Büntessük-e a fasisztázást?
2009. november 27. írta: dobray

Büntessük-e a fasisztázást?

  Megszületett az ítélet a per végén: Bakács Tibor Settenkedő bűnös, de ezért büntetés nem jár neki. Dodonai ítélet, mintha a bíróság azt szerette volna, hogy a kecske is jól lakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Tulajdonképpen kivételesen nagyjából egyet is értek mind Bakács, mind Révész Sándor véleményével. Azaz (így Bakács) tényleg lehetett úgy is érteni, hogy Bakács két csoportot említett (habár efelől kétségeim vannak, hogy így is értette-e), amikor azt kérdezte, „Na mi van, gój motorosok, mi van fasiszták, nem ismeritek a történelmet?”; meg hogy ahol széleskörűen lehet kommunistázni, hogy lehessen fasisztázni is.

  Révész szerint pedig egyrészt „az üzenet, hogy a bűnös semmilyen büntetést nem érdemel, etikailag fölöttébb ártalmas”, másrészt a btk. 180. paragrafusának értelmében „bizony becsületsértők vagyunk mindahányan, akik a köz ügyeit becsületesen pertraktáljuk. Aki újságot olvas, hírműsorokat és politikusokat néz és hallgat, naponta százával találkozik feljelenthető <becsületsértő> kijelentésekkel”.

  A Gój Motorosokért nem rajongok, de tőlem motorozhatnak kedvükre, néha még örülök is nekik, ahogy a Népszavára ráijesztettek, az meg egyenesen zseniális volt. Fasisztának nem tartom őket, meg sokmindenki mást sem, akire ezt a címkét még akár a jobboldalon is ráaggatják, ezügyben Lukács Jánossal értek egyet (habár állítólag mindezt a Reakció nevének inspirálója Erik von Kühnelt-Leddihntől nyúlta, de ez igazából lényegtelen). Amúgy: A Gój robogó Motorosoknak tagja Tátrai Tibusz is, őt meg azért senki ne tartsa már fasisztának, mert lyukat röhögök a saját hasamba.

  Szóval: ha azt gondolom, hogy a holokauszttagadást (és -relativizálást, meg máshogy értelmezést) felesleges büntetni, mert nehezen meghatározható a tényálladék, és korlátozhatja a történészek munkáját, továbbá a zakkant lükéket nem lecsukni kell, hanem mondjuk átnevelő táborba küldeni, vagy egyszerűen iskolába, meg könyveket kell a kezükbe adni, akkor ennek megfelelően a fasisztázást is kár imigyen büntetni. Ha a radik, meg mindenki más, aki korlátlanul ragaszkodik a holokamuzás jogához (ez nem jelenti azt, hogy holokamuznak is kapásból, mielőtt valaki nekem esik), ha következetesek lennének önmagukhoz, akkor nem kéne fölháborodniuk, hogy mások ugyanígy ragaszkodnak a fasisztázás jogához. Ez ugyanakkor áll a másik oldalra is: ha a rettegdében ragaszkodnak a korlátlan fasisztázás jogához, akkor kéretik nem csorbítani akarni a mások holokamuzáshoz való jogát. És erre ne tessék azt mondani, hogy a fasisztázás véleményműfaj, a holokauszt meg ténykérdés, meg az ügy ugye ennél bonyolultabb, lásd a bekezdéseleji körmondatomat.

  Érdekes amúgy, hogy a ballibek, akik mindenféle büntetés, börtönbe zárás esetén hajlamosak a vádlott jogait védeni, meg hangsúlyozni, hogy a puszta lecsukás nem ér sokat, és az elkövető rossz gyerekkorára, az oktatásra, felvilágosításra, meg ilyenekre helyezik a hangsúlyt, és börtön helyett mindig inkább pszichológushoz küldenék az elítélteket, a holokamuzókat mégis kíméletlenül lecsuknák. Egyenlő bánásmód, teccikérteni.

  Ugyanakkor: annak azért mégis örülök, hogy ha ilyen nyakatekert és vitatható módon is, de végre valahára bíróságilag ki lett mondva, hogy nem lehet csak úgy össze-vissza fasisztázni. Végre rá lett ijesztve a rettegdére, hogy bizony priuszosok is lehetnek, ezért gondolják meg, mikor fokozzák a nemzeti és nemzetközi helyzetet némi fasisztázással. Persze lehet, hogy a rettegde csak egyirányúan tudja majd értelmezni az ítéletet, és azt rögtön a már a bírói függetlenséget is felszámoló (a bírákat megfélemlítő) általános fasizálódásnak tudják majd be. Na de mi legyen, ha beperelik őket emiatt? Vajon mit fog ítélni a bíróság? Konzervatív módon börtönbe, vagy inkább liberális módra tébolydába küldi a rettegdét? Szóval - Kristóf Attila-i dillemában lévén - én nem tudom, hogy büntessük-e a fasisztázást. Szerintetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr671554914

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bíró Zoltán irodalomtörténész, politikus 2009.11.28. 14:38:54

168 óra: Kukorelly Endre, a jeles költő levegőért kapkodott, amikor Bolgár György beolvasta neki Bíró Zoltán nyilatkozatát arról, hogy tekintsük át, kik a magyar irodalom kedvencei Nyugaton. Az agyonmenedzselt Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péte...

Trackback: WTC; Zeitgeist 2. része 2009.11.28. 09:21:12

World Trade Center, épületrobbantások: Ebben benne van Madrid is, a 2004-es robbantás (sokkoló felvétel): Érdekesnek találom, hogy a fenti videó készítőjének, csak a nyugati világ halálos áldozatai fájnak, azért remélem elgondolkozik az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2009.11.30. 09:55:20

@Loxon:
Azt gondoltam ugy fogalmazok, hogy mindenki megtalalja benne a szamitasat.
Tehat nem mutatok utat, tessek valasztani.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2009.11.30. 11:30:44

@Grift: úgy látom nem tud leszállni az szimmetria teljesen felesleges és kontraproduktív követeléséről...nekem egyáltalán nem hangzik megkapóan, hogy Gyurcsány miatt nácik is legyenek, mert a kettő kiegyenlíti egymást. szerintem tökre nem, sőt, inkább egymást erősíti a két negatív hatás.

Szibarita 2009.11.30. 12:02:33

Kommunistazni szabad a Fideszt?

Szibarita 2009.11.30. 12:04:18

@lelkylola: Nyugodjon meg, edes lolacska, senki sem fasisztazza kulfoldon a Fideszt, sokkal inkabb tartjak kommunistanak az utobbi idoben.

A Jobbikot, azt fasisztazzak, leven az egy fasiszta part.

picur3ka 2009.11.30. 12:05:59

@Szibarita:

Minek nem neveztek meg a fityiszt meg Orbant? Nem oszt, nem szoroz.

Szibarita 2009.11.30. 12:07:17

@picur3ka: Ugye leginkabb az szamit, ki mondja. Amikor a Gyaur Motorosok, a Nepszava vagy a Reakcio, semmit. Amikor az Economist vagy a Bloomberg, jelentosen tobbet.

picur3ka 2009.11.30. 12:07:19

@Szibarita:

Na, nagy kulonbseg. Eccer anti-szemita, masszor meg cigany.

picur3ka 2009.11.30. 12:10:25

@Szibarita:

Hat igen, az Econimistnak velemenyformalo ereje van, a Nepszarasag is terjeszti amiket mond.

Szibarita 2009.11.30. 12:10:29

@picur3ka: Senki sem antiszemitazza kulfoldon Orbanekat, plane (ez ugye kulturhelyeken amugy sem szokas) nem dorgolik az orra ala velt vagy valos szarmazasat. Emlegetik viszont a vizmuveket es a fenyegeteseket a pecsi "szerzodesek atnezeserol" es ugy altalaban a szocialis demagogiajukat, a korrupciojuk mellett (kiemelve mindket oldal sarat ezen a teren).

Praktikusan kommunistazzak a Fideszt, teljes joggal.

picur3ka 2009.11.30. 12:15:35

@Szibarita:

Kiveve Gyurcsanyt, peldaul.

A szerzodesek atnezesetol sokan tartanak, s teljes joggal. Ez a korrupcio miatti aggodassal teljesen ellentetes.

Szibarita 2009.11.30. 12:16:16

www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article6457752.ece

Ez ugye a kiemelten konzervativ Times irasa, nem a Guardiane.

www.economist.com/world/europe/displaystory.cfm?story_id=14859369

Ez meg ugye a szinten konzervativ Economiste.

www.economist.com/node/14807099

Szinten economist, de ez a Fideszrol. Aszondja:

"Whatever the merits of the case, it is clear that Fidesz, which is likely to return to government next year after eight years in opposition, has stoked discontent with privatisation, foreign investors and, to an extent, free-market capitalism in general."

Kommunistak.

Szibarita 2009.11.30. 12:16:51

@picur3ka: Hol antiszemitazta a Fideszt vagy Orbant Gyurcsany?

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 12:17:11

@Szibarita: Akkor a Fidesz most kommunista párt?
Remélem, ez széles körben tudatosul majd az öreg maszopos szavazók között és mind a Fideszre ikszelnek majd....

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 12:18:45

@Szibarita: Ezt komolyan kérdezed?
Mert ha igen, az elég szomorú következtetésekre ad alapot tárgyilagosságod és szavahihetőséged tekintetében.

Szibarita 2009.11.30. 12:19:43

@Tehetetlen Dodó: Kommunistabb, mint a Munkasparton kivul barki ebben a pillanatban. Retorikajat tekintve az egyetlen valodi sullyal rendelkezo szelsobaloldali, tokeellenes part az orszagban, az oreg komcsikon ne aggodj, a Fideszes macchiavellistak is pontosan ezert teszik, amit tesznek.

Majd mindjart kifejted, hogy meggyozodesbol viselkednek ugy ahogy.

Szibarita 2009.11.30. 12:20:24

@Tehetetlen Dodó: Vegletesen. Mutass konkret idezetet, ahol Gyurcsany ezt mondja, ti: Orban (vagy a Fidesz) antiszemita.

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 12:25:14

@Szibarita: Ja, értem.
Olyan konkrét mondatra vágysz, ahol Fletó tőmondatban azt mondja: OV antiszemita.
Ilyen természetesen nincs, Fletó csak az ő gennyes, körmönfont módszerével fűzi föl egy szálra a csattogó bakancsosokat az őket álságosan támogató Orbánnal, mint rendesen.
De ezeket keresd meg magadnak, ha van gusztusod a blogját lapozgatni.

picur3ka 2009.11.30. 12:25:38

@Szibarita:

Hat ez velemeny kampany/propaganda iras, nem gazdasagi elemzes.

Hogy tud egy ellenzeki part ilyesmit elerni? Ki van kormanyon 8 eve?

Ne vicceljunk mar. Ami kulfoldom megjelenik az nem mind mindjart nagyon okos, ezt sok kulfoldi tudja legalabb.

Angliaban biztosan, hogy melyik ujsagban jelent meg, arra mar nem emlekszem.

Szibarita 2009.11.30. 12:27:22

@Tehetetlen Dodó: Most mondta, vagy nem mondta?

@picur3ka: Az Economist vagy a Times nem Magyar Nemzet vagy Heti Valasz, ahol partok megrendelesere keszulnek cikkek, ilyet is csak egy gyomorbajos magyar tud maga ele kepzelni.

picur3ka 2009.11.30. 12:30:35

@Szibarita:

Maga egy alomvilagban el. A magyarok talaltak ki a media felhasznalasat propaganda celokra? Ez nagyon jo.

Almodjek tovabb.

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 12:32:21

@Szibarita: Hagyjál már ezzel a provokatív hülyeséggel.
Én se mondtam, hogy egy hazudós bolsi vagy, csak ennyit:
"Mert ha igen, az elég szomorú következtetésekre ad alapot tárgyilagosságod és szavahihetőséged tekintetében. "
Értsd ahogy akarod, ha eddig nem fogtad fel.

Szibarita 2009.11.30. 12:35:34

@picur3ka: Nem, de a magyarok vittek odaig, hogy elvileg szolasszabadsag van, gyakorlatilag mar az egyszeri honpolgar is elegge be lett frusztralva ahhoz, hogy minden nyamvadt elemzesben askalodast lasson. Ez nem tisztanlatas kerdese, hanem megnyomoritottsage.

@Tehetetlen Dodó: En nem provokalok jobban, minthogy egymas melle rakom azt, ahogy a nyugati sajto foglalkozik a magyar jobboldallal. Olvastam egy cikket a Spiegelben is a jobbikrol, az sem volt tul hizelgo. Azt is bevagjam, vagy az is a Konrad Gyorgy samesze?

tevevanegypupu 2009.11.30. 12:35:44

Nem kell mondania sem Gyurcsanynak, sem az mszp-nek hogy Orban antiszemita, erre semmi szukseguk nincs. Eleg ha naponta mondjak, hogy hatarolodjon el a Jobbiktol es Vona Gabortol szemely szerint. Erdekes egyebkent, hogy Vonat sokkal tobbet emlegetik a szocialistak mint peldaul Morvai Krisztinat, aki sokkal markansabban es regebben fogalmazza meg mondanivalojat a kerdesrol. Vele ugy tunik nem akarnak szembe kerulni, ugyanis sokkal hatekonyabb es intelligensebb mint Vona. Az is erdekes, hogy az szdsz Orban antiszemitazasaval kapcsolatban sokkal visszafogottabb, ez jobbara inkabb az mszp vesszoparipaja. Azoke, akik ket evtizeddel ezelott is bizonyithatoan - az mszmp elodpartban sok mai mszp-s politikus tevekenykedett - nagyon antiszemitak voltak. Olyannyira, hogy meg a zsidok megmaradt vagyonat is inkabb megtartottak maguknak. Nem lehet elegszer leirni, mert mintha ezt a tenyt nem akarnak tudomasul venni
sokan.

Szibarita 2009.11.30. 12:43:36

@tevevanegypupu: Rengeteg allitas, mindenfajta tamasztek nelkul. Meg egyszer kerdem, hol antiszemitazta az MSZP a Fideszt? Az, hogy hatarolodjon el a Jobbiktol a Fidesz, termeszetes igeny, ha olyan baratai vannak (Orban mogott a pulpituson) mint Bayer Zsolt, vagy olyan partpenzekbol finanszirozott sajto, mint Bencsik vagy akar Pozsonyi.

tevevanegypupu 2009.11.30. 12:59:33

@Szibarita:
Az mszp mindenhol ahol tudja, orszaggyulesben, partgyulesein - amikrol tudositasok kerulnek napilapokba legalabbis - osszejoveteleken, antifasiszta tunteteseken,a Magyar Demokratikus Charta fantasztikus egyesuleteben, az alairok szamtalan megnyilatkozasaiban
rejtetten fasisztazza es antiszemitazza Orbant es a fideszt.

Olyannyira, hogy szegeny TGM is erot vett egyszer magan es leirta valamelyik partlapban, hogy Orban bizony nem antiszemita.

Mi a jobboldalon nem vagyunk ilyen diszkretek, semmi szuseg nincs madarnyelvre, egesz batran lekommunistazzuk az mszp-t, sot neha meg az szdsz egyes tagjait is. Minek kell a kepmutatas? Legalabb mi magyarok legyunk oszintek egymassal.(:

Szibarita 2009.11.30. 13:07:56

@tevevanegypupu: Nem, ti a jobboldalon lathatoan nem vagytok ilyen "diszkretek". Mondhatni, egeszen ugy viselkedtek "ti a jobboldalon", mint egy elefant a porcelanboltban, tekintet nelkul mindenre, ami valodi demokraciava tesz egy demokraciat. Nem mondom, hogy az MSZP nem tesz ellene, ti viszont meg a retorikabol is kiirtjatok es ami igazan lenyugozo, ahogy nem is hianyzik az egyszeri jobbernek a dolog.

Ekes pelda a pecsi vizmu esete, aminek meg az elvileg finom ertelmisegiek is tapsikoltak.

Egyebkent meg amikor rakerdezek, hogy "hol antiszemitazza az MSZP a Fideszt", az eddigi legjobb erved az volt, hogy "hat TGM is megmondta, hogy a Fidesz nem antiszemita part".

Mindezt rezzenestelen arccal.

Szibarita 2009.11.30. 13:09:44

@Mr Falafel: Hu kedves Falafel, ez a felig kendozott fenyegetozes olyan cuki. Tenyleg rettegnek, ha nem tudnam, hogy meddig tul eljutni a magadfajta egyszeri idiota. Nem lesz itt nektek szep uj vilag, ne remenykedj. A szeljobb mindenhol felszamolja magat roviduton, akar meg anelkul is, hogy hatalom kozelebe kerulne.

picur3ka 2009.11.30. 13:17:28

@Szibarita:

Sajtoszabadsag viszont nincs. Ime egy betiltott iras arrol, hogy nem anti-szemita a fidesz:

kosersrac.blog.hu/2009/10/14/magyarorszagon_tabu_szo_a_zsido.

Bizony, tomeny hazugsagok jelennek meg sokszor, szandekosan, csak ne dobalozzek a demokracia szoval olyan nagyon.

Mondom, hogy Gyurcsany adott egy interjut, talan az Independent-nek, nem emlekszem, melyiknek, keresgesse, ha nem hiszi.

Minden orszag, szinte minden mediuma valamelyest reszrehajlo. A Mo-i drasztikusan, nyugodjon bele. Meg-e van tamasztekolva most mar?

Szibarita 2009.11.30. 13:30:31

@picur3ka: Kiderult-e a fenti okfejtesbol, hol antiszemitazta Gyurcsany (vagy az MSZP) a Fideszt? Csak mert akkor lesz megtamasztekolva (ertelemszeruen). En leginkabb egy klasszikus MIEP-es sejtetesre valo linkre vagyom, ha mar nyiltan nem mondjak. De azert legyen belole egyertelmu, hogy az az MSZP hivatalos allaspontja es hogy nyiltan antiszemitanak tartja akar a Fideszt, akar Orbant.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 13:33:45

@picur3ka:

"Ime egy betiltott iras arrol, hogy nem anti-szemita a fidesz:"

Milyen betiltott írás????

picur3ka 2009.11.30. 13:34:35

@Szibarita:

Miutan sikerult szinte mindannyiunkat lehulyezni vagy hasonlo, gondoljek kicsit.

Mit gondol milyen apropobol szuletett a fenti, betiltott interju? Na?

A gyurcsany interjut meg keresse meg maganak, van guglija, Nem? Nekem meg jobb dogom.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.30. 13:35:01

@Szibarita:
Nekünk a régi szép világ kéne, a fajtád uralma előtti.

tevevanegypupu 2009.11.30. 13:43:44

@Szibarita:
Neked az fajhat, hogy a fideszre - sot meg ha szigoruan vizsgaljuk a Jobbikra - sem lehet rabizonyitani, hogy antiszemita. A Jobbik is az un. indokzsidokat szidja, de az fel sem merul senkiben, hogy valaha is torvenytelen modon bantananak barkit is. Hogy a torvenytelensegeket jogi uton akarja buntetni az normalis lenne mas orszagban, nalunk nem tudom miert bun?
Azt viszont, hogy az mszp az mszmp utodpartja sok olyan szemellyel, akik nagyon kompromittaltak magukat a multban, az teny. Ezt nem lehet megcafolni.
Egyebkent azt hiszem az mar regen tisztazodott, hogy antiszemitanak, keresztenyellenesnek, antikommunistanak es antipatikusnak lenni nem bun. Nyugodtan lehet ervelni barmelyik ellen vagy mellett.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.30. 13:50:10

@Szibarita:
legutóbb a svéd rettegdében jutottak el a könyvégetéstől Orbán Viktorig.

De ha a gárdáról írnak, oda is gyakran belekeveredik a Fidesz, vagy Orbán Viktor.
www.spiegel.de/international/germany/0,1518,502184,00.html

Egyébként, ha van nyugat-európai ismerősöd, aki érdeklődik Magyarország iránt, akkor mindenkitől azt hallod, hogy ő azt olvasta, hogy nálunk gyilkolják a cigányokat, rengeteg a fasiszta és Orbán Viktor is az. Gondolom valahol ilyesmiket olvasnak Magyarországról, nem ők találják ki.

tewton 2009.11.30. 13:56:48

@Szibarita: "hogy nyiltan antiszemitanak tartja akar a Fideszt, akar Orbant."

hehehe, éppen hogy nem nyíltan tartja antiszemitának. Ld. pl. Navracsics felszólalását annakidején, amikor felszólította a táncost, hogy mutasson rá az antiszemitára az űlésteremben. Fletó csak kussolt. Youtubén megtalálod.

Amúgy az orbáncigányozásról se találsz hivatalos nyomtatott bizonyítékot, csak ha hallgattad pl. a nyugdíjasokat a lépcsőházban, meg jófej ismerősöktől kapsz egy fénymásolt fotót a kalapos-pipás OV-ról.

Szibarita 2009.11.30. 14:12:06

@lelkylola: Ne gondolkodjon, lathatoan nem erossege. Ez egy ferfinel szegyen, egy nonel elmegy.

@tevevanegypupu: Maradj a targynal, en kizarolag altalad felvetett allitasokat kerdojeleztem meg. Nem mellekesen en sokkal boldogabb lennek, ha a jobboldalon nem lenne ilyen altalanos a balkankommunizmus es ugy altalaban a tarsadalomban a rasszizmusok kulonfele valfajai.

@tewton: Most akkor fogadjam el blankra, hogy "ugyan nem mondta, de ezt allitja allandoan"?

A vege megis az, hogy senki sem tudott epkezlab forrast mutatni, az allitas megis megmarad. En lattam ilyen nyilatkozatokat, mind arrol szolt, hogy a Jobbik egy fasiszta part (ez szerintem is igy van) es hogy a Fidesznek jelentos resze van a Jobbik letezeseben (evvel en alapvetoen vitatkoznek, de azert latok erveket mellette).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.11.30. 14:13:54

@Szibarita:

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a The Times-nak március 2-án adott interjút. A kormányfő a beszélgetés első felében a reformokról beszélt, a másodikban pedig a Kossuth-téri kordonról, és az árpádsávos zászlókról szólt. Ennek kapcsán kifejtette:

"Egy nemzeti közösség egymás érzékenységének tiszteletére épül. Az ország demokratikus többsége számára az árpádsávos zászló a magyar nemzetiszocialisták szimbóluma. Ez alatt a zászló alatt magyar zsidók ezreit hurcolták el Auschwitzba. (…) Az emberek többségének ez a zászló azt jelenti, hogy a Fidesz érdekközösségben áll a szélsőjobboldali antiszemita erőkkel. Nem akarják elhatárolni magukat tőlük. Azt állítják, hogy nem szélsőjobboldaliak vagy antiszemiták, de nem akarják megkülönböztetni magukat tőlük, és nagyon tudatosan elmossák a határvonalat"

www.hirszerzo.hu/cikkprint.30621

tevevanegypupu 2009.11.30. 14:21:54

@Szibarita:
Ja, hat amiket en felvetek azokat nyugodtan kerdojelezd csak meg. Kolcsonos bizalmatlansagban elunk, nem kivanhatom, hogy elfogadd amit mondok. En magam is ketelkedem abban amit bizonygatsz, ugyhogy kvittek vagyunk.

Szibarita 2009.11.30. 14:27:29

@gloire: Itt sem azt mondja. Azt mondja, hogy gyavan nem foglal allast (ugye most sem zartak ki az elmebeteguket) az ilyen kerdesekben.

Ez meg igaz. En sem mondom, hogy antiszemitak, azt mondom, hogy direkt nem tesznek nyiltan pontot a kerdesre, mert tartanak tole, hogy egyesek otthagynak oket.

Szibarita 2009.11.30. 14:29:18

@tevevanegypupu: Dehat pont azt kerem, hogy mutass peldakat. Gloire megtette, ezzel vegre lehet vitatkozni, te meg eddig sem jutottal.

Szibarita 2009.11.30. 14:30:44

@tevevanegypupu: Mondjuk aki azt nem latja, hogy a Jobbik antiszemita part, azzal tenyleg nincs ertelme vitatkozni igazabol. Azt elfogadod, hogy ciganyellenes?

tevevanegypupu 2009.11.30. 14:48:43

@Szibarita:
Persze, maffiozok, uzsorasok, rendzavarok, tolvajok, a kozosseg eletenek megrontoi ellen fellep.NEM altalanossagban, hanem csak ellenuk. Sokan hivjak oket es toluk varjak a segitseget valoban nehez, szinte megoldhatatlan helyzetekben. Hogy a helyzet miert megoldhatatlan gyakran, azt a rendorsegtol kell megkerdezni. Jobb lenne, ha szoba sem kerult volna szelsoseges part es egy ilyen maganhadsereg megalakulasa. De a part torvenyesen mukodik nagyon sok szavazoval, a Garda bantani senkit nem bantott..elvi sikon lehet oket tamadni, gyakorlatilag nemigen lehet ellenuk felhozni semmit.Az hulyeseg, hogy megfelemliti az embereket. Egyedul azok felnek toluk - ha valoban felnek - akik ellen neha felvonulnak. Akkor pedig tenyleg baj van. Ilyenkor a rendorseg gyakran nem mutatkozik.

picur3ka 2009.11.30. 14:52:16

@gloire:

Ah, Times, koszonjuk.

@Szibarita:

A Times viszont rakerdez:

Q: Are you saying that the Socialists are the one party that can protect Hungary against this radical anti-Semitism?

A: No, there are at least three such parties: the Socialists, the liberal Free Democrats and the Hungarian Democratic Forum, a small centre-right democratic party.

tevevanegypupu 2009.11.30. 14:54:07

@Szibarita:
Nezd en nem fogok keresgelni neked dokumentumokat. Nem akarlak meggyozni
ha nem lehet. Nem kivanhatom, hogy higyj annak a meggyozodesemnek, hogy az mszp, Gyurcsany , Lendvai nyiltan vagy rejtve de antiszemitazzak Orbant.
Nekem ez a meggyozodesem ujsagcikkek nelkul is, puszta az erintett szemelyeket hallgatva. Nem kell, hogy masok alatamasszak ezt bizonylatokkal.
Van egyeni velemenyem. Neked nincs?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 15:03:12

@picur3ka:

"Mit gondol milyen apropobol szuletett a fenti, betiltott interju?"

Másodszor kérdezem: miféle betiltásról írogatsz?

picur3ka 2009.11.30. 15:06:15

@mavo:

Bocsanat elmulasztottam a kommentjet. Csak a szerzo szerintirol.

Elhiszem neki. Megjelent valahol?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.11.30. 15:16:10

Most komolyan arról vitatkoznak, hogy a Fidesz antiszemita-e? Ezt nem hiszem el. Mégis, ki írta alá ezt Zoltaival és Feldmájerrel egyetemben?

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=141726

Szibarita 2009.11.30. 15:21:46

@Loxon: Nem, nem arrol vitatkozunk. En azt allitottam, hogy nem lattam jelet annak, hogy barki antiszemitazna a Fideszt. A gloire altal linkelt cikk mondjuk tenyleg megingat ebben a hitemben, tekintve a masodjara linkelt bekezdest.

Mondjuk attol meg mindig nem mainstream allitasa az MSZP-nek, hogy elofordul, bar az is eros tulzas, nyilvan.

Szibarita 2009.11.30. 15:23:25

@Szibarita: Mondjuk meg a fenti idezet sem allitja a Fideszrol nyiltan, hogy antiszemita, sot meg csak azt sem, hogy "ne lenne alkalmas megakadalyozni a rakidalizmus antiszemitizmust". Azt mondja, hogy "there are at least".

Feluletes olvasasra tenyleg rosszabbnak tunik.

tevevanegypupu 2009.11.30. 15:25:18

@Szibarita:
Kepmutato vagy nagyon. Sajnos csak en allitom egyedul, de ezt irasba adom, mas egyelore meg nem mondta, de ez nem jelenti azt, hogy nem is igaz.

teknős 2009.11.30. 15:34:48

Szibarita! Meghozták a derektívákat?

Szibarita 2009.11.30. 15:43:01

@tewton: En mondjuk tudnek mutatni antiszemitat a Fideszben, igazabol nem utkozne kulonosebb problemaba ramutatni.

picur3ka 2009.11.30. 15:46:14

@lelkylola:

Olaszliszka a Guardian-ban ugy jelent meg, hogy egy Romat agyonvertek a magyarok.

@Szibarita:

Semmi feluletes olvasas. Az olvasoknak szepen lejon ugyanaz, mint a riporternek: van egy radikalis anti-szemita part es a FIDESZ veluk van. Pont.

Nem mintha nem ezt hallgatnank mar evek ota, az osszes ellenzek rasszista, fasiszta, naci.

Szibarita 2009.11.30. 15:47:48

@picur3ka: Hat igen, ha valaki olvasasi nehezsegekkel kuzd a pulzalo halanteki utoere okan, akkor persze pont azt olvas ki mindenbol, amit az eloiteletei diktalnak neki, de ez nem az ujsagiro hibaja, de meg csak nem is Gyurcsanye.

Szibarita 2009.11.30. 15:48:41

@picur3ka: Egyebkent en szemelyesen irtam olvasoi levelet a Guardiannek, hogy ezt tegyek helyre, amit meg is igertek, aztan szartak bele. Nem volt benne rosszszandek, benazas volt.

tevevanegypupu 2009.11.30. 15:59:56

@picur3ka:
Ne vitatkozz, nem erdemes. Tipikus mszp-s szavazo vagy pedig valaki magabol a partvezetesbol.Lehet, hogy Lendvai Ildiko vagy Lampert Monika.((:

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 16:44:18

@picur3ka:

ha elhiszed, hát elhiszed. Sajnálom én meg nem. Le merem fogadni, hogy bármelyik Fidesz-közeli médiumban leadható lenne. Sőt, mondok erősebbet, szerintem a Népszabóság sem dobná vissza.

Mindamellett, szegény Pesthy időnként ordas marhaságokat mond. Azt a klasszikus legendát hagyjuk, hogy deafideszbetiltotta, de ez a mondat milyen faja: "[e]zek nem antiszemita emberek, ennek fényes bizonyítéka, hogy számos zsidó honfitársunk a Fideszben politizál."

Utalnék a MIÉP-re, náluk ugyanez a szöveg járta. A jobbiknak is lesz (vagy már van is) saját zsidója, az tuti.

Szólok, még csak eszembe sem jut, hogy a fidesz ántiszemita lenne, ez baromság. Csak ez a mondat semmire sem érv.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 16:45:58

@Szibarita:

én nem ragaszkodnék ehhez az állásponthoz.

Bizony, a maszopnak régi technikája, hogy a fideszt és az ántiszemitizmust mindenféle kerülő utakon összemossa. Lehet, hogy nem mondják ki nyíltan, de a cél bizony ez.

Gusztustalan? Gusztustalan.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 16:47:06

@Szibarita:

"En mondjuk tudnek mutatni antiszemitat a Fideszben, igazabol nem utkozne kulonosebb problemaba ramutatni. "

Meg a maszopban, meg a szinte tetszőleges pártban. Mit igazolna ez?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.30. 17:25:45

@mavo:
Baromira vicces, hogy a zsidókat államilag gyűlölő, arab terroristákkal csókolózó szocialisták pavlovi módon antiszemitáznak. Kimondod, hogy "mocskos tolvaj", a válasz azonnal az lesz, hogy antiszemita vagy.
Nyilván az ifjabb komcsikra nem vonatkozik, de Lendvay, Gyurcsány, Kovács, Horn stb. kibaszott képmutató ez ügyben. Ők aktívak voltak a cucilizmus idején. Lendvay Arafatra maszturbált, most meg a Fidesz antiszemitizmusáról károg. Basszus, nem volt izraeli nagykövetségünk sem.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.11.30. 17:44:32

@Szibarita: ne haragudj, de az az érvelés, hogy bibibá, hülye vagy - elég dedós.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.11.30. 17:55:25

@Mr Falafel:

na aggódj, azóta Chrudinákék már a Nemzeti Érzelmű oldalhoz igazoltak, onnan zsidóznak tovább.

picur3ka 2009.11.30. 18:11:25

@mavo:

Jogos. Nem is gondolkodtam azon, hogy ki hozna le vagy ki nem, ebbe a betiltogatos hangulatba beleillik.

Az idezett mondat, nyilvan hulyeseg, abban is biztos vagyok, hogy van a Jobbiknak zsidoja.

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 19:32:16

@Mr Falafel: 67-ig volt a Gorkij fasorban, de akkor bezárták a baráti arab országokkal való szolidaritás jegyében és a területet odaadták az oroszoknak, ha jól emlékszem. Úgyis ott volt mellettük a Moszkva kertvendéglő, hehe.

picur3ka 2009.11.30. 19:45:40

@Szibarita:

'Egyebkent en szemelyesen irtam olvasoi levelet a Guardiannek, hogy ezt tegyek helyre, amit meg is igertek, aztan szartak bele. Nem volt benne rosszszandek, benazas volt.'

Hm, nagyokat mond. Aki ilyen levelet ir, az altalaban utanajar az eredmenynek. Ez uton tudatom, hogy eggy helyesbites megjelent.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.11.30. 20:03:37

@Tehetetlen Dodó:
Igen, valhogy így. Akkoriban mutogatták a tévében, hogy a gonosz zsidók foszforbombát dobtak szegény palesztínok közé.

Tehetetlen Dodó 2009.11.30. 20:29:02

@Mr Falafel: Igen, pontosan így volt, tegnap erről már cseréltünk is eszmét tevehölggyel:
" Tehetetlen Dodó 2009.11.28. 20:52:23
@tevevanegypupu: "De nem emlekszem semmifele nyilvanos megemlekezesre, televizios beszelgetesre, sot az ezzel a kerdessel kapcsolatos Magyarorszagon 1989 elott megjelent irodalomra sem"

Nem értek rá.
Avar, Kalmár és társaik azzal voltak elfoglalva a tévé politikai műsoraiban, hogy felhívják a szocializmust építő magyar közvélemény figyelmét a haladó arab országok elleni tűrhetetlen izraeli agresszióra."

Szibarita 2009.12.01. 00:42:11

@picur3ka: Eredeti email, amit irtam (2006/11/28):

Dear Sir/Madam,

I read with horror in this morning's Guardian that the above
mentioned article states:

"In Hungary, a mob beat a 44-year-old Roma man to death after he ran
over an 11-year-old girl."

Factually, this is not true.

What happened was the 44 year old well-respected hungarian teacher,
father of 3 was driving through a roma neighborhood, when he hit a
roma child through no fault of his own.

The child fell unconscious and her family thought she was dead, in
their outrage the roma family has lynched the man.

This has been widely documented and reported, being such a
high-profile case in Hungary.

Fact is, the lynching was not racially motivated by any account,
however, the popular outrage following the incident gave way to
popular racist opinions.

This has -however- never reached mainstream newspapers.

Yours faithfully,
Szibarita

Valasz:

Thanks Szibarita,

It was a misunderstanding by our correspondent, about which he has informed me. It'll be corrected in the daily column in tomorrow's paper, and subsequently on the website.

Best wishes,
A Guardian olvasoszerkesztoje

Kerestem a masnapi Guardianben a helyreigazitast, de nem talaltam, bar siman lehet, hogy atsiklottam folotte.

Szibarita 2009.12.01. 00:46:58

@lelkylola: Butasagokat beszelsz, nem masert mondom, hogy buta vagy. Hogy nyugatrol nezve a magyar balkanon folyo dolgok egeszen remisztoek, az nem a nyugat hibaja ugyanis, hanem a fasult magyar tarsadalome, akik normalisnak fogadjak el, ha egy mersekelt jobboldali sajtotermek blogjan valaki azzal elcelodik, hogy miert nem irtottak ki a nacik a masik csaladjat rendesen. En egyebkent megkerdojelezem azt is, hogy viccelodne. Akkor jar viccelni ilyesmivel, ha van benne valami humoros, ugyanis.

Nem Falafel a problema termeszetesen, de Falafel jo jellemzoje a helyzetnek.

Ugy talalni a magyarorszagi helyzetet, mint ahol a kommunistak (jelentsen ez barmit az aktualis Mo-on) jelentik a problemat, egeszen eros korlatoltsagra utal.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.01. 07:27:55

@Szibarita:
Projekció, bibolbó, projekció. Tudattalan éned tudatos énedre gyakorolt agressziójára súlyosan elkorcsosult (szibarita) embernek nevezed magad, és közben másokat vádolsz korlátoltsággal. Nyilvánvalóan súlyos pszichiátriai eset vagy. Hallasz hangokat, rühes?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.01. 07:33:56

@Szibarita:
Olyan beszél korlátoltságról, akinek elméjét tudattan énje folyamatosan megerőszakolja. A vegetatív idegrendszered olyan mértékű paraszimpatikus hatásözönnel áraszt el, hogy az OPNI-ban király lehetnél.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.01. 07:35:26

Na, ez a szép! Megírom a kommentet, majd tíz percig nem jelenik meg. Mire rászánom magam, hogy ennek a kreténnek írjak egy másikat, megjelenik az előző írás. Ez is a kommunisták miatt van.

picur3ka 2009.12.01. 12:58:10

@Szibarita:

Ah, rossz helyen es rosszkor kereste. Egy kis 'diclaimer' jellegu korrekcio, napokkal kesobb, amikor mar senki sem foglalkozik vele.

Latja, igy mukodik a miszinformalas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.01. 17:55:00

@Mr Falafel:

azé amikor egy zsidóktól fosós paranoid fasz írogat opniról, az kicsit vicces

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.01. 17:55:48

@picur3ka:

a gonosz nyugat szándékosan csinájja. gecik, na.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 04:58:31

@picur3ka:

Mert magyarellenes a világ. Zokog, köp, fúj: rohattvilág, honfibú.

greybull 2009.12.02. 14:34:04

mit tom'én mi a fasiszta és már több mint félévszázada faszista vagyok, gyuhé! Lyányok gyühettek üstöllést!

greybull 2009.12.02. 14:36:12

a legnagyobb antiszemiták majdnem mindig zsidók, ők csak tudják, sőt: igazán csak ők tudják! miért...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.02. 16:06:44

@mavo:
Akkor nevetgélj! A nevetés egészséges.

picur3ka 2009.12.02. 22:25:21

@mavo:

Haha. Ne ugorjon szavakra, kulonosen felre.

Ha elvezi, akkor persze ismetelgetheti ezt, tukorbe is akar. Lehet kopkodni is.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.02. 22:32:11

@picur3ka:
Nem esett még le, hogy Mavo narkós? Kivételsen nem viccelek.

Bajkon úr 2009.12.02. 22:41:23

@Mr Falafel: Narkós? Ugyan, Gyurka ezt most találod ki,, de ha mégis, legalább nem egy beteg öngyűlölő zsidó, mint te.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.02. 22:48:37

@Bajkon úr:
Többet tudok strihkurva anyád szexuális szokásairól, mint te az én származásomról. Ne verd magad kalandokba, ostoba korcs!

Szentgáli 2009.12.02. 22:56:25

@Bajkon úr: Most jöttél rá. hogy Falafel zsidó? Pár éve még cionista blogja volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 22:58:46

@picur3ka:

viccőtem bammeg, azt hittem, nem ugrasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:00:00

@Mr Falafel:

és zsidó világuralom van. A te agyad pedig nem beteg.

Szánlak, ha ez vígasztal.

Bajkon úr 2009.12.02. 23:02:19

@Szentgáli:
De gondolom ez az a típus, aki megint zsidó lesz, ha majd annak lesz divatja.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.02. 23:04:35

@Szentgáli:
Még most is van.

@mavo:
Érzelemmel pótolod az értelmet. Tipikus narkós attitűd.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:36:17

@Mr Falafel:

faszom se tudja, neked miért fontos, hogy akinek nincs zsidófóbiája, azbiztosnarkós, de hát te tudod, mire áll a cerkád.

tényleg, amikor habzó szájjal zsidózol, akkor ugye nem érzelemmel pótolod az értelmet, mi? merek fogadni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.03. 07:59:46

@mavo:
Természetesen nem. Ha már olvasóm vagy, legalább próbáld megérteni a mondatokat. Többször megfogalmaztam, hogy a balliberális oldal hangadói, uralmuk haszonélvezői számomra nem zsidók, hanem identitásváltogató trógerok. Azért zsidózom le őket, mert ettől prüszkölnek, mint ördög a tömjéntől. S ha emellett az olyan szellemi éhenkórászok, mint te is, megbotránkoznak, az engem szórakoztat. Úgy idomítom a fajtádat, mint Pavlov a kutyáját.
"Bábu vagy, nem te lépsz,
valaki irányít.
Jól vigyázz, mi lesz majd,
ha megun és leállít?"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 09:31:43

engem ugyan nem botránkoztat meg. egy közepesnél gyengébben szórakoztató paranoid zsidófób fasz vagy, oszt ennyi.

greybull 2009.12.03. 15:47:24

@Szibarita: Az Economist kb.annyit ért K-Európához, mint veréb az ábécés könyvhöz. A globalista világtőke egyik szócsöve, csak az számít nekik, hogy a multik szekere szaladjon, meg a k...a nagy demokrácia, ami az ő értelmezésükben a következő: legyen egyenlő jog a bankárnak is meg a hajléktalannak a híd alatt aludni.
Különben pedig: minden olyan párt, amely a közösség érdekét tartja előbbre valónak valóban kommunista párt, tudniillik: kommuna-ista. Ezt, mondom: ezt - a fidesz is nyugodtan felvállalhatja. Alig várom már, hogy jövőre - kártalanítás nélkül, de seggberúgás mellett - visszaállamosítsák a közvagyont (közműveket, vasutat, volánt,bankokat, biztosítókat, médiumokat, országos napilapok egy részét), kimondják, hogy a magyarországi itt megtermelt áru mindenhol kötelezően elsőbbséget élvez, nix importáru abból, amit mi is megtermelünk - ami ezen kívül van, ott lehet kapitalizmus doszt.

greybull 2009.12.03. 15:56:15

@mavo: zsidónak lenni nem faj, hanem felfogás kérdése. Az egész ó-testamentum - azaz a zsidó biblia - egy horror. Egy paranoid skizofrén isten által gerjesztett időnként általa végrehajtott népirtás és tömeggyilkosság. Ha elolvassa valaki Ezékiel könyvét és még hisz abban az istenben, hát az hóthülye - ott ugyanis repülőgépekről, helikopterekről jajong az a kis f..sz zsidó Ezékiel, persze a hülye fejével azon a tudás szinten neki ott minden "isteni" volt. Na most ez a zsidóság az egész történelmen végigvitte ezt az obskurus egyistenhitet, meghülyítve a keresztényeket, meg a muszlimokat is. Könyv Népei - piha. Ostoba természetgyűlölő sivatagi vallások. Jézus megátkozza a fügefát, aki (sic!) éppen akkor nem volt termő, ammikor Jézus fügét kívánt, és szegény fát elszárasztotta-fúj.

Josef (K.) 2009.12.03. 16:07:46

@greybull:

"zsidónak lenni nem faj, hanem felfogás kérdése"

Egy Weininger rajongó?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 16:57:25

@greybull:

én erre nem is merek írni semmit
süti beállítások módosítása