Ez a harc sem a végső – Kurt Flasch Miért nem vagyok keresztény? című könyvéről
2016. május 17. írta: Redakció

Ez a harc sem a végső – Kurt Flasch Miért nem vagyok keresztény? című könyvéről

„Ateista vagy? Nem. Jóllehet az Isten létezése mellett szóló érvek engem nem győznek meg, de Isten nemlétezését sem vagyok képes bebizonyítani. Nehéz dolog valaminek a nemlétezését bizonyítani. Bár hallom a teisták örömujjongását az ateizmus bizonyíthatatlansága láttán, de semmi alapjuk nincs erre,…

A legdurvább diktatúrák nem vallási alapon jöttek létre – éppen ellenkezőleg
2015. január 28. írta: dobray

A legdurvább diktatúrák nem vallási alapon jöttek létre – éppen ellenkezőleg

„Nem támadjuk a vallást, csak akkor, ha az belekeveredik a politikába” – hangoztatta Gérard Biard Charlie Hebdo-főszerkesztő az amerikai NBC amerikai tévének nyilatkozva az MTI összefoglalója szerint. Biard úgy látja, „ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül”. „Hívőnek…

Így diszkriminálják súlyosan Magyarországon az ateistákat és humanistákat!
2014. december 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Így diszkriminálják súlyosan Magyarországon az ateistákat és humanistákat!

Magyarország már megint rosszabbul teljesít. Az International Humanist and Ethical Union által elkészített, ateisták, humanisták és vallástalanok elleni diszkriminációt világszinten vizsgáló tanulmány szerint hazánk a vörös, vagyis súlyos kategóriába esik. Nálunk eszerint oly mértékben…

süti beállítások módosítása