Kitüntető figyelem
2009. március 20. írta: aba

Kitüntető figyelem

 Szerencse, hogy miközben mi az ideológiai sötétség borzasztó alagútjában botorkálunk, előttünk néhányan lámpácskáikkal mutatják a helyes irányt. Ha a segítség ellenére cipőcskéink nem az igazság sárga útján kopognak, akkor bizony az útmutatók megmérgesednek.

 Láthatóan ilyen lámpás embernek képzeli magát Balavány György, aki a mai Magyar Nemzetben - a zseniális Tiranai Lepel tárcasorozat aktuális darabja felett közölt nagyívűjében - igyekszik belénk rúgni egyet, Morvai Krisztina védelmében. Mivel az aktuális lapszám interneten még nem elérhető, idézzük a ránk vonatkozó részt:

A Reakció nevű, szintén konzervatívnak mondott liberális portál vezércikkírójának Morvai Krisztina megtámadásáról az jut az eszébe, hogy Morvainak nincs joga EP-képviselőnek nevezni magát. A hozzászólások között - moderálatlanul, vagyis beleegyező hallgatás mellett - megjelenik egy ilyen bejegyzés: „Morvai Krisztinát én is lefújnám könnygázzal.” Bravó, ifjú „konzervatívok”! Beálltatok a Vezér mögé, aki egyébként a Civil Jogász Bizottság 2006-os, rendőrterrorról szóló jelentését „szemétkosárba valónak”, Morvait nyilvánosan antiszemitának nevezte...

 Majd rövid kioktatást olvashatunk arról, mit kell tennie és mondania egy konzervatívnak, ha ok nélkül megtámadnak egy hölgyet politikai véleménye miatt.

 Amikor az idézett részletet olvastuk, először idős exmunkásőr szomszédunk jutott eszünkbe. Béla bácsi következetesen a beatzenét szokta csepülni sűrű horkantgatások közepette, amikor a mai fiatalok techno/rave/egyebek iránti vonzalmát kritizálja. Nem tehet róla szegény, megragadt 1967-ben. Valahogy így van Balavány is, amikor egy blog posztját vezércikknek nevezi.

 Mi ugyan csak röhögünk rajta, de a Konzervativizmus Alapértékeinek Számokérésére Jogosult Zsurnaliszta pontosan olyan módszerekkel dolgozik, mint az általa fénykarddal ütni szándékozott balliberálisok. Balavány ugyanis kiemel egyet a poszt (jelenleg) 333 kommentjéből, majd felmutatja olvasóinak: rejtőzködni akarnak a kis libsi rohadékok, de én jól lelepleztem őket. Szegény 168 Óra szokott jobboldali portálok fórumhozzászolásaiból barna esőt vizionálni, ha az adott héten éppen nincs rettegnivaló. Az nyilván nem zavarja a neoliberálisokkal zsúfolt kuratóriumú alapítványtól díjat elfogadó, a Népszabadságos Falusy Zsigát (éberség!) kedvenc újságírójának tartó Balavány Györgyöt, hogy a poszt kommentjeinek jelentős része Turul kollégát csepüli, mások meg Gyurcsány Ferenc elkergetésének módjairól értekeznek. Ezekben a hozzászólásokban az a közös, hogy egyiket sem töröltük: ha a balaványi logikát követjük, mindegyikkel azonosulunk, azaz egyszerre akarjuk lefújni Morvait, elüldözni Gyurcsányt és kioktatni Turult.

A felháborító rendőri erőszak, szemétség ellen mindig is tiltakoztunk (ízelítőül: itt, itt, itt és itt), az azonban továbbra is neccesnek érezzük, hogy a Morvait érintő támadás az EP-kampány nyitánya lett volna. Ám semmiképpen nem akartuk megsérteni Balavány jobbikista érzelmeit: közüljük, hogy még neolib-neokon-neoneo fészkünkben is akad Morvai Krisztina-rajongó. Lelky Lola többször is írt lelkes hangnemben vezércikket a jogvédő-politikusról (például itt és itt).

 Mindez nyilván csak azért történt, hogy elterelje Balavány György és a hozzás hasonló éberek figyelmét. Példás megbüntetésünket követeljük a Konzervatív Ítélőszéktől.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr241014000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.03.25. 12:07:15

Balu megmondjaA jobboldali sajtó döntő része még a mai Fidesztől is jobbra áll. Balavány cikke önmagában reprezentálja a Fidesz hibás médiapolitikáját.   Németh Endre publicisztikája a Konzervatórium.hu-n olvasható. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 12:46:31

meg ugye, ezek szeint, azokat a kommenteket, amelyekkel a blog ill poszt írója nem azonosul, moderálni kell (ki kell húzni). Akkor mia frásznak blogolunk? Ezek szerint Balavány kinyilatkoztatni szeret, ellenvélemény, vita, párbeszéd, mérlegelés nélkül. Persze nyomtatott laphoz szokott, publicsztika rovat, ami majd fölkerül az MNO-archívumba egy hét múlva, és az ottani fórumba meg lehet vitatni. Pedig szerintem - amellett, hogy igencsak pártolom a nyomtatott sajtót - , a publicisztika az a műfaj, ami a leginkébb kommentelhető blogba való.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.20. 12:49:17

és: a publicisztika az a műfaj, ami ...agymunka nyonán születik. De hogy mit csinált előtte és közben ez a Balavány, azt én nem tudhatom... - idézhetném annak az oldalnak egy igazi klaszikusát.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 12:50:13

Jaj-jaj. A budai zorbánakciónyugdíjas rokonoknak többször ajánlottam a Reakciót. Most le leszek liberális köcsögözve? Én?

plastik02 2009.03.20. 12:51:04

"Beálltatok a Vezér mögé, aki [...] Morvait nyilvánosan antiszemitának nevezte..."

mondjuk ezzel olyan nagy titkot nem árult el...

begyöpösödött hülyékkel imádnivalóan tele van mind a két oldal, a normálisabb rész meg persze elenyésző kisebbség.

medve2 2009.03.20. 13:00:09

Hát Igen, ma az a konzervatív, akit Balavány annak tart. A reakció nem konzervatív. A konzervatórium se. Vegyétek tudomásul, az a konzervatív, aki nyalja Putyin seggét, Chavez imádó, bírja a kínai komcsikat, no és nem neokon (bár ez a mai írásából kimaradt). No és amit fosnak kimondani: a Jobbik, a Gárda és a magát kormányzüónak képzelő Vona a tuti. Elvégre utóbbiakat is Moszkvából pénzelik.

Balaványt és társait egy dolog zavarja: már tök mindegy, mit ír, mit mond. Nem érdekel senkit. Írt egy cikket, hogy megpróbálja lejáratni azokat a jobboldali portálokat, melyek őt már csomószor elhajtották. És ma már ezek a portálok a fiatalok körében sokkal népszerűbbek, mint agyament publicisztikáik.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.20. 13:04:08

Gondolkodásbeli különbségek feszülnek itt. A MN mögött álló körök teljesen homogén információstruktúrában gondolkodnak, valószínűleg nem is értik a véleményütköztetésre épülő webes nyilvánosság működését.

Nagyon unalmas lenne itt az élet mavo, calam, Szibarita, KA Steve, plastik02 nélkül. Az Ács Feri-Őrnagy Őrnagy pengeváltások nélkül meg egyenesen üresek a napjaink.

Kündü régen volt már, jut is eszembe.

megadjagabor 2009.03.20. 13:07:25

Balavány György valahol azt írta, hogy van egy Kommentár-Reakció-Hírszerző-Szombat tengely (?). Az várható volt, hogy a Konzervatóriumra és a Reakcióba még egyszer bele fog rúgni. De ez nem is baj. Egyszer volt egy vita is, ahol Balavány megjelent, tölgyékkel vívott. Én azért nem értem ezt a Konzervatív Ítélőszékes pozíciót, mert ott pl. ilyeneket írt:

"hát amennyiben a baloldali jogkiterjesztő és tekintélyellenes és egalitárius, akkor baloldali diktatúra nincsen. Épp ez mindenfajta jakobinizmus tipikus paradoxonja, hogy óhatalanul diktatúrává fajul, és onnantól legföljebb retorikában „baloldali”."

Én ezt őszintén nem értem.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 13:09:20

@Elpet:
Kündü nekem is hiányzik, kénytelen vagyok helyette szegény Ferit idegesíteni. Meg Bakura se blogol már. Unalmas az internet nélkülük.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.03.20. 13:09:21

@TaTa86.: "Egyébként Balavány mit szól ahhoz, hogy a fideszes médiumok (mint pl a Magyar Nemzet) bojkottálják az egész Jobbikot, Morvai Krisztinástól, mindenestül? Függetlenül attól, hogy milyen hírértékű egy eset."

A keddi lapszám úgy prezentálta a Morvai-ügyet, hogy a címlapon nem szerepelt sem ő, sem a párt neve ("bántalmazták az egyik párt képviselőjelöltjét), és csak a belföld rovatban írták ki, hogy kivel történt az eset. Amellett, hogy Morvai nem a szívem csücske, ez kemény, nagyon kemény.

Ebben a közegben ír Balavány.

medve2 2009.03.20. 13:11:58

@Elpet: nekem legjobban donlódi hiányzik, bár rajta kívül sok radikális volt szoci.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 13:12:36

Hogyha már a Konezrvatív Teakör is liberális Balavány szerint, akkor én télleg nem tudom...

egy ismerősöm írta az ügy kapcsán:
"szóval hatvanas években vagyunk megint: csak a kommunisták most nem palesztina szabadságáért küzdenek, hanem izrael békéjéért, a nacionalistákat meg jobban zavarja a szabadpiac, mint a kommunizmus"

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.20. 13:13:38

@medve2:

Szerintem van átfedés (lola morvaifansága, meg hát a trágár kínaiak is elvannak a kínai kommerekkel), a kommentelőkről ne is beszéljünk. Ő meg próbálja körbevizelni a területét. Egyszerűen nagyobb szeletet akar maguknak megtartani/megszerezni a tortából...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 13:14:11

szerintem az MN amolyan se veled se nélküled viszonyban van a Jobbikkal (meg még sokan másokkal is)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 13:15:22

Feri! Baj van, hazudott a Legendád is :
www.hirszerzo.hu/cikk.bokros_hazudott_1996-ban_belepett_az_mszp-be.101877.html

Ha öngyilkos akarsz lenni, akkor inkább jelentkezz Afganisztánba bakának ,elintézem neked.

osborne 2009.03.20. 13:19:33

@Őrnagy Őrnagy: ezt ide is akkor: BL hazudik mint a gép

www.168ora.hu/velemeny/a-pontos-igazsag-32701.html

"Ha Orbán Viktor akár egyetlen állítása – miközben amúgy a hangzatos semmit árulja – mégiscsak hitelt érdemlőbb lehet, mint az önkritikára képtelen Bokros Lajosé, akkor a felelős politizálás képviselői bajban vannak.

Bajban vagyunk."

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.20. 13:24:13

Én birom Balaványt, sokkal jobban mint mondjuk a Bayert, dehogy a reakció valami neopiszlicsáré lenne, azt azért már túlzó túlzásnak tartom még én is pedig nincs is véleményem, de ahhoz rendületllenül ragaszkodom, sőt már Gyurcsányra testáltam, de ő azt mondta, hogy Orbán miatt, de sakkozzon Balavánnyal a Csányi.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.20. 13:29:14

Ej, ej srácok, ez piskóta. Hol írtok a népszavazási témáról, hmmmi?

zoli29 2009.03.20. 13:30:01

1. Balavány Györgynek el kellene magyarázni, hogy egy "mezei" kommentelő hozzászólása nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőségi állásponttal (mellesleg ha olvasná a Reakciót, magától is tudná, hogy az idézett mondat messze áll a blog szellemiségétől)

2. Turul post-jából egyesek túl nagy ügyet csináltak (nem csak Balavány).
Abban majdnem mindenki egyetértett, hogy az írásnak eleve elhibázott volt a kiindulópontja, mert a Morvai-féle affér kapcsán a legnagyobb kérdés mégis csak az volt, hogy egyáltalán miért állították meg a rendőrök a békésen hazafelé sétáló társaságot. (Morvai utólagos érvelése a saját EP-képviselő-jelöltségéről tényleg nem állta meg a helyét, de ez az ügy szempontjából másodlagos).

De ebből arra a következtetésre jutni, hogy Turul ill. a Reakció Gyurcsány szekerét tolná, egyszerűen gyerekes, és nem is nagyon érdemes vele foglalkozni.
Turulék akkor hibáznának, ha elkezdenének védekezni ezekkel a vádakkal szemben.

Ács Ferenc 2009.03.20. 13:36:55

"A hozzászólások között - moderálatlanul, vagyis beleegyező hallgatás mellett"

Ó, szegény hülye.

phaidros 2009.03.20. 13:38:07

Ez az ország tisztára olyan, mint a Síkföldről szóló könyvben az 1 dimenzió országa. egy vonalon mindenki, és saját pozíciójához viszonyít.

Őrnagy, egyre többször látom, hogy magát liberelaizmussal vádolják. Vigyázzon!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 13:41:27

@phaidros:
Kénytelen leszek saját magamtól elhatárolódni, és önkritikát gyakorolni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 13:43:38

Hoppá, már kaptam is a mailt, hogy reakciós bibsigyerek vagyok. Turul, ez miattad van!

polom13 2009.03.20. 13:45:12

Turulnak is és Balaványnak is vannak jó írásai a legutóbbiak nem tartoztak ezek közé.
Balavány egységesnek tartja a Reakció szerzőgárdáját-nem az.
Egy raklap kommentelő egységesnek írja le a MN újságíróit-nem azok.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 13:45:29

Kedves Balavány György!

Nem vagyok liberális. Konzervatív már annál inkább, főleg az évek előrehaladtával. Idézőjelek nélkül.

A gagyi mószerolást azonban nem veszem magamra, ahogy a kollégák sem.

És egy óra múlva repülök Rómába, ahol holnap a Szent Péter bazilikában fogom a hitemet gyakorolni.

További jó árokásást és hadakozást a szélmalmokkal.

Üdv!
Rajcsányi Gellért
Reakció szerk.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.20. 13:54:59

Aki negyven fölött nem konzervatív az hülye. Hogy is van ez pontosan, és ki mondta?

Ács Ferenc 2009.03.20. 13:56:09

@Zoli28: "Turulék akkor hibáznának, ha elkezdenének védekezni ezekkel a vádakkal szemben. "
Igen találó észrevétel. Különösen, ha azok a vádak egy revolverlaptól jönnek.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 13:56:22

persze, ergé...
mindenki tudja, hogy holnap lesz a roma-juventus...
ne nyomasd a maszlagot... :))

megadjagabor 2009.03.20. 14:01:56

@Őrnagy Őrnagy: Winston Churchill:-) A pontos verzió valahogy úgy hangzik, hogy aki negyven alatt nem radikális, annak nincs szíve, aki fölötte nem konzervatív, annak nincs esze. (De javításokat várok)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.03.20. 14:11:24

@megadjagabor: "A pontos verzió valahogy úgy hangzik"

Látom, maga is újságírónak készül. ;)

Ács Ferenc 2009.03.20. 14:11:26

@ufó - hoppmester a Fuckingham Palotában: nem egy nagy drukker a kolléga, de mit is számít a Róma-Juve, amikor pár óra és kezdődik az Újpest-Debrecen? :))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.20. 14:15:16

@megadjagabor:

"A pontos verzió valahogy úgy hangzik, hogy aki negyven alatt nem radikális, annak nincs szíve, aki fölötte nem konzervatív, annak nincs esze. (De javításokat várok)"

Javítás: valószínűleg Churchill nem mondott ilyesmit.

www.winstonchurchill.org/i4a/pages/index.cfm?pageid=112

en.wikiquote.org/wiki/Churchill

Egyébként mondott sokkal okosabb/viccesebb dolgokat. :)

eldiablomismo 2009.03.20. 14:16:42

Ez a szelektív érzékenység újra és újra meghat :)

furfangos nyeszterka 2009.03.20. 14:19:06

@rognork: Balavány nincs 42 éves. ha ő vén ínó, bár korod nem tudom Te még a tojásban sem vagy.

medve2 2009.03.20. 14:20:32

@Úlfhéðinn: És ez nem megy neki(k). Ezért durvulnak. És egyre nagyobb körben van tele velük az emberek pöcse.

tevevanegypupu 2009.03.20. 14:33:40

Morvai Krisztina erdekes szemelyiseg es raadasul azt mondja amit gondol, meg ha eleg egzaltaltan is. Jogvedo es nagyon kenyes kerdesekrol beszel eleg keresetlenul. Rola irni mindig siker. David Ibolya, Mohacsi Viktoria vagy Lendvai Ildiko - ha mar noi politikusokrol lehetne szo - mar igazi kepviselok es szalonkepesek a politikai kozeletben, veluk foglalkozni nem szenzacio.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.20. 14:46:25

@tevevanegypupu:
Mohácsi Viktória erősen határeset...

eN 2009.03.20. 14:50:35

@Elpet: Nono. Tirpákbokrétás az Tényező, de a Reakció? ;)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 14:51:48

@tevevanegypupu: hát azért mostanában ők is hálás témák..
@elGabor: az ember agya nem idézetlexikon. Ha épp nincs kéznél vmi, amiben utána tud nézni, hogy is volt pontosan, akkor kommentben bőven elég fejből úgy-ahogy idézni. Ha az ember cikket ír,ahhoz már pontosan utánanéz a dolgoknak.

zoli29 2009.03.20. 14:53:25

@tevevanegypupu:

MV, mint szalonképes? Amíg nem kezdett el annyit nyilatkozgatni, mint az utóbbi időben, addig még biztosan egyetértettem volna ezzel. Most már nem biztos...

eN 2009.03.20. 14:54:29

@Őrnagy Őrnagy: azért még ott van Zsanett és mr. Falafel, habár egyik sem egy KÜNDÜ, az tény.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 15:36:01

amúgy nem ciki az egy iciripicirit vagy nagyon is kínos, hogy balavány nem jön megvédeni az álláspontját?
babarczyeszter meg tudta tenni, ezért tisztelet érdemli...

balavány egy hazug, gyáva féreg vagy, HA nem véded meg magad...

tevevanegypupu 2009.03.20. 15:41:17

Ki kellett volna tennem (:
De Morvai Krisztina es Mohacsi Viktoria erdekes szemelyisegek, egyutt erdemes vizsgalni oket, mert egyik a masik nelkul nem is letezhetne..Es az is erdekes, hogy ket ilyen szelsosegesen gondolkodo csoport elere nok kerultek..

Bell & Sebastian 2009.03.20. 15:50:53

@eN:

:)))

(én nem morvaiztam...) Virágozzék ezer virág!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.20. 15:54:22

@tevevanegypupu: "De Morvai Krisztina es Mohacsi Viktoria erdekes szemelyisegek, egyutt erdemes vizsgalni oket, mert egyik a masik nelkul nem is letezhetne."
Na ez nagyon undorító.
Mohácsi önerőből semmi nem lenne. Összehozott egy tanári diplomát, persze sosem dolgozott. Felkapta a szadesz, hogy legyen szellemi prosti.
Morvai egyedül építette fel amit elért, szakmailag kicsit többet elért mint Mohácsi. Egyébként Morvai okt23án tűnt fel, köze nincsen Mohácsihoz.

".Es az is erdekes, hogy ket ilyen szelsosegesen gondolkodo csoport elere nok kerultek.. "
Mint írtam, Mohácsi egy senki, ha a szadesz kirántja alóla a hokedlit, mehet takarítani, mert tanárnak már sehova sem kéne.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.20. 16:01:15

Mázlisiták!

A Vastagbőrről bezzeg sose' ír az offlien média :(

plastik02 2009.03.20. 16:04:12

@Őrnagy Őrnagy: aki 20 éves koráig nem kommunista, az hülye. aki utána is kommunista az még hülyébb.

:>

plastik02 2009.03.20. 16:04:50

ya és szeretettel lolának! :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.03.20. 16:19:07

Hát, kedves REAKCIÓ!:-(

Hogy is mondja Hamvas?

"Sajtó: skandalizátor" --- vagy valami ilyesmi.

A Balavány-cikket nem találtam a neten, tehát csak annyit olvastam belőle, amennyit ABA idéz. Ami pedig az idézetben van, az szerintem teljesen logikus és korrekt. Azt írja Balavány, hogy ha a március 15-én történtekről valakinek (csak) az jut eszébe, hogy Morvai hivatalosan még nem EP-képviselőjelölt, akkor (ezzel az attitűddel) beáll "a Vezér mögé, aki egyébként a Civil Jogász Bizottság 2006-os, rendőrterrorról szóló jelentését „szemétkosárba valónak”, Morvait nyilvánosan antiszemitának nevezte..." Ez egy állítás, semmi mást nem tartalmaz, minthogy aki negligálja Morvait, az beáll a "Vezér" mögé, aki szintén negligálta Morvait.

Ebből a Balavány-állításból lett aztán minden: nyugdíjas munkásőrözés, a "Konzervativizmus Alapértékeinek Számokérésére Jogosult Zsurnalisztázás", "a neoliberálisokkal zsúfolt kuratóriumú alapítványtól díjat elfogadózás" stb., egyszóval "skandalizálás".

Hogy is mondja Hamvas?:-(

ü
bbjnick

ui. Nincs jelentősége a véleményemnek, de, ha már itt vagyok, elmondom: szerintem nem rosszindulatból "csináljátok", hanem tapasztalatlanságból, tudatlanságból...

tevevanegypupu 2009.03.20. 16:27:01

@TaTa86.:
"Na ez nagyon undorito"
Lehet, de nem annak szantam. Hogy Mohacsi mit fog csinalni ha nem mehet az unioba ujra kepviselonek azt nem tudom. Attol nem felek, hogy nem talal majd maganak helyet. Hogy Morvai mit fog tenni ha nem sikerul bejutnia, az mar inkabb erdekes, mert mogotte kozel sincs olyan eros es tarsadalmilag (viszonylag)elfogadott bazis mint Mohacsi mogott..

Hogy melyikuknek miert sikerult eddig barmi is, azt pontosan nem tudhatjuk. Ket viszonylag fiatal no ellentetes elkepzelesekkel. A zurzavar az, ami egy frissen alapitott, de igazan még meg nem alakult demokraciaban dobta oket felszinre. Hogy melyikuknek sikerul megkapaszkodni az attol is fugg, hogy a demokracia milyen iranyba csuszik. Mert egyelore nem kozepen van az biztos.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.20. 16:30:02

@bbjnick: az MN egy hét késéssel teszi föl a nyomtatott verzió ciukkeit (kivéve pár kiajánlót). De enm hiszem, hogy attól még, hogy kritizáljuk Morvait, meg Gyurcsány is ezt teszi, az következne, hogy beálltunk mögéje. Egyélbként nem csak az jutott eszünkbe, lásd a posztban levő linkeket, stb.

Szóval eszerint aki véletlenül azonos állásponton van Ferivel egy ügyben is (látszólag), az kommunista. Azaz mi kommunisták vagyunk. höhö.

A tapasztalatlansághoz meg annyit, hogy mikor is indult az Ufi, tíz éve kb?...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.03.20. 16:33:31

Viccesek a hozzátok hasonló "szalonkonzervatívok": kicsit szidjuk Fletót (na jó, azért ne vigyük túlzásba!), döbbenten vesszük észre, hogy Orbán Viktor is egyre populistább (különben is, mit tudna ő is mit tudna ilyen helyzetben csinálni?).
De ha valaki igazán elküldi a francba a kormányt, már rögtön árokásó fasiszta állat.
Bayer Zsoltot egykönyves, műveletlen bunkónak tartjuk, de igazából mi is csak egyfélét-Márait- olvasunk.
Csodálatosan szépen tudunk nyilatkozni a békés cigány-magyar együttélés fontosságáról, de fogalmunk sincs merre van, mi a helyzet Sarkadon vagy Putnokon.
Hát ezért: Magyar Nemzet rulez!

zoli29 2009.03.20. 16:36:12

Apropó: Balavány kezet foghatna Debreczenivel, aki meg azzal vádolja Gallót, hogy Orbán retorikáját alkalmazza.
Ez annyira szomorú... :(

nol.hu/velemeny/lap-20090320-20090320-2

eldiablomismo 2009.03.20. 16:36:30

Megérne esetleg egy blogbejegyzést a kommentek miatt, hogy azok, akik egyéni szabadságjogaik között tartják számon, hogy tetszőlegesen lebonthatják a fél várost, mert most ők épp szurkolnak/tüntetnek/Magyarok, illetve a véleménynyilvánítás szabadságaként, hogy csoportosan beverjék a nekik nemtetszők, nemzetidegenek, hazaárulók stb... pofáját, és természetesen a legsötétebb komcsi diktatúraként élik meg, hogy nem tehetik meg, azok mégis mit várnak a kormányváltástól?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.03.20. 16:41:23

@dszg:

Nem kritizálást, negligálást írtam.

Más: az öcsém a mai napig emlegeti, hogy milyen jó kis újság is volt az az UFI:-)

ü
bbjnick

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.03.20. 16:58:45

@bbjnick: régen tényleg jó, fiatalos kis lap volt. És semmi kétség nem férhetett politikai nézeteikhez. Mi történt?

medve2 2009.03.20. 17:09:02

Most is jó, és semmi kétség nem fér a nézeteikhez. Nehogy más jobboldaliként ne lehessen röhögni Balaványin.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.03.20. 17:23:54

@aesculus: Mindent a szádba kell rágni, édes?
MEGVETTEK_MINKET_KILÓRA.

Az történt.

Pelso.. 2009.03.20. 17:26:39


A fenébe.
Ha jól emlékszem, írtam oda valami hsz-t.
Most nehogy már miattatok legyen valami bajom..:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.20. 17:35:05

Nem tudom, én leírtam, hogy nem értek Turullal egyet ezen bejegyzés kapcsán, mégsem jutott eszembe, hogy most én magamat és a Reakciót valahová egész máshová gondoljam a politikai palettán, még csak meg sem rázott a dolog. Ez nem hadsereg. Ez egy blog, ahová írkál egy csomó ember. Van néhányunk közt bizonyos nézetazonosságok alapján valamiféle laza szövetség arra nézve, hogy a világban széthintenénk néhány gondolatot, hátha változik tőle kicsit. Szerintem főként ezért írunk bejegyzéseket meg kommenteket. Időnként jókat, időnként hülyeségeket. Bizonyos korlátok közt ez utóbbira is fenn kell, hogy tartsuk a jogot. De nagyon furcsa ebben a dologban bármiféle számonkérés.

Meg tudná valaki mondani, hogy mi a követendő vonal? Nekem kicsit zavaros ez. Az Orbán-féle atlantizmus például jó? Azzal egyetért a Magyar Nemzet? Nem úgy tűnik. Mert kérem, ha gondolati egység kell, akkor kell orákulum is.
Ha valaki veszi a bátorságot megmondani, hogy ki jogosult megfogalmazni a jobboldal közös normáit, sztenderdjeit és függelmi viszonyait, akkor majd eldöntjük, hogy ez kell-e nekünk. Homályos eszmékhez és közösségi viszonyrendszerekhez való lojalitást ne kérjen számon senki.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.20. 17:40:50

@mavo: MG mindig írja, hogy bunkó vagy de a parasztság mögött van értelmes vélemény. Én eddig csak az előbbit láttam.
Nem hazudtam, legfeljebb tévedtem. De ebben az esetben még azt sem mondhatnám. Mohácsi elvégzett egy büfészakot, majd beállt prostinak. Ezt mutatja az önéletrajza.
Abban valóban tévedtem, hogy úgy látszik a másik Mohácsinak van tanárdiplomája.

@tevevanegypupu: Hát remélem a szadesz már számít annyira szélsőségesnek mint a Jobbik. XD ( :( )
Egyébként Morvai már nem az ELTE docense? Azt hallottam, hogy ki akarták rúgatni, de mintha nem sikerült volna. Én azért érte sem aggódnék.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.20. 18:22:49

@TaTa86.: tekintve, hogy Mohácsi honnan jön, a büfészakozást mellőzném az ő esetében

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.03.20. 18:35:46

@Oli bácsi: nyilvánvaló, aranyos (ha már ilyen jóban lettünk):-D

De most tényleg: miért kell néha lemenni népszabadságba, népszavába?
"Morvai jogalanynő" már akkor kiállt a megvert tüntetők (pl Révész Máriusz) mellett, mikor a Fidesz még csak tiltakozgatott, a szadesz és az mszp pedig csak gúnyolódott a szerencsétleneken.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.03.20. 18:39:25

@TaTa86.:

az, aki nagy pofával, szándékosan fikázik valakit a vaéóság leszarásával, ezt érdemli.

Külön röhej, hogy te vinnyogsz bunkóságról, amikor taj paraszt módon ferdíted a tényeket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.03.20. 18:46:54

@TaTa86.:

hogy értsd: amikor már olvashattad a linket, akkor is büfészakról hazudozol, ráadásul az szdsz felkarolta senkiről vízionálsz egy olyan ember esetében, aki "mindössze" 13 éve aktív, és több nemzetközi projectben szerepelt, mint amennyiről te álmodni mernél.

Aki ezt csinálja (jelzem, eddig is kb. ennyire telt tőled), az egy büdös tahó. Azzal pedig az általa kiérdemelt hangnemben kell kommunikálni.

star77 2009.03.20. 18:50:46

@Oli bácsi: miért hagytuk?és ki adott el minket?és ki vett meg minket kilóra?mert,ha megvettek is,kurva keveset fizettek értünk...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.03.20. 18:57:16

@TaTa86.: Nyugi. Nem vitatkozni a bunkóval, elnézni felett vagy fél méterrel. Nincs is.

Bell & Sebastian 2009.03.20. 18:57:49

@star77:

Az egy más kérdés, hogy Te nem kaptál belőle!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.20. 19:13:22

Megért ez a Balavány faszomtuggyaki egy külön posztot?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.03.20. 19:31:57

@aesculus:
Ezt a lemenést hagyjuk mán, galambom. Tessék fönn linkeket böngészni: Morvai dicsérve volt itt, amikor kiállt a megvertekért, az első pillanattól el lett mondva, hogy mi a véleményünk a rendőri túlkapásokról.

Ha nem tecc, nem olvas vagy beír. Ha nem ért egyet, ír posztot, elküld. De nem Népszavázik, mert akkor kimegy és beküldi a szüleit.

Rompez.

star77: te meg ki vagy, hani?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 19:33:02

most kezdődik a meccs...??

várjatok, még gyorsan bedobok valamit, aztán jövök... :))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.20. 19:43:27

Van abban valami igazság, amit Balavány mond, bár fingalma sincs arról, h mit jelent blogozni, és mit jelent, ha ott moderálatlanság van.

Szóval, sztem mindenkinek a jogát védeni kell, akkor is, ha egyszer hp-nek tartjuk. És ez mindaddig helyes és üdvös, míg az illető törvénytisztelően viselkedik.

Azért a nyomtatott sajtó képviselőinek kötelezővé tenném, h blogot vezessenek, és mindezt úgy tegyék, h a moderálási gombhoz ne legyen adminjoguk.

nah, akkor megtudnák, mi az, h blog, és hogy mekkora óriási különbség van a bejegyzés felelőssége, és a kommentek tartalmáért való felelősség között.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.20. 19:50:19

@mavo:
Mohácsi picsa büfészakot végzett, slussz. Az ún. kommunikáció szak olyan, mint a Gábor Dénesen az informatika. A kutyám is elvégezné, ha nem érezné cikinek. Arról nem szólva, hogy ez a mohácsi egy hazudós cigánykurva, így akár az Ecserin is vehette a diplomáját.
Oszt milyen nemzetközi projektekben szerepelt? - Markecolás Londonban, Párizsban és Berlinben?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.20. 19:58:34

@Bell & Sebastian: Nem kő, nem lehet vele közlekedni Budapesten. :P

@calam: Csak semmi rasszizmus. Mohácsi nem a putriból jött. (Bár ennek nem néztem utána, ha tévedek és mégis, mea culpa.) A büfészak pedig büfészak.

@mavo: "az, aki nagy pofával, szándékosan fikázik valakit a vaéóság leszarásával, ezt érdemli."
Egyet értek. Akkor miért véded Mohácsit?

"Arany János Gimnázium, Berettyóújfalu (1989-1993). Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Kommunikáció szak, Budapest (1997-2002).
Boom Film dokumentumfilm-sorozat, riporter (1996-1999). The Joint Eastern Europe Center for Democratic Education and Governance Assimilated with Syracuse University, oktatási projekt, szakértő (1998-2000). Világbank: Roma Programok Magyarországon, kutató (2000). A Soros Alapítvány Roma Jogvédelem és Média Kuratórium tagja (1999-2000). Oktatáskutató Intézet: Roma Iskolai Szegregációs Kutatás, kutató, konzulens (2000-2001). Magyar ATV „Beszélő" szerkesztője. „Amit szabad Jupiternek" emberjogi magazin, műsorvezető.
Oktatási Minisztérium, miniszteri biztos (2002-2004)."

Szóval elkezd egyetemre járni (bocs, kommunikációra) 1997, 1998ban pedig már egy rohadt hosszú nevű projektben "szakértő". Egyáltalán milyen titulus ez?
("-Jó napot Kovács, ön mit dolgozik mostanában?
-Áhh, Kiss úr, képzelje szakértő vagyok.")
Valóban, én már 4 éve járok egyetemre, és még senki nem kért fel szakértőnek. Rohadtul frusztráló, már másodévben az volt, 3adévben a Világbank 3szor is visszautasított, asszem érthető hogy pikkelek Mohácsira.

Szóval ez a helyzet. Mohácsi "szakmai" múltától nem dobtam hátast. Jelenje pedig kifejezetten irritál.

@tölgy: Igaz, elgyengültem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.20. 20:07:34

Rendben, Moháci felküzdötte magát szegény sorból, aztán pedig nagyszerű nemzetközi projektekben vett részt, ez igazán kiváló dolog. De mi az, amit csinált? Úgy néhány szóban leírva érdekelne.

tevevanegypupu 2009.03.20. 20:17:05

@TaTa86.:
nem hinnem, hogy Morvait kitettek volna az ELTE-rol, mert vegulis miert tettek volna ki? Vannak ott tanarok is akik szivvel-lelekkel megmaradtak kommunistanak szoval belefer. Morvai nem szelsojobboldali a szo hetkoznapi ertelmeben, valoszinuleg o is az "indokemberek" ellen probal tenni valamit, es talan az egyeduli, aki kovetkezetesen harcol azokert, akiket rendorok bantalmaztak, es akiken az orszaggyulesi kepviselok egy resze gunyosan rohog.

Az szdsz ma mar - 1994 ota - a jellemtelenek partja, hosszu tavon azert ez nem megy buntetlenul, nem veletlen, hogy ugyanugy halodnak mint az mdf is.

hiba 2009.03.20. 21:03:49

Hát én azért azt gondolnám, hogy Morvai és Mohácsi is elég messzire jutott és sokat tett egy bizonyos területen. Ehhez biztosan több észre, tehetségre, akaraterőre volt szüksége mint ami nekünk van, mert ha annyira okosak és tehetségesek lennénk mint ők, akkor most nem ilenne időnk itt kommentelni.
Egyik esetben sem az ember személyes tehetségével van a baj, hanem azzal amit most mond és ahogy mondja.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 21:04:09

@Ács Feri:

szegény kálmán&tony... :(

kettő-nyúlra nyertek a lila majmok... :)

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.03.20. 21:19:34

az ilyen afferok a varso - szindroma korai tunetei. mar nem a baloldal a fo ellenfelunk. hanem itt a jobboldalon egymassal szemben pozicionaljiuk magunkat. formalodik a fundamentalista huseg es igazsag meg a magyar polgari platform. hmm, ki nyer 2014-ben?

reality 2009.03.20. 21:33:33

A Mohácsi-témához (valaki ma már egyszer belinkelte):

www.rimaszombat.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=6326

Sajna, nem tudom ellenőrizni a leírtak helyességét (de hogyan is lehetne, hiszen ezeket nem fogják csak úgy szimplán feltenni a netre). Ha megfelel a valóságnak, akkor sok mindent megmagyaráz, úgy mint a másodévesen hogy lehet vki szakértő. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.20. 21:51:18

@cziffra plachta zasztava: mér??
2010-ben lesz a választás?

mi van ha holnap a maszop mindent borít...?
tudom naiv vagyok, de legalább idealista... :))

Bell & Sebastian 2009.03.20. 22:39:04

@reality:

Remek kis link. Kissé nehéz megérteni, ki kinek a micsodája.
Meg egyáltalán, mit tudhatnak olyan jól, amit más nem?
Azt már fel sem vetem, hogy lám, itt egy újabb dinasztia a mi pénzünkből.

Dehát úri körökben a lepedőnek hallgass! a neve.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.03.20. 22:48:57

@ufó - hoppmester a Fuckingham Palotában:
hat csak ne boritson, marmint az mszp. arra ramenne az onkormanyzati valasztas. ezt az egy evet mar fellabon is kibirjuk. ha most nem boritanak, a nagypartisaguk is ramehet, de szerencsere a rovid tavu hatalmi erdekeik guzsba kotik oket.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.20. 23:19:47

@TaTa86.: én úgy tudom, hogy a szüleinek nincs érettségije, 5-6 testvére van, és egy Szabolcs 90%-os (nem tudom pontosan mennyi) munkanélküliségű faluból jött. Vagyis putriból. Szóval ez igazán megbecsülendő.
De ha nem, akkor én is mea culpa.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.21. 00:05:33

@cziffra plachta zasztava: belatom, igaza van...

inkabb alljunk fellabon, mint hogy eljunk terden allva...

:))

Ács Ferenc 2009.03.21. 06:49:11

@ufó - hoppmester a Fuckingham Palotában: tudod ám, kik a majmok. :)) 2-0-ra hazavágtuk a kondásokat. 150-en jöttek el.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.03.21. 10:54:40

Noha én nem gondolom, hogy a Reakciónak bármilyen köze lenne a (bal)liberálisokhoz, sőt szerintem kb. egy színt a Magyar Nemzettel, de abban speciel egyetértek, ha valaki olyan hsz-t ír be, hogy leölném, öljük le, lefújnám, fújjuk le, stb. azt inkább törölni kellene...
Nem abben az értelemben kellene liberálisnak lenni...

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.03.21. 11:19:01

@ufó - hoppmester a Fuckingham Palotában:
hat ettol feltem. ferenc teso lemondott. remenyei szerint egyszer meg visszater, de ki lesz az utoda? eljott az ideje az olajfa koalicionak? bokros vagy bajnai?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.21. 12:29:32

@calam: Nos akkor 1 oda. Tévedtem, köszi, hogy utána néztél.

(Mondjuk így érthetőbb is a zsigeri magyargyűlölete.)
süti beállítások módosítása