A beszélgetés vége
2009. december 02. írta: Uzoni Ábel

A beszélgetés vége

  A skype-ról beszélek, az internettelefonról, amikor hallod Békásmegyeren a tizediken, mit brekegek Amszterdam egyik netkaféjának laptopjába. A mobilomra is lehetne telepíteni, de eddig nem nyüglődtem vele, meg amúgy kisvárosban lakunk, ahol nem szaggat annyira sűrűn az igyen WiFi. Tényleg fantasztikus űrutazást járt be a telekommunikáció azóta, hogy nagymamám attól félt nyolcvanegyben, hogy ha háromszor hívja Svédországban élő fiát egy hónapon belül, akkor tuti lehallgatják (furcsa búgás a háttérben...). Fekete bakelittelefonja (Siemens, de az aljára rá volt iktatva szegecselt alumínium lapon, hogy A Magyar Posta Tulajdona) békésen simult szobája antik világába, műtárgyként díszelgett az ajtó mellett. Ma már más dísztárgyakat simogatunk, tisztogatunk (laptop, rádióhullámú egér, okostelefon). Ami nem baj, idomulunk, gyorsítunk, feledékenyebbek leszünk (mit is kell még hozni a boltból, gyorsan felhívom...)

  Ami viszont az internettelefonálást illeti, borzasztó dolgot találtak ki az infomakik: az ingyenességet. Lehet fosni a szót, lehet megtárgyalni a semmit, lehet maradj-velem-még-kicsit-ezni. A beszédnek az interneten (és az ingyen mobilhívások esetében) eltűntek a keretei, nemcsak időtartam értelemben, hanem a téma, a közlendő síkján is. Régen még mondtunk is valamit a kagylóba. Ma már csak fecsegünk (vö. Heidegger), időt töltünk vele, kibéleljük a csendet, mert jobb híján úgyis csak tévéznénk., vagy mobilunkat csesztetnénk.

  És megvalósul az utópia, miszerint a média maga az üzenet. Digitális infobeszéddé válik a világ, ömlik a kommunikáció a képernyőről, fülhallgatóból, mindenhonnan. Mi keltjük a zajt, ütjük az inputot a cuccba, lessük a frissülést megigézve. Kicsit félek, de élvezem is. Félek, hogy lemaradok, és élvezem, hogy lassan minden megoldódik ebben a szép, kerek, sokdimenziós virtuáliában.

  Illusztráció: Szirányi István: A svéd hívás

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr911565296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.02. 09:48:03

régen is volt aki rácsavarodott a telefonra és egész nap locsogott. nem kötelező ma sem.
egy biztos, az emberek egyre kevésbé bírnak csöndben maradni. vagy ő beszéljen a semmiről, vagy a fejébe dübögjön valami zene. csak a csönd ne. akkor hallatszik a gondolat. vagy kondul a hiánya.
aki a csönd elől menekül, az önmaga elől menekül.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.02. 09:56:10

Egy erre rímelő Lovasi-szöveg vmikor a kilencvenes évekből:

"Nekem csak arra jó minden ám hogy az agyam
Eltömjem és közben ne halljam saját magam
Mindenen van egy gomb csak az legyen benyomva
Hogy az adását mindenki ide bele nyomja

Mindent bele a fejembe be-hogy ne halljam sajátmagam
Mindent bele a fejembe be-hogy ne halljam sajátmagam

A tiszta űr a néma csend hogy egyedül kell
Lenni
Megriaszt: ez nem beszél - ebbe nincsen benne
Semmi

Mindent bele a fejembe be-hogy ne halljam sajátmagam
Mindent bele a fejembe be-hogy ne halljam sajátmagam

Jó ezeknek érezgetnek és szart
Eszegetnek és elemzik is majd
Hogy mér ilyen mér olyan mér amolyan
A kis kula meg a nagy szarfolyam"

www.youtube.com/watch?v=zttTHNZwVxU

cserenkov 2009.12.02. 10:07:38

Azért vannak előnyei is a dolgok ilyetén alakulásának. Egyik ismerősöm kénytelen volt külföldön munkát vállalni(Írországban), és egyenlőre még nem biztos, hogy kint marad, ezért a családja még nem ment vele. Na ők pl. Skype-on tartják a kapcsolatot. Nem az idilli családi állapot, de jobb, mint a telefon(mert ingyenes) és jobb mint a levél(azonnali visszacsatolás).

bz249 2009.12.02. 10:09:52

Offline mirol szokott beszelgetni az ember, amikor leul a barataival egy sorre? Nekem ugy remlik, akkor is a semmit szoktuk kitargyalni, de lehet, hogy mashol mashogy van.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.02. 10:12:03

@cserenkov:
annyit ad a technika amennyit el is vesz. micsoda ünnepélyessége volt egy írországi levél érkezésének hajdanán, ha egyáltalán. arról nem is beszélve, hogy a kontroll lehetősége nem létezett. most meg kilép a kurva a fürdőből és az asszony már látja is. :)

Tehetetlen Dodó 2009.12.02. 10:15:38

@Grift: ...akkor csak szorgos belügyesek gyakoroltak kontrollt a leveleid fölött...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.02. 10:17:32

@cserenkov: a közösségi hálók még a tudatosabb felhasználók emberi kapcsolatait is átalakítják/torzítják. A Facebook-on többet kommunikálok külföldi és külföldre szakadt magyar ismerőseimmel, mint sok, a FB-on nem lévő hazai barátommal, akikkel évente egyszer-kétszer, ha találkozok.

Guild 2009.12.02. 10:21:35

Ez a post is csak arra volt jó, hogy kibélelje a csendet.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.12.02. 10:34:16

akkor olyanokat is lehet mondani hogy a kitetovált magány, sms temetés, dugás egy avatarban, nemzés a foglalt vonalon, részeg letöltés, error aktivizálodás, és hogy a politika se mentesüljön : virtuális párt, kopogtató email.

Szt. Ahanov 2009.12.02. 10:39:15

@rajcsányi.gellért (ergé): Dettó.

@Gorgiasz: :)

Egyébként lehet kárhoztatni a "locsogást", de pl. 600 km-re élő nagymamámnak lassan egyetlen lehetősége, hogy hangot adjon ki magából a hangos fohászkodás mellett, ha heti egyszer "rászkájpolok". Persze néha nekem is sok, amikor másfél óráig meséli azokat a családi sztorikat, amelyeket már hatszázszor volt szerencsém hallani és közben meg "fut a lakás". De hát kinek lenne szíve azt mondani neki, hogy "Nagyi, ne ragozd a semmit!"? :(

cserenkov 2009.12.02. 10:59:28

A locsogás nem technika függő dolog. Van egy jelenet az Annie Hall-ban, amikor a moziban várakoznak Alvy-ék és mögöttük egy esztéta tudálékosan, bikkfanyelven mondja hosszú perceken keresztül a nagy semmit. Zseniális jelenet. Én is hülyét kapok sokszor, amikor ún. valódi emberi társaságban mindenféle idióta celeb magánéletéről mesélnek egymásnak, majd fizetnek és megy ki merre lát.

Francois Pignon 2009.12.02. 11:11:10

Már a fizetős mobiltelefon is alapjaiban változtatta meg a személyes kommunikációt. Amíg nem lehetett bárkit bármikor elérni, még olyan meghökkentő dolgok is megestek, hogy az ember napokkal előre megbeszélt egy randit ;)
Hogy a kézzel írt levelekről már ne is beszéljünk, mint fentebb szó volt róla, egészen más töltése van.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.12.02. 11:19:08

@bz249: 18-23 éves kor között a világmegváltás, 23-30 között a pina, 30 fölött már a semmi a téma.
Én legalábbis így vettem észre.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.02. 11:19:21

a lét elviselhetetlen könnyűsége.

ha nincs teher, szétfolyik az ember. persze van, akin a teher sem segít.

Téglagyári Megálló 2009.12.02. 11:20:33

"Hiába tekered a külső hangerőt,
sose nyomod el a belülről jövőt!"

Heaven Street Seven

Persze vicces, hogy ezt pont egy popbanda mondja :-)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.12.02. 11:20:34

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: 30nál már megismerttél mindent, ami odakinn van. ideje, hogy elindulj befelé.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.12.02. 11:31:14

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: bocs de anyám szerint harmincon túl is van élet, bár nem hasonlít semmire

Téglagyári Megálló 2009.12.02. 12:18:19

@Grift:

Mi vagy te, munkanélküli, vagy egyetemista?

kokoro 2009.12.02. 14:23:25

"rádióhullámú egér" - ez tetszett

Alfőmérnök 2009.12.02. 14:27:05

Több, mint egy hónapja elvesztettem a telefonomat, csak most vettem újat. Gondoltam kipróbálom, hogy milyen az, ha az embernek nincs mobilja. Király! :)

Alfőmérnök 2009.12.02. 14:36:54

Különben a telefon csak időpontegyeztetésre jó. Abszurd szituáció, mikor valakivel úgy beszélgetek, hogy nincs jelen. Persze a legjobban az idegesít, mikor valaki más beszél valakivel és a pertnert nem is hallom.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.02. 17:06:19

Az ilyen idiotisztikus postok írójának csak azt tudom kívánni, hogy mondjuk egy 8-10 hónapos külföldi meló során felmerülő privát telefonhívásokat skype nélkül, kizárólag betört falú, lehugyozott telefonfülkékből kelljen bonyolítania, a saját pénzén, jó sok ojróért! :D

Téglagyári Megálló 2009.12.02. 17:26:18

@Úlfhéðinn:

Az ilyen idiotisztikus kommentek írójának azt kívánom, hogy sose találkozzon élőben a barátaival :-P

Téglagyári Megálló 2009.12.02. 17:26:50

@Alfőmérnök:

Mi a véleményed az internetes blogok látogatásáról?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.02. 17:48:18

@Téglagyári Megálló:

Aki annyit kommentel, mint te, annak gyanúm szerint nincsenek is ÉLŐ barátai. :P

Alfőmérnök 2009.12.02. 18:07:45

@Úlfhéðinn: "@Téglagyári Megálló:

Aki annyit kommentel, mint te, annak gyanúm szerint nincsenek is ÉLŐ barátai. :P "

Téglagyári Megálló 5 bejegyzést írt és 2213 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Úlfhéðinn 0 bejegyzést írt és 2120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.02. 19:18:03

@Alfőmérnök:

"Gondoltam kipróbálom, hogy milyen az, ha az embernek nincs mobilja. Király! :)"

A netpausát hány napig bírnád?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.02. 19:21:47

@Alfőmérnök:

Látod milyen buta vagy? Pont a lényeget nem látod. Én azoknak a bejegyzéseknek a legtöbbjét 5 óra előtt írtam, ha érted mire gondolok. ;)

Viszont úgy örülök, hogy TM-nek már van egy barátja a személyedben. Igaz, hogy fiktív, de ez van, beggars can't be choosers.
Ahogy látom neked viszont egy famulusod (csicskád?) van. Most már beszélgethettek sokat. LOL.

Részemről meg itt a "beszélgetés vége". :)

Alfőmérnök 2009.12.02. 19:45:13

@malac69 gerinckutató blogkalandor: Már párszor kipróbáltam/rákényszerültem. Voltak elvonási tünetek, de nem súlyos. ;)
Amúgy kicsit tényleg káros. Bízom benne, ha fidesz nyer és elhúznak a komcsik, akkor kevésbé lesz rá igényem.

Alfőmérnök 2009.12.02. 19:51:15

@Úlfhéðinn: Viszont ő régebb óta tag.
Na mindegy, élmény volt veled beszélgetni, remélem még találkozunk. ;)

bunko_jobbos 2009.12.02. 21:12:19

Azé ez egy kicsikét gyengécskére sikeredett, Ábelke.

Alfőmérnök 2009.12.02. 21:28:19

@bunko_jobbos: Miért? szerintem az átlagosnál jobb.
Csak az utsó mondatot nem értem, hogy akkor az most irónia, vagy mi?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:33:01

Azért amikor a blogger felsír, hogy jajúristen, ez az internet milyen, az minimum komikus.

Alfőmérnök 2009.12.02. 23:48:57

@mavo: Szerintem egy büdös szót nem értettél meg a posztból, de a te dolgod. Mondjuk sztem megértetted, csak úgy csinálsz, mintha nem. Persze lehet, hogy túlbecsülöm a képességeidet. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:52:34

@Alfőmérnök:

A kulcsmondatot figyeld: "És megvalósul az utópia, miszerint a média maga az üzenet."

közröhely. lehet, hogy nem felsírni akart szegény, én elhiszem szívesen, de ez így, ebben a formában kurvaciki.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.02. 23:57:10

@Alfőmérnök:

"Különben a telefon csak időpontegyeztetésre jó"

Idióta. :( Telefonon keresztül emberek százainak segítettem már, de persze ez a te kis világodba nem fér bele, nyilvánvaló, hogy ezzel a sok százt emberrel csak időpontot egyeztettem.

dehogy vagy korlátolt, ó dehogy!

Alfőmérnök 2009.12.03. 00:00:50

@mavo: Máig nem értem, mit akart Mcluhan ezzel mondani. Illetve egyszer megértettem, de akkor azt gondoltam, hogy egy faszság.
A poszt szerzője sztem itt csak arra célzott, hogy ezekben a beszélgetésekben nincs semmi üzenet, csak annyi, hogy "jaj de jó, hogy beszélgetünk". Ami mondjuk ha két szerelmes csinálja akkor érthető. Csak akkor inkább dugjanak, az jobb. Ja, hogy azt nem lehet neten keresztül? Szar ügy.

Alfőmérnök 2009.12.03. 00:21:33

@mavo: Jóvanna, arra is jó, hogy kihívjam a tűzoltókat, ha ég a ház. Meg még ezer dologra. Csak az emberek többsége nem arra használja, amire hasznos lenne. Te jó ég, mennyi felesleges, nulla információtartalommal rendelkező telefonbeszélgetést hallgattam végig életemben! :(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 09:34:07

@Alfőmérnök:

de gondolkozz már, bazmeg! attól, hogy kurva sokan nem arra használják, amire igazából jó, az nem az eszköz hibája.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 09:35:57

@Alfőmérnök:

nézd, egy látványosan manipulatív blog manipulatív szerzője ne sírjon, hogy a Zinterneten megél a manipuláció.

Gabe2 2009.12.03. 09:37:40

@mavo: Ha büdös a szar, minek mész állandóan szagolgatni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 10:23:00

@Gabe2:

hasítsak a gecibe, mi? örülnél?

Téglagyári Megálló 2009.12.03. 10:30:53

@Úlfhéðinn:

Igen, ez a fölényeskedés az, ami miatt az ember szereti a liberálisokat.

Gabe2 2009.12.03. 10:49:08

@mavo: Igazából nem érdekel, csak szignifikáns, ahogy az avatarod tarkítja az általad olyannyira fikázott blogot.

tevevanegypupu 2009.12.03. 10:50:12

@Téglagyári Megálló:
Ne torodj veluk. Az ember egy ido utan az interneten is osszebaratkozhat hasonlo felfogasu vagy akar ellentetesen gondolkodo irogatokkal is.
Vannak olyan emberek, akik a maganyossagukat szeretnek egy kicsit enyhiteni igy, ebben ugyan mi kivetnivalot talalhat barki is? Meg ha tobbszor is ir az ember egy-egy temahoz mert erdekli, es mert virtualisan is szereti megtargyalni, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek baratai, csaladja es ismerosei. Ugyebar.(:

Alfőmérnök 2009.12.03. 10:54:40

@mavo: Én nem osztom ezt a nézetet. Van az úgy, hogy az eszköz elhatalmasodik az emberen. Persze ellen lehet állni, de nem könnyű.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 11:04:35

@Gabe2:

tényleg hülye vagy. hajrá, csak így tovább

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 11:05:26

@Alfőmérnök:

érdekes, én nem csevegek órákig a semmiről mobil telefonon. mégsem mindenható Az Eszköz? esetleg az ember is lehet hülye?

Gabe2 2009.12.03. 11:13:02

@mavo: Ja, ha már nem tudsz cáfolni (mert állítani eddig sem sikerült), akkor marad az anyázás. Grat.
Ignore ON

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 11:33:58

mi a faszt cáfoljak az idióta találgatásaidon édes bogaram?

Alfőmérnök 2009.12.03. 12:19:42

@mavo: Így igaz. A kettő együtt okozza a gebaszt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 12:33:55

@Alfőmérnök:

egyértelmű: a kapa is hibás abban, ha ölnek vele. tiszta sor.

Alfőmérnök 2009.12.03. 12:54:35

@mavo: Rossz a hasonlat. Ölni ugyanis nem csak kapával lehet (és általában nem is azzal szoktak) távbeszélni meg csak telefonnal vagy internettel.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 13:20:41

@Alfőmérnök:

meg tetszőleges rádióhullámokat használó eszközzel, nevezd azokat akárhogy. nem egy eszközről van szó, és sem a mobiltelefonnak, sem a Zinternetnek nem egyetlen funkciója a távbeszélés (utóbbinak nagyon nem). ha már, akkor pl. a walkie-talkie az pont, hogy egyfunkciós kütyü. na jó, azzal is lehet ölni, meg szükség esetén szöget is lehet vele beverni, és a billegő mosóteknő alá se rossz.

A tárgyak igényeket szolgálnak ki, az egy tök másodlagos kérdés, hogy az igények mennyire "fontosak", kielégítésük mennyire "hasznos" és még lehet válogatni hasonló "objektív" kategorizálási lehetőségeket

a nőknek pl. közhely, alapvetően jóval magasabb a kommunikációs igényük, és ezt a mobiltelefon kielégíti. ennek a társadalmi hasznosságán való merengést inkább hagyjuk a "brit tudósokra"

Alfőmérnök 2009.12.03. 14:58:54

@mavo: "az egy tök másodlagos kérdés, hogy az igények mennyire "fontosak", kielégítésük mennyire "hasznos""

Szerintem meg tökre nem másodlagos kérdés.
No, de mindegy én azt állítom - a poszt szerzőjével egyétértve -, hogy a beszélgetés fecsegéssé válásának egyik fő OKOZÓJA a telefon. Ha nem lenne ennyire elterjedt, kevesebb lenne a fecsegés. Ez a véleményem. Pont.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:39:31

@Alfőmérnök:

"a beszélgetés fecsegéssé válásának egyik fő OKOZÓJA a telefon"

szóval a régi korok asszonyai nem fecsegtek a piacon, nem fecsegtek zsúron, estélyen, mittom.

csak azóta fecsegnek, hogy van (mobil)telefon, meg internet.

szép, igen szép.

ja, és a "hasznosság" azért nem szempont, mert sajna szubjektív és alanyfüggő a megítélése. valami hihetetlenül más dolog hasznos neked, egy tevehajcsárnak, meg egy buddhista szerzetesnek.

ez van, bakker.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.03. 20:42:05

upsz, a fonóban fecsegő asszonyok kialakította folklór meg egyenesen a magyar kultúra része

persze csak lenne, ha nem kellett volna várniuk az ott fecserészni vágyó asszonkáknak, hogy majd megjelenjen a telefon

még véletlenül sem az igény volt előbb.

Alfőmérnök 2009.12.03. 21:59:56

@mavo: Nem fecsegtek annyit, mert nem volt rá annyi lehetőségük.
Mondjuk az a heideggeri fecsegés, amire a poszt szerzője célzott, nem feltétlenül az az asszonyi fecsegés, amire célzol, bár vannak közös pontok biztos.
Amúgy: igény? Ja, a kleptomániásoknak meg az az igényük, hogy lenyúljanak dolgokat. akkor az biztos jó is. Mert amire az embernek igénye van, az jó és hasznos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 01:50:50

@Alfőmérnök:

"Ja, a kleptomániásoknak meg az az igényük, hogy lenyúljanak dolgokat. akkor az biztos jó is. Mert amire az embernek igénye van, az jó és hasznos."

a szokásos kavarás: ha nem akarod elfogadni egy állítás jogszerűségét, keverj oda egy irreveláns bármit, és mutass rá, hogy az sem jogszerű.

lásd a sokat emlegetett pedofil "kisebbség" esetét, ha a buzik jogai szóba kerülnek

pláne, hogy ötvenedszer írom le, hogy egy igény esetében a kategóriák elég szubjektívek. az angol vécé számodra teljesen jogos és hasznos igény, a sivatagi tevehajcsárnak meg értéktelen, semmilyen igényt ki nem elégítő izé. ha ezek után a tevehajcsár bereppel, hogy az angolvécé egy szükségtelen szar, akkor igaza-e van?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 01:57:06

de tényleg nem értem, olyan faszságokkal minek jössz, hogy "amire az embernek igénye van, az jó és hasznos". elég kézenfekvő a felvetés, hogy azért írod le, mert azt akarod sugallni, hogy nekem ez a véleményem.

a kérdést eldöntendő idézném élő klasszikusunkat:

"A tárgyak igényeket szolgálnak ki, az egy tök másodlagos kérdés, hogy az igények mennyire "fontosak", kielégítésük mennyire "hasznos" és még lehet válogatni hasonló "objektív" kategorizálási lehetőségeket"

aki ebből azt bírja kihámozni, hogy szerintem "amire az embernek igénye van, az jó és hasznos", az konkrétan funkcionális analfabéta és/vagy csak a kötözködés kedvéért "vitatkozik" velem.

nem tudom, melyik eshetőség a rosszabb ...

Alfőmérnök 2009.12.04. 09:29:48

@mavo: Sokat kellett rá várni, de megérte...
Ez most egy kicsit vicces lett, jó, tényleg késő volt már.
Idézel magadtól valamit, saját szöveged kontextusából kiszakítasz egy szeletet, és úgy állítod be, mintha arra reagáltam volna. Pedig nem.
Arra hallgatólagos előfeltavésedre reagáltam, amit az előző, 1:50kor írott kommentedben buntottál ki. Tudniillik, hogy nem lehet objektív értékítéletet alkotni egy "igényről". Merthogy mindenkinek más. Na, ez az amivel nem értek egyet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:25:40

@Alfőmérnök:

"Arra hallgatólagos előfeltavésedre reagáltam, amit az előző, 1:50kor írott kommentedben buntottál ki. Tudniillik, hogy nem lehet objektív értékítéletet alkotni egy "igényről". Merthogy mindenkinek más. Na, ez az amivel nem értek egyet."

Ha az embereknek nem különböző az igénye, akkor egyezik. Ezt nem hiszem, hogy komolyan gondolod.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 11:27:08

@Alfőmérnök:

ha meg arra gondolsz, hogy a különböző igények közt lehet objektíven szelektálni, lásd az angolvécés példát. neked van OBJEKTÍVEN igazad, vagy a sivatagi tevehajcsárnak?

Nos?

Alfőmérnök 2009.12.04. 12:16:21

@mavo: A "nem értek egyet" az előtte levő mondatra vonatkozott. Kicsit félreérthető voltam.

A sivatagi tevehajcsár is valószínűleg élvezné az angolvécé használatával járó előnyöket, ha tudná használni.
A női pletykálkodást, fecsegést meg minden jóérzésű ember elítéli, ill. hitvány dolognak tartja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.04. 17:08:04

@Alfőmérnök:

"A sivatagi tevehajcsár is valószínűleg élvezné az angolvécé használatával járó előnyöket, ha tudná használni."

de mivel nem tudja, ezért számára az angolvécé egy _haszontalan_ tárgy

"A női pletykálkodást, fecsegést meg minden jóérzésű ember elítéli, ill. hitvány dolognak tartja."

a kijelentő móddal bánhatnál picit óvatosabban. és bár fecsegés =/= pletykálkodás, a férfiak is pletykálkodnak ezerrel

Alfőmérnök 2009.12.04. 20:02:53

@mavo: "de mivel nem tudja, ezért számára az angolvécé egy _haszontalan_ tárgy"

Amíg meg nem tudja. És mivel a tudás és a nemtudás között egyértelmű hierarchikus viszony van (ti. a tudás magasabb rendű a nemtudásnál) ezért amíg nem tudja, véleménye az angolvécéről kevésbé releváns, mint egy olyasvalakié, aki tudja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 09:13:52

@Alfőmérnök:

(mellékszál: ja, értem. szent szavaink a "tudás" ami ugye "magasabb rendű", muhaha, meg a "hasznosság", meg a többi bullshit)

ha angolul írtam volna, talán nem lehettél volna ilyen funkcionális analfabéta, vagy esetleg szándékkal droid, hogy keverd a tudást azzal, hogy valaki valamit meg tud-e tenni. mivel a kontextusból száz százalékosan látszott, hogy utóbbi, ezért egyelőre a droid verzió a valószínűbb

a sivatagban nincs víz, ezért nem _tud_ a sivatagi tevehajcsár angol vécét használni, hiába _tudja_ esetleg, mi is az az angol vécé. ergo, ha _megtudja_, milyen is az, akkor sem _tudja_ használni, neki akkor sem lesz hasznos

kezdem unni az öncélú szofizmáidat

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 09:15:51

@Alfőmérnök:

ja, és főleg azért kínos az öncélú szóforgatásod, mert a meg tud tenni valamit jelentés a te hozzászólásod logikus folytatása volt, mivel abban te is ezt az értelmét használtad.

ajánlom a tükröt és a méretes csulát

Alfőmérnök 2009.12.05. 12:47:45

@mavo: "amíg nem tudja, hogy mire/hogyan kell használni"

kb. ebben a jelentésben használtam. Hiba volt, mert előzőleg nem ebben a jelentésben használtuk.
Át tudnám fogalmazni úgy, hogy ne legyen jelentésváltozás, de nem ér meg annyit az egész.

"ergo, ha _megtudja_, milyen is az, akkor sem _tudja_ használni, neki akkor sem lesz hasznos"

Nemá. A sivatagban én sem tudom használni, akkor én is tevehajcsár módjára fogok vélekedni az angolvécéről? Továbbá nem lehetelen a sivatagba annyi vizet szállítani, ami elég néhány angolvécé üzelmetetéséhez.

Alfőmérnök 2009.12.05. 14:09:08

Ja! Már kezd leesni, mire gondolsz. Arra, hogy a sivatagban nincs WC, ezért ott az egy nem hasznos tárgy. Ez így igaz. Ha fel akarok vágni egy kenyeret és nincs nálam kés, akkor a kés sem hasznos tárgy nekem. Továbbá ha rá akarok gyújtani és nincs nálam öngyújtó, akkor az öngyújtó is haszontalan eszköz, stb...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 01:59:01

@Alfőmérnök:

szóval maradsz a szócséplésnél. az is valami. és a faszodat se érted még mindig. vagy csak azt hiszed, vicces vagy

hogy az olvasni képes emberek is jól járjanak:

a sivatagban nem azért nem hasznos tárgy az angolvécé, mert ott nincs (kauzalitást így elkúrni, na az már szinte művészet), hanem azért nincs angolvécé, mert víz híján használhatatlan, tehát haszontalan.

ha nincs késed, veszel és használod. a sivatagban viszont hiába van angolvécéd, nem tudod használni

mindegy, végképp meggyőztél, hogy értelmetlen veled szóba állni

olvass csak heideggert, tisztíccsa a zorród

Alfőmérnök 2009.12.06. 12:08:12

@mavo: Nem, nem hiszem, hogy vicces lennék (olyankor ki szoktam tenni a szmájlit). Személyeskedésedet nem veszem föl.
Egyszerű a képlet: képtelen vagy feldolgozni, hogy valaki máshogy gondolkodik, mint Te, ezért puszta szócséplésnek minősíted, amit ír. Kicsit olcsó, ám annál régebbi trükk. Ismerjük.

De honnan is indul a vita?
"az angol vécé számodra teljesen jogos és hasznos igény, a sivatagi tevehajcsárnak meg értéktelen, semmilyen igényt ki nem elégítő izé. ha ezek után a tevehajcsár bereppel, hogy az angolvécé egy szükségtelen szar, akkor igaza-e van?"

Továbbra is azt állítom: nem, nincs igaza.
Különben az angolvécé víz nélkül, nem is igazi angolvécé. Olyan mint az életlen kés vagy a gáz nélküli öngyújtó. Ééééééééééééééééééééééééééééérteeeeeeeeeeeeeeeeeeed?
Szóval ha van WC a sivatagban, akkor fdeltételezhetően van (vagy volt) benne víz is, mert különben nem egy teljes értékű WC. Tehát vagy van WC a sivagban, és akkor van/volt benne víz is, vagy nincs. A vízzel-feltöltöttség nem járulékos tulajdonsága az angolvécének.
De itt nem a sivatagban, vagy a mertóban (gy.k.:ott sincs) levő WCkről van szó, hanem a fejemben, a sivatagi tevehejcsár fejében és (főként) a te fejedben levő Wckről, ill a róla alkotott ítéletünkről. Az alapján alkotunk róla ítéletet(a Wcről, mint olyanról, a WC fogalmáról, stb.), hogy milyen TUDÁSUNK van róla, nem az alapján, hogy éppen kéznél van-e az eszköz és éppen most tudjuk-e használni (van-e rá LEHETŐSÉGÜNK használni). Na jó, ez neked már bonyolult lesz, úgyhogy abbahagyom.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.07. 06:19:59

@Alfőmérnök:

és még hülyének is nézel. így az igazi.

értem a faszságaidat, te hülye, csak éppen azok folyamatosan úgy születnek, hogy a vita utolsó szálát kicsavarod.

azért hagyom veled abba a vitát, mert tipikus fórumdroidként viselkedsz: hú, az előbb úgy értelmeztem, hogy már azt hittem, végre beszopattam, és mégis kaptam választ, és még értelmes is, na akkor most megint szarjuk le a "vitapartner" válaszát, és írjunk húszadszorra is tök másról, mint az előző alkalommal, hátha feladja a kis hülye.

és igen, feladja. mert megunja

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.12.07. 11:01:01

pedig a poszt nem is volt hülyeség annyira, mavo-tól nem volt túl sokatmondó, sőt elegáns ez a vécézés.
Nem szoktam Alfőmérnökkel egyetérteni, de most kénytelen vagyok.

Alfőmérnök 2009.12.07. 20:19:03

@peetmaster: Mavo kötözködni szeret, ez az ő műfaja. Érthető, valahol le kell vezetni a napi feszkót. Erre egyfajta megoldást kínál a fórumozás. Működik, néha én is ezért csinálom.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.05.28. 11:18:35

Meggyőződésünk, hogy gondolkodunk, hogy döntünk, miközben nem vesszük észre, hogy a másik gondolkodik helyettünk, anélkül, hogy kikérné véleményünket. Mégis azt hisszük, hogy mi vagyunk azok, mert most, az elhatározás és erőteljes választás pillanatában érezzük magunkat először fizikai létünkben megosztva, sűrűn, akárha belülről festettek volna ki, mintha egy réges régi festmény illata idéződne fel bennünk, hogy a serdülőkortól kezdve, minden porcikánkkal ezt a megosztottságot állítsa; ez márpedig az ellenség, a másik, hiszen az én nem-megnyilatkozott, az üresség, a dolgok azon drámai feladása, amelyek nem a testet, hanem a lelket hívják meg.

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.06.02. 07:46:56

„Sokat tapasztalt az ember. Sok égit már megnevezett, mióta beszélgetés lettünk, és hallani tudjuk egymást.” Friedrich Hölderlin, IV. 343.
süti beállítások módosítása