Távvezérelt csodavilág
2009. február 06. írta: dobray

Távvezérelt csodavilág

 Belefáradván az ideológiai harcba és a munkába, nemrég pár napra hátrahagytam megkergült hazámat és többedmagammal egy Németországban tanuló ismerősömet látogattuk meg - filmszemle és miskolci cirkusz helyett. A városnézések, sörözések, beszélgetések és a kamionok éjszakai, autópályás kerülgetése mellett a legnagyobb élmény a hamburgi Miniatur Wunderland, a világ legnagyobb terepasztala volt. Mindenkinek ajánlom, aki kiskorában vonzalmat érzett a si-hu-huk iránt, és nem bírván magával, már két héttel karácsony vagy a szülinapja előtt föltúrta a lakást, hogy megtudja, milyen mozdonyt kap a kisvasút-készlethez. 

 A 900 négyzetméteres, de 1800 négyzetméterre tervezett álomvilág megtekintése minimum három óra. A leghosszabb vonat 14,51 méteres. Sok a kisgyerek, akik nem engedik oda a felnőtteket a nyomogatható gombokhoz. Az egészben mégis a vonatok a legkevésbé érdekesek: a körítés az igazán fantasztikus. Nyilván jól szórakoztak a készítők az építkezés közben. Mozgó autók, amelyek indexelnek a kanyarban, szabadtéri fesztiválkoncert backstage-dzsel, negyedóránként beköszöntő éjszaka, tűzoltók, akik eloltják a tüzet, szeretkező párok a hegyoldalban meg az irodában, valamint ilyesmik (ki találja meg, mi a poén a képen?):

Persze a gát mögött felduzzasztott folyóból meredező templomtorony egyből a romániai falurombolásra emlékezteti a magamfajtát, ellenben jópofa, hogy a víz alatti romban a szellemek épp gyűlést tartanak:

 De nem rossz a kikötő sem, ahol egy hajó jön-megy, valamint Hamburg városának reprodukciója kicsiben hidastul, tornyostul, kikötőstül és focistadionostul, ahol épp szünet van, és folyamatosan villannak a vakuk.

  A terepasztal készítői pedig sajátos módon jelzik, hogy képzeletük nem ér véget az alkotás szélénél, a stadion előtt. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül kettévágtak pár modellautót. Tuti, hogy ugyanígy belezték ki a matchboxokat gyerekkorukban. A vége felé már fárad az ember, amire a lezuhanó ejtőernyős, az ufók és zsúfoltságnak köszönhetően nem épp élethű módon a amcsi tengerparti város szélére épített kilövőállomás (ahonnan el is lehet indítani az űrhajót) csak rátesz egy lapáttal. Skandináviában még csinálhatunk bányarobbantást, Svájcan pedig egy barlanglakó törzs próbálja megakadályozi, hogy a metró- (illetve alagútfúró) pajzs befúrjon hozzájuk.

  A csúcs azonban a vezérlőpult, itt napi nyolc órában, fizetésért játszanak vasutasdit az irányítók. Talán egy idő után unalmas, de mégsem lehet rossz munka.  Meg kellene őket hívnunk, ugyan, tegyék rendbe a magyar vasutat is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr90923471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 13:01:43

öööö tankra nem emlékszem.... viszontrohamrendőrök vannak a hamburgi stadion makettjénél :)

Necoure Yamaki 2009.02.06. 13:08:49

Vagy leglább egy kis válság hangulat.

Bell & Sebastian 2009.02.06. 13:21:28

Rimini mellett is van egy szabadtéri, de ez jobb! Sinsheimben meg nem makettek vannak. Vagy a bécsi Műszaki Múzeum?

Ha már Kulturkampf...

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.02.06. 13:43:28

Azon gondolkodom, hogy tartják tisztán ezt az egészet. Hogy portalanítják, és miért nem algásodik a vizesblokk.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 13:47:29

Egyébként az egész cucc nagyon németes... Én egyébként szimpatizálok velük, sőt, háromnegyed részben némethoni őseim is vannak, tehát vannak bizonyos láthatatlan kötelékeim ehhez a néphez.

A németekre a közhelyes megállapítás szerint ridegség, precizitás, nyárspolgáriasság a jellemző. Pedig szerintem egy másik szinten van bennük egy adag gyermeki, kicsit infantilis vonás is, gondoljunk csak a kerti törpék vagy a megalomán terepasztalatok kultuszára.

A németek, főleg a világháború utáni agymosás miatt olyanok ma, mint Európa óriáscsecsemői. Jól élnek, jól elvannak, nem bántanak senkit, sőt, mindenkivel barátságban lennének. Még önmagukkal is. Az osztrákokkkal ellentétben a "nagynémetek" teljesen normális arcok.

is 2009.02.06. 13:53:11

van néhány technikai adatod? milyen méretarányú vonatok járnak?

a video közepén egészen NDK-s az aláfestőzene, jót röhögtem rajta.

Tapmancs 2009.02.06. 13:57:17

Az a poén a képen hogy nyitott budiajtónál sz*rik valaki?

S0und 2009.02.06. 14:00:32

Nem akarok beszólni a kedves cikk post-olónak, de mi értelme van a cikkben nagy felbontású képeket kicsinyítve kipostolni:

1600px × 1200px (átméretezve: 301px × 228px)
1600px × 1200px (átméretezve: 333px × 250px)
1600px × 1200px (átméretezve: 337px × 253px)

stb

Szóval mi értelme van ekkora felbontású képeket a töredékükre leméretezni, és még "esélyt se adva" az átlag user-nek hogy megnézhesse eredeti méretben. Profi kivitelezés mondhatom.

catica 2009.02.06. 14:19:47

Ilyen nekem is van itthon, csak én nem sztárolom magam...
Ez elég amatőr, ha felhívtak volna szívesen segítek..:)

rgranc 2009.02.06. 14:29:17

@S0und: valószínűleg a képminőség miatt... :)))

LongJohnHolmes 2009.02.06. 14:29:22

@Necoure Yamaki: Tényleg. A vasutassztrájk bemutatását is lehetne. Occso, nem kellenek mozgó vonatok meg utasok sem. Meg van spórolva az irányítóterem is :) Mehetnek sörözni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.06. 14:48:27

Ehhez nem kellett volna olyan messzire utaznod. Keszthelyen is van egy ilyen múzeum, nemrég nyílt:

www.vasutmodellmuzeum.hu/index2.html

Nem tudom, hogy hány négyzetméter, de annak a hatalmas épületnek a legfelső szintje egy nagy terepasztal, több területre szakaszolva. Vannak magyar vidékek és németek is, gondolom kapcsolatban állhatnak az általad látogatott műzeummal, mert nagyon hasonló a látkép :-)

Az Eleai Vendég · http://iqblog.blog.hu/ 2009.02.06. 14:51:25

Én sosem értettem, miért tartják fafejeknek a németeket. Kevés olyan elszállt figura szaladgált a Földön, mint ETA Hoffmann, vagy akár Hegel.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 14:54:32

@S0und: Mert nem értek hozzá. Télleg. Beillesztem, oszt jónapot.

Fedor,
A keszthelyiről nem tudtam, de nem is a terepasztal miatt mentünk, cask mellékesenmegnléztük. de majd egyszer a keszthelyit is megnézem :)

catica: 900 négyzetméteren biztos nincs neked sem. Kisvasutam meg nekem is van.

is: Asszem, A0-ás méretű.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 14:55:28

@Tapmancs: megnyerted a szakszervezeti vállbaveregetést. És újságot olvas.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 14:56:14

@patrona-: ezen mi is gondolkodtunk. Talán szellőt csinálnak, ilyesmi lehet.

Toymao 2009.02.06. 15:01:50

@is: A júliusi és az augusztusi Indóházban elég részletesen írnak róla, a júliusiban van néhány technikai adat is, akit érdekel:

Méretarány: H0 (1:87), nagyméretű műtrágy-modellek: 1:150
Vágányhossz: 12.000 m
Vonatok száma: 830
Leghosszabb vonat: 14,51 m
Jelzők: 900
Váltók: 2.200
Számítógépek: 40
Izzók, LED-ek: ~300.000
Épületek, hidak: 3.500
Figurák: 200.000
Autók: 5.500
Fák: 215.00
Munkaórák (2008. közepéig): 625.000
Alkalmazottak: 162
Költségek: € 8.700.000
Jelenlegi alapterület: 1.150 m2
2015-ig tervezett modellalapterület: 2.300+ m2
Jelenlegi motívumok (átadás időpontja):
1. Harz, német khg. (2001. 08. 16.)
2. Knuffingen, jell. német város (2001. 08. 16.)
3. Ausztria, alpesi táj (2001. 08. 16.)
4. Hamburg (2002. 11. 22.)
5. USA (2003. 12. 08.)
6. Skandinávia dán, svéd és norvég motívumokkal (2005. 07.)
7. Svájc (2007. 11. 12.)

Tervezett motívumok: repülőtér, Franciaország, Olaszország

Remélem minden adatjunkie megkapta a fixét. :)

catica 2009.02.06. 15:04:42

@dszg: Csák vicc vót tesó, sajnos nekem még meccsboxom sem van..
Oszt a humorod kinnt maradt?

Toymao 2009.02.06. 15:04:59

@dszg: Én úgy tudom, több mint 1000, (lásd táblázat) és H0-s lesz, az A0 az ívméret (mielőtt a nálam csúnyábban esnek neked a nagyszámú, az ország és személyes biztonságodra igen veszélyes modellvasút-trollok). ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.06. 15:08:00

@dszg: "de nem is a terepasztal miatt mentünk, cask mellékesenmegnléztük. de majd egyszer a keszthelyit is megnézem"

Mi se azért mentünk (eredetileg a kastély volt a cél), csak ajánlották, hogy ez is van. Egyébként a múzeum háromszintes, és az alsó kettőn vadászati kiállítás van, kitömött állatok minden mennyiségben a világ minden tájáról, azt is érdemes megnézni, mert szépen megcsinálták.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 15:33:35

@catica: bocsesz, néha télleg elhagy a humorérzékem.

Akkor télleg H0, pedig régen nagyon otthon voltam a modellvasútban, kicsit kiestem a praxisból...

2009.02.06. 16:14:04

H0. A keszthelyit meg mindenki nézze meg :) Mert az jó nekünk.

Németországban majd minden kicsit nagyobb településen van ilyen, amikor legutóbb kint jártunk négy kisvárosból négyben volt :)
Ott van kultúrája a vasútnak, nem úgy mint nálunk :(

Nálam a kertben mennek a vonatok, meg parkolnak a hajtányok, és én is fogadok látogatókat :) A helyi óvodából jönnek időnként a gyerekek, természetesen ingyen ámulhatnak :D

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 16:16:55

óóóó, visszamegyek óvodába, és akkor ingyen ámulhatok

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.06. 19:10:00

"...amire a lezuhanó ejtőernyős, az ufók és zsúfoltságnak köszönhetően nem épp élethű módon a amcsi tengerparti város szélére épített kilövőállomás..."

hol a zufó...?
nem látom...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.06. 19:13:46

@ufó - a kibertér trubadúrja: hát, azt nem fotóztam le... lóg a plafonról Hamburg felett.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.06. 20:53:08

@dszg: Jó, megvárunk míg visszamész lefotózni,

Humgor 2009.02.06. 23:14:53

Itt egy másik csoda: ez Berlinben van, hasonló mérteben


www.loxx-berlin.de/

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.07. 09:40:05

@dszg: köszi!

klassz, ahogy a népek összeverődnek és bámulnak felfelé...
:)
süti beállítások módosítása