A Reakció a Jobbikról - 2. rész
2009. június 11. írta: Redakció

A Reakció a Jobbikról - 2. rész

 Nagy és hasznos vitát váltott ki a Reakció Jobbik-elemzéseinek első etapja, amit köszönünk aktív olvasóinknak. Jobbik-vitánk második felvonásában megfejtjük, mi érdekelheti valójában a párt szavazóit, melyik celebjük hasonlít Hagyó Miklósra, mi okozta az igazi odabaszt és Oli bácsi megmongya, mennyire igaz a nyilas-jobbikos párhuzam. Második rész.

***

  aba

 „Meggyőződésem, hogy a Jobbik szavazóinak jelentős részét teljesen hidegen hagyja a palesztin-izraeli konfliktus, nem érdekli, hogy kinek metszett az aprócska farkincája”

 A magyarok többségének gondolkodását, mindennapi valóságát legjobban ismerő párt az MSZP. Volt. Aki úgy érzi, túlzás az első mondatban foglalt állítás, annak a baloldali tömörülés páratlan túlélési képességét ajánlom figyelmébe: a szavazók lelkének alapos feltérképezése, vágyainak megértése, félelmeinek felkorbácsolása nélkül a szocialisták nem térhettek volna vissza 1994-ben és 2002-ben, s nem maradhattak volna hatalmon 2006-ban sem. Nem lehetnének az egyetlen posztkommunista formáció a térségben, amely osztódás nélkül élte túl az elmúlt húsz évet.

 A Jobbik-jelenség megértéséhez szerintem ez döntő momentum: a szocialista pártelit és holdudvar mára olyan lelkiállapotba került, amely nemcsak az átlagszavazó, hanem a szimpatizánsok valóságérzékelésétől is gyökeresen különbözött. Valami olyasmi játszódhatott le a szocialista politikusok fejében, hogy „kormányozni nem tudunk, elvtársaink majdnem olyan gyakran landolnak a sitten, mint Gurmai Zita felsője az aktivisták között, de legalább elvhűek és sziklaszilárdan antirasszistákok, meg antifasisztákok vagyunk. Nem úgy, mint odaát”.

 Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő taktikai okokból még rá is tett a dologra, ezért teljesen jogos kérdések megvitatása – munka és segély összefüggése; a közbiztonság romlása vidéki térségekben; rasszizmus-e azt állítani, hogy a többséghez tartozó is félhet a kisebbségitől – került le a napirendről. Ezt érezte meg a Jobbik, amely előbb ügyesen integrálta hagyományosan civakodó magyar szélsőjobb legkülönfélébb áramlatait és személyeit (nem véletlen, hogy Vona Gábor a választások éjszakáján köszönetet mondott a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, az eredményváróban feltűnt Potyka bácsi, a párt EP-listáján pedig olyan csillagok is szerepelnek, mint Hasznos Miklós és Rozgonyi Ernő). Majd rárepült a nemzeti radikalizmus belterjes világának határain túl is bőven releváns cigánykérdésre. S rátalált a gazdasági válság miatt amúgyis egzisztenciális félelemben élő, a környezetében élő cigányok egy része (vagy éppen a nagy visszhangot kiváltó veszprémi és olaszliszkai bűnügyek) miatt szorongó tömegekre, amelyek úgy érzik, hogy problémájukkal a nagypártok nem foglakoznak (vö. „legalább kimondja valaki az igazságot.”).

 Így alakult ki a Jobbik heterogén tábora, amelyben virtigli antiszemita budapesti értelmiségi mellett ott van a politikailag eddig inaktív, ám gyermekei biztonságáért aggódó családanya, a Fideszben csalódott kisvárosi vállalkozó, a párt törzstémáira (határon túli magyarok, abortusz) nagy ívben tojó, Északkelet-Magyarország rozsdaövezetiben élő volt szocialista szavazó. Ez azonban azt is jelenti, hogy a ballib értelmiség sipákolása a barna esőről, meg a fasizálódásról nem írja le pontosan a helyzetet: meggyőződésem, hogy a Jobbik szavazóinak jelentős részét teljesen hidegen hagyja a palesztin-izraeli konfliktus, nem érdekli, hogy kinek metszett az aprócska farkincája, köztéri keresztállításon az életben nem járt és nem is fog.

 Ellenben átlátható, a magyar kis- és középvállalkozókat nem megfojtó adórendszert, a falvakban lakók számára is egyenlő esélyeket (postát, iskolát, vasutat), magabiztos rendőrséget, kiszámítható családtámogatási politikát akar. Így tehát a Jobbik-támogatóinak jelentős részét nem demokrácia szalonjából kitessékelendő politikai leprásnak kell tekinteni (akikre mindenfajta kávéházi konrád morális körmösöket mérhet,) hanem kétségbeesett, ámde meggyőzhető szavazóknak.

 Szerintem éppen ezért semmi értelme a Fidesz részéről a verbális keménykedésnek, az egysíkú szimbólumpolitizálásnak, meg az udvarlásnak: aki úgy gondolja, hogy a felsorolt célokat csak egy kormányzó erő tudja megvalósítani, az úgyis a polgári pártra adja majd szavazatát. Aki meg a világot a palesztin kisgyerek vs. izraeli tank ellentétpárban tudja csak értelmezni, vagy a hatalmon lévőkhöz hasonlóan egyszerűen bűnöző bandának tekinti a jobboldali ellenzéket, azért kár erőlködni.

 És nincs is rá szükség, mert a Fidesznek hatalmas a támogatottsága, ráadásul a politikai centrumba került: tőle jobbra és balra is egy-egy középpárt található. Akiknek programjától egyenlő távolságra van a Fideszé. Balról ott a középosztály-ellenes, állami függőséget erősítő, ugyanakkor a gazdaságpolitikában a nemzeti érdekkérvényesítésre szinte teljesen alkalmatlan MSZP, jobbról meg a globális világot en bloc elutasító, a tőkét, a piacot leginkább talmudista csalafintaságnak tekintő Jobbik.

 A helyzet hasonlít a 2002-es francia elnökválasztásra: mindenki meglepetésére második fordulóba került Jean-Marie Le Pen. A Nemzeti Front vezetője kiválóan ráérzett honfitársainak közbiztonsággal kapcsolatos félelmeire, és nyíltan beszélt olyan kérdésekről, amelyeknek kitárgyalását a jobb- és baloldalt egyaránt megbénító politikailag korrekt nyelvezet megakadályozta (más kérdés, hogy Le Pen retorikája nem a megoldások kereséséről, hanem félelemből való politikai előny kovácsolásáról szólt).

 Nicolas Sarkozy viszont megfojtotta a francia radikálisokat, mert belügyminiszterként tabukat döntött: a médiavisítás ellenére csőcseléknek nevezte azokat, akik tűzoltókra, tömegközlekedési járművekre támadtak, megerősítette a rendőrséget, csendőrséget, és nyíltan beszélt a francia integrációs modell kudarcairól is. Mindezt úgy, hogy mindig szigorúan a törvényesség, a jogállam talaján állt, és nem volt hajlandó megbélyegezni egyetlen társadalmi csoportot sem.

 Valami hasonlóra lenne szükség most is.

 Gyerünk, barátaink, tegyük a dolgunkat – a Törvény és Rend Polgári Kör nevében valami ilyesmit küldenénk mindenkinek, aki szereti.

 

 Szmöre

 „Beküldünk egy majmot a majomházba, 80 másik mellé. Mond majd vállalhatatlan dolgokat, de ezt arrafelé már megszokták.”

 Egészen az elmúlt napokig dogmaként tartotta magát az a nézet, miszerint „a fiatalok többsége a Fideszre szavaz”. A mögöttünk álló vasárnap ezen a téren is robbantott, a Jobbik-szavazók jelentős hányada a fiatal generációkból kerülhetett ki – korábbi politikai szimpátiától függetlenül.

 Egyenes következménye ez annak, hogy a meghatározó pártok ifjúsági szervezetei semmiben nem tudtak újat és egyedit mutatni a seniorokhoz képest. Az ismert ifjonc politikusok gyakrabban beszélnek a csípőprotézisről és a tizenharmadik haviról, mint akármilyen fiatalokat falatkányit is érdeklő témáról. A Fidesz ifjúsági szerveződéseinek kifejezetten rosszat tett, hogy (eddig) nem volt értékelhető konkurenciájuk. Most megkapják.

 Ha elfogadjuk azt, hogy a Jobbik éppannyi MSZP-szavazót elharapott, mint fideszest, akkor az mostantól változást eredményezhet a médiában történő „sztárolásukban”. Nem tudom elhessegetni az MDF példáját, amely 2006-ot megelőzően addig volt „szimpatikus és normális” politikai erő, amíg ki nem derült, nem elsősorban a Fidesztől hozza el a szavazókat. Azóta viszont képtelenek akár egy témát is áterőltetni a fősodratú sajtó ingerküszöbén. Nem lennék meglepve, ha az eredmények átrágása után a Jobbik „anti-sztárolása” is haloványabb felületet kapna a baloldali sajtóban.

 Morvai Krisztina valóban színesebbé teszi majd az Európai Parlamentet, de kár volna ezt eltúlozni. Beküldünk egy majmot a majomházba, 80 másik mellé. Mond majd vállalhatatlan dolgokat, de ezt arrafelé már megszokták. Elmondja a mondókát és szépen leül. Összeveszik majd a szlovákokkal és a románokkal, mindegyikőjük nagy megelégedésére.

 

 K. I.

 „A Jobbik jobboldaliságát se látom egyértelműnek

  Nem hiszem, hogy akármit kéne csinálni a Fidesznek ebben a helyzetben, hiszen az ilyenkor számítható eredményt hozta minden körzetben. A Jobbik a korábbi MSZP-szavazókkal érte el ezt az eredményt, tehát az MSZP-nek van félnivalója, hogy vajon mi van, ha nem tudja visszaszerezni ezeket a szavazókat. (Ha feljön az MSZP a későbbiekben, meg lehet nézni, hogy bizony a Jobbik kárára fog erősödni.) Az MSZP igazán gondolkodhatna, hogyan van ez, hogy ha ezek az elpártolt szavazók pár éve még európai értelemben vett szociáldemokraták voltak, most mondhatja-e rájuk, hogy szélsőjobboldaliak. És ha igen, az vajon a Fidesz felelőssége-e? A Jobbik jobboldaliságát se látom egyértelműnek, hiszen a szavazói legnagyobb része szemmel láthatóan nem a konzervatív hagyományok, a jobboldalizmus ún. szelleme miatt voksolt rájuk. Hanem egész pragmatikus okokból: ezek leszakadt rétegek, akiket mindig zavarnak a náluk is leszakadtabbak, ebben az esetben a cigányok. Az MSZP nemcsak magával szúrt ki a Jobbik-kampány levezénylésével, hanem mivel olyan csúnya dolgot szuggerált bele a magyar politikai légtérbe, amire egyáltalán nem volt szükség, még történelmi felelőssége is van.

 

 Nénike

 „A sólyomszárnyú Koltay Gábort idéző mondatokat kicsit csalámbozónak érezzük”

 Azt még csak-csak elnéznénk Szegedi Csanádnak, hogy 27 éves létére nem tudta befejezni felsőfogú tanulmányait; az egykori Fidelitas tagság visszaköszönéseként azt is elfogadjuk, hogy első kisfiát Rogának hívják, de a sólyomszárnyú Koltay Gábort idéző mondatokat „Mi, az új magyar honfoglalók csak tiszta magyar hittel, őseink tiszteletével, elszánt harcos akarattal, minden magyart megbecsülve” stb. már kicsit csalámbozónak érezzük. Azt pedig egyenesen a nemzet elleni, soha el nem évülő bűnként könyveljük el, hogy - bár szívesen hord Wass Albertes pólót - úgy néz ki, mint Hagyó Miklós.

 

 Szathmáry

 „Az MSZP megépítette saját gólemét, ami aztán elpusztítja őt.”

 Nos. Közhelyeket tudok csak mondani a Jobbik kérdéshez.
A Jobbik tábor három nagy tömbből ál:
1. Eredendő széljobber volt MIÉP szavazó
2. Fideszről leszakadt széljobber emberek
3. Kispolgári-munkás szoci szavazóréteg.

 Az első kettőről nagyjából tudni lehetett. Ez utóbbiról csak sejtéseink voltak. Az igazi "odabaszt" ez a csoport megjelenése okozta. Megkockáztatom, hogy a Jobbik szavazóinak felét ez a csoport adja. Meg kell nézni az eredményeket. Tutkó szoci fellegvárkaban szereztek jóval átlag feletti eredményeket. (Miskolc: 20,86 %, Kazincbarcika: 20,58, Ózd 33%!!!) Miközben a klasszikus konzervatív körzetekben jóval az átlag alat. Pl. a mindig jobbos budai körzetekben sok helyen ki sem jöttek a 10-ből. Az MSZP megépítette saját gólemét, ami aztán elpusztítja őt. Vagy ha jobban tetszik: a forradalom felfalja saját gyermekét.

 A most vasárnapi eredménnyel világossá vált, hogy a 8-10 éve (vagy, ha úgy tetszik 19 éve) mozdulatlan pártstuktúra teljesen átrendeződött. A baloldali monolit tömb kettétört. Ezentúl a baloldal már nem egyenlő az MSZP-vel. Éppen ezért a választás igazi vesztese az MSZP. Bár a baloldali újságok most azt bizonygatják, hogy a választás igazi nyertese a Jobbik, de ezt csak első ránézésre lehet mondani. Az abszolút nyertes a Fidesz, mert elérte, hogy az MSZP 19 év után teljesen megroppanjon. (A szocik most kevesebb szavazatot kaptak, mint 1990-ben.)  

 

  Charme

 „A Jobbik, mint marketingprobléma

 Szerintem a politika az elmúlt évtizedekben kitermelt többszáz politológus ellenére a marketing fogalmaival írható le a legjobban: az embereknek vannak bizonyos természetű problémáik, amelyekre a politikától várják és várhatják a megoldásokat. Arra szavaznak, akitől ezt várni remélik (mivel a politika mint fogyasztói döntés egy jövőbeli vágyra, a problémám megoldására vonatkozik, mint amúgy mindegy fogyasztás). A jó politikai program ezért az emberek közeljövőjével kapcsolatos vágyakat kell tartalmazza.

 Szerintem az emberek azért szavaznak időnként tömegesen szélsőséges pártokra, mert a
hagyományos politikai erők nagyívben leszarják őket és a problémáikat. Nagyjából minden európai politikai párt így viselkedik, persze eltérő fokozatokat elérve a leszarás skálán. Vannak, akik adnak a látszatra, időnként aszfaltoznak, iskolalátogatáskor együtt esznek a gyerekekkel, vagy  alogisztikai központban felülnek egy targoncára. Ez szánalmas, tudom, de a szerencsétlen népnek ez is elég, hiszen nyugaton évtizedek óta ugyanazokat szavazza meg.

 A valós problémák politikai feldolgozásával, mint rasszizmus, munkanélküliség stb. reményt adó jövőbeli megoldásaival a nyugati hagyományos politikai erők még küzdenek, ennek megfelelően a látszólag megoldást nyújtó szélsésőséges (nem mainstream) pártok megerősödhetnek vagy tartósan erősek maradnak. Példát mindenki tud.

 Fontos, hogy ezek a jelenségek Nyugaton elpuhultságból, töketlenségből erednek. De vajon mi történhet egy társadalomban akkor, ha egy kormányzó politikai erő politikai ideológiájának, politikai tudásának része, hogy döntéseit a nép, azaz fogyasztói véleményének totális mellőzésével hozza?? Mert az úgy jó, mert ők úgysem tudják. Hanem mi. És már le is írtuk csomószor. A Békesi, az Inotai a Ferge és kicsit a Kádár Béla is. Mert mire lehet következtetni a kilencvenhetes nyugdíjreform, az azt megelőző Bokros - csomag vagy Gyurcsány öt éves ámokfutásából?? Hogy kormányoztak a szocialisták, mi volt ezeknek a fejében? Mit gondoltak a kormányzásról? Mit tettek és hogy tették?? Ezek a marhák, ahelyett, hogy beszélgettek volna az emberekkel, akik szépen elmondták volna, hogy mit gondolnak, mit választanának a lehetőségek közül, a szocik azt meg nagyjából megcsinálják, akkor most népszerű balközép kormányokról és vergődő jobboldalról lehetne polemizálni. Mert az emberek megmondják, igen. A piac megmondja mire van szüksége. De a nagy piac-fetisiszták leszarták a piacot. Hát most itt van a krach.

 A szocik soha nem voltak kíváncsiak a Zemberek véleményére, pláne a valós problémáikra, ami remélem feltűnt, hogy szerintem nem széplelkűség, hanem józan politikai racionalitás. Vagyis a cég vezetői találták ki a terméket, nem a piac. Ésmi lett belőle? Hát az lett belőle, hogy a sok megoldatlan szarra, mint a cigány-kérdés, meg az elbaltázott államháztartás ráhordott Fecó egy újabb hegynyi szart. És ebből lett a Jobbik tizennégy százaléka.

 Lehet, hogy ennek akár a fele is szocializáció vagy kulturális kötődések miatt szavazott oda. De az is biztos, hogy a másik fele azért, mert senki egy árva jó szót nem mondott a gondjaival kapcsolatosan, meg nem hallgatta, nem lát magához hasonlót. A piacon ennyi is elég: kedves Béla, boldog névnapot! Csak szólj hozzá egy mondatot egy évben. A fideszesek és a szocialisták politikusok le se szarták és nem is fogják soha.

 Tizennégy százalék. De a helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. Harmincnégy százalékos volt a részvétel vasárnap. Ez ugye azt jelenti, hogy száz vásárlóból hatvanhat kiment a boltból anélkül, hogy vásárolt volna valamit. Ráadásul olyan ez a bolt hipermarket, lehet kapni mindent, hiszen a pártok megígértek már minden marhaságot, amelyekről azt gondolják, hogy kellhet valakinek. Erre a piacra érkezett most meg a Jobbik. Az a Jobbik, amelyik gyakorlatilag három év munkájával beérte a húsz éve dolgozó konkurenseinek egy részét. És a piacnak ha nem is hatvanhat százaléka, de legalább a fele szabad. Keresi a megoldást a problémáira.

 A kulcs a Fidesznél van, de szerintem senki ne reménykedjen jóban. Nem lesz elég ugyanis az emberek valós problémáira való fokozottabb nyitottság. Paradigma váltásra lenne szükség, innovatívabb, több információt őszintén felcsatoló szervezetre. Áhh, reménytelen, tudjuk jól. Ráadásul a számok alapján a Fidesz harminc százalékkal vezet, na ja, biztos most fog megszakadni a pályán.

 Innentől kezdve a helyzet egyszerű. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a piac fele szabad. Ha Vona Gábor és csapata tehetségesebben kommunikál a magyar választókkal, mint rajta kívül mindenki más, akkor a Jobbik második erő lesz Magyarországon 2010-től.

 No, innentől lehet újragombolni a politikai szcenáriókat.


 Oli bácsi

 „A Jobbikra való szavazás a magyar állam, közigazgatás és rendvédelem nem-működésének, szétvert állapotának, egyes esetekben az ellenzékből való kiábrándulásnak a jele”

 A háromosztatú Jobbik-szavazótábor értékelésével egyetértek, sőt még hangsúlyosabbá
tenném azt a részt, amely az MSZP felelősségéről szól. Most vált nyilvánvalóvá, hogy
a szocialista szavazótábor egy nem elhanyagolható része (és ezt a Gallup ill. mások mérései már évek óta mutatták, csak senki nem hitte el), nemcsakhogy kádárista rendpárti (hangsúly mindkét szón van. „Gyakrabban kéne igazoltatni az arabokat és a fiatalokat” egy évekkel ezelőtti közvéleménykutatás eredménye az Indexen, most nem fogom előkeresni), hanem az Orsós-Orbánozás meg az erős kéz kimondottan imponál neki.

 Hülyeség lenne persze tagadni, hogy a vidéki Magyarország egy nem elhanyagolható részének mindennapi élettapasztalata az, hogy a gyerekért el kell menni az iskolába, ha nem akarjuk, hogy elvegyék a mobilját, ellopják a termést, a tyúkot, belédkötnek az vegyesbolt előtt. Itt a Jobbikra való szavazás a magyar állam, közigazgatás és rendvédelem nem-működésének, szétvert állapotának, egyes esetekben az ellenzékből való kiábrándulásnak a jele. Erről asszem némely kommentelőnk tudna hitelesen beszámolni.

 A Reakció Tóth Zoltán hasonmásversenyének harmadik helyezettjeként két dologra hívom
fel a továbbiakban a T. Blogtársak figyelmét:

1. Lehet, hogy meg kéne különböztetnünk biztonságérzetet és a cigányoktól ténylegesen elszenvedett támadásokat. Ha az elmúlt évek-hónapok emblematikus cigányügyi helyszíneit nézzük végig, akkor azt látjuk, hogy  részben ott (is) ért el jó eredményt  a Jobbik, ahol romákat öltek (nem tudjuk miért, de ez az imázs szempontjából nem is fontos most): a megyei átlag felett Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön (itt még a Fideszt is megelőzve), és az egész kérdést tematizáló Monokon míg pl. Gadnán mélyen a megyei átlag alatt és Veszprémben is a megyei átlag alatt szerepelt a Jobbik. (Ellent is mondok saját magamnak rögtön: Kesznyétenen is átlag alatti szereplést nyújtott a párt, Enyingen és Olaszliszkán meg afölöttit).

 Amennyire pl. Debrecent ismerem, a romák által elkövetett bűncselekmények ill. a romák létszáma és utcaképi jelenléte pl. nem indokolja azt, hogy a Jobbik megelőzze az MSZP-t, igaz, hogy az ottani 15% a megyei átlag alatt van. Az ország másik emblematikus, romák lakta területén, Baranyában a Jobbik pl. kimondottan gyengén (mármint az országoshoz, nem a korábbi önmagához képest) szerepelt.

 Röviden szólva: nem feltétlenül van egyenes korreláció a romák okozta közbiztonsági nehézségek és a Jobbikra való szavazás között, fontos lehet az a kép is, amit a roma elkövetőkről gyártunk. Ettől persze a fenyegetettség, az elbizonytalanodás és az államba vetett hit megrendülése még tapintható.

2. A nyilaskomcsi-Jobbik-párhuzam csak részben igazolható, és ha ezzel magyarázzuk a dolgot, félrevezető lehet. Ha az 1939-es választások térképeit nézzük, akkor azt látni, hogy listát a szélsőjobb nagyrészt egy virtuális Nagykanizsa-Szolnok-Nyíregyháza vonaltól északra tudott állítani, illetve Szegeden és környékén. (Ennek persze voltak adminisztratív okai is), míg egyéniben megválasztott képviselői mindenhonnan jöttek. Két terület marad ki markánsan: Somogy és Baranya, illetve az északkeleti országrész, utóbbi a Jobbik mai törzsterülete. A Dunántúl 1939-ig a szélsőjobb egyik magterületének számított, itt a Jobbik  pedig rendkívül gyengén szerepelt. Budapesten és Pestkörnyéken ugyanakkor tény az egykori szocdem-széljobb-komcsi út illetve most a vörös-árpádsávos szavazatvándorlás is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr701174944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenes 2009.06.11. 09:54:51

Az általános iskolákban kampányol az SZDSZA 2009-es EU parlamenti választásokon jócskán alulteljesítő SZDSZ új célközönséget próbál megnyerni magának, biztosítva a hosszútávú fennmaradásukat. Kampányukkal most az általános iskolásokat célozták meg, ennek…

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.06.11. 07:25:50

Cigány jövőAz utóbbi időben előtérbe került a cigány probléma Magyarországon. Egyre több az önjelölt szakértő, a megoldásai javaslataik azonban sablonosak és felszínesek. Nem nyújtanak megoldást a mélyen gyökerező problémákra, ezért alkalmatlanok is. …

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 10:31:29

@Cypriánus:

Palesztína és az ottani arab-zsidó ellentét aligha állítható párhuzamba a muszlimok növekvő jelenléte által Európában gerjedő feszültségekkel: a két helyen teljesn más a feszültségek szociokulturális környezete - bár Izrael nyilván nagyon örülne ha hasonlónak látszana, mert akkor több szimpátiára számíthatna Európából/-tól. Mert hát Európa ugye nem támogatja mindnben és feltétel nélkül Izraelt, itt az Izrael-kritikának helye van a mainstream médiában, köszönhetően nagyrészt a szinte közszolgálati standard BBCnek.

Szóval ne kapkodd el azt a dolgozatot, azért még egy kicsit rendezd az elképzeléseidet.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 10:58:40

@Cypriánus:

Azért ebben van egy kis rosszindulat. Mint mondtam írott formában nem ismerem, de erről a vörös khmer dologról is beszél az egyik videón (ezek egy-másfél-két órás előadások).

Ott arról van szó, hogy összevetette a kambodzsai kommunista és a Nyugat által szponzorált kelet-timori vérengzésk sajtóban történő tárgyalását, tudósítását a nyugati, a "szabad világ" sajtójában. A vizsgálat lényege az volt, hogy a kommunista vérengzésről alaposan tudósítotak, a kelet-timoriról meg az idő előrehaladtával egyre kevésbé.

Namármost ezt ugye egy kis rosszindulattal rögtön be lehet úgy állítani, hogy a komcsikat mosdatja. Mondom írott fromában nem ismerem az elveit, elképzeléseit, de az előadásából egyáltalán nem a mosdatás jön le szerintem.

(A youtubeon van egy egész jó, vagy hát maradjunk annyiban, hogy érdekes nyelvészeti előadás is tőle, mivel nem vagyok nyelvész hogy szakmailag fel tudjam mérni.
www.youtube.com/watch?v=yJp1-Od67-U )


A cikked megírásához talán érdekes lehet egy chomsky dershowitz vita:

www.youtube.com/watch?v=ULvJrb5lKu4

meg egy Edward Said előadás:

www.youtube.com/watch?v=Pb2pYStv8x8

és egy beszélgetés Amira Hass, a haretz egyik szerkesztőjével

www.youtube.com/watch?v=vEJfmSkIwMo

efhábé 2009.06.12. 11:27:46

@Az Olei Hagardom terroristái: "Ez azt is megmagyarázza, hogy lehet a "NE ölj!" ellenére annyi háborúskodás izrael népe és más népek között."


No ugyebár ez a wishful thinking klasszikus esete, a fentebb már ékesen bizonyított félműveltséggel.
Talán kezdjük ott, hogy a tízparancsolat nem tiltja az emberölést. A gyilkosságot tiltja. Gondolom, nem kell magyarázni a különbséget.
És akkor innen fussunk neki még egyszer a háborúk kérdésének, gyilkolni tilos, de embert ölni pl. önvédelemből nem, ahogyan bíróság által kiszabott halálbüntetést végrehajtani sem tilos.
Megjegyzem, a rosszul fordított szöveg eredeti értelmét használják a keresztény egyházak is, azaz a gyilkolást tiltják, de az emberölést nem. Ezért is áldották meg a harcba indulók fegyvereit, ezért szabhatott ki halálos ítéletet az inkvizíció.

A kérdéskör másik feléhez a Bibliából idéznék:
2Móz 22,20 A jövevényhez ne légy kegyetlen, és ne sanyargasd őt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.
2Móz 23,9 Ne sanyargasd a jövevényt, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban.
3Móz 19,34 Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!

"Egyébként pedig még mindig a keresztény vallás az egyetlen, aminek központi elve a cselekvő szertet, és erre szólít a másik ember iránt, "

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
Ez a kereszténység lényege, igaz?
Szeretnél meglepődni?
Móz3 19:18 Bezony-bezony, a Tórának, azaz Mózes 5 könyvének a közepe, szíve ez a mondat.

Talán nem a koncepcióhoz kellene válogatni ténydarabkákat, hanem azok összességét vizsgálva levonni a következtetést.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.12. 11:32:55

@Az Olei Hagardom terroristái: Van erről egy 66 oldalas, lábjegyzetekkel és precíz forrásmegjelölésekkel megtámogatott PDF-doksi, ami fejezetekre bontva mutatja be a maestro munkásságát a kommunista tömeggyilkosok mentegetésétől az önfényezésig.
Link: www.paulbogdanor.com/chomsky/200chomskylies.pdf
Érdemes megnézni.

Cypriánus 2009.06.12. 11:47:58

Olei, itt nem arról van szó, hogy a megokosodott Chomsky utólag miket mond, meg Kelet-Timor számomra mint katolikusnak már akkor is vérforraló volt, hogy mindig csak Tibet, meg Palesztina, meg anyámkínja, de ha keresztényket ölnek, az le van szarva.
De Chomsky hosszas közéleti ténykedése hemzseg a szélsőbal ökörségektől, nem véletlen szentelt neki egy egész fejezetet Paul Johnson gúnyoros művében az "Értelmiségiek"-ben.

Izrael és az európai muszlimok télleg sokban nem analógak -de a Kárpát-medence és Izrael sem, ezért se kéne palesztinázni. Amúgy annyi analógia azért van, hogy a sari'a alapján egy valaha muszlim uralom alatt álló föld nem válhat nem muszlimmá, ezért akkor se ismernék el az iszlamista radikálisok Izraelt, ha tel Aviv egyetlen terének egyetlen négyzetcentimétere lenne... ..és pont ezért gondolják azt, hogy Spanyolország, Magyarország, Szícilia még ma is az Umma jogos tulajdona. Hisz az iszlám kardja már egyszer elhozta ide az igaz vallást. Hogy ezt mennyire nem az ujjamból szoptam, azt mutatják akár a török kalandfilmek is. De amúgy az iszlám démonizálását is hülyeségnek tartom, de amiért télleg kezdem rosszul érezni magam, hogy az európai 1, 4 -es fertilitási rátát összevetjük a muzulmán népesség boom-jával...hát, akkor már kezdek izgulni. Mondjam azt, hogy Koszovó? Az is szerb többségű volt hajdan...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 11:53:37

@efhábé:

"Talán kezdjük ott, hogy a tízparancsolat nem tiltja az emberölést. A gyilkosságot tiltja."

Aha.
És ezt a hova véste fel lábjegyzetbe JHWH a kőtáblán?

Vagy ezt már csak úgy odasúgta Mózesnek meg 70 rabbinak?

Meg hát amúgyis, háborúkban csak úgy, szinte véletlenül oltják ki egymás életét, ugye. Semmi előre megfontolt szándék vagy hasonlók. No meg a fegyveres agresszió kirobbantása, háború indítása is önvédelem.


:)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 12:01:16

@Cypriánus:

"ezért se kéne palesztinázni"

ezt nekem nem kell mondanod, ez az egyik, ami M.K. retorikájában nem tetszik - de ezt már írtam kommentben, szerintem épp neked


és a saria mennyire érvényes, mennyire alkalmazott és elfogadott az arab/iszlám világban? -
csak mert hogy ne tegyünk úgy, mintha marokkótól indonéziáig vallási fanatikusok tartanák kezükben a hatalmat az iszlám világban.

efhábé 2009.06.12. 12:01:49

@Az Olei Hagardom terroristái:
Odasúgta Mózesnek, ja.
Egyébként akkor a Ne ölj parancsát is odasúgta Jézusnak és 12 tanítványnak, nem?
A 10parancsolat egyértelműen fogalmaz, azt írja Lo tircach, azaz ne gyilkolj. A ne ölj úgy hangzik, Lo taharog.

Honvédelem és önvédelem során emberölés van, nem gyilkosság.
Egyébként mesélj nekem olyan háborúról, amit Izrael indított casus belli nélkül.
Vagy tudod mit? Ne mesélj, nem ide tartozik. Én úgyis tudom, te meg még mindig Olei Hagardom terroristái néven netezel, holott már szóltam, ilyen nem létezik. Egy kifejezést vélsz terrorszervezetnek. Kb. mintha azt írnád a Shahid terroristái. Már ha van egyáltalán annyi rálátásod a témára, hogy tudd, kik a shahidok.

Xor (törölt) 2009.06.12. 12:13:22

@efhábé: Casus bellit mindenki talál, aki keres. Vagy ha mégsem, akkor csinál. Ez néptől és vallástól független.

A tömeggyilkosság és a honvédelem szerintem nem ugyanaz. Az izraeli-palesztin konfliktust nem gonosz-jó alapon szemlélem, de egyértelmű, hogy Izraelnek jóval több mocska van, amit igyekeznek elbagatellizálni.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 12:18:31

@efhábé:

"Egy kifejezést vélsz terrorszervezetnek."

Hát ebben (is) tévedtél.

De ott van a nikem után a wiki link, megnézheted mi is az az Olei Hagardom.

De az tetszik, hogy te tudod, hogy én mit gondolok (akár helyesen vagy nem helyesen). Ez olyan tipikus. :) Mint a zsigerből fasisztázás, nácizás. :)

Mivel a héber nem írja a magánhangzókat, én igazából semi biztosat nem mernék kijelenteni pl a kőtáblák tartalmáról sem, pláne, hogy meg sincsenek. :)

Cypriánus 2009.06.12. 12:28:32

eszem ágában sincs úgy csinálni, mintha iszlám fanatikusok tartanák kezükben a hatalmat, sőt az iszlamizmus is amúgy nagyon is modern mozgalom. De attól még ez a hivatalos vallási álláspont, ez tény.
gyakorlatban meg az irániak seggrészegre isszák magukat otthon, az arabok meg szextévéket bámulnak.(A perzsáknál ugyanis inkább az amtőrpornó dívik). Izraelben mondták nekem, hogy a muszlim kisebbségben is sok az abortusz, csak úgy csinálnak, mintha nem lenne,amúgy sok van.

Érdekesség: Az általam ismert és becsült Be'ád Cháim ("Kiáltás az életért" ) zsidó (nemzetiségileg, mert amúgy zsidókeresztény) életvédő mozgalom tagjai pl.héber és arab nyelvű abortuszellenes füzetkéket terjesztenek terjesztenek szerte Izraelben ...és zsidók finanszírozzák a názáreti (arab) kismamasegítőt és abortuszellenes központot, amikor azon rinyál az egész izraeli szélsőjobb és jobb ( részben érthetően) hogy izrael elarabosodik. Ami igen rendes dolog a Bead Cháimosoktól , amúgy.
Meg azért kicsit bonyolultab az egész sztori mint sokan hiszik. Ugyanis ugyanők lelkes cionisták, Nagy Izrael,stb, igaz ők az összes palesztinnak is izraeli polgárjogot adnának, mert a Biblia szerint a "jövevénynek" (gér, tehát az Erecben lakó nem zsidónak) is ugyanúgy földet kell osztani, mintha zsidó lenne ...lelkes nézőpontjuk szerint a megoldás tök egyszerű: mindkét nép megtér Jézushoz, és Izrael békésen éldegél. Még Hamaszost is sikerült megnyerniük, aki keresztény lett, és átszökött ( őrült föld az, nem oly egyszerű megérteni :) )
Ezzel szemben az arab gyereket és a zsidó gyereket is vígan kikapartató izraeli baloldal meg elfogadja a kétállam modellt...hát az élet csak az újságcikkekben sémás...de ez off...
télleg írni fogok a konzin!)

efhábé 2009.06.12. 12:38:17

@Xor: A casus belli elég jól körbe van bástyázva, mi az, ami casus bellinek tekinthető, mi nem.

Izraelt nagyon sok minden miatt lehet és kell kritizálni, pl. amit a megszállt területeken művel, de pont az általa vívott háborúk nem tartoznak ide. Vagy megtámadták vagy a nemzetközi jog szerinti casus belli állt fenn.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 12:40:31

@Cypriánus:

nekem akadt egyszer egy muszlim bnő, de ott nem bizony nem lett semmi több pettingnél ...

no meg abban a Rober Fisk interjúban, amit itt (@Az Olei Hagardom terroristái:) linkeltem, azt mondja az interjúalany, hogy a libanoni konfliktusban elvétve találkozott csak nemi erőszakkal meg akoholizálással, ellentétben pl. a boszniai tapasztalataival


szóval az, hogy az IZRAELIEK hogy állítják be az arabok züllési szokásait, zt én legalábbis fenntartással kezelném

az viszont tény, hogy a boszporuszon túli népek alkohol nélkül is elég zajos társaság tudnak lenni, a muszlim leányzót épp ez zavart a saját fajtája pasijaiban

efhábé 2009.06.12. 12:46:15

@Az Olei Hagardom terroristái: Te szerencsétlen, olvasd már el azt a linket alaposan.

Úgy kezdődik:

Olei Hagardom (Hebrew: "Those hanged in the gallows", עולי הגרדום) refers to members of the pre-state Jewish underground who were tried in British Mandate courts and sentenced to death by hanging, most of them in Acre prison. There were 12 Olei Hagardom. [1]

Aztán meg szépen fel is sorolja ezt a 10 embert, kapaszkodj, szervezetek
szerint:

Irgun members
Shlomo Ben Yoseph: The first Oleh Hagardom. He was arrested after an attack on a bus carrying Arab civilians in Safed. He was executed on June 29, 1938.
Dov Gruner: Arrested while attacking the Palestine Police station in Ramat Gan. He was executed on April 16, 1947.
Mordechai Alkachai, Yehiel Drezner, Eliezer Kashani: Arrested en route to an attack on British officers on the "Night of the Beatings". They were executed on April 16, 1947.
Meir Feinstein: Captured after bombing Jerusalem train station. Committed suicide in his jail cell with a hidden grenade on April 21, 1947.
Jacov Weiz, Avshalom Haviv, Meir Nakar: Convicted for their roles in the Acre Prison Break. Executed on July 29, 1947.

Lehi members
Eliyahu Hakim, Eliyahu Bet-Zuri: assassinated Lord Moyne in Cairo. Executed in Cairo on March 22, 1945.
Moshe Barazani: captured while carrying a grenade and accused of attempting to assassinate Brigadier Davis, the British army commander of Jerusalem. Committed suicide in jail together with Meir Feinstein on April 21, 1947.

Csak nem? Irgun és Lechi tagokról van szó, nem pedig Olei Hagardom terroristáiról.

"De az tetszik, hogy te tudod, hogy én mit gondolok (akár helyesen vagy nem helyesen). "

Egyetlen szót sem írtam arról, mit gondolsz. Arról írtam, hogy amit leírtál, abból világos, hogy a koncepcióhoz keresgéled a ténydarabkákat.

"Mivel a héber nem írja a magánhangzókat, én igazából semi biztosat nem mernék kijelenteni pl a kőtáblák tartalmáról sem"

Kit érdekelnek a kőtáblák? Speciel a 10parancsolat Mózes 2. és 5. könyvében szerepel.

Egyébként meg de, a héber erőteljesen jelöl magánhangzókat, maszoretikus pontozásnak hívják, továbbá mássalhangzók is jelölhetnek magánhangzót, pont, mint más sémi nyelvekben is. De nem fogok neked sémi nyelvi alapoktatást tartani, elégedj meg azzal, hogy a RCCH meg a HRG még magánhangzók nélkül is tökéletesen elkülöníthető egymástól (Igen, hiányzik mindkettő elejéről egy T betű, mert az a felszólító mód, itt pedig a szógyököket adtam meg).

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 12:51:26

@Cypriánus:

én a B'tselemről tudok meg a videokamerás akciójukról a palesztinok körében

de az, hogy a cionizmus az hivatlos állami ideológia lehet, és elfogadott, hivatalosan is támogatott a rasszista gonolkodásmód (pl. a bevándorlási törvények révén) az undorító és agodalomkeltő

emellett van néhány fontos nmzetközi egyezmény, amit a magukat szabadnak és demokratikusnak tudni igyekvő országok aláírtak, Izrael viszont nem

és azért arra is kiváncsi lennék, hogy az USA honnan teremti elő a dollárszázmiliókat, mit anyagban és pénzben Izrael rendelkezésér bocsát, amellett, hogy a saját polgárait is jól tartja, miközben a világ országai közül az egyik legnagyobb belső adósságállománnyt nyögi

Csak nem a globalizáció perifériájáról szipkázzák el?

MK helyében és nem Palesztináznék, sokkal inkább a latin-amerikai bábállamok modern kori történelméből hoznék példákat - ha annyira példálózni akar

Cypriánus 2009.06.12. 13:16:12

bocsi, de ezt izraeli araboktól vettem :)
(igaz, azok meg keresztények voltak, de a perzsa muszlim tanítványaim viszont már csak megbízhatóak...)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 13:27:48

@Cypriánus:

bocsi, akkor ezt félreérthetően írtad:

"Izraelben mondták nekem, hogy a muszlim kisebbségben"

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 13:33:39

@Cypriánus:

"a Biblia szerint a "jövevénynek" (gér, tehát az Erecben lakó nem zsidónak) is ugyanúgy földet kell osztani, mintha zsidó lenne"


ez olyan mint a dolgozói részvényprogram volt a privatizáció kezdetén, ami után fillérekért vásárolták meg a dolgozóktól a papírokat? :)

vagy mikor a kárpótlási jegyeket felvásárolba 500 forint/hektár vették meg a falu fele határát strómanokon keresztül vadidegen, jellemzően bp-i emberek :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.12. 13:34:31

Lola, kiekrültél a napinonszenbe Smalladaméknál :P

efhábé 2009.06.12. 14:14:29

@Az Olei Hagardom terroristái:
Azt azért tegyük hozzá, hogy ezek közül csak Shlomo Ben Yoseph és Meir Feinstein volt terrorista, az egyik egy buszt robbantott fel, a másik meg a vonatállomást Jeruzsálemben. A többiek katonai célpontokat támadtak.
Na jó, a Lord Moyne minisztert megölő két emberen még vitatkozhatunk.
Aki pedig katonai célpontot támad, nem terrorista, de ezt már írtam jóval fentebb is, természetesen palesztin akciókra is vonatkoztatva.

efhábé 2009.06.12. 14:16:40

@Az Olei Hagardom terroristái: A bevándorlási törvényekben pontosan mi a rasszista?

efhábé 2009.06.12. 15:25:38

Addig is némi olvasnivaló a "rasszista" állampolgársági törvényekből:

"Az ittlakás időtartamára való tekintet nélkül kérheti honosítását az, aki magát magyar nemzetiségűnek vallja és felmenője magyar állampolgár volt, vagy aki visszahonosítását kéri."

Rasszista magyar törvény...

"A bevándorlás szükséges feltétel az állampolgárság megszerzéséhez. A skandináv térség országainak (Finnország, Izland, Norvégia, Svédország) állampolgárai kedvezményben részesülnek a honosításhoz szükséges dániai állandó lakóhely időtartamát tekintve. "

Rasszista dán törvény...

"– ha az illető személy a francia kulturális-nyelvi entitás tagja, feltéve, hogy:
– olyan terület vagy ország lakója, ahol a francia legalább az egyik hivatalos nyelv
– anyanyelve a francia
– öt évig tanult francia nyelven oktató intézményben"

Rasszista francia törvény...

"A honosításhoz általános szabályként bevándorlás szükséges. Görög etnikumú hontalan vagy ismeretlen állampolgárságú személy esetében a honosításhoz nem követelmény a bevándorlás."

Rasszista görög törvény...

"A német állampolgárság megszerzéséhez fő szabályként bevándorlás szükséges. Kivételt képez az 1938-as határokon belül élt németek és a külföldön letelepedett, állampolgárságukat elveszített németek és leszármazóik állampolgárság-megszerzése, nekik nem szükséges bevándorolni. A kedvezményes honosítás alapja a német néphez való tartozás. "

Rasszista német törvény...

Cypriánus 2009.06.12. 15:30:27

nem, a bibliai jog ezt télleg rögzítte. Ne keverd a jelen helyzettel. Persze akkor ők voltak az őslakók, míg mondjuk a moábita Rúth a bevándorló. (igen, őslakók, amúgy a zsidó honfoglalás előtti kánaániak is a zsidók ősei, sőt, valszeg fő ősei, elég csak néhány gyógypillantást vetni az e szempontból elég szókimondó Bírák könyvére, és még összevetni a bibliai archeológiával. Szó nincs arról, hogy jöttek a zsidók, a kánaániak meg mentek a lecsóba.
Valóságban-és Bírák szerint is- az izraelita törzsek a jórészt kopár hegyeken pásztorkodtak, a kánaániak meg a földet túrták, mivel ugyanazt a nyelvet beszélték , összeolvadtak, volt is jó kis vallási szinkretizmus utána többszáz évig, hogy a próféták tépték a szakállukat, még a sivatagosabb-tehát izraelitább- délen is. Amúgy Jézus korában a Jeruzsálemiek közül sokan még számon tartották, hogy a jebuzita nép leszármazottjai. A Józsué könyve jórészt a legkisebb törzs, Benjámin területére eső néhány pitiáner falu ostromát meséli el, erősen "csak a szépre emlékezem" hozzáállással,(az egyetlen kivétel Hácor) azt a Biblia más részéből világos "apróságot", hogy környék egyetlen jelentős városát, Jeruzsálemet 250 évig nem tudták bevenni, valahogy elfelejti megemlíteni...és amikor az bekövetkezett, egész békésen ment végbe, a lakosság maradt, sőt a Templomhegyet is a győztes Dávid király úgy vette meg egy Jebuzeustól pénzért . )

amúgy volt szobatársam 1 hónapig egy egyiptomi muszlim nőgyógyász, ő sem feltétlen a legerkölcsösebb oldalát mutatta meg az Al -Dzsumhúrja Al Miszr életének, pl. mesélte hogy micsoda pénzt kaszálnak kollégái a rengeteg illegális abortuszon. Az ún. "kuwaiti házasság", meg lehet hogy az iszlám jog szerint tök kóser, de valójában prostitúció. (A gazdag öböl-menti államokból a szegényekbe utazó szexéhes ficsúrok "feleségül vesznek" fiatal szép lányokat , majd hazamenetel előtt elvállnak tőlük(ami ott ugye annyi, hogy háromszor kijelentik ezt.). Irán pedig a világ legnagyobb amatőrpornó-gyártója, persze takart arcú szereplőkkel, mert halál jár érte. Nem démonizálni akarom az iszlám világot, de ne higyjük, hogy ott nincs fogyasztói mentalitás, meg erkölcstelenség stb. stb. ráadásul sokszor iszonyú képmutatással karöltve .(egyesek szerint Iránban maguk az iszlám hatóságok állnak az elképesztő méretű alkoholcsempészet mögött, mert hatalmas rajta a haszon. )
Palesztináról meg majd írok a konzin!

Cypriánus 2009.06.12. 15:35:51

a rasszista erős túlzás, maradjunk a nacionalistánál. A zsidó vallásba bárki betérhet, ami, mivel vallásnemzet (és NEM nemzeti vallás!!!!) a zsidó nemzethez csatlakozást is jelenti (legalábbis Izraelben) , a legröhejesebb az izraelbe a 80-as években "alijázó " kecsua indiánok voltak, meg azok a palesztin arabok, akik "felfedezték" magukban a zsidót. Persze vannak muszlimnak áttérő izraeli zsidók is, meglepően sok, úgyhogy a két vallásváltó tábor egyenlege kb, kiegyenlíti egymást.:)

Cypriánus 2009.06.12. 15:50:32

ja, amúgy az USA nyilván globális valutája miatt lefölözte a "periféria" (pl. Kína) teremelésít, meg hitelből épitette a jóléti kapitalizmust, csak pont ez az ami kipukkadt, hülye tőzsdei ügyletek és az elcseszett szocális hitelek miatt.
Viszont így meg a "periféria" kezében ott van a rohadt sok amerikai kötvény, és Amerika majd nemzedékeken át csengetheti neki a zsét.
TanulsáG( Hazánk számára is) : hosszabb távon mégse költhetsz többet, mint amennyit termelsz.

bz249 2009.06.12. 16:24:43

@Cypriánus: infláltak már el jövedelmeket, meg kötvényeket is. Amerika majd szépen elkezd dollárt nyomni, és egyből fele annyit ér a Kínai kötvény. Bónuszként a pluszba kinyomtatott dollárból esetleg ki is fizethetik... nyilván nem ennyire egyszerű, de valami hasonlót fognak csinálni.

Amúgy szvsz pont az Izreal-ellenesség a legnagyobb baj a Jobbikkal. Egy antiszemitával lehet tárgyalni, ugyanis Magyarországon is vannak zsidók... nekem személyesen ugyan semmi károm nem származott abból, hogy nem vagyok zsidó, de ki tudja, lehet valakinek meg igen. Az Izrael-ellenes viszont egy Magyarország (és a világ) szempontjából totál lényegtelen témának szentel komoly erőfeszítést, ami a debil álomvilág jele. Egy hüjével meg nem lehet miről tárgyalni.

efhábé 2009.06.12. 16:49:47

@Cypriánus: Ne hagyjuk ki a képletből akkor már az egyre erősödő Jézus-hívő zsidó mozgalmakat meg a keresztény felekezeteket, amik szintén szépen gyarapodnak Izraelben és máris lehet sírni, hogy "fogy a zsidó!" és lassan "rabszolgák lesznek saját hazájukban" :D

efhábé 2009.06.12. 16:53:01

@Cypriánus: Meg akkor beszéljünk a bosnyák muszlimokról, akiknek Izrael letelepedési engedélyt adott, meg állampolgárságot, amikor nagy volt a zűr Boszniában.
Épp emiatt a vallásnemzeti felfogás miatt szerepelhet egyébként a visszatérési törvényben az a passzus, ami kizárja az önként vallást változtató zsidókat, ami nem éppen a faji felfogást tükrözi.
Nacionalistának meg persze, hogy nacionalista, ahogy nacionalista szinte minden nemzetállami szabályozás, amint azt fentebb be is idéztem.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 17:03:47

@bz249:

Izrael "egy Magyarország (és a világ) szempontjából totál lényegtelen téma"

:D

Extra Hungariam non est vita, ugye?

hogy mekkora egy soviniszta provinciális ostoba tahó vagy... :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 17:25:17

@efhábé:

te itt súlyosan összekevered a politikai és kulturális nmezetfogalmat a származá szerintivel, a nacionalizmus a rasszizmussal - tudod: legalább a nagyi hundert prozent zsidó kell, hogy legyen; meg hát van valami neshama is, ami ugye szintén származás szerint adatik meg

szóval ha valahol, akkor zsidók körében kifejezetten a "kultúra", az önazonosság része a rasszista gondolkodás


vagy Ciszjordánia mitől ilyen kopár?:

dendrimer-molecule.blogspot.com/2009/05/2-pictures-4-words-2-kep-4-szo.html

Cypriánus 2009.06.12. 17:26:54

egyébként én sem bánnám, ha visszatérnénk Hungária tájaira, (amelyek természetesen a Tátra bércétől az aAdunáig érnek, nekem legalábbis lélekben feltétlenül. Persze tudom, hogy egy csomó területen soha nem is laktak magyarok, pl. Tátra, de attól még nem lenne érthető saját történelmünk nélküle.)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 17:27:51

@Az Olei Hagardom terroristái:

talán bizony attól a hatalmas zsidó-arab egyenjogúságtól, a befogadó, elfogadó, toleráns izraeli attitűdtől, amiről itt konfabulálsz,

ugye?

Cypriánus 2009.06.12. 17:32:22

a frászt, Olei!
mennyi zsidó vér volt a perui kecsua indiánokban???

ha végigcsinálod a 2 éves betérési eljárást, még belőled is lehet lengőszakállú gépfegyveres telepes Kirját Arbában...( és a helyi hebroni araboknál csak a rád vigyázó 20 éves izraeli sorkatonák fognak jobban utálni, hogy mi a szarnak kell az életüket kockára tenni néhányszáz hülye zsidó-fasiszta agyhalott miatt.)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 17:47:42

@Cypriánus:

én megelégednék az 1. vh. végén magyarok lakta területekkel - felőlem legyen a tótoké a Vysoké Tatry

Cypriánus 2009.06.12. 17:47:52

Olei, felhívnám a figyelmed hogy Galiea egész közepe is arablakta. Egy milliós arab tömb az egész. Izrael egy kurvára nacionalista -etnicista állam, de hidd el nekem, az izraeli arabok korántsem nyomorognak, és hogy mennyire "szeretnének" egy eljövendő Palesztin Államhoz tartozni, azt a Saranszkij-tervre adott hisztérikus reakciójuk is jelzi...semennyire. Ki a fene akar egy olyan államhoz tartozni ahol két párt van, az egyik a költségvetés 90%-át ellopja, a másik meg állandóan háborút csinál? Hát az egyszeri Umm el Fámi iszlamista arab háromszor megátkozza az átkozott jahudokat, imádkozik a dzsihádért,(ami lehetőleg jó sokára lesz, és nem bombázzák le az a gyárat ahol dolgozik) majd beül a nikkelezett BMW-jébe és elhajt az autópályán. Mert izraeli arab szemmel azért úgy szűnjön meg Izrael hogy a gazdasági színvonal , a szociális támogatás meg a jogbiztonság azér maradjon...:)

miután Izraelnek hamarosan végleg el kell hagynia a "yeshá"-t (nyugati part, Ciszjordánia) ne csodálkozz hogy nem törik agyon magukat hogy a Genezáreti tó vizét egy eljövendő ellenséges osrzág földjére is vezessék. Amúgy Izrael is csak azért zöld, mert az 50 -es évek óta öntözik, és Ciszjordánia is ilyen lenne, ha intifáda helyett pénzt akartak volna csinálni, vagy 1978-ban elfogadják az izraeli állampolgárságot, amit aBegin -memorandum megígért nekik. Akkor most a Szentföldi lakosság feleként sokkal jobb pozícióban tárgyalnának az orzágosztásról és ráadásul nem nyomorognának. De erre csak 30 év késéssel jöttek rá, 2 hónapja vetette föl az Al-Quds Egyetem rektora, hogy kérniük kéne az izraeli állampolgárságot-hát, ez már későn jött ravaszság.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 17:51:47

@Cypriánus:

mivel más úgysem elég tökös hozzá, a Jobbik helyében egyik hétfő reggel a az EPben 700+ példányban kioszanám az etnikai eloszlások mentén meghúzott határvonalak szerinti területi igényeinket


nagy meglepi lenne :D

Cypriánus 2009.06.12. 17:57:12


sajnos tót atyafiak már a Kárpát-medence szótól is hülyét kapnak, úgyhogy sokat nem várnék, ráadásul Szlovákiaában és a Pártiumban már alig van magyar tönbbségű város. Elébb demográfiai fordulatot kéne csiholnunk, aztán jöhet minden!!!
2,5 fertilitási rátát a magyarnak!!!!!!!!Minimum!!!! :)
Húzzunk bele! :)

bz249 2009.06.12. 18:09:28

@Az Olei Hagardom terroristái: mert a világ az a csak Magyarországból áll?

Egyébként:

Izrael
Izrael állítja elő a világ GDP-jének 0.33%-át
Izraelben él a világ népességénel 0.11%-a

Palesztina
Palesztina állítja elő a világ GDP-jének 0.00067%-át
Palesztinában él a világ népességének 0.055%-a

Hát ennél fontosabb hely a világon nincs.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 18:09:57

@Cypriánus:

akkor magyarországi vízszolgáltatók még inkább joggal beszüntethetné a vízközművek működtetését a cigánytelepeken

meg a villanyt
meg a gázt

a meglévő tartozásokat pedig
és az esetleges ingatlantulajdon elvételével kompenzálni

oszt akkor menjenek isten hírével oda ahol kellenek az ilyenek:

"Megpróbálom a munkámat úgy végezni, úgy törődni minden gyerekkel, ahogy elvárom, hogy az enyémmel is törődjenek. Ennek ellenére szembeköptek, lekúrváztak (már több alkalommal), ügyeletben nekem jöttek, sőt már a késsel való leszúrás is fel lett ajánlva (ügyeletben, hozzáteszem- 3800 Ft-ot kapok egész ügyeletért). Ezért a pénzért a tv-t is nézhetném, de én komolyan veszem az esküm, inkább veszekedek egész éjszaka a szülőkkel, engedjék, hogy kezeljem a gyereket, cserébe " a rák egye ki" a méhemet, belemet (ami eszükbe jut). Valamit ki kell mondani: magyar ilyet nem tesz, magyar nem köp szembe, magyarnak nem kell könyörögnöm, neki is fontos a gyermek élete nem csak nekem, ő nem megélhetési gyermekvállaló! Az a baj, hogy sokan nem olyan munkakörben dolgoznak, hogy ezzel találkoznának, és nem beszélünk róla, pedig beszélni kellene, mert én félek a jövőnktől, és a gyermekemet is féltem."

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 18:15:22

@bz249:

"Hát ennél fontosabb hely a világon nincs."

30 áve a kossuth reggeli krónikájára kelek.

30 éve hallom heti rendszerességgel, hgy ez vagy az van palesztínában

peig tényleg hagyni kéne a jelentéktelenségbe süllyedni a témát, ahogy mondod: a világot lerabló usa beszüntethetné izrael pénzzel meg fegyverrel való tömését

no mit szólsz az ajánlathoz? :)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 18:19:32


rá kéne már lépni az indiából izraelbe irányuló, gyermekmunkával kitermeltetett nyersgyémánt-kereskedlemre is...

az is egy érdekes kis eleme izrael gazdasági működőképességének

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.12. 18:30:12

@Az Olei Hagardom terroristái:

mely működőképesség - abban a formában és színvonalon, ahogy az most megvalósul - a geográfiai adottságok tükrében teljesen irreális

bz249 2009.06.12. 18:34:48

@Az Olei Hagardom terroristái: tőlem... az se igazán zavarna, ha Izrael meg Irán kiatombombáznák egymást. Az ő dolguk, semmi közöm hozzá mit szóljak bele.

efhábé 2009.06.12. 21:46:34

@Az Olei Hagardom terroristái:
Te ezt direkt csinálod vagy csak véletlenül vagy ennyire hülye?

Beidéztem neked a törvényi feltételeket, erre közlöd, hogy:
"tudod: legalább a nagyi hundert prozent zsidó kell, hogy legyen; meg hát van valami neshama is, ami ugye szintén származás szerint adatik meg"

Úgyhogy akkor még egyszer, csak a te kedvedért:

For the purposes of this Law, "Jew" means a person who was born of a Jewish mother or has converted to Judaism and is not a member of another religion.

OR HAS CONVERTED TO JUDAISM...

A neshama, ami vallási fogalom, nem tudom, hogy keveredik ide, ám azzal kapcsolatban is nettó hülyeséget beszélsz. Nem kell hozzá származás. Zsidóvá válni kétféleképpen lehet, vagy születéssel (zsidó anyától) vagy betéréssel.
Izraeli állampolgárságot szerezni pedig 4féleképpen lehet:
1. születéssel
2. A visszatérési törvény hatálya alá eső személyként (legalább egy nagyszülő zsidó VAGY házastárs legalább egy nagyszülője zsidó VAGY szülő legalább egy nagyszülője zsidó VAGY betért) - (az egy nagyszülő nem nagymamát jelent, hanem a négyből bármelyik nagyszülőt, tehát akár nagypapát is)
3. Izraeli tartózkodással
4. Honosítással

Amiről te tudni véled, hogy ismered, az a második, azaz a visszatérési törvény hatálya alá esők, de arról is csak félinformációid vannak.

De ha nekem nem hiszel, akkor nézz utána magad:
www.mfa.gov.il/MFA/MFAArchive/2000_2009/2001/8/Acquisition of Israeli Nationality

Remélem, az izraeli külügymnisztérium autentikus forrásnak minősül izraeli állampolgársági ügyekben.

"szóval ha valahol, akkor zsidók körében kifejezetten a "kultúra", az önazonosság része a rasszista gondolkodás"

És ezt a fentiekből vezetted le? CSak azért kérdem, mert az ugyebár nettó hülyeség. Azok a fránya félinformációk meg a koncepciókhoz gyűjtögetett morzsák...

"vagy Ciszjordánia mitől ilyen kopár?"

Pl. attól, hogy Izrael teljes területe, kivéve Galileát és a tengerparti sávot félsivatagi illetve sivatagi terület?

Ciszjordánia a Jezreel völgyétől délre fekszik, a tengerparti sávtól pedig nyugatra.
www.science.co.il/Israel-Topography.asp

Egyébként pedig nem haszontalan ránézni más műhold-fotókra, akár a google mapsre, érdekes módon ott nem jelenik meg ilyen színkülönbség. Csak nem manipulált fotót linkeltél be?

maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=israel&sll=37.439974,-95.712891&sspn=34.930169,56.601563&ie=UTF8&ll=32.111659,35.097198&spn=0.586249,0.884399&t=h&z=10

efhábé 2009.06.12. 21:51:27

@Az Olei Hagardom terroristái: Megtennéd, hogy idézel tőlem akár csak egyetlen mondatot is, amelyben a zsidó-arab egyenjogúságról beszélek?
Idéznél akár csak egyetlen mondatot, amelyben bármit írtam az izraeli attitűdről?
Mégis honnan veszed, hogy én mit gondolok ezekről, ha egyetlen szót nem szóltam róluk, kivéve egy darab halvány utalást, amit akkor itt idéznék:
"Izraelt nagyon sok minden miatt lehet és kell kritizálni, pl. amit a megszállt területeken művel"

Akkor most ki konfabulál?

nanemúgyvanaz 2009.06.12. 22:39:34

@efhábé:

hjaj ( :) )

Ciszjordánia kopársága, szürkésbarnasága itt is elég jól látszik

és érdekes, a kopárság épp egybeesik a határral

maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=en&geocode=&q=israel&sll=37.0625,-95.677068&sspn=44.118686,79.101563&ie=UTF8&ll=31.854231,35.013428&spn=2.971872,4.943848&t=k&z=8

___________________________ (törölt) 2009.06.13. 00:37:31

@vizipipa: "az elavult bal/jobb - liberális/konzervatív helyett"

Hö? Mi? Ezek értelmes koordinátarendszerek. Megmagyaráznak dolgokat. Világnézeteken alapulnak. Választ adnak olyanféle kérdésekre, mint pölö mi a jó élet, milyen egy jó társadalom, satöbbi.

Ezeken _belül_ van értelme annak a fogalomnak, hogy nemzeti, ám ezeken kívül ez a szó vagy csak egyfajta gnosztikus fasságot jelenthetne, vagy pedig machiavellista típusú realizmust.

___________________________ (törölt) 2009.06.13. 01:06:04

@Az Olei Hagardom terroristái:

alapvetően, én a következő problémát érzem ezen hozzászólásod kapcsán (kimondottan EZEN hozzászólásod, a többire most nem reagálnék):

szerintem, a politikai gondolkodás talán egyik legfontosabb erénye az ARÁNYÉRZÉK (sense of proportion)

arányérzék alatt pl. azt értem, hogy lehet egy adott igazságtalanság felemlegetése tökéletesen igaz, ám egyúttal JELENTÉKTELEN

nem tudok most vitába szállni az említett tényállításokkal, és talán nem is feltétlenül akarok: még akár az is lehet, hogy igazok, nem tudom

a problémám az, hogy szerintem ezek JELENTÉKTELENEK

értsd: lehet, hogy van holokausztbiznisz. lehet, hogy az AIPAR befolyása az amerikai politikára nagyobb, mint az igazságos lenne. stb.

DE szerintem ez az egész dolog sem globálisan, sem magyar szinten nem JELENTŐS

arányérzék. mi a fontos. mi a sürgős?

itt baszod el ezt, szerintem. nagyon.

meg tudsz te ügyesen magyarázni ezer dolgot, hogy az miért igazságtalan stb.

azt nem tudod, szerintem, megmagyarázni, hogy azok miért FONTOSak.

vagy, hát, próbáld meg, ha szerinted meg tudod.

szerintem ui. nem azok. sem globálisan, sem európai, sem magyar szinten.

ezer más fontosabb dolog van.

próbáld meg megmagyarázni, hogy ez az egész zsidótéma miért is érdekeljen bárkit is jobban, mint Magyarországon az olyan problémák, hogy kétmillió ember tart el nyolcat, hogy lopnak az elitek, mint a szarka, ld. autópálya, cigányság problémái, stb. Európai szinten, mint az iszlám bevándorlás és befolyás problémája, ilyen dolgok: cikkek.soti.ca/islam-europe-topic.html - ezek nekem ezerszer fontosabbnak, jelentősebbnek tűnnek, mint akármi, amit zsidók v. Izrael ellen fel lehet hozni: nem az igazságosság itt a kérdés, hanem a dolog jelentősége, súlya, fontossága

ezen a ponton bukod be a dolgot, úgy érzem: hótt rosszul értékeled a problémák fontosságát, súlyosságát - az arányérzék hiányossága, az a bajom veled

Alfőmérnök 2009.06.13. 01:14:31

@Cypriánus:
"télleg írni fogok a konzin!"

Látom Te tényleg tájékozott vagy a témában, úgyhogy el fogom olvasni. (Tényleg tényleg.)

Remélem az is ki fog derülni belőle, hogy cionizmus és az arab-izraeli konfliktusok között nincs semmi összefüggés. :)))

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.13. 06:23:46

@Shenpen:

Köszi a kommentedet.

Te vagy az, aki a kettősállamporgárságról szóló "posztumusz" cikkével kiérdemelte, hogy írásainak a Konzerven folyó széleslátókörű entellektüelként tetszelgő szerepjátékosok csoportos maszturbálásától, ahol aztán a büszkén felmutatott kivert matériát fintorgó kiváncsisággal kollektív dekonstrukció alá vetik, mint mikor egy gyerekcsapat egymás közt pusmogva viszollyal vegyes kiváncsisággal körbeállva bottal piszkálnak egy dögöt, elkülönítve a professzonális köldöknézéstől távol álló ember is adjon egy esélyt.

Na, szóval dícsérni akartam. :)


(Bocs, Cypriánus, úgy tűnik te is Konzerv-affiliate vagy. Az itteni kommentjeid számomra teljesen
rendben vannak, nem a Konzerven még nem láttalak posztolni, bár amúgyis ritkán járok arra.)


Nos, Senphen. Lehet - sőt, biztos - hogy van aránytévesztés: mégpedig a médiában. És erre válaszul érkezik az egyén így már eleve aránytévesztő reakciója a nyilvánosság számára elérhető fórumain.
Másrészt az etablishment aránytévesztő és részrehajló kommunikációja az ellenvélemény kiszorítása által mesterségesen tabuvá teszi a kételkedést - az ilyen képmutató, hazug műtabuk pedig különösen ellenérzést szülnek. Tehát ez az aránytévesztés a művészetekben oly gyakori lázadásnak is tekinthető: mondhatni művészi tett :).

Az pedig minden megideologizáláson és "művészieskedésen" túl, kifejezzetten a hideg racionalitás talaján állva nagyon is érdekelne, hogy az USA honnan teremti elő ÉVZTIZEDEK ÓTA az évi többszázmillió dollárnyi értéket, amit Izrael rendelkezésére bocsát pénzben és anyagban, amellett, hogy saját álampolgárainak életszínvonalát is ÉVTIZEDEK ÓTA magasan tartja, miközben ÉVTIZEDEK ÓTA egyike a világ legnagyobb belső államadósságával rendelkező országainak.

Szóval ez mennyi háborúba és nyomorba kerül a világ Izraelen és USAn kívüli része számára? ÉVIZEDEK ÓTA.


Másrészt vannak személyes tapasztalatok, mint például hogy a lánctartozásokat elindító nem fizető építési fővállakozók egyik kedvelt "süllyesztője" Izrael.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.13. 12:16:01

mit kell ezen lamentálni. shenpen nem fogadja el a diagnózist, miszerint a kajmánok tehetnek mindenről. régebben, egy ilyen lelkes fiatalembernek, aki persze akkoriban kiszes volt, azt mondtad, hogy katyinban a szovjetek gyilkoltak, akkor nézett rád, mint egy idiótára. na, ez pont ilyen. majd kiderül itten szépen minden, és akkor néznek maguk elé hülyén a mégannyira is jóindulatú shenpenek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 14:55:40

@Grift: @Az Olei Hagardom terroristái:

Shenpen kajmán. Most éppen konzervnek álcázott kajmán. Cypriánus is az, de gondolom, ezt már amúgy is tudtátok. A kajmánokra szükség van. A természetes szelekció fő mozgatói. A gond akkor keletlekezik, amikor elszaporodnak, vagy egyesek összetévesztik őket a húsvéti nyuszival.
Tavaly egy projekt kapcsán volt alkalmam tárgyalni néhány kajmánnal. Spanyol befektetők voltak, de a francián és tört angolon kívül csupán kajmánul beszéltek. Ez most a divat: minden építőiparban érdekelt kajmán spanyol és ír cégek mögé bújva vesz részt milliárdos állami, vagy állam által közvetetten támogatott projektben. Herakleitosz óta meg azt is tudjuk, hogy a háborús politika mozgatja a világot.

Google 2009.06.13. 15:56:54

@tevevanegypupu:

És ha a Jobbik az MSZP egy újabb átváltozása? És az MSZP malmára hajtja a vizet?
Teve, félreértett. Vagy nem fejeztem ki magam elég érthetően. A Jobbik előretörésében az MSZP-t látom, és ha nem lesz igazam, lehet rajtam mosolyogni. (De ettől függetlenül is.)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.06.13. 16:25:04

Fricz Tamás tudományos főmunkatárs éppen most magyarázta el, hogy a Jobbik nem ellenség, hanem igenis a jobboldal része és velük fog jót tüntetni. Annyira szépek lesznek együtt. Cypriánus és Shenpen pedig ahogy ezt a fentiekben megtudtuk "kajmán". Tudom tölgy ez sütiillat nem szarszag, az én orrommal (kajmánorrommal) lehet a baj. Cukiság van itten ezerrel, juhé.

Thulsa Doom (törölt) 2009.06.13. 16:31:24

Kiszivárgott OV 2010-es értékelő beszéde!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Egy a tábor, egy a zászló! - mondtuk az elmúlt években. Eddig 5-ből 5-ször megbukott (2002, 2004, 2006, 2009, 2010), de én hiszek benne, hogy 2014-ben, hatodik nekifutásra már igenis sikerülhet. Sikerülhet - ha összefogunk, kedves barátaim.

Sikerülhet, mert sikerülnie kell! Ha mégsem, és a 2002-es, 2006-os, valamint a mai (2010-es) kudarcom után a 2014-es választásokon is elbuknék, bejelentem, 2018-ban is én leszek a miniszterelnök-jelölt. Mert nem adhatjuk fel, kedves barátaim. Ezt várja el tőlünk Magyarország.

Hiszen, tisztelt hölgyeim és uraim, ahogy egy régi-régi dakota közmondás mondja: egy kudarc nem kudarc, mert olyan nincs, hogy kudarc. Én ebben hiszek.
Hiszem, ahogy eddig sem, úgy ezek után sem lesznek személyi következményei az újabb választási vereségemnek, mert ez valójában nem vereség lesz, hanem győzelem. Igen, győzelem, kedves barátaim. Győzelem, mert legyőztük a régi időket idéző eszméket képviselő, az 5%-os küszöböt épphogy átlépő szocialistákat.
Ezek után mi más is következhetne a korrektség jegyében, mint azt, hogy gratulálok a győztesnek!
Gratulálok a Jobbiknak!
Köszönöm a szót!

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!))) (by kuruc)

Google 2009.06.13. 16:45:46

@Mr Falafel:

Igaza van. A háborús politika mozgatja a világot. De az a baj, hogy rossz irányba.
És ami Izrael és Palesztina között zajlik, az nagyjából testvérháborúnak is tekinthető. Néha az az ember érzése, mindkét fél azért kiabál, mert remél még pénzt a szponzoraitól. Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat.
Politikai elitjében mindkét félnek rengeteg senkiházi bekerült, ezért is van az, hogy bár Palesztina ebből a háborúskodásból mindig rosszabbul jön ki, ez a tény nem jelenhet meg egyértelműen a világ színe előtt.
Attól, hogy Chomsky hülyeségeket is mondott, attól még egy nagy elme, 2001-ben, a sajnálatos események után ő volt az első, aki azt mondta, innentől a gondolkodó embereknek nagyon nehéz lesz.
Robert Fisk, de főleg Edward Said sokszor próbált rávilágítani a palesztinokat ért rengeteg igazságtalanságra, sérelemre, őket nehezen lehetne megcáfolni.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.13. 17:18:51

@Google:

Said meghalt
Chomsky is elég idős már
Fisk otthagyta a haditudósítói munkát

:(

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.13. 17:21:25

@Google:

Said meghalt.
Chomsky elég idős már.
Fisk otthagyta a haditudósítást.

:(

Google 2009.06.13. 17:42:35

@Az Olei Hagardom terroristái:

Tudom és sajnálom.
De jönnek mások, a világ nem maradhat lelkiismeret nélkül.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.13. 18:16:50

@Google:

Finkelstein nem nagyon lesz a második Chomsky vagy Said, úgyhogy még várni kell.

Chomsky nagyon nagy munkát vállalt fel, hogy egyszrre volt szakterületének komolyan veendő tudósa és ugyanakkor kitartó és higgadt politikai aktivista. Ő nem ordibált lózungokat kint az utcán érzelmektől felfűtött embereknek.

Én a kései munkásságát ismerem, az szimpatikus. Itthon Magyarországon azt hiszem nem sokan, nem sokat tudnak róla.

Mondjuk Mo-on úgy általánosságban az mondható, hogy nincs az embeeknek - és ez most nagyon furcsán fog csengeni :) - politikai öntudatuk. Értem ezalatt, hogy nem tudatosan végiggondolt a politikai szimpátiájuk.

Google 2009.06.13. 18:28:11

@Az Olei Hagardom terroristái:

Talán az is megtenné, ha valamiféle civil öntudatuk lenne (egyenruha nélkül is!). Az magával hozná a politikait is.
Csodálkozni ezen nem tudok, a bezártság után, hirtelen két rossz határán találták magukat.
Mert lehet, hogy a szocializmus itt volt a legszebb rossz, de kapitalizmusból sem a szépe jutott.

De most már ébredezik a társadalom egy része. Csak éppen rászakadt megint a világnyomor.
De minden helyzetben helyt kell állni. Megpróbáljuk./?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 18:33:28

@Google:
Nem biztos, hogy az vinne minket közelebb az izraeli-palesztín ellentét megoldásához, ha közölnénk velük, hogy gyakorlatilag rokonyok, habár tényleg azok. A palsztínok az arab cigányok. Izrael megalakulása előtt is ott éltek a térségben, mégsem voltak képesek államként funkcionálni. Semmilyen törekvéseik nem voltak. Nekik Izrael állam létrejötte úgy kellett, mint szomjazónak egy pohár víz. Így van kit okolni, amiért úgy élnek, mint az állatok.

Google 2009.06.13. 18:47:24

@Mr Falafel:

Ezt így nem fogadom el. Ez olyan bőgatya, fütyülős pálinka bélyeg az araboknak.
Palesztinának egy különálló államnak kellene lennie, és ott úgy élnek majd, ahogy tudnak.

De nem akarok az ő dolgukba beleszólni, legyen úgy, ahogy ők szeretnék, és úgy, ahogy ők maguk között erről képesek megállapodni. A saját érdekükben.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.13. 19:24:26

@Mr Falafel:
ez így van. a palesztínokat csak az utolsó kajmánig szeretjük, aztán jönnek a palesztinok! majd a perzsák tesznek róla! lol

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 19:41:46

@Google:
Mint említettem volt, a palesztínoknak Izrael állam létrejötte előtt volt lehetőségük önálló államalakulattá szerveződni, mégsem tették, mert cigányok. A cigány nálam a semmirekellő szinonímája. Túl ezen több más népcsoport él sokmilliós létszámban úgy, hogy nincs önálló állama. A zsidókat nem a palesztínok miatt nem szeretjük, de ők jó ürügy, hogy rosszallásunkat fejezzük Izrael ellen. Minek mással takarózni? Anélkül is kimondhatjuk, hogy gond van kajmán-fronton.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 19:44:35

@Grift:
Én a perzsákkal szimpatizálok. No, nem azért, mert hősiesen ugatják a holdat. Egyes (a ketteseket is!) afrikai országokat viszont gondolkodás nélkül eltörölnék a térképről.

Google 2009.06.13. 20:25:06

@Mr Falafel:

Ebbe nem leszek partner, hogy valakiket ürügyül használjunk, mások ellen. Ugye, megért?
Ami a perzsákat illet, Vona majd meghívja őket a választásokra?
Beígérte, hogy megfigyelőkként itt lesznek.

picur3ka 2009.06.13. 21:03:22

@efhábé:

A valosag az fajo, semmi kozom a Jobbikhoz, de teny az, hogy a skot az skot es etc, de semmi szin alatt nem lehet Izraelt vagy a zsidokakat kritizalni senkinek, semmifele szempontbol, anelkul, hogy antiszemitanak lennenek belyegezve, ez egy tenyallas, ami ellen a Jobbik nyilvan nemfog tudni semmit tenni, szoval felesleges erolkodni.

Neked meg felesleges tamogatnod ezt a tenyallast, ugyanaz, mint az elnyomott, fenyegetett, oldokolt ciganyok ugye ebbol a szempontbol. Azt mindannyian tudjuk, senki nem oldokli egyiket sem, muszaj ezt hazudnunk az orszagunkrol, miert is?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 21:14:24

@Google:
Természetesen nem kell partnernek lenni ebben. Azonban Ön kardoskodik az önálló palesztín állam mellett, melynek objektív akadálya nem Izrael, hanem a palesztín nép. Azon lamentálhatunk, hogy mennyire tisztességes a palesztínokkal való izralei bánásmód. Véleményem szerint az egységes és életképes palesztína nem lenne kárára Izraelnek. Persze, nem mi élünk együtt a palesztínokkal.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.13. 21:18:34

@Az Olei Hagardom terroristái:
Te már csak azért kommentelsz, hogy valamivel ne érts egyet? Zsineális, ahogyan korábbi nyilatkozataidtól is elhatárolódsz pusztán azért, hogy valakinek beszólhass. A ginkgo tea serkenti a memóriát. Rád férne pár liter.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.13. 21:23:52

@Mr Falafel:

mintha minimálisan sem lennél tisztában az ottani körülményekkel

a pőalesztinoknak egyelőre a napi személyi higiénéhez kellő vízmenyiség sem áll probléma nélkül rendelkezésre

picur3ka 2009.06.13. 21:25:22

@Naumov:

Nagy kerdes, hogy kepesek-e talan meg csak megerteni is ezeket a problemakat.

Innen indul az egesz helyzet ugyanis, szerintem. A budos labuak szavaztak a Jobbikra fajta ertekelese a helyzetnek nem tunik nekem ugy, hogy barmifelekeppen odafigyelnek a szavazokra.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.14. 03:26:15

@OLI BÁCSI

"Ha az 1939-es választások térképeit nézzük, akkor azt látni, hogy..." --- írod.

Ugye ez valami "elrejtettünk egy hibát a képen" típusú játék, ahol a megtaláló díjat kap? Jelentkezem a díjért!:-)

Mert ha ezt a "39-es választási térképes"-izét komolyan gondoltad, akkor itt sz*rom magam össze:-(

ü
bbjnick

Google 2009.06.14. 13:05:01

Ács Ferinek mi a véleménye a témáról?
Mintha őt nem olvastam volna az értekezők között.

Google 2009.06.14. 13:07:31

@Az Olei Hagardom terroristái:

Volt erről szó. Elmondták az izraeliek, milyen kevés vizet fogyasztanak a palesztinok.
Csak azt nem tették hozzá, hogy ők határozzák meg, mennyi áramot, vizet, stb. használhatnak szegény emberek.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.06.15. 10:00:12

@bbjnick:
Semmiképpen ne szard össze magad, rosszul mutatna a Hamvas Összes előtt.

Ez egy ún. "reagálás" KK@TT megjegyzésére, amennyiben ő '39-et hozta analógiának, én meg aszondom, hogy ez elég félrevezető lehet.

Tsók,
Ob

tevevanegypupu 2009.06.15. 10:19:25

Eppen most mondja az izraeli miniszterelnok (Orban baratja es parttarsa(:), hogy nem lenne kifogasuk egy demilitarizalt palesztin allam ellen. Csakhogy ebbe nem tudom belemennek-e..Kulonben ne felejtsuk el, hogy amikor a legkozelebb kerultek - tobbedszerre - a beke lehetosegehez, akkor egy szelsoseges zsido vetett veget a lehetosegnek azzal, hogy meggyilkolta Rabint, a mellette allo Simon Peres nagy szerencsevel uszta meg..
A palesztinok kozul mas arab allamokba sokan mentek dolgozni, miutan Izraelben nem volt lehetoseguk ra. Kuwaitba peldaul sok palesztin mernok es orvos dolgozik.
Izrael teruleten a palesztinok tokeletesen kiszolgaltatottak. Hogy ez miert alakult igy, azt lehet varialni, egy dolog azert biztos: mikor meg lehetoseguk lett volna cselekedni, a tudatlansaguk, iskolazatlansaguk, kapzsisaguk es a kulonbozo nagyhatalmak manipulalasa lehetetlenne tette.

efhábé 2009.06.15. 11:00:18

@Mr Falafel: Ez iszonyatosan durva csúsztatás, nem arról volt szó, hogy nem akartak vagy tudtak államként funkcionálni.
A török birodalom része volt a terület, amit aztán az angolok és franciák kaptak meg.
Az általuk alapított államok sem akartak vagy tudtak előtte államként funkcionálni, hiszen nem voltak elkülönült nemzetek. A nemzeti és állami törekvések nagyjából akkor indultak meg a térségben, amikor a zsidók is kitalálták, hogy ők oda visszamennek, úgyhogy a saját nemzetállami álmaikkal gyakorlatilag egyedül voltak a térségben. A palesztinok nagy szerencsétlensége, hogy a nemzeti gondolat és az önálló állami lét épp akkor született meg, amikor a zsidók erőteljesen szervezkedni kezdtek ott a saját államuk megalapítása érdekében, ezért a palesztin nemzeti gondolat nem fejlődhetett szervesen, hanem egyből valaminek az ellenében kellett megfogalmazni.
Magyarul akkor is kialakult volna a területen egy független palesztin állam, ha oda a zsidók be sem teszik a lábukat, úgyhogy ordas nagy rasszista duma azt mondani, hogy erre a palesztinok képtelenek voltak és úgy kellett nekik Izrael, mint egy pohár víz.

efhábé 2009.06.15. 11:11:28

@nanemúgyvanaz: Belinkeltem feljebb egy topográfiai térképet, érdemes arra is egy pillantást vetni, hol fekszik Ciszjordánia.
Ciszjordánia két földrajzi egységből áll, Júdea és Szamária.
Júdea sivatag, úgy is hívják a területén fekvő sivatagot, júdeai-sivatag. Szamáriában éltek a szamaritánusok, így már rémlik valami? A hegyekben. A topográfiai térképen central mountains néven szerepel.
Azokban a hegyekben, ahol már az ókorban sem voltak fák (nem véletlen, hogy Salamonnak a jeruzsálemi szentély építéséhez Libanonból kellett hozatnia a cédusokat).
Továbbá azon is érdemes eltöprengeni, hogy a '67 előtti határokat miért éppen ZÖLD vonalnak hívják és nem éppen hupikéknek.
Mellesleg a Jeruzsálem melletti erdők mind telepített erdők, van egy kis behúzódás a határvonalban Jeruzsálemnél, ott látszik gyönyörűen a telepített erdő.
De ha elnézel a térképen egy kicsit délre, Izraelnek is van ugyanolyan kopár területe, mint Júdea és Szamária, Negev-sivatagnak hívják, az ország területének legalább a felét kiteszi.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.06.15. 11:11:58

@Oli bácsi:

No, akkor már csak a posztban általad hivatkozot térképet kellene helyesen éretlmezned, ugyanis aligha kérdőjelezed meg vele KKTT analógiáját:

A térképp épp azt mutatja, hogy '39 szélsőjobb pártjai az ország iparosodottabb északi részén, azaz a munkásság körében találtak támogatásra.

efhábé 2009.06.15. 11:17:00

@tevevanegypupu: Az izrael területén élő palesztinokat eleve két nagyobb tömbbe kéne bontani (aztán lehetne még tovább fragmentálni, pl. Ciszjordánia és Gáza, de ennyire nem kéne belemenni), a '67 előtti határokon belül élő izraeli állampolgárságú arabokra és a '67-ben elfoglalt területeken élő arabokra. Az utóbbiak borzasztó körülmények közt élnek és teljesen kiszolgáltatottak az izraelieknek - most biztos antiszemita lettem, mert Izraelt nem lehet bírálni, pedig dehogynem - (meg saját despotáiknak, pl. Gázában vagy Ciszjordánia A- területein), viszont a zöld vonalon belül élő izraeli állampolgárságú arabok helyzete egyáltalán nem rossz.

efhábé 2009.06.15. 11:18:19

@efhábé: önálló állami lét IRÁNTI VÁGY akkor született meg. Kimaradt a szövegből és így erőteljesen félreérthető lett.

tevevanegypupu 2009.06.15. 11:20:14

@Google:
a Jobbik szocialista part, sokkal inkabb Ballik. Hogy mennyire koszonheti letet az mszp-nek azt nem tudni, de ha valoban ugy van, hogy ok tamogattak a megalakulasat, akkor nagyon meglepodhettek azon, mennyire jol sikerult. Valoszinuleg tul jol, nem ilyen lovat akartak.

tevevanegypupu 2009.06.15. 11:30:18

@efhábé:
a legborzasztobb az egeszben az, hogy a palesztinok egymassal sem fernek meg.A hamasz es a fatah vetelkedese legalabb annyira art nekik, raadasul megosztja az arab orszagokat is.
A palesztin teruletekre eroszakkal epitkezo telepesek, a munkanelkuliseg, az embertelen korlatozasok lassan elvezetnek majd megint egy ujabb haboruhoz. Az ember mar kenytelen azt hinni, hogy az izraeli kormany es a palesztin vezetok legnagyobb oromere..

Cypriánus 2009.06.15. 12:16:29

Falafel!
kajmán? az meg mi?
azt hittem a zsidó szinonimája,de míg bennem nincs egy csepp zsidó vér sem ,addig Te nyílt titok, hogy egy öngyűlölő zsidó vagy. hogy idézzek egy találó megjegyzést " azért mert elhagytad Mózes népét avágyott árpádávos karszalagért,még nem kéne mindenkit nemzetárulózni."

bz: elgurulta gyógyszered????
ha Irán és Izreal atomháborút vívna (amúgy nem fog :) ) az több millió embertásrunkhalálát jelentené.Ezzel ennyire közönyös lenni elég nagy taplóság.
egészen közvetlenül: a rádioaktív felhők elérnénk hazánkat valszeg,.

efhábé 2009.06.15. 15:45:51

@tevevanegypupu: Ráadásul a háborún kívül akár egy izraeli polgárháború sem esélytelen a kontrollálhatatlan és szélsőségesen agresszív telepesek miatt. Bár én Izrael helyében adnék nekik 24 órát pakolni, aztán katonaság ki, fal befejez és kezdjen magával, amit akar, amelyik telepes ott maradt. Kaphat palesztin útlevelet, aztán coki.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.15. 17:23:55

@Az Olei Hagardom terroristái:
Maradjunk annyiban, hogy - bár hasonlóan látjuk a világot - másként fogalmazzuk meg szocializációnk diktálta ars poetica-nkat. Ezzel nagy engedményt tettem feléd, lásd be. És itt zárjuk le a vitát. Köszönöm!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.15. 17:29:12

@Cypriánus:
Egy virtuális személyiség is kerülje a hazudozást lehetőleg. A szerepjátszás is csak akkor hiteles, ha a fikció alapja valós tényeken alapszik. Világnézeti szembenállásunk sem ok arra, hogy pitiáner módon hablatyolj. Én személy szerint tisztelem a te intelligenciádat. Azon kevesek közé tartozol, akiket valamilyen formában respetálok. Tartsd ehhez magad, és ne a szellemi éhenkórászoknak kijáró szarkupacot lapátold, ha velem kommunikálsz. Értsd úgy, bármilyen jelzőt, sértést afejemhez vághatsz, csak a töltelék legyen értékelhető. Erre te mindenképpen képes vagy, én leteszem érte a 2 pengőt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.15. 17:35:39

@efhábé:
Azon a területen elszórva éltek zsidó törzsek. Ott nem alakult ki semmi. Természetesen Európában alakult ki minden. Nem felmenteni szeretném Izraelt, csak finoman érzékeltetni, hogy a palesztínok egy semmirekellő, szar népség. És bár kötelező megvédenünk őket, az nem úgy történik, hogy ezért Izraelt lenácizzuk. És bár sazórakoztatónak találom az iráni Mehemed rikácsolását, gynítom, mint dalocskabeli társa, ő sem látott közelről tehenet. Elgondolkodtál valaha azon, hogy a tőkeerős, befolyásos arab országok miért nem szakadnak meg a palesztínok megsegítése érdekében?

Cypriánus 2009.06.15. 17:53:54

rendben Falafel, eddig igyekeztem is kerülni a személyeskedést, csak a nekem szánt számomra értelmezhetetlen megjegyzéstől kissé mérges lettem .
De akkor lécci a jövőben Te se támadj így nekem-inkább az érveimmel vitázz, abból én is bőven tanulhatok.Nem azért mert egy nebántsvirág vagyok, csak kevés értelme van, hisz személyes motivációimat nem ismerheted, ahogy engem sem ismersz . Ha tudni akarod: annó én meg egyetemistaként szélsőjobboldali voltam ....:( hasonló voltam mint Olei, csak sokkal-sokkal szélsőségesebb. Úgyhogy jól tudom miből nem kérek :) .
De azóta katolikus keresztény lettem, és eltelt több mint 10 év....már 1999 óta keresztény (és konzervatív) vagyok, és úgy érzem ez jó és igaz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.16. 13:43:58

@Oli bácsi:

"Ez egy ún. "reagálás" KK@TT megjegyzésére..."

Hacsak úgy nem:-)

ü
bbjnick

efhábé 2009.06.29. 12:33:31

@Mr Falafel: Elszórva zsidó törzsek? A palesztin nemzeteszme kialakulása kapcsán? Uszkve 3000 évet tévedsz az időben.
Amiről én beszélek, az a XIX. sz. vége, XX. sz. eleje (vö. jisuv, Rotschildok földvásárlása, első kibuc megalapítása), ekkor kezdett éledezni a palesztinok között is a nemzeteszme (ref: 1920-as évek, palesztin kongreszus).
Egy csöppet bonyolultabb ám ez a dolog ott két néppel, mint ahogy te azt láttatni szeretnéd, államképtelen, marakodó arabokat felvázoló hozzászólásodban.
És akkor még nem mentünk bele olyan finomságokba, mint a kongresszus hatása az erőszakra, vö. hebroni pogrom, 1923. Mint a világon általában semmi, ez sem fekete-fehér kép, nem redukálható a konfliktus a neokon gonosz tengelye vs. a demokrácia angyalai összecsapásra.
süti beállítások módosítása