Piknikelj az Oktogonon!
2008. szeptember 13. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Piknikelj az Oktogonon!

  Polgári hangulatú polgárpukkasztásra invitálnak mindenkit a PARKoló akció szervezői a mai napon a Nagykörút Oktogon és Jászai Mari tér közötti szakaszára, 10 és 16 óra között. A befüvesített, kivirágosított parkolóhelyekre ellátogatva mindenki elgondolkodhat olyan naívnak tűnő kérdéseken, mint amilyeneket a szervezők tettek fel maguknak: hová tűntek a gyerekek az utcákról? Hová tűntek szomszédaink és barátaink otthonaink kapui elől? Hová tűntek a fák, a virágok, a csivitelő madarak? Hová tűnt a csend, a jó levegő, az a felszabadító városi tér, ahol minden nap történik valami új?

 A szervezők egy egynapos figyelemfelhívó rendezvényt tartanak a Körút mentén: ne lepődjetek meg, ha gyepszőnyegen piknikező párokkal, társasjátékozó baráti körökkel találkoztok a máskor mocsokban parkoló autók hűlt helyén. A szervezők szerint céljuk „a városi tér visszafoglalása az autóktól, helyszín teremtése a találkozások, a pihenés és a játék számára. Bár a motorizációnak hála gyorsabb és kényelmesebb lett a közlekedés, közben nem vettük észre, hogy a város mára inkább parkolóházhoz, mint élhető otthonhoz hasonlít”.

 Minden kedves olvasónknak ajánljuk a részvételt: aki időben érkezik, még az egyik főszervező, Radnóthy Szabolcs nagyijának süteményéből is részesülhet. Szabolcs egyébként Reakció-közeli fiatalember, aki egyszerűen nem bír leállni a civil mozgalmárkodással: megboldogult lapunkban beszámoltunk korábbi akciójáról, amely során kertészkedő mozgalmat szervezett egy kutyaszarral körbevett újlipótvárosi háztömbben. Előre az élhetőbb városért!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61661068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivud 2008.09.13. 09:12:18

Hát én nem hiszek a csodában... Gyerekekkel ez a város már nem lesz élhető. Legalábbis belátható időn belül nem. Viszont a felnőttek még talán élvezhetik. De ahhoz is nagy erőfeszítésekre van szükség, mert a város évről évre egyre jobban pukkan le. Mivel ez szerintem elsősorban a mentális lepukkanással függ össze, nem vagyok nagyon derűlátó. Mi lelkünk mélyén igazi városlakók vagyunk, akik szeretik a nyüzsit, a város lüktetését, amíg ott laktunk, józsefvárosi lokálpatriótáknak tartottuk magunkat. Rajongunk a gyönyörűbbnél gyönyörűbb pesti bérházakért, (még akkor is, ha nagyon fáj a lerohadásuk, még inkább a "modernizálásuk", átépítésük, lebontásuk), a gangos lét hangulatáért, a gyönyörű polgári lakásokért. De a gyerekek miatt ki kellett költöznünk a zöldbe - szerencsére sikerült egy igazi polgári kis városrészt találni, nem egy kertes szeparátumot - úgyhogy ha néha visszatévedünk a városba, még jobban szembetűnik a lerohadása. Így hát egyre kevésbé is vágyunk vissza már... Sajnos.

Szibarita 2008.09.13. 09:16:14

Budapet elhetetlen, ELHETETLEN!!!!!111

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 09:26:10

Mert épp azok elől elvenni a helyet, akik nem pöfékelnének aznap (hiszen parkolnak) kicsit disszonáns. Arról nem beszélve, hogy ki az a fafej, aki az autók között, azok helyén akarna - akár csak néhány órára is - piknikelni, rekreálódni, sportolni? Ha még vendéglátóteraszt, netán bringasávot építenének oda, akár csak teszt jelleggel is... Na de álzöld műfüves plázst? Magamutogató önigazolás, akárcsak amilyen a nyár közepi Kossuth Lajos utcai levegőmunkacsoportos demonstráció is volt. Értelmetlen, de legalább zavaró.
Amikor fő közlekedési utak felújításakor sincs betervezve fasorfelúíjtás (vagy ha be is van, akkor rendre kihúzzák végül), addig nem látom értelmét épp azokon elverni a port, azok felé demonstrálni, akiknek közük sincs mindehhez. Akik nem okozói (legalábbis a parkolóhelyken parkírozva bizonyosan nem), hanem ugyanúgy elszenvedői a nagyvárosi zöldterületek rohamos fogyatkozásának.

A Nagykörút - de mondhatnánk bármely más, száz évvel ezelőtt kiépült főutunkat is - már születésekor is a közlekedést szolgálta. Ott annak idején sem terültek el pázsitos legelők. Villamosvonalak futottak rajta már akkor is, és 2x2 konflisnyi (vagy tán még nagyobb) helyek a közlekedésnek, várakozásnak. Persze élő kávéházi teraszok is - de azok is szigorúan a járdán. Akárcsak manapság. Pedig hol volt még akkoriban a motorizáció?!

Épp ezért nem ilyen farral született akciókkal kellene elkezdeni a "népművelést". Sokkal inkább olyanokkal, melyek valódi változást idukálnak - még ha csak lokális szinteken is.
Hisz gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
Ilyen lenne szerintem a méltánytalanul marginalizálódott Gang-Gong féle eredeti kezdeményezése, mely elszürkült bérházudvarok élhetővé tételét tűzte ki célul, vagy akár a Zöld vadművelet virágtelepítő akciói - semmint üres performaszok sütögetése (noha ez utóbbi csapat szándékoltan titkos, anonim stílusával sem könnyen lehet mit kezdeni).

Adni kell, nem csak elvenni! S talán nem csak egy újabb pofont a szarnak...

WYW 2008.09.13. 09:34:47

Elmegy jó anyjába az összes sötétzöld!

Egyik a belvárosban piknikezik, mutatván ez a normális nem a nagy autóforgalom, a másik meg minden képzeletet felülmúló találékonysággal akadályozza az összes olyan törekvést, amivel az autóforgalom kivihető lenne a városból.

Kopiás Attila Steve 2008.09.13. 10:36:21

Nah, elsőre sikerült meglepni, hogy Reakció támogat valami olyat, amiben én meg szervezőként veszek részt (thx Ergé), de azért a commentek helyrebillentették a világ működésébe vetett hitemet... :+)

A legjobban az tetszik, hogy "szándékoltan titkos, anonim stlus", amikor a Park(oló) weblapon fent van pl a Gang csapat is, így egy mondatban sikerült megdícsérni és lehúzni ugyanazokat az embereket...

Szerintem amúgy ez egy kőegyszerű kérdés: fenntartható-e a jelenlegi motorizáltság esetén a belváros jelenlegi állapota? Igen/nem kérdés, és nem sok olyan belvárosit (V-VI-VII kerületit) ismerek, akik szerint "Igen, tök király, hogy ennyi autó van, nem lehet trolival sem közlekedni és nagyon örülök neki, hogy parkolónak és autópályának használják a lakhelyemet, semmi szükség arra, hogy európai (pl prágai) mennyiségű zöldterületünk legyen, mi szeretünk szennyezett levegőben élni és évekkel korábban meghalni". A kérdés szerintem csak ott van, hogy milyen akció segít legtöbbet. A Park(oló) nem váltja meg a helyzetet, csak felhívja a figyelmet egy problémára. Egynek jó, nyilván akkor ér valamit, ha mást is csinálunk mellette, mint ahogy igen. A kérdés, hogy akik szerint ez nem a legtutibb akció, azok ugye részt vesznek főszervezőként valami tutibb akcióban és mindjárt meg is osztják velünk a jó példát?

Viszketeg · http://zagyvasag.blog.hu 2008.09.13. 11:01:12

Érdekes némelyik hozzászóló hozzáállása. Szerintük hülyeség megpróbálni valamit jobbá tenni, inkább megmagyarázzák, hogy miért jó nekünk az a kibírhatatlan szar helyzet, ami most van.

tevevanegypupu 2008.09.13. 11:01:45

A Keleti vagy a Vasarcsarnok kornyeke talan jobban megfelelne ilyen piknikezo helynek..Foldkupacok vannak, nemcsak tiszta beton minden, es a deszkaval elkeritett reszek kivaloan alkalmasak egy kis ejtozesre..(:

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 11:25:42

Nem a Gang az anonim, hanem a Zöld vadművelet, ami éjjel, sötétben, titokban tevékenykedik - mintha Mikkulás lenne. Pedig nem az.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 11:29:22

Vitamin! A körút mitől kibirhatatlan? Ez egy évszázados közlekedési zóna. Mi a túrót akartok tőle mást? Ejtőzésre ott a Liszt Ferenc tér (már ha jut hely a kávéházmaffiától) , vagy a Jókai. Vagy netán a Nuygati tér. Ja hogy ez utóbbival nem foglakozik soha sneki?! Hát igen. Erre mondom én, hogy nem ott kell rendezni a feszkót, ahol nins értelme, hanem ahol van. A körúton nincs.
Ennyi.

Viszketeg · http://zagyvasag.blog.hu 2008.09.13. 11:39:32

Talán azt akarjuk, hogy ne járjon ott annyi autó és ne mérgezze az embereket a rengeteg kipufogógáz. A forgalom csak az utóbbi évtizedekben nőtt meg ennyire elviselhetetlen mértékben, nem egy évszázada ilyen. Ha ott laknál, talán másképp látnád. Aki csak átautózik rajta, az nyilván leszarja és még több forgalmi sávot szeretne.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 11:51:08

És ha nincs parkolóhely - mivel bezöldítitek - attól kevesebb autó fog ott áthaladni? Nemértem én ezt, nehatragudj. Ha új hidakért kampányolnátok, vagy valódi elkerülő utakért, vagy akárcsak a már most is létező külsőbb gyűrűk (Fiumei-Orczy-Haller-Vágóhíd u.) átjárhatóságáért...
Annyiszor elmondtam már, és annyira unom, hogy mindhiába!

tyberius 2008.09.13. 11:54:25

tevevanegypupu: nem úgy van az! Mint láttuk, ott komoly dolgok folynak. Nem szabad megzavarni az "építési" területen futballozó jómunkásemberek összpontosítását! :)

WYW 2008.09.13. 12:15:43

Vitamin!

Legalább ekkora erővel kellene azokkal a sötétzöldekkel harcolnotok, akik minden mélygarázs építési kísérletet meg tudtak eddig akadályozni.

Mélygarázs ahova lemegy az autó és nem parkol az utcán.

Kopiás Attila Steve 2008.09.13. 12:35:25

Milyen parkoló, milyen mélygarázs? Mit keresnének ezek bármit is egy belvárosban? Ez nem hiszem, hogy zöld kérdés lenne, max józan ész. Halad az idő, nő a város. Régen mindenki lovakkal járt, de egy idő után végleg kitiltották ezeket, mert egyszerűen nem frankó, hogy mindent összekoszoltak. Ez nem azt jelenti, hogy a ló rossz, csak hogy nem összeegyeztethető egy többmilliós városban való élettel. Van ismerősöm, akinek van lova és a nyugatinál lakik, mégsem jut eszébe, hogy a lovat ott tartsa, kint tartja Veresen. Pont ugyanez a helyzet az autókkal is, belvárosba autót hozni egyszerűen nem működik. Nem erkölcsi vagy ideológiai kérdésről van szó, hanem puszta logisztikáról: fizikailag nem férnek el, nem tudnak egymástól haladni és nagyobb mennyiségű szennyező anyagot bocsátanak ki, mint amit a nemlétező zöldfelület semlegesíteni tudna. Jó volt, szép volt, megfelelt a XX. század lehetőségeinek, de vegyük észre, hogy ez már nagyon elmúlt. Teszem hozzá persze, hogy a városvezetésnek köszönhetjük a sár 80%-át, hiszen semmit nem tesz azért, hogy a P+R rendszerek létrejöjjenek és az emberek könnyen válasszák a színvonalas (haha) tömegközlekedést. De az autósok 80%-a (nem mind!) is indokolatlanul teszi tönkre saját és mások napjait. Én speciel itt élek (nincs is autóm, minek?) és nap mint nap végignézhetem, amikor ezernyi dühös autós áll a dugóban, nem értve, hogy ő maga hozza létre azt. És másnap megint, és másnap megint... Az ember azt hinné, hogy ha valamivel minden nap szívsz, előbb-utóbb rájösz, hogy nem működik, de nem... Ez viszont még csak az ő bajuk lenne, de miattuk pl az egész kerületben használhatatlan a troliközlekedés. És amikor a 4 ember/nm sűrűségű troli nem tud haladni a 0,1 ember/nm sűrűségű autósforgalom miatt (2 megálló 30 perc, többszöri mérés), vagy órákra elakad az útra lógóan parkolt autók miatt, akkor az ember nehezen tudja elképzelni, hogy ezekben az emberekben túltengene a szociális érzék és a mások iránti szolidaritás.
Abban viszont mindenképp igazatok van, hogy a forgalomcsillapítás nem merülhet ki abban, hogy "az autósok ne parkoljanak mert nem szeretjük, oszt kész". Szerencsére erről nem volt szó, ezt csak ti gondoljátok valamiért. :+) Szerintünk inkább egyszerre kellene a fent említett P+R rendszert kiépíteni, javítani a tömegközlekedést ÉS az embereknek kiszállniuk a kocsiból és alternatív közlekedési formát keresni.
Mondom ezt úgy, hogy jellemzően bicajozom, szóval pont engem nem szokott annyira hátráltatni a népek kollektív szadomazochizmusa, az, hogy autópályává és parkolóvá degradálódik a belváros, viszont csöppet idegesít...

Szibarita 2008.09.13. 13:40:49

A polgarsagnak jogai vannak: Joga van kikoltozni az isten hata moge, hogy aztan belbudara hordja a csemetejet oviba meg altisibe, hogy aztan kikerje maganak, ha valaki azt mondja neki, hogy jarhatna tomegkozlekedessel, megsem lenne muszaj mindig autoval. Rendre:

- A BKV budos, kulturember nem utazik egyutt hajlektalannal

- A kormany dolga lenne parkolokat lerakni, nehogy mar nekem kelljen kenyelmetlenseggel szembesulni

- Fejlesszek fel a tomegkozlekedest ugy, hogy aztan nekem (a kifinomult nyarspolgarnak) is gusztusom legyen azzal kozlekedni, es semmikepp se legyen lassabb az automnal

- Csak az kozlekedik BKV-val, aki nem engedhet meg maganak jobbat

- Nekem az auto munkaeszkoz, 2-3 havonta le kell ugranom Miskolcra

- Akik az auto ellen vannak, azok igazabol rohadtlelku kommunistak, akik azert ereznek belso kesztetest az ingazok anyazasara, mert nekik nem jutott ki ugyanez, leven ez egy magasabb letezesi forma, amire nyilvanvaloan mindenkinek torekednie kene (egyfajta kapitalista nirvana).

Mondja meg nekem vegre valaki, miert nem szopatjuk mar vegre meg oket egy jo vastag behajtasi dijjal?

amondó (törölt) 2008.09.13. 14:17:29

"kambekk · varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 11:51:08
És ha nincs parkolóhely - mivel bezöldítitek - attól kevesebb autó fog ott áthaladni? Nemértem én ezt, nehatragudj. Ha új hidakért kampányolnátok, vagy valódi elkerülő utakért, vagy akárcsak a már most is létező külsőbb gyűrűk (Fiumei-Orczy-Haller-Vágóhíd u.) átjárhatóságáért...
Annyiszor elmondtam már, és annyira unom, hogy mindhiába!"

Kambekk! Az elkerülőutak forgalmat generálnak, és nem csillapítanak. Egy megnyíló elkerülőút egy-két hónapig lecsökkenti a városon áthaladó forgalmat, utána újra telítődnek az utak. Egy újabb elkerülőút mellett hiperek, lakóparkok, depók épülnek, amik csak többletforgalmat keltenek: a Megyeri híd környékén már akkor épültek a lakások, amikor még meg se nyílt.

Jó lenne már a fejekbe vésni, hogy forgalmat csillapítani CSAK forgalomcsillapítással lehet, a kapacitás növelése nem fogja megoldani a problémát. Ha kevesebb átmenő autót akarunk a városba, akkor LE KELL ZÁRNI az utakat, díjat kell szedni. Újabb utak építése hiábavaló, sőt káros.

adampis 2008.09.13. 15:15:37

Tegnap arra gondoltam, hogy akik a körúton közlekednek azok mind vidékiek és nem tudják, hogy mi van ott azért mennek arra. :) nem hiszem el, hogy az emberek a második két órás nyalókázás után tovább szívatják magukat.

Az emberek kiköltöznek az agglomerációba, mert élhetetlen a város, aztán nap, mint nap bejárnak az alvóvárosukból dolgozni, kultúrálódni, élni. Ezzel pontosan Ők generálják a forgalmat, bűzt, dugót, parkolóhely hiányt. Ahelyett, hogy megoldották volna az alapproblémát megsokszorozták. :(

Kéne egy értelmes, keménykezű városvezetés, aki megszervezi a város életét. Sajnos az ilyen akciók csak figyelemfelkeltésre és bulizásra jók, nem változik semmi, hacsak a hangulatunk nem arra pár órára.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 15:42:29

"Egy újabb elkerülőút mellett hiperek, lakóparkok, depók épülnek"
Látod amondó, itt a hiba! Nem épülnek azok a depók, hanem építik őket. Már ha engedélyt kapnak rá. Miért lenne az törvénysuzerű, hogy egy zsúfoltságot elkerülni hivatott kerülőút /híd /alagút mellé újabb zsúfoltságot generáló objektumok épüljenek? Elkerülő út kell és semmi más.

Szibarita 2008.09.13. 17:42:28

Tevedsz kambekk, utlezarasok kellenek es behajtasi dij, tovabba az alibizas megszuntetese. Nagyvarosban akarsz autot tartani? Fizess havi 20 rongyot csak parkolasert. Kozlekedni is akarsz vele a nagykoruton belul? Minden nap 5 rongy. Ha mindennnap hasznalni akarod, havonta kikohogsz 170.000-et, ez talan mar eleg motivacio lenne, hogy az ujgazdagjaink (gyk: nem az ujgazdagok kozlekednek autoval, nekik van nagy pofajuk) kicsit megeuropaiasodjanak

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 18:56:30

Najó, sötétzöldek elmekórral nem tudok mit kezdeni! De remélem jól elvotatok a pikniketeken- mid a hatan, ahányan szerveztétek... Én meg jót pöfékeltem addig is a húsz éves kockatrabamtommal :)))))

beleske 2008.09.13. 19:36:12

kambekk

Tök felesleges vitába bonyolódni a sötétzöldekkel addig, amíg nem képesek megérteni a különbséget ok és okozat között.
Arra sem gondolnak, hogy az ott parkoló autók kb. 70 százaléka helyi lakos tulajdona.
Sebaj, tök jópofa dolog üldögélni a dzsuva közepén, szívni a szénmonoxidot és hülyeségeket nyilatkozni a tévéhíradónak.
Kb. négy mancs-színvonal.

Viszketeg · http://zagyvasag.blog.hu 2008.09.13. 20:53:04

Szánalmas ez a sötétzöldezés, amikor kifogytok az érvekből. Nekünk nem szükséges feltétlenül új dolgokkal kísérletezni. Ott van egy csomó sikeres nagyváros példája, ahol behajtási díjas rendszer működik mindenki megelégedésére. Igen, az autósok is elégedettek vele, mert csökkennek a dugók és akinek igazán fontos autóznia a városban az legalább tud haladni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.13. 21:10:43

Aha vitamin, aha... Nézzetek már körül az ottani kerestek, meg az itteniek körül, aztán gyertek havi 170ezres irrealizmussal!
Egy színvonalas szabályozásban benne lennék, de a radikálszájhabzást el nem fogadom. Pláne nem a körút kapcsán, melynek neve sem véletlenül az hogy KÖR ÚT. Vajon mért nem KÖR PARK?!

De félrte a csörtével. Előbb említettem a szándékosan ellehetetlenített kölsőbb - de még nem legkülsőbb - Fiumei-Orczy-Haller körutat, mint a belvárost elkerülő alternatívát. Mi a véleméyned róla? Mármint hogy immáron az is átjárhatatlan gépkocsival (és tegyük hozzá: villamossal is. Hiszen amit a 24-es ott produkál menetidőben és sűrűségben, az minden csak nem versenyképes utazás.) Szóval?

Kenguru 2008.09.13. 23:35:26

Azokban a városkban ahol VAN behajtási díj, évekkel(ha nem évtizedekkel) korábban kiépült már az elkerülő körgyűrü.
Náunk a rakpart kiszélesítését is megvétózta az ex-főépítész.

Budapesten a belvároson keresztül halad egy csomó fő közlekedési útvonal. Pl Rákoczi út.
Akik ezeken haladnak NEM a belvárosba akarnak menni, csupán olyan helyen van dolguk ahova az út a belvároson keresztül vezet.

A zöldetület növelése szerintem is szükséges lenne, de ez számottevő mértékben csak épületek bontásával lenne lehetséges.
Én támogatnám.

Amúgy a sokat emlegettet Prágában az óváros nem az élő vársoszövet része. Kb olyan mint itthon a Váci utca és környéke.

Szibarita 2008.09.13. 23:50:31

Miert radikalizmus az, hogy csak az uljon autoba, aki hajlando kifizetni a kornyezetterhelest? Tovabba Budapesten is kb ugyanannyiba kerul a kenyer (meg az X5-os), mint Londonban, miert ne lehetne ez a parkolassal vagy a behajtasi dijjal is ugyanigy?

Az egy tevhit, hogy az autosok azt hiszik, hogy nekik alapjoguk a mi varosunkban autokazni. A varos elsosorban a varoslakoke, masodsorban azoke, akik odajonnek.

Parkolasi dijat pedig az is fizet a legtobb nagyvarosban, aki helyi lakos, nem is olcso. Hol itt a problema? Autot akarsz vezetni a varoson belul? Fizess. Millioszamra elnek vilagvarosokban olyan emberek, akiknek jogsijuk sincs es ok is leelik valahogy az eletuket.

DjKaller 2008.09.14. 01:05:28

A Nagykörút valóban a közlekedést szolgálta, de nem az autós közlekedést. A fiákerek, bérkocsik omnibuszok és később a villamos haladását. Valamint a gyalogosokét. Érdemes megnézni néhány régi budapest fotót. Az emberek mindenütt korzóznak, sétálnak, óriási helyek vannak mindenütt. A Kálvin tér, az Oktogon, a Ferenciek tere már rég nem tér, mert mit is értünk tér alatt. A tér csak egy nagy nyílt rész a városban ahol magas a percenként áthaladó autóforgalom, vagy egy olyan terület, mely lehetőséget biztosít bizonyos rekreálódásra. Szerintem az utóbbi. A mai tereken a tér az ami hiányzik, ill. más birtokolja. Régen a gyalogosoké volt, most az autóké.

Amúgy nem porelverés ez a ParkingDay. Az, hogy összesen max 20-30 autó nem tudott leparkolni nem hiszem hogy túlzottan ártott volna az autósoknak, ugyanakkor figyelemfelkeltő volt a rendezvény. Mindig az hívja fel magára a figyelmet, ami újszerű, szokatlan, színes. Ez a megmozdulás ilyen volt. Továbbá olyan értelemben mindenki érintett a kérdésben, hogy mindenki választópolgár, mindenki szavaz. Teljesen lényegtelen, hogy arra járó autósok, vagy autóval nem rendelkező, ill éppen akkor valahol parkoló egyének látták ezt. Akinek nincs autója azzal, hogy szavaz, továbbá hogy mint aktivista résztvesz civil kezdeményezésekben, máris rokat tehet egy zöldebb városért.

Respect Vitaminisiertnek és KA_Steve-nek. Az olyan emberek tényleg tök feleslegesen szólnak hozzá, akik csak azt tudják hajtogatni, hogy ez a város élhetetlen és szarkupac.

1, Ezt én is tudom, de attól, hogy ismételgetem nem lesz jobb, csak ha teszek is ellene
2, Ha neked nem tetszik, menj el, én itt vagyok otthon és szeretnék egy élhetőbb városban élni.

DjKaller 2008.09.14. 01:17:14

Tovább olvasok és nem tom megállni hogy ne szóljak

Elkerülő utak és plussz hidak. Aki ezeket ismételgeti, az nem olvasott még forgalomcsökkentésről szóló anyagot. Forgalmat nem úgy kell csökkenteni, hogy újabb utakat építünk. Azzal csak forgalmat generálunk. Ez a város vmikor könnyen autózható volt. A kommunizmus végnapjaiban megjelentek a nyugati autók és azóta egyre több ember jár verdával. Ez mára olyan szintre fejlődött, amit nem kell magyaráznom bármelyik hétköznap délelőtt - délután mindenki magáévá teheti az érzést. Forgalmat csökkenteni csak sávmegszüntetésekkel, útszűkítésekkel lehet. Ha csak növeljük az autózható felületeket autóból is egyre több lesz, ugyanis azt látják az emberek, hogy itt is lehet menni, ott is lehet menni, sehol sincs dugó, ezért mégtöbben fognak autóba ülni a zászlójukra tűzve a szokásos mondatot "a kocsimban szabadnak érzem magam" és aztán azok az új utak és be fognak dugulni. Lehet hogy túlzottan radikális egyeseknek amit mondok, de az autóforgalmat azzal lehet csökkenteni, hogy elvesszük az emberek kedvét az autózástól és helyette ugyanakkor más alternatívákat kínálunk. Az egy dolog, hogy a BKV-val sok gond van (nem is értem miért szavazta meg megint ez az ütődött város a demszkyt és csapatát), de ettől még mindig ott a kerékpár is. Bizonyított, hogy 5 km alatti távolságokra városon belül gyorsabban el lehet jutni kerékpárral, mint kocsival, és mióta a metór építés tart ez halmozottan így van. Nekem van kocsim, de szinte kizárólag csak vidéki leutazásokhoz használom. Nincs kedvem hétköznap a városban vezetni. Még ma szombaton sem volt 100-as a helyzet, de ma kénytelen voltam kocsiba ülni, hogy az egyik ilyen PARKoló helyre segítsek kellékeket vinni. Én csak azokat az embereket nem értem, akik ott ülnek nap mint nap a Könyves Kálmánon a dugóban. Ha én egyik nap megyek vhová és ott áll a bál, biztos, hogy következő nap alternatív útvonalat keresek, vagy nem megyek kocsival, de a sok IQ harcos mint az állatok a karámban ugyanúgy igába hajtják a fejüket és mennek és állnak, és szívnak és várnak, közben pedig füstölnek.

DjKaller 2008.09.14. 01:34:23

Nagyon jól tette az ex főépítész hogy megvétózta a rakpartot. Ugyanis a Dunaparton álló házak miatt a rakpart szélesítése csak a Duna felé történhet. Mennyir árvízre vágyik még a magyar nép, hogy minden fejbe belevésődjön, hogy így nem lehet folyót szabályozni. Ha befelé szélesítjük a rakpartokat a Duna még magasabbra fog emelkedni. Nem beszélve arról, mennyivel megnőne ott a kibocsátás. A Budapest Dunapart a Világörökség része, mégis a budai oldalon a főkertészek kínjukba már nem tudják mit csináljanak a haldokló gesztenyefákkal. A város régen televolt mára már védett gesztenye és platán fasorokkal. Olyan méreteket ér el a nitrogén-oxidok és a kén-dioxid szintje hogy ezt alig pár fafaj bírja.

A 170 000 csak egy példa volt, természetesen nem mondom hogy ennyi legyen a behajtási díj, de legyen. Londonban is van, és mikor egy éve ott jártam, olyan volt a belvárosi forgalom hétköznap, mint nálunk vasárnap délután.

Épületet márpedig nem bonthatunk. Így is borzasztó, hogy az ún. városkorszerűsítés BP-en nem sortatarozásokat jelent, hanem bontást. És még ha bontunk legalább azokat az ócska szocreál épületeket bontanánk mint a Kálvinnál lévő BKV épület, a Munkáspárt székház a Baross utcában, a Belváros közepén a Deák Ferenc utcánál a parkolóház-iroda komplexum, és a Szervita téren a templom mögötti hányadék. Nem azt kell megsemmisíteni, ami az idegenforgalmat generálja. A külföldiek azért keresik fel BP-et mert egyedülálló századfordulós építészete van. A belső kerületek épületeinek 60-70%-a 1870 és 1910 között épült. Ezt ilyen nagy tömegben szinte egyedülállóan csak nálunk lehet látni. Ez a brutális autóforgalom sokkal jobban gyorsítja a vakolat elöregedését, szürkülését. Mire végigtataroznak egy utcát, kezdhetik újból.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.14. 02:50:23

Tetszik a fiáker meg a konflis? Hát persze... De rá is érünk olyan lassan élni, mint eleink? Minket nem zargat a főnök, a férj/feleség, a gyerek, a kolléga? Nincsenek a város ezer szegletébe szólító ügyeink, feladatunk, intéznivalónk? A város egy négyzetkilométerén mindannyian képesek vagyunk megélni az életünket? Szüleink, barátaink, szórakozási, önfenntartási és rekultivációs zónáink mind 5 km-en belül találhatók?
Bizonyára akadnak ilyen nagyvároslakók is. Ám a maradék kétmillió fővárosi nem feltétlenül él ilyen áldott helyzetben (merthogy ez a helyzet többségi szinten kvázi nem létezik).

Szibarita 2008.09.14. 12:52:58

Mert akinek nincs jogsija, az sosem megy 5 km-nel tavolabb az otthonatol.

Gyk: A csupa nagybetus megjegyzesem Budapest elhetetlensegerol termeszetesen vicc volt.

Ugyanmar, ne jatsszuk a hulyet. Te is tudod, hogy meg tudnal elni auto nelkul, csak kicsit kenyelmetlenebb lenne, en meg meg azt is mondom, hogy mindenkinek jobb lenne, ha az externaliaiadat megfizettetnek veled es akar helyi lakos vagy, akar nem, meg buntetest is fizetnel azert, hogy bunko modon odaronditasz masok orra ala, kiolod a fainkat, bemocskolod a hazainkat es jarhatatlanna teszed az utainkat.

Miert csinalnak ugy az autosok, mintha az autojuk nelkuli eletet mar elni sem lenne erdemes?

eszkep 2008.09.15. 07:20:25

Láttam egy-két ilyen bohócot én is a körúton… A sok buta azt sem tudja, hogy a problémával inkább a városházánál kellene tüntetni. Az meg eszükbe se jut, mennyi mérgező anyagot szívnak be a körúton a FÜLDÖN ÜLVE! (Amúgy én is autóellenes vagyok.)

Kopiás Attila Steve 2008.09.15. 18:59:44

Én komolyan nem értem, mi az, ami miatt az emberek jobban érzik magukat, ha kitalálják milyen a világ, ahelyett ha olyannak akarnák leírni, amilyen. Itt van pl eszkep előző commentje.

"Láttam egy-két ilyen bohócot én is a körúton…"
Bohóc, alapvetés. Nem kell indokolni, bohóc, akire azt monduk.

"A sok buta azt sem tudja, hogy a problémával inkább a városházánál kellene tüntetni."
A sok buta, lásd bohócok. És azt sem tudják, de édes... Mond csak, te ugye fel tudod sorolni az összes demonstrációt, amit az utóbbi pár évben tartottak a városháza előtt? Nem? Miért nem? Csak nem azért mert arról a kutya nem tud? Mert ha esetleg így lenne, akkor lehet, hogy megéri egyszer a politikusok felé tiltakozni-követelni, egyszer meg a pógárok felé figyelemfelkelteni-informálni...

"Az meg eszükbe se jut, mennyi mérgező anyagot szívnak be a körúton a FÜLDÖN ÜLVE!"
Ez tetszik legjobban, a commentelés már gondolatolvasási képességgel is felruházza az embert. Tudja, hogy nem jut eszünkbe. Nem is kellett ehhez kijönnie és beszélnie az emberekkel (akik természetesen pontosan tudták, mi vár rájuk, de ha nem tudták volna, akkor is feltűnik fél óra után az embernek h nem kap levegőt), hogy pont ez az egyik fontossága a dolognak, hogy babakocsi-magasságban is belélegezhető levegőnek kéne lennie...

"(Amúgy én is autóellenes vagyok.)"
Akkor téged is megkérdeznélek, a korábbi kommentelők valahogy elfelejtettek erre a kérdésemre válaszolni: mivel szemmel láthatólag te sokkal hatékonyabb módszereket tudsz a probléma megoldására, te konkrétan mit tettél annak érdekében, hogy javuljon a belváros helyzete?

Pls, az egy dolog, ha nem értesz egyet valamivel, te magad nem ezt csinálnád, szerinted nincs is probléma vagy mittomén, de miért kell ilyen hihetetlen mélységekbe bocsátkozva kezdeni a kommunikációt?

Kopiás Attila Steve 2008.09.15. 19:15:25

Kíváncsi lennék amúgy egyszer a Reakció által képviselt konzervatív underground fenntartható fejlődéssel kapcsolatos nézőpontjára. Ez így valami forradalmi baller dolog (merthogy jelenleg az ezt képviselő civilek nagyrésze nálatok baller kategóriába esik). Vagy lehetne, hogy ez mondjuk kimaradjon ebből az ovis kategorizálásból és azt mondjuk, hogy baller, jobber, egyaránt örülne ha vehetne levegőt? Vagy mi a nézőpont?

Amúgy saját meglátásból elég elkeserítő (lenne ha olyan típus lennék) a helyzet. Nem valami utópiát próbálunk itt sikertelenül elmagyarázni, hanem az 1+1-et. Hogy ha belepisilsz a medencébe, az rossz a többieknek. Ha 100 főből 40 belepisil a medencébe az viszont kiborítóan rossz a többieknek. Ha ráadásul napi pár százezren csak egyszer odajönnek és belepisilnek a medencébe, amit mások rendeltetésszerűen szeretnének használni, arra már nem is keresek inkább jelzőket.

Fent írtam a lovas hasonlatot, továbbra is tartom. Annó a lovak nem fértek a városba, mostanra az autók sem férnek. Nekem éppen se lovam, se autóm, nem mintha nem engedhetném meg magamnak, de egyik sem hiányzik épp most. Városon belül jobb-gyorsabb-olcsóbb a taxi ha mindenképpen autóznom kell (késéstől tárgyaláson keresztül éjszakai közlekedésig mindenre jó), amúgy meg ott az olyan-amilyen BKV, amit főleg az autósok dugói miatt nem tudok használni, úgyhogy marad a bicaj. De még ha lenne autóm (mint ahogy sok ismerősömnek van), akkor (hozzájuk hasonlóan) eszem ágában nem lenne napi közlekedésre használni. Tök nagy segítség ha szállítani kell valamit, ha havonta épp úgy kell leugrani vidékre, hogy a MÁV nem segítség stb. Ha mindenki erre használná, még elviselhető lenne.
Kb mint a dohányzás. Ha szellőztetett dohányzóhelységekben folyik a füstölés, el lehet viselni. Ha rágyújtanánk 20-an a hetes buszon, mindenki megpusztulna. Lehet, hogy "jogom van hozzá", meg "megtehetem, mert fizetek érte", de akkor is ordenáré bunkóság, mások életébe beleszrás és baromi konkrétan másokon való élősködés, hiszen a dugóval (időveszteség) és környezetszennyezéssel (homlokzatok felújítása, növényzet pusztulása, egészségügyi problémák, zajártalom) okozott károkat soha egy autós sem szokta megtéríteni. Fizetsz sok költséget, de a benzin adóján kívül (ami fix h nem a károsultakra lesz fordítva) igaziból mind magadra költöd, azzal meg nem törődsz, hogy amerre jársz, önmagában rombolsz. És sajnos attól mindez nem lesz károsabb, hogy aki felhívja a figyelmet rá, azt elküldöd a fenébe.

Viszketeg · http://zagyvasag.blog.hu 2008.09.16. 09:24:48

Engem is felháborít, amikor olyan embereket bohócoznak le, akik legalább próbálnak tenni valamit, hogy ezt a mérhetetlen környezetpusztítást, amit a napi szinten autóval munkába járók tömege végez valahogy csökkentsék. Legalábbis ennek szükségességére felhívják a figyelmet. Ha ők bohócok, akkor nyilván kedves eszkép tud valami hatékonyabb módszert erre. Sajnos, amíg a többség hasonlóan "gondolkodik", nem várható érdemi változás, hiszen még írástudó embereknek is gondot okoz egy ilyen akció üzenetének a megértése. Ez a legszomorúbb az egészben.

A főváros vezetésének viszont felelőssége többek között az is, hogy a beszívható levegőt biztosítsa a rájuk bízott városban. Be kell vallalniuk ennek érdekében népszerűtlennek tűnő intézkedéseket, mint pl. a dugódíj bevezetése. Nyilván nem a korábban szereplő extrém összegekkel, de el kell találniuk azt a díjtételt, amelynek már visszatartó ereje van, viszont ha valakinek tényleg szüksége van rá, az megengedhesse magának.

Suby 2008.09.17. 00:48:12

Mint szervező nekem is van pár szavam mindazokhoz, akik kételkednek, akik nem értik, akik hülyeségnek gondolják. Sokan panaszolták, hogy miért nem azokhoz intézzük akciónkat, akik rendelkeznek annyi befolyással, hogy ténylegesen változtatni tudjanak: igen, a politikusok. Miért nem a Főváros elé piknikeztünk le? Azért kérem, mert ez a város nem a politikusoké, hanem a miénk. A város azé, aki benne él, aki nap mint nap járja az utcáit, igénybe veszi tereit. Senki nem tudja jobban a városlakóknál, hogy mi kell ennek a Budapestnek, még a politikusok sem. Ezért minden változtatni akarás, minden reformtörekvés, minden újtás eleve a városlakóktól kell, hogy származzon, nem is származhat mástól, hiszen akkor pusztán öncélú magamutogatás lenne. Ezt a pikniket is az elégedetlen helyiek, a városban élők, a változtatni akarók indították útnak, akik maguk is változtatást szeretnének. Ők azok, akik rájöttek, hogy a változás, a változtatás bennünk kell, hogy végbemenjen. A hozzáállásunkat, a szándékainkat, a vágyainkat kell előszőr megváltoztatni, és ezután jön minden. Csak egy határozott, konkrét célkitűzésű város tudja véghezvinni a a terveit, ezen a politikusok nem segítenek semmit - ha a város nem akarja, nem hajlandó, nem tesz semmit, a politika hatástalan marad.

Nem a politika az első, hanem a szándék. Nem a várakozás az első, hanem a cselekvés. Magyarra fordítva: ha szarba léptem, nem várom meg míg valaki letakarítja, hanem fogom magam és kilépek belőle. Ez tehát az első lépés.

A második lépés az emberek bevonása, a szomszédok aktivizálása, közösségépítés, társak gyűjtése a cél eléréséhez; ahhoz, hogy a változás bekövetkezzen, sok sok munka kell, ehhez pedig kevés egy ember. Társak kellenek, akik hasonlóan gondolkoznak, akik ugyanazt akarják, akik tenni szeretnének valamit.

A politika már csak reakció. Meglovagolása annak, ami már amúgy is elkezdődött. Jogi formába önti azt, ami már amúgy is tény.

A világot nem a politikusok alakítják, hanem a hétköznapi, nyílt szívű, tenni vágyó emberek. És akik változást szeretnének, azok nem ülnek a babérjaikon, mert pontosan tudják, hogy a többletenergiát munkába fektetni hasznosabb dolog, mint várakozni várakozni, mint másra várakozni és várakozni, mint panaszkolni és panaszolni, mint kritizálni és kritizálni, önhitten lehurrogni és lehurrogni. Ha én energiát érzek valamihez, az akkor teljesedik be, ha tettek formájba öntöm az érzéseimet. A szavak csupán mihaszna energiafoszlányok, pusztán szavakból csak légvárak épültek eddig, azt meg hamar elfelejti mindenki.

Arra buzdítanék tehát mindenkit, hogy aki már egyszer megtette, hogy kommentet írt a cikkhez, sőt vannak egyesek, akik több helyen is kommentálták az eseményt, azokban valószínűleg megvan a spiritusz, megvan az energia, arra kérem hát őket, hogy hagyjanak fel a szavakkal, és fordítsák tettekre a gondolataikat.

Lássuk is, ne csak beszéljünk róla.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.09.17. 11:09:14

Suby,
ez az apolitikus szöveg nem kicsit Demszky mentő.
Úgy látjátok 1-2 millió embert megnevelni könnyebb, mint a döntéshozó városvezetést jobb belátásra téríteni. :(
Ezárulkodik arról, hogy mit is gondoltok a város vezetőiről.
süti beállítások módosítása