Mit mondhat Wittner?
2008. október 07. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Mit mondhat Wittner?

  Alig volt sajtóvisszhangja Wittner Mária performanszának, hogy leragasztott szájjal ült be a Parlamentbe. Tiltakozásul amiatt, hogy Arnóth Sándort meghurcolták a „lógni fogsz”-ért, valamint a gyűlöletbeszéd törvényjavaslatot is nagyon rossznak tartja.

 Wittner Mária furcsa módon nem úgy ugrál, ahogy ma a PC elvárások alapján fütyülnek. '56-os halálraítélt ugyan, díszötvenhatos, de nem úgy viselkedik, mint Mécs Imre. De miért nem?

 Szerintem olyan ember, akinek egészséges az önértékelése, ráadásul szembenézett a halállal, nem igazítja a viselkedését a társadalmi elvárásokhoz. Nem fél attól, hogy Gyurcsány Ferenc, vagy esetleg valamelyik véleményformáló értelmiségi csúnyán fog rá nézni. Márpedig Wittnerre sokan néznek csúnyán, hiszen olyan rettenetes dolgokat követett el, hogy részt vett a gárdaavatáson, mindenféle Kossuth téri rendezvényeken, sőt olyan hergelő dolgot is mondott, hogy nem bocsátunk meg.

 Wittner tehát határozottan nem PC. Azonban, ha egy ötvenhatos halálraítélt nem felel meg az Erkölcsimérce Bizottságnak, vagy a Fasisztaveszélyt Feltáró Független Egyesületnek, akkor bajban vannak. Mégse lehet túlzottan támadni egy '56-ost, mert visszaüthet.

 Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda. Szerintem a kommunista múlt nem PC. Ha már olyan nagy divat lett azt antifasiszta harc, akkor részemről kezdeményezem az antikommunista harcot is. A gyűlöletbeszéd ellen, a rendőri brutalitás ellen, a kirekesztés ellen, mások megalázása és meghurcolása ellen. A legnagyobb antikommunistának pedig kikiáltom Wittner Máriát. Úgyhogy tessék szépen tisztelni! Az antikommunista tüntetésre eljöhet Feri és Klára is, lobogtathatnak egy véres lepedőt. Mindenki mindent megbánhat, átértékelhet. Mentegetőzni is szabad. Mi pedig nagyon szépen fogunk rájuk nézni.

 És beszélni fogunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr49701557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2008.10.07. 21:20:20

"Szerintem a kommunista múlt nem PC."
Nagyon nem, bármennyire is azzá akarják tenni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.07. 21:31:26

Húú Lola, ez kemény lesz. :) Minden tiszteletem a tiéd .:)

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.10.07. 21:36:08

You have my axe.

Csak azokat kell távol tartani, akik nem csak hogy a kommunistákat nem szeretik, de szeretnék felvirágoztatni a magyar-lengyel vasúti viszonyokat. Egész Birkenauig.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 21:36:21

a kiindulópontot is végiggondoltad?

hiba 2008.10.07. 21:40:00

A véres lepedő szimbolikáját itt nem értem. Miért lobogtasson azt Feri és Klára? Sikeres nászéjszaka után menjenek a kommunisták ellen tüntetni vagy mi?

tudathasadásos vasaló · http://nokiadoboz.blog.hu 2008.10.07. 21:42:42

szerintem meg az ciki hogy minden ötödik mondatodban a PC kifejezés szerepel...
meg ez a belterj ízű félértelmiségi félig személyeskedő hangnem
magyarul nem lehetne esetleg megmondani a dolgokat, úgy szépen-e? /nyelvésznáci vagyok, naés?/
mellesleg az általad említetteket már a nemzet jogvédője, morvai krisztina elmondta, érdemes meghallgatni az idevágó tarka magyar napi beszédét
vimeo.com/1901015

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 21:43:45

ezek szerint, tehát Wittner Máriának volt egy hőstette és ez egész életére hitelt ad neki?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 21:51:58

terpeszkedő kommunista banda:D:D ezt bármelyik betelefonálós műsorban elsüthetted volna

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 21:51:58

Kedves Lolám!

A butaság nem szégyen. Azért hitelt adni valakinek, mert ötvenhatos volt, és ilyen teljesen demagóg és ugyanakkor irreleváns akciókat hajt végre, nem véletlenül úgy, hogy nem reagál rá senki, az nem véletlen. De azt például nem észrevenni, hogy mekkora antikommunista jobboldali maszlag van, és ezért ezt hatalmas relevációnak feltüntetni az egy csökkentett üzemmódú szoftverre jellemző. Ez olyan, mint szidni a gojozókat. Mindkettő paraszt. Az pedig, hogy mi a liberális, látszik, hogy nem tudod.
Épp ezért ez a hozzászólásod nemcsak hogy fölösleges volt, hanem még inkább az. Egy ilyen incidens miatt kommunistázni kezdeni, nem jogosítvány.

Sebaj.

plastik02 2008.10.07. 21:53:34

kiáltsad. szép pár lesztek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 21:54:32

szerinted az antikommunista harchoz nem tartozna hozzá, hogy próbáljuk csökkenteni az állam i gondoskodás iránti vágyakozást?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.07. 21:54:48

Nagyon nehéz ez. A kommerek legsikeresebb projektje az volt, hogy emberek tömegeivel hitették el: A `70-es, `80-as évekbeli életük, törekvéseik, áldozataik, sikereik, fiatalkoruk és legszebb éveik mind-mind a Párt atyáskodó, védelmező szárnyai alatt bontakoztak ki, ezért hűségesek kell legyenek a megváltozott formában továbbélő Párt-hoz, amely életük folytonosságát adja. Aki tehát a Párt-ot támadja, az az ő életüket akarja sárba tiporni. Döbbenetesen sokan látják így, és nem csak az egyszerű emberek, vagy talán nem is jellemzően ők. Ezért nem illendő kommunistázni. Rettenetes teher ez Magyarországnak, mert ennek okán eltűrik, sőt, kívánatosnak tartják a szocialista network működését.

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 21:55:52

Az se sebaj, hogy nem értelmezhető teljesen a hozzászólásom. Majd kijavítom, ha vágja valakinek az ínyét.

plastik02 2008.10.07. 21:56:29

de ugye az ex-párttagok minden oldalon hullani fognak majd amikor kimentek tüntetni?

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 21:57:45

plastik02: persze, lövöldözés nélkül semmi sincsen ezen a világon. nem is erről volt szó.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:01:35

én kikiáltom Bayer Zsoltot a legnagyobb antikommunistának!

Steve the Great 2008.10.07. 22:06:05

"Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda."

Szerintem ciki mindkettő, kicsit másképp... Bár azt elfogadom, hogy Mécs Imre előrébb végezne a cikiségi versenyben, mint Wittner Mária...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:07:01

de naná, hogy a legcikibb Gyurcsány Ferenc

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.07. 22:08:31

Saját szájat leragasztani ugyanúgy nem elfogadhatatlan, mint a politikai marketing bármely húzása. Meghökkentő húzás, én biztos nem tenném, meg nem is javasolnék senkinek ilyet. De.

Százszor idétlenebb dolog egy nagy lomha, bajuszos embernek LOP-STOP táblákkal bohóckodni. Százszor idétlenebb "nem-lesz-gáz-ár-e-me-lés"-t szótagolni sipító fejhangon. Százszor idétlenebb a "luxusbaloldal" szót minden mondatba háromszor belefűzni. De ez elfogadott, mert sok pénzt adnak nagyon okos politikai marketingembereknek érte. Mint a "Kis herceg"-ben a török csillagász.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:10:56

kunczemacit hagyjuk békén, ő tényleg vicces, jójó tudom mártiriuszozott. De neki tényleg volt humora.
Persze kicsit sem idétlen olyanokat mondani, hogy: erkölcsi hulla, ő tehet mindenről, hogy hazudott

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 22:11:34

Ne szeressétek Wittner Máriát, nincs rá szüksége. A maga útját járja egy kegyetlenül súlyos teherrel.. Lehet vitatkozni PC-ről, de ő más PÉcé alatt élte le élete virágját. Akikkel szemben állt, azok egy része ma szemben ül vele. Egy PC parlamentben. Üljön közéjük, és halgasson.? Nem teheti.
Most lészen majd nagy vitatkozás és okoskodás, tülekedés és elbeszélés egymás mellett, oda sem figyelve a másikra. A leghangosabbakat megismertetném egy 10-12 órás kihallgatással a korabeli 'kifogházban, az 1/4 es felállásban, amikor már sem beszélni sem írni nem tud, és a jegyzőkönyv azzal a mondattal zárul, hogy a kihallgatását megszakítom.
Én 15 évesen csináltam végig, s azt hiszem neki is része volt ilyesmiben.
A minap bejegyzést írtam a blogomban az iraki forradalom kitöréséről. Megszívtuk azt is rendesen, pedig semmi közünk nem volt hozzá. de az akkori PC, mely a második rész vége felé csúcsosodik mi mást jelenthetett volna. Szemtelenség, hogy magamat reklámozom Wittner Mária ürügyén, de oly keveset tudtok, a korról, hogy muszáj megszólalni. Ez esetben még a nácizást is felvállalom, mert az is voltam....Ott, igen ott...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.07. 22:11:40

Természetesen a török csillagász nem adott semmilyen marketingszakembernek pénzt. A gondolatmenet néhány láncszemét nem írtam le. Mindegy, értsétek meg azért.

greg1749 2008.10.07. 22:12:02

kedves tintahal kombájn!

nem hogy, nem értelmezhető teljesen a hozzászólásod, hanem teljesen felesleges is!
el nem tudom képzelni, hogy mi vett rá, hogy ezt most itt leírd!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:17:14

ja, bocs
Ti mind egyéniségek vagytok!
Igen, mi mind egyéniségek vagyunk-én nem!

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 22:17:32

Elpet: egy demagóg veszett el benned, meg sok pénzes marketingember. Elég idétlen az is ebben a helyzetben, hogy valaki ilyen szájtapasztósakat csinál, tudva, hogy általában miért szoktak ilyeneket csinálni. Leginkább két okból, és egyik sem támasztja alá a szándékolt mondanivalót. Ezért is buta még Lolikám szövege, de fikázhatnám még, mondjam tovább?

inszeminátor: a fenti "elemzés" személyes részét akár rád is vonatkoztathatnám. Szerintem abszolúte nem fölösleges véleményt írni egy olyan blogbejegyzésről, ami buta. Tudod, azért találták fel a blogot, hogy véleményt arjanak az emberek. Ám ez a blogbejegyzés semmi újat nem mondott, csak simán komcsizott egyet. Meg hogy Wittner Mária éppen törökülésben kántálja a műanyagsódert. Ha a mondandómat nem értetted meg, állok elébed.

Freetibet (törölt) 2008.10.07. 22:22:21

Wittner Mária az '56-os forradalom és szabadságharcban elkövetett érdemeiért minden tisztelet és megbecsülést megérdemel.
Ettől még számomra egy olyan néninek látszik, aki a mai világról nem igazán van képben'.
Másrészt, abból, hogy nem szeretem a kommunistákat, még nem következik az, hogy mindenféle vállalhatatlan szélsőjobboldali tüntetéseken kelljen résztvennem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.07. 22:22:50

inszeminator

Én ilyeneket ugyan nem éltem át, de kamaszként meg egész fiatal felnőttként benne éltem a RENDSZER-ben. Volt egy hangulata, a kurvaanyját. Amikor érezted, hogy figyelve vagy, hogy időnként jószándékúlag útbaigazítottak, hogy megfagyott az ereidben a vér, hogy senkinek nem lehetett mondani semmit, hogy kussolni kellett nyilvánvalóan szar dolgokról. Amikor az, aki megfigyelt, jobban fosott a sajátjaitól, mint akit megfigyeltek. Hát szánalmas is volt persze. És bizony ott vannak ők most is, és töszik a törvényt. Ja, hogy nem pont azok? Lehet. Akkor azok, akiknek elmagyarázták, hogyan kell csinálni.

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 22:22:51

Oppá, az greg volt akire válaszoltam. sebaj.

plastik02 2008.10.07. 22:24:29

"inszeminator: Akikkel szemben állt, azok egy része ma szemben ül vele. Egy PC parlamentben. Üljön közéjük, és halgasson.?"

egészen pontosan kivel?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:24:38

Elpet, te amúgy jó életet élsz?

antho 2008.10.07. 22:26:58

Már ne haragudj kedves Lola, de Arnóthot személyesen ismerem. Egy ebf*sz, hogy PC legyek. Számos mókás történetet is el tudnék róla mesélni mekkora nagy bunkó. Miért kellene őt védeni? Wittner nyugodtan támadja Gyurcsányt. Joggal teszi, de ne már azt a hülye Arnóthot védje.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 22:37:48

Tintahal Kombájn. Tökéletesen értelek." ...simán komcsizott egyet.." Ez is igaz. Nyilván ez volt a célja. Írj saját blogot a témával kapcsolatban, találhatsz megfelelő alanyt és minden rendben.
Free Tibet, nem kell szélsőjobb tüntetéseken részt venni, de ha átül valaki a túloldalra, az PC....? Az a baj, hogy a maradék ötvenhatosokat" mindenféle lecsóba belekeverik. Az is igaz, hogy sokan csalódottságukat élik ki ilyen formán. Időnként borzasztóan szégyellem magam. Helyettük is.
Elpet ..Páskándi Vendégsége szól az általad említettekről. Hidd el föl lehetett plankolni a dolgot,s aztán lehetett etetni szépen az illetőt. Női alkalmazott esetében kissé necces volt a dolog. Rólam 87- ben szálltak le.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.10.07. 22:39:50

plastik02 2008.10.07. 22:24:29

Egész pontosan a diktatúra pártjával, az MSZP-vel.

Csak hogy világosan beszéljünk.

states 2008.10.07. 22:41:02

Mécs Imre a halálos ítéletét életjáradékra váltotta, láthatóan az is teljesen érdektelen, hogy melyik párt folyósítja. Ehhez képest Wittner Mária mindenképpen egy szent, még ha sokszor nekem sem rokonszenves, ahogy egy kicsit sem engedi hogy a környezete megfeledkezzen arról, hogy ő egy mártír. Állandóan olyan arccal jár-kel, mintha éppen most ítélték volna halálra és nem 40 évvel ezelőtt. De még így is sokkal emberibb, mint Mécs a megélhetési halálraítélt...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.10.07. 22:42:24

plastik02 2008.10.07. 22:41:07

Nem oké. Erről szól a poszt is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:46:36

states, menj a picsába a megélhetési halálraítéltezéssel. ez annyira primitív

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 22:50:20

amúgy wittner miért is nem csinált pénzt a múltjából?

Invictus 2008.10.07. 22:53:42

"A kommerek legsikeresebb projektje az volt, hogy emberek tömegeivel hitették el: A `70-es, `80-as évekbeli életük, törekvéseik, áldozataik, sikereik, fiatalkoruk és legszebb éveik mind-mind a Párt atyáskodó, védelmező szárnyai alatt bontakoztak ki, ezért hűségesek kell legyenek a megváltozott formában továbbélő Párt-hoz, amely életük folytonosságát adja. Aki tehát a Párt-ot támadja, az az ő életüket akarja sárba tiporni. Döbbenetesen sokan látják így, és nem csak az egyszerű emberek, vagy talán nem is jellemzően ők."

Így van.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 22:53:50

Plastiko2
"egészen pontosan kivel?"
Na jó akkor részletezzük a dolgokat. Lehet a szembenállást szemtől szemben érteni fegyverrel a kézben. De az is szembenállás amikor évekkel szabadulása után mondjuk udvari takaritónak jelentkezik az ember egy gyárban és két fegyveressel dobatják ki, politikai okból,s a nagy változások során lehet, hogy kidobást elrendelőé már a gyár. Vagy - amikor az ember ujságot szerkeszt valami művelődési intézményben és a menekülnie kell mert az ujságot összeszedeti a központi bizpottság. És em szamizdad egyáltalán. Írtam a felplankolásról, az utolsó fickó tíz évig lógott rajtam családi kártyapartik ürügyén. Nejem amikor már nem bírta idegekkel, olyasmit közöltem fickóval amit ha átad megszakad a folyamat. Megszakadt. Két évre rá megjelent, hogy van egy olyan hogy MDF elmennék e vele egy alakuló összejövetelre. Elmentem....

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 22:55:06

mármint miért is de? most adja el aprópénzért nem látod? (bpcs hogy lelőttem... ejj, a lövöldözés)

mellesleg szent valaki, közben egy tahó? Új amerikai (?) akciófilm a láthatáron: Babérra, Nagyi!

plastik02 2008.10.07. 22:56:18

inszeminátor: oké, tehát kivel?

BK 2008.10.07. 22:58:16

Csak én érzem úgy, hogy a reakcióhús bejegyzések szépen folydogálnak a saját megszokott színvonalukkal, ízükkel és aztán néha beüt Lola egy kis ritmuszavarral?

Most szerintem az a helyzet, hogy Lola szerint ciki, hogy van egy csomó maszop-szavazó, aki a fasiszta-veszélyre hivatkozva bratyizik Fletóval és nem látja be, hogy Fletó is szánalmas, meg az egész MSZP is (mert ez a helyzet, ez tiszta).

Viszont az meg nem ciki Lola szerint, hogy a maszopos komcsikra hivatkozva magasztalunk egy teljesen vállalhatatlan dolgokkal operáló (gárda stb.) valakit.

Ez csak szerintem sántít?

Invictus 2008.10.07. 22:59:45

Wittner már közölte, hogy nem indul a legközelebbi választáson, asszem. Mécs vajon indulni fog-e? Egyébként ha Mécs tényleg elárulta a társait anno, hogy mentse az életét, akkor érthető amit csinál, egy aljas féreg (jó, fogalmazzunk enyhébben, gyenge, opportunista ember, törjön felette pálcát az, aki biztos benne, hogy ő kibírná a vallatást, vállalná adott esetben a halált is stb.)
Ha meg tényleg hős volt, akkor csak érthetetlen, hogy miért tette, amit tett. Megsértették a szadeszben (ahol tudtommal mélységesen lenézték az értelmiségi keménymag köreiben, ostoba óriáscsecsemőzték stb. a háta mögött, csak hát emblematikus alaknak jól jött egy '56-os az ávósgyerekek, a Lukács-óvodások, a Lenin-intézetben végzettek pártjában), és sértettségében igazolt át (no meg megélhetési okokból, mert ha jól emlékszem, nem akarták őt jelölni az SZDSZ-esek már befutó helyre).

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 23:00:00

BK, nyilván, ezért szánalmas az egész!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 23:02:06

Invictus, kicsit nézz utána a dolgoknak, mielőtt jelzőket használsz:) Mondjuk jogod összemosni a dolgokat, csak nincs értelme. De örülök, hogy ávós-gyerekezel, nem is tudom, hol szokott ez stílus lenni:)

Francois Pignon 2008.10.07. 23:03:25

BK,
mi az a reakcióhús? :o
Elképzelni sem bírom, de mindenféle furcsaság jut hirtelen eszembe.

Francois Pignon 2008.10.07. 23:05:54

Hát az nem jutott eszembe. ;)

greg1749 2008.10.07. 23:06:49

az előző volt az 56.-ik komment

BK 2008.10.07. 23:07:13

jah, reakcióhús... tényleg. : ) ez már majdnem szovicc.blog.hu

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 23:11:11

greg, na, fejtsd ki a számmisztikát!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 23:14:27

Tintahal!! ha már ennyire ragaszkodsz hozzá - valószinüleg Wittner Mária okán saját példámra gondoltam, mert a központi bizottság agitprop osztályán abban ai időben amikor az ujságunkat összeszedették, már ott tündökölt a...na ki ? aki most is tündököl frakcióvezetőként és nyilván ha kérném szívesen kioktatna az ujmódi nem is tudm miből. És persze azt is megtudhatnám, hogy megint ellenség lettem.
Elnézést ha zavart okoztam félreérthető megfogalmazásommal, legközelebb vigyázni fogok.
Ami pedig a babérra nagyi felszólításodat illeti - szánalmas.
Azzal kezdtem, ne szeressétek Wittner Máriát, ne húzzátok fel magatokat, hogy még létezik egy kicsit.

greg1749 2008.10.07. 23:15:03

sokszor előfordul velem, hogy ránézek az órámra(telefon)
és 18 48-at mutat.
ilyenkor egy percig ünnepélyesebb hangulatba kerülök.

greg1749 2008.10.07. 23:16:33

van, hogy naponta többször is!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 23:16:42

vásztápicsa, hogy egy klasszikust idézzek. Én mindig 23 41-kor jövök ünnepélyes hangulatba

BK 2008.10.07. 23:19:24

na, inszeminator megnyilvánulása is szép példa. "velem kicsesztek a komcsik, akik közül jónéhny ma mszp-s... ezért magasztaljuk Wittner Máriát!"
itt nem marad ki néhány logikai lépés? : )

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.07. 23:20:00

states:
A „megélhetési halálraítélt” szerintem szörnyű szókapcsolat. Mécs Imre részt vett az '56-os forradalomban, ez tény. Halálra ítélték, ez is tény. Szerintem ez több, mint amit legtöbbünk valaha is le fog tenni az asztalra.
Legyen akármilyen véleményünk Mécs MSZP-s mandátumáról, vagy Wittner szerepléséről a napi politikában, az alapvető tiszteletet mindketten megérdemlik, hiszen mindent kockára tettek: nem a mandátumukat, vagy munkahelyüket, hanem az életüket.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 23:25:28

BK. Nem magasztaltam Wittner Máriát egyetlen szóval sem. Ne akard rám erőltetni. Annyit próbáltam érzékeltetni, hogy próbáljátok legalább elviselni.

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 23:25:38

A babérra nagyis felszólalásom a jelen helyzetet ábrázolja. És nem vagy ellenség. Nagyon örülök, hogy szolidaritást érzel a múltad miatt, de nehogymár ez engem felszólítson valamire... Nem Wittneren húztam fel magam, az az ő baja, ha hülyeségeket csinál. Jelentéktelen hozzátéve. Lola kommentje a kriminális szerintem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.07. 23:26:59

"Szerintem olyan ember, akinek egészséges az önértékelése, ráadásul szembenézett a halállal, nem igazítja a viselkedését a társadalmi elvárásokhoz."

ellentétben pölö az éppen általad emlegetett Mécs Imrével, akit ugyan játékosan szívattak picit azzal, hogy na, ma megint mehet kivégződni, csak őt nem szeressed, ergo szar ember.

BK 2008.10.07. 23:30:18

jól mondja Turul, hogy Göncz, Mécs, Wittner minden más körülményt elvetendően hős. amit ma tesznek, azt viszont nem igazolja az, hogy hősök. Lola viszont éppen abból, hogy Wittner hős, jut el oda, hogy amit cselekszik az mindenképpen vállalható.

jó, bocs inszeminátor, lehet kicsit rosszul értelmeztelek. de szerintem te is engem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.07. 23:34:54

"Legyen akármilyen véleményünk Mécs MSZP-s mandátumáról, vagy Wittner szerepléséről a napi politikában, az alapvető tiszteletet mindketten megérdemlik, hiszen mindent kockára tettek: nem a mandátumukat, vagy munkahelyüket, hanem az életüket."

Az a gáz turul, hogy lelkylola barátnéd éppen ezt kérdőjelezi meg. Még Göncz patkányozása hiányzik, remélem, nyújtani fogja, a a faszista bibsik elleni palesztin szabadságharcról tudósítás mellé desszertnek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.07. 23:38:54

BK,

tragikusan eltaláltad a közepét. Igen, Mécs maszoposodása (engem) taszít, de Wittner ettől nekem nem lesz szimpatikusabb.

Az, hogy ötven éve hősnek látszó tárgyak voltak, az elmúlt. Itt és most leszarom. De nem csak Mécs esetében.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 23:40:06

Turul - folytatni akartam.de félrenyomtam.
"legyen akármilyen véleményünk...stb." - ez a lényeg. Egyébként itélet után a kötél várományosa el sem búcsúzhatott például nálunk a Fő utcán. Kifelé, szedje a holmiját, kifelé, az ember csak nézhetett utána összeszorult gyomorral mint a birka.
Horn kijelentése: na és...? a pufajkás múltjáról...? Nem részletezem. Írtam egy blogbejegyzést A jugoszláv címmel. Egy jugoszlávról szól akit Titóék átdobnak éveket tölt magánzárkában aztán ávh-ás lesz, aztán pufajkás, aztán leszámol mint pufajkás és végül egy zárkába kerül az egyik kerületi rendőrkepitánnyal odafenn a 333-as ban. Azzal akit nyomorékká vert. Aztán felakasztják. Na akkor most lehet cikizni újfent....

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.07. 23:40:52

ja, faterom szagolt ávós pincét belülről, ergo (ide tessék írni, kit gyűlöljek, előre is kösz)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.07. 23:45:15

inszeminator,

értem én, Mécs büdös komancs, biztos körmöt is tépett.

Már persze két rózsaujjú hajnal közt, amelyen kacagva közölték, vele hogy majd inkább holnap fogják akasztani, a mai performánsz vicc volt. Mert post (lehet tagadni, de ) erről szólt leginkább.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.07. 23:50:10

mavo higgadj le . Meg se említettem a Mécs nevét. Egy jugoszlávról írtam aki csak törte a magyart és nem hordott csokornyakkendőt. Kezdem érteni a Pisa jelentés fontosságát. Javítani kell valóban a közoktatáson, mert vannak akik nem értik mit olvasnak.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.07. 23:51:08

Nem értitek? Elindult az antikommunista kampány. Minden nevetgélő, lebutusozó, gyalázkodó megy a kommunista kategóriába. A kommunista kategória pedig nemsokára olyan lesz, mint a fasiszta kategória. Tehát pár év múlva lehet arra hivatkozni, hogy XY, ezen a ncknéven "megélhetési halálraitéltezet" és akkor mindenki azt fogja mondani, hogy : hű, ezt nem gondoltam volna róla. Én ezt az embert nem ismerem. Amikor találkoztunk még nem tudtam róla, hogy ő egy kommunista. Elnézést kérek helyette is.
A kommunista diktatúra áldozatain nevetgélni, ugyanannyira nem vicces, min a holokauszt áldozatain nevetgélni. Ezt mindenki tudja, aki értelmes ember ma, Magyarországon.
Úgyhogy így tovább. Csak tessék, csak tessék.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.07. 23:53:55

Mécs Imre halálraitéltségét, 56-os múltját nem kérdőjelezem meg. Sőt tisztelem. Csak azt állitom, hogy az ő viselkedése megfelel a mai PC-nek, Wittneré nem.

Tintahal Kombájn 2008.10.07. 23:55:11

Bizony Lola, mindenki tudja, aki értelmes ember Magyarországon. Kösz, a felvilágosítást. Más volt a fennhangod, de nyugodtan sértődj csak meg.

states 2008.10.07. 23:55:35

Maradjunk annyiban, hogy attól még senki nem lesz hős, mert halálra ítélik. Meg egyáltalán, mi a definíciója a hősnek. Gönczről köztudott, hogy beszervezték valamikor a 40-es évek végén, és meglehetősen dicstelen szerepet játszott a rendszerváltás után is. Mécs pedig a fogolytársai szerint a börtönben sok mindennek volt nevezhető, csak hősnek nem, ami pedig azóta tett az az 56-os forradalom emlékének a megcsúfolása, összefeküdt a forradalom leverőinek szellemi örököseivel, a pufajkástól az egyetemi társait feljelentgető, saját apját leellenforradalmázó KISZ KB-tagig...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 23:55:37

köszi Tintahal, ezt akartam mondani én is!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.07. 23:57:33

Calam, Na, de nem is kell megfeleljen. Hiszen nem a PC-ség dönt, hanem az erkölcsi pozíció. Gyurcsány erkölcsi pozíciója egy 10-es skálán 1-es, Wittneré 9-es, Horné 0-ás, ésatöbbi, ésatöbbi.

Aláírás:

Erkölcsi Döntőbizottság :)

Tintahal Kombájn 2008.10.08. 00:04:26

erkölcsi pozíció? az meg hogy jön most ide? és egyébként is, mit legitimizál az? egyre vállalhatatlanabb dolgokat írsz le

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:04:43

Tintahal, szerinted ma a cimkeosztogatás értelmes viták eredménye? Ha így lenne, akkor nem lenne értelme ennek a posztnak.
A cimkézés ugyanis az ellenség kreálás, félelemkeltés eredménye. Személy szerint lassan azt érzem, hogy én vagyok az egyik legliberálisabb ember: szeretem a cigányokat, pronyókat, liberálisokat, radikálisokat, mindenkit, akivel találkozom. Mégis azt látom, hogy itt úton-útfélen ellenséggyártás folyik. Ha kell ellenség, akkor legyen: a kommunisták. Akiknek köszönhetjük ezt az egész primitív sárdobálást.
De ha már félünk a kirekesztéstől, rasszizmutól, akkor féljünk és tiltakozzunk azok ellen, akik ezt 40 évig itt művelték és most újra kezdik.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:07:28

mi az, hogy köztudott, hogy beszervezték? ne ezt ne, ez undorító inszinuáció, amit bizonyítani kellene, mert enélkül undorító hazugság. Rendszerváltás utáni szerepe meglehetősen dicsőséges, a legnépszerűbb politikus volt hosszú ideig. Fogolytársak nagyon megbízható források, valóban. Hallomás, nevetséges undorító. Attól még, hogy ma mit csinál, attól még 56-os és elítélt. Wittner Mária, pedig szintén pénzért árulja a múltját. Ez a legrosszabb reflexeket idézi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:09:18

lelkylola,

na, kezdjük az alapoktól.

Gondolom, az oké, hogy Mécs maszop-tagsága (=jelen) minimum kurva kínos. Na jó, nem az, inkább hánytató, gusztustalan, rád bízom. Ha nem, majd szólsz.

Naccóval. Ez a Mécs Imre (szigorúan porhüvelyileg) molekuláris szintig bezárólag azonos azzal a Mécs Imrével, akit a komcsik (akikkel, ha jól értelmezem világmegváltó szavaidat, annyira nem rokonszenvezel) icipicit fingattak a tudod te is miért.

Amennyiben egy pindurit is komolyan veszem az írásodat, Mécs, ha az ágyba szarik, akkor is igaza van, mert a (fúj) komancsok, ergo aki igaz ember lépjen be a maszopba, de rögvest.

Veregesd magadat vállon, eltaláltad a tutit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:10:25

Mécs nyócas? Na takarodj a maszophoz azonnal.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:12:35

lola, ne viccelj. Ez ennyira dedós ők kezdték a sárdobálást, de nem mert ők, nem mi hanem ők. És kik kezdenek itt mit? Az elején kérdeztem tőled, hogy ha akkor kikúrt nagy antikommancsok vagyunk, akkor miért nem írod le, hogy szakadjunk le az államcsöcséről? Írhatod, hogy kommancs vagyok, csak akkor saját magadat teszed nevetségessé. Kulturált ember képes arra, hogy középen tartsa magát, olyan értelemeben, hogy nem mozdul el a szélsőségek irányába. Neked, ez most úgy tűnik nem megy, hiszen nem gondolod olyan nagy bajnak a gárdát, a jobbikos tüntiket, amiken Mari néni részt vesz. Attól, hogy 56-os hős, nem kell nácikkal együtt parolázni.

Tintahal Kombájn 2008.10.08. 00:13:46

Lola, megint nem válaszoltál a kérdéseimre, de legyen... Címkézésről és triviális dolgokról beszélsz, mégis kinyilatkoztatsz. Ahogyan jó pár mondatoddal nem konstatálod jelened, pl.: "Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda." Fenntartom, hogy cikked csupán egy lanyha komcsizásra volt elegendő. Wittner erkölcsi alapját venni sajátnak nem csak, hogy nem erkölcsös, de ráadásul még nem is teljesen helyes. Ennyi. A belemagyarázás már más dolog.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:14:57

inszeminátor,

egy pisa (nó píszí módon: húgy) tesztből sakkozd ki, melyik hozzászólásodra reagáltam, aztán majd lejáccuk. Segítek: nem csak az utolsó beírásokat tudom elolvasni, továbbá képes vagyok nem szó szerint, meg tudom is én.

Pízálni mentem.

greg1749 2008.10.08. 00:15:47

Azt figyeltétek, hogy milyen jó cuccban van W.M. a képen?
Ez legalább 9-es.(főleg, hogy a Parlamentben)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:16:19

mavo, ha következetes vagyok Mécs 8-as, akad elég maszopos, akiket érdemes támadni. Mécs esetében tipikusan "az áldozat megszereti a fogvatartóját" pszichológiai jelenségről beszélhetünk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:17:15

states,

lelkylola sem kicsit ciki, de te erősebb vagy kínosságban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:18:21

ha következetes vagyok, te egy fasz vagy, már bocsánat

states 2008.10.08. 00:19:03

Árpi bácsit bizony beszervezték 1949-ben, ráadásul a nagyon találó Patkány fedőnevet kapta a keresztségben. Ezt dokumentumok bizonyítják, hogy az egész paksamétát annak idején nem hozták nyilvánosságra, csak azért volt, mert nem akarták lejáratni az országot azzal, hogy ügynök a köztársasági elnök...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:19:22

lelkylola,

nem vagy következetes. És nem Mécshez képest, hanem önmagadhoz képest.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:19:41

calam, Tintahal, a bejegyzésetek arra enged következtetni, hogy komcsik vagytok. Mától az nem PC, úgyhogy viselkedjetek :)
greg, Witner cucca nekem is feltúnt, kínai írásjelek vannak az újján, ha jól láttam :)

greg1749 2008.10.08. 00:19:44

mármint én?
kikérem magamnak!!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:20:18

states:D:D:D és ezt az Ungváryék meg a többi ezzel a korral foglalkozó történész nem írta meg. Kun Miklós, Gereben Ágnes, Schmidt Mária, ezek hol vannak akkor? (ők tudod, jobberek)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:21:14

mavo, miért ne lennék következetes. Tisztelem a kommunizmus áldozatait, bármelyik oldalon állnak.

greg1749 2008.10.08. 00:21:22

nekem inkább úgy tűnik, hogy magyar szimbólumok, de nem látszik, bár lehet, hogy egy sárkány fut rajta, és a hátán egy hatalmas sárkányfej van.

BK 2008.10.08. 00:22:35

Nem értelek Lola. A kommentek irnya egészen más volt szerintem, mint amire reagáltál. Ezzel jól elmostad a lényeget. De arra még mindig nem kaptunk választ, hogy mennyivel jobb, hogy a komcsik miatt beállsz egy vállalhatatlan személy mögé, mint hogy egy csomó ember beáll a faisztaveszély maitt Fletó mögé.
Meg arra sem kaptunk választ, hogy szerinted korrekt -e a következtetésed, hogy azért, mert Wittner hős (mert az), mindjárt igaza is lesz.

Francois Pignon 2008.10.08. 00:22:44

A ruháról:
kuruc.info/r/1/28805/
A vitát most kihagyom, jóéjt.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.08. 00:22:54

Mavo " ha átül valaki a túloldalra" nyilván erre gyondoltál. Ha nem akkor győztél, tied a bicikli toljad.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:26:54

király, tudományosan igazolt módon kiderült, hogy komcsi vagyok, ugyan erre semmi nem utalt, egyik megnyilvánulásom sem, nem fogod tudni kimutatni, hogy picit is relativizálnám ezeket a kérdéseket. Szerinte-ellentétben veletek, egyetértve Ablonczy Balázzsal-ezekben a kérdésekben nincsen, de.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:27:00

"Ezt dokumentumok bizonyítják, hogy az egész paksamétát annak idején nem hozták nyilvánosságra, csak azért volt, mert nem akarták lejáratni az országot azzal, hogy ügynök a köztársasági elnök..."

ja, és azóta is az, azér nem merik. Hornról kiderült, hogy pufit hordott, megyóról, hogy perkettes volt, holott tudtommal mindketten erősebb emberek voltak hivatalosan, mint a papó, csak pont erről a papóról nem bírt kiderülni, hogy mert az de kínos lett volna.

A mögötted levő fickóval meg vigyázz, méteres kékeres van a kezében.

(PS: tuti nem gyanús egy dokumentum, ami titokban bizonyítja más dokumentumokról, hogy nem nyilvánosságra hozhatóak?)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:28:12

BK, vannak emberek, akiket tisztelek, köztük van Wittner is. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy egy halálraítéltet azért írjanak le, mert mondjuk elmegy gárdaavatásra. Nem mérhető össze a kommunista rendszer a gárdával. És nem jófejség, hogy Apró Antal veje, kirekesztés ellen tüntet. Valakinek észre kellene ezt venni. Szerintem.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:29:38

basszus, király GyF tehet apósáról, ez király! Ez magasröptű gondolat.

states 2008.10.08. 00:30:09

calam
A 90-es években tele volt a sajtó Göncz ügynökmúltjával, te merre jártál akkoriban? Hogy Ungváry nem írta meg? Még szép, odalett volna a baloldal egyetlen idolja, végül is a jobboldalon is úgy látták jobbnak, hogy az ország érdekében jobb, ha hagyják elaludni az ügyet...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:30:56

najó states, ez az kategória, amivel már vitatkozni sem érdemes

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:30:57

lelkylola,

igazad van, calam és Tintaizé komancsok, ne is figyelj rájuk.

Én meg csak azt kérem számon, az ötvenhatos hős Mécs maszoposodó igazsága miért nem jó. Mert ha jó, pattanj le a maszopról, ha meg nem jó, akkor talán Wittner is lehet hülye picsa.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:31:56

lola, akkor most feriről, beszélsz vagy feriről beszélsz, akinek az apósa apró antal, nem mindegy

BK 2008.10.08. 00:32:58

Szerintem keveredés van. Sok megnyilvánulása miatt leírom Wittnert, mint jobboldali politikust, szerintem nem vállalható. Nem mint halálraítéltet írom le. Szerinted pedig, ha leírom, akkor mint halálraítéltet írom le. Nem hiszem, hogy ez így lenne. Apró Antal veje meg viszonylag kevéssé befolyásol engem akkor, amikor látom Wittnert, mint politikust.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:33:34

mavo, aki nem érti, hogy Mécset miért kell tisztelni, nem sokban különbözik az itt sorakozó kommancsoktól...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:34:52

lola bazmeg ne csinálj úgy, mintha

Azt ki írta, hogy " Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda.", he? Hogy ebbe a komancs bandába Mécs is beletartozik? Háhá, ő nem a mi hősünk, ő rossz hős.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:35:34

A kommancsok ismérvei
1. kommancsok
2. lola szerint kommancsok
3. nem szeretik wittnert, mert szélsőjobbos faszságokat beszél, tehát kommancsok
4. képesek különbséget tenni a múlt és a jelen között, tehát kommancsok

összefoglaltam, lola?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:36:41

lola, komolyan mondom, el foglak üldeni anyádba, aztán megsértődsz.

Én tudom, miért kllene tisztelni mécset, tudom, miért kellene gönczöt, meg wittnert.

régen volt, az a baj. amit azóta műveltekk az egyénenként tisztelendő vagy nem.

Tintahal Kombájn 2008.10.08. 00:37:43

Lola, amint tudsz válaszolni, tedd meg. Egyelőre úgy tűnik, nincsen hozzá elegendő agyad: ajánlom, próbálj meg növeszteni legközelebb, hogy felfogd miről hablatyolunk itt. Meg hogy egyáltalán olyan kommenteket írj, amelyek nem a primitív maszlagot akarják rákenni, mint nutellát a perzsszőnyegre.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:37:47

Akkor még gyakoroljuk azt hogy miért nem lehet egy antikommunistát bántani és miért ciki a kommancsokat védeni....
Feri, az Feri. Az apósa csak adalék. Olyan, mint a tejföl a töltött káposztán.

BK 2008.10.08. 00:38:00

Sorakozó kommancsok? : ) Most azért kommancs valaki, mert szerinte az '56-os múlt irreleváns politikai szempontból, ha valaki a kurucinfó kedvenc parlamenti politikusa? : ) Ez így tényleg vicc...

states 2008.10.08. 00:38:33

Még hozzáteszem, hogy Göncz megkapta az átvilágító bíróktól a kis borítékját, amit a mai napig nem hozott nyilvánosságra...

Tintahal Kombájn 2008.10.08. 00:38:49

ú, basszus calam, tényleg komcsik vagyunk! :D Lola, dárga, szidj már minket még egy kicsit!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:39:27

lola, azt mondd el nekünk, hogy ki véd kommancsokat? (ja, és adj egy definíciót a kommancsra.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:40:12

states, okoska, te is tudod, hogy az a törvény, hogyha ő nem teszi meg, akkor bírok...ne viccelj már, ez olyan gagyi szar, basszus

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:40:31

"Sok megnyilvánulása miatt leírom Wittnert, mint jobboldali politikust, szerintem nem vállalható. Nem mint halálraítéltet írom le."

ottapont, ottapont, ottapont

sose fogom megérteni, miért kell wittner MAI, ITT ÉS MOST osobaságát azzal védeni, hogy

DEBEZZEGÖTVENÉVE,HÚDENAGYHŐS

greg1749 2008.10.08. 00:41:22

nekem tetszett a poszt!
Töltöttkáposzta á lá Ápró

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 00:41:29

calam, a kommancs ismérvei még kidolgozásra várnak, de egyelőre vegyük alapul a Te kategóriarendszeredet :)
Van itt rengeteg okos történész, majd holnap segítenek...
Én is megyek aludni, ha nem haragszotok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:42:20

"Az apósa csak adalék."

Neked meg a pinád az adalék,hogy miért vagy ennyire hülye.

Ja, hogy ez bunkóság.

Há bocs.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:42:28

hmm, történészek élvezni fogják ezt a vitát, ugyanis hülyeségeket beszélsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:44:03

sates,

"Még hozzáteszem, hogy states megkapta az átvilágító bíróktól a kis borítékját, amit a mai napig nem hozott nyilvánosságra... "

na, bírod cáfolni?

Tintahal Kombájn 2008.10.08. 00:44:19

Na jó, ez nagyon repetitív lett, megyek inkább valami értelmeset csinálni :) Majd holnap megnézlek titeket.

U.i.: Rájöttem, hogy tényleg komcsi vagyok. A kombájn egy tipikus szerszám, nemde? No most már tényleg megyek, mert holnap nem ébredek fel.

BK 2008.10.08. 00:44:20

Jó éjt! :)

Halkan megjegyzem, hogy a fontos kérdésekre egyértelmű vlaszt persze nem kaptunk. :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:45:45

én is elmegyek jobb dolgokat csinálni, és egyértelmű választ kb. semmire nem kaptunk
jóéjt

adler 2008.10.08. 00:46:10

egy vmit gyorsan rögzítsünk. mécs imre semmilyen forradalmi tevékenységben nem vett részt '56-bam, ha jól tudom! egy kicsivel utána vett részt vmilyen "állam ellenes szervezkedésben" (asszem ez az ellenállás újrakezdésére irányult), amiért elkapták és elítélték. majd az ő vallomása nyomán három társát lógatták fel. ő él és virul, a társai nem. ő jelenleg az mszp képviselője.

wittner máriát miután szabadon engedték még évekig meghurcolták. még a fiát is keményen üldözték.

miről beszélünk?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:46:53

na, komancs üdvözlet nektek, és ébredjetek rá: ha majd ötvenhatosfaszahősök lesztek, igazatok lesz

BK 2008.10.08. 00:47:02

Jaja, states. Meg hallottam az egyik szomszédomtól, hogy neki volt egy vőlegénye, aki ismert egy belsőst anno, aki látta, hogy Göncz... Meg persze gyerekek vérét is szokta inni...

Nem érzed ezt komikusnak?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 00:48:39

sas barátom,

"mécs imre semmilyen forradalmi tevékenységben nem vett részt '56-bam, ha jól tudom"

akkor gondolom nem vicceskedtek volna vele hónapokig, hogy akkor ma akasztás, de te tudod

BK 2008.10.08. 00:48:48

Na, ha már meg lett említve a Pisa-teszt korábban, asszem adler hozzászólásáról is eszébe juthat midnenkinek, hogy "értve olvasni tudsz, vazz?"...

tevevanegypupu 2008.10.08. 00:55:21

Wittner mondhat amit akar, meg Goncz es Mecs is. Ertse ezt mindenki ugy ahogy akarja.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 00:58:59

állítólag Wittner -cellatársai szerint-rendesen "énekelt", több embert miatta ítéltek el.

tevevanegypupu 2008.10.08. 01:22:57

Ilyenre hogy "allitolag" sajnos nem adhatunk. Sem Wittner, sem Mecs, sem Goncz eseteben. Tenyek szamitanak.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 01:40:56

tevevanegypupu: erre próbáltam/unk célozni

Kopiás Attila Steve 2008.10.08. 02:10:41

Én már régóta kommancsnak lettem titulálva, nem emlékszem már rá, de mintha épp valakik terrorizálásának nem szerettem volna örülni. Mindegy is, aki egyszer kommancs, mindig kommancs, igaz-e.

"Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda."

Hogy merül fel egyáltalán ez az ellentétpár? Ki volt az első, aki kitalálta, hogy egy jobbos baromság okébb ha a balosok is barmok, vica versa? Nem inkább az van, hogy ha baromságot mondok, akkor az önmagában megállja a helyét, attól nem lesz okébb ha más is sügér? Ugyanez egyéb jelzőkkel is.

Amúgy meg el tudom képzelni, hogy a differenciált gondolkodás teljes hiánya segít az ilyen problémák létrehozatalában. Hiszen elvileg x emberrel előfordulhat, hogy ideje egy részében a megfigyelő szubjektív értékrendje szerint jó arc, ideje más részében meg nem az. Szóval lehet, hogy valaki értékeli Wittnerben, hogy 56-os elítélt volt, de ordenáré baromságnak tartja amiket mostanában csinál, a konkrét szájtapaszos akcióját meg tök jónak tartja. (Én pl ehhez közel állok.)

Mondjuk én azt sem tudom, hogy miért hősnek hívjuk az elítélteket, elvégre eseti (akár gyakori) egybeesés lehet benne, de nem feltétlenül ekvivalens a két szó jelentése. Ha Teve azt mondja, az "állítólag" szóra nem adunk (és ezt nagyon osztom), akkor ezt pluszmínusz irányba is érdekes lehet megnézni. A legtöbbekről azt _tudjuk_, hogy 56-os elítéltek és a hős/áruló paraméterükről állítólagos infóink vannak.

Nekem amúgy a nagy áruló-elítélés sem erős oldalam. Akarja mentegetni a fene a jelenlegi elit egykori beszervezett tagjait, ezekkel már a mostani tevékenységük alapján is tele van a hócipőm. De az akkor is ott van bennem, hogy nem tudom, én hogy reagáltam volna hasonló helyzetre, őszintén szólva remélem soha nem is tudom meg. Lehet, hogy elhittem volna, hogy a gyerekeim/szüleim szívják meg ha nem szerveződök be? Lehet, hogy egyszerűen csak gyáva lennék? Lehet, hogy ha körmömet tépkednék, akkor nem lenne akkora arcom, mint némely bloggernek-kommentelőnek és sírva elmondanám azt is, amit nem tudok? Nem tudom. Csöppet sem tartom morálisan vállalhatónak amit az előző rendszer fenntartói csináltak, de nekem személy szerint nincs akkora önbizalmam, hogy minden olyan helyzetben megállnám a helyem, amiben sokan elbuktak, akkor sem, ha voltak, akik nem. Bízni bízom benne persze, de hell knows...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.08. 07:34:18

Szerintem a PC viselkedés nem C, de nagyon nem. A PC a sunyi, benyaldosó, megalkuvó, langyi majmok sajátja. Hogy ők vannak többen, az kétségtelen. Hogy ők nem is tesznek soha semmilyen hasznosat, - azon kívül, hogy lehúzzák maguk után a WC-t - az is biztos. A PC-k változást akarnak, mégpedig úgy, hogy ne történjen semmi, mert bármi történik, az általában mozgásenergiával és hangzavarral jár. Márpedig a PC-k egyiket sem kedvelik.
Megjegyzés: egy komcsi még PC sem lehet.

states 2008.10.08. 08:35:17

Bármit tett is Mécs a forradalom alatt és utána, annulálta azzal, hogy beült egy olyan frakcióba, amelyik soha egy pillanatra sem érezte magáénak 1956-ot, s amely frakcióban az egyetlen korrekt hozzá állás a forradalomhoz Havas Szófiáé, aki legalább nyíltan, őszintén s nem suttyomban ellenforradalmazik és nosztalgiázik a régi szép időkről. Főleg pedig nem jár képmutatásból koszorúzgatni...

DEP 2008.10.08. 09:08:59

Igaz, én még csak két éves voltam, amikor vége lett a kommunizmusnak, így csak hallomásból tudok ehhez hozzászólni. Valóban feltűnő, hogy mennyire nem "illő" a kommunista összefüggéseket előhozni a mai MSZP-vel kapcsolatban. Szerintem valóban nem lenne elvetendő Lola ötlete.

XY kronosz óra 2008.10.08. 09:21:43

"Szerintem a kommunista múlt nem PC."

Szóval a diktatúra nem korrekt. Korszakos felismerés :)

"kezdeményezem az antikommunista harcot"

Szerintem ennek csak kommunista diktatúrában van létjogosultsága. Vagy ez lenne a nyuggerek ellen folytatott harc csak keményebb eszközökkel?

tevevanegypupu 2008.10.08. 09:25:38

A hozzaszolasok egy reszebol ugy tunik mintha jelenleg az lenne az igaztalan aki szovateszi azt, hogy a regi, kommunista diktatura emberei ma is kenyelmesen uldogelnek vezeto poziciokban, es mivel most az a kifizetodo, demokraciarol tartanak eloadast.

Hogy komcsizni manapsag erkolcstelen es vet az emberi jogok ellen aki ra mer mutatni az MSZP-ben olyanokra, akik a kommunista rendszert szivvel-lelekkel kiszolgaltak.

Hogy lassan Wittner Maria lesz nevetseges es bunbak, azok pedig akik ha nem is szemelyesen, de iteletukben bunosnek mondtak ki es helyeseltek az 56-os forradalmarok kivegzeset, bebortonzeset, akik elkoteleztek magukat egy diktatorikus rendszer kiszolgalojanak, ok az artatlanul lekomcsizott aldozatok.

Vigyazzunk, nehogy megengedjuk, hogy megint megforduljon a vilag. Ne mentegetozzunk azert mert latunk es nem felejtunk meg husz ev utan sem. Az igazsagtalansag es jogtalansag nem a volt kommunistakkal tortenik es tortent ezt azert vegyuk tudomasul.

A harom hajdani elitelt kozul a tortenelem probajat - nagy szavak - ugy tunik mostani viselkedesuk alapjan egyedul Wittner Maria allta ki. A masik ketto - es ezt inkabb sajnalhatjuk mint eliteljuk - apropenzre valtotta..Goncz es Mecs ertekelese azon a tizes skalan bizony nulla.

plastik02 2008.10.08. 09:31:02

vicces, hogy rengetegszer elhangzik, hogy őkm viszont mi.
egy társadalom volt Magyarországon akkor is és ma is.
mindenki része volt annak a rendszernek és ennek is.
szóval az elszakadós védekezés elég viccesen hat...
a magyarok 25 évig fasiszták voltak, aztán 40 évig komcsik, heló...
(most meg kb. 15 éve mindenki elfelejtette, hogy mi volt azelőtt és keresi a pályát)

tevevanegypupu 2008.10.08. 09:42:33

Nem, nem felejtettuk el. Hiszen eppen ezert van az ellentet. Mas az, ha valaki elt egy rendszerben es megint mas az, ha ki is szolgalta azzal, hogy reszt vallalt az ideologiai iranyitasban es elitelte, lecsukatta, egzisztencialisan tonkretette azokat akik esetleg szova tettek ezt vagy maskeppen gondolkodtak. Ez vonatkozik a hatvan evvel es a 25-40 evvel ezelott tortentekre is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 09:47:04

"Bármit tett is (Mécset töröljük ki) Wittner a forradalom alatt és utána, annulálta azzal, hogy"

vitatkozz lelkíizével, wazz

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.08. 09:56:19

Haha. Ez a nő a magyar Larry Flynt címre pályázik.
Azért remélem legközelebb nem pólyában, cumival a szájában jelenik meg a Parlamentben, mint Larry bá' tette anno a bíróságon. Nem lenne szép látvány... :DDD

states 2008.10.08. 10:00:36

Göncz köztársasági elnökként szolgálta az 56-ot vérbefojtók szellemi örököseit, Mécs pedig országgyülési képviselőként. Szánalmas, siralmas, szégyenletes...

plastik02 2008.10.08. 10:09:38

teve: arra gondolok, hogy kibaszott sokan vannak ma is, akik ujjal mutogatnak olyanokra, akikkel régen együtt fociztak, legfeljebb nem annyira feltünően. ez pedig nem szép dolog.

plastik02 2008.10.08. 10:10:51

"states 2008.10.08. 10:00:36
Göncz köztársasági elnökként szolgálta az 56-ot vérbefojtók szellemi örököseit, Mécs pedig országgyülési képviselőként. Szánalmas, siralmas, szégyenletes... "

Orbán meg náci!
(hülye...)

Alfőmérnök 2008.10.08. 10:18:50

plastik02
Mi a bajod states kijelentésével? Teljesen igaza van. Az MSZPsek komcsik, Orbán meg nem náci.

tevevanegypupu 2008.10.08. 10:25:57

plastik02
az a helyzet, hogy akik nagyon jo helyeken voltak anno az elmult rendszerben olyan nagyon nem fociztak egyutt "osztalyidegenekkel".(:
Nagy baratkozasok nemigen voltak akkoriban sem, azert eleg pontosan tudta mindenki, hogy ki az akit baratnak lehet valasztani es ki nem. Itt nem is a kulonbozo vilagszemlelet dontott hanem inkabb az, hogy ki mennyire volt elvakult, vagy mennyire kotelezte el magat erdekbol. Voltak olyanok is akik kommunistabbak voltak a kommunistaknal. Ez nagyon osszetett es bonyolult dolog, meg talan az is lehetseges, hogy egyenenkent ertekeljunk..Ehhez ugyan sok jogunk nincs, ugy tunik, sokak szerint a multat jobb lenne elfelejteni.

states 2008.10.08. 10:30:21

plasticko2
Igen, Havasi Szófia is lenyilasozta az 56-os felkelőket, úgy hogy egy platformon vagy vele, velük....

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.08. 10:30:23

Na, hogy a lép még zavarosabb legyen:
Nagy Attila színművész - 56-ban a BAZ megyei munkástanács elnöke , néhán napig mindössze - 12 év elég jól megúszta, pedig a kötél körül somfordált.
1990-ben az MSZP képviselője a parlamentben.
Lehet borzongani.!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.08. 10:33:05

Természetesn, kép - a lép időjóslásra való

plastik02 2008.10.08. 10:36:22

mert a mostani jobboldal aztán tele van a régi rendszerbeli osztályidegenekkel, hagyjuk már...

szerintem nem szabad elfelejteni a múltat, de a fekete-fehér világkép az nem fog segíteni az előrehaladásban. tehát ha valaki, mondjuk jelentéktelen párttag volt anno, az hirtelen ne legyen már egy levelen az átkos hóhéraival. volt ilyen is, olyan is.

mindössze annyit várnék el, hogy legyenek a kommentelőknek kétségei. ne előregyártott sablonokat írjanak le százszor, amit gyenge lábakon álló 'tényekkel' próbálnak utólag igazolni.

Mécset, Gönczöt, Wittnert halálra ítélték 56-ban. ennyi, amit biztosan tudunk. nyilván nem azért, mert tojással dobálták a pártszékházat. Gönczöt komcsi utódok kiszolgálójának hívni pedig szerintem a legalja.

plastik02 2008.10.08. 10:37:24

states, te meg egy növénnyel vagy egy platformon, úgyhogy innentől szerintem ignorállak.

Alfőmérnök 2008.10.08. 10:37:37

Az én nagyapám pl. úgy kb. a rendszer ellensége volt, de reggel az ágyban dialektikus materializmus szöveggyűjteményt olvasott. Ennyire volt antikommunista.
Ettől függetlenül én kommunistázok biza, mert úgy gondolom,
1. megérdemlik
2. röviden és tömören foglalja össze azt, hogy az MSZMPnek sikerült átmentenie a hatalmát, és ezzel együtt hatalomgyakorlási technikáit.

states 2008.10.08. 10:38:32

Csak amikor Nagy Attilla MSZP-s színekben képviselő lett Pozsgaynak hívták a pártelnököt és nem Gyurcsánynak...

plastik02 2008.10.08. 10:44:46

states: ya ha Pozsgay (párttag, reformkommunista), akkor nem kommer az MSZP, de ha egy ex-KISZfőnök, akkor szemét bolsi.
te tényleg gyökér vagy... :D

states 2008.10.08. 10:52:53

Gyurcsány a rendszerváltás utáni politikai paletta legvisszataszítóbb, közmegvetésnek örvendő figurája, Pozsgay, ha egyáltalán tudsz róla, nyilvánította népfelkelésnek 56-ot anno akkor, amikor erről az elvtársak még hallani sem akartak, nemhogy képmutató módon koszorúzgatni, meg elcsukló hangon megidézni Nagy Imre szellemét, mint ez a retardált majom teszi napjainkban...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 11:02:05

Kommunisták (első körben):
- a politikai rendőrség vezetői és munkatársai
- a fegyveres testületeket felügyelő KB titkárok
- belügyminiszterek
- az MSZMP KB Közigazgatási és adminisztratív osztályának munkatársai
- a III. főcsoportfőnökség munkatársai

De egyébként a fasiszta szót se azokra használják, akik a fasiszta rendszert kiszolgálta. Ezért a kommunista szót sem csak a kommunista rendszer kiszolgálóira kell érteni, hanem mindenkire, aki kirekesztő, kegyetlen, aljas, stb.

tevevanegypupu 2008.10.08. 11:02:48

Most a hajdani kommunistakat kiszolgalni vagy kozejuk keveredni eleg razos dolog. Nem eliteli az ember oket, akik regen a kommnista rendszer ellensegei voltak, hanem nagyon csodalkozik es nem erti, hogy vajon miert eri meg Goncznek vagy Mecs Imrenek egyutt maradni vagy odallni Horn vagy Havas Szofia, Lendvai vagy Gyurcsany melle.

Nehez mas magyarazatot talalni mint hogy anyagi vagy hatalmi meggondolasbol. Ami azert szanalmas, mert ez a ket ember bizonyitotta a multban hogy olyan elveik vannak, amikert meghalni is kepesek lennenek.

Ezek az elvek annyira megvaltoztak volna a rendszervaltas ota? Vagy a rendszervaltok lettek olyan aljasak, hogy nem erdemes mellettuk maradni? Mennyivel tisztessegesebb es elfogadhatobb Horn mint mondjuk Orban vagy Pokorni Mecsnek es Goncznek?

Ez olyan erthetetlen, hogy az embereknek az juthat eszebe, hogy valami modon kenyszeritve vannak, hogy eppen oda alljanak ahova 56-ban a labukat nem tettek volna be.Vagyis valoban felmerul a gyanu, hogy amiert eletben maradhattak cserebe adtak is valamit.

Egy halalra iteltet az akasztofa alatt nem lehet elitelni azert - az tegye meg aki hasonlo helyzetben bator maradt -mert elvallalja, hogy egyuttmukodik az eleteert cserebe az eliteloivel. De akkor kesobb, a szabadsag elerkezesekor nem kell hoskent sem unnepelni az illetot.

Semmi nem bizonyitott es csak talalgatunk. De vannak szemelyek akiknel egy kicsit jobban mint masoknal.

Alfőmérnök 2008.10.08. 11:03:03

Én azt tartom a viccesnek, hogy azok, akik 10 éven keresztül egy koalicióban voltak a kommunistákkal, a jobboldalt baszogatják Pozsgay kommunista múltja miatt. Egyébként a dolog a 80as évekig megy vissza, Pozsgay az alakulgató MDFben kultikus figurának számított (ő a "népi" refotmkommunista), az SZDSZ-MDF ellentét is akkor kezdődött.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.08. 11:05:07

Erről van szó States. Magas rangú katona és rendőrtisztek között töltöttem napjaimat a Fő utcán, akik vállalták a felelősséget, de kommunistaként. Szilágyit azért választották le a Nagy Imre perről, mert követelte, hogy Kádárnak is helye van a sorban. Keményebbek voltak a gerincek, talán a Rákosi rendszernek köszönhetően is.
Nagy Attila kiváló szinész volt, nem volt szüksége hátszélre, mégis egy bukóban lévő párt képviselője lett.Nyilván meggyőződésből.Sajnos a kommentek jó része panelekkel dobálózik. Hallott, olvasott valahol valamit, a másik máshol másvalamit és úgy érzik felvértezettek az igazsággal. A megkérdőjelezhetetlen igazsággal.

plastik02 2008.10.08. 11:15:00

megkérdőjelezhetetlen igazsággal aztán főleg ne dobálózzunk...

Gönczöt és Mécset meg ne tessék már összemosni.

ez a kommunistázás meg a két változós világképpel élők interpretációját könnyíti meg mindössze, normális ember nem használja.

Alfőmérnök 2008.10.08. 11:18:36

plastik02
Jólvan, akkor találjunk ki rá egy másik szót.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.08. 11:22:41

A megkérdőjelezhetetlen igazság az, Hogy Wilma és Franciska már érzi a delet. Rendes birkák, csak akkor szólnak, ha van mondanivalójuk. Én is távozom - vár a gépsor......

tevevanegypupu 2008.10.08. 11:31:18

"ez a kommunistazas meg a ket valtozos vilagkeppel elok interpretaciojat konnyiti meg mindossz, normalis ember nem hasznalja"

De hasznalja, mert nehany embernel ez a ket valtozos vilagkep teny. Ket egymassal tokeletesen ellentetes elvet nem lehet ugyanolyan meggyozodessel szolgalni. Nem lehet az elere allni kommunistaknak is es demokrataknak is rovid idokozonkent valtogatva az elveket.

Az ilyen elvek kozotti arnyalatok is olyan markansak, hogy kompromisszumot nem lehet kotni ertuk. Egy liberalis elturheti a fasizmust vagy kommunizmust mint elvet csak ugy onmagaban, a vele jaro hatalom nelkul. Talan egy demokrata is.

A kommunista es a fasiszta nem tur el semmi mast meg elmeletben sem. Ha hirtelen demokratava vagy liberalissa valtozik, azt hosszu evekig gyanakodva szemlelik a tobbiek. Mert a tobbiek a normalisak.(:

states 2008.10.08. 11:41:13

A kommunistázásnak valóban nincs sok értelme, ha a Gyurcsányékat értjük alatta, ezeknek ugyanis soha semmiféle elveik nem voltak, minden rendszert csak arra használtak, hogy tömjék a zsebüket, Szilágyi József, Angyal István forog a sírjában, ha ezt a retardált görényt, aki a sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán miniszterelnök lett, kommunistának nevezzük...

borsikm 2008.10.08. 11:46:09

A Pető és Bauer nevekkel terhelt SZDSZ történetének talán legzseniálisabb húzása volt, hogy bírtak szerezni maguknak egy igazi 56-ost. Gyönyörű ideológiai csapdát állítottak a jobboldalnak.

Csakhogy nem sétálunk már bele. Teljesen mindegy, hogy Stockholm-szindróma vagy esetleg anyagi juttatás motiválja-e a Mécs Imrét, tevékenysége teljes mértékben annulálta 56-os múltját.

Ezzel ellentétben Wittner tevékenysége nem annulálja, éppen hogy igazolja 56-os múltját. ( v.ö. Kósa Gyuláéval, az 56-os harcossal, akit most cipődobálásért állítottak vésztörvényszék elé) Wittner nemcsak 56-ban volt hős, de ő mondta el a rendszerváltás óta a legjobb és legigazabb beszédet is a Parlamentben. (Neveket akarok hallani, google).

Továbbá fenntartom, hogy Gyurcsány, az MSZP, az SZDSZ sokkal szélsőségesebb, mint a Jobbik, Tomcat és Toroczkai együttvéve. Részletes kifejtés helyett praktikussági megfontolásból azt mondjuk előbbiekre, hogy komcsik, és ez teljesen helyénvaló.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 11:50:38

Kommancsok lelki fejlődése lelky lolához írt kommentjeik alapján:

calam: - Kulturált ember képes arra....Neked, ez most úgy tűnik nem megy;
- ha következetes vagyok, te egy fasz vagy

Tintahal Kombájn: - egyre vállalhatatlanabb dolgokat írsz le ;
- Egyelőre úgy tűnik, nincsen hozzá elegendő agyad

mavo: - lelkylola sem kicsit ciki;
- el foglak üldeni anyádba;
- Neked meg a pinád az adalék,hogy miért vagy ennyire hülye

KA_Steve: - a differenciált gondolkodás teljes hiánya segít az ilyen problémák létrehozatalában.

Természetesen primitív személyiségek nem is értik az antikommunizmus lényegét. Pedig ez egyre erősödik és irányul elsősorban az elmúlt 60 évben a szocialista bűnszövetség által elkövetett bűntények feltárására, az elkövetők igazságszolgáltatás előtti felelősségre vonására, a felhalmozott javak elkobzására. Ahogyan Lengyelországban néhány éve elkezdődött.
Amúgy Lola, mikor lesz a konkrét megmozdulás.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 11:54:52

Ferdinand, ez még csak terv, amolyan toborzó, ha nagy az érdeklődés, akkor megszervezhetjük.
Lehet, hogy nem tüntetést, hanem valami performanszot kellene szervezni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 11:59:58

GyF valóban nem a leghitelesebb személy a múltja miatt, de most ő tűnik akkor is a legliberálisabb miniszterelnöknek. Ez az ő megítélésén nem változtat, de rajta kívül nagyon sokan vannak olyanok, akik kiszolgálták az előző rendszert és most nagyon-nagyon magas pozícióban vannak. Esetleg sport-diplomata, vagy volt kancellárminiszter-független politológus, stbstb.
Azon csodálkozom, hogy Szilágyi Józsefet felsorolod, Nagy Imrét pedig nem.
Lehet, hogy komcsizni, de azért, amit a gazdasággal műveltek az utóbbi években, az közel sem komcsi, sőt. A komcsi gazdaságpolitikát mások folytatták/ják.
És mi van ha én azt írom: Mécs, Göncz 10, Wittner 0. Én is meg tudom indokolni miért írom ezt, csak ez felesleges. Nem értem miért kell valakinek az 52 évvel ezelőtti cselekedeteit meg nem történtnek tekinteni. Nem tudom, hogy melyikünk mert volna hasonlóan cselekedni. Wittner Mária meg vállalhatatlanul kihasználja 56 örökségét a szélsőjobb legitimálására. Ez vállalhatatlan és szomorú.
borsikm: mesélj, mi van Petővel, Bauerrel?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:02:20

meddig számít valaki munkatársnak a III. főcsoportfőnökségen?
(ja, tegnap mondta valaki, hogy Ungváry a baloldal egyetlen idolja, azért annak nézzen utána aki ezt mondta, hogy ő mennyire gondolja magát jobboldalinak és mennyire azonosul ezzel a kormánnyal)

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 12:02:37

A perfoemance jól hangzik, így legalább a gyanús agyalágyultakat távol lehet tartani. (Tudod, azokról a szép magyar nevű hősökről beszélek). Most olvastam egy ítélőtáblai döntést, amely szerint az egyszemélyes tüntetést nem lehet feloszlatni, mert az nem gyülekezés. Valahogy ezt kéne kiaknázni.). Vigyázz, rokon vagyok.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 12:05:24

Calam gondolataira válasz önmagától:
"ha következetes vagyok, te egy fasz vagy"

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:05:50

calam, a felsorolást az Ungváry könyvből vettem. Ungváry könyve nagyon érdekes és sajnálom, hogy a jobboldali történészek nem tudnak, vagy nem akarnak ilyen alapos, összefoglaló könyvet írni a kommunizmusról. Azért Ungváry beállítottsága elég egyéretelműen benne van a könyvben, a végén van egy Gyurcsány mosdató fejezet. De ettől függetlenül ez a könyv jó, bárcsak lenne több.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:08:51

Olvastam a könyvet, még nyáron. Azt a fejezet, gondolom a Dialógusra gondolsz, nem éreztem mosdatásnak, inkább történészi munkának. Valóban a könyvből kiderül a beállítottsága gyűlöli az előző rendszert, velejéig rossznak, korruptnak és elfogadhatatlannak tartja. Eközben időnként ki szokott állni és meg szokta mondani, hogy ha valahol szélsőjobbos dolgok történnek. Egyszer egy interjúban azt mondta, hogy konzervatív ember. Na, ezt tegyétek össze.
Úgy értettem, hogy hl húzod meg a határt a munkatársaknál lefelé?:

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:09:31

Kedves Rokon! Ó, de melyik lehetsz a többszázból? Szerintem be kell jelenteni, nem olyan nagy ügy, de tényleg bonyolult ma egy tüntetést megszervezni. Ki jön el? Ki mit kiabál? Kik kit üt? stb.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:09:56

Navarra, mond csak, te értesz is valamit a beszélgetésből?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:12:37

calam, nem érted a kommunista szót, úgy használjuk, mint a fasisztát. Nem az a lényeges, hogy pontosan ki, mit csinált az elmúlt rendszerben, hanem aki támogatja, mentegeti a hatalmon lévő, terpeszkedő kommunista bandát, az kommunista. Ennyi. Kommunistának lenni pedig ciki.

borsikm 2008.10.08. 12:12:55

Calam, én tudom, mi van velük. Mesélj te magadnak, abban amúgy is jó vagy.

Wittner M. annyiban legitimálja a szélsőjobbot, amennyiben az 56-os felkelők náci csőcselék voltak. Továbbá fenntartom, verbális és tettleges szélsőség tekintetében a jobbik&co. meg sem közelíti a jelenlegi regnáló hatalom képviselőit.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:19:19

ha a komcsi az, aki ma esetleg "támogatja a ...bandát", akkor nyilván ennek a megfelelője az, ha valaki a Fideszt támogatja az náci. Ez meg egy kibaszott nagy faszság.
borsikm, azt tudod-e, hogy 56-ban előfordultak antiszemita kilengések is?
najó, ez meg, hogy ki mennyire erőszakos, elég nevetséges.

Alfőmérnök 2008.10.08. 12:19:43

"Nem az a lényeges, hogy pontosan ki, mit csinált az elmúlt rendszerben, hanem aki támogatja, mentegeti a hatalmon lévő, terpeszkedő kommunista bandát, az kommunista."

lolka, ez aztán a körbenforgó definíció! :))

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:20:50

ja, borsikm, na mi van velük, mi az amiért ők delegitimálják az egészet?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:22:55

Az, hogy a jobbosokat lenácizzák régi, ismert jelenség. Mostantól a balosok le lesznek komcsizva és minden a helyére kerül :)
Egyébként tényleg két kérdés van:
- az egyik, hogy mi legyen a kommunista bűnözőkkel
- a másik, hogy mi legyen azokkal, akik legitimálják, mentegetik a kommunista bűnözőket

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:25:16

figyelj, és akkor velem mi lesz? utálom a komcsikat, utálom a nácikat, mégis messzebb van tőlem a fidesz, mint a ballib tábor.
ja és ebbe még az is belefér, hogy teljesen egyezik az álláspontom azokéval, akik szerint okt.23 vállalhatatlan (2006).
na most hova fogsz beskatulyázni.
Tudod ez kevés, ahhoz hogy valaki komcsi legyen. Nem okos

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:29:42

Calam, egyszerű: ha szavaztál az MSZP-re, komcsi vagy. Ha nem szavaztál, akkor még nem vagy komcsi.

borsikm 2008.10.08. 12:30:41

Calam, kezded érteni lolát: "ha a komcsi az, aki ma esetleg "támogatja a ...bandát", akkor nyilván ennek a megfelelője az, ha valaki a Fideszt támogatja az náci."

Pontosan. Csakhogy nem ez gáz a logika az irányadó a közbeszédben, hanem ennek a fordítottjának az első fele: " "ha a náci az, aki ma esetleg "támogatja a ...bandát""

A post erről erről szól.

A kérdéseidet magadnak kell megválaszolnod, nem fogsz bevinni az erdőbe.

Amúgy a végén még David Irvinggel,
a holokausztrelativizáló csávóval kerülsz közös platformra.

Érdekes az is, hogy az erőszakosság kérdése rögtön nevetségessé válik, ha netán a PC oldalon véljük felfedezni, ellenben vérkomoly érv, ha a radikálisokat kell szapulni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:32:46

soha nem szavaztam az mszp-re, hogy ez megtörténjen hát legalábbis egypárti diktatúrának kell jönnie és fegyverrel kell kényszeríteni erre.
borsikm, na hagyjuk abba a viccelődést

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:33:36

lola, ha te a fideszre szavaztál náci vagy? sztem ez nem igaz, de mindegy, ezért butaság, amiket írkálsz

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 12:34:26

www.hirszerzo.hu/cikk.25_even_at_volt_kadarek_besugoja_a_legendas_vizilabdazo.82372.html

még egy" kommancs-fidszeses-nác"i. lehet ,hogy nem olyan egyszerű a világ, ahogy te azt elképzeled?

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 12:42:03

Calam, ha nem vettél részt a szocialista bűnszervezetben, nem került hozzád a lkopott vagyonból, szerintem nyugodtan alhatsz. Ellenkező esetben megértem, ha be vagy rezelve. Tudod, a nyársat néha elkezdik a másik irányba forgatni.

Alfőmérnök 2008.10.08. 12:43:54

calam:
pont az a lényeg, hogy van egy ilyen sztereotip gondolkodásmód, ami fideszt és a fidesz közelieket(pl. szavazókat) összefüggésbe hozza a nácikkal.(ld. a "fidesznáci" kifejezést).
Ennek azonban semmi valóságalapja nincs, míg az MSZP-sek lekommunistázásának van.
Úgyhogy a kommunistázás és a nácizás nem egyenértékű dolog, pl. címkeragasztgatásban a kommunistázók a méltányosabbak.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 12:49:38

Információkat kutatok az alábbi megállapítási perhez, amelynek eredménye alapot adhat kártérítési eljárások megindításához az MSZP-vel, min jogi személlyel szemben:
MKP jogutódja MSZMP,
MSZMP jogutódja az MSZP.

A per kimenetel a kommancs témában is értékelhető lesz.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:52:10

Najó, akkor fejlesszünk ki egy kommunistamérő pszichológiai tesztet.
Igaz/Hamis válaszokat kell adni az állításokra:

1. Gyurcsány Ferenc KISZ vezetői pozíciója csak azt bizonyítja, hogy fiatalon el kezdte érdekelni a politika.
2. Mindig meghatódom, ha az internacionálét hallom.
3. A Fideszben több kommunista van, mint az MSZP-ben.
4. A kommunista rendszerben nem bántották fizikailag a kihallgatottakat.
5. 2006. szeptemberében-októberében megvert emberek többsége megérdemelte a határozott rendőri fellépést.

Aki az öt állítás bármelyikére azt válaszolja, hogy: Igaz. Az kommunista. De fejleszthetjük tovább a tesztet.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 12:54:16

Ferdinánd, milyen információkat? Alapszerződéseket?

Alfőmérnök 2008.10.08. 12:57:18

Lola! ez nagyon jó ötlet, tényleg kéne csinálni egy ilyet!
De fejleszteni kéne, én a 2.est eleve kihúznám, szerintem felesleges/baromság.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 13:03:06

Lola, első körben a MASZOP alapító okiratára lenne szükségem. Illetve, korábbról az MSZMP alapítási dokumentumára.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 13:05:24

Ferdinánd, majd utánaérdeklődöm. De lehet, hogy a honlapjukról is le lehet tölteni, vagy el lehet kérni tőlük.
Alfőmérnök, kellenek beugratós kérdések is... :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 13:12:48

ez a videó sokadszorra is nevetséges:D ezek mekkora balfaszok.
Azt nem értettem, hogy az hogyan lehet, hogy a diktatúrák tudják a legjobb, leghatásosabb zenéket írni.
Vicces nézni, ahogy Keller és Mandúr (remélem ő az) gyorsan begombolják a zakójukat, mintha a Himnusz lenne.
A post ettől még hülyeség és értelmetlen, de ezeket már kifejtettem.

www.hirszerzo.hu/cikk.elhunyt_fodor_geza.82417.html
ez viszont nagyon rossz hír...nagyon sajnálom, nagyon jó kritikus volt.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 13:19:55

www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0839&article=2008-0928-2000-56MYNL

egy kis segítség, mert hogy erről még az Ungváryék sem tudtak, ha már annyira profi akarsz lenni kommunista üldözésében, akkor keress meg minden lehetséges dokumentumot. Basszameg

Alfőmérnök 2008.10.08. 13:20:01

Lola, ezt ismertem és vicces is, de a kritikámat a 2.essel szemben fenntartom, mert:
- önmagában is elégendő kritérium lenne
- ha bennehagyod, sokan átmennek a szűrőn, akiknek nem kéne...
:)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 13:21:21

ja és most nézem a listádat. A pb, és kb tagok megúszták, nem beszélve a miniszterekről. Megnyugodtam.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 13:24:52

calam, nem kell úgy előre futni. Haladunk, gyűjtögetünk, tervezgetünk. Természetesen a pb és kb tagok is benne vannak, a miniszterek, de pláne, de közben kiterjesztettük a kört az MSZP szavazókra, úgyhogy mindenkinek lesz itt hely, bőven.
Ha segítenél, most épp a szűrő teszten dolgozunk...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 13:26:02

Alfőmérnök. Ok. vegyük ki, de akkor javasolj egy másik állítást én ragaszkodom az öthöz.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 13:33:03

Teszthez:

- tartózkodom a vallástól, mert az inkvizíció gonosz volt

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 13:36:32

Ferdinand, de ha ez a kérdés is belekerül, akkor kicsit mély lesz a merítés. Bár ravasz, azt meg kell hagyni.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 13:41:55

Ez igaz, a végén még Szili farizeus Katalin még átcsúszna....

Alfőmérnök 2008.10.08. 13:52:45

gondókodom de ti is gondókodjatok, öt az kevés, úgyhogy frappánsnak kéne lennie

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 14:09:18

csak nem a magyar nemzetben is jelennek meg hamis levelek, link a fenti hírszerzős.

Google 2008.10.08. 14:15:48

Teszthez:

- a katolikusok meg akarják határozni, hogy hogyan éljünk
- a Fidesz kisajátítja a nemzeti jelképeket
- más pártnak, rendszerváltozás után alakult pártnak vannak-e támogatható elképzelései, szavazna-e rájuk?
- összekacsint-e a Fidesz a szélsőjobbal?

szpal 2008.10.08. 14:26:10

kommunista az, akinek tetszett az őszödi beszéd. mondjuk ezzel a kommunistázással nem jutunk messzire, jobb lenne az építő kritika.

Meg ha jól tudom, Nagy Imre is kommunista volt. Neki pedig szobra van a Vértanúk terén.

szpal 2008.10.08. 14:29:30

kommunista az is, aki lefordította svédre a szovjet himnuszt, és ezt viccesnek találja:
www.youtube.com/watch?v=yKLK2p2FqDU

Google 2008.10.08. 14:32:10

Ahhoz kétség sem fér, hogy akinek az őszödi beszéd tetzszett, az kommuniszt.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 14:32:18

Horn Gyulát nem a pufajkás múltja határozza meg, hanem a miniszterelnöki teljesítménye.
Bokros megmentette az országot, a Fidesz az általa megtakarított pénzt herdálta el.
Orbán Viktor titokban felpróbálta a koronát a fejére.
Zavar, hogy a Himnusz egy ima.
Szerintem nem kell a multat hánytorgatni, tovább kell lépni.
A történelemben csak utólag okosak az emberek, olyanok akarnak ítélkezni, akik nem is éltek abban a rendszerben.

Google 2008.10.08. 14:39:09

Tegyük hozzá, hogy a kommunisták jelen rendszer jótéteményeit sem vetik meg. Modernizálódtak. Már nem kiabálnak a Nato, az Unió ellen, hanem próbálják a maguk malmára hajtani ezek vizét.
Ez jelenti náluk a progressziót.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 14:43:20

lola, akkor te egy szdsz szavazó lehetsz

Alfőmérnök 2008.10.08. 14:53:26

- Inkább legyen az ország miniszeterlnöke egy volt SZT-tiszt, mint egy cigány.

plastik02 2008.10.08. 14:54:28

kommunista minden mszp és szdsz szavazó, továbbá Mécs Imre és Göncz Árpád is kommunista, meg aki Gyurcsányra szavazott az is kommunista, sőt ha valaki 2010-ben is maszopra szavaz, hát az már úrIsten az már mekkora kommunista. baszki ez kívülről kurva vicces, de komolyan :D:D:D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 14:59:34

te sem tanultál sok módszertant:D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:08:03

feltételezem a múlt tisztázása nem csak a kommunista múltra vonatkozna, ugye?
aki bokros munkáját lekicsinyli az nem antikommunista, hanem buta
lola, ha olvastad ungváry könyvét, akkor érthetnéd az ő álláspontját az ítélkezésről.
Azok a jó kis Pisa-tesztek, jajj, jajj

Alfőmérnök 2008.10.08. 15:12:09

plastik02:
Nekünk meg az a vicces kívülről, amit "ti"(bocs, nem ismerlek, ha nem inged...) csináltok ott bévül.
Ez csak REVANS.

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 15:18:45

Calam, gondolom itt arra utalsz, hogy a gaz nemzeti oldalt is meg kéne nézni, nincs e közöttük valami inkvizítor őssel rendelkező, aki 500 éve boszit égetett.

Plastik, maga illetlen!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:21:21

lola lassan megérdemelne egy posztot az árokásón

plastik02 2008.10.08. 15:28:38

nem ingem és nem vagyok bévül. pénzszámolás közben kurvára nem lenne időm kommentelgetni.

Google 2008.10.08. 15:30:06

- Tőlem inkább lopjanak az emeszpések, mint a fideszesek, akik:

- betörnek a szerverekre, hosszú byte-ok éjszakáját rendeznek,
- soha nem dolgoztak,
- nem kapják olcsóbban az áramot,
- Orbán a nagypolgári életére nem költ el 180 milliót egy évben.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:32:29

Google, ezeket te/ti valóban mind igaznak gondoljátok az mszp szavazókra?

kill004 2008.10.08. 15:32:35

calam 2008.10.08. 15:21:21
lola lassan megérdemelne egy posztot az árokásón

És miért is? Volt itt valami rendszerváltás féle. Akkor az egész ország ( - a komcsik) abban reménykedett, hogy egy rothadt rendszer véget ér, és valami új kezdődik. Na ebből nem lett semmi, többek közt az emlegetett kommunista elvtársak miatt. És aki ezután komcsizik az árokásó??? Tudod hülyegyerek. én emlékszem '90 március 15-én Debrecenben Thürmerék koszorúzására. Utánuk idős nénik mosták le az emlékművet, " még van pofájuk idejönni ezeknek" jelszóval. Mégegyszer: nem nácik, fasiszták, nyilasok, egyszerű mezei emberek.

kill004 2008.10.08. 15:35:42

Ja, és calam! Várom a " nem értesz hozzá; mit tudsz te erről; vitatkoznék veled de minek" és hasonló tőled megszokott "érveket".

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:36:42

a hülyegyerekezés miatt akár figyelmen kívül is hagyhatnám a dolgot, de ez most mellékes, én is minősítettem már.
azzal van a baj, hogy szerintük mindenki kommancs, ezzel van a baj, tudod? ezért állítom, hogy megérdemelne egy posztot. azt állítani, hogy mindenki komcsi aki ma a szocikra szavazik az ostobaság

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:37:19

kill, nem sajnos nem jött össze, reagáltam rád, szopi:)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:40:12

kárpáti györgy kommancs, vagy sem?

Alfőmérnök 2008.10.08. 15:46:29

calam:
nem valószínű, esete válogatja.
mindig a III/III-asokat szedik elő pedig ők így-vagy-úgy áldozatok, mert megzsarolták őket. Lehet, hogy nem álltak helyt 100%osan, de nem volt az jó nekik(lásd. Esterházy Javított kiad.), és most is őket járatják le, mikor akik meg beszervezték őket, büntetlenül éldegélnek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:48:54

nem tudom mennyit olvastál a témáról, de az ilyen írásokból mindig az derül ki, hogy ezek valóban sokszor áldozatok, de ez persze nem jelenti azt, hogy felmenti őket az alól, hogy hogyan jelentettek. A hírszerzős írásból inkább az derül ki, hogy szorgalmas volt, tehát nem ártatlan. Másról is elmondható hasonló viselkedés.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 15:49:34

ja, értem tehát ha fideszes az ügynök, akkor nem kommancs, minden más esetben az, értem

kill004 2008.10.08. 15:50:48

calam. Most tényleg összegyütt. Hogy csináltad? XD

kill004 2008.10.08. 15:58:03

Érdekes ez az ügynök téma. Velem is próbálkoztak, (igaz csak a rendőrök) de mondottam: menjetek a picsába, oszt kész. Hogy jól megvertek utána az tény, de akkor is. :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 16:09:54

"arra gondolok, hogy kibaszott sokan vannak ma is, akik ujjal mutogatnak olyanokra, akikkel régen együtt fociztak, legfeljebb nem annyira feltünően. ez pedig nem szép dolog."

Pontosan. Az átkosban volt erről egy vicc, miszerint a cigányt kivágják a pártból, mert a nyilasoknak húzta a nótát. Megkérdezik tőle, miért nem tagadta le a pártbizottság előtt, mire azt mondja, nem lehetett, mind ott voltak, amikor húzta.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 16:15:48

azt tudod, hogy ez az amúgy kurucos nácivadászt lejárató jobbos nácivadász?

kill004 2008.10.08. 16:21:35

JA! Csak mondom egy kis humor, ebben a nagy, fasizmus elleni harcban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 16:23:13

eddig a kommancsok elleni harcot vívtuk, most mi lesz?

kill004 2008.10.08. 16:26:21

F@szom tudja. Mindenki mindenki ellen?

Alfőmérnök 2008.10.08. 16:27:23

calam: eddig a kommancsok elleni harcot vívtuk, most mi lesz?


Folytassuk tovább...nem, nem arról van szó, hohgyha egy fideszes ügynök akkor nem kommancs.
Miért feltételezed, hogy azt gondolom, hogy a fideszben nincsenek kommancsok?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 16:33:12

mindenki a Pirézek ellen, azokat úgy is utálja mindenki!

Alfőmérnök 2008.10.08. 16:36:59

calam:

Ezúton tájékoztatlak: pirézek nincsenek. Kommunisták meg vannak.

Alfőmérnök 2008.10.08. 16:37:35

(Segítség: szerinted minek a rövidítése az, hogy KISZ?)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 16:43:58

nemá, tényleg nincsenek pirézek??? Tényleg, basszus, kurvára átvágtak. Nem hittem volna.
KISZ=Kurvák ifjúsági szövetsége?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 16:44:43

Egy másik blogon vki kommentelte ezt, de ti is biztos látjátok ott, de ha mégsem, akkor:

Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Csurka István - III/3 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Boross Péter - MSZMP tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP-titkár, III/2 ügynök D-8
Balogh Gyula - MSZMP tag
Mikola István - Hazafias Népfront
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.
Pozsgay Imre MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag
Schmitt (független) Pál - MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke
Kerényi Imre - MSZMP alapszervezeti titkár, a Rogán féle narancsos forradalom lánglelkű bajnoka
Togyán József - alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán kormány minisztere
Szita Károly – alias Krakus, III/III-mas együttműködő

Alfőmérnök 2008.10.08. 16:53:07

jó akkor idáig eljutottunk. :))
Lépjünk eggyel tovább.
Tehát: pirézek nincsenek. Tehát az irántuk való gyűölet alaptalan, jól rámutat az emberek általános idegengyűlöletére.
A kommunistákkal szembeni gyűlölet nem alaptalan, megdolgoztak érte. Ezért van értelme komcsizni. Ők már megállapították, hogy ki náci és ki nem. Mi most azon vagyunk, hogy mi is megkonstruáljuk az identitásukat, hogy utána eldönthessük, hogy ki kommunista és ki nem.

Alfőmérnök 2008.10.08. 16:54:01

calam:
hát igen azt felesleges lenne listázni, hogy az MSZP-ben hányan voltak MSZMP tagok. :)))

Alfőmérnök 2008.10.08. 17:01:57

egyébként a szubjektív mércém alapján, a listáról (azok közül, akiket jobban ismerek) komcsi:
Szűrös Mátyás
Matolcsy György
Martonyi János

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 17:05:16

2006 őszén előjöttek vidéken a spiclik, és figyelték, hogy kik mennek ki tüntetni. Irogatták is a jegyzetfüzetükbe. Calam, te is írtál egy listát? Úgy tűnik van érzéked.
Szóval, a kis patkányok, akik pl. 2006 szeptember-októberében leskelődtek, na ők büdös kommancsok. Ha fideszes nyalta Kádár popsiját (pl. elöl vitte az uttörő zászlót az általános iskolai április 4-én), és úgy viselkedik, mint a mostani két szar (Lengyel? Tóth?) akkor az is büdös. Amúgy a fideszesek nagy részének is van egy kis szaga, de nem olyan hányadék szagúak, min az általam komcsinak nevezett (Lendvai, Szili, GYOGYO etc..........)

Ferdinand Navarra 2008.10.08. 17:08:52

Nagyszerű, mint általában a nemzetieké...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 17:09:33

óh, mindárt sírok a gyönyörűségtől, szipp-szipp

Google 2008.10.08. 17:25:56

Calam,
a másik oldalt ha listáznátok, bedöglene a bloggép.

Egyébként kérdezted, hogy hiszem-e, hogy az MSZP-s szavazók ilyeneket gondolnak.
Igen, saját tapasztalat.
Tőlem lopjanak inkább az MSZP-sek, mint a fidesznyikok, soha nem dolgoztak, még áramot sem tudnak olcsóbban venni maguknak stb.
E' van.

Alfőmérnök 2008.10.08. 17:33:39

Ezt mondom én is: a másik oldalt nem kell listázni, csak a nevük mellé az MSZP-be egy M-betüt illeszteni. Vagy ha fiatalabbak, átírni KISZ ...valamire. Többnyire ez a "..." magasabb pozíciót jelöl, mint ami KISZes fideszesek neve mellett van.
Az lehet, h III/III-as ügynök kevesebb van köztük, de csak azért, mert ők feljebb voltak. Nem kicsiben játszottak, nem szarral dobálóztak, stb...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.08. 17:33:57

jó, google, csak hogy tudjam, mennyire vagy okos, ezért kérdeztem. Köszönöm válaszodat

plastik02 2008.10.08. 17:37:04

"a mi zsidaink nem büdösek, csak a tieitek"

bazmeg ez már szánalmas...

(a listát mindenesetre hasonló alkalmakra elmentem :P)

tevevanegypupu 2008.10.08. 17:37:45

A listan szereplok mar joval elobb rajottek arra - a mozgalomban jatszott minimalis szerepeik ellenere - hogy milyen gazemberek azok akik iranyitjak oket..

Es ugy tunik nem gondoltak meg magukat, kirobbantottak egy rendszervaltast..Orban, Deutsch, Kover..es a tobbiek kozul sokan. Peldaul a tobbek altal kifogasolt Pozsgay akkor jelentette ki, hogy 1956 forradalom volt amikor az mszmp-s Grosz Karoly meg gondolkodott azon, hogy feherterror van-e es lovetni kellene-e?

Gyurcsany Ferenc tobb tonna kadkovet odaadna erte, ha a rendszervaltok kozott lehetett volna, de hiaba sundorgott korulottuk. Akkor kulonben is eppen el volt foglalva azzal, hogyan lehet privatizalni mindent amihez hozzaert.

Aztan Orban elmondta a beszedet Nagy Imre temetesen, Gyurcsany meg elmondta az oszodit. A ket beszed jellemzi a ket embert.

Ami pedig az ugynokkerdest illeti: ugyan kit erdekel az, hogy ki volt ugynok es ki nem, mikor a megbizoik kozul ott ulnek a kormanyban, az allamapparatusban es ugy korulbelul mindenhol? Ha letezik polip akkor azt ok hoztak letre es ok haloznak be meg mindig mindent es mindenkit.

plastik02 2008.10.08. 17:43:02

"A listan szereplok mar joval elobb rajottek arra - a mozgalomban jatszott minimalis szerepeik ellenere - hogy milyen gazemberek azok akik iranyitjak oket.."

aha...tehát aki 89 januárban lépett ki a pártból az jedi, aki augusztusban, az sith lovag. te meg valamiféle vuki lehetsz...

plastik02 2008.10.08. 17:46:36

nem lenne egyszerűbb felvállani, hogy hát igen kérlek, igen, nálunk is voltak kommerek, akik aztán meggondolták magukat és demokratizálódtak européer módra némelyik meg elnácult?
nem beszélve arról, hogy speciel az mszp is az mszmp demokratizált változata és szerintem semmivel sem rosszabb bármelyik mai magyar pártnál (ez kurvára nem bók...)
mondom ezt úgy, hogy sohase szavaztam/nék rájuk és bűzlik az egész banda. csak hát őszintén szólva nekem az összes többi is.

tevevanegypupu 2008.10.08. 18:07:12

plastik02

Teny, hogy jobb lenne ha mindenki szepen elgondolkodna es ha kozszereplo, elmondana, hogy hat igen, en is..ez meg az.
De - ez nevetsegesnek tunik - voltak kulonbsegek, hogy ki mennyire elte bele magat abba a rendszerbe. Kisz titkar es kisz titkar kozott is volt kulonbseg es ez fuggetlenul attol, hogy kibol aztan mi lett.

Mar olyan sokszor szo volt rola, de ugy latszik mindig el kell mondani, hogy nagyon sok rendes, kellemes, becsuletes parttag volt aki meggyozodesbol valt kommunistava es volt az a reteg, akik karrierbol. Ez utobbiak irgalmatlanok voltak nemcsak azokkal akik maskeppen gondolkodtak, hanem egymassal is. Feltek, rettegtek egymastol, jelentettek egymasrol es barmire kepesek voltak.

Akik nagyon magas pozicioba kerultek a parton belul azok ez utobbiak koze tartoztak, mert a kedvessegukert, embersegukert senkit nem neveztek ki mondjuk a kisz kozponti bizottsagaba. Aztan ott esetleg rajohetett, hogy nagyon nagyot tevedett es erre idejeben jott ra.

Mikor a rendszervaltas volt akkor meg tudtak az emberek, nem veletlen, hogy a regi parttagok kozul nem valasztottak meg szinte senkit es ugy latszott eltunik az mszp mint utodpart. Aztan hogy mi tortent es hogy jutottak megis ujra hatalomra es hogy maradhattak meg, hat errol lehet talalgatni.

Google 2008.10.08. 18:15:09

De. Ez nagyon nagy bók. Tudjátok ti jól!

" az mszp az mszmp demokratizált változata és szerintem semmivel sem rosszabb bármelyik mai magyar pártnál "

Plastik, ez a legnagyobb bók. Mert 18 év alatt bebizonyosodott az is, hogy nem demokratizált változat, - hogyan is, mitől is változna meg? -, valamint az is, hogy egyetlen célja a többieket magához lealacsonyítani, lehúzni. Jelentsenek föl - ez a jelszavuk.
Amit ők, főleg az utóbbi 6 évben mutattak, az a demokrácia sárbatiprása, kigúnyolása.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.08. 18:28:45

calam,

ez a listázósdi nem volt túl jó ötlet. Az egy dolog, hogy részben hamis a lista, de pont arra jó, hogy a huszonéves maszop-tagokat is egy kalap alá véve a "nagy öregekkel" ki tudják mondani a nem árokásók, hogy de a maszoposok MIND.

Alfőmérnök 2008.10.08. 18:39:46

mavo:
Hány huszonéves MSZP tagot tudsz mondani, aki vezető pozícióban van az MSZPben?

attila1 (törölt) 2008.10.08. 19:32:59

tevevanegypupu: "Aztan hogy mi tortent es hogy jutottak megis ujra hatalomra es hogy maradhattak meg, hat errol lehet talalgatni."
erről nem találgatni kell, hanem a fidesznek és támogatóinak egy kis önvizsgálatot tartani. Ott lesz a válasz valahol. Ja, hogy az fájni fog? Van ilyen...

Alfőmérnök 2008.10.08. 19:40:52

attila1:
Szerinted 90és 94 között melyik párt volt kormányon?
94 és 98 között?
Nézz utána és aztán olvasd el újra teve üzenetét.

attila1 (törölt) 2008.10.08. 20:34:38

Alfőmérnök: elolvastam, de két pohár bor után már nem vagyok elég éles. Nem arról írt, hogy nem tudja, hogy győzhetett az mszp? Ha nem, az tipikus esete annak, hogyha kiragadok a környezetéből egy mondatot, akkor esetleg egész mást jelent

Alfőmérnök 2008.10.08. 20:41:45

attila1:
Azt írtad, a fideszeseknek kell önvizsgálatot tartania. Csakhogy 94ben az MSZP az MDFet váltotta. Ez volt a kommunisták visszatérésének, újboli hatalomrajutásának pillanata. (Hacsak nem tesszük föl, hogy az MDF is poszkommunista párt.) Tehát a fideszeseknek ehhez semmi közük.

Az más kérdés, hogy 2002ben miért vesztette el a választást a fidesz. Ha erre vonatkozott a kérdésed, én azt mondom: mert bénák és a hatalomgyakorlásban/megtartásban nincs annyi tapasztalatuk, mint a komcsiknak.

További jó borozást!

Alfőmérnök 2008.10.08. 20:43:17

helyesbítés:
Hacsak nem tesszük fel, hogy az MDF is poszkommunista párt volt. (Mert hogy ma már az, az nem kérdés.)

tevevanegypupu 2008.10.08. 20:43:42

attila
Ugy talalom hogy a 2006-os borzasztoan rossz es elmebeteg kampanyuk utan tulajdonkeppen azt erdemelte a Fidesz hogy veszitsen, de azert meggyozodesem, hogy Ferinell jobbak lettek volna minden masodlagos hulyeseguk mellett is. Az ezekilencszazkilencvenes evek kozepe fele Orbant elegge meghurcoltak es elarultak. Ebbol a godorbol alltak vissza 1998-ra. Ha ideologiailag nem is lehetett azt kivanni, hogy mindenki ertsen veluk egyet, de azt azert tudjuk, hogy gazdasagi teljesitmenyuk ennel a mostani kormanynal jobb volt. Sokkal. Orbant nem kell szeretni, de vannak dolgok amiket nem lehet tagadni: az eredmenyeit es azt hogy tehetseges politikus. Gyurcsanyt lehet szeretni, viszont vannak dolgok amit nala sem lehet tagadni: a sikertelenseget, tehetsegtelenseget.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.08. 20:53:41

Lola:
Szerintem érdemes lenne az első körben megemlíteni azokat a komcsikat, akik népi ülnökként ott pöffeszkedtek a vérbíróságokon, és zsigeri aljasságból szorgalmazták a másként gondolkodók halálát. Ők civilek voltak, lett volna választásuk. Én nem értem, hogy ezeknek az embereknek legalább a fényképét és adatait miért nem hozzák nyilvánosságra, ha már népirtásért nem ítélik életfogytra őket.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 22:03:25

Falafel, akkor szedjük össze. Eddig ennyi a lista:
Biszku Béla
Benke Valéria
Lázár György
Berecz János
Lendvai Ildikó
Paul Lendvai

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.08. 22:04:18

No, meg az Ungváry könyvben is vannak jópáran. Majd lehet, hogy összeírom, de közülük nem lehet tudni, hogy ki él még.

Alfőmérnök 2008.10.08. 22:13:55

Lola, Lendvai Ildikó a vérbíróságon? Nem, ő Aczélnak volt a jobbkeze, biztos sok geciséget csinált, nem akarom védeni, de nem hiszem hogy emberek haláláért közvetlenül fefelős lenne.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.10.08. 22:19:22

leklylola, baszki, egyszerű vagy, mint a vonatfütty.

tevevanegypupu 2008.10.08. 22:36:20

Aki belekerult abba a tarsasagba mar nem nagyon valaszthatott, illetve csak ketto kozott. A kekcedulas valasztasok meg a termeloszovetkezetesites idejen vagy elotte kellett volna meggondolniuk magukat, akkor meg talan ki tudtak volna lepni nagyobb kar nelkul, de utana aztan mar nem lehetett.
Kulonben azon is elgondolkodhat az ember, hogy sokan, akik a rendszervaltas utan panaszkodtak arrol, hogy elnyomtak, figyeltek oket vajon miert adhattak ki ugyanakkor annyi konyvet, lemezt, dolgozhattak radional, televizionall es ujsagoknal stb..
Es nem veletlen, hogy keves kivetellel az szdsz-nel vagy az mszp-nel landoltak (mindegy, egyformak) mikor mar letisztultak a dolgok.
Akit az elmult rendszer valoban ellensegenek tekintett az nem juthatott szohoz semmilyen formaban az biztos.
De manapsag verbirokat es bunosoket keresni..hat arrol elkestunk.

Invictus 2008.10.09. 00:02:47

Ajjaj, már megint páran direkt félreértelmezik a "kommunistázást".
Nem az a kommunista, aki ma ishiszi a marxizmust-leninizmust (bár nosztalgiát éreznek utána az elvtársak, azok a régi szép idők, a Best of Communism 1-2. CD dalai... az építőtáborok, ahol minden csajt meg lehetett kapni (pl. Lendvai Ildikót), a jó kis elvtársi bulik, az akolmeleg.. az utolsó KISZ KB fele ott ül most is a kormányban, vagy pedig milliárdos lett (vagy mindkettő, lásd Fletó), biztosan csak azért, mert mind olyan tehetséges gyerekek voltak).
A komcsi ma az, aki az MSZP-network (nevezzük polipnak?:)) részese, haszonélvezője, támogatója. Ennyi. Ideológiájuk nincs, azon felül, hogy a jobboldalon náciak vannak, a hatalmat pedig meg kell tartani mindenáron, ha belerokkan az ország, akkor is.

özvegylegény 2008.10.09. 01:08:44

PREM ISSZÁK:

1., ARNÓTH kunkapitánynak IGAZA VAN!!

2., Aki MÁRIÁRA, a Wittnerre
egy ferde SZEMPILLANTÁST,
egy köhhintést MER,
VERJE KI A RAGYA, SZÁLLJA MEG A CSOMA és a SZOVJET HADSEREG: min 46 évig !!!

özvegylegény 2008.10.09. 01:12:22

LOLA!!!

VÉREM!!

SZERELMEM!!!

Minden szavad ARANY, édi !!!!

Kündü.

özvegylegény 2008.10.09. 01:30:22

TINTAHAL:

TE érted is, amit pofázol vagy csak judeo-bolsevik vagy??!

özvegylegény 2008.10.09. 01:40:35

CALAM,

te ITT kurvára eltévedtél... EZ NEM A NOLBLOG!!!

De mégcsak nem is a W-luka....

Ez egy jobbközép, konzi BLOG, ahol JOBBOLDALI MEGSZÓLALÁS

TELJESEN "PC" !!

Amúgy 17 órakor RÁÉRNÉL a Jégbüfénél??

Sokan néznék, ahogy kiklopfollak!!!

Dr. Gyarmati Pál, "Kündü"

özvegylegény 2008.10.09. 01:56:08

calam 2008.10.08. 16:44:43
Egy másik blogon vki kommentelte ezt,....

/névsor/

A NEVEK MINŐSÍTÉSEI TÖMÉNY HAZUGSÁGOK!!!

S ha igaz lenne, AKKOR MI BAHJA LENNE A MASZOP-nak??

De abszurdum!!

Kövér Laca meg KISZ-titkár...

SŐT: Orbán Viktor MEGAZTÁNNAGYON!!

Barmok, AKKOR jártam a Jogra, Morvai, Szájer, Kövér , Fodor évfolyamán végeztem.

HAZUDTOK, mint az állat.

Deutsch Tomi MIKOR LETT VOLNA KISZ-titkár??

Mikor BEKERÜLT az egyetemre, MÁR NEM VOLT KISZ, basszátok meg !!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.09. 07:59:25

Úgy gondolom, óriási a különbség, hogy valaki egyszerűen csak MSZMP tag volt, vagy ma is tevékenyen dolgozik a szocialista networkben. Ennyit a mi kommunistáink és ti kommunistáitok kérdésről. A lényeg a Szervezet, a Párt. A struktúra, amelyet eredetileg moszkvai mintára hoztak létre a marxista állam felállítására és működtetésére, amely azonban az eredeti célok nélkül is képes működni. Ez a szervezet kiválóan képes a hatalom megszerzésére és megtartására, emberek befolyásolására, akciók szervezésére. Nagyjából úgy néz ki, hogy képességeik ezen túl nem nagyon terjednek. Ezért nézzük rossz szemmel, hogy újabb és újabb lehetőséget akar arra, hogy az ország vezetésével próbálkozzék az élcsapat.

Aki pedig személyes és családi emlékek miatt még utálja is mindezt, annak higgyük el, hogy van rá oka.

A névsor fentiek miatt érdektelen, félrevezető, nem tartozik a tárgyhoz, és valószínűleg tele van vastag hazugságokkal.

Nem mennyiségi, hanem minőségi a különbség, hogy valaki egy, a realitásokat figyelembe vevő praktikus gondolatmenet alapján kényszerű együttműködője, vagy megfontolt kiszolgálója és haszonélvezője volt a Kádár-rezsimnek.

plastik02 2008.10.09. 09:05:16

"A komcsi ma az, aki az MSZP-network (nevezzük polipnak?:)) részese, haszonélvezője, támogatója. Ennyi. Ideológiájuk nincs, azon felül, hogy a jobboldalon náciak vannak, a hatalmat pedig meg kell tartani mindenáron, ha belerokkan az ország, akkor is."

a gyökér meg az, aki ma ezt állítja. egyszerű embereknek egyszerű jelzők persze, amik minél nagyobb halmazt lefednek. hát akkor fogyasszad...

Elpet: moszkvai minta meg a mai MSZP. hahaha...
még Gorbacsov is sírva fakadna azon a káoszon ami ma az MSZP-ben van.
az MSZP egy európai szocialista párt a lúzer fajtából (más kérdés, hogy a még lúzerebb Fidesz mellett még így is sikerült győznie). a szlovák Smer például egy sokkal ügyesebb játékos, még az ottani árpádsávosokat is befogták. Fico a legnépszerűbb politikus hazájában.

az ember akkor kommunistázik ha már elfogytak az érvei...

(lola a listához meg legalább annyit írj oda, hogy ki mit követett el. ezzel az erővel bármikor felírok neved tíz nevet)

Bajkon úr 2008.10.09. 12:07:38

Wittner Máriában minden megvan, amiért a Fidesz-MPSZ nem tud társadalmi többséget szerezni. Sértettség (részben jogosan a tönkretett élete miatt) gyűlölködés, szélsőségekkel való barátkozás, rossz stílus. Hogy nyilatkozott, amikor Kádár fejét kiásták és ellopták? Valami olyat mondott, hogy felőle ott dögölhetett, vagy rohadhatott meg, ahol van. Nem emlékszem, hogy a kettő közül melyik szót használta, de mit gondol egy átlagember arról, aki ilyet mond bárkiről, azaz egy halottról? És mit gondolnak a mai fiatalok 56-ról, ha meghallják őt erről beszélni? Felkelti az érdeklődésüket, vagy éppen menekülnek a témától is? Ez a felelősségteljes nemzeti politizálás, hogy Kárpátia pulóverben, leragasztott szájjal ott ül a T. Házban?

tevevanegypupu 2008.10.09. 12:23:10

Bajkon ur
Wittner Maria valoban kisse eros kifejezeseket hasznalt, talan lehetne diplomatikusabb nemely megjegyzese. Viszont el tudod kepzelni mit mondtak neki es mit csinaltak vele az AVH-n a kihallgatoi
Kadar Janos beleegyezesevel?

attila1 (törölt) 2008.10.09. 14:03:01

tevevanegypupu: azt mindenki könnyen elképzelheti, mit műveltek vele akkoriban, de ha ez hitelesítené a mostani viselkedését, az azt is jelentené, hogy egyenlőségjelet teszel az ötvenes évek és a kétezres évek közé. Akkor meg csak visszajutunk a sima komcsizáshoz. Aminek szerintem csak annyi szerepe van, hogy valamivel jelezze a "komcsizó", hogy ő melyik oldalon áll. A másik féltől a fasisztázás pont ugyanez.
WM-ről nekem az a véleményem, hogy évtizedekig szenvedett az előző rendszerben, arra várva, hogy egyszer majd bosszút állhat. Aztán jött a (szerencsére) vértelen rendszerváltás és rájött, hogy nem tud kin revansot venni. Ebbe pedig szellemileg belerokkant. Legalábbis a megnyilvánulásai alapján erre következtetek

attila1 (törölt) 2008.10.09. 14:10:10

tevevanegypupu: az könnyen lehet, hogy ha most a fidesz kormányozna, akkor jobb lenne a gazdasági helyzet, de figyelembe véve a két oldal kommunikációját (újságírókat, kommentelőket is beleértve) szerintem a gazdaság helyzete az utolsó, amit a többség a választásokon figyelembe vesz.
Ráadásul sokaknak így is elég jól megy, és nem csak azoknak akik az mszphez kötődnek. Például nekem eddig mindig akkor ment jobban, amikor az mszp kormányzott, pedig semmi közöm hozzájuk...

tevevanegypupu 2008.10.09. 15:36:54

attila
.
Ami az 56-os vagy mas politikai foglyok reakcioit illeti, amennyiben gatlas nelkul es gyulolkodve nyilatkoznak, reszben ertheto. Foleg akkor, ha annak a rendszernek a kepviseloi akik bortonbe csuktak, megkinoztak, tonkretettek ujra hatalomra kerultek. Es aztan erkolcsnevelo eloadasokat tartanak demokraciarol, emberi jogokrol es tarka magyarrol. Gondold csak el, hogy ez micsoda indulatot valthat ki egy evtizedekre minden jogatol megfosztott emberbol..Kepzeld el, hogy ott ult nem messze tole Horn Gyula, Havas Szofia vagy Gyurcsany, akit otthon Apro Piroska var egy hatalmas villaban..
Ezt legfeljebb csak Mecs Imre es Goncz Arpad tudja elviselni..

attila1 (törölt) 2008.10.09. 16:15:13

egypupu: ha "gátlás nélkül és gyűlölködve nyilatkoznak" az szerintem nem elfogadható, ha már egyszer parlamenti képviselő lett. Persze ott sokan mások sem tudnak viselkedni, de ez egyiket sem menti. Szerintem az, ahogy Göncz viselkedett a 90es években, az azért lehetett volna követendő példa. Gyurcsány ebből a szempontból szerintem nem illik ide, mert annyi köze a fél országnak volt az előző rendszerhez, mint neki, a felesége rokonai meg az ő politikai megítélése szempontjából lényegtelenek. Horn már persze más kérdés, azt elismerem, hogy őt személyesen egészen máshogy lehet megítélni, mint mondjuk történelmi szempontból

ÁrPi 2008.10.09. 16:54:54

attila1

""Gyurcsány ebből a szempontból szerintem nem illik ide, mert annyi köze a fél országnak volt az előző rendszerhez, mint neki, ""

DE illik oda.
Megtévedt gondolat, hogy annyi
köze a fél országnak is volt mint amennyi gyurcsánynak van.
Rossz gondolat (, vagytán a másik félországba tartozom?)

Én pl. nem vettem nagyértékü állami ingatlant ill. nagyvállalatot olyan bankhitellel amely bank felügyelőbiottságitagja Apró Piroska volt.

Sőt.

tevevanegypupu 2008.10.09. 17:29:25

attila
Gyurcsany a szemelyeben mindazt kepviseli, amitol a rendszervaltas elott es utana is nagyon sokan lehetoleg tavol akartak tartani magukat. Gatlastalan.

attila1 (törölt) 2008.10.09. 18:18:22

teve: na ez igaz. Csak hát a választék...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.09. 18:49:38

az ÁVH-n tuti hozzá sem nyúltak.
elég beszűkült gondolkodás folyton a családjával jönni GyF-nek, erről lassan le lehetne akadni

tevevanegypupu 2008.10.09. 21:26:48

calam
lehetett eppen eleget hallani azzal kapcsolatban, mit csinaltak az AVH-n otvenhat elott es utan, ugyhogy errol ne is beszeljunk.
Ami a csaladot illeti, arrol eleg volt elolvasni az index cikket vagy jo fel eve. De persze elotte is nyilvanvalo volt, hogy mi a szerepuk Gyurcsany eleteben es kozvetlenul az orszageban is.
Abban a csaladban soha nem volt es most sem kerdes, hogy Kadart vagy Nagy Imret kovetik-e. Pedig tudtak volna valasztani, vegulis mindketten kommunistak voltak.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.09. 22:18:18

teve, ÁVH nem volt 56 októbere után, na csak kötekedtem.:)

tevevanegypupu 2008.10.10. 00:15:41

"na csak kötekedtem:)"
Tudom, hogy nem AVH neven futottak tovabb en hivom oket annak. Mert a szellem nem valtozott csak a nev..
Nahat.(:

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.10. 00:33:57

ja, ebben nem vitatkozunk, bár Ungváry szerint nem követhettek el ugyanolyan és ugyanannyi szocialista jogsértést, mint 56 előtt. De az biztos, hogy a gárda nagyon nagy része maradt, már nem emlékszem a százalékra

Ferdinand Navarra 2008.10.10. 15:23:35

Tehát a gyenge jellemű emberek XX.-XXI. századi elnevezése a kommunista, komcsi etc...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.10. 17:37:39

fú, ehhez mit szólna Hitler, Horthy:D:D

Alfőmérnök 2008.10.10. 21:38:03

Valószínűleg ugyanazt, mint Szolzsenyicin.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.10.23. 14:30:06

"Szerintem ma nem Wittner ciki, hanem a terpeszkedő kommunista banda. "

Es mint ma megtudtuk, a kapitalistak is mind kommunistak...:
"Az 1956-os áldozatok csontjaira épült rendszerváltás megnyitotta az utat az internacionális globalizmus felé, amely a kommunizmus különös ötvözete - mondta Wittner Mária Csömörön a kommunizmus áldozatainak emlékművénél."

Tudom lola, Wittnernek ebben is igaza van, hiszen...

Alfőmérnök 2008.10.23. 15:27:17

Ha szószerinti az idézet, akkor Mária néni ezúttal szimplán értelmetlen dolgot mondott. Ötvözete csak min. 2 dolognak lehet, 1.nek nem.
Valószínűleg arra gondolt, hogy van bennük valami közös. Ha megmondja, mi az, én akár még igazat is adok neki.

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.10.23. 15:30:05

"hogy van bennük valami közös."

Gondolom mindketto internacionalis...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.23. 16:45:14

Ha felütünk egy fémekkel foglalkozó kézikönyvet, bármikor találkozhatunk olyan kifejezéssel, sőt, fejezetcímmel, hogy a "Réz ötvözetei" vagy az "Alumínium ötvözetei"

A különböző ón-, ólom-, és alumíniumbronzok és a sárgaréz mind rézötvözetekként szerepelnek a szaknyelvben. A színalumínium nemigen használatos, helyette alumíniumötvözeteket használunk, melyeket sohasem emlegetünk alumínium-réz-mangán-cink-magnézium ötvözetként, ezek neve alumíniumötvözet, vagy ötvözött alumínium. Az acélok vasötvözetek.
Mária néni nem mondott értelmetlen dolgot. A gondolati tartalomról lehet vitatkozni, ahogyan mindenről, de az "ötvözet" szó ilyen értelmezésben minden további nélkül használható.

Alfőmérnök, gondolom, nem gépész.

Alfőmérnök 2008.10.23. 16:58:51

Alfőmérnök valóban nem gépész.

Én eddig még csak úgy hallottam használni ezt a szót, pl. hogy az acél a vas és a szén ötvözete. Lehet, középiskolában nem figyeltem eléggé. Pedig nem voltam rossz kémiából.
Tévedtem, na.

Mindegy, mert nem is ez volt a kommentem lényege, hanem hogy szemben dolphinnal én úgy gondolom, nem feltétlenül baromság, amit mondott (vagy mondani akart), már ami a gondolati tartalmat jelenti.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.23. 17:19:52

Alfőmérnök

Bocsásson meg, nem akartam kioktatni, csak legalább ezen a helyen elejét akartam venni, hogy Wittner Máriát gúnyolják emiatt a szófordulat miatt. Úgyis fogják másért, legalább ezt hadd védjem ki.

Alfőmérnök 2008.10.23. 17:27:35

Elpet
Nem éreztem kioktatásnak, én egyébként nem gúnyolódásnak szántam és sajnáltam volna, ha emiatt gúnyolódnak rajta és ebben nekem is részem van.

ON

Alfőmérnök 2008.10.23. 17:33:55

Népszava:
"Wittner Mária botrányos kijelentéseket tett"

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.10.23. 17:49:42

Alfomernok,

ha WM azt akarta mondani, hogy o (es egyebkent meg sokan) ma is a rendszer vesztesenek erzi magat, akkor termeszetesen akar igaza is lehet (bar, aki kepes munkahelyi hianyzas miatt 100 rongyot kiperkalni, az vitathato, hogy per pillanat mennyiben tekintheto vesztesnek (es mielott valaki belemagyarazna, egyaltalan nem sajnalom tole a penzt)). De amit mondott az azt jelenti, hogy ideologiailag az a globalis piacgazdasagi rendszer, amiben ma elunk, levezetheto a kommunizmusbol.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.23. 17:52:12

Alfőmérnök

Nem Önre gondoltam a gúnyolódást illetőleg

Alfőmérnök 2008.10.23. 18:04:58

dlophin:
Hát akkor vagy nem fogalmazott pontosan, vagy szamárságot mondott. De botrányosnak semmiképpen nem botrányos, igaz ezt nem is Te írtad, hanem a népszava.
Sejtésem szerint az lehetett a mondanivalója, hogy van "harmadik út" is. Jó lenne az egész szöveget is ismerni, de eddig mindenhol csak az MTI zanzát találtam.

Elpet:
Ok, off off.

özvegylegény 2008.12.15. 01:16:15

Éljen sokáig DRÁGA WITTNER MARIS, a Nemzet Nagyasszonya !!!!!!!
süti beállítások módosítása