Ha a Kocsis hajt
2008. augusztus 22. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Ha a Kocsis hajt

 A magyar multitalentumok gyöngye, Kocsis István lesz a BKV új vezérigazgatója az Index információi szerint. A BKV-t, amelynek legutóbbi vezetői, Aba Botond és Antal Attila egyaránt a vállalatmenedzsment zsenijei voltak, most egy újabb vezérfotelből vezérfotelbe ejtőernyőző  elvtárs menedzser fogja irányítani.

 Kocsis a következő állami intézményeket vezette eddig: az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, később pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója volt. A MÁV Start igazgatósági elnökeként is tevékenykedett és máig az OTP külsős igazgatósági tagja.

 Kilencvenes évekbeli pályafutásáról volt ufis kollégánk, Bódis András írt évekkel ezelőtt a Heti Válaszban. Eszerint a rendszerváltozás után Kocsis látszólag leszámolt pártállami múltjával, eleinte ugyanis az MDF-holdudvarban lelt önmagára. A Horn-érában aztán sebtében visszatalált övéihez. Hősünk 1996-ra jutott az ÁPV Rt. vezérigazgatói posztjáig , ezután általános vezérhelyettes lett, és munkaköri kötelességből ellenjegyezte a Tocsik-féle szerződéseket. Később - Csiha Judit privatizációs miniszter engedélyével - az általa (is) gerjesztett energetikai privatizáció során jól járó német RWE Energie céghez szegődött havi 18 ezer márkás tiszteletdíjért.

 Kocsis István részletes pályafutását a Manager Magazin írásából ismerhetik meg az érdeklődők. Kérdés: adjunk-e hitelt Csányi Sándornak, aki szerint “Kocsis István egy rendes ember”? És persze: mihez kezd majd a BKV nevű csődtömeggel ez a rengeteg állami vezérigazgatóságot megtapasztalt rendes ember?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr69628241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.22. 19:32:25

nincs olyan, hogy rossz elvtárs.
olyan van, hogy az elvtárs rossz helyen van.

van aki egy életen át keresi az igazit...

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.08.22. 19:40:52

Vajon eljön-e az az idő valaha is, amikor nem politikai, hanem szakmai alapon döntenek ilyen kérdésekben?

Biztos jó kapcsolatai vannak. És mi, a pórnép, csak a jéghegy csúcsát látjuk. Már amikor azt látjuk. Aztán amikor majd egyszer nem látjuk meg azt se, akkor elsüllyed a Titanic.

Francois Pignon 2008.08.22. 19:41:56

Nagyon tud valamit ez az ember, ahogy újra és újra felbukkan valahol. Persze sosem a versenyszférában.

Törppapa 2008.08.22. 19:44:21

Van "szerencsém" személyesen ismerni társaságból . egy barom . Csányi meg persze hogy csipi mivel haverja több közös vállalkozásuk van és a Kocsis Fb tag az OTP -ben

Sitrep 2008.08.22. 19:59:28

ha még csak az lenne.. rendes igazgatósági tag ő ám
www.otpbank.hu/OTP_Portal/online/CH03050201000000.jsp

Orcsány_Virenc 2008.08.22. 20:00:23

Azt se felejtsük el, hogy az ő paksi királysága alatt történt 2003-ban a kettes blokki emlékezetes súlyos üzemzavar, amelyben minden felelősséget elhárított magától, és hosszú évekbe került, mire sikerült normalizálni a helyzetet. Természtesen ezt ő személyes sikertörténetként élte meg, és a jól végzett munka jutalmául került az MVM vezérigazgatói székébe. Amiről nem tehet, de érdekes megemlíteni, hogy ráadásul beszéghibás is szegény, nem képes normálisan hangsúlyozni a szavakat, ezért énekelve beszél. Ideális polihisztor-menedzser típus, aki minden poszton helyt tud állni, amíg megfelelő a hátszél.

borovi 2008.08.22. 20:01:09

semmit nem kezd vele. nem is azért megy oda, hanem mert ott nagyon jól fizetnek. egy darabig ellébecol majd iszonyat pénzekért, pérémiumokért, miegymásért, aztán ha már csinálnia is kéne valami vagy kényelmetlen lesz számára a dolog, tovaröppen. persze előtte ő is végkielégül ötven, hatvan, akárhány milliókért. a bkv meg közben csendben rohad tovább.

Bking Soda 2008.08.22. 20:05:22

VIGYÁZAT!

Balról
Kocsis
Várható...

Spéter46 2008.08.22. 20:10:47

Ez az elvtárs mindenhez ért!
Kaszálj Pista!!!!!

is 2008.08.22. 20:12:06

ennél bizony lett volna jobb választás is, de mondjuk annyi esélye még van, hogy milyen vezighelyettesekkel veszi körbe magát. mert ha cserébe több pénzt tud kilobbizni, akkor még jól is jöhet a BKV-nak.

Dr Kangörény 2008.08.22. 20:31:29

Biztosan ő szarta el Pakson a fűtőelemeket, mi?

Egyébként pártállástól független jelenség, hogy aki egyszer vezérigazgató volt, az lejjebb már nem adja. Nektek egy szoci topmanager csípi a csőrötöket, de ha kivárjuk az időt 2010-ig akkor a jobboldali top managerek kapnak jó pozíciókat.

Az én véleményem az, hogy olyan ember nem létezik, aki atomerőművet ugyanúgy elvezet, mint egy közlekedési vállalatot.

Dr Kangörény 2008.08.22. 20:31:30

Biztosan ő szarta el Pakson a fűtőelemeket, mi?

Egyébként pártállástól független jelenség, hogy aki egyszer vezérigazgató volt, az lejjebb már nem adja. Nektek egy szoci topmanager csípi a csőrötöket, de ha kivárjuk az időt 2010-ig akkor a jobboldali top managerek kapnak jó pozíciókat.

Az én véleményem az, hogy olyan ember nem létezik, aki atomerőművet ugyanúgy elvezet, mint egy közlekedési vállalatot.

Törppapa 2008.08.22. 20:41:18

Kangörény ezen a szinten már nincsenek jobb és baloldaliak hid el inkább ugy fogalmaznék vannak érdekcsoportok és azok emberei . Ha jobb és baloldalit keresel inkább kisebb területi párt irodákat nézeges ott még van olyan hogy pol beállítotság ( owszt el mulik ha fel kerül )

Tassadar 2008.08.22. 20:49:06

Kangörény, ha ő volt ott a főnök, akkor bizony felelősség az ővé ha valami nem mükszik.

la hermandad 2008.08.22. 20:55:05

Csányi úr a kormányhoz közelálló... valaki. Ő is rendes. És a kormány is. Nagyon is.

Machiavelli 2008.08.22. 21:03:54

Kangörény!

Csak az ilyen talpnyalók nem látják, hogy Kocsis, mint főprivatizátor érdemelte ki a BKV-t. El fogják adni, mert ez az érdekük. Minden arra mutat, hogy az ökrök sírjanak a privatizáció után. Mert ugye az állam rossz tulajdonos. A rossz tulajdonos legjobb talpnyalója Kocsis.
Golyót neki!

Francois Pignon 2008.08.22. 21:09:57

Mondják eleget: az állam rossz gazda.
Na és az állami cégek örökös vezetője vajon milyen?

whining (törölt) 2008.08.22. 21:50:43

Az elvtárs nem vész el, csak átalakul. Nem ártana olyan ember a BKV élére, aki buszt mondjuk nem csak Mercedesből látott.

freehckr 2008.08.22. 21:51:26

A BKV-nak reszeltek... ahogy szólna a reklám szlogen: "hülye aki nem látja". A szokásos "balliberális" recept: leamortizál, csődközelbe juttat, áron alul havernak elpasszol.

Legközelebb olyan pártra szavazok, akik az elmúlt 18 év privatizációinak a felülvizsgálatát tűzik a zászlójukra. Gyanítom 1%-ot sem fognak elérni, de én akkor is rájuk szavazok. :)

CrL 2008.08.22. 21:52:48

borovi, dehogy 50, jóval több és kb fél-1 éven belül meg fog történni, hogy lelép. Gondolom nagy a család, kell az extrazsé.

CrL 2008.08.22. 21:53:48

a BKV-nak meg annyi, béke poraira.

karatekutya 2008.08.22. 21:54:51

A BKV--t nem kell eladni, csak beengedni vállalkozókat a budapesti személyszálításba, és megteremteni egy egységes jegyelszámolást. Lásd Hamburg: www.hvv.de/en/about-us/public-transport-operators/
És akkor nem 20 perc alatt érnék be busszal az Újpest központba onnan, ahonnan az 10 perc gyalog.

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.22. 22:37:59

Francois Pignon 2008.08.22. 21:09:57
Mondják eleget: az állam rossz gazda.

Ezt mi úgy tanultuk, hogy "Az állat rossz gazda, mert - mint tudjuk - gazda csak egy van."


Egyébként miből gondoljátok, hogy "jutalom" ez a kinevezés. Nekem inkább ahhoz hasonlít, mint amikor valakit "előléptetnek" szibériai bányafőnöknek.

Az eddigi munkahelyein kedvére fusizhatott, most meg bedobták a mélyvízbe, egy olyan vállalat élére, amit a nap 24 órájában minden irányból árgus szemek lesnek, elég egy rossz lépés és karaktergyilkosság áldozata lesz. A BKV-val nem szimpatizálós tábora szépen előszedegeti majd Atom Pityu régi ügyeit.
Én ha valakivel ki szeretnék szúrni, vagy vmelyik parkolótársaság, vagy a BKV élére nevezném ki :)

Nem lennék a helyében... azért a fizetését felvenném.

nemkellnemzetivagta 2008.08.22. 22:41:10

"a fegyveres sofőr, aki egy országot is elvezet..."

banza 2008.08.22. 23:37:05

Kocsisnak pont nem hiányzik a BKV-s fizetés a megélhetéshez. Ha minden igaz leányfalun van egy 2 ha-os kert közepén álló villája, talán a pekár villa de nem vennék méget rá. Na meg, ha az ember legjobb barátja Cs. Sándor, akkor ott nagy baj nem lehet.

CrL 2008.08.22. 23:46:16

banza, a villa és a family fenntartásához jól jön minden extra millió, de lehet szakmai kihívás neki a BKV megmentése ;]

la hermandad 2008.08.23. 00:00:31

haveri_kutya te nem ebben az országban élsz. itt bukta? a bkv élén? ez egy karrier kezdete.

korrekt orr 2008.08.23. 00:16:25

nemkellnemzetivagta: pont ma van a gödörben Dönci emlékére koncert, majdnem ide vág...

Perillustris 2008.08.23. 00:59:18

Úgyis Karola beszél majd helyette.

Bambano 2008.08.23. 01:24:58

A menedzsment külön szakma, az, elvileg, nem probléma, hogy valaki egyszer paksi vezér, másodszor bkv vezér. A probléma az, ha egyszer bukott paksi vezér, máskor bukott mvm vezér, harmadszor bukott apv vezér.

A csúcsmenedzser kifejezésben a csúcs nem a bedöntött cégek darabszámát kellene, hogy jelentse...

ms_mester 2008.08.23. 07:57:20

"Kérdés: adjunk-e hitelt Csányi Sándornak, aki szerint “Kocsis István egy rendes ember”? "

Adjunk-e hitelt Adolf Hitlernek, amikor kijelenti, hogy dr. Mengele humánus, keresztényi alázatú, a légynek sem ártó rendes ember? Adjunk-e hitelt a hiénának, amikor a legelés szépségeit ecseteli?
Az, hogy csányi ezt az izét így méltatja, az én szememben a pedofil gyerekgyilkosokkal teszi kocsist egyenértékűvé.

Mióta van egy "managernek" becsülete, hitele?? Kevesebbet érnek emberileg, mint az előrehaladott májcirózisban szenvedő, a saját mocskában fetrengő, kilométerekről bűzlő utolsó csöves!!!!

(A hasonlatokért elnézést kérek Hitlertől, Mengelétől, a hiénáktól, a csövesektől és a pedofil gyerekgyilkosoktól!)

amos 2008.08.23. 08:20:46

Hogy a picsában van ez ebben az országban?
Van egy pár univerzális,politikus,gazdasági vezető,akik aztán bármilyen körülmények között megmaradnak,mindig csak ők,semmi változás.Pedig az ország politikai,mentális,gazdasági helyzete igen csak igényelné!Nem lehetne ezeket a francba küldeni?Lehet,hogy megszűnne az összefonódás? Egy időre.....

Sir Zet 2008.08.23. 08:43:11

Gyerekek, nem értem, mi a gondotok, korrektül meg volt hirdetve a Bíkéjví oldalán, hogy vezérizgatót keresnek.;) Elvileg bárki pályázhatott volna muhaha:DDDD Kocsis úr nyilván beadta a pályázatát, és tisztességes elbírálás alapján az övét tartották a legmegfelelőbbnek.
(Jajj, nehogy valaki is komolyan vegye ezt a szöveget, jó?:D)

zarlo 2008.08.23. 20:17:37

Csányi a sógora?

Ács Ferenc 2008.08.25. 16:40:41

A nagy kérdés az, hogy a BKV vezetésében uralkodó szilárdan maffiotikus viszonyokat hogyan rendezi át a jolly joker szoci topmenedzser landolása. A korrupcióba belefulladt Antal Attila inkább az MSZP, míg a jelenleg is nagyon durván ámokfutó, a BKV-t kimutatható mértékben szétüllesztő Regőczi Miklós az SZDSZ pénzhordó embere. Vajon Kocsis kiegyezik-e Regőcziékkel, vagy kenyértörésre kerül sor és hozza a saját pénzgyűjtő "automatáit"? Ez a lényeg most Budapesten, nem a Közgyűlés, vagy Demszky.

McDon 2008.08.27. 18:58:08

Nem ő volt Kocsis atya is a Matulán? Egy ilyen univerzális zseniről minden elképzelhető?

CrL 2008.08.27. 19:01:28

hey McDon, long time no c, McCain látom vezet ;]

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.08.28. 22:28:45

Egyrészt Bambano-val értek egyet. Paks gáz, MVM állam az államban, a liberalizáció szabotálása persze akár érdem is lehet szoci térfélen. ÁPV sztoriról nem tudok. Összességében ezek közepes bukások. De a vége ugyanaz, húzzon Csányi vmelyik vállalatába, fájo tovább csak Sándornak a pénztárcája tőle. Az úgyis bírja, mi meg keressük tovább a jó vezetőket. Hátha eljön végre a Jézuskrisztus.

Ács Feri: Regőczi tudtommal Hagyó Miklós embere, Fehérvári üdvöske ő is. Azt terjesztette, hogy SZDSZ tag, amit kétlek, Dancs Gáborral valamiféle háborút vívott, h ki szállt el azt látjuk. Az én SZDSZ-es szaki haveromat is simán kibaszta csakhogy ne legyenek arrafelé liberális szemek és fülek. Én így tudom, de megveszek bármilyen hihetőbb mesét.

Az persze kérdés, hogy Kocsis kipakolja-e Regőczit. Vélhetően nem, de Csányi Sándor tudni fogja kinek és hogyan dolgozik a srác. Vajon hogyan zajlik két olyan oligarcha összecsapása/érdekegyeztetése, mint amilyen Hagyó és Csányi? vagy Leisztingert kellett volna írnom?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.28. 23:45:10

na, azért Hagyó maci nem egy kategória Csányi hadúrral ;-)
süti beállítások módosítása