Levél nagyorrú barátainknak
2008. május 22. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Levél nagyorrú barátainknak

 Kínai Kálmán régi piacos barátai kértek meg minket, hogy juttassuk el a következő üzenetet a magyar nagyközönséghez.

 Tisztelt Nagyorrúak, Kedves Magyar Barátaink!

 Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.

 Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal. Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni – nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.

 Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak.

 (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.)

 Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok. Aztán feltaláltátok a „szabad kereskedelem” nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt – olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés”.

 Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jófejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok „koncessziós területként”, ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.

 Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyük fel a kérdést: Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba?

***

 Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok.

 Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi – saját határainkon kívül – nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék. Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.

 Az meg aztán pláne nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak. Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk. Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.

  Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt Kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak nézitek őket, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.

***

 Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be – a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek hozzánk – ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.

 Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot. Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt? Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába? Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés – mondjuk úgy, az kultúránk szerves része –, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig – a korrupciótol most tekintsünk el – adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.

 Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni – ezt kétszáz méterről fel lehet ismerni –, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, mint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.

  Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos – de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.

 Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét. Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este megdugták-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk – s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.

***

 Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi. Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk – akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat –, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.

 Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.

Üdvözlettel:
A kínaiak

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr2481513

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.05.22. 16:15:35

Levél nagyorrú barátainknak"nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megfigyelo 2008.05.22. 15:22:26

A francia "parlement"-ek nem torvenyhozo szervek, hanem birosagok voltak, csak a szo hasonlo. A Rennes-i "parlement" epulete ma is feljebbviteli birosagkent funkcional.

Egyebkent Franciaorszag egyaltalan nem hajlando tudnomasul venni a sajat nemzetisegeinnek a letezeset sem, azok nyelvet legfeljebb "dialektusnak" nevezik...

huta9020 2008.05.22. 15:23:55

A kínaiak nem (csak) szart csinálnak, hanem azt, amit megvesznek. Ha nekünk szar kell, akkor szart kapunk.

nickita 2008.05.22. 15:25:35

szar kínai ruhát pediglen te ne végy. ellenben menjél te a turiba és sokkal olcsóbban kapsz vala pediglen jó minőségű ruházatot, melyet nem sárga felebarátaid gyártottak vala.

nénike · http://mandiner.hu 2008.05.22. 15:27:31

Bakker én azért nagyon szeretném a Pannónia motorkerékpárgyár feltámadását. Komolyan vásárolnék ilyen magyar árut.

www.pannoniamotor.eu/index.php?p=new_pannonia

no mail, no problem 2008.05.22. 15:30:24

A masodik bekezdes vegere hatarozottan olyan erzesem volt, hogy ezt a cikket Bede Marton irta, es ez a cikk vegeig kitartott. A Matula "kibaszott vilag" rovataban voltak pont ilyen stilusu es hangulatu cikkek.

midnight coder 2008.05.22. 15:35:46

Magukkal a kínaiakkal nekem nincs bajom, sőt alapvetően kedvelem őket. Viszont az ami most ott készül nagyon-nagyon hasonlít Hitler III birodalmához. Fejlett technológia, nagy és könnyen fanatizálható tömeg, diktatúra. Ha itt beüt egyszer egy nagyobb válság (Pl. elkezd fogyni a kőolaj) akkor lesz itt olyan náci kína amihez képest a japánok anno Hitlerék demokratikus és humanista társaság voltak.

Az amúgy hülyeség hogy a kínaiak gagyit gyártanának. Persze, azt is. De a TFT monitorm is BenQ és a már vagy 10 éve vett kurva márkás (és azóta is kiválóan működő) microsoft natural keyboardom is az. Ahogy szinte minden a számítógépem körül, pedig nem gagyi cuccaim vannak.

És igen - európa és az USA hamarosan nagy-nagy bajba kerül, mert sikerült szinte minden termelési kapacitást kínába exportálni. És hosszabb távon szvsz a fejlesztés is utána fog menni - vagy indiába. Itt meg majd termelünk kaját a kínaiaknak akik adnak 100 mázsa búzáért egy mp3 lejátszót amit a primitív európaiak soha nem lennének képesek előállítani...

Téglagyári Megálló 2008.05.22. 15:38:35

no mail, bennem is felmerült

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.05.22. 15:44:12

gomes: Sajnos a magyar árúk minősége nem mindig éri el a megfelelő szintet. Elég ha arra a magyar paprikára gondolunk amibe aztán mindenhonnan jött méreg volt, de magyar paprika csak nyomokban...
Ezek után minden másban komoly bizalom lehet az emberekben...
Kiderült, hogy már a magyar is kínai...

nickita: Olyan rossz hangzású még mindig a turi, pedig minőségi, és sokszor nem használt, hanem visszamaradt készletes teljesen új európában készült ruhák vannak. Szégyen vagy nem, de van ruhám turiból, mert kilós áron adnak (néha rajtafelejtett cimkéről megnézető) 40-60 fontos ruhákat.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 15:45:18

Én a kínai fokhagymát nem értem. A fokhagymát a legkönnyebb termeszteni, ráadásul tök olcsó. Ha ingyen is van, hogy éri meg ideszállítani? A Vásárcsarnokban csak kínai fokhagyma kapható, persze a Tesco-ban is.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.05.22. 15:48:16

lelkylola: A fokhagyma valóban esélyes az évszázad talánya díjra! Mivel ebben nincs bizodalmam (valamint savanyítás után valamiért indigókék lesz a gerezdek nagyrésze), a fokhagymát ellenőrzött helyről szerzem be a rokonságtól.

CrL 2008.05.22. 15:49:42

no mail, no problem: bede kina cikke volt gondolom ott lenne a források között.

kallok 2008.05.22. 15:51:00

nagyon ott van a cikk, respect. kínában télleg nem csak gagyit gyártanak, ez is csak egy sztereotipia épp múltkor olvastam vhol a csúcshifi iparukról. kínait pesten legszívesebben a józsefvárosi büfésoron eszek. ott kínaiakra főznek...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 15:51:50

mindenkit megnyugtatok: a cikket nem Bede Márton írta.

Téglagyári Megálló 2008.05.22. 15:53:51

ergé, ez felér egy beismeréssel :-)

tewton 2008.05.22. 15:54:51

Lola,
a fokhagyma rohadt drága, ha a súly/ár viszonyt nézed, kilója kb. 1000 ft. Szállítható. Értékes. Krumpliból pl. nem kapsz kínait. A privát kedvencem a piros-fehér-zöld csomagolású, ami attól magyar, hogy nálunk csomagolják.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.22. 15:56:54

ötcsillagos ööö.. 5gőzgombócos írás :P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.05.22. 15:56:54

Ezt a marosvikit ki kéne törölni és tiltani a picsába, mert már nagyon az agyamra megy a kéretlen reklámjaival. Valami hülye promós cég huszonéves aligérettségizett puncija lehet, aki kap 3 forintot minden hülye után, aki ráklikkel a linkre és teleszórja vele az összes elérhető blogot. Ma már legalább húsz blogban láttam a "kommentjeit".

(Én is ráklikkeltem először, csak hogy frankó legyek)

"azta" 2008.05.22. 15:57:30

hehh! mekkora egy fos post! teli ostoba demagógiával!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.22. 15:59:11

marosviki egy guerilla marketing program a matrixban.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 15:59:30

tiboru, biztos valami kínai gerilla marketinges cég
tewton, akkor tehát drága. Azt hittem, hogy az egyik legigénytelenebb zöldség.

Asidotus 2008.05.22. 16:01:37

A rendszerváltáskor megszűnt üzemi étkezdék a kib.szott kapitalisták miatt volt. Ahogy privatizálták az állami vállalatokat, elsőként a jóléti dolgokat faragták le, mint a menzákat (ott nerm csak enni lehet, hanem termelni is), a vállalati üdülőket (amit még az egyszeri dolgozó is megengedhetet magának, anno)jó pénzért eladták.
Valahogy az volt a levegőben, hogy a "prolinak nehogy jó legyen már, nincs már az Öreg Kádár", főleg, hogy ezzel pénzt is tudtak keresni.

Téglagyári Megálló 2008.05.22. 16:03:29

Nünü, hát nekem maradt a Goldmann menza, rühelltem is nagyon

tewton 2008.05.22. 16:06:05

Senki ne klikkeljen marosvikire

marosviki egy dezodorreklám, ami azt magyarázza, hogy hogyan tudsz összekeverni 2 szagot egy harmadikká.

Van ilyen rövidben is.

eN 2008.05.22. 16:06:06

Lola, lehet magyart is, altalaban felfuzve, neha darabra/kimerve is. keresd azt, amelyiknek az alja (gyokere) domboru, az a magyar.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 16:07:07

mindenkit megnyugtatok: a cikket nem ergé írta :)

Avvakum protopópa 2008.05.22. 16:10:44

Kurva jó a poszt! Némi megjegyzés többeknek: teljesen felesleges a jelenlegi Kínát illetően komcsizni. Bár én szeretek, de velük kapcsolatban már nem teszem, mert az egész kommunista párt egész egyszerűen hatalomgyakorlási technika. A marxizmus tételeit úgy ahogy van, leszarják, Maónak csak a képét tartották meg, mindenféle ideológiával a seggüket törlik. Abban megegyezhetünk, hogy egy ekkora országot egyáltalán vezetni csak szigorúan központosított hatalommal lehet, ehhez hivatalnokréteg kell, ennek pedig kell valamiféle intézményesített keret. No ez a PÁRT! Gondoljatok csak bele, mi lenne abból, ha ott néhányan(?) gründolnának politikai pártokat, mozgalmakat. Tökéletes tohuvabohu... Egyszer megpróbálták, a harmincas években, ahány helyi potentát vagy tábornok (eldugottabb vidékeken százados) akadt, annyi ország volt. Tömeges lett például a váltságdíjért történő emberrablás. (Megtörtént eset: az elrabolt tízéves fiúért a végtelenségig kifosztott kereskedő apa csak a díj felét tudta kifizetni, a vicces kedvű helyi főnök hosszában ketté vágatta a gyereket, és megüzente, ha megkapja a váltságdíj másik felét, megküldi a srác hiányzó részét is...) Beszarok az emberi jogokon rinyálókon. A legfontosabb emberi jog szerintem, hogy jusson valamilyen kaja. Sikerült megoldaniuk, hogy ne vesszen éhen a lakosság jelentős százaléka, jusson mindenkinek évente legalább kétszer atlétatrikó, bicikli, és ha ennek az az ára, hogy néhány unatkozó köcsög milliós példányszámú újságokban nem anyázhatja a párt vezetőjét, üsse kő, talán megéri. A tibetieket meg tényleg hagyjuk... Sorolhatnánk, hol, mennyire leszarta és leszarja a "demokráciák" nagy része az önállóságra vágyó, illúziókban ringatózó faszkalapokat. Kizárólag az érdek számít. A kínaiaknak is van ilyenjük, tessék tudomásul venni. A gagyivásárlásról pedig csak annyit: ha nem lennének, kb. egymillió magyarnak nem lehetne olyan érzése, hogy ő is fogyaszt valamit legalább, mint a tehetősök. Ha már nem tudunk nekik adni, akkor ne sajnáljuk tőlük azt az illúziót, hogy sportcipője van az ő gyerekének, és egyszer-egyszer beülhet étterembe, ha nem is Tournedos á la Rossinit, meg tintahalpuffancskákat rákszirommal és rebarbaramártással, de legalább kutyaeledel konzervből készült gung bao csirkét enni négyszáz ruppóért... (Bocs a hosszú léért!)

baggins21 2008.05.22. 16:11:29

Szerintem óriási a post respect!

Hitchiker 2008.05.22. 16:14:02

egy ide vágó vicc és hasonló poén is volt már de szerintem vicces és találó talán:

"elméletileg minden ötödik ember a világon kínai...
na akkor a mi családunkban apu, anyu, én, a nővérem vagy a kis Lu Ping a kínai? nem tudok dönteni...."

de Európának megmarad a szellemi tőke! vagy legalábbis ez a cél mostanság ha másunk úgy sincs...

megint más szempontból Japánnal is hasonló volt a helyzet a 80-as években nem? (nem tudom akkor még nem éltem) aztán a népesség növekedés megállt, a gazdaság pedig azóta folyamatosan stagnált (asszem a legutóbbi volt az első olyan év amikor valódi növekedés volt de az is 1-2% ha jól emlékszem)

cooper (törölt) 2008.05.22. 16:18:02

"Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk"
Akkor faszér kellett a tandíj miatt rinyálni.
Szarok a kínaiakra. "Meg tessék dolgozni." Ez a kurva általánosítás, multinál, nyugati cégnél kell. Csak 300000 bruttó és 180000 kapsz kézhez, mert bazmeg az idióta állam elviszi a maradékot és olyan tisztségviselőkre költ többek között, akik a csempészárút meg a romlott kínai kaját engedélyezik.

Dekatlon 2008.05.22. 16:18:32

Sose értettem, hogy kínának mi a bánatnak az a hegyes, hideg Tibet. Csak lámák vannak ott meg a probléma. Ha elengedné szerintem jobban járna, de nem teszi. Valaki mondja már meg, hogy miért nem.

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.22. 16:18:43

első mondat eleje:" Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket". Aki így gondolja, húzzon innen oda, ahol meg tudja becsülni magát, meg azokat, ahova érkezett. Ha a mexikóiak így viszonyulnának az amerikaiakhoz, már rég kitoloncolták volna az összeset. De nem, mert a többség bár illegálisan, de alázattal végzi a munkát, amit az amerikai nem szívesen.
"ha Rómában élsz, élj római módra" aki itt élő külföldi, és lenézi a magyarokat, szarjon sünt!

BéLóg 2008.05.22. 16:22:05

Régen olvastam ennyire jó irományt!
Gratulálok.

Egyébként nekem bejön a kínai kaja, és ezt a világ számos országában (kivéve Kína, hehe) próbáltam.
Nos ha ez a része igaz, akkor legalább abban nem kell szégyenkeznünk, hogy szar amit nekünk adtok.
Vagy szar az is amit máshol adtok a helyieknek....

Szerintem nem szar, igaz, nem minden büfétekbe megyek be.

Szóval Kína rulez, és füleimnek igenis a legkedvesebb, amikor egy vágottszemű fajtársatok, magyalul lámköszön és lámmosolyog.
Ész a sok, ócó a Magyal Vándolban is klassz volt.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.05.22. 16:22:34

A kínai fokhagyma amúgy szar. Csíp, de nincs olyan intenzív íze. Viszont jó nagy és gyorsan megromlik.

Yeto 2008.05.22. 16:22:39

a blogot nem ismerem, de ez a poszt csillagos ötös.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 16:23:30

Yeto, Isten hozott, olvass bele a többi bejegyzésbe is :)

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.22. 16:25:55

első mondat eleje:" Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket". Aki így gondolja, húzzon innen oda, ahol meg tudja becsülni magát, meg azokat, ahova érkezett. Ha a mexikóiak így viszonyulnának az amerikaiakhoz, már rég kitoloncolták volna az összeset. De nem, mert a többség bár illegálisan, de alázattal végzi a munkát, amit az amerikai nem szívesen.
"ha Rómában élsz, élj római módra" aki itt élő külföldi, és lenézi a magyarokat, szarjon sünt!

EÖ (törölt) 2008.05.22. 16:26:16

na ez a cikk odabasz
és külön köszönet a matula linkért, azt hittem már a rési anyagok sincsenek fenn, amióta bezárt
mert ez egy gyöngyszem ám: matula.hu/index.php?section=article&rel=33&id=400

Széna Tomi 2008.05.22. 16:36:00

Dekatlon:
Valahol olvastam egy logikus érvet: pufferzóna. Hogy pl. senki ne telepíthessen rakétákat a határ közelébe. A rendszerváltás előttről ismerős lehet a helyzet...

rougon 2008.05.22. 16:43:42

ez a cikk nagyon ott van:D rég olvastam ilyen jótXD

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.22. 16:46:49

Már csak annak kellene kiderülnie, hogy Kínai Kálmán és Trágár Tóni írják ilyen nagy mennyiségben a különböző ismeretlen álneveken megfogalmazott dicsérő szavakat :D

Dekatlon 2008.05.22. 16:55:38

Köszi Tomi!
Ez a fajta geopolitika valahogy nem jutott eszembe. De igazad lehet a pufferzónával.

divali 2008.05.22. 17:00:53

Igen, e cikket magyarok írták. DE,

aki kifogásolja a kínaik magyar kiejtését, az gondolkodjon már el, hogy am agyarok idegen nyelvtudása milyen szánalmas. Aki meg büszkén veri a mellét, hogy beszél angolul, annak csapnivaló a kiejtése, és messze felismernia magyar akcentust....az abaj, hoyg a magyar anyanyelvű angol tanárok és vizsgáztatók kiejtése is messze eltér attól, amit tapasztalhatsz, ha csak bekapcsolod a BBC-t, de még az amcsi CNN-re sem hasonlít.

Van olyan ismerősöm, aki kifejezetten szereti a kínai boltokat járni, úgy hogy eleve tudja, hogy nem tartós ruhákat kap. Kb. 3 hónappal számol egy ruhára. Mint mondja, így legalább állandóan változik a ruhatára, meg is unná, ha évekig hordhatna egy felsőt. Így viszont nyugodt szívvel kivágja 3 hónap után és mivel olcsó, meg tudja engedni magának a mindig más ruhát. Ez is egy szempont. Igen, ezt főleg hölgyek szokták figyelembe venni.

Füzi Géza bácsi 2008.05.22. 17:07:15

állítólag azt olvastam egy kínai hírportálon, hogy az olimpia miatt bezárják a pekingi "3 betyár" magyar piacot. nem tudom, hogy ebből a hírből mi igaz? talán tudja valaki?

midnight coder 2008.05.22. 17:22:58

>de Európának megmarad a szellemi tőke!
>vagy legalábbis ez a cél mostanság ha
>másunk úgy sincs...

Ja, mint nálunk: ha ezt el tudod olvasni, leérettségiztél...

>Abban megegyezhetünk, hogy egy ekkora országot
>egyáltalán vezetni csak szigorúan központosított
>hatalommal lehet, ehhez hivatalnokréteg kell,
>ennek pedig kell valamiféle
>intézményesített keret.
A gond ott kezdődik hogy amikor majd elkezdődik a válság - és el fog, előbb-utóbb - akkor szvsz a Párt aktuális Vezére nem azt fogja mondani hogy ezt elkúrtuk elvtársak, nem kicsit de nagyon, ilyen böszmeséget kínai még nem követett el mint mi, hanem azt hogy az egész a gaz kapitalisták műve és meg kell védeni az érdekeinket a világban. Majd nekikezdenek őrült módon fegyverkezni...

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.05.22. 17:44:24

Off

Az egyik kollégám nézte az Indexes címoldalt, rátokkattintott és így kommentálta a "Levél nagyorrú barátainknak" felkonferálást:

- Baszki, aszittem valami jó kis zsidózós cikk, erre meg a kínaiakat basztatják!

On

szubjektiv 2008.05.22. 17:59:10

A kínai fokhagymát én sem értem. Én kétszer futottam bele, értékelhetetlen, lehet, hogy nem is fokhagyma, csak génmanipulált izé, amit úgy varázsoltak, hogy kinézetre egy fokhagyma képzetét keltse. Kőkemény büntetővámot a kínai fokhagymára!! Kína pedig egy iparosított rabszolgatartó társadalom.

ÁrPi 2008.05.22. 17:59:43

1977ex azt mondja:

""ha nem teccik az ekkora arc kedves kínai elvtársaknak akkor el lehet menni. haza lehet szépen menni és nézni a kis arcú napi 4 szem rízst zabáló haverokat.""

Erre azt gondolkodja Mr. nénike :-)

nénike · reakcio.hu 2008.05.22. 13:49:14
"Hol hallottam én már ezt az el lehet menni fordulatot?"

Nénike!

EZT a Mo-i kis- és középvállalkozók egyik érdekegyeztető konzultációján mondta egyszer egy ember hisztérikusan. ÉS az adott ország északi szomszédjának, Szlovákiának gadasága azóta is DÜBÖRÖG.


Tehát hogyan hozod ezt ide?

betyár (törölt) 2008.05.22. 18:23:33

Remélem, aki ezt a posztot írta, már nyitott egy kínai büfét:)))

Egyébként darabokra lehetne szedni az érvelést nagyon gyorsan. Pl. miért csak 100 évvel később jelent meg a nacionalozmus, ha ilyen okosak, miért nem ők találták föl? Olyan baromi nagy az az ország, miért nem védték meg magukat a nyugati kereskedőktől? Miért dolgoztatják a feleségeiket rabszolgaként? A nagy találmányok, újítások miért nem az ő nevükhöz fűződnek? És egyáltalán mit jelent az, hogy nem is igazi kommunisták a kommunistáik, ez csak egy hatalomgyakorlási mód? Hát hiszen éppen azért kommunisták, ahogy a hatalmat megszerzik, gyakorolják és megtartják. arra büszkék, hogy nincs állami szociális rendszer? Hát akkor már inkább Amerika...
Persze értem én, hogy magunket akarjuk fikázni, de akkor írjuk simán azt, hogy lusták vagyunk, igénytelenek vagyunk, prosztók vagyunk stb, stb.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.22. 18:26:52

csurtus '- Baszki, aszittem valami jó kis zsidózós cikk, erre meg a kínaiakat basztatják!'

Én az orr miatt csak most fanyalodtam rá az elolvasására, jobb híjján, hogy aztán rájöjjek, hogy az utóbbi évek legjobb írásán vigadok sírva... bár nem hinnám, hogy a kínaiakat basztatják, épp ellenkezőleg.
A kínai csodához a magyarok (és az összes többi ország) mélyrepülése is kell.

irrelevant 2008.05.22. 18:29:31

A cikk érdekes, talán a véleményemet is megírom majd róla, ha több időm lesz, most csak annyit szeretnék kérdezni, hogy ugye tudjátok, fiúk, hogy ez a két, alliteráló álnév MENNYIRE ciki?

ÁrPi 2008.05.22. 18:32:09

Posted:

""Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok „koncessziós területként”, ahol aztán alig építettetek bármi maradandót.""

Kálmán s TóniTrágár!

Szerintem az egész monarchiás sereg Kínában Tiencsinben (PC - nemPC)
echte osztrák zsoldosokból állott, habár Boldizsár Gábor fogalmazásában ugyan más bekezdéseiben magyarbarátul szól de ehelyütt sem "nyalka magyar huszárok" kínai-írtásával kérkedik.

A monarchiában szerintem osztrák hadügy volt, kedves kínai testvéreim. x-)

Az kínai ágyú a Hadtörténeti Múzeumunk előtt?

Az a Monarchia szétdarabolódása ((trianon)) után ránkhagyományozódott, minket csak így - így csak - besározni-jó értéktelen osztalék.

plastik02 2008.05.22. 18:50:43

Bede az ufin? lol

jó kis cikk. egyrészt jogos, másrészt meg akkor is basszák meg a kínaiak és free tibet! ;]

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.05.22. 19:03:09

"Kőkemény büntetővámot a kínai fokhagymára!!"

Mint a poszt írója is megjegyezte, simán le lehet fizetni a határőröket...

Másrészt dögöljön meg, aki kínai fokhagymát vesz 10 forintért olcsóbban! Ez ebben a konkrét esetben még abszolút megoldható is lenne.

Google 2008.05.22. 20:02:19

Volt a HVG-ben egy cikk tavaly augusztusban, Kínai piac: nem adnak nyugtát, nem adóznak, feketén dolgoztatnak.
Ha a közbeszédben kevés szó is esik róla, nagyjából mindenki tudja, hogy a kínai piac nélkül a szegények élete még keserűbb és sivárabb lenne - írja Hegyi Gyula.

Én meg azt hiszem, hogy nem.
Bennünket bárkinek kiszolgáltatnak, csak külföldi legyen az illető. Aztán, hogy az nem fizet adót, vagy csak keveset fizet, feketén foglalkoztat, vagy mit csinál, az már az ő dolga. Semmilyen Hadművelet nem indul ellenük, mert hát kié is, kiké is az a piac?
Nem kellenek kínaiak (sem) ahhoz, hogy megalázzuk magunkat lépten-nyomon!

tevevanegypupu 2008.05.22. 20:46:44

Az orszaggyules elhalasztotta a kinai kerdest, majd egyszer targyalnak rola es talan valamit mondanak Tibettel kapcsolatban is! Jarjanak kinai alsoban, tornacipoben es zokniban eletuk vegeeig. Az osszes kepviselo aki ebbe beleegyezett.

Zetek 2008.05.22. 21:00:46

Ez annyira rossz vicc, hogy attól tartok komolyan gondoljátok. Csak hál' Istennek nemsokára ti is elvezni fogjátok a kínai nyomulás áldásait.

Google 2008.05.22. 21:43:46

Ránkszabadítják őket, ugye?

dowNLoad 2008.05.22. 22:03:14

MIDNIGHT CODER, 1000%-ig egyetértek!!!!
Ha valaki képes kicsinálni a ZSIDÓKAT, azok a kínaiak, csak az a gond, hogy annyira sokan vannak, hogy utána a nemzsidóknak sem sok tér maradna.
A kínai vezetés MAJDNEM megtalálta az egyetlen lehetséges megoldást, nem egyszerű mit kezdeni 1milliárd emberrel (szabályozott szaporodás!), egy szar mezőgazdasági területen.
Ha csak 2-300 millióan lennének, akkor élhetnének magyar átlag életszínvonalon is akár.
Nem lenne annyi fosminőségű gagyi, de lenne még ADIDAS cipő, amin Made in France felirat van (nekem még van) és minőségi szerszámok/gépek azok NÉMETORSZÁGBAN készülnének.
(ilyen olcsó fos gagyi nem lenne) KAJA KÍNÁBÓL?????
HUH! Nem merném bevállalni! (túl extrém nekem, mintha ők ennének kutyát/macskát is, +100napos tojás is ritka gusztusos, akkor már inkább a mediterrán vagy magyar konyha)

plastik02 2008.05.22. 22:20:47

"Ha csak 2-300 millióan lennének, akkor élhetnének magyar átlag életszínvonalon is akár."

azzal aztán kurvára ki lennének segítve

Google 2008.05.22. 22:30:24

DOWNLOAD,
A KÍNAIAKAT SEM SZERETED?

(nagy betűkkel írtam, lehet, hogy süket)

Zetek 2008.05.22. 22:44:50

A földrengés képeit elnézve, odahaza se jobb anyagból építkeznek. Egy apró kérés. Vigyétek haza Gauntanamoról az ujgurokat, vagy csendben végezzetek velük.

tewton 2008.05.22. 22:56:19

Zetek,
alighanem az állami iskolaépítésekbe ott is bekúszott a korrupció. Remélem, lesz néhány kivégzés majd a gyerekere szakadt épületekért.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.05.22. 23:22:07

A hozzászólásokat még nem bírtam megnézni, de néhány debreceni specialitás:
- itt a vietnámi állampolgárok is kínaiak (kímai származásúak)
- a mi aprószeműink igenis megtanulnak magyarul, olyannyira, hogy többen ízes, sőt ízős bihari tájszólásban beszélnek.
- itt gyönyörű hibrid gyerekek vannak
- az itteni mongolok olasz keméből nagyar árut gyártanak.

"Budapest kulturálisan nem része Magyarországnak. A mai napig vitatkoznak azon, hogy a magyarul beszélő svábok tanították-e meg a zsidókat magyarul, vagy fordítva" (BJ)

pillez54 2008.05.22. 23:30:55

Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak nézitek őket, úgyhogy a lényegen ez nem változtat.

- nagyon jó

plastik02 2008.05.22. 23:53:21

"Budapest kulturálisan nem része Magyarországnak. A mai napig vitatkoznak azon, hogy a magyarul beszélő svábok tanították-e meg a zsidókat magyarul, vagy fordítva"

gyönyörű aranyköpés, akkor szerintem kiáltsátok is ki a függetlenséget, sok szerencsét hozzá!

(ha Budapest nem Magyarország, akkor mi a faszom Magyarország?)

tewton 2008.05.23. 00:00:49

Kitalátor,
direkt provokációnak dobtad be az idézetet? :)
gyönyörű aranyköpés!
(már vártam a felhördüléseket) :)

plastik,
"(ha Budapest nem Magyarország, akkor mi a faszom Magyarország?)"

v.ö. --> "kulturálisan nem része"
ja, és van ott még egy bizonyos maradék 93.000 km2

plastik02 2008.05.23. 00:06:15

hördülök. a maradék 93.000 négyzetméter a termőterület, hogy nekünk pestieknek legyen mit ennünk természetesen, most hördülj te.

plastik02 2008.05.23. 00:06:49

négyzetkilométer természetesen

Greg_69 2008.05.23. 06:36:16

Wehehehe :)
Beszaras, milyen jo ez a cikk!
Remelem nem mindenkinek az jon le belole, hogy kocsog sargak, mert akkor nagyon szomoru leszek.

Zetek 2008.05.23. 06:37:12

Kedves Kálmán! Ha jól tudom közületek évente százeren pusztulnak el csak a bányaszerencsétlenségek okán. Hajrá!!! Úgy 50 millió nő hiányzik, a remek egyke politika eredményeként. Éljen. Nő a sivatag, remélem szomjan haltok. Csók.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.23. 07:32:22

Zetek, ez nem nagy eredmény.
Nálunk több százan halnak meg közlekedési balesetben, Európában itt az egyik legalacsonyabb a várható élettartam, a rossz egészségi állapot miatt azt is betegen élik meg rengetegen. A sivatag nálunk is nő, a gyermekvállalási kedvről meg olvasd el Tory "Just say no: Az anyasági támogatások csökkentése ellen" cikkét és a kapcsolódó kommenteket.
Pusssszancs.

Zetek 2008.05.23. 08:01:10

garázdabillegető, csak a bányákról beszéltem, a demográfiai helyzetről, meg a kemény környezetkárosításról, amiért olyan olcsó a szemetük. Viszont a kínai kaja ott tényleg jobb szintű ellenérvek nem játszanak. neked amúgy miért jó, ha itt rossz? Miért örülsz neki? Mesélj!

garázdabillegető (törölt) 2008.05.23. 08:08:41

Zetek, feleslegesen próbáltál a sorok közt olvasni, ott nincs semmi. Nem örülök neki. A mérgező játékok gyártóinak egyike, egy igazgató amúgy pár hónapja öngyilkos lett Kínában.

Zetek 2008.05.23. 08:22:24

Garázdabillgető: ez nem a sor és köze volt, csak pofátlan felütésű kínai cikk kapcsán nem világos miért hoztál oda nem illő érveket. Az öngyilkosságával pedig nem vagyunk kisegítve.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.23. 08:51:45

Miért, az 50 millió nő hiányzik hogy jött ide konkrétan? Ennyire kielégíthetetlen vagy, vagy félted a csajainkat?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.23. 08:57:58

"kedvencem" az kínai büfé volt a keletinéál, amelyik a kirakaton hirdette, pár éve, méteres betűkkel, hogy náluk "halízű disznóhús" is kapható a menüben... ami csak azt jelenti, hogy haltáppal etették túl a disznókat, magyarán ipari hulladéknek minősíthatő a húsa, de itt úgy árulták, mint egzotikumot.. és nem ment csődbe a hely, sőt... :(

Zetek 2008.05.23. 09:06:37

garázda: Röviden úgy, hogy kegyetlen belső problémák - többek között a demográfiaira utaltam - vannak Kínában, így hál' Istennek már nem sokáig piszkálnak bennünket. Amúgy pedig az a nő, aki szóba áll velük, az megérdemli.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2008.05.23. 17:26:54

Kina Hatalmas amig oda nem szakad innen az ember nemtudja elkepzelni , viszont amit megdobbenve tapasztalhat az ember , hogy a kinai csoda valojaban csak egy vizzel teli lufi ;) ami elobb utobb el fog duranni (ertsd kinaba ne mint amerikai turista menjel ;) A turistaknak megmutatjak a frisen felhuzott lapoketelepeket , de nem mutatjak meg hogy ortornyok veszik korbe ezeket a varosokat es ha egy halando kinai(igen azok a halando kinaiak akik zsakvaszon ruhaban leteznek) mer oda haladni akkor katonak rugdossak "haza" oket) iszonyat allapotok vannak a "mainland" -on
Olyan szegenyseg es ehezes amihez kepest a delamerikai kartonvarosok lakoi jomoduak. Olyan merteku termeszeti szennyezes ami talan sehol masutt a vilagban. A nagy kinai cegek amik szorongatjak a vilagot valojaban generalisszimok kezeben vannak, ami innen cegnek tunik az valojaban csak valami fele kommuna. Szoval a cikk fergetegesen jo DE
kepzelebeli barataink menjenek haza egy kicsit es vissza fognak ide kivankozni ;)

Halálgén 2008.05.24. 09:37:41

Kedves 萬歲!

Sanghajban a japánok írták ki, nem mi, hogy kutyáknak és nektek tilos a bemenet!

Üdvözlettel,
A nyugati kultúra ámen!

Gotama 2008.05.24. 10:49:50

Hogy miért kell Tibet nekik? Pl:
1 Óriási nyersanyagforrások (fémek pl lítium -> mobilok!!)
2 Lakóhely KÍNAIAKNAK (tibetiek lassan kissebségben...)
3 Atomhulladék lerakó!!! (NEM VICC)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.24. 11:11:48

"Atomhulladék lerakó!"
na végre, én is folyton kérdeztem ezt itt, hogy mennyire igaz...

Francois Pignon 2008.05.24. 11:13:38

Tibet egy bazi nagy kőbánya lehetne.

tewton 2008.05.24. 18:48:06

vagy gyakorlóterep taktikai bombázásokra és föld-föld rakéták tesztelésére.

dowNLoad 2008.05.25. 15:31:09

google, NEM SZERETEM, hogy itt vannak, termeljék OTHHON a minőségi cuccokat: SELYEM, PORCELÁN, ZÖLD TEA, stb...
Az ELEKTRONIKÁT/GÉPGYÁRTÁST hagyjuk meg a NÉMETEKNEK, róluk valahogy el tudom képzelni, hogy precízek.

KITALÁTOR, a GYÖNYÖRŰ HIBRID GYEREKEKET meg dugd fel magadnak!!!!!!!!

Nagyon gázos ez a fajta globalista-multikulti, amelyiknek GYEREKMUNKÁSOKRA, RABMUNKÁRA, meg TÁBORNOK-ÜZLETEMBEREKRE van szüksége, szóval ELMEHET az egész rendszer a PICS*BA!

Jólmondod Halálgén, a Bruce Lee filmekben is látható volt, hogy mennyire utálják a JAPÁNOKAT, a Kínaiaknak és KUTYÁKNAK belépni TILOS! feliratért IS!!! (az a táblát rúgta szét Lee a film végén)

tevevanegypupu 2008.05.25. 16:56:50

Ma vettem par ruhat a Zara-ban, nagy meglepetessel vettem tudomasul, hogy az osszes cucc Made in China feliratot viseli a cimkeken. Avagy Made in India, Pakistan. Elkepeszto. Mert ha valoban munkat is adnak az ottaniaknak - itt peldaul a spanyolok - azt mindenki tudja es lathatta hogy gyerekek vagy nok dolgoznak fillerekert, napi 14-15 orat szornyu korulmenyek kozott. Azt hiszem az indexben olvastam, hogy az egyik ujsagiro kinai termekek nelkul akart elni par napig. Nem tudom a vegeredmenyt, de az elso nap utan vagy 15 ezer forintot adott ki pluszban es nagyon sokat maszkalt masfele - mondjuk Made in Hongrie -aruk utan. Minden kinai volt. Szoval a sarga veszedelem megerkezett.(: Kritikan aluli kivitelben raadasul.

raptor_ 2008.07.15. 11:47:46

én csak annyit szeretnék kérni a nagyrabecsült kínaiaktól, hogy pakoljanak össze, szépen menjenek haza, vigyék el a szemetüket vissza oda, ahonnan jöttek. semmi szükség a megszállásukra.

nagyon szeretem őket, de minimum 10000km-ről.

kezit csókolom.

murmuc75 2008.08.04. 20:29:39

Kis kiigazítás:
1: Nem portyáztunk a határaitoknál, hanem ott éltünk.
2: Ellenünk építettétek a nagy falat.
3: Ti hívtátok be a hunokat, hogy megfékezzék a tartományaitok közötti polgárháborút. Nem mellékesen, belölük lett a ti nagyra tartott Han császári dinasztiátok.
Nálatok van egyedül hun kutató központ.

Keleti kúltúra
Tökömet.

Kérdésem:
Ti mért nem fizettek 55% adó/járulékot?
Mért tudtok 5 Ft-os vámot fizetni egy pár Cipőre?

Ja és nem kell anyit dugni gumi nélkűl, és nem lesztek olyan sokan.

stevy 2008.08.12. 11:13:27

Én voltam Kínában - nem mint turista! Olyan az egész, mint aki most ébred egy nyomasztó álomból.Még távolról sincs minden a helyén, de rohamosan arra tart. Eszükben sincs olyan lényegtelen dolgokkal foglalkozni, hogy kinek tartsanak be - nem magyarok. Egyszerűen nőnek, erősödnek, megújulnak. És mindenkinek pontosan olyan minőségűt gyártanak és adnak el, amilyet kér. Amivel otthon tuningolják magukat, az abszolút első osztályú. Mennek a maguk felemelkedési pályáján, mert az a véleményük, hogy a kínaiaknak Kína érdekei a legfontosabbak.(van benne valami) Hát elég kínos lesz azzal szembesülni, hogy belátható időn belül kínai emberjogi szervezetek fogják felemelni a szavukat az euroindián rezervátumokban élő bennszülöttek sorsának javításáért.

Pannon Puma 2008.08.13. 07:42:24

hatezerér veszel akkus csavarozót, nem is a legagyibbat. hogy ezt hogy csinálják (anyag+munkadíj+szállítás+árrések), nem tudom.

de az nagyon igaz, hogy az európai cégek kiviszik a tudást és a technológiát kínába, és a menedzsmentet kurvára nem izgatja, hogy néha el kell neki röpülnie pár napra, a lényeg, hogy a részvényesek ne verjék az asztalát. a németeknek, angoloknak, egyebeknek ezen rétegében ugyanúgy nincs nemzeti felelősségvállalás, mint mondjuk a magyar politikában. ők nem németek, angolok, akármik, hanem tőkések. na aztán hogy ez hova vezet, nem tudhatja senki.

vinczeemi (törölt) 2009.04.09. 13:36:36

Ajánlanám figyelmetekbe az erre íródott választ.
www.tikinaiak.hu

zsolti07 2010.12.18. 23:27:41

nemmerem leirni a véleményem.:( elkel gondolkozni ezena cikken.

piciló 2011.01.28. 14:11:48

Kedvesz szálga teszókák!
Ész akkol még nem isz említettétek a középszelű pénzszóvál éltelmiszégünket. Pedig az ő olluk az igazán egekbe szökő ám. Jaj! Jaj! Mál megint mi cúszott ki a csúf számon.

Sapika 2011.02.27. 22:36:14

Most kaptam meg ezt a cikket barátoktól, 2 év késéssel
Bölcsnek és tanulságosnak érzem, meg persze szellemesnek is. Ha a szerző olvassa a hozzászólásokat, akkor ezúton gratulálok a cikkhez.
süti beállítások módosítása