Rendőrvicc Mikulásra
2008. december 06. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Rendőrvicc Mikulásra

Szám: Kü-229/2008.

dr. Tóth Gábor r. vezérőrnagy
BRFK Vezetője
Budapest

Tisztelt Főkapitány Úr!

Tájékoztatom, hogy a tegnapi napon a TMRSZ irodát többen felkeresték azzal intézkedésünket kérve, hogy a munkáltató által a munkavállalók gyerekeinek  juttatott mikuláscsomagban húsvéti tojás van, melynek a szavatossága ráadásul lejárt.

A tegnapi napon a hivatalvezetőjével tárgyaltam e kérdésben, aki azt közölte, hogy a Szík r.ddtb. is tud már a problémáról, egy egyszerű félreértésről van szó, mert a beszállító „véletlenül az ott lévő lejárt szavatosságú húsvéti tojást is bepakoltatta” a rendőrgyerekek mikuláscsomagjába, ami valóban lejárt szavatosságú volt és csak 150 db-ról van szó. Erre már intézkedés is történt és kicserélik haladéktalanul azt a 150 db csomagot.

Délután arról tájékoztattak a kollegák, hogy a Mosonyiban a dolgozók egy részétől a mikuláscsomagjait beszedték, majd újat adtak helyettük.

Időközben több kerületből kaptunk hasonló jelzéseket, hogy a csokin nincs rajta a szavatossági cédula, hogy már nemcsak a húsvéti tojás, de több csokoládé esetében is lejárt a szavatossága a termékeknek és a dolgozók zúgolódnak, hogy a munkáltató így becsüli meg a dolgozókat.

Tehát a dolgozók által átvett csomagok több, lejárt szavatosságú /Pl.: 2008. 08.-hó,/ vagy fogyaszthatóságot feltüntető cédula nélküli / Pl.: HÚSVÉTI TOJÁS/ csokoládét tartalmaznak.

Időközben megkerestük az érintett szakhatóságot is, aki tájékoztatott bennünket arról is, hogy az emberi fogyasztásra nem alkalmas termékeket azonnal el kell különíteni, így kétséges az a magyarázat, hogy a lejárt szavatosságú termékek véletlenül kerültek bele a rendőrgyerekek mikuláscsomagjába. A lejárt szavatosságú termékek pedig emberi fogyasztásra nem alkalmasak.

Tudomásunk szerint ezen termékek elfogyasztása súlyos betegséget is okozhat gyermekeinknek!

Sajnálatosnak tartjuk azt a körülményt is, hogy a tegnapi napon délelőtt tett bejelentésünkre a BRFK nem értesítette a szakhatóságot ellenőrzés lefolytatására, holott arra tudomásunk szerint kötelezettsége volt.

Nem kívánva tovább részletezni a kollégák felháborodását, haladéktalanul kérjük megadni a közérdekű adatokra való hivatkozással a beszállító céggel kötött megállapodás megküldését. Kérjük tájékoztatni szíveskedjen arról is - ha ezt a megállapodás nem tartalmazná -, hogy egy darab mikuláscsomag beszerzése mennyibe került a BRFK-nak (bruttó összeget szíveskedjen megadni).

Tájékoztatását kérjük arra vonatkozólag, hogy a beszerzés a közbeszerzési szabályok alapján történt-e vagy sem.

Amennyiben nem volt közbeszerzés, akkor milyen szempont alapján kötött egy olyan céggel szerződést a BRFK, akik – nincs rá jobb szó – ilyen minősíthetetlenül gagyi termékkel gondolták a Mikulás ünnepéhez kapcsolódva a rendőrgyermekek „megörvendeztetését”.

Kérjük a megállapodás megkötésében felelős előkészítő személyek megnevezését is, továbbá elvárjuk Főkapitány úrtól, hogy a felelősségrevonás tekintetében is tegye meg a szükséges lépéseket.

Levelünk egy példányát az érintetteknek is megküldjük.

Szekszárd, 2008.12.04.

Tisztelettel:

Szima Judit főtitkár
 

Forrás: Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5806753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pg2 2008.12.06. 10:38:19

Gergényit is ilyen szakszerűséggel akarják a vádlottak padjára küldeni?

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.12.06. 10:40:22


a "Fogyasztható" és a "Minőségét megőrzi" az két külön kategória.

a "Minőségét megőrzi" a lejárat után egy ideig még fogyasztásra alkalmas. Ez as idő, HA jól tudom, a gyártás és a lejárat közötti időtartam egyharmadát jelenti.

rognork 2008.12.06. 10:43:54

már ha a hatóság meghosszabbítja a lejárati időt, vizsgálatok után...

nyg 2008.12.06. 10:51:05

Húsvétra meg (lehullott levelű) karácsonyfát fognak kapni?

Francois Pignon 2008.12.06. 10:51:32

A szavatosság az más dolog, nem kategória az élelmiszereknél. Lejárt szavatossága talán a 2006 őszi könnygáznak volt, és ez független volt attól hogy emberi fogyasztásra alkalmas-e ;)

Ettől persze csokitojás mikuláscsomagban nagyon gáz. Hogy a levélben alig akad világos és érthetően fogalmazott mondat, az is.

smalladam 2008.12.06. 10:52:57

hivatali nyelven van..

Francois Pignon 2008.12.06. 10:56:31

Szerintem a hivatali nyelvben is lehetne egyeztetni a mondatokat.
"haladéktalanul kérjük megadni a közérdekű adatokra való hivatkozással a beszállító céggel kötött megállapodás megküldését"
Vagy "a Mosonyiban" sem hivatali nyelv, kifejezetten pongyola, bennfentes megfogalmazás.
No de mindegy, nem ez a lényeg.

pg2 2008.12.06. 11:00:33

Azért azt nem árt tudni, hogy a csokoládé azon ritka élelmiszerek egyike, ami nem igazán romlik. (Érdemes megnézni, milyen nyelven hogy tüntetik föl a szavatossági időt. Tanulságos.)
Bőven elég lett volna a levél első és utolsó bekezdése. És esetleg valami fenyegetés, hogy kihez fordulnak azonnali intézkedés elmaradása esetén.
Az igazi gáz a hölggyel készült interjú az indexen. Rengeteg sejtetés, semmi konkrétum. Igazi szakszervezet függelmi környezetben. Szakszerű védelem a szolgálatteljesítőknek.

index.hu/politika/belfold/tmrsz6253/

pg2 2008.12.06. 11:02:33

"Azért azt nem árt tudni..." --- ettől függetlenül persze vér ciki a dolog.

tevevanegypupu 2008.12.06. 11:03:42

Ajandekocsku nyihaha, nye kukucskaje protku, ahogy a muvelt szlovak mondana. De azert ez nagyon snassz.
Meg ha lejart azonosito szam lenne megertenem..

Francois Pignon 2008.12.06. 11:05:51

pg2, viszont ezeknek a mikulásfiguráknak általában elég kevés közük van a csokoládéhoz.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.12.06. 11:06:38

"Igazi szakszervezet függelmi környezetben."

akkor a motimról
meg a suzukiról - hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsük - már ne is beszéljünk.

annyit mondott , amennyit lehetett --- ettől függetlenül persze végre legalább valaki kinyitja a száját
és a rendőrök végre nem a társadalom hanem a vezetőik felé irányíthatják az elégedetlenségüket

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.12.06. 11:08:42


szóval inkább becsülni és támogatni kéne hogy valaki belülről is próbálkozik

pg2 2008.12.06. 11:24:47

fasz-magyar.blog.hu 2008.12.06. 11:08:42
"szóval inkább becsülni és támogatni kéne hogy valaki belülről is próbálkozik"
Becsülném, de valahogy folyvást az jár a fejemben, hogy a rendőrségnek független *kell* lennie, ezen belül egy szakszervezetnek meg *szakmainak*. Úgy érzem, mindkettő sérül, amikor arról beszél, hogy a vezetők prostituálódtak. Aztán amikor a riporter konkrétan rákérdez konkrét szakmai dologra, akkor szépen kihátrál, hogy kérdezzék meg az akkori vezetőket. Ez mi?
Ha azt mondja, a rendőri munkával nem összeegysztethető a politikai szerepvállalás (én ezt várnám), akkor mutasson föl olyan, szakamilag nem vállalható döntést, parancsot stb., ami bizonyítja a politikai megfontolást, de minimum a vezető alkalmatlanságát. Máris meggyőzött (volna). De a lebegtetéstől már hányingerem van. Ettől dilettáns az egész magyar politika: szájtépés, lehallgatás, jajbántanak, de semmi karakteres kiállás.
Aztán arról beszél, hogy a "az elmúlt négy évben többször kellett a mindenkori országos rendőrfőkapitánynak magyarázkodnia, illetve visszavonulót fújnia bizonyos kérdésekben". Viszont nem emlékszem rá, hogy az elmúlt négy évben fölemelte volna a hangját, hogy Gergényi részletesen számoljon be mindenről...

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2008.12.06. 11:32:25

Mindez csak azert van, mert a rendorseg sem kepes szembenezni a tennyel, hogy csak egy kivalasztott van:

trl2.tv/View/?v=c4054a784f0741229a391bbe28454f52

ispiláng 2008.12.06. 11:46:00

Kedves Kiválasztott!
Legyen résen, nehogy lejárt húsvéti nyuszi legyen a csomagjában.:)
Az ilyen munkáltatóról is megvan a vélemény, látni, mennyire érdekli őt az, aki neki dolgozik. Tisztelet a kivételnek!

molaris 2008.12.06. 11:48:52

Drága Szima Judit!

Volt Önnek a vállán eddig is éppen elég.
Az a harc amit Ön folytat, elismerésre méltó, és mindenki által elismerendő. Most, amikor az ország egy merő mocsok, Ön megpróbálja helyre állítani egy testület tisztességét. Azt amit sok- sok jellemtelelen és tudatos gazember lerombolt, Ön a romokból akarja, nemes anyagból újjá , jobbá építeni. A vállalkozás elismerendő, és remélem nem Don Quijote- i harc.
Köszönet jár azért is, mert ODAFIGYEL, az ún. kis dolgokra. Mert a Mikulás- csomag kis dolog. Azonban, ahol a kis dolgok nincsnek a helyükön , hol vannak a nagyok. Sajnos jellemző a mai világra ez a hozzáállás. Remélem, hogy elöljárói kivizsgálják az esetet, és példás büntetést kapnak az elkövetők. Mert azért itt egy komoly vizsgálat a közveszély okozástól a számlacsalásig , sok tényállást megalapozhat.

Kívánok Önnek áldott adventet, és Isten áldását.
Tisztelettel: Mollaris.

Ps.: az én Nagyapám is rendőr volt. Aztán jött a "felszabadulás", onnan a családom már csak megbélyegzettként élt. Amikor 74- ben felvételire készültem, a szomszédainkat meglátogatták fekete műbörkabátos egyének, érdeklődve mindennapjaink után.
Remélem, hogy Ön, és munkatársai véget vetnek ennek a stílusnak.
Mégegyszer, minden tiszteletem az Öné.

Carnivora (törölt) 2008.12.06. 12:14:44

Na ez kész ... fogadni mernék, ha egy etnikum által lakott telepre kerültek volna ezek a csomagok minden híradó, újság címlapján hozná le a nagy botrányt..

W Joe 2008.12.06. 12:21:12

Hű, ez nagyon gáz.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.12.06. 12:40:08

Ez most komoly? Mert viccnek durva volna..

tevevanegypupu 2008.12.06. 12:49:43

Nagy gaz, ahogy minden lejart csokolade, kifeheredett mikulas, avas szaloncukor az, amit jopar eve probalnak rasozni a vasarlokra. Ki nem vett meg szaraz, repedezett csokit, gyanus, ragacsos cukrot, csergeszaraz teasutemenyt, dohos kavet, gyanus izu teat..papirizu pudingport amin kicsit manipulalnak a datumokkal? Es minden egyebet ami nem lathato, csak ha mar felbontotta az ember? Miert lennenek a rendorsegen dolgokkal figyelmesebbek mint barki massal? Miert ne probalnak odaadni az ilyen dolgokat, gondolvan, hogy ugysem szolnak erte..

Quicksilver 2008.12.06. 13:34:57

ad 1 a csokoládé lejárati ideje az egy élelmiszeripari vicc, tekintve, hogy gyakorlatilag végltelen nekije. Én szoktam keresni a boltokban a lejárt keserűcsokikat (a minőségit persze), mert kénytelenek leárazni, én szeretem, és semi bajuk nincs, azokon még kakaókiválás sincs.

ad2 a mikulások, húsvéti izék azok túlnyomó többségükben nem csokik. Kakaós bevonómassza, utalok itt a legutóbbi írásomra a csokiról (szamszara.blogspot.com/2008/11/csokold.html), ezekben alig valami van a kakaóbabból (~ 5 % szárazanyag, kakaóvaj meg semmi), tisztelet a kivételnek persze, hisz már ilyenek is vannak minőségibbek, pl. pont itt ül mellettem egy Boci Mikulás 52 % kakaó szárazanyag-tartalommal.

ad 3 a fenti két pont miatt ez messze nem az a helyzet, mint amikor dohos lisztet vagy romlott húst kap valaki a boltban. Ciki, de azért egy ekkora felháborodást, hát nem tudom, hogy megér-e.

amc 2008.12.06. 13:38:47

"emberi fogyasztásra alkalmatlan"
Javaslok egy részt megnézni a Túlélés törvényei című sorozatból
(discovery)

:))))

pg2 2008.12.06. 13:51:58

Az jó, hogy ez mindenkinek kiszúrja a szemét. És az, hogy ugyan mi köze egy szakszervezetnet a gazdálkodáshoz? Egy közbeszerzés (ha ez egyáltalán abba a körbe tartozik) vagy nyilvános, és akkor bárhol utánanézhet (és ha mikulás lett volna a csomagban, akkor nem érdekes?), vagy nem nyilvános, és akkor az ÁSZ-t kell megkérni, hogy nézzen utána. Gondolom én.

pantlikaskiralylany 2008.12.06. 14:48:03

engem leginkább erre a levélre érkezett válasz érdekelne...

lovagoltok itt hülyeségeken, azért nem árt elgondolkozni, hogy ezért a sok lejárt vacakért, a mi pénzünkből fizettek... sokat...

ráadásul pártállástól függetlenül, nagyon durva dolog a mikuláscsomagba húsvéti tojás, akkor is ha nem járt le a szavatossága, de ha meg már le is járt...

Képzeljétek el a gyerekek arcát, amikor kibontja a csomagot, és tojást talál benne.
Gondoljatok azokra a gyerekekre, akik még tényleg hisznek a télapóban...

sorokinV 2008.12.06. 15:06:35

hehe
Árultak már lopott aranyat is a Teve utcai palotában. Ez kismiska.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.12.06. 15:54:57

tetves rohadt rendőrök, úgy kell nekik. az igazi bűnözőkkel nem csinálnak semmit, csak az adófizetőket bírják csesztetni a büdös bunkók.

abdul 2008.12.06. 16:00:42

Micsoda fejlődés!

A volt munkásőrök hada, illetve a jövő biztonsági őrei most nem a népen veri le a mérgezést, a csalást, hanem megkeresik a felelősöket?
Mi történt?
Egyébként tudnék tippeket adni egyéb dolgok tisztába tételére: ott van egy nagy ház a Duna szélén, tele öltönyös köztörvényessel, akik lopnak, csalnak, hazudnak.
Ott is el lehetne kezdeni.

Kodomo 2008.12.06. 16:11:38

pg2 2008.12.06. 11:24:47
"... akkor mutasson föl olyan, szakamilag nem vállalható döntést, parancsot stb., ami bizonyítja a politikai megfontolást, de minimum a vezető alkalmatlanságát."

Én ugyan laikus vagyok, de nekem nem tűnt túl szakmainak a tv-székháznál történt intézkedés. Persze, lehet, hogy ez egy szakembernek máshogy jött le. (A rendszeresített pajzsok felső plexi része is úgy tört, mint amikor gyerekként a műanyag vonalzómat túlságosan meghajlítottam. Ezt is bevizsgálta egy hozzáértő?!)

GiGuS 2008.12.06. 17:42:33

hogy tudok olyan videót névre szólóan csinálni???:)

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.12.06. 19:45:10

Quicksilver · www.szamszara.blogspot.com/ 2008.12.06. 13:34:57

Élelmiszertörvény. Hatályos. Nincs mellédumálás. Az ÁVHnak sem.

pg2 2008.12.06. 20:03:20

Kodomo
Én sem vagyok szakértő. Szerintem nincs ember, aki elfogadhatónak tartaná a rendőri fellépést. Biztos nagyon sok múlt a vezetőkön, jól ki is kéne már vizsgálni. De. Onnantól gáz a riport, hogy "A rendőrnek a jogellenes parancsot is végre kell hajtania," (ha *kell*, akkor nincs jogellenes parancs) "mert ha nem teszi, könnyen a katonai bíróság előtt találja magát." (Ja, függelmi rendszer, meghurcolják. Katonai bíróságon nincs védőügyvéd? Szakértő a parancs értékelésére? Mire is van a szakszervezet?) Szóval sajnáljuk a kisrendőrt, mert őbelé törli mindenki a lábát. Csak parancsra állat. És úgy hurcolták el tanyáról, hogy ezt meg lehessen tenni vele...

Aztán onnantól kezdve konkrét szakmai kérdésekre politikai sejtetés, politikától a szakszervezet szakmaisága miatt elzárkózik. Nem nevezünk meg senkit, mert abból baj van. Akkor mennyire érdekvédelmi ez a szervezet? És kinek az érdekeben?

Vagy csak a riport sikerült rosszul? A fenti szösszenet alapján kétségeim támadtak.

pg2 2008.12.06. 20:03:50

Az ÁVH-zás viszont melléduma. Rendőrség.

Rwindx 2008.12.06. 20:52:00

hmm, első olvasásra azt hittem KK && TT tréfákozik, de már látom hogy nem. Annak van igaza aki azt mondja ha már ilyen apróságok esetén sem adnak a látszatra hogy nem egy debil banda, akkor mi lehet a valóságban?

Francois Pignon 2008.12.06. 21:23:05

Rwindx,
"hmm, első olvasásra azt hittem KK && TT tréfákozik"

Ugye, hogy nem sokban különbözik? ;))

tevevanegypupu 2008.12.06. 22:15:42

Mindenestre a Mikulas a rendorgyerekekhez ment (volna), es ok igazan nem tehetnek semmirol. Mellesleg ha nem is art a lejart szavatossagu, kifeheredett fekete vagy tejcsoki, azert ossze sem lehet hasonlitani egy frissnek az izevel, illataval. Peldaul itt van elottem ketfele Milka Mikulas: az egyik fix, hogy iden keszult, a masik..hat talan ugy ot-hat eve es mindkettot egyszerre vettem.
Nem egyforma a szinuk es az izuk na!

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2008.12.06. 23:00:51

Basszus, ha nincs ott a link, azt hittem volna, hogy csak egy stílusparódia, és mindjárt jönnek a képek a fókabébikről vagy a Falleológiai Tanszékről. De hogy egy ilyen megtörténhet, az még Magyarországhoz képest is sok.
Bár lehet, hogy kis hazánk szavatossága 2002-ben lejárt... azóta egyre élvezhetetlenebb.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.06. 23:57:20

Ott cseszték el, hogy nem a gyerekeknek kéne emberi fogyasztásra alkalmatlan dolgokat adni, hanem maguknak a rendőröknek. Méghozzá az összesnek, aki 2006. X. 23-án ütötte-verte az embereket. Aki pedig erre, illetve az azonosító levételére prancsot adott, annak meg ciánkapszulát.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.12.07. 12:36:19

Ha-ja, látjuk, mindenki beszopta. Pedig a levelet mi írtuk paródiaként, s felcsempésztük a szakszervezet honlapjára. Furcsa országban élünk, de az azért még itt sem fordulhatna elő, hogy a rendőrgyerekek húsvéti csokitojást kapjanak Mikulásra.

Monkey_Business · http://gmintgeza.blog.hu/ 2008.12.07. 12:49:05

GiGuS:

A vegen mellette jobb oldalt: Elkuldom barataimnak piros gomb. Magadat megnevezed.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.08. 02:21:42

KK&TT, ne hackelj, ennyire szart még te se tudsz írni. Meg aztán ennyi igazat adó komment se jött volna össze egy médiahekkre. Bizony furcsa országban élünk, nem véletlenül írja Turul erről a sorozatát - mellesleg ennek a posztnak abban lett volna a helye.

tevevanegypupu 2008.12.08. 08:13:19

Ajve, ha ez kitalacio, akkor aki kitalalta dobaljak meg lejart szavatossagu csokitojasokkal!(:
süti beállítások módosítása