Vegye le a sapkáját! És ne vihogjon!
2009. március 17. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Vegye le a sapkáját! És ne vihogjon!

 A címben szereplő felszólítás címzettje Spanyol' kollega volt, feladója pedig egy két és félméteres rendvédelmi dolgozó, akinek nagyon nyomhatta a micsodáját a szűkre méretezett herevédő, mert különös szigorral tapogatta a Szent István térre bejutni igyekvő újságírókat és futballszurkolókat. Spanyol' kérte, hogy ne írjuk meg, de csak kikivánkozik belőlünk, hogy a végbelébe is felnyúltak, de ez maradjon köztünk. Minket szerencsére nem ért ilyen atrocitás, mert a Patrona Hungariae lánygimnázium tanulóinak tettettük magunkat, és különben is, egy korábbi motozásnál már minden mozdítható tárgyunkat elkobozták.

 Az esti koreográfia annyiban különbözött a szokásostól, hogy Budaházy Györgyöt már kora délután rendkívül látványosan, sőt teátrálisan kiemelték a Demszkyt oltó tömeg kellős közepéről, ezért az ő szónoklatára már nem is volt szükség ahhoz, hogy este a tömeg tök értelmetlenül meginduljon valamerre. Miután a Bazilika előtti térre egyetlen szűk nyíláson lehetett bejutni, a fent már említett tipi-tapi után, a hazafiak többsége meg sem próbálta  elérni az amúgy bejelentett tüntetési helyszínt, hanem inkább a belváros utcáiban vonult és ordítozott. A kukákat ezúttal csak verbálisan fenyegették, de egy rossz helyre tévedt rendőrségi mikorbuszt bizony megrugdostak. 

 

 Egy megjegyzés: a felvételeken látható, nem túl bizalomgerjesztő tömeg a Bazilika hátától a Nyugati tér, majd onnan az Oktogon felé vonult. Morvai Krisztina (Balóné, ahogy a Magyar Fórum következetesen nevezi, de mi nem vagyunk ilyen szemetek) viszont éppen az ellenkező irányba indult a Bazilikától, s Gery Greyhound videóján jól látható, hogy az a harminc ember, aki vele tartott, kurva békésen és csendben vonult el a bejelentett helyszínről a Zrínyi és a Nádor utcában. Ha kijutnak a József Nádor térre, ott minden bizonnyal eltűnnek a galamb- és kutyaszarban, így megtámadásuk teljesen indokolatlan volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr401006708

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.19. 11:05:22

Abu Ghraib Budapesten, avagy diktatúra-e vagy?"Demszky azért harcolt 89 előtt, ami ellen most mindent megtesz, a véleménynyilvánítás jogáért" - hallottam vagy olvastam ezt valahol március 15-e kapcsán. Itt valami félreértés van - gondoltam tegna…

Trackback: POLémia 2009.03.17. 17:14:10

Igazi hazafi!Minden országnak, minden nemzetnek szüksége van hazafiakra. Azt hiszem ebben nehéz nem egyetérteni. De úgy látom, az már kevésbé egyértelmű, hogy ki is a hazafi, és hogy miként nőnek fel egy új generáció igazi hazafiai. Azt hiszem ez a hétvég…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sergei 2009.03.17. 12:35:03

Balóné, haha :)
Yay, első :D

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.03.17. 12:53:10

jó az ácévillámdécés muzsika, kedves KKTT ;]

zoli29 2009.03.17. 12:55:34

Gonda László rulez!
:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.17. 13:18:01

Palesztin csúzli?! Budaházy Gyuri?!
Állítsátok meg Morvai Krisztinát!

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.17. 13:25:39

Matat az égbelemben, óh ilyenekről én mindig lemaradok, utasítom a hatóságokat tartsák meg újra március 21-t.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.17. 13:27:25

@zsanett- a demokrácia csőcseléke és felvigyázó: avagy a kuka visszaszól, a nagymagyar ünnepek és fohászok jegyzéke és sírámok.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.17. 13:28:47

@zsanett- a demokrácia csőcseléke és felvigyázó: bocs, Balónét!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.17. 13:52:52

Putyin, Lukasenkó, Gyurcsány. Ezzel a három portréval kell majd felvonulni május 1-én.

Szűcslaci 2009.03.17. 14:03:18

Szerintem meg Molotov, Sztálin, Gyurcsány

Szűcslaci 2009.03.17. 14:04:37

Vagy a hazafias népfront jelölhetné a választáson Kókát, az MSZ(M)P Gyurcsányt, hogy legyen ellenzék is, a Reformszövetség meg Bajnait. Retrohullám, ugye?

sprenczl 2009.03.17. 14:07:14

Végre ismét gyermekkorunkban érezhettük magunkat az ünnepeken....Hurrá! Ismét komcsi diktatúra lettünk!!! Lesz olcsóbb szivar is?!?

molaris 2009.03.17. 14:18:26

@sprenczl: Meg 3,60 a kenyér. Csak a nagyságrend változik.::))

osborne 2009.03.17. 14:18:29

Bencze József kitüntetést érdemel a rendért.

Ja a valódi rendőrség, az In-Kal pedig bónuszokat.

kispufi 2009.03.17. 14:26:23

mikorbusz... szép elütés,,, mikor busz, mikor fegyver.. mikor rendőrség, mikor pártőrség..
a magyar-máltai vb-selejtező előtt meg már megszervezték a zászló- és transzparens-elbíráló cenzorbizottságot, a rigmuscenzúra ezután következik...

Muad\\\'Dib 2009.03.17. 14:29:48

Bocsánat a hosszú idézetért, de teljesen idevág:

"...Nem kimenni a nemzeti ünnepen az utcára, az nem lehet cél, mert ezzel magunkat alázzuk meg. Csakhogy ezt nem úgy kell csinálni, hogy az felérjen egy provokációval, helyesebben az is legyen. Az átlagos rendőr - és ide tartoznak néha egészen magas rendfokozatúak is - egyetlen dolgot fogott fel 2006 óta: hogy ezek az "árpádsávosok" bántották a társait. A rendőrség szakmai, erkölcsi és mindenféle színvonala nem kvalifikálja a testületet arra, hogy valóban rendőrségnek nevezhessük. A mai rendőrség nem más, mint egy felfegyverzett és az erőszak korlátlan alkalmazására legális felhatalmazást kapott szubkultúra. Állam az államban, amelynek tagjai nem csak munkahelyükön vannak együtt, hanem magánéletüket is zárt körben, klikkesedve élik. Tessék csak belenézni akármelyik rendőrlapba: külön rendőrolimpia, rendőr-horgászverseny, rendőrfarsang, rendőrségi óvoda, rendőr-bankhitel... Ezek a fekete páncélos állatok éppen úgy elkülönülnek a társadalomtól, és a saját szabályaik szerint élnek, mint mondjuk akármelyik szurkolói csoport. Megvan a maguk íratlan hierarchiája, értékrendje, értékei és kiszámítható reakciói. Amikor tehát azt látjuk, hogy az utcán egy szakasz rendőr áll szemben egy csapat agresszív tüntetővel, nem az állam védelmezői és a bűnözők összecsapását láthatjuk, hanem két olyan társadalmi csoport párharcát, amelynek ugyanaz a belső parancsa: sajátjait megvédeni a túloldaltól, az ellenségtől, illetve megbosszulni a korábbi sérelmeket..." from bombagyar.hu

Cyrano 2009.03.17. 14:56:13

D.A.D. Bad crazyness. A D.A.D a disneyland after dark rövidítése :).

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.17. 15:02:35

@Muad\\\'Dib: Demszky Gábor szabadcsapata lett a rendőrségből

vajon felfogják a kékek, hogy ezzel pont a drogosokkal, buzikkal és az elnyomott kisebbségekkel kerültek egy társaságba?

nyu 2009.03.17. 15:15:35

"Meg 3,60 a kenyér. Csak a nagyságrend változik.::)) "

Vegulis, alattam levo peksegben majdnem ennyi a kenyer, csak a tizedesvesszot toltak kettovel jobbra...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.03.17. 15:16:10

@sprenczl: nem lesz
a mostani diktátor a hazudozáson kívűl semmihez nem ért
a gazdaságnak kapáltak

kamasuka 2009.03.17. 15:18:31

@Muad\\\'Dib:
Na ezért nem lehet csak egyes embereket felelősségre vonni. Ezért kell - ha kell - kollektíven, ahogy ők is csinálják (Nem te vezettél, de tiéd az autó? Fizess!)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.17. 15:23:20

@sprenczl:
Ingyennosztalgia. Vagyis, annyira nem ingyen... :]

Hans Lopkowitz 2009.03.17. 15:54:55

Egy baj van: nem tüntetni és nem kommentelni kell. Egyszerűen aki tud, menjen ki az országból és ne itt adózzon.
Legyen a dolgoknak következménye. Ha borulnia kell az országnak, akkor boruljon.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.17. 15:55:21

Anyukám aszonta, minél jobban szorítod a fedőt a kuktára, édes fiam, annál nagyobbat fog robbanni.

Hans Lopkowitz 2009.03.17. 15:58:08

Különben igazán el lehet tekinteni a megtapogatástól –szegény rendőröknek ez az egyetlen kézzel fogható szexuális élménye... ennyi nekik is jár.

min 2009.03.17. 16:05:39

Az a bocskai sapkás nagybajúszú zászlólengető csávó kicsoda? Annyit sejtek, hogy egy írtó nagy idióta de ennek főállása a tüntetés? Mindenhol ott van hol lehet hőbölögni....

Pri Tek 2009.03.17. 16:33:04

BALÓNÉ. Végre látom már leírva is valahol, remélem egyre több helyen majd. Na, az ő személye az ami:
- magáért beszél
- nincs több kérdésem
- légyszíves takarodj...

kill004 2009.03.17. 17:46:11

@Bell & Sebastian: Lábas.

Bell & Sebastian 2009.03.17. 17:48:00

@min:

Főállasú urológiai szemléltetőeszköz a szabadidejében...

Jenecsek Miklós 2009.03.18. 00:10:09

Jól hangzott a mocskos zsidók skandálása :D

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.18. 09:46:49

" túrj bele a valagomba, dúdolj bele vagonomba"

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.18. 13:21:09

Most már tényleg szeretném, ha a szél vagy a víz hintáztatná a Ferkót. De nem ugyanazért, mint az árpádsávosok. Én Bokrost akarnék, ibolyaszag nélkül.

Bell & Sebastian 2009.03.19. 02:07:22

@min0rity r3port:

De nem kapsz...

@zsanett- a demokrácia csőcseléke és felvigyázó:

Kicsit sem bájos, ellenben igen tahó Kend.
Eme tulajdonságán a szappangyártás Ön által ajánlott fellendítési módja sem változtatna alapvetően.
süti beállítások módosítása