Mi szóltunk, hogy valamit tenni kéne Magyarország legsúlyosabb problémájának megoldásáért, de az illetékesek nem hallgattak ránk, pedig figyelmeztetésünk óta eltelt majdnem két hét. Kesznyétenen megint meg kellett halnia egy embernek. S hogy miért? Talán a mindent elárasztó rasszizmus miatt? Nem, hanem azért, mert államunk impotens. S ha a rendőr nem védi meg az uborkánkat, akkor előbb-utóbb ölni fogunk érte. Különösen akkor, ha nincs is másunk, csak az uborkánk. Egy olyan településen, ahol a lakosság 63%-a részesül valamilyen segélyben, ez elég könnyen előfordulhat.

 Az egyáltalán nem egyedi történet ismert: A nem túl előnyös demográfiai, szociális stb. helyzetű településen egy 67 éves öregúr megelégelte, hogy egyes polgártársai rendszeresen lopják kiskertjének terményeit, ezért – saját udvarán belül – drótot húzott az ágyásai köré, benne 220 volttal. Aztán esténként akkurátusan bekapcsolta, reggelenként meg ki. A faluban mindenfelé kihirdette, hogy a továbbiakban meglehetősen veszélyes lesz éjszaka az ő kertjében motoszkálni. Három falujabeli azonban – bár tudtak a villanydrótról – egy este mégis úgy döntött, hogy beugrik a kiskertbe egy kis uborkáért. Egyikük azonnal meghalt, másikuk súlyosan, harmadikuk könnyebben megsérült. A bosszúra szomjas rokonság hamar gyülekezni kezdett a helyszínen, de a kiérkező negyven rendőr az újabb tragédiának elejét vette, az öregurat pedig bevitte (több emberen elkövetett emberölési kísérlet alapos gyanújával).

 A médiumok a maguk vérmérséklete szerint tudósítottak az ügyről; míg például a kurucok az ügyet egy jó kis cigányozásra használták, addig a TV2 elfelejtette közölni azt az információt, hogy az áldozatok nem rokonlátogatóba mentek a kertbe, s hogy az áram nem a külső kerítésbe volt vezetve. De ez tulajdonképpen mindegy is, ebben az országban mindenki tudja, hogy nagyjából miről szólt a történet. S az öreg kábelbuherátor népszerűségi indexe pár óra alatt akkorára nőtt, amekkora magyar politikusé sosem volt. E pillanatig a Hajdú/Borsod stb. Online-nak az eset kapcsán végzett felmérésén a 3441 szavazó 98,41%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy „Ön megengedhetőnek tartja a magántulajdon bármi áron való megvédését?”. A nemmel szavazó 1,57% (kb. 50 ember) talán Kolompár Orbán családját takarhatja. Na meg minket.

  Mi ugyanis azt valljuk, hogy ölni nem helyes. Semmiféle vagyontárgyért sem, uborkáért meg pláne nem. Erről nem nyitunk vitát, ez számunkra axióma. Az azonban nyilvánvaló, hogy a tolerancia, a jogegyenlőség és a diszkriminációellenesség zászlajának lengetésén túl valamit tenni kell azért, hogy a magántulajdonunk meg legyen védve. Méghozzá leginkább az államnak, hiszen a társadalmi szerződés megkötésének fő célja éppen az volt, hogy a közös hatalmi szervek a többséget megvédjék a kiállhatatlan köcsögöktől. Ha ezt az állam nem teszi, akkor egyrészt menjen a kurva anyjába, másrészt viszont még ebben az esetben sem elfogadható, hogy 220 voltot vezessünk a kerítésbe.

 Bőven elég lesz 40 volt.

 Mert persze arra se várhatunk, hogy az állam egyik napról a másikra megváltozik, s hogy holnaptól minden tő patiszont külön rendőr véd majd. Ezért nekünk, civileknek, a gyilkosság és a teljes lemondás közötti széles sávban a saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. Az alábbiakban csak néhány ötletet vetünk fel ezzel kapcsolatban, s várjuk a további megoldási javaslatokat.

  Ha ragaszkodunk az áramos módszerhez, egy normál, mondjuk kétmázsás tehenekre kifejlesztett villanypásztor bőven elég, az akár egy megtermett férfit is távol tart. Pár tízezer forintból kijön egy rendszer drótostul, kapcsolóstul, mindenestül. Persze az áramerősség-szabályozón meg-megcsúszhat a kezünk, de azért egy jobb készülék valószínűleg biztosítani tudja, hogy a hívatlan látogatók a saját lábukon távozzanak, s ne nekünk kelljen reggel összegereblyéznünk őket. Az Új Magyarország program keretében az állam is beszállhatna a finanszírozásba, például egy „Áramot minden kerítésbe!” kampányban átvállalhatná a költségek felét. Ha arra adnak pénzt, hogy az ember energiatakarékosabbra cserélje az ablakait, akkor a villanypásztorprogram is megindokolható lenne, hiszen fontos társadalmi célt szolgálna. Még a biharugrai madárvártánál is fontosabbat.

  Az uborkavédelemnek van egy, a villanypásztornál is ősibb módja, nevezetesen a sóspuska. Ilyen annak idején állítólag minden csősznek volt, s ha seggbe lőtték vele az embert, az nagyon fájt. Manapság már nincsenek csőszök, csak biztonsági őrök, ők is csak a Tescóban, úgyhogy egy új struktúrát kéne kidolgozni. A leghatékonyabb – valódi civil önszerveződést feltételező – megoldás egy szervezet felállítása lenne, amelyet mondjuk Sóspuska Riadóláncnak (Spuri) nevezhetnénk. Ez mentes lenne az Árpád-sávoktól, a parlagfűirtástól és Usztics Mátyástól, s nem fárasztaná hülye felvonulásokkal a szerencsétlen médiamunkásokat. A Spuri egy központi telefonszámon lenne elérhető – a vonalat a társadalmi felelősségvállalás élharcosaként ingyen biztosíthatná a T-com –, és ha valakinek az országban lopják a tulajdonát, csak odaszólna, s már úton is lenne egy három-négy fős, sóspuskával felszerelt önkéntes különítmény. Ők az éjszakát a kukoricagóréban töltenék, s ha mozgást észlelnek a kertben, azonnal lőnének. Így a faji diszkrimináció vádját is elkerülhetnék, hiszen sötétben minden tehén fekete. Higgyék el, pár hónapos intenzív működés után mindjárt több paprikája maradna a gazdáknak.

 Egy nálunk kevésbé elterjedt, de igen hatásos módszer a taposóaknák alkalmazása. A régebbi, olcsóbb típusok többnyire nem okoznak halált, csak egy-két végtagtól szabadítják meg az óvatlanul rájuk lépőket. Nos, a hipermarketláncok Kambodzsából, Afganisztánból, Vietnamból dömpingáron szerezhetnének be hatalmas készleteket, s ha az arrafelé amúgy is ismerős Egymásért Alapítványon keresztül bonyolódna a tranzakció, akkor még a vám meg az áfa sem terhelné a cuccot. Lopják a szőlődet? Elmész a Penny Marketbe, veszel pár tányért, kiteszed a tövek aljába, s biztos lehetsz benne, hogy egynél többször senki nem fog próbálkozni.

  Aztán a végtagleszakítós vonalon ott van még a komondor classic. Hungarikum, úgyhogy akár az állam is támogathatná a tenyésztését. A békésebb megoldások kedvelői Tamás Gáspár Miklós-szalmabábokat állíthatnak a kertbe madár- és tolvajijesztőnek, bár ebből könnyen lehet ismét emberölés kísérlete. A megoldáshoz nem visz közelebb, de a közhangulatnak egész biztosan nagyon jót tenne Bächer Ivánnak és Babarczy Eszternek a Taktaközbe telepítése, így ez a lépés semmiképp nem hagyható el. Ha mást nem, ezt mindenképp meg kell tennünk.

 A lehetőségek végtelenek, de könyörgünk, nem kell mindjárt ölni. És hosszú távon tényleg nincs más megoldás, mint kiizzadni magunkból egy olyan politikai elitet, amely távolabb lát a maga és ellenfele orránál.