Ki vinné a vizünket?
2009. szeptember 25. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Ki vinné a vizünket?

  Egy újságíró barátnőm folyamatosan nyúz, hogy írjak én is arról, hogy a komcsik utolsó nagy lenyúlása a magyar víz privatizációja lesz. A témáról ő gyűjtött már mindenféle háttéranyagot, amit átküldött nekem emailen - de bevallom nem értem. Nyomozni pedig lusta vagyok. Megfigyelésem szerint azonban az olvasóink közt annyi okos, véleményformáló, vezető beosztású, sokmindent tudó ember van: lehet, hogy a privatizáció tényét megerősítő információkkal tudtok szolgálni.

  Felsorolok néhány adatot, ebből kellene összeállítani az elméletet:

- van egy Veolia nevű cég, állítólag Dél-Szlovákiában már jelentős részesedésük van a vízből

- a Fővárosi Csatornázási Műveket eladták a Veolia Waters-nek, 1996-ban a Fővárosi Vízművek részvényeinek 25%-át is megkapták

- a privatizáció már részben lezajlott, a magyar lakosság 20 százaléka privatizált vízművekből kapja a vizét

- itt van még egy cikk arról, hogy Vác beperli a magyar államot, mert az szerinte privatizálni akarja a vízművet

  Egyelőre ennyi információt csepegtetnék ide, no meg a szlovák vonalhoz egy érdekességet: Sergej Chelemendik, a Slota-féle SNS képviselője elképzelhetőnek tartja, hogy a szlovák-magyar hatalmi játékban a déli ivókészletek jelentik a tétet - nem a két nemzetnek, hanem egy harmadik félnek. „Európa közepén konfliktus fenyeget... érdemes békefenntartókat odaküldeni, támaszpontot építeni. És teljesen véletlenül kiderül, hogy ott fekszik egy, Európa harmadának elegendő ivóvízkészlet. Felteszem a kérdést: ki fogja ezt privatizálni? És ki fogja ellenőrizni a területet, mikor ott lesz egy légitámaszpont repülőkkel, és mondjuk tízezer katonával? Ez egy feltételezés, de érdemes végiggondolni.”

  Tessék! Segítsetek! Buktassuk le a kommunisták utolsó dobását együtt!

  UI: egyébként az utóbbi időben azért nem írtam, mert Doomék nem hagynak nyerni ebben a posztban és, ha ez így folytatódik, végleg elhallgatok!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr731404353

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arany János: Zách Klára - A magyar történelem egyik leghírhedtebb merénylete 2009.09.26. 14:13:04

A magyar történelem egyik leghírhedtebb merényletét 1330. április 17-én Zách Felicián követte el Visegrádon a Károly Róbert magyar király és családja ellen. A merényletkísérletben a gyermekeit védő Erzsébet is megsebesült. Az országot ekkor külföld...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JClayton · http://bumm.sk/blog/szemtanu/ 2009.09.25. 09:40:17

Helló,

Én a chelemendikes dologhoz árnyalásként csak annyit fűzök hozzá, hogy ő egy moszkva- és alternatív világrendmániás Szlovákiába kitelepült orosz, akinek nagyon vicces nyilatkozatai vannak, csak a sajtó még nem fedezte fel magának. Bármit, amit mond, érdemes nagy fenntartásokkal kezelni.
Ja, és a "magyar autonómia (sic) célja, hogy ellopja az ivóvízkészletünk" a szlovák nacionalista folklór része.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.25. 09:44:33

veszélyes vizekre tévedt kisasszony, csak nézzen a komcsik mögé és kaftánokat fog látni az ügyben. óvatosan tessék az úttestre lépni, este sűrűn hátranézni! :)

asimo 2009.09.25. 10:03:44

Azért érdemes gyorsan elérhető tényeknek is utánanézni:

- az FCSM-ben valóban van (kisebbségi) Veolia tulajdon (de ez ugye nem ivóvíz, hanem szennyvíz) (www.fcsm.hu)

- a Vízművekben (ami tényleg ivóvíz) viszont egy teljesen más francia cég, a Suez Environnement érdekelt (www.vizmuvek.hu - cegunkrol - tulajdonosi szerkezet)

- furcsa, h még a szlovák magyargyűlölőkre is nyugodtan támaszkodik a post a vízlenyúló komcsik elleni küzdelemben (akik ugye egyébként külföldi kapitalisták lennének, teljes képzavar)

- miért is olyan borzasztó önmagában egy közmű (tipikusan részleges) privatizációja? (az természetesen borzasztó, ha haveroknak, ész nélkül, nemzeti érdek figyelembevétele nélkül, stb., de ugye ész nélküli pénszórást haveroknak egy állami vállalatnál is igen kényelmesen meg lehet csinálni, ahogy az a BKVnál világosan látható)

X Y kronosz óra 2009.09.25. 10:09:00

Ha jól értettem a posztot, itt magának a víznek az eladásáról lenne szó.

Nos a föld méhének kincse nem azé, aki megtalálja / kitermeli, hanem az államé. A kitermelési jogot koncesszióba adhatja, de el nem!

Szerintem a víz forgalomképtelen nemzeti vagyon.

Szentgáli 2009.09.25. 10:09:22

@asimo: Ugyan má', Slota nem hiteles forrás? Há' dehogynem. Erre postot is lehet alapozni, ez má' tényfeltárás.

VillonG 2009.09.25. 10:10:18

A víz eladásának az ötlete igaz. Hogy megvalósítják-e? Hááát....Ugye, volt a hírhedt Oszkó-tanulmány 2006-ból, mely szerint a vízművek privatizációjához az első lépés az összevonás. Oszkó már gazd.min.-ként be is terjesztett egy javaslatot, természetesen hatékonyságnövelés címén, mert való igaz, van olyan vízmű cég, amelyik szarul gazdálkodik (de tény, hogy van amelyik pedig nagyon jól). Amikor valaki előszedte a tanulmányát, akkor felmerült, hogy valami készül, és egyelőre a javaslat lekerült a napirendről. Az észak-magyarországi régió települései, pártállástól függetlenül azon van, hogy a parlament szavazza meg: a vízművek kerüljenek az érintett önkormányzatok elidegeníthetetlen tulajdonába (hiányosak az simereteim, de mintha régen ott is lettek volna, vagy legalábbis az állam elidegeníthetetlen tulajdonában)...Az ügy jelenlegi állásáról már nem tudok semmit, sorry!

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.25. 10:20:33

@VillonG: Igen. Heves megyében szerencsére ez a helyzet, a többi megyét nem tudom. Itt mindent megtesznek, hogy ne szedjék szét darabjaira a szolgáltatót.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.25. 10:23:08

má' bocs, de ez nem poszt. csak egy téma feldobása vitára. persze érdekes, de ennél többet! legalább véleményt!

X Y kronosz óra 2009.09.25. 10:26:46

Kizárólag állami tulajdonban vannak, ha törvény kivételt nem tesz:

- a föld méhének kincsei

- folyóvizek, csatornák, természetes tavak, ezek medre

- folyóvizek elhagyott medre, és keletkezett új sziget

- országos közutak, vasutak, vízi utak, országos közforgalmi kikötők, az ország feletti légtér.

A Ptk. felsorolás nem taxatív, azaz törvény által változtatható.

Forgalomképtelenek a kizárólag állami tulajdonban álló dolgok, illetve a törvényben meghatározott más dolgok, tehát esetleges elidegenítésükre kötött szerződés semmis.

Roltii 2009.09.25. 10:30:30

@X Y kronosz óra:
"A Ptk. felsorolás nem taxatív, azaz törvény által változtatható."

PTK?!! ajjaj, abból pont most kaptunk újat, abbanis ugyanígy szerepel?

X Y kronosz óra 2009.09.25. 10:36:25

Az új még nem hatályos. Gondolom ezt nem változtatták meg, de meg kellene nézni.

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.25. 10:43:40

A magyar vízvagyon hasznosításával, működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatban minden kérdés kiemelt jelentőségű, ezért a víziközmű cégek tartós állami tulajdonban tartása nemzetgazdasági, nemzetbiztonsági kérdés - mondta Fónagy János (Fidesz) a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében benyújtott törvényjavaslat expozéjában hétfőn (2009. június 8.) az Országgyűlésben.
A javaslat célja, hogy az öt magyarországi regionális vízművet visszahelyezze a tartósan állami tulajdonban lévő vállalatok körébe - közölte Fónagy János, aki Ékes József fideszes politikussal közösen nyújtotta be a javaslatot.

Mint mondta, azt javasolják, hogy a Dunamenti Regionális Vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű, az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt., az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., illetve a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 75 százalék plusz egy szavazat arányban állami tulajdonban maradjon.

Közölte: a tartósan állami tulajdonba sorolt vállalatok köréből 2007-ben a törvényalkotók kihagyták ezt az öt víziközmű vállalatot, amelyek az ivóvíz ellátást biztosítják - írta az MTI.

Emlékeztetett, 400 kisebb-nagyobb helyi vízmű önkormányzati kezelésbe került, és öt vízmű vállalat van, amelyek megyéken átnyúlóan biztosítják az ellátást több mint 700 település számára.

Katona Tamás pénzügyi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a kormány nem tervezi e cégek privatizációját. Közölte: a javaslat megfogalmazásával egyetértenek, ám a megvalósításával nem. Módosító indítványokkal a kormány e javaslatot támogatni tudja - közölte.

Ékes József arról beszélt, hogy a vízkérdés nemcsak Magyarországon, de a világban is stratégiai ügy. Magyarországnak - meglévő vízkészlete miatt - illő ezt a kérdést nem pénzügyi, hanem nemzetstratégiai kérdésnek tekinteni.

Úgy vélte, ha nem teszünk semmit, akkor az Alföldön a sivatagosodás elkerülhetetlen lesz. Közölte: létre kell hozni a víztározókat, hiszen az agrárterületeknek biztosítani kell az öntözővizet.

Bencsik János (Fidesz) szerint azért alakult ki az önkormányzatok és a Nemzeti Vagyonkezelő, illetve az e területet felügyelő minisztérium között bizalmatlanság, mert még mindig nem készült el a víziközműtörvény. Ennek benyújtására a szaktárcától csupán ígéret van - jegyezte meg.

Hiányosságként említette a politikus, hogy nincs nemzeti vagyonkezelési stratégiája Magyarországnak, így nem lehet tudni azt sem, hogy mi a kormány szándéka ezzel nemzeti vagyonnal.

Az elhangzottakra válaszolva az előterjesztők nevében Fónagy János kitért a víziközművekre vonatkozó vagyonkezelői határozatra, amelyet ugyan kértek a Nemzeti Vagyonkezelőtől, ám ezt nem kapták meg. Holott ebbe országgyűlési képviselőként bele lehet tekinteni - jegyezte meg a politikus.

hiba 2009.09.25. 10:58:15

Tisztázzuk: nem a vizet adják el, hanem a céget aki el- és odavezeti a néphez, valamint esetleg kezeli. A víz maga, amiért pénzt kér a szolgáltató, onnantól az övé, hogy kitermelte. Ezt már nagyjából annak adja el és annyiért, amennyiért akarja. Viszont a kitermelésért is járadékot fizet. A kitermelés joga viszont csak valamilyen haszonbérlet jellegű dolog, amivel nem csinál azt amit akar.
Persze egy multnacionális vízcég sok gazemberséget tud elkövetni, hogy maximalizálja a profitját. Pl nem eléggé tiszta szenyvizet enged vissza az élővizekbe, monopol helyzetével visszaélve egekig emeli a víz árát stb. Ilyet tisztán magyar vállalkozás soha nem tenne. Az már a nemzeti kormányok feladata, hogy ezeket a túlkapásokat előre megakadályozzák a kitermelési koncesszió/haszonbérlet feltételeivel. Ezt kontrollálhatná a jobboldali sajtó. Mondjuk nem Slota pártkatonáira hivatkozó cikkekkel kéne ezt tenni, hanem mondjuk egy tipikus vizes privatizáció aprólékos bemutatásával, a gyenge pontok feltárásával.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.25. 11:05:42

@hiba: ajjaj! ez tényleg hiba. ez a gondolkodás a rés, amelyet a falon ütöttek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 11:20:28

@hiba: De minek privatizálni ezen a területen? Nincs verseny, azt csinál amit akar az új tulajdonos, ismerve a magyar állam ellenőrzési hatékonyságát.

Vagy versenyeztessük őket, épüljön párhuzamos vízvezeték?

rognork 2009.09.25. 11:29:20

tudtommal tatabányán sikerült keresztbe tenni a kommereknek (ott elég nagy a koncentráció). elkezdték szétszabdalni a vízművet, de beszoptak valamin. a pontos okokat nem ismerem.

rognork 2009.09.25. 11:30:32

@Őrnagy Őrnagy: amúgy az új tulajdonos szart sem csinál, csak emeli a díjat, fejlesztésre hivatkozva. ennek megfelelően aztán nulla fejlesztést hajt végre. pécsen volt valami hasonló, asszem a csatornázási művekkel.

hiba 2009.09.25. 11:38:26

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy privatizálni kéne a vízközmű vállalatokat,de el tudok képzelni olyan esetet amikor célszerű lehet. Pl ha az államnak nincs pénze az adott cég szolgáltatói infrastruktúrájának felújítására, vagy szükséges bővítésére.
A privatizációs kérdéssel mindig együtt jár az állam rossz vagy jó gazda kérdés. Szeretném hinni, hogy az állam lehet jó gazda nálunk is, de ehhez figyelembe kell venni, hogy a szocializmus egyik fő vívmánya a közös vagyon szétlopása volt. Félek ez olyan mélyen belénk ivódott hagyomány, hogy 1-2 generációig még nehéz lesz az államnak jó gazdának lenni.

hiba 2009.09.25. 11:40:21

@vero: lehet hogy ez a gondolkodás az. Szerencsére állnak még olyan szilárd bástyák ahol a gondolkodás nem gyengíti a hit védvonalait.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.25. 11:44:01

köszi az infókat. csak összetesszük, hogy mi a stájsz.

OFF
@br: hoppáhoppá!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 11:54:15

Egyfelol: a magyar (vagy magyar-szlovak) vizvagyon egy mitosz. Ugyanis Magyarorszag vizeinek nagyon nagy szazaleka (en 90-re emlekszem, de messze 50 felett) kulfoldrol erkezik. Ami azt jelenti, hogy ha megvalosul a vizhianyos szcenario, akkor Magyarorszagra egyszeruen nem folyik majd be a viz.

Masfelol nincs nagyobb biznisz, mint kvazimonopoliumot privatizalni, mivel egyszer kell megcsinalni es utana dol a le. Biztos vagyok benne, hogy itt a "verseny" kamu es akar egy Budapest meretu varos eseten sem tud praktikusan tobb vizmu mukodni.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.25. 11:58:09

@hiba: úgy legyen! :o)
@Doomhammer: ilyenre kell/lehet koncesszióst szerződést kötni, amit ha nem teljesítenek (folyamatos ellenőrzés), akkor kidobják őket.
más kérdés, hogy mikor erőműveket adott el a magyar állam, sikerült olyan szerződést kötni, ahol a vevő székhelye szerinti joghatóságot kötötték ki.@lelkylola: akkor lesz poszt is?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.25. 12:01:31

@vero:
Ha valaki kvazimonopoliumot mukodtet, sok apro modon gyakorolhat nyomast.

Peldaul ha megfenyegetik, hogy kidobjak oket, akkor technikai hibak sujtjak a fogyasztokat, melyekre mind tokeletes magyarazat lesz. A fogyasztok pedig azt fogjak kovetelni, hogy maradjon mar abba a kekeckedes es jojjon vissza a viz.

Nagyon nagy eltokeltseg kell ahhoz, hogy valaki nyomast tudjon gyakorolni egy kozszolgaltatast nyujto monopoliumra.

X Y kronosz óra 2009.09.25. 12:03:25

vero

Lesz maga poszt is az enyém ;)

kispufi 2009.09.25. 12:15:41

@asimo: "miért is olyan borzasztó önmagában egy közmű (tipikusan részleges) privatizációja? (az természetesen borzasztó, ha haveroknak, ész nélkül, nemzeti érdek figyelembevétele nélkül, stb., de ugye ész nélküli pénszórást haveroknak egy állami vállalatnál is igen kényelmesen meg lehet csinálni, ahogy az a BKVnál világosan látható) "
1., Mutass egy példát, amikor nem így történt a közelmúlt Magyarországán az adott privatizáció. 2., Ha mégsem így történik, akkor lásd Dél-Afrika vagy Bolívia példáját (az esővíz gyűjtésének tilalmával!), bőséges irodalma van.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.25. 13:43:50

Ez bonyolult kérdés. Van egy vízműves forrásom, aki a történet kevésbé közismert részleteit is kifejtette, terveztem egy postot is róla, de idő hiányában leült a dolog.

Röviden, dióhéjban: Igen, a regionális vízműveket két cégbe akarta vonni a kormány, tekintet nélkül a cégek gazdálkodására, az összevonás lehetséges előnyeinek és hátrányainak tételes elemzése nélkül. A privatizációs szándék nem bizonyítható, de a gyanút a kivitelezés módja (a két céget kivonták volna az állami vagyongazdálkodási tv hatálya alól)a költségvetés állapota és a szocikra jellemző megoldás leg. erősíti.

Viszont. A privatizáció ma már közművek esetén sem feltétlenül rossz megoldás, a természetes monopóliumok esetén is lehet mesterséges versenykörnyezetet teremteni.

A vízmű privatizáció lehetősége nálunk összekapcsolódik egy IMF-es összeesküvéselmélettel is, ami marhaság.

Az IMF nyilván nem esküszik össze a vízközművek privatizálására, és nem is kényszerít, de ha megnézzük a vonatkozó IMF policyt, abbban bizony szerepelni fog a közművek privatizációjának támogatása, ösztönzése.

- a közműprivatizáció nem egyszerű dolog. Mivel a természetes monopóliumok mintapéldája, egy rossz szabályozókkal, rosszul levezényelt privatizáció esetén bizony simán rábaszhat a lakosság. A privatizáció ilyen szektorban csak akkor érték, ha hatékony mesterséges versenyt tud az állam generálni a szabályozókkal (yardstick competition).
Ha az állam hülye, ésvagy korrupt ezeknek feltételeknek a megteremtéséhez, akkor gáz van.

asimo 2009.09.25. 13:52:13

@kispufi: megforítom: mutass te egy példát arra, hogy melyik állami vállalat működik hatékonyan, gazdaságosan és a köz teljes megelégedésére (azaz a sikeres anti-privatizációra)!:)

De komolyan véve a kérdést, tényleg el kellene kezdeni egyszer végre tisztán gondolkodni a "jó gazda-e az állam?" kérdésről, de nem általában, hanem a konkrétan a mai EU-tag Magyarországon és konkrétan egyes gazdasági ágazatok/vagyonelemek megjelölésével. Provokáció: tényleg sokkal borzasztóbban teljesítene egy privát - mondjuk német tulajdonú - BKV (rendes közszolgáltatási szerződést aláírva a fővárossal) mint a mai? De csavarhatjuk tovább: és ha a BKV az OTP egyik leánya lenne, jobban tetszene?

hiba 2009.09.25. 13:58:12

@bazalttufa: van erre a mesterséges versenyre példa Magyarországon?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.25. 14:14:33

jó újságíró lehet,aki lusta nyomozni...

Bell & Sebastian 2009.09.25. 14:20:49

Javaslom, mindenki tegye ki a csekkjeit: villany, gáz, víz-csatorna, telefon, TV (kábel), önkorm., szemét, internet, lakásbérlet, hitel, banki klts. ...

Most nézzük együtt és koncentráljunk!
Na, melyik tűnik reálisnak, azaz nem felülértékeltnek?

Ezér' nem másé'!
{eztet még Józsi bá', a paraszt (job), is láthassa}

A víz- és szennyvízkérdés együtt kezelendő az öntözéssel (ez tette naggyá a szántóföldi növénytermesztésünket, ami mast kicsi), készletek meg mindig a kotyor alján halmozódnak fel, mondom Doomhammernak.

A stratégiai cikk továbbra is az élelmiszer (a vízzel), és em az atombomba vagy a 320 -as BMW!

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2009.09.25. 14:21:48

Az internet, ill. az internet infrastruktúra (adsl hálózat) szolgáltatók piaca pl. De azokat még a "költség plusz" szabályozás mentén "versenyeztetik". Működő Yardstick competition modellről nem tudok.

TD223 2009.09.25. 16:30:12

Azoknak kell a víz, akik mindenből pénzt akarnak csinálni. Ha kontrollálhatnák, ki lélegezzen, a levegőt is privatizálnák.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.09.25. 16:36:44

"Megfigyelésem szerint azonban az olvasóink közt annyi okos, véleményformáló, vezető beosztású, sokmindent tudó ember van"

Remélem ez csak irónia akart lenni.
Ha igen, jól sikerült. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.09.25. 16:46:07

@Spirál: Nem hiszem, Lola itt gondolhatott például rám is
: D

Szentgáli 2009.09.25. 17:52:14

@Grift: Neked is csak addig nem tetszik egy szlovák vagy román náci, amíg nem lehet vele egy jót közösen zsidózni vagy cigányozni. Onnantól kezdve puszipajtás.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.09.25. 17:55:21

@Szentgáli:
tyű, micsoda elmeél, barátom?! :))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.25. 18:16:00

Nembaj, majd olcsó geotermmikus energiával jól kivásároljuk a gaz szlovák/francia/zsidó vízvámpírokat a saját cégükből.

Silcon 2009.09.25. 22:06:57

A National Geographic-on ment egy többrészes sorozat, "A víz őrzői" címmel. A kanadai Moncton városának történetére emlékszem. ott privatizálták majd újra városi tulajdonba vették a vízművet. Akkor borult ki a bili, amikor a felújítás címén óriási költségeket emlegettek, aztán kiderült, hogy a város töredékéért is meg tudja csinálni.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.25. 23:42:07

A komcsik trükkje többnyire nem az az egyszerű képlet volt, hogy lenyúlják, ellopják a nemzet aranyát. Lófaszt. Monopóliumot bocsájtanak áruba. És az baszik be a népnek, attól drágább nálatok minden a piacon, mint mondjuk a németeknél.

Bell & Sebastian 2009.09.25. 23:55:15

@min0rity r3port:

Aranyat? Azt elsőként, utána meg az ezüstöt is! Szoktak még 8% nyereséget is garantálni, csak vigyék!

A haza-áruló szó etimológiája vajon összefüggésben van ezzel? És a helyszíni fölkoncolás vajon nem ezekre (a hazaárulókra) vonatkozott a "sötét" korokban?

Bell & Sebastian 2009.09.25. 23:57:16

@min0rity r3port:

Az eredeti fölvetésedre:

-Nálatok azért olcsó minden, mert nálunk drága! Röviden.

kzgy 2009.09.26. 09:48:06

Én azt nem értem, hogyan kerül ebbe az egész elméletbe Szlovákia. Hogy onnan folyik a víz ide? És majd elzárják?

Ja, és ha utánanéztek a Veoliának, akkor láthatjátok, hogy elég nehéz olyan országot mondani, ahol nincsenek ott. De víz nem tud a tulajdonukban lenni, csak a közmű.

Puncskocka 2009.09.26. 11:25:57

@kzgy: csatlakozom, ez a rész nekem se tiszta..... azért nekünk vízből van!

drkovax 2009.09.26. 12:38:11

@kzgy: 4 nap után teljesen mindegy, hogy azért nem ittál, mert a víz tulajdonosa nem engedett vizet a közműbe vagy azért mert a közmű tulajdonosa nem adta tovább neked ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.09.26. 14:10:51

"de bevallom nem értem. Nyomozni pedig lusta vagyok. "

ezaz, ilyen emberek valóak a Magyar Nemzetbe!:D
:(

Alfőmérnök 2009.09.26. 14:39:19

@tesz-vesz:
Legalább őszinte. ;)

Amúgy jól ráérzett arra a tendenciára, hogy a kommentek kezdenek érdekesebbek lenni, mint a bejegyzések. És ez nem csak a kommentelőknek köszönhető.

irrelevant 2009.09.26. 15:48:23

Ez a poszt már megint miről szól? Áááh...

abandi 2009.09.26. 17:50:16

No, akkor:
A mai Magyarországon egy folyó sem ered, sőt vízgyűjtőmedencénk is ki van szolgáltatva másoknak (szennyezés)!
A "magyaros" Dél-szlovákia is az egyedülálló talajrétegződés által szűrt dunavizet kapja frissen.
A magasabb területekre járulékos költségekkel juttatják fel, a mégmagasabbakon meg gyűjtik...:mosdásra!
Más:
Az a karsztvíz, ami kibugyog a likon és iható,na az nem máról holnapra alakul ki...kell kb. egy-két ezer év...
A termálvíz szintúgy!
Olyan mint az olaj a földben...
Egyébként:
Az öntözéses mezőgazdaság hamar elszikesíti (sivatagosítja) a területet (mivel a gyors párolgás az amúgy is szennyezett folyóvizet gyorsan elpárologtatja)...
Több eső kéne, rendszeresebben...
Egyébként nekem van fúrt kutam...
A többi háztáji fegyveresvédelem kérdése...
Ps:
Izguljanak a leendő "politeknikusok"!
(A Duna vize el visz majd a jeges Tiszába,
Hogy ne lettem volna senki megunt babája...)
Lámpavasokat!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.09.26. 19:03:42

@tesz-vesz: hahó, ez itt egy blog, ahova hobbiból írunk. Hobbiból pedig nincs most épp kedvem nyomozni, de elég sok adalékot összegyűjtöttünk.

abandi 2009.09.26. 19:20:09

@lelkylola:
Csepegtess...
Én hozzá tenném a megbukott ótópályaberuházásokból átirányitot eu-s lóvét a mindentvivő csatornázásba (népszabi cikk anno, 1-2 éve!!!).
Ha vki kegyeskedne megnézni a víz-csatorna díj számláját, akkor abból világosan ktűnik az 1m3 vízfogyasztásra jutó 2m3-nyi víztisztítási díj...
Gyertek okosak!

abandi 2009.09.26. 19:21:42

@lelkylola:
Ön egy lelkiző lolita...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.28. 09:30:18

Manyi Béci, maga egy komcsi nőszemély írását reklámozza?
Csalódtam magában.

abandi 2009.09.29. 18:37:39

Elsikkad ez a kis írás az atomerőműves nagyokosok tengerében?
Vagy a filosz-szemitáknak is mindegy?

abandi 2009.10.02. 19:14:21

Állítólag Pécsett alakul a kula:
Az Öko bajusztakasztott a francia Suez nevú izével...

abandi 2009.10.05. 16:05:43

Milyen -közel 10 Milliárd Forintnyi- beruházást eszközölt a francia fedésű cég?
Ki adta el nekik a 49%-os tulajdonrészt?
Mennyi most a vízdíj és a csatorna díj?
(akkor és mostt, itt és ajrópa legdrágább, vagy legolcsóbb iható csapvíz szolgáltatójánál?)
A csapból folyó iható víz milyen talajrétegből származik és mennyire tisztítják?
Satöbbi-satöbbi...
Rajta, rejakcijósok!

abandi 2009.10.05. 19:53:21

És egy könnycseppet elmorzsolunk az utolsó cukorgyárunk robbantásos földigrombolásáért is ugye...?!

abandi 2009.10.24. 20:50:35

Lolita védelmében:
Na, most mi a fasz van Pécsett?

abandi 2009.10.24. 21:55:52

A fideszes Páva 1995-ben kötött egy privatizációs szerződést...
Ma meg "visszacsinyálja", némi nemzetközi felháborodás kíséretében...
Első látszatra.

abandi 2009.10.25. 01:15:10

A "francia" illetőségű cég állítólag a többségi tulajdonos tudta nélkül jelzálogosított el közös üzletrészeket...

Alfőmérnök 2013.08.29. 23:37:00

" Veszélyben a magyar vízkincs!
Az Európai Unióban egy olyan kötelező irányelvet készítenek elő, amely a közszolgáltatások privatizálására kötelezné a tagállamokat – ebbe a 95 oldalas anyagba rejtették el a vízszolgáltatások kötelező liberalizációját is. Európa-szerte összefogás indult a vízprivatizáció megakadályozásáért, amelyhez a Váralja Szövetség közleményben csatlakozott. Magyarországról 16.500 aláírást kell összegyűjteni, ennek még a fele hiányzik… Írjuk alá a „Water is a Human Right” európai polgári kezdeményezést!

„Az ivóvíz közjószág és stratégiai erőforrás, amit az ENSZ 2010 óta emberi jogként is elismer. Az egészséges ivóvízhez jutás az ember természet adta joga, mert nincs ember, aki víz nélkül élne, ezért a víz nem tőke és nem is lehet üzlet tárgya. A Váralja Szövetség szerint az ivóvízzel való gazdálkodás minden formája a helyi közösségeket illeti meg” – áll szervezetünk közleményében. Minden jóérzésű honfitársunkat arra kérjük, írja alá ezt az EU által már hitelesített tiltakozást! Közleményünket itt tekintheti meg: varaljaszovetseg.hu/57_ivoviz.pdf

Miről is van szó?

Döbbenetes, de a magyar sajtó és a magyar politika teljesen hallgatag, holott ennek az irányelvnek az előkészítése már 2011 óta zajlik. A Váralja Szövetség most kinyomozta, pontosan melyik tervezetről van szó, amelybe a vízprivatizációt is belerejtették. Sajnos még a vártnál is nagyobb a baj, hiszen ez az irányelv nem „csak” a vízszolgáltatás privatizálását, hanem minden állami koncesszió piacosítását megkövetelné a tagállamoktól!"
varaljaszovetseg.hu/h103.html

bömböcz 2013.08.29. 23:50:30

@Alfőmérnök:
Hehehe...
Amikor az ózdiak a nyóckerben visszapriviznek...
süti beállítások módosítása