Ma sem megyünk el
2008. október 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Ma sem megyünk el

  Bár ha ketten összeállunk, elég színesek tudunk lenni - különösen, ha megiszunk egy üveg ergoutout -, nem megyünk ki a mai Tarka Magyar című rendezvényre (legfeljebb vicces résztvevőket fotózni, de az nem számít). Merthogy miről is van itt szó?

 Úgy gondoljuk, nem másról, mint hogy azok az emberek és szervezetek, akik/amelyek eddig Gyurcsány Ferenc, illetve az őt mindenben támogató, de most látszólag bomlófélben lévő MSZP-SZDSZ-szövetség seggében voltak, most kikukucskálnak kicsit. Sőt van, aki derékig kihajol, s úgy kiabálja: „Nekem semmi közöm ezekhez!” „Csak érzéki csalódás, hogy itt vagyok!” Mással nem lehet magyarázni, hogy ugyanabban a témában (kirekesztés-ellenesség) Gyurcsánnyal korábban nem éppen ellenséges figurák újabb demonstrációt szerveznek, mintegy elhatárolva magukat a munkásőr-chartától.

 Mi tagadás, odabent már tényleg elviselhetetlenül büdös lehet.

  De hát amikor bebújtak, biztos nem rózsaillatra számítottak. Ezért talán érdemesebb lett volna korábban kicsusszanni. Például akkor, amikor az említett koalíció közpénzen kampányolt az - ahogy ők mondják - „hátéemek” kettős állampolgársága ellen. Úgy tűnik, a határon túliak nem elég tarkák, legalábbis a mostani aláírók közül kevesen ágáltak az ő - tényleges, állami szintű - kirekesztésük ellen. Vagy akkor is rugdalózni kezdhettek volna, amikor nem is olyan régen lovas rendőrök kardlapoztak egy másik elnyomott kisebbséget, a fideszes nagymamákat. Többségük akkor is hallgatott, s jó mélyeket lélegzett. Kellett a pár százezres vagy milliós állami támogatás, a megrendelések, a haveri kapcsolat a kuratóriumban, a jóindulatúan elbírált pályázat, a meghívás a fogadásokra, a kézfogás a miniszterrel. Ma persze, hogy a gazdi bukása biztosnak látszik, igyekszik mindenki kifelé.

 Most azonban már késő. Ha valaki sokáig bújkál egy seggben, az hiába slisszan ki, jó ideig óhatatlanul szarszagú lesz.

 A sors iróniája, hogy a segg meg megy utánuk, s igyekszik visszatömködni őket. De ez már legyen az ő bajuk.

 (Az itt elmondottak természetesen nem vonatkoznak a Védegyletre, a TASZ-ra, a Sikeres Viharsarokért Mozgalom Egyesületre és más, valóban tiszteletre méltó tevékenységet végző szervezetekre.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr43695265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2008.10.04. 22:41:08

Jó hangulatú, politikamentes úttörőavatás Miután én sem voltam ott a Tarka Magyar felvonulásán, azzal hogy csak belepillantgattam az Index online közvetítésébe, vékony szeletet kaptam az esemény hangulatából. Szerencsére a szervezők blogja segítségem…

Trackback: GayBears Blog 2008.10.04. 15:45:25

Gyurcsány a megacivil! Gyurcsány Ferenc állampolgárként aláírja a Tarka Magyar! néven szervezett demonstráció nyilatkozatát, és feleségével együtt részt vesz a szombati felvonuláson. A Tarka Magyar - a szervezők tájékoztatása szerint - az Erőszakmentesség…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2008.10.04. 20:42:27

Revesz Mariusz megverette magat. Meghozza agyba-fobe bordatoresig, ugy szereti az ilyen perverz. A kepviseloi igazolvanyat csak azert mutatta meg, mert tudta, hogy akkor nagyobbakat utnek. Es tenyleg.

stanmore 2008.10.04. 20:45:36

boromir,ténykérdés,hogy több mint 30000 romániai magyar kap a magyar államtól nyugdíjat,mert mondjuk az utolsó félévét itt dolgozta le,államközi megállapodás alapján.Senki nem tudja megindokolni őszintén,hogy mi az indoka annak ,hogy valaki magyar állampolgár akar lenni,ha nem az anyagi haszon.És ne mondjuk ,hogy amagyarságtudat,mert azt ma sem vitatja el senki,ráadásul egyéni kérelem alapján ma is megkaphatja az állampolgárságot.nos lerágott csont ez ,és érdekes módon a fidesz kormány sem támogatta ,amikor hatalma lett volna rá.Ja hogy most így keresztbe tudott tenni ,az más!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.04. 20:45:45

freehckr 2008.10.04. 20:37:14

Ezek sosem fickósak! Ezek mind gyávák. Egymást verték meg, csak finoman, hogy sajnáltathassák magukat.

Pelso.. 2008.10.04. 20:47:01

Francois Pignon,

Megnéztem, kétségtelen.
Elfogadhatatlan a rendőri brutalitás. Sajnálom azt az embert, akinek ki kellett oerálni a szemgolyóját.

Csakhogy, mindez sajnálatos, de várható s egyenes következménye volt az Mtv székházánál történteknek. Véleményem szerint akkor a testületben eluralkodott egy primitiv bosszuálló szemlélet, a helyszini parancsnokok kötelessége lett volna figyelembe venni a mértékletesség elvét.Azonban azt állitani, hogy fentiekre Gy F adott parancsot, -bődületes baromság.

stanmore 2008.10.04. 20:47:09

pimpusz ,ne ragadj ki semmit a szövegkörnyezetéből,mert úgy hamisítasz!

Pimpusz 2008.10.04. 20:47:30

Újabb kinyilatkoztatás: "Senki nem tudja megindokolni őszintén,hogy mi az indoka annak ,hogy valaki magyar állampolgár akar lenni,ha nem az anyagi haszon." Komolyan, érveléstechnikát is tanultál a 3 diploma során? Mert elég butus módon fogalmazol. :)

"Horthy-fasiszta" 2008.10.04. 20:49:16

pimpusz ,ne ragadj ki semmit a szövegkörnyezetéből,mert úgy hamisítasz!

Pimpusz 2008.10.04. 20:51:06

Stan értettem, hamisítok. (Bár nem a mondandód tartalmára, hanem stílusára reagáltam.) Meghamisítottam a stílusod. :) Igazad van, bocsáss meg.

freehckr 2008.10.04. 20:53:30

"ne ragadj ki semmit a szövegkörnyezetéből"

Nyakó úr, Önhöz van szerencsénk? :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.04. 20:53:44

Igazi stanmore csak egy van. Vigyázat, hamisítják!!

jajjnemár 2008.10.04. 21:05:43

stanmore
Használd már rendesen a központozást, ha három k...iváló diplomád van! Ha néha vagy olyan gavallér, hogy hagysz betűközt a szavak között, akkor legyél már olyan elegáns is, hogy szabályosan csinálod: a vessző a szó végéhez ragad, nem a következő szó elejéhez! (Ha eddig nem tanultad meg volna a három diploma megszerzése alatt...) Szerintem egyébként beteg vagy, kezeltesd magad!

Pelso.. 2008.10.04. 21:08:18

Boromir,

Minden éremnek két oldala van, sőt, néha több is.

A határon túliak közül többen emlitették nekem, hogy egyebek mellett bizony jó lenne innen kapni a nyugdijat.Ennek módját az államközi szerződések pontosan szabályozzák, ha jól tudom, az adott országban ledolgozott évek alapján számitható az adott jövedelemarány. Elnézendő, elsődleges szempontjuk nem ez volt, viszont a számukra nem volt egyértelmü a kettős állampolgárság féle kezdeményezés tényleges oka.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.04. 21:08:54

jajjnemár 2008.10.04. 21:05:43

Salvador Dalínak akarja megmondani, hogy hogyan központozzon??

akak 2008.10.04. 21:09:22

Magyarul, aki Révész Máriuszt nem tekinti fideszes nagymamának, az beteg? :D:D
Ejnye, bejnye....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 21:10:26

stanmore

Ha sokat olvaslak, bizony lesír rólad egyfajta identitás zavar.

Magyar vagyok vagy magyarországi? - gondolhatja a tudatalattid.

Neked kell eldöntened, de egyelőre a magyarországira hajazol...

Chicano 2008.10.04. 21:10:35

Tehát megvolt a Nagy Vonulás, vonjuk meg a mérlegét.

A média komoly erőlködése ellenére mindössze ötezren mentek el a várt százból. (Igen, rossz volt az idő, de azért nem ennyire.)
A ballib értelmiségnek az az agy halott fele aki képes bármire csak hogy a média említést tegyen róla ma újból jó nagy segget csinált magából.
Feri tovább koptatta magát, láthatóan nem zavarja hogy egyre nagyobb ciki olyan rendezvényen megjelenni ahol neki is jelenése van.
A felesleges útlezárásokkal Budapest lakosságának megint sikerült elbaltázni a szombatját.
Az aláírók listájáról megismerhettünk néhány vicces nevű civil társaságot akikről egyébként csak az alapítók közelebbi családtagjai tudtak eddig.
Kb. ötezer ember jól megfázott.

És végül: örömmel konstatálhatjuk hogy egyre kevesebb honfitársunkat lehet etetni a barna veszélyről, a növekvő rasszizmusról és kirekesztésről szóló maszlaggal hogy ne a valódi problémák kössék le őket. Nem a kirekesztés növekszik hanem a pánik a kormány megmaradt támogatói között mert jön a Zorbány mumus. Azért meg kár volt ez az egész hajcihő, mert ilyen átlátszó marhaságokkal csak gyorsítják a folyamatot aminek a végén akkorát fog bukni a kormány hogy öröm lesz nézni.

medve2 2008.10.04. 21:16:26

Alfőmérnök! Nem. Nem bánom. Tényleg drukkoltam, hogy ebből a rendezvényből legyen valami, mert sokunkkal ellentétben engem aggaszt a szélsőjobboldali csőcselék. De naív voltam. Rájöttem, hogy valójában érzéketlenek voltak telljesen a jobboldali érzékenységre, és ennek oka, egyetlen jobboldali szervezet sem volt köztük. Aztán egyetlen jobbodali közéleti személyiség sem láttam a híradásokban. És hát persze, hogy Fletó benyomult a hírekbe.

jajjnemár 2008.10.04. 21:16:46

dzsungelharcos
Elnézést... igaz is, a nagy művészeknek jogában áll áthágni a szabályokat, és átfestheti az igazságot is kedve szerint. Márpedig Stanmore igenis nagy művész! Nem kevesebbet tett, mint egy külön uiniverzumot hozott létre a saját koponyáján belül, ami majdnem olyan, mint az igazi, mégis tök másmilyen. Összeszorul a szívem is, ha belegondolok. Nem vicc. Ez gyászos.

Pimpusz 2008.10.04. 21:16:54

Stanmore elment... :( Lehet jelenése van a Comedy Central-on. Aranyköpéseit őrizzük meg szívünkben.

Alfőmérnök 2008.10.04. 21:28:16

Olvasom a MT honlapján:

hitet teszek a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/A paragrafusa (1) bekezdése mellett

Mi a faszért kell hitet tenni az Alkotmény bármely paragrafusa mellett?
Azt inkább betartani kell WAZZEG!

Yasashi Tanuki 2008.10.04. 21:33:20

Pelso.. 2008.10.04. 20:47:01
Olvasd el a Gönczöl bizottság jelentéseket arról, hogy mi történt az MTV székháznál.
www.gonczolbizottsag.gov.hu/
A székháztól kb. 3 percnyire állomásozott a Rebiszes csapat akik 10 perc alatt meg tudták volna oldani az egészet, de Gyurcsány másként tervezte.
Kellett valami amivel ijesztgetni lehet az utca emberét és amire hivatkozva szét lehetett verni a soron következő tüntetéseket.
Már csak ezért is megérné újra megválasztani 2010-ben, hátha megint leül Debreczenivel, hogy elmesélje az MTV székház igaz történtetét.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.04. 21:35:59

Úgy lehet megverettetnie magát valakinek, ha beáll az oszlató rendőrök és a randalírozó tömeg közé. A demokráciákban is oszlatnak fel tömeget és közben nem nézi senki, ki mit lobogtat a kezében, mégha ez egyesek számára nem is túl életszerű. Nekik ajánlom fradimeccs után keveredjen a romboló keménymagba és kérjen külön elbánást a rendőröktől!
Ja, meg saját magát felbaszó kommentelő figyelmébe ajánlom, lényege-e a demokráciának a vandálkodás? témakörben való gondolkozást!

Pelso.. 2008.10.04. 21:39:56

Szivesebben láttam volna, ha a parlamenti pártok kivétel nélkül egységesen, néhány delegált személyes megjelenésével támogatták volna a rendezvény alapelveit,- Gy.F. önálló megjelenése igy hiba volt.

Az viszont megelégedettséggel tölt el, hogy egyebekkel ellentétben ma senki nem gyujtogatott, nem rugdalt kukákat, nem támadt a rendőrökre, nem zsidózott stb.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.04. 21:40:50

Madnezz 2008.10.04. 21:35:59

>Úgy lehet megverettetnie magát valakinek, ha beáll az oszlató rendőrök és a randalírozó tömeg közé.

A rendőröknek elvégre csak automatikusan jár a keze, mint a motolla, aki odaáll, azt megverik, már csak ilyenek.

Újólag megkérdezem, főgeográfus et., Ön szokta magát veretni?

freehckr 2008.10.04. 21:44:51

"Úgy lehet megverettetnie magát valakinek, ha beáll az oszlató rendőrök és a randalírozó tömeg közé"

Direkt csinálta, már letárgyaltuk. Révész Máriusz egy mazochista, neki akkor jó, ha rossz. Ha jó, akkor rossz, tehát neki akkor is jó... egy életművész. :)

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.04. 21:51:11

Parasztok vagytok és kész,Oorbán szarát is megzabálnátok ha adna nektek belőle.

akak 2008.10.04. 21:53:39

Aláírta a nyilatkozott Orbán és Semjén is, Sólyom támogatta a rendezvényt, ott volt a TASZ és több, komoly szervezet. Ugye az nem baj, hogy Morvai Krisztina és Vona Gábor nem ment el a megmozdulásra?

CrL 2008.10.04. 21:53:48

Madnezz, vár a kapcsolat.hu

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.04. 21:56:18

Madnezz 2008.10.04. 21:51:11

Orbánt én pl. meg sem említettem (eddig a mondatig). Maga meg folyton rá gondol. Miért is?

Pelso.. 2008.10.04. 21:58:56

Yasashi Tanuki,

Olvastam, már rég, nem szelektiven...

A REBISZ-t akkor az események esetleges további kiterjedésének megakadályozására hagyták tartalékban, Parlament, egyéb közintézmények védelme stb. Ez volt a lehetséges szakmai megoldások egyik, nem a legjobb, alternativája. A székháznál ugyebár a rendbontóknak nem volt kötelező kihasználni a kisszámu s képzetlen rendőri jelenlétet?
A soron következő tüntetésekre mindez semmilyen hatást sem gyakorolt, lásd: az októberi rendőri fellépés után márc 15-én is voltak randalirozások.

freehckr 2008.10.04. 22:01:15

Pelso.., persze tudjuk mi a szituáció... 1956 októbere is "ellenforradalom" volt évtizedeken keresztül.

BandW (törölt) 2008.10.04. 22:09:19

Na, fasza, máris megy a jobboldali legendárium színezgetése.
:-)))

Minden út ide vezet?
:-))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 22:11:32

Madnezz

"Parasztok vagytok és kész,Oorbán szarát is megzabálnátok ha adna nektek belőle."

A nagy lótoszást! Azt a kincset érő szart a te arcodba nyomnánk, h kigyógyulj a fletoticus-fletotica vírusos járványodból;-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 22:18:34

Madnezz

"Ja, meg saját magát felbaszó kommentelő figyelmébe ajánlom, lényege-e a demokráciának a vandálkodás? "


Vagy-e hülye-e mondd csak?

Azért mert vki elítéli a Révész Máriuszon esett brutált, attól még nem öleli keblére a randalírozó faszfejeket, akik leginkább fletókád életben maradását szolgálják.


Orbán az egyetlen lehetséges megoldást választotta a békés megoldás érdekében, h lecsitítsa az övéit. Ennek neve: népszavazás. Innentől kezdve pedig köze nincs az erőszaknak az átlag fideszeshez, bazmeg.

De ha azzal jössz, h a 300ft miatt szavaztak úgy, akkor étkezésre fogom ajánlani a nemi szervem.:-P

Pelso.. 2008.10.04. 22:18:41

Freehkcr,

56 és 2006 esményei és azok megitélése közé párhuzamot vonni elég furcsa lenne.

A valós szituáció persze az, hogy nem is történt ott semmi, a székház felgyujtotta önmagát, az akkor semmiről nem tehető rendőrök meg egymást verték laposra, -gondolom, igy már kellően tetszetős.

BandW (törölt) 2008.10.04. 22:25:57

"Orbán az egyetlen lehetséges megoldást választotta a békés megoldás érdekében, h lecsitítsa az övéit.."

Hűűűű, ez azért durva.
:-)))))
És ráadásul tök komolyan gondoljátok ezeket a baromságokat.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 22:40:05

BandW

Vitatod-e, h a fidesz tábor kurva dühös volt 2006. őszén?

Vitatod-e, h amikor Orbán bejelentette a népszavazást, nem aratott osztatlan sikert a közel 100ezres tömegben?

Vitatod-e, h ha Orbán akarta volna, a hatalmas tömeg nem feltétlen maradt volna békés?

Azonkívül, h állítod, baromság, érved is van?

Invictus 2008.10.04. 22:49:58

Uhh, látszik az index címlap.
Meg a baloldal szellemi-kulturális főlénye :DDDD

freehckr 2008.10.04. 22:54:25

"56 és 2006 esményei és azok megitélése közé párhuzamot vonni elég furcsa lenne"

Én nem párhuzamot vontam, hanem a "magyar baloldal" hazudozási és tematizálási "kényszerére" próbáltam rávilágítani...

BandW (törölt) 2008.10.04. 22:54:50

ad egy, ki nem szarja le, hogy a fidesz tábor kurva dühös vagy sem?
Állítólag a civilizált emberek képesek kezelni az indulatosságot.

Ad kettő: Orbán és a fidesz elég sok pénzt, energiát és időt áldozott az indulatok fölkorbácsolására. Elhiszem, hogy a tömeg ezek után elégedetlenkedett.

Köszönjem meg, hogy ez a hataloméhes balfasz utána nem robbantott ki polgárháborút?
Eszem ágába nincs.

Ideje lenne kicsit visszavenni a nagy arcból.
Mondanivaló semmi, ego viszont van bőven.
:-))

freehckr 2008.10.04. 23:01:18

"nem robbantott ki polgárháborút?"

Bemutatnád nekünk azt a legalább kettő darab csoportot, akik egy esetlegesen napjainkban kirobbanó polgárháborúban szemben álló felek lennének? Az MSZP fogatlan proletárjai , járókeretes nyugdíjasai, és... !? Azok a masszív megjelenésű sportfrizurás srácok a szokásos kukagyújtogatós randalírozásokról? Gondolod sokáig tartana egy ilyen "polgárháború"? :)

Invictus 2008.10.04. 23:02:25

Ego-t azért a másik oldalon is látok. Pl. abban az ócska MLM-ügynökben (ezt most a habitusára, az emberi kvalitására értem), aki miniszterelnöknek nevezi magát, fél évente új országmegváltó programmal áll elő, stb. :))
Polgárháborúra nem volt túl sok esély, de ha a Főgonosz komolyan gondolta volna, megpróbálkozhatott volna egy szerbiai/ukrajnai/grúziai típusú hatalomváltás kikényszerítésével, lásd narancsos forradalom. Persze valószínűleg nem jött volna össze, és ezt ő is kiszámolta.

Invictus 2008.10.04. 23:04:25

freehackr, szerintem úgy gondolta, hogy Rebisz, In-Kal Security stb. az egyik oldalon, budai fideszes nénik-bácsik és Révész Máriusz a másikon :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 23:09:33

BandW

Pontosan mi is volt a mondanivalód?

Jaaaa, h mi a fasznak dühöngött a fideszesgeci, hogy miután a pártja bukott 2%-kal, kiderül, h átkúrásos választás volt.

Nabazmeg, nyugodjon meg, tegye magát kussba a kötsög fideszese, mi?

BandW

Azt kívánom neked, kibaszottul verjen át a pincér, te meg fizesd a számlát és kussolj! Nehommá eszedbe térjen, h verekedést robbants ki az étteremben!

Idétlen fletocita:-PP

phaidros 2008.10.04. 23:10:26

Azért a bűnözés elleni tüntetésnek, valljuk be, pont annyi racionális értelme lenne, mint a rasszimus elleninek. :)

(A bűnözőket el szokták kapni, elítélik,és megbüntetik, nem tüntetni szoktak ellenük.)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 23:10:54

BandW

Baszki, polgárháborúhoz polgárok kellenének!

Hol itt a polgárság, he?;-)

BandW (törölt) 2008.10.04. 23:13:12

"...kettő darab csoportot, akik..."

Nem kell kettő, egy agresszív bőven elég.

Vállalkozó meg lett volna.
Erről szólt a jobbmédia.
De még mostanság is akadt olyan fideszes képviselő, aki nem vette észre a változásokat, és időn túl szeretett volna akasztgatni.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 23:16:42

"A bűnözőket el szokták kapni, elítélik,és megbüntetik"

Öcsém, avagy urambátyám!

Nagy a te tévedésed, ugyanis 20.000ft alatt nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.

A termény-, tyúk-, fém-, erdő- stb. tolvajok nem ülnek börtönben. Nem kapják el azokat sem, akik kiskorúként terrorizálják a pesti utcán a másik kiskorút... és még tudnám sorolni.

A bűnözés ellen meg azért lenne hasznos a tünci, h hátha akkor lépne vmit a politika a vidéki tarthatatlan helyzet ellen.

www.youtube.com/watch?v=6hfHlgO5Rzo

Csak 6 perc, és benne a lényeg!

Ha az OCÖ tüntethet, akkor...

Invictus 2008.10.04. 23:16:59

Hát BandW, volt olyan MSZP-s képviselő is, aki a megvert PSZÁF-elnökről úgy nyilatkozott egy TV-műsorban: előbb börtön és teljes vagyonelkobzás, aztán a többiről tárgyalhatunk. Ja, az illető most a lehallgatós fideszpolipról siránkozik, egri...

phaidros 2008.10.04. 23:17:02

Az nem polgárháború.

phaidros 2008.10.04. 23:17:50

BandW,

Mártíriusz rémlik? A köztársaság rendőrsége megverte a köztársaság parlamenti képviselőjét... mi volt rá a reakció? Röhögés?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 23:18:54

BandW

"időn túl szeretett volna akasztgatni."

Ahammm, merthogy idő előtt már akasztgattak a fideszesék...

Nem kevered te ezt az MSZP jogelődjével?

Tudod azzal, akitől a mostaniak örökölték a vagyont.

Invictus 2008.10.04. 23:20:01

phaidros, tudod, miért ment oda... és biztos direkt provokálta a rendőröket (szerintem az, hogy "fideszes politikus/képviselő vagyok" az elég volt provokációnak)

BandW (törölt) 2008.10.04. 23:21:26

Ejnye no agresszív kismalac. :-))

Elbukta, hát elbukta, négy év múlva lehet újra próbálkozni.

Nem rinyálni mint a fürdőskurva, meg ide-oda vonulgatni, meg sértődött arccal senkivel szóba se állni, csak semmitmondóan nagyívű szónoklatokat tartani.
Nevetséges.

Ezerszer több lehetősége lenne az mai ellenzéknek tennie valamit, ahhoz a valamihez képest, amit most pótcselekszik.

Elég szép milliárdokért nem csinálnak semmit.
Ha meg azt nézem, hogy 2006 óta a fideszes önkorikban mi történt, hát az sem ad okot derűlátásra.

Ez van.

Ez egy szar ország.

freehckr 2008.10.04. 23:31:05

"Nem kell kettő, egy agresszív bőven elég"

És azt hogy? A szemben álló fél pedig "automatán" van választható "beginner", "advanced" és "professional" szintekkel? :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.04. 23:32:50

BandW

Ezerszer lerágott csont lenne vitát nyitni arról, h trükkök százaival és éjjel, nappal meg este hazudozással választást nyerni, az demokratikus, avagy sem.

Fidesz önkormányzatok.
Én azért úgy látom, mintha Debrecen egy kicsit nagyobbat és jobban fejlődött volna, mint Budapest, pedig Bp-nek 10 évnyi hátszele volt.

Arról meg ne is beszéljünk, h a törvényeket a kormány terjeszti be a saját birkáinak, és azokkal bizony jelentős elvonásokat hajtottak végre az önk.-ok hátrányára. Lásd oktatás finanszírozása!

Csak szerényen fletotica, az elmúlt 6 év legfeljebb a diliház lakóinak adna felmentést dicsekvésre:-))

Invictus 2008.10.04. 23:36:30

Azért kíváncsi vagyok a balosok mit reagáltak volna, fordított esetben (nyer a Fidesz, aztán kikerül egy felvétel, amiben Orbán elismeri hogy hazudott, hogy nyerjenek stb.)
Biztos nyeltek volna egyet, és azt mondták volna egymásnak, na most már mindegy, négy év múlva visszatérünk erre...
Addig is konstruktív ellenzékként segítették volna a Fidesz-kormányt, ahol tudják :))

BandW (törölt) 2008.10.04. 23:46:27

Invictus,

Tudjuk, hogy Orbán hazudott hogy nyerjen, és most is azt teszi.

Ezen semmit nem változtat, ha bevallja.

Az ellenzéknek meg nem az a dolga, hogy segítse a kormányt.
De nem is az, hogy folyamatosan hiszterizálja az országot.

Állítólag civilizált környezetben van értelmes középút.

Invictus 2008.10.04. 23:54:14

Az ország hiszterizálása az elég régen megkezdődött, konkrétan az MSZP hiszterizálta előbb Orbán és a Fidesz ellen, amikor az volt kormányon. Utána lehet nézni Nyakó Pista előadásának, amiben nyíltan emlegette az ellenfél démonizálását mint politikai eszközt :)

heima (törölt) 2008.10.04. 23:54:17

"Invictus"

és miután egy hónap múlva kaptak volna egy lovasattakot egy köteles tüntetés közepébe, nyugodtan keltek volna másnap, hogy helyén volt a hatóság, tagjai közt időjárás zseni vidéki kisrendőrökkel.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:00:51

Hát, örülök hogy meg vagyon a megoldás (nem a fidesz kezdte), ettől teljesen megnyugodtam.

Invictus 2008.10.05. 00:02:52

Amúgy természetesen Orbán is hazudott. Nem hiszem el neki, hogy ő sosem hazudott. :) Ha nyert volna és az MSZP-sek számonkérnék rajta a be nem váltott ígéreteit (ha nem váltja be) nem szólnék semmit. Igaz ő egy dologra hivatkozhatott volna, hogy nem ő volt, aki "elkúrta".
Nem is tetszett a Fidesz kampánya 2006-ban, nem is szavaztam rájuk az első fordulóban. Az MDF-re szavaztam, amit persze az azóta történtek után már nem tennék meg többet. :)

Invictus 2008.10.05. 00:04:44

Az öszödi beszéd kiszivárgása, meg az, hogy lelepleződött, hogy "trükkök százaival" kerülték el, hogy a választásokig úgy tűnjön a pórnépnek, hogy dübörög a pannon puma, az azért egy fokozattal durvább volt, mint az a tény, hogy a politikusok nem szokták kibontani az igazság minden részletét :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.10.05. 00:04:57

Élvezem a kommerek kommentjeit.
Hogy a zOrbán hazudik. Ha így is van, csak az alkalmazkodókészségéről tesz tanubizonyságot. És ez pozitív : a szó darwini értelmében is.

Hát igen : az országot úgy kell kormányozni, hogy a hisztériakeltőknek esélyük se legyen.
Például nem kell azt hazudni, hogy adócsökkentés lesz, aztán beemelni az adókat. Meg nem kell azt hazudni hogy nem lesz vizitdíj, aztán mágis bevezetni.

Valóban : a zOrbán hisztériát kelt, már 2OO2 óta. És ennek nagy szerepe van abban, hogy a kommerek oda manőverezték magukat, gyurcsányistul, emeszpéstül ahova.

És ez valószínűvé teszi, hogy 2O1Oben úgy kikapnak, hogy csak úgy füstöl, és jópár ciklusig nem kormányoznak azután.

Ennek nem azért örülök, mert olyan nagy fene fideszes ( kommerül : fidesznyik ) volnék. Hanem azért, mert úgy vagyok vele : ha már a szüleim életét elkúrták, akkor az enyémet talán már mégse kellene.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.05. 00:10:28

"Madnezz 2008.10.04. 16:49:04
Ha ott lettél volna, akkor láttad volna mikor van világos és mikor sötét. Ennyit a te információidról, ha lennének. :( "

Kicsi fiú, én ott voltam. Úgy látom maga itten vetít, nem kicsit. Konkrétan, hazudik.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:14:17

Invictus,

Ha valaki egy hangyafasznyival mást és többet olvasott az átlagnál, az pontosan tudta, hogy mi az ábra.
Annak az öszödi beszéd osztán nem volt egy nagy truváj, csak végre valaki kimondotta, hogy mi a faszról kellene hogy szóljon a politika.

De ma már látszik, hogy ezt meg senki nem szereti.
Az igazság szar, büdös, gennyes, műveletlen, ronda.

Jobb a cukimázas hazugság.

Hát legyen, én magam már leszarom.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:17:06

Hát, Josquin, én azért sok jóval nem bíztatnálak

Ez egyre inkább el lesz kúrva.

Ja, 2010-től a fidesszel?
Ugyan már. Mit számít?
:-)))

freehckr 2008.10.05. 00:17:58

"csak végre valaki kimondotta, hogy mi a faszról kellene hogy szóljon a politika"

Hazugságokról, ármánykodásról, trükkökről, semmittevésről, primitív szókincsről? Erről kellene szólnia? Erről szólt az "ominózus"...

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:20:47

freehckr,

Vagy nem olvastad, vagy nem értetted.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.10.05. 00:23:05

b+w,
valóban nem számít.
csak az nyugtat egy kicsit, így legalább az esélye megnő, hogy az elkúró(ka)t megbűntetik. És nekem ez nagy elégtétel lenne.
A szitu jelenleg más upsidet nemigen tartogat.

heima (törölt) 2008.10.05. 00:26:43

"Vagy nem olvastad, vagy nem értetted."

Hát igen, nagyon progresszív, ahogy elmagyarázza az elvtársaknak, hogy ezután már nem osztogathatunk mindenkinek, csak a közvetlen inaktív célcsoportnak.

freehckr 2008.10.05. 00:26:46

Ha már csak ebből a kettőből lehet választani, akkor inkább az a válaszom hogy a beszéd "kiszivárgása" után majdnem a harmadára apadt az MSZMP utódpártjának a támogatottsága, és jelenleg is abban a gödörben vannak... Majd ha jövőre csomagolnak az elvtársak az EP-ben, mert megalázó vereséget szenvednek a nyár eleji választásokon, akkor te csak mantrázd tovább, hogy rajtatok, megmaradt egyharmadon kívül senki nem érti ennek a óriási "politikusnak" a beszédét.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:35:00

Josquin,

A veszteseket büntetik, nem az elkúrókat.
Baszott nagy különbség.

De a legviccesebben szomorú az egészben az (és ez nem akad okot a bizakodásra), hogy Gyurcsányt szerették, amíg "elbaszta" (jó, nem ő személy szerint, de ez most mindegy), és gyűlölik, amikor amúgy meg jól csinálja.

Nem baj, majd én is várom a sültgalambot.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:38:02

freechckr,

Kurvára nem érdekel a politikusok magánélete.

Én csak annyit látok, hogy semmi sem ad okot a bizakodásra.

Attól nekem egyetlen miliméterrel nem lesz jobb, hogy mondjuk veszít a maszop és nyer a fidesz.
Akkor meg mi a francért foglalkoztasson.

heima (törölt) 2008.10.05. 00:38:13

"gyűlölik, amikor amúgy meg jól csinálja."

Ez neked most komolyan a jó?

freehckr 2008.10.05. 00:40:09

"Gyurcsányt szerették, amíg 'elbaszta'"

Azért k*rta el, mert nem azért szerették amit csinált, hanem amit elhitetett. :)

"és gyűlölik, amikor amúgy meg jól csinálja"

Mi a különbség a 2004-es, és a 2008-as Gyurcsány között, attól eltekintve, hogy gazdagabb, illetve négy évvel idősebb? Semmi... most is ugyanazt teszi, mint akkor.

freehckr 2008.10.05. 00:43:11

"Attól nekem egyetlen miliméterrel nem lesz jobb, hogy mondjuk veszít a maszop és nyer a fidesz."

Az én igazságérzetemet kicsit helyrebillentené egy mocskosul nagyarányú MSZP bukás. :) Valamint ideje lenne ha valaki most már tényleg nekiállna leegyszerűsíteni az adóterheimet, és az adózással kapcsolatos ügyvitelemet, mert nyilvánvaló, hogy jelenleg az államnak sem, és nekem sem jó... tehát itt valami átverés lesz, az a gyanúm, hogy szándékosan akarják "lerohasztani" az államot valami miatt. Csak tudnám miért?!

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:43:23

Jobb, mint 2004-2006 között.
Biztos lehetne jobb, de a mostani kormányzati hozzáállás sokkal szimpatikusabb, mint 2006 előtti.

Nekem már ez is valami.

freehckr 2008.10.05. 00:44:51

"a mostani kormányzati hozzáállás sokkal szimpatikusabb, mint 2006 előtti"

Most komolyan: mi a különbség?

heima (törölt) 2008.10.05. 00:48:45

"Nekem már ez is valami."

Hát nem vagy túl igényes, de nyugtasson tudat hogy van ezzel még így minimum 1 millió ember.

BandW (törölt) 2008.10.05. 00:52:58

Nem, nincs egymillió szkeptikus.
Sokkal kevesebb van

Viszont van sokmillió, aki várja, hogy becsúzlizzák a szájába a sültgalambot.

heima (törölt) 2008.10.05. 01:39:35

"Nem, nincs egymillió szkeptikus."

Az vlami új állatfaj?

"Viszont van sokmillió, aki várja, hogy becsúzlizzák a szájába a sültgalambot."

Szintén bölcsész, mint tótaw, akinél egy tizensokmilliárdos költségvetés esetén csak két opció létezik, az osztogatós populista meg a megszorítós reformer?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.05. 07:58:18

"BandW 2008.10.05. 00:20:47
freehckr,
Vagy nem olvastad, vagy nem értetted."

Hogy unom már azt a seggséget, h aki nem azt hallja ki az őszödi beszédből, mint Nádas vagy más fasz ballibbancs, akkor az nem érti a beszédet. Én szinte kívülről tudom, nem is voltam 2006. első körében fidesz szavazó (Invictus, figyelsz? MDF én is), mégis csak egyféleképpen tudom érteni:
igazat mondott a hazugságokról....

Jaaaa, h még mást is mondott? Ki nem szarja le?
Ez pont olyan, mintha a férj félórát magyaráz a feleségnek, h mostantól mindent másképp fog csinálni, csak éppen egy-két mondatban megemlékezik arról, h tegnapelőtt félrekúrt a szomszéd Julikával.
Hát én úgy gondolom, h a feleség nagy ívben tenne arra, h mit beszél ezek után a férj a jövőről, deviszontellenben baromira ki volna akadva attól a pár félrekúrós mondattól.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.10.05. 08:27:22

BandW

"Ha valaki egy hangyafasznyival mást és többet olvasott az átlagnál, az pontosan tudta, hogy mi az ábra."

Óóóóóóóóóó bazmeg, ez meg a szokásos másik hazugság!
Én, személy szerint, nem hangyafasznyival, hanem elefántbrokinyival olvastam többet, mégsem tudtam, gondoltam, h akkora nagy a baj, mert akkor még el sem tudtam képzelni, h akad olyan "demokratikus" kormány, ami meghamisítja az adatokat, ugró pumához hasonlítja a rühes kismacskát.

És még vmi:
Ígéret kampány volt már itt 2006. előtt is, Medgyessyt lehetetlen felülmúlni, ezzel nem is lett volna nagy baj, hisz fletó és ovi is nagyot ígért/mondott 2006-ban, de az, h

megfosztják a választót a valóság megismerésétől, ami törvény adta kötelessége a kormánynak, mondván, "nem akartuk megzavarni a választásokat a negyedéves hiányadatok közlésével" (kb.), az egyszerűen minden tisztességes választó agyát felkúrja.
Akiét nem, az....

És azt mondod, h téged nem érdekel a politikus magánélete.
Nagy hiba, ugyanis az nagyon szorosan összefügg a politikai tisztességével. Nem hinném, h skizofrén politikusok lébecolnak szanaszerteszéjjel, akik otthon gazemberek, de amint belépnek a parlamentben megtisztességesednek. A nagy falloszt!

Yasashi Tanuki 2008.10.05. 08:52:31

BandW:
Tehát aki hangyafasznyival többet olvasott az átlatgnál az 2006-ban az összekacsintott Gyurcsánnyal és az MSZP prominenseivel és azt gondolta: "Én ugyan tudom, hogy átveritek ezeket a balek választókat, hogy a következő 4 ében megmentsétek az országot az orbán veszélytől.
Elviselem a megszorításokat mert tudom, hogy megéri. Oh IGEN, IGEN!"
A balekokért meg nem kár - az ő bajuk, hogy nem tanultak meg gyurcsányul.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.05. 10:46:41

Cseppet sem lényeges, hogy gyurcsány hazudott a hatalmon maradás érdekében. Senkinek ne legyen kétsége, ölni is tudna ezért. Egy kis hazugság nem a világ. A gond nem azzal van, amit mond, hanem azzal, amit tesz. Az ostoba harácsolás metodikáját már-már a tökéletességig fejlesztette. Kommunikációs stratégiája oly' hatékony, hogy nem csupán a kommerekkel hitette el, hogy nélküle nincs élet, de az ellenoldal népmasszájába sikerült beleszuggerálnia, hogy hasonlóképeen ragaszkodjanak saját istenpártjuk ideológiájához, jó hosszú időre fenntartva ezzel a jelen állapotot, akármelyik oldal lesz is uralmon.

medve2 2008.10.05. 10:58:50

Az a legfurcsább, hogy miután a szervezők maguknak köszönhetik, hogy kreáltak egy gyurcsány PR-t, most mérgesek a reakcióra, hogy ezt szóvá teszi. Már nem szeretik, írják. Számomra meg azok okoztak csalódást, akik felülbírálták az Amensty-t.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.10.05. 13:40:31

b+w, egy megjegyzés.
Szóval a gyurcsánt most gyűlölik, hogy jól csinálja.
Szerinted mi a jó abban, ha
1. gyf szerint a "szociális biztonság" előbbre való, mint a gazdasági növekedés
2. az adóterhelést nem csökkenti, a központi elosztási arány a gdp 45%a
3. ha a versenyképességi listán vagy 4 helyet hátracsúsztunk tavalyhoz képest ?

És ha ez "jó", akkor amit a zOrbán csinált ( magasabb gazd. növekedés, kisebb államadósság, jó versenyképesség ), az miért "rossz" ?

Alfőmérnök 2008.10.05. 14:07:15

Mr. Falfel kifejtenéd bővebben (min. 1-2 mondat), mit értesz "jelen állapot" alatt (ami szerinted ugyebár a másik oldal hatalomrajutása esetén is fennmarad)?

jozicsenko 2008.10.05. 14:54:14

sziasztok!

BandW-nek:

ha a nagyanyámnak f@sza lett volna, ő lett volna a nagyapám

nincs "mit tett volna Orbán"

GyF nyerte a választást, 6 éve irányít, ami sz@r itt van, az az Ő sara (meg a megyóé, aki mellett Ferike is ott volt)

akkor gyere Orbános szöveggel, ha ugyanekkora szart tesz a nyakadba...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.05. 15:06:12

Alfőmérnök:
Jelen állapotban Magyarország egy mentálisan súlyosan bántalmazott nemzet. Amennyiben 2010-ben csupán annyi történik, hogy Orbán átveszi a hatalmat, úgy esély sincs rá, hogy az erkölcsileg meggyötört, identitásából kifordított magyarság visszanyerje életerejét. Ideig-óráig ez a nihilt elfedi majd a gazdasági fellendülés, ami mindenképpen bekövetkezik, ha ezek a rühesek kitakarodnak a minisztériumokból. Azonban, ha mindezt nem követi egy kulturális megtisztulás, nem sokáig tart majd az aprópénz fölötti öröm.

RoFä 2008.10.05. 15:44:44

Végre egy olyan hozzászólás, aminek van értelme. (Úgy értem, veleje).

Csak alighanem teljesen másképp értjük, de az nem baj :)

RoFä 2008.10.05. 15:49:18

Mr Falafel 2008.10.05. 10:46:41

(Az előző is magának ment)

Eggyel azért jó lenne visszalépni. Az, hogy a fidesz tábora azért gyógyult úgy rá Viktorra és a Struktúrára, mert ezt a fletószopók milliós hadai és maga a Főördög mentálisan kikényszerítették...nos ez kicsit erős. Korábban kezdődött.

Mindenesetre valószínűleg abban egyetértünk, hogy a magyarság lelki-szellemi állapota katasztrofális, de szétszálazni, hogy miért és főleg miben nyilvánul meg, no az már sistergő vitákra adhat okot.

Ami nekem a legszomorúbb, hogy tényleg van egy nagyon komoly elmozdulás az átlegember gondolkodásában a zsigeri-erőszakos, és, igen, rosszul felfogott értelemben vett rendpárti megoldások felé. Nem szeretem.

Alfőmérnök 2008.10.05. 16:00:04

RoFa:
"van egy nagyon komoly elmozdulás az átlegember gondolkodásában a zsigeri-erőszakos, és, igen, rosszul felfogott értelemben vett rendpárti megoldások felé."

Egyetértek, azzal a kiegészítéssel: nem csak az átlagember, hanem átlagon felüli intelligenciával, műveltséggel rendelkező emberek gondokodásában is!
Ez személyes tapasztalat.
De én ezt, bárhogy is gondolkodom rajta, csak egy ócska közhellyel tudom magyarázni: az egyik szélsőség a másikat erősíti.

"szétszálazni, hogy miért és főleg miben nyilvánul meg, no az már sistergő vitákra adhat okot"

Én mindenestre szivesen olvasnék egy ilyen vitát. :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.05. 19:22:55

RoFa:
A 2002-es elvesztett válsztások idején alakult ki az összetartás bármi áron képzete. Csakhogy annak akkor kevesebb negatív felhangja volt, mint a mostani, gyurcsányis változatnak. Akkoriban nem volt sem erkölcsi, sem gazdasági válság. Most meg van, és mindkettőt gyurcsányék okozták. Válság és káosz van, tehát érthető, ha az emberek rendre vágynak. Hogy ezt helytelen attitűd mentén kívánják megvalósítani, az szomorú.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.08. 19:13:50

2006 Okt. 23 18 h sötétségmániások figyelem! (Különösen aki állítólag fotózott akkor a sötétben) Meg azok is süssenek ide akik nem vágják miért szorították az Astoria felé őket a rendőrök. (Bocsánat: bekerítették és kivégezték őket R.I.P.)Mivel, hogy ez volt az előzmény.( Látszik, hogy nem világítanak a lámpák még!) Sajnálom, ha a Hír TV mást mond, nekik az a dolguk, azért fizetik őket, hogy azt mondják amit a szájukba adnak, vagy amit szeretnének, hogy úgy legyen!
www.youtube.com/watch?v=656CS3EZx5E
Persze most is hazudok, a felvételt a kommenyisták digitálisan manipulálták... amelyiken meg a Révész Máriusz szerepelt a Hír TV-ben, azt meg besötétítették az ÁVÓs cenzorok! Csak azért, hogy becsaojanak titeket. Vagy akár az is lehet, hogy ti egy alternatív valóságban léteztek és mást látunk ugyanott!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.08. 19:25:24

Madnezz:
?
Hogy kerültek oda ezek az emberek? Nem az lett volna a rendőrség szempontjából logikus, ha _nem engedik_, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról (!) az Astoria felé hátráljon a balhés csapat?

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2008.10.08. 19:45:03

A logikus az lett volna, ha kora délután szépen lecsukják aznapra a "forradalmárokat". A Parlament felé nem szoríthatták őket! Szép lett volna egy T-34-es becsörtet a Kossuth térre miközben ott van kb. 40 államfő! :) De amúgy is az volt a tervük, hogy a Fidesz gyűlés végén, velük elkeveredve robbantják ki a népfelkelést. Volt aki onnan, még hamarabb odament az Astoriára és kiabálta, hogy segítsetek az ÁVÓsok ölik a magyart!, pedig akkor még nem volt semmi.
süti beállítások módosítása