Mindenki egyért - Románia választ
2009. november 20. írta: tempetőfi

Mindenki egyért - Románia választ

   Romániában vasárnap népszavazással súlyosbított államelnök-választást tartanak.

   A népszavazás kérdését gyorsan letudhatjuk, a regnáló államfő nyomta át erőből, két kérdésben kell bölcsen döntenie a plebsznek: 1. akarunk-e kevesebb honatyát, a jelenlegi 471 képviselő és szenátor helyett legfeljebb 300-at; 2. szeretnénk-e, ha a jelenlegi kétkamarás parlament helyett egykamarás parlament működne Romániában. Mivel Romániában (is) a politikus definíciójának lényeges része, hogy lop, csal és hazudik (és ezt nyugodtan leírhatjuk, mert nagy része funkcionálisan analfabéta is), naná, hogy akarni fogjuk, mintha kevesebben nem tudnának éppen ennyit lopni, csalni és hazudni. A kétkamarás vs. egykamarás problémája egy picit meg fogja kavarni a lakosságot, ugyanis nem fogják érteni a kérdést, errefelé nem a képviseleti demokrácia hatékonyságáról vitatkoznak a buszon, trolin, szekéren, hanem azon, hogy a politikusok lásd mint fent.

   Ebbe a témakörbe a magyarok próbáltak értelmet csempészni, a felsőházat megtartanák, de más jogkörökkel, a felsőház amolyan régiók tanácsa kellene, hogy legyen”, mondta Kelemen Hunor államfőjelölt, és ebből a románok csak a régió fogalmát nem értették, mondjuk, az egységes, oszthatatlan, homogén nemzetállam víziójában nehéz is jelentést tulajdonítani neki.

   Megjegyzem, épp a napokban akarja a kormány az összes köztisztviselőt nyolc nap fizetetlen szabadságra küldeni azért, hogy másfélmilliárd eurót spóroljanak, kb. 1,2 millió közszolga húsz százalékkal kevesebb fizut kap karácsonyra. Hát ezen a problémán a felsőházi titkárnők lehetséges kigolyózása nem sokat fog javítani.

   Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, még nincs kampánycsend (a huszonnégyórás elmélyülési időszak elvileg biztosított; ritkán látni annyi kisimult arcú választópolgárt, mint ilyenkor szombatonként, mindenkinek a homlokára van írva: végre békén hagynak); még nem zajlott le az utolsó nagy tévévita az esélyesek között, már ha megszervezik egyáltalán (az ezt megelőzőre a szoci jelölt behívta volna a két szélsőjobbos kollégát is, emiatt mindenki kihátrált, és egyedül neki sem volt gusztusa); és mivel csütörtök éjszaka van, még nem olvastam az utolsó vezércikkeket.

   Egyik komponens sem hiányzik: a tévévitát, ugye, végig kellene nézni, márpedig a kampány alapján megelőlegezhető, hogy intellektuális kihívásra (fogalmazzunk úgy: programok ütköztetésére) várni dőreség lenne; nő nincs köztük, focizni nem fognak. Egymást ekézik majd ezerrel, és ez románul sem valami nagy élvezet. A vezércikkek ugyanez a műfaj, a negyedik hatalom román verziójának nagyobb része kitartott hangon utálja Băsescut, ezért valamelyik másikat szereti, a magyar publicisták közül azok vannak kényelmetlenebb helyzetben, akik szeretik az RMDSZ-t, mert már megint csak egymásnak tudják bizonygatni, hogy Kelemen Hunor a legjobb fej mind közül, a mi négerünket a tévévitára még csak meg sem hívták, ennyit erről.

   A három – közvéleménykutatások szerint – esélyes jelölt nevét a kötelességtudat iratja le velem, legyen közepe is a posztnak: Traian Băsescu jelenlegi államfő (demokrata-liberális, [PD-L]), Mircea Geoană (szociáldemokrata [PSD]) és Crin Antonescu (liberális [PNL]). A felmérések azt is valószínűsítik, hogy egyikőjük sem üti meg a bankot, így december 6-án Băsi és Geo, vagy Băsi és Crin anyáznak kegyeinkért a második fordulóban, és ugyancsak a köz aktuális véleménye alapján Băsi bármelyikőjüktől kikap.

   Ezt azért fenntartásokkal kell kezeljük, Traian Băsescut 2007-ben egyszer már felfüggesztette a román parlament, akkor is ellene volt a sajtó nagyobb része, és az akkori népszavazáson óriási arányban mellette voksoltak az állampolgárok.

   Băsescut ellenfelei azzal mószerolják, hogy elnöki diktatúrát készít elő, hazavágva a parlamentet mint intézményt stb.

   Csakhogy ezen demokráciabajnokok nemrég szembesülhettek egy másik közvéleménykutatás eredményeivel, melyek szerint Románia lakosságának kétharmada úgy véli, nem javult az életszínvonala a kommunizmus bukása óta; továbbá a válaszadók közel egynegyede szívesen visszatérne a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátor nevével fémjelzett „aranykorba”; a megkérdezetteknek csak a 18 százaléka véli úgy, hogy Románia gazdaságilag ma jobban áll, mint a kommunizmusban, 35 százalék szerint pedig a rendszerváltás az ország kárára vált; és hogy tetézzük: ma már a románok kétharmada megkegyelmezne a három nap alatt halálra ítélt Nicolae és Elena Ceauşescu diktátor házaspárnak. A megkérdezettek 73 százaléka szerint ugyanis nem kellett volna kivégezni őket. És nem a halálbüntetés elleni elvi kifogásuk mondatja ezt, de nem ám.

   Mondjuk, a megkérdezettek problémáját hamar orvosolnám: ha egy hónapig az összes kereskedelmi tévét letiltanánk, és a max napi egy órában híradó gyanánt az egy szem közszolgálatin nézhetnénk, amint az államelnök (bármelyik) üzemeket és a kollektív gazdaságokat látogat, lenne itt megint forradalom. A parlamentért nemigen.

 

   Zárásképp futtassuk meg, mit szólnak mindehhez a magyarok. Az RMDSZ-ben 2011-ben szintén elnökválasztás lesz, és úgy néz ki, reménykednek az elemzők, hogy Markó Béla megunta vezérkedni, ezért utódlását előkészítendő jelöltté tolta elő Kelemen Hunort. Emiatt az Erdélyi Magyar Nemezeti Tanács (EMNT) egy darabig a jelölt programjától tette függővé a támogatást, Tőkés morgott, hogy Markóék nem egyeztettek velük, pedig összefogás, meg fórum, meg nemzetpolitika, a múlt héten mindenesetre fogukat összeszorítva (és az RMDSZ-vezérkarnak bemosva) mégiscsak Kelemen támogatására szólították fel az erdélyi magyarokat, merthogy a programban benne van az állami egyetem, a magyar regionális nyelvként való hivatalossá tétele és az autonómia, na.

   Az lehet, hümmög a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), de a jelölt hiteltelen, meg egyébként is, ne lépjünk magunktól az asszimiláció első lépcsőfokára, inkább érvénytelenítsük többszörös pecsételéssel a szavazólapokat. Mély sajnálatomra lemondtak az össznépi performanszról, nyáron még az volt az ötlet, hogy pecsételés helyett írjunk nagy A betűt a szavazólapra, A mint „anulat” (érvénytelen), A mint autonómia, plajbásszal a fülük mögött sorjáztak volna a székelyek; így viszont soha nem tudjuk meg, hogy protestált-e valaki, vagy választék híján egyszerűen mindenkinek adott még egy esélyt. Netán csak simán belejött a pecsételésbe, ilyen is van, kezébe kapja a bélyegzőt, oszt' nem tud megállni.

   A Magyar Polgári Párt (MPP) egy darabig szintén lebegtetett, először az SZNT-vel repült párban, utána körbejárt a hír, hogy feltételekkel támogatnák Kelement, de a háttérbiznisz nem jöhetett össze, mert nemrégiben visszaléptek az SZNT mellé, ők is érvénytelenítenének.

   Politikai pártként nekik a népszavazásról is van mondanivalójuk, kisebb parlament igen, egykamarás nem, kétkamarás kell, de megváltoztatva a hatásköröket stb. –  kéz a szívre, ez már elég bonyolult üzenet ahhoz, hogy az egyszerű választópolgár a vasárnapi ebéd előtt/után magas ívben leszarja.

   Ráadásul Szász Jenő még csavart egyet a dolgon legutóbbi nyilatkozatában, a második fordulóban Băsescura kell szavazni, mondta, szerinte Băsescu személye jelenti az „egyedüli reményt” a romániai magyar közösség számára.

   Valaki szólhatna már a székelyudvarhelyi alpolgármester úrnak, hogy az általa megálmodott szoborpark magyar történelmi személyiségei, no meg a Vándor Székely és Csaba királyfi között igen hülyén fog kinézni Băsescu büsztje.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr51538548

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Román elnökválasztás, csornai időközi és Józsefváros: kire szavazzunk ma? 2009.11.22. 12:23:38

Politika. El akarsz menni szavazni, de még nem döntötted el, ki mellé húzd az ikszet? Nem akarsz elmenni, mert úgysem lesz jobb semmi? Most hallottál róla először, hogy ma választások vannak? Mindegy, melyik kategóriába tartozol, ez a cikk neked szól. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tempetőfi 2009.12.06. 20:10:07

A CURS exitpoll-felmérése szerint Mircea Geoană 50,80 százalékot, Traian Băsescu pedig 49,20 százalékot szerzett az elnökválasztási fináléban.
A Realitatea hírtelevízió megrendelésére készített Insomar exit-poll felmérés szerint Románia következő elnöke Mircea Geoană szociáldemokrata jelölt lesz, aki az elnökválasztás második fordulójában 51,6-48,4 arányban Traian Băsescu jelenlegi államfő fölé kerekedett.
Ezek az este 7 órai mérések, nagyot már nem fog változni az eredmény, hacsak a külföldi szavazatok nem billentenek egyet, bár magas volt a részvétel.
Hát, van egy komcsi elnökünk már megint, kormányváltás következik, és fél év múlva megint.

tempetőfi 2009.12.06. 20:13:48

@tempetőfi: A CSOP 50-50 százalékra hozta ki (ezt játszották 2004-ben, akkor is nagyon szoros volt az állás).
Mindenesetre a hivatalos végeredményekre kíváncsi leszek.

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.12.06. 20:35:01

@tempetőfi: Szoros lett a befutó. Még nem hirdetnék elnököt. Minden megtörténhet. Kár, hogy másfél nap kell a szavazatok összeszámolására.

tempetőfi 2009.12.06. 20:51:51

@Szathmáry: Most szívesen csatlakoznék hozzád, akár azt is vállalván, hogy rámsütik, reménykedem.
Băsescu is ezt mondja, hogy a reális számok mást mutatnak majd (ha bízhat még valamiben, az a netes mozgósítás az utolsó két órában, illetve, hogy sokan állítják ilyenkor a kérdezőbiztosoknak, hogy a pártjuk által preferált jelöltre voksoltak, holott).
Tudja a fene, no, ha a szoci lett tényleg az elnök, akkor visszapunnyadunk a bukaresti mocsárba, az RMDSZ visszakapja a magyarokat hűbéri birtokként, és a médiamogulok hátradőlhetnek, sikerült reality show-vá konvertálni a romániai demokráciát.
Aminek a kezdete szintén tévématiné volt, az ország hármonegyede nézte direktben a forradalmat. És még el is hittük.

tempetőfi 2009.12.06. 20:57:35

@tempetőfi: Hát, most már nem fogom megírni külön posztként, inkább itt brékingelek: Geoanának Crin Antonescu, Markó Béla és Ion Iliescu gratulált eddig melegen (lásd www.mediafax.ro/)
Ehhez személyes megjegyzésként csak azt fűzném hozzá, hogy ez a Geoană a második forduló előtti kampányban nem is látszott, gyakorlatilag a liberális Antonescu és a német Johannis nyerték meg neki a választást (ha). Csatolt árúként a futottak még kategóriában az RMDSZ-esek is tüsténkedtek, de aki ennek az egésznek a legnagyobb nyertese, az Iliescu and co.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.06. 21:20:24

@tempetőfi: "kormányváltás következik, és fél év múlva megint."
ezt megindokolnád?

"Tudja a fene, no, ha a szoci lett tényleg az elnök, akkor visszapunnyadunk a bukaresti mocsárba, az RMDSZ visszakapja a magyarokat hűbéri birtokként, és a médiamogulok hátradőlhetnek, sikerült reality show-vá konvertálni a romániai demokráciát."
LOL, te beteg vagy

"de aki ennek az egésznek a legnagyobb nyertese, az Iliescu and co."
PARANOIA rulez

Josef (K.) 2009.12.06. 21:41:37

@Bajkon úr:

"Hát Geoanăval nehezebb dolga lesz Orbánnak,az bizonyos."

Hát az álmoskönyvek szerint tényleg nem túl jó ómen kettejük kapcsolatának szempontjából Orbán "a második fordulóban Traian Basescura szavaznék" kijelentése. (Meg a többi hasonló mondata.)

tempetőfi 2009.12.06. 22:01:44

@Talon Karrde: Igyekeztem nem személyeskedni többé veled, mert olyan mimóza a lelked. Hát te se tedd. Ami a kormányváltás illeti: Johannis nem véletlenül kérte a hat hónapos kettős státust (értsd: hat hónapig egyben Szeben polgármestere is, biztosítja a visszautat), ő maga sem bízik abban, hogy kiszolgálná az időt. Tehát ha konszolidálja a szitut, akkor menni fog, ezt a legvérmesebb liberális sem gondolja másképp. Akkor meg az lesz a kérdés, hogy ki adja a kormányfőt: a szocik vagy a libik?
A betegségemre vonatkozó megállapításodat talán ellenérvekkel is igazolhatnád, a paranoiám pedig eléggé megalapozott. Nem kell hozzá, csak végignézni az elmúlt két évtized politikai történéseit.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.06. 22:09:34

@tempetőfi:
Konkrétan a paranoia a betegséged, lásd:
en.wikipedia.org/wiki/Paranoia

Illetve komoly kisebbségi komplexusban is szenvedsz, szerény véleményem szerint.
Szidod az RMDSZ-t, szidod a komcsikat (ugyan hol vannak már a komcsik? 1,75 lábbal a sírban), lenézel engem, mert ellenkezik a véleményem, stb.
Te nem érzem magad otthon Romániában, menj el.

Kell még érv?

tempetőfi 2009.12.06. 22:43:16

@Talon Karrde: Nem (azért) nézlek le, mert ellenkezik a véleményed, hanem azért, mert nincs neked olyanod - csak szentenciázol, minősítesz, személyeskedsz. Ez nem vélemény. Nincsenek premisszáid, csak állításaid, amelyek nem következnek semmiből. Nincsenek kérdéseid, csak igazságaid. Nem tudsz érvelni.
Egyébként igazad van: nem érzem magam otthon Romániában. Székelyföldön viszont igen. Fel tudod ezt fogni?
Azt mondd meg nekem, hogy a búsban érezheti bárki kisebbségi otthon magát egy, a homogén nemzetállam eszméje és logikája szerint működő mesterséges konstrukcióban?
És miért menjek el? Ez a szülőföldem, szüleim, nagyszüleim, őseim szülőföldje, nem én vagyok jövevény.
Szerintem te román vagy. És ha nem érzékeled a posztkommunista reflexek továbbélését (mindkét lábukkal ott vannak a gazdasági életben és az államapparátusban, kérdezd meg Herta Müllert vagy Marius Opreát), akkor még kommunista is.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.12.06. 22:55:58

@tempetőfi: Ti most egymást románkommunistázzátok. Ezt fényképezni kellene.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.06. 22:58:37

@tempetőfi: Még egyszer mondom, te beteg vagy. Semmi okod nincs lenézni engem. Tán elolvastad mind a 1319 hozzászólásomat, hogy ilyen felsőbbrendű bizonyossággal jellemzel engem?
"Egyébként igazad van: nem érzem magam otthon Romániában."
Akkot húzz innen a picsába és ne járass le engem, mert pont ugyanolyan erdélyi magyar vagyok mint te. Ja, bocsi, nem vagyok székely, és biztos te szartál engem, tehát mindenképpen neked van igazad. LOL
"Ez a szülőföldem, szüleim, nagyszüleim, őseim szülőföldje, nem én vagyok jövevény."
Nekem szintén, szép szavak, csak kár hogy nem érted, vagy kisajátítod magadnak őket.
"Szerintem te román vagy."
Hogy nem sül le a bőr a képedről, hogy ilyesmit le mersz írni te hernyó?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.06. 22:59:56

@jotunder: Nem, tündérke, csak ő engem, hogy szakadna rá a csillagos ég.

tempetőfi 2009.12.06. 23:24:16

@Talon Karrde: 1319 hozzászólás gyakorlatilag három és fél hónap alatt azért engem nem a megfontolt véleményalkotásról győz meg. Sőt. Ha ilyen nívójúak, akkor nem is fogom végigolvasni, ennyi időt nem érsz meg. Tehát hogy egészen pontos legyek, és igyekszem egyszerűen fogalmazni: te nem érted a válaszaimat. Nem fogod fel a szavak értelmét. Románia egy mesterséges konstrukció, erőltetett homogenizációval. Ezért nem értik a regionalizáció problémáját, mert szétverték a történelmi régiókat az áttelepítésekkel, illetve "a román nép" ceausiszta doktrínájával. Román és magyar értelmiségieknek volt egy érdekes vitájuk erről valamikor 2000-ben (van-e olyan, hogy "erdélyi szellemiség"), igencsak tanulságos következtetésekkel.
Románia alkotmányának 1. cikkelye, ugye, kimondja, hogy egységes, oszthatatlan nemzetállam. Hivatalos nyelve a román. Ha ezt elfogadod, akkor otthon lehetsz benne. Ha megkérdőjelezed, akkor a hivatalos kurzus szerint nem. Nem létezel, bazmeg. Nem vagy államalkotó tényező. És ez engem sért, sok egyéb mellett.
Ezért mondom azt, hogy te román vagy. Magyarul 1319 kommentet köpő román. A példaértékűen megoldott kisebbségi. Te már nem vagy probléma. Fejben asszimilálódtál, ha nyelvedben még nem is.
@jotunder: Elnézést, de az ilyen pondrómagyaroktól hányingerem van, ezek mind zsolozsmázzák, hogy Mo. ne szóljon bele a mi dolgainkba (ugyanakkor alanyi jogon (!) követelik az anyaországi támogatásokat), a nagyon kis lépések politikáját, illetve az elvtelen pragmatizmust a "csak így lehet" kényszerével igazolni látják. Pedig meg sem próbálnak másképp gondolkodni.
Kritikai érzék nulla, a politika tények összessége, és a többségi nemzet felé nyújtott, sokszorosan leszart "baráti jobbot" még le is nyalják.
Bocs.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 05:33:38

@tempetőfi: Figyelj tompika, a következő lépés az lesz, hogy megkereslek és megverlek xD xD xD. Egyszerüen lejárattad saját magadat. Csak röhögni tudok rajtad.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 05:36:00

@tempetőfi: Előre szólok, hogy van a hozzászólásomban egy csapda %)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.07. 06:28:27

@tempetőfi:

minek idegesíted magad? ez a véglény ezt csinálja. keres egy formátumosabb embert és elkezd vele valami ócska piaci módon viszonyba kerülni. ezek ebből élnek: hűbazmeg tegnap de beszóttam tempefőinek,griftnek....mindegy csak olyan legyen, aki számít.
érdekes az erdélyi ember. ha terem köztük szennyember akkor az mindenkinél alávalóbb tud lenni. ez a srác ilyen. szégyenmagyar.

tempetőfi 2009.12.07. 06:50:37

Na, ez egyre izgalmasabb, a párhuzamos szavazatszámlálás szerint vagy a demokraták, vagy a szocialisták jelöltje nyert, attól függően, ki számolt:)
Moldovában a szavazatok 95 százalékát, a kevés magyar szavazat többségét vitte el Băsescu. Az érvénytelen szavazatok száma a székely megyékben a szokásosnál alig magasabb, tehát az autonomista felhívásnak nem volt, hogy szokás fogalmazni, társadalmi beágyazottsága.
Ma sem fogunk unatkozni.

tempetőfi 2009.12.07. 07:13:32

Hivatalos részeredmény 95,4 százalékos feldolgozottságnál: Băsescu 50,43 százalék, Geoană 49,57, vagyis Băsescunak áll a zászló.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 07:17:07

@Grift:
"hűbazmeg tegnap de beszóttam TEMPEFŐInek,griftnek..."
ROFLMAO

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 09:02:35

transindex.ro/
"A magyar választókra a nagyarányú távolmaradás jellemző, a KÉT SZÉKELYFÖLDI megye utolsó a részvételi arány szempontjából."
Megint elb@sztátok... Önfejű "!+%%!...

tempetőfi 2009.12.07. 10:39:23

A szavazatok 99,13 százalékos feldolgozottságánál: Băsescu 50.37% (5.243.399 szavazat), Geoană 49,62% (5.165.415 szavazat), érvénytelen voks:1,30% (137.452).
A székelyföldi opciókról lásd: manna.ro/porta/elnokvalasztas_2009_masodik_fordulo_szekelyek_traian_basescut_valasztottak_2009_12_07.html

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 11:19:54

@tempetőfi: "Meglepően magas arányban nyert Traian Băsescu a székelyföldi megyékben annak ellenére, hogy tavaly kétszer is, egyszer ráadásul helyben, Tusnádfürdőn jelentette ki, hogy a régió területi autonómiát márpedig nem kap."

Erre mondják, hogy BÜTÜ SZÉKELY.
Băsescu az este azzal hencegett, hogy "m-au votat românii!"

GRATULÁLOK!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 11:22:45

RMDSZ azt mondja, hogy Geoană, székely bütü vagy nem megy el, vagy csakazértis a másikra szavaz. ROFC (Rolling On Floor Crying)

Shulc 2009.12.07. 11:42:15

Teljesen egyetértek, aki román állampolgár, az fogadja el a jogerős alkotmányt, vagyis hogy román a hivatalos nyelv, románul kell beszélni az országban.

Aki nem fogadja el a jogerős alkotmányt az anarchista, és egy civilizált európai jogállamban, mint Románia, nincs helye.

Takarodjon az ilyen kifelé.

Josef (K.) 2009.12.07. 11:53:24

@Talon Karrde:

"Meglepően magas arányban nyert Traian Băsescu a székelyföldi megyékben annak ellenére, hogy tavaly kétszer is, egyszer ráadásul helyben, Tusnádfürdőn jelentette ki, hogy a régió területi autonómiát márpedig nem kap."

Na jó, de az autonómia nem olyan fontos a székelyeknek, mint OV.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 11:57:18

@Josef (K.): Ha tettél volna egy szmájlit, akkor értenélek, de már meg se haragudj, ki nem szarja le OV-t, mi köze van Romániához?

Josef (K.) 2009.12.07. 12:07:19

@Talon Karrde:

Én csak Basescu gondolatmenetét öntöttem szavakba. (Persze megértem, hogy ez zavar téged.)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 12:10:32

@Josef (K.): Sajnos igazad van, a székelyeknek valóban fontosabb OV mint az autonómia. És szerintem szintén sajnos, erről OV is tud.

bz249 2009.12.07. 12:44:44

@Josef (K.): szemben ugye a masik jelolttel, aki a szekelyfoldi/erdelyi autonomia szilard hive es a valasztasi kampanya is ekore epult...

Diocles 2009.12.07. 12:51:16

@Talon Karrde:

totálisan félremagyarázod, ill. félremagyarázza a hírforrás (?) MTI.

a székelyek természetesen nem azért szavaztak B-ra, mert az megtagadta tőlük az autonómiát, hanem annak ellenére, ugyanis a "szocdemek" azok a Csau-féle állampárt jogutódai tudtommal, vagyis aligha várható el, hogy az erdélyi magyarok szeressék őket.

és ezzel az RMDSZ már a sokadik öngólják rúgta, a szavazóbázisa ugyanis megint látványosan nem azt a jelöltet támogatta, akit a hivatalos pártvezetés ezerrel nyomatott.

Diocles 2009.12.07. 12:53:02

jaa, és az általam nem éppen kedvelt Szász Jenő ezúttal kivételesen megütötte a lottó ötöst, amikor a mindenki által tuti vesztesnek látott B. mellett kampányolt.

Google 2009.12.07. 13:06:33

@bz249:

Örvendek, hogy megtette helyettem, egyszerűen nem tudom undor nélkül feltenni azt a kérdést, volt-e olyan választó (nem RMDSZ-es potentátra gondolok, ők állásokban érdekeltek), aki
Geoanatól autonómiát várt volna?
A magyaroknak, a külhonban élő magyaroknak is, szövetségesre van szükségük, és azt hiszem, Basescu inkább lehet az. Erre már mutatott is némi hajlandóságot. Ezt honorálták most is neki.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:27:01

@Diocles: Elnézésedet kérem, de azt kell mondjam, hogy halvány fingod sincs a román belpolitikáról.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:30:43

@Google: bocsáss, meg, de te mit értessz az alatt hogy Băsescu "tavaly kétszer is, egyszer ráadásul helyben, Tusnádfürdőn jelentette ki, hogy a régió területi autonómiát márpedig nem kap."
Hogy hajlandóságot mutat és meg kell neki honorálni?
Egyébként az élhető Romániának nem előfeltétele a székely autonómia. Aki erre alapoz szavazáskor, az hülye.
LOL

Diocles 2009.12.07. 13:31:33

@Talon Karrde:

hááát. nálad azért több van.

a transindex.ro közismerten az RMDSZ afféle félhivatalos portálja, szal ekként kell értékelni.

hogy az erdélyi magyarok inkább B-pártiak (egészen pontosan "szocdem"-ellenesek) azt meg régóta tudni lehet.
ez nem azt jelenti, hogy sokat várnak B-től, hanem azt, amit Tőkés mondott, B-t tartják a kisebbik rossznak.

bz249 2009.12.07. 13:32:18

@Talon Karrde: a masik lehetseges jelolttel kozelebb lenne az autonomia? Ha nem, akkor erdemes inkabb mas szempontokat merlegelni.

Diocles 2009.12.07. 13:35:29

„Nagyon nehéz dolga van egy romániai választópolgárnak, amikor olyan pártok, és azoknak támogatottjai között kell választani, akik többé vagy kevésbé a volt kommunista egypártnak a leszármazottai. Különösképpen érvényes ez a szociáldemokrata pártra, amely nem tévesztendő össze a nyugati szocialista és szociáldemokrata pártokkal, amelyek különböző mértékben hiteles baloldali értékeket képviselnek. A PSD hangsúlyosan posztkommunista párt, amiképpen a magyarországi MSZP is az, hiába tetszeleg akár egyik, akár másik az európai baloldalon” – vélekedett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, miután Nagyváradon élt szavazati jogával.

Hozzátette: a lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, két rossz közül a kisebbet kellett választania. „A legjobb az lett volna, ha egy magyar jelöltre szavazhattunk volna. Ha lett volna olyan jelölt, aki el tudta volna érni, hogy a második fordulóban részt vegyen; vagy ha igaz volna az, amit hamisan állítanak, hogy Romániában Klaus Johannis szemléletváltozást jelent. Nem jelent szemléletváltozást – a szebeni polgármester egy kirakatember, akit még ha ki is neveznek Geoană úr győzelme esetén, az kérészéletű miniszterelnökség lesz. Romániában nem működik az Obama-effektus. Ez csak látszat, és csak Románia nemzetközi hitelének a fényezésére szolgál” – vélekedett Tőkés, hozzátéve, „e látszat gerjesztésében, sajnos, az RMDSZ is cinkosságot vállal”. „Láttuk, hogy amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes volt, akkor sem jutottunk semmire, ő csak egy függeléke volt a kormánynak. Ez képzelhető el Johannis esetében is” – sommázott.

www.kronika.ro/index.php?action=open&res=33805

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:36:23

@Google: Csak hogy érthető legyen autonómia szempontból is, Băsescunak ha lett volna hajlandósága, akkor 5 év alatt mozdult volna előre valamit az ügy. Băsescu az 5 év alatt sikeresen megosztotta a romániai magyarságot (gondoltad volna, hogy nem csak erdélyben élnek magyarok? sőt nem csak a székelyföldön?), hogy széles vigyorral támogatta az MPP-t azzal az egyértelmű céllal, hogy egyik se üsse meg az 5%-os küszöböt a következő választásokon.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:37:52

@Diocles: "hááát. nálad azért több van." LOL

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:38:48

@bz249: BINGÓ, én pl. pontosan más szempontokat értékeltem.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:42:42

@Diocles: Tőkés László jobban járt volna, ha püspök marad.
Ő egy "gerinces" ember, aki ellene tesz annak a pártnak, akinek a listáján EU-parlamenti képviselő lett fél éve.

Diocles 2009.12.07. 13:45:13

érdemi válasz?
Tőkés mondandójára nem reagálsz?

mindenesetre baromi nagy pofáraesés ez Markóéknak, ezerrel kampányoltak B. ellen, és B. mégis azért tudott nyerni, mert a magyar szavazók tojtak Markóékra, és dafke B-re voksoltak.
Gáz.

tempetőfi 2009.12.07. 13:46:30

@Talon Karrde: Megosztanád a szempontjaidat velünk, retardált zombikkal is? És én nem úgy emlékszem, hogy Tőkés kérezkedett volna olyan nagyon az RMDSZ-be visszafelé. Buciék édesgették ezerrel, most is elnézően kommentálták az "ellene tevést", minden bizonnyal nem megjuhászkodásból. Sem Tőkés tekintélyének súlya nem nyomasztja őket, ezt 1996 óta tapasztalhatjuk.

reality 2009.12.07. 13:52:20

@Talon Karrde: Nagyon helyes, hogy Tőkés politikus lett. Ilyen emberekre van nagy szükség, főleg ha arra gondolunk, hogy Erdélyben ennek hagyománya is van.
Nem kicsit vagy amnéziás, mikor elfelejted, hogy Tőkés az rmdsz tiszteletbeli elnöke volt (mivel nagyon is meghatározó személyisége volt a romániai magyar kisebbség politikájában). Majd Markóék kitették jól megalázva, és a magyarokat jól arcul csapva. Nehogy már hálásnak kellene lenni, hogy az eu-ban az rmdsz-t képviselheti (egy nagyra becsült közéleti személy).

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:54:25

@Diocles: Tudtommal veled beszélgetek és nem Tőkéssel.
Nem pofáraesés, mert számítottak rá, hogy nem veszik figyelembe a javaslatukat.
Most (IS) konkrétan a "hazafias" székelyek baszták el.

bz249 2009.12.07. 13:55:16

@Talon Karrde: mitol lett volna jobb elnok a komcsi? Tenyleg erdekel...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 13:59:41

@bz249:
Egy nemzetközileg vállalható "arc", nem egy hunyorgó "hajóskapitány".
Geoană annyira komolyan lement kutyába a liberálisoknak, hogy már rendesen sajnáltam. Végre nem politikai hanem morális alapon, a józan eszükre hallgatva tenni akartak valamit az országért.
Dolgozom, majd még írok érveket, vannak.

Diocles 2009.12.07. 14:00:35

@Talon Karrde:

mit "kúrtak el" a székelyek?
csatlakozom bz-hez, mitől lettek volna jobbak a "szocdemek"?
már leszámítva az RMDSZ-klientúrát, nekik most valszeg nagy szopacs van...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 14:04:29

@reality: Rendben, egyetértek veled, Tőkés egy nagyra becsült közéleti személy, de ez nem kötelez senkit arra, hogy készpénznek vegye minden szavát. Én nem vettem készpénznek.

Diocles 2009.12.07. 14:09:47

LOL-hegyek, ezt az égést :D
(srácok, nyomjátok már be ezt a levélkét egy külön posztba :D)

"Markó gratulált Geoanának

2009-12-06 22:25:11

Markó Béla, az RMDSZ elnöke gratulált Mircea Geoanának, aki a legtöbb exit-poll eredménye szerint megnyerte az elnökválasztást.

Markó elmondta, hogy annak ellenére, hogy az RMDSZ nem volt érdekelt a második fordulóban, a többi párthoz hasonlóan komoly figyelemmel követték végig a vasárnapi eseményeket. A Szövetség elnöke szerint azért volt alacsony a Hargita és Kovászna megyékben tapasztalt részvételi arány, mert a jelöltek nem vették észre, hogy a tét a magyarok számára is magas volt.

„Mi Mircea Geoanát támogattuk ebben a versenyben, mivel ő és pártja a változás ötletét támogatták, azért, mert egy új kormányt akarnak létrehozni, és az élére Klaus Johannist akarják állítani” – mondta Markó.

Az RMDSZ elnöke előbb megvárja a választások hivatalos végeredményét, majd az új kormány összetételét kezdik tárgyalni. „Ha kedvezőek lesznek a feltételek, az RMDSZ is hozzájárul a többség kialakításához” – fejezte be."

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 14:12:40

@Diocles:
@bz249:
http://en.wikipedia.org/wiki/Mircea_Geoană

Én nem a "szocdemekre" szavaztam hanem 1 emberre, akiben több potenciált láttam arra, hogy vezesse az országot. Băsescu 5 évig csak kavarta a szart, lehet hogy megint amnéziás vagyok, de nem tudok elmondani túl sok jót róla.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 14:16:39

@Diocles: "mit "kúrtak el" a székelyek?"
A válasz vbenne van Markó vicces levelében.

reality 2009.12.07. 14:18:54

@Diocles: Markóék lehetetlen helyzetbe hozták a magyarokat Geonan támogatásával: posztkommunistákat nem lehet támogatni, főleg a marosvásárhelyi események után semmikép sem. De így, ezután a kampány után (és a kormánybuktatás után), mit várhatnak Basescuéktól? (inkább maradtak volna függetlenek, főleg a második fordulóban, kijelentve, hogy mindenki saját meggyőződése szerint szavazzon - ez lett volna a kissebbik rossz) Markóékat el kellene kergetni.

Google 2009.12.07. 14:22:10

@Diocles:

Az RMDSZ méltó párja az MDF-nek. Csapódnak, bejelentkeznek, fontoskodnak - már csak a saját érvényesülésük foglakoztatja őket.
Nem tisztességben megöregedett kurtizánok.

Shulc 2009.12.07. 14:24:13

Az a baj a székelyföldi románokkal, hogy nem tudják tartani a pofájukat.

Tudsz olvasni? -igen.
Akkor olvasd el szépen, mi van ideírva az alkotmány első cikkelyébe. Románia nemzetállam? -igen.
Hivatalos nyelv a román? -igen.
Akkor bekussolsz szépen és takarodsz vissza dolgozni, vagy ha nem tetszik, akkor takarodsz kifelé az országból, mert rendbontókra nincs szükségünk.

Rendesen felb.sztam már megint az agyam, de hát elképeszt a sötétség, ami itt uralkodik. Legalább azok a székelyföldi tahók olvasni tudnának, b.meg.

tempetőfi 2009.12.07. 15:29:20

@Talon Karrde: Ehhez mit szólsz?
Traian Băsescura szavaztak többen az erdélyi megyék többségében, így a magyar többségű megyékben is. Az eredmények:

Kovászna: Traian Băsescu - 59,78%, Mircea Geoană - 40,22%

Hargita: Traian Băsescu - 56,43%, Mircea Geoană - 43,57%

Kolozs: Traian Băsescu - 62,77%, Mircea Geoană - 37,23%

Beszterce-Naszód: Traian Băsescu - 59,28%, Mircea Geoană - 40,72%

Szatmár: Traian Băsescu - 51,97%, Mircea Geoană - 48,02%

Bihar: Traian Băsescu - 51,64%, Mircea Geoană - 48,35%

Arad: Traian Băsescu - 63,92%, Mircea Geoană - 36,07%

Temes: Traian Băsescu - 59,48%, Mircea Geoană - 40,51%

Máramaros: Traian Băsescu - 56,33%, Mircea Geoană - 43,67%

Szeben: Traian Băsescu - 61,08%, Mircea Geoană - 38,91%

Fehér: Traian Băsescu - 60,18%, Mircea Geoană - 39,81%

Brassó: Traian Băsescu - 55,13%, Mircea Geoană - 44,86%

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.12.07. 15:48:12

Griffith 2009.11.21 19:23:32

"...Mondjuk szerencsére a Dob utcában - ahol lakom - rend szokott lenni, 3 perc alatt kijönnek a rendőrök, bármilyen helyzet adódik. A kamerák, ugyebár...

Ha bármelyik gárdista valaha is a Dob vagy Síp utca környékére merészkedne, hát úgy elvinnék, mint a szart.
Még."

"Hivatalos nyelv a román? -igen.
Akkor bekussolsz szépen és takarodsz vissza dolgozni, vagy ha nem tetszik, akkor takarodsz kifelé az országból, mert rendbontókra nincs szükségünk."

hahaha, te melyik országból kamuzol?

. )

reality 2009.12.07. 16:30:30

@tempetőfi: Még Szeben is, pedig a polgijukat nevezték volna ki miniszterelnöknek.

tempetőfi 2009.12.07. 16:39:33

@reality: Johannis erre megjegyezte, hogy tud ő erről, azért voksoltak Băsescura, hogy ő ne menjen el, maradjon a drága polgármester úr nekünk:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 17:03:04

Valaki magyarázza már el ennek az agyfosottnak, hogy mit jelent az "magyar többségű megye" Hargita és Kovászna esetében?
Mennyire kevésbé "magyar többségű megye" pl. Brassó és Maros megye.
És mennyire irreleváns "magyar többségű megye" Arad és Temes megye.

tempetőfi 2009.12.07. 17:07:15

@Talon Karrde: Hát, ezt beszéld meg a Transindex szerkesztőivel.

tempetőfi 2009.12.07. 17:08:39

@Talon Karrde: Illetve ne beszéld meg. Tanulj meg olvasni.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 17:21:13

Van ismerősöm a Transindex-nél, megkérem szépen írja ki, hogy "Temepetőfi ugorgy a kútba!". Na akkor mi lesz, vajon?

tempetőfi 2009.12.07. 17:43:20

@Talon Karrde: Mondták már neked, hogy szövegértési, -értelmezési gondjaid vannak? Úgy is nevezik, hogy funkcionális analfabetizmus. Lassan népbetegség magyar nyelvterületen. Ráadásul még írnak is, egyesek 1359 kommentet termelnek ilyen állapotban. Az aktív politikusok pedig blogokban égetik magukat.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 19:34:46

@tempetőfi: Pont olyan vagy mint az az állat Băsescu akire szavaztál tegnap.
Geoană nevü - szerinted komcsiban - legalább volt annyi jóérzés, hogy már az exit-poll-ok után megköszönte KONKRÉTAN a magyaroknak, akik rá szavaztak, reakciója egy emberi reakció volt, nem az eltökélt, beképzelt hatalomvágy beszélt belőle, mint Băsescuból (E UN FLEAC, I-AM CIURUI, HÖ HÖ HÖ). Az az állat tegnap este elkezdett 5 perccel azelőtt beszélni mint hogy megjelentek volna az exit-poll eredmények, ilyet államelnök jelölt soha, sehol a világon nem csinált. Mint egy kibaszott robot nyomta a mantrát hogy akárki-akármit mond Ő nyert és mindenki bekaphatja (a murok még a seggében, volt, elmaradt a fölényes HÖ HÖ HÖÖÖ) látszott rajta hogy be van szarva, hogy elveszítheti a nehezen megszerzett hatalmát (már az is egy vicc volt ahogy 5 éve megválasztották !!!).

reality 2009.12.07. 19:42:26

@Talon Karrde: Szűkölsz, mi? Ez tetszik. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.07. 19:45:46

@reality: nehogy mán a magyarok egymásnak essenek az oláhok miatt. :(

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 20:24:56

@reality: Na akkor ez legyen a legnagyobb örömöd.

reality 2009.12.07. 20:36:16

@tölgy: Áh, tölgy, nem ismeri maga az ilyeneket, mint ez a talonba tett kard-e. Alja nép ez, nem magyar. :(

reality 2009.12.07. 20:37:17

@Talon Karrde: Ennél már most van nagyobb örömöm: Istenben vetett bizalmam, örömöm. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 20:58:41

@reality: Nő létedre lehetne benned picit több empátia. Mi mondatja veled rólam azt, hogy nem vagyok magyar? Tényleg érdekel.

reality 2009.12.07. 21:13:31

@Talon Karrde: Az össz hozzászólásaidból ez világlik ki. Ne kelljen végigszemezgetnem a kommentjeidet, mert egyszer is elég volt. :)
Ez a véleményem azok alapján és kész.

Shulc 2009.12.07. 21:24:43

Itt megy az óriási nagy vita, hogy most Basescu vagy Geoana, ajvé.

Ennél a két balfasznál még a Corneliu Vadim Tudor is jobb lett volna, pedig az is mond hülyeségeket.

Az külön bónusz, ahogy a székelyek itt egymást alázzák:)

Kihaló faj vagytok. Mondjuk igaz, legalább úgy haltok ki, hogy lehet rajtatok egy jót röhögni.
:):):)

Legalább tanulnátok meg románul, b.meg. Ha már ott éltek...
Te jó fej vagy, Talon, nem is rád gondoltam ;)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.12.07. 22:01:06

Látod Talon ki állt melléd ? Üdvözölnek a Dob utcából.
Ha érdekel olvasd el Griffith mind a 30 kommentjét, és szégyeld magad.

Az első avatarodon is egy oláhcigány volt
. )

Várkonyi 2009.12.07. 22:19:18

@Griffith:
Nem tudom kiféle-miféle vagy, de aki ilyet ír, az halált érdemel.

Amint a Jobbik hatalomra kerül, első dolga lesz a hozzád hasonló hulladékokat eltakarítani a "Tisztítsuk meg Magyarországot!" jelszó keretében.

Persze egyvalamire talán jó a megjegyzésed: rámutat arra, hogy milyen fontos a világ magyarságának lelki újraegyesítése, és hogy milyen bandák (Dob utca) állnak az útban.

Már nem sokáig...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 22:22:37

@gloire: LOL
Nem vetted észre hogy szóra sem méltatom a kommentjeit?
Könyörgök mondjatok már nyomós érvet Băsescu mellett, azon kívül, hogy nem komcsi (pedig, még az is :) illetve OV mellette szavazott volna a második fordulóban.
Tényleg érdekel, hátha én vagyok nagyon hülye.
Az hogy ÉN, TK oháhcigány, nem magyar, románkomcsi, stb. vagyok számomra nem érv csak a tudatlanság jele.

Josef (K.) 2009.12.07. 23:03:56

@gloire:

"Látod Talon ki állt melléd ? Üdvözölnek a Dob utcából."

Gyönyörű ez a bújtatott zsidózás egy reakcióstól. :(
(Most persze majd jön, hogy nem is volt bújtatott zsidózás, hiszen csak egy utcát neveztél meg, és Griffith is azt állította, hogy ott lakik stb, stb. Ezt már ismerem.)

Szerintem Taldon nem is értette mire utaltál a "Dob utca" emlegetésével, de mindegy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.07. 23:07:36

@Talon Karrde: az, hogy valaki posztkomcsi, szvsz, elég érv, hogy ne akarja a politika közelébe látni egy jóérzésű ember sem.

Josef (K.) 2009.12.07. 23:19:39

@tölgy:

Tölgy, ezzel azt állítod, hogy Orbán Viktor nem jóérzésű ember. Egyrészt a körülötte lézengő magyar posztkomcsik miatt, de ennek felsorolásától most eltekintek. Másrészt éppen Băsescu miatt. Băsescu a Román Kommunista Párt tagja volt. Mostani pártja, a PD-L az Iliescu-féle posztkommunista FSN-ből vált. Amikor Iliescu felhozta a bányászokat Bukarestbe, Traian Băsescu volt annak a közlekedési minisztériumnak az államtitkára, amely a vonatokat rendezte a bányászok utaztatására.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 23:26:35

@tölgy: Nem vitatkozni akarok veled, de miért gondolod, hogy Băsescu nem posztkomcsi. Sokkal hamarabb lépett politikai pályára mint Geoană.
Băsescu már közlekedésügyi államtitkárhelyettes volt 1990 júniusában, '91-ben lett közlekedési miniszter.
Több infó itt: reakcio.blog.hu/2009/11/27/elnok_helyett_autonomiat

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.07. 23:28:09

@Talon Karrde: lásd mint fent: OV elkúrta, vagy politikai alkut kötött. De aki itt kommentel, annak ezt nem kell megkötnie nem lévén politikus.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 23:34:06

www.basescu-szekelyek.ro/

mocskos kampány a javából:

Domain Info
Domain Name: basescu-szekelyek.ro
Registrar: Romarg SRL
Registration Date: 2009-11-29 <<<<< !!!!
Nameservers:
ns1.wdp-gazduire.ro
ns2.wdp-gazduire.ro
ns3.wdp-gazduire.ro
ns4.wdp-gazduire.ro
Domain Status: OK
Domain Holder
Papancea Andrei <<<<< !!!!
Andrei Media&consulting
Str.crangului Nr.18 Bl.8 Sc.a Ap.20
Covasna <<<<< !!!!
Sfantu Gheorghe, 520032, RO <<<<< !!!!
Phone: +40.722999515
Email: contact@andreidesign.com
Technical Contact
Papancea Andrei <<<<< !!!!
Andrei Media&consulting
Str.crangului Nr.18 Bl.8 Sc.a Ap.20
Covasna <<<<< !!!!
Sfantu Gheorghe, 520032, RO <<<<< !!!!
Phone: +40.722999515
Email: andreipap10@yahoo.com

A sepsiszentgyörgyi pedelés mocskos kurva anyját, hogy azt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.12.07. 23:35:54

@Talon Karrde: Nézd, itt a blogon nem mutattad be apádat és anyádat, tehát nem tudom valójában ki vagy, őket nem is akarnám ismeretlenül megbántani.
Itt csak az a szerep látszik, amit játszol, az pedig rettentő gusztustalan, mintha egy magyarul jól beszélő román provó lennél, egyszerűen ilyennek látszol. Vagy tényleg az vagy, vagy annak akarsz látszani, vagy csak egyszerűen sötét vagy.

Te vagy itt az erdélyi mavo, alakíthatnátok egy duót . )

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 23:37:44

www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/index.php?page=&pid=390

És még van pofája ösztöndíjra pályázni.

"7. Papancea Andrei – Liviu – 42033/14.10.2009 "

Phejj, mocskosgecik!!!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.07. 23:40:50

@gloire: LOL, én sem kérdezem ki az apád és az anyád, nem is érdekel. Van még VAGY lehetőség, de nekem holnap dolgozni kell...
Megnyugtatlak, hogy minden felmenőm színmagyar.

reality 2009.12.07. 23:57:31

@gloire: Hogy ez mennyire találó volt! Gratula! :)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.08. 11:22:59

Sziasztok! Itt egy hüjjje, hazájából (van/volt nekem olyan?????) 30 éve elmenekült senkiházi. Magyar anya szült világra, magyar apa nemzett, őseim szép, ékes magyar nyelvű sírfelíratok alatt nyugszanak egy partiumi kisfalu (Szilágysági)temetőjében. Élő, fiatal rokonaim javarésze szanaszét a földgolyón. Szerintetek hazaárulók vagyunk,elhúztunk jobb éghajlatra Ceau alatt, ahogy tudtunk, szval lehet semmi közünk már hozzátok. Ezt le is nyelem (megkaptam én ezt annyiszor, bár lenne még annyi hajam szála!).
A politika mindig érdekelt. Magyarországon senkiházi, jobboldali, oláh csürhe vagyok. Erdélyben hazáját cserbenhagyó bitang. Talán már a szóláshoz sincs jogom.

Azért mégis szóra nyitom százszor is elátkozott számat, bár már a múltat sem értem, nemhogy a jelent, jövőt.

Én egy felkapaszkodott senkinek tudtam eddig Markót, most sem változott a véleményem. Soha nem értettem józan ésszel, ti miért választatok magatoknak képletesen a Dob utcából? Mikor azt is tudja mindenki, Markóval nem lesz autonómia. Sajnálom, hogy azt kell mondanom: az autonómiát nem adja sem Geoana, sem Basescu, sem senki ingyen, kegyelemből, önszántából. Azt ki kell harcolni vérrel, verejtékkel.

Kérdés: készen álltok-e rá, vagy csak az egymás ugatására, mint mi, itt, "Kurvaországban".

Kommunistára nem szavazok sehol, ha a csillagos ég is dőlne rám, mert soha-soha-soha szótartó nem volt, ellenben volt tömeggyilkos és deportáló a Duna-Deltába. Feledjük 1959-et, amikor papjainkat, vagy a magyar 56-tal szolidárisakat oda vitték egy kis tífuszos levegő-váltásra?

Miért állítottatok egy Hunyorgó Kelement? hacsak nem azért, hogy pont azt tegyétek, amivel egymást vádoljátok: ne menjen el a magyar szavazni, vagy a kisebb rosszra szavazzon. Ha egy jelölt az enyém, akkor az én náciomé,azt képviseli tüzön-vizen, hát ha egyedül vagyok ezzel, én akkor is a magyarra szavazok. Mármint ha a magyar érdekeket képviseli. Mit képvisel Hunyorgó?

Talán valaki kivonatosan leírja, hogy a magamfajta hüjjjjje is értse.

Köszönöm.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 12:42:13

@Doña ¡Cara(mba)!: Kelemen Hunyor egy kirakatember volt, senki nem vállalta az RMDSZ-es "nagyok" (LOL) közül, hogy kiáll a porondra és "benyal" egy kicsi eredményt.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.08. 12:45:49

Valljuk be, hogy 3,84% az KICSI eredmény de az RMDSZ-esek erre számítottak is.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 15:05:40

@gloire:

már csak az a kérdés, ha Talon a romániában élő, magyarul jól beszélő román, akkor én ki vagyok itten a Zanyaországban? a magyarországon élő, magyarul jól beszélő magyar?

fejvakar ...

oké, elfogadom, legyen így

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.11. 15:06:17

@Talon Karrde:

"A(z) basescu-szekelyek.ro helyen lévő kiszolgáló túl hosszú ideig nem válaszol."

:)
süti beállítások módosítása