Pásztor jön, Draskovics megy?
2009. február 01. írta: TuRuL_2k2

Pásztor jön, Draskovics megy?

 Azt hiszem, a magyar rendőrség ilyen gyorsan még belső vizsgálatot nem folytatott le, mint Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány esetében. Egyetlen munkanap sem kellett hozzá, hogy megszülessen a döntés Pásztor visszahelyezéséről: pénteken, munkaidő után függesztették fel pozíciójából és indult ellene eljárás, s vasárnap reggelre már meg is született az eredmény: a kapitány folytatjatja munkáját, de félreérthető kijelentése miatt figyelmeztetést kap.

 A két esemény közt eltelt 36 óra meglehetősen mozgalmasra sikeredett: előbb a város szocialista polgármestere állt ki Pásztor mellett, majd a megye többi szocialistája, a miskolci Fidesz-KDNP, (Gusztos Péter képviselőtől eltérően) a miskolci SZDSZ (!), a miskolci cigányvajda és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete. Elítélte a kapitány kijelentéseit a borsodi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, a Roma Polgárjogi Mozgalom megyei elnöke, Munk Veronika pedig írt egy bicskanyitogató publicisztikát.

 A korábban mára bejelentett tüntetést a kapitány visszahelyezése ellenére is megtartják, a Független Hírügynökség szerint a készenléti rendőrség fővárosi egységeit is a borsodi megyeszékhelyre vezénylik.

 Kíváncsi vagyok, mi lesz mindebből. Draskovics Tibor megtarthatja-e a székét jól sikerült döntése után? Mit szól az egészhez Gyurcsány Ferenc, a Magyar Demokratikus Chartát kezdeményező civil, és Gréczy Zsolt, társalapító?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr98915781

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.02.03. 16:23:58

Ha én magyar volnékHa én magyar volnék, most keserű honfibú töltené el keblem, tekintetem vérben forogna és bosszút esküdnék. Lám hová vezetett a negyven éves kommunista uralom, majd a húsz éves doktrinér liberalizmus! Az idegenszerű és -szívű, idegen érd…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.02.02. 11:01:04

A rendőr meg a fia gyalog megy fel a tizedikre - ismered? Az elmúlt napok két, cigány bűnelkövetőkkel kapcsolatos híre - a szétokosított sarkadi Tesco és a miskolci rendőrkapitány „erkölcsi indíttatású” leváltása, majd ki tudja, milyen in…

Trackback: vészkorszak - 21. század 2009.02.01. 15:10:56

Fasisztoid ék nyitott akciófrontot Borsodban?!Ahogy arról az index és más oldal is beszámolt, Drazskovicsot meghátrálásra kényszerítették a borsodi pártlázadók és a köréjük csoportosult reakciósok. Nem váltotta le a kapitányt, csak dorgálásra futotta. Azé…

Trackback: Konzervatórium 2009.02.01. 12:41:25

Pásztor Albert, a szürke lovag visszatér"Folytathatja eredeti munkáját Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány, átvezénylését Bencze József országos rendőrkapitány, Draskovics Tibor rendészeti miniszter jóváhagyásával megszüntette." /index.hu/ &n…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heima (törölt) 2009.02.01. 22:26:25

@calam: a te játszótereden is elődaták mér ezt, nem tudom már melyik klón

a magyar GDP legnagyobb részét pár multigyár állítja elő, Philips, Audi, Suzuki, Nokia, Elektrolux, Flextronics, beszállítói kör. ezek darabonként többezer embert foglalkoztatnak, a legtöbb szalag mellé pedig elég a 8 általános. nyiss ki egy expresszt, ma már nem biztos, de egy féléve-éve még elevolt gyártósori munkára hirdetésekkel, pécsi Elcoteq, Ibiden stb.

teljesen offtopic, hogy melyik szektorban van a legtöbb foglalkoztatott, a jövőről beszélgetünk, az meg végképp nem számít, hogy most válság van. a mondókám sajnos 6 éve érvényes, és ettől a válságtól még jobban érvényes...

Manyi Béci 2009.02.01. 22:28:00

Doom
idézőjel véletlenül lemaradt, rögtön javítottam, nem elég figyelmes.:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.02.01. 22:28:33

"...ez egy polgárháború lesz, egy olyan polgárháború ami
nem a jobb és a bal között folyik majd. ez a háború már nem a szegénység, hanem a szegények ellen indul..."

Kb. ennyi dióhéjban. és láthatóan meg volt rendülve saját szavaitól. A Miskolci rendőrkapitányt is védelmébe vette
egyébként + egy kis balkánozás. )

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.01. 22:28:35

@heima: de valójában a szolgáltatás a legnagyobb, de mindegy

egyébként vicces, hogy itt klónozol, na mindegy:D

heima (törölt) 2009.02.01. 22:30:44

@calam: te kényszerültél beismerni, nem én tehetek róla, bocs.
de a tévedéseset leszámítva is szerintem kettőnk közül nekem sikerült többet sikerült olvasgatnom a Magyar Köztársaság szociális és foglalkoztatási joganyagát olvasgatnom

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.01. 22:31:59

Valaki belinkelt egy sorozatot Munk Vera képeiből. Elolvastam a cikkét is, meg a képeket is végignéztem. Meg kell hogy mondjam, ha több közül kellett volna kiválasztani az összeillőket, nem sikerült volna megtalálnom. Babarczy Eszter írásai és képei - az stimmel. Ezt a lányt nem nagyon tudnám hová tenni, nem ilyennek él bennem a fiatal, lángolóan baloldali fiatal szociológus-újságíró hölgy képe.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.01. 22:32:02

@heima: most írjam le 100-szor is, hogy egyetlen dolgot, közben sorozatosan derül ki, hogy fogalmad sincs alapvető szociológiai tényekről, kutatási eredményekről.
És ha te többet olvastad, akkor jobb vagy? :D:D:D

heima (törölt) 2009.02.01. 22:32:56

@calam: most beszélhetnénk itt értékléncról, külkermérlegről, importhelyettesítésről, egyéb apróságokról, de úgy érzem felesleges

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.01. 22:33:39

A fiatal egyszer leírva is érthető... Ejnye, de fontos lett ez nekem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.01. 22:34:03

@Manyi Béci:
"idézőjel véletlenül lemaradt, rögtön javítottam, nem elég figyelmes.:)"

Lemaradt ... javította ... Freudról nem hallott? Maga rasszokban gondolkozik. De most elszólta magát. Magának nincs helye. Távozzon Európából, mondjuk csendesen, ámde határozottan.

Aláírásokat fogok gyűjteni. A haladó értelmiség el fogja ítélni magát.

heima (törölt) 2009.02.01. 22:34:15

@calam: a bal segglebenyem is képzettebb nálad, bocs.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.01. 22:34:58

@heima: beszélhetnénk, de valóban nem tartozik ide, kicsit sem. De persze nem vitattad az általam állítottakat, szerencsére.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.01. 22:35:31

@heima: hopsz, bocs. Akkor megértettem, és vigyázzba álltam!

Manyi Béci 2009.02.01. 22:36:35

Engem csak a maga véleménye érdekel....
(sír)

heima (törölt) 2009.02.01. 22:37:47

@calam: mégis mit nem vitattam? totál hülyeséget mondtál, sőt tulajdonképpen feltetted csak a kezed, hogy ilyet nem lehet, hogy nem tartunk el másfélmillió herét. mert csak.

Szlovákia, Románia, meg úgy az egész régió meg úgy nagyjából az egész régió meg csak fideszes mese a hírtévén

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.01. 22:42:58

"A cigánykérdés = Koszovó!"

Igen? És ki itt az albán? Még mindig a romák, vagy már mi, akik évek óta egyre élhetetlenebbnek gondoljuk ezt az országot, és már tudjuk is, he el lehet menni... Hol van albánia?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.01. 22:45:17

@Manyi Béci:
Nézze Manyika, értem, dühös, hogy Doom lebuktatta. Viselje méltósággal. (Elvtárs, segítsd a lebukottakat!)

De most mi a fityfenéről akar meggyőzni?
Abból indult, hogy az esélyegyenlőségre törekvés nemes.
Én meg azt írtam, hogy anyagi téren ezt irigységnek hívják, szellemiek terén pedig értelmetlen, mert a hasonló képességűek hasonló szellemi "javakhoz" juthatnak.

Bizonyára feltűnt, hogy én gondosan idézőjelbe tettem az "eredményeket", ezen Magácska átsiklik, és az iskolai eredményekről ír. Nos, amire én utaltam: hasonló képességeke esetén hasonlóan humorosak, éles eszűek, lelki békével és hittel megáldottak lehetünk.
Hiszen pont Ön írta, hogy nem az esélyegyenlőség anyagi aspektusai érdeklik.
Amikor a lelki békét tekintették a boldogságnak - ókor, középkor - akkor nem is szarakodtak az "esélyegyenlőséggel".

Még egyszer kérdem: miről akar meggyőzni?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.01. 22:45:22

@Manyi Béci:
"Engem csak a maga véleménye érdekel...."

Nekem is az a véleményem, mint a haladó értelmiségnek.
Aki rosszat mond kisebbségekről, az rasszista.
Mert többség igazából nincs is, mindenki kisebbségi.

Maga meg egy rasszista.

37 aláírásnál tartok. Épp most futott be Kartal Zsuzsa e-mail-je, ő is elitéli magát. Cikket is fog írni, ha igaz, holnaputáni Népszabiban le is jön.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.01. 22:46:48

@Manyi Béci:
Na, mindig ezzel a női zsarolós trükkel jön.! :(

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.02.01. 22:47:35

@heima: :D ez kedves, mondjuk a foglalkoztatottságról,nem azt mondtam, hogy nem lehet, hogy nem tartunk el, hanem amedig nem oldódik meg addig nincs más lehetőség. na mentem. pá

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.01. 22:48:07

@Doomhammer:
Na, akkor legalább a bakancs- és koffer-ipar kihúzhat minket a válságból.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.01. 22:52:12

@tölgy:
Röhögje ki és sütögessen el hülye vicceket a gyengébb nemről, ha sír.
Azt rosszul viseli.

heima (törölt) 2009.02.01. 22:52:56

azt kéne megérteni, hogy amíg nincs munkaerőkínálat, addig nem is lesz foglalkoztatás, új munkahely.

és ez így volt, így van, és így lesz válságtól, posztindusztritástól, szolgáltatási vagy ipari szektortól függetlenül. nem fogsz gyárat építeni akármennyi beruházási EU pénzt kapsz meg autópályát a kapuig ha nem találsz 10 embert a környéken aki elmegy a szalag mellé dolgozni....

heima (törölt) 2009.02.01. 22:53:41

"nem lehet" "nincs más lehetőség" ez meg két külön fogalom mi? :D:D:D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.02.01. 23:30:25

"És ki itt az albán?" Szerintem a romák, bár már más
is kérdezte, szóval nem biztos.

Mindenesetre, ha nem is tisztem védelmembe venni
Spirót, de azt kell mondjam a drámai hangú, mondhatni hatásvadász szövegnek van némi alapja:

- a demográfiai mutatók
- a területi elkülönülés
- a két nép közt kialakulóban lévő
engesztelhetetlen gyűlölet.
- az ország gyengesége, széttöredezettsége
- a posztkomcsi oligarchia uralma

Ha ebbe a képbe bejön egy külső (vagy akár belső?)
erő, akinek érdeke az ország további gyengítése, akkor
éppenséggel nem is lehetetlen. Egyelőre egy kézivezérelt
megmondóember ijesztgetős bábozásának tünik csak,
de nem kéne ennyivel elintézni a dolgot.
Az ördög a falra festve ugye végképp nem szeret aludni.

Francois Pignon 2009.02.01. 23:42:00

Csak az a különbség, hogy a cigányság nem akar függetlenséget. Sőt, inkább cigányellenes fazonoktól hallani olyasmit, hogy kapjanak egy területet, aztán csináljanak országot maguknak. No persze kíváncsi lennék, ha tényleg megfogalmazná ezt egy cigány vezető, mi lenne a reakció.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.01. 23:46:44

@Francois Pignon:
"Csak az a különbség, hogy a cigányság nem akar függetlenséget"

Több csoportjuk van, de a többség magyar akar lenni. Volt már ilyen, a zsidók. Ők nagyon rosszul jártak.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.02. 00:00:21

@Francois Pignon:
Jó hogy nem akar, éhen halnának. Meg nincs cigány értelmiség, aki van az mind humán. Láttak már cigány mérnököt, orvost? Ezek nélkül nehéz országot építeni.

tevevanegypupu 2009.02.02. 00:04:45

Ahhoz az eletmodhoz ahogy a ciganyok szeretnek elni tulajdonkeppen valami melegebb eghajlatu orszagba kellene elniuk.. Nagyon sok hasonlosag van a gondolkodasmodjukban, torvenyeikben, az egymashoz valo viszonyaikban peldaul az arabokkal . Valami hegyes, a sivataghoz megis kozel allo teruleten egeszen biztosan visszatalalnanak onmagukhoz, boldogabbak lennenek. Ahogy a magyar falvakban vagy varosokban elnek az katasztrofalis kovetkezmenyekkel jar rajuk nezve is, es a kornyezetukre is. Nagyon nagy tevedesben vannak mikor Kanadaba, Angliaba vagy Franciaorszagba kivankoznak es ott akarnak letelepedni.
Ha ragaszkodnak a megszokott eletformajukhoz ugy, hogy semmikeppen nem akarnak annak az orszagnak a szokasaihoz alkalmazkodni amiben szulettek, sokkal jobb lenne, ha megprobalkoznanak egy afrikai orszaggal. Azt viszont el tudom kepzelni mi lenne a reakcio, ha ezt kozolnem veluk. Ugyanis tapasztalatom szerint a ciganyok ugyanugy lenezik az arabokat mint peldaul a magyarok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.02.02. 00:12:22

"...aki van az mind humán."
Azok lesznek a jó forradalmárok! És én még ismerek is ilyet.

"... éhen halnának"
Addig amig támogatják őket, addig nem (déloszétok?)

"...de a többség magyar akar lenni."
A "cigányok" többsége igen. És ha kialakul a "Roma Nemzet"?

Kopiás Attila Steve 2009.02.02. 02:01:12

Nekem indexezve először megtetszett egy cikk (konkrétan indexnél nem vagyok hozzászokva, hogy saját gondolatmenetemet látom leírva), aztán jöttem rá, hogy ez az inkriminált Munk cikk, aminek ugye nem szabad tetszenie. Hát, gondolom ezen senki nem lepődött meg.
Átolvastam a kommenteket is, én se lepődtem meg. A cigányságnak szembe kell néznie magával, mi? Sírok bazmeg, honnan sikerül ennyi zöldséget előizzadni? És ez az előtt vagy után történik, amikor a zsidóság, németség, szlávság és magyarság szembenéz magával? Csak azért kérdem, mert az én etnikai csoportom elég sok bűncselekményt követ el mostanában és nem tudom, pontosan hogy kéne ebben a témában magunkkal szembenézni. Eddig nem volt ugyan ilyen csapatszellem feelingem, hogy "mi fehér magyarok" vagyunk, akik ennyiféle változatos bűncselekményt követünk el, de a jelek szerint szoknom kell, hogy mindenki felelősséggel tartozik a vele azonos etnikumú összes bűnöző cselekedetéért.
Na mentem szembenézni, ezzel el leszek egy darabig.

zoli29 2009.02.02. 08:38:29

A TV2-Napló szavazásán kb 95% egyetértett a miskolci rendőrkapitány visszahelyezésével.
Kíváncsi vagyok, ki lesz az a bátor liberális jogvédő, aki megírja az első publicisztikát arról, hogy a magyarok 95%-a rasszista...

medve2 2009.02.02. 09:25:34

Az egészben az a legszomorúbb, ha valami növeli a cigányság-elleni kollektív előítéletet, az az ehhez hasonló események.

medve2 2009.02.02. 09:30:01

Ka_Steve! Mondj egy dolgot, amivel szembenéztünk magunkkal. Szembenéztünk azzal, hogy feltárt karokkal fogadtuk Trianont? Szembenéztünk azzal, hogy mi volt a szerepünk a Holokausztban? Szembenéztünk azzal, hogy mennyire bűnös volt a kommunisták ténykedése? Ma, a magyar-cigány együttélésben komoly gondok vannak. Miért pont avval néznénk szembe, hogy a politikai elit sose mert szembenézni ezzel?

medve2 2009.02.02. 09:32:17

És azokkal is egyetértek, akik arra utalnak: amilyen helyzetbe hozták az országot, nem csoda az etnikai feszültség.

medve2 2009.02.02. 09:46:37

És még valami: az Egyesült Államokban mindig megmondták, ha a bűnelkövető fekete. ÁÉs mégis fekete elnököt választottak.

homoródkarácsonyfalvi 2009.02.02. 10:01:54

Az elmúlt héten két helyen is megrepedt a gyurcsányizmus ideológiája, szerintem helyrehozhatatlanul. A (különben a létrehozók által is tudottan hamis) ideológia lényege az, hogy a politikai hatalom hamis védelmet ajánl néhány társadalmi csoportnak. A kapott védelmi pénz: vagy szavazatok szerzése a „védett” nagyobb társadalmi csoportoknál, vagy pedig annak a hazug erkölcsi igazolása, hogy a gyurcsányizmust támogatók a rendes emberek, szemben a nacionalistákkal, rasszistákkal, antiszemitákkal, klerikálisokkal, homofóbokkal, stb. Az ideológia antirasszista, anti-antiszemita, antiklerikális, anti-nacionalista, semmilyen önálló pozitív eleme nincs, egyszerűen egy kreált ellenséggel szemben fogalmaz meg cselekvési álmorált, illetve formát. A hatalom az ideológiát a társadalom életének minden szegletében megjeleníti. A sajtón túl sok szélsőjobboldali akcióban is érezzük a hatalom manipulációját, habár ezt egyelőre senki nem bizonyította.
Kezdjük a hétvégi eseménnyel. A hatalom megpróbálta leváltani a miskolci rendőrfőkapitányt, aki egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az erőszakos utcai rablásokat az utóbbi időkben kizárólag cigányok követték el. A leváltást a rendészeti miniszter azzal indokolta, hogy erkölcsi kérdés, miszerint állami alkalmazott nemmodhatja ki, hogy valamely bűncselekményeket cigányok követtek el. A miniszteri döntéshez az alaphangot a gyurcsányizmus ideológiáját megalkotó SZDSZ adta meg. A miskolciak lényegében egy emberként álltak ki rendőrfőkapitányuk mellett, a helyzet abszurditását jó jelzi, hogy a passzátszelet fújó SZDSZ miskolci szervezete is tiltakozott a leváltás ellen. Nem tudhatjuk, hogy a rendőrfőkapitány lavinát elindító nyilatkozata spontán vagy befolyásolt volt (eszem ágában nincs a nyilatkozó tisztességét és őszinteségét kétségbe vonni), azonban a hatása jóval túlmutat egy belső rendőrségi-igazgatási ügyön. Az idő dönti el a politikai hatalomban keletkezett repedés nagyságát, amely repedést az okozott, hogy a hatalmat gyakorló két párt helyi szervezetei a kommunikációban és a döntésbefolyásolásban sikeresen szembefordultak a hatalom tényleges birtokosaival. Ez még abban az esetben is igaz, ha csak egy Gyucsány-Draskovics-MSZP-SZDSZ csörtének indult az ügy. A témánk szempontjából az a lényeges, hogy ez követően nem lehet sikerrel ellenzékre kenni rasszizmus, cigányelleneség hamis ideológiáját.
A hatalom a hamis ideológiája szerint próbált cselekedni, azonban ezzel egy egész város, köztük a hatalom bázisát képező szervezetek is szembefordultak. Ez a tény felszínre hozta az ideológia hamisságát. Az ügyből a gyurcsányizmus mindenképpen vesztesen jön ki.
Egyáltalán nem kapott hangot a sajtóban egy másik ügy. A publicisztika Kepecs Ferenc tollából a Népszava 2009. január 28-i számában jelent meg. Az írás a magyar szélsőjobboldal viszonyát vizsgálja Izrael Gáza-övezetbeli akciójához, a szokásos módon, ki lőtt előbb, ki a terrorista, valamint azt taglalja, hogy a szélsőjobb visszaél azzal, hogy a palesztin áldozatok sajnálhatók.
A publicisztikában azonban szerepelnek az alábbi sorok: „…a felháborodók nem szeretik azt a népet, amely Izrael államát létrehozta, és különösen nem szeretik e nép azon részét, amely itt él Magyarországon. Nem szeretik, mert ezek az emberek azzal a réteggel vetélkednek, melyet a felháborodók leginkább képviselnek, vagyis a keresztény magyar középosztállyal. A vetélkedés állásokért, pozíciókért, üzleti részesedésekért folyik, mégpedig igen gyakran közvetlen szomszédok vagy munkahelyi kollégák között.”
Azt gondolom, hogy 1944 óta senki nem írta azt Magyarországon, hogy gazdasági vetélkedés van a keresztények és a zsidók között, és ez volna az antiszemitizmus oka. A szerző egyértelműen faji alapon tett különbséget a gazdasági szereplő között, amely miatt a gyucsányizmus ideológiája alapján hatalmas ordítozás kíséretében kellene elítélni az írást a baloldali sajtóban. Mármint ha ez a kijelentés bármelyik jobboldali vagy középen álló médiában jelent volna meg. Képzeljük el, mi történne, ha a fenti sorokat Bayer Zsolt írta volna le. Csakhogy a Népszava vállaltan baloldali lap, a szerző pedig vállaltan a zsidóság általa képzelt érdekei és értékei melletti írásokat tesz közzé. Így ennek a publicisztikának az ügye már nem fér bele a gyurcsányista ideológiába, hiszen a faji megkülönböztetés ügyében már nem lehet csak az ellenzéket (hamisan) vádolni. Az ideológiai repedés láthatóan szélső baloldalról is bekövetkezett.
Vélhetően a következő, rövid időn belül már nemcsak a polgári oldal számára lesz szűk a gyurcsányista ideológia, hanem kimondatott, hogy az összes középen álló számára is elfogadhatatlan, mivel Gyurcsány úr eszméi azon a hamisságon alapulnak, hogy a jobboldalon vannak a kirekesztők. Az SZDSZ, mint az ideológia gyártásából megélni próbáló párt elveszítheti az eddigi monopóliumát, egy szélsőbaloldal nyilvános megjelenésével, amely az SZDSZ által hangoztatott nyilatkozatokkal szemben faji megkülönböztetésen alapul.

medve2 2009.02.02. 10:06:01

Homoródkarácsonyfalvi! Az egész Öszödön és 2006. október 23-án már megrepedt, csak még nem tudjuk és nem merjük elhinni.

homoródkarácsonyfalvi 2009.02.02. 10:27:34

@medve2: Szerintem 2004. 12. 05-én repedt meg.

medve2 2009.02.02. 10:44:15

@homoródkarácsonyfalvi: Hát, sajnos a 2006-os választások ezt nem bizpnyítják.

Arkhimédész 2009.02.02. 10:44:34

@KA_Steve:

Köszönöm hozzászólásodat.

Alighanem sokunk számára megmutattad miben áll a Humanista Párt ideológiája.

Egy lehetséges tévúttal szerencsére újra kevesebb.

Köszönöm még egyszer.

Arkhimédész 2009.02.02. 10:48:27

@homoródkarácsonyfalvi:

"Szerintem 2004. 12. 05-én repedt meg."

Szerintem is.

Csak azt még aljas és tudatos hazugságokkal el lehetett kendőzni.

De Őszödön már a kendő is lehullott. Azóta a szocialista funkcionáriusok minden választásnál a végítéletet várják.

Karcolt lendület 2009.02.02. 10:59:00

@KA_Steve:
Érdekes, hogy Munk Vera felismeri, hogy az eddigi jogvédő, ultralib recept a probléma kezelésére ("nincs is semmi probléma") gyakorlatilag kudarcot vallott és az ideológiájuknak köze sincs a valósághoz:

"Nyilvánvaló, hogy a félszívvel, felülről erőltetett, "politikailag korrektnek" vélt beszédmód kudarcot vallott többség és kisebbség együttélési problémáinak kezelésében. Aminek az az egyszerű oka, hogy magyar állampolgárok milliói számára köszönőviszonyban sincs a mindennapok valós helyzeteivel."

Ennek ellenére a régi, lejárt szavatosságú dogmáik szerint érvel: az Avas lakótelep kapcsán a gettósítást ellenzi, Pásztort meg lerassisztázza, még azon kijelentései kapcsán is, amik színtisztán ténymegállapítások.

A deszegregáció erőltetése mániájuk és irdatlanul inkorrekt ennek számonkérése a jogvédőktől: az Avason és bárhol máshol a gettósodást nem csinálják, hanem megtörténik. Beköltözik néhány alulszocializált, a társadalmi együttélés szabályainak betartására nem túl fogékony család, az életmódjuk és a viselkedésük zavarja a szocializáltabb lakókat (nem beszéve róla, hogy a közös költséget is ők fizetik helyettük), ezért aztán ezek a lakók igyekeznek elköltözni, a helyükre pedig szocializálatlanabbak költöznek. Ezt hívják ugye szlömösödésnek. Elvárni az eredeti lakóktól, hogy ők dolgozzanak ellene a gettósodásnak azzal, hogy maradjanak helyben és éljenek békésen együtt az újabbakkal - akik erre békés egymásmellett élésre sok-sok segéllyel sem igazán vehetők rá -, kimondottan inkorrekt: a jogvédők minden lelkiismeretfurdalás nélkül tönkretennék ezeknek az embereknek az életét az ideológiájuk érdekében. Pont ugyanez van az erőszakos iskolai deszegregációnál: ha nehezen kezelhető, folyamatosan fegyelmezésre szoruló cigánygyerekeket betesznek egy osztályba, azzal tönkreteszik a tanítás lehetőségét és az amúgy normálisan viselkedő gyerekek jövőjét is. De legalább az ideológia győzött. Láttunk néhány ilyet az előző században: ahol az eszme fontosabb volt mint az emberek.

Ugyanakkor valójában a cigányságnak sem használ ez a bánásmód: jelenleg elkényeztett gyerekekként kezeli őket az állam, akik a sok és szép és drága ajándéktól majd nyugton ellesznek. Ettől pedig csak azt tanulják meg - ahogy a gyerekek is-, hogy minden jár nekik, nem kell erőfeszítéseket tenni semmiért, max. időnként hisztizni az újabb szép dolgokért.

Ha Ti ill. az LMP nem képes túllépni a lejárt szavatosságú eszdéeszes (Gusztos féle) megközelítésén a cigánykérdésnek, akkor Magyarország egyik legnagyobb problémájára nem lesz értelmes, a való világra reflektáló válaszotok. Persze a parlamenti pártok közül egyiknek sincs, de nem biztos, hogy a tisztán Jobbikra kellene hagyni ezt témát - abból sem sülne ki túl sok jó...

medve2 2009.02.02. 11:07:05

@Arkhimédész: Valójában mindaddig, míg egy demokratikus parlamenti választásokon nagyon nem kapnak ki, addig csak beszélhetünk a megrepedésről.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 11:26:38

Elképesztőnek tartom 'bicskanyitogatónak' nevezni Munk írását.

Elképesztőnek tartom azt, ahogy szivárványkoalíció kerekedik egy jóravaló, szép szakmai sikereket maga mögött tudó, de Európában vállalhatatlan kijelentésekbe bonyolódó ember hivatalbantartása érdekében.

Elképesztőnek tartom azt, amit az ún. jobboldali sajtó produkál ez ügyben.

Elképesztőnek tartom azt a mértéket, amit az internet tanúsága szerint a mai magyar társadalomban elér a tudatlanság, az ostobaság, a szalon- és nem szalon rasszizmus.

Mindeközben elképesztő, hogy egy miniszter ilyen módon kézivezérel. Elképesztő az is, hogy egy ilyen miniszteri akarat nem lemondást, asztalborogatást indukál egy országos főkapitányban. De az is elképesztő, hogy magától eszébe sem jutott volna vizsgálódni, leváltani. És végképp elképesztő, hogy megyei pártcsinovnyikok micsoda befolyással bírhatnak erre a miniszter-főkapitány riadóláncra.

És igen, szokás szerint elképesztő volt Konzekvens Ferenc miniszterelnök is, aki "Nem mondtam, önnek ilyet, és ennek ellenkezőjét sem" -válaszolta , azon újságírói érdeklődésre, hogy akkor ő most egyetért-e a Pásztor ügyben hozott döntéssel, vagy sem. Hogy most az eredeti, vagy a visszavonós döntésről faggaták, arra nem emléxem, bár a válsz fényében mindegy is. (Aki kíváncsi rá, megnézi neten a Tények című izét.) Mondta még azt is, hogy ebben az ügyben ő nem döntött, csak tájékoztatták. Ezt persze senki sem kérdezte, csak azt, hogy egyetért vagy sem. Erről nem volt közlendője. Elképesztő.

Értelmes olvasnivalók a tárgyban:
index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/
nol.hu/belfold/lap-20090202-20090202_3-1
és szörnyedjünk csak el - bár ebben már sok butaság is van és írásnak is harmatgyenge, de alapjaiban értelmesen látja a helyzetet, ezért nagyon is ide való:
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1150508
Ez utóbbit az az egyébként tenyérbemászó, tökalkalmatlan, überelfogult Dési jegyzi, akin különösebb lekifurdalás nélkül egyengetnék laposra egy tucat szívlapátot.

És kurva kellemetlen, hogy ezerszer lejáratódott okleveles árokásók írásaira kell egyetértőleg bólogatnom.
De sajnos ezeken kívül provinciális lábszagú cigányozással meg cigánybűnözésezéssel van tele a nagy büdös magyar nyomtatottt és elektronikus köznyilvánosság. Szégyen.

És tartok tőle, ez a posztkomment áradat is. Ezért - szokásommal ellentétben - végig sem olvasom. Elnézést, a kevés normálistól!

Faszkivan.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.02.02. 11:45:42

@homoródkarácsonyfalvi: "Azt gondolom, hogy 1944 óta senki nem írta azt Magyarországon, hogy gazdasági vetélkedés van a keresztények és a zsidók között, és ez volna az antiszemitizmus oka."

Dehogynem írta. Olvassa csak:
"Két középosztály, kétféle történelem
Vásárhelyi Mária
...
Az önmagát ?a nemzet gerincének? tekintő keresztény-úri középosztály tagjai a kezdetektől görcsösen ragaszkodtak korábbi kiváltságaikhoz. A kibontakozó kapitalista viszonyok számukra nem jelentettek mást, mint az ellenséget, amely megfosztotta őket birtokaiktól, előjogaiktól, életformájuktól. Így aztán egyrészt alkalmatlanok voltak arra, hogy a polgárosodás élére álljanak.
...
S minthogy teljesítményük, vagyonuk, társadalmi pozíciójuk alapján nem formálhattak igényt korábbi kiváltságaik megőrzésére, számukra csak az maradt, hogy származásuk alapján különböztessék meg magukat az általuk mélyen megvetett polgári középosztálytól, és ?nemzeti?, ?keresztény?, ?úri? mivoltuk alapján jelentsék be igényüket elveszett pozícióik visszaszerzésére. Ugyanakkor a társadalmi befolyás és feudális előjogok elkerülhetetlen elveszítése, az egzisztencia abszolút és relatív romlása általános gőgöt és sértettséget szült e hagyományos középosztály tagjaiban.
...
Ezen a zűrzavaros és avítt ideológiai alapon, valamint az ebből fakadó, valós és vélt sérelmekre alapozott, engesztelhetetlen antikommunizmus talaján szerveződött újjá a hazai jobboldal a rendszerváltás idején.
...
Miközben a másik oldalon - az elmúlt évszázadban lejátszódó folyamatokhoz hasonlóan - teljesen elkülönülten kialakult egy új, alapvetően ideológiamentes, pragmatikus középosztály.
...
E két párhuzamosan létező középosztály között ma is elevenen lüktető feszültségek alapja és ereje kísértetiesen idézi az évszázaddal korábbi viszonyokat. Napjainkban ez éppúgy a progresszió fékezőjévé, a modernizáció akadályává válhat, ahogyan ez rendre megtörtént az elmúlt másfél évszázadban. A két középosztály közt feszülő ellentéteket minden eddiginél láthatóbbá és élesebbé teszi a társadalom modernizációját jelentő reformfolyamat, amelynek sikere vagy sikertelensége a középosztályok között dúló háború végére is pontot tehet. Mert eldőlhet: közülük melyik erősödik, melyik gyengül meg végérvényesen. Ezért és ennyiben nem csalatkozunk, amikor úgy érezzük: a szélsőségesen megosztott társadalomban, a kétféle középosztály tagjai között élet-halál harc folyik. S ez a küzdelem nemcsak a középosztályok, hanem a társadalomfejlődés irányát is hosszú távra meghatározhatja."
www.168ora.hu/itthon/ket-kozeposztaly-ketfele-tortenelem-7123.html?print=1
Totális háború van. Apokaliptikus összecsapás a Jó és a Gonosz erői között.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.02.02. 11:51:45

Hű, elnézést, kicsit hosszú lett a komment.

De ugyanerről szól a kultúrharcos cikkek egy nagyon nagy része, csak éppen sokan nem fogalmaznak olyan brutális nyíltsággal, mint Vásárhelyi (aki ugye teljesen ideológiavezérelt belsőkörös személyiségként másképp fogalmaz, mint egy politikai haszonszerzésben érdekelt publicista vagy egy modern értelemben vett tematizáló szakember).

medve2 2009.02.02. 11:53:30

@Dr. Zerge: Azt hiszem, értelek. Néhány megjegyzés:

1. Egy rendőrkapitánynak ne kelljen politikai nyilatkozatot tennie. Ő tényeket állít. A tények figyelmen kívül hagyása meg amúgy is álszent. Nagyon rossz, hogy általánosításokat kell olvasnunk, de akik megpróbálták őt elmozdítani, azoknak köszönhető.
2. Az emberi jogi védelem és az antiraszizmus is hitelen alapszik. Tudod, Gusztos hiteltelen, mert nem háborodott fel azon, amikor pártelnöke poénkodott a parlament, hogy a rendőrök jól elverték Révész Máriuszt. Stbg, stb.....

medve2 2009.02.02. 11:55:25

elGabor! Köszi az idézetet, ez nagyon érdekes.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:00:55

@medve2:

Naná, hogy Gusztos egy hiteltelen pöcs. Ezért kellemetlen, hogy a teljes polit.garnitúrából ő az egyetlen, aki ebben a kérdésben értelmes dolgot mond. Kurvakellemetlen. És baj. Nagy baj.

Egy rkp-nak meg nem kell politikai nyilatkozatokat tennie. És állítson csak tényeket. Alkotmányos keretek között. Egy gyanúsított vélt vagy valós etnikai hovatartozása kívül esik a tények azon körén, amit egy rkp alkotmányosan gyűjthet, feldolgozhat, sajtótájékoztathat. Nem véletlenül.

zoli29 2009.02.02. 12:11:59

Dr. Zerge,

Amit belinkeltem. Szeretném, ha azt is kommentálnád.

medve2 2009.02.02. 12:16:21

@Dr. Zerge: Csakhogy az, hogy kívül esik az alkotmányosságon, sokak szemében álszent és kontrproduktív. Ez se véletlen. Mindenestre meggondolandó.

Karcolt lendület 2009.02.02. 12:19:05

@Dr. Zerge:
Számomra az az elkeserítő, hogy bár pl. Munk Vera észreveszi, hogy a nagyon polkorrekt és ideológiailag is helyes hozzáállás gyakorlatilag kudarcot vallott, mert egyszerűen köze nincs az emberek napi tapasztalataihoz annak, amit a jogvédők állítanak és így szimpla álszent képmutatásnak tartják (nomeg egy pesti kávéházból könnyebb szeretni a romákat, mint a sarkadi Tesco pénztárosaként vagy borsodi rendőrként).

Ennek ellenére tovább nyomja a jelenlegi helyzethez vezető ideológia dogmáit. Ez az elkeserítő, az önreflexió hiánya.

Mert lenne megoldás, csak a probléma letagadása, a "nincs is cigánybűnözés" és "csak ugyanaz a baj velük mint a szegény magyarokkal" hozzáállás nem vezet eredményre. Sőt kontraproduktív. Ha nem lehet a problémáról beszélni - mert nem pc -, akkor megoldásokról sem lehet beszélni, nem lehet arról beszélni, hogy ezeknek a cigánygyerekeknek kezdetekben nem nemcigány osztálytársakra, hanem speciális képzettségű pedagógusra és sok odafigyelésre (kis osztálylétszámra) lenne szükségük.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:24:21

Mi a faszom vagyok én, ecsémbátyám, valami orákulum-automata, amivel minde szart komentáltatni lehet? Akkor legalább dobjál be zsetont, bakker!

Szarom le a linkelésedet.

Majd szépen leírod, hogy mi a túró a kérdésed, és én meg válaszolok, ha akarok.

Előre értesítelek, hogy általában kurvára nincs kedvem kertévék betelefonálós, sms-ezős dolgaival foglalkozni. Akkor sem, ha a tv-néző mobiltelefonragyúgyult agyhalottak 103 % szerint fasza dolog beesemeselni, vagy 107%-uk szerint közel már a világvége, esetleg Xenu érkezése várható a kettes vágyányra. Hát ki nem szarja le az efféle nem reprezentatív fost, kisfiam?

De tovább megyek, mókuci. Ha reprezentatíve a teljes honi népesség, inkluzíve a 6-8% romával 123%-ban úgy vélné, hogy legyen kötelező a tökfőzelék, esetleg mindent elsöprő 219%-kal annak a véleményének adna hangot, hogy téged büntetlenül ki lehet belezni fényes nappal a fatornyos falud főutcáján, én akkor is fölháborodottan tiltakoznék.

Na, lehet elballagni a búspicsába a naplós szarral egyetemben!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:25:26

@medve2:

Na de attól még, hogy valami rosszul van, nem azon kell rontani, ami viszont jól van.

medve2 2009.02.02. 12:28:01

@Dr. Zerge: Azt hiszem, ezt bővebben kéne kifejtened.

medve2 2009.02.02. 12:30:15

@Karcolt lendület: Akkor viszont azt is el kell fogadnod, hogy a reális probléma kezelésére költségvetési, vagyis adóforintjaidból erre kell költeni. Roma oktatásra.

zoli29 2009.02.02. 12:36:52

Dr. Zerge,

Szerinted az, hogy a Naplóban szavazók 96%-a egyetértett a rendőrkapitány visszahelyezésével (hangsúlyozom: nem az EchoTV nézőit szavaztatták meg), azt jelenti, hogy a lakosság 90%-a rasszista?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:39:37

@Karcolt lendület:

Nem olvasol figyelmesen. Segítek:

"az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a cigányok körében"

Magyarul ez nem roma-nemroma kérdés. És ettől még simán előfordulhat, hogy az efféle mélyszegénységnben élők túlnyomó többsége roma. De a szó, amit oly nagyon keres egy ország, az akkor sem a "cigánybűnözés".

Egyebekben él ma Magyarországon cca. 6-800.000 roma. Ebből szerinted mennyi a bűnöző? Egy számot, ha volnál kedves! És a többire, aki szerinted sem bűnöző, szerinted nem sértő maga a kifejezés - most egy pillanatra eltekintve a cigány szó egyébként is sértő mivoltától?

Magyar, ne lopj! - írták ki annó kedves osztrák kereskedők. Az téged nem sértett? Volt annak igazságtartalma? Lehet ilyesminek bármiféle igazságtartalma?

Az pedig, hogy a roma kisebbséget kifejezett óhaja ellenére a számukra sértő "cigány" szóval illeted, illeti a fél ország, még akkor is elképesztő dolog, ha egytől egyig bűnözők volnának.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:43:18

@medve2:
Az, hogy nem passzol az alkotmánnyal, gyanúsítottak etnikai és egyéb indifferens hovatartozásának firtatása, az jó.

Az, hogy sokak szerint ez álszent dolog, az nem jó.

Ez utóbbit kell orvosolni, és nem a sok alulinformáltnak megfeleni azzal, hogy semmibe vesszük az alkotmány kivételesen hibátlan szabályait.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:46:00

@Zoli28:

Figyels, kispöcs! Ne tulajdoníts nekem olyasmit, amit nem mondtam. Ebben az egész elbaszott dologban senkire nem mondtam, hogy rasszista volna. Egyelőre rád sem.

Na, most már hagyjál lógva, vagy gyere el és személyesen nyald ki a valagam!

zoli29 2009.02.02. 12:52:50

Dr. Zerge,

Nem tulajdonítottam neked semmit, csak kérdeztem. Az pedig, hogy válasz helyett engem minősítgetsz, nem engem tüntet fel rossz színben.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 12:56:12

@Karcolt lendület:

Uhh, a vége fölött meg átsiklottam, bocs.

Igen, az a sok hiszti, amit a vélt (és néha valós) szegregáció körül csapdostak, csapdosnak, az nagyon sokat árt. Igen, kell speciális oktatás, speciális szociális ellátórendszer, családgondozás, stb, a mélyszegénységbben élőknek. Pláne kell speciális azoknak, akiknek az otthoni környzete lumpenproli bűnözőkből áll. Ennek a rétegnek vélhetően a nagy része roma, bizonyos helyeken akár 100%-ban, így sokszor úgy fog kinézni, mintha ezeket a speciális dolgokat szegregáltan adnák. Ezzel valahogy meg kell birkózni, pontos kritériumrendszer, átlátható működés, és legfőképpen eredmények, a társadalom fősodrába integrált hátrrányoshelyzetűek példáin kersztül. És a - sokszor jogos - gyanakvás akkor is meg fog maradni, sokáig. De ez érthető, és kezelhető.

De mindehhez tökéletesen szükségtelen "cigánybűnözést" emlegetni. ÉS szükségtelen gyanúsítottak, vagy elítélt bűnözők etnikei hovatartozását sajtótájékoztatni.

kill004 2009.02.02. 13:08:32

@Dr. Zerge:
"az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a cigányok körében"

És ezt honnan veszi? Van róla stetisztika? (nincs)

"Magyarul ez nem roma-nemroma kérdés. És ettől még simán előfordulhat, hogy az efféle mélyszegénységnben élők túlnyomó többsége roma."

Szintén nincs pontos statisztika.Becslések( ! ) szerint 700 ezer mélyszegénységben élő ember van ebből 300 ezer cigány.

"Egyebekben él ma Magyarországon cca. 6-800.000 roma. Ebből szerinted mennyi a bűnöző? Egy számot, ha volnál kedves! És a többire, aki szerinted sem bűnöző, szerinted nem sértő maga a kifejezés - most egy pillanatra eltekintve a cigány szó egyébként is sértő mivoltától?"

Mondom!!! Nincs statisztika ember! NEM lehet készíteni.

"Magyar, ne lopj! - írták ki annó kedves osztrák kereskedők. Az téged nem sértett? "

Nem. Én szégyelltem helyettük is magam, de nem követeltem az osztrák kancellár lemondását.

"Az pedig, hogy a roma kisebbséget kifejezett óhaja ellenére a számukra sértő "cigány" szóval illeted, illeti a fél ország, még akkor is elképesztő dolog, ha egytől egyig bűnözők volnának"

Helyesen: A cigány kisebbség egyes megélhetési jogvédőjének kifejezett óhaja ellenére. Én például sohasem pejoratív értelemben használom.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 13:08:37

@Zoli28:

Igen, hogyne, te a kérdéseddel nem állítottál rólam semmit, én egy hazug barom vagyok. Kevdes érdeklődésedre ezúton mély éps őszint bűnbánatom kifejezésre juttatásával egyetemleg van szerencsém tájékoztatni téged, hogy szerintem, az, hogy a naplóbaesemeselők 96%-a egyetért az nem jelenti azt, hogy a lakosság 90%-a raszista volna

Jó kedvem van, azt is elárulom egy füst alatt, hogy mit jelent: azt jelenti, hogy a naplóbabeesemesezők 96%-a egyetért.

Hogy hogy a faszba kerül ide a lakosság 90%-a azt nem értem.

Hanem neked is besegítek az olvasásba: "Az elmúlt pár év előítélet-vizsgálatai szerint (...) a magyarok kétharmada úgy véli [3], hogy a bűnözési hajlam a cigányok vérében van."

Ami persze lehet túlzó, ezek a kutatások lehetnek megbízhatatlanok, miközben ez a vérben lévő bűnözés nettó büdöslábú, gyökér rasszizmus, amiből normális, egészséges európai társadalomban a 10% is sok.

Végezetül segítek, hogy tiéd lehessen az utolsó szó, és én egy durva, trágár fasznak látszódjam minden idetévedőnek, te pedig minden tekintetben megdicsőülve mehess végre innen a picsába:

Hagyjál már békén, te buta, műveletlen senki, baszódj meg, verjen ki a ragya, száradjon le a faszod!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 13:17:14

@kill004:
>"Egyebekben él ma Magyarországon cca. 6-800.000 roma. Ebből szerinted mennyi a bűnöző? Egy számot, ha volnál kedves! És a többire, aki szerinted sem bűnöző, szerinted nem sértő maga a kifejezés - most egy pillanatra eltekintve a cigány szó egyébként is sértő mivoltától?"

Mondom!!! Nincs statisztika ember! NEM lehet készíteni.
Én például sohasem pejoratív értelemben használom.

medve2 2009.02.02. 13:23:13

@Dr. Zerge: Értem álláspőntődat. De erre azt tudom mondani, hogy a mindennapok tapasztalatát nem fogod tudni az emberekben megmásítani. Vagyis tudomásul kell venni: van egy realitás, és azzal szembe kell nézni. Ha nem, könnyen meglehet: lesz egy alkotmányunk és egy egyre súlyosabb etnikai feszültségünk, mely hovatovább rendszeres fizikai konfliktisba fog torkolni. Az Egyesült Államokban miért lehetett afro-amerikai bűnözésről értekezni (igaz, nem használták a néger szót)?

Askeladden (törölt) 2009.02.02. 13:24:07

"És a többire, aki szerinted sem bűnöző, szerinted nem sértő maga a kifejezés"

Szerintem a többit nem sérti ez a kifejezés, mert pontosan tudja, hogy kikre vonatkozik. Én ismerek bőszen cigányozó félcigányt. Ő nem tartja magát közéjük valónak, úgy is beszél. Először kicsit furcsa volt, de be lehet látni, hogy igaza van: nem a rasszjegyek a probléma, hanem az életmód.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 13:30:03

@Askeladden:

"nem a rasszjegyek a probléma, hanem az életmód"

Akkor mért a rasszát mondod, mondjátok, miért nem az életmódját?

A lumpenproli is egy szó, saját jelentéstartalommal, és a cigány is egy szó, a lumpenproliétól nagyban eltérő jelentéstartalommal.

Pótkérdés: az etnikai hovatartozását miért gúnynéven, cigánynak, miért nem romának? Ez neked nem kerül semmibe, ők meg így nevezik magukat.

kill004 2009.02.02. 13:30:31

@Dr. Zerge: "Te is fogyi vagy? Állítottam én valahol is, hogy lehet? Kértem, hogy valaki egzakt, tudományos kimutatást adjon? Ugye, hogy nem. Hát akkor meg mi a túrót akarsz?"
vs.
Dr Zerge:"Egyebekben él ma Magyarországon cca. 6-800.000 roma. Ebből szerinted mennyi a bűnöző? Egy számot, ha volnál kedves!"

"az összes erre vonatkozó kutatás szerint a romák többségéhez hasonló szociális helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munkanélküli, nagycsaládos, komfortot nélkülöző lakáskörülmények között élő) nem cigány népességen belül pontosan ugyanakkora a bűnözők aránya mint a cigányok körében"

Ezt meg simán beszopta? Ha nincs, akkor ez honnan? És ezt miért hiszi?

"Egyébként meg eriggy az USA-ba, és - abszolút nem pejoratív értelemben - próbálj négernek aposztrofálni egy afroamerikait! "

Én ugyan nem. :) Melleslek a feketék 100 a fehérek 99%-a niggerezi a feketét. (Csak úgy egymás között)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 13:38:17

@medve2:

Szerintem itthon is lehet a roma kissebséghez tartozó bűnözőkről beszélni. És kell is. Ahogyan a tót kisebbséghez, a bélyeggyüjtő kissebbséghez, etc. tartozókról is.

Cigánybűnözésről nem lehet.

Ha ezt valaki nem érti, azon én nem tudok segíteni. Ettől még lehet rajta segíteni, és kell is. És persze, legelsősorban is a mindennapi tapasztalatokat kell gatyábarázni. Közbiztonság kell, munkalehetőség kell, élhető városok, falvak, használható, karbantartott, takarított, közvilágított közterek kellenek. Anyagi, szociális biztonság kell. Emberi közösségek kellenek. Mindaz, ami lassan szétrohad ebben a szerencsétlen országban.

És oktatás, oktatás, oktatás. Mert sok mai középkorú, idős ember sajnos már valójában menthetetlen. Melyik melyik mélyszegénységben is,a bűnöző életmódban, a kinrtrekedtségében vagy a kirekesztettségében, rasszizmusban, vagy szimplán a közönyben, a magábafordulásban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 13:39:34

@kill004:

Nyilvánvalóan fogyi vagy. Kérlek, ne pisztergáld tovább a nickemet, amikor a nettel játszadozol!

kill004 2009.02.02. 13:42:30

@Dr. Zerge: Oké zerge, szökkenjen maga is arrébb. Szerencsétlen.

dsc (törölt) 2009.02.02. 13:49:36

@Dr. Zerge:

Bevallom szűz vagyok még abban az értelemben, amiben Te már öntelt faszként láthatóan professzionális biztonsággal mozogsz.

Eddig még senkit nem minősítettem így, még csak hasonlóan sem:

Te egy undorító ember vagy, Te, dr zerge, személyesen.

Karcolt lendület 2009.02.02. 13:55:01

@medve2:
Az oktatásra költsenek csak az adóforintjaimból, ez az én szememben kimondottan prioritás. Minden szinten a cigányok felzárkóztatásától

@Dr. Zerge:
kill004 már válaszolt rá, a "cigány" szó használatának elutasítása egy ultralib , jogvédős legenda, a cigányok is nagyrészt ezt használják magukra, sőt valaki ki is kéri magának, hogy romának nevezzék. Az összetételekben pedig pláne nem sértő, pl. cigányprímás van és 100 tagú cigányzenekar, romaprímás és 100 tagú romazenekar pedig nincs. Ha brazilt, mokkát vagy ilyesmit használtam volna rájuk, az tényleg gúnyos és sértő, a cigány nem, olyanok helyett önérzeteskedsz, akik erre nem kértek. (A nyelvészeti részéről nem szólva, hiába használsz ugyanarra más szót, az az eredetinek úgyis átveszi a pejoratív jelentésárnyalatát.)
Ennyit erről a fasságról.

A mélyszegénységben élő cigányok és nemcigányok között pedig lehet, hogy ugyanakkora a bűnözők aránya, csak ugye nem lehet tudni - nem lehetett rá statisztikát csinálni -, hogy milyen típusú (és brutalitású) bűncselekményekben elkövetők. Az, hogy nincsenek elérhető statisztikai adatok, az is ennek a képmutató, álszent hozzáállásnak köszönhető, így most adatok helyett sejtésekről és szubjektív tapasztalatokról vitázhatunk.

medve2 2009.02.02. 13:57:41

@Dr. Zerge: A miskolci rendőrkapitány azt mondta, hogy a bűnelkövetők kizárólag romák voltak. Vétett vagy nem?

medve2 2009.02.02. 13:59:36

@Karcolt lendület: Renben, egyetértek veled. Csak ha ma ezt egy politikai alakzat nyíltan felvállaja, veszít. Sajnos.Éés nem mentség, csak egy újabb realitás.

dsc (törölt) 2009.02.02. 14:00:03

Csak a többiek kedvéért: A minősítésem nem ennek az öntelt agyament farok nézeteinek szólt. Hanem neki magának.
A hiperagresszív önhittség és az túltengő félműveltség eme nehezen meghaladható koncentrátumának.

medve2 2009.02.02. 14:04:01

@Dr. Zerge: És még valami. Egy közeli ismerősöm cigány. Nagyon kedvelem, társadalmunknak egy nagyon értékes tagja. Engem az egészben az bánt, hogy elképzelem: mit élhetnek át ilyenkor félcigány gyerekei. Illetve ő mit él át, amikor jövőjükre gondol. Ezért is gyűlölöm az általánosítást. Viszont nem tartom megoldásnak, ha homokba dugom a fejem. Értem, amit mondasz az ominózus miskolci kijelentéssel kapcsolatban. De valahol ennek a megközelítésnek a kudarcát is felfedni vélem.

Askeladden (törölt) 2009.02.02. 14:04:05

@Dr. Zerge:

"ők meg így nevezik magukat."

Hát hogy?

www.oco.hu

Országos Cigány Önkormányzat

kill004 2009.02.02. 14:09:24

@medve2: Pedig ezt kell tenni. Ma is van valamennyi pénzecske erre, csak az valahogy útközben elvész. Nagyon jó kezdeményezések voltak, de pénz hiányában megszűntek. Viszont ez az erőltettet integrált oktatás, semmit nem ér.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 14:10:47

@Karcolt lendület:

1. Hogy szerinted mi sértő és mi nem, az éppen annyira releváns, mint az, hogy szerintem mi az. Viszont attól tartok fingod sincs, hogy nagyrészt mit tartanak erről...

2. Igen, négerek is niggerezik egymást. Mégsem szeretik, ha egy főrendőr niggerként emlegeti őket.

3. Cigányzenekar, cigányprímás, hogyne, meg cigánypecsenye, cigányút, sőt, Cigány György. Na és?

Továbbá:
"A mélyszegénységben élő cigányok és nemcigányok között pedig lehet, hogy ugyanakkora a bűnözők aránya, csak ugye nem lehet tudni - nem lehetett rá statisztikát csinálni -, hogy milyen típusú (és brutalitású) bűncselekményekben elkövetők."
Asszem értem, esetleg elfogadható ez a kutatási eredmény, de akkor ha ugyanannyi, akkor a cigók tuti kegyetlenebbek. Hát brávó!

"Az, hogy nincsenek elérhető statisztikai adatok, az is ennek a képmutató, álszent hozzáállásnak köszönhető, így most adatok helyett sejtésekről és szubjektív tapasztalatokról vitázhatunk."

Föl nem foghatom, hogy mi a tökömnek kellene bűnözőkről efféle statisztika? Segíts már, kérlek, mire lenne ez használható? Miért is kéne nekünk efféle adatokról vitáznunk? Hol segítene ez valós társadalmi problémák megoldásában? Ha nem tudjuk egzaktul, hogy a romák hány%-a bűnöző, illetőleg, hogy a bűnözők hány %-a roma, és egyéb tunkolható adatsorunk sincs ezeknek a fránya cigóknak a kegyetlenkedéseiről, akkor nem tudunk segíteni a mélyszegénységben élőkön, vagy mi a fene?

És mondjuk akkor a vallásukat, vagy a világnézetüket nem kellene-e szintén monitorozni?

kill004 2009.02.02. 14:13:39

Azt nem tudom Angliában miért csinálnak az elkövetőkről rassz alapon statisztikákat?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 14:15:26

@medve2:

Ez így zavaros. Szvsz nem az "ennek a megközelítésnek" van itt kudarca. Az állam rohad, nem szolgáltat rendesen, nem törődik a polgáraival, ennek vannak következményei. Nem annak, hogy van ma Magyarországon - legalább papíron - valamiféle kisebbségvédelem. És a legnagyobb baj, ha értelmes emberek is kezdik ezt a két dolgot összekutyulni.

Askeladden (törölt) 2009.02.02. 14:30:07

"valamiféle kisebbségvédelem"

amivel inkább visszaélnek.

medve2 2009.02.02. 14:39:28

@kill004: Nyílván. Igazándiból szakmai kérdés. Csak a lényeg a következő: kell egy miniszterelnök, aki kiálljon és mondja meg: ha egy roma tanulni akar, akkor az állam a te adódból segíti. Mert ha nem így tesz, hatalmas baj lesz. Ehhez kéne bátorság.

medve2 2009.02.02. 14:41:09

@Dr. Zerge: OK, elfogadom, valóban az állam rohadása a legnagyobb baj.

Karcolt lendület 2009.02.02. 15:03:18

@Dr. Zerge:
"Föl nem foghatom, hogy mi a tökömnek kellene bűnözőkről efféle statisztika?"

Talán mert a ha tényekből indulunk ki, akkor esetleg nem ideológiák alapján kellene ilyen fontos kérdésekre megoldást találni.

Bőszen tagadod, hogy az etnikai hovatartozásnak bármi köze van a bűncselekményekhez, csak a mélyszegénységből következik. Ez nem igaz: a környezet erkölcsi normarendszere alapvetően meghatározza, hogy mit tart bűnnek az adott egyén, mit pedig bocsánatos dolognak, ill. mit tartanak sérelemnek és annak megtorlására milyen eszközöket tartanak megbocsáthatónak. A roppant nagyrabecsült USA-ban - ahol nem ennyire szemellenzősek - fel is használják ezeket a nyomozásoknál profilozáshoz, könnyebben behatárolják, fehér, fekete, spanyol, orosz, koreai, stb. követhette el az adott bűntényt. De pl. amikor megjelenik egy hír, hogy két 30-40 fős család baseball ütőkkel és szamurájkardokkal esett egymásnak, szerinted ki az aki nem _tudja_ egyből, hogy roma családokról van szó? Mármint rajtatok kívül, akik szerint nincs tipikus cigánybűnözés.

Azt hittétek, attól hogy nem beszélünk róla, megszűnik a probléma, de a probléma letagadása a megoldásra tett lépések elmaradásához vezetett és most épp a nyakunkba borul az egész szar, ezért a nyüszítés. Legnagyobb sajnálatomra az ésszerűtlen pc elvárásaitok, reflex-szerű megbélyegzéseitek miatt az egész problémával érdemben csak a Jobbik mer még mindig foglalkozni és kap egyre nagyobb támogatást a baromságaihoz, ezt külön köszönöm nektek.

Így a az ideológiátokból adódó társadalmi kísérlet bukásakor érdemes átgondolni, ha az emberek 90-95%-a máshogy látja a helyzetet, akkor bennük van-e a hiba vagy esetleg abban a képzelt világban, amit költöttetek magatoknak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 15:46:20

@Karcolt lendület:

Nem válasz. Miért kell tudnunk, min és hogyan segít, ha van statisztikánk, továbbá miért nem kell statisztika a bűnözők vallásáról, pártpreferenciáikról, egyéb magánügyeiről? Ezeket kérdeztem, ezekre várok választ.

A többi, dolgaiddal nem foglalkozom. Üres blabla, és a többesszámmal nem tudok mit kezdeni, lévén még a lakásban is egyedül vagyok perpill.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 15:47:40

@Askeladden:

Ergo szüntessük meg? És ne a visszaéléseket? Rendkívüli ostobaság.

eeepunk 2009.02.02. 15:57:18

Az index újabb csúsztatása: index.hu/politika/belfold/borsodiizom9/

"A Draskovics-nyilatkozat után Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere azt mondta, hogy hétfőre megoldódik a kérdés, ha Draskovics miniszter akar maradni.

Nos, már vasárnapra megoldódott: a miskolci kapitányt visszahelyezték pozíciójába. De mi történt a szocialista párton és a kormányon belül ezekben a napokban?

A háttérben az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete áll, ami kőkeményen lobbizott Pásztor megmentéséért – és az MSZP egyik legnagyobb taglétszámú szervezeteként jelentős a zsarolópotenciálja. BAZ megye 16 képviselőt küldött 2006-ban a parlamentbe, így majdnem 10 százalékát teszi ki a 188 fővel üzemelő szocialista frakciónak.

És ami még hangsúlyosabb: az MSZP legfontosabb döntéshozó szerve, a 650 küldöttet tömörítő kongresszus 16-18 százalékát adja Borsod-Abaúj-Zemplén. És ez még nem minden. Számos megyétől eltérően e küldöttek nem szoktak szétszavazni, hanem egységesen támogatnak vagy épp gáncsolnak egy ügyet. "

Az én olvasatomban eszerint a zsaroló BAZ maszoposok rasszissták, ám az ország véleménye ezzel ellenkező, Drazsé helyesen cselekedett, bla-bla.

Karcolt lendület 2009.02.02. 16:21:54

@Dr. Zerge:
Leírtam, de úgy látom, nem sikerült feldolgozni.
Azért mert a bűnelkövetés típusai, módjai és az emberek etnikai hovatartozása közt van összefüggés.
Mert szakmailag releváns információ még az elkövető bőrének a színe is.
Mert ha vannak statisztikai adataink, az segít a megfelelő megoldás keresésében, akár bűnüldözésről, akár oktatásügyről van szó.
Ha nincs, akkor csak ilyen végtelen, sehova nem vezető ideológiai vitákat folytathatunk.

trewq 2009.02.02. 17:03:37

Melyik fasszopó indexes köcsög megy majd a sittre, mert folyamatosan "cigányozó" jelzővel rágalmazza a főkapitányt? Vagy Spéder et. majd kihúzza őt a szarból?

trewq 2009.02.02. 17:06:12

Mindenkinek ajánlom a Tolerancia haláltábora South Park epizódot.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.02. 17:06:28

@Karcolt lendület:

" a bűnelkövetés típusai, módjai és az emberek etnikai hovatartozása közt van összefüggés"

Szakmailag releváns egy fülöncsípett bűnöző bőrszíne? Milyen szakmailag, ember?!

Nem fontos tovább beszélgetnünk.

heima (törölt) 2009.02.02. 20:53:22

@KA_Steve: azzal kel sajnos szembenézned h egy balfasz vagy, egy a sok szabványsegg közül
süti beállítások módosítása