Kuncze tudja, de nem merte, tette
2009. január 23. írta: TuRuL_2k2

Kuncze tudja, de nem merte, tette

 Az SZDSZ volt elnöke, jelenlegi országgyűlési képviselője politikai pályafutásának levezetéseként (némi nagypályás ingatlanbiznisz mellett) előszeretettel nyilvánul meg vélemény-műfajokban a médiában. Egy ideje műsort vezet a Klubrádión, hétfő óta pedig sztárkommentel a Propelleren.

Ott írja a következőket:

Mindenki tudja, hogy mi okozta a nagy költségvetési hiányt és ennek következtében az államadósság növekedését? 50%-os béremelés a közszférában, a 13. havi nyugdíj bevezetése, a családi pótlék emelése, a 14. havi családi pótlék, a szociális juttatások jelentős növelése, az erőltetett sztrádaprogram végrehajtása, az ÁFA csökkentés, a járulékok csökkentése. Meg persze egy egy elhibázott döntés. Amit elsoroltam, együttesen évente néhány ezer milliárddal növelte meg a kiadásokat. Amikor a politika ezeket a döntéseket meghozta, nem hallottam elemi erejű tiltakozásokról. Ez nem csoda, hiszen egy-egy háztartásban az a pár ezer forint (vagy bizonyos esetekben pár tízezer forint) csak annyit jelentett, hogy egy kicsit jobb lett az élet. Csakhogy ezt nem bírta el a költségvetés, erőnkön felül költekeztünk, ennek pedig a gazdaság versenyképessége látta kárát. Ez az oka annak, hogy amikor a világban is válság van, a mi problémáinl nagyobbnak tűnnek. Még nagyobb baj, hogy amikor néhány év múlva a világban jön majd a fellendülés, ha nem csinálunk semmit, ott fogunk állni lábhoz tett fegyverrel, versenyképesség nélkül és még jobban lemaradunk. Ezért parancsoló kötelesség most azonnal cselekedni.

 Vajon ez ugyanaz a Kuncze Gábor, mint aki 2002-ben, a nagyszerű Száznapos Program idején vezette az SZDSZ-t? (A sors iróniája, hogy a Száznapos Program száz nap, száz százalék szlogenje, logója és kommunikációja ráadásul ugyanahhoz az MC Médiához és Geszti Péterhez fűződik, mint az SZDSZ 2002-es Lop-Stop kampánya.) Ha ennyire tisztán látja, hogy mekkora károkat okoztak ezek az intézkedések, akkor miért szavazta meg őket az általa vezetett teljes SZDSZ?

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke példákat sorolva leszögezte: a kormány és a koalíció pártjai tartották szavukat és betartották ígéreteiket. A programot értékelve úgy vélte: a kormány évtizedes lemaradásokat pótolt és igyekezett megalapozni a jövőt. (2002. szeptember 8.)

A pártelnök leszögezte: ragaszkodnak az eredetileg eltervezett autópálya-építések végrehajtásához, amihez - mint mondta - a kormányzatnak meg kell találnia a megfelelő finanszírozási formát. (2002. december 19.)

– A magyar gazdaságnak is, és a lakosságnak is az az érdeke, hogy amennyire lehet, kordában tartsuk az árakat – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Hangsúlyozta: az SZDSZ az általános forgalmi adó üzemanyagok esetében történő előrehozott 5 százalékos csökkentész támogatja. (2005. szeptember 11.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr69892761

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.01.24. 17:34:22

A gyűlöletbeszéd-törvény kísérteteGyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint rasszizmus kísértete járja be Európát, erről egy konferencián beszélt:"Nyíltan támadják az emberi méltóságot azok, akik akadályozzák, hogy az Országgyűlés jogi eszközöket terem…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kenguru 2009.01.23. 11:19:36

Hat igen...
Valahogy UTOLAG mar minden politikus tud kurva okos dolgokat mondani.

De ugye "tetteink beszelnek".

A labhoz tett fegyver szoveg meg nyulas, azt hiszem Bokros irta egy regebbi cikkeben.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.01.23. 11:22:37

"Mindenki tudja, hogy mi okozta a nagy költségvetési hiányt és ennek következtében az államadósság növekedését? "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 11:46:58

Mar megint a Reakciotol megszokott, nivotlan, szanalmas, populista, demagog frocsogest olvashatunk.

Mi koze Kunczenek a 100 napos programhoz? Talan a Medgyessy-kormany tagja volt?

www.propeller.hu/belfold/319350-lapszemle-kuncze-gaborral#c24443
" KunczeGabor január 20. kedd, 18:15 – válasz erre
@nanena:
Biztos, hogy én tagja voltam a Medgyessy kormánynak? "

Sullyedjetek el, kopkodok!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.23. 11:48:28

Nyíltan támadják az emberi méltóságot azok, akik akadályozzák, hogy az Országgyűlés jogi eszközöket teremtsen a gyűlöletbeszéd elleni fellépéshez - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke pénteken Budapesten, a Kísértet járja be Európát: a rasszizmus kísértete című nemzetközi konferencián.

(MTI)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.23. 11:49:51

Az MSZP évek óta küzd a világos jogi környezetért, kevés sikerrel, mert létrejött egy nagyon színes koalíció, a jobboldali pártok egy részével és a liberálisok egy csoportjával, ők hatalmi érdekekből, illetve alkotmányos jogvédelemre hivatkozva utasítják el a jogi szabályozást - mondta a szocialista politikus az Európai Parlament szocialista frakciója, az MSZP európai parlamenti delegációja és a Táncsics Alapítvány által szervezett konferencián.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország nehéz helyzetben van, mert a rendszerváltás után nem jött létre a demokratikus közép koalíciója, a magyar jobboldal szolidárisabb volt a szélsőjobboldallal, mint a balközéppel.

no és mit mond erre a Fidesz? Ezt:

Elég furcsa, ha rasszizmusról, szélsőjobbról szónokol az az ember, aki minden nap egy olyan villából jár dolgozni, amelyet kétszeresen: előbb a nyilasok, majd a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától.

Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője

erre telik pfffff

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.01.23. 11:56:00

"Benne volt valóban, ha tetszik én is. De most van egy helyzet, azzal kell valamit kezdeni. "
kuncze besztof.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.23. 12:03:08

"Ha ennyire tisztán látja, hogy mekkora károkat okoztak ezek az intézkedések, akkor miért szavazta meg őket az általa vezetett teljes SZDSZ?"

Na miért? Erre mondja azt a Magyar Értelmező Kéziszótár, hogy hazaáruló.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:04:02

@dszg:
Lett volna demokratikus közép, de az SZDSZ lepaktált a privatizációs koncért

rognork 2009.01.23. 12:06:38

még a végén templombajáró, mélyen vallálsos ember kesz ebből a gáborból...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 12:10:24

Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!

tevevanegypupu 2009.01.23. 12:16:24

Kuncze a propellerben..hol is vannak az esernyok..vedekezni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:19:23

@rognork:
Elvégre piaristák nevelték. Látja Tölgy, ennyit ér a pápista oktatás. A mi Kollégiumainkban kiverték volna belőle a liberalizmust.

Arma Gedeonka 2009.01.23. 12:21:08

"Még nagyobb baj, hogy amikor néhány év múlva a világban jön majd a fellendülés, ha nem csinálunk semmit, ott fogunk állni lábhoz tett fegyverrel, versenyképesség nélkül és még jobban lemaradunk."

Nem érti szegény, hogy ebből már nem lesz "fellendülés". "Versenyképesség" se lesz, mert összedől a globalizáció. A kényszerből újralokalizálódó gazdaságokban mindegy lesz, hogy a világ másik feléhez képest "versenyképes"-e, mert nem lesz globális verseny a tőkéért.
Kunce tudata is megugrotta első lépését a szakadék felett. Jöhet a többi...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.23. 12:32:16

@Őrnagy Őrnagy:

melyek a ti kollégiumaitok? :) egy kilencvenes évek vági piarista kolégiummal nehéz versenyezni :) Kuncze tablója a pincében van.

osborne 2009.01.23. 12:33:29

Árokásóra mikor kerül fel?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 12:38:43

remélem legyün a kuncze egy kis trécselésre ide a rejakcijó blogba...
készítsétek a kérdéseket...:)))

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 12:43:25

@osborne: Tényleg, most már nem politikus.
Doomhammer, munkára!!!

molaris 2009.01.23. 12:50:30

@Őrnagy Őrnagy:
Na azért a mi kollégiumainkban is nevelődtek " kakukkok".

Bummer 2009.01.23. 13:09:14

@dszg:
Amíg ilyen alapkérdések nincsenek tisztázva, addig miről beszélünk?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 13:21:27

...hívja gabi bácsit...
...pistike hívja a nagy embert...
...pistike hívja gabi bácsit...
...pistike hívja a nagy embert...
...pistike...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.23. 13:42:51

@Őrnagy Őrnagy: no majd kikérdezem Pápán "raboskodó" ismerősömet :)

tevevanegypupu 2009.01.23. 14:04:11

Milyen alapkerdesek? Belep a szerkesztosegbe, adjanak neki rogton egy maflast es maris megvan az alap a dumalasra.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.01.23. 14:07:30

Ebben a taktikában semmi új nincs. Azt, hogy egy politikus nettó eredményként jó az országának, vagy sem, azt az dönti el, hogy jókor jófele dönt-e.

Kuncze és az SZDSZ nálam ezért írta le magát. Egyes politikusok persze lehetnek jók.


Már megénekelték húsz éve. Nem?

Napoleon Boulevard : Változz velem

"Változz velem, a játék egyszerű.
Változz át, és azt se kérdezd, miért kell mindig másban hinned.

Átváltozás az egyetlen szabály.
Állomásról állomásra változó az útiránya.

Változz velem, hátha így a jó.
Én nem tudom, hogy hol tévedtem, miért kell mindig másban hinnem.

Refr.:
Várj, ami elmúlt úgysem fáj, aki téved csak jól jár, mert a szó úgy is elszáll.
Ami elmúlt, úgy sem fáj, aki téved csak jól jár, mert a szó úgy is elszáll.


Változz, velem, miénk a jövő.
Még nem tudom, hogy jó-e így ez, miért nem jó, amit eddig hittem."

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.01.23. 14:09:49

(csak zárójelben merem megjegyezni, hogy a következõ FIDESZ-kurzus jóságát sem az fogja megadni, miket hazudoznak a hatalom érdekében - hanem az, hogy lesz-e Viktorékban az a vasakarat, hogy minden baloldali pampogás ellenére véres rendet vág az alanyi jogú szociális juttatások meg a bürokratikus pénznyelõgép között - attól függetlenül, mit mond most)

Jester of Sorrow 2009.01.23. 14:11:56

Érdekes, nem vagyok meglepve Kuncze papán...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 14:21:48

@ufó:
" ...hívja gabi bácsit...
...pistike hívja a nagy embert..."

Lapos elcelodes ez. Hallgassuk inkabb Kuncze Gabort.
www.propeller.hu/belfold/319350-lapszemle-kuncze-gaborral#c23760
" KunczeGabor január 19. hétfő, 12:57 – válasz erre
Köszöntök mindenkit, Kovács Pisti pedig jól van. Ami a megszólítást illeti, drg-nek mondom, hogy a Gáborra viszonylag régen hallgatok, az most is megteszi. De, ha már ilyen szépen összejöttünk, mi az oka annak, hogy az olyan fiatalok, mint drg (mert a fényképéből ítélve fiatal, kivéve, ha hozzám hasonlóan nem a nyolc évvel ezelőtti fényképét használja) nem érdeklődnek a politika iránt, pedig, ha valakik "élvezni" fogják az esetleges rossz döntések következményeit, akkor azok éppen a fiatalok."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.23. 14:47:03

@TaTa86.: Úgy látom, neked ez a hazaárulózás állandó becsípődésed :-)

Ha valaki hoz egy rossz döntést, az még következhet abból is, hogy akkor még más következményt várt attól a döntéstől... Az igazán nagy gond az lenne, ha utólag se látná be, hogy hol hibázott. Amiket meg felsorol, azt igenis rögzíteni kéne az agyakban, hogy az erőn felüli költekezésnek az eredménye mind a mi zsebünkben van, nem a politikusokéban, csak hát amit egyszer már elért az ember, abból nem szívesen ad vissza, hogy hoppá, ezt már nem kellett volna...

Cypriánus 2009.01.23. 14:56:25

nem hinném hogy összedőlne a globalizáció, legfeljebb majd a kínaiak csinálják...

Cypriánus 2009.01.23. 15:01:26

Kunczét szegényt nem okolhatjátok...a Szőlőbányász Náci Vérfarkas átkozta meg feketemágiával, azért támogatott akkor mindent.

De már elmúlt a gonosz varázslat, újra európai értelemben vett liberális, Ti meg ahelyett hogy örülnétek, csak nyavalyogtok, feljelentelek titeteket Tóta W-nél. :)

_astronaut 2009.01.23. 15:02:43

"Ha valaki hoz egy rossz döntést, az még következhet abból is, hogy akkor még más következményt várt attól a döntéstől..."

Ezzel nem értek egyet. Ha valaki valamit csinál, azt egy bizonyos cél elérése érdekében teszi, és tudnia kell a következményekről, hiszen a KÖVETKEZMÉNYEK MIATT teszi amit tesz. Leszarták, hogy mi lesz, be szerették volna tartani az ígéreteket, és be is tartották.

Az, hogy beismeri, hogy hibázott, az rendben van, ez a dolga.

Proszektura · http://proszektura.blog.hu 2009.01.23. 15:04:12

Kuncze még azt sem mondhatja el, hogy ő volt a politikusok közötti legjobb humorista, és a humoristák közötti legjobb politikus.

states 2009.01.23. 15:22:59

Na végre a helyére került, a Heti Hetesben nem szorítanak egy kis helyet neki? És a Sas-tapsban? Bár a megszorítások idején lehet, hogy Sas Józsinak is adóznia kell, sőt még a végén le is érettségiztetik, akkor pedig már lehet, hogy túl intellektuális lesz a humora Kuncze számára...

Cypriánus 2009.01.23. 15:26:31

T. States!
Sas Józsi adózik? Túl sok sci-fit olvasol...

czepet 2009.01.23. 16:03:39

@states:
Remélem, hogy az említett műsorok sugárzása a szegedi Csillagból jön majd! Ott is lehet adózni...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.23. 16:08:40

Vastagbőr .... olyan mint Yoda .... ritkán szólal meg, de akkor annak súlya van ...mint tavaly "ha én kinyitom a kockás füzetemet" zseniális koalícós tárgyalásra szánt löket

CrL 2009.01.23. 16:14:46

Izlandon nincs szadesz vagy madöf, előrehozott választások viszont igen.

www.hirszerzo.hu/cikk.elorehozott_valasztasok_lesznek_a_forrongo_izlandon.95128.html

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.23. 16:42:12

Izlandon ma FIDESZ-MSZP koalicio van, es az SZDSZ van ellenzekben.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.23. 17:23:38

@dszg:

mondták is a piarban az emberek, hogy

"Kuncze Gábor is itt végzett, de rá nem vagyunk büszkék"

Google 2009.01.23. 17:24:31

Ha két országban is teszik a dolgukat ezek a pártok, persze hogy nincs benne köszönet.

Vidéki 2009.01.23. 17:25:28

Kuncze mindent és ha kell mindennek az ellenkezőjét megmagyaráz.
Csodálkozom, hogyan bízhattak meg a választók sokáig egy ilyen megbízhatatlan emberben és hagyták garázdálkodni éveken keresztül a politikai életben a választói érdekek rovására.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 17:28:42

Kuncze-kuncze még mindig nagyon népszerű a még létező balos választók körében

Cypriánus 2009.01.23. 17:34:02

remélem kihalóban levő állatfajtáról van szó, és nem lesznek többen mint a jávai orrszarvú.

CrL 2009.01.23. 17:34:08

@jotunder: a szadesz itthon ellenzékben van, vagy hirtelen megint kormánypárt lett ma?

Cypriánus 2009.01.23. 17:36:47

ha a SZDSZ ember lenne, megállapítanám, hogy ún. "disszociatív személyiségzavara" van, mint Jekyll és hyde-nak, éjjel ellenzéki, nappal kormánypárti, és nem is emlékszik rá, mit csinál másik állapotában...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.23. 17:52:55

@CrL: paros napokon szokott ellenzekben lenni, paratlan napokon kormanyon.

Google 2009.01.23. 18:03:16

Az SZDSZ Izlandon van ellenzékben.Jótündér mondta.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 18:17:24

Kuncze a tökéletes politikus. Úgy hazudik, hogy még ő is elhiszi. Nála ez a "tehetség" a génjeiben van. Amolyan etnokulturális örökség.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.01.23. 18:20:43

"Úgy hazudik, hogy még ő is elhiszi"
Ezt eddig csak egy bizonyos etnikummal kapcsolatban hallottam emlegetni.

Cypriánus 2009.01.23. 18:21:15

nem vagyok sváb, csak svábbarát, de ezt kikérem magamnak...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.23. 18:37:07

Egyébként van valami gond az értékelésében, azon kívül, hogy nem ismeri el a felelősségét az elkúrásban?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 18:52:00

@Kettes:
Van. Baromság, amit ír. Neked tényleg nincs fogalmad, milyen pazarlással működik az állam (parlament, minisztériumok, hivatalok)? Havonta nasiznak el 14.-15. havi nyugdíjakat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 19:07:51

@Kettes:
Nem tudom, lehetne-e jobban gazdálkodni.
De 2007 elején mesélte egy belső ember közgazda, hogy a 2006 őszén nagy nehezen összekapart pénzből eltűnt kb. 350 mrd HUF, és nem tudja senki mire.
Az a gyanúm Veresék úgy vannak a állammal, mint én a tévémmel: nagyjából sejtem, hogyan működik - de _én_ félek belenyúlni.

states 2009.01.23. 19:14:17

Gabinál amit mostanában nagyon hiányolnak az emberek, hogy üres kézzel jár-kell, sehol egy lop-stop tábla, vajon mi történhetett vele, csak nem a Teréz- vagy Erzsébetvárosban tárolta? Esetleg Csepelen gyakorolják rajta a céllövészetet az emeszpés önkormányzati képviselők?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.23. 19:42:32

Az állam működési kiadásai GDP-arányosan magasabbak, mint az EU-átlag (bár nem kirívóak), ez a többlet évi párszázmilliárdos tétel. Az elkúrás nagyságrendje meg tízezer milliárd (mondjuk ha az elkúrást a bruttó adósságállomány 2002-2009-es növekedéseként számszerűsíted).

Ebben az évi párszáz milliárd többletben benne van a teljes államigazgatás, az önkormányzatok is. Ennek a tételnek a kétharmada bér és a járulékok. A 13. havi fizetés idei megszüntetésével (minusz keresetkiegészítés) a bér és járulék kb. 4%-át spórolják meg. Egy párezrelékes GDP hatású vágásról beszélünk, ami miatt majdnem általános sztrájkban tört ki a közszféra.

Ezen a soron a valódi változást egy teljes mélységű önkormányzati reform jelentene.

A "minisztériumi nasizás" maximum közérzetjavító intézkedés kategória, de a klientúra közérzetét meg rontaná, úgy hogy szó sem lesz róla. Sem ma, sem holnap, sem soha.

szpal 2009.01.23. 19:46:01

"tolvajbanda,... húzzanak el."

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 20:31:11

@Kettes:
Kedves Kettes! Ha az állam nem hamisítaná a könyvelését, még igazat is adnék neked. Te tényleg azt hiszed, hogy úgy könyvelik el, ahogy valóban elköltötték? Istenem, Te kis naív! Az állam egy nagy cég, egy vállalkozás. A magyar vállalkozó pedig mindig két könyvelést készít: egy igazit, amit eldug, és egy kozmetikázottat, amit másoknak is megmutat.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.23. 20:33:40

Ha az államapparátus és közigazgatás nyugat-európai hatékonysággal működne, akkor nagyságrendileg kb. 200-300 mrd Fttal kerülne kevesebbe. Nem lehet tudni, hogy ebből a különbözetből mennyi a "lenyúlás" és mennyi egyszerűen a rossz szervezés vagy inkompetencia eredménye. A gazdaság-, vállalkozás- és infrastruktúrafejlesztésben ennél valószínűleg jóval több pénz "illan el".

Invictus 2009.01.23. 20:52:37

@Mr Falafel: Kuncze tényleg sváb. Ezért lett az SZDSZ elnöke anno, mert nem zsidó, nagy bajszos paraszt feje van, és a piaristáknál végzett. Ezt (talán) Bauer le is nyilatkozta valahol.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.23. 21:03:40

@Mr Falafel: Nem igazán tudod, miről beszélsz. Az államháztartás számvitele nem egy szaros benzinkút könyvelése, amiből kettőt vezet az ember. :-))

Elmondom, hogy van ez. Vezetnek egy könyvelést a költségvetési szervek és vezet egyet a kincstár. Gyakorlatilag miden közpénz a kincstáron keresztül folyik be és ki, és a végén egyeztetik a költségvetési szervek aggregált beszámolóit a kincstáréval. Vagy egyezik, vagy nem. Honestly, nem tudom, mit csinálnak az eltérésekkel, gondolom lelökik őket a világ végén. De a lényeg, hogy a végén a kincstár beszámolója és az államháztartásé koppra egyezik, mert ez az első, amit az ÁSZ, az IMF és az EU megnéz.

Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy az állam működési kiadásai elég kis részét képezik az elkúrásnak. Kuncze nagyjából összefoglalta a lényeget. Egy kétoldalas cikkben még jobban össze lehetett volna foglalni, egy 40 oldalas tanulmányban (2 milláért ;-)) meg még jobban. Mondjuk kicsusszanhatott volna a száján egy bocsánatkérés, de az szdsz-nek már az is mindegy lenne.

AYBARS ANDA 2009.01.23. 21:04:22

Szerintem ez baromi gáz....

Hajdan Prisztás József Keresztapával fotózkodni, most mmeg buzi zsidó műsorvezetőkkel egy sorban dörmögni....Méltatlan, na.

Habár a kormánytag-elvtársai közt is vótak buzi zsidók...:)

AYBARS ANDA 2009.01.23. 21:12:24

@dszg:

JAAAJ, de hát 5 alapjogot sért ifjabb ÁBRÁNDY dr. szakdolgozatának törvénybe iktatása!!!

Az Alkotmánybíróság FELE szoci !!!

Mégsem szavaznak meg alkotmánysértő, hülye törvényt!

AYBARS ANDA 2009.01.23. 21:15:40

@dszg:

JÓ DUMA EZ:

a véreskezű szarházi Apró Antal zsidó zabigyereknek zabrált villából ne antiszemitázzon, aki élvezi az eredeti zsidó tulaj vagyonát.

AYBARS ANDA 2009.01.23. 21:19:42

@Őrnagy Őrnagy:

Sok vizet már nem zavar a népszerűségével együtt se.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 22:28:38

@Invictus:
Tévedsz. Egyébként is, szerintem Kuncze hottentotta. Vagy bármi, csak éppen nem sváb. Tudod, a svábokat gondosan bevagonírozták ÁVH-s barátaink anno, mint háborús bűnösöket. És nem azért nem sváb Kuncze, mert nincs sváb a földön, aki egy zsidópártnak tagja lenne. Bazmeg, Rokobauer is svábnak vallja magát, de azért Feldmajerrel úgy társalog, hogy "mi zsidók", közben kurvára keresztet hord a nyakában.

Kettes:
X minisztériumból elbocsátanak 10 embert, mert az önfenntartási költséget csökkenteni kell. A 10 ember költsége legyen havi szinten 2 millió forint, amit az önfenntartás oldalára írnak be a könyvelésbe. Helyette megbíznak egy külsős céget, amely a "feladat ellátása" oldalra könyvelendő, tehát nem önfenntartási költség, vagyis a minisztérium működése papíron olcsóbb lesz, viszont a külsős cégnek havi 5 milliót számláznak. Az elnevezések tőlem származnak, mivel nem tudom, mit hogyan neveznek ők a könyvelésükben. A metodika a lényeg.

Rivud 2009.01.23. 22:43:12

Ti, Fiúk, itt mindenki amnéziás? Senki nem emlékszik már a "100.000 Ft-os diplomás minimálbérre", az SZDSZ 2002-es választási programjára? Pedig ez valósult meg, ÉS NEM AZ MSZP 50%-os közalkalmazotti béremelés-programja (Én nagyon jól emlékszem, mert mi nagyon jól jártunk: nem 50 %-kal, hanem csaknem 100%-kal nőtt a fizetésünk, szemben a takarítónőével ugyanabban az intézményben, annak alig 20%-kal nőtt a fizuja. Erre persze azt mondták, hogy ÁTLAGBAN 50 %-kal nőttek a közalkalmazottak bére). Emlékeztetőül álljanak itt Kuncze 2002-es szavai (találomra ez jött ki a Google-ból):
www.mno.hu/portal/119890
"Az SZDSZ az elmúlt fél évben megfelelően képviselte azokat, akik a pártra szavaztak a 2002-es parlamenti választásokon – jelentette ki Kuncze Gábor, amit azzal nyomatékosított, hogy az SZDSZ vagy teljesítette választási ígéreteit, vagy megkezdte azok teljesítését... Kuncze úgy véli, elkezdődött az oktatási reform (a sulinet-programmal és a diákterhek csökkentésével), s bekerült a kormányprogramba egyik régi célkitűzésük, a sorkatonaság eltörlése, továbbá megvalósult a százezer forintos diplomás minimálbér. Úgy véli, az önkormányzatok nem kerülnek bajba a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése miatt, ám az tény, hogy baj van a finanszírozási rendszerrel, amelyet Kuncze szerint stabilizálni és kiszámíthatóvá kell tenni."

molaris 2009.01.24. 04:23:32

@Őrnagy Őrnagy:
Bereczky Albert, Barta Tibor, Péter János, stb.
Ráadásul- papok!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.24. 08:38:55

@Mr Falafel: Nem állítom, hogy nincs ilyen, de azt igen, hogy tilos, és ezt a jogrend egy csomó szabállyal bástyázza körül. Például közigazgatási szervnél közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti tevékenységet csak köztisztviselő láthat el. Nyilván megpróbálják kijátszani, de nem árt tudni, hogy a PM és a költségvetési szervek közötti érdekellentét ezt majdhogynem lehetetlenné teszi. A PM ugyanis maga szereti eldönteni, hogy mit és hová dugdos a kíváncsi szemek elől és nem bízza rá a helyiekre, mert még előállnának olyan 1.0-ás ötletekkel, mint a működési kiadások máshová könyvelése.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.24. 08:46:31

@Rivud: Nincs olyan, hogy diplomás minimálbér, Kuncze hazudott. :) Az 50%-os közalkalmazotti béremelés viszont tény, mint ahogy az is, hogy a takinéni nem közalkalmazott, hanem munkavállaló. A többi stimmel.

Rivud 2009.01.24. 11:25:56

@Kettes:
budapest.mconet.biz/job_allas_karrier/mit_jelent_a_diplomas_minimalber__2698_359679.html
"A közszférában a "diplomás minimálbér"-t a Magyar Köztársaság 2001.-2002. évi költégvetésének módosításáról szóló 2002. évi XXIII. törvény vezette be, mely 2002. szept. 1-jei hatállyal módosította a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) illetménytábláját. Az illetménytáblában történő módosítás alapján az F kategóriába besorolt közalkalmazottak esetén meghatározásra került a 100.000,-Ft garantált illetmény.

A Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalókra nézve ez a rendelkezés nem bír kötelező jelleggel."

A takarítónő is lehet közalkalmazott, mint ahogy pl. egy raktáros is egy múzeumban, vagy egy érettségizett olvasószolgálatos a könyvtárban, stb. NEKIK NEM EMELKEDETT 50%-kal a fizujuk, max. 20-szal.

memo62 2009.01.24. 15:41:33

Az allam vagyona 20 ezer milliard volt amit 300 milliardert elkotyavetyel, raadasul ennek is a felet meg lenyultak, ugy hiszen emellett semmi az a par ezer forint amit az emberek kaptak.

Tehetetlen Dodó 2009.01.24. 17:26:49

@Mr Falafel: Kuncze sváb. Meg Wekler is. Anyám mondja: ha egy sváb piszok, akkor nagyon piszok. Ő tudja, ő is sváb.

osborne 2009.01.24. 17:28:59

Kuncze a díszgoj volt a szadesz élén. Azthittem ez már köztudott.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.24. 18:12:28

@Rivud: A magyar jogrend nem ismer olyan jogintézményt, hogy "diplomás minimálbér", mint ahogy olyat sem, hogy "családi adórendszer". Ezek politikai lózungok. A közalkalmazotti bértábla F1 kategóriáját diplomás minimálbérnek nevezni a politikai valóságértelmezés műfaja, amit hagyjunk meg a politikusoknak. Ha te a diplomáddal a MacDonaldsban helyezkedsz el, kiröhögnek a diplomás minimálbér iránti igényeddel.

A közalkalmazotti bértábla értékeit 2002-ben kb. a kétszeresére emelték, ez a minimálbér hatása miatt a jobbalsó háromszögben érvényesült inkább, mint a balfelsőben, emellett az alsó kategóriákban fizetési fokozatok szorzóinak progresszivitását is csökkentették. Ez valóban differenciált béremelést jelentett, de én ezzel nem is vitatkoztam.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2009.01.24. 21:24:19

@jotunder: hasonló a felállás németben is, de az ottani liberálisok helyből rosszul lennének attól, amit itt a szadi képvisel

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.25. 09:29:27

Még szerencse, hogy van egy soha nem hazudó emberünk és annak egy soha nem hazudó pártja, akik szintén megszavazták az egészet, és ők becsülettel kimondják, hogy ma is, hogy helyes volt, sőt, még kellett volna és kellene adni a népnek, és a recessziót ne az emberekkel fizettessük meg. Ha ők nem lennének, az emberek bevennék a kunce-féle köpönyegforgató szemetek maszlagait, hogy baj van.

És végre van a blogszférában is valaki, aki lecsap a kunce-féle hazug politikusokra!!

Csak így tovább srácok, fontos, hogy bemutassátok, hazánkban vannak csúnya, gonosz, csak a saját zsebüket tömő, és vannak a nemzet javáért látástól vakulásig dolgozó, korrupt pénzt sosem látott politikusok, és előbbieket kirúgni, utóbbiakat hatalomba!

CrL 2009.01.25. 15:13:37

lehet így is:

"azért határoztam így, hogy vállaljam a felelősséget".

index.hu/politika/kulfold/izl090125/

tevevanegypupu 2009.01.25. 16:37:41

Na de Gyurcsany vallalta a felelosseget: felvette az IMF hitelt es elsokent ismerte fel, hogy cselekednunk kell mert nagy a baj!

eleve lehetetlen 2009.01.25. 17:02:59

Kuncze maci azért szállt ki a politikából, mert pontosan tudta, hogy hová fog vezetni az a tolvajlás és ország-tönkretétel, aminek egyik főszereplője volt. Bízik abban, hogy őt nem fogja majd felkoncolni a munka, fedél és ellátás nélküli éhes tömeg a többi politikussal együtt. Menti a szaros seggét. Fos stop!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.25. 23:10:07

érdekes, a "felvette az ájemef hitelt, ezzel viszi csődbe" és a "fel sem veheti az ájemef hitelt, mert csődbe vitte" kezdetű szövegek többeknek rímelnek

Invictus 2009.01.26. 00:05:53

@mavo: Nem erről van szó, csak a hozzád hasonlóak körömszakadtáig ragaszkodnak hozzá, hogy a legrosszabb MSZP is jobb, mint a legjobb Fidesz. Mert jajdeazorbán, meg a végső esetben előkerülnek a szőlőbányák, meg a kayaibrahim mint aduász... Megértem, ezt hívják úgy, hogy kognitív disszonancia.
Az tény, hogy a fityesz 2002-ben megszavazta a 100 napos programot. Ezt akkor balos ismerőseim pozitívnak ítélték. :)
Félelemből tették, mert tudták, ha ellene vannak, akkor ezt kihasználják: "a szemét fidesz nem adna több pénzt a zembereknek!" De így is zakóztak utána az önkormányzatin...
Akkor az MDF elvhűbbnek mutatkozott, mint a Fidesz, ez is tény. Kár, hogy Gyurcsány díszellenzékévé avanzsáltak azóta, mert Ibike is úgy vélte, hogy a patásördög ellen Fletóval is össze kell fogni. :) (Debreczeni meg egyenesen bele is szerelmesedett Fletóba, lehet titokban Ibolyka is).

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.26. 08:21:31

@Invictus: "a hozzád hasonlóak körömszakadtáig ragaszkodnak hozzá, hogy a legrosszabb MSZP is jobb, mint a legjobb Fidesz"

Látod, látod, már megint az akolba osztályozás. Tőlem jöjjön a Fidi, amikor akar. Az előrehozottnak nem vagyok híve, mert a káoszt nem kedvelem, de húsztíztől legyenek ők, ez a társaság leszerepelt a Klónnal az élen, tessék jönni és világmegváltani. Ha sikerül örülök, és majd rájuk savazok húsztizennégyben, ha nem, akkor ellenük, bár még nem tudom, kire.

Pici félelem persze van bennem, mert aki a válság kellős közepén klasszikus baloldali demagógiával hőbörög (ne a Zemberekkel), az vagy hazudik, vagy hülye, vagy egyszerre a kettő, márpedig a Klónt és csapatát pont azért akarjuk a lecsóba küldeni, mert egyik része hazudik, a másik része meg hülye.

Ezt lehet úgy interpretálni, hogy én körömszakadtáig a ragaszkodom a Klónhoz, csak éppen vicces kicsit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.26. 08:23:58

Egyébként többeknek.

Na bumm, Kuncze sváb. Akarom mondani zsidó. Azazhogy cigány. Öööööö vagyis piréz.

Sztakkómivahe?

kill004 2009.01.26. 09:02:33

@mavo: "Az előrehozottnak nem vagyok híve, mert a káoszt nem kedvelem..."

Egy előrehozott választástól ugyan miért lenne káosz?

Rivud 2009.01.26. 10:52:30

@Kettes: Igen, ez így már OK. Azt persze nem lehet elvárni, hogy egy választási lózung- "diplomás minimálbér" - szószerint törvénybe iktattassék, de az a tény, hogy a diplomásként alkalmazott diplomás közalkalmazottak minimálbére 100.000 Ft lett, ellenben az alacsonyabb végzettségűeké béremelése meg sem közelítette az 50%-ot, mégiscsak azt bizonyítja, hogy NEM AZ MSZP, hanem az SZDSZ programja valósult meg 2002-ben. Ezt szokás elfelejteni!!!

osborne 2009.01.26. 10:54:42

@kill004: dehogy lenne káosz, csak kevesebbet lophatna az MSZP.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.26. 14:11:32

@kill004:

Gazdaságilag mindenképpen. A nem előre tervezett váltás garantált hitelvesztés. Tudom, így is van, de szerintem ez messze nem akkora, mint amit egy váratlan váltás okozna.

kill004 2009.01.26. 14:56:33

@mavo: Ettől nagyobb? Idén még van mit falni, jövőre már nincs miből. Tökmindegy. Essünk túl rajta hamarabb.

kill004 2009.01.26. 15:11:33

@osborne: Nem tudják ezek Izlandon, hogy kell ezt csinálni! Szánalmas amatőrök! Legalább a Feriről példát vehettek volna. Kitartás az utolsó fillérig!!!

osborne 2009.01.26. 15:48:56

@kill004: atyám a miniszterelnök még a fizujáról is lemondott ami járt volna neki a lemondás után. amatőr!

"Sigurdsson is legally entitled to keep receiving his salary for several months after his resignation, but said in his letter he would not accept it."

osborne 2009.01.26. 15:51:04

pontosítva, a pénzügyminiszter mondott le a fizetésről. semmi új audi?

kill004 2009.01.26. 16:04:43

@osborne: "Sigurdsson, a miniszterelnök vezette konzervatív Függetlenségi Párt koalíciós partnerének, a szociáldemokrata pártnak a tagja. Távozásakor közölte: "azért határoztam így, hogy vállaljam a felelősséget".

Áhh, nevetséges! Milyen szavakat használ: vállalom, felelősség!

CrL 2009.01.29. 13:07:09

lol: Kuncze Gábor parlamenti tudósító lett. Most Gyurcsány Ferenccel készít interjút, bár hivatalosan csak később fog reagálni az ülésteremben elhangzottakra, egykori koalíciós partnerének már most értékeli a rendkívüli parlamenti ülés eddigi történéseit.

index.hu/politika/belfold/parlam090129/
süti beállítások módosítása