Lesz-e Tőkés RMDSZ-listavezető?
2009. január 31. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Lesz-e Tőkés RMDSZ-listavezető?

 A lista első helyét ajánlja fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Tőkés Lászlónak, a júniusi európai parlamenti választásokon - mondta pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla, a szövetség elnöke. Markó szerint ez a „magyar összefogást” tükrözné, noha formailag és jogilag is az RMDSZ listájáról lenne szó. A Tőkés-RMDSZ meccs ki tudja, hányadik menete egyelőre, a 2007-es romániai EP-választások után újra egy RMDSZ-ajánlattal és a párt korábbi tiszteletbeli elnökének visszautasításával végződhet.

 Tőkés szerint ugyanis inkább a „nemzeti összefogás” listáját kellene létrehozni, amely elképzelései szerint pártok feletti státust élvezne, és legfeljebb jogi értelemben kötődne az RMDSZ-hez. A püspök úgy érzi, a tárgyalópartnerek ettől elzárkóztak, kizárólag a nevében is az RMDSZ-t megjelenítő listában gondolkodnak.

 „Megtisztelő számomra az RMDSZ javaslata, de nem akarom egy európai parlamenti helyért feladni elveimet. Márpedig Brüsszelből nézve nincs esélyünk hatékonyan képviselni az autonómiát, ha nem fogunk össze” - fogalmazott az EP képviselője. Szerinte a pártlistáról, illetve a nemzeti összefogás listájáról szóló elképzelés ütközik, még ha nem is áll szöges ellentétben egymással.

 Markóék másfél éve is befutó helyet kínáltak Tőkésnek az RMDSZ-listán, de ő csak az első helyet lett volna hajlandó elfogadni. A tárgyalások zátonyra futottak, külön-külön mentek neki a választásoknak, de a körmök lerágása után sikerült a bravúr: Tőkés László és két RMDSZ-es is bejutott az Európai Parlamentbe.

 Másfél év európai politizálás a kölcsönös románozást és a cserebogaras játékot is elfeledtetheti, így most már csak a fölösleges izgalmakat kellene kiiktatni. Okos kompromisszummal, a magyar választók nagyobb arányú mobilizálásával nem az erdélyi magyarok strasbourgi és brüsszeli bejutásáért, hanem a román pártok leckéztetéséért drukkolhatnánk az EP-választásokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr77913406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-d(-_-)b- 2009.01.31. 10:42:29

Hát gondolom ká nehéz lenne egy közös listát indítani, most tényleg.

Nézzék meg, ki-ki mekkora támogatással bír (pl. az előző választáson hányan szavaztak a szervezetükre), és olyan arányban osszák el a helyeket a listán.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.01.31. 10:57:03

A vita nem a számokon van. Hisz most is összesen 3 erdélyi magyar van Brüsszelben (ez nem igaz, hisz ott van még Csibi Magor is, de ő a PNL színeiben került be, ezért ő nem számít). 1 Tőkés és 2 RMDSZ-es. Ezt az eredményt nagyon nagy mázlival lehetne még egyszer megismételni. A valószínűbb a 2 képviselő. Namármost, ha Tőkés az első akkor valószínű, hogy csak egy UDMR-s kerülhetne be, illetve ki. Ez 50-50%-ot jelentene, ami igencsak hízelgő Tőkésékre nézve.
A kutya ott van a történetben elásva, hogy Markóék be (vissza) akarják húzni az RMDSZ-be Tőkést. Ha ez megtörténik és Tőkés beadja a derekát, Szász Jenőt már menetből el lehet söpörni. Szász ugyanis a saját pártján belül is annyira népszerű, mint George W. Bush Teheránban. Sajnos nem tudom, hogy most mi lenne a jó megoldás. Mindkét fél lépéskényszerben van. Markóék azért, mert elég nagy presztízsveszteség nekik, hogy kikerültek a kormányból, Tőkés meg azért, mert nagyon kicsi az esély annak, hogy önállóan indulva meg tudná ismételni a 2007. november 25-i szereplését.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.31. 11:42:56

Szász Jenő hajója úgy ment el, hogy tkp. meg se jött.

Az előtörténetet is ismerve az lenne a legjobb, ha TL összefogna az RMDSZ-szel, hiszen most azt is felajánlották, amit másfél éve még nem: az első helyet ( a kettő-három bejutóból). Kiegyezést szorgalmazok :)

Nagy tudása Ardeal-szakértőinket kérdezném: milyen volt a múltban és milyen most Tőkés és Szász kapcsolata? Hogyan alakult kettejük viszonya?

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.01.31. 12:44:01

Az RMDSZ-re is ráférne már egy kis vérfrissítés, és kukázni az elhasznált, elkoptatott sz.rkeverőket. Addig is legalább tényleg kössenek kompromisszumokat, legalábbis ha a saját egójukon képesek túllátni a közösségre, melyet képviselniük kellene...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.31. 14:16:56

ahogy elnézem a friss romaügyi affért (munk vera és gusztos szerint még a vajda is rasszista lesz, meglátjátok!), úgy vizionálom: eljön az idő hogy balról azzal fogják támadni Tőkést, hogy magyarellenes! :)

abszurdisztán

tevevanegypupu 2009.01.31. 14:30:13

Hat..muszaj mindenaron bekerulni az Europai Parlamentbe Tokesnek az RMDSZ segitsegevel? Nem muszaj. A megalkuvasnak vannak eszszeru hatarai.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.01.31. 14:32:09

@ergé: Ez innen Budapestről pofon egyszerűnek tűnik, de hidd el nem az. Ahhoz, hogy a vita lényegét megértsük nem árt némileg tisztában lenni az erdélyi magyar társadalom politikai beállítódásával. Nagyjából egészében az erdélyi magyarokat (nem csak politikai szempontból) két nagy csoportra lehet osztanii: 1 a tömbmagyar területen (értsd Székelyföld) élők és 2 az interetnikus környezetben élők. A Székelyföldön az MPP megjelenésével az RMDSZ meggyengült. Ne feledjük, hogy a tavaly nyári önkormányzati választáson az MPP Székelyföldön 348 önkormányzati helyet szerezett (összehasonlításként ugyanitt az RMDSZ 736-ot) Tehát azt lehet mondani, hogy - a választópolgárok szerint - tömbmagyar területen igenis lehet realitása egy alternatív magyar pártnak. Hozzá kell még tenni: a székelyek körében sokan úgy gondolják, hogy Markóék és az RMDSZ a román elit kiszolgálója lett és nem képviseli a (székely)magyar ügyet. Nagyon sokan ezért el is fordultak tőlük. Ez a közösség Tőkés legnagyobb bázisa élükön a háromszéki (Kovászna megyei) református székelyekkel.
Az önkormányzati választási adatokat tovább vizsgálva az is látszik, hogy a magyar választók interetnikus környezetben viszont elutasítják a megosztottságot (ott az MPP gyakorlatilag értékelhetetlen eredményt ért el).

És akkor itt jön Tőkés László dilemmája. 1. Be(vissza)álljon az RMDSZ mögé és biztos európai mandátumot szerezzen ezzel egyszer és mindenkorra elveszítse a legfőbb támogató bázisát, vagy legyen hű az ő választóihoz és maradjon az RMDSZ-től külön. Ezért van az, hogy a vita most azon megy: mi legyen a szavazólapon: az RMDSZ vagy egy új, közösen létrehozott választási párt.
De, hogy a kérdésedre is válaszoljak: Tőkés és Szász nincsenek jóban. De ez nem is lényeges. Szász már nem tényező. Az erdélyi "jobboldalon" csak Tőkésnek van súlya. Ezért van az, hogy az RMDSZ Tőkéssel és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) tárgyal és nem Jenővel. Ha megnézed a transindexes képet Jenő ott sincs a találkozón. Neki ebben a játszmában nem osztottak lapot.

Szóval nem tudom, hogy mi a helyes választás. Megközelítőleg a legjobb szerintem az lehetne, hogy létrejön egy magyar választási párt "Az együtt, de mégis külön" jelszavával. Azt hiszem egy ilyen formáció tudná az erdélyi magyar szavazatokat a lehető legjobban maximálni.

Bozót.harcos 2009.01.31. 15:31:39

Markó abban a biztos tudatban ajánlotta fel a listavezetői posztot, hogy tudta: Tőkés vissza fogja utasítani azt. Nem kockáztatott semmit. Valójában ugyanis egyik félnek sem érdeke a megegyezés.

Tőkés hiteltelenítheti magát a szavazói előtt, ha felveszi újra a tulipános pólót. Régóta ismert az álláspontja, hogy csak egy új ernyőszervezet színeiben hajlandó a Zudemerével közösködni, vagy a mostani garnitúra teljes távozásával. Erre azonban kicsi az esély. Minden idők legrosszabb választási eredménye (a leadott szavazatok számát tekintve 2004-hez képest elveszítette szavazói több, mint egynegyedét) az RMDSZ még mindig nem kapott olyan ütést, ami a magyar érdekvédelem teljes átgondolására kényszerítené. Az a szerencséje, hogy a magyar választók kiábrándulása országos trend része, és a román választók is apátiában vannak (a 39%-os részvétel parlamenti választáson elég beszédes tény), s ezt a tendenciát a nagykoalíció csak erősíti majd. Az RMDSZ tehát beszűkült mozgástérrel ugyan, de elevickél a PDL-vel és a PSD-vel kötött alkalmi alkuk révén, s megpróbálja megmenteni káderei egy részét.

Olyan indulatok feszülnek a két tábor között, amit egyelőre lehetetlennek tűnik áthidalni. Markó ebben még a "mérsékeltek" közé tartozik. Az RMDSZ területi vezetői Tőkésnek a vérét akarják látni.

Marad tehát a lassú rohadás, csakúgy, mint Magyarországon.:)

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.01.31. 16:01:16

Igen, igen. Bozótnak igaza van. Nem lesz megegyezés, csak lassú rohadás.
Kellene már Erdélybe is egy Publius Transylvanicus.

Stoney Hill Billy 2009.01.31. 17:34:35

Néztem kettejük vitáját a duna tv-n,
semmi másról nem beszéltek, csak hogy mekyikük a nemzetibb.
meg ki képviseli a helyes utat.
ki, mit, hogyan? fel se merült iesmi

Bell & Sebastian 2009.01.31. 17:40:31

Nem lesz megegyezés, Tőkés elvi alapon, az RMDSZ gazdasági (tőke, haszon, üzlet, zsozsó...) alapon politizál.

Ha behúznák, egyben ki is kapcsolnák. Ez meg nem lesz!

Ismerős ez a "kapaszkodjunk össze!" szöveg. Tanítják...

Kenguru 2009.01.31. 21:07:42

"de nem akarom egy európai parlamenti helyért feladni elveimet."

Mindezt a Daniel "vörös Danni" Cohn-Bendit vezette frakcióból.
Humoránál van a püspök úr.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.01.31. 21:42:28

visszautasította Tőkes

ennyit erről

...

tevevanegypupu 2009.01.31. 21:50:58

Helyes, nagyon jol tette. Szazszor inkabb Daniel Cohn -Bendittel mint Marko Belaval

reality 2009.01.31. 23:20:33

Talán csak az érti meg igazán Tőkés hozzáállását, választását, aki Erdélyben él/élt, és megtapasztalta, hogy az RMDSZ mit nem tett meg az elmúlt évtizedekben, vagy mit tett...
Személyszerint megértem Tőkés lépését.

Negatív kampány 2009.02.01. 12:10:07

@Szathmárynak főként: azért ez a kérdés kissé árnyaltabb, erről nemigen szóltatok itt. Az EMNT tegnapi közleménye magas labdával indít: "[Tőkés László] Markó Béla szövetségi elnökhöz címzett levelében, január 11-én felhívta a figyelmet arra, hogy „a hetven százalékos román kormánypárti nagykoalíció színrelépésével az erdélyi magyarság belpolitikai mozgástere jelentősen szűkült”, hiszen az RMDSZ nincs kormányon, ellenzékben viszont gyakorlatilag tehetetlen, mert a kormánypárti többség még a kétharmados törvények parlamenti elfogadtatásához is elégséges – épp ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a hiteles erdélyi magyar külpolitikára." (www.tokeslaszlo.ro/sajto/223.html) És ez a külpolitika az, amiről Markóék kormányra kerüléskor, a kilencvenes évek vége felé lemondtak (gyakorlatilag már Szőcs Géza kül-ügyeskedése utántól). Most pedig az egyik erős ember, a neptunos Borbély László a román képviselőház külügyi bizottságának elnökeként szorgalmazza a Tőkéssel való megegyezést.
Van itt kavar.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.02.01. 12:51:54

@Negatív kampány:
Teljesen igaza van abban Tőkésnek, hogy az RMDSZ az "önálló" külpolitikáról a kormányra kerüléssel egyidőben teljesen lemondott. És gyakorlatilag pápább lett a pápábbnál román belpolitikai kérdésekben. Ennek ékes bizonyítéka volt pl., hogy az Európai Parlamentbe, is egy "gazdasági" szakembert küldött, aki - jellemző - ott kint Iuliu Winklerként szerepel. Mennyire érvényesít ő erdélyi magyar érdekeket? (Sógor Csaba teljesen rendben van, de ő meg köztudott, hogy nem az RMDSZ mainstream.) De az "önálló" erdélyi magyar külpolitika nem létezésére utalt az is, hogy az RMDSZ teljesen magára hagyta az önálló Bólyai Egyetemért küzdőket külföldön. Meg kell mondjam, hogy Gál Kinga (aki egyébként erdélyi származású és Mo-i EP képviselő) egymaga többet tett a határon túli ügyért külföldön, mint az egész RMDSZ vezérkar.
Egyetértve Bozót.harcossal eléggé mélynek érzem azt az árkot, ami az RMDSZ és Tőkésék között van. Nagyon nehezen tudom elképzelni a megegyezést.

dolphin · http://adlibitum.hu 2009.02.01. 21:51:31

@Bell & Sebastian:

Oh, oh, Tokes aki always elvi alapon politizal. :-DDD

Alljon itt adalekkent, egy kis lokalis tortenet, ami aboszlut nem kapott nagy visszhnagot: tortent, a napokban, hogy Kiss Sanyi, az RMDSZ Bihar megyei vezetoje (ex-kabeltevetulajdonos) felszolitotta Markot, hogy monnyon le. Merthat, hogy milyen kinos helyzetbe hozta otetet megyei szinten, amikor nem a PNL-vel, hanem a PD-vel targyalt kormanyalakitasrol. (A realitasoktol egy kicsit elszakadt allaspont; aki kovette a roman kormanyalakitasi targyalasokat, az tudja miert.) Nos, a kijelentest eleg nagy kuss kovette, az egyetlen aki (nyilvan elvi alapon)nyilvanosan megdicserte a rakovetkezo heten Kiss-t, az Tokes volt. A tortenet szepsege, hogy eleddig Kiss es Tokes, finoman szolva se nagyon birtak egymast, anno, amikor Kissek hatalomra kerultek, Tokes protestkent atiratkozott a Kolozs megyei RMDSZ-be (ez meg kizarasa elott volt) - es hat Kiss Sanyi azota sem lett sovanyabb, vagy epp tisztessegesebb ember (mint ahogy szegenyebb sem...).
süti beállítások módosítása