Pártpreferenciák: Nem kell félnetek jó lesz
2009. július 03. írta: TuRuL_2k2

Pártpreferenciák: Nem kell félnetek jó lesz

  A közvéleménykutatások nem tudja/nem válaszol kategóriái mindig komoly kockázatot rejthetnek magukban a mérés pontosságát illetően. Kik nem mondják meg, kire szavaznak? Kik azok, akik még örülnek is neki, ha jól megmondhatják?

  A Nézőpont Intézet Reakció számára készített kutatásából sok mindenre fény derül. A fiatalok kevésbé vállalják fel pártválasztásukat, mint az idősebbek, a fideszesek jóval inkább, mint az MSZP vagy a Jobbik szimpatizánsai:

  A magyar demokrácia történetének egyik érdekes és sajátos kérdése, hogy az állampolgárok mennyire hajlandóak felvállalni pártpreferenciájukat, illetve mennyire érzik úgy, hogy amennyiben ismertté válik, hogy melyik párttal szimpatizálnak, akkor hátrányt szenvednek el. A pártállami múltban a politikai vélemény nyílt vállalása, amennyiben nem egyezett a hivatalos irányvonallal, gyakran karriereket és egész életutakat tört ketté. Ezért sokatmondó tény lehet, hogy az épp idén 20 éves magyar demokráciában, a szabad véleménynyilvánítás korszakában a választópolgárok hogyan látják saját helyzetüket ebből a szempontból. A Nézőpont Intézet júniusi kutatása arra kereste a választ, hogyan gondolkodnak a megkérdezettek arról, hogy hátrányosan érinthet-e valakit, ha tudni róla a pártpreferenciáját. Illetve összefügg-e ez a kérdés az életkorral és a pártpreferencia esetében azzal, hogy a válaszadó rejtőzködő vagy bizonytalan szavazó lesz-e inkább.

  A felmérés alapján az összes megkérdezett 40 százaléka egyértelműen hátrányosnak ítéli, ha valakivel kapcsolatban ismert a pártpreferenciája. Figyelemreméltó, hogy korcsoportok alapján teljesen nyilvánvaló az a trend, hogy az életkor előrehaladtával csökken azok aránya, akik szerint hátrányos a nyilvánosan ismert pártpreferencia. Így a fiatalok gondolják leginkább veszélyes, hátrányos dolognak a párthoz tartozás ismertté válását, míg az – elvileg sok negatív tapasztalattal rendelkező – idősek kevésbé.

  A másik összefüggés, amire a pártpreferencia ismertté válásának kérdése rámutat: a bizonytalanok és a rejtőzködők közti különbség. Míg a pártpreferenciájukat titkolók (rejtőzködők) körében magas (51 százalékos) azok aránya, akik hátrányosnak is érzik az ismertté váló pártpreferenciát, addig a bizonytalanok esetében a párt megnevezés hiányának nem ez az elsődleges oka (köztük ez az arány 35 százalék, ami kevesebb, mint a teljes sokaságban). Az ismeretlen pártpreferenciával rendelkezőknek ez a két csoportja tehát ebben a kérdésben is elkülöníthető.

  Az egyes pártok támogatói bázisában is mutatkoznak különbségek: a Fidesz táborában csak 34 százalék gondolja úgy, hogy hátrányt jelenthet az egyén számára, ha ismert, melyik párttal szimpatizál, míg a szocialisták esetében ez 48 százalék, a Jobbik szavazóinál pedig 44 százalék. A Fidesz-bázis esetében érthető, hogy a nyerteshez tartozás érzése, és a várható Fidesz-győzelem miatt sokkal többen vállalják nyíltan a párthoz tartozásukat, míg a szocialistáknál ezzel ellentétes folyamat valószínűsíthető, és egyre többen kerülhetnek át a rejtőzködők közé.

  A Jobbik esete speciális: hosszú ideig nem vállalták fel a szavazók, hogy a Jobbikra szavaznának, az EP-választást követően azonban egyre többen vallották be, hogy valójában Jobbik-szavazók. Ugyanakkor a Jobbik továbbra is politikai „számkivetett”, a szalonképes parlamenti pártokon kívül áll, és így szavazói is az „érinthetetlenek kasztjában” érezhetik magukat, így tapasztalataik alapján sokuk hátrányosnak érzi pártkötődése nyílt felvállalását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr501222548

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.07.03. 10:00:04

Jurtába költözik a JobbikEgy Nagyhódos közelében álló jurtába költözteti pártközpontját a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A Jobbik elnöke, Vona Gábor tegnapi sajtótájékoztatóján jelentette be a hírt, miszerint pártja nem tart igényt puccos kőépületekre,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.03. 07:41:51

Ha a kutatások arra akarnak fényt deríteni, hogy a közvélemény-kutatások miért adnak a választásoktól eltérő eredményeket, akkor valószínűleg az egész felmérés egy ellentmondásra épül. Ha valaki nem árulja el a pártpreferenciáját, akkor a felmérés kérdéseire miért ad valós választ? Amiben rákérdeznek a pártpreferenciára is? Szóval látni akarjuk azt, aminek az a tulajdonsága, hogy nem lehet látni.
Úgyhogy, kedves Turul, ennek a gondolatmenetnek neki kell futni még egyszer legalább.
A közvélemény kutatásakor az emberek egy adott kérdéssorra reagálnak valahogy. A választásokon pedig egyéni döntéseket hoznak a jövőről, ki-ki olyat, amilyet.Két nagyon különböző dolog. Ezeknek a kutatásoknak az illetékessége nem megy túl egy bizonyos ponton. El kéne már felejteni, hogy a társadalmat kiszámítható és modellezhető jelenségként vizsgálják.Ugyanis a társadalom könnyen azt mondja, hogy lófaszt, tudós urak.

Pelso.. 2009.07.03. 08:17:05

@Elpet:

Így van.
Viszont, hányan, de hányan szeretnék a társadalmat pontosan kiszámítható, konfliktusok és reakciók nélküli "jelenséggé" formálni (adóalany+ négyévente egyszer ikszelj, s kuss). A közvélemény kutatások erre megfelelnek, még mindig jelentős befolyásoló szereppel.

Viktus 2009.07.03. 08:55:57

Nálunk teljesen normális itt keleten, ha v.ki Jobbik szavazó :) itt már a szocik a "leprások" ...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.07.03. 09:03:05

ez önmanipuláció.
mármint már lassan azért van közvéleménykutatás, hogy az eredmény befolyásoló tényező legyen.
tök totál felesleges az, hogy van N (N > 4) közvéleménykutató, és ezek egymást váltva jóformán hetente sokkolják a médián keresztül a jónépet.
kapják be.

Szt. Ahanov 2009.07.03. 09:08:49

Azért a parlamenti pártok előtt a "szalonképes" jelzőt nyugodtan idézőjelbe tehették volna. Különben meg tényleg, ki a brét érdekelnek még a közvéleménykutatók, amikor minden "politológus" és "elemző" úgy pislogott a Jobbbik eredményén, meg az MDF bejutásán, mint hal a szatyorban. Nem akarnék arcoskodni, főleg így utólag, de én - csak azzal, hogy nyitott szemmel és füllel jártam-keltem - két dolgot vettem tutira a választás előtt: Hogy a Jobbik a vártnál sokkal nagyobbat fog szakítani és hogy a gyüli besegíti a bajuszkirályt az EP-be. Úgyhogy az elemzők mehetnek a susnyásba.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.07.03. 09:26:27

@Elpet:

>El kéne már felejteni, hogy a társadalmat kiszámítható és modellezhető jelenségként vizsgálják.

Szerintem ez ideologikus túlreagálás. A közvéleménykutatásoknak van értelme, különben mindig csak a választáson szereznénk információt arról, hogy mit gondol a közvélemény a pártokról. A közvéleménykutatók néhány százalékot tévednek, sőt, gyakran egyáltalán nem tévednek, ugyanis nem tévedés az, ha a hibahatáron belüliek az eredmények (hiba úgy olvasni a közvél.kut.-t, mintha az pontszerű becslést adna). Az is természetes, hogy a közvél.kut.k csökkenteni akarják a módszereik pontatlanságát, mint ahogy természetes az is, ha bárki más arra törekszik, hogy a munkája pontosabb legyen. A világon minden modellezhető és kiszámítható egy bizonyos mértékig. Én is modellezhető és kiszámítható vagyok, meg Ön is. Idegenek számára is, ugyanis emberként hasonlóan reagálunk sok mindenre, amire az emberek egyformán szoktak. Ismerőseink számára méginkább kiszámíthatóak vagyunk, nekik még pontosabb a modelljük rólunk. Az övék sem tökéletes, persze, és a saját modellünk sem tökéletes önmagunkról. Mindez nem jelenti, hogy nincs modell vagy nem használható. A "társadalom" egy csomó, részben modellezhető és kiszámítható ember összefoglaló neve. tehát részben modellezhető és kiszámítható.

Másrészt abban igaza van, hogy kevés értelme van a rejtőzködést közvetlenül méricskélni. Ugyanis az "Ön szerint előnytelen, ha ismerik a pártpreferenciáját?" kérdés nem igazán arra irányul, hogy a közvél.kut.-ra adott válaszok tekintetében mérje a rejtőzködést, hanem inkább munkahelyi és lakókörnyezeti szituációkra. Hogy ezek hogyan fordulnak le a közvéleménykutatói kérdésekkel kapcsolatos rejtőzködésre, az igen kérdéses, és azt már pont nem lehet mérni. Pl. bármelyik fideszes minisztériumi bürokrata megerősítheti, hogy nem lenne jó, ha a munkahelyén, ahol szoci főnök és 2002-ben mellé kreált pozícióban egy vagy két eszdéeszes kisfőnök van (akiket esetleg tavaly emeszpésekre cseréltek), hangoztatná a politikai nézeteit. Ez azonban nem jelenti, hogy a Szonda Ipsos elől is titkolja őket.

Sokkal egyszerűbb az, ha többféle kérdést tesznek fel, pl. a Medián szokta ezt csinálni. Kérdezik az embereket a pártpreferenciákról, aztán pedig arról, hogy menjen-e a kormány vagy maradjon, ill. Bajnai vagy Orbán alkalmasabb. Ezekről a pártot nem választók is gyakran nyilatkoznak. Ha pl. a pártot nem választók fele szerint Bajnai alkalmasabb Orbánnál, akkor feltehető, hogy a felük inkább balra húz. Ha pl. a szocik 20%-a szerint kell előrehozott választás és a fideszesek 85%-a szerint, a nem válaszolók körében pedig mondjuk 46% ez az arány, akkor a nem válaszolók körében 60% a szocik vélhető aránya. A sokféle becslés sokféle értéket ad, ezekből pedig a körülbelüli arányokat ki lehet olvasni.

states 2009.07.03. 10:12:09

@Havi Fricska:
Ez most komoly vagy kamu? Már látom is Vonát, amint 2014-ben a választások megnyerése után belovagol a Kossuth térre a lova farkához kötött Lendvai Ildikóval...

irrelevant 2009.07.03. 10:16:35

@states: Halálosan komoly. Nézz utána az MTI-n.

caralho voador 2009.07.03. 10:19:16

blablablabla... Remélem, nem fizettetek ezért.

Xor (törölt) 2009.07.03. 10:31:53

@states: Utána pedig boszorkányégetés lesz, amit az ertéelklub és a tévékettő egyenes adásban közvetít a megmaradásukért cserébe :))

states 2009.07.03. 11:57:07

@otvospeter:
Ez tényleg nagyon gáz. Ha valaki kapcsolatot keres a párttal, akkor annak most lóra kell pattanni? Annak is ha jól értem a túloldalára Csak azt nem tudom, mi lesz a kurucinfóval meg a Jobbik honlapjával, ha a jurtában nem lesz számítógép...

sergei 2009.07.03. 12:13:40

@Viktus: Ezt meg tudom erősíteni én is.

Bell & Sebastian 2009.07.03. 12:32:38

@otvospeter:

Mondja, @csi kolléga Magától kapott idegrohamot tegnap, vagy csak úgy, magától?

Bell & Sebastian 2009.07.03. 12:37:03

@states: @otvospeter: @sergei:

Mit csodálkoznak, a fent leírtakból logikusan következik!

Ki szólítja meg a szappanopera-fanokat?
Az nyer...

reality 2009.07.03. 12:39:00

@sergei: Ja, és még át is estetek a ló túloldalára. Pont olyanok lettetek itt keleten, mint nem is olyan rég a szociszavazók voltak: nagypofájuak és arrogánsak. Milyen is volt az, hogy éreztétek magatokat, és mi lett belőle!? Ezen kellene elgondolkodni.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.07.03. 13:03:06

Ne haragudjatok, de úgy látom a legborzalmasabb dolog mellett mentek el szó nélkül. A fiatalok fosnak legjobban a pártpreferencia bevallásától és a Kádár alatt szocializálódott öregek a legkevésbé? Ez rettenetesen siralmas bizonyítvány.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.07.03. 13:37:44

@Eltiron72: Persze, hogy a fiatalok, hiszen nagy arányban jobbikosok, és az még mindig egy kicsit "illetlen"-nek számít.

Bell & Sebastian 2009.07.03. 15:57:17

@dzsucseharcos:

A konfliktust ott keresném, hogy nem ért egyet apuval és anyuval, olyan: Nem is tudom, mi lenne a jó, tán mégjobb? -érzés.

szpal 2009.07.03. 17:36:56

attól, hogy a pártpreferencia felvállalását úgy általában hátrányosnak ítéli valaki, attól még nem biztos, hogy ő maga a saját pártpreferanciáját nem vállaja. Vagy ha az volt a cél, hogy a jobbikosok sunyiságát bizonyítsátok, nagyon jó kis manipulatív felmérést hoztatok össze, Turul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.03. 18:06:07

"A Nézőpont Intézet Reakció számára készített kutatásából sok mindenre fény derül."

Muhahahahaha!

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.07.03. 18:51:30

az emberek régen az államtól féltek bevallani a preferenciát, ma a barátoktól.

vadasmarha balra 2009.07.03. 22:47:45

Az EP választások elég konkrétan rámutattak a várható pártpreferenciákra.

Thulsa Doom (törölt) 2009.07.03. 23:24:57

Nézőpont Intézet...bruhaha! Fideszes pénzmosoda.

Az meg, hogy a Jobbik szavazói lapítottak, azért álltak egy százalékon tizenöt helyett a választás előtt... na ne röhögtessetek már!

teemur · http://teemur.blog.hu 2009.07.07. 09:01:37

"Figyelemreméltó, hogy korcsoportok alapján teljesen nyilvánvaló az a trend, hogy az életkor előrehaladtával csökken azok aránya, akik szerint hátrányos a nyilvánosan ismert pártpreferencia. Így a fiatalok gondolják leginkább veszélyes, hátrányos dolognak a párthoz tartozás ismertté válását, míg az – elvileg sok negatív tapasztalattal rendelkező – idősek kevésbé."

Ez nem állja meg a helyét. Míg a "hátrányos" válasz mérhetően csökken, a "nem hátrányos" alig növekszik. Ellenben inkább az lehet a helyzet, hogy az idősek annyi negatív tapasztalattal rendelkeznek, hogy már az ilyen, látszólag párthovatartozási szempontból semleges kérdés megválaszolását is potenciálisan hátrányos hatásúnak érzik, a nem válaszoltak a "hátrányos" megnevés csökkenésével arányosan nőnek.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.07.08. 17:51:37

@eugenika: az első állításodra vonatkozó tényeket, adatokat plíz:)

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.07.08. 17:53:52

@eugenika: ja, és a második állításodra vonatkozva is >> kinél állt 1%on a Jobbik a választás előtt?

mcgregor 2009.07.09. 13:29:40

@eugenika: "Az meg, hogy a Jobbik szavazói lapítottak, azért álltak egy százalékon tizenöt helyett a választás előtt... na ne röhögtessetek már!"

Hát először is szerintem a választás előtt már egyik intézet sem mondta, hogy egy százalékon áll a Jobbik, sőt! Másfelől pedig igenis jól láthatóan többen vallják be a Jobbik szimpátiájukat, mióta a párt jól szerepelt az EP-választáson, ezzel kvázi legitimálta magát. Javaslom tanulmányozni a politikai pszichológiát.

mcgregor 2009.07.09. 14:02:39

@eugenika: "Az meg, hogy a Jobbik szavazói lapítottak, azért álltak egy százalékon tizenöt helyett a választás előtt... na ne röhögtessetek már!"

Hát először is szerintem a választás előtt már egyik intézet sem mondta, hogy egy százalékon áll a Jobbik, sőt! Másfelől pedig igenis jól láthatóan többen vallják be a Jobbik szimpátiájukat, mióta a párt jól szerepelt az EP-választáson, ezzel kvázi legitimálta magát. Javaslom tanulmányozni a politikai pszichológiát.

mcgregor 2009.07.09. 14:03:54

@eugenika: "Az meg, hogy a Jobbik szavazói lapítottak, azért álltak egy százalékon tizenöt helyett a választás előtt... na ne röhögtessetek már!"

Hát először is szerintem a választás előtt már egyik intézet sem mondta, hogy egy százalékon áll a Jobbik, sőt! Másfelől pedig igenis jól láthatóan többen vallják be a Jobbik szimpátiájukat, mióta a párt jól szerepelt az EP-választáson, ezzel kvázi legitimálta magát. Javaslom tanulmányozni a politikai pszichológiát.
süti beállítások módosítása