Magyarok a román kormányban
2009. december 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Magyarok a román kormányban

  Szinte napra pontosan Ceausescu kivégzésének huszadik évfordulóján, az ország történetében először magyar kulturális minisztere lesz Romániának. Karácsony előestéjén megalakult az új román kormány: az elnökválasztáson nyertes Traian Basescu pártja, a Demokrata-Liberális Párt az RMDSZ-szel lépett koalícióra. Az RMDSZ három tárcát és egy miniszterelnök-helyettesi posztot kapott az új román kormányban.

  A kormányfő Emil Boc lett, akinek az októberi megbuktatásában az akkor ellenzéki RMDSZ is aktív szerepet játszott. Az RMDSZ az elnökválasztáson Basescu szociáldemokrata kihívóját, Mircea Geoanát támogatta. Az új kormányban ennek ellenére részt vesznek a magyarok.

  A koalíciós szerződés értelmében Markó Béla, az RMDSZ elnöke miniszterelnök-helyettes lett, a párt ügyvezetője, Kelemen Hunor pedig a kulturális miniszter. Romániában még sosem töltötte be magyar politikus a posztot. Magyar minisztere lesz a környezetvédelmi és az egészségügyi minisztériumnak is, az előbbi tárcát Borbély László, az utóbbit Cseke Attila vezetheti.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61619079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mangorlo 2009.12.23. 21:34:27

remelem nem fognak szarozni es odacsapnak az asztalra

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.12.23. 21:57:54

kíváncsian várom az intézkedéseit!

tempetőfi 2009.12.23. 22:41:03

Azért kerekítsünk a képen: RMDSZ-es miniszter már volt többször is, többféle szakágazatban, a mostani felállásból Markó már volt miniszterelnök-helyettes (és épp a tanügyért felelt, "vígan" tanulták a gyermekeink a románok történelmét és földrajzát románul); az egészségügyben is futottunk már köröket (Hajdú Gábor, hm, járt tojástáncot a gyógyszermaffiával), környezetvédőként Koródi Attila tartott be keményen a verespataki bányának, ehhez képest, megint csak hm, most engedékenyebb az új kabinet, lesz ciántechnológia mindenféle garancia nélkül, oszt' már nem is kel ólmozni a paprikát a tiszai halászléhez. A kulturális miniszteri tárca valóban új, és bár kis pénz, kis foci, kíváncsi leszek, hogy Kelemen Hunor mennyit hasít ki pl. magyar identitást erősítő kulturális projektekre. Mert a szórványra nagyon ráférne.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.23. 22:43:08

@tempetőfi: így van, ugyanakkor mesélhetnél arról, hogy a román nagypolitika miért és vajon milyen feltételekkel adta oda a magyaroknak a kultúrpolitikát?

Ki Kelemen Hunor a romániai kultúrpolitikában?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.23. 22:46:52

@tempetőfi:
hát ja. gellért kicsit korai örömmel pisilt a gumibugyijába. :)
de volt azért már jó is. demeter a. azért ott volt a színházi törvénynél. az más kérdés, hogy aztán kifogyott a pénz a dolog mögül, meg persze nem is rommagyar /:)/ specifikus a dolog. na mindegy is, hamar ki is lesznek ezek baszva a kormányból.

tempetőfi 2009.12.23. 22:57:47

@rajcsányi.gellért (ergé): Kezdjük az utolsó kérdéseddel: van-e román kultúrpolitika? Szerintem nincs. A kulturális minisztérium eleddig eléggé láthatatlan volt, néha futtattak valami pályázható dolgokat, oszt' egy-ként ünnep, esemény, csókolom. (És most nem a kultúrnemzeti gőg szól belőlem: egész egyszerűen nincs rá igény, román írók és költők erről szoktak ríni, ha szóba kerül.) Vagyis a kultúrpolitika nem tét.
Sem olyan társadalmi beágyazottsága nincs, hogy érdemi változásokat lehetne elérni (ha lenne, akkor az új román filmesek már rég megváltották volna Romániát, erről már írtam itt), sem pedig akkor pénz nincs mögötte, hogy befolyásos klientúrát lehetne építeni. Ezt egyes belső erők úgy fogalmazták meg ("kritikaként"): nem pénzes minisztérium. Fanyalgott az egész első- és másodvonal a pletykák szerint.
Nekünk fontos, persze, ha csak a fordításirodalom kapna egy lökést, már az megérné, kérdés, hogy mekkora mozgásteret engednek Hunornak.
Ami például jelzésértékű: eddig a kulturális minisztérium ténylegesen kultuszminisztérium is volt, alája tartoztak az egyházak is (és az nagy erő: hány ortodox templom építésére adok pénzt, ugyi). Na, Cezar Preda, a demokraták alelnöke kiverte a díszhisztit, hogyan is lehetett ezt odaadni az RMDSZ-nek, hiszen a demokratáknak "társadalmi szerződésük" (sic!) van az ortodox egyházzal. Nos, az egyházak ezentúl - Daniel pátriárcha "informális" kérésére - ezentúl direkt a miniszterelnök, Emil Boc alá fognak tartozni. Nem tudom, teccünk-e érteni.

tempetőfi 2009.12.23. 22:59:58

Elnézést az elütésekért, koszos a klaviatúrám, és nem volt még időm megpucoválni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.12.23. 23:06:21

@tempetőfi: köszi, ha van időd, kedved, írj majd egy elemző posztot a témáról :)

tempetőfi 2009.12.23. 23:08:12

@rajcsányi.gellért (ergé): Már így is megszidódtatok valamelyik kommentben, hogy mostanában csak Erdélyről van szó a Reakción, én is kezdem magam sztahanovistának érezni:)
De az ünnepek között, ha a házikolbász engedi, akkor elgondolkodhatunk közösen erről.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.12.23. 23:21:14

Ennek a kormánynak van kb fél éve.

vizipipa 2009.12.23. 23:43:25

@tempetőfi:
Írjál nyugodtan! Adjál neki egyértelmű címet, akit nem érdekel, majd kihagyja.

Meg véleményt is mondhatsz: jobb lett volna ha az RMDSZ gerincest játszik (ez ugye nem politikai szempont)?

Véleményem persze nekem is van (az RMDSZ ugyanolyan kurva, mint a többi párt), de az más fajsúlyú, mint az ott élőké. :)

medve2 2009.12.24. 00:46:42

@tempetőfi: Én írtam azt, hogy sok az erdélyi cikk. De nem azért, hogy ne írjál Erdélyről. Ez inkább a többieknek kritika. Ők a lusták. Szóval írjál nyugodtan.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.24. 08:37:19

@tempetőfi: ""vígan" tanulták a gyermekeink a románok történelmét és földrajzát románul" LOL, mekkora szívás!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.24. 08:45:14

@tempetőfi: nem csípem, hogy minden esetben kinagyítod a negatívumokat

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.24. 11:16:50

@rajcsányi.gellért (ergé):
Milyen volt a hanuka, biboldó? Turul 2K2 (boááááá) nem evett túl sok maceszt? Én úgy örülnék, ha 2010-bn otthon (Izrael) ünnepelhetnétek nemzeti ünnepeiteket, és a mi, pici magyarkák, mentesek lehetnénk tőletek.

medve2 2009.12.24. 12:56:42

Szegény szerencsétlen primitív tahó, Falafel.

is 2009.12.24. 13:21:02

ez a négy, ez több,mint korábban? vagy korábban is 4 volt, csak másik tárcák? mert azért legyünk realisták, minden kormánynak van egy fontos része (külügy, pénzügy, gazdaság, bel), meg egy egyéb kategória (kuktúra, oktatás, eü, aport, ifjúség, informatika stb.). eddig is, és ezután is az RMDSZ az egyébből válogathat, a kérdés csak az, hogy mennyit (nem pedig hányat, ugye, boáááá, Falafel).

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.24. 13:24:59

A kérdés csak az, hogy vajh' az RMDSZ formálja e a kormány politikáját, vagy a kormány az RMDSZ politikáját...

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.12.24. 13:55:43

Lám, ott sincs minden veszve...

dzsekwolf 2009.12.24. 14:17:23

besza-behu de komolyan! ezek is má mindnekivel összebútoroznak csak hatalomközelbe lehessenek. na sebaj, ha mán így alakult hátlegyen, de akkor tegyenek is valamit a magyarok javára,ne csak izé meg hozéjanak össze vissza.s ezt rögtön rögvest kéne mert kitudja meddig tudnak hatalmon/kormyánközelbe maradni. ezeknél odaát úgy cserélik a kormányokat mint én az alsógatyákat.tiszta cseh film ez az egész, becsületszavamra mondom..

dzsekwolf 2009.12.24. 14:23:51

@Talon Karrde: én azé vígan nem tanultam .egyszerüen megtanultam,hogy meglegyen a 7-esem vagy 8-asom s kész.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.24. 15:10:27

Annak ellenére, hogy megvan a véleményem az RMDSZ tevékenységéről, szép nap ez a romániai magyarok számára.
Áldott és békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

phaidros 2009.12.24. 15:17:13

@Mr Falafel: Jézus érted is meghalt. Lúzer volt. :)

dzsekwolf 2009.12.24. 17:32:47

@Indiánsrác: csak annyi köze van mint búzának a kenyérhez, vagy a mateknak a számokhoz, vagy mint Erkelnek a magyar himnuszhoz...kb

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.24. 22:24:58

kivételesen valahol megértem phaidrost. (szégyen, el is fogok bujdosni)

oké, ettől még nem kellett volna, ebben igaza van a beszólóknak

Kopiás Attila Steve 2009.12.25. 15:45:11

@tempetőfi: Ez itt egy plusszos komment a több határontúli cikk mellett. Ha csúszik az arány, akkor a belügyesek írjanak több postot. De annyira kevés olyan hely van, ahol integráltan jelenik meg a határon belüli és túli téma, hogy szerintem soha nem lehet belőle elég. Vagy legalábbis engem mindig érdekel, pedig semmi konkrét származási-rokoni kötődésem nincs. Szóval nem is postot kérünk, egyből rovatot! :+)

Téglagyári Megálló 2009.12.25. 21:16:35

Ergé, plusz egy pont a Sütő Andrást ábrázoló illusztrációért. Ezért elnézzük neked a U2 megemlítését :-)

tempetőfi 2009.12.25. 21:20:44

@KA_Steve: Hát, ezért is örültem Turul_2k2 felajánlásának, hogy írhatok ide. És azért írok ide, mert a Reakcióban volt/van empátia a határon túliak iránt. Mintha értenék:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.25. 22:29:12

@tempetőfi: Meddig sajnáltatod még magad Petőfi? Boldog karácsonyt!

tempetőfi 2009.12.26. 10:26:06

@Talon Karrde: Pedig beh eldöntöttem, hogy. No de, talon, még eccer, utoljára, a sajnáltatás és az értelmes párbeszéd közti különbségről: ha az előbbi lenne, akkor a kurucra írogatnék olvasói leveleket, az önviktimizálás szélsőjobb műfaj (illetve manapság már a ballibek is köldököt néznek, de nekik individuális nyavalyáik vannak).
És, persze, neked is. Mármint légy boldog.

Bálintinfo.hu 2009.12.26. 20:31:56

Kíváncsi vagyok meddig lesznek a kormányban, ami persze nem baj, sőt, Lassan kezd jobb lenni odaát, ez abban is megmutatkozik, hogy ismerőseimhez, akik a mezőgazdaságban dolgoznak, lasszóval kell fogni Erdélyi munkaerőt, pedig 2 évvel ezelőtt sorban álltak

www.balintinfo.hu

greybull 2010.01.04. 15:05:33

Na, annyi az új román kormánynak. Mi tényleg Isten Ostorának a leszármazottai vagyunk. Egyes franciák szerint Sarkozy Nicholas is a mi bosszúnk Trianonért...

expansiv 2010.01.04. 15:53:02

A "vlachokat" cca a VII. század végitől tanéállhassuk az Al-Duna környékin, Krum,Iszperik, stb. BULGÁRTÖRÖK kagánság alantas pásztor-etnikumaként.

De nem jártak jobban a megszlávult bolgárok idején sem: Onogurok (magyarok) jövének, Bizánc ellen vagy bolgárok ellen 130 éven át rajtuk körösztül.

Mire I. László idején már nyugalom lett vona,
1070 körül BESENYŐK, ÚZOK szállták meg a mai Moldvát, Havasalfoldet, le Dobrudzsáig, s fel Odesszáig.

1150 körül ugyanazon alrtayi gyökérzetből és ugyancsak kipcsk-türkül beszélő KUNOK szállták meg ÜKÖT,
s ezt az állapotot 300 éven át fenn is tartották - Batu és Szubudaj után, mint a Kijevi és Krími kánságok hűbéresei.

Hunyadi János, mint Zsifmond MAGYAR király feltehető balkézről jött fia üdejibe
cca 60 évre magyar hűbérbe kerültek. A Fekete Sereg tartotta az oszmánokat.

1890-től 1878 -ig a Török Bitrodalom határvidéke volt, nem csoda, hogy az Erdélyben még EURÓPAI ember borzongató meséket hallott ODAÁTRÓL...

DE AZUTÁN: a megsokszorozott ALATAYI rétegek hirtelenvést RÓMAI LATINNÁ LETTEK, s mi, cselédként tartójuk lettünk a "barbárok"...

Egy DÁK és egy RÓMAI sem élhette át a III. századtól 1878-ig tartó RETTENETES VÉRES népvándorláás -rohamokat,
s az ott lakó fekete népek VAD TÜRKÖK LESZÁRMAZOTTAI, többszörösen is.

CSAUSZ-escu, BAS-escu, stb.

Lóizét a izéjükbe MÁR !!!

expansiv 2010.01.04. 16:01:54

@greybull:

Nicolas SÁRKÖZY apailag KISKUN nemes, Tepe és Harkakötöny, valamint Bócsa (zászló) kipcsak nevű falvakba valók. Költözésük folytán
se kerültek jobbkörnyékre, utolsó Jászságban fekvő birtokuk Alp-Tiyan (Alattyán) községben volt. Alp-Tiyan = hős sólyom = turul.

De azért a NEMES JÁSZKUNSÁGI SZOLBÓNOK, Doboka nembéli hitbizományban mégis a Megyegyüllés tagjai voltak, sőt NAGYPAPI Szolnok alpolgármestere, míg a 20-as évek végén NEM SIKKASZTOTT (jó üzlet világválság előtt sikkasztani).

Sárközy apu FOSOTT A RUSZKIKTÓL, tán volt valami a fikle mögött, elhúzott a FRANCBA.

Anyailag ZSIDÓ Sárközy, de ENNEK JELENTŐSÉGTELENSÉGÉT ÉPP MA cáfoltam meg a Blogteren.

Sárközy MAGYAR férfi- bármily ciki is!

//ciho.blogter.hu/388741/nemeslanyaink_zsidosaga_valotlansag

Gabe2 2010.01.04. 18:44:24

...CSAK NEM?...
Kündü visszatért?
süti beállítások módosítása