Funkcionális Analfabéták Szövetsége? - Ilyen ország pedig nincs CXXVIII.
2008. október 18. írta: TuRuL_2k2

Funkcionális Analfabéták Szövetsége? - Ilyen ország pedig nincs CXXVIII.

 A MÚOSZ Etikai Bizottsága elítélte Tóta W. Árpád antiszemita publicisztikáját (Bayer Zsoltéval egyetemben). Állásfoglalásukban ezt írják:

A MÚOSZ Etikai Bizottsága osztozik a magyar állampolgár – és mások – felháborodásában, elhatárolódik mind  az írásmondanivalójától, a stílusától, mind a szerzőtől és az internetes portál szerkesztőitől, akik ennek a felháborító írásnak nyilvánosságot biztosítottak. Határozott véleményünk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyának súlyos torzulását tükrözi ez az írás éppen úgy, mint az – a Magyar Hírlapban megjelent –, amelyet mottóként idéz, és amelynek – egyesek véleménye szerint –, a paródiájaként jelent meg.

 Konzervatóriumos véreinkkel egyetértve, a magunk részéről a Bëlga Mit parodizálsz című dalát küldenénk Halák Lászlónak és mindenkinek, aki szereti:

 Kiegészítés: A kommenteket olvasva eszembe jutott még két gondolat, ami nélkül nem teljes a bejegyzés.

 Worluk eredeti posztja néhány részletében jó Bayer-stílusparódia, a szokásos kereszténység-rugdosó tripjéről azonban ezúttal sem tudott lemondani, ami nem meglepő, de nem is ízléses (jelen poszt nem Worluk írásának védelmében, hanem a MÚOSZ etikai hülyeségéről íródott).

 A másik dolog Tirpákbokrétás elitjeinek jogos és égbekiáltó sérelme. Igazán megmosolyogtató, ahogy Worluk bátran stílusparodizál, miközben tűzzel-vassal-inkvizícióval (az afféle klerikális elmaradottság, nemde?) irtja blogjának kommentjei közül a tirpákbokrétásiak által jegyzetteket. Free Tirpákbokrétás!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr60720239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Google 2008.10.18. 20:28:56

Előbb mondta, Srí: káromkodni, trágárul beszélni, a trágár beszéd kedvéért, azt tud Tóta.
Na és harcolni a vallások ellen, miközben maga is vallásos, azt hiszi, hogy...arról inkább most nem. Ahogy Srí mondaná.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.18. 20:43:02

A reakciónak el kéne határolódni a kereszténygyalázó Tótától, és a Konzervatóriumnak is.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.18. 20:47:47

Őrnagy,


nincs miért elhatárolódnom:)) Én a magam részéről kicsit sem csípem Tótát, és ennek része az is, hogy a keresztény-gyalázásban ő valahol az alsó polc porosodó részén van, azaz azok között, akik merő tudatlanságból gyepálják a keresztényeket. Az meg harmatgyönge.
És a kormánynak adott felvilágosító segélykezet sem felejtem el neki:))
Ám mindez még nem ok arra, hogy ne röhögjek egy isteneset a MÚOSZ-on, ezért a kurvanagy melléért.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.18. 20:53:08

Jó van na:) Tudja, én tótafóbiás vagyok:)
Mondjuk tetszik, hogy egy mást nyírják Feri talpnyalói. Kicsi már a konc? Hátradőlök, és játszok az új Colnization-nal. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.18. 20:59:46

Hmmm. Azért itt a hozzászólásoknál eléggé tetten érhető a savanyú a szőlő szindróma. :)

Így utálom-úgy utálom, de azért eléggé naprakész mindenki belőle.
Az a szomorú, hogy lassan a belterj miatt észre sem veszitek ezt...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.10.18. 21:01:39

*Javítok: nem szomorú, hanem komikus. :D

Alfőmérnök 2008.10.18. 21:12:09

tevevanegypupu, azért Bayer is általánosít. Nem értem miért kell ilyen idióta cikkeket írnia? Mit ér el vele azon kívül, hogy többen olvassák és jobboldalt le lehet nácizni?

Amúgy komikus az eset. A MÚOSZ most bebizonyította: a kurucinfo és a bombagyár szinvonalán áll, akik nem tudnak különbséget tenni aközött, hogy valaki egy pornófilmrendezőt játszik egy szindarabban, vagy egy valóságos pornórendező.

tevevanegypupu 2008.10.18. 21:23:38

Alfomernok

Persze Bayer is szokott altalanositani, nem szeretnem sem mentegetni es nem is jelenti azt, hogy egyetertek mindenben vele. Viszont van egy jelenseg - ciganykerdes, zsidokerdes - ami a sajtoban tabu es o foglalkozik vele. Mindnyajunkat erdekel, minden erintve vagyunk, csak eppen beszelni nem merunk rola, mert mar csak a halvany celzasnal is ezekre a problemakra nem a konfliktusokat kezdik el targyalni, hanem azt szidalmazzak aki meg meri emliteni. Pedig gyakran igaza van es sajnos nem is tuloz.

TWA-t eleinte rendszeresen olvastam es kedveltem, a tragarsaga nem volt akkoriban kozonseges.;hogy ugy mondjam abban a szovegben eppen a helyen volt. Aztan megbokrosodott es sajnos mar csak a tragarsag maradt szovegkornyezet nelkul..

Sok mindent ir es mar eleg regen eppen csak megnezem de nem jut eszembe vegigolvasni. Ezt a Bayert utalo cikket elolvastam. De minek.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.18. 21:38:54

Őrnagyom,


Ebben osztozom magával, higgye el nekem:)

Francois Pignon 2008.10.18. 21:57:26

Elolvasva az állásfoglalást, kezdem osztani a Hattory Hanzo által felvetett véleményt: stílusparódiával állunk szemben. Mi más magyarázná például, hogy olyan következetességgel használják a "magyar állampolgár" kifejezést, ahogy mások a "hazafi"-t szokták?
Tóta meg beszopta, a Tirpákbokrétás után megint nem bírja elviselni hogy ő egy paródia céltáblája.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.18. 22:35:03

TWA tök jó volt 4-5 éve, ma már nem az. Van, hogy hetekig nem kattintok a blogjára, ha meg igen, kevés kivételtől eltekintve már a címből látom, hogy kapitalizmus-dicsőítés, hülyemagyarozás vagy kereszténygyalázás lesz-e a téma, aztán kattintok is tovább.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2008.10.18. 22:58:33

szerintem Tóta a mai magyar kereszténység egyik legkomolyabb barátja, és nagyrészt azok az egyház ellenségei, akiket a nagyközönség barátoknak hisz.

Nagyjából azt meg lehet mondani, hogy amikor valaki Tótát kereszténygyalázónak titulálja, az nem látja át a lényeget, ugyanis sosem gyaláz keresztényeket, kizárólag azokat a magukat tévesen kereszténynek gondoló embereket, akik ezen vallásuknál fogva értékesebbnek hiszik magukat a többieknél - és így valójában közük sincs a kereszténység lényegéhez, legfeljebb templomba járkálnak, és elhiszik maguknak, hogy ez elég.

A valódi kereszténynek nem inge az, amiből Tóta gúnyt űz. Nem is veszi magára.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.18. 23:08:01

nem gondoltam volna, hogy egy-két mérsékelt konzi elkezdi Zsótit mentegetni :D

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.18. 23:21:00

Bayer tök jó volt 10-15 éve, ma már nem az. Van, hogy hetekig nem kattintok a cikkeire, ha meg igen, kevés kivételtől eltekintve már a címből látom, hogy antikapitalizmus-dicsőítés, hülyegyurcsányozás vagy zsidógyalázás lesz-e a téma, aztán kattintok is tovább.

Francois Pignon 2008.10.18. 23:21:46

flugi_
jó tudni mindezt. A valódi keresztény nyilván arról ismerszik meg, hogy osztja a mai magyar kereszténység egyik legkomolyabb barátjának véleményét, miszerint egész vallása csak egy mese.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.18. 23:24:44

flugi_:
Nem egészen, Worluk sportot űz a keresztény szimbolika gúnyolásából, ami nekem a legkevésbé sem tűnik baráti indíttatásúnak. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.18. 23:32:44

Köszönjük a Tirpák Akciócsoport iránti kiállást. Ebben a drámai pillanatban azonban többre van szükség.
Elhatárolódások özönével akarjuk a törpefejűeket szánalmas elhatárolódásától.
Legyetek ti is elhatárolódók! Mindenki ingyenesen szerzővé válhat a Tirpákblogon, aki hajlandó elhatárolódást írni!
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/10/elhatrolds.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.18. 23:37:43

"Elhatárolódások özönével akarjuk a törpefejűeket szánalmas elhatárolódásától."->
Elhatárolódások özönével akarjuk a törpefejűeket megbüntetni szánalmas elhatárolódásukért.

tevevanegypupu 2008.10.18. 23:42:59

Bayer es TWA a mai magyar tarsadalom. Ket veglet kozeput nelkul.

Diocles 2008.10.18. 23:43:51

„Tegnapi napon súlyos antiszemita cikk jelent meg az Index Hírportálon egy Pulitzer díjas, jelentős állami megrendelésekben részesülő "sztárújságíró" tollából, ami mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. Zsidó származású lévén mélységesen megalázott, ugyanakkor fokozott félelmet ébreszt bennem, hogy a gazdasági válság miatt felelőssé teszi a zsidóságot, ezzel is katalizátorként erősíti az antiszemitizmus terjedését” - írja a feljelentő.

szvsz valaki kiakadt a kormányzati propagandaanyagok tevékeny gyártása maitt, és megszopatta Tótát, és a muosz meg vevő volt rá, az öreg elvtársak féltékenyek a fiatal gyurcsányistára.

és szvsz rendben is lenne ez a poszt, ha megemlítenétek, hogy tótát kb minden posztja után elítélhetné a muosz bizottsága pl. a kereszténygyalázása, Fodor-gyalázása, jobboldal elleni uszulása, szal sok minden maitt, de amondó vagyok, hogy hagyjuk ezt a gittegyletet is, meg tótát is, nem ér ennyit az egész

burt lancaster 2008.10.19. 00:27:19

Én azért cseppet sem sajnálom az ürgét.

Egy cikkből olyan következtetésket vont le, amelyek nem voltak benne (most ezzel a Zsoltit sem akarom mentegetni de), utána mások levontak az ő cikkéből olyanokat amelyek nem voltak benne.

Azt hiszem kiegyezhetünk egy döntetlenben. :P

nyelv-ész 2008.10.19. 01:04:58

Az, hogy egyik vizesnyolcas a másik cikkét fikázza (állítólag parodizálja), az csak őket minősíti.

Az viszont, hogy 2008-ban létezhet egy olyan szervezet, amelynek elnöksége olyan sötét alakokból áll, mint Eötvös és Hanák elvtársak, és ráadásul a hazai médiában ezek és tettestársaik meglehetős súllyal lehetnek jelen, az minket minősít.

Normális országokban az ilyen alakokat kizavarják a mezőre kapálni, hogy ne legyenek láb alatt, és ne kelljen a hülyeségeiket hallgatni. Nálunk meg olyanok ülnek etikai bizottságok elnöki székeiben, akiknek mindig az az etikus, amiről fent párthatározat született.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.10.19. 02:38:20

Nekem úgy tűnik, hogy Tótawé-t a kereslet kreálja. Felhorgad divatos témákon, levon olyan következtetéseket, amik vagy nyilvánvalóak, vagy segítenek a kicsit bizonytalan olvasójának a véleményformálásban. Többnyire ezek szerintem valójában vagy marginálisak, vagy lerágott csontok. Például az idióta Bayerrel foglalkozni, akár egy paródia erejéig az milyen már. Vagy múltkor egyszer volt az a kvados bejegyzés, ami gyakorlatilag arról szólt, hogy az erdőben brummogó kvadozók mennyenek az anyjukba, rohadékok. Erről egy teljes bejegyzés. És senkinek nem semleges, a blogján sokan támogatják, helyeselnek neki, itt pedig utálják gyalázzák, "férgezik", sokan. Igazából nem csinálja rosszul, benavigálta magát a média egy bizonyos szegmensébe, akár politikus is lehetne, annyira kerek imázsa van.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.10.19. 02:39:59

azazhogy "menjenek" nem "mennyenek" :)

Turbulencia (törölt) 2008.10.19. 04:44:22

A trágár beszédet nem Tóta találta ki, inkább csak lejáratta. Szerencsére napjainkban is vannak a trágár beszédnek igazi mesterei:

"Innen üzenjük a MÚOSZ lófaszjancsijainak: figyeljetek, bűzös nyálkaférgek! Ti zsugorodott agyatokkal fel se tudjátok fogni a mondanivaló mélységének és a stílus akrobatikájának azt az egységét, amely a Mester munkásságát oly jellemzi. Akkor meg mit ugattok a bűzös pofátokkal? Húzódjatok vissza a fekáliás odúitokba és ott silabizáljatok valamit, amit meg tudtok érteni, mondjuk a Rákosi összest. Bayer és a Mester egy kalapban? Hát mit mertek ti? A Mester a Jó, aki Velünk Van, Bayer pedig a Rossz, akit Utálunk, ezt nem lehet megérteni, véglények? Az ilyen rágcsálók, mint amilyenek ti vagytok, nem érdemlik meg, hogy a böfögésük potenciálisan elitközönséget fertőzhessen."

tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/10/elhatrolds.html

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.10.19. 08:31:08

"A trágár beszédet nem Tóta találta ki"

affrancba. egy világ omlott össze bennem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.19. 09:09:48

A trágár beszéddel kapcsolatosan hadd idézzem koszorús költőnket, Lőwy Árpádot:

UTÁNZÓIM

- megjegyzés:
aki csupasz
a más tollával illeget
az idegen toll
elfújható és csak leplezi
a csupasz feneket

Minden új korszak költője, aki
Korának eszméit fejezi ki,
Mindig abban a veszélyben forog,
Hogy utánozzák hivatalnokok.

Kapok gyakorta én is verseket,
Melyekkel írói dicsekszenek:
Hogy Lőwy iskoláját mívelik,
Mesternek tartja magát mindenik.

Ezek azt hiszik, ha tükröt, falat
Meg fehér abroszt lecsúnyítanak,
S a szart marékkal képedre kenik:
Lőwy-modorban írt vers mindenik.

Hallgassatok sületlen tökfejek!
Engem ti soha meg nem értetek.
Nálatok: undok mocsok a "szar-dal"!
Nálam: kincsetérő ékkő a - szar.

Apai figyelmeztetés:
Így hát, annyit mondok, ifjú népem:
Disznólkodni szabad, de csak szépen.

tevevanegypupu 2008.10.19. 09:48:41

Ajve, a ket Arpad kozott micsoda kulonbseg van..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.19. 10:06:47

Turbulencia 2008.10.19. 04:44:22:
"A trágár beszédet nem Tóta találta ki, inkább csak lejáratta. Szerencsére napjainkban is vannak a trágár beszédnek igazi mesterei:"

Bazdmeg, ez a mi elhatárolódásunk, hol trágár ez? Ha Jó Ügyet szolgál, akkor nem lehet trágár, legfeljebb öblös, forró.
diurnusblog.nolblog.hu/archives/2008/10/16/Bayer_Zsoltnak_oriasi_lett_a_keze/

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2008.10.19. 10:33:23

" Francois Pignon 2008.10.18. 23:21:46
jó tudni mindezt. A valódi keresztény nyilván arról ismerszik meg, hogy osztja a mai magyar kereszténység egyik legkomolyabb barátjának véleményét, miszerint egész vallása csak egy mese."

Nem kell ossza a véleményét, de elválik a szarl a májtól, hogy ezen ki sértődik meg. A valódi hívő, akinek a hitét mások véleménye nem érinti, vagy a látszatember, aki folyamatos megerősítést vár el a környezetétől, meg hogy pátyolgassák, mert olyan jó ember merthogy keresztény.

Egy nagy rakás embert ismerek, aki fennhordja az orrát, hogy mekkora keresztény, de a viselkedésén cseppet sem látszik, kizárólag a ceremóniákat érinti a "hite". Mindig ezek a leghangosabbak az ilyen "sérelmek"nél.

"TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.10.18. 23:24:44
Nem egészen, Worluk sportot űz a keresztény szimbolika gúnyolásából, ami nekem a legkevésbé sem tűnik baráti indíttatásúnak. :) "

Dettó, mit érdekli a hívőt, ha valakinek nem tetszik az egyháza vagy vallása motívumkészlete? Egyszerűen egészséges lelkű hívőnek ez nem szempont. Csak nekem világos, hogy aki ilyen külsőségekben érzi magát találva, az kompenzál?

tevevanegypupu 2008.10.19. 10:53:34

"Csak nekem vilagos, hogy aki ilyen kulsosegekben erzi magat talava, az kompenzal?"

Nem csak. De azt azert talan szabad eszrevenni, ha valaki ilyen latvanyosan utal egy vallast es annak szertartasait. Felmerul a kerdes, hogy vajon artottak-e neki es ha igen mit? Erre nyilvan oldalak szazait lehetne megtolteni valasszal, ha az ember nem erezne azt, hogy valojaban mubalherol van szo. Es egzeisztencialis kerdesrol is: a szerzo ugyanis ebbol el, meghozza egeszen jol. Dupla orom jutott neki: jo fizetes es a karorom, hogy egy-egy ilyen irassal botranyt (is) kavarhat. Miert ne hasznalna ki?

Francois Pignon 2008.10.19. 11:12:34

Az emberek sokfélék, és sokféleképpen élik meg a hitüket is. Gőgös dolog osztályozni őket, pláne látszat alapján.

Ha elfogadom, hogy a "valódi" hívők tojnak Tóta véleményére (ez alapján legalább valódi vagyok), abból sem jön ki, hogy a kereszténység nagy barátja.

tevevanegypupu 2008.10.19. 11:17:49

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=154244

Bayer az ilyesmit is eszre szokta venni. Meg is irja, pedig nem hàlàs tema.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2008.10.19. 11:20:53

tevevanegypupu: utál? Az, hogy valamit nem akar komolyan venni, az nem utálat. A keresztényeket leginkább más vallásokhoz tartozók utálják, akik képesek komolyan venni a különböző vallásosságból származó versengéseket (hitgyüli, szci, mohamedán, stb) Tóta simán nem veszi komolyan, szó sincs utálatról.

A komolytalanságnak pedig egyenes következménye az, hogy nem tartja tiszteletben azokat a dolgokat, amiket mások akár megszokásból tiszteletben tartanak. Ez nem feltétlenül illem kérdése, ez sokkal inkább hagyomány kérdése. (az illem ugye nem tenne különbséget egyházak között, tehát a szci-beszólás és a katolikus-beszólás az illemtan szempontjából egyenlő, mégis egyiket jobban elviseli a Reakció törzsközönsége mint a másikat)

Ez a komolyan-nem-vétel pedig nagyon ráfér már a kereszténységre. Tessék megnézni mi van Franciaországban: a keresztény gyülekezetek ereje elképesztő, tömegével megmozdítják a fiatalságot. Az kellett hozzá, hogy a felvilágosult társadalom ne kiszolgálja az egyházat, ne bástyázza körül világi hatalommal és világi vagyonnal, és így a rongy emberek érdeklődéséből kikerült. Ma már csak azok csinálják a keresztény közéletet a franciáknál, akik ezt valódi meggyőződésből csinálják.

Nálunk meg megy a szemforgatás meg az elvárt tisztelet a semmire. Legyen világos, hogy a keresztény ember nem alanyi jogon érdemli ki a megbecsülést, hiába hiszik ezt sokan.

Google 2008.10.19. 11:21:03

Egy keresztényt tényleg nem hat meg, nem borít ki az, amit Tóta művel, mert tudja, tudhatja: szamárbőgés nem hallszik a mennybe.

Inkább a végtelenül leegyszerűsítő és tudálékos, humortalan megfogalmazásai zavartak, de hát nem kötelező őt olvasni, legalábbis egyelőre.
Bár igaz, hogy érettségizőknek osztogatták a Képmesék cd-jét!
De lehet, csak a vicc kedvéért.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2008.10.19. 11:22:08

Francois Pignon: igen, ez a túlzó megjelölés kicsit provokatív volt. Azt mondanám precízebben, hogy hasznos.

Francois Pignon 2008.10.19. 11:25:38

Google: "érettségizőknek osztogatták a Képmesék cd-jét"

No igen, és akkor elgondolkodhatunk, kinek az értékrendjét is támogatja állami propaganda. ;)

Google 2008.10.19. 11:29:23

Mióta vallás egyébként a szcientológia?
Az, hogy egyesek annak nevezik, mert szeretnének egy művallással embereket toborozni, még nem jelenti azt, hogy az is lenne.
Mást mondok, lehet, hogy egyeseknek, de nagyon keveseknek, vallása a szcientológia. Vannak országok, ahol betiltják, mert egy nagy sarlatánságnak tartják.
Ma már mindenki lehet politikus, mindenki lehet pap.
Aztán olyan is.

countrystudy 2008.10.19. 11:32:22

amikor a fiam hazahozta ballagása után a worluk-cd-t,tudtam,ennél már nem süllyedhet mélyebbre ez az ember. persze a kölyök bele sem nézett,ott porosodik a polcon:-)

tevevanegypupu 2008.10.19. 11:38:26

flugi
Franciaorszag nem egesze jo pelda, ott elegge kulonvalt a nagy forradalom ota az egyhaz es allam, es az elobbi kamatostol visszakapta az utobbitol azt, amit evszazadokon keresztul okozott.

Hogy a fiatalok tizezrei mozdulnak meg ha II. Janos Pal vagy XVI. Benedek meglatogatja oket azon nem kell csodalkozni, a mai helyzetben - munkanelkuliseg, elbocsajtasok, valsag, etnikumok gyulolkodese - kicsit osszetartobba teszi azokat akik eppen a vallastol varjak a vigasztalast. Nem szentfazekak gyulekezete es osszeeskuvesek szinhelye egy ilyen talalkozo. Beszelgetnek, kicserelik tapasztalataikat es az ilyen osszejovetelek utan megujult remennyel folytatjak az eletuket.

Sok muris szertartasa van a vallasoknak, nem hivo ember valoban lathatja komikusnak is. Magaban mosolyoghat rajta, gondolhatja, hogy o aztan ugyan nem csinalna ilyesmit. Csak elfelejtik sokan, hogy ezek a szertartasok egy hitre alapulnak meg akkor is, ha a hitnek nem feltetlenul van szuksege szertartasokra.

Aki ezt gunyolja - joga van hozza persze - az nem tartja tiszteletben egy masik ember szemelyiseget, ha ugy tetszik lelket. Nem kotelezo. Ez csak joerzes vagy ha az hianyzik akkor pusztan udvariassag kerdes. Joga van mindenkinek a neveletlenseghez es a boszmeseghez is, ezt tobben gyakoroljak mint a vallast. Ez viszont veszelyesebb mint mondjuk a Biblia olvasasa.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.19. 12:10:55

Doomhammer,

tudod, többek közt éppen ezért szar, amit paródiának szántok. Két öblös bazmegezést nem öt másikkal parodizálunk.

Turbulencia (törölt) 2008.10.19. 13:33:46

Doomhammer,

Miért fárasztasz ezzel az ostoba diurnusbloggal? Ja, Bayer, bizonyára egy a TGM elhallgatására specializálódott titkos összeesküvés részeként határolódott el a saját antiszemitizmusától... Követelem, hogy azonnal határolódj el ettől az elhatárolódás-ellenes elhatárolódástól, különben elhatárolódok tőled!

mavo,

Ha neked csak annyi jött le az egészből, hogy Tóta trágár, a Tóta-paródia meg még trágárabb, akkor ideje belépned a MÚOSZ-be, vagy neked való lehet a diurnusblog.

A trágársággal önmagában nincs gond: egyszerűen van amit, nem lehet, vagy nem érdemes kedvesen, civilizáltan, jólfésülten előadni. A többi benne van a Lőwy-költeményben.

Turbulencia (törölt) 2008.10.19. 13:39:19

Ha valakinek nincs jobb dolga, mint hogy kövesse az elhatárolódások láncolatát, az ne hagyja ki Bayer önmagától való elhatárolódását sem (ezt támadja diurnus)

"Naivan, őszintén, reménytelenül 1-2."
www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=153922
www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=153979

Ács Ferenc 2008.10.19. 16:30:01

Alighanem végleg becsavarodott, a saját fantomjaival kardozik.

józan' 2008.10.20. 08:51:02

"Tzvetan Todorov egy másik írásában arról értekezik, hogy miképpen is működik ez napjainkban. Úgy működik, hogy akit bűnösnek találnak az antiszemitizmus vádjában, attól minden addigi ismerősének, barátjának azonnal és sürgősen el kell határolódnia, méghozzá nagy nyilvánosság előtt, és részt kell vennie a kiátkozás aktusában, máskülönben ő is antiszemita váddal lesz illethető, és akkor rá is kimondják a fatvát.

Mit sem számít, hogy a barát, az ismerős, az egykori harcostárs, a munkaadó, a családtag, az anya, az apa és a testvér nem gondolja antiszemitának az illetőt, hiába védekezik azzal, hogy de hát ő ismeri, és tudja, hogy nem és nem – minden védekezés csak olaj a tűzre.

A szolidaritás és a kiállás sok ezer éves emberi hagyománya a múlté. Csak a nyilvános autodafén való részvétel az egyetlen lehetőség – máskülönben jön a politikai bunkó, és lesújt. Mint amikor Sztálin országában arra biztatták a gyerekeket, hogy jelentsék fel a szüleiket. Mint a középkorban…

Jön a politikai bunkó, és lesújt. De ha elhatárolódsz, nyugtod lesz. Legalábbis egy ideig. Mert előbb-utóbb sor kerül a következő barátodra, ismerősödre, harcostársadra – s végül tenmagadra…

De valamiért érzem, hogy nem tart már soká. Egyre többen vagyunk már, magyarok, magyar zsidók és zsidó magyarok, akik érezzük, itt valami alapjaiban lett elrontva. És nemsokára mind megfogjuk egymás kezét. És a hazugság akkor egy pillanat alatt összeomlik. Úgyhogy vagyok, aki vagyok – és mégsem reménytelenül. A legjobb barátom pedig egy zsidó, még akkor is, ha ez maga az antiszemitizmus…"

Kicsit(nagyon) eltúlozza, de valahogy ezzel nem tudok nem egyetérteni. Addig nem vagy antiszemita(fasiszta, náci, szélsőséges), amíg meg nem bélyegzel valaki mást vele. Amint ez sikerült, fellélegezhetsz. Valahonnan ismerős ez a logika...

józan' 2008.10.20. 08:53:20

Addig vagy, nem nélkül *

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.20. 09:54:16

Jó ez a két Zsóti írás, köszi Turbul a linket. Nem egy PC az tuti. Ezért nagy a csönd róla.

Cypriánus 2008.10.20. 11:20:43

Kedves Sri, Teve!

Tóta W. maga is zsidó. Ezért az "antiszemitizmusáról " beszélni... nincs sok értelme.
Ez egy paródia, nem is rossz. Ahhoz képest, hoggy évek óta csak magát ismétli, és néha belerúg a keresztényekbe, inkább ízléstelen (vö: " az Isten fasza", "game over John paul II") mint bármi szellemességet mutató írásokban, ez egész találó kis cikk.

amúgy reformátusnak konfirmált, és azóta is küzd a kereszténységgel, olyan őszinte érdeklődéssel és gyűlölettel hogy szerintem előbb-utóbb megtér. :)
Valószínű a halálos ágyán kiegyez Jézussal, és végleg tékozló fiúként a (református) Egyház keblére hanyatlik, vagy ilyesmi.

Amúgy elég nagyarcú acsávó, már gimisként feljelentette a töritanárát, hogy "jobboldalilag elfogult" ( a félreértések elkerüléseként a rendszerváltás után), szóval jót tesz neki egy kis szembesülés a ballliberális értelmiség sötét oldalával...:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.20. 12:41:57

Református? Pedig a pápistákat jobban gyűlöli.
Feljelentette a tanárt? Ez tuti?

Cypriánus 2008.10.20. 13:53:33

a "feljelentette" szó erős, hisz nyilván nem futhatott a rendőrségre, csak az igazgatónál tett panaszt.

Cypriánus 2008.10.20. 13:56:52

mint mondta, ez már arendszerváltás után volt, nem arról van szó hogy az ÁVH fenyegette volna tanárt, csak egy hogy egy tizenéves kötekedett a tanára politikai nézeteivel az Antall-korszakban.
de pl. én nem rohantam a jobbos igazgatóhoz, amiért az én munkáspárti (!!!) töritanárom Lenint dícsőitette (tényleg). Legfeljebb kiröhögtük ezért , amúgy bírtuk, aranyos nő .

tevevanegypupu 2008.10.20. 14:17:08

Cypriànus

Nagyon jopofa, hogy a pofont azoktol kapta TWA akikert sikra szall minden lehetseges alkalommal erzekenyseget es emberi meltosagot cseppet sem kimelve: sajat bajtarsaitol.

Google 2008.10.20. 14:55:39

Ne legyünk igazságtalanok, lehet, hogy ő is odatartotta az arcát, a következőt neki adják, ne Bayernek.
Szolidáris, vagy mi.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 17:19:41

Turbulnizé,

ha neked csak annyi jött le az egészből, hogy szerintem a Tóta trágár, a Tóta-paródia meg még trágárabb, akkor konkrétan idióta vagy, és még a múoszba sem ajánlom, hogy belépj. Nagyjából két mondatomat ennyire maximálisan félreérteni ugyanis súlyos idiotizmusra vall.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 17:20:41

tevenevanfaszfejű,

Tóta nem sok mindenkiért állt ki, de a valakiért nagyon nem, akkor a múoszért soha.

tevevanegypupu 2008.10.20. 17:49:36

mavo
latom te sem tudsz olvasni a sorok kozott. Vagy esetleg..a szerzohoz magahoz lenne szerencsenk? A stilus mindenesetre hasonlo.

szubjektiv 2008.10.20. 18:40:46

A klábrádióban lesz rövidesen tóta meg valami muoszos tag.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 21:34:30

tevevan,

mi a faszt kell ezen sorok közt olvasni? A múosz, mint tóta bajtársai? Muhaha.

Az már csak a jól megszokott faszság, hogy tótát véled bennem felfedezni: ha valaki nem hiszi ugyanazt a bárgyú faszságot tótáról, mint te, akkor az valószínűleg tóta.

Hát nem.

CrL 2008.10.20. 21:52:09

nemtudom teve mire gondolt, de azt tudom hogy a MUOSZ a szocik fiókszervezete vagy lábvize (by Uj Péter) és az Etikai Bizottság elnöke pedig az MSZP delegáltja. Tóta pedig köztudottan Gyurcsány párti, most pedig abból a politikai klubból kapott figyelmeztető üzit (mindegy miért) ahonnan eddig nem nagyon.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 21:58:34

CrL,

Az egy apróság, hogy Tóta Klón-pártiságáról én olyan nagyon nem vagyok meggyőződve. Az, hogy az múosz a maszop saját kis dédelgetett szara lett lassan, az persze tény, örüljenek maszopék egy ilyen debil társaságnak, pont illik a csudijó pártjukhoz.

Naszóval kezdjük előről: ha el lehet hinni, hogy Tóta nem is annyira Klón-fan, akkor hogyan is van ez a berken belülről?

Az a vicc egyébként az egészben, hogy a 98-02 közti maszop retorikát teccik átvenni: aki azoknak bármit is dolgozik, az az ő hívük.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 22:03:18

Az külön bájos a történetben, ahogyan a kommentelők nem kis hányada tótán veri el a port.

Érdekelne, ha Bájerzsótti lett volna a szenvedő alany, ugyanez lenne-e a forgatókönyv.

Illetve érdekel a lófaszt.

Eleve lelkylola sírt volna, és nem turul röhög.

CrL 2008.10.20. 22:05:36

mavo, Modern Képmesék? Ez nem az az ország ahol egy vastagabb állami MEH-el kötött szerződés és MTV-s mese után olyan könnyen elhiszi bárki is, hogy az illető nem elkötelezett. Ami nem is baj, ő dolga de akkor nem lepje meg ha kap ilyen olyan üziket (ő és a lapja is) néha az ellenőrzőjébe.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 22:15:03

CrL,

nem, Modern Képmesékről nem hallottam soha.

És mint tudjuk, az a maszop véleménye, főleg nyugdíj, szabad verseny, meg tizenharmadik havi ügyében. Na jó, hát itt-ott nem annyira, de hát akkor is bértollnok, fúj.

Remélem, legalább egy epizódot láttál, ha már hivatkozási alapnak megemlítetted.

A legjobban azon röhögtem amúgy, hogy Uj Péter megemlítődött a múosz kapcsán.

Tudod: Uj Péter, a Népszabadság egyik (volt?) vezető publicistája.

Aki (úgy is, mint komcsibérenc), írta meg a véleményét a múoszról.

A védenceibe rúgott ő is, gondolom ... bé verzió, ez a logika csak tótánál működik ...

Francois Pignon 2008.10.20. 22:16:36

Mielőtt mindenféle elméleteket gyártanátok az MSZP fiókszervezet és a Gyurcsány-fan konfliktusáról, megjegyzem, hallgattam a klubrádiót, és Halák annyira van képben hogy még Tóta nevét sem tudta rendesen.
Ez a műsor nem is róla, hanem a "jobboldali" Indexről szól.

CrL 2008.10.20. 22:22:32

FP, a fiókszervezetet Uj Peter írta le abban az index cikkben amit worluk belinkelt:

Talán azt kellene megvizsgálni újságíró-tisztességileg, hogy mennyire szerencsés, ha az újságírószövetség etikai bizottságának elnöki tisztjét Kovács László kesztyűbábja tölti be. (Akkor már inkább Mazsola.)

Mindenesetre, amíg ez a Halák nevű vezető tiszviselő a MÚOSZ-ban, addig nyugodtan tekinthetjük az újságírószövetséget az MSZP fiókszervezetének vagy lábvizének.

index.hu/velemeny/imho/kov040410/

CrL 2008.10.20. 22:27:46

és ugyanebben van leírva:

"Halák azt sem tudta, mi történt, csak azt tudta, mit kell nyilatkoznia."

most is ugyanez történt, átadott egy kötelező üzit.

(Teljesen mindegy, hogy a Szily Feris posztja vagy Tóta Bayer paródiája miatt, de kaptak egy fekete pontot, ennyi)

tevevanegypupu 2008.10.20. 22:29:36

mavo
olyan ize vagy igazan. Olyan csunyan beszelsz naaaaa.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 22:35:45

Szóval tevevanizé,

akkor olyan vagyok, mint az átlag magyar: bazmegozok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.20. 22:38:24

CrL,

Uj Péter fasza csákó, mert a múoszt a maszop kreatúrájának tartja, tóta meg gonosz maszopos, akibe ez a kreatúra belerúgott.

CrL 2008.10.20. 22:43:19

mavo: ilyeneket nem írtam sehol, bár kissé meglepett Tóta naivitása ebben az ügyben az biztos.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.20. 23:06:34

Arróll a Halákról van szó, az egykori MSZMP titkárról?


A mai bonyolult helyzetben, amikor naponta változik a helyzet, így az üzenet is, az öregebb elvtársak lassú és 1989 előtti szovjet gyártmányú ellenség-barát felismerő rendszere gyakran téved, hibázik. Így járt most Halák et. is. Az ő inkonzisztenciáját ne rajtunk kérjék mán számon!

CrL 2008.10.20. 23:13:40

tölgy, ő az:

www.mtv.hu/arckepcsarnok/index.php?_page=adatlap&_id=42

Tíz éven át volt a Munkaügyi Döntőbizottság elnöke is, majd az MSZMP Pártbizottságának utolsó titkárának választották.

Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Iskolában érettségizett (1954)

az index ma ez egyik hírhasábja órákig a Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas néven futott

tevevanegypupu 2008.10.20. 23:29:46

mavo
az atlagmagyar nem beszel tragarul. Kimondva is es leirva is rossz hallgatni es latni. Felesleges, nem fejez ki vele semmit az ember, legfeljebb bizonyitvanyt allit ki magarol. TWA nagyon jol irt hajdan, eredeti volt es reszrehajlas nelkuli. Most nem az, de a hangsuly nem is ezen lenne. Megerdemelte amit a kollegaitol kapott - a muoszosok is ujsagirok - meg akkor is ha akik megrottak nem ertettek meg amit irt. Maga az iras serto, kozonseges, elfogult es korlatolt. Ilyesmi nem lehet celja jo ujsagironak.

CrL 2008.10.20. 23:49:13

Nem értem, a Mester már egyszer kinyilatkoztatta a blogjában, hogy szoclib erre most:

"Nem vagyok baloldali, legalábbis nem ismerek olyan definíciót, amely szerint az lennék."

www.mazsihisz.org/interju-tota-w-arpaddal-antiszemitizmusrol,-feljelentesekrol-es-feljelentokrol-304.html

tevevanegypupu 2008.10.21. 00:15:15

tolgy
"Maga ismer atlagmagyarokat?"

Most hogy igy kerdi, felmerult bennem, hogy talan nem is.;(:

özvegylegény 2008.10.21. 05:01:16

Ha a REAKCIÓ egy ilyen TÓTA W. nevű gennyes váladékot VÉD,

MAGA IS OLYANNÁ VÁLIK!

Néztem Turult a HírTV-n, és láttam, hogy ez egy neolibsi süvölvény,

megélhetésileg időszakosan az EGYATÁBORBAN tanyázó kiscsákó.

Ez az egész szar - főleg Kínai Tróger - egy nagy MANCS és TÓTAWÉ
plágium.

Faszt vagytok ti jobbközép!!!

Hacsak DávidIbolyai értelemben nem....

Tótát NORMÁK SZERINT ÉLŐ ORSZÁGBAN régen brutálisan megölték volna.
(Ukrajna, Oroszország, Irán, IZRAEL, Szaudiak, stb. Még japánt is ide vehetjük.)

De minimum a GATYÁJA ráment volna a súlyos peres kártérítésekre.

De MIATTATOK EZ nem normák és törvények, elvek és korlátok szerint élő társadalom.

MERT MINDENT RELATIVIZÁLTOK, mint a YESHIVA-TANONCOK, basszátok meg,

és valójában NEOLIBBANT SZAROK VAGYTOK !!!!!

özvegylegény 2008.10.21. 05:03:39

ENGEM IS IRT a baromarcú W. -télleg, hogy néz mán ki ez a nyeles fejű?-

pedig én már 18 évnél régebben is tudtam róla.

Szülei letagadnák a mocskot!

özvegylegény 2008.10.21. 05:12:53

"flugi",

te tutti tudatzavart vagy!

Aszondod,

Tóta "nem keresztényeket gyaláz,

hanem "ÖNMAGUKAT KERESZTÉNYNEK GONDOLÓ EMBEREKET, AKIK AZT HISZIK, ETTŐL TÖBBEK"

- itt az ész már a NAPRENDSZEREN KÍVÜL JÁR NÁLAD,

"flugika"....

S NÉHA MEG önmagukat FIDESZESEKNEK TARTÓ EMBEREKET mocskol olyan útszéli stílusban, hogy szívesen

megcsinálnám neki a GENGSZTER-NYAKKENDŐT!!

Te is hülye vagy, de még hülyébb, mint W.

Amúgy az NAON CZIKI, ha valaki A VICCÉT MAGYARÁZNI KÉNYTELEN!!!

Ld. : FARKASHÁZY T.

S most Tóta Mocsok Béla.

özvegylegény 2008.10.21. 05:32:47

HOGY MINDENKINEK VILÁGOS LEGYEN:

a legerősebb nemzeti konzi néppárt értelmiségi holdudvara, MI,

éppen AZT gondoljuk a világgazdasági válság okozóiról,

amit Tóta W. FELJELENTŐJE SÉRELEMKÉNT ÍRT!

S e társaságban KÖZGAZDÁSZ PROFESSZOROK, docensek, jogásztanárok, neves ügyvédek, közírók, szociológusok vannak szép számmal,

HA ÉRTENÉTEK......

Cypriánus 2008.10.21. 09:10:49

Kedves Özvegylegény!

köszönjük értékes és építő hozzászólásaidat, és hogy megtiszetlted ezt a blogot, igazán űdítő volt.

Reméljük, hogy az elkövetkezendő években, amikor nem jársz errefelé, és nem írsz be semmit , akkor is nagyon jól fogod érezni magad.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.21. 09:37:29

Cypriánus, Özvegylegény = Kündü, akitől most megkaptuk menetrend szerinti atyai feddését. Nézzünk magukba.

Cypriánus 2008.10.21. 09:49:59

Bocs, Kündü.
néha kicsit erős vagy.

Francois Pignon 2008.10.21. 09:54:21

Nem tudom mit jelent a Kündü által gyakran használt "nyeles fejű" kifejezés, de mindig szórakoztat. ;)

tevevanegypupu 2008.10.21. 11:35:10

Nyeles feju, azt valahogy ugy kepzelem el, hogy palacsinta suto van a feje helyen. Teflonbol, merthogy nyilvan az arcbore is vastag lehet..(:

özvegylegény 2008.10.21. 15:39:44

A Fejenlévő NYÉL = HATALMAS. GÖRBE CSERPÁK.....

Ez kérem , ún. EUFÉMIZMUS.

Kódollás...!

Hogy mindenki örüljön.....

Francois Pignon 2008.10.21. 15:53:56

Gondolhattam volna hogy valami ilyesmi lesz...

Cypriánus 2008.10.21. 16:06:20

hú, még mindig nem vágom... tehát hím genitália? Vagy rosszul értem?

Cypriánus 2008.10.21. 16:07:50

Kündü!
nem tagadom, nyelvileg teljesen le tudsz nyűgözni.
A liberós Parti Nagy Lajos hosszan agyal olyan szóképeken, amiket Te spontán nyomatsz...:)

OftF 2008.10.21. 17:10:03

nemá
elszívjátok a tótától a kommentelőket

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.10.21. 22:41:47

tevevanegyfaszú,

látod, nem tőlem kellett megkapnod a kérdést, ismersz-e egyáltalán átlag magyart. Én mindössze milliójuk közt utazom naponta, tehát tudom, hogy káromkodnak, mint a vízfolyás.

Érdekes amúgy, hogy erre milyen büszkék bírunk lenni, ha szóba kerül, mennyire kiemelkedünk a többi nyelv használói közül cifraságilag, de ha tényleg, hogy mi káromkodunk, hát nem, mi nem.

Álszentség, mint szó ismerős valahonnan?

Google 2008.10.21. 22:59:11

Miért becézik egyesek cifraságnak a trágárságot?

Ezt már hallottam a miniszterelnöktől is. Őszöd össze tudja zavarni rendesen az elmét, de nem annyira, hogy a csúf beszédet cifraságnak mondja. Addig azért még van!

tevevanegypupu 2008.10.21. 23:04:24

mavo
nem, alszentseg azt nemigen szoktam hasznalni, talan inkabb alszemerem lenne a helyes kifejezes..
Sokat nem utazom tomegkozlekedesi jarmuvon az biztos, de ha utazom - valoszinuleg nagyon rossz idopontokban - nem hallom, hogy annyira karomkodnanak. Persze az az igazsag, hogy nem is nagyon figyelem, hogy miket mondanak, nem erdekel. De - lehet, hogy alszemerem - naggyon utalom ha valaki kozonseges.
Es inkabb nevetsegesnek ha valaki dafke az, hogy o mer es akar tragar lenni mert az olyan sikkes. Lofaszt sikkes baratocskam. Egyfajta gatlassal kuzdhet az illeto vagy feltunesi viszketegsegben szenved..

özvegylegény 2008.10.22. 04:07:21

"Cypriánus 2008.10.21. 16:06:20
hú, még mindig nem vágom... tehát hím genitália? Vagy rosszul értem?"

HEHE, neeem, TÖK JÓLÉRTED, azzal a megkötéssel, hogy a fejen lévő nagy görbe hím genitáliának METÉLTNEK köll lenni....Mint Tóta Ernőnél.

/Cyprián a kedvenc és baráti éttermem -volt - Tihányban. MENJETEK EL, én má vagy 4 éve nem voltam, de régebben igen sokszor!/

özvegylegény 2008.10.22. 04:11:31

HIHIHI!!!

""Cypriánus 2008.10.21. 16:07:50
Kündü!
nem tagadom, nyelvileg teljesen le tudsz nyűgözni.
A liberós Parti Nagy Lajos hosszan agyal olyan szóképeken, amiket Te spontán nyomatsz...:) ""

Az összevetés KITŰNŐ, ki nem állhatom a Parti Nagyot,
nekem Bayer a haver,

s amúgy tehetséges vagyok, mint egy állat....

Csak a Zügyészek néha furcsán néznek,
miután badványaim után ékes, papos adysággal perbeszélek nékiek....

Kurva anyjukat.

özvegylegény 2008.10.22. 21:26:07

Jó, Hanni,

egy LENGYEL vagy HORVÁT blogon sem ugathatna Tóta Warluk így, mert az arcát lenyúznák, TUDOD, kis

drogpárti bisex!!!
süti beállítások módosítása