Csökkentsük a kommancsok nyugdíját!
2008. szeptember 25. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Csökkentsük a kommancsok nyugdíját!

 Több vita is volt már itt a blogon a nyugdíjak csökkentéséről, a 13. havi nyugdíj eltörléséről és ehhez hasonlókról. Miután cseppnyi tudásom sincs közgazdasági kérdésekben, csak érzelmi-elméleti alapon szólnék hozzá.

 Igazságtalannak tartanám azt, hogy a tisztességes nyugdíjasok pénzét csökkentsék, még akkor is, ha ez a gazdasági realitás, de szerintem van egy megoldás. Most olvasom Ungváry Krisztián könyvét, az Elhallgatott múltat. Ebben néhány belügyes vezető nyugdíjazási adata is benne szerepel, például Eperjesi László, KISZ KB titkár, a III/II-es ügyosztály főoperatív tisztje, 1988-ban 20 000 forinttal ment nyugállományba. Nem tudom pontosan, hogy mennyit ért '88-ban 20 000 forint, de azzal összevetve, hogy Tóth Kálmán III/III-as alosztályvezetőnek 1987-ben 11 300 forint volt a fizetése, biztos nem keveset. Nyilván ezek a nyugdíjak folyamatosan növekedtek, és ma legalább 200 ezer forint nyugdíjat kap egy ilyen belügyes tiszt és ki tudja még, hogy milyen egyéb juttatásokat.

 Tehát a kommunisták zsebében tovább turkálva az lenne a javaslatom, hogy vizsgáljuk felül, ki kap ma 150-200 ezer forintos nyugdíjakat és aki a kommunista, belügyes múltjára való tekintettel járt jól, annak vegyük el a nyugdíját, vagy legalább csökkentsük le a minimálig (ahogy a lengyelek is tervezik). Természetesen törvényesen, legális bírósági ítéletekkel, azon az alapon, hogy a rendszerváltás után felelősségrevonás jár és nem jutalom azoknak, akik önkényeskedtek a kommunista diktatúrában. Minekutána valószínűleg több tízezer kommancs nyugdíjasról van szó, ez a nyugdíjreform az államkasszának is jót tenne.

 Például kiváncsi lennék, hogy a képen látható Biszku Bélának mennyi a nyugdíja?

 (Hogy mennyit keresnek jelenleg a belügyes nyugdíjasok, nem tudom. Bolgár György műsorában dicsekedett egyszer egy betelefonáló, hogy neki háromszázezer forint a nyugdíja. Ebből a 2005-ös cikkből az derül ki, hogy akkor a legmagasabb nyugdíj 260 ezer forint volt és százezer feletti járandóságot 140 ezren kaptak.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr18677473

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettős mérce 2008.09.25. 14:40:01

Irtsunk ki minden nyugdíjastMinekutána valószínűleg több tízezer kommancs nyugdíjasról van szó, ez a nyugdíjreform az államkasszának is jót tenne.Az én szerény javaslatom az, hogy ne adjuk ennyire olcsón a gazdasági fellendülést. Minden fillér számít, mos…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 15:52:52

Átkosban város Hannibál. A németek, csehek így kezdték. Bizonyos pártfunkció fölött közhivatal, privatizáció nincs. A cseh parlamentben ma egy volt komcsi pártfejes sincs. Nálunk....

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.25. 15:57:16

Ha ezt 90 után megtesszük, lehet, most jobb lenne.
De nem tettük meg...

Francois Pignon 2008.09.25. 15:57:18

Elég ridegen néz ki most a blog főoldala egy Biszku Béla és egy Münich Ferenc képpel. Ijesztő. ;)

Azhát 2008.09.25. 15:58:19

"Szerintem tudnék én is olyan történelmi mozzanatot, korszakot mondani amit jobban ismerek nálad - ez biztos - és belátom, hogy a spanyol polgárháborút annyira nem ismerem, de azt hiszem nem is alapkövetelmény itt, különösen, hogy Te hoztad itt fel a spanyol témát és csak mérsékelten kapcsolódik a témához."

Itt arról volt szó, hogy mért van kettős mérce. És erre mondtuk, hogy nincs kettős mérce, egyszerűen a nácizmus pusztulása más volt, az itteni kommunista-diktatúrák viszont inkább a Franco-féle puhább diktatúrákhoz hasonlítanak.

És én hozzátettem, hogy ha Hitlet nem ilyen mániákus, akkor az NSDAP is megérhetett volna jópár évtizedet, és ugyanígy "megpulhult" volna...
Ezzel vitatkozhatsz, elvégre ez csak egy feltételezés, de azt ne tagadd, hogy az ilyen "vegyük elő a régi komcsikat"-témáknál ez nem offtopik. Ott se vettek elő senkit.

thetriggerhappy 2008.09.25. 15:58:21

dixieking,

Nem a polgárháborúról volt szó, hanem a Franco rezsimből a demokráciába való átmenettel. Laza 40 év a különbség. Szerintem minden magára valamit is adó embernek, aki politikai témában hozzá akar szólni, illik ismernie kontinense közelmúltját, főleg ha az annyira párhuzamos a miénkkel.
De az sem baj ha nem ismered, csak akkor tedd meg, hogy nem vitázol és jelentesz ki hülyeségeket. Én sem vagyok aktív pld számítástechnikai oldalon és nem kezdek érvelni a pc-mac vitában, mert tudom, hogy a "tetszik az alma logó" jellegű érvek nem odavalóak.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 15:58:40

Azhát, jobb szeretem a géppisztolyt :)

Csak arra akartam rávilágítani, hogy akkora közöttünk az árok, hogy az érvek is beleesnek sajnos, így feleslegesek. Erről is az elqrt rendszerváltás tehet. Te sem védenéd a komcsikat szerintem, ha a kedvenc pártod nem az MSZMP utódpártja lenne, ennyi.

dixieking 2008.09.25. 15:59:21

trigger,

A szoc rendszerben is voltak pont ugyanolyan szabadkézzel gyilkolók mint a nyilasok alatt, volt andrássy úti börtön, voltak politikai foglyok, voltak munkatáborok, voltak deportálások, volt egypártrendszer és önkény, voltak verőlegények, titkosrendőrség, ellenőrzött sajtó, ellenőrzött gazdaság. Az hogy nem keveredett a rendszer háborúba az világpolitikai okokra vezethető vissza, nem a kádári géniusznak köszönhető.

Az, hogy a nyilas rendszer háborúban múlt ki, annyit tesz csak, hogy mivel a történelmet a győztesek írják, ilyen elvileg egyértelmű dolgokról ma is lehet vitázni. Jobb helyeken tudják, hogy a nyilas is bűnős, a "komancs" is bűnös. Kész. És mindenki megkapja ami jár neki, általában börtönt, de legalább meghurcolják, nem elismerik és válbaveregetik, hogy "szép volt". (Szabó István filmrendező, vagy a többi kitüntetett...)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.25. 16:02:14

...és '98-'02 sem történt meg a 'számonkérés'


...miért is nem?

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:03:29

dixieking,

Nem mondod! Te olvasod amit más ír, vagy csak írsz? Mert ha vitázni akarsz, nem árt a második is.
Azt hiszem, hogy nem kell elmondanod, mi volt a kommunisták alatt. Tudom pontosan. Azt sem kell bizonygatnod, hogy nem voltak sokkal különbek mint a nácik. Tudom. Amit viszont nem értesz, az az, hogy MÁS KÖRÜLMÉNYEK közt buktak el. A megyar komcsik pont úgy buktak el mint a spanyol fasiszták és nem úgy mint az olasz fasiszták. És pont ez a szép és lassú kimúlás az oka, hogy nem lehet összehasonlítani a Wiesenthal féle nácivadászokat a a Biszku nyugdíjára ácsingózókkal.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:04:03

Hannibál,

Ez is egy jó kérdés....

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:04:54

de ami a legkézenfekvőbb, hogy 90-94 között sem.....pedig akkor még aktuális is lett volna.

Azhát 2008.09.25. 16:06:27

"Csak arra akartam rávilágítani, hogy akkora közöttünk az árok, hogy az érvek is beleesnek sajnos, így feleslegesek. Erről is az elqrt rendszerváltás tehet. Te sem védenéd a komcsikat szerintem, ha a kedvenc pártod nem az MSZMP utódpártja lenne, ennyi."

De miért gondolod, hogy nekem az a kedvenc pártom??? :( Hát látod ez a baj... Nem értük egyet valamiben ergo szerinted én szoci lennék... :-/

"Erről is az elqrt rendszerváltás tehet."
Igen, meg az 50 év komcsi diktatúra, meg a félpuha Horthy-rendszer, meg Trianon, meg a tanácsköztársaság, meg a... :-(
Nem is tudom...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:06:53

Ha én megöllek theriggerhappy, de feladom magam, akkor büntetlenül elmehetek haza? Ha meg elfognak, akkor bezárnak életem végéig?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:08:25

Akiknek nem tetszik Biszku elvtásr rugdodása, azok tuti mszp fanok, vagy orbángyűlölők. Sajnálom Azhát. Ez van.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:10:49

Őrnagy,

Ez egy brilliáns példa. Azt hiszem ez is ékes bizonyítéka a Reakció visszafejlődésének.
Egyebekben pedig felhívnám a kedves figyelmedet a vádalkú intézményére és a BTK-ban is említett enyhítő körülmények alapos tanulmányozására. Talán ha ez megvolt, megérted, hogy miért rúgtál öngólt a párhuzamoddal.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.09.25. 16:11:32

Hannibál:
"Ha ezt 90 után megtesszük, lehet, most jobb lenne.
De nem tettük meg... "

Ez igaz. Nekünk csak annyi jutott, hogy a kis szemétdombunkon leírjuk, mit tartanánk igazságosnak.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:11:57

"Akiknek nem tetszik Biszku elvtásr rugdodása, azok tuti mszp fanok, vagy orbángyűlölők. Sajnálom Azhát. Ez van."

Ezt azt hiszem, hogy elteszem emlékbe. Az orbángyűlölős rész a kedvencem.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:12:55

Turul,
2008-ban ehhez nagy bátorság, elképesztő képzelőerő és nem kevés vagányság kell.

Azhát 2008.09.25. 16:13:01

"Jobb helyeken tudják, hogy a nyilas is bűnős, a "komancs" is bűnös."

Gondolod, hogy az a nyilas, aki asszisztált a németeknek a mindenfélében az egyenlő azzal a városi párttitkárral, aki szépen elhízott a hetvenes-nyolcvanas években??? Szerintem nem.

Vonj párhuzamot a nyilasok és az ötvenes évekbeli ÁVH-sok között!!! Az rendben van.

Véleményem szerint a Horthy-rendszer az idők során egyre keményedett, míg végül a Szálasi-rendszerbe torkollott. A Rákosi-rendszer viszont (szépen lassan) a puha Kádár-rendszerbe torkollott az idők során. Ez van.

"legalább meghurcolják, nem elismerik és válbaveregetik, hogy "szép volt". (Szabó István filmrendező, vagy a többi kitüntetett...)
Vagy éppen dalosVikidál? :) Hogy is van ez?

dixieking 2008.09.25. 16:14:43

trigger,

a jogi hivatkozások értelmetlenek. A nácik is, a szocik is a korabeli törvények (jogi keretek) szerint törvényesen jártak el, pl. Zentai Károly is. Innentől kezdve miről beszélünk itt BTK-val meg minden? Valami vagy helyes, vagy nem. Az, hogy ezt a jogászok képtelenek értelmesen leírni, az más kérdés. A bajt tetézi, hogy itthon jogszolgáltatás, nem pedig igazságszolgáltatás van. Ezért nem fog itt semmi történni "ezekkel".

ValleyFloydRoad 2008.09.25. 16:14:46

Nem a falusi iskolaigazgatókról van szó könyörgöm, hanem a Biszku-féle feketeövesekről! Nem azért kap annyit, amennyit, mert jól dolgozott, sokat dolgozott, így hozta a sors, stb. hanem irányítója, sőt egyik fegyveres fő ideológusa volt egy szégyenteljes diktatúrának. Egy diktatúra csak úgy nem lesz magától. Valakik azt megtervezik, megalkotják, közben munkatáborokat alapítanak, embereket börtönbe zárnak, tízezreket fosztanak meg a tanulás lehetőségétől, élvezik minden előnyét ami számukra megadatik, stb. Majd ugyanezért a "teljesítményért" még kiemelt nyugdíjat is kapjanak? Na ne, köszi. Szóval, hogy ki köpje magát szembe reggel a tükörben, talán újraértelmezheték a "biszkuisták".

Azhát 2008.09.25. 16:14:47

"Akiknek nem tetszik Biszku elvtásr rugdodása, azok tuti mszp fanok, vagy orbángyűlölők. Sajnálom Azhát. Ez van. "

Milyen egyszerű az élet, ugye Őrnagy? :-( nem kell gondolkodni, éljenek az előítéletek ...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:16:51

Theriggerhappy, örülök, ha örömet okoztam. A mondatot személyes beszélgetésekből vontam le. Az emberek agya meg egyformán jár mifelénk, ugye?

Nem az ügynököket kéne piszjkálni, hanem inkább a beszervező tiszteket. Vikidál, Szabó áldozat. Persze attól is függ, mit jelentettek.

Walter Melone (törölt) 2008.09.25. 16:17:04

Szerintem legyen egyenlőség!

Vegyük el mindenki nyugdíját!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 16:18:12

Ezek a magas nyugdíjak súlyos igazságtalanságok. A világ tele van súlyos igazságtalanságokkal. El szoktuk őket viselni, tehetetlenségünk okán.

Ha elvennénk az öreg kommerek nyugdíjaiból, az nyilván a jogállamiság bizonyos fokú sérelme lenne. A jogállamiság számos sérelmet szenved, még a kiváló baloldali kormányok idején is. Nem sorolok példákat, felszólításra sem. Ezeket a sérelmeket is elviseljük, mivel nem tehetünk ellenük semmit.

A jogállamiság szőrszálhasogató védelmezése olyanok érdekében, akiknek egész élete egy, a jogállamiságot semmibe vevő rendszer kiszolgálásáról szólt, szerintem nyugodtan mellőzhető. Nem érezném az öreg kommerek ésszerű nyugdíjkurtítását olyan jogsérelemnek, amire akár egy szót is kellene vesztegetni. Példának okáért a súlyos bűncselekmények aggasztóan alacsony felderítettségi és büntetési aránya sokkal nagyobb skandalum, társadalmi veszélyessége összehasonlíthatatlanul jelentősebb. Mégis belenyugszunk.

Azhát 2008.09.25. 16:18:31

"A nácik is, a szocik is a korabeli törvények (jogi keretek) szerint törvényesen jártak el, pl. Zentai Károly is."

Nono, az szerintem a nyilas rendszerben sem volt törvénybe iktatva, hogy a zsidókat meg kell ölni...
Éppen ez volt az egyik rákfenéje annak a kornak: hiába adott Horthy is hivatalos felmentést valakinek, hogy nem kell bevonulnia pl. munkaszolgálatra, akkor is elvitték, széttépve a mentesítő passzust. Az ilyen helyzetekben egyáltalán nem működött semmiféle törvény.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.25. 16:18:53

ellopott rendszerváltás ill. v á d a l k u (thetriggerhappy 2008.09.25. 16:10:49): asszem megvilágosodtam! :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:18:59

Gondolkodni minek? Az árkok országában? Viccelsz?

Fogadjunk azért, hogy szavaztál már az mszpre. A szdszre én is, de akkor antibiszku párt volt még.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:20:55

dixieking,

Azt már nem is merem ajánlani, hogy olvasgass Gustav Radbruch-ot.

dixieking 2008.09.25. 16:21:02

"Gondolod, hogy az a nyilas, aki asszisztált a németeknek a mindenfélében az egyenlő azzal a városi párttitkárral, aki szépen elhízott a hetvenes-nyolcvanas években??? Szerintem nem."

Azhát,

valszeg a nyilas pártitkár is ugyanolyan joviális kedves embernek tünt volna, ha megérik a 60-70-es éveket. Ugyanígy a szoci pártitkár felmenője lehetett a rákosi rendszer egy hű kiszolálója, aki kisemmizte a parasztokat, elkobozta az ún. kulákok vagyonát, a tehetősebbek földjeit, egyéb ingatlanait.

Kár relativizálni, mindkettő pont ugyanoda való. Az egyiknek sajnos jutott Nürnberg, a másiknak nem. A "komancsok" örülhetnek, hogy nem azt kapták a rendszerváltáskor, amit ők adtak a nyilasoknak. Emellé a 200ezres nyugdíj és a hátbaveregetés gyomorforgató.

Gyorskérdés: egy nyilas magasfunkcionáriusnak mekkora volt a nyugdíja 20 évvel a rendszerük bukás után?

Azhát 2008.09.25. 16:21:52

"Gondolkodni minek? Az árkok országában? Viccelsz?"

nem, csak - úgy látszik - idealista maradtam ...

"Fogadjunk azért, hogy szavaztál már az mszpre. A szdszre én is, de akkor antibiszku párt volt még. "

na látod :)
Akkor most mondjam erre, hogy "én is szavaztam a fideszre, de akkor még liberális párt volt"?? :)

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:24:16

Szamárfül,

Még hivatkozhatsz is rám ha szeretnél. A rendszerváltás pont úgy zajlott le mint egy vádalkú. Mi nem lövetünk közétek, Mi nem vonunk felelősségre titeket, Mi lefegyverezzük a Munkásőrséget, Mi pedig szemet hunyunk a múlt felett.
Folytassam?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:24:52

A kérdésre nem válaszoltál. Szavaztál már az mszpre?
A fidesz akkor antibiszku is volt. Akkor nem zavart?

Normális emberből kár hogy ilyen öregkomcsimentegető lett.

Azhát 2008.09.25. 16:25:06

"valszeg a nyilas pártitkár is ugyanolyan joviális kedves embernek tünt volna, ha megérik a 60-70-es éveket."

Hát nem ezt magyarázom már egy órája? :))

"Ugyanígy a szoci pártitkár felmenője lehetett a rákosi rendszer egy hű kiszolálója, aki kisemmizte a parasztokat, elkobozta az ún. kulákok vagyonát, a tehetősebbek földjeit, egyéb ingatlanait."

jah, "felmenője" :) de nem ő maga? :)

Valószínűleg egyébként Zentai is joviális öregúr - de hát a vád szerint embert ölt. Ott helyben.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.25. 16:26:31

Akár ő maga is lehetett Azhát. Simán. Fiatal, harcos elvtársként.

Balance Of Power 2008.09.25. 16:27:02

Vikidal, Szabo erdemeit nem csokkenti az ugynokmultjuk nyilvanossagra kerulese, de aldozatnak azert ne nevezzuk oket! Erdekes modon mindkettejuk palyaja eppen akkor ivelt felfele, amikor... szoval, nem hiszem, hogy osszehasonlithatok azokkal a kisemberekkel, akikre az Ugynok elete c. film zarszava utal.
Az pedig kulon nevetseges volt, hogy Szabo meg nekiallt mosdatni magat - ebben az orszagban miert nem mondja soha senki azt, hogy "igen, hibaztam, bocsanatot kerek, csendben maradok"?

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:27:44

dixieking,
Te egy tökéletesen szemlélteted a mai magyar közállapotok okait egy személyben. Tudás nélkül vitázol, elengeded a füled mellett az ellenérveket és századszorra is leírod uazt a bődületes baromságot.
Senki nem relativizál, mindenki tisztában van azzal, hogy ki is volt Biszku (van aki nem, ugyebár....). A nyugdíjról és a nyugodt öregkorról van szó, hogy miért jár az a vén kommunistának és miért nem jár a vén nyilasnak (magyarországon.

Ha ezt nem érted, akkor tényleg felesleges itt téged komolyan venni.

Azhát 2008.09.25. 16:29:40

"Normális emberből kár hogy ilyen öregkomcsimentegető lett."

Köszönöm, hogy legalább a múltamra elismered a normálisságot :)

De hát én is azt mondom, hogy vegyék elő biszkubélát, állítsák bíróság elé, ítéljék el (ezt leírtam már)! Mindketten ugyanazt mondjuk, csak én szeretném ha megmaradna valami demokratikus ebben az egészben, és nem csak valami bosszúállás-szerűség.
Zentai is demokratikus bíróság elé kerül, ahol akár ártatlansága is kiderülhet stb. Lesz védője is.

gyz 2008.09.25. 16:30:27

nem értem a sok ellenkezőt. Annak ellenére, hogy a Reakció szellemisége nem áll túlzottan közel hozzám, teljesen jogosnak tartom az a felvetést, hogy az előző rendszer magas rangú tisztviselőit (és nem az összes párttagot stb) ha már meg nem büntették, legalább ne jutalmazzák kiemelten.

Az ötlettel 2 gond van: nem azoknak pattant ki a fejéből, akik dönthetnek erről, továbbá késett majdnem két évtizedet (nyilván a sorok írója még leukoplaszttal letapasztott szemüvegben tolta a csattogós lepkét a rendszerváltozás idején).

90-ben kellett volna ha nem is forradalmat, de tabula rasát csinálni.
Az volt az igazi elkúrás, minden más csak következmény.

jozicsenko 2008.09.25. 16:30:42

28 éves vagyok és dolgozok

több munkahelyen, az adóm másfélszer több, mint amit hazaviszek

a pénz javát a nyugdíjasok viszik el, amit nem sajnálok tőlük

de a rendszert kihasználóktól a hidegvíz ver ki

ahogy a rendszerváltáskor (jóhelyen, jó időben) nyugdíjazott öregek (fenntaglalt) nyugdíjától is

mert a nyugdíjas egyre több lesz, s közülük egyre több lesz minimálnyugdíjas (minimálbérért ugye minimálnyugdíj jár), aki valszeg mellette feketén dolgoznak majd, szóval

segélyre, támogatásra, stb, mind az én adómból

vagy Biszku elvtárs megkurtított nyugdíjából

mert rég várok már arra, hogy legyen maximum nyugdíj (pl az 5*e, kb 110e Ft, s a felette bukta, lehet dolgozni)

liberális, komancsvédő barátainknak meg ajánlom a 3., 4., 5. legális munkát, amiből adózva fizetik majd Biszku elvtárs vacsiját

én nem akarom

szpal 2008.09.25. 16:32:40

kisstílüek, megmondta már áprilisban az Orbán Kérinek, hogy megint megfogják vágni a nyugdíjasokat nem 19, hanem most 29ezerre, nincs értelme válogatni, úgyis mind az MSZP-re szavaz.

dixieking 2008.09.25. 16:33:30

trigger,

szerinted jobban jár az öreg komancsnak, mint az öreg nyilasnak, szerintem nem. Nem fogsz tudni meggyőzni, én se téged. Személyeskedni viszont kár.

Miért kell visszafogottságot gyakorolnunk olyanok irányába, akik ezt másokkal nem tették meg? A történelmi süllyesztőben a helyük, nem a jólétben, és egy olyan rendszerben, amely ellen évtizedekig küzdöttek.

Őrnagy után én is balra el.

szpal 2008.09.25. 16:36:26

trogertepary, a rendszerváltás vádalku volt, csak utólag kiderült, hogy becsaptak minket. újra kell gombolni a kabátot.

Azhát 2008.09.25. 16:37:42

"de a rendszert kihasználóktól a hidegvíz ver ki"
Engem is. De mondd csak, ki használja ki a rendszert?

"ahogy a rendszerváltáskor (jóhelyen, jó időben) nyugdíjazott öregek (fenntaglalt) nyugdíjától is"

Biszkut 1978-ban nyugdíjazták.

Csak úgy mondom :)

és érdekes, hogy miért: "szembefordult Kádár János enyhülő politikájával, ezért felmentették tisztségei alól, és nyugdíjazták"

"mert rég várok már arra, hogy legyen maximum nyugdíj (pl az 5*e, kb 110e Ft, s a felette bukta, lehet dolgozni)"

legyen.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:43:52

dixieking,

Kettőnk közt csak annyi a különbség, hogy én elmagyarázom, hogy miért vélem így, te meg gyomorból, a szokásos komcsizós lózungokat hajtogatod.

Balance Of Power 2008.09.25. 16:44:20

Szembefordult az enyhulo politikaval, tehat tenyleg ortodox "feketeoves", nyilvan o is tartott a feherterrortol 88-ban. Szoval nem kedves, elhizott falusi parttitkar

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:46:39

szpal,

Korábban már kérdeztem, de választ akkor sem kaptam: ha én le tudom írnia nickedet ferdítés és eröltetett szójáték nélkül, akkor miért esik ez neked nehezedre? Tudom, hogy vannak körök, ahol ez divat, de azt hittem, hogy azok a körök közelebb vannak a kurucékhoz.....tévedtem volna?

Ha pedig úgy véled, hogy át lettél verve, akkor javaslom, hogy az akkori ellenzék és az azóta regnáló vmennyi politikai erőn kérd számon. Tudod, Biszkunak sem az Antall, sem az Orbán kormány nem vette el a nyugdíját, sőt ezek még az ügynöklistákat sem hozták nyílvánosságra......

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 16:47:16

Nem tudom, hogy tisztelt kommentelő vendégeink, akik úgy felháborodnak Lola felvetésén, belegondolnak-e, kiket védelmeznek kivont karddal? Nem érdemlik ők meg ezt.

Azhát 2008.09.25. 16:47:48

" Balance Of Power 2008.09.25. 16:44:20
Szembefordult az enyhulo politikaval, tehat tenyleg ortodox "feketeoves", nyilvan o is tartott a feherterrortol 88-ban."

Ezek szerint ebben a kérdésben te Kádár mellé állsz? :) Helyesled Kádár enyhülő politikáját? Hát nem úgy gondolod, hogy diktatúra - diktatúra egy kutya? :)

Balance Of Power 2008.09.25. 16:53:34

Azhat: Az ilyen ven csontok felreallitasa PR-akcio volt Kadar reszerol, hogy milyen jofej, halado is az MSZMP. Kacsintos Jani bacsi ugyes, de hosszu tavon nem segito lavirozo taktikajanak egyik eleme.
Ugyanezt megcsinaltak a SZU-ban is a sztalinistakkal korabban.

thetriggerhappy 2008.09.25. 16:53:49

Elpet,

Én személy szerint nem őket védelmezem, de ezt is leírta már más.

Azhát 2008.09.25. 16:58:17

"Azhat: Az ilyen ven csontok felreallitasa PR-akcio volt Kadar reszerol, hogy milyen jofej, halado is az MSZMP. "

Hááát, nem tudom, hogy önmagában Biszku félreállítása kiváltott-e valamilyen reakciót a magyarokban :) Ha nem jött utána érezhető enyhülés, akkor alighanem semmilyet nem váltott ki.
Szóval nem hiszem, hogy PR volt, hanem valódi nézetkülönbség.

Azhát 2008.09.25. 17:01:49

"hogy Tóth Kálmán III/III-as alosztályvezetőnek 1987-ben 11 300 forint volt a fizetése"

nekem annak idején érettségizett műszaki rajzolóként 3400 forint volt... tehát ez a főfejes a tripláját kereste.

Most közalkalmazottként 100e-t keresek... vajon a mostani főfejes 300e-t kap...? csak úgy számolgatok...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 17:02:00

thetriggerhappy

Tudom, Ti a jogállamiságot akarjátok védelmezni a jobbosoktól. A jogállamiság száz sebből vérzik. Ennél súlyosabbakból.

Azhát 2008.09.25. 17:03:38

"Tudom, Ti a jogállamiságot akarjátok védelmezni a jobbosoktól. A jogállamiság száz sebből vérzik. Ennél súlyosabbakból. "

Hát talán éppen ez a baj kis hazánkkal, hogy a jogállamiság folyamatosan ilyen... :(

jozicsenko 2008.09.25. 17:13:36

Azhát 2008.09.25. 16:37:42

arra gondolok, amikor korkedvezményes nyugdíjjal élvezi a "megérdemelt" juttatásokat

arra gondolok, hogy a nyugdíj alapba nem tettek be annyit, amennyit utána kivesznek, amig a hiányzó részt majd én töltöm vissza, amig spórolok a sajátomra is -bár akkorra a korhatár valszeg 80 év lesz

arra gondolok, amikor "öreg" katonák 25 év seggvakarás után negyvenX évesen 200 feletti nyugdíjjal mennek a magánszektorba pl magányomozónak, biztonsági tanácsadónak, stb, legtöbbször feketén vagy szürkén dolgozva (csak a mininum minimumát adózzák)

a rendszert használni és kihasználni két különböző dolog...

Azhát 2008.09.25. 17:17:09

"arra gondolok..."

Ez mind igaz, de hogy jön ez a témánkhoz?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 17:31:04


kedves Elpet,

Az amerikai alkotmany elejen ott van, hogy a Kongresszus nem hozhat Ex post facto torvenyt. Ami meg rendjen is lenne, mert az is benne van, hogy mindenki szabadon tarthat fegyvert. A problema az, hogy az Europai Konvencio hetedik cikkelye ha nem is ilyen szep latinos formaban, de ugyanezt mondja ki :

" No one shall be held guilty of any criminal offence on account of any act or omission which did not constitute a criminal offence under national or international law at the time when it was committed. Nor shall a heavier penalty be imposed than the one that was applicable at the time the criminal offence was
committed. "

A hatalyos magyar alkotmanyban az 57. paragrafus negyedik cikkelye azt mondja, hogy
nem itelheto el senki olyasmiert ami a cselekmeny idopontjaban nem szamitott buncselekmenynek. Es ez bizony azt jelenti, hogy diszkriminativ torvenyekkel sem szankcionalhatod.

Be kellene tartanod az europai konvenciot es az alkotmanyt. Mit csinalsz ?? Nem az a jogallamice kinos dolog, hogy lenyakazod a biszkubelat, hanem az, hogy leirod az alkotmanyba, hogy nem nyakazhato le a biszkubela, aztan szarsz ra. Nem a biszkubelara, hanem az Alkotmanyra. Azert kinos, mert o is ezt tette
es te nem akarsz olyan lenni mint o. Olyan egy cuki alkotmanyunk volt nekunk Kadar alatt, mindenfele jogokkal, csak egy picit leszartak.

Szoval, halljuk a megoldast. Az is rendben van, ha azt irod, hogy neked fizikailag jol esik ilyeneket olvasni. Teljesen rendben van. Mas
megiszik valamit, sushi, Pamela Anderson, te biszkubela, ezzel nincs
gondom. Azt sem allitom, hogy biszkubela nem erdemli meg, hogy ne kapjon retest estere. Az a kerdes, hogy megis mire gondoltok
ha komolyan gondoljatok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 17:35:20

"Lola mindig idevonzza a balos, sajátos erkölcsi érzékkel bíró droidokat :)"

Csak így lehet. Hogy lola idióta faszságokat brekeg, az lehetetlen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 17:35:52

Azhát

A jogállamiság nem olyan, mint egy autó, hogy megvesszük, és onnantól van.

A jogállamiság olyan, amilyenné tesszük.

A szerzett jogok védelme fontos elv.

Tetteinkért való felelősségvállalás nagyon fontos elv.

A magyar társadalmat nagy mértékben frusztrálja, hogy vezető beosztásban semmilyen cselekedetnek nincs semmilyen következménye.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 17:38:03


Ma 2008 van. Szilvasy mulatos CD-t ad ki, amelyen Kover Laci enekli a "Merre jart a Laborcz Sanyi holdvilagos ejjen-t", Navracsicsot, Szijjartot humanusan ki akarjak belezni, all az un. ba'l. Es mit tesz isten lolanak most az jut eszebe, hogy de most jol vagjuk fejbe a kommereket. Persze ha Greczy Lolanak jut eszebe, hogy tiltsak ki a Fospumpat es fasiszta hadait a Rudas furdobol akkor aztan az nagyon mas :))))))))))))))))))))))))
Az egy dolog ha kilog egy kicsit a lolab, na de ez nem lo, ez tyrannosaurus rex, edeseim.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 17:39:44


szerintem ne irjuk le norol, hogy " idiota faszsagokat brekeg". mi lenne ha ez egyfajta kozos platform lenne ?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 17:48:16

Jo Tunder,

szerintem meg leírhatjuk, ez egy ilyen játék. Ha neki szabad idióta faszságokat brekegnie, akkor nekem szabad leírnom, hogy szerintem ezt csinálja. Nyugodtan meg utána lehet nézni, én nem írom, hogy roma, hanem cigányt írok, és ugyanígy buzit is meleg helyett, mert idiotizmus.

Időnként én is képes vagyok demagóg baromságokat gondolni és írni, de olyankor utólag utálom is magamat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 17:50:50

Elpet,

ott van előtted a pálya, indíts népsavazást, hogy aki a komancs párt tagja volt, az automatikusan kapjon golyó általi kötelet.

Aztán ne csodálkozz, ha egy jóakaród szerint a faterod komancs volt, és ez jár neki is.

Mint valaki kiválóan megírta: újabb lista lenne ez is, és mint minden gumiszabályon alapuló lista ez is ab ovo szar lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 17:59:38

Na, apám példul klasszikusan "megbízhatatlan elem" volt az Átkosban, és 56-ban pechjére utcán volt, amikor kitört a balhé (anyámat kísérte a hírek hallatán Észak Pestről Dél Budára), ami miatt kicsit meglátogatta az egyik ávós pincét is, ahol barátságosan elbeszélgetek vele. Nagy szerencséjére volt neki még a Horthy-időszakból egy haverja, Berci, aki elég jó komancs volt, és aki (hamisan) tanúsodott mellette, így apám megúszta a minimum börtönt, mellesleg apám tudta szerint nem ártott soha senkinek egyébként se.

Nos Berci bácsi ippeg a kiemelt pízű nyugdíjasok egyike volt.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:00:57


kedves mavo,

Az 1992.evi XXXII. torvenynek van egy erdekes cikkelye :
.........................

3) Nem kaphat kárpótlást az, aki

a) az államvédelmi szerveknek hivatásos állományú tagja volt;

b) karhatalmista volt;

c) az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében való részvétele miatt kitüntetésben részesült;

d) az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében önként részt vett.

.....................................

ez azt mutatja, hogy azert az idiota brekegestol odebb van amit a lelkylola ir, ugy gondolom, hogy nem igazan gondolta komolyan amit ir, ami elofordul a blogokban :)))

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 18:04:32

Tündér

Tartok tőle, hogy kissé felszínesen olvasol engem, és már megint nem értettél meg. Pedig annyira szeretném, ha egyszer megéreznéd gondolataim finoman összezárt íveit, azok kecses vonalakkal vázolt struktúrája nem maradna rejtve előtted sem... Ó, ha értenél...

Amúgy.

Nem tudok annyira angolul, hogy az idézetet megértsem. Ha kérhetlek, ne fordítsd le.

Érveidet pontosan értem és ismerem, legközelebb írhatod tőmondatokban, rövidítve. A 90-es évek elején folyt erről vita, a 168 órában minden héten elolvashattam ugyanezt.

Érveiddel egyetértek, ám hadd jegyezzem meg, hogy az európai jogrend megalkotói szeme előtt aligha Biszku Béla jogainak védelme lebegett idézett cikkelyek megalkotásánál.

Egy picit túlreagáltál, úgy érzem, de nem baj.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:06:02


mavo,

lelkylola kedves ismerosei kozott van olyan akinek ha nem is az apja, de a nagypapaja resztvett koncepcios perek elokesziteseben, es megtorlasokban. szovjet politikai tiszt volt, azutan lett a Rakosi es Kadar korszak egyik vezeto jogasza. de en ugy gondolom, hogy nem irom le kirol van szo, megtettem regen, most mar nem. az illeto nagyapa egyebkent mar regen meghalt, de elvileg meg lehetne kerdezni, ha elne mit tenne vele a lelkylola.

azt gondolom, hogy ez az egesz biszkubelazas egy potcselekves. Lengyelorszagban is nalunk is. nem boldogok az emberek, frusztraltak, szomoruak, es ilyesmivel mulatjak az idot. a kerdes az, hogy miert ennyire frusztraltak a nepek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:08:10

Jo Tunder,

ez a törvény nem en block a komancsokról szól, csak egy szűk, viszonylag jól definiálható rétegükről, nyugdíjról meg pláne nem ejt szót se, ergo ez alapján a post marad az idióta brekegés szintjén.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:09:39


Elpet,

Szerinted kiknek a vedelmeben hasznaljak ma leginkabb az Elso Kiegeszitest ? Mindenfele rusnya naci barmok vedelmeben, es garantalom neked, hogy Hamiltonek nem akartak rusnya naci barmokat vedelmezni a tizennyolcadik szazad vegen, de az alkotmanyos ize az marcsak ilyen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:10:48

Jo Tunder,

mint céloztam rá, apám révén én sem voltam éppen a rendszer kezdeményezettje, (megfigyelték a családomat, elestem pár jó dologtól a származásom miatt) mégsem hörgök.

„azt gondolom, hogy ez az egesz biszkubelazas egy potcselekves”

Ha te is tudod, a francnak véded?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 18:11:30

mavo

Semmi ilyesmire nem gondoltam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:12:43

Melesleg Zentai papó meghurcolásával sem értek egyet, ha ez jelent valamit, és ugyanígy nem tartom tökös dolognak nyolcvaniksz éves mamókák bebörtönzését.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:12:50


mi van akkor mavo, ha lelkylola azt irja, hogy azokat akik
hatalya ala esnek az 1992. evi XXXII.-nek fosszak meg a nyugdijuk egy reszetol. tudom, hogy nem ezt mondja, de mi van ha meggyozom, hogy mondja inkabb ezt. akkor mi van ? (semmi, akkor is brutalalkotmanyellenes az egesz, de az mar erdekesebb)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 18:13:14

Tündér

Ilyen. Ja.

Így jártunk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:13:32

Elpet,

gondoltam. Csak megemlítettem, hogy ha nem tetszik, tehetsz a dolgok ellen.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:17:01


A Zentait nem fogjak elitelni. Nekem megoltek a zentaik jo par rokonom, de en sem itelnem el. Nem lehet ennyi ido utan egy darab gyilkossagot valakire rabizonyitani. Ugyanolyan jogai vannak mint barkinek akit ilyesmivel vadolnak, es ugyanolyan sztenderdek szerint kell eljarni vele szemben. Nagyon keves esely van arra, hogy ma is prezentalhato bizonyitekok vannak. Szerintem bizonyitottsag hianyaban fel fogjak menteni, ha egyaltalan kiadjak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:17:20

Jo Tunder,

a helyzet ugyanez lenne, és látom, te is érzed. Én mindenképpen az mellett lennék, hogy akkor tessék ezeket az embereket törvényesen elítélni, és nem egy csoport tagjaként automatikusan megfosztani jogoktól.

Jelzem,

1. az említett törvény plusz jogoktól és nem korábban szerzett jogoktól fosztotta meg az istenadtákat;

2. a kárpótlási törvény amúgy sem vonatkozott volna olyan nagyon rájuk, de így mennyivel antikomancsabb lett a látszat, hű de fasza.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 18:18:22

mavo

Gondolod, hogy érdekel Biszku Béla nyugdíja?

Kalte Kaffee, fontosabb dolgaink lennének ennél. De azért felvetődött itt ma ennek kapcsán pár érdekes gondolat.

Köszönöm, hogy nem feltételeztél rólam ilyesmit.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:20:41

Jo Tunder,

„A Zentait nem fogjak elitelni. Nekem megoltek a zentaik jo par rokonom, de en sem itelnem el. Nem lehet ennyi ido utan egy darab gyilkossagot valakire rabizonyitani.”

Maximálisan egyetértünk. Mellesleg kiadják, hiszen kértük, tehát kötelességük, de úgy baromság az egész, ahogy van. Zentai bácsi elég nyilvánvalóan nem volt egy Eichmann, és részemről bőven elég az, ha (esély kicsi rá) a saját lelkiismerete megszólal picit. Ahogy azoknak sem kívánom vérét, akik apámat és aztán a családomat szívatták az Átkosban, és pont ugyanígy. Akinek meg nincs lelkiismerete, az úgyis hősként élné meg a büntetést is, és azt nem tudnád büntetni, ez van.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:20:52


Elpet, en meg azt mondom, hogy igy van jol. Ez az orszag nem nezett szemben sem a masodik vilaghaborus multjaval, sem azzal a tennyel, hogy Kadar Janos a hetvenes evek vegen egy roppantul nepszeru ember volt. Ugy osszessegeben ez az orszag elbukta a huszadik szazadot. Es ne tegyen ugy mintha jo fej lett volna. A lengyelek mindenkinek nekimentek aki baszkuralta oket, a naciknak is, a kommunistaknak is. Az egy masik szituacio.

jozicsenko 2008.09.25. 18:23:09

sziasztok megint!

Azhát:

leírtam, hogy egy felső limit a nyugdíjnak jó lenne, mert sok-sok jóelvtárs ment nyugdíjba idő elött (olvastam -talán a HVG-n?? - korábban, hogy hiába 67 év nyugdíjkorhatár, ha ma 55 évesen már sokan nyugdíjba mennek)

az előzö rendszer bajnokai közül sokan idő elött nyugdíjba mentek, közülük került ki a legjava a magasnyugdíjt élvezőknek

aki ennyi nyugdíjt kap, nagy többségében pontosan tudja hogy müködik a rendszer, mit kell tennie, hogy az átlagnyugdíjnál 4* többet kapjon

kérdezted, ki használja ki a rendszert, erre irtam, kikre gondolok:
expártfunkionárusokra és a védelmezőikre: katonákra, bv-sekre, rendőrökre, stb

és ha bárki azt mondja, hogy 42 évesen megérdemli (figyelem, demagógia következik: ha katonai szakközépbe járt, 17 éves korától ketyegett a vekker, tehát 25 év szolgálat után, 42 évesen már nyugdíjas lehetett, bár az átlag 45 után ment pihenni) a nyugdíját, az fizesse helyettem a nyügdíjukat...

de ez tényleg messze visz, bocs mindenki mástól

a komancs nyugdíjasoktól meg adófizetőként megvonnám a pluszjuttatásokat, s remélem a fidesz meg is teszi, lévén a szavazatuk a fenét sem érdekli, nem rájuk szavaznak úgysem, hanem az mszmp-re

de a 4 millió emberből aki dolgozik, rögtön többen szavaznak majd rájuk :-)))

ui: a fejétől büzlik a hal: ha megtehette a jóelvtárs expártitkár 89-ben, megtette egy orvos lefizetése után Józsi is a könyvelésről, s nem volt amiért a korai nyugdíjakat megállították volna bármikor is...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.09.25. 18:24:23


Egyebkent en valamikor a kilencvenes evek elejen talalkoztam egy netto nyilas haborus bunossel. Amerikaban. Azt gondolom, hogy o tenyleg az volt, nem a szalasik hanem a kozepkategoriaju nyilasok kozul. Egyszeruen utalatot sem tudtam erezni, csak szanalmat. Egy szerencsetlen roncs volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:24:30

Elpet,

ha nem érdekel, akkor legközelebb fejezd is ki valahogy. Hótt jó, hogy a lakosság (egy része) hű de frusztrált Bélus nyugdíja miatt, de alkotmányellenes (és a mi fontosabb, az alkotmány és a törvény szellemével szemben álló) baromságokat viccből se hangoztassunk, mert nem vicces.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:26:45

Jo Tunder,

én úgy gondolom, a háborús bűnösök túlnyomó többsége roncs lett akár így, akár úgy, számomra ez törvényszerű. És ez így is van jól.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:28:57

jozicsenko,

a fidi nem fogja megtenni, de ha lenne is ilyen ostoba, az AB visszabaszná, ahogyan pl. a szoclib faszok Gyűlöletbeszéd Elleni gumiparagrafusait is — abszolút jogosan természetesen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 18:29:32

Jó Tündér

Elbuktuk? Túléltük. Ez sem kis dolog.

Mindenesetre most már jó lenne valami győztes játszmára hajtani.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:31:47

jozicsenko,

még egy apróság. A nyögdíjlimit úgy istenigazából azoknak baszna be, akik annak idején nulla komancs háttérrel elkezdtek vállakozni még az Átkosban, és mondjuk öt év múlva kapnának jó magas nyögdíjat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 18:32:51

Elpet,

a győztes játszmák a legritkább estben kezdődnek a múlt barmainak rugdalásával. ;-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.25. 19:16:42

Kedves mavo

Kérlek, hogy a kioktató hangot ne alkalmazd velem kapcsolatosan. Nincs rá ok, hiszen érvekre oda szoktam figyelni. Másrészt sérelmezem is.
Ha érdekel, kérlek, olvasd el még egyszer a kommentjeimet. Nem azt írtam , hogy Biszku Bélának, vagy bárkinek vegyék el a nyugdíját. Egészen másról szólt. Ha érdekel, szívesen kifejtem. Bizonyára nem volt időd, hogy elmélyedj abban, amit írtam, így bizonyos gondolat-árnyalatok elkerülhették figyelmedet.

Ha nem érdekel, akkor pedig ignoráld. De ne fogj rám olyan gondolatokat, amelyeket én nem gondoltam.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.09.25. 19:23:05

Nem lenne senki, aki ezt megszavazná, ugyanis a mai elit minden tagja, jöjjön bár balról vagy jobbról mind ilyen felmenőkkel rendelkezik.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 21:52:15

Elpet,

mint említettem, nem feltételeztem tőled valódi hülyeséget (még meg is köszönted, max ezek szerint gúnyolódtál), ezért kérlek ne provokáld ki belőlem, hogy gyűjteményt csináljak a (jó indulatúan nézve a dolgokat) kicsit trehányul megfogalmazott beírásaidból, amelyek néhol egészen érdekesen értelmezhetőek.

Továbbá ne adj a számba olyat, hogy szerintem te Biszku Béla bácsi nyugdíját elvennéd, pláne, hogy korábban nagyjából elismerted azt a tényt, miszerint nem tettem. Persze csinálhatsz segget a szádból, alkományos jogod. Bizonyára nem volt időd, hogy elmélyedj abban, amit írtam, így bizonyos gondolat-árnyalatok elkerülhették figyelmedet.

Próbáld a dolgot lezárni magadban, nekem sikerült, neked is fog.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.25. 21:58:04

Ó, és még valami,

másodszor baszogatsz az érdekel-nem érdekel problematikával, ezért jelzem, az hogy az engem mi érdekel, és mi nem, mit ignorálok és mit nem problémakör az én dolgom. Mivel szabad országban élünk, ezért természetesen adhatsz erre nézve tanácsokat, mert jogod van rá, maximum leszarom, mert az meg az én jogom.

Ha nem tetszik, az a te bajod. Ha kioktatásnak veszed, az dettó.

Viszont jó éjszakát, és holnapra újult kedvet a kommenteléshez!

Alfőmérnök 2008.09.25. 22:06:09

Jo Tunder:
"Ugy osszessegeben ez az orszag elbukta a huszadik szazadot. Es ne tegyen ugy mintha jo fej lett volna."

Azért volt, amikor jófej volt. 56-ban biztos. Meg 89ben is voltak jó pillanatai.

Amit az ex-nyilasról mondasz, el tudom képzelni. Az a helyzet, hogy őket tényleg felelősség terheli, ezt valahol érezniük kellett, valószínűleg pszichésen sérült emberek lehettek. Valami önigazolást biztos ki kellett találniuk maguknak. Egyébént ilyen emigránsok dolgozták ki többek között a sumér-magyar rokonság elméletét (ahogy az mai formájában ismert).

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.09.26. 08:20:21

mavo,

lezártam én is, szerintem ezt ne rágjuk tovább. Talán annyit, hogy nem állt szándékomban gúnyolódni.
Szép napot és jó kommentelést neked is!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.09.26. 10:41:08

Jó Tündér, kedves ismerősöm nagypapája???? Na, ilyet még nem hallottam. Az apák bűne című fejezetet igen, de hogy azért kompenzálnék, mert az egyik ismerősöm nagypapája nemtudom ki volt, ez igazán nyakatekert gondolatsor. (Természetesen azt sem tudom, hogy milyen ismerősöm, milyen nagypapájáról van szó, de nem is lényeges.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.26. 13:16:13

"Azért volt, amikor jófej volt. 56-ban biztos."

Erről egyre kevésbé vagyok meggyőződve ... :-(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.09.26. 13:16:48

Elpet,

túltárgyaltuk, és neked is.
süti beállítások módosítása