Orbáni követelések a Milla tüntetésén
2012. október 24. írta: dobray

Orbáni követelések a Milla tüntetésén

A „turulokratikus arisztokrácia” ellen emelte fel szavát Vitányi Iván a DK tüntetésén, az Egyetem téren, ahol élete eddigi legnagyobb harcának nyilvánította a mostani Orbán-rendszer elleni kiállást a nácik ellen a háborúban küzdő veterán szocialista politikus. A Millán meggyőződtünk róla, hogy…

Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok
2010. szeptember 11. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány és a sötétben bújkáló ellenforradalmárok

  Néhány napja jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc és szokásos haknibrigádja -  Debreczeni József, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Iványi Gábor stb. - egy konferencia keretében fogja értékelni az Orbán-kormány első száz napját. A helyszínt sokáig nem hozták nyilvánosságra, csütörtökön még a…

Örömtüzek
2007. november 12. írta: TuRuL_2k2

Örömtüzek

 "Először sikerült olyan költségvetést előkészíteni, amely már alkalmas arra, hogy valóban megvalósítsuk a társadalom átalakítását. A társadalom jelenleg ezt egyáltalán nem méltányolja, ezt nevezem inadekvát helyzetnek. És sokkal adekvátabb viselkedésnek tartanám, ha szerte az országban…

süti beállítások módosítása