Az MSZP és az SZDSZ hét főbűne
2009. június 02. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Az MSZP és az SZDSZ hét főbűne

  Ne kerteljünk, mondjuk ki nyíltan: politikusnak alapvetően a szarfej emberek mennek. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha valaki jófej, akkor az nem akarja életét mindenféle unalmas üléseken, tanácskozásokon, titkos és nyílt fórumokon, irodákban és tárgyalókban tölteni – csupa hasonlóan szarfej ember között –, nem vonzó számára, hogy munka helyett furkálódjon, segget nyaljon és nyalasson, mindenféle jelentéseket meg háttéranyagokat nyálazzon, be- és feltrerjesztéseket írjon, és folytatólagosan oltári baromságokat legyen kénytelen beszélni a nagy nyilvánosság előtt. Ilyen marhaságoknak tényleg csak szarfejek szentelhetik az életüket, a jófejek messze elkerülik ezeket a helyzeteket, inkább elmennek sört csapolni, gyerekeket tanítani, jegyeket-bérleteket ellenőrizni vagy egyedi ágykereteket készíteni.

  Ez természetesen politikai nézettől, pártállástól, meggyőződéstől teljesen függetlenül így van, vagyis a politikai élet gerincét szarfejek – irritáló köcsögök, buta akarnokok, sunyi geciládák, szánalmas csicskák, korrupt lófaszjóskák – teszik ki. Úgy tűnik, ez az élet rendje – s mivel Magyarországon különösen erős a kontraszelekció, már rég nem lehetnek illúzióink egyik párttal kapcsolatban sem. És mivel a dolog természetéből adódóan az országot politikusok irányítják, mindebből az is következik, hogy a mindenkori kormányzati oldal is szarfejekből áll.

  Vannak, akik ebből azt a tanulságot vonják le, hogy tök mindegy, ki vezeti az országot, egyik kutya, másik eb, ez is lop, az is lop, ez is béna, az is béna stb. Mi ezzel nem értünk egyet. Igazán jó kormányzásban nem reménykedünk, de egy elviselhető és működő államot szarfejek is teremthetnek. Nekünk ez is bőven elég lenne. És ez az, amit az elmúlt hét évben nem kaptunk meg.

  Mert egyértelmű, hogy hibás döntések, korrupció, irritáló baromságok mindig is voltak és lesznek. Ezeket lehet csiszolgatni, lehet róluk vitatkozni, össze lehet veszni rajtuk, de bizonyos keretek között együtt lehet élni velük.

  2002 óta azonban az MSZP és az SZDSZ többször is átlépte az elviselhetőség határait, s olyan dolgokat követett el, amelyek nem egyszerűen kormányzati balfaszkodások vagy lopások, hanem megbocsáthatatlan bűnök. Ezért nem mindegy, hogy kire szavazunk akár most vasárnap, akár a belátható időn belüli választásokon.

  Nézzük hát, mi az MSZP és az SZDSZ hét főbűne! És ne feledjük: valamennyit együtt követték el, kibúvó nincs, hiába próbálnak most mindent Gyurcsányra, a gazdasági válságra, az időjárásra vagy a barna medvére fogni!

1. A titkosszolgálatok bevonása a belpolitikába

  A titkosszolgálatok belpolitikai felhasználása halálos bűn, hiszen demokratikusan lényegében ellenőrizhetetlen szervezetekről van szó. Gyurcsány, Szilvásy és társaik azonban – a számos egyelőre bizonyíthatatlan umbulda mellett – többször igazolhatóan alkalmazták a szolgálatokat belpolitikai célok érdekében. A lehallgatott beszélgetés eljuttatása Dávid Ibolyának, a polgárok gyülekezésébe való beleszólás, és a számtalan kétes ügy jelzik, hogy Gyurcsányéknak – és pártjaiknak – nem voltak gátlásaik ezen a téren.

2. Az ország eladósítása

  Gazdaságpolitikai hibákat el lehet követni, de az, hogy előre megfontolt szándékkal, a hatalom megszerzése és megtartása érdekében folyamatosan, hosszú éveken keresztül, a jóléti kiadások növelése/fenntartása érdekében növelik az államadósságot, miközben tönkreteszik az ország versenyképességét, égbekiáltó bűn. Mindezt adateltitkolással és -hamisítással is fokozták. Ezzel – hatalomvágyuk néhány éves kielégítése érdekében – évtizedekre kényszerpályára állították Magyarországot, utódaink életét is megkeserítve. Itt nem hibáról vagy gondatlanságról van szó, hanem nyers cinizmusról.

3. December 5.

  Méltányolható az az álláspont, mely szerint a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás nem volt túl szerencsés kezdeményezés. De az MSZP és az SZDSZ elejét vehette volna a dolognak, ha hozzájárul egy vonatkozó törvény megalkotásához (a részletekben így is jó pár ördögöt elrejthettek volna, de ez nem lett volna annyira fájdalmas). Vagy az MSZP és az SZDSZ kiállhatott volna az igen mellett. A két párt azonban egyszerű pártlogikát követve hevesen kampányolt a nem mellett, ezzel begyógyíthatatlan sebeket okozva több millió – amúgy is rendszeresen megalázott – határon túli magyarnak. Ez a világtörténelemben is páratlan szembefordulás volt a két párt részéről olyan emberekkel szemben, akik korábban hozzánk tartozónak érezték magukat.

4. 2006. szeptember–október

  2006 szeptemberében és októberében a Magyar Köztársaság rendőrsége elképesztő dolgokat művelt: először hagyta, hogy néhány tucat hülye elfoglalja a tévészékházat, majd ártatlan embereket vert meg, vitt be, hurcolt meg tömegesen. A gyülekezési jogot és a szólásszabadságot nyílt erőszakkal, kordonokkal, később hülye jogszabályokkal korlátozták. Az MSZP és az SZDSZ nem csak asszisztált a rendőrség ámokfutásához, hanem nyíltan támogatta is a rendszerváltás utáni időszak legsúlyosabb jogsértés-sorozatát, a demokratikus és liberális elvek megtaposását. A számos jogerős ítélet ellenére valós szembenézés az akkori eseményekkel máig nem történt.

5. Cigánykérdés

  Önmagában az is súlyos bűn, hogy hét év alatt az SZDSZ és az MSZP az égvilágon semmit nem tett Magyarország egyik legsúlyosabb problémájának, a cigányság helyzetének orvoslására. Ezt a mulasztást azonban fokozták azzal, hogy ostoba kampányokkal, az értelmes párbeszéd elfojtásával, válogatás nélküli rasszistázással mindent megtettek a cigányok és a nem cigányok szembefordításáért, a feszültség fokozásáért, a cigányság militarizálásáért és a szélsőjobb térnyeréséért. Ugyanilyen eszközökkel igyekeztek a zsidóságot is szembeállítani a nem zsidókkal, a melegeket a nem melegekkel, stb. Ma az egyik oldalon sokkal több cigány-, zsidó- és melegfóbia, a másikon pedig paranoia és félelem van, mint hét éve

6. Az állam meggyengítése

  Az állam természetéből adódóan nem tud tökéletesen működni, nem is működött tökéletesen soha, de a szocialista-szabaddemokrata koalíció szisztematikus munkát is végzett a szétverésére. A Legfelsőbb Bíróságnak időtlen idők óta nincs elnöke, de már lassan helyettese se. A köztársasági elnököt sokan pártkatonának látják. A rendőrségről a „sün” szó, az érthetetlen töketlenkedés és a szükségtelen brutalitás ügyes kombinációja, valamint – közlekedési viszonylatban – az egomi látkép jut az emberek eszébe. A minisztériumokat, hatóságokat, állami – egészségügyi, oktatási – intézményeket hetente kétszer átszervezik (esetleg privatizálják). Törvényeket hoznak, majd hamarosan visszavonják őket, építkezéseket jelentenek be, majd lefújják őket, bukott állami vezetőket rotálnak egyik pozícióból a másikba, jogos kifizetéseket szándékosan visszatartanak. Nincs az államnak olyan szegmense, amelyhez az ember bizalommal fordulhatna.

7. Magyarország kiszolgáltatása és lejáratása

  Az MSZP-SZDSZ kormányzás időszaka nagyjából egybeesett Putyin nemzetközi nyomulásával, s ebben a kormány – szövetségeseivel, az EU-val és az USA-val szemben – Oroszország oldalára állt. De ezt is olyan ügyetlenül tette, hogy még az oroszok sem kedveltek meg minket, viszont – a kormány asszisztálásával – elkezdték felvásárolni nemzeti olajvállalatunkat és még ki tudja, mit. Külügyminiszternek egy teljesen súlytalan pszichiátert tettek meg, Magyarország a szomszédos államokkal szemben minden befolyását és érdekérvényesítő-képességét elvesztette, az ország az IMF gyámsága alá került, ráadásul nyugaton sajtókampány indult annak bizonyítására, hogy Magyarországon – az ellenzéknek köszönhetően – tombol a nácizmus. Magyarország befolyása és presztízse évtizedek óta nem látott mélyponton van.

  Mindezek, mint említettük, nem egyszerű balfaszságok, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett bűnök. Nem szőlőbányák, nem koronaúsztatások, nem Deutsch Tamások - persze ezeket is feljegyeztük a noteszbe -, hanem súlyos következményekkel járó cinikus gazemberségek. A hétből egy is elég lenne ahhoz, hogy az adott politikai erőt évtizedekre a teljes megvetés övezze. Ezért nem mindegy, hogy kire szavazunk. És ha bármilyen kormány - legyen az fideszes vagy akármilyen - a jövőben hasonlókat követ el, ugyanúgy le fogjuk köpni.

  Végezetül nézzenek meg egy videót a tapírról, az állatok királyáról: 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr541156754

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettős Mérce 2009.06.05. 18:00:47

Az SZDSZ-es anti-LMP kampány folytatódikAz LMP nevében küldtek ki ismeretlenek az LMP-sek emberijogi liberális szavazóit elbizonytalanítani igyekvő hamis levelet. A leveleket most is olyanok kapták meg, akik korábban már valamilyen formában kapcsolatba ke…

Trackback: Havi Fricska 2009.06.02. 10:15:17

Szavazóhatározó 2:Fidesznyik2002-ben még fideszesnek nevezhettünk mindenkit, aki jól jött ki a rendszerváltásból és nem volt maszopos. Az utóbbi időben azonban egyre több bizonytalan és maszopos is fidesznyikesedik, és azt hiszik, hogy ha Viktorra szavazn…

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.02. 07:59:31

Szavazz a Szent Családra!Az LMP is érzi azt, amit az MSZP. Valahogyan meg kellene szólítani, a hívő szavazók hatalmas táborát. Az MSZP, az ősi szembenállás okán, nemigen tud direkt üzenetet átjuttatni a templomok vastag falán, így inkább azt sugallja, hog…

Trackback: Kifordított ország 2009.06.02. 07:35:46

Hátul kullogunk...Nem meglepő az Index cikke. Minden velünk csatlakozott uniós ország lepipál minket. Ezt tudtuk eddig is, de most a német statisztikai hivatal számokba öntötte a tényeket. A 2004-ben belépett országok átlagos GDP növekedése 22,5 százalék.…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.06.02. 16:02:57

@Zoltanius:
És megitták az árvák borát is! Láttam!

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 16:03:33

@Oli bácsi: Azt bírom bennetek jobbos gyökerekben, hogy olyan szánalmasan próbáltok sértegetni.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.06.02. 16:09:48

@ügyfélszolgálatos:
"jobbos gyökerek"
"nemcsak az orrod, hanem a füled is a Fidesz seggében van"
"Pravda stílusú nyalásokat fog gyártani"

Ne feledje, mon cher, a kognitív disszonancia öl.

bz249 2009.06.02. 16:10:18

@Zoltanius: hát igen a szar elképzelés is elképzelés ez tény. Egyébként Lenin és Hitler bácsinak is volt pár elképzelése a megfelelően működő társadalmakról, de nem szoktuk őket ezért különösen megdícsérni. A szadesz se várja el a dícséretet, hogy egy rosszul működő rendszer helyett kitalált egy még rosszabbat.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.06.02. 16:11:54

@ügyfélszolgálatos: Igen, mert az "orrod a Fidesz seggében van" az nem olyan szánalmas sértegetés.Az messzemenően eredeti, színes.

bz249 2009.06.02. 16:12:00

@Thera: mi az állandó lakcímed? Dániában szavazhatol-e?

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 16:13:07

@RAMBO: Ez nem sértés volt hanem tény.

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 16:13:41

@Oli bácsi: Hát ha szerencsém van igen és akkor nem kell benneteket tulkokat elviselnem.

Kopiás Attila Steve 2009.06.02. 16:20:13

Csatlakoznék azok táborához, akik a pontokkal kábé egyetértenek, de az intróval nem. Elsőre a már említett hazai példák jutottak eszembe, de aztán beficcent egy Mandela vagy Gandhi is, mint politikusok.

Én - nem meglepő módon - erősen hiszen benne, hogy a közügyekkel való foglalkozás nem szarfejség. De lehet szarfej módon, szarfej okokból csinálni. Van szerencsém a jelenlegi parlamenti pártok szervezetét közelről látni és igen, meggyőződésem, hogy kontraszelektív rendszerek alakultak ki. Mindegyik nagy pártban vannak jó arcok vagy legalább kevésbé szarfejek. Őket jellemezően onnan lehet felismerni, hogy a pártvezetés semmi lehetőséget nem ad nekik, hiszen nem feltétlenül vannak meggyőződve arról, hogy jókatonaként viselkedne. A jelenlegi pártok ugyanis elsősorban saját fenntartásukban érdekeltek és másodsorban a közügyek optimális alakításában. Aki náluk ez utóbbival próbálkozik, mert tényleg hisz benne, hogy lehetnek jobbak a dolgok, azok veszélyesek, hiszen még a végén ők leplezik le a mutyikat, úgyhogy inkább nem is kapnak pozíciót...
De ettől függetlenül rengeteg ember van, aki idejét és energiáját arra áldozza, hogy a hite szerint fontos értékekért tegyen. Nyilván a kis pártoknál - ahol nagyon sokat kell betenni és semmi személyes előnyt nem kapsz vissza - nagyobb a százalékos arány, de a nagyoknál is vannak ilyenek.
Szóval én javasolnám, hogy a politikai szerepvállaláson belül inkább az alapján kategorizáljunk, hogy ki miért emeli fel a hangját, ki mit tesz valójában, és ha van választott pozíciója, azzal milyen dolgokat támogat. Némileg nehezebb dolog, mert utána kell nézni, utána még szubjektív értékítéletet is kell alkotni, hiszen a legtöbb ügyünkben való állásfoglalással egyeseknek szimpatikus, másoknak nem, de akkor már legalább konkrét tartalomról beszélünk és nem általánosításról...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.06.02. 16:20:41

@ügyfélszolgálatos:
Szólj, segítek. A központozás helyesen:
"Hát, ha szerencsém van: igen, és akkor nem kell benneteket, tulkokat elviselnem."

Három vessző és egy kettőspont: csak mert egy más topikban olyan vehemensen teccett kúrogatni a versenyzőket a helyesírás okán.

A stílusból ítélve a T-Onlájnnál méltóztatik kóllszenteresnek lenni.
Megértem az indulatait.

Karcolt lendület 2009.06.02. 16:25:26

@ügyfélszolgálatos:
Annyira bírom, mikor csőlátású MSZP-SZDSZ-szavazók már 2 éve lejárt szavatosságú és elég egységsugarú érvrendszert hajtogatnak, majd leOrbán-fanoznak mindenkit, aki szerint mostmár húzzon a kormány a támogató pártjaival együtt a picsába (de tényleg).

Csak szólok: most vasárnap nem a Fideszre szavazok és nem is a Jobbikra. Mert _érzem_, hogy a verseny a politikai piacon is jó és az új belépők ezt elősegítik. ;-)

Thera 2009.06.02. 16:36:49

@bz249:
Állandó lakcim jó kérdés:
A Dánok csak a dániai cimemről tudnak, de mikor Mo-n be akartam jelenteni a Dán lakcimemet akkor az önkormányzatnál lebeszéltek róla és meggyőztek hogy elég ideiglenes 3 hónapnál hosszabb külföldi tartózkodás bejelentése is, tehát a magyar lakcimkártyámon magyar lakcim van.

EU választásokon szavazhatok mindkét helyen de csak az egyiken (Máj 1 a határidő) Helyi/országgyűlési választáson csak magyarországon.

Egy kettős állampolgárság esetén hasonló lenne: Minden gond nélkül lehet az embernek minden országban más állandó lakcime (Amig van ingatlana ahol a tulaj engedi bejelentkezve lenni), ha több állampolgársága van akkor szavazhat is.

Tehát igen: A kettős állampolgárság esetén szavazati jogot is adnánk, más kérdés hogy menniyen élnének vele, hisz vagy át kellene jönniük a határon, vagy be a nagykövetségekre.

Kopi3.14 2009.06.02. 16:41:58

Azért végigvennék ezen bűnök közül párat, ami legalább ennyire érdekes, csak más szemszögből:
1. Nem pont orbánviki rángatta bele őket a napi politikába megválasztása után, amiről aztán kiderült csak egyetlen ember ellen egy magáncégen keresztül egy magánakció volt, nem politikai támadás, ellenőrzés?
3. Nem volt legalább annyira bűn a határon túli magyarságot ócska belpolitikai játszma bábjává rángatni, a saját szülföldjük országának uralkodó elitjével szembefordítva? S mellékesen jobbosok is szavaztak nemmel a kérdésre, de ehhez nem kellett a kormány munkája, maguktól döntöttek így.
Hozzátenném- jó dolog, hogy Mo-n a magyar állampolgárnak pl utazásnál semmilyen kedvezménye nincs, a határontúlinak meg van, ha magyarigazolványa vna? Miért kell az országon belül élőket kisebb rangúnak beállítani, mint a határon túlaiakat?
5. A rendszerváltás óta volt kormány, amelyiknek voltak tervei, intézkedési a cigányság problémáinak feltárására, megoldására?
6. A közt elnök nem saját maga tehet róla, hogy egyesek pártkatonának, mások vén hülyének, megint mások a posztjára alkalmatlan kreténnek gondolják?
7. miért, korábban mikor volt tényleges külpolitikai ereje az országnak? Viktor idején, akit ugyanúgy nem fogadtak politikusok, mint Gyurcsányt?

Bummer 2009.06.02. 16:53:13

@Kopi3.14:
1. Aha... a napnál világosabban kiderült, hogy "magánakció" volt.
3. Jó poén. A magyar állampolgárok felének van kedvezménye. A határon túliak kapnak egy kis kedvezményt, hogy elősegítsék a kapcsolattartást. Azt mondanád, hogy ne segítsük el a kapcsolattartást? Ezt is mondhatod, de akkor ezt mondd.
5. Igen. Ajánlom figyelmedbe a Lungo Drom nevű szervezetet, ami már akkor a Fidesszel indult, amikor a baloldal még azt se tudta, hogy vannak Mo.n cigányok.
6. Nem. Mert ha ő tehetne, akkor mindenki ugyanannak tartaná.
7. Volt. Martonyi János iskolateremtő külügyminiszter volt ebből a szempontból. Azelőtt a külügy a legsúlytalanabb témák között volt, Martonyi tette ismét tényezővé.

Bummer 2009.06.02. 16:54:54

@Karcolt lendület:
Csak ne lenne ott az e blogban is ismert KA_Steve

Kopi3.14 2009.06.02. 17:02:29

@Bummer: miért? a xénia lázas marhaság melyik állami intézményé volt?
Melyik állampolgári csoport az, amelyiknek van? Helyes egyébként akkor a maradékra, akik az államot is eltartják rásózni még egy fél országnyi magyart külföldről? A kapcsolattartást miért segítsem én másoknak, akikhez annyi közöm van, egy országban élek velük? Vagy országon belül ne segítsük a kapcsoalttartást, s adjuk meg midnenkinek a kedvezményt. Miért kell a határon belülieknek alsóbbrendűnek lenni a külföldön élőkkel szemben?
lungo Drom- valami programot, elképzelést, mégis mit akartak meglépni? FLórián is csak megélhetési politikus volt.
Nem az ő szuverén döntései tettei alapján alakultak ki eme képek az emberekben? Akkor mégis ki tehet erről? Kitalálom, Gyorcsány.
kérlek valamit az iskolateremtésről írj már, nem nagoyn véltem felfedezni semmit beőle anno. Bár lehet a főnöke minden tették remekül tönkretette az okos megnyílvánulásaival.

Megfigyelo 2009.06.02. 17:03:30

@bz249: Hat igen, Bajnai vallalta, hogy nem engedi az orszagot csodbe menni, meg akkor sem, ha ennek az lesz az ara, hogy majd vegul Orban aratja le az o erofeszitesei gyumolcseit - pontosen ugy, mint ahogy 98-ban Orban beleult a Bokros-csomagnak koszonheto "keszbe".

Karcolt lendület 2009.06.02. 17:05:56

@Bummer:
Nekem soha semmi bajom nem volt Steve-vel, mégha esetleg volt is köztünk nézetkülönbség, szerintem teljesen normálisan lehet vele vitatkozni.

(Nomeg, ha nem szimpatikus embereket keresnék, olyat bármelyik párt környékén találnék jócskán, ez alapján nehéz lenne igazságot tenni. ;-)

...truckdriver. 2009.06.02. 17:09:02

Emberek !
Miért rágjátok ő helyettük a kulát?
Ha nektek izlik, jó étvágyat !

Bummer 2009.06.02. 17:11:42

@Karcolt lendület:
Rendben. Csak szerintem az, ami Schifferről és az LMP-ről kialakult bennem, éles ellentétben van azzal, ami KA_Steve-ről, és vele együtt a HP-ről.
És itt összesen 4-5 emberről van szó...

Karcolt lendület 2009.06.02. 17:11:57

@Megfigyelo:
Hú de fárasztó már ez a polmarketing mantra...

bz249 2009.06.02. 17:13:35

@Megfigyelo: hát bizony ez a Haladó Erők keresztje, mindig mikor éppen készen vannak, mint 1919-ben, 1989-ben, 1998-ban vagy épp most, pont akkor kell felállniuk a hatalom mellől, hogy a Patás aktuális megtestesülése beleülhessen a készbe. Pedig, ha egy évvel előbbre tudnák hozni a befejezést, akkor biztos megtarthatnák a csak őket illető hatalmat.

egéroverál 2009.06.02. 17:15:06

mé' nem hiszel a funkcionalizmusban, ember?! nem lehet mindenki jófej, így kellenek szarfejek is, tehát a te értelmzzésedben politikusok is. Meg kellenek más szar fejek, hogy legyen viszonyítási alapod eldönteni, hogy kik a jófejek, vagy a kicsitszarfejek. Az egyébként milyen fej, aki állíndóan a politikával, meg a politikusokkal foglalkozik? Mondjuk te, vagy egy firkász?! Szarfej? Kicsitszarfej? Kicsitjófej vagy jó fej?!
Hidd el azért kellenek szarfejek, hogy legyenek jó fejek is, és nem feltétlenül azért, hogy foglalkozni kelljen velük.

dr. Wilbur Swain 2009.06.02. 17:26:44

meglep ez a higgadt stílus KK&TT-tól; a cikk egyébként nagyon találó, kötelező olvasmányként kellene terjeszteni

lavór 2009.06.02. 17:36:55

Xerintem gratula: kettőspontok, vesszők rendben. Ma már sajnos nagy szó! A tartalom meg magáért beszél. :)

Hattory Hanzo 2009.06.02. 17:37:40

@Bummer:

"5. Igen. Ajánlom figyelmedbe a Lungo Drom nevű szervezetet, ami már akkor a Fidesszel indult, amikor a baloldal még azt se tudta, hogy vannak Mo.n cigányok."

Ezen jót röhögtem, mert 1998-ban a Lungo Drom az MSZP-vel kötött választási szövetséget.

Bummer 2009.06.02. 17:39:46

@Hattory Hanzo:
Akkor ez úton elnézést kérek.

kamasuka 2009.06.02. 17:41:55

@Pszt!:
Ez nem a kapcsolat.hu ...

Hattory Hanzo 2009.06.02. 17:51:55

@Bummer:

Ugyan, nem erről van szó, csak csóró Farkas Flórián nem egy nyerő típus, akivel az általa vezetett szervezet szövetséget köt, az még konkrétan nem nyert parlamenti választást.

kamasuka 2009.06.02. 17:52:46

@Megfigyelo:
Aha. Aztán azért Orbánék - miután Bokros ezernyi javaslata megbukott a ABn - 1999ben csináltak egy kiigazítást, kb. olyat, mint a Bokros, csak te ezek szerint nem vetted észre, olyan ügyesen csinálták. Nem úgy csinálták, hogy szétbaszták a ház alját, hogy azonnal lezuhanjon a tető is - mint a Bokros -, hanem szépen sorban: először a cserepek, aztán megnézték, hogy le kell-e bontani még egy szintet. Nem kellett, sőt, felépült még egy szint, és 2002 után az MSZPnek csak azt a kurva cserepet kellett volna visszaraknia, és máris ott járnánk MINIMUM!!!, ahol most a szlovákok. De nem.
Baromállaték fogták, és ahogy hatalomra jutottak eladták a cserepeket - "JÉ, MENNYI FELESLEGES NYERSANYAG MARADT!" felkiálltással -, majd a maradék nyersanyagot a második szintből, míg a 2006ig kikapták ismét az alsó szint felét, majd 2006 után az egészet, és erre nem rájuk dölt az egész kibaszott építmény??? Hogy mik vannak!? Ember a Holdon?!

zoli29 2009.06.02. 18:07:07

OFF:

Már a német külügyminiszter is óbégat Orbán esztergomi beszéde miatt.
A végén még elhiszem magamról, hogy náci vagyok, mert hiszek a magyar nemzetben, vazze...
www.hirado.hu/Hirek/2009/06/02/17/Orban_szavai_a_nemeteket_is_aggasztjak.aspx

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.06.02. 18:10:10

Nekem sem tetszik a bevezető, mert nem igaz. Lehet igaz a mostani magyar rendszerben de nem igaz általában. És mi is az általábannak vagyunk része, nem az esetleges, nálunk 20 éve (61) éppen bitorló rendszerben. Politikus lehet valaki a legaltruistább meggondolásból is, azért, hogy megtegye amit tehet hazájáért, népéért. Kéretik nem röhögni, mondom nem az itt és mostról beszélek.

Ami a fölsorolt bűnöket illeti, jogos. Bűnök azok, nagyok. De olyan helyes ezt egyedül a hét éve uralmon lévő „oldal” nyakába varrni? Szerintem nem. Torzít a kép, ha csak a szem előtt lévőre figyelünk. Holott így megy ez húsz év óta, nem mert az egyik olyan mint a másik, hanem mert nem olyan nagyon van egyik meg másik. Együtt csinálják.

Ez nemcsak a hét évet megelőző időszak szemrevételéből derül ki, hanem, mint maga a poszt is utal rá, több a fölsoroltak közül nem történhetett volna meg a kettő közreműködése, inkább összejátszása nélkül.

Minderről jóval több itt olvasható:

www.kibulizottorszag.net

Figyelmesen, gondosan!

kamasuka 2009.06.02. 18:18:28

@Zoli28:
De le nem írnák, hogy mit mondott a patásördög, csak azt, hogy a balfék szlovákok (és csehek) mit mondtak ... :D Tegyék már egymás mellé és gondolkodjanak el. Bezzeg Slota Tankos kijelentéseit nem kommentálták, de a Csehszlovákok háború utáni magyarellenes politikája is "tabu".

A németek meg hogyhogy nem Horn Gyufáznak már egyet, amíg Gyufabá még él???

balfék 2009.06.02. 18:29:04

Kommentelni is a faszfejek szoktak csak! Magamat is ideértve.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.02. 18:29:30

@kamasuka: Erre az a standard válasz, hogy a rejtett kiigazítás volt az Orbán-kormány legnagyobb bűne, ugyanis az autópályaépítés lelassításával járt.

És ugye ez bizonyítja, hogy a zOrbán-kormány múltbarévedő volt, mert ahelyett, hogy a jövőbe fektetett volna pár százmilliárdot mondjuk hitelből vagy adóemelésből, inkább demagóg módon sem adót nem emeltek, sem adósságot nem halmoztak fel. A populisták.

zoli29 2009.06.02. 18:37:21

@kamasuka:

1. Sem a németek, sem a csehek, sem a szlovákok nem tudják, mit jelent az, hogy elcsatolják az országuk területének és népének egyharmadát, és egy ilyen helyzetben milyen fontos a különbségtétel ország és nemzet között - könnyen beszélnek arról, hogy mennyire elképesztő határokon átívelő nemzetről beszélni
2. Valószínűleg itt kölcsönös szívességekről is szó van: a német külügyminiszter most Fico kedvéért orbánozik egyet, hogy hitelesítse a szlovákok szemében a magyarveszély üzenetét; később kérni fognak valamit cserébe Ficotól

bz249 2009.06.02. 18:41:27

@Zoli28: a németek nagyjából sejthetik milyen lehet... de az NDK kivételével a legtöbb helyen azért elkergették/megölték az ott élő németeket, tehát nekik valóban könnyebb sorsuk van

plastik02 2009.06.02. 18:45:10

laza azért a szélsőjobb megerősödését cakkumpakk rátolni az elmúlt hét év kormányzására...
utlimátum, kezelés Zsoltival laza cigózós cikk másnapján, Wittner Mária gárdaavatása, meg ezer hasonló. sajna így elég gyenge az érvelés, hogy miért kéne elmennem szavazni. valószínűleg ebben a témában egyformán mocskos mindkét oldal, amit ez a poszt nagyvonalúan elken.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.02. 18:50:26

@TuRuL_2k2: jajj, de jó, hogy más is így látja. Nem tudom miért kellett egy ilyen intró. Ha egy kiábrándult szoci süketel erről, még hagyján, de egy jobbos. Ráadásul aki-vélelmezem-értelmiségi is (bármit jelentsen ez ma). Miért, Tisza, Teleki, Antall, vagy akár Kéthly "szarfej" volt? Azt hittem, ennél értelmesebbek a szerzők. Ez a politikus-gyűlölet kádári-tempó.

zoli29 2009.06.02. 18:53:17

@plastik02:

Mondjuk abban nem látom a logikát, hogy "kezelés Zsoltival" meg "Wittner Mária gárdaavatása" miért erősítette volna a Jobbik támogatását, hiszen - ha jól értem - , akkor ezek arra példák, hogy a Fidesz hogyan gyakorolt gesztusokat a szélsőjobb felé.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.02. 19:20:14

Emberek,

úgy egész komolyan megkérdem: kell ezeket még gyalázni? Szükséges?
Én már csak röhögni tudok rajtuk, szerintem mást nem nagyon lehet.
Igenis, több Gordonkát, Szollárt, Lendvait, Lamperthet, Hillert, Nyakót akarok látni! Eleget mérgelődtem rajtuk hét évig.

Most már szórakozni szeretnék.

teknős 2009.06.02. 19:27:00

@netsrot7: Ezt el szoktad mondani Lendvai Sipánkáról is? Egész életében nem dolgozott és lám most sem dolgozik semmit!

kamasuka 2009.06.02. 19:27:11

@Zoli28:
Azért a németek tudják, bár csak másodikra (II. VH) értették meg, hogy valamit elcsesztek (I. VH), hisz akkor csak tartományokat vesztettek, 1945 után viszont mindent, ami a múltjuk bölcsője volt. Az más kérdés, hogy 1989 után némi szerencse érte őket (NSZK-NDK újraegyesülése), de azért Kelet-Poroszország, a mostani lengyel, korábban német lakta területek azért nekik is nagy ár volt két világháborúért.

A szlovák és cseh "haza" dolog meg egy lufi. Főleg a szlovák. Ezért is ugranak ennyire a témával kapcsolatban. Ahogy a románok is.
A németek meg kibicként beszélnek, hisz a német ajkú lakosság szinte teljes egésze eltűnt korábbi életterületéről (Szilézia, Szudéták, Kelet-Poroszország, stb.), ill. csak nyomokban megtalálható (pl. szászok Erdélyben - 250k-ról 15k-ra csökkent létszámuk, akik közül többezer az a "nyugdíjas német", akik um. "meghalni mentek 'haza'", más - "elvesztett" - területeken sem maradtak mára túl sokan, de azok átlagéletkora is kb. 65 év felett járhat ...).

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.02. 19:33:25

Amúgy a bevezetés fölösleges volt. Nem így kell kiegyensúlyozottnak lenni.

Majd a Fideszt is fűrészeljük, ha eljön az ideje. Azért, amiért. Vannak hozzá elveink, majd azok alapján. Persze csalódást okozunk majd a balhaladóknak, nem az ő nézeteik alapján fogjuk ezt tenni.

Amúgy megérne pár bejegyzést meg néhány ezer kommentet, hogy összefogalmazzuk, mit is várunk a Fidextől az elkövetkező egy-másfél évtizedben. Már csak azért, hogy lefektessük a bírálat és támogatás alapelveit.

Google 2009.06.02. 19:33:36

A német külügyminiszter szociáldemokrata. A baloldali szolidaritás beszél belőle. Schröder is idefáradt, ha kellett, ha éppen a fasizmus ellen lehetett szájhősködni.
Választások jönnek, azért lehet felfújni egy olyan mondatot, óhajt, hogy a Kárpát-medence adjon minél több magyar nemzetiségű képviselőt az Uniónak. Nagy dolog.

Megérteném a cikk elejét, ha egy régi demokráciában élnénk. De itt, ebben a posztkommunista fészekaljban, ahol elszámoltatás nem volt, vannak különbségek. Bár, dolgoznak rajta, hogy ez ne legyen annyira szembetünő.

Tehetetlen Dodó 2009.06.02. 19:41:21

@teknős: "Ezt el szoktad mondani Lendvai Sipánkáról is? Egész életében nem dolgozott és lám most sem dolgozik semmit! "

Nanana! Legszebb ifjú éveit áldozta fel a Párt oltárán, hogy éberen figyeljen és megóvjon mindnyájunkat mindenféle gyanús rendszerellenes értelmiségi firkászok fellazító tevékenységétől.

Tehetetlen Dodó 2009.06.02. 19:43:22

@teknős: Továbbmegyek: ha nincs ez a mocskos fasiszta rendszerváltás, még mindig jól a pofájára lépne az efféle KK&TT formáknak!

Alfőmérnök 2009.06.02. 19:49:32

Igen, én is azt hiszem, az intró szellemes, de nem kifogástalan. Hangsúlyosan csak a mai és magyar helyzetre vonatkozóan igaz.
De még a mai „elit” képviselőire is csak fenntartásokkal.
Van az értelmiség egy részében egyfajta „világmegváltás”-attitűd. Ami szerintem nem szarfejség. Maximum naívság. A naívság egy bizonyos foka persze bűnnek tekinthető, de másfajta bűnnek, mint a szarfejség.
Ez a „világmegváltás”-attitűd egy normális embernél úgy huszonéves korában kulminál. Az értemiségi (elsősorban a humánértemiségi) ilyenkor még azt hiszi, hogy a saját kis szakterületének művelésével megválthatja a világot. Aztán mikor keserűen tatpsztalja, hogy amit csinál, az a világ állásán mitsem változtat, és amúgy is mindenhol az „erősebb kutya baszik” elve érvényesül, politikusnak megy. A mostani elitünk jelentős része így vált politikussá.
Aztán belekerült a mókuskerékbe és vegytiszta szarfej lett belőle.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.02. 21:53:25

@Google:
A sunyi szarzsákság beszél belőle. Az országuk egyesülhetett, noha olyan bűnt követtek el, amilyet sem előttük, sem azóta senki. ÚŐk igazán tudhatnák, milyen az, amikor szétszaggatják az identitásukat. A németek nagyot léptek előre a korcsosulás útján. Lelkileg már totál korcsok.

Kristian Kalle-t keresem a lakásbérlés szédelgőt 2009.06.02. 22:08:45

Maximalisan igaz az intro: aki jofej es politikusnak megy, az ket perc/nap/honap utan lelep, mert ilyen goreny tetu bandaba nem lep be. En egy db SZPSZ-es gyulesre mentem el 20 eve, de a sajat hanyasomon csusztam ki attol a butasagtol es aljassagtol amit 5 perc alatt hallottam. Es akkor milyen lehetett a tobbi?????
Lasd Gurcsany, a fo gerinctelen hazudek.

teknős 2009.06.02. 22:12:08

@Elpet: Ja, ja én is csak támogatni tudom az ötletet!
Ez egyébként nagy különbség köztünk és a ballibek között! Nekünk elvárásaink vannak a párttal szemben, amelyiket támogatjuk.

a néhai papp jános 2009.06.02. 22:23:44

Csodálkozom, hogy egy ilyen, konzervatívnak mondott társaságban egyáltalán vita folyik arról, hogy azok az emberek, akik hivatásszerűen, erőszakszervezetek segédletével veszik el a másik ember pénzét, hogy aztán tovább osszák megint másoknak, úgy, hogy ettől ők lesznek a jófejek, magyarul a politikusok, nem a legmocskosabb, alávaló férgek. Ahány embert ismertem az egyetemen és politikus lett, mind a legszerencsétlenebb lúzerek közül kerültek ki, akikkel soha senki nem állt szóba. És most kompenzálnak a gecik. (Kivétel Navracsics Tibor. Őt most is bírom.)

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 22:26:53

@Oli bácsi: A cég talált a beosztás nem...

tevevanegypupu 2009.06.02. 22:27:10

@Zoli28:
eppen a nemetek erthetnek meg mit jelent hataron tuli nemzetrol beszelni.;sok seggfej elfelejtette mar az NSZK-t es az NDK-t. Ok legalabb visszakaptak, ujra egy Nemetorszag van, pedig micsoda szemet nemzet, ket haboruval szetdultak az egesz vilagot..Na jo, tulzok tudom, de mire gondoljon az ember ha ilyet olvas eppen toluk..
A sok sorhasu dog, meg emlekszem a vasesztergalyosokra meg a benzinkutas vorosfeju, gombocfalu nyomoroncokra akik a Balaton mellett pavaskodtak az Opelekben, a par megtakaritott markajukkal jatszottak az eszuket..az NDK-soknak meg eppen Kanaan volt Magyarorszag..Juj!!!

a néhai papp jános 2009.06.02. 22:37:38

@tevevanegypupu: jaj ne ugorjunk már rá szegény németekre valami hülyeség miatt. legközelebb, ha a benes dekrétumokat támadjuk együtt, akkor majd megint ők lesznek a legjobb arcok és összeborulunk... hullámvasút

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 22:40:36

@tölgy: Nope, nagyon nem. Egyébként már nincs is T-online...

ügyfélszolgálatos 2009.06.02. 22:43:05

@Oli bácsi: Ja és az, hogy az esetleges helyesírási hibákba belekötsz nem jelent nekem semmit. A mondanivalóm lényegén nem változtat és azon sem, hogy egy kriptofasiszta intoleráns barom vagy. Fogadnék, hogy az átkosban párttitkár voltál és most kompenzálsz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.02. 22:58:47

@ügyfélszolgálatos: Szar maguknak. A koalában semmi védhető nincs, csak a koala bírálói esetleges jövőbeli hibáival remélik az bírálatokat hitelteleníteni.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.02. 23:21:45

@ügyfélszolgálatos: vezető beosztásban hülyíted az embereket? Szép...

tevevanegypupu 2009.06.02. 23:23:51

@a néhai papp jános:
na ez eszembe sem jutott pedig milyen nyilvanvalo, a Benes dekretum..Ez most ugy latszik nem fontos nekik, reg volt, mar nem is elnek, nem szamitanak a kitelepitettek..Csak nem tudom mi szamit akkor, mi szerint mernek.

Rwindx 2009.06.02. 23:33:22

@ügyfélszolgálatos:
Ezek a komoly érvek... mindjárt besz.rok. Ezzel az érvrendszerrel vajh milyen pozició járhat együtt, a tré-onlánynál? Sales? Ennél undorítóbbat én sem tudok elképzelni, pedig láttam már ezt azt. Amikor a parfümözött szart el kell adni nagyon ott vannak a topon. Szerintem jobban jársz ha azt hazudod ügyfélszolgálatos vagy.

barang 2009.06.03. 00:01:11

KK&TT ismet nagyot alkotott, gratula. mondjuk a politikus = szarfej axiomat reggel meg az ifjonti hevesseg megnyilvanulasanak tartottam, de Steinmayer mai produkciojat latva el kell megiscsak gondolkodnom, hogy hatha megis csak en vagyok ifjontin naiv.
adva van ügye egy kulugyminiszter, aki azert jon hozzank, hogy megkoszonje a segitseget, amivel a nemet egyseghez hozzajarultunk. ebbol az alkalombol kifejti aggodalmat, hogy a magyarok a lekvaros uveg kivulrol nyalogatasa szintjen szinten egyesulni kivannanak. hogy nem szakad ra az eg.

Kopiás Attila Steve 2009.06.03. 02:25:56

@Karcolt lendület: Hehh, kösz. :+)

@Bummer: "Csak szerintem az, ami Schifferről és az LMP-ről kialakult bennem, éles ellentétben van azzal, ami KA_Steve-ről, és vele együtt a HP-ről."

Elmondod, miben? Érdekelne. Nem mintha _mindenben_ egyezne a véleményünk és stílusunk Schifferrel és az LMP-vel, de ahhoz eléggé hasonlít (legalábbis ha egy koordináta-rendszerbe szeretnénk rakni az LMP-t, a HP-t és a többi ismert pártot), hogy érdekeljen, mi az, ami benned szöget ütött. Vagy tényleg különbség, vagy egy érdekes tanulság lehet számomra. Kösz.

remetebal 2009.06.03. 02:36:04

Részemről is egy szavazat a bevezetés ellen.
Ugyanis:
"Minden politika, fiam!"

http://www.youtube.com/watch?v=8jD-E9WINek&feature=related

A hét "főbűn" pedig egy helyen legalább sántít. A december 5-nél nagyon. Épphogy a Fidesznek nem kellett volna beleállnia - ahogy ezt Kövér nagyon helyesen el is ismerte.

index.hu/belfold/kover041218/

(Nem igazán értem az egészet, mert KK&TT egészen április teljesen rendben volt. Talán pihenni kéne egy picit. :) )

davkedav 2009.06.03. 05:58:24

A tapírnak öt lába van, aztán mégis megbotlik.

Az a bevezetés meg nagyon rendben van: a cikk további része bizonyítja, hogy nem relativizálásról van szó, hanem arról, hogy választani kell a rossz és (ez esetben) a sokkal kisebb rossz között.

states 2009.06.03. 07:03:16

És ezt a szarfej bal(fasz)oldalt ki is választotta újra a rendszerizé óta háromszor is? A szarfej választópolgár. És most is szemrebbenés nélkül újra választaná, ha szétosztana köztük egy kis 13. havi ezt azt, mert a szerencsétlen hülyéjét még véletlenül sem érdekli a 7 főbűn egyike sem. Leszámítva talán a cigánykérdést, mert azzal nem csak a tévében találkozik. Már csak a tükörbe nézés kedvéért, kedves választópolgárok...

Valandil 2009.06.03. 07:57:52

@Thera: "LB, köztársasági elnök: Mennyiben köthető MSZP SZDSZ-hez? Tudtommal Sólyomot a Fidesz szavazta meg. + Állitsd párba a 3 hetenkénti üléssel, 2 éves költségvetéssel 0 vizsgálóbizottsággal. Egyik kutya másik eb."

Skandallum! A német szövetségi parlament sem ülésezik minden nap! Már oda is betette a patásördög keze a lábát!

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.06.03. 08:45:59

@ügyfélszolgálatos:
Most akkor egy nem létező cégnél teccen dolgozni :-DD
Kissé késő ugrott be a brendváltás, nem lesz ebből baj? Hiába a sok tréning? :-DD

A helyesírást csak ezért mertem említeni, mert fontosnak tartja a Drágajó Helpdeszk Főnök (http://suntm.blog.hu/2009/05/23/hungary_sucks?fullcommentlist=1#c5960764)
"És légyszíves a helyesírásodon egy picit javítani, komolyan fáj ahogy a magyar nyelvet gyilkolod." Ebből gondoltam, hogy számodra fontos, gondoltam segítek.

Nemcsak, hogy párttitkár voltam, kedves, egyenesen Biszku Béla talpait nyalogattam hosszú éveken át.

A honi lumpenbalos világképre elég jellemzőnek találom ezt a kissé differenciálatlan köpködést: a vö: "kriptofasiszta, aki párttitkár volt", ergo, aki nem ért velünk egyet, az nemcsakhogy nácikomcsi, de ellopja az iskolatejet is. Vélelmezett világképből indulunk ki (mert hangsúlyoznám: nem ismerjük egymást), csak a műveltségünk nem elég a rendes gyalázkodáshoz. Így marad az inszinuálás. Tessék a munkaidőben ÉS-t olvasni, a sok kommentelés helyett.

Ott mennyivel differenciáltabban nyomják az ilyesmit. Pedig a lényeg ugyanaz.

Bummer 2009.06.03. 10:23:40

@KA_Steve:
Lehet, hogy teljesen rosszul látom. De bennem az alakult ki, hogy Schiffer radikálisan demokrata és ökoszocialista, te viszont radikálisan szabadelvű vagy.
Ebből kifolyólag radikálisan eltér a szabadságfelfogásotok.

vomit 2009.06.03. 10:41:04

barha meg lehetne oldani, hogy az itteni gittegyletek helyett ra szavazhassak
Stop ignoring the No votes
www.youtube.com/watch?v=OEg6tATE1yE

ügyfélszolgálatos 2009.06.03. 11:02:44

@Rwindx: Értem neked egy cégnél csak Sales és ügyfélszolgálat létezik. Aha.

ügyfélszolgálatos 2009.06.03. 11:08:15

@Oli bácsi: Hiába hőbörögsz kicsi bogyó. Az, hogy te nem ismered el a fasisztaságod attól az még valós. Az meg, hogy a saját szarotokat másra kenitek annyira jellemző. Ki szokott nem jobbos rendezvényeken füttyögni, dobolni? Milyen pártállású politikusokat szoktak megdobálni? És ki is akarja a velük nem egyetértőket a Dunába lőni? Á mindegy neked hiába is beszélek. Kutyából nem lesz szalonna, náciból sosem lesz rendes ember.
Még annyit tennék hozzá, hogy én sosem szavaztam az Mszp-re, de sikerült nektek barom jobbosoknak elérni, hogy oda fogok.

Bummer 2009.06.03. 11:20:00

@ügyfélszolgálatos:
Oli bácsival kicsit súlycsoportot tévesztesz...

heki 2009.06.03. 11:35:10

Zárójelben.
Politikus nem egyenlő államférfi.
(A felhozott politikusi példák Bethlentől kezdve Gandhiig, mind államférfiak (államnők).)
Magyarországon most, 2009-ben van-e államférfi kaliberű politikus? Egyesek bíznak benne, hogy Orbán az, de őszintén bevallva: nincs. Ez lehet, hogy tragédia, lehet, hogy komédia, most tegyük félre.

Tehát KK&TT kiindulópontja, miszerint aki politikusnak megy, az nem normális, hanem beteg/perverz ember: igaz.

A kérdés az, hogy ezen felháborodunk, avagy nem?

Részemről nem háborodnék fel, lévén Magyarországon a szavazópolgárok 99,3 %-a szintén nem kaliber, magamat is beleértve.

Voltam - magam szórakoztatására - ilyen pártpolitikai gyűlésen.
Azóta becsülöm a politikusokat: ennyi sötét ember, mint mi, a nézőközönség, kik ott voltunk...
Azóta becsülöm a politikusokat: a helyükben én már odamentem volna a Tisztelt állampolgárhoz, ki ilyen jellegű hozzászólásokkal: "megmondom az őszintét, nem így kell csináni, hanem máshogy" terhelt, és pofán vertem volna, hogy kussparaszt.
De nem, illető politikus gyógypedagógusi türelemmel mosolyogva megköszönte az okos hozzászólást.
Én lesöpörtem volna az engem tapizó nyuggerek kezét a végén, ő (nemmondommegki) mosolygott.
És még sorolhatnám. Maga ez a választási gyűlés győzött meg arról, hogy a demokrácia, mint olyan: illúzió.

És még szerencsétlen, hány pöccsel kell találkozni életében.

Hányszor kell hazudnia, mert mongyuk a főnöke, vagy a Párt valami orbitális fasságot csinált, és őneki kell elvinni a sarat.

Hányszor kell találkozni magát a Világ Urának érző Gazdasági Potentát Köcsög Ősbunkóval, ki finom vagy brutális erőszakkal befolyásolni akarja?

Hányszor kell rögtönözni, hogy abból baj ne legyen, és mégis hányszor baj lesz abból bizony.

Sajnálom szegény politikusokat, én nem lennék az.

ÁrPi 2009.06.03. 11:39:17

@Oli bácsi:

A fasizsta Oli bácsi miatt plusz egy új szavazója van az MSZP-nek.

Lám, Dunába-lövő-Oli bácsi így hozza fel a szarból az MSZP kormányzást!

Rwindx 2009.06.03. 13:03:55

@ügyfélszolgálatos: Nem, de a logikádból, ahogy levezetted hogy Oli bácsi "kriptofasiszta és intoleráns barom", nagyon más nem jöhet le. Esetleg antifasiszta vagy, de ekkora sértést így ismeretlenül nem vágnék hozzád.

"Még annyit tennék hozzá, hogy én sosem szavaztam az Mszp-re, de sikerült nektek barom jobbosoknak elérni, hogy oda fogok. "

Azt nyilván elhiszi neked bárki, hogy egy túlfűtött, sértegetéssel tűzdelt beszélgetés megváltoztatta a világképedet. Ha így van, akkor érdekes ember lehetsz, aki úgy váltogatja az elveit mint más a zokniját. Ha nem így van, akkor viszont az igazmondás esetében kihívásokkal küzdesz. Az utóbbi mondjuk inkább saleses jellemző.(természetesen nem kívánok általánosítani az öszes salesre :).

Csomorkány 2009.06.03. 13:04:55

Oli bácsi, most mi lesz? Maga tényleg a Dunába lövetett párttitkár korában? Ügyfélszolgálatos meg maga miatt lesz újdonsült MSZP szavazó? Miféle világban élek én?

Rwindx 2009.06.03. 13:16:35

@ügyfélszolgálatos: az kimaradt hogy az előbbi pedig alapvetően jellemzi mszp párttagokat (nem szavazókat!). Viszont ha mszp párttag vagy, akkor eddig is rájuk szavaztál gondolom. Akkor valószínűleg megintcsak nem állja meg a helyét az igazság talaján az idézett kijelentésed.

Összeségében marad a következtetés hogy egy mszp párttag saleses vagy a matávnál, aki ha kell szélső-baloldali, ha kell neoliberális politikát támogat, attól függően mit akar a Párt :)
Szerintem, de persze tévedhetek.

bz249 2009.06.03. 13:56:20

@Csomorkány: ebből is látszik, hogy ügyfélszolgálatos nem patkány, hiszen felfele fut a süllyedő hajóra :D

Preskin 2009.06.03. 14:21:08

@ügyfélszolgálatos:

http://s2.images.www.tvn.hu/2007/01/19/12/17/www.tvn.hu_dd0599511fdb9b6bcd7455f2d286254c.jpg

Kopiás Attila Steve 2009.06.03. 15:03:48

@Bummer: Hm. Lehet, hogy van benne valami, nem tudom. Az LMP úgy definiálja magát mint egy olyan csoport, ami egyaránt igyekszik meríteni az újbaloldali, emberi jogi liberális és értékelvű konzervativizmus eszméiből. Mi nem úgy fogalmazunk, hogy innen merítünk, de az nálunk is régóta megjelenik, hogy javaslataink egy része ide tartozik, más része oda. Nem tudom, hogy Schifferre mennyire igaz a jellemzésed, nem is érzem, hogy nekem kéne ezt megmondani. De szerintem az általad említett három értékválasztás nem zárja ki egymást. Nehéz helyzet amúgyis szerintem, amikor az ember a liberális elvekhez (aka szabadelvűség) való viszonyát akarja definiálni. Merthogy elég nagyra tartok olyan értékeket, mint őszinteség, becsület, következetesség, kultúra, fenntarthatóság, hagyományok megélése, melyek meglátásom szerint erőteljes konzervatív értékek. Mindazon dolgok, melyekben "liberális" vagyok, azok viszont nekem sokkal inkább a demokratikus elvekről szólnak (A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé; A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől; A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége; A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül) melyek az Alkotmányunkban is szerepelnek. Miszerint mindannyian egyenlő jogú emberek vagyunk, szabadságjogaink addig terjednek, amíg más jogait nem sértjük vele. Na mindegy, lehetne ragozni, de nem tudom, mennyire választható külön a dolog. Viszont mindenképp kösz, hogy megosztottad a dolgot.

Csomorkány 2009.06.03. 15:08:45

Mondjuk ha én patkány lennék egy süllyedő hajón, én is fölfelé futnék. Szóval a mozgásirányból még nem derül ki, hogy most akkor patkány-e vagy senem.

De hogy a párttitkárként Dunába lövető Oli bácsi példáját ennyire követni akarja, és ezért az MSZP-re fog szavazni, az olyan, a tényekből táplálkozó vaslogika, amely bennem mély csodálatot és tiszteletet ébreszt.

Kb. ennyire világosan kell gondolkodnia mindenkinek, aki a mai viszonyok között az MSZP-re fog szavazni. Csak azért sajnálom őket, hogy ezt a magasröptű gondolati ívet tök nehéz lesz választási plakátokon kommunikálni. Úgyhogy nem tudom, mi lesz velük. [Krokodilkönnyek]

bz249 2009.06.03. 16:44:17

@Csomorkány: na jó de az úriember eddig nem mszp szavazó volt, legalábbis ezt mondta magáról, a titkos választójog miatt ez meg még egy igazi emberről sem tudható nemhogy egy nikkről. :)

Szóval igenis jegyet vett a süllyedő hajóra.

davkedav 2009.06.03. 18:54:57

@Oli bácsi: "Tessék a munkaidőben ÉS-t olvasni, a sok kommentelés helyett.Ott mennyivel differenciáltabban nyomják az ilyesmit. Pedig a lényeg ugyanaz."

Ki, mire emlékszik ugye. (Arra, amire akar, attól tartok.) Én pl. erre nagyon (2006. november):

'Itt tartunk most. Szerintem ez az a helyzet, amikor - ritkán indokolt ez a többes első, de most talán az - nekünk, az ország liberális értelmiségének kéne kimondani, nem kimondani, sikítva kiabálni, hogy tűrhetetlen botrány, ami történt, és hogy nem vállalunk ezzel semmiféle közösséget.

Nem félhetünk annyira a három-négy százaléknyi fasisztoid szélsőjobbtól, hogy ne tegyük meg.'

www.es.hu/index.php?view=doc;14899

Google 2009.06.03. 20:20:57

@davkedav:

Igen, ez egy józan hang volt. De ritka maradt.

Csomorkány 2009.06.03. 23:42:02

bz249: szerintem egyezzünk meg abban, hogy antipatkány.

Alt Gr 2009.06.04. 01:17:47

Nagyon-nagyon korrekt poszt, grat. Teljesen egyetértek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.04. 08:42:17

Oli bácsi lebukott, már nagyon ideje volt.

is 2009.06.05. 16:01:29

érdekes. nekem a hét főbűnből 6 ugyanúgy a FIDESZ-ről is beugrik:
1.a FIDESZ is használta a titkosszolgálatot (de a titkosszolgálatot nem illik leleplezni, úgyhogy nem mondom meg, hogy mikor. persze ezután azt fogod mondani, hogy nem igaz, de hát ez már csak így lesz, nem fogom megmondani)
2 a kétéves költségvetés ugyanolyan tempóban adósította el az országot -a minimálbéremeléssel, a 30 milliós lakáshitelezéssel, és a Szécheniy-tervvel karöltve; hogyaz MBF-s autópályépítési 300 milliárdos svindlit ne is említsük- mint az utána következő 4 év, azóta meg összesen nőtt 1 vagy 2%-kal, tehát már rapid tempóban hozzák helyre, idén pl. már az IMF hitelen kívül csökkenne. és a FIDESZ is jóléti intézkedésekre adósított el, lásd lakáshitel és élményfürdő (legutóbb a sikondai dőlt be)
3 december 5: ez a dialektika. van két érv, posztíró szerint az egyik JÓVAL fontosabb, mint a másik. véleményes, de ez a kakukktojás.
4 lesz még ennek jóval árnyaltabb olvasata is. van ebben az eszmefuttatásban néhány olyan axiomaitkus, ám ki nem mondott feltevés, ami nem igaz. a rendőrség nem politikai megrendelésre volt ilyen szakszerűtlen, az állomány nem politikai megrendelésre csinálta a túlkapásokat. erős párhuzam vonható Abu Graib-bel. minden rendfenntartó tömegben vanak hülyék, parasztok, bunkók. minegyiket meg kell büntetni. az időrend viszont minden logikai következtetés alapja kell, hogy legyen. és nem a párszáz hülye rohanta le ott a sokszáz rendőrt. azon a téren ott állt vagy 6-8000 ember. ha egy rendőr kinézett a TV kapuján, nem 2-300, hanem 6-8000 embert látott. ez egy tény, és innen az eszmefuttatás bizony más fényt kap. bűnösök közt cinkos, aki néma. hát még aki biztatja is azt a háromszázat, vagy aki kimegy, és forradalmárokkal készít helyszíni interjút. nagyon egyszerű ezt egyoldalúan a rendőrségre kenni. lesz ennek még teljesebb elemzése is, mindkét oldal érveinek figyelembevételével. jelenleg nyilván nem ez van, ma a posztíró sem kíváncsi a más irányú érvekre.
5 Farkas flórián FIDESZ elnökségi tag. egy dolog, hogy komolyakat akarunk írni, más szint, ha nevetségessé tesszük magunkat ilyen állításokkal
6 "A parlament működik ellenzék nélkül is"; vizsgálóbizottság minek; évenkénti költségvetés, annak elfogadtatás, beszámoló stb. minek; nem baj, ha a főügyész nem bánt minket. napestig lehet sorolni. memóriatabletta, hogy ne felejtsél annyit, megvan?
7 'Aggodalommal tölt el Orbán úr utolsó felszólalása' - német külügyminiszter, 2009. május. ja, látom, ha a külföldnek nem tetszik a (szélső)jobb, akkor azért is a kormány a hibás. az nyilván elképzelhetetlen, hogy esetleg a külföld magától tesz megállapításokat. éljenek az összeesküvéselméletek

szóval akkor a FIDESZ 6 főbűnét, de hogy kerek legyen, vegyük hozzá a tavalyi népszavazást is, a 7 főbűnét is látjuk.

nagyon gyenge, átlátszó kísérlet volt az egyik kutya, másik eb cáfolására. valami okosabb posztíró nincs a közelben?

Tehetetlen Dodó 2009.06.05. 18:43:08

@is: Értékelendő a hűség, hogy mindenáron védeni akarod a védhetetlent, de azért teljesen hülyeségeket ne írjál, mint a 2. pontot érintően.
A Fidesz 54%-os GDP-arányos államadóssággal adta át 2002-ben az országot (ca. 8500 milliárd), ma 87%-nál tartunk (ca. 19000 milliárd Ft).
Azzal meg ne gyere, hogy ezt is a Vérfarkas csinálta, ellenzékből.

S.V. 2009.07.01. 12:16:25

@dzsucseharcos: hitelből és adóemelésből. gratulálok. oylan ostoba vagy, mint hazánk (egyes) nagy közgazdászai. úgysem érted, de azért egy próbát teszek: az adóemelés versenyképességet ront(amúgy is bersenyképtelenek vagyunk), és egy szint után az adófizetési hajlandóság is "visszahajlik". a hitel pedig egészen addig jó dolog, míg valaki nincs eladósodva. ha el van és újabb hiteleket vesz fel adósságspirálba rekül és lehúzhatja magát a WC-n. na, az olyan "OKOS" emberek miatt tartunk ma itt. :) és reménykedhetünk az újabb IMF hitelben. juppi-jeee :D ja, ha nem értenél egyes kifejezéseket nézd meg a google-vel.

S.V. 2009.07.02. 00:25:21

@dzsucseharcos: az a baj, hogy vannak, akik komolyan leírnak hasonló gondolatokat. és elég sokan vannak. néha nehéz megkülönböztetni... ;) so sorry
süti beállítások módosítása