Free Bayer Zsolt, Free Széles Gábor! - Reakció TV
2009. február 15. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Free Bayer Zsolt, Free Széles Gábor! - Reakció TV

 Mint említettük, nehéz pénteken vagyunk túl. Képzeljenek el egy napot, amely úgy kezdődik, hogy az ember farkasordító hidegben Bencsik András- és Kondor Katalin-beszédeket hallgat. Durva, mi? És nem csak ők szólaltak fel a Magyar Hírlap melletti szimpátiatüntetésen, hanem lényegében valamennyi olyan első vonalbeli verbális kuveros, aki már a Magyar Nemzetnek és a HírTV-nek is ciki. Beszédet mondott - a teljesség igénye nélkül - Széles Gábor, Pörzse Sándor, Vámos György, Morvai Krisztina, Stefka István, no és természetesen a felszívó emberek után maga Bayer Zsolt, a jobboldal Sikonya Gyula bácsija is. (Ez utóbbi egyébként pofátlan módon az aznapi Magyar Hírlap-beli publiját olvasta fel.) Még két - amúgy szimpatikus - cigányembert is beszereztek szónoknak, hogy a társaság még színesebb legyen.

 Mi pedig - Nénike vezetésével - mindezt levideóztuk, és most megosztjuk Önökkel:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr86943678

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.02.15. 22:30:41

Egy publicista és egy régi rendszer reformereA mögöttünk lévő hét második felét kétségtelenül tematizálta Bayer Zsolt publicisztikája, és sokadszorra előkerült a „Meddig terjedhet a sajtószabadság?”-kérdése. Hadd ne éppen mi bocsátkozzunk ex c…

Trackback: Törzskocsma 2009.02.15. 13:21:43

Irigyli a HírTV Szélest az ECHO-tól?Amikor a Széles Gábor által alapított, gazdasági adóként induló csatorna hirtelen jobbra kanyarodott, még kevesen vették komolyan. A HírTV-nél talán még örültek is, hogy az egyre kínosabbá váló arcokat begyűjtötte tőlük…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoseman 2009.02.15. 22:01:51

..ez a REAKCIÓ vagy mifasz teljesen szét van baszódva...
Az milyen ciki lesz ha a reakciót seggbetolja egy boxos kuveros..

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:04:19

@Őrnagy Őrnagy:

"éj jobboldali vagyok ,de ilyen stílus mellett inkább mondjuk az MDF-re szavazok. Unalmas ez is. És nem menő."

Mondjuk az éjszaka nem tudom, hogy jön ide, de egyet mondhatok:

tótáról ismerem rég cartmant, akit igen jó arcnak tartok, de sosem tetszett, h az mdf-re dobja.
múltkor aztán vallot: immár a jobbikra megy a voksa.

Ő az a tipikus jobber szavazó, aki nem bírja feldolgozni Orbánt.... de azé mondom, bírom.

@Elpet:

:-)))

@nyomasek_bobo:

Mi az, hogy nem jobb: szarabb, fosabb, székletebb, ürülékebb!:-)

tevevanegypupu 2009.02.15. 22:05:05

Tulajdonkeppen ciki ha az ember jobboldali gondolkodasu Magyarorszagon, es ha mondjuk igazat ad Bayernek, mert foleg Budapesten ezzel nem tudja nagyon jol eladni magat. 2002 es foleg 2006 ota hiaba tiltakozik barki a csalasok, torvenytelensegek es a lassan kozelgo allamcsod ellen, ha nem a megfelelo stilusban es ruhazatban teszi, akkor a budapesti ertelmiseg szerint hulye. Tarsolylemez es daroc sokkal inkabb bunkosagra vall mint bakancs, lofarok es haromnapos szorzet.. Ha tarsolylemezzel az oldalan tiltakozik a sajtoszabadsag megsertese ellen valaki, az nem elfogadhato. Pedig ha valaki nem torodik kulsosegekkel es meghallgat egy enervalt szuperertelmisegi balfaszt es egy elkeseredett, szokimondo osmagyart, a tenyek sajnos(: inkabb az utobbi igazoljak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.15. 22:18:05

Miért van ez itt most túlsértődve?

Kálmánék készítettek egy videót és bemutatták. Dokumentálták a történteket, ez önmagában már nagyon jó.

Ennyi a történet, nem kell sokkal többet belegondolni.

@ufó - gondnok a Gondolatrendőrség székházánál:
Én se tudom, mi a kuveros, csak én nem mertem megkérdezni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.15. 22:18:57

@hoseman: titok...
vagyis
"Az milyen ciki lesz ha a reakciót seggbetolja egy boxos titok..."

Francois Pignon 2009.02.15. 22:19:28

@herodes: Látod, ezek szerint senki sem szeret dolgozni ;))

rexter 2009.02.15. 22:19:47

lehet fikázodni meg egy kalap alá vonni mindent, de amit széls gábr mondott, gazdasági elképzelések, stb. az teljesen rendben volt.

has 2009.02.15. 22:22:08

Ez a Széles mire osztja az észt? Van még olyan cég amit nem tett tönkre amit megvett ,vagy hitbizományba kapott még a Kádártól?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:23:32

@tevevanegypupu:

Sztem igazad van! Télleg idétlen baromság a sárgától és a trógertől, h mindig azt keresi a jobber rendezvényben, mit lehet cikizni.

Sztem a köldök piercing és a tetkó legalább annyira gáz, azokat mégsem cikizi sosem ez a két gazfickó.

Szal igazad van.

És hogy bátrat mondjak:
én tökre bírom Bayert, ráadásul még tehetségesnek is tartom, témaválasztásában meg messze jobban ráérez sok fontos ügyre, mint pl. egy elbölcsészkedett konzervatórium, kivéve, ha úgy szól, úgy beszél, h azzal árt a győzelem szempontjából

Üdv.

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2009.02.15. 22:24:50

Ez egy vicc. Az ilyen megmozdulások számomra olyanok mint ha önmaguk paródiái lennének. Ez a sok vesztes ember a szinpadon és előtte saját sikertelenségükért másokat okolnak, és közben erősen utálnak mindenkit. Nem rasszisták, csak koszos cigányok. Aztán megtapsolják a cigányembert, de azt kiabálják éljen palesztina. Aztán a szokásos Gyurcsány takarodj. Majd kiderül mindenkinek - aki nem jobboldali - bűnhödnie kell. Megtapsolják Orbán Viktort.
Rosszul érzem magam a balodlatól, de ez micsoda? Ennek mi értelme van? Morvai Krisztina - magunkfajtás szövegei? Anniyra szánalmas próbálkozások ezek. Rettenestes.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:28:35

Bréking nyúúúz:

A heti7-esben épp most mentegetik Hunvaldot, holott mindenki tudja már ebben az országban, h milliárdos szinten loptak.

bazmeg, ezek mekkora faszparasztok, kivéve egyet, mert az nő.... legyen ő hp akkor hát

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:29:39

folyt.

Upppsz, Hajós az egyetlen, aki keményen elmondta az igazságot hp & értetlen hernádinak...

on

hoseman 2009.02.15. 22:30:18

@Giga Fika: "Ez a sok vesztes ember a szinpadon és előtte"
tE félhülye tEEE!....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:32:50

@Giga Fika:

"Rosszul érzem magam a balodlatól, de ez micsoda?2

Ez a kínai és a tróger szánalmas összevágása. Összevághatott volna egy másabb anyagot is, de úgy érzik, h most jobbra rúgni kell, mintha már győztessé avanzsálták volna a jobboldalt. E

Ezt kell csinálni e, cshaje, basztatni kell jobbra, h hitelesebbnek tűnjünk itt a reakción....

sztem ez is vhol szánalmas

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.15. 22:34:34

@serwer:

"mi az hp, hülyepi**a?"

Dehogy! Hangposta.... öööö...de egyesek szerint egy informatikai cuccokat gyártó cég neve.... tudomisén:-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.15. 22:37:20

@ufó - gondnok a Gondolatrendőrség székházánál:

Jó a népszótár, használni fogom

@malacka69 az édentől keletre...:

Trágár Kálmán is modoros, szeret az egyszerűbb emberek göcsörtösségein csúfolódni. Nekem ez belefér, de nem mindenkinek. Van egy kollégám, akit nyári gyakorlaton egy hét után nem engedtek le az üzembe azzal, hogy irritálja a munkásokat. Na ő is egy ilyesmi fazon.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.15. 22:38:05

@malacka69 az édentől keletre...: mondtam már magának, hogy jobban válogassa meg a szavait, s ne használja a 'hunvald' szót... igaz?
elrendelem a törlést malacka kommentjeire...
fellebbezésnek helye nincs...

Peter252 2009.02.15. 22:47:17

Elképedek kicsit, de már nem ma először, hogy itt, egy állítólag jobboldali blogon, ilyen gúnyos hangnem van ezzel a témával is a hozzászólásokban, kicsit korábban a fidesszel kapcsolatban is...
Nem tudom mi volt a gond ezzel a tüntetéssel, inkább azzal kellene foglalkozni mi váltotta ki ezt, és a gyurcsányizmussal, Gyurcsány elképesztő kijelentéseivel, ami miatt e tüntetés volt, ezt valahogy nem érzékelem itt...mintha egy balos fórumon lennék, de néha egy gyurcsány-blog fórumszerű érzésem van..

Azzal kellene foglalkozni, hogy hová süllyed az ország Gyurcsány-ámokfutása miatt, hogy még egy évig ez lesz, amit majd holnap 3 tévében egyszerre prezentál, mint az ország nagy vezetője...Erről kellene beszélni...

Egyébként nyugi, nyerni fog a Fidesz jövőre és,...Gyurcsány meg elsüllyeszti a baloldalt...

tevevanegypupu 2009.02.15. 22:48:18

@malacka69 az édentől keletre...:

Kulsosegek alapjan megallapithato, hogy minden politikai iranyzat kepviselojet latszatra ugyanolyan oltozetu tomeg hallgatja. Ami csak reszben bizonyitja azt, hogy mi magyarok nem nagyon tudunk normalisan, europai ertelemben vett kovetelmenynek megfeleloen feloltozni, hanem hogy a tobbsegnek erre nincs is penze.

Tarsolylemez es nemezkalap, bocskai kulonben tetszik nekem is, nyaron meg is csodaltam a Magyarok Vilagszovetsege boltjanak kirakataban, mestermuvek voltak ott kiallitva. Fantasztikusan szepek. A hetvenes-nyolcvanas evekben nagyon sokan voltak hajlandoak fizetni jo sokat egy-egy kekfesto ruhaert vagy bo, magyarosch vaszoningert, es ott roptak a csardast es a kortancokat a Tanchazakban. Ez most nem PC.(:

Ami pedig a volt elvtarsak jobboldaliva valasat es Orban Viktor vagy Vona Gabor melletti kiallasat illeti, ugy gondolom hogy talan oszintebb a "vonzalom" most, mint volt regen mondjuk Apro Antal vagy Biszku Bela irant. Akkor ugyanis nem lehetett valasztani, most lehet.

Ketsegtelen, hogy jobban orulnenek a jobboldali szavazok, ha csupa Hofeherke allna a fidesz elen, de ha megnezzuk, hogy kik vezetik a baloldalt es hova az orszagot, nos..akkor hajlandoak vagyunk megbocsajtani a jo utra tert elvtarsaknak.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.15. 22:54:11

@Peter252: "Azzal kellene foglalkozni, hogy hová süllyed az ország Gyurcsány-ámokfutása miatt..."

a mars nevű bolygóra...

hoseman 2009.02.15. 22:55:59

@Peter252: ..mondom hogy teljesen szét vannak baszódva!..

boj (törölt) 2009.02.15. 22:56:46

"Vona Gábor nem tudom mi, de hányok attól, hogy éj jobboldali vagyok ,de ilyen stílus mellett inkább mondjuk az MDF-re szavazok. Unalmas ez is. És nem menő."

Nem értem az összefüggést. Ha Vona Gábor stilusa nem tetszik, akkor nem szavazol a Jobbikra - ez tiszta sor. Nadehogy emiatt az MDF-re...furcsa.

Persephone01 2009.02.15. 23:05:20

@Őrnagy

Őrnagy drága, Te nem vagy normális.
Én soha nem szavaznék az SZDSZ-re, de nem vagyok biztos abban, hogy - példának okáért - így tesz az idenditászavaros Bencsik András ( a testvérem zsidó, de én nem vagyok az???) aki - hogy csak az utóbbi húzását említsem, a Jobbik és a FIdesz kapcsolatáról nyilatkozgat az Indexnek és az ügynök, egykori kékszalagos Kondor Katalin is így tesz-e???
Nekem nem kell gombostű, elég néha emlékeznem ahhoz, hogy sikítsak ezek láttán.

boj (törölt) 2009.02.15. 23:06:57

"Gyurcsány meg elsüllyeszti a baloldalt..."

Vagy fordítva. Mindkettő érdekes látvány lenne, az tuti.

Ács Ferenc 2009.02.16. 00:03:30

@Peter252: "Elképedek kicsit, de már nem ma először, hogy itt, egy állítólag jobboldali blogon, ilyen gúnyos hangnem van ezzel a témával is a hozzászólásokban"

Hát ez felháborító, képedjünk együtt! Nohát! Szabadságot Bayer Zsótinak! Mondjon le Kovátsch Gamma Bertalan! Abcúg!

Bell & Sebastian 2009.02.16. 00:22:54

Ha én szegény pesti lennék, de nagyon szegény, financiális és ingerület-átviteli szempontból, bizony minden olyan eseményen megjelennék, ahol újra és újra érezhetném, hogy vannak még nálam szegényebbek és nyomorultabbak is.

Tekintet nélkül a felszólalókra!

Amúgy malacka69-nek szurkoltam. Kár, hogy nincs állandó H7-es blog, lenne most mondanivalóm a töpörödött törpe pöcsnek. Hadd ajvékoljon egy hét múlva!

Óh be jó is lenne! Ez a 7+x geci volt idáig a legkártakonyabb, ...takonyabb, ...takonyabb, ...

tevevanegypupu 2009.02.16. 00:56:24

Szoval a lenyeg az, hogy ne legyen sajtoszabadsag, mert az nem szolgalja a miniszterelnok erdeket. Aki kiall Bayer vagy a Magyar Hirlap melle vagy egyaltalan csak azt szeretne, hogy ne korlatozzak a szolas es sajtoszabadsagot az gyanus. Talan ki kellene valamit talalni az olvasoszerkeszton kivul, aki ellenorzi, mit irnak az ujsagirok. Lehet, hogy kellene minden ujsaghoz a mindenkori kormanytol delegalni valakit, aki atolvasna megjelenes elott a cikkeket..Es ha tul szabadszaju vagy kritikus akkor jelentene. Ebbol a celbol viszont meg kellene alapitani egy hivatalt ahova jelenteni lehetne, mert ugye a kormany nem er ra ezzel minden nap foglalkozni. Es mivel egy ujsagban naponta sok cikk jelenik meg, talan az az egy kikuldott beszervezhetne egy-egy valamilyen formaban befolyasolhato kollegat, hogy figyeljen..Ok termeszetesen kartont kapnanak a hivatalban es fedonevet, hiszen szemelyuket titokban kell tartani..Es mondjuk havonta egyszer jelentenenek egy embernek, akihez az o kartonjuk tartozik. Stb..stb..

Kopiás Attila Steve 2009.02.16. 01:02:25

@Peter252: "Elképedek kicsit, de már nem ma először, hogy itt, egy állítólag jobboldali blogon, ilyen gúnyos hangnem van ezzel a témával is a hozzászólásokban, kicsit korábban a fidesszel kapcsolatban is...
Nem tudom mi volt a gond ezzel a tüntetéssel, inkább azzal kellene foglalkozni mi váltotta ki ezt, és a gyurcsányizmussal, Gyurcsány elképesztő kijelentéseivel, ami miatt e tüntetés volt, ezt valahogy nem érzékelem itt...mintha egy balos fórumon lennék, de néha egy gyurcsány-blog fórumszerű érzésem van.."

Ez annyira édes, bézikpárthűség: Elképesztő, hogy a mi oldalunkon is vannak olyan emberek, akiknek van saját véleménye, hát ezt igazán nem kénye hagyni! Jobboldali dolgot kritizálni csak akkor szabadjon, ha gyurcsányista vagy, mi lesz így különben?...

Saját véleményem: "önkritikus" jobboldali orgánumokból nem igazán van dömping, egy már igazán elfér itt, a blogok világában...

serwer 2009.02.16. 01:11:08

@KA_Steve:
valószínűleg választások után jelennek meg az önkritikus jobboldali kritikák, illettve orbán kormányalakítása után rögtön, mert 8 év ellenzékieskedés után több önjelölt kormánytag van, mint amennyi kelleni fog

boj (törölt) 2009.02.16. 01:43:41

"Ha én szegény pesti lennék bizony minden olyan eseményen megjelennék, ahol érezhetném, hogy vannak még nálam szegényebbek és nyomorultabbak is."

Namost egy rutinos pesti ezt a következő - prioritás szerint növekvő - műsorok nézésével könnyedén megoldja:

- Életképek
- Szomszédok VHS-ről, külön kimerevített Etus részletekkel
- Budapest TV zenés-táncos, vidám műsorai

karelgoot 2009.02.16. 01:59:13

@malacka69 az édentől keletre...:

Nem kell lefordítanod!
Bayer hülyeséget beszélt oszt annyi.
Egyébként ezzel az erővel említhetett volna valóban élt és nem kitalált cigány hőst. Mondjuk Sárközi Ferencet. Kossuth hadnagyát.

De hogy a Bayer "beszéd" másik cigány vonatkozású részére is kitérjünk, idézek a mariaorszaga.hu oldalról neked okos tojás.

istipisti | 2009-02-15 02:03:21

"Bayer Zsolt írásának mondanivalójával tökéletesen egyetértek,de a történelmi hűség kedvéért kénytelen vagyok kiigazítást tenni!A hodáki román verekedőket nem állították meg a marosvécsi cigányok.A hodákiak minden gond nélkül autóbuszokkal érkeztek Marosvásárhelyre és első hullámban agresszíven elsöpörték a magyarok békés tüntetését.Ebből alakult ki egy több órás utcai harc,melynek a vége magyar győzelemmel zárult,a MAROSVÁSÁRHELYI CIGÁNYOK hathatós segítségével.Tudom,mert részt vettem benne.Sokmindent láttam,amit Bayer Zsolt csak elképzelni tud,vagy amit mások leírása alapján tényként értékel.Ő ugyanis nem volt ott,de természetesen nem is lehetett...Az már legenda,hogy a hazafelé tartó hodákiakat feltartóztatták bizonyos falvakban,így lehet,hogy Marosvécsen is.De,hogy ezt az ottani cigányok tették volna arról nem tudok.. Még egyszer szeretném hangsúlyozni:nem Bayerrel van bajom,csak a szeretném,ha egy általam tisztelt újságíró ragaszkodna a tényekhez,ugyanúgy ahogy ezt Ő is jogosan elvárja ballib kollégáitól!"

Egy napra két veretes hazugság az igazság felkent bajnokától elég erős. Gondolom, megint műtötték az agya környékén.

Ps:

Mielőtt kéreletlenül osztogatnád "becses" díjaid másoknak, gondolkozz el azon, nem jobban kiérdemled é azokat magad.

Bell & Sebastian 2009.02.16. 02:05:07

@boj:

Van úgy, hogy menni kell! De elmennék... Pestre, pár meg nem engedett segédeszközzel.

sergei 2009.02.16. 02:05:59

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Virtualdubbal hangsávot leszedni, audacity-vel kitakarítani, aztán mehet vissza.

Mindkettő ingyenes és van egy rakás tutorial hozzá neten.

Bell & Sebastian 2009.02.16. 02:15:15

@karelgoot:

Nem tudta szóról-szóra a definíciót? Nem baj!

Most az is elég, ha legalább a dallamát ismeri. Ő. De Te?

netsrot 2009.02.16. 07:26:04

Vona Gábor nem látja, hogy Orsós Orbán is Cigó?...és a Deutsch Tamás?....(nah ja abban mág " salom" is van nemcsak " vonó"----
Lehet hogy jövőre cigó ország leszünk? ---a gonosz törpe fejedelem vezetésésvéel?---és Orsós odacsap Vona gáboréknak, hogy ne " vonózzanak"?---Pörzse is meg merzselődig...Széles , meg szélesre húzott szájjal átáll a cigókhoz!--miniszteri posztért...hehehe

netsrot 2009.02.16. 07:33:20

Lesz itt a Demokrácia megcsúfolása!
1. 4 éves költségvetés ( 4 éves terv) mint Rákosoinál az 5 éves
2. Lesz itt 8 évre közt. elnök aki nayl majd...
3.vizsgáló perlementi bizottságok nem lesznek (mint ahogy az Orsós Orbánnál nem is voltak)
4. Lesznek nagygyűlések és lesz: Éjlen Orbán a Führer! Heil!
--ez kell a sok bunkónak, balkáni (-nál rosszabb) magyarkodás?
kis fasizmus?, kis Személyi kultusz, kis egypért rendszer,..lehet majd nyalni mint a Rákosi rendszerben!

joungen 2009.02.16. 08:04:57

Széles Gábor, Vona vagy Bayer mint a nemzet megmentői :D Ebben az a jó, hogy: Örvendjetek magyarok! Innen már nincs hová süllyedni! (Esetleg ha titkon összefognak Gyurcsánnyal :D) Magyarország Off! Ami itt történik azon már csak röhögni lehet, komplett elmegyógyintézet sok milliónyi bentlakásossal! :D

sensei 2009.02.16. 08:16:32

@Peter252:
Már folynak az egyeztetések a reakció blog beemelésére a kapcsolat hu-ra. A Táncsics ösztöndíj már megvan a Kínai&Trágár duonak. Azon folynak még viták, hogy nem hatékonyabb-e rombolásuk, ha önálló cím alatt (ellenzékből) fikáznak, vagy nyilvánosan felvállalják "otthonuknak".
Turul!
Szerintem csukd be a bótot egy rövid időre, a jobboldal cikizésére még nem tűnik elérkezettnek az idő.
Elfog... Addig türelem!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.02.16. 08:41:38

ennek a posztnak mégis mi értelme van?

Google 2009.02.16. 08:43:32

Méghogy ez a miniszterelnök szólít fel bojkottra! Őt kellene úton-útfélen bojkottálnia minden jóérzésű embernek, nem fordítva.
És ahelyett, hogy odacsődült volna mindenki, akinek jelent valamit a sajtószabadság, nos ehelyett átengedték a teret a Jobbiknak, Morvainak, aki a Jobbikot tolta ízléstelenül maga előtt. De az emberek többsége nem azért ment ki, hogy csöbörből a vödörbe essen, a kommunisták után az ún. kurucok hálójába kerüljön!
A szerény szellemi intellektusú henteseknek Hajós azt magyarázgatta, hogyan hallgatott el a tömeg, amikor Széles a gazdasági elképzeléseiről kezdett beszélni.
Talán figyeltek Hajós úr, talán figyeltek. Elképzelhetetlen, ugye?

Kár állandóan lesajnálni a tömeget, ha tényleg náluk jobbak, okosabbak vagyunk, tegyünk valamit a felemelésük érdekében, az többet ér!
A jobboldali média, sajtó képviselői pedig jobb, ha szolidárisak egymással, mert egy Reakció sem fog nyarat csinálni! Kell ehhöz a HV, MN, MH, Jobbklikk és minden, ami még van.
Valaki mondta már itt, nagy a tülekedés a kapuban, egy jobboldali kormányban sokan benne akarnának lenni, nem az ország, hanem a saját érdekeiket nézve. Mivel vagyunk akkor a baloldalnál különbek?

viteztabornokur (törölt) 2009.02.16. 08:44:54

"Kiss Gábor: A BECSÜLET NAPJA

A XX. század végén kevés olyan nyilvános megemlékezés, rendezvény akad, amin teljes egyetértéssel és határozottsággal vehet részt az, aki jobboldali beállítottságú embernek vallja magát, és azt komolyan is gondolja. Ám van egy esemény, amelynek emlékezetben tartása - bár történelmi szempontból is kiemelkedő jelentősséggel bír - jóval túlterjed a történelmi szerepén. Mindez a Magyar Apostoli Királyság ellenséges hatalom általi teljes, és a mai napig terjedő hatású elfoglalása előtt történt. Éppen ezért példát mutatva kiemelkedik a mai általánosan elterjedt hazugságok és idiótaságok ingoványos köréből. Ez az esemény az, amikor a kommunista hatalom ellen Budapestet már több hónapja védő sereg maradványai megmutatták, mi a becsülettel és tartással járható és járandó út: soha meg nem alkudva a harc folytatása azzal az ellenséggel szemben, amellyel megalkudni soha nem lehet. Erről a hősi tettről emlékeznek meg a Becsület napján.
A XX. század közepén az ezeréves Magyar Apostoli Királyság gyakorlati fennállása végveszélybe került. A kommunista Szovjetunió vörös hordái 1944. szeptemberére elérték az ország határát. Útjukat Románia augusztus 23-ai árulása könnyítette meg jelentősen. A védelem jelentős részét magára vállaló szövetséges III. Birodalommal vállvetve küzdöttek a magyar csapatok a gyakran hét-nyolcszoros túlerővel szemben.
Nem volt választási lehetőség. A marxisták szövetségeseinek esetleges partraszállásában bízva a Kormányzó megkísérelte a fegyvertárs háta mögött kötött fegyverszünettel a Királyság elpusztítására törő ellenséget harc nélkül beengedni az országba. Ezenkívül még arra is hajlandó lett volna, hogy szövetségesének csapatait lefegyverezze, majd hadat üzenjen Németországnak. Lehet, hogy Sztálin nem adta volna Romániának Észak-Erdélyt, ezenkívül talán a kommunista forradalmat sem zsidó, hanem magyar soviniszták hajtották volna végre úgy, mint ahogy Romániában történt. Utóbbi esetben a magyar nemzet részben önszántából zuhant volna a soha nem látott szellemi, erkölcsi, kulturális mélységekbe. A Kormányzó jobbesetben a Svájcba menekült Mihály, román király, rosszabb esetben a román árulásban szintén nagy szerepet játszó, később a kommunisták által kivégzett Mihail Antonescu miniszterelök-helyettes(1) sorsára jutott volna.
Minderre azonban nem került sor, Horthy Miklós erős nyomásra lemondott. Ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy tisztában volt azzal a ténnyel, hogy minden körítés ellenére megszegett egy rendkívül fontos szokásjogot, ami ráadásul Magyarországon külön törvénybe volt iktatva. Ez a törvény - ami egyúttal a katonai becsület megkérdőjelezhetetlen része - pedig azt mondja ki, hogy aki a szövetséges ellenségével próbál szövetkezni, az hazaáruló. Horthy tehát a magyar törvények szerint hazaárulást követett el, ami miatt mindenképpen le kellett mondania. Ez utóbbi tette előtt azonban Szálasi Ferencet bízta meg a miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával. Azt, hogy az ország és a hadsereg ki mellett állt, példásan mutatja az a tény, hogy október 16-án csak egy-két magas rangú tiszt ment át a kommunistákhoz - például dálnoki Miklós Béla, a szovjetek bábjaként működő szégyenteljes úgynevezett "Ideiglenes kormány" későbbi "elnöke".
Mindeközben a magyar és a német csapatok vért, áldozatot nem kímélve harcban álltak a sokszoros túlerőben lévő, még saját parancsnokaik által is vágóhídi barmokként kezelt vörös csapatokkal. Állati hordáik október végére végigrabolva és pusztítva az országot, elérték a fővárost. A német-magyar csapatok a kezdeti bizonytalanságok után védelemre rendezkedtek be azzal, hogy vagy itt állítják meg az ellenséget, vagy sehol, de az önfeláldozó harccal leköthetik az Európát délkelet felől támadó ellenséges erők legnagyobb részét, megakadályozva a szovjetek vészterhes nagyságú térnyerését a kontinensen. A magyarországi harctér kiesése esetén - amiben központi szerepe volt Budapestnek - az angol-amerikai közös erők - mint kisebbik rossz - Európának túl kicsiny hányadát tudták volna hatalmuk alá hajtani. Az így létrejövő rendkívül erős szovjet túlsúly miatt a Szovjetunió kétségkívül egészen más - méghozzá jóval agresszívabb - politikát folytatott volna a II. Világháború után, nem pusztán Ausztria, hanem egész Európa tekintetében. Nem elképzelhetetlen, hogy ezzel a háttérrel hatalmát az Atlanti-óceánig terjesztette volna, a maradék Nyugat-Európában véghezvitt belső bomlasztás vagy külső erőszak által - esetleg a kettőt együtt alkalmazva, amint az 1956. novemberében Magyarországon (2) vagy 1980-ban Afganisztánban történt, esetleg ahogy az Chilében történt volna.
Az ostrom Sztálin közvetlen parancsára 1944. október 29-én kezdődött meg. Ekkor a támadás még csak a pesti oldalon folyt, a Malinovszkij vezette 2. Ukrán Front csapatai azonban a túlerejük ellenére nem tudtak komolyabb eredményt elérni. Kellő erő hiányában nem lehetett megakadályozni a Vörös hadsereg átkelését a Dunán és Budapest körülzárását. Ezt a feladatot a Tolbuhin által vezetett 3. Ukrán front hajtotta végre, amely a teljesen védtelen Dél-Dunántúlon szinte akadály nélkül haladt előre. 1944. karácsonyára azonban ez is bekövetkezett, a német-magyar csapatoknak immár körkörös védelemre kellett berendezkedniük. Ám a védőknek sikerült megakadályozni, hogy a kommunista erők november 7-ére elfoglalják a fővárost, ahogy azt azok tervezték, sőt, sem november harmadik, sem december első, sem negyedik hetén sem sikerült bevenni, bár az egyre türelmetlenebb Sztálinnak a küldött ígéretekben ezen időpontokat jelölték meg. Időközben - november 11-én - az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül Nemzetvezetővé választotta Szálasi Ferencet, aki ebben a rendkívül vészterhes időszakban, semmilyen áldozatot sem kímélve vállalta a feladatot. A kudarc esetén bekövetkező kommunista bosszú ellenére folytatta a harcot.
A védők - akiket német részről Karl-Pfeffer Wildenbruch Obergruppenführer, magyar részről Hindy Iván vezérezredes vezetett - hősies helytállása folytán az ostrom rendkívül hosszan elhúzódott, értékes heteket, ezzel együtt Európában értékes területeket mentve meg a szovjet csapatok elől. Azonban az erős támadások alatt a védősereg száma jelentősen lecsökkent. Pest megmaradt területeit január 18-án fel kellett adni, amikor a vörös hordák már majdnem teljesen elfoglalták a sokszáz éves hagyománnyal rendelkező városrészt. A védelem már csak Budára összpontosult. A város felmentésére indított három német hadművelet is kudarcot vallott. A védők már szinte csak a Várhegyet tartották ellenőrzésük alatt. Február 10-ére az élelem teljesen elfogyott, lőszer már alig volt.
A német-magyar csapatok választhattak: vagy megadják magukat, esetleg harc nélkül lemészárolják őket, vagy kitörnek. A fegyverletétel teljesen érthető lett volna. A három hónapja szinte egyfolytában harcban álló, éhező katonák a teljes kimerültség határán álltak. Ha kitörnek, egy nap alatt kell megtenniük azt a távolságot, amit a szovjet csapatoknak 50 nap alatt sikerült. Mindezt tüzérségi előkészítés és fedezet nélkül, az emeleteken és háztetőkön lévő ellenséges lövészekkel, beásott és mozgó harckocsikkal szemben, csupán egy-két saját harckocsival támogatva úgy, hogy a kézifegyvereikhez is csak pár darab lőszer maradt. Ha megadják magukat, talán egyszer valahogy hazakerülnek, de valószínűleg életben maradnak, hiszen a megszállók "csak" az SS katonákat és a sebesülteket mészárolták le azonnal. De ők nem ezt az utat választották. Ha megadják magukat, annak a hatalomnak a lába elé teszik le a fegyvert, amelynél bestiálisabb még soha, sehol nem fordult elő a történelemben. Hindy Iván szavaival: "A kommunizmus az én szememben és elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt jelentette." Egy ilyen hatalom elé még akkor sem voltak hajlandók letenni a fegyvert, ha a kitörés rendkívüli kockázatokkal járt.
1945. február 11-én este 8 órakor megindult a kitörés. A 43900 katona közül körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a magyarok és a németek, az összlétszám negyedrésze sebesült. Három lépcsőben tervezték végrehajtani a hadműveletet. Az első lépcsőben a jobbszárnyon a 13. páncéloshadosztály, balszárnyon a 8. Florian Geyer SS-hadosztály maradék egységei indultak rohamra. Őket követte a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály, a Feldherrnhalle páncélosgránátos hadosztály maradványai, valamint a magyar egységek. Végül a járóképes sebesültek következtek volna. A főparancsnok és a vezérkar 500 SS katona kíséretében próbálkozott meg a kitöréssel az Ördögárkon keresztül. A vörös csapatok azonban számítottak a kitörésre és az is elképzelhető, hogy a hadműveletet részleteiben elárulták. Három védelmi lépcsőt alakítottak ki. Az első a Széll Kálmán térnél (ma Moszkva tér) volt - erre haladtak a tengelyhatalmak csapatainak fő részei. A házak tetején és felső emeletein elhelyezett géppuskák iszonyatos tüzet zúdítottak a nyugat felé igyekvő katonákra, amelyek kiváló célpontot nyújtottak a fentről tüzelő oroszoknak. Ugyanez történt az Olasz fasorban is (ma Szilágyi Erzsébet fasor), ahol az áttörés szintén rendkívüli véráldozatot követelt, és a fasor végén, a Szent János kórháznál beásott T-34-esek és nehézfegyverek várták a német-magyar csapatokat. Viszonylag könnyen ment az áttörés délnyugat felé, igaz, arra nem is terveztek kitörési útvonalat, Wolff alezredes akkor vezette arra csapatait, amikor már látszottak az Olasz fasor veszélyei. Egyes csapatok a fogaskerekű vonalán igyekeztek nyugat felé, kevés sikerrel - arra található a legtöbb tömegsír. Az Ördögárokban haladó vezérkarnak a jelentős szovjet erőösszpontosítás miatt nem sikerült a kijutás, kénytelenek voltak más kijáratot keresni, Wildenbruch egy budai villában, Hindy a várban esett fogságba. A rendkívüli veszteségek ellenére körülbelül 16 000 embernek sikerült Buda határát elérnie. A csata közben elesett, vagy a kilátástalan helyzetben öngyilkos lett: Schmidhuber tábornok, a 13. páncéloshadosztály parancsnoka, Zehender, a 22. SS-lovashadosztály parancsnoka, Rumohr, a 8. SS-lovashadosztály parancsnoka, Vannay László őrnagy, aki egy önkéntes rohamzászlóaljnak volt a parancsnoka, és a legendás Prónay Pál is.
A Buda határát elérő német-magyar alakulatok kisebb csoportokban próbálták a frontvonalhoz küzdeni magukat. Egy részük nyugat felé haladt, más részük Esztergom irányában próbálta elérni a saját csapatokat. Nehézfegyverzet és páncélosok hiányában azonban nem tudták keresztülverekedni magukat a jól megerősített szovjet csapatokon. Bár az erdők viszonylagos biztonságot nyújtottak a szovjet csapatok és páncélosok elől - csatarepülők ott is támadták őket -, de az erdőkből kiérve semmilyen fedezék nem állt rendelkezésükre. A Budapestet ostromló ellenséges csapatok megfordultak és az áttörőkre vadásztak.
A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat csak kevesen, mintegy 700-an érték el. Közülük legtöbben a Wolff alezredes által vezetett csapatba tartoztak. A sebesültek és pár ezer ember el sem indult - ez utóbbiak nem vállalták a kitörést, de szép számmal voltak köztük olyanok is, akikhez a kitörési parancs el sem ért. Velük együtt a szovjet hadsereg összesen 20 000 foglyot ejtett a harcok során. A többiek valószínűleg mind meghaltak, bár a tömegsírokban csak töredéküket találták meg. Ezek a hősök, akik minden veszély ellenére vállalták a kitörést, és akiknek küzdelmeit vagy siker koronázta, vagy minden igyekezetük ellenére nem tudták elérni saját csapataikat, tettükkel örök példát mutatnak.
Ezekre a hősökre emlékezik a Budai Várban, minden év februárjában a Györkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal a Becsület Napján. Budapest védőinek tette minden értelmes emberhez szól. 1945. február 11-ére emlékezni kötelessége mindenkinek, aki szembehelyezkedve a modern, szinte mindent és mindenkit elborító baloldali szemlélettel, jobboldali embernek, az igazság és a jog szerint ma is fennálló Magyar Apostoli Királyság hívének vallja magát - emlékezve arra, hogy a minden értéket elpusztító sötétséggel szemben semmilyen megalkuvás nem lehetséges.
Kiss Gábor


Lábjegyzetek


1.) nem összetévesztendő Antonescu Marsallal
2.) Itt elsősorban a kommunista Nagy Imre korántsem a felkelők javára tett intézkedéseire gondolunk (statárium kihirdetése, a felkelők lövetése a Kilián laktanyából - ezért talán Maléter a fő felelős -, legfőképpen pedig az események után való kullogás - aminek az oka valószínűleg az volt, hogy a mindenre kiterjedő felkelést inkább visszafogni igyekezett -, valamint az oroszok elleni harc meg nem szervezése - ami az előző okból következett). "

"Deneb: A BECSÜLET NAPJA – 1999.

„Mikor fogja megtanulni Napnyugat, hogy a szovjet halállal nincs alkuvás. Nem lehet egyezkedni, nem lehet senkinek magát megadni. Mi a magunk bőrén végigpróbáltuk a szovjettel való érintkezés minden formáját. A diplomáciai viszonytól a hősi halálig. A végeredmény mindig egy. Mindig ugyanaz. Halál. Csak egy a kérdés: becstelen, vagy becsületes halál? (...) Európa, ébredj!”
Marschalkó Lajos

Az 1945-ös szovjet megszállással a magyar államiság évezredes építménye összeomlott Magyarországon, nem tudni, mennyi időre. Az államiság megszüntetése példátlan kegyetlenkedéssel zajlott le: az Ázsiából ránk zúduló vörös horda útját megbecstelenített asszonyok, meggyilkolt férfiak, nők, gyermekek, aggastyánok szegélyezték. Azonban ez csak a kezdet volt, a megszállt területen létrejött „Magyarországon” a „Béke” beköszöntével megkezdődött a leszámolás Magyarország szellemi, politikai vezetőivel. A Nyugat elárulta Európát, amely hiába védte az utolsó emberig több évezredes hagyományait, a szovjet-bolsevik túlerővel szemben egyetlen egy maradhatott meg számára: a becsülete. Mors triumphalis. Az Európa iránti hűség, és hogy tudták, mi ellen harcolnak, tette képessé a magyar és német katonát arra, hogy az utolsó töltényig harcoljon.
Az úgynevezett rendszerváltás óta a helyzet lényegében változatlan: a magyar államiságot nem állították helyre, az irányítás ugyanannak a szabadkőműves vezetésű hazaáruló bolsevik-kommunista csőcseléknek, ezek leszármazottainak, vagy a szintén szabadkőműves liberálisoknak a kezében van. Az a hatalom, amely ellen Európa utolsó háborúját vívta, ma az egész világot uralja. Illúzióink nincsenek, a háborút elvesztettük, és a mai erőviszonyok mellett csak egy dolgot őrizhetünk meg biztosan: a becsületünket. Ezt is csak azért, mert a kommunisták és a liberális demokraták nem tudnak mit kezdeni vele, és nem értik: emberek hogy tudják feláldozni életüket a hitükért.
Ez nyilvánult meg 1999. február 13-án, a Györkös István vezette Magyar Nemzeti Arcvonal által, az idén harmadik alakalommal rendezett megemlékezés, a Becsület Napja kapcsán is. A megemlékezés célja az volt, hogy az 1944. karácsonyán körbezárt Budapest védőinek 1945. február 11-én óriási áldozatokkal, de sikeresen végrehajtott kitörésének hősi halottaira és hőseire emlékezzünk. Nem csak megemlékezni gyűltünk azonban össze, hanem, hogy erőt merítsünk a hősök példájából. Mintegy 1500 fős (több százan a hóhelyzet és a német rendőrség akciója miatt nem tudtak eljönni) részvétellel megtartott megemlékezésen a Vér és Becsület Mozgalom 1.), a dr. László András vezette Kard-Kereszt-Korona Szövetség tagjai, valamint szimpatizánsok vettek részt. A gyülekezés dél tájban, a Clark Ádám téren volt. A résztvevők négyes sorokba rendeződtek, és egy kis várakozás után – mialatt a „Belügyminisztérium” alkalmazottai ellenőrizték a jelképeket – negyed három után pár perccel útnak indult a több száz méter hosszú alakzat. A félórás menetelés csöndben, katonás rendben, dobpergés kíséretében zajlott le. A menet végül három óra tájban érkezett meg a budai Várba, a Kapisztrán térre. Itt is katonai alakzatba rendeződve sorakoztak fel, a rendezés kiváló volt. A felállított emelvényen először a mozgalom vezére, Györkös István tartott beszédet. Beszédében rövid áttekintést adott Budapest hős védőinek (Magyar Királyi Honvédség, a Magyar Királyi Csendőrség, a Waffen SS, a Wehrmacht, hungarista alakulatok, és különböző önkéntes riadózászlóaljak) kitöréséről, amivel 800 főnyi civil lakost mentettek meg. Akciójukat Zrínyi Miklóséhoz hasonlította, és méltatta az elesettek emberi tartását: bár megadhatták volna magukat, ők esküjükhöz híven a hősi halált választották. Ezen a napon 20-30000 harcosunk esett el. Kijelentette: mivel a védősereg harcosai legyőzték a feltétlen élni akarás ösztönét, és magas erkölcsiségükkel tudatosan vállalták az önfeláldozást, legyőzték a halált. Tudták, hogy az erkölcsben nincs alku. A vezérszónok után a külföldi résztvevők szónokai rövid beszédekben tisztelegtek a hősöknek. Ezek után a „Vagyunk!” rítusával folytatódott a szertartás, amely a fasizmusban és a román Vasgárdában is ismert „Presente!” rítusával rokon. Ennek lényege: a bolsevizmus elleni heroikus küzdelem áldozatainak mágikus hívása volt. A megemlékezés ünnepélyes koszorúzással ért véget, ahol az MNA mellett többek között dr. László András is elhelyezte az emlékezés virágait. A megemlékezés után a rendezőség felhívta a résztvevők figyelmét, hogy csendben, rendbontás nélkül vonuljanak el a Viking Klubban megrendezésre kerülő koncertre. Ekkor, az oszolj után vonult be a térre egy német csoport, fegyelmezett rendben, zászlódíszben. A megemlékezésen résztvevők utat engedtek nekik, így ők is el tudták helyezni koszorúikat. Ezzel a rendezvény véget ért. A rendezvényen tehát a mai „magyar állam” hatályos „törvényei” alapján sem találhattak semmi kifogásolhatót, amit az egykori „belügyminiszter”, Kuncze Gábor is elismert, és a nagyszámú „belügyi” alkalmazott magatartása is igazolt. A későbbi eseményeket csak egy izgága rendőri elszólás vetítette előre: „Szét lesztek verve!”. A bajtársak végül is elhagyták a helyszínt, és egy részük a Viking Klub felé vette az irányt.
Ezen a napon két másik fővárosi helyszínen is megemlékezést tartottak, de nem Európa, és a Magyar Apostoli Királyság hős védelmezőire, hanem azok belső és külső ellenségeire emlékeztek. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a XIII. kerületi Vizafogónál elhelyezett emlékműnél a német katonai jelenlét és a Szálasi Ferenc Nemzetvezető Nyilaskeresztes Pártjának uralma idején kivégzettekre emlékezett. Ezen a rendezvényen képviseltette magát az úgynevezett Országgyűlés, Miniszterelnöki Hivatal, Minisztériumok, Köztársasági Elnök, és több társadalmi szerv. A szovjet hősi emlékműnél tartott esemény ennél jóval aljasabb volt: provokáció. Azonban ezt a mai magyarságot sajnos hiába köpik arcon, nem kéri ki magának. Ennek résztvevői a következő szervezetek képviselői voltak: Baloldali Ifjúsági Társulás, Oroszországi Föderatív Szövetség, Az MSZP Képviselőcsoportja, Budapesti Elnöksége, XIII. Kerületi Szervezete, valamint a már említett MEASZ. A világ rendje felborult: Európa gyilkosára, a vörös csőcselékre, annak csatlósaira, megemlékezni teljesen normális, egészséges, nincs rajta semmi kivetnivaló. Fajtánk beteg, elkorcsosult, nemzetünk becsületének sárba tiprását – hogy Budapesten ilyen megtörténhet – szó nélkül tűrik, valószínűleg lelkük sem háborog. Esetleg még pár idősebb ember, akik átélték ezeket az eseményeket, háborogtak a történteken, de a fiatalság hallgatott. Ezek az emberek, és ez mind a két rendezvényre vonatkozik, nem képesek megérteni, hogy a Tengelynek egyetlen lehetősége volt: harc a végsőkig. Ezek után nem meglepő, hogy az MSZP egyik képviselője, bizonyos Tóbiás József kijelentette: véleménye szerint történelmi tény, hogy Budapest 1945. február 13-án felszabadult.
A Viking Klubban 18 órától 19.30-ig folyamatosan érkeztek a bajtársak. Amikor a helyiség megtelt, az ajtókat bezárták és elkezdődött a koncert, amelyen egy-egy angol, német, szerb és cseh, valamint öt hazai zenekar lépett fel. Este 9 körül kopogtattak, mire Kovács Balázs rendező résnyire kinyitotta az ajtót, és bejelentette az érdeklődő karhatalmistáknak, hogy ez egy zártkörű rendezvény. Ekkor berúgták az ajtót, és „razzia” felkiáltással behatoltak, majd az említett rendezőt a falhoz szorították, és válogatott trágárságokat zúdítottak a nyakába. Ezek után gumibotjaikkal helyet csináltak maguknak, és a színpadig törtek előre, ahol egy igen gyenge hangerejű mikrofonba beszélve egy apró termetű rendőr közölte, hogy igazoltatás céljából ki kell menniük a hideg éjszakába. Ezt Illés Miklós rendező érthetően is elismételte, mire a szórakozni összegyűlt, felhevült fiatalok el is indultak kifelé. Ezzel párhuzamosan azonban a kint lévő rendőrök az előtérben állókat befelé kezdték el terelni, ami az alig másfél méter széles ajtóban igen nagy kavarodást okozott. A lassú haladást a karhatalom emberei alig három percig tolerálták, majd gumibottal, tomfával gyorsabb haladásra ösztökélték a tömeget. Ennek az lett az eredménye, hogy a befelé haladókat majdnem letaposták a kifelé tartók. Akik ezek után kijutottak, azokat felsorakoztatták a rendezők. Néhány német fiatal azonban megelégelte a karhatalom „szakszerű és törvényes” eljárását, és néhány sörösüveg segítségével védekezni kezdett. Mivel megbízható szemtanúk állítása szerint szkinhednek öltözött karhatalmisták is voltak a társaságban, nem bizonyos, hogy a sörös üvegek dobálását a német fiatalok kezdték, azonban ezt nem lehet kizárni. A karhatalom elszámította magát ebben az összecsapásban, mivel itt nem védtelen nyugdíjasokból 2.), hanem jó felépítésű, kisportolt testalkatú eszméikhez hű fiatalokból álló ellenfélre akadt. Ezt tovább fokozta, hogy a német bajtársak igen jártasak voltak a karhatalommal vívott közelharcban. Így aztán a kivezényelt kormánycsapatok (ORFK Akció Osztály, Készenléti Rendőrség, és a XIII. kerületi kapitányság tapasztalatlan, csalinak és a médiáknak szánt emberei) hátraarcot csináltak, és a kollégáikat cserbenhagyva kimenekültek a helyiségből. Az ütközet körülbelül negyedóráig tartott. A rendezők ezután lecsendesítették a bajtársakat, ám időközben több, mint háromszáz karhatalmista érkezett a helyszínre, és megkezdték a felismert „garázdák” kiemelését és megkezdődött a hajtóvadászat, amit további ütlegelések közepette hajtottak végre. Most már biztos fölényük tudatában több tucat szirénázó gépjárművel indultak a fiatalok nyomába. A Keleti Pályaudvarnál, és a Szegedi úton is lecsaptak, a Reiter Ferenc utca és a Róbert Károly körút sarkán pedig baseball ütőkkel felszerelt „polgárőrök” verték a visszavonulókat. Az elfogottakat megbilincselésük után is tovább ütlegelték. Illés Miklós elmondása szerint ezt még a kórházban is tovább fojtatták. Voltak olyan „szlovákiai” magyarok, akik a megemlékezésre érkeztek Budapestre, de sajnos elkéstek, és a koncerten sem voltak jelen. Mivel azonban a közelben iszogattak, jobbnak látták, ha elhagyják a várost. A Keleti Pályaudvarnál elkapták őket, az egyiküket később bíróság elé állították és elítélték. A karhatalmisták egyébként minden fényképezőgépet elvettek vagy összetörtek, és a filmeket kitépték, ami önmagáért beszél. Éjféltájban végül helyreállt a „rend”, és karhatalmi ellenőrzés mellett három óráig folytatódhatott a koncert.
Az eljárás során 36 bajtárs esett fogságba, akik közül 24-et kiutasítottak az országból. Nyolcat közülük (kettő magyar, három német, két osztrák, egy cseh) csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádjával, gyorsított eljárással még a tárgyalás napján el akarták ítélni. Ez végül a karhatalmisták egymásnak ellentmondó vallomásai miatt nem sikerült, az ítélethozatalt február 25-ére halasztották. A védelem tanújai közül egyet sem akartak meghallgatni, a kirendelt védők pedig nem akartak szót emelni védenceik érdekében. A koncepciós pert végül a tárgyalóterem közönsége akadályozta meg. Zúgolódásuk hatására a bíró végül néhány védőtanút meghallgatott, és a védőügyvédek is felszólaltak. Az egyik ügyvéd beszéde olyan jól sikerült, hogy lelkesen megtapsolták. Alkay Zsoltot, az egyik főszervezőt még ekkor sem engedték szólni, jóllehet ő végig ott volt a helyszínen. A televíziós média páratlanul inkorrekt tájékoztatásának középpontjában nem is maga a per volt, hanem egy, a nézők soraiban történt incidens. Az történt ugyanis, hogy egy idős asszony felháborodván, hogy székét lábbal meglökték, hátraszólt az egyik szkinhed nézőnek: „Nektek is ott lenne a helyetek.” Erre azt a nem túl diplomatikus választ kapta, hogy: „Auschwitz”. Ezeket a képsorokat a televízióban, manipulatív módon sokszor visszajátszva mutatták be, noha nyilvánvaló, hogy a per szempontjából ez az esemény teljesen lényegtelen volt. A média célja egyértelmű: az átlagemberbe gyermekkorától beletáplált gyűlöletet tovább erősíteni, így a jobboldali körök terjeszkedését lehetetlenné tenni. Egy dologgal azonban nem számolnak: a jobboldal gondolkozásra kész és képes embereket vár hadrendjébe, akik az ilyen ócska tömegmanipulációnak nem adnak hitelt. A „tájékoztatásban” élen járó RTL Klub televízió műsorában elhangzott még, hogy a roma etnikumú kisebbség nagyon aggódik a szélsőjobboldali csoportosulások miatt, valamint, úgy mellesleg, Illés Béla és Kovács Balázs, MNA tagok is beszélhettek.
Az ügy akkor vett némi fordulatot, mikor a Független Rendőrszakszervezet főtitkára, Fábián Ágota átfogó vizsgálatot kezdeményezett, mivel a leszámolásban részt vett karhatalmisták közül többen fölkérték, és kétségbe vonták a sérüléseket okozó „intézkedés” szakszerűségét. A főtitkár asszony véleménye szerint a parancsnok volt a hibás, aki a parancsot kiadta, hiszen a „rendőrök” rutinfeladatnak tartották az „eljárást”, míg a sörösüvegek dobálása kezdetét nem vette. A karhatalom ilyen „rutinfeladatai” kizárólag szélsőjobboldali szervezetek, személyek ellen irányulnak, hiszen elismert tény, hogy ilyen típusú razziákat szélsőbaloldali szervezetek ellen nem folytatnak. Indokaik elég gyenge lábakon állnak: az eddigi három megemlékezésen, és az utánuk rendszeresen megrendezett koncerteken (Viking Klub, Olympiához címzett kocsma) semmiféle incidens nem volt. Felmerül a kérdés: botrányon kívül mit kerestek a karhatalmisták, hiszen kábítószert, „önkényuralmi jelképet”, illegális bevándorlót, körözött bűnözőt nem találtak eddig sem, és furcsa módon most sem. Erős gyanú merül fel tehát az irányban, hogy a leszámolást bizonyos titkos szervezetek tervelték ki. Erre utal a beépített emberek részvétele, a tapasztalatlan, csalinak szánt karhatalom szereplése, az egész razzia provokatív, durva stílusa, az „intézkedés” indokainak igen szegényes volta, valamint az akcióról készült fényképfelvételek megsemmisítése.
A magyar politikai és társadalmi élet szinte minden irányzata és rétege megnyilatkozott az esemény kapcsán. A mai „hivatalos jobboldal” hozzáállása igen tanulságos volt. Szabó Albert, a Magyar Népjóléti Szövetség vezetője rádiónyilatkozatban határolta el magát a február 13-i eseményektől, a Magyar Igazság és Élet Pártja pedig hetilapjában, a Magyar Fórumban nyilatkozott becsmérlő hangon (tisztelet a kivételnek) a történtekről. Az ilyen sajnálatos véleményeknek, rádiónyilatkozatoknak azonban van egy jó oldala is: kiderül valójában melyik oldalon is állnak az említett szervezetek. Szabó Albert ócska provokációira most tette fel a „koronát”, hiszen nyilvánvaló, hogy nyilatkozatával nemcsak a február 13-i eseményektől, hanem az egész jobboldaltól elhatárolta magát. Aki ugyanis Budapest, és egész Európa hős védőinek emlékét és örökségét nem hajlandó felvállalni, az nem nevezhető továbbiakban jobboldalinak. Az a hangnem, amit a Magyar Fórum egyes cikkírói megengedtek maguknak, igencsak meglepő. Egy magát nemzeti radikálisnak valló párt nem tudja felvállalni Budapest védőinek örökségét, noha ez éppen egy olyan lehetőség lenne, aminek kapcsán a jobboldal különböző erői közös frontot nyithatnának. Ez pedig nagy jelentőségű lenne a baloldallal folytatott harcunk szempontjából.
A baloldal legjelentősebb megnyilatkozásait az eddig teljes jelentéktelenségbe burkolózó Szanyi Tibor, MSZP-s „országgyűlési” képviselő produkálta: ellentüntetést rendezett „Séta a gyűlölet ellen” címmel. Természetesen ezt nem egyedül szervezte . Segítségére voltak az Ifjú Szocialisták, a Baloldali Ifjúsági Társulás és néhány MSZP-s képviselő. Ebben részt vett egyébként a magyarországi szabadkőművesség legsötétebb alakja is: Konrád György. Este pedig Szanyi már a televízióban ócsárolhatta a hősöket, és a rájuk emlékezőket. Ne firtassuk most, hogy egy tisztelgő megemlékezés kapcsán hogy lehet ellentüntetést szervezni. Inkább tekintsünk a felvonuló tömegre 3.): fáklyák és izraeli lobogók, és mellettük boxerrel felfegyverzett cigányok. Ők képviselik a magyar nép véleményét?
A szabadkőműves-liberális-kommunista sajtó persze kitett magáért, és a televízió-csatornákkal karöltve teljesen lehetetlenné tették a közvélemény korrekt tájékoztatását. A tömegember ellenséges reagálása tehát ebben az esetben sem ösztönös és spontán vagy belátáson alapuló, hanem, mint minden esetben, tudatosan manipulált és a félreinformáltságból következik. Akik részt vettek a rendezvényen, illetve a Viking Klubban rendezett koncerten, és szemtanúi voltak a karhatalom attrakciójának, tisztában vannak a tényekkel. Ezzel szemben nézzük, hogyan tájékoztatott erről egy „pártatlan, ideológiailag semleges” sajtó:
A Népszava a MEASZ-t tartja mértékadónak az eseményekkel kapcsolatban: „A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) vezetése felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a várban ismételten nemzetközi újfasiszta demonstrációra kerülhetett sor. Ez mélységesen sérti a háború és a fasizmus áldozatainak emlékét, félelmet ébreszt, s alkalmas gyűlöletkeltésre. A tüntetés résztvevői által elkövetett atrocitások is ezt igazolják. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az illetékesek engedélyeztek ilyen gyűlést (...)”. Nagy N. Péter a Népszabadságban úgy tesz, mintha saját törvényüket sem ismerné: „A rendőrség gyűlöletkeltés hallatán, illetve önkényuralmi jelképek láttán felléphet. Nem lépett fel.” A fent leírt tények alapján látható, hogy mennyire zavart keltő és rosszindulatú ez a kijelentés.
Magyar Hírlap: „Az ügyben indított nyomozás adatai szerint a neonáci csoportokhoz kötődő fiatalok szombat este meghatározó szerepet játszottak több száz külföldi bőrfejű és a magyar rendőrök közötti konfliktus kirobbanásában (...) Lapunk titkosszolgálati forrásból úgy értesült: a rendőrség fellépése gyaníthatóan arra szolgált, hogy a megmozdulás külföldi szervezőit valamilyen indokkal kiutasíthassák az országból. A hatóság gyakorlatilag indok nélkül érkezett a Viking klubba, ahol gyanítható volt, hogy az ittas fiatalok igazoltatása verekedéssel végződik”. A titkosszolgálat tehát tudott a várható fejleményekről, így megdőlt az a hipotézis, miszerint gyanútlanul igazoltató rendőrökre támadtak a szkinhedek. Előre kitervelt akcióról volt szó.
Blikk: „Akár öt évet is ülhet rács mögött az a nyolc német bőrfejű, akik a szombati rendezvény után nekitámadtak a rendőröknek Angyalföldön.” Jellemző a baloldali sajtó színvonalára, hogy a nyolc letartóztatott fiatal nemzetiségi hovatartozását egyik sem tudta pontosan megérdeklődni, így ehhez hasonló badarságok egész sora jelent meg.
HVG: „A hatósági fellépés azonban a felvételek alapján korántsem tűnt átgondoltnak (...) Az összetűzések kirobbantásához hozzájárultak a hatóságok közötti kommunikációs zavarok, valamint rendőri félreértések is. Így fordulhatott elő, hogy az előre bejelentett szombat napközbeni megemlékezést biztosító rohamrendőrök délután szem elől tévesztették (!) a tömeget, és úgy tűnik, senki sem tájékoztatta (!) azokat, akik este a Viking Klubban razziáztak.” Ezeket az állításokat a titkosszolgálati források ismeretében senki sem veheti komolyan.
Szólnunk kell még a sajtóorgánumok hangadóiról is, akik véleményükkel lehetetlenné teszik az átlag szemlélődő szabad ítéletalkotását. Így működik a szabad vélemény joga szabadkőműves módra.
Hetek (A hit gyülekezete lapja): „Nem igaz, hogy a hatóságoknak törvényi tilalom hiányában el kell tűrniük a neonácik politikai közszereplését. A magyar törvénytár része a párizsi békeszerződés, amely egyértelműen megtilt minden náci szervezkedést és propagandát, a kormányzatnak pedig kötelességévé teszi az ellenük való fellépést”.
Magyar Hírlap: „A világ újnáciai közben megtanulták a kis kelet-közép-európai országocska nevét. Tudják, hogy egy mosoly itt mindig kijár az idegennek, hogy sem a zsernyákoktól, sem az ellentüntetőktől nem kell tartani (...)”
A ’legbrutálisabb’ cikket azonban a Népszava napilap adta közre „Brutális kérdés” címmel Déri János tollából. A tudatos, nyílt, a valóságos eszményekre semmilyen tekintettel nem lévő manipuláció iskolapéldája ez az írás. Idézzünk fel néhány ’gondolatot’ belőle: „(...) az importált bőrfejűekkel együtt is csak néhány százan verődtek össze. (...) Nincs törvényes akadálya annak, hogy a budai Várban harsogjon a Sieg Heil, s diszkrét horogkereszteket viselő ifjak boldog mosollyal vonulgassanak. (...) S nem véletlenül tettem idézőjelbe az emlékeznek kifejezést. Hiszen ezek az alkalmak – s az elmúlt években jó néhányról volt szerencsém tudósítani – nem emlékezések, hanem cinikus provokációk. Szervezőik pontosan tudják, hogy ma Magyarországon a hatóságoknak nincs elég önbizalmuk – s talán törvényi felhatalmazásuk sem – ahhoz, hogy vissza merjenek utasítani egy olyan kérést, amelyben az olvasható: mi csak emlékezünk az elhunyt magyarokra és németekre. Istenem, lehet, hogy a rossz oldalon álltak, de hát, ha úgy tetszik, ők is a történelem áldozatai, ők nem tehetnek róla, hova hívták be őket katonának.” No comment.
Természetesen a helyzet ennyire nem tragikus. Léteznek ezen kívül korrekt tájékoztatást adó kiadványok is. A jobboldali vagy jobboldali szimpatizáns újságok korrekt, és néhol lelkes cikkeket adtak közre. Ilyenek voltak például: Pannon Front, Hunnia, Magyar Demokrata, és a Nemzeti Újság.
Ez tehát a mai magyarországi helyzet. Kevesen vagyunk, kevés az anyagi erőforrásunk, de eszméinkhez a végsőkig hűek maradunk. Győzelem vagy vereség, másodlagos. A lényeg – Jány Gusztáv vezérezredes úr szavaival – „amely minden magyar embernek jelszava kell, hogy legyen, akár a béke munkája mellett áll, akár fegyvert kell neki ragadnia: Istennel, Legfelsőbb Hadúrunkért, és a hazáért mindhalálig”.
Deneb

Lábjegyzetek
1.) magyar, német, osztrák, norvég, szlovák, szerb, angol, cseh, holland, bulgár, görög nemzetiségű bajtársak szövetsége
2.) lásd METÉSZ tüntetés
3.) A média híresztelése ellenére pár százan lehettek "

Doubledeceker 2009.02.16. 09:14:18

Tényszerű, hogy a kormányunk ténykedése enyhén szólva is béna.

De ha a színpadon látható bandától várjuk a megoldást... Júúúúújjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj

Annyit mondok lesz itt ne múlass, ha jönnek a Viktorék.

Ami eddig folyt az semmim lesz ahhoz képest, ami eztán jön, és majd most tudjuk meg, hogy mit is jelentett a demokrácia.

Ettől függetlenül a mostani kormánynak tényleg nincs már maradása...

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.02.16. 09:15:13

én meg leszálltam a villamosról, hogy jól meghógolyózom a tisztelt jelenlevőket, de már a hó sem a régi, mivé lesz a magyar tél?! mivé lesz a magyar nyár?! hol van már a tavalyi közterületi szóvivő?

sensei 2009.02.16. 09:17:34

@Bukowszky:

Hacsak nem annyi, hogy egy (két) faszagyerek súlyos identitászavarát betűfolyamba öntse. Következésképp el is hiszi(k), hogy ő(k) aztán azok a faszagyerek(ek), akik minden esetben tudják az aktuális tuttifrankót.
Egyszóval: lázadók.
Egyszerre lázadnak érte és ellene. Skizofrén egy helyzet...

tevevanegypupu 2009.02.16. 09:37:43

A hulyek mennek tiltakozni, a nooooomalisak otthon maradnak. Kozteruleti szovivo jelenleg plazmateveert all sorba.

sensei 2009.02.16. 09:38:15

@Nandi29:

"Annyit mondok lesz itt ne múlass, ha jönnek a Viktorék.

Ami eddig folyt az semmim lesz ahhoz képest, ami eztán jön, és majd most tudjuk meg, hogy mit is jelentett a demokrácia."

Tagja-e vagy a "Hivatásos Rettegők Klubjának"?
Ha nem, itt jelentkezz:www.stop.hu/blog/topics.php?blog_owner=g.zsolt

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.16. 09:43:31

@sensei:

Mert szerinted valahová állni kell. A két erőközpont között szerinted nincs levegő. Aki nem bújik lövészárokba az..., mit is írtál? - identitászavaros.
Annak azért örülök, hogy legalább Bencsik Andrással nem kell vesződnöd. Ő már megtalálta a vezénylőtábornokot.

A Tigris 2009.02.16. 09:46:44

ilyen jó hely az index s*gge?

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.02.16. 10:02:05

Plazmatévéért? azokat befogják tiltani.

mnandy 2009.02.16. 10:10:39

Azér' szerintem, ennek itt a helye, külön is:

"idézet kezdete"
Van egy nagyszerű, csodálatos ötletem, barátaim! Mi soha többé nem vitatkozunk erről! Mi azt mondjuk eztán is, hogy cigány.

Cigány a barátunk, akit szeretünk, s akire büszkék vagyunk, s őt megvédjük bármi áron, ahogyan Sárközi védte Eger várát.

De cigány az is, aki javainkra s életünkre tör, s őróla is megmondjuk, hogy cigány. S ha állati módon viselkedik, akkor megmondjuk azt is.

S eztán nem is várunk tovább, remélem. Ha az állam, a mi pénzünkből fenntartott állam nem véd meg bennünket, akkor itt az ideje, hogy megvédjük magunkat. De ma a Kossuth téren kimondjuk, jó hangosan: nem tűrünk tovább! Sem a meglopásunkat, sem gyermekeink, tanáraink megveretését, meggyilkolását, sem azt, ha saját életünkre törnek. Nem tűrjük tovább! Miképpen nem tűrjük azt sem, hogy Néró egymásnak ugrasszon bennünket csak azért, mert a tűz fényénél szeretné megőrizni hatalmát.

Nem tűrjük, hogy Néró mondja meg, mit olvashatunk és mit gondolhatunk.

Nem így lesz, őrült császár, máshogyan lesz! Kezdhetsz szűkölni és kucorogni!

Néró egyszer azt mondta: ha a zsidókat bántják, akkor ő zsidó, ha a cigányokat bántják, akkor ő cigány. Értjük. Kár, hogy azt még nem tudta kimondani: ha a magyarokat bántják, akkor ő magyar…

De most már nem kell gyakorolnod, Néró! Erre a kis időre, ugyan minek?!
"idézet vége"

Szerintem - az indulati töltést leszámítva - nincs ezzel semmi baj, így van. Sajnos. Az indulati töltést pedig az elmúl évtizedekben (általam is) átéltek messzemenően indokolják.

Nem a tükör a hibás, ha nem tetszik, amit mutat...

tevevanegypupu 2009.02.16. 10:13:13



Betiltjak a plazmatevet??Na akkor kitorik a magyar vilagforradalom. Nemezsapkasok es Hunvald rajongok karonfogva tiltakoznak a vasarlas szabadsaganak sulyos megserteseert. Cukisag lesz.

sensei 2009.02.16. 10:15:04

@nénike:

"Mert szerinted valahová állni kell. A két erőközpont között szerinted nincs levegő. Aki nem bújik lövészárokba az...,"

Bocs nénike, nem tudtam, hogy a Reakció is "Egykutyázó" blog lett. Rég jártam erre. Korábban mintha nem ilyen lett volna. De akkor ki is kérheti számon Bayeren, Lovason, Szélesen, Bencsiken, hogy hol volt, mit csinált 20 évvel ezelőtt. Ti "gondolataitok" -ahogy látom- épp mostanában "tisztul" meg a korábban vallottaktól.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.02.16. 10:22:59

Én fogok egy Hunwald rajongót és hozzá bilincselem a Hunwaldhoz is meg egy nemezessityakoshoz is, és elhajtom őket legellni a gyalogúton, hogy a járda tele legyen ilyetén piszokkal, mint mondjuk egy nem mondjuk ki a nevét környéknek, ahol már azok se élnek halnak: plazmaürügy meg érdektelen számomra, mert ha annyi pénzem lenne, mint amennyit kérnek érte, kibérelném Gyurcsányit egy szertartásra a nagy reform nevében, és kötnék rá egy csomót, hogy megemlegessem.

tevevanegypupu 2009.02.16. 10:38:20

Gyurcsanyra a reformjait kotnem ,hogy o megemlegesse, es nemeztarisznyaba csomagolva kitennem a plazmateve tetejere egy OTP fiokban, valahol videken.

Google 2009.02.16. 10:40:27

Vajon mit ártott és kinek ártott a nemezsityakos? Merthogy Hunwald mit, arról az ügyészség jóvoltából van fogalmunk...

Más. Arra mindig kiváncsi lettem volna, mit csinálnak a két erőközpont között levegőzök, azonkívül persze, hogy lebegőznek.
Lehet, hogy az elveszett nemezsapkájukat keresik?

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.16. 10:48:17

@sensei:

"Tisztul" persze, nem állunk a hibbant nérózó, magunkfajtázó, esterházyzó indulatkorbácsolók oldalán. Nem vagyunk a Fidelitas lapja sem. Sajnálom, ha a távolságtartást megengedhetetlen bűnnek éled meg.

sensei 2009.02.16. 10:53:03

@Google:
"Más. Arra mindig kiváncsi lettem volna, mit csinálnak a két erőközpont között levegőzök, azonkívül persze, hogy lebegőznek.
Lehet, hogy az elveszett nemezsapkájukat keresik?"


:)))

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.02.16. 10:53:28

Mit, mit? hát hogy Március tizenötödikén a Múzeum kert környékén a háztetőket távcsöves kommandósokkal tele kellett tűzdelni, mert gyűnnek a sityakos szlovák terroristák, akiktől tudjuk a nagy szabadságharc is tót ötlet volt, csakhát a tolvaj magyarok ellopták az alkalmat.

Google 2009.02.16. 10:55:52

Két szék között a pad alatt, avagy: jártak-e a szálasisták nemez fejfedőben?

serwer 2009.02.16. 10:59:25

@Google:
Én, mint levegőző, önelégülten és büszkén nyugtázom magamban, hogy annyira okos vagyok, hogy nem kell sehová csapódnom.
Elszomorító, hogy ma, lásd dátum, még lehet eszmékkel, jelszavakkal és jelképekkel embereket terelgetni

reality 2009.02.16. 11:01:49

@nénike: Nem tudom, hogy nem értitek, vagy csak nem akarjátok érteni, hogy mit sérelmezünk, mi egyesek: nem a kritikával van a baj, hanem az onnan "felülről" való fikázással. Semmi nem kelt olyan ellenérzést, mintha "értelmiségiek" lenézően megmondják a frankót. és csak azt. Ki járna olyan dokihoz (de mondhatnánk javasembert is), amelyik csak diagnosztizál, kapargatja a gennyes sebet, de nem ad orvosságot!?
És ha nem hiszed, hogy másként mennek itt egy ideje a dolgok, akkor nézz bele az archívumba, a 2008-as év első heteinek cikkeibe. Az akkori kép még pozitív volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.16. 11:05:17

Én azért úgy képzeltem el az életet, hogy van egy értékrendem, a világról és jövőről alkotott elképzelésem, és ha valaki a politikában bizonyos tűréshatárokkal ehhez hasonlót képvisel, akkor azt támogatom, reális mérlegeléssel akár a kisebbik rossz elve alapján is. Eközben fenntartom magamnak az önálló vélemény, lelkiismereti függetlenség és a stílust illető egyéni ízlés jogát. Jómagam nem szeretnék olyan világot, ahol az emelvényre álló emberek iránti hűség és az emelvény körül álló emberekkel való indulati egység a követelmény.

reality 2009.02.16. 11:09:31

@serwer: Fúj eszmék, fúj jelszavak, fúj jelképek. Le velük! :)

sensei 2009.02.16. 11:10:41

@nénike:

"Sajnálom, ha a távolságtartást megengedhetetlen bűnnek éled meg."

Értem én!
Most itt nagy összefogásra van szükség elvtársak/elvtársnők! Ez a jelenlegi helyzetben az egyetlen megoldás. Nem szabad azok mellé állni, (távolságtartás) akik nevén nevezik a dolgokat, mert azzal az uszítást, a megosztottságot erősítjük. Ilyen végkövetkeztetésre milyen szer hatása alatt lehet eljutni?
Korábbi önmagatoktól közös nyilatkozatban kellene elhatárolódnotok.
GRATULÁLOK nektek!

serwer 2009.02.16. 11:15:55

@reality:

Le a jelszavakkal ! Le velük! Le velük! Le velük! :D

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.16. 11:22:28

@sensei:
Gratulációért köszönet, válasz Elpet kommentjében.

sensei 2009.02.16. 11:30:53

@nénike:

Az "indulati egységnek" a maszatolás,a csúsztatás és a hazudozás veti meg az "ágyát".

Google 2009.02.16. 11:32:48

Azok az emberek, akik oda kimentek, legtöbben egy dolgot bizton akartak: megszabadulni Gyurcsánytól. Aki többek között, nagyon többek között a sajtószabadságot is veszélyezteti.
A többi mind maszlag.
Kit érdekel, hogy ki milyen önálló és független gondolkodású, és hogy mennyire távolságtartó? És hogy mennyire finnyás?
Itt nem az egyes emberek érdekesek, hanem az ügy. Ha van olyan.

Francois Pignon 2009.02.16. 11:34:42

@reality: Nagyrészt igazad van abban, amit írsz, de azért vedd figyelembe, hogy az ide írogató embereknek is van hangulata, ami nagyrészt nyilván együtt mozog a szűkebb és tágabb környezetükével. És ez apatikusabb, reményvesztettebb és cinikusabb az egy évvel ezelőttinél is. De veled együtt remélem, ez jó irányba fog változni.

Karcolt lendület 2009.02.16. 11:35:54

@Google:
Kibaszottul elegem van már ebből a jobboldali elvárásból, hogy ne savazzuk azokat, akik szintén szeretnék elhajtani a Gyurcsány-kormányt a halál f*szára. Jó lenne, ha végre belenyugodnátok, hogy ez az utóbbi az egyetlen, amiben biztosan egy véleményen vagyunk.

De 2002-ben és 2006-ban végigasszisztáltam, hogy jobboldali politikusok (pl. Mikola) és újságírók (Bencsik, Bayer, Lovas) milyen vállalhatatlan ámokfutást rendeznek állítólag az én képviseletemben. És kurvára nem igazolta őket még az eredmény sem. Úgyhogy bocs, de elmegy a picsába mindenki, aki azt várja, hogy ezekkel az emberekkel összezárjak és ne reagáljam le, ha olyanok mint a balsors a himnuszból.

Másrészt túl vagyok már rajta, hogy én bármelyik újságíró vagy párt mellett kiálljak csak azért, mert elvileg egy oldalon vagyunk. Nem vagyunk egyoldalon, max. a véleményünk egyezik több-kevesebb kérdésben. Tök mindegy, hogy az Worluk, Bayer, Gazda Albert, Publicus Hungaricus, a Fidesz vagy az LMP. Szavazni meg majd arra szavazok, akiről elhiszem, hogy jó lenne ebben az országban ha ők kormányoznának és ebben elég szűkös a választék. Ha protestszavazatot adok, az csak ezt a dagonyát növeli, ami most van, mert annyit szűrnek le belőle a politikusaink, hogy jó ez így, nem kell kormányozni, csak a másik ellen kampányolni folyamatosan.

reality 2009.02.16. 11:46:39

@Francois Pignon: A hangulat lécsapódásában igazad van. De ez egy nyilvános fórum, ahol alakítani is lehet a hangulatot! Itt van egy lehetőség, amit a Reakciósok nem használnak ki (és amit régen viszont igen)! A mulasztás is bűn! Az intelligens ember mérve az is, hogy elgondolkodik a kritikán. Pont abban hibáznak, amiért a mostani jobbos izéket is kritizálják.

reality 2009.02.16. 11:55:46

@serwer: A jelszavakat tényleg hanyagolhatjuk. :)

Google 2009.02.16. 12:12:33

Karcos,
Lovast sem, Morvait sem kedvelem, de azért a Fideszre szavazok.
Nem lesz soha olyan társaság, amelynek tagjai mind szentek lennének, ezzel tisztában vagyok, bár naiv a javából.
Nem azért választok egy pártot, mert azt hiszem, hogy ott mindenki okos, jóhiszemű, művelt, becsületes ember.
De azt hiszem, hogy -ebb, -abb, -bb, úgymint: műveltebb, felvilágosultabb, jóhiszeműbb, becsületesebb társaságról van szó, számomra érthetőbbek a céljaik, mondanivalójuk. Valamennyire osztom azokat.
A szocikra, ha száz életem lenne, akkor sem szavaznék egyikben sem, őket csak az ügyeskedés, a trükközés, a másik legyőzése vezérli, eredményesek csak ebben lehetnek.
Ha egy pártot választassz, nem mindenkivel kell egyetértened az illető pártból, de hogy senkivel? Az sok.

tevevanegypupu 2009.02.16. 12:22:25

Nem szemelyek kozremukodesevel all ki valaki egy elvert. Arrol nem tehet senki, hogy masoknak is az a velemenye bizonyos dolgokrol mint peldaul nekem. Nem fogom oket elkuldeni a fenebe pusztan azert, mert esetleg rontjak azt a kepet, amit magamrol kialakitani szeretnek. Annal sokkal fontosabb az elv, bar kesegtelen, hogy sokaknak a kulso megnyilvanulas is donto. Mindenkinek joga van beszelni es nagyjabol ugy, ahogy azt jonak tartja. Baloldalnak es jobboldalnak. Erzelmileg tulfutott embert nem mindig lehet igazan kinevetni, mert a turokepessege mindenkinek mas es mas. Peldaul meghallgatom Nyakot vagy Greczyt is es elviselem oket. A Hunvaldert tuntetoket es Demszky unnepi szonoklatait. Gyurcsanyt is, pedig peldaul nevetsegesebbnek es hazugabbnak latom Hugo Boss oltonyeben, Hermes nyakkendoje szoritasaban eloadni, mint mondjuk egy nemeztarsolyos tuntetot. Kibirom Szeles Gabort es a hozza csatlakozokat, es neha oszinten csodalom Bayert azert a remenytelen harcert, amit folytat. Sem baloldal, sem jobboldal (nehany kivetellel) nem ert egyet vele, gunyoljak es bojkottaljak, pedig sokszor igaza van. Emberi jogokert, eselyegyenlosegert es ugy altalaban szabadsagert nem mindig eleg halkan sohajtozni. Neha kiabalni is kell, meg akkor is, ha az kozonsegesnek tunik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.16. 21:51:33

Az egészben még az a szép, hogy mondjuk itt vagyunk mi, jobboldali szavazók, akik nem azonosulunk feltétel nélkül egy ilyen megmozdulás valamennyi résztvevőjével. Mert más stílust szeretünk, mert az MSZP hosszú idejű karanténba rakásán meg mondjuk a rendfenntartás szigorításán kívül más közös célunk nem nagyon van velük. És valahogy itt az kimondatlan megállapítás fogalmazódik meg, hogy egy ilyen gyűlés fellépői és közönsége képviselik a jobboldal többségét. A választásokon Fideszre szavazó nem jelentéktelen számú szavazópolgár zömét. Mert ugye ide elmentek négyezren, ha mondjuk mi rendeznénk egy gyűlést a konzervativizmus jelen állásáról, arra elmennénk százan, tehát ők negyvenszer annyian vannak, mit ugatunk mi bele a többség dolgába. 2.000.000 szavazóra vetítve 1.951.220. szemben 48.780 -nal szemben. Mert ugye azért lettünk itt többek által megfeddve, hogy minek bontjuk az egységet. De biztos, hogy mi bontjuk az egységet? Biztos, hogy a Fidesz szavazói derékhad nem nézi idegenkedve az ilyen eseményeket? Biztos, hogy nem kéne külön örülni amiatt, hogy az ilyen események ellenére is józan belátásból megmaradnak a jobboldal szavazói? Biztos, hogy nincsenek, akik ilyen okok miatt az MSZP-re, MDF-re, vagy senkire sem szavaznak? Biztos, hogyha azt a másfél-kétmillió embert leültetnénk a számítógép elé nézelődni, jobban tetszene neki a Barikád, vagy az mno, mint a Reakció? Biztos, hogy az a temérdek pénz, ami a jobboldali médiába folyik, jól hasznosul? Biztos hogy az információk lényegesen tágabb körhöz jutnak el, mint egy viszonylag szűk, feltétlenül elkötelezett rajongói réteg? Hát ezen el lehetne még gondolkodni.

tevevanegypupu 2009.02.16. 23:22:33

www.zoom.hu/belfold/draskovics-naci-bayer-irasa-39841.html

Ilyen is ritkan van, Draskovics es a Reakcio egy velemenyen vannak.

Francois Pignon 2009.02.16. 23:34:58

@tevevanegypupu: Szerintem meg nem.
Én akkor is elmondtam, amikor a Bayer írása körüli hiszti elkezdődött, hogy ez szerintem nem lóg ki a sorból. (És szerintem nem is náci)
De azt is elmondtam itt is, hogy Bayertől ez szemét dolog, amit csinál.
Tudja, hogy milyen érzéseket váltanak ki az írásai, elég jó újságíró ehhez. Tudja azt is, árt annak a pártnak is, amit eddig támogatott.
Egyszerűen harcol az olvasottságért, beállt erre. Minél provokatívabb, annál többen olvassák.
Én szerettem egyébként Bayert még pár éve, mert régen tényleg jól írt, de ma ő is abban a sorban áll, mint például Tóta.
Tóta istenfaszázik, Bayer zsidó-cigányozik. Tudják, minél keményebben írnak, annál többen olvassák majd.
Kurvulás ez, semmi más.

Francois Pignon 2009.02.16. 23:45:39

A legprimitívebb dolgokra hatni a legkönnyebb.
Gyurcsány, Orbán, cigány, zsidó, fasz, pina, ésatöbi...
Hívószavak, amik generálják az olvasottságot.
A legkönnyebb így olvasottságot szerezni.
Van persze ezeknek a kifejezéseknek is helye, de ha az ember durvul, biztosan több olvasója lesz :/
Ez politikai bulvár, egyszerű hívószavakkal vonzani az olvasókat, a tartalom meg mellékes.

tevevanegypupu 2009.02.17. 01:00:32

@Francois Pignon:
Nem tartom valoszinunek, hogy Bayer csak provokal. Amit ir az igaz. Ha a tenyt es az esemenyeket nezzuk , el kell ismerni azt is, hogy helye van az indulatnak. Csendes szoval, igazsagra hivatkozva mar nem lehet elerni semmit. Talan jobb, ha az emberek egy-egy ujsagcikk megtargyalasaval vezetik le indulataikat mint tettlegesseggel, mert mar ahhoz is nagyon kozel jarnak. Tota gyuloli a katolikus egyhazat, es egy vekony reteget szolgal ki ezzel a gyulolettel es Istenkaromlassal. Tobbeket botrankoztat meg, mint ahanyan tetszessel fogadjak. Tota szorakozik, jokat nevet magaban, csak tetszeni akar. Bayernel ez nem szorakozas, bar ketsegtelen, hogy van benne provokacio. Mindig konkret tortenesekre hivatkozva, duhongese kozepette is logikusan magyarazza meg mi vagy ki az, ami kivaltotta ezt az indulatot. Tobben adnak neki igazat mint akik haragszanak ra, mert sajat maguk is ateltek igazsagtalan megkulonboztetest, alanyai voltak akar fizikai bantalmazasnak, eseleg allando felelemben elnek. Nem ideologiai harcot viv nem letezo ellenseggel, hanem nagyon is letezo, veszelyes helyzetrol beszel, amire jogosan kovetel megoldast nagyon sok ember neveben. Totanal mellekes a tartalom, nala a stilusgyakorlat szamit, Bayernel nem. Bayer ateli es igaznak erzi amit ir.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 06:47:26

Bayernek nem az a baja, hogy rosszul ír, és nem az, hogy nem ír igazat.

Bayer olyan indulatokra hat, amelyeket inkább csitítani kellene, mint hergelni. Mindezt pedig tudatosan és kiszámítottan teszi.

Ez nem nácizmus. Csak egy icipici felelőtlenség. Azért nem nagy felelőtlenség, mert mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon mindez némi hőbörgésen kívül semmi egyebet nem generál. Egy hét még, és mindenki napirendre tér a történtek fölött.

Nem Bayerrel van baj, hanem a nagy magyar igazjobboldaliság szánalmas nívótlanságával, azzal, hogy Bayer valóban fárosz ebben a társaságban, pedig egy kicsit erősebb mezőnyben neki is jobban kellene igyekeznie.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 06:59:53

És nem azzal van a baj, hogy a törzsközönség egyszerű, csalódott, keserű emberekből áll, hanem azzal, hogy akik az asztalokra ugrálnak előttük szónokolni, úgy gondolják: nekik jó és elég ez is. Másokhoz szólni nem is kívánnak, hiszen ők úgyis eljönnek. Mérhetetlen cinizmus.

tevevanegypupu 2009.02.17. 09:16:52

Jo lenne, ha megprobananak valami mersekeltebb, kiegyensulyozottabb hangot hasznalni. Es ha kritizalnak, akkor ne altalanossagban es altalanossagokat, hanem a valodi problemakat helytallo ervekkel. Az orokos gyulolkodes, harag es gunyolodas elobb-utobb kifaraszt mindenkit, es lassan ellenszenvesse valik, aki mindenben csak a rosszat latja. Egy kis stilus es jo izles is hianyzik, nem vagyunk a vadonban. Egyelore. Konstruktiv ellenzeki ujsagiras kellene, egy-ket jobboldali ujsagon kivul ez nem nagyon letezik. Pedig hogy orulne neki kormany!(:

tevevanegypupu 2009.02.17. 17:30:37

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=160383

Hat Haraszti Miklostol ilyet kerni azt hiszem hiabavalo. Koszeg Ferenctol vagy TGM-tol is.

Ciobotaru 2009.02.17. 22:18:56

@tevevanegypupu: debil picsa vagy Emmácska, mindig is az voltál

tiktik 2009.02.20. 15:30:54

@tevevanegypupu: Tökéletesen egyetértek. Itt vazze a Nádas Péter az értelmiség, akinek retorikai csúcsteljesítmény volt az öszödi beszéd. Etika nélkül nincs értelmiség - se.

A Reakció meg sokadszorra keveri össze az ízlést a lényeggel. Kár.

tevevanegypupu 2009.02.20. 15:42:09

@tiktik:
az internet szeles lehetosegt kinal arra, hogy mindenki elmondja a velemenyet(:
A sajtoszabadsag nagyon fontos foleg most, hogy a miniszterelnok egy ujsag ellen bojkottra szolitott fel.
süti beállítások módosítása