Gárdista kínaiaknak villantott az alacsony rezgésszintű szóvivő
2010. augusztus 21. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gárdista kínaiaknak villantott az alacsony rezgésszintű szóvivő

  Na jó, ne kerülgessük a forró kását, vágjunk a közepébe: tegnap Dúró Dóra villantott! Íme:

  Ennyiből nyilván kiderül, hogy augusztus 20-án a Jobbik rendezvényére látogattunk ki, amelyet a Margitszigeten tartottak. Afféle kampánynyitóval egybekötött családi nap volt ez, s végig nagyon örültünk, hogy a radikális párt Sharon Stonejának szerepét nem ifj. Hegedűs Lorántné vállalta magára, még ha ifj. Hegedűs Loránt jobban hasonlít is Michael Douglasre, mint Novák Előd.

  Hogy Dúró Dóra jó nő-e, az még évekig vitatéma lesz: mi mindenesetre a „jó alakom van, ezért a frizurámmal akkor sem törődök, ha mikiegér-fejem lesz tőle” hozzáállás ellenére szívesebben lennénk vele egy lakatlan szigeten, mint mondjuk Szanyi Tiborral.

  A hangulat kifejezetten családias volt: a felnőttek söröztek, pörköltöztek, ostort csattogtattak, a fűben heverészve szidták a Viktort meg a zsidókat. Eközben a gyerekek sólisztgyurmáztak, ugrálóváraztak, krumplicukrot ettek és szaladgáltak. Mi konkrétan az ingyenes ugrálóvár miatt mentünk ki, de sajnos a túlsúlyunk miatt ki lettünk tiltva belőle.

  Hazafias nevelés sólisztgyurmával:

 

  A résztvevők többsége egyébként kínai volt, de a Jobbik-lufit ők is vitték, mint a cukrot.

  A véletlenül erre keveredő kínaiak mellett a szomszédos szállodában tartott kínai esküvő résztvevői is ki-kinéztek a rétre, ha már a behallatszódó nemzeti rock úgyis elkúrta a nagy napot. Kínai kaja nélkül persze nem kínai a kínai, úgyhogy azt is hoztak.

  Amíg ott voltunk, a zenét a Monyo Projekt nevű, elméletileg székelyudvarhelyi, gyakorlatilag budapesti rockzenekar szolgáltatta, amelyet hallottunk már zenélni Jobbik-rendezvényen. Jórészt angol nyelvű számokat játszottak, a Vona Gábor beszéde előtt pár perccel elhangzó Sex 'n' drugs 'n' rock'n'roll című nóta különösen ütős volt. Az énekesnő, Baba vékony és csinos, mondjuk feleségül nem vennénk, mert az erdélyi nők állítólag bedarálják az embert.

  A biznisz persze Jobbik-ünnepségen is biznisz, nemzeti pólók, kulcstartók és egyéb kegytárgyak hihetetlen választékát kínálták az árusok. Gondoltuk, hogy veszünk egy lábtörlőt Morvai Krisztina hites urának képével, de aztán inkább törökmézre költöttük a pénzünket.

  

  A rendezvény főszónoka Vona Gábor pártelnök volt (a másik Staudt Gábor főpolgármester-jelölt, de őt nem vártuk meg), aki a nyáron látványosan lebarnult, és azt is megfigyeltülk, hogy egy bizonyos szemszögből kísértetiesen hasonlít L.L. Juniorra.

  A Vona-beszéd lényegében hosszas és kínos magyarázkodás volt arról, hogy miként lesz itt radikális változás, miközben a Jobbik-frakció szépen fejlett szopótokát növeszt a parlamentben, a Nemzeti Együttműködés Rendszere keretében.

  A Nemzeti Együttműködés Rendszerét mi azért szeretjük, mert kiszámítható: amióta meghirdették, nincs olyan jelentősebb Jobbik-rendezvény, amelyen a rendőrök ne kezdenének el tök feleslegesen emberkedni. Ezúttal a békésen beszélgető új gárdakapitányra, Ináncsi Józsefre rontottak rá, mert pólóban volt. Ináncsit elvitték a Gyorskocsi utcába, de előtte még hosszas motozással és tököléssel hergelték a vadul sünöző és ávéházó tömeget.

  Szerencsére a szervezők gondosságának köszönhetően mindazok, akiket a fejlemények megviseltek, beülhettek a táltos-sátorba növelni a rezgésszintjüket, megtisztítani az aurájukat vagy kivezetni a gyulladásukat: 

 

  Összességében kellemes kis rendezvény volt, amiben nagy szerepet játszott az, hogy nem láttunk sem csőröző gárdakapitányt, sem zsidó újságírókat análisan megerőszakoló Zagyva Gyulát. Ebben a mai, elidegenedett világban már ez se kevés.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr302236079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.08.21. 12:18:56

Kinek a Dúró Dóra, kinek a Kósáné Kovács Magda. Hogy aztán az utóbbi is kifacsarja-é a férfiakat, mint egy erdélyi menyecske, ki tudja...

Vaskutya 2010.08.21. 12:26:26

Azé ez az átoklevétel vérciki, lássuk be.
Talán a jobbikos képviselők veszik igénybe, amikor szavazóik tömegesen döbbennek majd rá, hogy átbaszták őket, mint szart a palánkon?
Vona profilja pedig egyre jobban hasonlit Leninéhez.

Vaskutya 2010.08.21. 12:31:16

Azé a Kósáné és a Novákné között van ám még rettenetes hosszú út, ahol a nő tudja hogyan tartsa a gacsos lábát, vagy ha nem tudja, felhúz egy nadrágot.
Dórika karikalábai már többször őszine megdöbbenést váltottak ki a szemlélőkben.

Babilen Tatarszkij 2010.08.21. 12:47:44

Dúró Dóra olyan sótlan, hogy törvényileg kéne Parajdon kirándultatni.

Bell & Sebastian 2010.08.21. 13:47:11

@Doomhammer:
(Kampany kozepen, a kizaras reme alatt udulgetunk?)
Szekely legeny tölti, menyecske daralja, ugy.

Horizont 2010.08.21. 15:31:59

KÍNAIAK között egy zöld lufi a következő felirattal: "Budapest a magyarok fővárosa"

Ez azért jó poén volt.....

loláb 2010.08.21. 16:48:33

Ináncsi Józsefet nem a pólója miatt vitték el, hanem mert a törpe királynak bajnokra van szüksége a szabadságharchoz, az ogrék pedig rettenthetetlenek és bátrak.

A Szamárt még keresik, de szerintem rövidesen megtalálják azt is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.08.21. 17:05:56

nem villantott, hanem teleobjektívvel bebújtatok a lába közé.
más pártok gyűléseire nem engedik be a kínaiakat?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.21. 17:59:21

Akinek szeme van a látásra - és nem csak az asztal alákacsintgat, - az egy érdekes szóra bukkanhat a háttér(b)en... (3.kép teteje;)

Amúgy a teljes szóra ("JUDDIn") keresve "nagyjából 18.000 találat"-ot kapunk, de abból egy se magyar nyelvű... :( Aki tudja mit jelent, árulja már el! ):

tewton 2010.08.21. 19:00:21

@1.szolo - 2014;):
JOBBIK az, csak lemaradt a föle :)

Tehetetlen Dodó 2010.08.21. 19:38:19

Villantott, ja, micsoda baromság.
Ezzel az erővel a kopasz öreg is villantotta a kék fürdőgatyáját.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.21. 19:44:20

@tewton: Nemmondod...
m.blog.hu/id/ide-ide/image/juddin-logo.jpg

Amúgy rájöttem, hogy ez az Aladdin rokona lehet...

Tehetetlen Dodó 2010.08.21. 19:52:43

@1.szolo - 2014;): @tewton:
Egyszerű a jelentése: a juddout ellentéte.

eN 2010.08.21. 20:08:21

Kalmantoni lassan ti is olyan viccesek lesztek mint a fajkashazi, ha igy folytatjatok.

val 2010.08.21. 20:53:31

Én 3 dolgot nem értek:
Az egyik, hogy Dúró Dóra alá pillantottak be, holott ha jól tudom a stáb inkább ifj. Hegedűs Lorántot fényképezné alulról csorgó nyállal :D, a másik pedig, hogy ez az Ináncsi állítólag egy üvöltő ősember, pedig ezen a fényképen valahogy más. A harmadik pedig, hogy léteznek kínaiakat nem elverő kirekesztő széssősséges, idegengyűlölő, rasszista náczifaszisták???
:O Confused.

cutcopy 2010.08.21. 20:59:57

Kínaiék eladtátok magatokat a a szélsőbalnak is?

stop.hu/articles/article.php?id=725806

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.21. 22:31:14

kálmán & tony, főnök urak!

hatalmas ez a poszt, látcik, hogy szüret közeledik. :DD
szerintem, a dóra mindenhun borotválja magamagát, de az előd meg a betyárkörte híve, szóval ebből még lehet ilyen törés ..., légy résen meg minden :)
a kínai vonalat még fel dolgoznom, de minek ?
japánba is ez megy:

www.youtube.com/watch?v=gmhu0JLdHVo&feature=search

Uriás 2010.08.22. 15:21:15

A kínaiakon befostam.

bug jr. 2010.08.22. 16:49:34

nagyon remélem h az erdélyi nők nem darálják be az embert bármit is jelent ez.
DD meg tipikusan az alamuszinyuszinagyotugrik kategória.
ATM sztem alap nála és ezt nem rosszból mondom,egészen nagyon lájkolom

Izsi · http://bolhatojas.blog.hu 2010.08.22. 20:07:56

Hát pedig az erdélyi csajoknál jobb nincs.
Tapasztalat:P

Übermayer 2010.08.23. 00:25:46

csinosak a koszorúslányok :)

Frick László Emlékzenekar 2010.08.23. 09:10:18

Mire az ember szeme odalegel az aprócska és a fiatal menyecskéknél szokásosan minden kimosdatás és lesprézés ellenére olajoshalszagú fehér háromszögecskéig, a vérágas combókon. Ráadásul ugye egy fiatal menyecskénél még a menyasszonybajok utó-lecsengései, piroskásra dörmicéltségek.

Az ember ilyenkor inkább vágytelve gondol vissza a szexuális kielégületlenségtől frusztrált, pattanásos Bácsfi Gyiánára. Azért egy szexuáluis nyomorban tengődő egyetemistalány bugyija illata mégis , azok a gombás-mohás erdeiillatok! (aki volt, nem a´kékharis' , akinek manapság már rendszeresen pókhálózzák a --- )

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.23. 09:33:03

@Frick László Emlékzenekar:

csak egy kicsiség.
maguk sokan elhitték, hogy az az olajoshal szag, kancaszag, ki hogy nevezi ezt a problémát, az együtt jár a nővel, hogy ez a természetes, hogy ab ovo. /sőt, saját merevedésük és lihegésük tárgyává tették, bizarr módon rettegve a frissenmosott pinát./
nem. ez egy higiénés probléma. persze vannak valóban eredendően szagos nők, ahogy büdöslábú családok is vannak, családilag dédelgetve egy bizonyos baktériumot, de ez jórészt a proli családok sajátja. ahogy a proli családok nőágon öröklődő nemi szaga is.
és persze vannak hüvelyszagú származásúak is. róluk máskor. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 15:45:29

mennyire értékes az a nő, aki novákelőd felesége?

honnan van amúgy 3 milliója?

és miért szép ez? lapos, széles feje van, mint egy mosónőnek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.23. 15:46:24

@Grift: proli család - sok a személyes tapasztalat mi?

Kicsit Karcos 2010.08.23. 17:07:16

A Mandiner mára a 168 óra laza, fiatalos, mondhatni, ifjúsági kiadásává vált.

Tehetetlen Dodó 2010.08.23. 20:34:27

@Grift: A falangista kispróza hipernaturalista gyöngyszeme.
Hányingerkeltő, de nagy igazságokat hordoz magában.

tevevanegypupu 2010.08.24. 03:53:20

Vajon az auratisztito vallal-e szonyegtisztitast is? Arra per pillanat inkabb szuksegem lenne.

tevevanegypupu 2010.08.24. 03:54:42

Vajon az auratisztito vallal-e szonyegtisztitast is? Arra per pillanat inkabb szuksegem lenne.

Frick László Emlékzenekar 2010.08.24. 14:52:30

@tesz-vesz:
és mások
Amúgyaddig fasza ez a kis indexes-stílusutánzatú cikk, amíg a Rekac.. szóval a Mandiner TV mikrofont nem túr Dólyácskánk izmos feji záróizma elé. Szép gömbölyű, kikezdhetetlen mondatopkban rögtönöz és abból is lehet hallani, mennyire kőkonz' a cuki, hogy sem nem eee-z sem nem ööö-z és az én úgy gondolooom at sem használja. Jártak már pórul jógyerekek jobbikos faszistával, nekisetek, mint Lakat T a szerinte bunkó Le_pen_köcsög Csurka bácsinak, nagyot koppantak, de nem vették észre magukat.

Politológus diplomája van az édybabbának ám! SZóval ennyit a politológ' képzésünkről.

Na, tényleg, fiúk, próbáljátok meg report-ban széhjjelcincálni, de nem ér ám Krizsó Szilvi féle belefojtom a mondatkezdő névelőt stílusban ám.

Jó hülyülni indexes stílusban, bassza meg a Húgyozó Kutya párt. (nem tudom, én a kétfarkú kutyát húgyozó kutyának látom, emeli a lábát és .. csak a srrrr-t nem merték odapingálni.

Szóval jó hülyülni, de azért Dólyácska nem olyan könnyű falat... ka...

Frick László Emlékzenekar 2010.08.24. 14:54:33

@Grift: Az olajoshalszagot... khrmmm.. a férfi... öhmmm (juj de égőőőő... jaj ) prccc... szóval... csinálja bele a nőbe.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.08.24. 15:04:51

@Frick László Emlékzenekar:
sejtettem, hogy nem tudja, hogy az olajoshalszag az ejakulátumtól csak akkor keletkezik, ha eleve hibás flórájú /remélem faunáról nem beszélhetünk/ edénybe öntik. az egészséges fóra, szagtalanul eltünteti.

cserélje le a nőit! a végén még maga is elkap valamit! :)

negeev 2010.08.24. 23:19:13

Ez nagyon jó kis válogatás lett!
Vanna azért itt is már MSZP-Jobbik közönség átfedések.

Na meg hogy burkolnak a kínaiak!

2010.09.09. 21:09:56

"Jobbik in the House"
Na ez is csak megerősíti amit Bödőcs komédiás mondott a parlamentre, hogy autista waldorf óvoda.

Joe Pass · http://vegyes.blog.hu 2013.09.05. 21:57:03

Így befényképezni alávalóság, nem vall éppen úriemberségre. :-(
süti beállítások módosítása