Ozora: a területenkívüli fesztivál
2009. augusztus 18. írta: TuRuL_2k2

Ozora: a területenkívüli fesztivál

  Welcome to Paradise - fogad a felirat, miután a Kunság Volán klasszikus Ikarusa végigrodeózta a Simontornya-Dádpuszta etapot. (Dádpuszta, nem pedig Dábpuszta, hiába hangzana bármennyire jól, és hiába ragaszkodik ehhez a változathoz annyira a Kultúra.hu tavalyi írása.) Budapestről pusztaszabolcsi átszállással lehet eljutni vonattal Simontornyára, ahonnan a különbusz indul. Nem tudom, hogy van-e valami köze Ozorához, de egyedül Pusztaszabolcsnál mondja be a vonat utastájékoztatója angolul is, merre járunk: „Next station Pusztaszabolcs, next station Pusztaszabolcs. Open the door right.”

  A pusztaszabolcsi állomáson az egyik vonatból harmincas-negyvenes nő nézi a tucatnyi leszálló fiatalt, s jó hangosan szól oda barátnőjének: „El kéne menni, találni hapsikat, jó drogosokat.” A környéken többnyire tudnak az ozorai goafesztiválról, bár az a lakott területtől távol esik, így sokat nem látnak belőle. Néhányan dolgoznak ott, és persze találkoznak az érkező-távozó fesztiválozókkal. Ozora (O.Z.O.R.A.) neve amúgy itthon a legtöbb embernek semmit sem mond, általában első hallásra azt sem tudják, hogy Magyarországon van - én is talán tavaly hallottam róla először. A közönség többségében külföldiekből áll, legalább tízezren fordulnak meg egy-egy évben az országhatáron túlról a fesztiválon. Először 1999-ben, a napfogyatkozás idején rendeztek itt partit, Solipse néven, mintegy 30 ezer résztvevővel, ami azóta is a goa szcéna egyik legnevezetesebb eseménye. Aztán öt évvel később összehoztak egy emlékfesztivált, amit azóta minden évben megismételnek. Ez Ozora.

  A mainstream médiában sem sokat hallani Ozoráról, idén egyetlen tudósítással találkoztam csak, ami a Hvg.hun jelent meg. Ez is inkább PR-valami, mint valódi riport, a kedvencem a következő mondat: „A partizás biztonságát szolgálja a drogprevenciós sátor, ahol a napon gyakran túlhevülő táncolókat vízzel, jó szóval és hasznos tanácsokkal látják el, a bulizás kockázatát mérséklendő.” A legkomolyabb drogprevenciós erőfeszítés, amivel találkoztam, ennyiből állt:

  De vissza az érkezéshez: a bejáratnál a jegyet szépen tervezett textilkarszalagra cserélik (ami magasan veri a Sziget hasonló, heti karszalagjának kivitelét), adnak egy szemeteszsákot és egy csikkgyűjtőt. Mire lepakolunk, és besétálunk a partiknak otthont adó völgybe, már jócskán besötétedik. Mindenhol élénk színű gombák és egyéb díszletek világítanak, a fő tánctér fölött óriási emberalakok villódznak. A zene kifejezetten darálós, késő este általában ilyen szokott lenni. Más fesztiválokkal ellentétben itt nem az éjjeli időszak a csúcsüzem: éjfél után rendszerint kevesebben táncolnak, mint másnap kora délután - inkább alszanak. A dj-k és live actek este 8-9-től másnap délután 5-ig váltják egymást. A legnagyobb nevek vagy koraeste lépnek fel, nyitásként, vagy késő délután ők zárják az adott line-upot.

  A nagy, színes vásznakkal árnyékolt tánctér mellett még egy zenés helyszín van, a chilloutként üzemelő cirkuszi sátor. Itt éjjel-nappal megy a zene, néhányan táncolnak, mások alszanak vagy éppen csak heverésznek.

  Az étel- és frissítő-kínálat egyrészt a szokásos magyar kürtőskalács-hamburger tengelyen mozog, másrészt sok a mindenféle indiai-ázsiai konyha. A ruházati és egyéb árusok kínálatát aztán már teljesen az ázsiai és spirituális biszbaszok dominálják. Euróval és forinttal is lehet fizetni mindenhol, bár sok helyen csak euróban van feltüntetve az ár. Rendszerint jobban jár, aki forinttal fizet: az italokat árusító, nagy, nádtetős házakban például másfélszer-kétszer annyiba kerül valami, ha euróban számítják. Az egyik kivétel az olasz srácok által üzemeltetett pizzéria, ahol 1500 HUF/5 EUR áron tökéletes, a nápolyi pizzákkal simán versenyképes ételt kapni. A főnök azt ígéri, jövőre kétszer ekkora helyet bérelnek és kétszer ennyi embert hoz el az otthoni kommunából.

  Az egész kavalkádnak olyan a hangulata, mintha néhány napra a puszta területenkívüli státuszt kapott volna a Magyar Köztársaságtól: nincsenek APEH- és ÁNTSZ-ellenőrök, rendőrök meg pláne nincsenek. Egy hasonló méretű rendezvényen Izom Tibornak és kollégáinak kellene rendet vágni a magukról megfeledkező, agresszív ekikatonák között, itt azonban teljes a béke: nem is látni biztonsági őrt a fő tánctér százméteres körzetében, s máshol is csak elvétve. Szerdától szombatig a szeméthelyzet is üdítő más fesztiválokhoz képest, az emberek nem dobálják el, összeszedik, satöbbi. Szombaton és vasárnap már kevésbé idilli a kép, de még mindig elviselhető a helyzet.

  Szálláshely korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre a szomszédos dombokon és völgyekben. Nagy kincs a csend, az árnyék és a vízszintes, az első éjszaka folyton arra ébredek, hogy gurulok/csúszok lefelé a domboldalban. A legjobbak a hidegvizes, egymástól nádfallal elválasztott zuhanyzók a szabad ég alatt. A délelőtti és az esti csúcsban húsz-harminc percet is várni kell a fürdési lehetőségre, addig is lehet nézegetni a szomszédos istálló falára applikált, mosolygó holdat.

  A zenék közül számomra outsiderként elsősorban a sztárfellépők voltak értelmezhetők. A legjobban Shpongle formáció élő, ambientes fellépése tetszett szombat este (az előző napot a csapat alapembere, Hallucinogen még jóval keményebb hangzással zárta):

   P.s.: Időközben az Indexre is felkerül egy sajátos Ozora-videó. Nagyon jól sikerült darab, bár a hangulata szerintem erősen eltér a fesztiválétól:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr781314031

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Darwin-díjas Ozora 2012.08.15. 16:37:17

„Ozora is a drug supermarket″ Idén a szokásos goás arcok mellett néhány száz rendőr és egyéb hivatalos személy is tiszteletét tette Ozorán. Most megy a nagy csodálkozás meg szörnyülködés, pedig nem kellett különösebben nagy kombinátornak lenni ahhoz...

Trackback: A Darwin-díjas Ozora 2012.08.15. 16:37:17

„Ozora is a drug supermarket″ Idén a szokásos goás arcok mellett néhány száz rendőr és egyéb hivatalos személy is tiszteletét tette Ozorán. Most megy a nagy csodálkozás meg szörnyülködés, pedig nem kellett különösebben nagy kombinátornak lenni ahhoz...

Trackback: Partyk népe - Ozora 2009.08.20. 20:45:59

Megvolt, jó volt. Hétfőn jöttünk haza. Kedden munkahelyen még kissé szedett vedett állapotomban, jól eső örömöt okoz, hogy az Index címlapján meglátom a videót. Megpróbálkozom, de a munkahelyi neten egy ideje leblokkolták a videóstreaminget.Aztán a Rea...

Trackback: OZORA, hat nap transzban! 2009.08.18. 13:17:04

Idén közel 20 ezren látogattak el Közép-Európa legnagyobb goafesztiváljára, Magyarországra, Ozorára.    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2009.08.18. 14:04:00

Az első ozorai buliról onnan tudtam, hogy Őriszentpéteren felvettem két stoppoló szlovén srácot. Hogy jutnak el Ozorára? Hát, nincs közel. Én BSzepezdre mentem, addig elvittem őket. Közben nagyvonalakban elmondták, hogy buli lesz ott és akkor a napfogyatkozás idején.

Azért örülök, hogy többen rápirítottak a posztolóra - nem hallottam Ozoráról - miatt.

Karma · http://karma.blog.hu 2009.08.18. 14:04:37

Ozora nagyon jó, de pont nem igaz amit írsz. Idén ELŐSZÖR szinte minden nap voltak APEH és ÁNTSZ ellenőrök, egy csomóan nem tudtak kinyitni du 4-5 előtt. Jó, a legtöbben nem is akartak :) De aki akart, az nem tudott.

zölddarázs 2009.08.18. 14:05:07

@TuRuL_2k2: valóban nem sok, ahhoz képest, hogy tényleg milyen keményen tolták egyesek. viszont volt egy nagyon fura eset, a nagyszínpad mellé hívták a mentőt, közvetlenül egy sátorhoz. egy lány lett rosszul. valami infúzióért el is ment a kocsi, még arra is várni kellett. de a durva az volt, mikor a lányt próbálták berakni a mentőbe. a Vészhelyzetben pikk-pakk siklik be a hordágy a kocsiba, itt legalább 15 percig szerencsétlenkedtek, rángatták, húzták-vonták... ha ettől a lánynak nem lett nagyobb baja, akkor az mázli.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:05:44

@Doomhammer:
Én üdvözölnék egy kis hippi és táltos üldözést. Komolyan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:08:23

@Őrnagy Őrnagy:
Kimegy a divatbol magatol. Ugy tunik, Magyarorszagnak vegig kell csinalnia a hippikorszakot, ami a maga idejeben kimaradt.

Taltosokkal mi baja van? En meg taltos-stilben megtartott eskuvoi szertartason is voltam, nagyon erdekes elmeny volt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 14:08:58

@Karma:
Komolyan? Arról lemaradtam.
Csak abból következtettem, hogy egyetlen árussal sem találkoztam, aki bármiről is számlát/blokkot/akármit adott volna + az étel-italos helyek közül max. a nádtetős házaknak adtam volna minimális esélyt bármiféle ántsz-kompatibilitásra. :D

dapol 2009.08.18. 14:10:06

nagyon sajnalom, hogy iden nem voltam, jovore nem hagyom ki. addig is aki ilyet akar hallgatni: www.hbr1.com/

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:10:39

@eN:
Csak adtam a hülyét. Már 2000-ben hívtak Szegedre goapartira, persze nem mentem. Inkább horgásztam a Tiszán.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:11:57

@Doomhammer:
De már nagyon elhúzódik ez a hippi izé.
Gimiben a csajok vagy 20x megnézték a Hair-t és az már rég volt.

A táltosokkal? Az a bajom, mint minden kuruzslóval.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:14:38

@Őrnagy Őrnagy:
"A táltosokkal? Az a bajom, mint minden kuruzslóval. "

A placebo hatasos. Ez tudomanyosan bizonyitott teny (Forras: Bedazzled (2000)).

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:16:35

Index címlap van, és keveslem a fűvédőket. Gyertek gyertek:))

ÁrPi 2009.08.18. 14:17:28

@Doomhammer:

@zero:

Zero!

Szerintem itt Doomhammer tán hálózattudományosságot villogtat, EZ a
"Hatlépés távolság" cimü érdekesség,
Karinthy-tól:

www.matud.iif.hu/03dec/024.html

Karinthy Frigyes : Láncszemek (1929)

Persze Doom, egy-két klikkeléssel Turul nem jutna le Pusztaszabolcson
át egy goa-tripre .-)


Hadd kérdezzem meg még: Begombázott tiniket sunázni az olyan-e mint a nem feltétlen engedékyeny csajokka ginázni (ghb,gbl) ?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:17:56

@Őrnagy Őrnagy:
Fuj, le a fuvel meg a gombaval. Csak a luzerek fuveznek meg gombaznak.

Hagrid 2009.08.18. 14:18:11

Aligha lehet a goát elviselni narkó nélkül...
Ozora szép hely, de ez a fesztivál gáz...

nemecsek ernő áruló 2009.08.18. 14:18:45

@lelkylola: Erre szokták azt mondani sokan, hogy az ilyet csak bedrogozva lehet élvezni. :)
Egyébként van, aki nem bírja Marilyn Mansont, vagy Szikora Robcsit. A megoldás, hogy nem hallgatja. ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:19:10

@ÁrPi:
"Szerintem itt Doomhammer tán hálózattudományosságot villogtat, "

Nem villogtattam semmit, csak megosztottam egy meglepo tenyt.

Egy kis gombat, valaki?

Piimpa 2009.08.18. 14:22:29

voltak rendőrok és volt apeh is.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 14:38:05

@Benei_Peter:
Biztos van olyan is, hogy ingyen. De ennél jellemzőbbnek tűnt, hogy ezerér' a minimálhamburger. :]
(Megviselt, hogy alig lehetett kapni olyan dolgot, amiben van hús. A vegetarianizmus öl, butít & nyomorba dönt.)

bigchange 2009.08.18. 14:40:23

akik ezen hörögnek, azokat megnyugtatom: szerdán óriási rendőrségi razzia volt, s randomszerűen elvittek jó pár embert (bilincsben). komoly bűnözőket fogtak a kemény zsaruk, javították a statisztikáikat...

dapol 2009.08.18. 14:40:40

Anyámnak van egy kocsmája. Volt egy fickó, aki minden nap ott volt öttől zárásig. Ült a pultnál egy olyan helyen, ahonnan az egészet belátta, és mindenkivel beszélgetésbe elegyedett. Sokat okoskodott, mint ahogy bizonyára nagyon okos is volt. Aztán anyám egyszer elküldte a picsába. Azóta nem jön és mindenki jobban érzi magát.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:43:06

@Benei_Peter: 10 éve? Addig jó akkor nektek, míg nem megy híre.

Különben voltam a Kurultájon, ott se akart senki győzködni, hogy hogyan kéne élnem stb. És még sültkolbász is volt.

ÁrPi 2009.08.18. 14:45:13

@Őrnagy Őrnagy:

Fordítás-kísérlet:
Az MDMA hatóanyagot bövebben-tartalmazó eki-tablettákat fogyasztó "ekikatona" :-) kevésbbé aggressziv mint a szennyezett (eki)drogot (" m-CPP " hatóanyagú ) tablettát fogyasztó "ekikatona" :-)

Legalábbis "hivatásos megmondó" nikkünk információja szerint:

@hivatasos megmondo:

""Azoktól meg igencsak kinő az agyar :)""

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 14:45:32

@bigchange: Gyengül az Szdsz :) Egy-két dealer lehet horogra akadt:) Fogyasztókat nem visznek el bilincsben azért, nem?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 14:51:24

@bigchange:
Szerda este érkeztem, akkor már nyoma sem volt razziának (a napok óta ott táborozó ismerősök sem meséltek ilyesmiről). Igazából nehezen is tudom elképzelni, hogyan lenne megoldható:
Akkora területen zajlik az egész, hogy nagyon sok rendőr kéne ahhoz, hogy értelme legyen, s nyilván gyorsan hír menne, amikor megjelennek a bejáratnál. Aztán legfeljebb mindenki megesküdne rá, hogy a földet borító mdma-kristályok a helyi ásványvilág, a növényi anyagok meg a flóra részei.

ÁrPi 2009.08.18. 14:52:50

@Benei_Peter:

"@Őrnagy Őrnagy: Igen, de senkit nem zavarnak, nem vonulnak fel, nem jönnek oda hozzád győzködni, hogy hogyan kéne élned. Az egész fesztivál egy ÉVTIZEDE létezik, és a külsős arcok 10 év után mennek oda körbenézni, hogy wtf."

10 éve létezik? Na igen. A napfogyatkozáskor volt az első utána 5 (öt) év kihagyás, és azután van mindmáig évente. Azért a Sziget is empatikus és diszkrét izé volt huszoniksz évvel ezelőttig, tán nincs ebben analógia?

ÁrPi 2009.08.18. 14:56:31

@Őrnagy Őrnagy:

Hát én nemtudom :-)

Az előbbi jólmegmondó azt mondja hogy 2005. óta az aggresszivabb hatású hogyhíjjákból több van a hazai piacon forgalmazott eki-tablettákban.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.08.18. 15:03:15

Razziáról én sem hallottam és nem láttam, viszont a chill előtt volt, talán csütörtökön 4 rendőr sün alakzatban. Néztem őket távolról, mondom magamnak, na ezek érdekes party arcok ilyen ruhában, de közelebről, nem láttam az arcukon az örömet, hogy itt lehetnek, így aztgondolom, hogy tényleg rendörök voltak :(

hejhó a raszta 2009.08.18. 15:13:17

Őrnagy nem értem miért akarod bántani ezeket az embereket, nem mintha meg akarnálak érteni.
Senkinek nem ártottak ezzel, pláne nem neked. De ha bajod van azzal hogy érzed a spangli szagát szólj és odébb mennek.

Ami kimaradt eddig és nem tudja aki nem volt ott, hogy a Tulajdonos önkényesen elzárogatta a VIZET!!!
Vékony sugárban folyt a kutakból és a pörgős locsolók is álltak!
Aztán a tánctéren csak azért nem estek sorra össze az emberek a túlhevüléstől/kiszáradástól, mert volt ártalomcsökkentő sátor és az emberek figyeltek egymásra.

ilyen történik a SZIGETen?

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.08.18. 15:15:07

Olyan Urban Legend, körözött a "táborban", hogy v.mi mondvacsinált üggyel jöttek be (állítólag késelés), bár akikkel beszéltem ezt senki nem látta, csak a sün alakzatott akkor még 20 rendőrrel. Az a 4 rendőr akit én láttam békésen sétált a chill előtt. Hallotam olyan véleményt, hogy mivel idén sokan voltak (leszámítva a '99-est), kiváncsiak voltak, hogy mi történik itt, de csak a chillig jutottak, azt se tudták, hogy van nagy szinpad, ott biztos meglepödtek volna, mondjuk Atmoson és a közös rezgésen :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 15:18:24

@hejhó a raszta:
Én nem akarom őket bántani, miből gondolod? Csak ötleteket adtam, hogy lehetne feltölteni a Krízisalapot.
De a törvények mindenkire vonatkoznak, és tudjuk mit mondanak a "hatájban lévő magyarországi törvények":DDDDDDD
Tőlem azt szív mindenki amit akar, amíg nem árulja.Akkor viszont nincs kegyelem.


Nagyon helyes. Nincs ingyen víz. Vegyenek ásványvizet.

zölddarázs 2009.08.18. 15:19:28

@soulclipse: "azt se tudták, hogy van nagy szinpad, ott biztos meglepödtek volna, mondjuk Atmoson és a közös rezgésen :)"
ki van itt minden találva. mármint a színpadok elhelyezése... ennyi. :)
állítólag egyébként a helyi erőkkel le van "boltolva" a dolog, hogy nincs piszkálódás. tavaly volt civilruhás, az egy sátrat be is záratott, de idegen volt. meg tavaly hazafelé már a főúton ment az igazoltatás, meg a kocsik darabokra szétszedése. de azok se helyiek voltak.

beleviner 2009.08.18. 15:35:59

turul:
a hvg tévedett, hogy prevencio, ahogy te is, hogy a tabla volt az egyetlen erofeszites.
a tabla sem a prevencionak szolt, hanem a rendoroknek, akik a bejaratnal fenyegetoztek folyamatosan.

egy partyn egyebkent sincs helye prevencionak, tehat hulyeseg is lenne elvarni.
az artalomcsokkentesnek meg helye van, de nagyon ritkan engedik be a szervezok, mert serti az uzleti erdekeiket (ingyen viz, a bufeben vasarolt helyett)
ozora szervezoi ebbol a szempontbol (is) jofejek.
nem hogy beengedtek, de iden eloszor meg anyagilag is tamogattak a mukodeset.

beleviner 2009.08.18. 15:44:56

@TuRuL_2k2:
a hvg tévedett, hogy prevencio, ahogy te is, hogy a tabla volt az egyetlen erofeszites.
a tabla sem a prevencionak szolt, hanem a rendoroknek, akik a bejaratnal fenyegetoztek folyamatosan.

egy partyn egyebkent sincs helye prevencionak, tehat hulyeseg is lenne elvarni.
az artalomcsokkentesnek meg helye van, de nagyon ritkan engedik be a szervezok, mert serti az uzleti erdekeiket (ingyen viz, a bufeben vasarolt helyett)
ozora szervezoi ebbol a szempontbol (is) jofejek.
nem hogy beengedtek, de iden eloszor meg anyagilag is tamogattak a mukodeset.

beleviner 2009.08.18. 15:52:08

@Őrnagy Őrnagy:
mi is lenne jobb ettol?
persze megnyugodna a nep - veled egyutt -, hogy dolgozik a rendorseg. de ez csak a latszat, mert eredmenye nem lenne, es munkanak sem neveznem, hogy megallitunk szorakozo fiatalokat, akiket bunozonek titulalunk, majd jol el is kapjuk a bunozot, a fiatalt. bravo. dolgoztunk a statisztikanak (ezeket az eredmenyeket talalod a rendorsegi statisztikaban, mint felderitett buncselekmeny, ahelyett, hogy egy betorot, tolvajt vagy sikkasztot fognanak el.)
ennyi.
terjeszto halozat meg soha nem bukott le Mo-n (sem) razzia altal.

se kevesebben nem drogoznanak, se jobb nem lenne, csak elvenned egy csomo ember szorakozasat, es masik csomo munkajat, akik a fesztivalra dolgozni mentek (kb 1000 fo).

azert rossz a szart pofozgatni, mert a kezed is olyan lesz.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 16:10:09

@beleviner:
Azért az is eredmény lenne, hogy a razzia után akoszból ennék fel a földet borító mdma-kristályokat:)

beleviner 2009.08.18. 16:23:22

@Őrnagy Őrnagy:
a rendőrök?? :)
a razzia efajta motivációjára már gondolni sem mertem, de igazad lehet

ha össze is préseled, ez az eki.
mdma kristály, kosszal.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.08.18. 16:32:23

@Őrnagy Őrnagy: sztem az ilyenek,mint te, tobb eroszakert felelosek, mint bárki mas ebben az orszagban...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 16:42:53

@éjszárny zöldi:
Sajnos igaza van, kedves zoldi. Ornagy egy agressziv, militarista vadallat. Legszivesebben mdma-kristalyoktol beallva duborogne at egy tankkal azon a fesztivalon.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 17:34:58

@Doomhammer: Így van. Egy T-34-ben és mögöttem a Gárda tagjai géppuskáznák a drogos csürhét.

@éjszárny zöldi:
Köszi a bókot, már nem hiába élek a mai nap. Fel is vidítottál:)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 17:35:53

@beleviner:
De az ekiben van keverve más cuccos is nem? Herkó, lsd, stb

beleviner 2009.08.18. 17:50:25

@Őrnagy Őrnagy:
alapból az eki nem más, mint mdma tabletta formára préselve.
mivel azonban nem ellenőrzött a piac, ezért azt tesznek bele a gyártók, ami
1, olcsó
2, van valami hatása (mindegy mi, csak érezzen valamit a lúzer vevő)
3, és egy kis mdma (ami drága)
tehát bármi lehet benne, mert nem tudjuk ki mit rak bele préselés előtt, de az biztos, hogy mdma helyett teszi bele.
ezért is volt jó ozorán, hogy tesztelték egymásnak a tablettákat, mert ha valaki ekit szeretne enni, de helyette valami szart kapott, azt részben ki lehet szűrni.
mdma-ról bővebben itt: www.daath.hu/showSubstance.php?id=4

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.18. 17:51:10

@TuRuL_2k2:

Nem értem:-( Egy drogos tuctucpartiról ír a reakció, de ezt még csak meg sem említi:


www.ifjusagizarandoklat.hu/modules.php?name=news

Nem lehetséges, hogy a romlás ellen úgy tudunk tenni, ha legalább mi nemrongálunk?

ü
bbjnick

plastik02 2009.08.18. 17:52:54

tomcaték egyszer már rácuppantak a hármashatárhegyi illegál bulikra, de remélhetőleg itt le is áll a keménykedés és hagyják békésen bulizni az embert.

végülis, Ozora hungaricum.

plastik02 2009.08.18. 17:54:16

bbjnick: drogos tuctuc parti érdekes. huszonharmincadik bűnbocsánat maraton kevésbé, szorri.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.08.18. 17:57:49

@plastik02:

identitáspolitika?! vágod?:-)

ü
bbjnick

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.08.18. 18:22:31

Azért van egy olyan gyanúm, hogy ha ez a post nem itt jelenik meg, akkor a szokásos hőbörgők kicsit jobban hőbörögnének annál, hogy "Tőlem azt szív mindenki amit akar, amíg nem árulja", meg hasonlók.

LOL. Zavarodottak vagytok kicsit?

békepap 2009.08.18. 18:56:17

örömmel látom, hogy foglalkoztok ezzel is. régebben a judapesten volt szó goáról (ami ugye izraelben mainstream), de általában fikázták, ahogy a matulán is mint a büdös hippik zenéjét. én szeretem.

ezek a hippik nem azok a politikus, házfoglaló, mindekit szabadítsunk föl hippik (miattuk nem is szeretem a szót). van jobb témájuk, magunkat váltsuk meg először alapon állnak, nem sok közük a greenpeace-hez, ilyesmihez, annál inkább a transzcendenciához (és persze a drogokhoz meg az önfeledt tánchoz).

különben az ekit télleg felütik újabban téglaportól a kalmopyrinen át a herkáig mindenfélével, mindenki ezt mondja (én nem nagyon fogyasztom). lsd-t, gombát nehéz hamisítani, és még szebbre-jobbra tanítanak. (fentebb valaki írta, hogy nem is partira valók, hanem csendes meditációra, ebben igazat adok, de azért...)

ja és a goás-széljobbos kapcsolatok valóban léteznek, legalábbis ismerek együtt bandázó ilyen arcokat. ami összehozza az embereket, az jó :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 19:10:33

@Úlfhéðinn:

Azért itt is megkaptam,ami kijár:DDDDD
Azért a kenderzsup szórakoztatóbb volt, csak már ismernek:(


@beleviner:
Kösz, ebből az ekis hullámból én már kimaradtam, hál égnek

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.08.18. 19:12:55

@békepap:
Külöben a széljobbosok ugyanúgy drogoznak, mint mások. Ők is emberek.

ÁrPi 2009.08.18. 19:14:15

@Úlfhéðinn:

Ááá..csak forgatják a fejüket hogy mi van itt. Ööö..hmm..a lövegtornyukat.
(per T34) :-)


Ha igaz amit Benei_Peter és Vesper_Lynd is hangsúlyoz hogy "egyébként a vendégek 90%-a külföldi volt, neki aprópénz volt szinte mindennek az ára" , "tényleg szinte csak külföldiek jönnek",
akkor 10 százalék, 1700-2000 körüli magyarországi utazó / turista lehetett ezen a

"területenkivüli fesztiválon".

Anyagbeszerzői kérdés:
Az anyagot vajon behozták a nemlétező hatájon vagy helyben vásároltak? :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 19:43:40

@ÁrPi:
A 90% mindenképpen erős túlzás. A kedd-péntek időszakban szerintem legfeljebb 70% volt a külföldiek aránya, ami a hétvégére 50-60%-ra csökkenhetett.

Ami a logisztikát illeti, rutinos ozorások szerint a dílerek mind külföldiek, s nyilván nem helyi nagykerrel dolgoznak.

Nagy Ivó 2009.08.18. 20:00:27

Goások, hippik? Tarkón lőni mindet! Heil Cartman!

www.yv.hu/p=c498d0a45cfa1a8f554879d54d0e00e4

eeepunk 2009.08.18. 20:00:38

Gooooomba :)
Turulnak ígérhettek valamit, hogy elment oda, bár gondolom, hogy a hangulat kárpotolja a nyitott embereket. Nem eki, vagy spuri, csak a gomba.
Ozora a te történelemkönyvedben is benne kellett, hogy legyen. Őrnagynak igaza van.

daneeka 2009.08.18. 20:06:49

@beleviner: Akkor a Föld maga egy nagy-nagy eki?

Nagy Ivó 2009.08.18. 20:24:52

@TuRuL_2k2: 70% is éppen elég sok. Gondolom, nem véletlenül jönnek ide. Otthon valószínűleg már a szájukba léptek a rendőrlovak, de ide szívesen járkálnak összeszarni-hugyozni-okádni a tájat. A magyaros vendégszeretet nem azt jelenti, hogy a külföld söpredékének lehetőséget biztosítunk a randalírozásra. Ha a saját országukból kiutálták őket, nehogy már mi legyünk a menedékük!

hejhó a raszta 2009.08.18. 21:23:46

Figyelemmel kísérem a diszkurzust, mert érdemes.
Amit hozzá kell fűznöm, hogy sokak fejében a Hippi még mindig a Woodstock-Peace&Love-LSD-nem fürdünk-Ellenkultúra tengelyen helyezkedik el.

A mai Neo-Hippik mások!
Nem kommunában laknak, nem harcolnak a békért[Mekkora hülyeség! Legalább annyira mint kúrni a szüzességért, nem?] nem dörgöli az orrod alá az ívet hogy írd alá a Mocskos Kormány ellen, Bálnák ért, stb.
Sőt fel se ismered, hacsak nem akarja.
25-30 éves ügyvéd, agykutató vagy csak bolti eladó.
Szeret a napfényben táncolni, egyáltalán nem a drogokról szól ez, hanem az Együttlétről.

Még egy mondatot idézek a program füzetből.
"Please look after another and obey to all written and unwritten law."
Magyarán figyeljetek egymásra és tartsátok magatokat a szabályokhoz.
EZT a mondatot mindenki betartotta.

@Nagy Ivó:
Azt hiszed hogy bebaszni jöttek ide?
Magadból indulsz ki?

Nagy Ivó 2009.08.18. 22:40:06

@hejhó a raszta: Én nem járok idegen országba bebaszni. Ők igen.

"A mai Neo-Hippik mások!"

Igen, ők hetente egyszer azért már befújják magukat valami tescós dezodorral.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 22:46:26

@hejhó a raszta:
"Magyarán figyeljetek egymásra és tartsátok magatokat a szabályokhoz.
EZT a mondatot mindenki betartotta."

Naaa... A written law azért nem minden paragrafusában érvényesült. :]

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 22:52:02

@Benei_Peter:
A párhuzamod igazán hízelgő (te úgy aránylasz a Magyar Szigethez, mint én Ozorához :]), de ebből a logikából az következne, hogy melegfelvonulásról csak melegek, Disneyworldből meg habos-rószaszín tündérkék számolhatnak csak be hitelesen.

Nem akartam játszani a neofita goást, korábban 1,5 ilyen partin voltam - azok tetszettek, ezért érdekelt Ozora is.

Hogyan lehet egy többszázezres rendezvény hiperexkluzív? :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.18. 22:55:15

@eeepunk:
Nem ígértek semmit, csak érdekelt.

'Ozorai csata' formában ismerős a dolog, de valahogy ebből nem vezettem le, hogy akkor kell lennie egy Ozora nevű helynek is. Előfordul ilyesmi, akármilyen agyhalottnak is hangzik: az ember egyszerűen nem gondolja tovább.

hejhó a raszta 2009.08.18. 23:20:48

@TuRuL_2k2:
Ha azt nem számítjuk, hogy az Állam mennyire szól bele abba hogy a polgárait megóvja önmaguktól akkor viszont stimmel.
Btk. 282§ kivételével.

hejhó a raszta 2009.08.18. 23:25:30

@Nagy Ivó:
És Tényleg Mennyire Igazad Van!
Láttam bebaszott szerbet idén is.
Azt mondta imádja a pálinkát és visz is haza belőle.
Ugye mekkora köcsög neo hippi?

Ismerem a Rocker szagot, voltam az.
Dezodort se használtunk. Hál Istennek kinőttem belőle.

ÁrPi 2009.08.19. 12:29:43

@Nagy Ivó:

""Én nem járok idegen országba bebaszni. Ők igen.""

Hidd el nagyivó, a külhoni goások sem inni ("bebaszni") jönnek hazánk földjére (az ozorai hatáJba :) ),
hanem akkormár beekizni, ebben a jelentéktelen kérdésben rasztafári rákérdezésében igazság van. (eki: extasy)


Gondolj csak el (mindenki) egy Kurultáj-t az epsomi Derby -pályán ahol az angol gentlemanok képviseleti számaránya 30-35 százalék, éshogy amellett azok be vannak utána ájulva a rendezvénytől :-))

eeepunk 2009.08.19. 20:01:54

@TuRuL_2k2:
Ok, én hiszek neked, meggyőztél.
Itt egy másik program, mert tudom néha erre jársz. És "macskák se fognak üvölteni" a füledbe:)
www.vonyarcvashegy.hu/digitalcity/calendar.jsp?ese=AAABAURG&cdate=2009-08-18&dom=AAAAXSDB&prt=AAAAWUIS&fmn=AAAAWURC&men=AAAAWUKY

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.20. 10:39:49

@Őrnagy Őrnagy:

látom érdekelnek a cuccok! :)
egy kis tananyag:

www.daath.hu/

arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a tudatmódostó szerek még a szellem arisztokratáinak, a tudat mestereinek is rejtegetnek veszélyeket. semmiképpen nem valóak partykon szeletelő agyatlan barmoknak! :)

anal intruder 2009.08.20. 20:00:33

Volt szurkálás is, még jó ,hogy milyen békések ezek füvet legelő állatok.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.08.21. 12:08:44

@anal intruder: ellenben a te nyelvhasználatod mélységesen emberi és humánus

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.21. 12:45:46

@eeepunk:
Éppen Gyenesen vagyok. Itt Szent Ilona búcsú, Keszthelyen Kék Hullám, de lehet, hogy Vonyarcot is megnézzük. :)

anal intruder 2009.08.21. 13:46:30

@urbangeri:
Amikor úgy kell közlekednem ,hogy ezek az idióták fetrenegenek okádva az útszéli árkokban, kvázi magukból kivetkőzve, akkor hadd ne úgy formáljak róluk véleményt mint átlagos homo sapiensekről és magasról leszarom a humánumot.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.21. 14:25:30

@anal intruder:
az a baj, és attól nevetséges mikor az átlag jobber narkóberzenkedik, hogy minimális tárgyismerete sincs. vad hülyeségeket beszél. aztán a gyerekének is továbbadja, az mégis kiprbálja, és azt mondja: édesapám átbaszott,drogozni jó! na innentől beszéljed le, hogy minden lófaszt azért ne próbáljon ki.

anal intruder 2009.08.21. 15:17:58

@Grift:
Az átlag jobber valóban agyhalott módjára neveli a kölykét, de ha egy kicsit félreteszi az autokrata nevelési módszereit akkor esetleg még elérhet eredményt is.
Én csak saját tapasztalatból merítek és szánakozva néztem a fesztivál végén a sok út szélén kóválygó és árokban fetrengő embertársaimat(?).

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.08.21. 15:28:02

@anal intruder:
nem, az átlagjobber normálisan neveli a gyerekét, csak a drogprevenciót bassza el a tudatlanságával.

eeepunk 2009.08.21. 20:19:44

@TuRuL_2k2:
Valahogy megéreztem ;) Ez a kék hullám dolog meglepett, nem is tudtam róla. De mindegy, mert én uccse arra, hanem külföld.
Remélem sok pénzt költöttél :)

Nagy Ivó 2009.08.22. 04:54:25

@anal intruder: Ez a beszéd! Aki egy ilyen punkot, hippit, goást, stb. meglát, ne kérdezzen semmit, csak üsse!

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.08.22. 14:54:01

@anal intruder:
Ozorán egy embert láttam hányni. Amit leírtál az éppenséggel tökéletesen illik egy alkoholistára, vagy egy szimplán túlzottan bebaszott öröktinire is. A fű hatása alatt álló emberek nagyon ritkán ilyenek, amit leírsz az tipikus alkohol.

Szóval miért állatok a füvesek? A drogfogyasztóknak a töredéke drogbeteg és ez az arány a fűnél sokkal jobb, mint az alkoholnál.

@Nagy Ivó: Ork humor?

heima (törölt) 2009.08.22. 19:26:13

@urbangeri: azt hittem te nem viszed ezt a buzi-drogos-cigány nyállibsi vonalat, kár érte.

anal intruder 2009.08.23. 21:16:50

@urbangeri:
Számomra nem a fogyasztott anyag határozza meg azt, hogy ki állat és ki nem hanem maga a viselkedés.
Nem a party, a közösséghez tartozás érzése a probléma hanem amit a külvilág felé mutat.
Én nem vitatom ,hogy elsődlegesen nem kábítószer okoz hányásos panaszokat, de a party után árokban fetrengők vajon milyen üzenetet közvetítenek a külvilágnak?Olyanok vagyunk mint az állatok?

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.08.24. 21:05:45

@heima: és aki három téma bármelyikében nem elitélő tónusban megszólalni mert az egyből nyállibsi?

@anal intruder: de hát ott se voltál, lövésed se nagyon lehet, hogy viselkednek errefelé. Amiket írsz, az alapján mintha nem erről a helyről beszélnél.

Másrészt meg a fiatalokat célzó fesztiválokat eleve arra találták ki, h itt tudják ellőni, saját köreikben a feles energiákat.

A 800 000 magyar alkoholbeteg se a fesztiválok miatt lett az ami, hanem a szockó, posztszockó kultúra hétköznapjai csavarták, csavarják be őket. Abba, hogy beteggé váltak pedig nyilván erősebb tényező lehet, a társadalom atomizáltsága, mintsem a fesztiválok.

heima (törölt) 2009.08.24. 21:44:23

@urbangeri: "és aki három téma bármelyikében nem elitélő tónusban megszólalni mert az egyből nyállibsi? "

látom kezded érteni:)

Tehetetlen Dodó 2009.08.25. 09:28:39

Érdekes, hogy a drogpártiak végső érvként mindig bedobják a millió magyar alkoholistát.
Miintha az egyik probléma indokolná, hogy generáljunk mellé egy másikat is.
Olyan ez, mint a régi vicc: nesze, sánta, itt egy púp is!

bz249 2009.08.25. 14:41:47

@Tehetetlen Dodó: amúgy érdekes ez az alkohol-drog dolog. Biztos én jártam rossz társaságba, de akiket én ismertem a marihuánafogyasztók közül, azok nem tudták megmondani, hogy melyik a kedvenc termőhelyük, milyen mellékízűt nem fogyasztának sose, mi a különbség a különféle alváltozatok között...stb.

Szóval nekem primer tudatmódosító szer bevitelnek tűnt. Az alkoholt meg azért bizonyos körökben ettől eltérő módon szokták volt élvezni.

anal intruder 2009.08.25. 17:08:32

@urbangeri:
A településen élek és nem írtam , hogy jártam volna, én arról makogok amit a fesztivált követően a környéken tapasztaltam.

rasztacsubi 2009.08.25. 21:40:44

@bz249: Azért nem, mert nem hagyják, hogy kultúra fejlődjön hozzá.
Nem tudom mit veszek és mennyit, milyen erős, milyen típus.
Ugyanis van annyi fajta kender mint bor!
Mert a bornak eggyel kevesebb dimenziója van. Van Íze, Szaga és mint kultúrlény be is tudsz rúgni ha akarsz.(de nem biztos hogy a hatásért iszol)
A kendernek Illat&Íz, plusz a hatásai mások fajtánként, fogyasztási módonként (spangliból,pipából,űrsütiből)
Sőt akkor is más a hatása ha korán, időben, túléretten szüretelik.
Máshogy hat ha zene hallgatáshoz, sporthoz vagy szexhez használják.
Tud ilyet bármilyen alkohol?

KULTÚRA a kulcsszó! Megfelelő módon kezelve nem veszélyesebb mint meginni egy kávét.

Dodó: miért lenne probléma? a Probléma abból származik hogy tiltják!

Megtanultunk együtt halni a piával és cigivel akkor miért ne tudnánk együtt élni a marihuánával?

bz249 2009.08.25. 21:49:48

@rasztacsubi: elég tróger szeszekhez férhettél eddig hozzá ;)

Tehetetlen Dodó 2009.08.26. 10:12:47

@rasztacsubi: Nem, a probléma az, hogy bizonyos körök ösztönzik.
Ki politikai, ki anyagi haszonszerzés céljából.
Az alkohollal azért sem összehasonlítható, mert azzal szemben a kábszer nem volt soha honi sajátosság, üzleti érdekből került be a pusztítás új formájaként.
süti beállítások módosítása