Bolond-e Ön?
2009. március 31. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Bolond-e Ön?

Ne kerteljünk, közélet iránt érdeklődő ismerőseink és kommentelőink körében végzett megfigyeléseink szerint kis hazánkban egyre többen kezdenek megbolondulni. Talán Gyurcsány a hibás, talán a globális felmelegedés, talán a zsidó-etruszk összeesküvés, mindenesetre egyértelmű, hogy nő a megzakkantak száma.

 A helyzet tisztázása érdekében azok számára, akikben kételyek merültek fel saját épelméjűségükkel kapcsolatban - és azok számára még inkább, akikben nem - összeállítottunk egy kis tesztet, hogy megállapíthassák: ki van-e még mind a négy kerekük. Kérjük, olvassák el figyelmesen az alábbi tünetleírásokat, s válaszoljanak őszintén, az egyes pontok jellemzőek-e rájuk. A teszt értékelését a tünetek után olvashatják.

Teszt

1. Ön szerint teljesen normális dolog, ha valaki egy hétszáz éve kihalt uralkodóház állítólagos zászlaját lobogtatja nemzeti ünnepeken, illetve a sajtószabadság megsértése, az egészségügyi reform, a rendőri brutalitás, a cigánybűnözés és a szlovák hatóságok fellépése elleni demonstrációkon.

2. Ön egyre nagyobb érdeklődést mutat saját maga, a környezetében élők, valamint a közéleti szereplők származása, vallási hovatartozása és nemi identitása iránt.

3. Észreveszi, hogy elkezdte nagy kezdőbetűvel írni a Magyar, a Nemzet, az Ember, az Erkölcsiség szavakat, vagy bármilyen más közszót, amely az Ön számára fontos tartalmat hordoz.

4. Egy tüntető és egy rendőr közötti konfliktus esetén fel se merül Önben a gondolat, hogy kettejük közül esetleg a rendőr járt el helyesen és jogszerűen.

5. Rajtakapja magát, amint politikai témájú beszélgetésben többször elhagyja a száját az „Egyik kutya, másik eb” vagy „Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” szólás.

6. Már többször is előfordult, hogy fociról, nőkről, munkahelyi konfliktusokról szóló beszélgetés közben egyszer csak elkezdte szidni Gyurcsány Ferencet és a rohadék komcsikat.

7. Ha találkozik egy írással, amellyel nem ért egyet, egyből azon kezdi el törni a fejét, hogy vajon milyen felsőbb hatalom telefonálhatott le a szerzőnek.

8. Ha földrengésről, cunamiról vagy szélviharról szóló hírek jutnak el Önhöz, egyből felteszi a kérdést: cui prodest?

9. Különböző témákban gyakran megjegyzi: „Bezzeg '45 előtt nem volt itt ilyesmi!”, illetve „Kéne ide egy erős kezű vezető, aki rendet tesz!”

10. Ön szerint egyre egyértelműbb, hogy szomszédja bunkóságáról és szájszagáról a kormány és/vagy az ellenzék tehet.

11. Egyre sűrűbbé válnak azok az alkalmak, amikor a kocsiban a Klubrádióra teker, internetezéskor a kapcsolat.hu fórumára vagy a Gyurcsány-blogra kattint, netán 168 órát vásárol a vécére, s a munkásőr-nyugdíjasok és médiaszemélyiségeik zaftosabb megjegyzéseire felháborodottnak szánt, de valójában kéjes sikkantásokat hallat.

12. Kezd meggyőződésévé válni, hogy a Tescót, Izrael államot és a finnugor elméletet azzal a céllal hozták létre, hogy a magyar nemzetet elpusztítsák.

13. Többször is kifejtette ismerőseinek, hogy a magyar élelmiszerek a legegészségesebbek és legjobb minőségűek, míg külföldön kizárólag szemetet termelnek.

14. Ön szerint a kormány tevékenységével szembeni fellépésként kukákat gyújtogatni és tűzcsapokat letörni, ha nem is túl előremutató, de emberileg megérthető és méltányolható cselekedet.

15. Néhány éve olvasott egy cikket arról, hogy a magyar belpolitika eseményeit valójában egy Magyarországon építendő orosz gáztározó és atomreaktor körüli nemzetközi törekvések és konfliktusok irányítják; akkor még nemigen hitte a dolgot, de ma már kezdi azt gondolni, hogy a szerzőnek legalább részben igaza lehetett.

16. Hajlik rá, hogy elfogadja: akasztással számos súlyos problémát meg lehetne oldani.

17. Húsvétkor nem locsolja meg nagynénjét, Róza nénit, mert kommunista.

18. Ön szerint aki a jelenlegi nehéz helyzetben bírál egy jobboldali politikust vagy közéleti személyiséget, az titokban arra törekszik, hogy a kommunistákat hatalmon tartsa.

19. Ön egyre inkább kedveli és tiszteli Putyint és Ahmadinezsádot, amiért keményen meg merik mondani a magukét Brüsszelnek, illetve Washingtonnak.

20. Szellemesnek találja a „Kúrcsány”, „ElQró”, „Gyurcsótány”, „Fodor Gabriella”, „szocionista”, „Kinga Gönczová” stb. jellegű szójátékokat, és már minden ismerősének legalább százharmincszor elmesélte a viccet, amelynek az a vége, hogy „Gyurcsány, csomag!”.

21. Ön erkölcsi kötelességének érzi, hogy munkatársait, barátait, családtagjait megtérítse, hogy azok az Ön által kedvelt pártra szavazzanak.

 

 

Értékelés

Számolja össze, hogy hány tünet leírásánál ismert magára! Ennek alapján megállapíthatja, hogy Ön bolond-e.

0-2: Ön krónikus hazudozó, ilyen ember mostanában nincs. Büntetésül dugjon fel magának egy esernyőt csukva, és húzza ki nyitva.

3-8: Ön kezd megbolondulni. Vegyen ki egy kulcsosházat két hétre egy erdő közepén, vigyen magával egy-két jó regényt vagy verseskötetet, próbáljon meglesni egy mókust, és pihenje ki magát.

9-12: Ön bolond. Ne csináljon semmit, Önön nem lehet segíteni.

13-16: Önnek sürgősen nőre/férfira van szüksége. Adjon fel hirdetéseket, jelentkezzék be egy párkereső fórumba, chateljen, és járjon el olyan szórakozóhelyekre, ahol nők/férfiak is vannak.

17-21: Ön látens homoszexuális, jó néhány - szülei által Ön elől eltitkolni kívánt - zsidó felmenővel. Valamilyen ürüggyel hívja össze valamennyi barátját, munkatársát és ismerősét, s ha mindenki együtt van, kérjen szót, álljon fel egy asztalra, és hangosan jelentse ki: „Igen, barátaim, buzi vagyok! Kérlek titeket, így is fogadjatok el! Higgyétek el, ugyanaz maradok, aki eddig voltam, sőt ezután még inkább saját magam lehetek!”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr621014999

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fideszfigyelő 2009.03.31. 18:14:26

A (sajátos) Nézőpont Intézet átvágta az egész médiátA Nézőpont Intézet közvélemény-kutatást végzett, hiszen azt bárki csinálhatja. Honlapjuk szerint „a kérdés az volt, hogy ki a legalkalmasabb miniszterelnök”. Az összefoglalóban pedig ezt írj…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karcolt lendület 2009.03.31. 16:10:06

@szorgalmas:
"...olyat még nem láttam, hogy itt mszp-t, szdsz-t, új generációt, fideszt, mazsihiszt, kurvaanyját kóstolgatták volna. "

Szerintem soha nem olvastad még ezt a blogot.

Amúgy valaki írja már le, mi ez a SÜN-özés, lemaradtam róla...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.03.31. 16:10:12

SZVSZ miközben a vélt/valós Fidesz és a vélt/valós Jobbik tábor most a cikk mentén egymást szapulja, páratlanul népszerű Ferencünk már dörzsöli is a kezét, IGEN-IGEN, jövök vissza 4 év múlva, MEGCSINÁLOM.

Csillogó szemű pártfanatikusok vannak mindenütt. Ez része a cirkusznak.

A legszebb az lenne, ha pontokba szedné mindenki: miben tudnék együttműködni más pártokkal, emberekkel, a szomszéd nénivel ennek a Magyarországnak nevezett izének az érdekében.

Na mindegy, blogra fel, magyar!

OmegA404 (törölt) 2009.03.31. 16:10:49

Ember egy 1100 éves államban egy 700 éves zászló olyan nagy szálka a szemedben, akkor veled van a baj.
Gondold azt, hogy egy fél amerikai zászló, aztán mindjárt jobb lesz a inetnacionalén nevelkedett csökött lelekednek.
Mindent szabad ami mást nem korlátoz... Te viszont korlátoznál.
Nem értesz egyet a liberalizmussal? (Az igazival.)

midnight coder 2009.03.31. 16:12:53

Tulajdonképpen az angolok is idióták. Király 2009-ben, Európa közepén ? Tiszta idióta társaság. Meg amúgy is, a múltat végképp eltöröljük, kivéve persze a Holocaustot mert arra 1000 generáción keresztül emlékezni kell hogy bűnös nemzet vagyunk.

Az meg hogy netalántán valakiben felmerül hogy az hogy a Feri elkúrta, nem kicsit hanem nagyon, végképp nem helyénvaló, teljesenidióta dolog. Elvégre a politikust direkt ezért fizetjük, az meg ha még ráadásul lop is, esetleg közben még közröhely tárgyává is teszi az országot külön bónusz amiért kitüntetés és a nép örökkön tartó múlhatatlan szeretete jár.

Az meg hogy a rendőr rugdalja a földön fekvő embereket szintén teljesen rendben van, kivéve ha bűnöző az illető mert annak jogai vannak. Ha meg cigány is akkor még emberi jogai is. Persze csak baloldali kormány esetén szabad a tüntetőket verni, ekkor teljesen jogos a fellépés a hugyos csőcselék ellen. Jobboldali kormány esetén persze a gonosz náci rendőrök verik az érdekeik sérelme miatt jogosan tüntető kisembereket...

midnight coder 2009.03.31. 16:14:43

Tulajdonképpen az angolok is idióták. Király 2009-ben, Európa közepén ? Tiszta idióta társaság. Meg amúgy is, a múltat végképp eltöröljük, kivéve persze a Holocaustot mert arra 1000 generáción keresztül emlékezni kell hogy bűnös nemzet vagyunk.

Az meg hogy netalántán valakiben felmerül hogy az hogy a Feri elkúrta, nem kicsit hanem nagyon, végképp nem helyénvaló, teljesenidióta dolog. Elvégre a politikust direkt ezért fizetjük, az meg ha még ráadásul lop is, esetleg közben még közröhely tárgyává is teszi az országot külön bónusz amiért kitüntetés és a nép örökkön tartó múlhatatlan szeretete jár.

Az meg hogy a rendőr rugdalja a földön fekvő embereket szintén teljesen rendben van, kivéve ha bűnöző az illető mert annak jogai vannak. Ha meg cigány is akkor még emberi jogai is. Persze csak baloldali kormány esetén szabad a tüntetőket verni, ekkor teljesen jogos a fellépés a hugyos csőcselék ellen. Jobboldali kormány esetén persze a gonosz náci rendőrök verik az érdekeik sérelme miatt jogosan tüntető kisembereket...

nadivereb 2009.03.31. 16:15:41

@szpal: Ez most tök komoly?
A Jobbik csak egyvalakinek ellenfele, az ország átlagos IQ-jának.
Az, hogy néhány hullajelentéktelen időközi választáson túllépték a parlamenti küszöböt, az csak azt jelenti, hogy a helyi (kackac) "magunkfajták" mind egy szálig elmentek szavazni, míg a többi ember magasról szart bele.
Baromira csodálkoznék, ha jövőre a választáson a Jobbik akár csak egyetlen jelöltje is elérne egy második helyet az egész országban.

Sákif za morro? 2009.03.31. 16:18:28

Aranyos, jót derültem. :-) Bár én krónikus hazudozó vagyok. :-D


Cselo! A felsorolt jelzők hány százalékának ismered a jelentését?

Sákif za morro? 2009.03.31. 16:19:18

Aranyos, jót derültem. :-) Bár én krónikus hazudozó vagyok. :-D


Cselo! A felsorolt jelzők hány százalékának ismered a jelentését?

holas 2009.03.31. 16:20:41

Mindenki azt hiszi, hogy a politika olyan, mint a szerencsejáték:
Ott van benn a nyerő szám, csak most pont nem azt választottuk.

Nem jött be az MSZP? Persze, mer a MÁSIKAT kellett volna választani és akkor már gazdagabbak lennénk mint Svájc.

A következő kormány alatt majd minden nap írok valahova, hogy "aktuális vezető" takaroggy, ha nem leszek gazdag!

Aki a politikától várja a saját helyzete javulását, az megérdemli...

Karcolt lendület 2009.03.31. 16:22:05

@szpal:
A Jobbik csak dühös, köze nincs a fiatalossághoz meg a dinamikussághoz.

Pont ugyanúgy ellenségképekre építi az egész kommunikációját, mint Gyurcsány és a folyamatos savazásból a saját meg nem értett felsőbbrendűségét vezeti le - ahogy most Te is.

szpal 2009.03.31. 16:23:58

@nadivereb: igen, a helyi választások tényleg nem mérvadóak, de én is tapasztaltam már, hogy "közélet iránt érdeklődő ismerőseink ... körében végzett megfigyeléseink szerint kis hazánkban egyre többen kezdenek megbolondulni."

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.03.31. 16:26:46

@nadivereb: pontosan tudom mi a reakció, már a nyomtatottat is olvastam
bizony

csak akkor írjanak már egy olyan posztot, hogy miért voltam BOLOND amikor a fideszre szavaztam anno?

írják megm, hogyan érzek ISMÉT dezsavűt, ahogy Orbán kezdi megint elkúrni, és butaságokat beszél, a szöszös zakójában...
meg Navracsis, amikor illegitim kormányról beszél?


????????


mi a lóf.sz ez? a büdös suttyók prolik azt sem tudják mi ez a szó, aki meg érti az TUDJA, hogy ez nem IGAZ!!!

nem igaz..miért van erre szükség könyörgöm, miért kell elbaszni mindent az utolsó pillanatban?
minek kettős állampolgárságról beszélni? minek a tortát zabálni?
ki a ez a Szíjjártó? honnan szalajtották?

Orbán akinek Denreczeni volt KETTŐ évig tanácsadója??

Aki olyan kiváló koponyákat emel maga mellé mint Mikola, aki 3 mondattal b.szta el a választást?
ahol anno elmaradt a feleősségre vonás (és OV MEGINT azt hazudja, majd jön a dádá?)

lesz ilyen poszt?

vagy maradunk a történelmi zászlót kedvelő műkedvelők csesztetésénél?


és jelezném nem vagyok jobbikos, csak dühít a majdnem

a majdnem katarzis, a majndem ország, ahol az akiben bízom

MEGINT kezdi elbszni, és ahelyett, hogy lézer kauter pontossággal metszené ki a reakcióblog a "polgári" erők hüjeségeit a közélet szövetéből..jönnek ilyen bárgyú és sértő posztokkal

hát ez van.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.31. 16:32:09

Tök jó cikk, de baj van. Egy pontos vagyok, de biztosan nem hazug. Az ernyő földugást elutasítom mert az a ciikk logikája szerint csak a 17-21 pontosnak járna, emellett eltöprengtem és arra az eredményre jutottam, hogy kizárt dolog lenne utólag kinyitni.

Az az egy pont pedig erre vonatkozik:

www.kibulizottorszag.net

Amiből kiderül, hogy ha nem is egészen egyik kutya másik eb, hanem mind együtt a Sárkány. Akkor most mi van? Hibás a lista, és akkor ernyőt az uraknak? (Nekik lehet, mert szerintem nem föltétel a kinyitás. Sőt kihúzni sem kell. Tőlem ott is maradhat, ha nekik jó.)

szpal 2009.03.31. 16:32:33

@Karcolt lendület: hát, nézd, a dühös pártra majd a dühös emberek fognak szavazni. Végülis nem mondtál egy jó érvet sem a Fidesz mellett. Ráadásul nem is biztos, h. jó, ha 2/3-ot szereznek az Orbánék.

Reggie 2009.03.31. 16:40:22

Hm. a felmeres szerint az ember vagy hazudozo vagy bolod lehet csak. Kivancsi lennek hogy a szerzo hova helyezne magad es a kedves anyukajat, hogy egyem a szivet.

MACISAJT 2009.03.31. 16:46:43

Hogy válaszoljak, rögtön a maximális pontszámot igénybe véve
( bár eszem ágában sincs "kitölteni" magát a "tesztet"):

17-21: Ön látens homoszexuális, jó néhány - szülei által Ön elől eltitkolni kívánt - zsidó felmenővel.


Ez nem jött be. Annyira "látens" lehettem, hogy ez a látencia még annyira bűnös gondolatokkal való eljátszadozással sem jött elő, mint amilyen Kurnyikova Ana esetleges feleségül vétele.
És életkoromat figyelembe véve, ezen a téren sem várhatóak már meglepetések.
Ami az eltitkolt zsidó felmenőket illeti, nos 1607-ig visszamenőleg bizonyosan és igazoltan kizárt. Azelött meg , ha volt is, a szüleimnek a legkevésbé állt módjában eltitkolni meg minek is.

Hát ennyit a "tesztről".
Viszont látván, hogy genetikailag kódolt elmebetegek hogyan hörögnek folyamatosan a legbanálisabb magyar szimbólumok, jelképek ellen...
most láttam elérkezettnek a pillanatot hogy elballagjak faszolni egy szép méretes árpádsávos zászlót és egy hasonló sávos, Nagy-Magyarországot ábrázoló autós matricát.
Majd szépen felrakom a megfelelő helyekre, és ha csak egy/pár
elmeroggyantan látom majd a tehetetlen dühöt, elkeseredést...

akkor számomra már megérte.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.31. 16:48:03

@elGabor: A posztnál már csak az árpádsávos turbóökrök a mulatságosabbak :)

szépmező 2009.03.31. 16:49:21

szerintem a reakció bolondult meg :)))

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.31. 16:52:03

@LION_heart: Muhahahahaha. A kuruc.info állandó olvasgatása káros a szellemi fejlődésre :)

nadivereb 2009.03.31. 16:52:46

@MACISAJT: javaslom a Magyar Értelmező Kéziszótár felütését a "vicc" vagy az "irónia" szócikknél.
ja, és Kurnyikova nem kommunista?

Boromir_ 2009.03.31. 16:57:20

@szubjektiv: Hat igen lehet ez ironia ami lehetne jogos is. Nemzorog a haraszt ha nem fujja a szel. A fenti pontokbaszedett jelenseg okait kene boncolgatni ez igaz de azt az 1. pontot mar akkor is kiszednem. Lehet nem vagyok egyedul azzal a velemenyemmel legalabbis remenykedem, hogy vannak dolgok pl kiralyaink zaszlaja koronaja stb melyeket magyar embernek nem illik gyalaznia. Persze elfogadom hogy valakinek e teren magasabb a tureshatara ettol meg nem bolond. Kicsit ez a dal jutott eszembe mikor a fenti pontokat olvastam.
a blog ironak talan fel sem tunik lehet a bolond tobbseg okkal valik a pontokba szedet elvek kovetojeve nem csak ugy magatol megbolondul...

"Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak
Én nem – mondta a rács. - Engem majmok köré zártak"

Z

Karcolt lendület 2009.03.31. 16:57:45

@szpal:
Annyira nem vagyok elköteleződve a Fidesznek, hogy mellettük korteskedjek... Az szavazatomban sem lehetnek biztosak, de a Jobbik számomra vállalhatatlan. Attól hogy a Fidesz hülyeségeket beszél, még nem lesz nekem elfogadható egy olyan társulat, amely összeesküvéselméletekkel és zsidózással próbálja megmagyarázni a világot.
Az pedig az SZDSZ-MDF pályafutásából is kiderült, attól hogy kicsi egy párt, nem lesz jobb, erkölcsösebb, elvhűbb, mint a nagyok...

ügyfélszolgálatos 2009.03.31. 17:06:28

@luucy: Ez olyan mint amikor a kormányfő választásnál a Fideszesek ellenőrizték egymás szavazólapjait.

sprenczl 2009.03.31. 17:07:07

16-tól 20-ig játszik...:-).., azaz kezdek megbolondulni! SÜN, SÜN, SÜN!!!......:-)

molaris 2009.03.31. 17:08:10

@Karcolt lendület:
A SÜN, egy vezényleti kifejezés. Mögöttes tartalma: sündisznóállás. Lehetne, körkörös védelem, de mint a kutya tanításában, a harcászatban is, a rövid, félre nem érthető utasítások hasznosíthatók.

Ha emlékeidből bányászol, ilyen volt a római "teknős". Pajzsfal körben és a fejek felett. Nyilaktól védve.
Valamint az I. világháborúban vált közhasználatúvá a "sündisznóállás", a körkörös védelemre való berendezkedés szakszavaként. Bombázásban a "coventryzálás" hasonló, az- az a földig bombázni.

nadivereb 2009.03.31. 17:10:17

@Boromir_: Abban egyetértek, hogy mindenki azt lobogtat, amit akar, mert senkinek nem árt vele. Viszont az árpádsávos zászlót, főleg tüntetéseken, magyar történelmi zászlóként aposztrofálni nekem elég necces. Hol van ugyanis a többi 22? miért választották ki pont ezt az egyet? Nem lehet, hogy ennek van köze ahhoz, hogy valakik már kiválasztották ezt az egyet korábban is? Szerintem de, mert anjou-zászlót ritkán látok lengedezni magunkfajta-gyűlésen. Nyugodtak használja, aki akarja, de ne bújjon a történelmi zászló ürügye mögé, hanem nyíltan vállalja, hogy azért használja, mert szélsőjobbos eszmékkel szimpatizál, ott pedig ez már hagyományos zászlónak minősül. Ugyanis nem ver át senkit ezzel.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.03.31. 17:11:57

@ vzl 2009.03.31. 15:53:06


Tanulni, tanulni, tanulni, illetve gyakorolni sosem késő. Ha már okos akartál lenni, legalább helyesen próbálkozz: nem "cui prodest". Qui prodest. Mint az közismert.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.03.31. 17:14:17

vzl 2009.03.31. 15:53:06
bocs, figyelmetlen, hülye voltam. Fordítva. És neked van igazad. Megkövetlek.

RoFä 2009.03.31. 17:14:58

Hehe, gecik vagytok, de pontosak.

Amúgy ha már politizálunk, akkor borozás közben kell, kerthelységben. Itt a jó idő.

Matyko 2009.03.31. 17:16:08

:D :D :D
WTF??? :D
Na megyek vissza Matula archivumot olvasni.

átlátó 2009.03.31. 17:17:22

@Őrnagy Őrnagy: Vadai képviselővel kapcsolatosan csak annyit, hogy én megszopatnám. Ha nem fogaz.

Kakula Zé 2009.03.31. 17:22:45

nadivereb! nálad a pont

molaris 2009.03.31. 17:26:26

@nadivereb:
Azzal egyet lehet érteni, hogy Neked "necces".

Csak hát!!- van ez a rohadt történelem, és annak sok- sok képi bizonyítéka. És, láss csodát, már a 12.sz.- i ikonokon úgy ábrázolják hadaink, mint akik eme jelvény alatt vonulnak hadba.

Így aztán, nekem, mint családunk első címerét is ismerőnek, büszkeség. Ugyanis, ez a motívum tölti ki a ferdén vágott pajzs jobb oldalát. Első címeres levelünk 1216- ból származik. Szóval, nem egy jött- ment népség tagja vagyok.

De, azért, maradok tisztelettel.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.31. 17:27:20

Szpal:

"a Jobbik merész, dinamikus, fiatalos."

Aha. Szerintem tévedsz. A Jobbik pont olyan, mint a szomszédos posztban látható és hallható Jobbik-tüntetés a Kossuth téren.

magyar-magyar szótár 2009.03.31. 17:29:04

Kétségtelenül bolondok azok, akik pirosfehérsávos zászlók lengetésével, gyúccsránytakaróggyozással, pláne a Kedves Vezető leköpésével támogatják a Kedves Vezető és barátai kommunikációját. Pl egy arrajáró bácsi megbotlott a Hattyúnyak Kettő stábja kábelében, képbe került, ERRE a stúdióból reménykedve rákérdeztek, hogy ő is a tüntető (egyébként öt fős) tömegből való -e és Faix Csabika rá is bólintott egfy Oui!-t.
Ha a "jobboldalon csak egy icipicit.. mondjuk csak politikai debilek lennének, akkor szűnninemakaró tapsviharba törnének ki.. de hát az a 2-4-6 12 ember?
Feszt 5-6 13 fős félrészeg hajléktalannak látszó emberek.. Most is, a Gyurcsány leköpésekopr az árpádsávos zászlók) egy pirosfehérsávos sál vót egy furcsán hallgatag testőrfejű ember nyakában. Aki óbégatott: hajléktalanjakó, hátizsák, bézbósapka...

politicus · http://mandiner.blog.hu 2009.03.31. 17:34:28

::))

Jót mulattam. És hogy bejöttek a posztban megénekelt srácok...

budai zöld 2009.03.31. 17:38:50

Na gralulálok, az Reakció megint ráharapott egy népszerü közéleti gumicsontra az indexcímlap kedvéért.

Oké, szerintem is hülye, aki cigányozik, orbánozik, multizik, zsidózik ahelyett, hogy érdemben vitatná meg az ország helyzetét.
De pont ilyen hülye (és felül a közbeszéd "tematizálásának") az aki cigányozózik, multizózik, náciz, stb. ahelyett, hogy azt tárná fel, hogy mitöl megy be folyamatosan az egész társadalom szellemileg a béka segge alá.
Miért van az, hogy hülye álproblémákról beszélünk, hogy a valós problémákért olyan tényezöket okolunk (globalizáció, multik, ellenzék, cigányok, zsidók), amelyek máshol is jelen vannak, de valamiért csak Magyarországot teszik tönkre.

Ha a szerzönek az volt a célja, hogy erre finom iróniával rámutasson, szerintem nem sikerült. Ellenben az álproblémákon való iszapbirkózáshez sikerült hozzájárulni.

nemecsek ernő áruló 2009.03.31. 17:40:33

@luucy: Te se talalkoztal meg kokemeny elvakult fideszessel. Mazlid van. :)

Lorp 2009.03.31. 17:43:11

Gratulálok az időszerű, posztért. Nem szabad hogy a közélet figyelme elterelődjön, és ne foglalkozzon az igazán fontos dolgokkal.
LMP!

Russell44 2009.03.31. 17:46:40

a kedves posztoló nem gondolkozott-é el még azon, hogy a Holdon folytassa karrierjét?

pudliho 2009.03.31. 17:49:03

mi a tanulság ?
ne gondolkozzá mer dilis leszel b.plusz ?
na ...inkább flesseljük a gordont mert már Ő a sztár :-)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.31. 17:55:13

Ez kurvajó! Mindenki kedvéért közzéteszem a bontást, melynek alapján kezdek megbolondulni:

1. igen
2. nem
3. nem
4. igen :-)
5. nem
6. igen :-)
7. nem
8. nem
9. igen
10. nem
11. nem
12. nem
13. nem
14. nem
15. igen
16. igen
17. nem
18. nem
19. nem
20. nem
21. igen

Azért azt hozzáteszem, hogy a kurucinfós szlengben az MTI Magyar Talmudista Irodának, az TV2 Tel-Aviv2 adásnak titulálásán röhögni mertem már párszor. Hiszen Mórickának mindenrõl AZ jut az eszébe. Ugyanakkor többször láttam már zsidólányt vérmagyar oldalán virítani, és azon is jókat röhögtem. Baj?

ROTFL de tényleg!! :-D

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.31. 17:57:20

(kacérkodom a következõ nickek megynitásával: Turbéla Nyuggerdíjas illetve Jobbalfasz Alfajtiszta, hogy magamat vinnyogva szétröhögve végre kitomboljam szélsõséges hajlamaimat. A nevek légbõl kapottak, és ha mégis nyitok, akkor még sokkal jobbakat vetek majd be, ígérem!)

Delinquent 2009.03.31. 18:02:08

Nekem 2 igen-em van. Igen-Igen, mint az mszp szam, lehet hogy kommunista vagyok?

Amugy egyetertek hogy a legsulyosabb kategoriaba olyan emberek kerulnek akik tudat alatt (vagy tudatosan, csak titkoljak) buzik / zsidok / ciganyok, az ilyen arcokrol midig a katonatiszt jut eszembe az Amerikai Szepsegbol.

Fantómas 2009.03.31. 18:20:39

@luucy: Orbán fóbia. Na akit a kígyó egyszer megmart, az többet nem megy a bokorba. Orbán egyszer már bemutatta igazi arcát, és ezt sokan azóta is képtelenek vagyunk elfelejteni, ez van. És ha hatalomra kerül, bizony ott fogja folytatni, ahol abbahagyta. Tovább bomlasztja a köztársaságot, és kétharmaddal úgy garázdálkodik majd, ahogy csak akar. Persze abból amit most mond, abból semmi nem lesz,-más a kampámy, más a kormányzás- (az előző kormányokra mutogatva szét fogja szopatni az országot) bár ez nem nevezhető hazugságnak, mert ez csak akkor nevezhető annak, ugye, ha a baloldal csinálja. Bár azt se tudjuk, mit akar csinálni, azon kívül hogy azt mondja hogy jobb lesz, tehát nem hazudik, merthogy nem állít semmit. Újra megtörténik a csoda, Orbán,a politikai zseni, a huszadik század legnagyobb formátumú politikai géniusza ismét megcsillantja hihetetlen képességeit, és csapatával 2-0 ról végül megfordítja a meccse, és.a Fiatal demokraták országos szövetsége polgári szövetség újra program nélkül kerül hatalomra, ráadásul elsöprő többséggel. Na azért biztos furcsa lesz, kedves ellenzéki barátaim, kormánypártinak lenni, mer' akkor ki ellen mentek majd az utcára tüntetni? A 10 %-os Mszp ellen? Azért gondolom majd lesz egy két hazaáruló ellenzék ellen tüntetés nemzeti ünnepeinken, csak a megszokás miatt...nosztalgia ugyebár...

FotelTroll 2009.03.31. 18:33:20

En A Nep Te vagy csoportjaba tartozom, keves nem valasz, de nincs itthon esernyo. Viszont szivesen kiabalom, hogy BUZI VAGYOK! legalabb nem homofob, mint a mellverok nagy resze. baromsag.

a szerintem kimaradt kerdes:
Ugy erzed, penge vagy a kozel-kelet tortenelmeben, melyen ismered az Izrael es a kornyezo orszagok kul- es belpolitikajat, illetve szakertonek erzed magad az arab-izraeli konfliktusban, HOLOTT soha sem jartal meg ott, ahogy Darfurban sem, bar arrol azt sem tudod, eszik-e vagy isszak.

Meg jo, hogy fideszes a blog, mert kulonben ket meter magasan allna az okadek es a fos a kommentekben. Igy szerencsere csak derekig er.
Azt latom, hogy a Jobbik tamogatoitol jon a legtobb okadek, zsidozas, liberalisozas(??). Es meg ti vagytok, akik megvaltanatok a vilagot? Hat koszi, nem kerek beloletek (sem). Hegedus Lorant, Lipusz Zsolt, Vona Gabor, Morvai Krisztina... soroljam tovabb? Az ilyennek nemhogy emberek kozott nincs helye, de az ilyen birkakra, mint ti is kezdenek veszelyesse valni. Az arpad-savval sem lenne gond, ha Matyas szellemiseget koveto emberek allnanak mogotte. Sajnos EZ a zaszlo inkabb hasonlit arra, amit nem is olyan regen egy ilyen "magunkfajta" lobogtatott. Hal' Istennek o a helyere kerult. Remelem a mostani esetben a jozan eszetek fog vezerelni titeket es ez elkerulheto lesz. Az a nehany orult meg a helyere kerul.

A belpolitikat pedig ugy ahogy van lekopom szerintem, foleg az egy hete huzodo faszverest.
NEM szavazok az MSZP-re, mert egy kalap szar, Gyurcsany is leszerepelt, pedig neki meg adtam eselyt, amikor berobbant. De o is bekattant, ahogy A Viktor. A SZEK mindenkit megigez.
NEM szavazok az SZDSZ-re, mert mar regen nem liberalisok, elKOKAdtak, mar a ven rozmar sem a regi, elciantotta magat a tvben...
NEM szavazok a FIDESZ-re, mert se programjuk, se ertelmes ellenzeki munkajuk nincs, egy VIKTOR akar a szekbe ulni, folytatni a szarhabarast, elkurast. Ok sem a nagy rendszervaltok most mar, mutyifalvan megvaltoztak a dolgok.
NEM szavazok az MDF-re, mert Ibolykanak a szeme sem all jol, rankhozza a Bokrost, akire most nincs penzem, es o is inkabb szinjatszik, nehogy a Fidesz mar holnaptol csinalhassa azt, amit 20 eve csinalnak egyutt.
A jobbikot meg sem emlitem, mert okadok toluk. Ahogyan minden 60 IQ feletti magyar ezt teszi. Kiveve a jobbikfejeseket, akiknek talan van agyuk, de alapveto problema van a mukodesevel.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.31. 18:33:25

Ez jó! Kicsit fájt az esernyő kifelé...

pihenő vándor 2009.03.31. 18:42:03

hahaha, tegyétek csak a dolgotokat, ilyen reakciós bohócok is kellenek :D

star77 2009.03.31. 18:42:28

az összes politikus egy hataloméhes geci.orbántól-gyurcsányig,a jobbiktól a komcsikig,mindnek csak a hatalom kell!!hogy rajtunk élősködjenek és a vérünket szívják,a nép pénzén élnek és játszák az eszüket.egy nagy rakás szar szemét banda.

l3w1n7o 2009.03.31. 18:43:29

Rizs megmondta a frankót rögtön az elején, asszem több kommentet nem is igényel. A hagyomány a közösség alkotóeleme.

erogén zónapörkölt 2009.03.31. 18:46:34

Schirilla óta tudjuk, hogy a jeges Dunában úszni egészséges, ámde nem kötelező. Aki emiatt aggódik, menjen moziba!

kismarci 2009.03.31. 18:53:57

nagggyon jo!!! köszi

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.31. 19:18:55

Kiegészítésül a Cui- Qui kérdéskörhöz (remélem ez ernyőmentes), a következő érdekeset találtam:

Visto che qua più di una persona mi ha chiesto perché ho scritto qui prodest e non cui prodest, che è la forma corretta per dire "a chi giova" in latino, spiego il tutto anche per i timidi che non hanno osato chiedere lumi.
Lo so, che in latino si dice "cui prodest", con l'accento sulla u. Ma il mio riferimento è molto più moderno: Gene Gnocchi, quando apparve per la prima volta al grande pubblico in Emilio, aveva come tormentone "A chi giova tutto questo? Qui prodest?" (con l'accento sulla i).

Vagyis arról értekezik a beíró, hogy magyarázza miért használt Qui-t a szerinte is korrekt latin Cui helyett. A magyarázat az olaszban lévő modernebb hangsúly körül forog és azt hiszem a továbbiakra nézve nem túl érdekes.

Preskin 2009.03.31. 19:20:33

wazzzátok+

nekem 42 gyütt ki !!!
most akkó mi fán ??

Celtic 2009.03.31. 19:31:15

0,5 pont. Nem azert nem locsolok, mert komcsi, hanem mert nem szoktam.

Naumov 2009.03.31. 19:36:26

Hát miit mondjak, az utóbbi napokban valóban feltűnően sokat tartózkodom a klubrádió, az atv, a népszava, meg a kapcsolat oldalain. Nagy kár, hogy a ballib honfitársainkon szemmel láthatólag eluralkodott teljes zavarodottság és pánikhangulat, meg az esetleges bukás sem teheti meg nem történtté az utóbbi iksz elkúrt esztendőt.

Roquentin 2009.03.31. 19:38:43

Tetszik a poszt, és tényleg egyre elmebetegebb ez az ország. Igazából kezd ez már egy kicsit ijesztővé is válni - pedig általában érdekesnek találom az őrülteket.

futura 2009.03.31. 19:49:11

Már hányszor elmondtam fiatalabb kommentelőknek, hogy az árpádsávnál az ezerév emlegetése teljesen felesleges, mert nem erről van szó. Egy bizonyos politikai alakulat használta, vagyis kisajátította hetvenöt évvel ezelőtt , és ártatlanok vérével szennyezte be.
Mást mondok, azt a bizonyost sört soha nem venném meg, amin ötágú szarság díszeleg. Lehet, Nyugat-Európában elmegy, de ezen a vidéken nem járja.
De mentegetheti magát akárki, hogy az csak egy indiai jelkép a horogkeresztre utalva, akkor is tudja mindenki, nekünk nem ezt jelenti.

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2009.03.31. 19:52:04

kihagytad a 20-a pontból az olyan videók humorosnak ítélését mint bestofgyurcsány összes vagy a legújabb összeomlásos hitleres videó.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.31. 19:57:45

@Fantómas: Vártam már mikor érkezik meg az első kapcsolatos vendég :D

jog-ász 2009.03.31. 19:58:57

szerintem meg abszolut zseniális a poszt, mert ha elolvassuk, aztán meg a hozzászolásokat, kiderül hogy tényleg elmebetegek vagyunk:)))jol bedöltünk...legalább röhögtem ma egy jot a sok f..s mellett.

Zsola777 2009.03.31. 20:27:05

Jót röhögtem :)
Még kettő:
23. Ön rosszul alszik, ha bizonyos napokon nem tudott mást hibáztatni saját hülyesége miatt.
24. Ön örül annak, ha mások által igaznak mondott dolgokkal ismerősei, barátai és családtagjai előtt villoghat, így ugyanis elég a tévéből, rádióból, újságból megszerzett tudást visszaböfögnie, ez által mentesül az igencsak megterhelő gondolkodás alól.

pg2 2009.03.31. 20:42:21

Aranyos. De.
A 3. pontban az "Ön" sem nem tulajdonnév sem nem mondatkezdő, így azt is kisbetűzni kéne (mert így pont ugyanaz a hülyeség, a "tisztelet jele" megnevezéssel elhíresült nem létező ortográfiai alakulat, mint az egyébként felsoroltak).

pg2 2009.03.31. 20:43:18

Ja, és a címben is...

Chapell 2009.03.31. 20:43:48

23. Attól, hogy Ön fehér bőrű és a személyi igazolványában "magyar" nemzetiség van belefirkantva, úgy gondolja, hogy történész-politológus-huszártiszt-baromi okos egyben.

peti papagáj 2009.03.31. 20:49:34

Az anakronisztikus jelképek kultiválására pont úgy nem kell racionális magyarázat, mint pl. a vallásos hitre, és aki mégis elgondolkozik rajta, azt eretnekségért meg kell égetni.

kirbor 2009.03.31. 20:57:12

Bolond-e a blogíró? (Teszt a blogírónak))

1. Ön szerint teljesen normális dolog, ha valaki a 2700 éves Dávid-csillagos zászlót lobogtatja bármilyen ünnepen, tekintve, hogy a Dávid-dinasztia rég kihalt.

2. Ön erkölcsi kötelességének érzi, hogy a jobboldalt szapulja, holott 20 éve még a komcsikat, meg a rendszert szidta.

3. Ön liberálisnak vallja magát, ugyanis más véleményeket, mint az önöké nem fogad el, és a földbe döngöli ezek képviselőit.

Ha egyre is igennel válaszolt: NYALHAT!!!

cerasus s. · http://spektator.blog.hu/ 2009.03.31. 20:59:16

Azt észrevette már itt valaki, hogy az országot nem a jobb- vagy a baloldal viszi a csődbe, hanem a társadalom, illetve a szavazópolgárok?

steverubellreborn 2009.03.31. 21:12:47

@kirbor:
2700 éve még nem volt Dávid csillagos zászló.
seduxen,napi egy.

steverubellreborn 2009.03.31. 21:18:51

@Cselo:
és mi van ha Árpádban vagy Mátyásban voltak homoreotikus késztetések?

parizőr 2009.03.31. 21:38:40

@kirbor: 1 a Dàvid csillagos zàszlo konkrétan egy orszàg hivatalos szimboluma, akkor mi meg azért lennénk bolondot, mert piros feher zoldet lobogtatunk?

2 a sajto- es szolasszabadsag abbol all, h mindenfele rendszert lehet kritizalni, sot kell is, mivel egyik sem tokeletes

Valaki még fentebb azt irta sértésképpen, hogy kozmopolita a blog iroja, ez miota szamit negativnak, teszem fel àrtatlanul a kérdést?

Na mindegy, mind bolondok vagyunk, de foleg, akik komolyan veszik, és mindenesetre a KETFARKU KUTYAPARTRA szavazok.

Foltos Gatya 2009.03.31. 22:30:46

Ki tudja,hogy miért nem az árpádsávosra tetovált hímló brutális nemi szervét, lobogtatják pártszimpátia gyűléseken?Érthetetlen, hiszen a lófasz,tényleg ősrégi magyar szimbólum.
Pont ennyi marad nekünk a népnek mindig,minden politikai vagy társadalmi csörte után

szubjektiv 2009.03.31. 22:31:15

@Boromir_:
"Lehet nem vagyok egyedul azzal a velemenyemmel legalabbis remenykedem, hogy vannak dolgok pl kiralyaink zaszlaja koronaja stb melyeket magyar embernek nem illik gyalaznia. "

Nem vagy egyedül, de szerintem ironizálni lehet, az nem gyalázás, és nem ráadásul nem a jelképnek szól, hanem az azt lobogtatónak.

Rivud 2009.04.01. 00:15:19

Kedves Tóni, Kálmán! az elmúlt napok kifejezetten jóra sikerült posztjai után ennél szellemesebbet vártam volna... A célt értem, de a megvalósítás, hát...

caralho voador 2009.04.01. 10:01:43

Szellemesnek szellemes, csak kissé uncsi már Morvaiék csesztetése, bármilyen meredek dolgokat is mondanak időnként. Az Árpád-sávhoz meg tényleg csak annyit, hogy ha nem tetszik, tessék kivetetni a címerből. Ahogy le a kornával is a tetejéről, hisz utoljára majd' 100 éve volt királyunk.A keresztekről úgy általában nem is beszélve, hisz az ipse, akihez köthető (ha élt egyáltalán...) már 2000 éve meghalt, ha jól tudom. Ez így valószínűleg elég demagóg szöveg, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ezek a dolgok mind szimbolizálnak valamit, ami fontos bizonyos emberek (sokak!) számára. Az Árpád-sáv esetében én sosem gondolok a nyilasokra, azt meg, hogy kit hogyan sért, engedtessék meg, hogy leszarjam. A nyugati civilizáció csődjéhez valószínűleg nagyban hozzájárult ez az idiotizmus, hogy a 98%-os többséget folyton a maradék 1-2%-ok végtelen tolerására akarták rávenni. Józan keretek közt mindennek természetesen helye van, de nem hinném, hogy a pl. FEHÉR (!) kenyeret is be kéne tiltani, azért, mert állítások szerint a Führer előszeretettel fogyasztotta.
Szóval ez az Árpád-sávos kitétel amolyan tipikus indexes, színes selyemsálas, belvárosi bölcsész, fensőségeskedő seggfejség, ami egy közösséget összetartó alapértékeket támad és gúnyol ki előszeretettel, ezt nem kéne itt erőltetni. Tele ilyen faszokkal a padlás. Főleg, mert az utóbbi írásaitok többnyire igen jól sikerültek.

plastik02 2009.04.01. 10:52:05

látom megérkezett már a bünetőosztag :D
:thumbsup:

feiticeiro 2009.04.01. 10:55:33

nemtom, itt tényleg sok a "bolond". sztm nagyon jó lett :) bár a vége tényleg kicsit zsidózás, de hát így konzisztens az egész. elvégre az első csoportban nincsenek (őszinte) emberek "manapság".

Boromir_ 2009.04.01. 11:10:08

@nadivereb: Sajnos ez nem megbujas az emlitet uralkodohaz Anjou Cimereben is OTT van az arpadsav mintahogy szinte mindenhol ott van mert ezek a savok jelképezik a kárpátmedence egységét. Erdekes dolog erdemes utánanézni. Tul kep az 1848 szabadságharc piros fehér zöld je előt mindenhol ott van. Sőt a jelenlegi cimerünkben is !!! Én elhiszem hogy vannak akik ezzel takaróznak de a többség nem. Én hagyományörzőnek tartom magam valamikor hasonloan gondolkodtam de azota kb 10 eve olvasok tortenelmet kulonbozo forrasbol s most mar buszke vagyok erre a zaszlora is barki is mocskolja. Hagyomanytisztelokent elkeserit, hogy minket nemzeti gondolkodasuakat allandoan a "fasiszta" "szelsojobb" "naci" skatujaba pakolnak be olyan emberek kik valojaban nem rossz emberek csak meg vannak vezetve mintahogy en is megvoltam de kileptem belole. (6 eve nem nezek TVt , hetente olvasok el egy konyvet kb es miden hirt tobb forrasbol olvasok internet)
En nem akarlak meggyozni az EN igazamrol mert az lehet csak ram ervenyes csak szeretnem ha elgondolkodnal azon nem kellene e mondjuk utanaolvasni utananezni dolgoknak ird be csak kezdetnek a google ba arpad sav tortenete heraldika. uralkodo hazak talalsz ott eleg sok erdekeset.
Zoli

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.01. 12:15:11

@Boromir_:

Nem szívesen megyek ebbe bele, mert eleve álproblémának tartom az egészet, és az is.

De akármiről van szó, nagyon nem bírom a mellébeszélést, a hamis érveket.

Mi lenne, ha azok akik azt hajtogatják amit te, azt ami kétségkívül igaz, egyszer már meggondolnák azt is, hogy hiába igaz, NEM TARTOZIK A VITATOTT kérdéshöz, mert zászlóról van szó, és nem címerről vagy hasonlókról. A kérdés nem az, hogy a csíkoknak van-e hagyományuk. Persze, hogy van, eleve a nyilasok is onnan merítettek és csináltak belőle hosszú idő után először zászlót, tök mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb sávval. Addig senkinek sem jutott eszébe, hogy mióta egyértelműen a piros-fehér-zöld volt amivel mindnyájan azonosultunk, azzal valami baj lehet, vagy kiegészítésre szorul. A kérdés az, ha van kérdés azon túl, hogy miért hagyjuk magunkat egymásra uszítani ilyen baromságok miatt, mint jelképek, szobrok stb, hogy mitől jött az utóbbi kb tíz évben ez olyan nagyon előtérbe, és miért fog lassanként emberöléshez is vezetni az effélékről szóló tébolyult marakodás? Én valahogy a nemzeti béke érdekében belenyugodnék abba, hogy ami jó volt Kossuthéknak, de Horthynak, sőt a fene essen beléjük, még a kommunistáknak is, akik, nem merték nem eltűrni, ha a magyar államot és népet szimbolizáló zászlóról van szó, az jó lesz nekünk is, akármennyire is voltak a távolabbi múltban amikor még mindenféle zászló röpködött egymás mellett és nem volt még olyan világos fogalom, hogy nemzeti lobogó, akkor jó lesz nekünk is. Érdemes emiatt gyűlölnöd a szomszédodat és a halálát kívánni? Mert úgy nézem a szenvedélyekből, most nem föltétlenül személy szerint a tiedből, remélem követsz, az derül ki, hogy efféléről van szó.

Vagy csak arra jó az egész, hogy jól bedörgöljön aki akar ezzel is a gyűlölt zsidónak akinek az emlékeiben nem megérthetetlenül mégsem az Árpádkori használat jelenik meg a sávok láttán, hanem az, hogy a családtagjait ilyen színek alatt működő alakulatok lőtték be a Dunába? Helyes magyarnak lenni, de nem volna helyesebb egyúttal embernek is lenni? A szó igazi értelmében ez úgyis elválaszthatatlan. Ha pedig ember valaki, akkor megérti, hogy miért vált ki abból a nem kevésbé ember zsidóból ennek a lobogtatása nemtetszést vagy akár félelmet és nem törekszik honfitársa megalázására még akkor sem ha bármiért rossz véleménnyel van róla. Olyan gonosz magyarellenes az a zsidó, csak azért, hogy ilyen háttérrel inkább megmaradna piros-fehér-zöld nemzeti színek mellett?

Nekem igazán semmi bajom nem lenne az árpádsávokkal, ha nem azt látnám, hogy akik lengetik egyidejűleg elég jól kivehetően zsidó és/vagy cigány gyűlölők. Ha tényleg semmi köze, mint a sávok védői szeretik nyakatekert álszent magyarázatokkal bizonygatni, hogy nincs köze a nyilas színekhez, akkor miért van, hogy színek ide, színek oda, ők maguk hangoztatnak remndszeresen nyilasnak egészen jól elmenő jelszavakat és eszmeiséget? Mert az, hogy a zsidó büdös stb az biztosan nem az Árpádok hagyománya, még csak nem is Rákóczié. A gyűlölet ébrentartásáért ne lengessen senki semmit, hanem szégyenkezzen, hogy hazaáruló. Mert aki megosztásra törekszik, az az. Aki normális egészséges gondolkodású magyar ember, az nem az átlag honfitársai ellen fordul, hanem azok ellen akik föntről őt azzal a honfitársával akit éppen szándékosan cukkol, gyaláz, megaláz, együtt nyomnak el.

Aki normális egészséges gondolkodású magyar ember, az nem löki a hozzá hasolóan - gyakrabban mint gondolja - hazaszerető zsidókat védelmet keresni a Gyurcsány és SZDSZ félék karjaiba, hanem szövetséget köt vele ellenük.

Tessék szíves lenni ezt mindenkinek rendesen véggiggondolni.

snakekiller23 2009.04.01. 12:58:23

@A Nép - Te vagy!:

Persze, hogy az árpádsáv sokszor kéz a kézben jár a zsidózással, cigányozásal... ugyanolyan túlreagálás, polgárpukkasztás ugyanis. A most azt lengetők megkockáztatom 90%-nak soha eszébe nem jutott volna kezébe venni a piros-fehér sávokat, ha az általuk főellenségnek tartott balliberális oldal nem kezd el reflexből hisztériázni miatta. Elmosódik a tabudöntögetés és a komolytalan cukkolás, hergelés közötti határ.

Amúgy pl. (határozottan nem zsidó, cigány, kommunista stb.) nagymamámnak aztán hiába magyaráztam, hogy hány sáv, meg van-e benne nyilaskereszt; a gyerekkori benyomásokat nem lehet pusztán racionális érvekkel semlegesíteni... Korai ez még.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.01. 13:06:47

@snakekiller23:

Pontosan. De még ha nem is több sokak részéről, mint polgárpukkasztás, mégiscsak rossz erők malmára hajtja ez nem is csak egy értelemben a vizet, és ami még fontosabb, potenciális teremtő erőt, jó szándékot von el a nemzeti ügytől legjobb esetben is csak zsákutcás irányba. Tényleg annyi elfecsérelni való erő maradt még az országban? Adtam meg már arról linket máskor is, és valahol följebb itt is, hogy mi most a lényeg és mi lenne szerintem a követendő irány.

snakekiller23 2009.04.01. 13:29:22

@A Nép - Te vagy!:

Szerintem az egész nemzeti radikalizmus politikailag egy nagy lufi, ez az elmúlt egy évben egyre nyílvánvalóbbá vált. Képtelenek, egy max. ezer fős törzsközönségnél komolyabb tömeget saját erejükből mozgósítani és akkor is csak semmitmondó, agyonhasznált paneleket puffogtató hordószónokokra és a karhatalommal való értelmetlen, sőt kontraproduktív bírkózásra tellik a képességekből; a legnagyobb eredményük pedig az, hogy a Népsza* meg az ÉS publicistái, Gyurcsánnyal meg Gréczyvel megtámogatva szörnyűlködhetnek a szélsőségek erősödésén, amiért tudjuk, hogy ki a felelős...
Már a ballib-érzelműnek éppenséggel nem mondható Tomcat is szembefordult velük emiatt.

Félek a vasárnapi civil demostráció is a jól ismert radikális vándorcirkusz miatt fog komédiába, vagy ne adja a sors: tragédiába torkollni...

Karakó 2009.04.01. 13:39:49

@A Nép - Te vagy!:

Javaslatodra végiggondoltam ezt rendesen, többször is - majd utoljára mégegyszer -, és a következőkre jutottam.

Tökéletesen egyetértek veled abban, hogy "álprobléma az egész" (ti. az árpádsávos zászló problematikája).
Így csupán egyetlen kérdés marad, hogy ui. KINEK az álproblémája... És ezen a ponton már sajnos tévedsz, és ennek oka, hogy valszeg magad elmulasztottad "rendesen végiggondolni" a dolgot, csak másoknak ajánlgatod az agymunkát. Ehelyet csak szépen, lustán becumiztad a "mainstream" ideológiát, talán különösebb megfontolás nélkül.

A VALÓDI gyűlöletkeltőkről beszélek, az ún. megélhetési rettegőkről.
Árulkodó és leleplező, hogy ugyanannak a körnek, akik hajlamosak a zászló közepére horogkeresztet látni (képzelni), tehát ugyanezek az emberek a kerecsen látókörzetében is "remegni" és "emlékezni" kezdenek klf rémségekre... Ugyanezeket az embereket Trianon-megemlékezések hallatán is a hideg rázza ki, vagy ha egyszerűen csak rovás-jelű feliratot látnak. Mert ez az a kör, akik annó "megalkották" a világ-unikum "magyarkodni" kifejezést, akik az MTA hivatalos álláspontjaként ma is(!) a finnugor "elméletet" jegyzik, stb.
Árulkodó és leleplező, hogy ezekben az emberekben - a törvény szigorával virtigli önkényuralmi jelképként üldözött - vöröscsillag semmiféle botrányos asszociációt (méghogy "félelmet") nem kelt, páran közülük nyiltan indítványozták is ennek rehabilitálását, holott a megszálló sereg, akik sapkájukon és tankjaikon viselték ezt a bélyeget, még alig húsz éve takarodtak csak ki...

Szánalmas blöff (vagy inkább alantas ármánykodás) az árpádsávok problematikáját a zsidó etnikum - antiszemita eszmeiség törésvonalára tolni. Ezt nevezem én a gyűlölködés tényleges szításának. Valójában, a "kérdés" igazi táptalaja a nemzet- és történelemellenes ("merjünk kicsik lenni!", "a múltat végképp eltörölni!", stb) eszmeiség és nemzettudatot feléleszteni óhajtók közötti törésvonal mentén leledzik.

Remélem, hogy megfogadod saját tanácsodat, és szíveskedsz "végiggondolni ezt az egészet"... Eredményes fáradozást kívánok.

yoshii 2009.04.01. 13:40:13

hülyére röhögtem magam, nagyon jó volt :))

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.01. 15:52:44

@Karakó:

Nem „cumiztam” én be semmit, és én a helyedben kerültem volna az ilyen szóhasználatot. Mérhetetlenül fárasztó, hogy rengetegen, mint most te is, csak gyűlölködésre vagytok képesek és megbeszélés helyett, és azonnal vádaskodásra térsz.

Két szempont van, bár nem szívesen válaszolok neked, mert összeszolrult a szívem a tehetetlen dühtől és szomorúságtól, hogy vannak akiket semmilyen szó sem ér el, csak viszik viszik tovább a nép és nemzetpusztító önsorsrontó ostoba gyűlölködést.

1. Ilyen dolgoknál sohasem „a másik oldal” tehet róla. Minden ilyesmihez kettő kell. Én magamon kezdeném. (Mielőtt fölhorkansz, hogy na ugye!, én nem tartozok abba az oldalba amibe a saját láthatóan beszűkült agyadban odakényszerítenél. Bizonyíhatóan nem, de a hangvételed miatt semmi kedvem neked bármit bizonyítani. Meg nem is tartozok vele. Sorolj be, aztán ontsd képzeletben boldogan a vérem, hogy legyen egy jó napod, fantomokkal harcoló, hülye korlátolt.)

2. Bármennyire is igaz, hogy az álprobléma ébrentartásáért a te másik oldald is felelős (hajjaj!), ezt a konkrét dolgot nyilvánvalóan nem ők találták ki.

(Azaz, hogy mégsem olyan biztos, hogy nem. Megbízhatónak tűnő forrásból hallottam aról, hogy valami nagy MSZP raktárban ott álltak fölstószolva az árpádsávosak. Vajon miért? Mindegy, ha ők kezdték, akkor a lengetőknek nem kötelező beugrani a csapdába. Itt minden Katót túl könnyű táncbavinni.)

Harmadiknak itt lehetne, hogy adtam olvasnivalót, és már mondtam, hogy ez mind álprobléma. Ezrt hagyhattad volna ki a gyűlölködő hangnemedet, ha másért nem. Ha azt megnéznéd, meglátnád, hogy miről van szó igazából. Arról, hogy hülyét csinálnak a népből. Mesterségesen szított álprobléma a lényeg, amibe, az már azok hülyesége akik, mint most éppen te, szinte bodogan besétálnak, hogy a hatalmat hülyeségből segítve rombolják tovább hazájukat.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.01. 16:03:02

@snakekiller23:

A legteljesebben értek egyet.

Sok résztevőre lehet számítani a - gondolom erre utaltál - Fricz Tamás féle megmozduláson? Mert jó lenne ha igen.

A tragédiától én is félek, ha nem is pont most. Az önhergelő őrjöngés logikája sajnos nagyon olyan irányba visz. Majd Gyurcsány vagy a Csel Ló-ka (Gordonka) föllépnek a Rend nevében.

nyünyüce 2009.04.01. 16:30:29

ez volt eddig legszórakoztatóbb írás a reakción! csak így tovább! :D

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.04.01. 16:42:36

@nyünyüce:

Na, na! Volt már sok más jó is. Ez csak egyike azoknak.

elgondolkodo 2009.04.01. 18:46:32

Degenerált kis cionista köcsögök vagytok..!

Hánynom kell..!

Karakó 2009.04.01. 23:12:47

@A Nép - Te vagy!: Bocs, mellényomtam; talán összetévesztettelek... egy másik emberrel. Felejtsd el.

Boromir_ 2009.04.02. 11:51:24

@A Nép - Te vagy!: Kedves nep Te vagy

"De akármiről van szó, nagyon nem bírom a mellébeszélést, a hamis érveket."

Minden vitaban el szokot erkezni egy pillanat amikor valaki ervek helyett csak egyszeruen bekategorizal valakit/valakiket vagy eleve hamisbnak allitja be a masik erveit.

Mivel az en hozzaszolasomra valaszoltal az altalad felvazolt ervrendszer ram is ervenyes sajnalom ezt mert en pl nem vadoltam meg senkit sot nem is hiszem hogy barki direkt tiporja szamomra fontos de mas altal nem tisztelt vagy betiltani kivant nemzeti szimbolumokat, inkab ugy gondolom hogy ez a tudatlansagbol fakad. Evekig azt tanultuk a suliban hogy egy vesztes horda vagyunk minden csatat elvesztettunk kesz csod az epp vita targyat kepzo zaszlo is csak azert fontos mert szemben kozel 800ev haszlalataval par evig gyilkosok takaroztak vele.(nyilasok)
En csak arra szerettem volna ravilagitani hogy ha elveszik e neptol a zaszlajat a nemzeti szineit az erekjeit akkor mar tenyleg csak a nyelv marad.
Vajon egy kisebbseg rakesnyszeritheti velemenyet akaratat a tobbsegre anelkul hogy az frusztraciot okoz ? A valasz NEM. A tortenelemben hiaba is tortentek aljas dolgok mint az altalad emlietett nepirtas arra hivatkozni foleg annak tudtaban hogy az azt megelok tobbsege nem is el mar eros csusztatas de mivel mara megszokotta valt aki vitatja az egybol kategorizalva lessz.
Nekem itt most inkabb azzal van a bajom hogy sokan a sajat velemenyuk helyet amolyan kozhely ervrendszereket vazolnak( talan en is amugy de ezen probalok valtoztatni)
fel ahelyett hogy utana nezzenek dolgoknak.
Mondok egy peldat
Sokat jartam erdelyben es mindig kirohogtem ha valaki felhozta Hunyadi Mátyás királyunkat a románok román királynak mondják mert szerintük ő román származásu volt. Azt amikor utána olvastam kiderült részben igazuk van hisz a Hunyadi család Vlah eredetű. Ettől még sem mink sem ők nem szélsőséges nagymagyar nagy Románok nem vagyunk ha magunknak valjuk !!!
Egyetertek értek veled hogy itt állproblemak vannak de konyorgom legalabb egy kicsit lasd be midket oldal tehet errol nem csak a "zsidozo ciganyozo" oldal a bunos bar toluk en is elhatarolodom. Hanem a masik oldal is, mely ezt felfujva a hatterben csinalja dolgait, csepegteti mindenki tudataba hogy ha valaki esetleg felemeli a szavat vagy nedjIsten lemondasra szolitana a regnalo elit et az mind naci magyarkodo szelsoseg kukaba vele tilcsak be mind kordonok koze mindenkit ki nem ert egyet.
Mindennek ellenere en tobbsegeben egyet ertek veled nem erdemes leragadni a reszleteknek es tenyleg mintha egymas ellen ugrasztas tortenne.
Erdekes kis orszag ez a mienk nalunk minden a feje tetejen all a "liberalisok" nemzeti jelkepek betiltasat szolas szabadsag korlatozasat kovetelik, a "konzervativok" meg forditva kommunista szeru ervrendszert kantalnak (reprivatizalas, kozponti hatalom..:)
Zoli

süti beállítások módosítása