Nincs Hunvald-ügy?
2009. február 10. írta: spanyol'

Nincs Hunvald-ügy?

  A reakciósoknak is lehet gyereknapjuk: egy szocialista polgármester őrizetbevételéről szóló poszt kifejezetten jól mutat a „Börtönbe jut a gyilkos komcsi” című írás fölött. Szép napunk van, csak így tovább.

 Aki nem tudná: Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros MSZP-s polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette. A vád: bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó bűncselekmények – többek között csalás, csalás kísérlete, hivatalos személy általi vesztegetés, illetve magánokirat-hamisítás. Január végén az ügyészség már bűnszervezetben elkövetett  csalással gyanúsította meg Gál Györgyöt, Erzsébetváros SZDSZ-es politikusát. Bűnszervezethez pedig több ember kell, várható volt tehát, hogy a hétfői, tanúkénti kihallgatás bilincselésbe torkollik.

 Röviden az ügy:

 A játék egyszerű volt. A fiúk több önkormányzati ingatlant úgy értékesítettek, hogy az értékbecslő által megállapított, a valós piaci értéknél jóval alacsonyabb áron adták el. A vállalkozó az ingatlanokat rövid időn belül jelentős haszonnal, az ingatlan valós értékén adta tovább. A különbözeten meg riszteltek.

 Mennyi?

 Erzsébetvárosnak eddig összesen 970 millió forint kárt okoztak a manipulációk, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke 305 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. A polgármester és körének ügyei nyílt titokként kezelték a kerületben. Aki meg akart magának vásárolni egy önkormányzati bérletet, vagy társbérletet akart egyesíteni, annak tejelni kellett.

 Ki az a Hunvald György?

 Pesti, 44 éves négy gyerekes családapa, Gödöllön, az agráron végzett a rendszerváltás évében. Diploma után ott maradt egy évet, aztán saját vállalkozásba csapott, de az se tartott sokáig. Inkább a politikába ásta bele magát. 1994 márciusában jó érzékkel csatlakozott a választásokra készülő MSZP-be. Mint ifjú titán, szegény Horn Gyula kormányzó csapatába nem fért bele, ezért helyi szinten akarta kifutni magát. 1995-ben már bekerült a VII. kerületi párt élcsapatába, amit egy évvel később az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő RT elnöki székével díjaztak. Mint jó gazdasági szakember 1998-tól már gazdaság alpolgármester. Az Orbán-kormány idején még mélyebbre ásta magát a párt szervezetben, 2000-től ő vezette az MSZP VI.-VII.-VIII.-központi alapszervezetének küldöttcsoportját, sőt a jónevű MSZOSZ-nek is tagja lett. 2002-től pedig polgármester.   Sőt, ő lett a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács elnöke is. Ezt nem értem, miért. A hetedik kerület azért még nem az agglomeráció. Életrajzából az is kiderül, hogy sportemberként, 2004-ben büszkén vállalta az MTK felkérését a társadalmi elnöki pozícióra. Az ÉFOÉSZ, a Magyar Vöröskereszt és a Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagja. Angol nyelven középfokon beszél.

 Azt hiszem, most az angolra nem lesz nagy szüksége. Azt nem tudjuk, hogy most mit mond bent az ügyészségen, néhány hónapja viszont még magabiztosan nyilatkozott a helyi tévében arról, hogy „az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen.”

 Hunvald a neten

A polgármester úr még január végén is bőszen válaszolgatott netes kérdezőknek arra, hogy melyik házat, mikor és hogyan tudják megvenni a bérlők. Sőt még állatnyomozó brigád felállításával kapcsolatban is fogadott el jótanácsokat az MSZP hetedik kerületi topikjában.  Bár a netes forumot böngészve úgy tűnik, hogy a Király utca 11. lakóinak nem sikerül megolajozniuk az ügyintézést, mert a kerületnek nem akaródzott eladni a bérleményt az ott lakóknak.

 Hogy kik alszanak nehezen el ma este? Hát mondjuk ők.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr73934744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.10. 16:01:15

Mi a helyzet akkor a másik polgármesterrel? Verók úr térdére is ráver a rendőrség?

elfelejtette 2009.02.10. 16:02:01

Verók Istvánék ehhez a körhöz tartoznak?

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.02.10. 16:07:51

Nézem az arcképtablót, nem hogy egy kerületet, de egy törött ásónyelet nem bíznék ezekre.
Szerintetek érdekes egybeesés, vagy valami készül a háttérben?
www.stop.hu/articles/article.php?id=450697

reality 2009.02.10. 16:15:18

@Karmadealer: Ja, a fidesznyikek már megint gáncsoskodnak. Ezek meg nem tudnak tenni semmit a haza felvirágoztatásáért. :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.02.10. 16:23:48

Nekem igazából az időzítések tűnnek tudatosnak: vö. fletó 296. programjának ltáványos bejelentése (adócsomag reloaded) - kit érdekel, amikor polgit visznek vasban?
Szóval nem lennék meglepődve ha az előre betárazott balhék a látszatkormány újabb előadásainak premierjeihez lennének igazítva.
Viszont az életnél nagyobb forgatókönyvíró nincs: múltkor a miskolci rendőrkapitány mellett kiálló város adott gyomrost a kormánynak, de akkor még ment az elfojtott sziszegés, most pedig ez a veszprémi gyilkosság, és hopp, kikerült a libsi tolerancialemez a wurlitzerből.

Necoure Yamaki 2009.02.10. 16:25:56

Cusit akarom! Cusit akarom! Cusit akarom!

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.02.10. 16:31:27

az a nagy budos helyzet, h ebben az orszagban nemcsak ciganybunozes van, hanem szocialistabunozes is.

Bummer 2009.02.10. 16:38:18

Undorító ez a cikk. Meg az ügyészség is.
Hol van az ártatlanság vélelme?
Hogy lehet valakit rögtön bűnösnek kikiáltani, mielőtt bármi vizsgálatot lefolytattak volna?

elfelejtette 2009.02.10. 16:40:59

@Bummer:

Az előzetes arról szól, hogy megalapozott a gyanú, és a gyanúsított részéről tartani lehet szökéstől, bizonyítékok eltüntetésétől, összebeszéléstől, egyéb, a nyomozást hátráltató cselekménytől. A bűnösséget a bíróság mondja ki.

zoli29 2009.02.10. 16:43:41

Persze a 16 órai HíradóWeb meg sem említi az ügyet. Azt viszont igen, hogy Tompos Kátya nem vesz részt az Euróvízión...

homoródkarácsonyfalvi 2009.02.10. 17:00:49

@osborne: Meg bizony! Főleg ha meg kelle szavazniuk egy igen nagy adóemelést, meg egy új költségvetést várhatóan.Szerintem meg fogják szavazni, nekem erről szól a történet.

tevevanegypupu 2009.02.10. 17:06:36

Csodalatos. Csak igy tovabb. Legszebb orom a karorom, bar kis urom is vegyul beleje..vajon miert bukott le? Kinek nem adott eleget, hogy elkaptak?

oakeshott 2009.02.10. 17:08:01

Érti valaki, hogy a Fidesz miért nem támogatta az önkormányzat feloszlatásáról szóló MDF-es indítványt? Mert az MSZP és az SZDSZ esetében világos...nyakik benne vannak. De a Fidesz?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.10. 17:09:32

Ne bántsátok Gyurit, ő egy mintaállampolgár! :)

"A főügyész arról is beszámolt, hogy Hunvald György kihallgatása folyamatban van.

Közlése szerint a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen a polgármester panasszal élt.

Kitért arra, hogy a főügyészség már hétfőn kereste Hunvald Györgyöt, hogy gyanúsítottként hallgassa ki, de nem találta.

Miután a polgármester értesült arról, hogy keresik, kedden jelentkezett a hatóságnál. "

Ilyen egy rendes ember, na!

Bummer 2009.02.10. 17:10:04

@oakeshott:
Miért kellett volna támogatnia? Hogy megszűnjön a befolyása, rálátása arra, hogy mi történik a kerületben? Hogy esélye se legyen megakadályozni?

Az MDF mestere a szardobálásnak.

osborne 2009.02.10. 17:22:11

@homoródkarácsonyfalvi: egész sűrű akkor a progi, holnap lesz Cusi 'vallomás' is

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=257754

oakeshott 2009.02.10. 17:22:58

@Bummer: és akkor mi a helyzet a Parlament feloszlatásával? az miért más?

Ha a Fidesz hozzájárulna az önkormányzat feloszlatáshoz, akkor egy új választással megnyerné magának a kerületet. Akkor talán nem lenne nagyobb befolyása a dolgok alakulására?

Bummer 2009.02.10. 17:27:38

@oakeshott:
Mert a parlamentnek más jellegű a funkciója, mint egy helyi képviselő-testületnek.
Konkrétan a parlamentben az ellenzék dísznek ül ott, a képviselő-testületben viszont tényleges felügyeletet tud gyakorolni a kerület ténykedése fölött.

Az, hogy a képviselőtestület feloszlatása milyen eredménnyel járna, az viszont nyitott kérdés.

oakeshott 2009.02.10. 17:34:00

Még mindig nem értelek. Jelenleg valószínűleg adott lenne a többség a feloszlatáshoz, de egy próbát mindenképpen megérne: ha összejön, akkor a Fidesz vezetheti a kerületet, ha nem: akkor megtarthatja a jelenlegi pozícióit.

Miért nem tesz egy próbát? Fel sem merül benned a lehetősége, hogy esetleg a Fidesz is benne van az ingatlanmutyikban?

elfelejtette 2009.02.10. 17:44:43

Egyébként végigtekintve így a januári és február elejei eseményeket, erős évkezdet volt ez a kormányzópártoktól (jójó az SZDSZ formailag nem az, de én mégis annak veszem).

Gázkrízis, gazdasági válság és az azzal kapcsolatos ingyencirkusz, a polkorrekt értelmiség látványos csődje az etnikumhoz köthető bűnesetek kapcsán, ingatlanpanama miatti feljelentések két budapesti önkormányzat esetében is, szóval...

Nem lett volna jobb egy előrehozott választás?

Egyszerűen nem értem, mire számítanak még, hogy miből gondolja a jelenleg hatalmon levő politikai elit, hogy az idő neki dolgozik....

Művészlélek 2009.02.10. 17:51:04

Gyuri úr megdöbben.
2008. december 9., kedd 10:46

Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere megdöbbenésének adott hangot közleményében, miután megtudta, hogy csalás és más bűncselekmények gyanújával letartóztatták [1] Gál Györgyöt, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, a kerületi SZDSZ-frakció vezetőjét. "Reméljük, Gál urat ez a folyamat tisztázza a gyanú alól. Egy ilyen ügy minden szorgalmasan és keményen dolgozó választott képviselő munkáját beárnyékolhatja" – folytatódik Hunvald úr közleménye.

Szinte látom, ahogy a legalább hat éve zajló ocsmány ingatlanpanama ügyének árnyéka egyik pillanatról a másikra hirtelen rávetült a nemcsak szorgalmasan, de keményen is dolgozó erzsébetvárosi választott képviselő urak és asszonyok, köztük is elsőként Hunvald úr sokéves munkájára, ő pedig összerezzent a kínos tehetetlenségtől. És eszembe jut, mi milyen kínosan éreztük magunkat a riportertársammal, amikor pontosan másfél éve Hunvald úrnál jártunk.

index.hu/velemeny/eheti/hun081201/

Téglagyári Megálló 2009.02.10. 17:53:10

@elfelejtette:

Csak a Király utca választaná el őket, de az inkább összeköt.

elfelejtette 2009.02.10. 17:58:48

@oakeshott:

"Miért nem tesz egy próbát? Fel sem merül benned a lehetősége, hogy esetleg a Fidesz is benne van az ingatlanmutyikban? "

Komoly esély van rá, hogy fideszes önki képviselők is benne voltak, de legalábbis tudtak róla. Nem hiszem el, hogy miközben egy csomó zsurnaliszta ezen a témán pörgött évek óta, és az ellenzéknek csak most tűnt fel a dolog.

oakeshott 2009.02.10. 18:02:13

@elfelejtette:

Hát igen, a HVG már 2006-ban bedobott egy tényfeltáró cikket erről.

Mindenesetre furcsa, hogy a Fidesz nem röpül rá az ügyre...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.10. 18:04:19

@oakeshott:
Nézze Mihály, éppenséggel benne lehettek.
De ha így van, akkor már csak kibukott volna.
És ha így van, akkor a testület feloszlatásának meggátlása sem gátolná meg a lebukásukat.

Tehát, ha benne is van a fidox a mutyiban, azzal nem magyarázható szvsz, a testület feloszlatásának megakadályozása. Más lesz a magyarázat.

Wawel (törölt) 2009.02.10. 18:10:48

Egy kis sajtószemle. Hogyan szerkesszünk címlapot?

• HírTV: Őrizetben az MSZP-s polgármester
• MNO: Őrizetben Erzsébetváros MSZP-s polgármestere
• Index: Őrizetbe vették a VII. kerületi polgármestert
• Origo: Kicsúsztak Hunvald kezéből a bérlakások
• NOL: Bedőlt a cége? Eltakarítja Erdélyi!

:) :) :)

oakeshott 2009.02.10. 18:11:29

@tölgy:

Akárhogyan is legyen, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy miért hagy ki egy ilyen ziccert.

osborne 2009.02.10. 18:12:46

kimaradt: Népszava: semmi

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.02.10. 18:22:16

azért nem ájulnék el egészen. ferenc keményen üzen a párton belüli önkormányzati lobbinak. semmi más.

states 2009.02.10. 18:25:49

Tudom, hogy telhetetlen vagyok, ráadásul pont egy ilyen napon, amikor végre egy 56-os sortüzet vezénylő után Hunvald Gyuri is belülről ismerkedik börtönviszonyainkkal, de mint terézvárosi lakos erősen érdekelt vagyok a Fővárosi Közgyülésnek egy a Gyorskocsi utcába kihelyezett ülésében...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.10. 18:36:32

Hogy a Fidesz miért nem repül rá? Mert színjáték az egész "nagy fideszes tényfeltárás a nemzet megnyomorításáról". Hát azért nem, mert kötésig jár a fidesz is a korrupcióban! A 20 év arra jó volt, hogy a politikai elit megértse: kurzusok jönnek-mennek, nem kell kinyírni egymást, ma én, holnap te. Ennyi. A többi csak ingyencirkusz a parasztnak. Magamat is beleértem.

tevevanegypupu 2009.02.10. 18:38:45

Ha a fidesz is benne van akkor miert nincs egyelore a vadlottak kozott fideszes? Ki van zarva, hogy ne rantanak magukkal oket ha kozuk van hozza.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.10. 18:43:14

Ezek egymásnak estek, pedig még csak most fogyott el a mogyi:

"Irigység, gyűlölet és bosszú - ezek motiválják a pécsi MSZP vezetést"

www.pecsinapilap.hu/?id=38198

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.10. 18:48:33

@tevevanegypupu:
Nem tudhatjuk, hogy áll a nagy mindenkit (értsd: választókat) átverő játszma: szerintem kapnak cserébe valamit, vagy már kaptak. Ezt a balhét most a ballib viszi el, egy másikat meg a fidesz.
Nincsenek illúzióim egyik oldallal kapcsolatban sem. Az azért vicces, hogy pl. az MTV-székház ügyét legmélyrehatóbban a Bumeráng tárgyalta ki, nem? Az nem valami titkos paktumra utal az ortt-s többpártiak között? Annak pl. miért nem ment neki a fidesz? Helyette az a sajtótáj témája, hogy gyucsány tina turneren volt, elismerte, de nem kért bocsánatot. Na abbahagyom, inkább megyek játszani a gyerekemmel...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.10. 19:02:15

@tölgy:
Pécsi vagyok és az illető egyéni választókerületében lakom. Gyakran írtam neki kisebb ügyekben, kértem a segítségét (kutyaszar, fekvőrendőr, játszóterek, stb) hónapokig semmi válasz. Akkor berágtam és 150* elküldtem neki ugyanazt a levelet. Na akkor képes volt egyet válaszolni és megígérte, hogy hamarosan érdemben is foglalkozik a kérdéseimmel. Ennek cirka 2 és fél éve. Nézd meg az iwiwen: repcsi, moci, kabrió - meg baloldali értékek! Muhaha:) Ennek a parasztnak is csak azóta fontosak az erkölcsi értékek, mióta fogy a levegője - és a pártos állásokból befolyt zsé.

tevevanegypupu 2009.02.10. 19:05:07

@szemtanu:
Nem ertem miert baj, hogy Gyurcsany elment Tina Turnert nezni? Nyilvanvalo, hogy egy miniszterelnok sok mindent megengedhet maganak, kepmutatas lenne ha most hirtelen "osszehuzna" magat es nem menne sehova mert valsag van. meg akkor is, ha reszben o maga okozta. Ez nem problema illetve nem ez a problema.
Hogy ki milyen ugyben van benn az viszont csak talalgatas. Megertem, ha azt szeretnek elhitetni, hogy minden politikai part korrupt, hogy minden politikus egyforman csalo. Nem igy van..Sokan vannak az szdsz-ben, mszp-ben, fidesznel..stb..akik ha nem is kuzkodnek mindennapi gondokkal de nem is alltak be a korrumpalhatok koze.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.10. 19:19:57

@tevevanegypupu:
Nincs baj a koncertre menéssel, azzal van a baj, hogy a fidesz erről sajtótájékoztatót tart, odadobja koncnak, hogy legyen min csámcsogni az igazán lényeges dolgok helyett. Érted?

Másrészt: de, a többség korrupt, már akinek módjában áll. Tisztelet a kivételnek. Aki nem az, annak vagy nincs hatalom a kezében, vagy, megengedem: tényleg tisztességes.

states 2009.02.10. 19:24:03

Szokásommal ellentétben megnéztem a két kereskedelmi híradót félhétkor, Hunvald őrizetbevétele 17.45-kor került sorra mindkettőnél, és főleg abból állt, hogy romos házakat mutogattak. Külön kíváncsi leszek a királyi tévére...

reality 2009.02.10. 19:28:48

@tevevanegypupu: Amúgy végig lehet olvasni a Hetiválasz tényfeltáró sorozatát ebben a (két) ügyben. Azokban kiderül, hogy az ellenzéknek nem sok köze van a panamákban, de szerintem sem voltak buzgók az ügyben (hogy kiderülődjön).

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.10. 19:34:46

mögtaláltam, hogy mijért nincsenek még fideszesek a vádlottak padján..., azér' mer' a rendőröknek egyszerűen nincs idejük dolgozni...

két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak, a térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják, s már a nap is lenyugoszik, feltámad a szél, a közelbe' felvonyít egy állat...
s akkor a zegyik rendőr odafordul a másikhoz: - na, ebből nekem elegem van! a legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs...

Wawel (törölt) 2009.02.10. 19:39:55

Az Index a Népszava színvonalán: sürgősséggel eltávolították a lecsukott szoci polgármestert a címlapról.
Ellenben Tompos Kátya vagy ki a faszom az ott van.
Ejnye gyerekek, legalább a fejeteket dugjátok ki a szarból...

tanarseged ur 2009.02.10. 19:46:40

"Erzsébetvárosnak eddig összesen 970 millió forint kárt okoztak a manipulációk, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg"

Számoljunk:
- 970 milliós kárt okoztak;
- és ha nem állítják meg őket, akkor összesen 0,97+1,6 = 2,57 milliárd Ft-os kárt okoztak volna;
- és mindezt csak Erzsébetvárosban...

Na, ezt vessük össze a kormány által a rendőri jelenlét és a közbiztonság erősítésére szánt 2 milliárddal.

Ma este különösen demagóg hangulatban vagyok (a hétvége utóhatása), ezért így is megfogalmazom:

Több Hunvald = kevesebb közpénz = kevesebb rendőr = több gyilkos bűnöző és kevesebb értékes ember.

A halálbüntetés visszaállítása ellen nálam már csak az szól, ha esetleg Hunvaldékat Sztojkával és Raffaellel közös cellába teszik.

Mielőtt bárki offtopikolást emlegetne, vessen újra egy pillantást a fenti "egyenletre". Ott az összefüggés.

states 2009.02.10. 19:57:08

Na megemelem a kalapom a királyi előtt, szavunk nem lehet, kimerítő tájékoztatást kaptunk Gyurink viselt dolgairól mind képben, mind hangban, ráadásul egy mukk sem hangzott el Fletónak a Magyar Hírlap ellen meghirdetett szerintem teljesen ostoba bojkottjáról. Csak nem valami csoda készülődik kies hazánkban?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.10. 19:59:46

@states:
Nem csoda, csak elérkezett az idő segget váltani a meghélhetési újásgíróknak. Már az sem tartja őket össze, hogy vasárnaponként egy zsinagógában ajvékolnak.

tevevanegypupu 2009.02.10. 20:09:30

@szemtanu:

a fidesz nem mindig jol kommunikal, neha olyan erzese van az embernek, hogy nem tudnak kulonbseget tenni fajsulyos ugyek kozott..Nem mindig korrupciobol ered a hirtelen jomod. Egy kepviselonek eleg jo jovedelme van, tul sok kedvezmenyt kapnak, ha par evig sikerul megkapaszkodniuk nyilvan eleg sok minden osszejon. bar ki tudja, ha az ember megnezi mondjuk Fodor vagy Lendvai Ildiko, Navracsics vagyonbevallasat. Van akit az ugy hevit es nem az azzal kapcsolatos lehetosegek.(:

@reality:

ugy tudni a fidesz nem szavazott meg egy csomo eladast, gondoljak ez untig eleg bizonyiteknak..

Bell & Sebastian 2009.02.10. 20:16:42

Én ütöm a te zsidódat, te ütöd az én zsidómat!

(folyt. köv. ...)

states 2009.02.10. 20:35:15

@tevevanegypupu:
A Fidesz kommunikációja mindig kétségbeejtő volt, akárcsak Orbán személyzeti politikája, és ez most sincs másképp. A Tina Turner koncerttel sikerült egy jó nagy öngólt lőni, gondolom ennek a fogyatékos Szijjártónak az ötlete volt, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor nemhogy uborkaszezon nincs, hanem millió lehetősége lenne a Fidesznek ütni-vágni Gyurcsányt és kormányát. Ehelyett égetik magukat, az embernek időnként sírni lenne kedve...

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:48:10

"az MTK felkérését a társadalmi elnöki pozícióra"


Uye-ugye.... Amott Gázát gázolják le, emitt a Zsidónegyedet lopják szét, UGYANAZOK !

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:51:38

Baromira zavar a NEVE:

H U N -wald.

Aki HUN- az nem -wald ! Erről még izlandi sagák is regélnek, vizigótok rémmeséi

és osztrogótok diadal-énekei szólnak róla.)

Ilyen még a FINNUGRÁLÓ (!) HUNFALVY Pál, aki nevének szögesen ellentmondott pályafutásával - magyarázat: Hunsdorferről magyarított....

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:52:39

@morpho:

Pedig rámézésre piti kis tolvaj.

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:55:18

@dszg:

Ügyészség évekig baszta a rezet, SEMMIT SEM CSINÁLT!

Érdekes összefüggést látok Dr. Kovács Tamás Lf.Ü. rövidesen megüresedő trónja

ÉS

a hirtelen nagy ügyész nyüzsi között!

Nyomozó főügyész akar lenni a Legfőbb ?!

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:56:29

@nénike:

Verókot már meggyanúsították, az MÁR KÉZBEN VAN! Szabadlábon, egyenlőre.

Hattory Hanzo 2009.02.10. 20:56:49

@Wawel: Mit távolítottak el honnan? Ott a címlapon, fotóval, csak kicsit lejjebb

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:58:24

Az őrizet ideje alatt NINCS ÁGY, se CELLA!

Egy nagy közös megőrzőhely padokkal, pokróc nélkül!

Tanulsz tisztességet, elkényesztetett tolvaj komcsi !!!

AYBARS ANDA 2009.02.10. 20:59:33

@Necoure Yamaki:

Honap TIÉD LESZ CUSI nagymonológja !!!

osborne 2009.02.10. 21:00:20

Gusztos Péter megőrült, bojkottálni kell mostantól:

"Csak azért nem nevezem állatiasnak (a bűncselekményt - a szerk.), mert annál jobban tisztelem az állatokat. Akik ezt elkövették: véglények. Nagyon remélem, hogy a gyilkosok hamarosan már bíróság előtt fognak felelni aljas tettükért, amire nincs magyarázat, nincs mentség. Példás, elrettentő büntetést várok" - fogalmazott a politikus a Napkelte péntek reggeli adásában.

www.hetivalasz.hu/cikk/0902/gusztos_veglenyek_veszpremi_elkovetok

tevevanegypupu 2009.02.10. 21:03:40

@states:

Szijjarto helyett (bar foldim((:) en is mast valasztanek, de orban ugy tunik kedveli. Remelem tudja mit csinal..

AYBARS ANDA 2009.02.10. 21:04:36

@Wawel:

HUÚ! Van nickeim a Nolblogon! Megyek basztatni ÜKET !!!

AYBARS ANDA 2009.02.10. 21:13:35

@tevevanegypupu:

Ez semmi! Nem volt TÉMA, míg a cigányok Veszprémben, Hevesen, Ózdon nem csináltak....

Ez csak egy bulvárhír, látszatfelháborodással.

Azért mostmár többünket AGGASZT, hogy a FIDESZ Kp. MI A LÓFASZT CSINÁL???!

Sunnyogva lapítanak !!!

AYBARS ANDA 2009.02.10. 21:15:35

@Wawel:

Prostimédia.

Én már leszégyelltem vona a lábamszárát.......

AYBARS ANDA 2009.02.10. 21:17:00

@states: Hítrtv, Echo.

A TÖBBI KURVA és HAZUDIK - mert zsidók a vezetők és a munkatársak egy része is!

hiba 2009.02.10. 21:55:53

Azért ez már nem annyira a jéghegy csúcsa. És ha tudjuk is, hogy csupán a "politikai védőháló" szakadása miatt landolt az arca a homokban, akkor is jó, hogy a többieknek is számolni kell ezzel. Mindenki alatt elszakad egyszer az a háló. csak győzzük kivárni.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.02.10. 22:08:14

Zuschlag-ügy sem volt. Emlékeztek még? Soha, semmilyen ügy nincsen, ezt csak a populista Fidesz szajkózza, mer nácifasiszta.

tevevanegypupu 2009.02.10. 23:31:09

@AYBARS ANDA:

Talan jobb ha a fidesz egyelore nem csinal semmit. Orbanek elmentek Veszprembe, vittek mecsest szegeny fiatal srac emlekere, es beszeltek a kezilabdasokkal..Ebben az ugyben ez a legtobb amit tehetnek. Nem lapitanak, hat azert utcai harcokat nem kezdemenyezhetnek. A rend fenntartasa a rendorseg meg a (legrosszabb esetben) a hadsereg dolga.
Amig ok voltak kormanyon ilyen problema nem volt, legalabbis nem emlekszem ra, hogy ilyen sulyos buncselekmenyeket kovettek volna el hetente ciganyok. Hogy a mostani kormanynak az a legnagyobb problemaja, hogy lehetoleg ezt megint valahogy megusszak az tragedia.

tevevanegypupu 2009.02.10. 23:39:21

Ami pedig ezeket a korrupcios szdsz-mszp ugyeket illeti..hat ugy latszik azok mennek maguktol, nem kell hozzajuk a fidesz. Jobb ha nem csinalnak tenyleg semmit.((:

Bell & Sebastian 2009.02.10. 23:52:16

Azért kell egy feljelentő, egy bátor ügyész, meg becsületes rendőrök! Mert ilyenek is vannak!

Grrr 2009.02.11. 01:09:35

Igen, a Fideszben is van korrupt politikus, illetve a pártfinanszírozás megoldatlansága miatt van számos kevésbé korrekt pénzszerzési akció. De megint oda lyukadunk ki, mint a kormányzási szakértelemnél: az MSZP egy olyan mély sötét gödörben van mind szaktudását, mind káderállományának tisztességét nézve, amely szinthez képest a Fidesz számos hibájával együtt már-már megváltásnak látszik.

Bőnyeg 2009.02.11. 01:17:50

@Bell & Sebastian: 3 éve bent van a feljelentés a Nemzeti Nyomozó Irodánál és az ügyészségen is. valahogy eddig senkinek nem akaródzott nyomozni. most pedig valahogy mégis elindult az ügy.

Hattory Hanzo 2009.02.11. 09:50:54

Földbe döngöljük a mocskos komcsikat, csak ne korán reggel legyen az ülés! Röhej!


"Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának tapasztalatai szerint a nagyon feszült hangulatban zajló rendkívüli ülésen a kedden őrizetbe vett Hunvald György szocialista polgármestert Gergely József (MSZP), a gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester helyettesítette.

A szokatlanul korai, fél nyolcas kezdéssel meghirdetett ülésen kiderült, hogy az önfeloszlatás napirendre vételéhez szükséges hét aláírásból hat gyűlt össze, ezért nem foglalkoztak az indítvánnyal a képviselők. A KDNP-nek és a Fidesznek összesen kilenc képviselője van a kerületben, míg az MDF-nek egy."

xszolixxx 2009.02.11. 09:58:28

Kedvenc országom Vietnam. Tudom kommunista, de az csak a papírforma.
Viszont van halálbüntetés, de csak két dologért:
- kábítószer kereskedelem (fogyasztással, kis mennyiséggel teljesen liberálisak)
- Nagy mennyiségü állami pénz/vagyon elsikkasztása. (Szinte minden évben kivégeznek egy két főelvtársat, megyei párttitkárt hasonlókért mint ez az úriember akiről a cikk szól.)

Jó kis hely mi? Az az igazi működő "kommunizmus". (Tényleg működik)

medve2 2009.02.11. 09:59:49

És akkor mi lesz a VI. kerülettel?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.11. 10:08:55

index.hu/belfold/budapest/2009/02/11/a_vii._keruleti_testulet_nem_oszlatta_fel_magat/

A fidesz javasolta az önfeloszlatást. A madöf is.
De a haladás erői kitartottak velük szemben.

Hattory Hanzo 2009.02.11. 11:30:53

@tölgy:

Picit hihetőbb lett volna a Fidesz-KDNP önfeloszlatási javaslata, ha mindannyian elmennek az ülésre, de hát csak 6 ember ment el a 9 tagú frakcióból. Az önfeloszlatáshoz meg 7 ember javaslata kell. Érdekes..

osborne 2009.02.11. 12:20:55

tényleg olyan ez már mint a 70-es évek Olaszországában ahol katonai erőszakkal lehetett csak feloszlatni a politikai maffia erőszakszervezetit annyira ragaszkodtak a helyeikhez.

reality 2009.02.11. 15:07:23

@Hattory Hanzo: Honnan veszed, hogy nem voltak elegen?

Hattory Hanzo 2009.02.11. 15:16:53

@reality:

Innen: ""Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának tapasztalatai szerint a nagyon feszült hangulatban zajló rendkívüli ülésen a kedden őrizetbe vett Hunvald György szocialista polgármestert Gergely József (MSZP), a gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester helyettesítette.

A szokatlanul korai, fél nyolcas kezdéssel meghirdetett ülésen kiderült, hogy az önfeloszlatás napirendre vételéhez szükséges hét aláírásból hat gyűlt össze, ezért nem foglalkoztak az indítvánnyal a képviselők. A KDNP-nek és a Fidesznek összesen kilenc képviselője van a kerületben, míg az MDF-nek egy."

CrL 2009.02.11. 22:23:26

Ma vallomás alapján is kiderült, hogy van Zuschlag-ügy. (nagy balek)

www.origo.hu/itthon/20090211-szunettel-kezdodott-a-zuschlagper-a-nagy-erdeklodes-miatt.html

Az is kiderült ma, hogy van Hunvald ügy is. (közepes balek)

www.hirado.hu/Hirek/2009/02/11/16/Az_ugyeszseg_inditvanyozta.aspx

13 év után pár millióval Princz megúszta a Postabank- ügyet (na ő nem balek)

index.hu/belfold/2009/02/11/jogerosen_itelet_a_postabank_perben/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.11. 22:59:25

@Hattory Hanzo:
Nem ismerem a fideszesek játszmáját. (az is lehet, hogy a hiányzó fideszeseket megvették).
De éppen a koala is megszavazhatta volna a javaslatukat.

Azt hiszem most az van, hogy mindent lehet a lemondáson és előrehozott választáson kívül. (Hunvald megszívatja Demszkyt?)

reality 2009.02.11. 23:10:20

@tölgy: Ma volt a tv-ben az egyik ellenzéki képviselő (nevét ne kérdezzétek, a név-memóriám igen gyenge). Én úgy értettem a mondanivalóját, hogy egyesek azért nem támogatták a feloszlatást, mert lehetnek olyan képviselők, akik neve még nem tisztázott az ügyben. Majd ha világos a kép, ki volt benn és ki nem, akkor szeretnének választásokat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.02.12. 10:07:25

„Ja, a fidesznyikek már megint gáncsoskodnak.”

Nos, konkrétan a helyi fidesznyikek mindvégig teljes kussban maradtak, holott mindvégig tudtak róla.

medve2 2009.02.12. 10:12:08

Értem. Ezért is a Fidesz tehet.

Zetek 2009.02.12. 10:35:46

@Hattory Hanzo: MTI-re hivatkozni nem ér, az nem hírforrás.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.02.12. 10:46:22

@medve2:

idióta vagy. Nem kicsit.

Egyébként keress rá szépen arra a videóra, amelyben egy helyi jogvédő néni a maga nagyon finom és nagyon úrhölgyi modorában lekúrja az ott megjelenő fideszes nénit, aki előtte azt mondta az egybegyűlteknek, hogy hát ők fideszileg lesavazták, hát mi egyebet tehettek volna, mi egyebet?

És tényleg, hát mi egyebet tehetett is volna egy olyan párt képviselője, amely párt egyéb képviselői úgy egyébként órákon keresztül kockáztak egy kibaszott kézleengedős videót, csak azért, hogy utána Tompika kiállhasson, és ujjal mutogathasson a Magyar Népet a görcsös fasza bekapására felszólító gonosz emberre.

Na ja, az Fontos Ügy volt.

A Terézvárosban elsíbolt milliárdok esete meg nem volt Fontos Ügy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.02.12. 11:29:28

„A Fidesz-frakció egyik tagjától az Index megtudta: nem véletlen, hogy a Fidesz korábban kizárta a pártból az összes olyan képviselőjét, aki az
előző ciklusban benne volt a képviselőtestületben. Erzsébetvárosban ugyanis a gyanús ingatlanügyeket általában a jobboldali is támogatta 2002-2006 között.

(A cikk megjelenése után a Fideszből 2006-ban önállósodott hattagú KDNP-frakció vezetője jegyzőkönyv előtt kérdőre vonta a fideszeseket, hogy személy szerint ki állította az Indexnek a kizártakról, hogy közük lehetett az ingatlanügyletekhez, mert emiatt bíróság előtt kell majd felelnie. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a Fideszben nem akadt gazdája az állításnak.)”

MEGALOL

Hattory Hanzo 2009.02.12. 11:43:44

@mavo:

MEGALOL+: " Valószínűleg szoros kapcsolatban áll az ügyekkel, hogy 2004. július 15-én a közgyűlés - négy-ötödös többséggel - 30 millióról 1 milliárdra emelte a pályáztatás nélkül elidegeníthető önkormányzati ingatlanok értékhatárát."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.12. 11:48:46

Édi a ballib.

A szoci polgi mester előzetesben, a pénzügyetlen bizottság vezetője ditto, a képviselőtestület feloszlatását javasolja a fidox, de kevés aláírással.
Logikus következtetés: nyilván benne vannak. (Ha így is van, ettől még kiderülhet rólük, tehát illogikus ez a következtetés.)

Szarszanszétkenegető szakmunkások.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.12. 11:52:37

@tölgy:
"(Ha így is van, ettől még kiderülhet rólük, tehát illogikus ez a következtetés.)"

A Fidesz kizarta az osszes tagjat, akik benne voltak a 2002-2006-os kepviselotestuletben. Ezt a takaritast vegezte Deutsch es amikor csinalta, ugyanezek a szakmunkasok nem szuntek meg cikkeket irni arrol, hogy Deutsch mekkora egy kreten es Orban mekkora hulye, hogy maga mellett tartja.

Hattory Hanzo 2009.02.12. 11:59:45

@tölgy:

Nem kell a szart szétkenni, hemperegtek benne maguktól:

"Az SZDSZ-es frakcióvezetõ letartóztatása elõtt egyébként egy helyi prominens, Garabics Károly a „szociálisan érzékeny” Fidesz MPSZ kerületi ügyvezetõ alelnöke is váratlan õszinteséggel beszélt az õrizetbe-vételeket közvetlenül kiváltó Király utcai ügyletekben való részvételérõl. – Garabics az Erzsébetvárosi TV-ben vallotta meg, hogy közvetítõként szerepelt az egyik ingatlan-eladási manõverben. A november 29-én vádalku után szabadlábra helyezett Nagy György Garabics Károlyt üzlettársaként mutatta be a megvásárlásra kinézett Király utca 15. lakóinak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban tartott tervtanácsi ûlésen a Király utca 25., 27., 29. számú házak bontásáról vagy megtartásáról szóló vitában pedig egy olyan cég tûnt fel (a Promoplan Kft.) beruházóként, melynek tulajdonosa Kékessy George Sándor, az 1998-2002 közötti Orbán-kormány párizsi nagykövetének fia."

medve2 2009.02.12. 12:55:32

És mi lesz Verókkal?

Hattory Hanzo 2009.02.13. 10:48:16

Kész! Percek óta nem kapok levegőt a röhögéstől:

"Szórólapok özönlötték el reggelre Erzsébetváros utcáit, és a postaládákat. A felhívás szerint pénteken 17 órakor szolidaritásból megmozdulást lesz a VII. kerületi polgármester mellett.

A szórólap szeint "aki szeretné kifejezésre juttatni Hunvald György iránti szolidaritását", az menjen el a Polgármesteri Hivatal előtti tárre 17 órára. Az ismeretelen szervezők, "barátok és kollégák" azt kérik, hogy a szimpatizánsok helyezzenek el a téren egy szalagot"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.13. 11:09:33

@Hattory Hanzo: Amikor a kerület vezetői előzetesben, és akkor az ellenzék "miért nem voltak elegen" ügyét kiemelni, egy teljesen illogikus következtetéssel, z bizony kenegetés.
Politikai marketing kommunikáció, ha úy jobban tetszik.

Kékessy család már 2003 táján lepaktált a szocikkal, ez pár éve kiderült. Ők dobták fel egy deal keretében OVi tokaji birtokszerzését. Maga felejt, é nem. Így sajna, a Kékessy család kapcsolat szoci kapcsolat :)

fidoxost meg még nem tartóztattak le.
Még a 2006 előtti frakcióból sem.

CSak kenegesse szart. Ez a baloldal fő üzije úgy 1991 óta :)

CrL 2009.02.13. 14:37:31

@tölgy: hehe. péntek 13-a van, ha páros rendszámmal érkezik nem lesz előzetes ;]

osborne 2009.03.11. 14:03:30

Hunvald kapott még egy kis gondolkozási időt:

mti.hu/cikk/360825/
süti beállítások módosítása