award....
süti beállítások módosítása