Beszélsz MÁV-ul?
2009. augusztus 22. írta: Uzoni Ábel

Beszélsz MÁV-ul?

  Örvendetes fejlemény, hogy a pesti pályaudvarokon már jó ideje magyar nevükön sorolja a hangosbemondó a határon túli magyar településneveket. Amikor az egyik  fedett csarnokban először meghallottam, hogy az automatának sikerül egyetlen hosszú, kizárólag magyar nyelvű mondatba sűrítenie, hogy Corona nemzetközi gyorsvonat indul 17 óra 05 perckor a 4. vágányról, a vonat Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda állomásokon áll meg, nos, akkor úgy éreztem, visszakaptam valamit dédapáink világából.

  Ám a Mávinformatika rendszere a nyelvvel mint jelenséggel és kifejezési formával mind a mai napig küzdelmet folytat. Az internetes menetrendből a rettentő idegen hangzású román, szlovák, szerb helynevek magyar verziója sok helyen hiányzik (ld.: Vintu de Jos, Sturovo, Backa Topola, Backi Vinogradi, Deda, Nove Zamky), de ami ezen felül is ciki, hogy az idegen nevek (ld. pl. a fentiek többségét) rendre helyesírási hibával ugranak elő. Mert szeretjük-nem szeretjük, Stúrovo hosszú ú, Backa Topola (Topolya) č-vel írandó, Nové Zámky (Érsekújvár) meg így, ékezetekkel. Dédát (é-vel!) meg aztán  igazán ismerhetné a MÁV, mert a Déda-Szeretfalva közötti szakaszt kedvezőtlen terepdottságok között heroikus munkával a Magyar Állam építette 1941-42-ben, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi területek vasúti összeköttetést nyerjenek az anyaországgal. A menetrend „lapozgatása” közben kellemes meglepetések is érnek, hiszen találkozhatunk a horvátországi Koprivnica magyar nevével, Kaproncával.

  Azért fejlődőképes a rendszer, számos határon túli város szerepel már benne magyar néven. Nem mondom, nagy királyság, hogy Sepsiszentgyörgy nevét magyarul is megadhatjuk a keresőnek, de lehet próbálkozni, biztosan horogra akar egy-két város idegen neve, a mi névváltozatunk nélkül. Áldásom a mávinformatikusok fejlesztői és népnevelői tevékenységére, de van még egy bökkenő. A fejlesztők csak a konyhaangolt beszélik.

  Kedves Elvira néni, mi a jó büdös francot jelent pl. ez: The train can be made use of Budapest Ticket, meg ez, hogy Run also under speciel actualities??? Elképzelem, ahogy egy alkalmazottat, akiről elterjed, hogy tud angolul (mert már fordított az elnökségnek), megkérnek, fordítson le egy-két szakkifejezést a honlapra. Dezső, hogy mondják, hogy személyvonat, holnaptól aktív az angol verzió, de még sehol se tartunk. Vagy a güzük maguk lefordították, és utólag Dezsőt kérték meg, aki ment volna már haza, és riplájban visszaküldte a meg sem nyitott doksit.

  Szóval tudom én, ezer sebből vérzik a mi kis vasúti életünk... de magyarul, angolul a csőd szélén is tudni kell. Ja! Urban legendeket kérek, miért lett Elvira az Elvira. Miért nem Mariann vagy Malvin. Ez utóbbiban még benne lennének a MÁV betűi is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr961328237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: GoogleMaps-revízió: Kassa és Kolozsvár visszatér 2009.11.02. 10:04:32

  Két hete olvastam a hírt, hogy egy szlovákiai faluban, Osztrópatakon (Ostrovany) falat építettek. Gondoltam, megnézem a GoogleMaps műholdas nézetében, hogy a falu felülnézeti képe alapján vajon ki lehet-e találni a fal nyomvonalát. A t...

Trackback: Schlomo Morel - amit tudnia kell mindenkinek 2009.08.22. 15:40:40

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves, zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. A swietochlowice-i tábo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.08.22. 08:57:56

ELektronikus Vasúti Irányító Rendszer. RendszAr.

sakwa 2009.08.22. 09:00:33

ELVIRA = ELektronikus Vasúti Információs Rendszer, + egy A, hogy kijöjjön a női név. Semmi több.

sakwa 2009.08.22. 09:01:23

@Kettes: információs, mert csak információt ad, irányítani a legkevésbé sem irányít. :-)

Dirky 2009.08.22. 09:09:44

"Dezső, hogy mondják, hogy személyvonat?"

Personneltrain, mit nyertem?
Az a betű tényleg megmagyarázhatatlan az Elvira végén, de lehetett volna MÁV Aktuális Menetrendjének Elektronikus Webes Változata az Utazóközönség Számára is a www.mav.hu/utazokozonseg/kapcsolat/gyik.php#mav-amewvusz oldalon elérhetővé téve. Ehhez képest egész jól működik az ELVIRA, még a netes rendelés is.

Joz: Szakácshiba a Fatál Error? 2009.08.22. 09:36:29

Elektronikus
Vasúti
Rendszer
Adatbázis

(úgy tudom, az A a végén Adatbázist jelöl)

segabor 2009.08.22. 10:17:56

Mindjárt kimegyek a Keletibe és ellenőrzöm az itt közölt információk valódiságát. Mert hogy rohadjon meg a MÁV, amikor Brașov, Timișoara, no meg Târgu Mureș, de magyaroknak mi a fészkes fenébe nem írják oda a hagyományosan magyar neveket? Az rendben, hogy a német, cseh, angol csak a számunkra idegen neveket ismeri, az okés, nekik mondják be, írják ki, ahogy nekik jók.

De könyörgöm, magunkat miért szívatjuk számunkra érthetetlen és idegen hangzású nevekkel? Remélem, tényleg megindult a változás és végre Pozsonyba nem Stúrovón és Nové Zámky-n keresztül vezet az út nekünk, hanem Párkányon és Érsekújváron.

JXB 2009.08.22. 10:30:15

Urban legend? Jól hangzana, hogy a vezér mindenre képes titkárnőjét hívják Elvirának? Ehhez képest az igazság kiábrándító.
ELVIRA = ELektronikus Vasút Információs Rendszer

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.08.22. 11:33:22

Ez konyhaangol tényleg vicces. Másik kedvencem a Budapest-Sopron IC, ahol viszonylag jó angolsággal, de azért érezhetően magyar akcentussal mondják be angolul a szöveget: This train will stop at Tatabánya, Komárom, Győr, etc. Ami a röhejes, az az, hogy a magyar településneveket is erőlködnek angol akcentussal kiejteni közben. Borzalmas. :S

bunko_jobbos 2009.08.22. 16:29:51

Az elvileg magyar gyártású iGo meg véletlenül sem tudja a településneveket magyarul. OK, hogy akülföldieknek eredeti nyelven árulják, de lehetne egyhazai változat is.

bunko_jobbos 2009.08.22. 16:30:39

Meg vennem kéne egy szóközbillentyűt is.

Bozót.harcos 2009.08.22. 16:33:14

Hiba: a Korona nem érinti Marosvásárhelyt, mert épp az említett Déda-Szeretfalva szakaszon közlekedik, azaz Kolozsvár után északnak (Désnek) kanyarodva kerülőt tesz és Szászrégentől északra ér be a Maros-völgybe. A menetrend szerint pedig érdemes Csíkszeredát írni előbb, s csak utána Sepsiszentgyörgyöt. A végállomás egyébként Brassó.

Uff.

ovidömper 2009.08.22. 21:01:22

Ráadásul nem Stúrovo, hanem Štúrovo.

Amúgy a Nyugatiban tavaly még Érsekújvárt a hangosbemondó (egyszer a mondatot magyarul mondta magyar helységnevekkel, majd ismét magyarul tót helységnevekkel) 'nové zsámki'-nak mondta, pedig ők 'novee zámki'-nak mondják.

Naményi 2009.08.23. 00:05:21

A legutóbb arra kaptam fel a fejemet a Keletiben, hogy a magyar nyelvű felkonfban Pozsonyt kizárólag Bratislava-ként emlegették. Nagyon remélem, hogy azóta javították.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.23. 01:09:59

javaslom a tettrekész és folyton a sarkán álló magyar külügynek, hogy (az amerikai FRENCH FRIES -> "LIBERTY POTATOES" mintájára) nevezzük át mi mi magunk a pozsonyi kiflit Szabadság kiflinek.
Erre a bemtéren nekem most tuti prémiumot adnának...

plastik02 2009.08.23. 13:43:08

ha már ekkora a nyelvtani érzékenység, akkor 'magyar állam' csupa kisbetű.

iota draconis 2009.08.23. 18:44:32

az ELVIRA valaha a korai mesterségesintelligencia-kezdeményt felhasználó, társalgást imitáló szoftverek neve volt. C16-on is volt egy ilyen példány, szintén Elvira névvel, magyarul lehetett vele beszélgetni, beírtál valamit és próbált rá valamit válaszolni, aztán vagy sikerült, vagy nem.
Biztos emiatt a tulajdonsága miatt vették át a nevet a mávnál :D

abandi 2009.08.23. 20:57:09

Állítólag ezt megoldották, de még manapság is turistahordák és hazai szabadcsapatok csörtetnek át az 1-es vágánytól a 12-es felé az indulás előtt 5 perccel...
Az indóházak területét is privizni kéne!
éljena csillagpista...

hacsaturján 2009.08.24. 09:31:09

höhö! déli pályán megyek udvarhelyre vadmagyarokkal. mondom a sofőrnek: itten most egyenesen eldöfünk nagyszebenig, ottan jobbra fordulunk medgyes, majd segesvár felé, ottan balra marosvásárhelynek, a város előtt jobbra a surranó pályára, oszt a végin megin jobbra udvarhely felé. bazmeg, nem bírtam aludni, mer a hülyék lépten-nyomon eltévedtek volna. a legjobb mediason volt, amikor jött a kérdés, hogy mér arra megyünk, mer oda az van kiírva, hogy sigishoara! anaklfabétának tökmindeggy, ha arra, akkor arra. mellesleg medgyesen szinte minden román ismer egy magyart, aki nyelvi problemák megoldására képes. (jó dolog, mer télleg el lehet keveredni)

hacsaturján 2009.08.24. 09:39:36

ha köll, elmondom ugyaneszt slovensko nonvo mesto-svidnik viszonylatban is, esetleg sahy-liptovsky mikulás felé. zvolennél integetek, bár a dukla szorosnál mindig svejk jut az eszembe, sanok, przemysl, szuvorov, lenin stb. itten élek, oszt az meg tökjó!

hacsaturján 2009.08.24. 09:45:26

(az utóbi esteben lőcse mellett elhúzva garamszegi géczy julianna problematikája jut mindig eszembe, a minap láttam a filmet ismét, töröcsikkel a főszerepben, de jókai mögül elősejlett a kádári vigyor, ettől aztán ambivalens lettem, így mindig igyekszem vigyázni, ha hülyeséget beszélek, akkor az valóban az legyen.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2009.08.25. 14:30:49

2005-ben még bemondták magyarul az elcsatolt városokat, erre tisztán emlékszem; aztán jó ideig csak az új nevükön, sokan felháborodtak (én is), erről a Magyar Nemzet cikkezett is. Az újbóli magyarosítás nem olyan régi keletű, max. 1 éves!

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2009.08.26. 12:34:58

@bunko_jobbos: Ja, bocs a kesei reakcioert. Igen, vartam a cikk GPS-vilaghoz kotodo kommentjeit. En is furcsanak, de legalabbis egy letezo piaci res be nem toltesenek tartom, hogy nincs magyar helymegnevezes ezeken a szoftvereken.
süti beállítások módosítása