Magyarország, maradj otthon!
2008. december 20. írta: Ács Ferenc

Magyarország, maradj otthon!

Jó reggelt mindenkinek, kivéve a MÁV-vezérkart, Gaskó István vagyok, és elmondom Önöknek, hogy mit nem fogunk csinálni. Például utazni nem fogunk, se ki, se be, bár hozzá kell tennem, hogy a buszosokban kicsit csalódtam. Miért is kellene folyton utazgatni, amikor otthon is lehet ülni, sőt, az a legjobb. Esetleg a titkárságomon. Ne jöjjenek ezzel, mert megdolgozom érte. De ha már annyira mehetnékjük van egyeseknek, hát menjenek, gyalog, az még egészséges is. Kicsit unom már, hogy rám szálltak azzal, hogy ha meghallom, hogy „karácsony”, már állítom is át a váltót, de ez már csak azért sem igaz, mert távol tartom magam az efféle munkáktól, nem vagyok én egy Walesa, aki mezei villanyszerelő volt a Lenin hajógyárban, nem is értem, hogy vitte ennyire. Apropó, nyolcvanas évek, még szerencse, hogy nem Nagy-Britanniában élünk, ott sokkal cudarabbul bántak el a magunkfajta szakszervezetis veteránokkal, szegény Scargillt (ő beszél másodikként, de az első elvtárs is remek) hányszor lepofozta a Vaslady, nem beszélve a lovas rendőrökről, akiket a bértárgyalásokra delegált az olyan vasalt arcú menedzserfiúk helyett, mint akik itt ülnek velem szemben. Azért jó, hogy Thatcher-típusú politikus itt nincs és nem is lesz, mert mifelénk mindenki nagy barátja a népnek. Magyarországon szinte csodabogárnak tartják azt a konzervatívot, akinek gyanús vircsaft ez a szakszervezetesdi, és aki egy sztrájkhullámban is azt firtatja, hogy az államcsőd lehelletével a nyakunkban miért nem dolgozunk. A jobboldali liberálisok meg más országokban ezer éve kormányon vannak, nálunk csak szeparált blogokban puffognak, addig jó ez, én mondom, amíg így marad. És így is marad, efelől ne legyen kétségük.
Egyébként meg mi lett Angliával, ahol a jobboldal ütötte-vágta szegény mozgalmi testvéreinket, hol volt nekik olyan jóléti rendszerváltásuk, mint nekünk, vagy olyan ütemű bér-, és nyugdíjemeléseik, mint amit mi produkáltunk az elmúlt hat évben? Illetve hagyjuk ezt a hat évet, most nem szeretjük a szocialistákat. Sőt. Gyurcsány a hibás. De ennél több kell, ha kérdezik, miért is sztrájkolunk valójában. Legyen valami kézzelfogható, mondjuk negyed misi fejenként, ez nem olyan sok, meg fejben könnyen elkölthető. Nem baj, ha törvényileg képtelenség hozzájutni. Egyáltalán semmi sem baj, ha véletlenül mégis teljesítenék a követeléseinket, mi akkor is tovább sztrájkolunk, majd Ferihegy felé kitalálom, miért. Szolidaritásból, mondjuk. Tényleg, ez jó. Vigyünk két tonna pizzát a reptérieknek, de nehogy az utasok kapják, akik pampognak, meg folyton valami jegyet lóbálnak, csomagokkal tülekednek. A sztrájkjog olyan egyetemes pajzs, hogy további indokra nincs is szükség. A turizmus meg elmehet, különben is tél van, nálunk nincsenek síparadicsomok tudtommal.
Beszóltok? Jó, akkor karácsonykor is sztrájkolunk, majd megkérem a fiúkat, tartsanak ki. Van, akinek már jól megy a panaszkodás reggel az infórádióban, hogy a szolnoki állomásfőnök ugratott minket, hogy neki nem 250 ropi kell, hanem három misi. Ez felháborító, ilyet hogy lehet? A legfontosabb, hogy a sztrájktörést elítéltessük, lehetne valami nemzetközi szolidaritási nagygyűlést is szervezni, ebben megint a szocik voltak régebben jók, de már megöregedtek, akik ezeket csinálták, vagy éppen bent vannak a kormányban. És hogy ekkora válság nem volt 1929 óta, meg hogy máshol örülnek, hogy van állásuk? Nem én csináltam a válságot, engem nem érdekel. Szakszervezet mindig kell, azt meg vezetni is kell valakinek, csak nem lehet egy villanyszerelő a helyemen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr8831798

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.12.21. 19:50:35

Gazdasági ki mit (nem) tud - az Alternatíva pénzügyi válságról szóló utcai felméréseA gazdasági világválság ürügyén lapunk összeállított egy rövid kérdéssort, amely az átlagember alapvető gazdasági tájékozódottságát és tárgyi tudását hivatott felmérni. Ez…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CrL 2008.12.20. 11:27:59

eN, az egyszerű sztrájkolók feje felett szétlopták ('privatizálták') a MÁVot, most amikor megint sztrájkolnak akkor meg őket anyázzák.

Egyáltalán nem vagyok sztrájk-párti. Sőt. De természetesen a volt MÁV vezetők és a felettük ülő mindenkori miniszterek a felelősök azért ahova most a MÁV szétesése és bérezése eljutott, nem a kalauzok és masiniszták.

camparisoda 2008.12.20. 11:29:13

Bármennyire igyekszem megérteni a munkabeszüntetés célját, és értelmét, jelen esetben nem megy.
Politikai okból sztrájkolni erkölcstelen.
Javaslom, írjuk meg a fentebb említett vdszsz címre, hogy a családjainkban esett károkért, sérelmekért, pontosan miért is nyomhatja őket a lelkiismeret. Csak hogy kézzelfogható legyen nekik. Aztán kinyomtathatnánk, kiragaszthatnánk az állomásokon, hogy szrájk közben olvasgathassák. Kezdem én:
1 db csomagot se kapunk idén nagymamától, benne a finom sütikkel, hazaival:(
1db kisiskolás nem jutott el időben az iskolai karácsonyi ünnepségre, pedig hónapok óta erre készült :((
Minden vidéki kocsival jön a be a városba, ahol már olyan mértékű a levegőszennyezés, hogy asztmás rokonom nem tud utcára menni:(((
1 db rákbeteg családanya naponta fagyoskodik rogyadozó lábain az állomásokon, hogy el- és hazajusson a mindennapi kemoterápiájára, és vissza, mert még élni akar :((((

eN 2008.12.20. 11:33:00

floorwalker · spacepetanque.blog.hu/ 2008.12.20. 11:26:41

Erre csak ennyit tudok mondani: "Pósta úr, miért fáj önnek 50 milliárd?"
vastagbor.blog.hu/2008/08/01/hegyen_volgyon_zakatol_az_m6_os
Igy intezik az ilyeneket.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2008.12.20. 11:34:55

250.-/hó-ért én is mennék vasutasnak, percnyi gondolkodás nélkül.

Nem a 18 évnyi kormányok a fő ludasok ebben a káoszban, hanem mi, akik ezeket megválasztottuk.

Gaskóról pedig csak annyit, hogy egy karrierista pojáca. Mutatja ezt az, hogy a vonalbezárásokért tán fél napot sztrájkolt, szolidaritást is csak az amúgy is túlfizetett, sokszázezres havi átlagot hazavivő reptériekkel nyilvánított, a eü. dolgozókat, tanarakat magasból leszarja. Naná, nekik nincs komolyan vehető érdekérvényesítő joguk - ki nem szarja le, hogy egy tanár sztrájkol, az eü.-sök meg nem sztrájkolhatnak, mert az emberéletbe kerülhet. Tehát, abcúg Gaskó.

Ács Ferenc 2008.12.20. 11:37:08

"mimegmás 2008.12.20. 11:27:45
Nem lehetne külföldről dolgozni akaró embereket hozatni? Úgy mint a repteresek? Gaskóék meg sztrájkoljanak amíg akarnak. A vonatjegyek, meg a bérletek árát a szakszervezettel fizettetném vissza. Nekem ők okoznak kárt."

Az a helyzet, hogy nehezen forintosítható az az iszonyatos kár, ami a turizmust, a szolgáltató-ipart, és más ágazatokat érint a vasúti és reptéri sztrájk miatt. Az amúgy is megtépázott hírnevünkről nem is beszélve, amit tovább erodálnak. Ilyennel persze nem gondolnak a szervezők. (Amúgy a BKV-sztrájkok idején is nulla forint volt a kompenzáció a magamfajta balek bérletesek irányában.)

eN 2008.12.20. 11:39:41

camparisoda 2008.12.20. 11:29:13
Minden vidéki kocsival jön a be a városba,

Nem tudom melyik varosrol beszelsz, de a fovarosban pl az ev minden napjaban ez a helyzet. Es tudod miert? Mert lustak, kenyelmesek, es aki nem az, az sem tudja a varos szelen hagyni az autojat, mert nincs hol. Vagy egyszeruen akkora szivas tomegkozlekedni hogy inkabb aldogal a dugoban.
Es megint ugyanott vagyunk, hogy ki a felelos.

Engem nem erdekel miert sztrajkolnak, es az sem hogy meddig, de egyszeruen bosszanto ez a sok nagyarcu, aki a sajat pillanatnyi kenyelmetlensege miatt rinyal, csinaljon barki barmikor barmit. Az irigyseg, es a rovidlatas, az megy bezzeg.

avogadro00 2008.12.20. 11:39:51

Ne szolgálják ki a postán/boltban/benzinkútnál. Ne vigyék el a szemetét/kapcsolják ki az áramot/vizt/gázt. Sztrájkra sztrájkkal kéne válaszolni, akkor megtudná, hogy hány ember sziv, ennek a fickónak nincs lelkiismerete, büszkén hangoztatja, hogy ő már 25 sikeres sztrájkot vitt végbe, hát gratulálok, hogy ennyit birt tenni az emberiségnek.......

*Ildi* 2008.12.20. 11:41:35

Juteszembe, tényleg. Sok ismerősöm van akik vonatbérlettel ingáznak a munkahelyük és otthonuk között. Két heti kimaradás már a bérlet minimum fele, plusz a költségek amelyekkel eljutottak dolgozni. És egy vonatbérlet több tízezer (olykor 40-50) forint, ami már túlmegy a benyelhető katerógián. Ilyenkor ők nem kérhetnek semmit? Valaki nem jogász véletlenül? Tényleg érdekel...

lynx (törölt) 2008.12.20. 11:41:48

Biztos vagyok benne, hogy itt nem a követelés a lényeg. A sztrájk valójában a MÁV érdeke. Ha nem kell forgalmat lebonyolítani, az nekik spórolás. Pont egy éve volt, hogy némi hószállingózás miatt riadót fújtak, és leállították a forgalmat. Most a sztrájk ad erre ürügyet.
Szóval lehet azt tudni, hogy kinek a kedvére dolgozik ez a Gaskó 700 ezerért.

H Stahl 2008.12.20. 11:42:02

Korábban sok nagyon okos megjegyezte, hogy az állami vállalatok az állam tulajdonát képezik, tehát mindenkié. Ezzel az a baj, hogy a közös tulajdont nagyon nehéz (érdeksérelem nélkül lehetetlen) felosztani. Miért? Azért, mert egy krampácsoló nem annyit keres, mint egy cégvezető. Még a kommunizmusban sem keresett mindenki ugyanannyit! Tehát nem ugyanolyan arányban járultak hozzá az állampolgárok a kiépítéshez/fenntartáshoz. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogyan lehet ennyire buta a magyar emberek jelentős része, hogy elhiszi, az állam vagyona az enyém is! Nem, vazze! Az az államé, köztulajdon, ami messze nem jelenti azt, hogy az egyes állampolgárok magántulajdonává lehetne konvertálni ellenszolgáltatás nélkül. Ezt nevezzük privatizációnak, fizetni kell érte. A közvagyon nem egyenlő a közösséget alkotó személyek kis magántulajdoni részeinek összességével! Tessék végre megérteni!

szpal 2008.12.20. 11:42:04

efes, ez a 250.-/hó hogy jön ide? Ők egyszeri 250.000-et követelnek.
ja, és "Követeljük, hogy a mellékvonalakon a személyszállítás ne szűnjön meg."
"az új menetrend, ami ellehetetleníti rengeteg vasutas - és ebből kifolyólag még több utas - munkábajárását és hazajutását. Sok esetben órákkal nő az utazáshoz szükséges idő, ami teljesen tönkreteszi a családok eddig megszokott életvitelét. A VDSzSz már minden fórumon követelte az új menetrend bevezetésének felfüggesztését,"
www.vdszsz.hu/drupal/index.php?q=node/294
a sztrájk szó amúgy ütést jelent.

szpal 2008.12.20. 11:44:18

lynx, meg szerintem a kormány érdeke is. Megmondta Nyakó, fontos az ellenségkép. Hát itt van, ez a Gaskó.

eN 2008.12.20. 11:47:02

"Az a helyzet, hogy nehezen forintosítható az az iszonyatos kár, ami a turizmust, a szolgáltató-ipart, és más ágazatokat érint "

Mert amugy iszonyatosan jol allunk minden tekinteben, ugye?
Az imf hitel kornyeken a nemet kollegaim csak ennyit kerdeztek, hogy meg mindig az a hazudos a miniszterelnok, majd zavartan masra tereltek a szot. Ennyire jo a hirunk sztrajk nelkul is.

szpal 2008.12.20. 11:47:40

vicces szavazás a VDSZSZ honlapján:
"Új budapesti székházba akar költözni a MÁV ZRt. Segítsünk nekik! Szerinted az alábbiak közül melyik a legmegfelelőbb?"
- Egy X. kerületi ingatlan: Budapesti Fegyház és Börtön
- Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
- Esetleg egy belvárosi ingatlan csendes környéken: Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
-Vagy a szintén központi fekvésű Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.12.20. 11:49:56

Miért nem lehet ezt úgy kezelni, mint egy szolgáltatást. A pálya az államé. Majd megrendeli a szolgáltatást a környező országokból. A MÁV-START meg maradjon otthon az ünnepek alatt.

miazhogy.blog.hu/2008/12/18/karacsonyi_menetrend

borsikm 2008.12.20. 11:51:05

Ács Feri, attól, hogy negyedmondatokat idézve próbálod meg kiforgatni szavaimat, még nem lesznek erősebbek az érveid. Pontosan megindokoltam, miért tekinthető jogosnak a követelés a 250k-ért, erre te elkezdesz hülyeségeket irkálni, mintha azok bármilyen módon is kövektezénének az általam leírtakból. És hasonlóan jársz el válaszod további részében is. Ez 168órás tempó.

A taxissztrájk igenis pozitív példa abban az értelemben, hogy erőszak, vér nélkül sikerült elérni vele azt, amit célul tűztek ki. (próbáljunk meg elvonatkoztatni most attól, hogy ez a cél milyen aljas volt, ugyanakkor ne vonatkoztassunk el attól, hogy az szdsz ezen aljas eljárása ellenére a mai napig legitim, demokratikus erőként van számon tartva a magyar közéletben, sajnos.). Ennek a "csakis parlamentáris demokratikus eszközökkel küzdehtünk azok ellen, akik ugyanezen eszközökkel folyamatosan visszaélnek" típusú, konzervatív és erkölcsös stratégiának az életképességét az élet eddig nem igazolta vissza. Sem Tisza István idején, sem 2002 óta. Lehet így politizálni, és akkor legalább konzervatívan, erkölcsösen fulladunk bele a trágyalébe. Ha ehhez képest az összefogással történő kormánybuktatás kommancs narratíva, ellenben társadalmi csoportok kipécézése pedig haladó konzervatív álláspont, azzal nem tudok mit kezdeni.

Valóban nem a többség sztrájkol, ahogyan számszerűen soha sincs a többség sem az utcán egy Viktorozáson, vagy ahogy a teljes választópolgárok többsége sem mondott igent a népszavazáson.

Én sem szeretem a szakszervezetesdit, leginkább azért, mert ez elsősorban baloldali fegyver a mindenkori jobbos kormányok ellen. Azonban éppen ezért kéne marhára örülni neki, hogy végre akadt egy szakszervezet, akit a szarháziak ellen lehet felhasználni. Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére.

szpal 2008.12.20. 11:53:50

egyetértek, borsikm, de olyan ismerős a neved vhonnan :-)

borsikm 2008.12.20. 11:56:18

Nem, nincs közöm a mozdonyvezetőshöz. Távoli rokon :)

*Ildi* 2008.12.20. 11:56:22

eN 2008.12.20. 11:47:02
"Ennyire jo a hirunk sztrajk nelkul is."

Multinál dolgozom, erről én is tudnék mesélni... néha rendesen ég a p**fám hogy milyen igazuk van külföldi kollegáimnak remek politikusainkkal kapcsolatban. A múltkor az amerikai nagyfőnök benyögte hogy ők egyébként úgy vannak informálva (nem kicsi multiról beszélek) hogy Magyarország államcsődben van... Tulajdonképpen mindenki úgy van informálva csak a magyarok nem. Erre még egy kis Ferihegy és MÁV sztrájk, BRFK ex-vezér halálra gázol embereket a zebrán, cigányokat toboroznak rendőrnek óriásplakáton, mondom, nyerítve röhög rajtunk a világ... Gáz.

Roy 2008.12.20. 11:58:14

Nem értem az egész sztrájkot a MÁV-nál. Amiket követelnek az előző sztrájkjai alatt sem adták meg. Talán Gaskó "úrnak" át kellene gondolni a dolgokat, mert ez a sztrájk csak az utasok szopatására van. Nem vitathatom a követeléseik jogosságát. Talán más időpontra kellet volna tenni a sztrájkjukat, nem a karácsonyi, esetleg még az új évi ünnepek környékére. Ezzel csak az utazni vágyók haragját vonják magukra. Belegondolt Gaskó, hogy hány embernek az életét keseríti meg. Ez a meggondolotlanság nagy butaságra utal.

Gaskó Fan Club · http://gasko.blog.hu/ 2008.12.20. 12:02:49

A Gaskó Fan Club nevében tiltakozom a gyalázatos poszt és a még gyalázatosabb hozzászólások ellen!

:)

Pszt! 2008.12.20. 12:09:26

Csak azt nem értem, miért bántjátok a Gaskót? Hisz ő a jobboldal embere, a Gyurcsány és bandája ellen strikézik. Nem tehet ő semmiről, a Viki szólt neki, hogy kéne egy kis balhé meg zűrzavar, mert még azt hinnék a parasztok, hogy jó irányba mennek a dolgok.

baba jaga 2008.12.20. 12:12:35

ennek az ember / ? / - nek semmi köze sem a vasúthoz,sem a megtévesztett vasutasaihoz.ez az ember egy 2. Győzike.
imád szerepelni,imád címlapon lenni,imádja előadni,hogy ő sz.rta a világot.
pszichiátrián a helye!

DErvin 2008.12.20. 12:13:57

Én nem tartom jogtalannak a Máv Start dolgolzók követelését. Sőt tetszik a logikája. Adjanak fejenként 250 ezer forintos névértékű MÁV részvényt a dolgozóknak. Ezután pedig adják el a Máv részvényeiket annak, akinek tudják...
Mellesleg szerintem liberalizálni kéne a vasúti közlekedést. Adják el a MÁV Startot is, és legyen szabad az út a további vasúti társaságok előtt. Ha angliában meg lehetett csinálni, itt mi az akadálya?

*Ildi* 2008.12.20. 12:16:11

Pszt! 2008.12.20. 12:09:26
És miért adja valaki ilyenhez a nevét? Nem tán sok-sok pénz van a dologban? Ugyanmár, még ha igazad van is és szívességből csinálja, akkor is csúnyán sok pénz van itt a háttérben... Ha meg még van ehhez egy rakás bazári majmod akik csinálják amit mondasz, te leszel a világ ura...

teevee 2008.12.20. 12:16:45

Hehe, borsikm, a "cél" szentesíti az eszközt, nemde? Tök mindegy miért sztrájkol a MÁV, de ha kormányt lehet vele buktatni, akkor cukipofák, aranyos puszipajtások. Szarháziakkal szarháziak ellen... Gratulálok, csak így tovább, előre Pajtások!
Másrész, hogy a francba van, hogy a tehervonatokat engedik közlekedni? Jahogy a MÁV Cargó erkölcsös és szolidáris munkavállalói féltik részvényeik értékét? A köztulajdon értékvesztését meg nem féltik. Nem beszélve a hozzájuk hasonlóan csóró utazóközönségről.
A húha anyjukat!!!!

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2008.12.20. 12:16:52

eN 2008.12.20. 11:33:00

és akkor az a megoldás, hogy lemond? látod, itt van a kutya elásva. Legyen szó auópályáról, BKV-ról vagy bmi másról. Aki jót tehetne, az nem harcol, feladja. Aki harcol, az meg durrbele hübelebalázs módjára műveli.
Nem vitatom, hogy felülről (is) rohad sok minden, de a felelősség azé is, aki oda helyezi őket. A választásoknak ez a tétje részünkről, akik lenn vagyunk (mint Ildi is).
De semmi nem fog megváltozni, amíg a döntések mellé nem teszik oda az erkölcsüket az emberek.
És ez a fő probléma ezzel a sztrájkkal (koncentráljunk most erre), hogy erkölcsileg szemétség, egyáltalán nem konstruktív, pláne nem nevezném kompromisszumképesnek a vdszsz-t.
Vannak igazságtalanségok azéletben, mindig is lesznek,
a halott nagyapám is mesélhetne erről meg még sok másikunké. De a jelenben nem egy békés, legalább a jobbá válás lehetőségéért kellene tenni? Tényleg van jövő ebben az emberben? Mert sztem nem, pont az emberei (nem mellesleg a bázisa) létét kockáztatja. Egy automatizálás, az emberek autóvásárlása után nem sok munkahely marad majd.
Szóval vannak ennek távlati vonulatai is, nem csak a kényelmetlenségünk.

Netuddki. 2008.12.20. 12:21:41

Egy másik hasonló témájú blogban már tisztáztuk, hogy a MÁV és a hasonló "állami" vállalatok gyakorlatilag az adóforintjaink pártkasszá(k)ba átcsorgatása céljából vannak fenntartva.
Ergo aki azt hiszi, hogy a MÁV az ő beteges utazási hajlamainak a kiszolgálására van fenntartva, az nagyon téved. A vasutasok meg ugyanúgy meg vannak vezetve, mint az ország lakossága. Minden kis zűrzavar a politikusok érdekét szolgálja ebben az országban. Feltéve ha nem pont ellenük irányul. :,,,(((

Tegyünk már végre valamit!

1953 2008.12.20. 12:23:27

ÁCS FERI és illetékes kommentezők.Mire fel ez a nagy felháborodás a sztrájk miatt.Sokat utazom vonattal,és legtöbbször csak néhány utas lézeng rajtuk.Mi történt,az ünnepek alatt mindenki vonatozni akar?A gépjármüvel redelkező állampolgárok háromnegyede a mellékhelyiségbe is autóval menne,most is utazzanak azzal.Gratulálok a vasutasoknak,van a sok birka között egy réteg,aki mer is sztrájkolni.

*Ildi* 2008.12.20. 12:24:46

Pontosan. Még sokáig sztrájkolnak, mindenki valahogy kisebb-nagyobb kényelmetlenség és befektetések árán megoldja hogy ne legyen rászorulva a vonatra, aztán majd mikor kegyeskednek újra felvenni a munkát MÁV pajtásék már mindenki azt mondja hogy "b**sszátok meg vettem használt autót hogy fuvarozzam a gyereket-nagymamát-pónilivamat" vagy "mégis maradok a busznál" aztán majd nézhetnek a csillagászati árú jegyeiket ki veszi meg.

hcrules 2008.12.20. 12:26:12

DErvin,

Nos, azért a brit vasúti privatizáció inkább a negatív példák közé sorolható...

Különben nem tudom mit gondoljak erről a sztrájkról. FP felé hajlok: fontosabb dolgok miatt is sztrájkolhatnának, és akkor teljes szívvel tudnám őket támogatni. Így csak annyit tehetek, hogy lejelentkezek a hétfői vizsgámról...

teevee 2008.12.20. 12:27:22

1959

OK, akkor miért panaszkodnak a vasutasok a szárnyvonalak megszüntetése ellen? Ha nincs utas, nem kellenek azok sem. Jahogy, azt már nem???

hogyisvanez72 2008.12.20. 12:27:43

Ez az első poszt, amire beírok, mert nem vagyok az a "hőbörgős" fajta. Azt is igaz, hogy jelenleg külföldön dolgozom, szóval a sztrájk közvetlenül nem érint. Több mint 10 éve dolgozom különböző multi cégeknek ezért valószinüleg jobban belém ivódott a "mocskos" kapitalista látásmód. Éppen ezért egyszerűen érthetetlenek számomra a követelések, főleg ebben a gazdasági helyzetben.
Biztos vagyok benne, hogy mindkét fél pontosan tudja, hogy ezek teljesíthetetlenek. Sajnálom azokat az alapvetően jóhiszemű munkásokat, akiket bármilyen módon rávettek erre a baromságra. Sajnálom őket azért, mert ők csak bábok és mint ilyenek a történet végére ők fogják húzni a rövidebbet.
A szakszervezetnek éppen az lenne a lényege, hogy a dolgozói érdekeit képviselje, nem pedig az, hogy őket (ki/fel)használva, egyenlőre ismeretlen (esetleg politikai) célokat szolgáljanak.

*Ildi* 2008.12.20. 12:28:08

Bár ez Gaskó VanKocsimNekemMindegy István-t nem hiszem hogy érdekli majd....

borsikm 2008.12.20. 12:30:03

Teevee, sajnos jól látod a dolgot, ez van. Igen, igazad van, szarházi módszerekkel a szarháziak ellen. Nekem sem tetszik, de a politika itt, 2008-ban Magyarországon ilyen.(egyébként a demokratikus, fejlett nyugaton sem sokkal különb, nem kell hasra esni) Akik azt hiszik, hogy tisztességes eszközökkel lehet győzni egy olyan versenyben, ahol az ellenfél nemhogy nem tisztességes, de még a játékszabályokat is saját kénye-kedve szerint alakítja, azok hamis illúziókat kergetnek.

Igen, jó lenne, ha előrébb lehetne lépni. Jó lenne, ha erkölcsös, tisztességes, konzervatív politikával lehetne érvényesülni. Ennek azonban első és megkerülhetetlen lépése, hogy végérvényesen megszabaduljunk a Gyurcsányizmustól, és attól a politikai formációtól, amely ezt a nyakunkra ültette. Ez pedig demokratikusan, törvényesen, elegánsan nem fog menni. Majd izgulhatunk 2010-ben, esetleg nyerünk, de a jelenlegi feltételek mellett 2014 lesz a következő "2002" a jobboldal számára.

DErvin 2008.12.20. 12:31:02

Ha piacosítanák a vasúti közlekedést, és több társaság is végezne személyszállítást, akkor még ha az egyik sztrájkol is, nyugodtan választhatnánk egy másik társaságot. Sőt talán még a szolgáltatások minőségében is elkezdenének versenyezni.
Én a piacról élek. Ha 5 percig sztrájkolok, akkor máris százak jelentkeznek örömmel az ügyfeleimért. (más kérdés, hogy ezen a szombaton megszünetet tudok tartani :P)
Ha lakossági gázszolgáltatásoknál meg lehetett szüntetni a monopóliumokat, itt miért lenne olyan borzasztóan nehéz?

Apropó Gaskó... én nem haragszom rá. Szakszervezeti vezető, azt teszi amit egy szakszervezeti vezetőnek tennie kell...

khabe 2008.12.20. 12:31:14

"társadalomnak a nagy része pedig, amelyik már rég tudja, hogy nem számíthat a vasútra, valószínűleg észre sem veszi, hogy most jobban nem dolgoznak, mint máskor"

Szerinted az, hogy a buszokra 50 ember helyett 250 próbál felszállni nem tűnik fel senkinek????
Én se járok vonattal, mert szar ez igaz. De most már a buszközlekedést is megbénítják, mert valahogyan azért be kell járniuk az embereknek dolgozni, és egyelőre a volán nem bír a megszaparodott utasszámmal, hiába indít plussz buszokat.

hcrules 2008.12.20. 12:34:00

Akik itt nagy bizonyossággal kijelentik, hogy senki sem jár vonattal, azoknak ajánlanék egy kellemes utat péntek vagy vasárnap délután Bp-Db között. IC jegyet általában csütörtökön érdemes venni vasárnapra, akkor még néha van. Ha nincs, a gyorson remek állóhelyek vannak a folyosón a budi mellett. Sok érdekes útitárssal ismerkedhet meg az ember közelebbről, főleg ha Mátészalka felé közlekedik tovább a vonat.

De különben hétközben is igen gyakran előfordul hogy csak a dohányzóba van helyjegy.

teevee 2008.12.20. 12:37:12

borsikm
Aki azt hiszi, hogy korpa közé keveredve jegelheti "jobb időkre" a konzervatív és erkölcsös politikáját, az önmagát csapja be. (Vagy másokat akar becsapni. Pardon.)
A dolgok lényege, hogy a szarháziak túszul ejtik azt, aki fel akarja őket használni. Erről szól a gyurcsányizmus.
És mint állampolgár, akiitt akar élni, arra kérlek, hogy bármilyen politikai formációtól legyetek szívesek demokratikusan és törvényesen megszabadulni!
Már ez is túl nagy falat a nemzeti konszenzusra nézve????

DErvin 2008.12.20. 12:43:31

hcrules

Mi a baj az angol vasúti privatizációval? Én személy szerint nem tapasztaltam, hogy bármi baj is lenne vele.
De ha meg valami elrontottak benne, akkor mi abból legalább tanulhatunk.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.12.20. 12:48:15

A kommentekből ítélve a következő választásokon komoly eséllyel indulna Kádár János, ha nem lopták volna el a darabjait.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2008.12.20. 12:49:18

DErvin 2008.12.20. 12:43:31
a legfőbb gond az volt, hogy a biztonság rovására ment. volt is pár nagyobb baleset halálesetekkel.

opszzzz 2008.12.20. 12:50:59

Egyetértek a Vasutasokkal!!!!!!!!!!!!!!!

Sajnos nem tehetnek mást, eleget elvettek már tőlük!
Akik ellenük vannak, azoknak botrányos a viselkedésük!

Felhívom a Tisztelt emberek figyelmét! Ők azért sztrájkolnak, ami megilleti őket, aki esetleg nem így gondolja, kérdezze meg, hol van az a negyed misi, amit nem adnak majd oda.

Az utazó közönségnek aki fel van háborodva üzenem:
Nem a dolgozó vasutasokat kell szídni, ők mindenféleképpen áldozatok.

Egyébként bele gondolt már valaki, a vasut megy éjjel - nappal, ünnepeken ha tetszik, ha nem. De ha van egy kis sztrájk, hogy az ember harcolja ki magának azt, ami megilleti, akkor mindenki felháborodik! Ez miféle magatartás.

Egyébként nem vagyok vasutas, én se tudom hogy tervezzek!

De vannak kifogásaim: a vonatok állapota hagy némi kívánnivalót maga után, és többet kellene keressek, hogy töbször megengedjem magamnak a szolgáltatást a jegyárak miatt!

Egy utas a sok közzül!

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.20. 12:51:23

Gaskó egy idióta, aki csak lejáratja a vasutasokat. Még hogy 250ezret kapjanak a privatizációból.... Hát a kurva anyátokat!
Ez az egész Ország vagyona, nem gaskóé, meg néhány emberé.

Ha meg politikai-taktikai szempontból nézem, az ellenérdekelt kormány részéről, ha hitelteleníteni akarnám a vasutas társadalmat, pont egy ilyen szarházit nyomnák az előtérbe, hagy nyilatkozgasson.
Van egy olyan érzésem, hogy ez így is történt. Kilóra megvették ezt a szarjancsit, hogy olyan követelésekkel álljon elő, amit a lakosság többsége visszautasít.
Régen is így működött, ma sincs ez másként...

*Ildi* 2008.12.20. 12:55:07

A közül egy "z".
Indítványozni fogom a főnökeimnek hogy ha a cég egy részét eladják akkor fizessék ki az én jussomat is a vételárból. Szerintem a lábam nem fogja érni a földet....
Mostmár tényleg valaki magyarázza meg (ezek szerint agykapacitásomat meghaladja) hogy miért is jogos nekik az egyszeri 250ezer plusz a 10% fizetésemelés? Nálunk versenyszektorban örülünk ha 0,5-1% lesz jelzemmeg... Gondolom aki egyetért a vasutasokkal, pontosan tudja hogy mit követelnek... ugye?

borsikm 2008.12.20. 12:57:45

teevee

Lehet választani:

1. Idealista, de nagyon erkölcsös megfontolások által vezérelve szépen tűrjük, amíg a Gyurcsányizmust ránk szabadító baloldal saját magától omlik össze. Erre 1994 óta hiába várunk.

2. Pragmatikus, ám kevésbé finomkodó politikával mindent elkövetünk, hogy ezektől egyszer és mindenkorra megszabaduljunk. Aztán a "romokon" felépítünk valami mást.

Ha tényleg komolyan veszed a demokratikus és törvényes követelményeket, akkor első körben ezeket a jelenlegi hatalmon kérd számon. Máskülönben önmagadat (vagy másokat) csapod be.

DErvin 2008.12.20. 12:57:59

floorwalker

Itthon is volt baleset... nem is olyan régen.
INálunk meg pont ez a "kommunistacsökevény" (ez nem véleménynyilvánítás, hanem tény) MÁV monopólium vezetett biztonsági problémákhoz...

Karcolt lendület 2008.12.20. 12:59:24

borsikm:
A 250k baromira nem jogos, csak ahhoz meg kellene érteni olyan kapitalista alapelveket, mi a különbség egy cég tulajdonosának ill. dolgozójának lenni. A MÁV Cargo dolgozóinak adott részvénypakk sem volt jogos, csak egy ajándék, hogy kussoljanak.

Azért pedig nem fogok barom követelésekkel előálló barmokkal szolidarítani vagy összefogni, hogy esetleg a jelenlegi barmokat leváltsuk. Ugyanis ha ilyen módon sikerül megbuktatni a kormányt, az újakat kötik azok a baromságok, amikkel kormánytbuktattak és akkor pont ugyanolyan barom módon fognak kormányozni, mint a mostaniak. Azzal pedig baromira nem vagyunk kint a szarból, az nekem kicsit kevés, hogy mostantól nem Gyurcsánynak hívják az állomásfőnököt, de az újabbaknak is a korábban kritikaként megfogalmazott csomó baromság miatt fent kell tartaniuk a pazarló államot a pazarló állami nagyvállalatokkal és a szar adórendszerrel, hogy mindezt finanszírozni tudják.

gonnaburninflames 2008.12.20. 12:59:40

lynx 2008.12.20. 11:41:48
"A sztrájk valójában a MÁV érdeke. Ha nem kell forgalmat lebonyolítani, az nekik spórolás."

Ha az infrastrukturat es az embereket ki kell fizetni, de nem kapunk penzt az utasoktol azt szerinted sporolasnak hivjak vagy vesztesegnek?

Szolj, es segitek.

hogyisvanez72 2008.12.20. 13:01:50

Tisztelt opszzzz!

Gondolom "Ők azért sztrájkolnak, ami megilleti őket" alatt azt érted, hogy szerződésben/írásos megállapodásban ez le van írva. Ebben az esetben talán más formát kellene választani a jogos követelésekre. Amennyiben ezek nem voltak leírva, akkor meg a "megilleti" több mint nevetséges....

borsikm 2008.12.20. 13:02:25

Akkor leírom még egyszer:

Azért követelnek 250k-t, mert a Cargos dolgozók 1,5 millát kapnak fejenként a privatizációból, és mert az idióta Kóka János megígérte, hogy szolidáris alapon a többiek is kapnak majd valamekkora összeget.

A 10% nyilván túlzás, de a béralku már csak ilyen. Magasabbról kell indítani, hogy a végén kapj is valamennyit. Ez a bejáratott módja.

Karcolt lendület 2008.12.20. 13:03:01

Attól sem fogok Gaskóékkal egyetérteni, mert a főnökség meg lop.
Nem a lopást akarják megszüntetni, hanem egy részt a zsákmányból - azaz pont ugyanolyanok, mint akikkel küzdenek.

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.20. 13:04:57

....Kóka János megígérte.
Ennek a mondatnak meg mi értelme????)

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:07:55

eN 2008.12.20. 11:23:12
"te egyszeruen csak a sajat pillanatnyi kenyelmetlenseged erdekeben tojsz minden masra. unnepek alatt mindig zsufolt minden kozlekedesi eszkoz, azt az extrat amit a sztrajk hozaad, azt ki lehet birni."

A hozzad hasonlok fajtaja vegre megerthetne, hogy semmi de semmi kozod nincsen ahhoz hogy a sztrajk milyen es mekkora hatranyokat okoz nekem, es azok pillanatnyiak-e vagy sem.

Tovabba nem te fogod megmondani, hogy mit kell kibirni es elfogadni.

Amit szinten keptelenek vagytok felfogni, hogy nem "nehany kommentezorol" van szo, hanem lenyegesen nagyobb nagysagrendu emberszamrol van szo, akiknek tonkretette, vagy legalabbis megnehezitette a karacsony napjait ez a fattyu gasko es politikai bandaja.

A demagogiat meg felejtsd el a valaszodban.

borsikm 2008.12.20. 13:08:07

karcolt lendület, ha szerinted egy kormánybuktatás során az összefogásért kialkudott barom megállapodások és háttéralkuk miatti "veszteségek" egy jó kormányzás esetén nagyságrendileg összehasonlíthatóak azzal a károkozással, amit a jelenleg regnáló hatalom okoz az országnak, akkor nagyon rossz arányérzéked van. Egy 100 gaskóval terhelt jobboldali kormány is 100-szor jobb a jelenleginél!

borsikm 2008.12.20. 13:09:44

Ha Kóka fasságot ígért, akkor pedig kinek a hibája is a mostani helyzet? Na?

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:10:00

Karcolt lendület 2008.12.20. 13:03:01
"Nem a lopást akarják megszüntetni, hanem egy részt a zsákmányból - azaz pont ugyanolyanok, mint akikkel küzdenek. "

A legpontosabb megfogalmazas.

Az hogy "olyanok lesznek", szvsz teljesen mindegy, ezeknek nincsen semmifele moralis erzekuk.

hogyisvanez72 2008.12.20. 13:10:12

borsikm 2008.12.20. 13:02:25
A beírásaid alapján láthatóan értelmes vagy, biztosan érzed, hogy "Kóka János megígérte" egy annyira nevetséges indok egy egész ország megbénítására.

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:11:32

borsikm · abszurdisztan.freeblog.hu 2008.12.20. 13:08:07
"Egy 100 gaskóval terhelt jobboldali kormány is 100-szor jobb a jelenleginél!"

Jo latni ilyen gyermeki naivitast. Komolyan, latom magam elott borsikm edesded gyermeki arcat es csillogo szemeit.

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2008.12.20. 13:14:43

ácsferi: "Vannak választások, ott kell győzni."

Így is lehet, meg úgy is. Angliában inkább így szoktak, Dél-Koreában meg, ugye, nemrég zavarták el a min.elnököt "amúgy"... Szerined mi melyikre hasonlítunk jobban?

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:15:20

hogyisvanez72 2008.12.20. 13:10:12
"A beírásaid alapján láthatóan értelmes vagy, biztosan érzed, hogy "Kóka János megígérte" egy annyira nevetséges indok egy egész ország megbénítására."

Az a baj, hogy ezt nem fogja felfogni, ugyanaz a logika vezerli, mint gaskot es a fajtajukat: mi mindig is szentek voltunk, bezzed a masik.

DErvin 2008.12.20. 13:17:21

Korábban hozzászólók felvilágosítása érdekében megjegyezni kívánnám, hogy a társadalmi tulajdon mint olyan kommunista találmány. Ennek párja volt a személyi tulajdon. Ez különbségtétel ma alkotmányellenes lenne. Ami az állam tulajdona, az pont olyan védelmet élvez (akár a dolgozókkal szemben) mint ami Mari néni tulajdona, vagy bárkié. Vajon ha a Teszkó eladná az áruházait mennyit csorgatna vissza az elbocsátott munkásoknak? És ha mondjuk ezért sztrájkolni kezdenek, vajon a sztrájk befejezése után még hány másodpercig kéne várnia a dolgozóknak a felmondás átvételéig?

Karcolt lendület 2008.12.20. 13:17:25

borsikm:
"Egy 100 gaskóval terhelt jobboldali kormány is 100-szor jobb a jelenleginél!"
Túlzásba esel a vita hevében.
Pont ugyanolyan kártékony lehet egy jobboldali kormány, ha nincs normális koncepciójuk, de legalább korrupt és szűklátókörű hülyék ülnének a kormányban. Amire - lássuk be - sajnos van esély.

mimegmás 2008.12.20. 13:19:39

Akkor majd biztos vége lesz a sztrájkoknak, ha a következő kormány idején Gaskó lesz a Közlekedési Miniszter. Szerintem ezért csinálja a feszültséget. Képes az egész országot szívatni a saját céljai elérése érdekében. A többi vasutasnak kinyílhatna már a szeme.

Thulsa Doom (törölt) 2008.12.20. 13:19:41

borsikm, úgy látom, te ideológiailag nem vagy elég képzett...:)

Ha képzettebb lennél, valószínűleg nem az orrod hegyéig látnál, és azt is végig tudnád gondolni, hogy meddig húzná egy ilyen "100 gaskóval terhelt jobboldali kormány".
Megmondom én neked. Kb fél évig. Utána jöhetnének vissza a maiak. Ezért nincs ma "forradalmi" hangulat. Senki nem arra vágyik, hogy a szar után fosba lépjen. Kivéve a törzsszurkolókat, de ők nem tétel.

Karcolt lendület 2008.12.20. 13:21:42

Annyit még: nem egyszerűen jobb kormányzást szeretnék a jelenleginél - ez azért nem túl nagy kihívás -, hanem jó kormányzást.
Ezért nem mindegy nekem, hogy milyen szövegekkel, eszközökkel és kikkel összefogva sikerül lecserélni Gyurcsányékat...

DErvin 2008.12.20. 13:22:32

A Cargosok kaptam másfél misit (részvényben).... A cargot eladták. A Startosok is kaphatnának akár még többet is, csak előbb adjuk el a Startot...

yda 2008.12.20. 13:23:42

Gaskónak és az összes sztrájkoló vasútasnak kivánom ,hogy az ünnepeken csak olyan feltételek között láthassák hozzátartozóikat mint én.De jobb volna ha pestist kapnának ,hogy beledögöljenek Gaskóval az éllen aki inkább izraelbe kéne sztrájkot vezessen.Ök akik jobban vannak fizetve mint sok millió magyar ember akiből csúfot üznek.Szerintem meg akarják utáltatni a MÁV-ot az utasokkal,hogy járatokat lehessen megszüntetni ellenállás nélkül ami
a most bölcsen sztrájkoló súrmó vasútasok utcára kerülését jelenti!!

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:27:25

tovaris Stalin 2008.12.20. 13:19:41
"Megmondom én neked. Kb fél évig. Utána jöhetnének vissza a maiak. Ezért nincs ma "forradalmi" hangulat. Senki nem arra vágyik, hogy a szar után fosba lépjen. Kivéve a törzsszurkolókat, de ők nem tétel. "

Pontosan, Magyarorszag ma a szar es a fos kozott valaszthat, igy ertheto hogy marad ahol van.

A torzsszurkolok meg ugysem tetel, hiaba kiabalnak meg ideologizalnak, akarmelyik fel kerul be ott az elvek mar a folyoson penz es hatalomvagyra cserelodnek; a kobzosok meg szepen lenyugszanak ha megkaptak a penzt.

Aki ebben a kornyezetben elveket vel maganak, vagy barmelyik oldalra is all..

gonnaburninflames 2008.12.20. 13:32:38

yda 2008.12.20. 13:23:42
"Gaskónak és az összes sztrájkoló vasútasnak kivánom ,hogy az ünnepeken csak olyan feltételek között láthassák hozzátartozóikat mint én."

Szerintem ez nem eleg. Amit ez a fattyu most csinalt azt ugy kell megtorolni, hogy tobbet eszebe se jusson.

Nezz csak ra, akar a fenykepeire: a gog es arrogancia amit ez az ember sugaroz az vegtelen mennyisegu.

Az ilyennek felesleges erkolcsrol meg moralitasrol beszelni, mert gunyosan az arcodba nevet.

tevevanegypupu 2008.12.20. 13:33:04

Az egeszben van valami tragikomikus: Kokat valoszinuleg ki nem allhatjak, de az igeretere hivatkozva szeretnenek a 250 ezret.
Ettol fuggetlenul a sztrajkhoz joguk van.De jog es erkolcs nem mindig fedi egymast.

yda 2008.12.20. 13:43:29

Miért feleditek,hogy Gaskóci egy gazember gyilkos !Már egy MÁV
vezérigazgatót a temetőbe küldött!! Miért csak nekem"kintlakó,bentkosztozó"/külföldi magyarnak(oláhnak) / jút eszébe?

w1209 2008.12.20. 13:44:25

Nem tudom, kinek mennyire mondok újdonságot, de én utánanéztem annak, hogy honnét is ez a 250k-s követelés. Aszondják, "merhogy a Cargo-sok is kaptak másfél millát".

Na, ennek a másfél millának itt lehet utánanézni:
www.vsz.hu/keret/hirek/hirek653.htm

Én azért röviden összefoglalnám, azzal a céllal, hogy javítsatok ki, ha tévednék.
Tehát: adva van a MÁV Cargo Zrt, amit mindenestül privatizáltak (aladtak). A szerződés egyik pontja az, hogy a részvények 5%-át - mint dolgozói részvényt - 50%-os kedvezménnyel megveheti bárki, aki 2007 június 1. ótal a Cargo dolgozója. A következők a játékszabályok:
- egy dolgozó 466 db részvényt vehet
- a kedvezményes ár 3471 Ft/db
- nincs olyan, hogy csak 10 db részvényt vesz - vagy megveszi a teljes csomagot (466 db), vagy egyet sem.
- 466*3471= 1 617 486 Ft

Kétféleképp lehet élni ezzel a lehetőséggel:
1. Vagy megveszi a dolgozó saját magának a részvényeket a kedvezményes áron --> azaz 1,6 millió Ft-ot kipenget (feltéve, hogy ez a kedvezmény tényleg 50%-os), és lesz neki 466 db MÁV Cargo tőrzsrészvénye
2. Vagy azt mondja, hogy azt a 466 db részvényt, amit ő megvehet, pakolják át az osztrák privatizáló céghez. Az osztrák kifizeti a MÁV-nak a Cargo részvény árát, és a kedvezményt (1,6 milliót) átutalja az érintett dolgozónak.

Én ezekből a következőt szűrtem le: a dolgozók számára fenntartott 5%-nyi részvényhez a privatizáló cég így jut hozzá, és a Cargo-s dolgozóknak is be van fogva a kis pofája.

Azt továbbra se látom, hogy mi köze a MÁV-os alkalmazottnak ahhoz, hogy a Cargo-s melós mit csinál az általa kapott dolgozói részvénnyel? Nem alanyi jogon kapja meg az se az 1,6 milliót, hanem azért, mert eladja a részvényt az osztráknak. A MÁV-os is szeretne Cargo-s dolgozói részvényt, hogy ő is eladhassa? A MÁV-os miért kaphatna Cargo-s dolgozói részvényt, ha ő MÁV-os alkalmazott, és nem Cargo-s? Kérem, magyarázza el nekem valaki, hogy hol látom rosszul a dolgokat.

Chupa (törölt) 2008.12.20. 13:46:17

Az én károm konkrétan eddig: a 24000 forintos bérletem (most még csak) 1 hétig nem használhattam, ez 6000 Ft. Benzinre költöttem 14000-et. Ez összesen kerek 20000 Ft, a havi fizetésem nyolcada, nem szánítva azt hogy napi 2 órával többet utazok. Nem tehetem meg, hogy nem használom a mávot. Nem tudok a sztrájkolók ellen tenni.

Ki tud nekem segíteni?
Ki az akihez fordulhatnék?
Még tüntetni se tudok elmenni az egész bagázs ellen, nincs rá időm. Kézigránátra nincs pénzem. Ki az akinek ezt a problémát meg kéne oldania?

Bárcsak utazhatnék végre a tetvedék, koszos, pontatlan, megbízhatatlan, hugyos, összebarmolt kocsikban.

gonnaburninflames 2008.12.20. 14:18:34

w1209 2008.12.20. 13:44:25
"Azt továbbra se látom, hogy mi köze a MÁV-os alkalmazottnak ahhoz, hogy a Cargo-s melós mit csinál az általa kapott dolgozói részvénnyel? "

En is mindig tamogatom az informaciok maximalis beszerzeset, de ketelkedem abban, hogy itt ennyire osszetett dolgokrol volna szo.

A fattyu Gasko kitalalta (vagy megkapta az ukazt), hogy szivassa meg a MAVot, kormanyt. Ennek egyik egyszeru eszkoze, hogy belekapaszkodunk "Egy Politikus Igeretebe (ff, NEMAfilm), vagyis az ellenseg politikus beigerte, hogy "penzt ad".

Akkor raugrunk erre. Leosztjuk egyelemu halmazra::

- 250e forintot kapsz ha sztrajkolsz

Gondolod hogy a 65 eves bivalybasznadi valtokezelo es kerekkopogtato szamolgatni fogja a reszvenyeit?

Nem. Penzt hallott es azt o is felfogja. A korulmenyek nem szamitanak.

Az egesz sztrajk nem racionalis, csak ezt epp azok az emberek nem tudjak, akik sztrajkolnak.

Epeszu ember nem sziv egy levegot vagy harcol vallvetve olyannal aki az arcaba hazudik.

Poprádi Ervin 2008.12.20. 14:19:59

Ferinek teljesen igaza van! Nekem 1000x szimpatikiusabb a székesfővárosi tömegközlekedési dolgozók hozzáállása, akik kiszámíthatóan működő BKV-ért sztrájkol(tak) (volna).

Őket nem (csak) a rövid távú haszon érdekli, hanem arra is odafigyelnek, hogy holnap is legyen munkájuk.

Vidéki 2008.12.20. 14:40:33

Ács úr most eltévesztette a főcsapás irányát.
Körülbelül úgy áll a sztrájkjoghoz, mint ahogy a szocializmus fénykorában álltak.
Szíve szerint egy sortüzet is megeresztene a kékgallérosok soraira!

hogyisvanez72 2008.12.20. 15:01:27

Sikerült-e már valakinek is regisztrálni a vdszsz.hu oldalra, mint felhasználó?
Furcsa módon kicsit "cenzúrázott" a hozzáférés. "XX felhasználó hozzáférése blokkolt vagy még nincs aktiválva" üzenet jelenik meg. Bár az is lehet, hogy csak türelmetlen vagyok...

Az ezen az oldalon található bejegyzések több mint nevetségesek, érdemes beleolvasni. Sajnos vagyok már elég öreg, hogy a megfogalmazása emlékeztessen egy korszakra, aminek már el kellett volna tünnie...

lynx (törölt) 2008.12.20. 15:09:23

" gonnaburninflames 2008.12.20. 12:59:40
lynx 2008.12.20. 11:41:48
"A sztrájk valójában a MÁV érdeke. Ha nem kell forgalmat lebonyolítani, az nekik spórolás."

Ha az infrastrukturat es az embereket ki kell fizetni, de nem kapunk penzt az utasoktol azt szerinted sporolasnak hivjak vagy vesztesegnek?"

Komolyan azt hiszed, hogy a MÁV-ot az utasoktól származó bevételből tartják fenn? A MÁV rendszeres állami támogatásból él, függetlenül attól, hogy szolgáltat-e, vagy nem. Így nem csoda, ha nincs motivációjuk arra, hogy valóban szolgáltassanak (nemhogy színvonalas szolgáltatást nyújtsanak.)

gonnaburninflames 2008.12.20. 15:16:38

lynx 2008.12.20. 15:09:23
"Komolyan azt hiszed, hogy a MÁV-ot az utasoktól származó bevételből tartják fenn?"

Nem gondolom azt, hogy abbol tartjak fenn, de az is egy beveteli forras.

Nem all szandekomban egy percig sem vedeni a MAVot, de tulzasnak erzem, hogy a sztrajk moge a MAV konspiraciojat tegyuk. Amikor ot orakor leulnek, akkor az elso negyed ora mindket felnel azzal fog eltelni, hogy megerkeztek-e a pogacsak meg az uditok.

Lenne ra logika az teny, de a fattyu Gaskonak es tarsainak meg tobb van.

lynx (törölt) 2008.12.20. 15:27:45

gonnaburninflames:

"tulzasnak erzem, hogy a sztrajk moge a MAV konspiraciojat tegyuk"

Nem is mondtam, hogy konspiráció. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a dolgok ilyen együttállása minden szereplőnek kedvező az utast kivéve. Így aztán nyilván nem történik semmi. A MÁV és Gaskó szavak nélkül is megértik egymást.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.12.20. 15:33:09

Én örülök a vasutas sztrájknak. Ez a kis akció pont azt a réteget bosszantja, akiktől én még a levegőt is sajnálom.

lynx (törölt) 2008.12.20. 15:50:13

"Ez a kis akció pont azt a réteget bosszantja, akiktől én még a levegőt is sajnálom. "

Falafel: anyád. Ti vagytok azok, akik az autóitokkal szennyezitek a levegőt. Ez eléggé tenyérbemászó szöveg volt.

Invictus 2008.12.20. 15:54:43

Emlékszem még a 2000-es (?) vasutassztrájkra. Akkor Gaskó rohadtszoci volt (meg Cser Ágnes is), most meg rohadtfidesznyikek. Érdekes. Akkor szoci ismerősök helyeseltek Gaskónak, mert "szájába kell adni ennek a kormánynak" (az akkorinak, az Orbánénak), ahogy egyikük plasztikusan megfogalmazta. Ugyanők most nyilván meg vannak győződve arról, hogy Gaskót a zorbánbányákokból ellopott milliárdokkal pénzelik. :) (Cser Ági is reformellenes orbánnyaló kerékkötő lett, akkor ő is jócsaj volt a szociknál). A jobberek meg akkor fizetett szocibérencnek tartották Gaskót meg Csert. Ez van...

Invictus 2008.12.20. 15:55:37

Bocs, előbb volt az a sztrájk szerintem. 1998 végén vagy 1999-ben. Mindegy, OV-ék alatt az biztos.

hcrules 2008.12.20. 16:09:54

Mr Falafel

Kikre gondolsz? Diákok? Nem a lakóhelyükön dolgozók? Akik rokonokhoz szeretnének menni Karácsonykor?

bomi 2008.12.20. 16:29:38

Sajnálom, hogy ilyet kell írjak, de a poszt gusztustalanul fröcsögő.
Sokkal többet ért volna (persze értem, hogy kényelmetlenebb is) pl. egy (akár konfrontatív) interjú a VDSzSz valamelyik tisztségviselőjével, akár magával a főördög Gaskóval...

borsikm 2008.12.20. 16:31:13

Nem tudom, ki veszítette el a realitásérzékét. Orbánék kormánya kb 100 Gaskóval egyenértékű személlyel (Torgyán, Ibolyka, és köreik, hogy a saját soraikból most ne is említsek neveket) volt megterhelve. Azt hiszem, ennek ellenére egész tűrhetően ellavírozott 4 évig. De legalábbis összehasonlíthatatlanul jobban, mint a mostani.

De ti csak bízzatok nyugodtan abban, hogy a nagyondemokratikuskonzervatíverkölcsösvisszafogottmagalapozottmérséklet politikának esélye van arra, hogy fordulatot vigyen véghez ebben az országban. Nem fog, csak prolongálja a zopást.

Áldozatok nélkül nincs győzelem. A "vér nélküli" demokratikus átmenet során elkummantott teendők kamatostul ütnek vissza. Minél később lesz valódi rendszerváltás, annál több lesz a kamat. Lehet, hogy meg lehet úszni békésen, de ennek anyagi vonzatait, és áttételesen emberi áldozatait (várható élettartam, születési számok) is igenis meg dogjuk fizetni, ahogyan már most is fizetjük. Ez van. Ideje lenne felismerni, főleg a véleményformálóknak.

yda 2008.12.20. 16:53:32

"Kedves" Mr Falafel !!!!
Hogy falnád fel az ürülékét azoknak akiktől a levegőt is sajnálod.
Te egy a csalánozók értelmi szintjéhez közelálló bivalymagyar vagy
Bajos egy libsi vagy,csak úgy árad belőled a magas hülyeség.
Szerelj magadra szájkosarat te forgószemű pocslyakampány
áldozat.

gonnaburninflames 2008.12.20. 17:02:34

bomi 2008.12.20. 16:29:38
"Sokkal többet ért volna (persze értem, hogy kényelmetlenebb is) pl. egy (akár konfrontatív) interjú a VDSzSz valamelyik tisztségviselőjével, akár magával a főördög Gaskóval..."

Hahahaaa.... Bocs. Ne legy naiv.

Szerinted van ertelme beszelgetni? Jo, beszelgessunk. Szerinted valtozik attol valami, mert a "media" (akarki, a nagy napilaptol kezdve egy kis bloggal bezarolag) meginterjuvolja ezeket?

Az ember akkor valtozik ha:
- katasztrofa tortenik
- negativ dolog tortenik vele vagy a neki fontos dolgokkal
- erdekeiben serul.

Ne legy ilyen naiv, mit er egy interju egy evtizedek ota a hatalom kozeleben haracsolo emberekkel? Ez az eletuk, egyedul ehhez ertenek.

Majd elszegyellik magukat, es alazatos szemmel bevalljak, "Bocsi, igazad van, ahogy kilepek az ajton valtoztatunk?

Ezek odafenn nem tul okosak, de nem is hulyek. Pontosan tudjak a megoldasokat (mar hamarabb beszelgettek rola, mintte, en vagy az emberek gondolnak), csak abban nem tudnak megegyezni hogy milyen parameterekkel mozgassak hogy nekik jo legyen.

Es itt most nem csak a fattyu Gaskorol van szo.

A beszelgetes egy jo dolog. Hasznos. De romantikus megfogalmazasban lofaszt sem er tettek nelkul.

zsögödbenő 2008.12.20. 23:09:43

Vesszenek a sztrájkolók! De a vezéreik mindenképpen! :D
Kedves borsikm, igyekeztem elolvasni az egsz kommentlistát, de nem vagyok képes megérteni, hogy milért is járna 250e a mávosoknak??!!! És nekem, rendes adófizető pógárnak miért is nem?? Egyébként meg akkor kellett volna keménykedni, amikor kókamókáék először zártak be mellékvonalakat pölö...nem a karácsony előtti napokban kell bátornak lenni...

Vidéki 2008.12.21. 08:29:55

T.Zsögödbenö!

Én is úgy érzek, mint te: Miért jár a MÁV-osoknak egy negyed misi, nekem meg nem?
A korábbi történések a MÁV CARGO privatizációjával kapcsolatban azonban még nagyobb irigységet keltettek bennem.
Itt a „fehérgallérosok „ (Geuronet BT) számlájára kb. 2000 milliós sikerdíj pottyant le az égből, noha a Minisztérium és a MÁV alapos vizsgálata szerint az ügyben semmiféle munkát nem végeztek.
Én is ugyanannyit tettem, mint ők, vagyis semmit, mégsem dobtak meg 2000 millió forinttal!
Eszembe jutott a régi szakszervezeti jelszó:
„Egyenlő munkáért, egyenlő bért”!

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.12.21. 10:15:10

Most lecci valaki keresse elo, mit mondott a Fidesz az 1999-es/2000-es sztrajkok alkalmaval...


"A Fidesz a sztrájkolók oldalán áll"
index.hu/politika/belfold/fidszt1221/

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.21. 10:27:14

dolphin:
Szegény Magyarország. :(

zsögödbenő 2008.12.21. 11:16:43

T. Vidéki,
irigységet, na azt bennem is kelt :)
Na de a geuronetes ügy esetében a 2000M sikerdíjaz nem a magyar állam, adófizetésünk e kétes disztribútora, hanem az osztrák vasúti cég (hihi, szintén állami...) csengeti a derék lobbistáknak...tehát nem egészen ugyanaz a helyzet.
Gaskóék egy állami tulajdonú vagyonnegység magánosításának bevételéből követelnek maguknak részt azon az alapon, hogy ott (vagyis a szétválasztás miatt már ez sem igaz pontosan) dolgoznak. Mondjuk akkor Demszky által tervezett Főgáz-privatizációból meg kérek 1 miliót, hiszen Budapesten élek, meg különben is van gázcső a lakásomban vagy akármi....
Egyébként még a sztrájkhoz: meglehetősen sajátos, hogy a tárgyalások egy hete nem a sztrájkkövetelésekről szólnak (legyneek azok reálisak vagy irreálisak), hanem az elégséges szolgáltatás mértékéről; ez kőkeményen jogellenessé teszi a sztrájkot úgy, ahogy van.
Az 1989. évi VII. törvény a sztrájkról 4. § (2) bekezdése szerint:
"Annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez - így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél -, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző egyeztetés tárgyát képezik."
Lefordítva: csak akkor lehet sztrájk, ha előtte megegyeznek az elégséges szolgáltatásról, ez önmagáan fogalmilag nem lehet a sztrájkkövetelések része....

Dr Kebab 2008.12.21. 11:35:06

Gaskó elvtárs, hallotta már azt a mondatot, hogy „Arbeit macht frei!”? És tudja mit jelent? Na, akkor irány melózni!

rori 2008.12.21. 13:16:29

Akárhonnan nézem, ez a sztrájk valahogy nagyon furi. Mert kinek jó? A MÁV dolgozóinak nem jó. Anyagi veszteség éri őket. Az utasoknak főleg nem jó, színtiszta szívatás.

Kinek jó akkor? Elsősorban Gaskónak, aki körülbelül olyan számomra, mint egy háborús filmbeli SS tiszt. Vagy még olyanabb. Már attól megrémülök, ha ránézek. Miért is jó neki? Mert igazolva látják a mávosok, hogy megdolgozik a nagy fizujáért.

Kinek jó még? Jó a kormánynak és a MÁV vezérkarának. A kormány dörzsölgetheti a kezét, sikerül újabb népréteget egymásnak ugrasztani: utasok - utaztatók. Pusztuljanak a népek, kell az ellenségkép. A MÁV vezérkara meg spórol. Kevesebb a költség.

Miért éppen a 250 ezret követeli Gaskó? Mert teljesíthetetlen, azért. Jogi alapja sincs és emberi sincs. Akkor én is kérek 250 ezret, mert az én adómból is csörgedezik a MÁV-hoz, hogy a díszpintyeknek legyen mit lenyúlni.

Megoldás? Majd ha Gaskó felesége megunja és ráförmed az urára. Bár lehet, hogy jót tesz a házasságuknak a permanens izgalmi állapot, hacsak Gaskó ki nem elégül már az íróasztalánál. Nagyon bírja magát. Egyszer hallaná a hangját kívülről, világgá szaladna.

korrekt orr 2008.12.21. 18:15:49

mrfalafell, te még szánalmas sem vagy.

Szebb jövőt 2008.12.26. 11:06:19

Sziasztok!

Ha már a politikát is belevittük a sztrájkba,nézzetek utána annak amit úgy hívnak:rózsadombi paktum!Érdekes a dolog és egyből más értelmet fog kapni az a szó:rendszerváltás!Rendszerváltás?????
Egyébként a ferihegyi sztrájktörés félelmetes dolog,bármennyi kellemetlenség is ért bennünket a munkabeszüntetések miatt.
Az egész akció a magyar alkotmány,a magyar nép semmibevétele.Gondoljatok bele mit jelent ez!!!
süti beállítások módosítása