Veszélyes uborkaszezon
2008. július 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Veszélyes uborkaszezon

 Mi szóltunk, hogy valamit tenni kéne Magyarország legsúlyosabb problémájának megoldásáért, de az illetékesek nem hallgattak ránk, pedig figyelmeztetésünk óta eltelt majdnem két hét. Kesznyétenen megint meg kellett halnia egy embernek. S hogy miért? Talán a mindent elárasztó rasszizmus miatt? Nem, hanem azért, mert államunk impotens. S ha a rendőr nem védi meg az uborkánkat, akkor előbb-utóbb ölni fogunk érte. Különösen akkor, ha nincs is másunk, csak az uborkánk. Egy olyan településen, ahol a lakosság 63%-a részesül valamilyen segélyben, ez elég könnyen előfordulhat.

 Az egyáltalán nem egyedi történet ismert: A nem túl előnyös demográfiai, szociális stb. helyzetű településen egy 67 éves öregúr megelégelte, hogy egyes polgártársai rendszeresen lopják kiskertjének terményeit, ezért – saját udvarán belül – drótot húzott az ágyásai köré, benne 220 volttal. Aztán esténként akkurátusan bekapcsolta, reggelenként meg ki. A faluban mindenfelé kihirdette, hogy a továbbiakban meglehetősen veszélyes lesz éjszaka az ő kertjében motoszkálni. Három falujabeli azonban – bár tudtak a villanydrótról – egy este mégis úgy döntött, hogy beugrik a kiskertbe egy kis uborkáért. Egyikük azonnal meghalt, másikuk súlyosan, harmadikuk könnyebben megsérült. A bosszúra szomjas rokonság hamar gyülekezni kezdett a helyszínen, de a kiérkező negyven rendőr az újabb tragédiának elejét vette, az öregurat pedig bevitte (több emberen elkövetett emberölési kísérlet alapos gyanújával).

 A médiumok a maguk vérmérséklete szerint tudósítottak az ügyről; míg például a kurucok az ügyet egy jó kis cigányozásra használták, addig a TV2 elfelejtette közölni azt az információt, hogy az áldozatok nem rokonlátogatóba mentek a kertbe, s hogy az áram nem a külső kerítésbe volt vezetve. De ez tulajdonképpen mindegy is, ebben az országban mindenki tudja, hogy nagyjából miről szólt a történet. S az öreg kábelbuherátor népszerűségi indexe pár óra alatt akkorára nőtt, amekkora magyar politikusé sosem volt. E pillanatig a Hajdú/Borsod stb. Online-nak az eset kapcsán végzett felmérésén a 3441 szavazó 98,41%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy „Ön megengedhetőnek tartja a magántulajdon bármi áron való megvédését?”. A nemmel szavazó 1,57% (kb. 50 ember) talán Kolompár Orbán családját takarhatja. Na meg minket.

  Mi ugyanis azt valljuk, hogy ölni nem helyes. Semmiféle vagyontárgyért sem, uborkáért meg pláne nem. Erről nem nyitunk vitát, ez számunkra axióma. Az azonban nyilvánvaló, hogy a tolerancia, a jogegyenlőség és a diszkriminációellenesség zászlajának lengetésén túl valamit tenni kell azért, hogy a magántulajdonunk meg legyen védve. Méghozzá leginkább az államnak, hiszen a társadalmi szerződés megkötésének fő célja éppen az volt, hogy a közös hatalmi szervek a többséget megvédjék a kiállhatatlan köcsögöktől. Ha ezt az állam nem teszi, akkor egyrészt menjen a kurva anyjába, másrészt viszont még ebben az esetben sem elfogadható, hogy 220 voltot vezessünk a kerítésbe.

 Bőven elég lesz 40 volt.

 Mert persze arra se várhatunk, hogy az állam egyik napról a másikra megváltozik, s hogy holnaptól minden tő patiszont külön rendőr véd majd. Ezért nekünk, civileknek, a gyilkosság és a teljes lemondás közötti széles sávban a saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. Az alábbiakban csak néhány ötletet vetünk fel ezzel kapcsolatban, s várjuk a további megoldási javaslatokat.

  Ha ragaszkodunk az áramos módszerhez, egy normál, mondjuk kétmázsás tehenekre kifejlesztett villanypásztor bőven elég, az akár egy megtermett férfit is távol tart. Pár tízezer forintból kijön egy rendszer drótostul, kapcsolóstul, mindenestül. Persze az áramerősség-szabályozón meg-megcsúszhat a kezünk, de azért egy jobb készülék valószínűleg biztosítani tudja, hogy a hívatlan látogatók a saját lábukon távozzanak, s ne nekünk kelljen reggel összegereblyéznünk őket. Az Új Magyarország program keretében az állam is beszállhatna a finanszírozásba, például egy „Áramot minden kerítésbe!” kampányban átvállalhatná a költségek felét. Ha arra adnak pénzt, hogy az ember energiatakarékosabbra cserélje az ablakait, akkor a villanypásztorprogram is megindokolható lenne, hiszen fontos társadalmi célt szolgálna. Még a biharugrai madárvártánál is fontosabbat.

  Az uborkavédelemnek van egy, a villanypásztornál is ősibb módja, nevezetesen a sóspuska. Ilyen annak idején állítólag minden csősznek volt, s ha seggbe lőtték vele az embert, az nagyon fájt. Manapság már nincsenek csőszök, csak biztonsági őrök, ők is csak a Tescóban, úgyhogy egy új struktúrát kéne kidolgozni. A leghatékonyabb – valódi civil önszerveződést feltételező – megoldás egy szervezet felállítása lenne, amelyet mondjuk Sóspuska Riadóláncnak (Spuri) nevezhetnénk. Ez mentes lenne az Árpád-sávoktól, a parlagfűirtástól és Usztics Mátyástól, s nem fárasztaná hülye felvonulásokkal a szerencsétlen médiamunkásokat. A Spuri egy központi telefonszámon lenne elérhető – a vonalat a társadalmi felelősségvállalás élharcosaként ingyen biztosíthatná a T-com –, és ha valakinek az országban lopják a tulajdonát, csak odaszólna, s már úton is lenne egy három-négy fős, sóspuskával felszerelt önkéntes különítmény. Ők az éjszakát a kukoricagóréban töltenék, s ha mozgást észlelnek a kertben, azonnal lőnének. Így a faji diszkrimináció vádját is elkerülhetnék, hiszen sötétben minden tehén fekete. Higgyék el, pár hónapos intenzív működés után mindjárt több paprikája maradna a gazdáknak.

 Egy nálunk kevésbé elterjedt, de igen hatásos módszer a taposóaknák alkalmazása. A régebbi, olcsóbb típusok többnyire nem okoznak halált, csak egy-két végtagtól szabadítják meg az óvatlanul rájuk lépőket. Nos, a hipermarketláncok Kambodzsából, Afganisztánból, Vietnamból dömpingáron szerezhetnének be hatalmas készleteket, s ha az arrafelé amúgy is ismerős Egymásért Alapítványon keresztül bonyolódna a tranzakció, akkor még a vám meg az áfa sem terhelné a cuccot. Lopják a szőlődet? Elmész a Penny Marketbe, veszel pár tányért, kiteszed a tövek aljába, s biztos lehetsz benne, hogy egynél többször senki nem fog próbálkozni.

  Aztán a végtagleszakítós vonalon ott van még a komondor classic. Hungarikum, úgyhogy akár az állam is támogathatná a tenyésztését. A békésebb megoldások kedvelői Tamás Gáspár Miklós-szalmabábokat állíthatnak a kertbe madár- és tolvajijesztőnek, bár ebből könnyen lehet ismét emberölés kísérlete. A megoldáshoz nem visz közelebb, de a közhangulatnak egész biztosan nagyon jót tenne Bächer Ivánnak és Babarczy Eszternek a Taktaközbe telepítése, így ez a lépés semmiképp nem hagyható el. Ha mást nem, ezt mindenképp meg kell tennünk.

 A lehetőségek végtelenek, de könyörgünk, nem kell mindjárt ölni. És hosszú távon tényleg nincs más megoldás, mint kiizzadni magunkból egy olyan politikai elitet, amely távolabb lát a maga és ellenfele orránál.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr19550486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.07.03. 13:47:32

A szociális rendszert, illetve a rendőrséget kell rendberakni, a házi barkácsolás nem sokat ér.

Azt én sem helyeslem, hogy valaki uborkalopásért a halálbüntetést kapja, viszont az érem másik oldalát tekintve, nem szabadna gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítani az öreget.

Ugyanis elég "gondosnak" tűnik az, hogy az elektromos vezetéket magánterületen kerítés védi, az elektromos vezetékről a környékben elők informálva lettek, illetve, hogy az elektromos vezeték csak éjjel van áram alá helyezve.

Ezek után a következmény maximum a betörők Darwin díjra nevezése kellene, hogy legyen.

A cselekmény teljesen önkéntes volt. Tudták, hogy ott az áram a drótban és mégis bementek, ezért meg nem hibáztatható önmagukon kívül senki sem.

Ugyanaz a kategória, mint ha valaki lopás közben magára borít egy raklap téglát és belehal, azzal a kivétellel, hogy a raklap tégla nem a tolvajok ellen lett bevezetve. Annak viszont nem kellene számítania. Legyen felelős az, aki a saját hülyesége miatt meghal, ne más.

Törvényt is kellene módosítani, explicite átírni a jogos ön és birtokvédelem témakörében kialakult joggyakorlatot. A törvénynek jobban kellene az áldozatot védenie, tehát magántulajdonon enyhébbnek kell, hogy legyen az önvédelem kritériuma, illetve külön büntetési kategória kellene hogy legyen csökkentett büntetési tételekkel a magántulajdon védelmében elkövetett emberölés (pénzbüntetés vagy felfüggesztett börtön, könnyített börtön a körülményektől függően).

A fegyverviselést nem kell viszont módosítani. Az USA-ban többen halnak meg a saját fegyverük által, mint ahányan sikeresen megvédik magukat a fegyverrel. Ami mellesleg egy fegyverkezési versenyt indít el a betörők és a tulajdonosok között. Köszönöm, nekem nem kell, hogy fegyverrel közlekedjen a besurranó tolvaj.

bloodhound v2.0 2008.07.03. 13:47:48

még mindig jobb, mintha szimpla kretének lennénk, akik a saját, alig olvasott blogjaikat próbálják kétségbeestetten reklámozni úton-útfélen. az általad feltüntetett post egész egyszerűen szánalmas, viccnek rossz, rossznak vicc.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.03. 14:09:55

bloodhound v2.0 2008.07.03. 13:47:48:
"még mindig jobb, mintha szimpla kretének lennénk, akik a saját, alig olvasott blogjaikat próbálják kétségbeestetten reklámozni úton-útfélen. "

Te meg hulye vagy, kispofam.
Az ellen nincs orvossag.

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:14:56

most akkó' jó megaszontad.

de ha ez a hülyeség, és az az "okosság", amit te csillogtattál meg ott fenn, boldogan vagyok hülye, és remélem, hogy tényleg nincs rá orvosság.

eN 2008.07.03. 14:18:51

bloodhound v2.0 2008.07.03. 13:47:48

elgurult a gyogyszered vagy csak szimplan meleg van?

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:20:22

utóbbi. gyogyót nem szedek, mert erre ugye nincs orvosság... :)

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.07.03. 14:25:33

Már sokszor belegondoltam, hogy a tönkretett közbiztonság milyen jó üzlet. Ha lenne rendőrség, nem vennék a sok kamerát, hevederzárat, 3. lakatot, a folyosóra felszerelt második rácsot, kapucsengőt, a kocsiba GPS követőt, kampózárat, riasztót stb.

Lényegében az történik, hogy az állam kivonul a piacról (mint az oktatás, közlekedés, egészségügy területén), és oldd meg magad.

Idióták kíméljenek 2008.07.03. 14:25:47

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.07.03. 14:09:55

Pedig szerintem is jobb lenne, ha valami használhato, értelmes dolgot irnál...

Idióták kíméljenek 2008.07.03. 14:28:10

Pallos Levente 2008.07.03. 14:25:33

Hát nem. Mint a mellékelt ábra is mutatja, sajnos nem engedik, hogy oldd meg magad...

Akkor nem kellene a neten köröznöm két napja a kérdésemmel, amire még senki sem tudott használhato választ adni.

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:31:50

Pallos Levente 2008.07.03. 14:25:33

pontosan, csak ez egy olyan terület, ahonnan rohadtul nem szabadna kivonulnia, különben lassan végképp nem lesz rá szükség, és a legalapvetőbb állami funkciója szűnik meg (ugye a legkorábbi államalakulatok is azért jöttek létre, hogy a külső ellenségtől megvédjék a népet + belső rendfenntartást is kialakították, aztán ezekre épültek rá az újabb és újabb funkciók), és alkotmányos anarchia leszünk... :(

belekényszerítik gyakorlatilag az embereket az önvédelembe, a jogos és jogtalan önhatalom gyakorlásába. kicsit olyan, mint vonnegut börleszkjében, az állam lassan bomlik fel (?), "elhervad"... :(((

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:34:05

Idioták kiméljenek 2008.07.03. 14:28:10

bloodhound v2.0 2008.07.03. 13:16:24 (szerénység foreva
br · sortores.blogspot.com/ 2008.07.03. 13:47:32 - első mondata a kommentnek

ezek nem használható válaszok? pusztán eszközökkel, kutyával, kamerával, stb. nem lehet védekezni, az okokat kell felszámolni.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.07.03. 14:48:58

Idioták kiméljenek!

De, arra kényszerít, hogy oldd meg magad: rács, riasztó stb. Vagy vegyél fel őrt! Ja, nincs rá pénzed? Hát, ha olyan csóró vagy, az a Te bajod.

Persze, nem szabad kivonulni. Ugyanis 2 irány jöhet: vagy a fegyveres harc, vagy a további latin-amerikanizálódás gettókkal: őrzött lakóparkba vonul a tehetós, a többi meg le van szarva.

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:49:21

egyedül nem tudsz védekezni, csak összefogva tudnak az emberek védekezni.

Idióták kíméljenek 2008.07.03. 14:56:02

bloodhound v2.0 2008.07.03. 14:34:05
De még meddig várjak, amig valaki felszámolja az okokat? Én szivesen megtenném, de ugy látszik nem dijjazzák...

Pallos Levente 2008.07.03. 14:48:58
Rács van, a kerités ugy tudom olyasminak számit vagymi... XD
Riaszto a hétvégi telken nem müxik és 1db szerencsétlen ör mit kezdene egy falkával szemben szerencsétlen...

És most elképzeltem nyugdijas Anyukámat, amint fegyverrel az oldalán palántázik a virágágyásban... Nemááá!!! :D

Bummer 2008.07.03. 15:13:01

Riasztó + távfelügyelet. Ez a megoldás. A tolvaj nem szívesen kockáztat.

Idióták kíméljenek 2008.07.03. 15:19:14

Hétvégi telek!
Mellesleg rendörségre beriaszos, páncélajtos hétvégi házat is kipaloltak egy barátunknak. + télen egy sürü fenyöfa tetejét is lefürészelték
( csak tudnám melyik ökör mászott fel azon a szuros vackon...)
Bezzeg a mi fenyöfánkon most darázsfészek van, azt nem akarják lefürészelni :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.03. 15:20:45

Bummer 2008.07.03. 15:13:01:
"Riasztó + távfelügyelet. Ez a megoldás. A tolvaj nem szívesen kockáztat."

Van egy fontosabb aspektus is. Az orzo-vedo tarsasagok jo kapcsolatokkal rendelkeznek. Valahogy az altaluk vedett helyeket nem torik fel. Nem tudom, hogyan mukodik ez a gyakorlatban, de tapasztalatom szerint a leghatasosabb szolgaltatas, amit nyujtanak, az a matricajuk, amit kiragaszthatsz a hazra.

Ha ugy tetszik, olyan ez, mint a vedelmi penz, elegans ceges kontosbe bujtatva.

szpal 2008.07.03. 16:28:00

ki van ez találva, szerintem a lakópark- és a lakásriasztó-lobbi áll a háttérben. Megvették a magyar politikai elitet, hogy zülessze le a közbiztonságot, hogy több lakóparkot és lakásriasztót tudjanak eladni. Ilyen egyszerű ez. De tényleg.

INkvizítor 2008.07.03. 16:41:48

Trafóházról lekopott a nagyfeszültség matrica, majd bemegyek a színesfémért...
megbasz az áram... felelős az mvm? én persze azt hittem hogy üresen áll és nem kell már senkinek sem...(franciáknál volt valami hasonló sztori lett is belőle 2 hónapos banzáj a külvárosokban..., bár ott nem szinesfémért mentek be a srácok a trafóházba asszem..)

Gabe2 2008.07.03. 17:33:18

És ha a Szemlőhegyi úti vityillóba mennének egyet úszni a skacok, csak mert meleg vasz, oszt mé ne?

vizipipa 2008.07.03. 18:15:46

Bummer!
Szóval szerinted 10 perc alatt kiér a távfelügyelet Kesznyétenre? Meg Galgagyörkre és Olaszliszkára?
Volt már közöd ilyen kamararendszerhez? Két-három méternél nagyobb távolságról nem ad olyan képet, hogy az illető(ke)t azonosítani lehessen! Nappal. Egy kamera az ajtóra. És az ablakokkal mi lesz? Meg a kerttel?
Tudom infrakamera. Na arról a képről ismerj fel valaki, ha nem néz a kamerába fél méterről!
Egy agyontömörített (MPEG-4-be) PAL kép percenként 1-1,5 MB nem 25 hanem 25/4 kép/sec-el. Nosza, küldd el Olaszliszkáról GPRS-ben! Ha legalább az van egyáltalán! És informálj mit kóstál ez havonta.
Nem az fáj, hogy ilyen okos vagy, hanem hogy félrevezetsz másokat.

dr. Wilbur Swain 2008.07.03. 19:40:48

és mi lenne, ha a rendőrség tenné a dolgát? nem fogyikat szívatna, hanem mondjuk járőrözne, idejében kivonulna, ilyesmi...
ezt hogyan lehetne elérni?

irrelevant 2008.07.03. 21:21:22

Taposóaknákon viccelődni 16 éves kor fölött ciki, nektek nem mondták? Annál idősebb korban általában már van az emberben egy kis empátia.

Széna Tomi 2008.07.03. 21:47:11

Írországban láttam ilyen feliratokat: "Magánterület, a tulajdonos nem vállal felelősséget a belépők biztonságáért."
Tiszta ügy. Jelezte, hogy magánterület, és ott lehet bármi: az emésztőgödörtől a 220 volton át a királykobráig. Ha bemész, magadra vess.
Nem mászkálunk át mások kerítésén, ezt kellene megtanulni úgy alapból.
Egyébként mi van, ha az én kertembe átmászik a szomszéd srác a labdáért, és pl. beleesik a pöcegödörbe? Nehogy már engem büntessenek meg!

nemkellnemzetivagta 2008.07.03. 22:38:12

a komcsik végül tényleg felszámolják az államot, pont ahogy ígérték. lesz itt jó kis brazília pálmafák, tenger és nimfomániás kreol asszonyok nélkül, viszont 3méteres kőfalakkal és páncélozott 2-es golfokkal, hogy viszont ne legyen feltűnő.
állam nincs, de a védelmi pénzt egyre erőszakosabban szedik be. mondjon valaki egy állami szolgáltatást, ami működik és nem kell pluszba fizetni érte.
köszönjük és egyben gratulálunk.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.03. 22:52:56

Megint kiderült, hogy ez a szerző viszi csendesen suttyomban balra a Reakciót. A logikai hibákról nem is beszélve: ha ugyanis emberölésnek számít a drót kifeszítése úgy, hogy azt nyilvánosságra hozzák, akkor a komondortelepítés a kertbe vajon micsoda? A komondor ugyanis széttépi a betolakodót, és az áram felszerelése kerten belül szintén nem közvetlen ölési cselekmény. Vagy a komondor "magyarosch"?

Ideje volna elgondolkodni azon, hogy KK&TT beillik-e a Reakcióba. Mert nem volna jó, ha a Reakció is úgy járna, mint a Konzervatórium...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.03. 23:50:59

Molnargoreny:
KK&TT most nagyon részegek, de még így is rosszul esne nekik, ha olvasnák, hogy ők balra visznek bármit is. A ne ölj! kicsit régebbi, mint a komenizmus. :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.04. 00:00:10

Molnárgörény, kedvellek, mint törzskommentelőt, de teljesen félreérted KK-t és TT-t, ha balra tartónak véled őket.

Nem csak a Reakció, hanem az UFi régi számaiba is írtak, helyén van az eszük és a szívük.

Reméljük, időközben épen hazaértek esti portyánkról :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 00:52:38

Már ne haragudjatok, de ez a duma, hogy "elhatárolódom az áramtól", aztán közben a tisztesség felé egyensúlyozás jegyében a komondorral széttépetés ajánlása azért elég súlyos.

Meg aztán erről nem érdektelen jogilag elgondolkodni. A kerítésbe csakugyan nem szabad áramot vezetni (nem is lehet, az le van földelve, meg részben kőkerítés, lásd video). Na de belül? Közzétéve? Hogy lehet szándékos emberölés ez? Kiterjedt a szándéka arra, hogy jöjjön be a rohadék lopni? Ne már... Legközelebb ha a cigány falat bontva törne be, és ráfúr a vezetékre, akkor is a tulajt csukják be?

Írok én is erről, persze, mindjárt kész lesz, majd linkelem. De a "ne ölj" helyett a "ne árammal, hanem komondorral ölj" számomra nem emészthető.

heima (törölt) 2008.07.04. 01:32:00

én is ezt nem értettem az egész ügyben: nem csinálhatok bármit a saját telkemen? ha ások egy nagy gödröt és álcázom, és esetleg abban szegi nyakát a hivatlan vendég, akkor is engem visznek el emberölésért vagy mi? vagy csak az árom ilyen? vlaki világosítson már fel...

2008.07.04. 01:32:29

MG:
irónia, irónia

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 01:35:35

csi: az irónia és a förtelmes baromság az két külön dolog.
heima: olvasd el, amit linkeltem. A "tettes" letartóztatása abszolút justizmord.

Gabucino_ 2008.07.04. 08:26:57

Dehogy viszi KK&TT balra a reakciót. Ott van az már régen (lásd a "nekünk nem feladatunk tüntetni" topic végét, meg a fenti mentegetést), csak most jöttek rá hogy a megfelelő törzsközönség kialakultával immár nyugodtan kilóghat a lóláb is.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.07.04. 08:36:42

molnárgörény: fentebbi kommentjeidben azért volt még némi "szerintem" meg "álláspontom szerint": a "förtelmes baromság" mellé is odatehettél volna egyet.

És te nem tolócc a Bombagyáron?

gabucino: na, megjött a félcédulás is. Azért az mókás, amikor a volt MSZP-szavazó balosozik.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.04. 08:41:46

Gabucino drága, mi az, ami neked balos a cikkben?

"Mi ugyanis azt valljuk, ölni nem helye. Semmiféle vagyontárgyért sem"

Ez neked balos, te MSZP-szavazó?

Pff.

És miért is lennénk már régen baloldalon? Mutass rá, kérlek, olyan bejegyzésekre, amelyek szerinted ezt igazolják.

Gabucino_ 2008.07.04. 08:47:09

Na, megint indul a szokásos, indexfórumos-színvonalú circlejerking.

Persze a "Bolondok haza!" című lángszórónyitogató cikkben szereplő kommentjeimre mélységes kuss volt a válasz. Kicsit szar, amikor az érvek kimerülnek az "emeszpé szavazó vótá'!" argumentumban.

De lássuk a "tősgyökeres ősorbánszavazók" (ez jót jelent-e?) mit tudnak. Idézem magamat:

> Amúgy egy szerkesztőségnek nem a tüntetésekben kell jeleskednie

Ez nagyszerű Ács Feri, csakhát így jelentősen lerövidül a Reakció tevékenységlistája: ugye tüntetni nem dolgunk, az újságunkat nem veszik, nem nézik, de - mindezekkel a legkevésbé se ellentmondva - azért nem tudunk tüntetni "mert a kosúttériek!!!4"

Aha...

Bájos tevékenységetek az ÚP által utalt fizetés felvételére korlátozódik, ami nem baj, csak ezekkel a cikkekkel és beszólásokkal egy picinykét segget csináltok a szátokból. Közben van ez a Bombagyár nevű újság, ami úgy ÚjPéteren kívül is fenn tud maradni, hovatovább az olvasótábora tartja fenn (istenkáromlás!). A szerkesztősége holmi gyülekezési alapjog hivatalos elismerését érte el, mert azt csinálták ami egy szerkesztőségnek ugye a Reakciós doktrína szerint "nem dolga".

De azért köszönjük nektek is "hasznos munkátokat" :)

Gabucino_ 2008.07.04. 08:50:08

Molnárgörény, azért remélem figyeled a retorikát :)

"megjött a félcédulás"
"volt MSZP-szavazó"
"MSZP-szavazó" (gyors idősíkváltás:)
"Gabucino drága"

És ilyenek argumentum ad hominemek után még megkérdezi: "És miért is lennénk már régen baloldalon?" Szánalmas.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.04. 08:57:46

egy szerkesztőségnek nem tüntetésekben kell jeleskednie. így igaz, pont.

ezt a blogot fizetés nélkül csináljuk, csakúgy, mint évekig az UFit is. igazából meglepő, hogy a Reakcióba írt cikkekért (interjúk, riportok, publicisztikák, elemzések) jár némi honor.

végül is csak agysejtjeink és munkaidőnk zömét fordítjuk a lap elkészítésére... egyébként a fizunkból már a Kecskeméten gyártott első Mercedesekre gyűjtünk, höhöhö.

UP-hez meg nincs közöm, soha nem találkoztam vele, és nem ő utalja a fizut ;)

Bah, minek vitatkozok egy Gabucinóval...

Gabucino_ 2008.07.04. 09:01:11

ergé, a sok ősfideszszavazó között Neked is Köszönjük azt a sok hasznos dolgot, amit a Reakcióba ölt agysejtetekkel elértetek.

Név szerint a következőket:

1. ...
2. ...
3. ...

És megnyugtatlak, esetedben vitáról aligha lehet szó.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.07.04. 09:02:45

Még szerencse, hogy te sohasem ad hominem érvelsz. Mindig csak a tiszta ráció mezejin.

Az MSZP-szavazás viszont faktum, te írtad meg, akkor meg nem tudom mit háborodsz fel rajta. Ha arra vágynék hogy egy, a nemzetiszocializmussal barátkozó geek megdicsérjen, majd szólok.

Tájékozatlannak tűnsz, segítek. Az én fizetésemet nem ÚP utalja, különösen azért, mert ÚP senkinek a fizetését nem utalja. Cégek vannak, tudod, könyvelők, controllerek, meg ilyesmik. ÚP alkalmazott egy másikban, amelynek ugyanaz a tulajdonosa, amelyik a Reakciónak (amely nekem pl. nem is munkáltatóm, csak en passant jegyzem meg). Ez afféle macskatappancsos fixációd lehet, de ki lehet is ebből jönni.

Gabucino_ 2008.07.04. 09:09:07

> ÚP senkinek a fizetését nem utalja. Cégek vannak, tudod, könyvelők, controllerek, meg ilyesmik

Jaértem, hátazúgymááás.
Felőlem MSZP-szavazózhatsz, hiszen az érvtechnikád eddig tart. Aki 10 éve (és 2008-ban is!) büszke(!) fideszszavazó, annak én mindig megértően bólogatok, hiszen annyira szeretem a naiv emberkéket.

Neked is, személy szerint külön Köszönöm áldásos tevékenységed, amivel elérted a... őőő... hát... tudod, azt. De azt nagyon. Mint láthatod, a Bombagyáron minden kétszázharmincadik cikkben linkelünk egyet ide, nagyszerű érdemeitek elismerésképp.

Gabucino_ 2008.07.04. 09:16:46

Amúgy fantasztikus ez a blog, ugye miket lehet hallani:

"te kis mszpszavazóból lett radjobbos félcédulás, neked kuss van, mi vagyunk az orbánosok"

"ÚP nemis hozza nekünk a pénzt, ez aljas rágalom!!!11 ... könyvelőkön keresztül küldi."

Mindezt a "hülye mindenki aki áramot vezet az uborkásba a cigányok ellen, sóspuskával lelövök 40 cigányt!" cikk alatt. Persze a Reakció nem balos. És pláne nem hülye.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.07.04. 09:21:40

"te kis maszopszavazóból lett radjobbos félcédulás" - ez idáig helyes idézés, a többi nyilván interpretáció.

Innentől ignore.

Gabucino_ 2008.07.04. 09:26:41

;)

?OUT OF ARGUMENTS
ERROR.

Manyi Béci 2008.07.04. 09:54:27

Gabucino,
balosozol, és csodálkozol, ha visszakapod?
Mégis mit lehet írni egy oly kevéssé cizellált hozzászólásra, mint amilyen a tiéd volt? Bizony, ilyen esetekben néha szembesülni kényszerül az ember önnön valójával.
Vegyél egy mély levegőt, és viseld el magadat a kissé zavaros világnézeteddel együtt, juss el odáig, hogy vállalod! Légy az, aki vagy!
Ki tudja, pár év múlva már vígan villázol mondjuk az SZDSZnek akár:))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.04. 09:57:49

Gabci, azt is eldönthetnéd végre, hogy orbányisták avagy zsindexbérencek vagyunk. Nehezen tudok aludni a kételyek miatt.

Manyi Béci 2008.07.04. 09:59:33

Ergé,
búza, ocsú, igen.


Mélyen felháborodik, ha elhangzik a "balos" kifejezés a blogra, és magyarázkodik (ami amúgy hülyeség:) )
Emellett deklarálja, hogy kedveli azt a szerencsétlent, aki kiselőadásokat tart a cigányok genetikai alacsonyabbrendűségéről, és sohasem mulaszt el egy jó kis zsidózást, ha alkalma nyílik rá.

:)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.04. 10:02:47

Görény tapasztalt és értelmes ember: több mindenben nem, néhány dologban viszont egyetértünk. Gabucinóról mindezt nem tudom elmondani. Elválasztom a búzát az ocsútól, ha úgy jobban tetszik, Manyi :-)

Hatamaki 2008.07.04. 10:02:50

Bocsi,hogy elterelem a szót(avagy szavat.), de ha nagyapám vett egy telket, azt leadózta, apám megörökölte és leadózta, azt megkaptam én és leadóztam, akkor kinek mi a franc köze van hozzá, hogy ott mi a fenét csinálok? Akár pucéran futkározhatné körbe-körbe, akkor sem lenne senkinek semmi köze hozzá. Ha nem teszik, nem kell belesni a keritésen. Ott az USA, a demokrácia fellegvára, a szabadság otthona stb,stb...
Ha egy idegen bemászik a kertedbe, úgy lőheted agyon, hogy még meg is tapsolnak. Itthon, a csak 'demokratikus' kis 'jogállamban', meg kiszívják a véredet, és ha valamit megtermelsz ahhoz sincs jogod. Őlni bűn, de ezek tudtak az áramról, ergó ez inkább öngyilkosság, amiről a kisöreg nem tehet.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2008.07.04. 10:11:16

Jól elkanyarodtatok a témától egymás fikázása felé.
A lényeg, hogy a szerzők elképesztően naív tojásfejűek, amikor azt javasolják, hogy megoldásként létre kéne hozni a sóspuskás szolgálatot, ami valami olyasmi, mint a Gárda, csak a már létező Gárdába belépett fasiszta söpredéket kell tőle távoltartani.
Hát, faszikáim, elárulom, hogy nincs két cső... akarom mondani önkéntes rendfenntartásra kapható káderanyagunk. Akik rávehetők, vagy netán önként elég lelkesek ilyen féle társadalmi munkára, azok máris jelentkeztek, vagy ott vannak a szimpatizánsok között.
De hogy ezt felfogjátok, ahhoz látni kéne a fától az erdőt.
Nem baj, az Olajcsúcs és a nyomában közelgő globális összeomlás titeket is meggyógyít. Elsőként fogtok fegyvert szerezni, halálbüntetést , gettót, munkatábort követelni, amint az életeteket érzitek veszélyben.
Persze, hogy szép lenne, ha az állam védene, de az összeomlás során, után erre még annyi pénz se lesz, mint ma. A társadalmi munkamegosztás magas foka is az olcsó fosszilis energia következménye volt, erőforrásszűke egyenlő csináld magad.

vizipipa 2008.07.04. 10:12:58

Jé, a Reakció nem bírja a kritikát? Hogy mik vannak?
Bár szerintem nem balos, hanem félliberális. És struccpolitikus. Ezen ügy kapcsán ugyanis sokmindenről lehetett volna írni. Például arról, hogy hová vezet a jogállam leépítése. Mert az egyre terjedő (persze, hisz megtorlatlan) bűnözés az az. Meg hogy erősödik a társadalomban az önvédelmi reflex. Tessék körülnézni más blogokban. Írják, hogy egyre többen vesznek fegyvert Borsodban és Szabolcsban. Vajh miért? Meg persze a gárdák létrejöttének is van némi köze az ügyhöz. Persze, ha az egyik oldal szerint a gárda fasiszta, a másik szerint meg fel kell pofozni, akkor nem írunk az okokról. Inkább megvárjuk amíg a fegyverek elsülnek és majd újra kifejtjük: ölni pedig nem szabad!
És a sóspuskát ajánljuk. Persze garancia nélkül. Mert a Magyar-Bárándy vonal még erkölcsi kártérítésért is perelne, az elszenvedett lelki sérelmek miatt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 10:16:32

Nem gondoltam, hogy ennyien komolyan veszik majd az akna-komondor-sóspuska javaslatokat. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 10:18:22

vizipipa:
A Reakció, mint olyan, bírja. Az egyes szerzők már változó, hogy mennyire. :) Gabucino kritikája arra tökéletes, hogy irritációt váltson ki.

irrelevant 2008.07.04. 10:54:51

Hoppá, ismét egyetértek Molnárgörénnyel, nem csak a cikkében megfogalmazott véleményével, hanem azzal is, hogy KK&TT nem való a blogra, de nem azért, mert balosok lennének, hanem mert szinte kizárólag átgondolatlan, nyegle és index-ízű cikkeket kanyarítanak ide.

Gabucino_ 2008.07.04. 11:48:22

A lényeg az, hogy - bár a Reakció szerkesztői megerősítették, hogy megállapításaim igazak -, de szerintük lehet valaki úgy jobboldali, hogy közben baloldaliként beszél, baloldali érveket használ, és baloldali helyen blogol. Lehet valaki úgy ÚP-éktől független, hogy közben ő a felelős szerkesztőjük, az ő cégei alkalmazzák őket és küldik a honoráriumukat. Lehet valaki úgy vitaképes jobboldali, hogy minden második szava a másik lemaszoposozása.

A különbség, hogy szerintem viszont nem. Ezért vagyok ignorálva, irritációzva, lefikázva itten :)

Bummer 2008.07.04. 11:54:56

Gabucino_, azért vagy, mert jobb- és baloldalról beszélsz, ami tipikus 1bites agyú emberekre vall.

Bummer 2008.07.04. 11:56:09

Ja, a kommentelők hajlamosak elfelejteni, hogy ez egy blog, nem pedig egy újság.

Gabucino_ 2008.07.04. 11:59:38

Bummer, ne nevezd tipikus 1 bites agyú embereknek a Reakció szerkesztőségét. Joguk van a másikat le MSZP-szavazózni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 12:00:20

Gabucino_:
Feladom. Mantrázod a saját kis meggyőződésed, és nem érdekel, hogy az UP-s okoskodásod nettó hülyeség. Neked minden beszéd, érv és blog baloldali, ami nem olyan náci, mint te.

Gabucino_ 2008.07.04. 12:02:49

Náci? Ejnye Turul, nem volt elég az előző rágalmazási feljelentés ellened a kis egyszemélyes polóboltos performanszod után? Vedd észre, hogy ez a baloldali retorika nem gyere be.

Gabucino_ 2008.07.04. 12:05:37

Egyébként UP valóban előkelő helyen áll(t) az újságotok impresszumában (lásd nyilatkozatod a flashmobon), az UP-s cégeken keresztül kapott honoráriumokat pedig pont két társad, Oli bácsi és ergé volt szíves nyilvánosságra hozni picivel feljebb.

Ne fárassz légyszi.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.04. 12:12:26

Gabucio_:
UP sehol sem állt az újságunk impresszumában - ez egy viszonylag könnyen ellenőrizhető kijelentés, itt letöltheted az egyes lapszámokat pdf-ben: reakcio.hu/magazin/listing

UP-s cégek nincsenek. Van a Közép-Európai Média Zrt., ami 100%-os tulajdonosa az Index.hu Zrt.-nek és 76%-os tulajdonosa a Reakció kiadójának, a Szindbád Szindikátus Kft.-nek. UP az Index.hu Zrt. alkalmazottja (nem tulajdonosa), semmi köze a Szindbádhoz.

Gabucino_ 2008.07.04. 12:21:41

Az én hibám, mert leszarom, és emiatt nem emlékszek pontosan. Aki nem szarja le, az a sodi-féle polóboltos videóban meghallgathatja hogy pontosan milyen tisztséget említettél amivel UP szerepel nálatok.

A második bekezdésedre: köszönöm, ezt mondom én is. Azt, hogy ki hova hazudja magát eme országban a cégei között - érthető módon rejtegetve befolyása mértékét - arról konkrét tapasztalataim vannak (és neked sem áll jól ez az értetlen naivitás), úgyhogy én továbbra is így vélem.

Ács Ferenc 2008.07.04. 12:27:35

UP a Reakció impresszumában? Hát ezek a másodrendű frissességű nácik már olvasni sem tudnak? Ejnye.

heima (törölt) 2008.07.04. 12:28:15

Gabucinonak igaza van, a Reakció igen is ballos, sőt szélsőballos, megmondta az Okos Nő is a csigatévében!!!

Gabucino_ 2008.07.04. 12:30:42

Igen, most jön az elbagatellizálás :)

...persze nincs itt baloldali retorika.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 12:32:06

Turul: azért vettük komolyan, mert nagyon szarul volt megírva. Ez így nem irónia. A villanypásztort illetően meg válaszoltam neked nálam, de azért megismétlem: az nettó ökörség, hiszen nem teszi harcképtelenné a részeg cigányokat. Feldühödnek, és azonnal az uborka helyett az öreg ellen fordulnak, rátörik az ajtót és agyonverik.

A felületesség itt eleve rossz kérdésfeltevéshez vezetett. Nem az a helyes kérdés, hogy "tulajdon kontra élet, melyik jog a fontosabb": ez a kérdésfeltevés hamis zsákutcába vezet, hiszen nagyon elvakultan se lehet jó szívvel a tulajdonjogot azonos fontosságúnak tekinteni az élethez való joggal. CSAKHOGY ÍGY MINDEN TOLVAJ FELHATALMAZÁST KAP!

A helyes kérdésfeltevés az lett volna, hogy ha emberi jogok (alapjogok, ha más prioritásúak is) konfliktusba kerülnek egymással, akkor melyik fél jogainak csorbítása a kívánatos? Erre pedig már adódik a precíz, jogi válasz: mindig a rosszhiszeműé, illetve azé, aki először és szándékosan sértette a másik jogát. Jelen esetben ez a betörő. Hogy neki fontosabb joga sérül, az persze kínos, de ő maga tehet róla. Nem kötelező betörni...

Továbbá még valami, hogy elgondolkodjatok. A tulajdonjog az élethez való jog mögé sorolandó? Igen? Akkor miért csak az uborka a gond? Miért van hivatalosan fegyvere a pénzszállítóknak, sőt, joguk arra, hogy támadás esetén használják is? Mégis kiszámítható lenne egy élet értéke? Harminc kiló uborkáért nem, de másfél millió forint készpénzért már szabad megölni a tolvajt/rablót?

Nyilvánvalóan ez képtelenség: a problémát csak az oldja fel, ha a jogsértés megkezdése és az emiatti önhiba felől elemzünk minden esetet. Vagyis: készpénz vagy uborka, teljesen mindegy, aki betör, saját veszélyére teszi a dolgot. Van egy olyan jogi alapelv, hogy "Saját jogsértő magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat". Nos, ezt kell megfelelően taglalni és kiterjeszteni az ilyen esetekre. Nem véletlen, hogy 98 % van az öreg mellett (és ez azért van így, mert ő figyelmeztetett is, theát nem sértett jogot és nem volt alattomos sem!) - a társadalmi igazságérzet ezúttal halálpontos, és csak nagyon demagógok tudnak ebbe rasszizmust keverni...

Ács Ferenc 2008.07.04. 12:32:51

heima: Japucsekre is ráférne pár óra eszmetörténeti kurzus Gyurgyák Jánosnál. Mondjuk a nácik, nyilasok és a kommunisták közös gyökereiről.

Francois Pignon 2008.07.04. 12:37:45

Görény,
a példád nem egészen jó, mert ha puszta kézzel mész a pénzszállítónak, hiába van fegyverük, jogszerűen nem használhatják.
Azért ne próbáld ki, ki tudja mennyire képzett jogból az illető biztonsági őr. ;)

Ács Ferenc 2008.07.04. 12:38:14

Gabucino testvér: dehogynincs baloldali gyökerű retorika, hát olvasgasd csak a saját zugportáljaitokat. Ott van minden közös jegy azokon a dögkutakon. :)A legtöbb nyilas és náci szenny mélyén ott buzog a kommunisták népboldogító (és persze népirtó) küldetéstudata.

Gabucino_ 2008.07.04. 12:41:24

Azért az komoly, amikor pont az UFis zugportálozik a Bombagyárnak.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 12:42:12

Francois: látod, te magad is érzed, hogy nem stimmel a dolog. De páncélautót egyébként se puszta kézzel szokás megtámadni.

Mindenesetre a páncélautó üzenete az, hogy: "ha támadsz, belehalhatsz". Saját kertemben, saját uborkámra miért is nem tehetem ki ugyanezt az üzenetet?

Nem lehet ölésnek nevezni, ha valaki tulajdonvédelmi veszélyes eszközt alkalmaz, a betörő ezt tudja, mégis megkockáztatja a támadást, és ráfarag. Ez félig baleset, félig öngyilkosság. Ha az igazságszolgáltatás végül mást mond, akkor szépen kimondja, hogy "a tulajdon védhető, de nem egyformán: pénzszállítósok lőhetnek, kisnyugdíjas meg zárkózzon be, ahogy tud". Ilyen országot épeszű ember nem akarhat.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 12:46:48

Ács Feri: náci szenny, persze. Az én blogomon sincs egyéb, ez nyilvánvaló (minden Bombagyári posztom kint van nálam, hogy névtelenül is lehessen kommentelni). Kezdődik a címkeosztás? Egyes írásokkal, egyes szövegekkel lehet vitatkozni, azokat akár minősíteni is, de ezt mégse kéne (kölcsönösen, persze, mert Gabucino kommunistázása épp olyan marhaság). Még a Kuruc se náci a maga egészében - hírei között számos példány ténybelileg teljesen igaz.

De jó lenne, ha a baloldali csahosok marnák ilyen szépen egymást... Csak az valahogy nem jön össze.

heima (törölt) 2008.07.04. 12:51:32

retorika? az számít? akkor a bgyár nyilas lenne? csak úgy a retorika alapján?

igazán érdekes egyébként kivűlállóként (olvasom mind2 blogot) a lassan de biztosan kibontakozó első nagy magyar közösségiblog csata. bár eddig elég egyoldalú a dolog, a sok bgyár attakra a csendes "veletek mivan" a válasz. különösen turul hozzáállása tetszik, ahogy következetesen kiáll tomcat jogai mellett és az őt ért jogsérelem ellen.

szóval induljon a bozótharc, de mindig tegyétek fel a kérdést először: "What would Jesus do?"

Google 2008.07.04. 12:57:43

Hát ez tényleg így van! Akinek nagyobb a tulajdona, nagyobb az ereje. Itt, a gazdagoknál, él igazán a tulajdon szentsége!Igazságosság a századikon.
Aki a kis kertje terményeit akarja megvédeni, az egy önző bűnöző, mindent magának akar, a bankok, szupermarketek pénze pedig messze elér!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.07.04. 13:55:50

molnárgörény: Senki nem gyalázta a blogodat, Ács Feri sem.

Jelzem, te is náciztál már (itt: molnargoreny.blog.hu/2008/04/16/ignore, tök jogosan, teszem hozzá gyorsan). Márpedig Bérczi testvér nem különbözik világnézletében Scall Fast barátunktól, max. jobb az íráskészsége.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2008.07.04. 13:56:33

valszeg programozni is jobban tud.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.07.04. 13:57:01

Ha a kerítésen belül a kutyád megharapja a tolvaj urat, kártérítést kell fizetned, és lehet, hogy a blökit elaltatják.

Rwindx 2008.07.04. 14:19:36

Rambo: Ilyen eset után fog az ember puskát ragadni, nem sósat, sé agyonlő mindenkit aki a portája vagy a kutyája közelébe megy. Én kiakadnék, és ezt tenném. Egyébként hallottam már én is ilyen esetről pár éve, az "áldozat" panaszt tett, mert a tulajdondos két kutyája eléggé elrendezte. Ő csak jóhiszeműen bement lopni...

Gyakran és egyre gyakrabban azt érzem, ez az oszág pusztulásra van ítélve.

Téglagyári Megálló 2008.07.04. 16:06:28

Egy ismerősömnek van napelemes + akkumulátoros villanypásztora, egy kis marketinget kéne nyomnia a cégnek a megfelelő helyeken.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 16:43:10

Oli bácsi: a posztjaim a Bombagyárban is megjelennek. Következésképpen ha a Bombagyár náci en bloc (ahogy Ács Feri mondá), akkor én is szükségképpen az vagyok.

A kollektív minősítéseknek ez a baja. Merthogy pontosan tudom, hogy ő nem rám értette. Sőt, valószínűleg nem Gregor Shultzra, Athinára, Bluebunnyra, stb. Csak így sikerült.

Igen, náciztam. Személyt; egy meghatározottat. Ács Ferié pedig (ez itt: "dehogynincs baloldali gyökerű retorika, hát olvasgasd csak a saját zugportáljaitokat. Ott van minden közös jegy azokon a dögkutakon. :)A legtöbb nyilas és náci szenny mélyén ott buzog a kommunisták népboldogító (és persze népirtó) küldetéstudata") kollektívan volt értendő.

Mindazonáltal nem írom, hogy "határolódjon el", "kérjen elnézést", vagy valami hasonlót - merthogy az elhatárolódtatás-biznisz is masszívan baloldali metódus (erről is írtam, bár már jó régen, ha érdekel, biztos megtalálod az elhatárolódás szóra keresve). Csak annyit kérek, hogy legközelebb előbb gondolkodjon, aztán írjon le valamit - még ha Gabucino marhaságokkal (kommunistázás szintén en bloc) bőszíti. Merthogy Ács Feritől elvárnám, hogy okosabb és stílusosabb legyen.

Ott a baj, hogy a kormányellenesek masszívan tépik egymást a legkisebb nézetkülönbség miatt is. Nem biztos, hogy kéne - szerintem erre csak a személyes tisztességtelenség kiderülése lehet igazi ok.

Francois Pignon 2008.07.04. 17:18:36

Szerintem mezőgazdasági villanypásztort lehet telepíteni a kertbe, ház köré.
Csak egy tehenet kell a telek közepére állítani hogy indokolható legyen. ;)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 17:26:42

Saját posztomból egy fontosabb szempontot kifelejtettem: érdemes az update-et idemásolni:

UPDATE: egy szempontot még - ha csak utólag is - muszáj megemlítenem. Nevezetesen azt, hogy az "uborka vagy emberi élet" demagóg szövege, meg azok, akik mindenféle óvatos (valamint bonyolult és költséges) vagyonvédelmi módszert ajánlgatnak, azok AXIÓMAKÉNT TEKINTIK, HOGY A BETÖRŐ CIGÁNY CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ UBORKÁRA VESZÉLYES.

Holott ez nagyon nagy hazugság - ráadásul eléggé köztudottan. Hány efféle behatolás végződik súlyos testi sértéssel vagy éppen gyilkossággal? Ha villanypásztorral, miegyébbel finoman megcsapatja a betörőt a tulajdonos, hányszor fog az menekülni, és hányszor fog - különösen, ha nem egyedül van - azonnal "elégtételt" venni? Szó nincs arról, hogy amikor három részeg cigány betörő kóricál a kertünkben, akkor az ne lenne életet is veszélyeztető bűncselekmény! Bármikor átfordulhat rablógyilkosságba a dolog, mint ahogy nem ritkán ez is történik.

Nos, ez az amerikai gyakorlat alapvető oka: a gazda nem köteles megvárni, míg őrá lőnek, és nem köteles egy alapvetően már jogellenes pozícióban lévő betörőről, hogy a jogellenességben nem fog továbbmenni és nem fog személyre veszélyes bűncselekményt is elkövetni. Az ártatlanok önvédelme fontosabb jog, mint a betörők biztonsága!

Gabucino_ 2008.07.04. 19:21:10

Molnárgörény, mielőtt még elharapózna rólam egy újabb fantasztikus indexpletyka, azt azért rögzítsük, hogy én nem kommunistáztam.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.07.04. 21:28:23

Nem, Gabu, a szót nem mondtad ki. Balosoztál. De az a mai Magyarországon ugyanaz, mert a fogalmilag baloldal, a szadeszt is beleértve masszívan posztkommunista, vaskos személyi kontinuitással Kádárékig.

Az viszont nehezen kétségbe vonható, hogy ez a poszt ritka gyenge. Veled akkor alighanem ellentétben, én szeretem a Reakciót. A szerzők nagy többségének az álláspontja rendszerint vagy hasonló az enyémhez, vagy mindenképpen átgondolásra, vitára érdemes.

A KK&TT-cikk máskor is hasonló volt... A probléma magvát meg se közelítve, csigatévés szintű klisék mentén "érvelve", az iróniát a marhasággal masszívan összekeverve leír a szerző(pár?) valamit, aztán amikor valamiféle érveket kéne elővenni, hát eltűnik. Ami azt illeti, a balosozás éppenséggel nem vitte előre a dolgot, Gabucino: azt kellett volna mondani, hogy ugyan jöjjön már elő a trágár kínai, és védje meg amit írt. Bár hasonló eset már volt, és akkor se volt vitaképes, rögtön kifordult az érdemi érvek elől.

Ha meg indexpletyka: tessék rólam pletykálni. Nyugodtan. Nem olvasok ilyet, ugyanis...

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.07.04. 22:42:00

A buzifelvonulás kapcsán magyarázta valami idióta MSZP-s nő, hogy a lényeg az, hogy megismertessük a többséget a kisebbséggel.

Lehet, hogy itt a megoldás :-) meg kéne ismertetni a kisebbséget azzal, hogy él a többség! Milyen is az, ha létrehozol valamit, és azt elveszik tőled stb.

Felvilágosító kampányt! De nem arról, hogy színesnek lenni jó. Beszéljenek nekik arról, hogy meglopottnak, megbicskázottnak lenni rossz, és hogy nekik is csak akkor lesz valamijük, ha létrehoznak valamit.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.07.04. 22:46:24

Molnargoreny, kedves ember lehetsz, hogy akiknek nem tetszenek az írásai, azokat azonnal eltakarítanád az internetről.

Az itt elhangzott érvekre azért nem válaszoltunk, mert alapvető félreértésen alapultak. A bejegyzésünk egy szóval sem említette az ügy jogi kezelését, míg itt mindenki arról írt, hogy milyen törvények kellenének. Mi annyit akartunk mondani, hogy erkölcsileg nem tartjuk helyesnek a tolvaj amerikai típusú lelövését, viszont az erőszak finomabb formáinak alkalmazását elfogadjuk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.07.04. 23:23:26

KK && TT:
Leírtad mi történt. Korrekt, de az mti is megírta, ezen sok eredeti ötlet nem volt.

Megállapítottad, hogy ölni, vagyontárgyért szemét dolog. Ez ok. Csak éppen off topic. Semmi köze az esethez. Itt azért hallt meg egy cigány mert embereskedni akartak, fel akartak vágni, meg akarták alázni az öreget, és nem tudhatjuk, hogy hol álltak volna meg.

Aztán írtál megoldási módokat, amelyek közül egyik sem tuti, sőt némelyik nagyon veszélyes (40 volt, után én nem kötnék életbiztosítás az öreggel az tuti), a többi drága vagy irónia.
Annyi történt, hogy osztottad az észt a belvárosból. Ez a poszt tényleg egy 0.

"Mi annyit akartunk mondani, hogy erkölcsileg nem tartjuk helyesnek a tolvaj amerikai típusú lelövését, viszont az erőszak finomabb formáinak alkalmazását elfogadjuk."
Ha a cigány betörőknek tettenérés esetén nem lenne, az a kedves kis szokása, hogy a tulajt bestiális módon lemészárolják, akkor tökéletesen egyetértenék veled. Egy uborka nem ér meg egy emberi életet, akármilyen az az ember, de a valóság már megint nem pc, sőt rasszista.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.07.04. 23:38:39

Helyesbítek mégsem 0 a postod: 50szeres túlerővel vetted fel a küzdelmet, ráadásul mindezt úgy hogy Kolompár Orbánnal kerültél egy platformra.
Ez mindenképpen derék kiállás! :)

Gabucino_ 2008.07.04. 23:48:57

"TaTa86, kedves ember lehetsz, hogy akiknek nem tetszenek az írásai, azokat azonnal eltakarítanád az internetről."

Rwindx 2008.07.05. 00:01:22

Bocsi, de ezen jót röhögtem : "Csak éppen off topic." :D:D:D
Azért ez mégiscsak KK && TT írása, szóval azért offtopic nagyon nem lehet itt :)
Függetlenül a tartalomtól.

Ács Ferenc 2008.07.05. 09:58:18

Molnárgörény: téged természetesen nem náciztalak le, merthogy erre alapot adó szöveget tőled nem olvastam. De ha már felhoztad a Bombagyárat, egy kérdés. Nem tudod véletlenül, honnan cenzúrázták ki egy írásodat a Hollán Ernő utcai molotovkoktél-parti megünneplésekor? Öööö...nem emlékszem, segíts kérlek. Itt a Reakción gyakran vitatkozunk egymással, mi szerkesztők is, de a delete gombot még egyikünkre sem küldtük rá. Kommentelni is lehet minden poszthoz, elvégre felnőttek emberek írnak ide, bírjuk a kritikát.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.05. 10:41:15

Abban is van valami "pikáns", amikor olyanok balosoznak, akik effektíve bűncselekmények mellé állnak oda teljes mellszélességgel. Oszt én azt hittem, a Law and Order követelése kifejezetten jobbos cucc. Akkor most hogy?
Ehhez hozzá lehet dobni az egyenruha iránt érzett szexuális fetisizmust, a kollektivizmusba való beleájulást (micsoda jobbos erények!), és a felszabadító erőszak mítosza előtt való hozsannázást (melynek alapjait vsz. olyan fantasztikus jobbos gondolkodók vetették meg, mint Rousseau, Marx vagy Gramsci).
Móka, kacagás.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.05. 11:09:02

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.05. 10:41:15

A helyzet az, hogy ez mind semmit sem számít. Te sem vagy jobboldali. Megmondták és kész. Ne gyere itt ezzel a hülye filozófuskodással. Hiába kapálózol. ;DDD

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.05. 11:14:46

Úlf,

világos, a filozófiával nem lehet beverni a szöget:))) - mondák a marxista nagyöregek. És ahogy elnézem a nemzetet sem lehet vele megmenteni:-DDD
Tudod, nem az a baj, hogy volt szoci-savazó a nagyrészük (nyilván Oli báék sem ezért osztják őket). Hanem az, hogy a hirtelen megvilágosodás után már ők osztogatják a címkéket, ki a nemzeti, ki a jobbos, ki a balos. Ami azért mégiscsak böszmeség.
És azért annyira érezhessem már magam tőrőlmetszett jobbernak, hogy amikor Budaházy Gy. a maga raklap-szintű bonyolultságában eszmét futtat arról, hogyan kell nemzetinek lenni, kurva nagyot röhögjek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.05. 13:04:42

Gabrilo · konzervatorium.blog.hu 2008.07.05. 11:14:46

"Tudod, nem az a baj, hogy volt szoci-savazó a nagyrészük (nyilván Oli báék sem ezért osztják őket). Hanem az, hogy a hirtelen megvilágosodás után már ők osztogatják a címkéket, ki a nemzeti, ki a jobbos, ki a balos. Ami azért mégiscsak böszmeség."

Pontosan. Baze, ne nekem mondd, ebben nincs köztünk vita!

PS: Legközelebb hány szmájlit rakjak ki, hogy ne vedd komolyan? :D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.07.05. 14:17:26

Úlf,


már megint félre teccett érteni. Nem mondtam hogy vita van köztünk és nem vettem komolyan, újfent:)
süti beállítások módosítása