Baloldali hídavató - Ilyen ország pedig nincs CLXXXVI.
2009. június 03. írta: dobray

Baloldali hídavató - Ilyen ország pedig nincs CLXXXVI.

  Szeretném a 14-es főközlekedési út 0 + 487-es szelvényében található győri Mosoni-Duna híd építésének baloldali ütemét készre jelenteni. Az út..., a hídnak a baloldali járdája a járulékos munkákkal együtt első osztályú minőségben elkészült, így jelentem miniszter úrnak, hogy átadható, első osztályú munkáról van szó - hangzott el a kivitelezők részéről a győri Széchenyi-híd bal oldalának avatásán.

  Molnár Csaba kancelláriaminiszter hozzátette: „Remélem, hogy ősszel ugyanitt azt tudjuk elmondani, hogy a második szakasz keretében az út túlsó oldalát is megépítettük, sőt most legutoljára abban is sikerült megállapodni a Magyar Közúttal, illetve szóban Győr Város Önkormányzatával, hogy nem pusztán megépítjük az út túlsó felét is, de százmillió forintból bicikliutat is fogunk építeni.”

  A kancelláriaminiszter a HírTV tudósítása szerint az átadáson a 2006 óta Győrnek ítélt hetvenmilliárdos forintos uniós támogatással kampányolt, arról azonban már nem beszélt, hogy az azóta megindított önkormányzati beruházások nagy része semmit sem kapott az odaítélt pénzből, sőt, több esetben még a szerződéskötésekre sem került sor.

  Azaz a híd fele, a bal oldal elkészül, háromszázmillió forintból. A jobb oldal felújításához csak június hetedike után kezdenek hozzá. Nagyon értenek a szocik a szimbolikus politizáláshoz: míg a baloldal megállíthatatlanul halad, addig a jobboldal helyben jár és nem dolgozik.

  Az már csak ráadás, hogy a városi önkormányzat és a fideszes polgármester, Borka Zsolt jelezte, a városkép szempontjából romboló hatású a híd zajvédő fala. A főépítész, Révi Zsolt is egyetért vele, hiszen még a kivitelezés előtt jelezték a problémát, mégsem történ semmi ezügyben. Maradt a zajvédő. De indulhat a baloldali forgalom a 14-es út 0 + 487-es szelvényében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1001158800

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.06.03. 12:10:38

Sürget az idő - Molnár Csaba átadott egy fél hídat... Jó öreg kampánymódszer hidakat, utakat átadni választások előtt, ezzel próbálkozott Molnár Csaba is Győrben. A bibi az az egészben, hogy a hídnak csak a fele készült el az EP választások előtt, a mási…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

states 2009.06.03. 12:19:23

Molnár Csabának ezt a hídépítések történetében a maga nemében páratlan (oldalú) és valószínűleg korszakos bejelentését egy nagyobb társaságban volt szerencsém élvezni. Hát még sohse láttam ennyi embert egyszerre eltűnni az asztal alatt a röhögéstől. Ráadásul valami fatális véletlen folytán pont a "baloldal" készült el időben, ami tovább fokozta a már amúgy is fokozhatatlant...

Joschka Fischer (törölt) 2009.06.03. 12:21:17

Na nehogy már a győri polgármester ne tudjon beleszólni abba, hogyan (ne) nézzen ki egy városkép szempontjából ezek szerint fontos híd (nem fontos, de mindegy, a híd kint van a picsában, már elnézést - a zajvédő fal másik oldalának nem megépítése ellen pedig permanensen tiltakoznak a révfalusi lakosok), ha már egyszer ő szabja meg például többek között azt is, mi lehet győri és mi nem: http://alternativa.blog.hu/2009/05/14/nem_hasznalhatja_a_gyori_szot_a_tukor

Az viszont tényleg érdekes, hogy a kancelláriaminiszternek fontos válságkezelői teendői mellett arra is jut ideje, hogy a Budapesttől autópályán - még ha a kormányzati Audi gyorsan is halad, a 130-at átlépve - a másfél órára lévő Győrbe látogasson, hogy átadjon egy fél hidat. Ha jól számolom, kábé fél munkanapja elmegy így a semmivel, holott ezalatt is kezelhetné a válságot, ha már egyszer "büszke győriként teszi dolgát az ország fővárosában (LOL)": http://gyoritukor.hu/kozelet/240,a-valsagkezelo-miniszter.html

Apropó, kerékpárút. "A Magyar Kerékpárosklub Győr Önkormányzatával kötött egy együttműködési megállapodást, melynek értelmében minden kerékpározással kapcsolatos kérdésben, tervezésében a Magyar Kerékpárosklub véleményét is kikéri. Emellett elkezdődött a város kerékpáros stratégiai tervének elkészítése, mely folyamatban a Magyar Kerékpárosklub a tervező konzorciummal működik együtt. Ennek első és nagyon fontos állomása volt az a konzultáció, ahol az MK munkatársai elmondták a stratégia tervezőinek a valóban kerékpárosbarát település ismérveit és annak lehetséges megvalósítási eszközeit. Nagyon fontos, hogy az Önkormányzat és a tervezők valamint az MK között számos dologban egyetértés volt." Ehhez szerintem sok köze Molnár Csabának megint nincs: keret.hu/portal/hu/2008-12-05/kerekparosbarat-varossa-valni

Ombudsmanyus 2009.06.03. 12:44:56

Én járok azon a hídon. Szerintem ha menetirányból nézzük, akkor a jobb oldalát készítették el. Persze a szocik mindennel szembe mennek.

Ombudsmanyus 2009.06.03. 12:48:36

Esetleg ezután minden ásónyomot külön kéne átadni, hadd rögzüljön az emberekben, hogy ezek állandóan építenek valamit.

molaris 2009.06.03. 13:07:03

Már volt valahol erről szó, és csak annyit írtam:
"Táncot járnak Avignonban, körtánc járja a hídon."
Még most is félhíd.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.03. 13:14:47

az ilyeneket csak ti találjátok ki, én nem hiszem el, hogy ilyen van. :))))

sergei 2009.06.03. 13:22:27

Erre a sorozatra az a jellemző, hogy mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb. Aztán jön a következő rész. Hihetetlen!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 13:25:35

milyen ciki már egy félmunkát átadni! és befejezés céljából közben visszaveszik? inkább azzal kampányolt volna a lófejű molnár, hogy a fideszes önkormányzat még ezt sem készítette el, noha a pénz megvolt rá. a negatív kampány jobban megy nekik (is).
a polgármester egyébként nem borka hanem borkai zsolt, tornász olimpiai bajnok.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 13:28:04

@Grift: de van! molnárnak a honlapján ez a főcím. besza.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 13:32:45

@Grift: Hírtv-linkek, ott a videó :D:D de cak ülve szabad nézni! :D

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.03. 13:40:14

@vero: @Vendéen (dszg):
jól van na, ti azt is elhiszitek, hogy ember volt a holdon. LOL LOL

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 13:42:09

@Grift: :D:D Mér, nem volt...? (meredten néz maga elé). (elsírja magát). (összetörnek gyerekkori álmai).

Bourne 2009.06.03. 13:43:54

"Széchenyi híd - Pünkösd utáni első munkanapon indul a II. ütem"

Az másodika, a cikkben meg hetedike van. Megint hazudnak vagy megint nem bírják a határidőt tartani?
Vagy most egész héten munkaszünet van :-P

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 13:48:13

@Grift: hát ha egyszer benne volt a TVben ... :o))

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.06.03. 13:56:04

bakker én meg azt hittem hogy a folyó balpartján avatták fel a félhidat, de legalább így egyirányba lehet menni, haladni.

Pszt! 2009.06.03. 14:08:48

Bírom a fideSS-esek nyivákolását, bár kicsit már fárasztó. Az ő főnökük egyetlen cm utat, hidat vagy más műtárgyat nem adott át. Savanyú a narancs?

Cypriánus 2009.06.03. 14:09:48

ha már "Hídavatás" akkor utána öngyilkosok is lettek? :)

Steve the Great 2009.06.03. 14:11:43

@vero:
off
Ettől a sztoritól mindig felmegy bennem a pumpa: www.drmolnarcsaba.hu/?q=node/265

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 14:12:39

@Pszt!: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Val%C3%A9ria_h%C3%ADd
1999. szeptember 16-án megszületett a híd újjáépítéséről és a kapcsolódó létesítmények megépítéséről szóló kormányközi megállapodás (:::) 2001. október 11-én adta át Mikuláš Dzurinda szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Günter Verheugen, akkori EU-bővítési biztos.

Pszt! Nehogy elmondd bárkinek is! :D:D:D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 14:14:32

Szerencsétlen győriek meg vannak áldva ezzel a hülyegyerekkel (Molnár Csaba). A 2006-os választások előtt nagy ígéreteket tett a Széchenyi tér felújítására, ami a szoci polgármester alatt már egy évtizede pusztult. Megválasztották Borkait, a támogatás "elpárolgott", viszont a fideszes vezetés idén nyárra befejezi a főtér felújítását. saját forrásból Pl. ezért nem olyan az egyik oldal, mint a másik.

loláb 2009.06.03. 14:17:00

Óóóó, hát ez is valami? Budán a 2. kerületben van a Széher út. BKV jár rajta (tehát fővárosi kezelésben van), viszont éppen emiatt nyomvájús, gödrös kátyús. Volt. Idén tavasszal felújították. Vagyis fél-újították, az útpálya páros oldal felöli része kapott szép új aszfalt réteget, a páratlan oldalt pedig meghagyták kátyusnak, nyomvájúsnak. Szép-e?
(Azt már csak csendben kérdezem, egyirányú buszközlekedés van az utcában, szerintetek melyik oldalon jár a busz? Igen, igazatok van, a páros oldalon...)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 14:17:26

@Pszt!:Kőröshegy nem létező völgye feletti híd, ill. a "Tolnai-havasok" alatt átvezetett alagutak után "bölcsebb maradnál, ha csendben maradnál"

rockjano 2009.06.03. 14:23:46

Szerintem a fidesz hívôknek csak a jobboldalon szabadjon közlekedni a másik oldalnak meg csak a balon. Ez így nagyon igazságos volna. Nem tudom a liberálisok merre járhatnak majd persze.

Utána rituálisan kiherélhetnénk magunkat persze mindenki csak a pártállásának megfelelô golyókat távolíthatja el...és így szépen tovább.

Jó kis ország ez a mienk. Mi lenne ha elmennénk és közössen rugnánk be?? Persze ott is ültetési problémák lennének :-)))

Czelder Orbán 2009.06.03. 14:27:59

A győri (fideszes) vezetésből ott lett elegem, amikor szétkúrták az ásatás utáni Széchényi teret (Széchényi György érsek a névadó!).

Az arrogáns taplóság és a gerinctelenülbelehazudokakamerába mentalitás pártfüggetlen.

Ezzel pedig nem Molnár elvtársat védem, hanem Borkait szidom.

loláb 2009.06.03. 14:28:28

@Pszt!: Nem, nem savanyú, csak az elmúlt 7 év alatt allergiásak lettünk a szegfű pollenjére, és a szabad madarak guanójából már ki sem látszik az ország.

sanyix 2009.06.03. 14:34:38

@Pszt!: nehogy elmondd bárkinek hogy setét vagy mint egy átlagkomcsi pszt! :D

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 14:35:43

@rockjano: menjünk! Az ifjúságfelmérések szerint a fiatalok 70 százaléka liberális, és a Fideszre szavaz. (tanulság: életmód nem egyenlő politikai meggyőződés. Hátha még azt is hozzáveszzük, hogy nem kedvelik a cigányokat, a szép egyértelmű fogalmi térképet össze lehet gyűrni ls kidopbni a picsába.)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 14:37:28

@Steve the Great: igen, erre én is csaptam mint vaktyúk a takonyra. ez a robinhúdos bejegyzés legalább olyan kemény, mint pszt! kommentje.

évezred múlva ezek lesznek a népmesékben. roncsfilm, hollószínház - kutyafasza.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 14:43:22

@rockjano: MIII?!! HOOOGY???!! A lioberálisokat letaszítanád a hídról???!!!! Egyenesen bele a (Kis) Dunába???!!! ÁÁÁ!!!! Éktelen fasizmus!!! Ez elégtételért kiált!

veny 2009.06.03. 14:43:38

@Pszt!: Dehogynem, Viktorunk még 2003-ban, azaz 1+ évvel a narancsosbukta után is avatott hidat, ami azért nem gyenge sportteljesítmény... :)))

Szerencsétlen szekszárdi hidat akkor háromszor avatták politikusok pár héten belül. Kicsit később arra kenuztunk, hozzávágtunk mi is egy palackot, hátha kicsit javít a helyzeten... :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 14:44:25

@rockjano: köszönjük az "eszméletlenül vicces" hozzászólást
@Czelder Orbán: azt a teret ezelőtt már kétszer "megkutatták". Csak az a hülye kiscsaj akarta, hogy többen olvassák a blogját.
Győrben "Balogjóska" alatt szinte semmi sem épült . Borkai ezalatt a 3 év alatt többet épített-újított (Városház tér, játszótér-és parkfelújítási program, Széchenyi tér, lakóutca felújítás, stb.)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.06.03. 14:47:56

Szerintem BORKAI Zsolt, ha már polgármestersége okán nem, mint olimpiai bajnok ne írd el a nevét.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 14:50:37

milyen jó ilyeneket olvasni, hogy narancsosbukta. vannak, akik még mindig ebben élvezkednek. mikor már a szart nyeljük :o))

veny 2009.06.03. 14:52:01

@vero: Beivódott, na. Nem fogok négyévente új nyelvet tanulni...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 14:52:55

@RAMBO: tudod milyen "suttogó propagandával" támadták a szocik a választás előtt? "Egy nagyváros vezetése nem ugribugri tornamutatvány". Mit lehet erre mondani? Szemetek...Persze megszívták, mikor magasan nyert, és kiderült, hogy sokkal jobban ért a városvezetéshez, mint ők...

Valandil 2009.06.03. 14:58:43

@aesculus: " sokkal jobban ért a városvezetéshez, mint ők..."

Hát, az nem nagy kunszt. :D

rockjano 2009.06.03. 15:00:26

@aesculus:
"köszönjük az "eszméletlenül vicces" hozzászólást"

nagyon szívesen, szemellenzôd remélem mélyen behúztad úgy jó az

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.03. 15:01:34

Szórakozzatok csak, miközben ekkora fasisztaveszély!!!!!!

cutcopy 2009.06.03. 15:02:30

A következő telefonbeszélgetés történhetett a megyei és a budapesti pártközpont között:

Megye: - Nagyon rosszul állunk a felmérések szerint itt az EP választások előtt, mit tegyünk?
Főváros: - Adjátok át a Széchenyi-hidat a népnek!
Megye: - De hát még csak félig van kész!
Főváros: - Akkor a adjátok át a felét..!

rockjano 2009.06.03. 15:02:41

@Vendéen (dszg):
"Az ifjúságfelmérések szerint a fiatalok 70 százaléka liberális, és a Fideszre szavaz"..na ja most lehet, de néhány év kormányzás ezen ezért alakít majd rendesen...jön a Semjén...Mikola stb...

A fiataloknak az a jó hogy fiatalok és még nem emlékszenek, de majd korosodnak ôk is

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 15:03:46

@rockjano: csupán nem értem, ha valakinek láthatóan nincs humora, miért tesz úgy mintha lenne...

rockjano 2009.06.03. 15:03:49

@vero:

"MIII?!! HOOOGY???!! A lioberálisokat letaszítanád a hídról???!!!! Egyenesen bele a (Kis) Dunába???!!! ÁÁÁ!!!! Éktelen fasizmus!!! Ez elégtételért kiált!"... nem tudom marad-e még nekik hely?...de talán elcsússzanak középen ha senki nem figyel oda

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.03. 15:07:20

@rockjano: a középen állásért nagy a harc. nem gondolnám, hogy elférnek. pont ott. :o))

rockjano 2009.06.03. 15:14:30

@aesculus:

...ja értem, nagyon megaszontad, gratula

rockjano 2009.06.03. 15:19:09

@vero:

na ja, de azért próbálkoznak, csak sok az oszlop :-))...de kerülgetik...majdmeglátjuk. Lehet úgy tûnik most hogy a jobboldala a hídnak sokkal szélesebb, de idôvel ez még könnyen átbillenhet.

Meg ahogy nézem vannak kátyúk ott is rendesen, könnyû megbotlani bennük...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 15:42:30

@rockjano: baj, hogy nem tetszenek a "humorbombáid"? Bocs

rockjano 2009.06.03. 15:50:26

@aesculus:

Dehogyis..imádlak, szeretlek...igérem nem bombázlak tovább, talán kicsit merev vagy..de nem baj...

Da Real Knee Grow 2009.06.03. 15:56:45

há rögvest lehidalok.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHHÁHÁHÁHÁHÁHÁHHÁHÁHÁÁHHÁHÁÁHÁHÁHÁHHÁHÁHÁÁHÁHÁHÁ

Sas Józsi megirigyelne

rockjano 2009.06.03. 16:03:27

@hadada:

A siker mindig boldoggá tesz :-)))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.06.03. 16:06:14

Mindig az a bajotok, hogy a baloldali kormányok mást csinálnak, mint amit a jobboldaliak csináltak. Hát tessék, ezt a kampányeszközt már eltanulták :-) Az MDF is sütött ökröt minden kilométernél 94 tavaszán, meg a FIDESZ is adott át félkész M7-est. Ez sajnos egy ilyen ország...

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.06.03. 16:11:00

A sok mocsok közszolga és politikus ezeknél az átadásoknál általában úgy csinál, mintha személyes adományából épült volna fel az adott objektum. Eleve nem is nekik káne átadni, hanem a tervezőnek vagy a kivitelezőnek, esetleg Gipsz Jakab segédmunkásnak, mert nekik némileg több közük van hozzá.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 16:12:41

@Fedor: mivel akkor még nem volt Reakcióblog, ezért azt nehezen tudtuk volna szemlézni. Most most van, a mostani hülyeségeket szidjuk.

manx express 2009.06.03. 16:30:22

ezek semmi újat nem tudnak kitalálni: épp 15 éve schamschula györgy avatott fel félig készült néhány száz métereket egy útnak nevezett akármiből naponta háromszor, minden étkezés után.
mindazonáltal egy hídnak csak akkor van bal vagy jobb oldala, ha csak a folyó feléig ér. mindegy is, azért jól hangzott ez így is. viszont ha már s. györgy urat emlegettem, ő biztosan a másik felét avatta volna.

rockjano 2009.06.03. 16:57:30

@Vendéen (dszg):

"mivel akkor még nem volt Reakcióblog"..ez bizony így van..csak az a nagy kérdés hogy mit fognak itt az izomból fikázók csinálni 2010-tôl??? Azt senki ne gondolja hogy akkor majd nem lesz hülyeség, meg lopás..vagy legalábbis lopás gyanús esetek.

vagy jó pártkatonék lesznek, vagy meghasonulnak...

Bizony volt bôven 98-02 közt is legalább annyi mint ma, én még emlékszem. És persze akkor is jó részük csak féligazság volt mint ma is.... na majd meglátjuk

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.06.03. 17:01:32

@rockjano: ha figyeled a blogot, elég gyakran kap itt a Fidesz is. Nem hiszem, hogy KKTT kamerája ne kaszálná el őket is, ha hülyeséged csinálnak.

Széna Tomi 2009.06.03. 17:08:56

OFF:
Szerki gyerekek, erről tudtok?

reakcio.blogspot.com/
illetve
reakcio.wordpress.com/
plusz még:
reakcio.freeblog.hu/

vicces? vagy inkább nem?

szpal 2009.06.03. 17:09:35

@rockjano: amíg ilyen alakok vannak az országban, mint pl. Te is, addig kár arról beszélni, hogy mikor volt több hülyeség, meg lopás. Menj, szépen, vasárnap is, ikszelj be a szociknak, ha olyan jó Neked itt, oszt jó napot. Hány éved van még nyugdíjig? Vagy csak Te is egyike vagy a 199999 vidéki könyvtárosnak?
Csináljatok a Fideszről is egy ilyen listát, és akkor meg lehet nézni, hogy melyik lesz hosszabb:
www.korrupedia.hu/index.php/Bet%C5%B1rendben
A magyar ú.n. baloldalnak, Orbán ide, Fidesz oda, mindenképp annyi, innen már nem fogtok felállni, jön a Jobbik, meg az LMP, jó, ha felírod magadnak.

rockjano 2009.06.03. 17:10:35

@Vendéen (dszg):

OK remélem, csak az a gondom hogy eszetlenül egyírányúak a kommentek, ok hogy ez jobbos blog, de néhe több az indulat mint a gondolat

Google 2009.06.03. 17:32:43

@Széna Tomi:

Nagy fantáziával áldotta meg az Úr a Jobbikosokat. Plusz Morvai Krisztinával.

tevevanegypupu 2009.06.03. 20:09:42

@Czelder Orbán:
azt a teret mar feltarhattak volna ha akarjak..Ha olyan fontos leletek voltak ott akkor valoszinuleg meg is tettek volna, evszazadok ota tudjak mi minden lehet a Szechenyi ter alatt..es ugy kulonben egesz Gyor alatt is. Meg kellene hallgatni mindket felet mielott az ember duhbe gurul..eloszor en is elkepedtem, hog ilyen lehetseges, hogy a Varoshaza nem torodik a leletekkel..Aztan elmagyaraztak illetekesek, hogy a tortenetnek vege mert el sem kezdodott, cirkusz volt az egesz..Hisz mindenki akinek akar, en elhittem amit a varohazan mondtak. Nem a fidesz miatt, hanem mert ha fontos leletek lennenek akkor termeszetes, hogy feltaratjak akarmilyen partbol van is a polgarmester. Gyor erdeket azert valamennyire mindegyik szem elott tartja.

rockjano 2009.06.03. 20:36:39

@szpal: Hû apám de kiakadtál. Mi a zavar a rendszeredben?
Nem vagyok szoci szavazó balos sem és nem tudom megérem-e a nyugdíjt, te megfogod???

Nyugibogyó....lassan ... lassan

rockjano 2009.06.03. 20:38:54

@tölgy:

Kösz tölgy, kedves vagy :-))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.03. 21:04:23

Bazmeg, én tegnap szénné röhögtem magam. Ilyen ország nincs, ahol félig készen adnak át vmit, csak mert kampány van.

Hát esküszöm, ez több szavazatot visz, mint hoz. Ez már minden szart alulmúl, tragikomikus, szánalmas...

ámdeviszontellenben kurvagyorsaságal illene kijavítani ezt a szövegrészt:

a fideszes polgármester, Borka Zsolt jelezte,

BORKAI, bazmeg, BORKAI !!!

Nevet nem írunk le rosszul, mert az nagyobb bűn, mint a hibás helyesírás (nem elütésről beszélek, mert az végképp nem érdekel)

Üdv.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.03. 21:31:21

@rockjano: csak másfajta humort bírok. Ez szerintem kicsit olyan Sas-féle volt. Bocs.

rockjano 2009.06.04. 02:39:07

@aesculus:

Hát lehet nem szeretni a jó ôreg Sas Józsit. :-))

Egyébként belolvasgattam a korrupciógyüjteménybe, biztos sok dolog igaz benne de azt azért tudd hogy minden eddigi kormányzatra lehetett írni egy ilyesmit, most legfeljebb azért hosszabb a lista mert két cikluson vagyunk túl. Meg régebben web-nek még nem volt ilyen szerepe. És senkit nem akarok bíztatni de ugyanilyen listák lesznek 4 és 8 év múlva is.

Nekem még visszacsengenek mikkel vádolták a Hornékat és késöbb az Orbánékat, sem akkor sem azóta nem tudja persze az ember hogy mi igaz és mi nem.

Azt úgy hallomásból tudom hogy sok baloldalra sorolt és igencsak gyanús körülmények közt meggazdagodott nagyvállalkozó most komoly pénzeket csenget be a fidesz pénztárába (milliárdos szinten), ami ugye így kampány elött nem jön rosszul, szóval ez az egész jóval szövevényesebb mint azt sokan gondolják. Mindenki mögött komoly gazdasági háttérország van és ez meghatároz egyfajta status quo-t.

Persze látszólag megfojtanák egymást egy kiskanál vízbe, de a gazdasági érdek össze is tartja ôket. Szóval nagyon alapos elszámoltatásra ne számítson senki, az nem áll senkin érdekében.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.04. 10:21:55

@rockjano: "...azóta nem tudja persze az ember hogy mi igaz és mi nem. "

Majd az lesz igaz, amit bemondanak a TVben. Slussz.

NRG44 · http://althir.org 2009.06.06. 15:37:26

@rockjano: igen, és emiatt igaz az is, hogy ELFÉR még egy, a Fidesztől radikálisabb jobboldali párt. Aminek a szavazói úgysem szavaznának a Fideszre, ahogy a kisgazda (és miépes...) szavazók is jellemzően otthonmaradtak 2006-ban.

@vero : ugye, milyen jó, hogy vannak "kuruc" oldalak ahonnét majd azt is megtudod, amit máshonnan nem. :-))

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.08. 14:12:14

@NRG44: ja :o) + nem utolsósorban az embernek esze hogy kisakkozza és orra, hogy a büdöset megérezze.
süti beállítások módosítása