Konzervatív-liberális baloldali
2009. augusztus 12. írta: TuRuL_2k2

Konzervatív-liberális baloldali

  Ha nincs a mai Index-cikk, valószínűleg lemaradok a Népszabadság Online-on a hétvégén megjelent Szigetvári Viktor-interjúról. Kár lett volna. Sok egyéb finomság (MSZP-tagság, történelmi feladat, etc.) mellett talán ez a legérdekesebb rész az interjúban:

NOL: A baloldal megmentéséről beszél, miközben piarista neveltetést kapott, 1998-ban még a Fideszre szavazott, diplomamunkájának konzulense pedig Navracsics Tibor, a Fidesz mostani frakcióvezetője volt. Önmagát konzervatív-liberális értékrendűnek mondja. Ehhez képest 2009-ben belép az MSZP-be.

SZV: Nem dolgoztam volna az MSZP-nek, ha meggyőződésem nem kötne a magyar baloldalhoz. Legyek bár konzervatív-liberális, ha egy országot álmodok magamnak, az egyértelműen közelebb áll az MSZP jobb pillanataiban sugárzott víziójához, mint ahhoz, amit a Fidesz képvisel. A 21. században az úgynevezett baloldaliságról nem üresen szónokolni kell, hanem onnan építkezve kormányzóképes alternatívát mutatni.

  Konzervatív-liberális, magyar baloldali meggyőződéssel? WTF?

  A kormányzóképes alternatíva miféle konzervatív-liberális értékeket mutatott fel az elmúlt bő 7 évben, ami legitimálta Szigetvári szemében saját szerepvállalását? A 13. havi nyugdíjat? A választási kampányra kalibrált ötéves adócsökkentési programot? Az áfa-rendszer opportunista, de legalább jó drága piszkálását? A tüntetők elleni rendőri erőszakot, majd az azt követő minek-mentek-oda vállvonogatást?

  Minden baloldali konzervatív-liberálisnak küldeném Szigetvári pártbeli ajánlója, Wiener György művét: Értekezések a materialista történetfelfogásról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr461304850

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népi írók, urbánusok, konzervatívok, emberek - A Bertalan-rendszer; Erdély 2009.08.14. 10:25:24

1. ábra Most fog elkezdeni bonyolódni a továbbgomb után.  2. ábra   A nép se nem jobb, se nem baloldali. Va...

Trackback: Liberális konzervativizmus 2009.08.13. 12:22:24

A tegnapi Népszabadság terjedelmes interút készített Szigetvári Viktorral, Bajnai gordon egykor volt Fidesz-szavazó kabinetfőnökével. Már eleve egy durva oximoronnal nyit a cikk: „bár magát liberális konzervatív értékrendűnek va...

Trackback: Magyarország kirablása 2009.08.13. 12:18:33

"Az államunk - intézményeivel, költségvetésével, törvényhozásával - átállt a globális tőke oldalára. A magyar kormány tagjai a globális tőke helyi rezidensei, akik a saját tőkeérdekeik mentén mintegy kiszolgálják, előkészítik a terepet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2009.08.14. 14:07:47

@hanyagság: már majdnem azt hittem komolyan gondoltad, amit írtál :D

grat!

hanyagság 2009.08.14. 14:09:42

@Tehetetlen Dodó: A Fidesz saját érdekcsoportjainak szánta szánja a kórházakat jó sok helyen ezért bevetette talpasait...a HOSPINVEST kiválóan üzemeltette az egri hadjárat előtt a többi kórházat...hát most már a Fidesz ott tart hogy mondhatja amit szabad Jupiternek azt nem szabad a kisökörnek...Nem szabad privatizálni kivéve ha a FIDESZ csinálja, csak az a kérdés hogy miért???..a HOSPINVEST zavartalanul és jól üzemléetette kórházakat

heima (törölt) 2009.08.14. 14:09:59

@hanyagság: nem kicsit félreérted, szerintem tölgy nem arra célzott, hogy lenyúlni akarták a kasszát, hanem hogy az e-alappal akarták tömködni máshol a lyukakat. mondjuk a nyugdíjkasszán lévő háromhavi hiányt.

heima (törölt) 2009.08.14. 14:10:59

@hanyagság: olyan kiválóan üzemeltetett, hogy csődbe is ment :D

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 14:11:14

@hanyagság: "a HOSPINVEST zavartalanul és jól üzemléetette kórházakat"
Haha! Értem én a tréfát, csak nem szeretem.

hanyagság 2009.08.14. 14:13:48

@heima: A vizitdíj az egy KORREKT PLUSZFORRÁS volt...az ágyszámcsökkentés célja az volt hogy egyenletesebbé váljon a ZEMBEREK hozzáférése...persze akinek eddig a házától egy villamosmegállóra volt két kórház is és most csak egy lett az harsog és nem érdekli hogy a nyírségben meg a láthatár szélén sincs kórház...a vizitdíj megszüntetése ráadásul Népszavazással barbárság volt...

Google 2009.08.14. 14:14:21

@hanyagság:

A vizitdíj csak a kezdet volt. Követte volna a kórházprivatizáció, és ott jöttek volna a cifrább összegek.
Hanyagság erről megfeledkezni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 14:15:09

@Tehetetlen Dodó:
"Vagyis azt, hogy üzleti csoportok befektetés nélkül az egészségpénztár emlőjén vastag profitot húzzanak le a sokunk által befizetett százmilliárdokból."

Vastag profitot? Muhahahaha! Akkor miert ment tonkre a Hospinvest, mihelyt a terjeszkedeset megallitottak?

A valosag az, hogy a Hospinvest sem tudott csodat csinalni. Abbol a penzbol, amibol nem tud a korhaz a WC-be WC-papirt venni, o se tudott. A Hospinvest egy pilotajatek volt. Amint megkapott egy korhazat, hitelt vett fel a korhaz beveteleire, abbol kicsinositott ezt-azt, majd ujabb korhaz megszerzeseert lobbizott. Lenyegeben a Hospinvest arrol szolt, hogyan lehet hitelbol egeszsegugyi fejlesztest vegrehajtani ugy, hogy az allam nem vesz fel hitelt es a Hospinvestesek kezen rengeteg penz folyik at, amit eltesznek.

Termeszetesen az ilyen nagy otletek mindig ugy vegzodnek, hogy a pilota elszall es a hitel megmarad es leven szo egeszsegugyrol, az allamnak kell kicsengetni a lovet.. Mert azert a befektetok se hulyek. A Hospinvestnek azert adtak hitelt, mert azt gondoltak, ez meg a pilotajatek kezdeti szakasza, amibol nyereseggel lehet kijonni. Tevedtek, a repules sokkal hamarabb vegetert.

hanyagság 2009.08.14. 14:15:39

Sokáig azt hittem hogy a Fidesz mindent tagadása majd oda vezet hogy Ők sem csinálhatnak célszerű reformokat, ...de úgy néz ki ha ugyanazt Ők csinálják az más, ha Ők privatizélnek az más ld 12 állami gazdaság stb...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 14:16:04

@hanyagság: az eü pénztárak kb. 6-t kivihették működési költség címen, az állítólag mostani 1,5% helyett.
És akkor még ehhez adjuk hozzá, hogy milyen csókosoknak juttattak volna megrendeléseket, mint 1998 előtt, mennyi csoroghatott volna vissza ide-oda ezekből (pártpénztárba, médiába, magánvagyonba). (Ha emlékszik, a szocik uralta EÜ pénztár botrányai volt tele az ország, amíg a fidesz antidemokratikusan haza nem zavarta az egész bagázst.)
A Hospinvestről van némi tudásom.

Maga Ferkó fizetését említi, erre mások azt, hogy 200 mrd HUF-ra becsülik az 5 éve alatt összetolt vagyonát.

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 14:16:30

@Google: Így van. Ezt az egész folyamatot torpedózta meg hálistennek a népszavazás.
A sokszáz milliárdos kassza lerablását.
Amit megátalkodott hülyék és tudatos gazemberek még mindig "reform" néven emlegetnek.
Mily eufémia.

hanyagság 2009.08.14. 14:18:44

@Doomhammer: Hosszú ez és nem ilyen egyszerű...mert ha így lenne akkor miért nem szocializmust építünk hiszen amikor kimentek a ruszkik senki sem parancsolt ránk hogy térjünk át a kapitalizmusra és mégis áttértünk...

heima (törölt) 2009.08.14. 14:19:58

@hanyagság: az még mindig nem érvelés, hogy ÜVÖLTVE ismételgeted a kormányzati propagandát. Olyan mondatokat én is tudok írni, h: A vizitdíj az NEM volt egy KORREKT PLUSZFORRÁS.

Az meg alap településszerkezeti tény, hogy egy nagyvárosban jobb a szolgáltatások hozzáférése, mint mucsán.

Az egészségügyi ellátórendszer átalakítás nyilván szükséges, viszont idő- és költségigényes folyamat, ami meglehetősen nagy mikromenedzsment tehetséget is megkíván.

ezzel szemben a gyurcsány-kormány ezen a címen leépíteni, bezárni, felszámolni, feladatot ellátatlanul, szerencsétlen mentálisan beteg embereket egy kétmilliós város köztereire ráengedni tudott. MÉSZÁROSOK, nem reformerek.

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 14:20:02

@Doomhammer: Ez nem mond ellent annak, amit írtam. A lényeg mindig az, hogy nulla befektetéssel rátelepedni egy működő rendszerre és profitot lehúzni belőle. Hogy ez vastag vagy vékony, esete válogatja. Én biztos meg tudnék élni egy évtizedig abból, amit ezek pár hónap alatt lehúztak. A többi meg legyen a csődgondnok problémája.

hanyagság 2009.08.14. 14:21:34

Jó pár hazugság van ezekkel kapcsolatban is ilyen volt a több-biztosítós rendszer sulykolása...EGY KOCKÁZATKÖZÖSSÉG LETT VOLNA....

heima (törölt) 2009.08.14. 14:22:06

@hanyagság: hinni Jézusban kell, itt inkább az agy használata javasolt. már ha van olyanod.

ferdítések, csúsztatások elkerülése pedig különösen javalt.

heima (törölt) 2009.08.14. 14:23:23

@hanyagság: EGY KOCKÁZATKÖZÖSSÉG EGY KÁOSZ EGY SZDSZ

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 14:23:39

@hanyagság: Ugyanaz a parasztvakítás, ugyanazzal a céllal: hogy bizonyos csoportok jól fizető szervezeteken kerezstül csapolhasság meg a közösségi vagyont.

hanyagság 2009.08.14. 14:23:56

@heima: Ha nem látod, hogy mucsán is emberek élnek akiknek ugyanolyan joguk van a minimális ellátáshoz akkor ennyi...az üvöltés kitételed is érdekes...ennyi

hanyagság 2009.08.14. 14:25:54

Nem ugyanaz a parasztvakítás..mert nem szabad privatizálni, kivéve ha az én klientúrám privatizél...

heima (törölt) 2009.08.14. 14:26:52

@hanyagság: mondom csúsztatás ellenjavalt, senki nem mondta, hogy nem jár mucsán az alapellátás, hanem azt, hogy nem lehet egy kisfalvas környékre ugyanolyan jó ellátást szervezni mint egy sűrűn lakott nagyvárosra, ez természetes különbség.

Btw nem látom az új szabolcsi kórházak tömegét, de még a tervüket se.

heima (törölt) 2009.08.14. 14:29:58

@hanyagság: nagyon szépen adod a propagandát, de ettől sajnos még mindig nem lesz igaz, nem teljes, kizárólagos állami tulajdont akar a fidesz.

hogy te mégis ezt hazudot kéz a kézben a kormánnyal, ez az mutatja, hogy tényleg leszarod az egészségügyet, és hazugságok terjesztésével gáncsold a jövőbeni reformok lehetőségét csak azért, mert nektek kurvára nem sikerült.

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 14:35:35

@hanyagság: Megint mellékvágányra csúszol. A Fidesz álláspontja elég világos: nincs kizárva a magántőke, aki akar, csináljon magánkórházat, vagy amit akar. De tegyen bele pénzt, ne a meglévő csecsre akarjon ráakaszkodni, mint valami zöldségnepper.
Vagy Hospinvest.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 14:44:30

@Tehetetlen Dodó: Az eü kassza egy, az állami szuverenitás segítségével előállított monopóliumon alapul.
Nem léphetsz ki belőle, itt az APEH vág fültövön, ha megpróbálod.
Telki mutatja mekkora üzlet az eü piaci alapon. Jobb az, ha az APEH szedi el a pénzt, és a managerek okosan beosztják nekünk.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.08.14. 14:48:47

Tehénmintás! Párducmintás! Tigriscsíkos!

Mi van itt, időutazás? Miközben arról szólnak a hírek, hogy a Hospinvest hány száz milliós közüzemi tartozást hagyott maga után . )

heima (törölt) 2009.08.14. 14:57:09

@gloire: erről csak a fidesz hadai tehetnek, lefogták a pénzügyes kezét amikor utalni akarta a szállítói számlákat!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 15:22:10

@hanyagság:
"mert ha így lenne akkor miért nem szocializmust építünk"

Ideje lenne uzleti alapra helyezni a rendorseget es a birosagokat is. Hat kapitalizmust epitunk, nem? Aki tobbet fizet, azt vedjek a rendorok es az indithasson pert.

Valami baj van?

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 15:27:21

@Doomhammer: A rendvédelem már kvázi üzleti alapon működik, leszámítva azt a pár készenléti egységet, amelyeknek az ellenzéki felvonulók fenyítése a feladata.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 15:28:43

@Doomhammer: "Aki tobbet fizet, azt vedjek a rendorok es az indithasson pert."
Mondjuk ez már most is így van - magán biztonsági szolgálatok, távfelügyeletek, ügyvédek.

heima (törölt) 2009.08.14. 15:30:22

@tölgy: na de akkor nincs teendő, a kapitalista egészségügy is megszületett, van magánbiztosítás meg magánkórház is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 15:32:29

@Tehetetlen Dodó:
"A rendvédelem már kvázi üzleti alapon működik, "

Akkor ez a privatizacio is sikerrel jart. Hanyagsag user orulhet.

De vajon orul?

elfelejtette 2009.08.14. 15:45:33

@hanyagság: 12 allami gazdasag kontra MOL es reterpribvatizacio, vagy mondjuk vegyunk regebbi peldat, az energia vagy bankszektoret, azert a ketto nem ugyanaz. Szerintem nem egy, hanem ketto nagysagrendi kulonbseg van. Persze ha teneked az egyetlen celod az, hogy gyoztesen hozd ki a baloldalt a vitabol, akkor igen, a Fidesz alatt is privatizaltak, meg biztos fognak is. De hogy az MSZP nem nyer 2010-ben, az is hot ziher.

elfelejtette 2009.08.14. 15:48:15

@heima: Attol fugg, mit nevezunk korrektnek. En inkabb tartom jarhato utnak az onresz bevezeteset az egeszsegugyben, mint az SZDSZ-es maganbiztositos modellt. Az MSZP felemas konstrukcioja szot sem erdemel, csak egy politikai takolmany volt.

elfelejtette 2009.08.14. 15:49:19

@elfelejtette: "reterpribvatizacio, "

"repterprivatizacio" akart lenni, megha nem is latszik.

tewton 2009.08.14. 15:49:44

@Doomhammer:
"Ideje lenne uzleti alapra helyezni a rendorseget es a birosagokat is. Hat kapitalizmust epitunk, nem? Aki tobbet fizet, azt vedjek a rendorok es az indithasson pert."

Igen, a Haladás és a Piac ezt követeli, és én is.
Csak miért jönnek mindig azzal, hogy korrupció így, korrupció úgy. A Korrupció a Haladás eszköze.

bz249 2009.08.14. 15:52:38

@tewton: a Korrupció biztosítja, hogy a Szolgáltatást igénybe vevők érzékeljék, hogy nem a végtelen vagyonú állambácsi csinálja meg a dolgokat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.08.14. 15:54:22

@tewton: Képzeljük el úgy a korrupciót, mint a természetes kiválasztódást. Az okosabb, erősebb, hatékonyabb győz, a butább, gyengébb és ócskább pedig veszít. Ez teljesen haladó és meritokratikus dolog, szerintem Árpinak, Mikinek és Jancsinak is nagyon tetszene.

heima (törölt) 2009.08.14. 16:06:50

@elfelejtette: én korrektnek a korrekt dolgokat hívom. az mszpt, szdszt és a hülyeségeiket, kormányzóképességüket pl soha nem hívnám korrektnek.

elfelejtette 2009.08.14. 16:09:16

@heima: A vizitdijrol volt szo, nem az mszprol vagy az szdsz-rol. Hidd el, cseppet sem sajnalom oket, sot orulok, hogy kaptak egy nagy maflast 2008-ban.

heima (törölt) 2009.08.14. 16:11:28

@elfelejtette: hát igen, ezt kollégának is jelezd, feltűnően kerüli az érveket:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 16:12:33

@tewton:
"A Korrupció a Haladás eszköze. "

Ezt a k-betus szot hagyjuk, igaztalan befeketitokampany aldozata lett.

A penz az ero, ami a Haladast mozgatja. Mindenki azonnal muvelodjon ki az elo penz elmeletebol!
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/07/dolgok-ertelme.html

elfelejtette 2009.08.14. 16:14:28

@Doomhammer: Ki ez a "Kovátsch Gamma Bertalan"? Csak nem Worluk, alneven?

elfelejtette 2009.08.14. 16:21:25

@heima: Szoval nem tudja senkise.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 16:25:46

@elfelejtette: akik a KGB-vel aki találkoztak, sosem élték túl.

bz249 2009.08.14. 16:26:11

@elfelejtette: Doomnak volt vele még valami konfliktusa őt kérdezze...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 16:29:56

@bz249:
@elfelejtette:
KGB egy bertollnok, allitolag a mai napig Gyurcsany penzeli. De igazabol barmit megir, amiert penzt kap. A Fidesz nem hajlando neki fizetni, ezert oket utalja.

KGB-t az interneten szokta hasznalni, nyomtatott sajtoba mas neveken ir.

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 16:50:52

@Doomhammer: A "Gamma" szónak van köze Huxleyhoz? Némi önismerettel harmadrangú beosztás...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.14. 16:54:22

Még mindig érnek meglepetések. Nem is sejtettem volna, hogy vannak emberek, akik nem sajnálják az időt és a fáradságot arra, hogy a Gyurcsány-adminisztráció balsikerű politizálását igyekezzenek utólag fényezgetni. Teszik ezt a talán legelbaszottabb és leginkább hamvába holt egészségügyi rendszerátalakítási ügy kapcsán, ami egyszerűen dugába dőlt; leginkább azért, mert a saját tábor támogatását sem tudták megszerezni hozzá. Lassan elfelejtenénk, ha nem lenne ez a szellemidézősdi. Az egészségügy pedig érdekes mód továbbra is működik.

A szocialista apológiának ez a két fő vonala: a Bokros-csomag és az egészségügyi reformnak nevezett agyrém.
A Bokros-csomag megvalósult. Ami ezt követően történt, és pozitív értelmezése van, azt oksági kapcsolatba vonják vele. Ugyanez történik az egészségügyi rendszerátalakítással: mivel nem valósult meg, legendákat gyártanak róla, és életünk minden hiányáért és kínjáért annak meghiúsulását teszik felelőssé.
Ugyanaz a nívótlan félrevezetés működik mindkét esetben: az időrendiséget önkényesen oksági kapcsolattá minősítik.
Ezt a módszert jól ismerjük már. Hogy mi ad neki jelen helyzetben aktualitást, azt nem teljesen értem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 16:54:39

@Tehetetlen Dodó:
Kutatasaim eredmenye szerint csupan egy magyarban kevesbe hasznalt szo. Pont, mint a W betu a betuk kozott.

Vannak elmeletek, melyek szerint KGB igazabol Tota W. Arpi. Sem megerositeni, sem cafolni nem tudom ezeket. Akar igaz is lehet.

bz249 2009.08.14. 17:01:01

@Doomhammer: Árpi KGB-n keresztül juttatja el a fogyasztókhoz a vállalhatatlannak ítélt üzeneteit?

Nem lehetetlen, de van ennyire ravaszul konspiráló ez az Árpi?

Tehetetlen Dodó 2009.08.14. 17:01:13

@Doomhammer: Csak mert a Szép új világban a Gamma-plusz kategóriába tartoztak például a portások és más efféle intellektusok...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.14. 17:02:32

@Doomhammer:

Vannak elképzelések arra nézvést, hogy Kovátsch Gamma Bertalan milyen álneveken publikál még a webes nyilvánosság előtt. Ezt firtatni azonban annyira veszedelmes dolog, hogy még a legelszántabbak is visszariadnak tőle, mérlegelve egy leleplezés következményeit.

bz249 2009.08.14. 17:04:20

@Tehetetlen Dodó: ez illik Árpira és KGB-re is, nagy hangjuk is van hozzá

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 17:04:30

@bz249:
"Nem lehetetlen, de van ennyire ravaszul konspiráló ez az Árpi? "

Nem kerdes, hogy van itt egy magasabb szintu szervezet, ami ezt koordinalja.

Felve irom le, hogy a Moszad szakertoje az ilyen akcioknak.

bz249 2009.08.14. 17:08:31

@Doomhammer: a zsidók a katpol.blog.hu szerint szerveztek egy internetes trollhadosztályt, de ezt csak mostanában.

katpol.blog.hu/2009/07/13/knn_kis_hirek_a_nagyvilagbol

Vagy TWÁ-KGB lett volna a prototípusa, a kísérleti fázis?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 17:22:02

@Tehetetlen Dodó: az, egy Gamma-alsó kategóriás beszivárgó. Szokott zavart kelteni Bolgár és Csintalan úr műsoraiban is.

Téglagyári Megálló 2009.08.14. 17:50:26

@Doomhammer:

És ehhez a sanda célzáshoz mit szól?

"KGB-nek már régóta itt volt a helye. Tényleg családokat fordított szeme, barátok fordultak egymás ellen, gyerek lázadt apja és anyja ellen KGB írásai nyomán.
Azt kihagyta, hogy valamiért ékezet nélkül szeret írni, és mindig Londonról meg Surrey-ről hablatyol."

bz249 2009.08.14. 17:52:41

"Azt kihagyta, hogy valamiért ékezet nélkül szeret írni, és mindig Londonról meg Surrey-ről hablatyol."

London egy rohadt nagy város tizenkétmillió lakóval. Ezzel nem jutottunk közelebb a megoldáshoz.

Téglagyári Megálló 2009.08.14. 18:03:21

@bz249:

No de ki az, aki ide ékezet nélkül szokott írni Albionból?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 18:04:45

@Téglagyári Megálló:
Maga. Maga vagy KGB szemelyesen, vagy egy segitoje.

Lebukott. Vonuljon ki a kozeletbol.

bz249 2009.08.14. 18:07:17

@Téglagyári Megálló: most úgy néz rám, mintha én lennék... pedig használok ékezeteket és Észak-Rajna Vesztfáliából írok.

Téglagyári Megálló 2009.08.14. 18:10:49

@Doomhammer:

Én már rég megtettem, ezért írok a Reakció blogra. A Köz nem ismer engem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.14. 18:12:38

@bz249:
A vak is latja, hogy Teglagyari Megallo magarol akarja elterelni a figyelmet azzal, hogy bz249-et vadolja. A legjobb vedekezes a tamadas. Ugye, Teglagyari Megallo? Vagy szolitsalak a tobbi alneveden? Tota W. Arpad? Szigetvari Viktor?

Sulyos a bukasod, provokatorkam.

tewton 2009.08.14. 18:14:26

@Téglagyári Megálló:
nem bizonyitek, ekezet nelkul nem nehez irni, gyakorlat kerdese. Egy elitnek legalabbis.

Téglagyári Megálló 2009.08.14. 18:16:46

@bz249:

Olyan ország nem is létezik, maga ezt módosult tudatállapotban találta ki. Azt is vegye tudomásul, hogy a Föld lapos.

bz249 2009.08.14. 18:21:48

@Téglagyári Megálló: jó anyag mi, még két feles és Gyurcsányt is képes leszek védeni... csak sokkal színvonalasabban, mint a baloldali trollok.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.14. 18:25:25

Még hogy London, Surrey!
Lószart, Mama!

KGB Terézvárosból nyomja, az a baloldali ellenállás központja.

www.mno.hu/portal/656472

tewton 2009.08.14. 18:31:39

@Téglagyári Megálló:
KGB a múltkor nem csatornahajózni volt?
igen vagy nem?
és ki szokott a haladó baloldalból csatornahajózni?

KGB vagy gyf, vagy közvetlenül tőle kapja az utasításokat a csatornahajózás közben.

Téglagyári Megálló 2009.08.14. 18:35:30

@tölgy:

a fenti mondatokat Magától idéztem. kezd maga is gyanús lenni.

bz249 2009.08.14. 18:39:19

Látják így kell konspirálni, az Őrnagyra még senki nem gyanakodott.

Google 2009.08.14. 19:07:56

@Téglagyári Megálló:

De Tirpákiában fel-felbukkan, legalábbis azt beszélik. Látni vélik.
Őrnagy inkább Szigetváry Viktort alakítja, és nem KGB-t.
De aztán ki tudja, ki tud eligazodni a sok fokozat között?

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.08.14. 19:30:13

ez meg a nap mondata:

"A kisrészvényesek a Magyar Telekom 2009. június 29-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését, valamint két leányvállalat társaságba olvadását követően a társaságban részvényesként részt venni nem kívánó részvényesekkel való elszámolást, és az ezen elszámolás alapján megállapított nyitó vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetet jóváhagyó közgyűlési határozatok végrehajtásának ideiglenes felfüggesztését kérte a bíróságtól."

Google 2009.08.14. 19:33:31

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t:

Melegnek meleg van, az látszik.
De még nincs este.
Viszont: eljött az ő idejük.

tewton 2009.08.14. 19:59:57

a konzervativ liberális szocialista olyan lehet, mint a zen-buddhista Televízió férfi bemondónője. Vagy nem?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.14. 20:18:01

@tewton:

Akinek a magassága 171 centi uszkve.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.15. 09:13:21

A csúszó leértékelés és a vámpótlék értékeléséhez még néhány adalék.

Az exportáló - akár hazai, akár külföldi, bár ezek reálisan külföldi cégek voltak túlnyomórészt - cégek tulajdonosai és vezetői számára óriási lehetőség volt a csúszó leértékelés. Forintértékben folyamatosan növekvő árbevétellel számolhattak, míg béremelést csak spéttel, következő január elején adtak. A bérköltségek és az árbevétel közt folyamatosan nőtt a különbség, ebből óriásit lehetett kaszálni az alkalmazottak rovására. Ezt tessék összevetni a nyugdíjasok 19e Ft-jával, akár egy főre vetítve, akár tömegében.
Az évenkénti 20-30% infláció és évenkénti béremelés személyzeti vonalon is iszonyú fegyvert adott vállalati menedzsment kezébe. Az addigi, sokszor nivellált bértáblákat hihetetlenül szét lehetett húzni, mivel a béremeléshez rendelkezésre állt a fedezet, ám azt differenciálni lehetett, méghozzá erősen. Nem kellett embereknek felmondani (privatizált cégeknél sok helyen voltak jogfolytonos régi munkaviszonyok): sokszor elég volt egy béremelésből kihagyni valakit, elment magától, vagy éhbérért dolgozott tovább. A menedzsment óriási bérkülönbségeket hozhatott létre költségnövekedés nélkül. Az inflációkövető béremelésre semmi nem kötelezte a cégeket. Kemény világ volt, egy olyan baloldali kormány idején, amely hivatalból alkalmazott-párti kellett volna legyen.
A vámpótlék nem kedvezett a műszaki fejlődésnek sem, akadályozta a legújabb technológia behozatalát. Sok nyugat-európai roncsüzem Magyarországra telepítése köthető ehhez az időszakhoz. Halkan teszem hozzá, hogy esetenként még ez is műszaki fejlődést jelentett, ám meghagyott bennünket a szokásos harmad-negyedvonali szállítói szinten. Együtt azzal, hogy az ilyen üzemek fájdalommentesen telepíthetőek egy-két országgal keletebbre.
Nem egyszerű mérleget vonni erről az időszakról. Én nem szerettem, mert egyértelműen a magyar érdekek alárendeléséről szólt, amire volt persze magyarázat, ám semmi jel nem utalt arra, hogy az akkori hatalom ezen a gyakorlaton túl kívánt volna lépni, ha a helyzet úgy hozza.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.18. 19:21:46

@heima:

(jó az az árokásó blog, tisztán kiderül belőle, hogy a "nemzeti oldal" pár csúnya bácsi kivételével nem ás árkot, bezzeg a ballibák, na azok folyton-folyvást. Már ha az alakok nagyjából 4:1 arányát nézem.)

Mellesleg kiszálltam a vitából, mint gondolom észrevehető volt. Részben beteg vagyok, részben mert amikor az utolsó csörték után kis pihenést követően visszanéztem, a törzsközönség ismét elrettentett.

szori.

heima (törölt) 2009.08.18. 19:32:20

@mavo: hát nézz oda, köcsög bloggerek nem figyeltek hogy 50-50% aránnyal dolgozzanak! botrány bazdmeg.

Tehetetlen Dodó 2009.08.18. 20:38:30

@mavo: Biztos mindenki észrevette.

teknős 2009.08.18. 23:27:05

@mavo: Pedig alapvető dolgokat tudhattunk meg tőled. Pl. az elelnzék felelős a kormányzásért, mint azt Vágó úr is "szoktavolt" hangztatni.Nem is értem miért akar mindenki kormányra kerülni...

A másik, hogy távozásod után akadt egy szem vitéz, aki átvette a helyedet a szorosban...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.20. 01:56:38

@teknős:

most azon túl, hogy bunkó vagy, és persze egy elbaszottul szar gondolatolvasó, sokat nem tudtam meg.

@heima:

ó, persze, lehet így is interpretálni. Meg lehetne úgy is, vicces, hogy a tényleg meggyőző 4:1 mellé oda mered írni, hogy "mé, 50-50-et vártá, kikköccsög", mintha pl. 6:4 lett volna az arány, vagy hasonló. Hát nem. A 4:1 és az 5:5 közt van néhány fokozat.

Ha csak az árokásó blogra hagyatkozunk, akkor a gonosz ballibák napszámban ásnak mind, a nemzeti oldalon meg van pár srác, aki a kelleténél keményebben fogalmaz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.08.20. 09:44:09

@mavo:

Mutass már, légy szíves egy olyan baloldali szellemi közösséget, ahol baloldali közéleti személyiségeket tűznek tollhegyre. És az 50% körüli sáv szélességéről ne is ejtsünk szót.

A baloldal belső kritikája miként működik?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.20. 11:54:18

@Elpet:
A magyar baloldalt azok a vidéki emberek jelentik, akik nosztalgiából a szocikra szavaznak. Amit te magyar baloldalként aposztrofálsz, az sem nem baloldal, sem nem magyar. Inkább egy világuralmi törekvésektől súlyosan fertőzött, elfajzott népcsoport, amelyik nem rendelkezik emberi léptékű morális értékrenddel, akiknek a szemében minden kívülálló eltaposandó féreg csupán. Ezektől azt várni, hogy egy alantas lény kedvéért a fajtájukbelit elítélik, hiábavalóság.

heima (törölt) 2009.08.20. 13:21:01

@mavo: "Ha csak az árokásó blogra hagyatkozunk, akkor a gonosz ballibák napszámban ásnak mind, a nemzeti oldalon meg van pár srác, aki a kelleténél keményebben fogalmaz."

és tudod mi a kurva meglepő? hogy tényleg így van :)

vagy szerinted a véletlennek köszönhető, hogy a balliberális elit oda juttatta az országot, ahová?

heima (törölt) 2009.08.20. 13:25:52

@mavo: meg az fel se merült, hogy véletlenül sem álPC arányok számításával foglalkoznak ott a bloggerek, hanem mondjuk blogolnak?

jah és mond, kit hiányolsz az árokásóról, úgy mégis?
süti beállítások módosítása