Aus der Reihe Derrick
2008. december 19. írta: Gasper

Aus der Reihe Derrick

 Igen szomorú aktualitása van első bejegyzésemnek itt a Reakción, hiszen múlt hét végén, 85 éves korában elhunyt Horst Tappert, generációm, illetve szüleim és nagyszüleim generációjának emblematikus tévéfőfelügyelője. Az alábbiakban egy korábbi írásom újraszerkesztett változatával emlékezünk rá. Előre szólok hogy kerülni fogom az idióta retró poénkodást, de ugyanúgy a szakszerű médiaelemzést is. Érzelmi húrokat kívánok pendíteni.

 Volkswagen Sirocco, Passat, meg persze BMW. Faber-Castell cerka és színes Agfa film. Burda magazin, meg Quelle katalógus. Ezek mind hétköznapi tárgyak, ráadásul  némelyik orbitális közhely, de azért egy dolog közös bennük, mégpedig az, hogy mindegyik az egykori NSZK-ban készült. Mondjuk ma már az is röhejes hogy NSZK (Germany, meg BRD), pláne az hogy NDK (GDR, meg DDR). Pedig húsz éve ez még teljesen komoly dolog volt. NDK basszus, megáll az eszem! Pedig a Richter körzőkészlet kurva jó volt, semmit nem változott a dizájn meg a minőség a késő bismarcki évektől egészen a Honecker-éra alkonyáig. Mint ahogyan az endékás autósztrádák is a hitlerájból maradtak meg az utókorra. Én még utaztam olyan autópályán, amin Paulus tábornok vonult a hadosztályaival [Drang nach Osten]. 1987-ben már iszonyatosan rázott. Amúgy meg milyen skizofrén dolog volt ez a kettéválasztott Németország a maga fél évszázadával? Egy viszont biztos. Könnyed összehasonlítást lehetett végezni a demokratikusnak hazudott keleti és a „dekadens” nyugati országrész között.

  A fentiekben néhány múlandó, de emblematikus tárgyat igyekeztem felsorolni bemelegítés gyanánt. És az az igazság hogy a nyugatnémet cuccok - mint sok más nyugati használati tárgy általában - a szabadság fogalmával voltak egyenrangúak a vasfüggöny innenső oldalán. De most kivételesen nem tárgykultúráról szeretnék írni, hanem a gyermekkoromtól felnőttkoromig tartó szocializációm egyik fontos pilléréről. Ez pedig a Derrick. A krimisorozat.

 És mint már említettem, gyakorlatilag Derrickkel együtt öregedtem bele jelenlegi, krisztusi koromba. Habár azt meg kell hogy jegyezzem, a sorozatnak rettenetes az új szinkronja, úgyhogy ma már nem is nagyon nézem. És annak ellenére, hogy nem vagyok híve a szinkronizálásnak, azért említsük meg a régi kiváló szinkronhangokat. Stephan Derrick, azaz Horst Tappert magyar hangja Szabó Ottó, Harry Klein, azaz Fritz Wepper magyar hangja Gálvölgyi János, és persze ne feledkezzünk meg a müncheni gyilkossági csoport (Mordkomission) örök harmadhegedűséről, Bergerről, azaz Willy Schäferről sem, akinek a magyar hangja Szersén Gyula volt.

 Az atmoszféra meg az előképek

 Elsőre nem árt némileg pozicionálni Derrick főfelügyelőt a kortárs német kollégák viszonylatában, hiszen köztudottan igen termékeny időszak volt a '70-es, '80-as évek a műfajban.

 Rögtön ott van a Ruhr-vidék, ahol a Tetthely (Tatort) Schimanski felügyelője szédítette a női szíveket igen nagy sikerrel. Aztán kicsit arrébb találjuk a joviális Rentz ügyvédet és csendestársát, a mindig vidám Matulát, aki vákumcsomagolt farmernadrágjában vagy kerítéseken mászott át állandó jelleggel, vagy éppen egy billiárd dákóval verette péppé saját magát. Igen, ők voltak a Két férfi egy eset (Ein Fall für Zwei). Végül meg kell még említeni a végtelenül unalmas és nézhetetlen szériát, Az Öreget (Der Alte), amit nem is értem hogy ki nézett a jólétéről elhíresült NSZK-ban. Na de mindegy is, hiszen ebben az illusztris társaságban foglal el igen előkelő helyet Derrick főfelügyelő és társa, Klein felügyelő.

  A több évtizedes Derrick-folyam említésénél nem szabad elfeledkezni a történetek szülőatyjáról, Herbert Reineckerről sem, akiről illő módon szereztem egy igen hangulatos kis stábfotót, ahol saját szüleményeivel fotózkodik éppen. Ráadásul pont az egyik jubileumi epizód  forgatásának az erős gyanúja merül fel ezen a fotográfián.
Beszéljünk most már egy kicsit a műfajról az irodalmi előképek tekintetében is. Először tehát nézzünk egy kicsit a múltba az előképek, illeteve a kontinuitás okán. Amint köztudott, német generációk sokasága nött fel a Grimm testvérek meséin, mely mesék nem éppen humánus mivoltukról ismertek. Ráadásul nem a latinos könnyed történetek, hanem  sokkal inkább a zord Észak kíméletlen realitása határozza meg ezen történetek legfőbb alapvetéseit. Hiába, a nemzeti karakterjegyek alapvető fontossággal bírnak a művészi kifejezőerő tekintetében.

  Ezért is van az, hogy a németeknek kevésbé megy mondjuk az angolszász zenei kultúra interpretálása, viszont ha saját gyökerekből táplálkoznak, akkor kivételes zenei jelenségekre képesek. Így volt ez a '70-es, '80-as évek fordulóján kialakult zenei irányzatokkal is, melyeket összefoglaló néven Neue Deutsche Wellének hívunk (Nina Hagen, Nena, Peter Schilling, Joachim Witt, DÖF, Falco [Bécsből], Trio, Kraftwerk, usw, usw). Térjünk vissza az irodalmi előképekre, hiszen az emberi psziché hihetetlenül precíz bemutatásának tekintetében szinte verhetetlenek a németek. Talán csak bizonyos skandináv rokonok, mint Hans Christian Andersen, Henrik Ibsen, vagy éppen August Strindberg képesek felülmúlni ezeket a képességeket. Na de vegyünk egy kicsit vissza az arcunkból, hiszen mégis csak egy krimifolyamról értekezünk, ellenben egy valami biztos, mégpedig az hogy a Derrick sorozat általános jellemzői a szikár környezet és az emberi lélekábrázolás rideg, de mérnökien pontos mélységei.

 A dramaturgia

  Mint tudjuk, minden krimifolyamnak megvan a maga dramaturgiai sajátossága, és így van ez a Derrickkel is. Az alapszituáció szinte mindig ugyanaz. A történet kiindulása mindig a bűntényt megelőző eseményekkel indul, majd megtörténik a gyilkosság, de magáról a bűntény elkövetőiről maximum csak sejtéseink lehetnek, hiszen a gyilkos kilétére Derrickék szívós és szorgos nyomozása révén derül fény. Ezzel ellentétes dramaturgiára is találunk példát, hiszen a tengeren túli kolléga, Columbo esetében már az elején tudjuk hogy ki a gyilkos és végig izgulhatunk azon, hogy hogyan alázza az általában a felső tízezerből kikerülő arrogáns gyilkos a szakadt hadnagyot. Na persze a végén mindig a kis olasz győz.

A szereplők

  A címszereplő, azaz Stephan Derrick igazi úriember, valódi feinschmecker. Kifogástalan a modora, kifogástalan az öltözete. Öltöny és nyakkendő nélkül elképzelhetetlen lenne a megjelenése, mint ahogyan hosszú bőrkabát, vagy világos ballonkabát nélkül is. Van olyan, hogy ingujjban dolgozik az irodában, de nyakkendője még akkor is kifogástalanul áll. A munkája során mindig a lehető legtermészetesebb eleganciával közlekedik még a felső tízezer világában is, de ha arról van szó akkor fegyvert ránt és megvédi saját maga, munkatársai, vagy éppen aktuális védence életét is. A frizkója is mindig tökéletes. A szeme alatti, évek alatt méretesre nőtt táskák meg egyenesen védjegyévé váltak. Magánéletéről halványlila gőzünk sincs, habár egyszer egy epizódban munka után felhívta Harryt a lakására, de akkor is csak kettesben főztek spagettit. Nő jelenlétének a leghalványabb nyomát sem tapasztaltam. Csak sejthetjük, hogy az agglegények gondtalan életét éli.

  Elmondható Derrickről, hogy szabadidejében előszeretettel és nagy sikerrel bűvöli a tekegolyókat, vagy simán megisznak munka után Harryval egy jófajta snapszot, megfelelő bajor kísérettel, noha a munka iránti szeretet ilyenkor sem hagy alább. Még annyit fontos megjegyezni, hogy a megvesztegethetőség árnya messziről kerüli eme kiválló férfit, de még az olyan éjszakai lokálokban sem, melyekből a bajor fővárosban bizony a Marshall-segély óta sosem volt hiány.
Egyszóval, ha valakinek nagypapa komplexusai lennének, az egészen és biztosan kedvencei között tudhatja a főfelügyelőt.

 Nézzük Derrick elválaszthatatlan társát, Klein felügyelőt. Azt séróból megállapíthatjuk, hogy Harry egy jó húszassal fiatalabb mint főnöke, tehát az úgynevezett '68-as generációhoz sorolható. Na nem a Baader-Meinhof csoporthoz, hanem csak úgy életkorilag, a bulizós idők tekintetében. Viszont eme korkülönbséggel a két férfi  igen jól kiegészíti egymást. Míg Derrick a megtestesült konzervatív elegancia, addig Harry inkább a sportos eleganciát képviseli kockás tweed zakóival, vagy éppen nubuk bőrdzsekijeivel. Ráadásul alkalmassá válik a fiatalabb nézőgeneráció meghódítására is a sorozat számára. Harry a mindennapok robotosa, utána már csak Berger gályázik keményebben. De szorgalmával és intelligenciájával minden bizonnyal méltó utódja főnökének a főfelügyelői poszton.

 Harry magánéletéről szintén nincs lövésünk, de nagy valószínűséggel szintén agglegény. Egyszer volt szerencsém egy epizódban szerelembe esve látni. Akkor a nyomozás során a rendőrök látókörébe került kárvallott kisasszonnyal került erős érzelmi viszonyba. Sajnos a beteljesedés elmaradt, hiszen a szerencsétlen nőt a végén vízbefojtották. Azért a Harryt játszó Fritz Wepperről annyit érdemes még tudni, hogy a Kabaré című filmben kiválóan játszotta el az SA legény szerepét. Ezzzel együtt azért mégiscsak Harryként vonul be a televíziótörténet halhatatlanjai közé.

A képi világ meg újra egy kis atmoszféra

  Talán egy kicsit érdemes a magasművészet tekintetében pár keresetlen gondolatot ejteni.
Mint már említettem, az északi lélektől nem áll távol az ijesztgetés, illetve a psziché művészi szintre való emelése. És ez a kivételes érzék a német filművészet kezdetén  is tetten érhető. Álljon itt első mozgóképes példának Friedrich Murnau 1922-es Nosferatu című klasszikusa, melyből muszáj egy jellemző hangulati elemet megmutatni.

  És hogy közelítsünk a krimi műfajához, rögtön meg kell említeni Fritz Lang első hangosfilmjét  1931-ből, az M, egy város keresi a gyilkos-t. A főszereplő gyilkos egyébként a magyar származású Peter Lorre (lásd még: Casablanca). Na ebben a filmben a félelem és a gyilkolás a mindennapok realitásába van elhelyezve kellőképpen. Ettől a realista hitelességtől lesz aztán igazán durva az atmoszféra. És lám, ettől a naturalizmussal vegyes pszichedeliától válik roppant hitelessé a Derrick is (na azért nem kell mindent komolyan venni!).

  És hogy elérkezzünk végre a Derrick készítésének idejére, meg kell említeni a háború utáni német filmrendező generáció három oszlopos tagját. Ők pedig Rainer Werner Fassbinder, Werner Herzog és Wim Wenders. Hát az ő filmjeik képi világa, illetve dramaturgiája sem a kimondott  mediterrán buja könnyedséget képviseli. Sőt, bűn bemutatásának a tekintetében Fassbinder Döblin adaptációja, a Berlin, Alexanderplatz egészen kivételes teljesítmény. Magyarán egy bitang jó sorozatról beszélhetünk ebben az esetben is.

 Térjünk vissza a Bayerischen Fernsehen Derrick sorozatára, habár annyi haszna van a körbetekintésnek, hogy pozicionálni tudjuk a jó értelemben vett kommersz műfajt a hochkunst tekintetében. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a magasművészet jótékony hatással van a kommerszre is. Ennek legnagyobb hiányát Magyarországon éppen mostanában tapasztalhatjuk. Nincsen igazán jó magyar film, ergo nincsen jó magyar tv sorozat, illetve tv film sem. Sőt, tv csatorna sem igazán.

 Visszatérve a Derrick képi világára megállapíthatjuk, hogy az irodalmi értelemben vett szikárság a sorozat képi világában is tetten érhető. Általában jellemző a lakásbelsőkre a visszafogott lakáskultúra, még olyankor is, amikor egy müncheni főstrici villájába nyerünk betekintést. Persze a müncheni őrszoba sem emlékeztet mondjuk san franciscoi társára. Inkább adja önmagát. Érdemes még a világítástechnikát is megfigyelni, ahol elengedhetetlen a direktfények használata, kihangsúlyozva ezzel a színészi játék pőre valóságát.

 Az 5-ös BMW

  A Derrick sorozatban kimagasló példáját láthatjuk a bajor patriotizmusnak is, hiszen a főszereplők minden esetben  BMW-t használtak munkájukhoz. Ráadásul a sorozat évtizedei alatt mindig az éppen aktuális, legújabb 5-ös típussal végezték a dolgukat, mely igen jó választásnak bizonyult. Mégsem 3-as, az eléggé snassz lenne, a 7-es szériát -vetekedve a Mercedesekkel- viszont azok használták, akik ellen Derrickék nyomoztak állandó jelleggel. Jellemző volt még az is, hogy az esetek többségében Klein vezette az autót, kivéve azon ritka pillanatokat, amikor azért Stephan ült a volánnál.

A telefon

  Egy másik fontos tárgyról is beszélnünk kell, mely az összes epizódban alapvető dramaturgiai szerepet visz. Ez pedig a telefon. A mai világban, amikor a mobilfónia teljes egészében a hatalmába kerítette társadalmunkat, már alig tudjuk elképzelni hogy volt olyan, hogy vonalas telefon. Márpedig a Derrick sorozatban még mindent vonalason intéztek. Ráadásul mindig becsültem azokat a színészeket, akik a ripacskodás teljes mellőzésével voltak képesek a senkivel telefonálni. Most pedig egy igen kifejező anyaggal szeretném illusztrálni a telefon szerepét a sorozatban.


 
  Mint láthattuk, a Derrick szereplői teljes átéléssel játszák el a telekommunikáció illúzióját. Ráadásul azt is láthatjuk, hogy igen fontos drámai szerepet visz minden egyes jelenetben ez az igen hasznos kommunikációs eszköz.

 A zene

 Nem mehetünk el szó nélkül a sorozat zenéje mellett sem, és aki megalkotta a Derrick főcímzenéjét és betétdalainak legtöbbikét, ő bizony Frank Duval. Most álljon itt megint egy egzakt példa, méghozzá az egyik legismertebb betétdal képében. Időben szeretnék szólni, nem ezt a műfajt nevezzük Neue Deutsche Wellének!

 


 Duval komponista zsenijéről még sokat lehetne értekezni,  noha késöbb felváltotta munkáját Dieter Bohlen, aki Blue System nevű formációjával is hozzájárult néhány epizód betétdalához.

 

  A kultusz

  Méltán alakult ki a Derrick sorozatnak igen nagy kultusza szerte Európában. Talán csak az olasz fan clubok száma vetekszik a német és norvég rajongói klubokkal, de mi magyarok sem vagyunk túlzottan lemaradva, már ami a lakosság arányához viszonyítva mutatja kiváló mutatóinkat. Persze a legnagyobb kultusza a sorozatnak, illetve magának Horst Tappertnek Bajorországban van, ahol minden lehetséges díjat (többek között Arany Bambi, Bajor Porcelán Anyaoroszlán Díj) besöpört, sőt még a szilveszteri jókívánságokat is vele intézte a bajor Miniszterelnöki Hivatal. Még mindenképpen meg kell említeni - lévén Tappert hívő katolikus volt -, hogy az előző pápa is igen nagy rajongója volt a színésznek. A mostani Szentatyáról, Benedekről már nem is beszélve, hiszen ők ráadásul földik is, noha a Ratzingerrel való találkozásukról sajnos nincs információm. Azzal együtt, hogy a sorozatnak már egy ideje vége szakadt, ennek ellenére mindenhol ismétlik a Derricket a jóhírükre valamit is adó televíziós csatornák.

 És bizony Tappert élete vége felé is, sajnos már nem a legjobb egészségi állapotnak örvendve, de időnként még megjelent örök társával, Fritz Wepperrel azon a bizonyos veres szőnyegen, amikor valamilyen televíziós, vagy filmes ünnepet ült a bajor szakma.
Összességében és egészében véve, a teljesség totális igénye nélkül ennyit kívántam most  megírni és letisztázni azokról a mélyben kavargó gondolatokról és érzésekről, melyek immár jó két és fél évtizede foglalkoztatnak eme sorozattal kapcsolatban.

 Horst Tappertre emlékezve nézzünk meg együtt néhány klasszikus pillanatot. Figyelem, a fontos dolgokat mindig a részletekben találjuk!

 A kondiban




Egy müncheni kuplerájban (kötelező a vége)




Az utolsó epizód utolsó jelenete


A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr9828795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2008.12.19. 08:39:12

Még valaki, aki hülye a német történelemhez, de belebeszél. Te rakás szerencsétlenség, még a leghülyébb NDK-s barátaid sem állítják ma már, hogy az autópályáknak bármilyen köze lenne a Drang nach Ostenhez. Ugyanaz volt, mint ma az útépítés, nemzeti konjunktúraprogram Az irodakukac Paulus 1942. elején veszi át az akkor már bőven Ukrajnában harcoló 6. hadsereget, mi köze az autópályákhoz? Legfeljebb a te színvonaladon a Drang nach Westen jeligére, amikor az NDK megbízásából szervezi a német egyesülést.

dejavubazz 2008.12.19. 08:59:22

Ha jol emlekszem, a Ket ferfi egy esetben Matula lakasaban a telefonnak nagyon hosszu vezeteke volt (ertsd: a falat a keszulekkel osszekoto zsinor).
Total lenyugozott, ahogy Matula a telefonalas alatt kezeben a keszulekkel fel s ala jarkalt a pecoban mint az elet csaszara.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.12.19. 09:08:47

Tatort valaki?

valami beszarás jó volt a főcím a célkeresztekkel és a fúvosokkal. és szinte mindenki ta-tort-nak mondta a helyes kiejtés helyett.

és persze az abszolút authentikus német téma - bár sokan nem tudták - az Orion űrhajó kalanjai, alias Raumpatrouille.
Cliff Allister McLane és Tamara Jagelló.

ha mást nem is, azt biztosan elérték, hogy utána alig volt idehaza ember aki ne zérónak mondta volna a nullát.

tevevanegypupu 2008.12.19. 09:21:06

Dietmar Schonherz ha jol emlekszem a szinesz nevere aki McLane-t jatszotta, Tamara Jagellonak pedig fantasztikusan vilagos szemei voltak, nezett veluk mint ket lezer. Es Tatort termeszetesen. Kulonben mi szerencsesek ott a nyugati hatarszelen tudtuk fogni az osztrak tevet es radiot, mar joval elobb tisztaban voltunk a Dallas es a Dinaszty bonyodalmaival, valamint Derrick kalandjaival..Abban az idoben szinte mindegy volt hogy osztrak vagy nemet film, csak lathassuk vegre az ahitott eletformat, amiben azok ott elnek, az ideologiailag elmaradott kornyezetben.

Johnny336 2008.12.19. 10:03:53

Ahhoz képest, hogy "érzelmi húrokat kívántál" megpendíteni, sikerült egy műelemzést összehozni. Belekötnék a helyesírásba, nincsenek elütések, de találtam néhány olyan hibát, ami szerintem nem megbocsátható egy ilyen olvasottság mellett ("vízbefolytották" - konkrétan erre...).

Illetve a rengeteg német kifejezés, és művészi elemzés erőltetettséget sugároz az egész leírásból. A mondanivaló, ami mögötte van nagyon tetszik, csak a megvalósítás...

Tudom, ha nem tetszik, ne olvassam...

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.19. 10:33:52

Johnny336,
néhány szempontból jogos a kritikád, úgyhogy köszönöm.

Annyit azért elmondok, hogy ezt az írást aktualitása miatt vettük elő, hiszen mint írtam ez egy régebbi szöveg újraszerkesztett változata. Nyilván visszaolvasva magam is látok különbséget első blogbejegyzéseim és a mostaniak között. A "művészi elemzés erőltetettsége" igazából szándékos volt. Ha úgy tetszik szándékosan erőltettem a dolgot.

ps: a vízbefojtást pedig javítom, az jogos, noha használatban van mindkét variáció, de én is az előbbit használom alapjáraton.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.19. 10:38:04

rip,
de azért megnézném, anno, kiket szorított ki ezzel az arccal a castingon... :P

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.12.19. 11:02:33

Csutakaszürkeló blogger megkérdezi
- itt:

tajkep.blog.hu/2008/04/21/aus_der_reihe_derrick?fullcommentlist=1#c4281779

-
"mondjátok már meg nekem, hogy a Kicsi Harry-nak a "végszavazáson" kívül mi a bánat volt a dramaturgiai funkciója?"

Szerintem leginkább még az, hogy a "Még valaki, aki hülye a német történelemhez, de belebeszél. Te rakás szerencsétlenség, még a leghülyébb NDK-s barátaid sem állítják ma már, hogy az autópályáknak bármilyen köze lenne a Drang nach Ostenhez." - típusú hozzászólásokat följegyezze a kisnoteszba:-D

ü
bbjnick

Freetibet (törölt) 2008.12.19. 11:22:55

Hú, hát erről a sorozatról nekem csak halvány, derengős emlékeim vannak; hogy amikor kiskoromban nagymamáméknál nyaraltam, ezt mindíg nézték.

A cikk nagyon jó. Ráadásul ilyen borongós időben...

A teljes főcímzenével hirtelen csak ezt a képsorozatot találtam; nem a nosztalgia miatt, de számora elég szívbemarkoló hangulata van.
www.youtube.com/watch?v=JNQlElP0RZk&feature=related

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.19. 11:39:38

Nekem elég erős gyerekkori emlékem a Derrick. A jólöltözött, bizalmat gerjesztő, a Jók oldalán harcoló öreg bácsi nekem mindig egyfajta nagypapa-pótlék volt.

Az első sorozatok egyike volt, amelyből megismerhettem a nyugati miliőt: a menő autókat, a menő cuccokat, a menő városokat :)

München azóta is a szívemhez nőtt. Gimis koromban Münchenben voltam cserediák, örömmel fedeztem fel a régi sorozat helyszíneit. Akkor láttam bele először egy nyugati nagyváros családjainak, fiataljainak a mindennapjaiba, mentünk együtt kirándulni, koncertezni, vacsorázni stb.

Máig emlékszem (pont tíz éve volt), hogy a müncheni kertvárosban éjszaka sétálva nyitott Porschékat és BMW-ket láttam a századfordulós, kerítés nélküli villák előtt. A polgáriasultság és a közösségi bizalom ilyen mértékű jelenléte revelációszerű volt számomra.

Aztán a füvező német kölykökkel taichisokat néztünk suli előtt a parkban, blicceltünk a villamoson, freestyle battle-ra és hiphopkoncertre mentünk hétvégén, majd a szülőkkel leutaztunk Garmisch-Partenkirchenbe hegyet mászni, ahol bajor népviseletben járt mindenki, és frissen fejt tejet ittunk a Hüttében... Hahh, régi élmények, Kulturschock. Jó volt.

Ha emigrálnék, Münchent választanám. Második helyen Amszterdam, Prága és Barcelona osztozik :)

Derrick a gyerekkorom kirakósának egyik darabja volt. Nyugodjon békében.

Té2 2008.12.19. 11:51:27

"Mondjuk ma már az is röhejes hogy NSZK (Germany, meg BRD), pláne az hogy NDK (GDR, meg DDR)"

Zetek indulatos stílusát nem egészen értem, de azért megjegyezném, hogy az NSZK-nak ugyan van némi szoci-íze, de Németországnak a mai napig ez a hivatalos neve, Bundesrepublik Deutschland, vagyis BRD, Német Szövetségi Köztársaság. Szóval az NSZK él és virul :)

De nem kötekedem, végül is itt szegény Derrick a lényeg. Azt hallottam amúgy, hogy Derrick kedvenc felügyelője Colombo volt, és állítólag szeretett volna vele egy filmben játszani.

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.12.19. 11:56:07

Harry, hol schon mal den Wagen...

Balance Of Power 2008.12.19. 12:01:17

Mai szemmel ujranezve egyes epizodokat, csak es kizarolag a regi szinkron az, ami ertekelheto - Szabo Otto mennydorgo organuma eleve zsenialis volt barmiben es hat Galvolgyi is nagyon jol megy Klein figurajahoz.
A nemet szineszek viszont rettenetesek, a sztorik teljesen banalisak/eletszerutlenek/unalmasak. Egyszer egy ismerosom azt mondta: hat persze, hiszen a nyomozoi munka is unalmas es pont ezt akarja reprezentalni a film.
Felreertes ne essek: az Ujlaky Denes-Besenczy Arpad-fele uj szinkron sem jo, pedig Ujlakyt nagyon csipem szineszkent.

A cikk viszont remek tiszteletadas, tetszik. Es akarhogy is, Derricket szeretjuk, a mi generacionk eletenek elvalaszthatatlan resze.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.19. 12:08:48

szürkepatkány,
teljesen igazad, van, hiszen az egykori NDK beolvadt a ma is létező Német Szövetségi Köztársaságba, mely ma is valóban él és virul. Ezzel együtt ma már inkább használják a Deutschland kifejezést, mint a korábban szükséges BRD megkülönböztetést a DDR ellenében. Én csak erre utaltam.

Amúgy ergé-vel egyetértve,
amikor először visszajöttek a kommancsok 94-ben, az első reakcióm az volt azon a retkes választási vasárnapon a második forduló után, hogy hétfőn felülök a Keletiben a Lehárra és Münchenig meg sem állok. Aztán este jól benyomtunk páran, úgyhogy lekéstem az indulást.

lifelike 2008.12.19. 12:16:22

jo kis sorozat volt

vizbefojtasbol pedig csak egyfajta irasmod letezik, a helyes
ami a fojt szo miatt pontos j
a viz befolyas a a furdoszobaban van
:D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.19. 12:17:01

Sosem láttam Derrick-epizódot sem (pedig korosabb vagyok ergénél). Elrontottam az életem?

HMS.NAGYSZINPAD 2008.12.19. 12:17:49

Gasper!

Ordító hiba Fritz Weppert SA-legénynek nevezni A Kabaréban. Zsidó volt a lelkem, azok közül nem sokan voltak SA-tagok.

A subplot concerns Fritz Wendel, a Jew passing as a Christian. Fritz eventually reveals his true background when he falls for Natalia Landauer, a wealthy Jewish heiress. Although they marry, we are left wondering what their fate will be.

We left wondering, de ebbe azért náci verőlegénység nem nagyon fér bele...

Amúgy jó az írás

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2008.12.19. 12:19:27

Az egyik legnagyobb sikerű német sorozat volt, 102 országban vetítették (ha jól tudom, Kínában oktatási segédanyagként használták rendőrtanoncoknak- a nyomozati logika felépítéséhez).

"Az Öreg" -ből 32. évad készül éppen- bár átlag havonta gyártanak egy epizódot.

lifelike 2008.12.19. 12:25:36

A Bild készített interjút a 85 éves korában elhunyt Horst Tappert, vagy ahogy mindenki ismeri, Derrick fiával.

hirdetés
"Ő volt az életem alapja és most nincs többé" - kezdett bele a 60 éves Ralph Tappert, aki jelenleg az Aacheni Egyetem előadójaként dolgozik. Az öt nappal ezelőtt, 85 éves korában elhunyt színész családja végig a legendássá vált nyomozó halálos ágyánál virrasztott, kivéve Ralph-ot, aki nem tudott ott lenni. Őt az autójában érte a szomorú hír, amikor a kórház orvosa felhívta.

Talán Ralph állt legközelebb Horst Tapperthez: "Egész életemben közeli és intim kapcsolat volt közöttünk, bármit megoszthattunk egymással". Ralph bátyja 2001-ben hirtelen elhunyt. Az ő és édesapjuk kapcsolatáról csak annyit mondott, hogy kevésbé értették meg egymást, ugyanis "Horst kemény volt saját magával és másokkal is".

A tragédia azonban közelebb hozta a családot egymáshoz. Onnantól kezdve minden vasárnap 17 órakor beszélt egymással a két férfi. "Nem számított, hogy éppen hol voltam és mit csináltam, felhívtam őt" - emlékezett vissza Ralph. "Egy héttel ezelőtt, amikor beszéltünk, azt mondta, hogy ölellek téged. Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket nekem mondott."

forras: hirszerzo.hu

lifelike 2008.12.19. 12:27:16

Horst Tappert - ismertebb nevén Derrick - Gräfelfingben élt és az volt a kívánsága, hogy itt is temessék el. Hat nappal a színész halála után a város most nagy kegyben részesítené a 85 évesen távozó egykori nyomozót, ugyanis utcát neveznének el róla.

hirdetés
Az ötlet a város polgármesterétől, Christoph Goebeltől származik, aki elmondta, hogy miután majdnem negyven éven keresztül a városban élt, igazán megérdemel egy saját utcát. "Igazi úriember volt, annak ellenére, hogy sztárként kezelték, mindennapos jelenség volt a városban.

Vagy kerékpárral, vagy pedig a Jaguárjával araszolt az utakon és bárkivel szóba állt, aki beszélgetni akart vele. Minden alkalommal amikor láttuk, rögtön az jutott az eszünkbe, hogy olyan mint egy brit arisztokrata. Csak elegánsan, bőrkesztyűben jelent meg" - emlékezett vissza a polgármester.

forras: bild/hirszerzo

a néhai papp jános 2008.12.19. 12:27:47

nem földiek, hanem földik. (hiszen mindannyian földiek vagyunk, de nem mind vagyunk földik) bocs a fontoskodásért. amúgy ez a telefon dolog engem is foglalkoztat. a mobilozás elég nagy csapás a filmes dramaturgiára úgy általában is. hová lettek a nyilvános fülkés jelenetek, az üzenetrögzítősök, az ideges tárcsázások,a csipogók és a telefonlecsapás...

tevevanegypupu 2008.12.19. 12:27:55

Kulonben Harry nem is volt olyan lokott minden epizodban, dehat muszaj volt szegenynek asszisztalnia Derrick zsenialitasahoz.
Horst Tappert feje emlekeztet egy becsuletes kutyafajtara, nem jut eszembe melyikre, de huseges, szimpatikus es megbizhato kutyus.(:

bspbsy 2008.12.19. 12:41:28

szuper írás, köszönöm!

a kritikus nyomiknak: ez nem az élet és irodalom, de nem is a közléskényszer.hu, a szaros kis kritikáitokat tartsétok meg magatoknak vagy csináljatok blogkritizáló blogot!

Dezső bácsi 2008.12.19. 13:21:19

Hello..Egy kis kiigazítás:
Bizony járt a Felügyelő 7-es BMW-vel is!..A 80' évek végén az akkor új 730-l nyomatták München utcáin, ha jól emlékszem ezüstmetál színben.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.19. 13:28:14

kössz Dezső bácsi,
ez fontos kiigazítás volt :))) de azért ez a kivétel is erősíti a szabályt, habár idővel kijárt már az a hetes is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.19. 13:32:25

Gasper:
A kivételek nem erősítik, hanem gyengítik a szabályt.

balage_81 (törölt) 2008.12.19. 13:36:40

A mi generacionk szerencses. Gyerekkent a bekes cucializmus es Deli csoki, macko sajt, csokis tej, felnottkent az, ami szuleinknek nem, vagy csak nagyon keson adatott meg, pl kulfoldi utazasok. Mit sirunk tulajdonkeppen? :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.19. 14:03:12

Saját kis filozófkodó posztom a felügyelő távozásáról:
konzervativok.blogspot.com/2008/12/egy-gentleman-tvozsnak-vzija.html

Nem értem pontosan a fenti vitát. Mit esnek itt egymás torkának a kedves olvasók? Egy tök jó NSZK sorozat volt. Nagyon szerettük, játszottunk ilyet is, meg Starsky és Hutch-osat is, oszt kész.

EasyFriend 2008.12.19. 15:08:06

Egyszer olvastam a Derrickről egy elképesztő statisztikát. Nem tudom mennyi az igazságtartalma, és a pontos számokra sem emlékszem, de állítólag a sokszáz epizódból összesen 10-nél kevesebb volt, ahol maga Derrick egyáltalán elővette a fegyverét (annak ellenére, hogy sok kép készült róla fegyverrel), és 5-nél kevesebb, amikor használni is kényszerült.
Persze Harry más tészta, végrehajtóemberként ő sokkal többet akciózott.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.12.19. 17:35:20

Zetek, aki a kommentek legelején ordított fel izgalmában, vajon tudna e írni egy hasonló, részletező kommentet mondjuk Szabó Lászlóról, az egykorvolt hazai nagyságól...? Nyakkendő, telefonzsinór, öltönyfelső, vannak külsőségbeli hasonlóságok ez természetes. Decsak hasonlóságok. Az illető - képtelen vagyok úrnak nevezni - hosszasan uralta a hazai képi világot a "jó" oldalon és mi maradt belőle?
Néhány napja, amikor átsuhantunk a magyar osztrák határon, a fiam megjegyezte, hogy nem tudja elfelejteni azt az ordítást, melyet sok évvel ezelőtt hallott nem sokkal határ átlépése után. Én ordítottam. Másoknak csak enyhült a nyomás a gyomrukban, és felszabadultak. Az érdemdús Szabók, most magánzóként szakértenek, de az is előfordult, hogy a korabeli szakértő szépen átállt szakérteni a másik oldalra. A pénz sikeresen legyőzte a "magasabbrandű" ideológiát.
Tegnapi hír, hogy a főellenőr Úr és még sok másik Úr, le van tartóztatva.Urak egymásközt. A mi olcsó kis uraink...
Az orítás után jó volt Derrick világában járni ahol a külsőségek mögött mégicsak létezett némi tartalom.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.19. 18:37:33

kedves inszeminator,
nagy valószínűségel ez a zetek gyerek nem egy intellektuális vulkán, ami még egyáltalán nem lenne baj, ha nem írogatna sületlenségeket.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.19. 18:40:12

Ja, és mégvalami. Ez a Szabó László téma megérne egy jó bejegyzést, jó hogy felvetetted.

leveliro1 2008.12.20. 11:33:17

Érdekes, hogy anyám azért szerette nagyon a Derricket, mert "abban olyan szép lakások vannak". Itt meg kifejtitek, hogy ezek puritán szarok.


:-))))))))))))))

tevevanegypupu 2008.12.20. 11:58:44

leveliro01
igaza volt anyadnak, tenyleg azert (is) szerettuk. Meg az elkepzelhetetlenul hulye szappanoperakat is, mivel az amerikai sorozatokban is tenyleg nagyon szep lakasok, hazak, szallodak voltak. (:

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.20. 16:38:58

leveliro1,
egészen pontosan hol olvastad, hogy szarok lennének ezek a kérók. Azér' mer' valami puritán, attól még nem szar, te.

kamasuka 2008.12.23. 08:34:13

Egy olyan epizód volt, aminek nem lett vége. Érdekes volt, az tuti.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.12.24. 06:39:28

A haverommal ma is azt mondjuk "ez eneszkás" ha valami német termék (még) jó. Merthogy az, nemde?

magyar-magyar szótár 2009.01.30. 14:30:02

Renz ügyvéd csak így írta, tö nélkül ;)

magyar-magyar szótár 2009.01.30. 14:34:28

És az apácás sorozat? Harry [Friz Wepper] keményen nyomatja benne a részeges Wöller phürgea'maisthaa -t.
www.heide-szene.de/tv-fernsehen-programm/1_IV_Um_Himmels_Willen_05-2.jpg

tevevanegypupu 2013.05.05. 12:56:47

Egesz Nemetorszagot lehetne levenni a terkeprol vegulis. Ket haborut inditottak, megoltek hatmillio tudjukkiket (a tobbiekrol szo se essek) es olyan nacik voltak hogy csak na. Szinte kivetel nelkul mind, jo tudjuk Marlene Dietrich maradt Holivudban . Horst Tappert meg tagja volt a Waffen SS-nek mint a most felhaborodottak nagypapai kozul Nemetorszagban oly sokan. Most akkor megtapossak nagypapi meg esetleg apuci sirjat is..es nem is beszelve a sok nemet nagymamairol es edesanyarol akik ezeket a szep, szoke kisfiukat vidaman kuldtek haboruba Hitler oldalan..Ocsmany kepmutatas az..
süti beállítások módosítása