Kevesebb Fidesz, több LMP – A Mandiner olvasói 2011 (II.)
2011. március 19. írta: TuRuL_2k2

Kevesebb Fidesz, több LMP – A Mandiner olvasói 2011 (II.)

  Év eleji felmérésünk összefoglalójának második részében megnézzük, hogyan változtak tavaly óta olvasóink pártpreferenciái és a blog ideológiai megítélése. (Az első, olvasótáborunk demográfiai összetételéről szóló posztunk itt olvasható.)

  Válaszadóink 64,6%-a tartja jobboldalinak a Mandiner blogot, ami enyhe csökkenés a 2010-es 70,4%-hoz képest. Hajszálnyival többen tartanak minket liberálisnak, illetve nem besorolhatónak, mint tavaly. Olvasóink 3%-a szerint az határozza meg világlátásunkat, hogy éppen merről fúj a szél.

  Olvasóink többsége, 51,7 százaléka jobboldalinak vallja magát, ez bő öt százalékponttal kevesebb, mint tavaly, további 4,9 százalék pedig radikálisan jobboldali. Húsz százalék körül van azok aránya, akik magukra a vegyes/nem besorolható jelzőt érezték a leginkább megfelelőnek. 17,7 százalékotok vallja magát (radikálisan) liberálisnak, ami négy százalékponttal több a tavalyinál. Vannak radikálisan baloldali olvasóink is, majd' egy százaléknyian.

  A válaszadók 86,3%-a menne el biztosan választani most vasárnap, ami jelentős visszaesés az egy évvel korábbi választási hajlandósághoz képest: akkor még 93,5 százalék volt ez az arány.

  Továbbra is toronymagasan vezet olvasóink körében a Fidesz, azonban az 52,9% számottevő visszaesés a 64,4%-hoz képest (ugyanakkor körülbelül megfelel a párt országos népszerűségének). Ha a Mandiner olvasótáborára lenne bízva, az LMP-ből erős középpárt lehetne, itt messze nagyobb a támogatottságuk, mint a teljes választókorú népességben: 19,5 százalékot értek el nálunk a tavalyi 12,5 százalék után. Kevésbé alakult jól a másik új parlamenti párt, a Jobbik népszerűsége a Mandiner szubkultúrájában, míg tavaly 10,4% támogatta őket, most 7,6% szavazna rájuk. A Mandineren is futó kampány nem hozta még meg a nagy áttörést a szocialisták számára, még mindig bőven a parlamenti küszöb alatt teljesítenek nálunk a maguk 3,3%-ával (tavaly 1,6%-uk volt, ahhoz képest megduplázták szimpatizánsaik arányát, de ebben a tartományban ez minden további nélkül lehet mérési hiba is). Azt mindenesetre elmondhatják magukról, hogy megelőzték a KDNP-t, akik 2,7%-nyi szavazatot kapnának olvasóinktól, ha megszabadulnának narancsszín szatellitpártjuktól.

  Újdonság, hogy idén az egyes pártok elutasítottságára is rákérdeztünk. Az MSZP magabiztosan vezet a maga 85,1 százalékával (sajnos az SZDSZ-t kifelejtettük a lehetőségek közül). A Jobbik 60,9%-os elutasítottsága is meglehetősen magas, s érdekes, hogy az LMP (35,8%) egy hajszálnyival kevésbé elutasított, mint a KDNP (37,2%).

  Megkérdeztük azt is, hogy hányan vettek részt a tavalyi választásokon, a 91,9%-os arány nagyon hasonló ahhoz, mint ahányan a 2010-es felmérésünkben ígérték, hogy ott lesznek.

  Végül pedig arra is kíváncsiak voltunk, ki hogyan szavazott tavaly. Látható, hogy a Fideszre, a Jobbikra és valamivel még az MSZP-re is többen szavaztak, mint amennyien most vasárnap rájuk adnák a voksukat, míg az LMP-t két százalékponttal többen támogatnák most vasárnap, mint a tavalyi választáson.

  A rendelkezésre álló adatokból nyilván ezernyi érdekes kereszttáblát össze lehet még rakni (kire szavaznának ma a Fidesz 2010-es támogatói? hogyan alakul a huszonévesek pártszimpátiája?), az ehhez szükséges adatokat szabadon hozzáférhetővé fogjuk tenni az ilyesmi iránt indíttatást érző olvasóink számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr92746502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2011.03.19. 09:36:29

valahol meg tudom érteni a protestet, de vajon mi szól pont a látványosan sunyító lomposok mellett?

parlamentarista 2011.03.19. 09:36:33

én például a mandiner miatt gyűlöltem meg a fideszt.

Maisie MacKenzie 2011.03.19. 09:37:56

Ha egy nem értéksemleges, hanem inkább a konzervatívabb értékeket támogató Alkotmánya lesz az országnak (nuku buziházasság, nuku jogi lehetőség a keresztény "üldözés"-re, elnyomásra) akkor akár az LMP is kormányozhat, csak Alkotmányozó többségük ne legyen! :-)

Maisie MacKenzie 2011.03.19. 09:42:42

@kispufi:

A Fidesz önmagát járatja le, hisz sokkal, de sokkal többet vártunk tőle.
Az Mszp meg a Jobbik - gondolom - válalhatatlan, a sunyító Lomp, meg néha értelmesen vakkant a jogállamisággal kapcsolatban, ami azért tetszetős lehet.

Én egy polgári, jobbközép kormányzást látnék szívesebben, az úri szélsőjobb giccs - nemzeti kádáristák - ájtatoskodó manók - populista koalíciója helyett.

jan 2011.03.19. 09:46:03

@kispufi: Nincs itt sunyítás, szerintem sok, alapvetően fideszes, liberális konzervatívként jellemezhető fiatal szimpatizál többé-kevésbé az LMP-vel.

(Abban is biztos vagyok, hogy a redakcióban is van egy LMP-szimpatizáns frakció, Rajcsányi, Bukovics alighanem ide sorolható.)

Téglagyári Megálló 2011.03.19. 09:52:18

@parlamentarista:

Ezt fejtse ki bővebben. Kínai Kálmán okán nem tetszik Matolcsy gazdaságpolitikája, vagy Rajcsányi úr zenei ízlése miatt nem tetszik Szőcs Géza kultúrpolitikája?

jan 2011.03.19. 10:10:08

@rajcsányi.gellért (ergé): Egy világ omlott össze bennem. Azt hittem, egy vérbeli couchsurferben mindig rejtőzik egy LMP-s...;)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.19. 10:48:14

@jan: jóval előbb voltam couchsurferes, mint hogy az LMP létrejött volna. "Idősebb vagyok, mint az LMP" :))

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2011.03.19. 11:01:55

Bevallom, hogy az Egyéb Párt Vas megyei listájára szavaztam. Nem jutottak be.

kispufi 2011.03.19. 11:06:31

@jan: én nem az lmp-szimpatizánsokra, hanem magára a pártra értettem a sunyítást. de lehet abban valami, hogy ha csendben van, még mindig rokonszenvesebb - és választási lehetőségnek tűnő -, mint az őrjöngő házmestery és a fröcsögő zagyvagyula. bár nálam az lmp az alkotámnyozós kivonulással egyben be is vonult a szocikaranténba, és erősödik bennem velük kapcs. a szadesz2.0-érzés.
egyébiránt osztom a mackenzie-féle álláspontot, csak még mindig a fidesz képviseli mindezt a legjobban, ha ezt, mint háttérbe szorított szárnyát, kifejezésre nemigen juttatja.

parlamentarista 2011.03.19. 11:27:58

@Téglagyári Megálló:
nem tudom ki a kínai kálmán, illetve rajcsányi úr. illetve látom, hogy utóbbi ergé, és olvasom, hogy nem elempés.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.19. 12:13:09

@parlamentarista: Akkor igazából mi miatt utáltad meg a Mandin keresztül a Fideszt?
Nem tetszik a fejléc?

loláb 2011.03.19. 12:14:37

Elkéstetek. Az szdsz-t már 94-ben kellett volna kifelejteni a választási lehetőségek közül.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 12:59:33

Már csak azt kellene tudni, vajon örvendezik-e a Mandiner szerkesztősége, hogy csökken a fideszes olvasók száma, míg az LMP-seké nő. Mert hogy a kutatás csak hitelesíti azt, ami amúgy is látható, érezhető és ami egyáltalán nem valami spontán és felfoghatatlan eredetű változás. A Mandineren egyre ritkább az UFI-s/Reakciós "polgári underground", ellenben szépen gyarapodik a PC. Ezért aztán érthető, hogy elhagyják a fideszesek, mivel a Mandinernek éppen azt a karaktere van eltűnőben, ami miatt más volt, mint a blogszférát egyelőre jellemző liberális, PC frazeológia és (valóság-)értelmezési tartomány. Az a karakter, ami megmutatta, hogy milyen bornírt és önhitt, ugyanakkor a maga nyugat-stréberségével nagyon is provinciális és kisstílű, a mainstream szerepében tetszelgő balliberális szubkultúra.

Bloodscalp 2011.03.19. 13:32:48

Ekkor még mi kis naívak nem tudtunk az orbanviktor.hu-ról:) ki az a hülye aki liberálisnak tartja
ezt?

Egyes írásoknál delegálja magát a fél jobbik mellesleg

Maisie MacKenzie 2011.03.19. 13:38:21

@Bloodscalp:

Az LMP nem klasszikus liberális párt, de mégcsak nem is egy az egyben Szdsz 2.0, bizonyos kérdésekben van lmp - jobbik átfedés! A normálisabb jobbikos nem vállalja fel a nyilasságot, a normálisabb lompos meg a szadisságot. Inkább személyek köré szerveződő, generációs pártok. Kialakulatlan zavaros alapokon.
Sok fiatalnak jobbik vagy lmp? volt a dilemma 2010 tavaszán!

Bloodscalp 2011.03.19. 14:07:09

@Maisie MacKenzie: ha megnézed a "zsidozó" "cigányozó" írásokat, láthatod hogy ország 2/3 biztos hogy nem esetleg a fidesz 2/3 jobbikos, majd ez eldől legközelebb

Maisie MacKenzie 2011.03.19. 14:28:59

Szerintem lehet zsidó és cigány tematikájú, nem szdsz-es ízlésű cikkeket írni, attől még nem lesz az ember rasszista, antiszemita.

A kedélyes cigányozás, zsidózás a kultúránk része, egyfajta vaskos humor, amire annyira nem vagyok büszke, de nem hiszem a legfőbenjáró bűnnek!

Az igazi, gonosz, antiszemitizmust, rasszizmust elítélem, sőt tennék is ellene (ha tényleg támadna), de a neveletlen cigányokból elegem van!

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.19. 14:40:21

Szerintem az LMP azért szimpatikus sokaknak, mert abban látják az esélyt, hogy kiszoríthatja az MSZP-t parlamentből, megadva a végső kegyelemdöfést egy olyan pártnak amelynek nem szabadna amúgy sem léteznie. Ezért szimpatikusak nekem is, de az ideológia amit tolnak vállalhatatlan (zöld-szocializmus + multi-kulti).

Tényleg, az EU-ban nem a Cohn-Bendit-ékkel vannak egy frakcióban? Mert szerintem az azért sokat elmond.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.19. 14:56:03

@jvizkeleti: Nincsenek még az EP-ben...
De egyébként igen, még a választások előtt egy gyűlésükre meghívták Cohn-t a grünt.

Meglátjuk mennyire lesznek dinnyepárt.

@Maisie MacKenzie: "de mégcsak nem is egy az egyben Szdsz 2.0, "
Szerintem de. Kérdés, hogy mennyire tudják javítani az előző verzió hibáit. Például: képesek-e felhagyni a hk-központú sérelmi politizálással?
Képesek-e ellenállni a sovinizmusnak?
Képesek-e az ideológiai bullshit mellett gyakorlati problémákkal is foglalkozni?

2011.03.19. 15:14:26

@jvizkeleti: Cohn-Bendit az Európai Zöld párt prominense, így egy zöld pártnak elég nehéz kikerülnie. Nem egy személy határoz meg egy pártot, egy európai pártszövetséget meg pláne. Ha nekik nem vállalhatatlan CB, akkor miért lenne az az LMP-nek? Egyébként is totális részletkérdés, mit csinált CB fiatalkorában.

2011.03.19. 15:18:19

@TaTa86.: Aki az szdsz 2.0-t emlegeti, az politikai analfabéta, már megbocsáss. Az Szdsz a magyar liberális párt (volt), még a nevében is, az LMP nem liberális párt, hanem zöld, ökopolitikai párt. Hogy vannak liberális elveik is, persze, minden normális pártnak vannak.

A sovinizmus meg totálisan értelmezhetetlen, mit is akar jelenteni nálad.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.19. 15:40:24

@iii: Az szdsz sosem volt magyar és sosem volt liberális párt.

Az LMP legismertebb alakja Schiffer a TASZ feje, hát róla meg ne magyarázd, hogy nem liberális.

"az LMP nem liberális párt, hanem zöld, ökopolitikai párt"
Kérlek magyarázd el nekem a különbséget egy átlagszadeszos ideológiája és mondjuk Dinnye Dani ideológiája között! Mert hogy én semmi különbséget nem látok annyi szent. (Igaz a szadesznek volt neolib/konz ága, de ez leginkább PR-elem volt, a gyakorlatban nem volt semmi gondjuk a paternalista posztkomcsi mszpvel.)

"A sovinizmus meg totálisan értelmezhetetlen, mit is akar jelenteni nálad."
Akarod mondani, te nem tudod értelmezni. Sokaknak meg sikerül, lehet, hogy benned van a hiba.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 15:50:39

@iii: Teljesen mindegy, hogy mit mond magáról most az LMP. Minden ex-SZDSZ-es ismerősöm most LMP-s és ez mindent elmond erről a pártról. Korábban a liberalizmus duma volt a trendi, most a zöld. De ahogy a liberalizmus is csak fedőszöveg, maskara volt, a zöldpártiság is az. A mézesmadzag, a reklámszöveg a társadalmi bázis kiszélesítéséhez, hogy a Korniss-féle 5000 értelmiségi továbbra is megőrizhesse a maga és megbízói hatalmi pozícióit.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 15:56:22

@iii: Cohn-Bendit pedofil múltja egy normális világban egyszerűen szalonképtelenné teszi ezt az embert. Ugyanis a pedofília az egyik legvisszataszítóbb, legbetegebb, legförtelmesebb bűncselekmény, amit ember elkövethet nálánál jóval gyengébbek, kisebbek terhére.
Hogy CB a maga köreiben nem szalonképtelen, az csupán annyit jelent, hogy CB körei is szalonképtelen, értékeikben, normáikban oly mértékben sérült és beteg csapatok, hogy semmi esetre se hagyható, hogy valaha is bármilyen hatalom is kerüljön a kezükbe. De ez mondjuk a kommunista kísérlet óta triviális.

parlamentarista 2011.03.19. 16:11:36

gondolom, amikor a katolikus egyházat ugyanezzel az érveléssel hiteltelenítik, akkor fel vagy háborodva.

2011.03.19. 16:32:26

sztem érdekes, hogy a mandit látogatók(olvasók) ily nagy része lmp-s. teszek egy kis előrejelzést :)

1 év múlva:

a fideszre "szavazók" aránya 30% alá csökken, még itt a mandineren is. az Lmp 25% fölé megy. a maszop viszont még csökken. a jobbik kicsit emelkedik 2-3%. és nő az egyéb 10-20%:)a többit nem tom. ja, és a női olvasok aránya is nő, amennyiben sokan elmennek gyesre ;)

tehát egy év múlva ugyanitt(ergo hiszek benne, hogy addig nem döntik be az országot) :):)

2011.03.19. 16:34:48

jav: olvasók természetesen

2011.03.19. 16:39:46

@Belpo:
most olvasom az új lázár aranyköpést, lehet, hogy keveset tippeltem, és a fidesz 20% alá megy? mert hogy 20% több gazdag ebben az országban nincs , az tuti :):)

lorantka_a_gall 2011.03.19. 16:47:35

@Exe Géza: Tisztelt Géza! Nekem a legtöbb ex-szoci ismerősöm most jobbikos, _mégsem gondolom_, hogy:

1, ez mindent elmond a jobbikról;
2, teljesen mindegy, mit mond magáról a jobbik;
3, eddig a komcsiság volt a trendi, most meg a cigányozás;
4, ez utóbbi kettő ugyanaz;
5, hogy a jobbik a szocik utódja és folyománya.
+1: CB tényleg nagyon gáz.

@mindenki más:
(megfogalmazás szándékos, ha sértő, elnézést; Gézának érthető modorban akartam írni)

"k" (törölt) 2011.03.19. 17:37:44

lmp-s politikusok szokása, hogy nemdemokratikus pártnak nevezik a jobbikot, és még ugyanabban a mondatban biztosítják a közönséget az egyre nyíltabb szadeszességükről: az mszp bizony demokratikus.
ha kell a karantén a srácoknak, megkaphatják, stabil 5,01%-os szavazótábor még megvan hozzá.
hogy a mandira is _ ezek_ járnak, hát, szerintem még több is van belőle, csak nem volt türelmük kérdőívezni két trollkodás között.

"k" (törölt) 2011.03.19. 17:39:10

@Belpo: vagy nem gázkamrásítják be a 25%-ot. vagy ez jövőre kerül a ZŐD lózungtárba?

"k" (törölt) 2011.03.19. 17:41:11

@iii: kurva könnyű kikerülni vörös danit, ha pl nem lépsz be az európai ződpártba se.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.19. 18:12:13

@lorantka_a_gall: "Tisztelt Géza! Nekem a legtöbb ex-szoci ismerősöm most jobbikos, _mégsem gondolom_, hogy:"

Szerintem ebből rengeteg tanulságot le lehet vonni.
Ahogyan Gáza által megfigyelt jelenségből is, amit egyébként az én tapasztalataim is alátámasztanak.

trendo+ 2011.03.19. 18:19:33

A Mandiner korrektül szerkesztett, naprakész portál.
(Ha nyomtatásban megjelenne, nem volna szégyen olvasni a metrón pl. :)
A szerkesztőség tagjai többféle politikai árnyalatot képviselnek, de ha az ember egyik-másik cikkel nem is ért egyet, a szerkesztés egészét illetően nem tudnék megalapozott kifogást támasztani. Kifejezetten jó a válogatás, nagyjából-egészében képben van az olvasó, ha csak a Mandinert átnézi. Néha a lead megfogalmazása kicsit bulvárosabb a kelleténél, de hát mindenki a piacról él és kell valami a trolloknak is, hogy ne kelljen tovább olvasniuk a főcímnél.
A Mandinerrel nekem ugyanaz a bajom, ami Antall Józsefnek volt az MDF-jével. "A borzalmas tagság!"
Némelyik poszt a kommentekkel összevetve úgy néz ki, mint mikor a jobb söröző előtt lehányják, vagy levizelik a járdát.
Hol jobbról, hol balról, de egyformán gusztustalanul.

2011.03.19. 18:50:56

@Exe Géza: Ebből is látszik, hogy nem pedofil. Odaát nálunk sokkal érzékenyebbek erre. Ez egy mocskos lejárató kampány, jól láthatóan Orbán bosszúja az EP ülésén elszenvedett kioktatásért.

CB ellen soha nem volt semmilyen büntetőeljárás, soha senki nem akarta ezzel megvádolni. Az egyetlen érv a saját könyvéből származó, kiragadott idézet.

2011.03.19. 19:01:42

@TaTa86.: Ha egy olvasód nem ért valamit, akkor az íróban szokott a hiba lenni, ezt jobb ha tudod.

Schiffer jogász, a TASZ meg főleg jogi dolgokkal foglalkozik, ez ilyen egyszerű. Másodszor az LMP nem Schifferből áll. Harmadszor ez maximum az LMP emberjogi álláspontját érinti, amely valóban liberális. Az összes többi szempontból viszont nagyon nem az, például gazdasági és szociális téren totálisan ellentétes az Szdsz ideológiájával. Például az Szdsz az egykulcsos adó híve volt, az LMP pedig a legnagyobb bűnnek tartja; az Szdsz a privatizáció feltétlen híve, míg az LMP nem veti el a közösségi tulajdont és még sorolhatnám a különbségeket.

Az első mondatod meg kifejezetten vicces, miszerint az Szdsz nem volt magyar meg liberális sem, ezt rajtad kívül igen kevesen fogadják el. Hát milyen volt, szingaléz? Olyan politológust meg egyet sem találsz, aki szerint az Szdsz nem volt liberális. Az egész mondjuk nem érdekel, de az igazságnak tartozom ennyivel.

2011.03.19. 19:03:13

@"k": Ez mondjuk egy zöld pártnál eléggé kontraindikált. Vörös Danit nem az LMP választotta vezetőjének, hanem a németek, korábban meg a franciák.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 21:35:56

@iii: Igen. CB saját maga írta saját magáról. Ennél megbízhatóbb bizonyíték pedig nem kell. Hogy nem volt ellene eljárás? Kétlem, hogy ne lett volna, ha nem évekkel később számol be a kalandjairól, hanem akkor és ott, ahol megtörtént, azoknak a gyerekeknek a szüleinek. De ettől gondosan eltekintett CB. A szülőkkel már nem akart kísérletezni...
Másrészt meg ne beszélj odaátról, mintha az valami nagyon homogén világ lenne. Odaát az se baj, hogy CB-t egy KGB által pénzelt mozgalom hátán ismerte meg a világ. Odaát - különösen balliberális körökben - nem illik róla beszélni, hogy a párizsi "diáklázadásokat" miként forszírozta és finanszírozta a Szovjetunió. Hogy hogyan használták fel a fizetett társutasok, meg a "hasznos idióták" hálózatait Ny-Európa destabilizálására. Na ilyen ez az "odaát".

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.19. 21:45:07

@lorantka_a_gall: Tőlem azt gondol a Jobbikról, amit csak akar. Mivel az, hogy ön miről mit gondol, az az Ön dolga. És nem hiszem, hogy bármilyen értelemben is példaértékű lenne, hogy hogyan gondolkodik bármiről.
Még akkor sem, ha abban akár egyet is érthetünk, hogy a Jobbik és az MSZP hasonlóságokat mutat. Csupán arról van szó, hogy a szélsőségek tényleg összeérnek. Más kérdés, hogy Magyarországon az MSZP-t, illetve a honi balliberális szubkultúrát nem illik szélsőségesnek nevezni, pedig éppen most támadják a teljes képviseleti demokrácia gyökerét azzal, hogy kétségbe vonják egy kétharmados parlamenti erő alkotmányozási jogát és puccsot (magyarul erőszakos, jogtalan hatalomátvételt) emlegetnek. Mi ez, ha nem szélsőséges, a demokráciát elemi szinten tagadó felfogás?

Civitas Fidelissima 2011.03.19. 21:48:16

@trendo+:
A borzalmas tagság nekem pl. segít: ha egy cikket nagyon leszavaznak, akkor tudom, h. az nekem szól és elolvasom. Ilyen egyszerű. :-)

Civitas Fidelissima 2011.03.19. 21:51:05

@Civitas Fidelissima: itt a blognál pedig segít a szűrés. Jelenleg nyolcvan fölött vannak a listámon.

lorantka_a_gall 2011.03.20. 01:26:19

@Exe Géza:

Azt, hogy bárki bármiről bármit gondoljon, nem is szeretném előírni. Ez nem tartozik egy élhető társadalom keretei közé. Mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmét, hogy amiről fogalma sincs, arról nem érdemes gondolnia bármit is (például én sem gondolok semmit a vesebetegségek kezelési módjairól, ugyanis az égvilágon semmit nem tudok róluk - persze gondolhatnám azt, hogy rosszul csinálják - a jogom megvan hozzá)

Ez vonatkozik ugye az LMP szimpatizánsaira, illetve a mélyenszántó következtetésekre. Nyilván egy olyan alternatívát mutattak magukat liberálisnak valló szavazóknak, amely vonzóbb volt, mint a szadesz -Maygarország számára- rendkívül káros politikája. A "magyar" "liberális" párt bukása elsősorban az LMP-nek köszönhető, és ez szerintem az egyik legnagyobb érdeme.

Továbbá egyetértek az mszp szélsőségességével, de hozzátenném, szerintem nem elvi alapon, tudatosan viselkednek egy demokrácia működésével ellentétes módon, hanem zsigerből/ösztönből, a zsákmányát féltő ragadozó módjára. Hozzájuk képest még a Jobbikban is összehasonlíthatatlanul több értelmes gondolat fogalmazódik meg. (ezek kommunikációja azonban gyakran vállalhatatlan)

2011.03.20. 08:45:45

@Exe Géza: Csakhogy ez nem bizonyíték, hanem a könyvéből kiragadott mondat, ami értelmezhetetlen a kontextus nélkül. Amit meg leír, az se pedofília és 40 évvel ezelőtt történt. Ha lett volna bármiféle eljárás, az már kiderült volna régen, sokan próbálták már lejáratni.

Hogy a szélsőbal mozgalmakat ki pénzelte, arról nem CB tehet, de fiatal korában valóban másként vélekedett. És? Miért olyan érdekes ez? Orbán például sokkal meredekebb utat járt be, az antiklerikális liberálistól az ájtatos konzervatívig.

2011.03.20. 08:47:33

@lorantka_a_gall: Nem az LMP érdeme az Szdsz bukása, hiszen nem is indultak a választáson. Saját magukat járatták le inkább.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:28:36

@TaTa86.: gondolom a szócső-effektus miatt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:29:21

@TaTa86.: vagy amiatt hogy "ezek is a fideszre szavaznak?!"

"ilyenek?!"

:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:36:02

@Bloodscalp: én liberálisra szavaztam asszem, és kösz kérdésed, jól vagyok

kiállnak a melegek mellett.
ez mondjuk neolib, mert ezek nem jogok miatt vannak kint, csak botránykeltés miatt, de ezek azt hiszik a botrányhoz joga van a melegnek, pedig szerintem meg inkább kötelezettsége van a kulturált viselkedéshez

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.20. 10:37:39

@lorantka_a_gall: Ja, hogy fogalmam sincs az LMP-ről. Értem. Fogalma az LMP-ről csakis egy LMP-tagnak lehet, ezek szerint. Ember. Nem kéne ezt. Éppen ez az önteltség vitte az SZDSZ-t a semmibe, és mivel az önnön szellemi fölényük illúziójába beleszerelmesedett SZDSZ-LMP szimpatizánsok ugyanott folytatják, ahol az SZDSZ abbahagyta, hát borítékolható, hogy az LMP is ugyanott fogja végezni, mint az elődje.

Ugyan fogalmam sincs az LMP-ről, de hadd jegyezzem meg, hogy LMP még a fasorba se volt, amikor az SZDSZ már rég agonizált a 2008-as koalíciós szakítástól kezdve. Az LMP-t akkor gründolták 2009 elején a megfelelően előrelátó figurák, amikor már világos volt, hogy az SZDSZ végképp tönkrement. Így az LMP csupán felzabálta az SZDSZ oszladozó maradványait, úgyis mint a szavazótáborát, amelynek szemlátomást informálisan tökéletesen világos volt, hogy ugyan más a cégér és más a reklámszöveg, de ez az a csapat, ami továbbviszi a libsi-szellemiséget (ami, ahogy mondta: SZDSZ-es és kártékony). Szóval, hogy az LMP nyírta volna ki az SZDSZ-t? Na így keletkeznek a városi legendák.

S még mielőtt nagyon belemelegedne abba, hogy ön viszont tele van fogalmakkal az LMP-t illetően, jelezném, hogy az SZDSZ sem így kezdte. 89-90-ben az SZDSZ is éppen olyan fiatalos és trendi és szexi volt, mint ma az LMP. Aztán, ahogy múltak az évek és jöttek a politikai marketingen túlmutató tényleges döntések és állásfoglalások - szépen kiderült, hogy valójában micsoda az SZDSZ. Törvényszerű, hogy az idő múlásával egyre több kopik le a sminkből. S mivel az LMP sminkje alatt az SZDSZ szavazótábort találja az ember - így nem kétséges, hogy valójában mi az LMP.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.20. 10:47:30

@iii: Kedves iii! Sajnos tájékoztatnom kell, hogy a legcsekélyebb mértékben nem érdekel, hogy ön szerint CB önbevallása a pedofil kalandjáról, az nem bizonyíték, meg kiragadott szöveg.
Szerintem, no meg a római jog szerint az. És ezen az sem változtat, hogy CB-t ezért nem fogta perbe senki, és nem indítottak ellene eljárást. Ugyanis - meg fog lepődni - az jogi eljárás léte vagy nem léte nincs semmilyen összefüggésben a bizonyíték minőségével és hitelességével. Egyébként se tudom, hogy mit lehet "kiragadni" azon, hogy CB hagyta, hogy a rábízott óvodások a nemi szervét fogdossák és simogassák.meg kicsit sem világos, hogy mit lehet azon "kiragadni" azon, hogy CB hagyta, hogy a rábízott óvodások a nemi szervét fogdossák és simogassák.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:47:48

@iii: polanskinál is nagyon elítélték

ez a zs-kategórás szalonképtelenség.
bezzeg ha egy jobbos lett volna pedofil.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:49:07

@iii: z egyetlen érv a saját könyvéből származó, kiragadott idézet. "

meg a videó, ahogy saját maga elmondja.
de ez elég is.

maga járatja le saját magát? vagy hogy is mondtad azt a lejáratókampányt?

lorantka_a_gall 2011.03.20. 12:14:54

@Exe Géza:

Tisztelt Géza!

Ön teljesen esetlegesen összekever alapvetően különböző fogalmakat, rágalmaz és sérteget.

"SZDSZ-LMP szimpatizánsok ugyanott folytatják, ahol az SZDSZ abbahagyta"

Felhívom a figyelmét: soha egyetlen pillanatig nem szimpatizáltam a szadesszel. Ezt ön láthatólag képtelen felfogni. Mint ahogy azokat az ordító különbségeket sem, amit már nem egyszer megemlítettek ebben a hozzászólássorban is.

Ilyen hiányosságok esetén sajnos a párbeszéd nehezen elképzelhető.

Továbbá felhívnám a figyelmét arra is: az utóbbi választásokon az LMP szavazói között ugyan kimutatható az szdsz táborának egy része, azonban ez:
1, kisebbséget képvisel az összes LMP-re szavazóhoz képest;
2, az ex-szdsz-szimpatizánsok többsége mszp-szavazó lett.

Vannak olyan dolgok, amik nem képezik vita tárgyát. Például ha az általam igen kevéssé tisztelt GYF kijelenti, hogy a csokoládé finom, akkor kénytelen leszek egyetérteni vele.

Ha nagyon izzad, találhat közös vonásokat a két párt politikája között, de a jelen helyzetnek érdekes vonása, hogy ennyi a Jobbikkal is van. (fúj, náczi LMP?)

Ha kifejezetten a gazdaságpolitikát vizsgáljuk, akkor viszont a jelenlegi legnagyobb parlamenti párt környékén érdemes szaglásznia, ha az szdsz politikáját keresi.

lorantka_a_gall 2011.03.20. 12:32:01

@lorantka_a_gall: ah, a lényeg kimaradt.

Természetesen nem csak LMP-tagnak lehet fogalma az LMP-ről, de ez nem változtat azon, hogy nem minden nem-LMP-szimpatizánsnak van fogalma az LMP-ről, amely igen nagy (kb 7 milliárd) társaságba láthatólag ön is beletartozik.
Én meg nem. :)

(Ez nem arrogancia, szellemi fölény vagy illúzió, mindössze egy tény megállapítása. Semmivel nem leszek több vagy jobb emiatt önnél, vagy bárki másnál. Csupán annyit jelent, hogy gondot fordítok az ezirányú tájékozódásomra, elolvastam pár hosszabb lélegzetű dokumentumot és beszélgettem sokat.)

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.20. 12:59:56

@tesz-vesz: Köszönöm. Ez a video eddig nem volt meg. Csak sejtettem, hogy kell lennie valami effélének.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.20. 13:18:18

@lorantka_a_gall: Látom felhúzta magát. Helyes. Mégsem elfogadható, hogy a legnagyobb nyugalomban hamisíthassák meg a történteket, a valóságot, valamint a korábban SZDSZ-nek, most meg LMP-nek nevezett trójai faló valódi szerepét a magyar társadalom és nemzet szétrombolására, atomizálására tett kísérletben.

Egyébként meg követem Churchillt, és csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítok. Ergo nem hiszem, hogy bármit is jelentene, hogy valamely (egyébként már százezerszer lebukott és lejáratódott) közvéleménykutató szerint az LMP-sek igaziból nem is ex-SZDSZ-esek. Napi tapasztalatom oly mértékben ez ellen szól, hogy a legnagyobb nyugalommal hazugozhatom le azt a kutatót, aki ezt kihozta.

Végül csak annyit, hogy az SZDSZ-ben nem a gazdaságpolitikája volt a legpusztítóbb, hanem a társadalom és kultúrpolitikája. Nem véletlen, hogy ennek viszont egyetlen és fő örököse LMP.

Exe Géza · http://igyjartal.blog.hu/ 2011.03.20. 13:29:59

@lorantka_a_gall: Majd ha elég esze lesz ahhoz, hogy felfogja, hogy a papír és a net is bármit kibír, ami nem a valóság és nem az igazság, majd akkor lesz értelme arról beszélni, hogy menyiben tájékozott. Mert olvasgathat élete végéig is akár, ha - amúgy jó budapesti libsi módjára - nem hajlandó tudomást venni a monitorán túl húzódó, sima józan paraszti ésszel is követhető valóságról. Például arról, hogy az LMP némi vérfrissítéssel ugyanazok pártja, mint az SZDSZ volt. Csak most kezdtek egy új ciklust, mert az előző alakulat elhasználódott. És tele lehet firkálni lila ködevéssel akármennyi oldalt, akármennyi eszmei alapvetést és tanulmányt. Amíg ugyanazok, az arrogáns magyargyűlölő vérlibsik szavazzák be a magyar parlamentbe az LMP-t, akik anno az SZDSZ-t, addig tök mindegy mi az ideológiai máz - az LMP mögött ugyanazok az erők és ugyanazok a szándékok állnak, mint az SZDSZ mögött.

lorantka_a_gall 2011.03.20. 13:52:16

@Exe Géza:

"Ilyen hiányosságok esetén sajnos a párbeszéd nehezen elképzelhető."

Sajnos igazam volt.

Sok boldogságot kívánok önnek az egységsugarú csigaházához, amiből láthatóan nem is kíván kinézni. A belső oldalon található kétbites információk bőven elegendőek ahhoz, hogy eligazodást nyújtsanak a világlátásához.
További kellemes gyűlölködést, én nem veszek részt benne. :)

2011.03.20. 15:27:33

@tesz-vesz: Gondolod, hogy ő maga hozza ezt újra és újra elő?

Polanski (bár nem tartozik ide) pláne nem volt pedofil, még nyomokban sem, de ellentétben vele, Bendit ellen semmilyen eljárás nem folyt.

@Exe Géza: Az egy vitában igen rossz érv, hogy nem érdekel a másik véleménye. Akkor miért vitatkozik?

Ismétlem, ha a római vagy akármilyen jog szerint ez elítélendő lett volna, akkor az érintettek nyilván megvádolták volna. Semmi ilyen nem történt, sem a szülők, sem az ügyészség részéről. Akkor miről beszélünk?

És a fő érv: ennek semmi köze Bendit politikai szerepléséhez, a zöldekhez, no és az LMP-hez meg egyáltalán nem. Tessék a lényegről vitatkozni, nem karaktergyilkolást folytatni.

Ez olyan, mint amikor előhozzák hogy Orbán mit csinált ifjúkorában. Lényegtelen és gusztustalan.

2011.03.20. 15:30:50

@tesz-vesz: Hányszor lehet büntetlenül énekelni egy refrént?

www.youtube.com/watch?v=-3SYkWF1Pic

Pater Hylarion 2011.03.21. 00:34:23

A Fityula (alapító) vezérkara valójában sohasem volt konzervatív beállítottságú, csak az Antall-Boross kormány bukását követő jobb oldali légüres térbe betolatott. Majd kolalíciós partnereit (kismazdák, MDF) bedarálta. Először "Bel Ami", majd szalami a taktikai sorrend. Jelernleg a KDNP a soros partner, aztán ki tudja, mit hoz a holnap...
süti beállítások módosítása