Béla nincs, és nem is volt soha
2009. május 31. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Béla nincs, és nem is volt soha

  Igen szórakoztató azt az igyekezetet figyelni, amellyel az MSZP bizonygatni próbálja, hogy nem azonos saját magával. Logójukat eldugják, Gyurcsányt megtagadják, a Bajnai-kormányt afféle természeti szükségszerűségként igyekeznek beállítani, s egyik fő üzenetük ez: „mi ott se voltunk”. Ennek a gigászi önelhatárolódási küzdelemnek egyik legújabb epizódja Nyékes Béla története.

  Nyékes néhány nappal ezelőttig az MSZP Környezetvédelmi Tagozatának elnökségi tagjaként tevékenykedett, a Google-n a nevére keresve a legelső találat rögtön ez:

  Történt aztán, hogy a napokban Nyékest 300 milliós csalás vádjával néhány társával együtt előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

  Mit tesznek ilyenkor az elvtársak? Netán közleményben állnak ki az ártatlanul meghurcolt környezetvédő mellett? Szimpátiatüntetést szerveznek? Narancsot visznek neki a börtönbe?

  Nem, hanem igyekeznek eltüntetni Nyékesnek még a nyomát is. A fenti link halott, Nyékes portréoldalát megszüntették, s ha az mszp.hu-n rákeresünk a nevére, összesen egy találatot kapunk, amely az alábbi nyilatkozathoz vezet: 

Nyékes Béla soha nem volt kecskeméti szocialista politikus

Az ezzel kapcsolatos hírek minden alapot nélkülöznek.

Egyes médiumokban, a napokban felmerült valótlan és felelőtlenül leközölt, átvett hírrel kapcsolatban, az alábbi közleményt adjuk ki.

Az MSZP Kecskeméti Szervezete és a Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetség párt-tagnyilvántartásában soha nem szerepelt és ma sem szerepel Nyékes Béla nevű párttag. Ilyen nevű „kecskeméti szocialista politikus” nincs és soha nem is volt Kecskeméten!

A minden alapot nélkülöző és a kecskeméti szocialista politikusokat, párttagokat mélyen sértő, felelőtlenül tényként közreadott hír miatt, szervezeteink nevében tiltakozunk.

Kecskemét, 2009. május 29.

Tisztelettel:

dr. Garai István
megyei elnök

dr. Brúszel László
városi elnök, megyei alelnök 

  Nyakó István azt is nyilatkozta, hogy Nyékes nem volt tagja az MSZP-nek.

  A Fiatal Baloldal (vagy hogy hívják most) és a Nagy Párbeszéd (az mi lehet?) is intézkedett Nyékes eltüntetéséről, csak egy-egy döglött link maradt utána:

  Pedig Béla nemrég még megvolt, a törlés előtt ez állt róla az mszp.hu-n:

  Mára viszont szegény eltűnt az Ny-betűsök közül:

  Kiváncsian várjuk, hogy lép-e az ügyben a Szakszervezetek Országos Diák-Sportszövetsége Egyesület (SZODSE) nevű képződmény is, amelyben Nyékes szintén elnökségi tag, legalábbis a jelenlegi állás szerint:

  Igen, jól látják, a szervezetet a Táncsics Mihály Alapítvány és a Miniszterelnöki Hivatal támogatja. (De ez most talán mellékszál. Vagy nem.)

  S hogy ki is az a Nyékes Béla? Aki talán nem is létezett soha? Mi ezt nem tudtuk kideríteni, de a szoci-közeli stop.hu ad némi infót:

A STOP utánajárt, ki is az a Nyékes Béla. Ismerősei szerint nem csak politikusként, de magánszemélyként is élharcosa a környezetvédelemnek. Állatbarát, a természetbarát hulladékgazdálkodás élharcosa, sőt, bőkezű adakozója a Gyermekétkeztetési Alapítványnak is. Azt, hogy milyen módon követték el a csalást, egyelőre nem tudni, de a kiszivárgott hírek szerint alapítványok és off-shore cégek nevei is felmerültek az ügyben.
 

  Megint egy áldott jó ember került tehát rács mögé. Kár, hogy a többi áldott jó ember még idekint van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr81153570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luucy 2009.05.31. 08:10:00

Ez tetszik :D
Annyira szánalmasak :D

Bár ha belegondolok a legborzasztóbb az, hogy még mindig sokan vannak azok,akik feltétel nélkül mindent elhisznek nekik...

Széna Tomi 2009.05.31. 08:56:29

Úgy tűnik, a gugli még nincs a szocik zsebében :-)
Egyébként ez már majdnem olyan, mint a sztálini időkben a SZU-ban, amikor a kivégzett/deportált/elhallgattatott már nem szimpi figurákat übergagyi retusmódszerekkel leszedték a csoportképekről.

yaaman 2009.05.31. 09:08:19

orwell, bameg. eltüntetni minden nyomot visszamenőleg.

schnee 2009.05.31. 09:13:43

tiszta 1984. Csak ott visszamenőlegesen is kionyamtatták az újságokat újra...

civilkontrol 2009.05.31. 09:13:58

Azért némileg megnehezíti az elftársak életét az internet.
Itt már nen működik, hogy leállítják a szabad nép kihordását, mert csacskaság került bele. Itt utólag is visszanyomozható a huncutság.

Édes Istenem, de szeretném már ezeket mind egy szálig bilincsben látni!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 09:23:29

Ha választanom kell, hogy az Ordas által pénzelt imperialista googlénak vagy a normális, tehetséges Nyakó Istvánnak higgyek, akkor inkább az utóbbi:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.31. 09:24:57

A tatai Orbán István ugyanígy járt:
„Orbán István az mszp.hu-n olvasható adatok szerint a Komárom-Esztergom megyei MSZP alelnöke.”
http://www.origo.hu/itthon/20080912-elozetesben-a-tatai-edzotabor-igazgatoja.html

Ő is el lett gőzösítve, keressetek rá az mszp.hu-n:
http://mszp.hu/kereses

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 09:27:25

Azért itt a nagy lendületben ne csak az mszp-re, hanem a "mieinkre" is érdemes figyelni!
Pokorni mondja:

"most Bajnait meg Gyurcsányt utálják, de fél év múlva majd minket, ha ezeket az indulatokat felkorbácsoljuk"

"Sokunkban ott él az illúzió, hogy a Fidesz-kormány ott folytathatja, ahol 2002-ben abbahagyta... Szó sincs róla, sokkal rosszabb a helyzet"

Azt is mondta még, h a következménynélküliség nem tartható, mert erodálja az elit iránti bizalmat, továbbá úgy látta, van esélye az mszp szakadásának, ha nagyarányú vereséget szenvednek jún. 7-én.

Pokorni most hányadik ember a fideszben?
Figyelnek rá a társai?
Nem?
Pedig kéne....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 09:31:49

Nyékest nem illeti meg az ártatlanság véDelme?

Megnyílt a malac-bolt:

Vásároljon erényövet most, akciósan, amíg a készlet tart!
Védjük együtt az mszp embereinek ártatlanságát!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.31. 09:36:52

Nem aza a gond, hogy ezek mindenre képesek, hanem az, hogy a demokrácia nevében nem tesz senki ellenük semmit. Ez az aljasság lenne a demokrácia?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.31. 09:39:26

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:
pokornyi sehanyadik, és nem is lesz. azt kifelejtetted, hogy szerinte nem is nagyon kéne számonkérés... ha akar visszamehet oktatminiszternek, de a belügy kövéré lesz! :)

Tehetetlen Dodó 2009.05.31. 09:53:16

Nyékes Béci úgy eltűnt, mint Trockij elvtárs Sztálin elvtárs mellől a csoportképen.
Várom, hogy mikor jön divatba elvtársaink között a jégcsákány is.

Zetek 2009.05.31. 10:13:07

Az elvtársak ebben már gyakorlottak. A harmincas években az éppen a nagy tisztogatások során letartóztatottakat törölték a képek. A csúcstartó állítólag Trockij volt, őt radírozták ki a legtöbbször. A rossz nyelvek szerint ezért nem készült el soha a nagy szovjet enciklopédia, mert mire megírták az adott címszót, az érintett elvtárs értékelése már megváltozott, s újra kellett azt fogalmazni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.31. 10:18:42

@BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!!:
"Khaldei edited the image because the man supporting the flag-bearer was _wearing two watches_"

Nyöhehe

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 10:20:09

Addig röhögtök ilyen önfeledten, míg tele nem szórják googlet azzal, hogy Béla - a mi Bélánk - fidesz tag volt. Mert ez lesz a következő Nyakó húzás :D
----------
@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:

erényöv LOL, te nem bírtad ki ezt a 2 ciklust ép elmével az fix :D még minidg röhögök

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.31. 10:23:43

Hunvald Györgyöt is elgőzösítették:
http://mszp.hu/tagok/hunvald-gyorgy
(A polgármesteri tisztről azért nem mondatják le, még elfoglalnák Erzsébetvárost a fasiszták.)

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 10:32:09

Az is poén lesz, amikor Nyakó bejelenti hogy soha nem volt mszp tag. Ez csak egy szokásos fideszes hazugság...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.31. 10:39:51

Baja Feri informatikai kormánybiztos már tárgyal a magyar internetszolgáltatókkal, hogy a Google le legyen tiltva Magyarországon.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 10:44:19

@zero: A roma lakosság nagy része azért nem használ netet, mert fél a Gárdá... fene, akarom mondani a googletól !

kispufi 2009.05.31. 11:01:59

Sz. Györgynek még megvannak a hivatkozásai?
Na de majd egyszer, ha azt bizonygatják a magányos farkasok, hogy soha nem is volt olyan párt, hogy MSZP, nemhogy ők valaha ott tagok lettek volna...

kispufi 2009.05.31. 11:04:12

@kispufi:
magányos farkas = a legvégén véletlenül szabadlábon maradt...

osborne 2009.05.31. 11:11:34

az MSZP valóban kezd átváltozni Börtönpártba

Hunvald, Cusi, Deme, Nyékes etc. Ki a következő?

lanyi 2009.05.31. 11:19:02

Hát gyerekek ez szánalmas...

Az viszont tragikus hogy van olyan ember magyarországon aki ezekre a szarháziakra szavazna.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.31. 11:33:32

@Admiral William Adama:

Az erényöv annál is indokoltabb az ártatlanság véDelme jegyében (B.B.), mivel a börtönben lakó, viagra nélkül is tökéletesen működő Magyar Charta védencek könnyen megánuszolhatják a közibük keveredett kellemes külsejű úriembereket...
:-))

Azt még hozzátenném, h nem veszik észre szerencsétlen elvtársak, h minél tovább húzzák, annál jobban nő a harag.

@Tehetetlen Dodó:

"jégcsákány"

hát igen. Minél nagyobb lesz a vereség, annál nagyobb lesz az egymás közötti felelős keresés, egymás fejébe (jelképesen!!!) bizonyosan belevágják a jégcsákányt.

Gondold el, Dodókám, micsoda marakodás lesz azért a kevés parlamenti képviselői helyért, amire 2010-ben pályázhatnak majd.

Istenem, lehetne egy igazi rendszerváltás:
- mdf, szdsz eltűnik;
- mszp kettészakad egy balos szocdempártra, és egy gyurcsányista neolibbant balpártra, amely magába olvasztja az szdsz-t. Végre tiszta sor. Összeolvad, ami összetartozik, hadd lásson világosan a szavazó.

2009.05.31. 11:41:53

nemszemély lett

jozicsenko 2009.05.31. 11:42:39

@osborne: remélem Szilvásy, s utána Drazsé, Veress, Gyurcsány


@Admiral William Adama: ööö, várd ki a végét, mert még az is kiderül, hogy amit leírtál, így igaz: "...Nyakó bejelenti hogy soha nem volt mszp tag. Ez csak egy szokásos fideszes hazugság..."

mármint hogy Nyakó nem volt soha mszp tag, ő mindvégig mszDp tag volt, Kapolyi hű támogatója, stb, stb, stb

@lanyi: igen, és az internet is az orbán hibája...

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni: gondold el, hogy most véletlenül az mszp lesz olyan töketlen, mint a fidesz szokott (tudom, mese, álom, majd felébredek, DE) és jővőre lesz

-az egyéniben max 10 hely,
-a listáson 15% : jkb 25-30
-maradékból talán még 5

szumma a 380 helyből jutna nekik 45-50????

mi harc lesz ott, ha a mostani 190 helyből talán a negyede maradna????

Google 2009.05.31. 11:46:02

"Előzetesben egy férfi, aki állítólag nem is MSZP-tag " - a Fiatal Baloldal linkje szerint.

Hát már a nem-emeszpéseket is letartóztatják? Ez borzasztó.
De van remény. Vadai mondta, erősek ők, megvédenek mindenkit ettől a "polgári diktatúrától."
Most itt lenne az alkalom, erre lehazudják az illetőt a politikai térképről. Együtt nevettek, de külön sírnak.

Tehetetlen Dodó 2009.05.31. 11:51:07

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:
Kedvenc Malacom,
ezt a parlamenti hely-ügyet nem így kell felfogni:
most majd legalább 80-100 tehetséges elvtárs előtt nyílik majd meg az a szédítő lehetőség, hogy a piaci szektor kihívásai között mérettesse meg kiváló képességeit.

A pártszakadásról meg annyit: szerintem legalább 3 részre fog szakadni:
- egy balos szocdempártra
- egy kádárista pártra, mondjuk ezek betársulhatnak Thürmerékhez, és majd lesz 6-8 %-uk,mint más társadalmakban,
- meg egy oligarchikus maffiapártra, amely sikeresen szívhatja fel a szadi kókista szárnyát
Szóval, egy kis párt helyett lesz 3 még kisebb...

Tehetetlen Dodó 2009.05.31. 11:53:13

@Google:
Azt hiszem, itt az ideje a "Vörös Segély" újraszervezésének.
Elvtárs, segítsd a lebukottakat!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.31. 11:53:23

@jozicsenko:
„-az egyéniben max 10 hely,
-a listáson 15% : jkb 25-30
-maradékból talán még 5”

Az országos lista kompenzációs, azaz aki sok szavazatot gyűjt vesztes egyéni jelöltekre, az viszi a nagy részét - emiatt nem 5 mandátumra számíthatnak onnan, hanem sokszor annyira.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 11:55:18

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni:

Erre van egy tök jó történetem a büntetésvégrehajtásból, de mivel egy zsidó és rengeteg cigány a szereplő benne, ezért nem szalonképes a sztori .( ja és van benne meleg szál is : ) Szóval nem lőttél annyira messzire ezzel...

FreeTibet 2009.05.31. 11:58:33

@TuRuL_2k2:

Ezekből is látszik, hogy az MSZP tagsága alapvetően kétféle politikusból áll. Vannak akik már előzetesben ülnek és vannak akik majd fognak.
Kérem, az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 12:01:12

@Tehetetlen Dodó:

Szerintem ezek nem szakadnak. Az csak egy ábránd lenne. Össze fognak kapaszkodni és várnak. Ezt tették 90-94 között is. Csak most jó lenne erre is felkészülni, hogy visszajönnek...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.31. 12:03:15

A `87-`88-as időkben a BME Gépészkar diáklapjába írt néhány cikket a gépészkari Matematika Tanszék egyik fiatal oktatója. Volt egy cikk, amely épp a sztalini Szovjetoroszország sajátosan perverz retusálási szokásairól szólt, sajnos nincs már meg: pedig érdemes lenne talán újra közreadni, szellemesen megírt cikk, nagy hatással volt akkoriban. Egy másik írása egy szótárszerkesztés során történt kis epizódot idéz, többek között rámutat egy szó keserűen mulatságos eredetére. Valamely szótár szerzőjére ugyanis óriási nyomás nehezedett, hogy a "bolond" és a "bolsevik" szó közé egy harmadik szót iktasson. Ez lett volna egyben a "bólongat" szó eredete, amely cselekvő igét talán egyedül a fehér Wartburg 353W (sedan) hátsó ablakában fejét billegtető zsemleszín játéktacskóra tudnánk fenntartások nélkül alkalmazni.
Hiába, nehéz idők voltak azok a pártállami évek szerzőre, cenzorra egyaránt. Az ébertelenség könnyen felütötte fejét.

Ébertelenség. Volt ilyen szó, bizony.

Tehetetlen Dodó 2009.05.31. 12:16:32

@Admiral William Adama:
Igazán én nem is a pártvezetésre gondoltam, hanem a társadalomban zajló folyamatokra: nagyjából mostanában eszmél fel a szavazóbázis azon része, amelyet a kádári nosztalgia tudat alatti sugalmazásával tartottak a vörös zászló mellett. Ez a milliós réteg mostanában nézi elborzadva, korgó gyomorral, kifizetetlen sárga csekkjeinek halmai mögül, hogy hogyan dalolja egy karéjnyi milliárdos, hogy fel, fel, te éhes proletár. Talán most már leesik nekik a tantusz, hogy azok, akik őket újra meg újra a háromhatvanas kenyér indirekt ígéretével az urnákhoz csábították, eleddig kizárólag ellenük kormányoztak (már ha e kifejezést nem tartjuk eufémizmusnak a maszop eddigi tevékenységét illetően), és nem a kádári kispolgári boldogság-paródiát hozzák vissza, hanem a kőkemény manchesteri kapitalizmust, a rákosista rendőrállami hatalomgyakorlás rutinjaival elegyítve.
Ha ez a réteg kihátrál mögülük, az emeszpének vége, és akkor osztódhatnak, ki-ki társadalmi bázisa szerint.

jozicsenko 2009.05.31. 12:32:37

@TuRuL_2k2: igazad van, 64 helyet kaphatnak max kompenzációnak -összesen

vagyis akár 100 helye is lehet az mszpnek? ehhh .-)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.05.31. 13:16:24

Pedig Bélánk egyszer már saját bőrén megtapasztalhatta hogy milyen amikor a "nemzet hajója borotvaélen táncol" index.hu/bulvar/niagara3010/ bár lehet hogy a "leöblítés" fedőnevű akció is Bélánk időben eltüntetéséről szólt volna, csak homokszem keveredett a fogaskerekek közé. :-)

Higany 2009.05.31. 13:27:42

Az ilyesmi anno a Szovjetunió legsötétebb éveiben dívott, nem?

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.05.31. 13:34:21

Most a Lendvai vezette - régi, kipróbált agit-prop elvtársakból álló - csapat azt a szakmailag mindenképpen hatalmas kihívásnak tekinthető feladatot kapta a Párttól hogy az elmúlt hét évet szőröstől-bőröstől radírozza ki a lakosság kollektív tudatából, és ebben a nagy kiretusáló hadműveletben csupán egy oldal Nyéki elvtárs eliminálása.
Nincs lehetetlen, ez tehát a jelszó, a kérdés csak az, hogy mit tudnak majd arra a rengeteg üressé vált lapra írni?

jozicsenko 2009.05.31. 13:40:42

@Karmadealer: vágó istvánnál sikerrel jártak, szerinte 98 óta folyamatosan Orbán van hatalmon...

Syr Wullam 2009.05.31. 14:38:27

"Admiral William Adama 2009.05.31. 11:55:18

Erre van egy tök jó történetem a büntetésvégrehajtásból, de mivel egy zsidó és rengeteg cigány a szereplő benne, ezért nem szalonképes a sztori .( ja és van benne meleg szál is : ) Szóval nem lőttél annyira messzire ezzel..."

No már most, felizgatod a másikat, oszt amikor neked már jó volt, fal felé befordulva alszol. Férfiak ... :-(

Jozicsenko - Pezsgő már van, nemsoká hűtöm 2009.05.31. 15:17:52

@sün!malac69-nek már csak 7-et kell aludni: megnéztem, szavaztam

a legszebb, hogy az elmúlt időszak legszimpatikusabb, PATRIOTA reklámja a munkáspárté

nem agybaj? :-D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.31. 15:48:40

Vízi 2010: "Gyurcsány Ferenc? Nem, ilyen nevű tagunk sosem volt. Nézzék meg a nyilvántartást az interneten. Bárki láthatja"

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.31. 15:59:31

@Google: "Előzetesben egy férfi, aki állítólag nem is MSZP-tag" Ezen visítva-könnyezve röhögtem. 100%-ig tökéletes leírása a mai helyzetnek.

Simán belefér, hogy Nyékes Béla egyenes adásban vallja be a tévékettőn, hogy ő tulajdonképpen nem is létezik.
Pedig igazán nagy formátumó filantróp gentleman:
"...sőt, bőkezű adakozója a Gyermekétkeztetési Alapítványnak is. Azt, hogy milyen módon követték el a csalást, egyelőre nem tudni, de a kiszivárgott hírek szerint alapítványok [...] nevei is felmerültek az ügyben"
Olyan jó fej, hogy sok-sok pénzt adakozott a Nyékesbécit Hawaiira Gyermekétkeztetési Alapítványnak, hát lehet rossz ember az ilyen? Hát, hogy a pénz az hova tűnt, aztat speciel nem tudjuk.

mind2 (törölt) 2009.05.31. 16:31:08

Most úgy belegondoltam a " Szocialista embertípus " és " Szocialista párt " ideológiai meghatározottságába. És arra jutottam, hogy itt 2002 óta nyoma nem volt szocialista politikának, és a szocialista embertípusnak végképp nem :) Nincs történelmünk 2002 tavasza óta. Sose voltak itt szocialisták. Ergo : mi a francot kutakodtok a youtube-on ? Jégcsákány meg ilyenek... amit kiretusáltak az nincs is.... sötétség délben :)

ÁrPi 2009.05.31. 16:55:27

KK & TT !

" A Fiatal Baloldal (vagy hogy hívják most) és a Nagy Párbeszéd (az mi lehet?) is intézkedett Nyékes eltüntetéséről, "

A metróban látható óriásplakátok emlékeztetnek a post-FIB-re:

Societas (R) . Ha jól láttam a nevük végére egy ilyen bekarikázott R betü van nyomtatva: Szerintem az az R betü azt jelenti "Replay", de szóljon aki ezt meg akarja cáfolni.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.31. 16:57:05

@mind2:
Ez a 8 év nem is létezett, csak a gergely naptár pontatlansága miatt toldották be :p

WysiWyg 2009.05.31. 18:10:58

@Elpet: Úgy elékszem, Seszták Ági is oda írogatott anno. (Nem tegnap volt sajnos(?)) :-)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.05.31. 18:59:39

kálmán & tony, főnök urak!
soxeretettel küldöm ezt a számot:

http://www.youtube.com/watch?v=FfisPTOwdRk

:DDDDD

Google 2009.05.31. 19:18:39

@ufó - tardai arc, modorosan küldi a szlenget:

Ja, ja, ez itt egy üzlet, mondhatni shop, Bélát itt ne keressék.

Miért nem tesznek úgy, mint a Gárda?
Ha valami akciójuk nem a legjobban sül el, akkor az álgárdára fogják.
www.barikad.hu/node/30138

Igazán lehetne már egy jó, és egy rossz MSZP is.

peterman 2009.05.31. 21:05:36

"A' internet bonyolult, a' internet a szocik ellen van. A' internet még a Reakció nevű antiszemita oldaltól sem határolódott el, a' internet csúnya fasiszta dolog! "

törzsmókus 2009.06.01. 00:59:42

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: a GyEA-t nebántsuk kéremszépen. sehol szó nem volt arról, hogy összefüggésben állna a csalással, ellenben a társadalmi hasznosságuk igen magas. (jó, tudom, ez önmagában még kevés, lásd pl miko a szci kampányol a drogok ellen... :S)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.06.01. 01:50:25

Csak jelzem, ezt a módszert is csak lopták maszopék.

Nem fogjátok kitalálni, kiktől ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.06.01. 01:58:53

Pardon, természetesen ezzel nem akarom azt mondani, hogy egykutya, meg hogy 19 és egy híján 20. Isten őrizzen! A Maszop aljas módon hamisított és GONOSZ, a Fidesz pedig egy picit hibázott, de amúgy JÓ.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.06.01. 02:11:48

Bónusz téma:

ebben az ügyben történt bármi is?

index.hu/belfold/eumutyi/

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.06.01. 06:21:05

mi ez az állandó szocizás, kérem szépen, hát nem Orbán és Bandája van hatalmon, akkor ez a kényes Nyékes csak Magyar Gárdista lehet.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.06.01. 07:51:06

@mavo: Elolvastam a cikket: egy falu nem Fidesz tag polgármester-jelöltje, akit korábban támogatott a Fidesz, a következő körben, amikor már nem támogatták a választáson, csinált valami disznóságot. Levették a pacákot a Fidesz által támogatott polgármesterek listájáról (amely helyes, hiszen a legutóbbi választáson már tényleg nem támogatták, tehát nem is való arra a listára), majd néhány perc múlva VISSZATETTÉK!

Ez szerinted ugyanaz a helyzet? Arról már nem is beszélve, hogy a HírTV buktatta le a fickót.

kamasuka 2009.06.01. 11:12:43

@Pallos Levente:
Ő az egyike az utolsó szoci szavazóknak? :D

melimeli 2009.06.01. 23:18:33

Kinek hiszel, a pártnak, vagy a hazug szemeidnek?

kistalos 2009.06.02. 08:28:22

"Bélát it ne keressétek, elköltözött rég, az új lakása tágasabb s a kilátás is szép!"

matula.hu/m/mtop20/gm49-belat_itt_ne_keressek.mp3

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.06.02. 11:36:04

@Pallos Levente:

ettől még ugyanezt csinálták: amikor kiderült, hogy aranyfokozatú támogató, eltüntették a listáról. Aztán persze visszarakták. :-)

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.06.02. 11:47:45

Ne izélj, az Index szerint is *pár perc* volt! Lehetett egy túlmozgásos adminisztrátor is, akit talán seggberúgtak, mire visszatette.

Szerintem ez sokkal inkább vihar egy biliben, az indexeseknek nagyon nem volt fikázási témájuk, úgyhogy kerestek valamit maguknak.

root solt 2009.06.02. 18:43:28

Azokat a gépészkari cikkeket én írtam, amelyekről (a velem nem azonos) elpet olyan kedvesen emlékezett meg - hiába, akkor még lehetett küzdeni a hülyeség ellen, ma már nem. :)

root solt 2009.06.02. 18:45:15

@Elpet: good old times:) (az elkövető)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.02. 19:24:00

@root solt:

Szia! Örülök, hogy legalább itt összefutottunk! Amúgy gyakorlatvezetőm voltál valószínűségszámításból, persze én jobban emlékszem rád, mint fordítva. További minden jót kívánok!

root solt 2009.06.02. 23:12:03

@Elpet: Na ez szépen összejött, Neked is minden jót!

is 2009.06.05. 16:04:46

@Széna Tomi: "übergagyi retusmódszerekkel leszedték a csoportképekről."

ja, mint legutóbb a Pozsgay-t a lakitelki képről.
süti beállítások módosítása