Alekszandr Iszajevics kilencven éve
2008. augusztus 04. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Alekszandr Iszajevics kilencven éve

  „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem-kommunista ember számára.

 A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret.

 A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!

 Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

 

Update: bizonytalanná vált az idézet eredetisége, erről itt olvashattok részletesebben. Újabb idézet helyett, íme egy kivonat Szolzsenyicin életéről, az író és a kommunista rezsim kapcsolatáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr68600294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.08.05. 10:50:33

ahh, & kíványcsi vagyok Krausztamás véleményére az öreg Sz.-ről...
hiszen gulág mint oylan nem is volt... ugye.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.05. 10:58:05

nem jobban maszat, mint amit az itt-és-ma komcsizók elkövetnek...

ergé posztja azzal, hogy (ahogy) aktualizál, hogy mai kontextusba helyezi Szolzsenyicin szövegeit - miért is CSAK kommunista-ellenes szövegek kerültek a posztba, ennél azért kicsit színesebb Szolzsenyicin életműve - legalább annyira maszatol

erre szerettem volna felhívni a figyelmet; úgy látom, nem sok sikerrel...:(

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.08.05. 10:59:10

lesz még itt az életművéról írás... jó? :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.05. 10:59:47

kieg: faszom védi a komcsikat

a komcsizást támadom


re:ja: én nem szoktam fasisztázni, szfül, tudnod kell(ene), hogy azt is pont ennyire rühellem

Google 2008.08.05. 11:00:36

Mindenki szánalmas, aki hazug. És aki fél, az is.
Szolzsenyicin nem félt. Nevén nevezte a dolgokat.
Hadd tehessük mi is azt! Ha ő kora lelkiismerete lehetett, kimondta azokat a szavakat, melyeket más nem mert, nézhessünk fel rá, azonosulhassunk vele, és igen, olvassuk őt!
Nem tudom, a Matrjona házát ismerik-e? Időnként újraolvasom, aztán mehet tovább a...vonat.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.05. 11:10:40

ergé, pedig örömmel venném, ha reagálnál

a milliók haláláért felelős diktátorok és a milliókat lenyúló senkiházi politikuok egykánt kommunistázása nem aránytévesztés?

A 11 év gulág vs 6 év gyurcsánykormány komcsizással összemosása nem maszatolás?

stb

Bakker

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.05. 11:15:16

utolsó: az, hogy a fenti idézet 1990-ben, Moszkvában, Szolzsenyicin szájából érvényes, nem jelenti azt, hogy 2008-ban Budapesten ergé szájából is feltétlenül az lenne...

RickyTerror 2008.08.05. 11:19:46

Meg azután egy Magyar Nemzet címlap-copy sem vall túl nagy igényességre.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.05. 11:26:26

tollából, így jobb?

szőrszál hasad, a lényeg meg....

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.05. 11:34:36

Hannibál, ne húzz fel, mert szép napom van...

Nem a szájamból, nem a tollamból való a Szolzsenyicin-idézet!

ELHUNYT az író, akinek munkássága a világtörténelem talán legtöbb áldozatot hozó, embertelen rendszer elleni küzdelemre áldozta életét. Nem volt ideje/lehetősége a szerelemről, a fákról avagy posztmodern egotripekről írni.

A szabadságról és a szolgaságról írt, kereszténységről és kommunizmusról írt.

Rá emlékező, méltatlanul rövid posztomban egyik legfontosabb idézetét közöltem. A szöveg egy darab idézet, kicsit széthúzva, hogy jobban érvényesüljön a mondanivaló.

Mária 2008.08.05. 11:34:45

"...a milliók haláláért felelős diktátorok és a milliókat lenyúló senkiházi politikuok egykánt kommunistázása nem aránytévesztés?..."

Hannibál: ne feledkezz meg arról az apróságról, hogy a mostani "komcsik" csak azért nem ragadtatják magukat nagyobb dolgokra, mert nincsenek abban a helyzetben, hogy megtehessék... egyébként megtennék, ebben teljesen biztos vagyok.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.05. 11:36:12

Ricky, miről beszélsz? Milyen Magyar Nemzet címlap-copy? Nem láttam vagy tíz napja print MN-t.

RickyTerror 2008.08.05. 11:45:58

Ergé: Ugyanez az idézet díszeleg a MN-en is. Jó, jó, ott azért befigyel egy deluxe-LovasIstván is.

Google 2008.08.05. 11:53:47

Megmondta a nem-komcsi, ma pézügyi szakállam titkáruk egy fórumon a tisztelt híveiknek: ma már sajnos nem tudnak diktatúrabeli eszközökkel operálni.
De azért a 2002-es hatalomátvétel után mindent megtettek, amit a társadalom még elbírt. Testüregben motozás, rágalom hadjárat, lejárató kampányok stb.
Van, aki kimosdatná őket, 4 év az nem 11 stb., de ők mindent megtesznek, megtettek, hogy azok maradjanak, akik voltak: kommunisták.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.05. 11:54:27

Ricky, nézd meg a dátumot: tegnap írtam ezt a bejegyzést...

szpal 2008.08.05. 12:09:53

Az írja a mai metro-újság a nyomtatott változat címoldalán, hogy "életműve, irodalmi és közéleti szerepvállalása ellentmondásos volt." Szerintetek? Ellentmondás az, ha valaki a nyílt zsarnokságot és a fogyasztói társadalmak rákfenéjét is elutasítja? Mert állítólag "Oroszország számára egy tekintélyuralmi, nemzeti, keresztény rendszert tekintett optimálisnak."

Tassadar 2008.08.05. 12:15:46

Ricky ha veszed a fáratságot, és megnézel más oldalakat ahol megjelent ez a hír, mindenhol benne volt ezaz idézet.

Tassadar 2008.08.05. 12:16:42

Oroszországban ha nem tekintélyuralmi rendszer lenne akkor már rég szétesett volna.

RickyTerror 2008.08.05. 12:27:03

OK, ergé, no offense meant, csak vicces egybeesés. El is felejtettem, hogy inkább a Magyar Hírlappal kell froclizni a Reakciósokat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 12:29:02

Újra megnéztem.

A post egy idézetet közöl és egy arcképet. Nem von párhuzamot semmivel. A párhuzamok később jöttek elő.
A Szolzsenyicin által megélt Szovjetunió semmiképp nem azonos a mai Magyarországgal. Még a legvadabb Rákosi-korszakbeli Magyarország sem vethető vele össze. Gyurcsány és a mai MSZP nem kommunisták, semmi olyan céljuk nincs, mint Leninnek, Sztalinnak, vagy akár Trockijnak volt.
Viszont felépült egy szovjet mintájú rendszer Magyarországon, amelynek maradványai a mai napig velünk élnek. Az egypártrendszer maradványaira alapozott kapcsolati rendszer, formális és informális hatalmi struktúrák tartják a mai napig hatalomban azt az MSZP-s vezető réteget, amelynek egy egészséges társadalomban régen el kellett volna tűnnie a színről, mivel hatalmukat és vagyonukat nem társadalmi teljesítményüknek, hanem e struktúrában elfoglalt helyüknek köszönhetik. Nem kommunisták már, hiszen azok a célok már elavultak. Roppantmód élvezik azonban kommunista napjaikból átszármaztatott maradék hatalmukat, és időnként azért szívesen kipróbálnak ezt-azt a nagy öregek jól bevált módszereiből. Való igaz, mindez semmi a 30-as évek Szovjet-Oroszországához képest, ám egy polgári demokratikus köztársaságban erre sincs semmi szükség. Három szál haj egy fejen kevés, egy tányér levesben sok.
A párhuzam megvonásakor nemcsak a különbségeket illő számításba venni. A kommunizmus maga eltűnt, ám hatalmi struktúrája részben megmaradt, és akadályozza, keseríti, mérgezi életünket. Mint amikor a pirosnál állva szívom egy előttem pöfögő Trabant füstjét, és sóhajtok, hogy Honecker utolsó bosszúja.
A postban nem említett, ám később kommentekben megjelenő párhuzamvonás a méltányos különbségtételekkel helyénvaló és indokolt.

betyár (törölt) 2008.08.05. 12:48:11

"csodarabbi 10:11:47
Aki ezeket a szavakat a mai kormányra akarja értelmezni, annak bizonyára fogalma sincs arról, mit jelentett a gulág szó, milyen az igazi zsarnokság, milyen az, amikor amikor az embert nap mint nap rettegés tölti el. Ez abszolút szánalmas próbálkozás, szánalmassága pedig a mögötte húzódó erkölcstelenségből és ostobaságból ered. Hát hülyék vagytok ti? Nem lehet úgy emlékezni egy ilyen kaliberű emberre, mint ahogy azt a világ minden más részén teszik? Minek kell belerángatni a mai belpolitikát? Ez már tényleg annak az esete, amikor a retardált, perverz,de szexuálisan nélkülözni kényszerülő férfinak mindenről ugyanaz jut eszébe."

Egy férfit elküldenek a szexuálpszichológushoz, mert szexmániás. Az orvos elővesz egy papírt és azt mondja:
- Én rajzolok magának valamit a papírra, maga meg találja ki, hogy mi az.
Először rajzol egy kört.
- Mi ez?
- Ez? Ez egy pina.
Most rajzol egy négyzetet.
- És ez mi?
- Ez is egy pina.
Rajzol egy téglalapot.
- Hát ez?
- Hát ez is egy pina.
Mire azt mondja az orvos:
- Maga tényleg szexmániás…
- Én? Hát maga rajzolgat itt pinákat!!

Hogy világos legyen: hogy a francba ne jutnának mindenről a komcsik az eszünkbe, ha itt vannak körülöttünk? Politikai hatalmuk töredéke a régi szép időkbelinek, de a természetük nem változott. Ezt ismerik fel sokan a Sz.-idézetben.

betyár (törölt) 2008.08.05. 12:50:14

HL,

már miért tilos utálni, urambocsá' gyűlölni valakit, valakiket? Ne legyünk már ennyire píszik! (itt: píszi=képmutató)

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2008.08.05. 12:56:46

Kedveskéim!
Ha Szolzsenyicin, csak ennyit írt volna, mint a fenti idézet már akkor is többet tett a történelem megértéséért.
Sajnos igaza van.
Sokan kérdezik minek párhuzamot vonni és a mai helyzetet belekeverni, hát azért mert ma is a komcsik uralkodnak, csak a módszereik finomodtak, már nem a fekete autó jön érted, hanem kábítószert csempésznek a kocsidba így vonnak ki a forgalomból, vagy rád küldik az apeh-ot, vagy az ántsz-t stb.
Szóval csak lassan kedves komcsi szimpatizánsok, inkább fejtsétek meg ezt a névsort:
Lenin
Kun Béla
Rákosi
Üdv Pelikán

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 13:07:27

betyár

Aki gyűlöl, rabjává válik annak, akit gyűlöl.
A szabadság jobb.
Vérfagyasztóbb dolog amúgy, ha valaki indulatok nélkül mondja el a véleményét.

Először vélemény helyett igazságot írtam, de ezzel a szóval ma már voltak értelmezési problémák, ezért nem erőltetem. :) :P

Google 2008.08.05. 13:09:03

Mindkettő, a kommunizmus is, a nácizmus is, szörnyű kiiratkozás volt a civilizált életből.
De ne felejtsük el, mennyit tartott (időben) az egyik, és mennyit a másik.
Itt egyesek lépten-nyomon fasizmust vizionálnak, hát hogyan felejtsük a kommunizmust, amely még ma sem ért véget?
Maradt belőle annyi, amennyit sikerült átmenteni a volt rendszerből. A legtöbb a térségben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 13:11:30

betyár

A vicc nagyon jó. :DDDD

betyár (törölt) 2008.08.05. 14:04:39

Elpet,
akkor maradjunk az utálatnál. Csak arra utaltam, hogy hidegrázást kapok attól, hogy mindig vidámnak, lelkesnek, mosolygósnak és persze nyitottnak kell lenni. Hát a píszinek is rabjává lehet válni. Akkor már inkább a komcsik/bolsik utálatának válok a rabjává, mert akkor jobban érzem magam:)):P

derelyegrádi szellem 2008.08.05. 14:05:06

H.L.A.

1./ Próbáld majd meg ezt gondolatkísérletet egy shoaról író szavaival is. Holokauszt relativistának fognak nevezni. Így én katorga-relatívistának tartalak.

2./A komcsik a világ legnagyobb gyűlölködői (egymást is gyűlölik). 100 millió áldozatot és megszámlálhatatlan temetetlen erkölcsi hullát hagytak maguk után. Meg még itt is vannak, más formában, más zászló alatt, de itt vannak. Az árulja el őket, hogy a bolsevizmus nem egy eszme, hanem egy módszer. Amit most is gátlás nélkül alkalmaznak.

betyár (törölt) 2008.08.05. 14:13:05

Elpet, noch ein mal a gyűlölethez.
Komolyan úgy gondolod, hogy ha valakinek megeőszakolják anyját-lányát, elhurcolják, kinyírják, bebörtönzik a családját, megszabadítják ingó és ingatlan vagyonától (hol államosítással, hol privatizációval, hol egyéb módokon), mert nincs kétség, hogy ezt csinálták, és ma is ezt csinálnák/csinálják, lásd testüregek, veszélyeztett terhesnők, kokó, Toller(?), stb..

Szóval erre érv, hogy a gyűlölet rabbá tesz?

almodhi 2008.08.05. 14:24:32

Mellékszál, de talán nem teljesen érdektelen: Segítsetek, hol írta Szolzsenyicin, a nyitó idézetet? Ha lehet pontos hivatkozással (pl. orosz eredeti...)

Bővebben lásd:
konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9486

A.

vattafák 2008.08.05. 14:50:26

én ezt a szöveget Máraitól ismertem

almodhi 2008.08.05. 14:54:03

Ok, akkor legyen Márai. Pontosabban?

vattafák 2008.08.05. 14:55:38

bizonyára én tévedtem

almodhi 2008.08.05. 14:58:08

A helyzet viccesebb/szomorúbb. Ha átnézel, a hivatkozott hírszerzős blogba, sokan próbáltunk nyomára akadni a Szolzsenyin-idézet eredetijére, de nem sikerült. Mintha (hangsúlyozom: mintha) ez az idézet csak magyarul létezne...

Dr. Pelikán et. (ferológus) · http://ferologia.blog.hu 2008.08.05. 15:12:10

Uraim!
Kár nyomozni az idézet kitől ered, a lényeg, hogy pontosan ragadja meg a lényeget.
Üdv Pelikán

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.08.05. 15:14:34

Azt hiszem, nem kell ahhoz Szolzsenyicin, hogy az ember érzékelje az idézet igazát. Más kérdés, hogy Szolzsenyicin nem intellektuális, hanem tapasztalati kritikát mondott. A kommunizmus negatív definíciójából így kimaradt annak intellektuálisan abszurd volta.

Mára azonban, – ennyiben igaza van a komcsi-t indulatszónak minősítőknek – már más szelek fújnak, vagyis az egykori komcsik nagy része kapitalizálódott, liberalizálódott, felvett egy más stílust, az ideológiából átmentünk az „ideológiátlanság” korába, a diktatórikus totemeket és tabukat felváltotta egy önkéntes és daloló érdektelenség ezek felé. Így ma már egybe lehet mosni a cárt és KP-főtitkárt, „nagy államot” és kommunizmust, mintha egy gyökérről fakadnának.

És pontosan ez az egybemosó attitűd, ez a „lektűr-attitűd” az (pardon), ami a kommunizmus titkos öröksége.

almodhi 2008.08.05. 15:19:27

Pelikán,

Hát persze, minek nyomozni...

A nagy román költő, Petőfi is megmondta: tanulni, tanulni, tanulni...

A.

betyár (törölt) 2008.08.05. 15:21:14

Hogyan mentsük meg Oroszországot?(1990)

A wiki szerint innen való az idézet.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.08.05. 15:21:16

Kivancsi voltam tegnap, hogy a Reakcion sikerul-e majd egybitben osszefoglalni Szolzsenyicin eletet es nezeteit. Arra tippeltem, hogy lola fog majd nekirugaszkodni a nemes feladatnak, hogy atemelje az Indexes (egyebkent minosegileg szinten kerdeses) nekrolog kommunista ekezo reszeit, amolyan "no comment" posztkent, de ezek szerint tevedtem.

Szolzsenyicin eletmuve azert tobb mintsem, hogy harom komcsigyalazos bekezdessel el lehetne intezni, es egy olyan helyen ahol ezt a szerzok nem rettennek meg egy-egy problema/szemely arnyaltabb bemutatasatol, valoszinuleg irtak volna Sz. karakterisztikus Nyugat ostorazasairol (lasd pl. '78-as Harvard-on tartott beszedjet www.columbia.edu/cu/augustine/arch/solzhenitsyn/harvard1978.html), vagy arrol is, hogy az utobbi evekben - ellentetben pl. a Reakcio szerkesztosegevel -, kifejezetten apologetikusan viszonyult Putyinhoz es rendszerehez (www.spiegel.de/international/world/0,1518,496003-3,00.html). Igy azonban sikerult megmaradni a magyar internetes ujsagiras nemes "skim-read"-elos hagyomanyai mellett...

betyár (törölt) 2008.08.05. 15:22:42

És itt van a cím oroszul:
1990. Как нам обустроить Россию. Hogyan mentsük meg Oroszországot? (1991)

almodhi 2008.08.05. 15:23:46

betyár,

A wiki szerint igen, de valójában nem. :-(

Bővebben lásd:
konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9486

A.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 15:24:47

betyár

A bűnök néven nevezése és az értük járó jogos büntetés óhajtása nem gyűlölet.

A gyűlölet elutasítása nem azt jelenti, hogy bávatagon vigyorgunk a megkínzókra és a kegyeiket keressük.

A gyűlölet elutasítása azt jelenti, hogy felismerem: életem nem a gyűlölt személy ellenében definiált, hanem önálló értékkel bír.

Témához még: Nézzétek meg Tengiz Abuladze "Vezeklés" című filmjét. `88-ban láttam, meghatározó élmény volt számomra.

almodhi 2008.08.05. 15:25:04

betyár,

Végigkerestem az orosz eredetit. Abban nincs. (Jó..., nem találtam)

Te megtaláltad?

A.

betyár (törölt) 2008.08.05. 15:30:58

dolphin,

mi a baj azzal, hogy a poszt az antikommunizmusát emeli ki? Végül is ez egy politikai-közéleti blog, nem szépirodalmi. Miért ne lehetne egy adott szempontból megközelíteni a kérdést? Nem hiszem, hogy ergé a teljességre törekedett, csak véletlenül elvétette:P

Gulag, Ivan Gyenyiszovics, A pokol tornáca - az ég szerelmére miről beszélsz? Olyat meg már láttunk az Orosz irodalomban, hogy valaki öregkorára megzakkan.

betyár (törölt) 2008.08.05. 15:34:08

Bocs, akkor félre értettem, én azt hittem, az idézet eredete a kérdés. Be kell vallanom, bár 10 évig tanultam oroszul, akkor sem találnám meg az eredeti szövegben, ha kiverné a szememet. Na de ezzel sok újat az orosz nyelv oktatásáról azt hiszem, nem mondtam:)

almodhi 2008.08.05. 15:37:37

Igen, az idézet eredete a kérdés. Csak mintha nem lenne neki eredete... Mintha az idézet csak magyarul létezne... Mintha.

Ez azért érdekes, mert az idézet stílusa (nem a tartalma) nem passzol Szolzsenyicinhez. Ő sztem jobban ír... És remélem ezt a magyar fordítások is visszaadják...

A.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 15:39:43

betyár

És még. Noch einmal. Én személyesen nem voltam még ilyen helyzetben, amiket felsoroltál. Lehetek még. Ha azt mondod, részemről ez csak elmélet, kétségkívül igazad van.
Az viszont nem elmélet, hanem tapasztalat, hogy az emberek gyűlölködése és az általuk elszenvedett sérelmek nagysága közt nehéz összefüggést találni.

betyár (törölt) 2008.08.05. 15:50:05

Elpet,
szerintem nem kell személyesen ilyen helyzetbe kerülni. Régen rossz lenne, ha csak azzal tudnánk sáfárkodni, amit személyesen megtapasztalunk. Hála Istennek, én sem voltam személyesen ilyen helyzetben, de volt a nagymamám, ismerősök, és hát természetesen egyéb hagyományos módokon is lehet információhoz jutni, mint pépldául olvasás, tanulás.

A mai komcsizók nagy része már nem a személyes tapasztalatai miatt utálja őket, sokkal inkább abból a félelemből fakadóan, hogy ráismernek a stílusra, módszerekre. A Szolzsenyicin-idézet épp erről szól: nem tudják elrejteni magukat. Olyanok, mint a skorpió a tanmesében: ilyen a természetük. A befolyásuk pedig egyre nő, és a mi javunkat akarják:(((

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.08.05. 16:22:37

betyar,

nem Sz. felnottkori antikommunizmusaval van a bajom (ha valaki tapasztalatbol beszelt, o biztos), hanem azzal a leegyszerusito vilagszemlelettel, ami ugy probal osszetett jellemekbol host faragni (tobbnyire a sajat ugyehez), hogy kiemel neki tetszo mondatokat, es ugy tesz, mintha ezzel el lenne intezve minden. Mert amit maskor mondott, az nem szamit, hiszen akkor mar vagy oreg volt es "zakkant", vagy fiatal es tapasztalatlan. Szerinted mennyire jellemezheto Sz. mind a "kilencven eve" a fent idezett mondatokkal, tekintve, hogy a haboru elott maga is meggyozodeses kommunista volt...?

almodhi 2008.08.05. 16:26:18

És az még milyen szép lenne, ha valaki végre megmondaná hol (melyik művében) írta le ezeket a sorokat Sz.?

A.

betyár (törölt) 2008.08.05. 16:49:10

dolphin,

én éppen ezért írtam, hogy ez nem egy vájtfülű filosz blog. Amit te vársz, az nem lehet elvárás itt, hanem mondjuk a
bölcsészen egy Az orosz realizmus sajátosságai Tolsztoj és Szolzsenyicin szépprózájában és esszéiben című speckollon.

Ezen az alapon nem lehetne mottóként használni idézeteket, mert nyilván egy-egy idézet tartalma messze van a szerző gondolatainak teljességétől.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2008.08.05. 17:15:08

almodhi!
A topiknyitó idézetet legjobb tudomásom szerint a Lenin Zürichben c. könyvben írta Szolzsenyicin.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2008.08.05. 17:16:46

Betyár!
A wiki hülye. Hogyan mentsük meg Oroszországot? megvan és nincs benne ilyen szöveg.

betyár (törölt) 2008.08.05. 18:32:06

Exe,

én csak megosztottam, amit találtam, de azt is megírtam, hogy nem tudom ellenőrizni, mert a cirillbetűket felismerem:)), de nem olvasok oroszul. De a lényeg, hogy mégis csak Sz. idézetről van szó:))

Google 2008.08.05. 19:56:58

Hol van, hol van? Hogy szól oroszul? Ilyen idézet nincs is, nemcsak erről írt, miért éppen ez, stb.
Holnap temetik Szolzsenyicint, és ez a legfontosabb, hol jelent ez meg, oroszul ez hogy, de legfőképpen miért.
Nagyon rossz lehet, ha egy ideológiának befellegzik, ennél már csak az rosszabb, ha egy nagy író, egy mondhatni, mindannyiunk lelkiismerete meghal.

Márai is írt a kommunistákról, azokról, akik már nem az elveiket (azok elvesztek a ködben, mert sohasem voltak elvek, csak trükkök), hanem a pénzeszsákaikat védik.
Sőt, Camus is. Szerinte az '56-os forradalom után tisztességes értelmiségi nem lehet kommunista.

Turbulencia (törölt) 2008.08.05. 22:39:33

Gyurcsány nem kommunista. Kommunista az, aki valami ostoba idealizmus miatt fanatikusan küzd egy (az emberi természettel nem összeegyeztethető) világrendért. Lenin kommunista volt, Sztálin és Gyurcsány számára viszont a kommunizmus csak út volt a hatalom felé. Gyurcsány egyszerűen csak mindig tudta, hogy milyen rizsát kell nyomatni: minden nehézség nélkül lett a legjobb kommunistából a legjobb kapitalista, legújabban meg a legbársonyosabb reformer.

Az igazi kommunista elsősorban korlátolt, fanatikus és naiv, a második-generációs nem-igazi kommunista viszont elsősorban a gátlástalanság és a hazudozás terén tűnik ki. Aki az előző rendszerben sikeres volt a politikában, az egyszerűen nem lehet erkölcsös ember, ezt minden gyűlölködés nélkül, szenvtelen objektivitással kimondhatjuk.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2008.08.06. 07:20:31

Kedves Turbulencia!
Egy lehelletnyi egyet-nem-értésemet kell kifejeznem. Az igazi kommunista nem naív, bár még mai is sokat tesznek azért, hogy a kommunizmust valami nagyszerű álomnak állítsák be, ami csupán a szerencsétlen körülmények következtében ferdült el. Ma már egész szép irodalma van kommunista ősatyák agyalágyult és embertelen elképzeléseinek, amiből azért nem pont az derül ki, hogy máson se járt az eszük, csak azon, hogy hogyan tehetnék a fincsit a néppel. Csak hát ugye, ki a fene olvas Marxot, Lenint, Trockijt manapság? Ha őket olvasnánk, nem eszmei maradékaik cikkeit róluk, elég világos lenne, hogy az igazi kommunistát mindenek előtt az egészen döbbenetes, csak a szociopatákéval egy lapon említhető gátlástalanság jellemzi. Akkora gátlástalanság, ami normális embernek rémálmában sem jut eszébe és éppen ezért úgy hat rá, mint egy űrből jött vírus.

Turbulencia (törölt) 2008.08.06. 12:04:39

Exe Géza,

Elég sok mindenkit jellemzett a 20. században döbbenetes gátlástalanság. Meg korábban is. Sokat kell még tanulnod.

Űrből jött vírusok márpedig nem léteznek. Az biztos, hogy a kommunisták soha nem kerültek volna hatalomra, ha kezdetben nincs egy rakás ostoba, naiv, de jó szándékú ember közöttük.

Olvad Marx helyett inkább a "Sötétség délben"-t, érdekesebb olvasmány.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2008.08.06. 13:08:39

Ejnye ez a hang... Sokat kell még tanulnom? A Sötétség délben jó 20 éve megvolt, mint alapozó edzés. Tudod, majd ha becsókoltad Safarevicstől A szocializmus mint világtörténelmi jelenség c. cuccot, Klinkhameréktől a Könyörtelen messianizmust, no meg Salamovtól a Kolimát majd akkor - talán - egy súlycsoportban leszünk.

Az ostoba, naiv és jószándékú emberek nem voltak kommunisták, csupán ostoba, naiv és jószándékú emberek. Elég hamar ki is nyírták őket, még a 20-as években. Ugyanis az ilyeneket pont hogy nem tűrték meg maguk között a kommunisták. Aki túlélte azokat az időket a pártban, mind kisebb-nagyobb gazember volt. Nem pedig naiv.

Naiv egy rövid ideig legfeljebb a nyugat-európai társutas értelmiség lehetett, de Orwell katalóniai élményeinek kiadása után (1938) már ezek is szándékos és gyilkos gaztettek ismeretében és jóváhagyásával maradhattak kommunisták.

A magyar forradalom után Albert Camus azt mondta, hogy 1956. november 4-e után tisztességes ember nem lehet kommunista.
Erre tett rá még egy nagy lapáttal a Gulag-szigetcsoport 1973-as megjelenése.

És ezek után még mindig azt akarod eltáncolni, hogy a kommunista az naiv?

Google 2008.08.06. 13:51:37

Talán még szűz is, nemcsak naiv.

Amit ők elveknek neveznek, azok, nagyon jól megfogalmazta Gyurcsány -a nemkommunista- szóval azok: trükkök százai.
Felhasználták, használják az emberek haragját, kétségbeesését, hogy magukhoz ragadják a hatalmat és minél tovább megtartsák azt.
Az amúgy sem könnyű életet még nehezebbé teszik. Persze, nem a kollaboránsaikét, akik ölég jól megéltek/élnek ebből a szimbiózisból.

Turbulencia (törölt) 2008.08.06. 16:31:54

Exe Géza,

"Az ostoba, naiv és jószándékú emberek nem voltak kommunisták, csupán ostoba, naiv és jószándékú emberek."

Aki önmagát kommunistának nevezte akkor is, amikor ez nem előnyökkel, hanem csak hátrányokkal járt, az bizony kommunista volt.

"És ezek után még mindig azt akarod eltáncolni, hogy a kommunista az naiv?"

Azok voltak naivak/ostobák, akik még azelőtt voltak kommunisták, mielőtt a kommunizmus hivatalosan beköszöntött volna.

Google 2008.08.06. 18:01:57

A primör-kommunisták voltak a naivak, ugye?

Isten nyugtassa Szolzsenyicint!
A többi nem érdekes.

mind2 (törölt) 2008.08.06. 19:57:19

Tegnap találkoztam egy emberrel az irodánkban : bőszen szidta a most regnáló kormányt, az apeh -ot , meg a többi államHATALMI szervet, nagy hanggal, .... fröcsögő nyállal, mondván rohadna meg az összes szemét " kommonista " .... hagytam, hadd fröcsögjön, de kissé furcsává vált a nagy kirohanása , ugyanis egy idő után - a túl sokat és gyorsan beszélő emberek egyik legfőbb hibája - ellentmondásba keveredett magával, merthogy : ismeri ő xy - t szemét trógert, aki régen igazgató volt mondta is neki, hogy A.... - kám , mi a f...- t csináltok ti itt ebben az országban ( erre én halkan megjegyeztem, hogy hisz ő egy mszp-s országgyűlési képviselő jelenleg ) meg múltkor is találkozott yx - szel annak is mondta, hogy O...... - kám tönkreteszitek ezt az országot ( erre én : hisz O....ka is mszp-s politikus... ) szóval minden mszps haver volt, tegezés volt,persze mindegyik tegező módban irtó nagy leba.... - t kapott tőle.....elmondása szerint utcán, kocsmában, kivel hol találkozott.
Nos ez az ember végre elhagyta az irodánkat. Kollégám megszólal : tudod te hogy ez a f... mekkora komcsi volt évtizedekig ? Munkásőrség, összelopkodott balatoni nyaraló, a nyelve hosszabb volt mint a keze, mindenki félt tőle, mert állandóan jelentéseket irogatott stb.
Csak mosolyogtam. Végig éreztem hogy , túl nagy a hang, túl durva a stílus.... hamisság terjengett a levegőben.
Aztán lementem a parkolóba mert postára kellett mennem, emberünk akkor fordult ki a kocsijával a mellettem lévő helyről.
És az autó hátsó részén egy, még az átlagosnál is nagyobb méretű félig árpádsávos nagy Magyarország matrica.
Csak ne lenne egyre gyakrabban hányingerem :(

Turbulencia (törölt) 2008.08.06. 20:06:04

mind2,

Te névről ismered az összes mszp-s országgyűlési képviselőt? Egész pontosan mit is csináltál te a komonizmus alatt? :)

mind2 (törölt) 2008.08.06. 20:19:16

:::))
Hogyne ismerném, főként ha a városunkból való : persze csak névről :) ( Sajnos még mindig érdekel a politika :( ) Egyébként Orwell, Koestler, és Szolzsenyicin is megvolt, ha már " alapozást " említett itt valaki. Hogy mit csináltam a komonizmus alatt ? Vagy inkább cocializmus alatt a'la Hofi ? Felnőttem. Hétfőnként nem volt tévéadás, és apámmal zsugáztunk, meg szabad európát hallgattunk estefelé, még mindig a fülemben van ahogy az adást zavarták. És azokban az adásokban hallottam először a gulágról. Volt sokol rádióm és MK magnóm, a haveroknak meg szalagos. És szerettem a Nazareth - et, meg a Deep Purple - t. Szóval születtem 65 - ben. Csak ennyit csináltam :)
Próbálom azóta is a szememet nyitva tartani és használni az eszemet. Meg mosolyogni dührohamok helyett. Mint a túlélés egyik formáját, úgy gyakorlom a cinikus mosolyt : :::::))))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.07. 08:08:06

Terence Mefis

Mirror

Big Brother is still watching You and Me Brother
Big Brother is no Brother Brother
He thinks he is God Brother
He lives in the West he lives in the East
He likes travelling Brother
Although his brain freezed before the atomic Age Brother
He had his black Moustache shaved and changed the Slogan on the Walls of the Ministry of Happiness
It goes like this Brother:
" Peace is War peace is War Peace is War"
Do You believe it, Brother?
A Shot of " Victory" Gin before going on
Just to fortify my Soul Brother
Have a Smoke of your " Victory " Cigarette Brother
" Nothing is illegal " Brother
" Since there are no longer any Laws " Brother
As Eric Blair put it Brother
And Our only Chance is my five years old Son Brother
Who put a Mirror in Front Of the TV-Screen Brother
So Big Brother can watch himself now Brother
He must be content Brother
Just like a Brother of mine Brother
Who is dead Brother
Once he said: " Europe is a sinking Ship an 1984 is a leap Year" Brother
Look before You Leap

szubjektiv 2008.08.07. 10:05:24

mind2: Nekem is a fülemben van a mai napig a szabad európa szignálja, a recsegések, legtöbbször ezeken a szülői hálószobából átszűrődő hangokon aludtam el:)
Nem értem minek ír ide bármit, aki nem olvasta Szolzsenyicin könyveit.Törzsfejlődésemben meghatározóak voltak ezek az írások. Kevés ilyen volt. Ennek az embernek a jelentősége felbecsülhetetlen, nem tudhatjuk, hogy írásai nélkül ma mit tudna a világ ezekről a borzalmakról.

mind2 (törölt) 2008.08.07. 18:45:01

szubjektív : a legborzasztóbbnak az egészben a lélekre gyakorolt hatást tartom. Iszonyatos roncsolást és pusztítást végeztek, gondolj bele, nap mint nap egy tudathasadt állapotban élni. Egyrészt az életösztön, az éljük túl valahogy, a menjünk valamire napi megalkuvásai, másrészt az eredendő szabadságvágy, a gondolat kimondásának szabadsága, a szabad helyváltoztatás, a világlátás elvetélt vágya. Mindez évtizedeken keresztül. A nem megyek semmire, de akkor sem fogom szembeköpni magam a tükörben napi dilemmája. Az elmondok a gyerekeimnek mindent esténként, de el ne szóljátok magatokat a gimiben félelme. Persze lehet mondani, hogy ez legfeljebb az érzékenyebb embereknek okozott problémát, de hogy máig elhúzódó - dögletes hatása lett - van ... az biztos.
Nézd meg a mai dillemmákat : szeretem a hazám,egészséges, felemelt fejű , jó értelemben vett nacionalista vagyok. Nem ? Rohadt soviniszta- irredenta - mélymagyar - turbómagyar - szalonfasiszta - náci,,,stb vagyok ? Most nem a Párt központi bizottsága meg Moszkva mondja meg a tutit, hanem pár tucat médiabohóc,véleményformáló díszértelmiségi,akik azért folynak mindenből mert már rég nincs gerincük. Ők határozzák meg a közbeszédet :( Tegyél egy népet ostobává, tanulatlanná, manipulálhatóvá, oszd meg őket, adj nekik cirkuszt,alázd meg őket röhögve azzal, hogy a miniszterelnöki szobában keringő dervist táncolsz valami idióta mosollyal az arcodon , lopd meg őket, csapd be őket, nézd totál hülyének az egész bagázst, add el a jövőjüket, tégy meg mindent, hogy másra figyeljenek, mert az a legveszélyesebb, ha egyszer csak öntudatukra ébrednek. ...stb. Ha gondolkodsz, az számukra a legveszélyesebb. Ahhoz az egyhez nem férnek - hála Istennek - ami a fejünkben van ::))

Sorokin 2008.08.08. 08:15:12

Nálam a 14 évesen olvasott Iván Gyeniszovics egy napja alapozta meg az egészséges antikommunizmusomat. Kevesebb hülye lenne, ha kötelező olvasmány volna középsuliban!
A "szabad világ"-ra gyakorolt hatásában talán csak a Sötétség délbenhez mérhető.
Nem egy vaskos könyv, néhány felesleges és provokatív komment helyett olvassátok el!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.08.08. 11:13:19

Hanna und die anderen,


Igen, persze, gyűlölködünk. Én főleg, mert főállásban azt csinyálom (míg a ballib értelmesség szagért meg tüntet). De tudod, mindennek vannak fokozatai: keresztény az egyszeri hívő és a pápa is. Kommunista volt sok kis csinyovnyik, meg Sztálin eftás is. Ebben így önmagában semmi meglepő nincs.
A Szolzsenyicin-idézet arra világít rá, hogy a komcsik szótárából az "erkölcs" szó hiányzik, és annak csak egy perverz, "dialektikus" változata létezik arrafelé. És mivel a komcsi fókusz annyi maradt, hogy megtartsák a hatalmat, így ehhez különböző eszközöket vetnek be - olykor magát a diktatúrát, olykor a maffia-módszereket, lásd Veres Jani és köre.

Itt pl. meg lehet nézni, hogy a "nem-komcsi" Gyurcsány-kormány a "komcsinak látszó de még véletlenül sem komcsi" figurákat hogyan tartja el állami bébipapin:

www.hetivalasz.hu/cikk/0807/tiszteletdijeso
www.hetivalasz.hu/cikk/0808/lathatatlan_legio

Van ottan KISZ első titkár, meg MSZMP agit-prop osztályos vezető, ma vagyonkezelők meg egyebek élén.
De ez biztos csak a véletlen műve, és akik emezeket lekomcsizzák, azok biza gaz gyűlölködők.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.08. 11:41:28

Gabrilo, épp az imént én is le lettem komcsizva

a címkézés veszélyei...:)

ÁrPi 2008.08.08. 12:58:22

A Hannibal Lektűr-attitűd 2008.08.08. 11:41:28

""Gabrilo, épp az imént én is le lettem komcsizva""

Lecter, valami más térben komcsizták le személyedet? Mert itt bizony "az imént" nem :)

TE CSAKIS (már amennyiben úgy értelmezhetem az előttedszóló szavait) gyülölködésváddal vádolódtál meg, amit még lehetne akár szdsz liberális meg mittudomén miféle nemkomcsi tulajdonságként is regisztrálnod; Szegénykém ilyen a helytelen értelmezés veszélye: Felcímkézettnek érzed magad.

ÁMbár ha netalán azok között vagyol akiket Gabrilo úgy illet:

"komcsinak látszó de még véletlenül sem komcsi" figurák akiket eltart a kurmány állami bébipapin???

Google 2008.08.08. 13:23:34

De ezek a nem-komcsi komcsik miért nem választják, miért csak ajánlgatják a Szabad Versenyt?
Miért az állam megkopasztásában lelik meg életük értelmét?
Miért isznak óbort és prédikálnak vizet?

Általában azok érzik magukat felcímkézetteknek, akik óriási pecsételőkkel szaladgálnak a világba.
Hiába, ki mint él, úgy ítél!

Gyűlölködünk, hát persze. Szolzsenyicin is gyűlölködött, azért kellett elhagynia az országát. Gyűlölte a kommunizmus óriási eredményeit.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.08.08. 13:55:45

Hmmm...
Végülis ergé nem írt semmilyen forrásmegjelölést, úgyhogy akár úgy is lehet értelmezni, hogy az idézet szövegét csak ő gondolja, az író halálának aprópójából.
Érdekes a dolog, mi a megoldása? Tudja valaki, hogy az idézet honnan származik? És kitől?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.08. 13:57:34

Ez a legyakrabban használt magyar nyelvű Szolzsenyicin-idézetek egyike. Sajnos nem tudom felkutatni, hol jelent meg eredetiben és hogyan szól orosz nyelven.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.08.08. 14:04:56

OK, de honnan származik? Ha oroszul nem is, magyarul csak megvan a forrása?
Ne mondd nekem, hogy újságíróként leírtad volna, ha nincs a kezedben hivatkozás...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.08. 14:26:42

baál kultusza volt talán az a téves hiedelem, amivel az Ószövetségi próféták a legtöbbet hadakoztak a sok-sok kánaánita hiedelem közül.

A nagy Róma baja is meggyűlt velük.

Meggyőződésem szerint Karthágó lerombolása és helyének sóval behintése az egyik leginkább helyénvaló cselekedet az emberiség történetében.

Cypriánus 2008.08.08. 14:34:36

Elpet!
Karthagót hihetetlen aljas módon, szószegéssel veszejtették el a rómaiak. A lakosság jó része odaveszett a brutális ostromban, ami teljesen fölösleges is volt, mert a Karthagóiak önként behódoltak volna, a rómaiknak azonban csak a város pusztulása volt elég . Ez nem helyénvaló cselekedet volt, hanem ocsmány népirtás.
amúgy a térség annyira kiáltott egy gazdasági és adminisztrációs központ uán, hogy 100 év múlva C. Julius Caesar újraalapította Karthagó városát. A VII. századtól, amikor a város tönkrement, közeli "elővárosa" , Tunisz vette át szerepét (mindmáig)

Cypriánus 2008.08.08. 14:38:04

ja, amúgy egy rakás jeles "római" személyiség később valójában pun volt, Septimius Severus császártól egész Szt. Ágostonig (igaz, róla nem igazolható egy az egyben hogy pun lett volna, de beszélte az akkor már kihalófélben levő nyelvet, úgyhogy valószínű)

ÁrPi 2008.08.08. 15:51:57

Elpet!

Szerintem a baalvány-imádás itten nem attitüd senkinél sem :) Hanem csak a lektür :)

Téglagyári Megálló 2008.08.08. 17:34:15

Elpet,

az ábrahámi gyermekáldozat is innen jön?

---
Ezek után az események után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. Akkor ezt mondta neki: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.
---

states 2008.08.08. 22:12:06

Látom, elkerülte a figyelmeteket, hogy a Népszabó is megemlékezett a maga módján az íróról, úgy látszik a Nobel-díj csak bizonyos íróknál jelent garanciát a minőségre, mint például Kertésznél, más esetekben édeskevéset bizonyít. Ami viszont ízléstelen és gusztustalan az az, hogy mindezt a halála alkalmával érezték szükségesnek leírni. Úgy látszik az a Teller-levél-szindróma visszatérő jelenség a balliberális zászlóshajón:

"Szolzsenyicin nem volt tehetséges író, s noha könyveiben
a cselekmény lehet fordulatos,
a hősök nem elég árnyaltak, gyakran sematikusak. Dokumentumok alapján, cédulák tízezreivel, aprólékos gyűjtőmunkával megalapozott regényein átsüt az ideológiai-eszmei mondandó, amelynek didaktikusságát csak a rendszerváltásokig feledtette az, hogy egy hamis, ideológiákkal fertőzött, didaktikus rendszer ellenében szólt.

Élete utolsó műve botrányt kavart: az oroszországi zsidókról szóló 200 év együtt (2001-2002) két kötete antiszemita sztereotípiákból összeollózott áltudományos mű. Szolzsenyicin alaptételeinek egyike az a szlavofilekhez visszanyúló gondolat, hogy az orosz forradalom idegenek, jövevények műve, s durva beavatkozás az orosz fejlődésbe. Az életművét lezáró kirekesztő művel diszkvalifikálta magát az értelmiség köréből - egy tolerancia híján lévő író vajon tolerálható?"

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.08.10. 01:16:45

"regényein átsüt az ideológiai-eszmei mondandó, amelynek didaktikusságát csak a rendszerváltásokig feledtette az, hogy egy hamis, ideológiákkal fertőzött, didaktikus rendszer ellenében szólt."

Ez biztos? Nem csak arról van szó, hogy Szolzsenyicinről mindenkinek elsőre a gulág meg az ellenzékiség jut az eszébe, és sokan képtelenek a regényeit regényként olvasni?

szubjektiv 2008.08.10. 19:55:09

Sorokin: bennem is ez volt, hogy kötelező olvasmánnyá kéne tenni. Szerintem a Legyek ura helyett jöhetne.
mind2: "Ahhoz az egyhez nem férnek - hála Istennek - ami a fejünkben van ::)" Lefelejtetted azt, hogy még:( Az 1984 nem utópia, nem is előpia, hanem a jövő. Egyébként én sem tudtam volna jobban mondani.
Nekem valahol jó dolgom van, volt, mert sok derék embert ismerek, akik a tükörbe nézést naponta gyakorolták és nem rokkantak bele. Halnak ki, ez a baj.

Freetibet (törölt) 2008.08.10. 22:58:54

"Járj nyitott szemmel és vigyázz magadra jól!" Hirtelen nincs jobb ötletem, mint Lukács Lacit idézni a Tokfalvi bejegyzésének a végigolvasása után: konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9534

Ez most egy kopp.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.08.11. 01:51:58

Ezt az idézetet már 2006 február elején terjesztették a 'neten, jó kérdés, eredetileg honnan származik.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.11. 09:55:10

off

kedveseim: a nickemnek természetesen nincs köze a pun hadvezérhez

A Hannibal Lektűr-attitűd
hannibal.blogter.hu/?post_id=54250

on

Invictus 2008.08.11. 12:21:12

Az idézet tényleg neccess, mármint a hitelessége.
Nem mintha nem gyűlölte volna a bolsevikokat, de gyanús, hogy nem tőle származik, pl. a wikiquote-on sem találni.
Egyébként remélem mindenki tudja, hogy a derék Iszajevics ha megérte volna, tapsolna a Grúzia elleni büntetőhadjáratnak, mint derék orosz nacionalista. A Szerbiát bombázó NATO-t pedig Hitlerhez hasonlította. Igaz élete vége felé már kicsit elborult az agya...

almodhi 2008.08.11. 12:51:58

Kedves ergé!

A Tokfalvi-blogon leírtak után (konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9534), itt lenne az ideje idézet-ügyben valamiféle helyreigazításnak vagy legalább 'elbizonytalanodásnak'.

Szerintem Szolzsenyicin emléke megérdemli.

(És a reakció egy picit tovább nőne a szememben...)

a.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.11. 14:17:03

várhatsz az 'ifjúnormális' reakcióra(sic!: :))))
süti beállítások módosítása