Hasonlóan gondolkodunk a jövőről
2011. június 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Hasonlóan gondolkodunk a jövőről

  „Hogy végre tudjuk hajtani a teljes gazdasági fordulatot Magyarországon, úgy zártuk ma le a tárgyalásokat, hogy a Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év  és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket. (...) Mi azt kívánjuk Kínának, folytassa azt a politikát, amivel fantasztikus sikereket ért el az elmúlt évtizedekben, és újra mondom: mi magyarok megemeljük a kalapunkat az előtt a teljesítmény előtt, amivel emberek százmilliót sikerült felemelni és jövőt biztosítani számukra. Itt nem csak arról van szó, hogy jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre a szövetségre.” (Orbán Viktor, 2011)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr443015589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kín a Mandineren (Így írtok ti 6.) 2011.06.28. 19:14:01

Mai vendégposztunkat a Mandiner blog szerkesztője írta, aki amiatt szomorkodik, hogy milyen messze kerültünk 1989-től és 2008-tól, mert a Fideszt a jelek szerint már nem is érdekli a tibetiek szabadsága. Természetesen a posztot kommentelhetővé tettük a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 09:46:26

@Lew Archer: Nem érted, ugye? Orbán manővereivel nem az a baj, hogy Kínával üzletel, hanem hogy két évvel ezelőtt, amikor Gyurcsányék/Bajnaiék hasonlóan próbáltak volna üzletelni velük, teleszájjal kommunistáztak és tibeteztek. Kb. ennyire hiteles az elvi politizálásuk mindenben. Ennyire keresztények, ennyire családbarátok, ennyire elkötelezettek a korrupció elleni harc iránt, ennyire elkötelezettek az észak-atlanti szövetségeseik iránt stb.

tevevanegypupu 2011.06.27. 09:59:04

@kackia:
boutique.tibetart.fr/

Tessek valasztani van itt mas is kutyan kivul.(:

Hattory Hanzo 2011.06.27. 09:59:45

@Lew Archer:

Biztos arra is van valami jó kis magyarázatod, miért kellet mind a 23 hazánkban élő tibetit bezsákolni péntek/szombat, persze szigorúan antikommunista/keresztény megközelítésből?

Lew Archer 2011.06.27. 10:25:18

@Kettes:

Idézd már, hogy a fenti eseményeknél miként tiltakozott Orbán.

Diocles 2011.06.27. 10:25:49

@Kettes:

Savanyú a szőlő.

Engem nem érdekel, h mi volt két évvel ezelőtt, és miket mondott a harmadvonalbeli fideszes Balog Zoltán (mert azért jellemző, h nem maga Orbán állt "kínázni", egyébként ez anno többpárti javaslat volt Fodor (!) kezdeményezésére, nézzetek csak utána), engem az érdekel, h Orbánéknak összejött, Gyurcsányéknak meg nem.

Lew Archer 2011.06.27. 10:31:41

Az a lényeg, hogy amikor Bajnai fejleszti a kínai kapcsolatokat, az jó, amikor Orbán, az nem jó. Erről szól az egész képmutató moralizálás, amikor a hirtelen jött nagy elvi tisztaságban mindenki megfeledkezik a reálpolitika és a diplomácia összefüggéseiről.

VI. Béla 2011.06.27. 10:44:57

Haha, jotunder igazi értelmisi, nem tudja befogadni azt, hogy ha valaki elfogad egy vezetőt, akkor egyúttal elfogadja azt is, hogy a vezető néha meggondolja magát.

Bezzeg a tudományos tudósok, azok sosem gondolják meg magukat.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 12:43:23

@Lew Archer: 2008. júniustól októberig a Fidesz hétszer próbálta elfogadtatni a parlamenttel a Kínát elítélő határozatot. Orbán többször megszavazta a napirendre vételt, és amikor az - többek között az ő hiányzása miatt is - meghiúsult, elnézést kért és befizette a frakciónak a büntetést. Végül 2008. októberében sikerült vitára bocsátani a határozati javaslatot. Az MSZP elutasította, az összes párt megszavazta, név szerint Orbán is.

Abban a pártban és országban, ahol egy múzeumigazgató kirúgása nem történhet Orbán engedélye nélkül, ne tegyünk már úgy, mint a Fidesz Kínával kapcsolatos álláspontja Balog Zoltán privát hobbija lenne, amit Orbán háta mögött vagy szándékaival ellentétesen űzhet.

@Diocles: Ja, savanyú. Én akartam felvenni a kínaikaktól az egymilliárd eurós kölcsönt. Ha ez egy faszméricskélő verseny, akkor Orbán a nagyobb fasz, you're right. :)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 12:45:41

@Lew Archer: Pont az ellenkezőjéről szól. Mert hogy pont a Fidesz moralizálgatott három évvel ezelőtt, most viszont nem moralizál senki. Arról beszélünk, hogy mekkora egy prostituált ez az Orbán, az őt minden fordulatánál hűségesen követő híveiről nem is beszélve.

Lew Archer 2011.06.27. 12:53:45

@Kettes:

A gazdasági megállapodások ellen senki nem tiltakozott, a Fidesz sem, Orbán sem. Tibet egy másik ügy.

Az pedig, hogy ti mit gondoltok Orbánról meg a jobboldali szavazókról, az Orbánt és a jobboldali szavazókat a legkevésbé sem érdekli, de úgy általában senkit sem.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 12:56:38

@Lew Archer:
ne izgassa magát. ezek a komcsik most morális akadályversenyt rendeznek orbánnak, mikor a morális nem is játszik a politikában. mikor a komcsikat kell faragni akkor tibetezünk, ha kell vizitdíj szavazunk, tudván, hogy semmi baj vele. az idióta szavazókat mozgósítja, összerántja, az ellent rontja.
azon meg már mindenki röhög, hogy vajon mikor lettek az elvtársak ilyen kellemesen jellemesek, és erkölcsösek :)

Lew Archer 2011.06.27. 13:01:46

A lényeg viszont az, hogy ami miatt tegnap óta ordít a nyugatosan polgárosult nyilvánosság, az egy folyamatnak az egyik jelentős lépése. Ez a folyamat ismerhető volt, most hüledezni, hogy Orbán kínai kapcsolatokat épít, egyszerűen nevetséges. Ez egy régi folyamat, ami hosszú évek óta folyik, csak eddig elkúrták.

Második esély hazánknak
Vizi Balázs, a Tradeland Kft. ügyvezetője
„Déja vu érzésem van: részt vettem a kínai pártfőtitkár 2004-es budapesti látogatásán is, amikor szintén átfogó megállapodáscsomagot írtak alá, amelyből azután nem lett semmi. Ennek számos oka volt: a magyar belpolitikai helyzet, a válság, s az, hogy eltolódtak a prioritások. Most itt a második esély Magyarország számára, melyből több szerintem nem lesz. A térségben mindenki szeretne Kína »kapujává« válni, s mi akkor nyerhetünk, ha meg tudjuk tölteni tartalommal az együttműködési kereteket. E tekintetben is óriási pozitívum, hogy ezúttal konkrétumokról születtek megállapodások, a magyar fél végre meg tudta fogalmazni, mely területek lehetnek a legfontosabbak az együttműködésben. Figyelmeztetésnek is felfogható, amit a Hainan elnök-vezérigazgatója a Magyar Tudományos Akadémián mondott: senki ne higgye, hogy légitársasága a magyar partner aktivitásának köszönhetően van már nyolc éve Magyarországon. Más szóval azt mondta: nem éltünk a korábban adott lehetőségekkel. Most egy 2009-ben újraindított folyamat gyümölcsei értek be, innentől rajtunk, cégeken a sor.”

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kina-az-uj-szovetseges-352009

Lew Archer 2011.06.27. 13:05:48

@málnási:

Hatalmas diadal: kimutatják, hogy Orbán irányt váltott. Mert ilyen nem volt még a politikában, soha.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 13:17:59

@Lew Archer:

azért a fidesz részéről, meg aztán különösen a magukat a fidesz uszályába képzelő teljesen nevetséges konzervvagyokapukám hülyegyerekek részére, ez azért váratlan. még hogy olyat mondani a kínai császárnak! piha! pedig mindenki tudja, hogy a kínai császárnak nem csak úgy mondunk dolgokat, hanem azt mondjuk, amit a kínai udvarban egyetlenként elvárnak. szóval, mikor meghirdettem a fidesz irányváltását úgy három éve ehelyt, tudnillik, a keleti-orosz orientációt, megmondtam, hogy az orbánizmus a falangizmusra hajaz, emlékezzen maguk mit hüledeztek itten össze. namostmegaztán szevasz van mi? :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.06.27. 13:23:59

@Lew Archer:
á nem, pontosan tudják, hogy mit lehet elvárni a politikától. de azt gondolják, hogy majd mostan aztán jól ráébresztik a nagyérdeműt, hogy ki is az az orbán, meg kicsuda is az a fidesz. pedig! a fidesz szavazók egy része, az értelmesebbje, szintén látja, hogy a politika milyen, de ha nem a komcsik vannak hatalmon, hát elfogadja, kissé ugyan fintorogva. a naiv barma, aki például nem tudja elképzelni, hogy simicska miként préseli, tekergeti a tarlós faszát a pénzért, hát az a hülye meg szintén úgy van a nagy kiderülésekkor, fordulatokkor, fidesz színeváltozásakor, hogy de legalább nem a komcsik vannak hatalmon.
ezért kudarcos ez a komcsi, na látjátok, nemmmegmondtambaszkinektek szarakodás, a fideszes szavazóknak ez semmi, a saját csőcselék szavazóik meg örökre belezuhantak a lakótelepi kukákba. és onnan csak fidesz szavazóként jöhetnek elő.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 13:28:24

@Lew Archer: Ezért magyarázod kézzel lábbal a bizit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 13:31:18

@málnási: Mert mi fidesz-szavazók különös anyagból vagyunk gyúrva. Abban különbözünk a komcsi szavazóktól, hogy ők bezuhannak a kukába, mi meg büszkék vagyunk rá, hogy ott élünk.

Lew Archer 2011.06.27. 13:36:56

@Kettes:

Semmit nem magyarázok, cikkeket idéztem.

Pelso.. 2011.06.27. 13:40:31

@VI. Béla: "vezető néha meggondolja magát"
-ennyire diszkréten definiálni a képmutató köpönyegforgatást, csillagos ötös.

Lew Archer 2011.06.27. 13:49:58

@Pelso..:

Maga biztos nagyon fel volt háborodva akkor is, amikor Horn Gyula meg Kovács László a NATO-ba vitték Magyarországot.

Maga legalább annyira föl lehetett háborodva, mint az egész nyugatos értelmiség, akiknek csak úgy visszhangzott a kiáltása akkoriban, hogy mégiscsak hallatlan.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.06.27. 13:52:03

Sok ökörséget mondott már, de ez a "hatvan év" mégis fáj.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.27. 14:21:04

@Regno delle Due Sicilie: Nem nagyon mondhatott mást, 62 éve vettük fel a diplomáciai kapcsolatokat velük.

Bloodscalp 2011.06.27. 14:31:14

@VI. Béla: akkor bizonyára kedveled gyurcsányt is, ő is meggondolos típus

evil overlord (törölt) 2011.06.27. 14:35:19

@gloire: Azonban a 60 évnek van egy pikáns mellégzöngéje: a Mao és Rákosi "tisztogatási" akciója (mindkettő a polgárság és a belső árulók ellen folyt).

Pelso.. 2011.06.27. 14:56:06

@Lew Archer: Nem háborodtam fel.
Derűs megvetéssel konstatáltam az eseményeket akkor is, most is. A silány bizonyítványok görcsös magyarázgatása pedig szintén vidám perceket szerez.

Lew Archer 2011.06.27. 15:04:27

Érdekes, hogy tegnap óta milyen kelendő portéka lett az elvhűség a piackonform, nyugatos értelmiség körében. Eddig semmit sem számított, hogy a nagy ígérgetések ellenére az SZDSZ hányszor kötött koalíciót az MSZP-vel, Demszky szélsőbalos múltja sem érdekelt senkit, Medgyessy D-209-es múltjára is naésezés volt a válasz ahogyan az sem érdekelt senkit, hogy az európai értelemben vett konzervatív Dávid Ibolya 4 évig Orbán minisztere volt.

Hát eljött ennek is az ideje, amikor az elvhűség lett a legfontosabb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.06.27. 15:06:06

@evil overlord: Világos, de hogy lehetne másként mondani?

Lew Archer 2011.06.27. 15:15:03

@Pelso..:

De azért mindig kellemesebb a megszokott szocialista politikusokat nézni megvetéssel, az ugye olyan megnyugtató érzés.

TG69 2011.06.27. 15:41:01

Innen szép nyerni :)

"A kínai kormányfő magyarországi látogatásának hosszú előtörténetébe az is beletartozik, hogy a jelenlegi kormánypárt szemében az akkor „kommunista Kínának” nevezett népköztársaság jó ideig vörös posztót jelentett. 1989-ben, amikor a Tienanmen téren eldördült a tragikus sortűz, a Fidesz ezt a közlemény fogalmazta meg: „Kérjük az Egyesült Államok kormányát, hogy vizsgálja felül és vonja vissza a közeli napokban hozott döntését, amelyben a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt biztosítja Kínának”.
Nem egészen két esztendővel később, amikor a kínai külügyminiszter Magyarországra látogatott, Deutsch Tamás így nyilatkozott: „Semmilyen gazdasági racionalitással nem magyarázható a kínai külügyminiszter, Csien Csi-csen magyarországi látogatása. Ez nem szolgál mást, mint egy véres kezű diktatúra politikai szalonképessé tételét”. Ezután nyolc(!) évvel, 1999. február végén Rogán Antal, a Fidesz által kezdeményezett Diktatúraellenes Akció­csoport alakuló ülésén fogalmazta meg ezt a követelést: az Országgyűlés választott tisztségviselői ezentúl ne utazzanak olyan országba, ahol nem szabadon választott parlamentek működnek, és ne is fogadjanak ilyen államból érkező delegációt; Kínát is külön megemlítette erre vonatkozó felsorolása. 2000-ben, amikor a dalai láma, a tibeti buddhizmus legfőbb méltósága Budapesten járt, Orbán Viktor is fogadta őt. Mint az MTI akkor jelentette, a beszélgetés után a Fidesz elnöke „a buddhista hagyománynak megfelelő hosszú fehér kendővel a nyakában hagyta el a tárgyalóhelyiséget”. A Fidesz 2002 után még tiltakozott Medgyessy Péter kínai látogatása ellen is.
"

TG69 2011.06.27. 15:43:34

@Lew Archer: Azért az csalódás, ha a te gyomrod is ilyen könnyen beveszi a 60 éves barátság emlegetését és az itteni tibetiek vegzálását, ami egy kicsit túllihegése a gazdasági racionalitásnak, ha jól tévedek :).

TG69 2011.06.27. 15:45:24

@málnási: Na végre valami értelmeset is kinyögtél :).

TG69 2011.06.27. 15:53:03

@gloire: Egy kicsit azért lehetett volna cizellálni :). Nézzük, mit mond nekünk a fidezses alkotmány preambuluma, miheztartás végett :

"Nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzeti szocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk"

...

hacsaturján 2011.06.27. 15:59:15

@TG69:

ezér kaphacc egy teleszkópos reagan szobrot. :)))

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.06.27. 16:00:09

@VI. Béla: „ha valaki elfogad egy vezetőt, akkor egyúttal elfogadja azt is, hogy a vezető néha meggondolja magát.”

Tudja, ez ebben a vitában az első értelmes gondolat. De ezzel egyben Orbán pártkatonájává is avatta magát (ami persze nem szégyen, ha kitart.)

Lew Archer 2011.06.27. 16:02:03

@TG69:

Na idefigyelj. Nem mintha nem értenéd.

Mindenki szívesen segítene a tibetieknek, de attól, hogy mi nem üzletelünk Kínával, senkinek sem lesz jobb. Attól sem, ha Orbán a nyilvánosság előtt a szemére olvas bármit a kínai vezetőknek.

Tibet ügyben tiltakozni valószínűleg nem volt jó ötlet, sőt, hiba volt, ez most már elég pontosan látszik. Épp azért, mert nem lehet segíteni, az együttműködés viszont érdekünk. És itt ezt le is lehet zárni.

Pontosan tudjátok, hogy ez a történet ennél nem több, az egész süketelésetek arról szól, hogy azt hiszitek, most valami hű de nagy fogást találtatok Orbánon, hát elmondom, hogy nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 16:07:51

@Kettes:

"ne tegyünk már úgy, mint a Fidesz Kínával kapcsolatos álláspontja Balog Zoltán privát hobbija lenne"

balog elvtárs még csak-csak (bár a különvéleményekért jellemzően bünti jár náluk, és ilyenről nem hallottam). na de a választmány vezetője, az országgyűlés jelenlegi elnöke, viktor egyik legközelebbi barátja? :-D

TG69 2011.06.27. 16:10:52

@Lew Archer: Ha ez a látogatás csak ennyi lett volna, akkor nem sok probléma lenne vele, Orbán 2005 óta folyamtosan közelít Kína felé. A köritésre kérdeztem rá, hogy azt könnyen beveszi a gyomrod?

Lew Archer 2011.06.27. 16:13:24

@TG69:

Ne foglalkozzál te az én gyomrommal.

TG69 2011.06.27. 16:16:02

@Lew Archer: Tehát nem :). A poszt is erről szól szvsz, amiről meg nincs köztünk vita arról nem érdemes vitázni :).

Alfőmérnök 2011.06.27. 16:17:03

@Lew Archer: "Tibet ügyben tiltakozni valószínűleg nem volt jó ötlet, sőt, hiba volt, ez most már elég pontosan látszik. Épp azért, mert nem lehet segíteni, az együttműködés viszont érdekünk."

Vigyázzon, most belesétál a csapdába.
MSZ(M)P ne üzleteljen Kínával, Fidesz igen. Azért mert egyik az ország érdekét szolgálja (úgy-ahogy), a másik meg konkrétan hazaáruló. Ilyen egyszerű, nem kell ezt túlbonyolítani. A diplomáciai szöveg, az meg diplomáciai szöveg, nem kell semmi komoly jelentést tuladonítani. (A tibetiek demonstációjának betiltása szvsz már problematikusabb.)
Ezek a hülyék azt hiszik, hogy attól lesz valaki komcsi, ha benyal Kínának, és nem attól, hogy komcsi. :) (És igen, ha egy komcsi nyal be Kínának, akkor a komcsiságát is elő lehet venni. Főleg ha magyar komcsiról van szó. Mert az olyan hazaáruló-típus, ellentétben pl. a görög komcsikkal.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.27. 16:25:06

"(...) Az Üdvözítő születésének ünnepe erősítse a hit és a türelem lelkületét és adjon bátorságot a kínai kontinensen lévő egyháznak, hogy ne veszítsék lelki erejüket vallási és lelkiismereti szabadságuk korlátozásában, tartsanak ki a Krisztus és Egyháza iránti hűségükben, életben tartva a reménység lángját. A „Velünk való Isten” adjon kitartást mindazoknak a keresztény közösségeknek, amelyek a megkülönböztetés és az üldözés miatt szenvednek, és keltse fel a politikai és vallási vezetőkben azt a szándékot, hogy elkötelezetten valósítsák meg mindenki teljes vallásszabadságát! (...)"

kurir.katolikus.hu/hirek/szentatya-2010-karacsonyi-urbi-et-orbi-uezenete-videoval

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.06.27. 16:26:01

@Alfőmérnök:

Más szavakkal fogalmazva: nem lett volna szerencsés, ha a magyar-kínai kapcsolatok belefulladnak a szocialisták még maguk számára is átláthatatlan érdekvilágába.

VI. Béla 2011.06.27. 16:26:56

@Bloodscalp:

Nem, Orbánt kedvelem, elég régóta, Gyurcsányt sose kedveltem.

ü

VI. Béla, a pártkatona

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 16:29:34

@Lew Archer:

azt nem tetszik érteni, hogy most, amikor orbán szerződést (pardon szövetséget) kötött, fletó nem kezdett el freetibetezni, hanem azt írta, hogy orbán nagy külpolitikai sikert ért el. és akármennyire is rühellem, azt kell mondanom, ez a gerinces viselkedés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 16:32:09

@Bloodscalp:

érdekelne, 2010. szeptemberében a fidesz miféle ellenzékben volt országosan, és ez mennyiben érdekes egy fővárosi közgyűlési döntésben.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 16:36:26

@Alfőmérnök:

ellenben egy harcos antikomcsitól a komcsisegg nyalása valóságos erény. főleg, amikor odáig merészkedik a nyalásban, hogy az együttműködést a tömeggyilkos maoista kína és rákosiék lélekemelő barátságáig vezeti vissza. :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 16:39:09

@TG69:

a jó fideszes elvtársnak szelektív a gyomra, mint azt ezerszer megtapasztalhattuk. ez van. csont ugyanez a kína 3 éve fúj volt, most meg kóser.

Regno delle Due Sicilie · http://regnodelleduesicilie.blog.hu 2011.06.27. 16:48:49

@gloire: gondolom Te is érzed, hogy ezzel azért jóval többet mondott a diplomáciailag minimálisan elvárhatónál. szövetségesség, kapcsolat erős alapjai, hasonló jövőkép...

TG69 2011.06.27. 17:07:26

Fideszország :

"A Tibetet Segítő Társaság alapító elnöke, Hendrey Tibor szerint a hivatal eddig még soha nem tartott ellenőrzést szombaton.

"Ez egyszerűen hazugság, hogy a munkájuk miatt hívták őket hétvégén, főleg, hogy az egyik tibetinek szombaton is dolgoznia kellett volna. Álláspontunk szerint mindez azért történt, hogy a tibetiek ne mehessenek tüntetni. De még ha tényleg szombaton kellett bemenniük, akkor sem értjük, mért kellett reggel nyolctól délután egyig bent tartani az embereket.

Hendrey szerint összesen három tibetit hívtak be szombatra, akik közül ketten egyetemi tanárok, egyikük 10, másikuk 20 éve él Magyarországon, magyar állampolgársággal. A harmadik behívottnak hivatalos menekültstátusza van, és ő is tanárként dolgozik. Mindhárman részt vettek pénteken a tüntetéseken. Ezután keresték meg őket telefonon.

"Az egyik tanító elmondta, hogy vidékre megy tanítani szombaton, így őt elengedték, a másikat nem érték el, és így csak a harmadikat sikerült behívniuk. Őt megkínálták reggelivel, ami szerintem egy irodában szokatlan, majd ismételt kérdései ellenére sem foglalkoztak vele egészen fél egyig, amikor sikerült beszélnie egy illetékessel. A feltett kérdések tényleg teljesen rutinkérdések voltak, meg kellett mutatnia a papírjait, és el kellett mondania, hol dolgozik, hol lakik."

Az elnök tudomása szerint a hivatal mellett lakó szomszédok is csodálkoztak azon, hogy az épületben szombaton is mozgás van, a BÁH honlapján [4] közölt ügyfélfogadási időpontok között pedig nem találtunk információt szombati nyitvatartásról, és arról sem tudni, hogy máskor ilyen előzékeny lett volna a hivatal.

"

Manyi Béci 2011.06.27. 17:09:29

@Lew Archer:
Jajmá', Lewi, hát pont ez az, hogy eddig ez mennyire számított például magának, ez az erkölcsösség, elvhűség, vagy mi, ami ugye a szocikból hiányzott, deellenbenviszontstb, és most, ahelyett, hogy bölcsen hallgatna, képes ráadásul ezt a deaszocikmégjobban rossz dumát nyomni. Nincs viszonylagos erkölcs, vagy számon kéri mindenkitől, vagy senkitől sem kéri számon.
Ez van.:)

Manyi Béci 2011.06.27. 17:15:51

@málnási:
"szóval, mikor meghirdettem a fidesz irányváltását úgy három éve ehelyt, tudnillik, a keleti-orosz orientációt"

Maga meghirdette az orosz orientációt, és Orbánt olyan gyorsan vágta haza az orosz medve a kuncsorgó látogatása után, hogy levegőt venni is alig volt ideje.
Mekkora egy szakértő maga, le a kalappal.

evil overlord (törölt) 2011.06.27. 17:17:03

@gloire: A legbiztosabb az, ha nem beszél róla az ember. Ők se hiszem hogy büszkék lennének a nagy kormányosra. Mi biztos nem vagyunk az a bölcs vezérre.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.27. 17:18:04

"Magyarország egy szabad ország - a nyolcévnyi szocialista kormányzás ellenére - érvényben vannak a szabadságjogok. Nem kívánunk megakadályozni egyetlenegy külföldi delegáció elleni demonstrációt sem, de elvárjuk, hogy ne lerombolni akarják az állami célokat (...) Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs"

hirszerzo.hu/belfold/20110627_orban_schiffer_kina

ü
bbjnick

Manyi Béci 2011.06.27. 17:21:23

@evil overlord:
Igen, nagyon régen:)
Jól van?
Hát most mit szól ehhez a Fideszhez?
Őlület, hogy mik mennek!
Csipszet, pudingport felhalmozott már?

TG69 2011.06.27. 17:23:01

A kínai hiteleknek ára van. Az egyik szerintem ez :

"A javaslat ugyanis még a mai védelmet is megszüntetné, nehezítve ezzel a lakosság jelenlegi és jövőbeli környezeti problémáinak megoldását – írta az országgyűlési biztos, hozzátéve, hogy a törvényjavaslat visszavonja mindazon jogköröket és intézkedéseket is, amelyek alapján ma az ombudsman fellép a lakosság környezeti problémáinak megoldásáért. Mivel ezek a jogkörök az új alapjogi biztost sem illetnék meg, ezért a javaslat szerint felálló új ombudsmannak is lényegesen szűkülne a hatásköre. A környezetvédelmi ombudsmant az alapvető jogok biztosának súlytalan és eszköztelen helyettesévé tenné, akinek még vizsgálati joga sem lenne."

A munkaváéllalói jogokat kell még egy kicsit passzítani és akkor jöhetnek is a kínai cégek, lesz itt jólét! :)

evil overlord (törölt) 2011.06.27. 17:26:36

@Manyi Béci: Köszönöm jól, bár kezd elegem lenni a politikából.
A hamburgeradó kis túlzással az egyetlen idei épeszű ötlet. Ráadásul nem eszem belőlük túl sokat, így ki tudom fizetni, hogy rombolom az egészségemet :)

Lew Archer 2011.06.27. 17:33:01

@Manyi Béci:

Milyen elveket lát itt konkrétan megsértve, Béci?
Miért gondolja, hogy mi azok szerint az elvek szerint gondolkodunk, amit maga elvár tőlünk, ahogyan maga értelmezi a mi számunkra a konzervséget, kereszténységet, jobboldaliságot? Lehet, hogy másképp látjuk az elveket?

Manyi Béci 2011.06.27. 17:42:20

@evil overlord:
Most kezd elege lenni, mikor végre tombol a JÓság?
Igazán csodálkozom.
Maga szerint a hamburgeradó már a nagy szerkezetváltó csomag része?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 17:57:38

@Lew Archer: "Tibet ügyben tiltakozni valószínűleg nem volt jó ötlet, sőt, hiba volt, ez most már elég pontosan látszik. "

Hogy ezek a hibák neked mindig milyen tisztán látszanak utólag... És mindig az új hibák fényében, amit épp most követ el Viktor.

@Alfőmérnök: Kened-vágod a dialektikát. Vörös diploma?

Manyi Béci 2011.06.27. 18:08:54

@Lew Archer:
Lui, kedves, maga aposztrofálta így a történéseket. Már nem emlékszik, mire írtam ezt magának?
Gyorsan felejt, valóban:)
Na, itt van magának:
"rdekes, hogy tegnap óta milyen kelendő portéka lett az elvhűség a piackonform, nyugatos értelmiség körében. Eddig semmit sem számított, hogy a nagy ígérgetések ellenére az SZDSZ hányszor kötött koalíciót az MSZP-vel, Demszky szélsőbalos múltja sem érdekelt senkit, Medgyessy D-209-es múltjára is naésezés volt a válasz ahogyan az sem érdekelt senkit, hogy az európai értelemben vett konzervatív Dávid Ibolya 4 évig Orbán minisztere volt."
Így már érti?

Miért gondolja, hogy bármit is elvárnék magától? Annak azért örülök, hogy ezek szerint többen van.
Pontosan hol értelmeztem én a konzervséget és a többit, drága barátom?:)
Kicsit zaklatottnak tűnik, ha megbocsát.

Bloodscalp 2011.06.27. 18:12:55

@mavo: a fővárost ugye fel se hoztam,bár sztálin mellett megfért-nem? igaz hogy félrevettem és áprilisban dőlt el hogy szeptemberben érkezik, viszont 2010 előtt is nyomatták rendesen a "szolidaritást"
kérte erre valaki őket?minek???mert így elég hiteltelen köpönyegforgató szarnak néznek ki

Alfőmérnök 2011.06.27. 18:47:58

@Kettes: Nem köll ehhöz diploma, elég az intuíció.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.06.27. 19:08:29

British Prime Minister David Cameron asserted that he will push Chinese premier Wen Jiabao on the contentious issue of human rights in China, as the two nations have signed a huge trade deal valued at £1.4-billion.

:)))) Ez is milyen rosszul tudja, azt kellett volna mondania, hogy az államcélok érdekében a gyülekezési jogot korlátozni fogják. A Cameron az Eton College-ban füvezett, nem volt KISZ titkár a Telekiben. Meg is látszik rajta.

tevevanegypupu 2011.06.27. 19:28:18

@málnási:

Maga szokja erteni amit ir?((-:

Egyebkent partok jonnek, partok mennek, Kina es Tibet marad..bar ugyanigy lenne ez Magyarorszaggal is. Ha Orbannak lennek mar reg odadobtam volna a gyeplot a komcsi-libsi bandanak, nesztek, csinaljatok tovabb nelkulem, ahogy otvenvalahany plusz tizenket ev alatt is csinaltatok. Kivanok nekik egy Gyurcsany-Koka-Vona koaliciot..a termeszetes megujulas jegyeben Lendvai Ildikoval, Mecs Imrevel es Peto Ivannal.

Lew Archer 2011.06.27. 21:14:50

Néhány gondolat a Kínáról szóló stratégiai MTA-tanulmányból:

"Alapvető távlati cél „a haza békés egyesítése”, mely ma már a tajvani kérdés kezelését jelenti. Ezeket nevezik együttesen „a kínai nemzet hatalmas reneszánszának” (zhonghua minzu weida fuxing).
A nemzeti felemelkedés, a „gazdag ország, elégedett nép” (fuguo anmin) kétezer esztendős vágyának megvalósítása bírja a lakosság túlnyomó többségének támogatását, kohéziós erőt jelent, erősíti a vezetés legitimációját. A modernizáció két alapvető eszköze változatlanul a reform és a nyitás. A stratégia megvalósításában folytatódik a hangsúlyok eltolódása, a belső és a külső feltételek alakulásával összhangban. A belső kihívások okán fokozottabb mértékben előtérbe kerül a stabilitás igénye."

"Míg Mao Ce-tungnál az osztályharc állt a középpontban, addig Teng Hsziao-pingnél a gazdaság modernizálása, Csiang Ce-minnél a társadalmi struktúrában és a tulajdoni struktúrában lezajlott változások elismerése. A vezetés jelenlegi, negyedik generációja (Hu Csin-tao és kollegái) a tudományos megalapozottságot helyezi előtérbe.
A kopernikuszi fordulatot az jelentette, hogy Teng Hsziao-ping – szakítva az osztályharcelmélettel – a gazdasági fejlődést tette a párt vezéreszméjévé, mely „a Mao Ce-tung-i eszmék továbbfejlesztését” jelentette"

"Az eszmei főirányt azonban a szervezeti szabályzatnak az a megállapítása mutatja, miszerint: „… küzdeni kell minden hibás ’bal’ és jobboldali tendencia ellen… a hangsúly azonban a ’baloldali’ tendencia megakadályozásán van.”
Jellemző, hogy ma már köztulajdon (gongyouzhi) elsődlegességéről és nem az állami tulajdon (guoyouzhi) elsődlegességéről van szó. Cél továbbá a „nem-köztulajdonú” gazdaság (feigongyouzhi jingji) fejlesztése is."
"Valószínűleg in statu nascendi tanúi vagyunk egy új kínai tradicionalizmusnak. A harmónia több ezerzéves kategória. A „szerény jólét” is kb. 2000 éves fogalom. Figyelmet érdemel olyan mitikus alakoknak a továbbélő, hivatalos kultusza, mint a Sárga Császár (másik elterjedt nevén: az Isteni Földműves), akit a kínai nemzet ősének tekintenek. A közös han-kínai identitástudat része, hogy „mindnyájan a Sárga Császár ivadékai vagyunk”. Rajta kívül a kínai régmúlt más legendás alakjainak is van kultusza. A politikai szövegekben is egyre gyakrabban idézik a klasszikusokat.
A tradíciók felkarolása éles ellentétben áll a Mao Ce-tung-i „kulturális forradalom” tradíció- és Konfuciusz-ellenességével. A több ezer éves kínai civilizációs öntudat erősödése nemzeti kohéziós erőt jelent nem csak a kontinensen, hanem a kontinens és
Tajvan kapcsolataiban, a világon élő összes kínai viszonylatában is. A jelenség egyúttal reakciónak tekinthető a globalizációs kihívásra."

mta.hu/fileadmin/2008/11/02-kina.pdf

evil overlord (törölt) 2011.06.27. 22:07:25

@Manyi Béci: A hamburgeradó nem feltétlenül a szerkezetváltásról szól, inkább arról, hogy aki dagadtra (és hypertoniásra) zabálja magát, az járuljon hozzá a gyógyítása költségeihez *. Ez ráadásul barátibb megközelítés, mint a piaci megoldás: ha dagadt a pógár, akkor dupla annyi az egészségbiztosítás.

*: az sem utolsó dolog, hogy a plusz bevétel mellett keresletcsökkenés is bekövetkezik

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.06.27. 22:59:41

@Manyi Béci: "Orbánt olyan gyorsan vágta haza az orosz medve a kuncsorgó látogatása után"
Nono. Azt úgy mondták eddig maguk, hogy "az orosz medve és a kínaiak is hazavágták a kuncsorgó Orbánt".
Olyan jól értesültek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 23:01:53

@evil overlord:

mennyire kár azért a pici hibáért a gondolatmenetben, hogy a hambifogyasztók jókora hányada (az ún. nem zabálóké) nem hájas, ellenben a szalonna- hurka-, kolbász- és az ún. (mellesleg propagált) "magyaroskaja"-zabálókkal és úgy általában a bármiből mértéktelenül zabálókkal akkor miért is nincs baj.

olyat lehetne, hogy a 2000 HUF/liter fogyárú borok fogyasztóira külön alkeszadót kivetni? :-D

ők még meg is tudnék fizetni.:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 23:05:03

@Lew Archer:

kár, hogy csak orbán elvtárs megvilágosodása után világosodtál meg te is, olyan roppant hirtelen.

ha 3 éve hülyézted volna le az akkor még kína ellen tüntető fideszes elvtársakat, talán még szavahihetőnek is tűnnél. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.06.27. 23:21:07

@mavo:

"2000 HUF/liter" = >2000 HUF/liter, de aki akarta, úgy is rájött.

Gyani · http://skypesuli.hu/ 2011.06.28. 00:17:27

Elgondolkodtató és érdekes bejegyzés!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.06.28. 05:27:00

@Lew Archer:

B*sszus! Igaza lehet @málnásinak! Orbán valószínűleg Csingcsang nagyúrtól vette Kötcét ócón! :-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Manyi Béci 2011.06.28. 07:05:39

@tölgy:
Hát igen, jól értesültek vagyunk, a kapcsolati háló, ugye, az bizony örök.
A kínaiak is hazavágták? Erről nincsenek infóim, de most majd tájékozódom!
Maga mit tud?

Manyi Béci 2011.06.28. 07:11:27

@evil overlord:
Ó, nem?:(
De majd lesz az is, érzem, tudom!

A hamburgeradó újabb bizonyítéka a dilettáns, felületes kapkodásnak, a szokásos rosszduma szósszal leöntve.
Szerintem, természetesen.

Leskelődő 2011.06.28. 10:25:04

@Manyi Béci: Fogalmam sincs, mennyire szakszerű a szabályozás, de magam a csipsznek például annyira engesztelhetetlen ellensége vagyok, hogy szinte bármilyen korlátozásához lelkesen éljeneznék.
Tudom, nagyon kínos :(
*fejét szomorúan lehorgasztja*
:)

Egyébként a viszontlátás örömétől áthatva engedje megjegyeznem, hogy mintha most nem látná a fától a piaci rést.
Gondoljon csak bele, a hamburgeradó micsoda fantasztikus lehetőség nagy mennyiségű ülepkaliber-kalkulátor APEH számára történő értékesítésére!

evil overlord (törölt) 2011.06.28. 10:31:37

@Manyi Béci: Milyen módszerrel venné rá a népet, hogy ne zabáljon folyamatosan chipset (és vedeljen kólát)?

@Leskelődő: Üdv, rég láttam.
Én ugyan szeretem a chipset, de tudok mértéket tartani, így kibírom az adót :)

TG69 2011.06.28. 10:52:15

@jotunder: Kb erről ennyit, mekkora nagy államfő is Orbán...

betyár (törölt) 2011.06.28. 11:47:21

@TG69:

államfő? maga tud valamit:)

Leskelődő 2011.06.28. 12:18:00

@evil overlord:
Kibírja-kibírja... mer' Maga egy hős! Na, de várja csak meg, míg majd a gyerekei megízlelik. Utána legyen nagylegény! :I

Amúgy pedig üdv! Már látom Magát egy ideje, és örülök, hogy visszatért :)

evil overlord (törölt) 2011.06.28. 13:01:33

@Leskelődő: Értem már miért ellensége a chipsnek :)

Visszajöttem, és nem is chipseltek meg az UFOk mint Doomot :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:33:10

@Lew Archer: ja, majd orbánék is onnan pótolják a hiányzó 3 millió magyart.
itt végülis csak 8-10 órát kell robotolni a gyárban.
ott 6-8 óra az alvásidő, a többi munkaidő.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:38:45

@Lew Archer: nem vagy te olyan buta, hogy csak ennyit fogj fel ebból az egészből.
értem én hogy apologéta vagy, értem én, ha pálfordul a fidesz, te is fordulsz vele, de azért nem csak ennyi a történet.
az a 60 kommunista év, rákosval, kádárral mind szép és jó volt.
megtagadta ezzel magyarságát, megtagadta az országot orbán.
mint mikor gyurcsány lek*vázta az országot.

ott is, az őszödi beszédnél is ez volt a baj ugye? a választások előtt azt mondta gyurcsány, a választások után meg teljesen mást. itt is ugyanez a nagy helyzet, akkor még tibetiek voltak, most már minden szép és jó.
ha elfogatjátok ezt az elvtelen ostoba viselkedést, azonkívül, hogy elvtelenek és ostobák lesztek, még az országnak is ártotok vele, ugyanis nem lesz az , aki leváltaná már végre ezt a posztkommunista társaságot, és ugyanúgy folyik majd a korrupció tovább, okos bátor és építő könnyű szavak pedig mindig csak ellenzékben lesznek. kormányon meg nem kormányzás folyik, hanem csak a korrupció.
ezek vagytok.ennyik vagytok ti. morálisan semmik se

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:44:06

@VI. Béla: pedig hogy károgtatok ti ostoba narancsprolik, mikor gyurcsány hazudott, és voltak mszp-sek akik ugyanúgy elfogadták, "pedig a saját választóit csapta be!" mondtátok, mondtuk, és igazunk volt.

"ha valaki elfogad egy vezetőt, akkor egyúttal elfogadja azt is, hogy a vezető néha meggondolja magát."

jesszusom, és ezt te komolyan képes vagy leírni?
mi vagy te? ki vagy te?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:55:54

@VI. Béla: @Loxon: nem.

ez nem meggondolás.

"„ha valaki elfogad egy vezetőt, akkor egyúttal elfogadja azt is, hogy a vezető néha meggondolja magát.”

meggondolni valamit, csak racionális alapokon lehet.
kiállni a szabadságjogokért és a józan észért, a nem lehet ilyen mélyen gyökerező, tisztességes emberi viselkedést meggondolni, csak megtagadni.

csak megtagadni

ők elárulták a demokráciát és az emberi kultúrát.
nem az üzlettel, hanem azzal, hogy szép és jó volt a rákosi-korszak, és azzal, hogy akkor kiálltak szóban a tibetiekrt, ma pedig elveszik a zászlajukat.

hiteles? őszinte?
ez a meggondolás, ez azért annál több.
nem lehet meggondolni az erkölcsös viselkedést. de meg lehet tagadni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:57:15

@Lew Archer:

nem az üzlettel, hanem azzal, hogy szép és jó volt a rákosi-korszak, és azzal, hogy akkor kiálltak szóban a tibetiekért, ma pedig elveszik a zászlajukat és megakadályozzák a tüntetést

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 15:58:26

@Alfőmérnök: de is fideszhívő vagy.
ezért akadsz ki mindig bbjnick szövegein is.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.06.28. 19:20:33

Minden itt kommentelő tiszteletére:

hartland.blog.hu/2011/06/28/kin_a_mandineren_igy_irtok_ti_6

Vigyázat, gonosz és igazságtalan (helyenként gonosz, de igazságos) görbe tükör. Belenézés csak saját felelősségre.

Manyi Béci 2011.06.28. 21:47:00

@Leskelődő:
Áh, ne is idegesítsen, régen eladtam a licenszét a kínaiaknak három XXL-es pamuttrikóért, tudja, hogy ez most mennyire idegesít?
@evil overlord:
a nép nem zabál folyamatosan chipset, képzelje.
Amúgy pedig tképpen írígylem a kormánypárt problémáit, de tényleg.

Alfőmérnök 2011.06.28. 21:51:36

@Manyi Béci: Maga is ott volt Moszvában? ;)

Bloodscalp 2011.06.29. 10:10:31

@tevevanegypupu: ennyiből a székelyek és erdély is marad-autonómia nélkül, akárcsak tibet...nem értem ezt a felfogást, sokan kétségbe vannak esve és orbánt már utolsó reménysugárnak tartják, a te szövegedből is ez jön le
süti beállítások módosítása