Közismert tény, hogy a civil lakosság meglepően könnyen alkalmazkodik a háborús körülményekhez. Békeidőben még a háborús borzalmak gondolatától is rettegünk, viszont ha már benne vagyunk a sűrűjében, ha szemtanúi és részesei vagyunk az embertelen rombolásnak, a halál mindennapi aratásának, szóval részeseivé válunk az összes létező irrealitásnak, akkor viszonylag hamar szocializálódunk a körülményekhez. Sőt, idővel érzéketlenné is válhatunk a bennünket körülvevő apokaliptikus történések iránt, melyek egyébként puszta létünket fenyegetik.
Az apátia pedig veszélyes dolog. És noha a mai Magyarország, benne a saját fekáliájában vergődő Budapesttel a szó klasszikus értelmében ugyan nem háborús övezet, de annyit megállapíthatunk, hogy az elődök által ránkhagyott épített örökségünk folyamatos pusztulása és pusztítása iránt egyre érzéketlenebb a magyar társadalom. Kiváló példa erre az alábbi hír, mely hallatán egy magára valamit is adó közösség már régen tajtékozna a felháborodástól.
A napokban a Népszabadságra hivatkozva arról adott hírt a Múlt-Kor történelmi portál, hogy a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. saját honlapján nyilvános pályázati felhívást tett közzé a Várkert bazár „szabadtéri területei rendezvényhelyszín kialakítása" céljából, mivel az utóbbi időben jelentősen megnőtt az érdeklődés a terület ezirányú hasznosítása iránt.
A kiíró nem kér semmilyen műemléki rekonstrukciót, hanem kizárólag olyan állagmegóvást ír elő, amely lehetővé teszi az egyébként mára már az összeomlás határára került épületegyüttes biztonságos látogathatóságát, melynek célja a „a Budavári palota és környezete turisztikai vonzerejének fejlesztéséhez és nyári kulturális programjainak bővítéséhez való hozzájárulás”.
A nyertes pályázó hároméves bérleti szerződést köthet a kiíróval, ami azt is jelenti, hogy a katasztrofális állapotú, Ybl Miklós által tervezett neoreneszánsz épületegyüttes sorsa továbbra sem fog jobbra fordulni az UNESCO világörökségi listáján szereplő Budai várnegyedet délkelet felől lezáró Várhegy lejtőjén. A pályázati kiírásból egyébként az is világosan kiderül, hogy ilyen feltételekkel csak és kizárólag egy sokadik budapesti romkocsmát lehet létrehozni, igaz, elsőosztályú helyen. És mint köztudott, Budapest egyik legjelentősebb turisztikai vonzerejét jelenleg az egyre sokasodó romkocsmák jelentik, ami egy ponton túl már szimbolikus értékkel bír, már ami a főváros kulturális és mentális állapotait jelenti.
De mielött a kötelező jófejség és lazaság jegyében ujjongani kezdenének néhányan a hír hallatán, nézzük meg röviden a Várkert bazár eddigi történetét.
Az 1879-ben átadott, Ybl Miklós tervei alapján épült bazárt eredetileg a József nádor által újratelepített Várkert lezárásaként a királyi palota fogadóépületének szánták, valamint a pesti korzó mintájára a budai Duna-part promenádjának. A Várkert bazár eredetileg megálmodott funkciója nem váltotta be a reményeket, hiszen a budai oldalból nem lehetett pesti korzót csinálni, így az átadás után néhány évvel a kereskedők kiköltöztek a bazársorból és az épületegyüttest lezáró két bérpalota is üresen maradt. 1890-től itt helyezték el a Történelmi Arcképcsarnokot, amit a falak vizesedése miatt már öt évvel késöbb át kellett költöztetni a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol a festmények ma is megtalálhatók. 1890-től egészen 1918-ig itt működött a Deák Ébner Lajos által vezetett női festőiskola, de már 1884-ben itt létesített szobrászműtermet Stróbl Alajos is. Végül a Várkert bazár árkádsora több mint egy évszázadon át, egészen a 2000-es évek második feléig szobrászműtermeknek adott otthont.
A két háború közötti időszak meghozta a Várkert bazár számára az első virágkort, hiszen a terület Várkert felé eső részét reprezentációs célokra használta a politikai establishment, mivel különféle diplomáciai és kulturális események alkalmával használták a területet. Ezen kívül az egyik, eredetileg bérpalotának szánt épületben működött a Fiume Szálló, ahol kialakult egy sajátos budai irodalmi kör, többek között Móricz Zsigmond és Szabó Dezső részvételével.
A második aranykor már sajátosan szocialista keretek között valósult meg. A háborús sérüléseket még az ötvenes évek végén kijavították, majd társadalmi munkában a KISZ szervezésében körbekerítették az épületegyüttest és lebetonozták a felfelé vezető rámpákat és a Várkert felé eső területet, ahol kialakítottak egy színpadot is.
A kádári konszolidáció jegyében 1961. augusztus 20-án itt nyílt meg a Budai Ifjúsági Park, melynek első igazgatója egy bizonyos Rajnák László díjbirkózó volt, aki 1974-ig, egy csalássorozat miatt kiszabott letöltendő börtönbüntetéséig igazgatta az intézményt.
A hirhedt Rajnák-korszak egyik meghatározó momentuma volt, hogy kredenc átmérőjű kidobóemberek garantálták a rendet, de őrködtek a lányok és a fiúk megfelelő ruha- és hajviselet felett is. Akik pedig nem járulhattak ilyen-olyan okokból a szocializmus könnyűzenei szentélyébe, azok innen nem messze, a ma is szépen zöldellő tölgyfa, a „nagy fa” tövében gyülekeztek.
Gyakran előfordult, hogy a Rajnák személyesen ment a szórakozók közé pofonokat osztogatni, sőt, ha nem viselkedtek neki tetszően a zenekarok, akkor gond nélkül leállította a koncerteket és hazazavarta a zenészeket.
Az Ifipark eleinte szolid szocialista zenés-táncos szórakozóhelynek indult, aztán a magyar beatkorszak beköszöntével egyre komolyabbá vált a helyzet. Minden zenekar megfordult itt, aki csak számított akkoriban, sőt időnként olyan, a tűrt és a tiltott kategória között egyensúlyozó underground együttesek is felléptek, mint a Kex és a Syrius.
A hetvenes évek elején, a beatkorszak lecsengésével újra szolidabb formát vett fel a hely, hogy aztán a magyar rockzene második nagy hullámában, az évtized végén sok más zenekar mellet a Piramis, a Mini és a P. Mobil újra teltházas koncerteket adjon.
Ebben az időszakban, az Ifiparkban adott koncertek révén lett ismert az Edda, a Hobo és a Beatrice is, mely utóbbit záros határidőn belül, sokak nagy bánatára ki is tiltottak innen.
1980 májusában éppen az Edda koncertezett, amikor a már régen felújításra szoruló épület bejárati kőkorlátja rázuhant néhány fiatalra. Ekkor egy évre be is zárták a Parkot, hogy aztán még három évig haldokló üzemmódban tovább működjön az intézmény.
Végül 1984. szeptember 23-án, Elektronikus temetés címen a P. Mobil játszotta az utoló koncertet, ami után végleg bezárt az Ifjúsági Park. Ezen az oldalon megtalálható az Ifjúsági Park teljes programja 1961-től egészen 1984-ig, sőt 1971-től napra pontosan vissza lehet nézni az akkori fellépők névsorát.
Pontosan negyedszázada kihasználatlan a mára már az összeomlás határára került Várkert bazár épületegyüttese. Néhány éve már a szobrászműtermeket is kiköltöztették az árkádsorból, azzal a céllal, hogy privát befektető bevonásával, műemléki rekonstrukciót követően új funkciót találjanak a helynek. Ez a rekonstrukció a Dísz téri, volt Honvéd Főparancsnokság kálváriájához hasonlóan a mai napig nem kezdődött el, pedig érdeklődők időnként feltűntek, köztük olyanok is, akik nem a megszokott pláza-irodaház megvalósításban, hanem kulturális funkcióban gondolkodtak.
Közben nemrég olyan szakértői vélemények is elterjedtek, hogy Ybl Miklós egyik főművének körülbelül másfél éve van hátra, hogy a földdel váljon egyenlővé. Ehhez képest most tervezi a Várgondnokság Kht. három évre bérbeadni a terület bizonyos részeit, „kulturális” programok céljára.
Érdemes volna végre annak az üzenetértékén elgondolkodni, hogy a külföldi turisták számára Budapest egyik legfőbb vonzereje manapság a minden mennyiségben és minőségben rendelkezésre álló prostituáltak, valamint a ma már hungaricumnak tekinthető romkocsmák. Jó dolog ez a spanyolviasszal felérő romkocsma műfaj, de talán a kisebb-nagyobb megszakításokkal évszázadokon át közigazgatási központként, illetve a magyar uralkodók székhelyeként is funkcionáló Várnegyed délkeleti lejtőjén mégsem kéne újabb romkocsmát nyitni, ráadásul úgy, hogy egy romokban heverő, világörökségi védelem alatt álló épületet ideig-óráig konzerválunk.
Persze a Várkert bazár mai állapotához már a szocialista idők egyik szelepeként funkcionáló emblematikus szórakozóhely, az Ifjúsági Park is sokat hozzátett, de sajnos a rendszerváltás utáni mindenkori kormányok és az I. kerületi vezetők is hibásak a mai állapotokért. Kis jóindulattal elmondhatjuk, hogy nem feltétlenül a jó szándék hiányzik, sokkal inkább a tehetetlenség, a hozzánemértés, a megegyezésre való hajlam teljes hiánya és persze a spekulációs szándék az, ami a mai állapotokig vezetett.
A Várkert bazár a világörökség része, de ugyanakkor rajta van azon a százas listán is, amely a világ legveszélyeztetettebb műemlékeit tartalmazza.
forrás: budapestfolyoirat.hu
mno.hu
nol.hu
