Kellemetlen alakok
2009. január 19. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Kellemetlen alakok

  Régi kedvencünk, Babarczy Eszter legutóbbi, a hvg.hu-n megjelent írásában egy szívünkhöz igencsak közel álló témáról, az SZDSZ haláláról értekezik.

 (Babarczy Eszterbe egyébként azóta vagyunk titokban szerelmesek, hogy annak idején képes volt a Matulán levélváltásba bocsátkozni Fenék Tibivel abban az ügyben, hogy közepesen híres filozófus nagybátyja nem került fel az IZsDb-re.)

Ami a cikket illeti, sok mindenben egyetértünk vele, bár a magyar liberalizmus pusztulásáról szóló herderi jóslatot eltúlzottnak tartjuk: meggyőződésünk, hogy egy országos választási kampányban kellő gátlástalansággal és cinizmussal - Babarczy elvbarátai mindkettőben profik - sikerülni fog úgy ráhozni a majrét a különböző kisebbségekre, a vidéki könyvtárosokra és a teljes szociológus társadalomra, hogy simán összejön az 5%. Ráadásul az is messziről bűzlik, hogy az efféle jeremiádák éppen egy igencsak céltudatos kampány részei: temessük az SZDSZ-t, riogassunk a Jobbikkal, s ezzel előkészítjük a talajt, hogy a fent említett rétegek együtt mozduljanak, ha majd mozdulni kell.

 Na de mindez nem túl érdekes, s azt sem állítjuk, hogy a projekt menedzser, médiakutató, publicista, kultúr- és eszmetörténész kisasszony nem őszinte szomorúsággal siratja az emberi jogok és mifenék hazai letéteményeseit. Hanem a cikk bevezetője az, ami mellett nem tudunk elmenni szótlanul. Ez így hangzik:

A két nagy klientúraépítő párttal szemben az SZDSZ nem tud mást felhozni, mint hogy saját klientúrájuk nem rasszista; sőt, az is lehet, hogy szereti az avantgarde művészetet. „A mi korrupciónkat jobb ízlésű, kellemesebb és szellemesebb emberek csinálják, mint bárki más korrupcióját!” Ez van a liberális párt zászlajára írva - vélekedik Babarczy Eszter. 

 Valóban ez van oda írva. De hogy még ez a maradék mentsvár is baromság, azt Babarczy nem fejti ki bővebben - ami nem véletlen, hiszen az ő kézírása is ott van azon a zászlón -, ezért megtesszük helyette mi.

Ezek a toposzok ugyanis a mucsai jobb- és baloldalról, illetve a haladó, nyugatos, kellemes társalkodópartner liberálisokról azt a fajta mérhetetlen gőgöt tükrözik, amely miatt minden jóérzésű és -ízlésű ember úgy utálja az SZDSZ-t és holdudvarát, mint a szart. A gőgöt, amelyben Babarczy Eszter is osztozik.

 Nem rasszisták? Valóban nem, de ez az önmeghatározás azt is sugallja, hogy a többi párt klientúrája ellenben utálja a zsidókat és cigányokat, ami hülyeség. A pénz- és hatalomszeretet izmusfüggetlen. Ráadásul az SZDSZ-klientúra a rasszizmus helyett bőven el van látva mindenféle egyéb megkülönböztető ideológiával - december 5-re emlékeznek még? a gyakorló keresztény kisebbség folyamatos baszkurálása feltűnt valakinek? -, amelyek ugyanolyan visszataszítóak. Sőt, irritálóbbak, mert a szimpla ostobaság helyett, bár kiindulópontjuk ugyanolyan irracionális, a felvilágosult nagyokosság köntösében jelentkeznek.

Avantgarde művészet? Na, ez is egy jó régi toposz, miszerint a nem liberálisok lemaradtak a 19. századi historizáló-akadémikus festészetnél, s nem szeretik, ha a színházban a csupasz főszereplő ordítva lehugyozza a közönséget - hiszen a modernséget csak a jó liberálisok értik és értékelik. Nos, ez is marhaság. Normális ember jó könyveket olvas, jó színdarabokat néz, és jó kiállításokra jár, attól függetlenül, hogy azok avantgárdok vagy posztmodernek vagy neogótikusok. Minket például egyáltalán nem zavar, ha valaki ráhány a festővászonra, bár igaz, azt elvárjuk, hogy ezt jó okkal és színvonalasan tegye. Megjegyezzük egyébként, hogy a legnagyobb magyarországi vidéki kortárs művészeti központ éppen egy kőjobboldali városban épült nemrég, ahol Bakurán és Basahalmon kívül híre-hamva sincs a liberálisoknak.

Jó ízlés? Kellem? Szellem? Hát a személyes tapasztalatunk az, hogy a liberális holdudvar tagjai nagyképű, öntelt, tudálékos, hiú, idegesítő taplók, akik hangosan okoskodnak a szomszéd asztalnál, kifejezetten ronda nadrágban járnak, s hülye idegen kifejezéseket használnak,különös tekintettel a „narratíva” és a „diskurzus” szavakra. (Na jó, van egy mesterkélten halkan beszélő alfajuk is. Tudják, amelyik azt hiszi, hogy ha visszafogottan beszél, azzal az okosság látszatát kelti.) A szellemességük meg abban merül ki, hogy jókat kacagnak a szerencsétlen szittyakürtös-tarsolylemezes arcok, illetve Szijjártó Péter hülyeségein, miközben maguk jóval több kárt okoztak az elmúlt húsz évben, mint az utóbbiak.

 Ha tehát mindezeket elvonjuk, akkor semmi más nem marad Babarczy tételéből, mint a korrupció.

 Az viszont tényleg megmarad.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr32882101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.01.19. 15:23:23

Az SZDSZ kollektív öngyilkosságaNem titok, mindig is liberálisnak vallottam magam. Anno, gimnazistaként, a rendszerváltás idején - már csak a korom miatt is - még a FIDESZ-hez húztam, aztán amikor ők identitást váltottak, én a Fodor szárnnyal átpártoltam…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.19. 13:19:03

inforadio.hu/hir/belfold/hir-251825

Babarczy Eszter eszmetörténész szerint önmagában a piac szabadsága és az emberi jogok képviselete nem nevezhető programnak. Úgy véli, az SZDSZ-ben jelenleg nem egyeztethető össze a Kóka- és a Fodor-vonal, ezért, ha ez így megy tovább, a szabad demokraták megszűnhetnek pártként létezni.

eszmetörténész.... szegény Gyurgyák ezt meglátja, letészi a lantot...

molaris 2009.01.19. 13:26:09

@homoródkarácsonyfalvi:
Ki emlékszik már erre? Hol vannak már azok akik írták?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 13:30:00

mindig jó egy kis össznépi gyűlölködést olvasni

mrbadger 2009.01.19. 13:48:14

Már az Infórádióban is!: inforadio.hu/hir/belfold/hir-251825

Amúgy minden SZDSZ-ről szóló cikk, amely nem a párt azonnali feloszlatását követeli, súlyosan elfogultan SZDSZ-esnek minősíthető! :D

mrbadger 2009.01.19. 13:49:30

ó, bocs, dupláztam az linkemmel...

patomio 2009.01.19. 13:56:00

@babarczyeszter:
Szerintem a matulások egyszerűen nem ismerik a nagybátyádat, vagy ismerik, de nem tartják közszereplőnek.
amúgy mondjuk a pl. Rudolf Péter vagy a Kulka János mikor mondta azt az elmúlt két évben ,hogy ők zsidók?
Nem hinném ,hogy valakit kivennének a listáról ,mert lejárt a két év:)
Ja amúgy meg kézzel írták nyilván.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.19. 14:12:29

A Magát Találva Érző Versenyző Válasza (a. k. a. calamcica):
"még szerencse, hogy a poszt kicsit sem általánosító"

Kicsit sem az. Igen jó elemzés és a szadis gondolkodásmód hű tükre.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.19. 14:16:25

Oli bácsi ezzel bebizonyította, hogy menthetetlen gyűlölködő. A szadisok nemisijenek, ők megértők, empatikusak és figyelmesek. Egyébként a gonosz (gyűlölködő) jobberekben él az a kép, amit KKTT lefestett róluk.
Ebből is láccik, hogy általánosít.

babarczyeszter 2009.01.19. 14:31:34

@patomio: höhö. De néha nem árt azt tudatni valakivel, hogy milyen nagyszerűen és haladóan gondolkodik; hátha ettől jobban fog menni neki.

A kedves jelenlévők mit csinálnának, ha a nevük megjelenne egy ilyen adatbázisban?
Nekem ilyen a humorom, mit csináljak.
A nagybátyám hatszor akkora közszereplő volt még a rendszerváltás idején, mint én most. Az apám pedig a legutóbbi hetekig közszereplő volt. Matula műveltsége viszont csak rám terjedt ki... Nyilván, mert idegesítő, hogy nők irkálnak.

Tibi bácsi fröccsenésére nem indult be, de a zsidó adatbázis elbűvölt, a szerzők által fel sem tételezett filozófiai mélységeivel.

Holly Golightly 2009.01.19. 14:39:56

A legnagyobb bajom az SZDSZ-szel az, hogy a liberálisságuk csak addig terjed, amíg egy szintén liberálissal (magukfajtával ;)) beszélnek, ha viszont olyasvalakivel, aki nem az, vagy radikális, vagy szimplán nem bírja a Szadeszt, rögtön oda a tolerancia. Egy antiszemita kevésbé utálja a zsidókat, mint amennyire egy SZDSZ-es egy antiszemitát, kábé. (De mivel én marha toleráns vagyok, hozzáteszem, hogy most sarkítok nyilván, ja és persze az obligát befejezés: az egyik legjobb barátom liberális.)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 14:45:05

@Oli bácsi: köszi, így már értem. calamcicának külön örülök, olimaci

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.19. 14:52:28

@babarczyeszter:

De pl Lovas István nem hinném, hogy zsidónak vallotta magát nyilvánosan. Úgyhogy nem volt pontos az IZSDB.

Mit szólt volna mondjuk Kedves Eszter, ha ez az adatbázis egy szélsőjobbos portálon jelenik meg?

Pedig az egész matulában Fenék Tibi volt a legjobb. Filozófiai szemmel nézve is.

Google 2009.01.19. 14:52:47

Azt hittem, malac a cica. Én vétkem.

homoródkarácsonyfalvi 2009.01.19. 14:55:13

@molaris: Többek között: Göncz Árpád, Magyar Bálint, Pető Iván, Tölgyessy Péter, Kőszeg Ferenc, Iványi Gábor, Tamás Gáspár Mikós.
Szerkesztő: Pető Iván, Magyar Bálint.

Nos, itt vannak.

Téglagyári Megálló 2009.01.19. 14:56:26

@babarczyeszter:

"Matula műveltsége viszont csak rám terjedt ki... Nyilván, mert idegesítő, hogy nők irkálnak."

Szerintem nem pont erről van szó, sokkal inkább Fenék Tibit nem nagyon érdeklik a nyugdíjas férfiak... By the way ne keverd F. Tibit Tibi bácsival!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.19. 15:00:39

Cat Calam,


Az, hogy az egyik igaz, a másik nem. Tudom, ezek a mércék már nem nyomnak sokat a latba, de mink azért élünk velük. A progresszív tahóméternek megfelelő figurákkal én a jobberek között még nemigen találkoztam (pedig elhiheted, ismerek néhányat), viszont az a szadis, aki nem illik bele a KKTT által lefestett képbe, az inkább üdítő kivétel.
Megvan, nem?

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.19. 15:29:15

ah, calam, kegyed a Frappáns Visszavágások Nagymestere is egyúttal. Lenyűgöz ez a kecs.
Méltatlan hozzászólásomra született két kommentjét, engedje meg, hogy "D" válaszként jelöljem meg ("1. és 2. állítás igaz, de nincs közük egymáshoz").

Kiváló tisztelettel maradok.
Ob

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 17:52:51

Egyébként ilyen kérdés kellett volna a progresszív tahométerbe, hogy "szereti-e ön az olyan színdarabokat, ahol a csupasz főszereplő ordítva lehugyozza a közönséget"?
és aki igennek válaszol, az nyitott és liberális, aki nemmel az meg ugye...

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.01.19. 18:12:41

Szdsz ügyében Tóth Gy.-Babarczy tengelyt vélek felfedezni.
Most mi lesz?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.19. 18:19:59

@Oli bácsi: calam nem tünik holdudvarkorúnak, ergo, nehezen érezheti magát találva.

én is szoktam időnként olyasmit gondolni az eszdéeszről mint KK und TT szóval nem venné ki jól magát ha elkezdeném őket ekézni, de azért gondolom ha valaki az ifjúkonzervekről irna le valaki valamit a kinaiak modorában, akkor nehezményeznétek. konkrétan az én angyalian szelid, szeretettel teli éppen csak egy icinke-picinkét kritikus megjegyzésemeit is rendszeresen szokták nehezményezni.

P.S az én legjobb tudomásom szerint BE nem nevezhető szadeszholdudvarinak, bár nem tudom hogyan van ez definiálva pontosan.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.19. 18:23:13

@jotunder:
Nem hinném, hogy nehezményezném. Ha Worluk hülyeségeket ír rólunk, azt igen. Van épp elég hibánk, de teokráciát, azt nem építünk. :)

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.19. 18:40:23

@TuRuL_2k2: olvasd el mit ir KK-TT, vannak a mucsaizó SZDSZ-esek, akiket ma már csak a vidéki könyvtárosok támogatnak. értsd, a könyvtárosok, különösen ha vidékiek olyan szánalmasféle társaság, akár mucsainak is nevezhetnénk őket. :))
nadrágilag nem ismerem a szadeszos holdudvart, múltkor a konzervativ holdudvar pulóver-kardigán termését néztem végig, azért volt annak is egyfajta bája. vannak sztereotipiák a fideszistákról is és
nem nagyon szeretik ha emlegetik. a György Péter Csepeli György Gerő András hármasegységként leirható holdudvari diskurzusnarrativára persze elég jellemző amit a kinaiak leirtak. :))

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.19. 18:47:29

Jótünder:
calam munkásságának régóta nagy hódolója vagyok, különös tekintettel az egybeírás-különírás issue-ra, azért írtam, amit írtam, nem a vélelmezett életkor miatt, amit nem ösmerek.

Az ifjúkonzerveket lehet cseszegetni (itt sem érzem magam találva), de ezt a mondatot: "egy icinke-picinkét kritikus megjegyzésemeit is rendszeresen szokták nehezményezni" inkább Lolával vitasd meg plíz.

Én még nem nehezményeztem.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 18:54:07

@Oli bácsi: erős érvnek tűnik, ha az "egybeírás-különírás issue"-val próbálasz cseszegetni.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.19. 18:57:06

Lesz még más is kiscsillag.

Rádkaptam.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.19. 19:23:10

feltételezem a konzervatív világkép jegyében mindezt, gondolom én.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2009.01.19. 19:31:50

@TuRuL_2k2: Ja. Akartam is már példának hozni a classic árkolás fokozott (ld. -ior/-issimus) variánsait: 1) árokásó 2) exkavátor 3) horizontális gyémántfúró. (Tagolni kell őket, annyian vannak mán.)

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.19. 19:39:04

Kerub,


Jómagam sosem tagadtam pl. fúrópajzs mivoltomat.
[...|.]

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.19. 19:55:32

@Gabrilo: akko' menjé' melózni a 4-es metróhon...

:)))

te kis aknamunkás...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.19. 20:00:33

@calam:
há' honne', mon cher (bár a két állításnak megint nincs köze egymáshoz):
"politika függő vagyok" - mondád. (konzervatorium.blog.hu/2009/01/17/fidesz_menni_europa?fullcommentlist=1#c4548525)
Látod, ilyenkor fontos, hogy egybe vagy külön. :-DD

gejzabá2 2009.01.19. 20:05:06

Olyan érzésem volt, hogy én is így gondolom, de nem tudom ennyire szellemesen megfogalmazni. ...és tényleg tömik Babarczy bt-jét pénzzel - bár ő ezt nem tartja korrupciónak, hiszen megdolgozott érte. Csinált sok millióért - szerinte mélyen áron alul - egy honlapot. (Magyarország Holnap Kerekasztalok) Az egy dolog, hogy a honlapon az utolsó fórumbejegyzés április 1-i, de itt a Reakción egy posztnak több kommentje van, mint ott az összes. Szóval kidobtak egy zsák pénzt az ablakon, és véletlenül pont Babarczy Esztert találták el vele.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 20:13:22

@zsanett- a orbán tagozatú bőnyálú:

Még ha csak "SZÍV" dobogna...de MÁRIS EMELKEDŐBEN A KOMMENTELŐK tesztoszteronja, hogy egyebetz ne említsek...:)

AYBARS ANDA 2009.01.19. 20:21:03

@zsanett- a orbán tagozatú bőnyálú:

NAAAA, mi ez a KÓDULT zsidózás, hogyaszongya" maradt a belvárosi értelmiség),

mert EZ NYILVÁN NEM RÁJAM vonatkoz, tekintettel mind munkahelyemre, mind lakásomra, abszolut ÖTKER, oszt méges

arrogáns, gőgös MAGYARI KURUC VAGYOK, egy kövér bajusszal, két diplomával, szakvizsg-nyelvvizsg.

NA: amit ott fönn írtatok a SZADESZ Kiskörúton belülre szorullásárul,
az zsidózás.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.19. 20:26:56

Ezzel a Babarczyval egy időben koptattuk az ELTE BTK lépcsőit állítólag. Ő állítja ezt. Tény, hogy ismeri volt tanáraimat, de én valahogy nem emlékszem rá, pedig az összes tehetségtelen seggnyalót ismertem akkoriban.
Mindenesetre nincs abban semmi különös, hogy ehhez a bizonyos kulturkörhöz, - amelyet nálunk szdsz-ként szokás aposztrofálni - tartozó sejpegő-affektáló liba a liberális média felkent ifjú titanellája lett. A színvolan közismert liberáliséknál.

Hogy érdemi megjegyzést is tegyek: Pont a Zesztike ne tudná, hogy a szadesz tömegpártként indult? Ahogy valaki megfogalmazta, még a hortobágyi csikóslegények is szadeszosok voltak az első választások idején. Olyan rigmusokat ismételgettek, amit az ecceri ember is értett. Aztán színt vallottak, jött a kiábrándulás, és lett a szadeszből kulturkör.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 20:33:17

@homoródkarácsonyfalvi:

Gyönyörű nicked van. Pláne, ha IGAZ!

Hanem tudatom, jönnek a fiatalok.

SZÉPEK, DALIÁSAK ÉS M A G Y A R O K !!!

Csöppet sem SZDSZ-esek.

Aki liberális, az sem határozza meg az identitását ily módon, EGYSZERŰEN ÚGY TESZ, mint egy szabadelvű! Párt és zsidóbarátság nélkül!

Az ifjúság jelentős részének a JOBBIK tetszik.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 20:36:42

@Grift:

A konzi judaistát ORTODOX-nak hívják.

Na, az a párt nem lesz még itten.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.19. 20:41:45

@mavo: Mavo, van egy olyan gyanúnk, hogy te nem is kommentelni jársz ide, hanem szopni.

Eszter, két kérdésünk lenne Önhöz:
- Hol tanít mostanában? Mi is szeretnénk olyan szókapcsolatokat használni itt a blogon, mint pl. "öndeskripcióként definiálták", s szívesen bejárnánk az óráira, hogy eltanuljunk pár ilyet.

- Hogy csinálja, hogy ha az internet bármelyik eldugott zugában megemlítik Önt mondjuk 9:34-kor, akkor 9:46-kor már ott terem, és vadul kommentel? Be van építve az agyába valami mikrochip,? Vagy esetleg Önnek sajtófigyel az egész Demos Alapítvány?

Amúgy Fenék Tibivel most beszéltünk, kérte, adjuk át forró üdvözletét Önnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.19. 21:08:12

@TuRuL_2k2: "teokráciát, azt nem építünk."

Mé' nem?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.19. 21:10:47

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

most mavo-val mi a bajotok...?

nem tisztem megvédeni őt, de érdekelne a véleményetek...

különben, ha mán kínai..., az adócsalás miért privilégiuma a mao-i kínaiaknak?
vagy csak én tévedek be időről-időre kínai kajáldákba, boltokba, hogy nem kapok blokkot...?
mondjuk, az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is kérek...
kérjen az a tetűkondorosi...

AYBARS ANDA 2009.01.19. 21:24:21

@dszg:


Miért?? Én is eszmetörténész - fenomenológus - vagyok!

Patyíron ügyvéd meg szakokleveles közgazda, de a szabadidőmben - AMI AZ ÉLETEM FONTOSABB RÉSZE, - elmélyült társadalomtörténeti munkákat olvasok és ezeket ESZMÉK KÉPVISELŐI írták. A múltban.

Tehát érdemi tevékenységem a táplálkozáson kívül az eszme-történészé.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 21:28:03

@patomio:

Miért fontos, KIT NEVEZÜNK ZSIDÓNAK??

A zsidóság ETNIKUM.

ÖNNÖNMAGUKAT KÜLÖNBÖZTETIK MEG. POZITÍVAN.

Nekünk nem kell besorolnunk őket. Ők maguk teszik.

De aztán csak ne sértődjenek meg - HA A MAGYAR NEM VÁLLAL KÖZÖSSÉGET VELÜK !!!

AYBARS ANDA 2009.01.19. 21:35:31

@babarczyeszter:

ESZTER:

Nekem megjelent a nevem a hivatásommal együtt a MAGYAR CHARTA (dezsőfi-kreáció) HALÁLLISTÁJÁN.

(Azért halállista, mert valami széljobb blogon olvastam: EZEKET M A J D keresni sem kell, itt vannak egyben, csak BE KELL CSENGETNI HOZZÁJUK A Z N A P....)

Szóval: nyílt levelet írtam Gyurcsánynak a MEH-be, perrel fenyegetve - amire a média JOBB-RÉSZÉT szívélyesen invitáltam volna.
Azért Gyurcsány ellen, MERT ALAPÍTÓKÉNT csak ő volt kézzelfogható.

Töröltek a listáról - ahova valami csibész tett föl.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 21:40:12

@Őrnagy Őrnagy:

Lovas István PROVOKÁCIÓKÉNT és könyv-témaként BEVÁNDORLÁSI ELJÁRÁST kezdeményezett az izraeli nagykövetségen.

Nem kapta meg.

Utána, ennek apropóján nagy balhét csinált.

De ha beengedik, pár hónap múlva ABBÓL VILÁGHÍRT SZERZŐ balhét csinált volna.

Mert Lovas NEM zs.

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.19. 21:42:52

@AYBARS ANDA:

Ahol fát vágnak ott hullik a forgács is. Ha esetleg mégsem lettél kihúzva, akkor majd poszthumusz leszel előléptetve kündü kagánná.:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.19. 21:46:53

Engem Lovassal kapcsolatban leginkább az átvilágító bíró jelentése érdekelne.
Csak az átvétele előtt egy nappal lemondott a rádió-kurátorságról. Pech.

AYBARS ANDA 2009.01.19. 21:52:22

@Mr Falafel:

Tán a kapható félzsidó lyányok közt keresd emlékeidben....

Nékem adattak olyanok, évekig....

Ez a legveszélyesebb fajta: BE meg gr. Tisza K. s nékem hajdan mára befutott ügyvédnő ill. újságírónő...

Kutass CSAJT a BTK elegyéből, Mr. Falafel!

AYBARS ANDA 2009.01.19. 22:03:35

@reconquistador:

Hülyeség.

A kettős fejedelemségben - lásd még: Balambér és Uldin, Karaton és Ajbars, Ruga és Oktar, Attila és Buda,

a kazár fejedelmek, a besenyők,

Kurszán és Árpád,

KÜNDÜ ÉS YULA címet viseltek.

A KAGÁN az EGYEDÜL URALKODIK, és inkább csak a KÖKTÜRK kiáramlás után (i.sz.552)
az oguzok hatására terjedt el.

Az ősi O'qut, =ogur uralkodás szakrális és hadi fejedelemségre oszlott.

Az Árpád-háznál ez maradt is: korona vagy kard. REX vagy DUX.

(Én az utóbbi. Dugok.....)

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.19. 22:11:29

Na jó. Akkor legyél inkább poszthumusz őrvezető.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.19. 22:30:38

Ufó, csak a kedvedért, kifejtjük: régi rajongónk, mavo azzal rontott ránk, hogy a Matulának biztos nem Babarczy írt levelet, hanem valaki az ő nevében. Aztán Babarczy maga jelentkezett, hogy elmondja, miért is levelezett Fenék Tibivel.

A kínaiak meg azért nem adnak számlát, mert hagyják nekik. Ha nem hagynák, biztos adnának számlát, meg fizetnének egy csomó adót.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.19. 22:55:37

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: :)
köszi a választ...

hát ehhez nem tudok szólni, szerencsére az egész matula, tibi - ügyből kimaradtam...

azért egy kínai-számlás 'ügy' tényfeltárás lehetne, ha ez nem uszítás...

:)

kálmán&tóni a két jóbarát,
felderíti az ügyeket, és esztert alázzzz...

AYBARS ANDA 2009.01.19. 22:57:54

@reconquistador:


NA!

Mán FHDGY lettem egyszer.

Lebecsülsz te eéééngöm...:(

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.19. 23:24:39

ufó:


Nem pazarlom feleslegesen az energiáimat. Négyesmetró? Nemá'!

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.01.19. 23:28:37

Még szerencse, hogy nem a szerző(k) kisebbségi komplexusából fakadó bizonyítás vágya dominálja az írást.

"A szellemességük meg abban merül ki, hogy jókat kacagnak a szerencsétlen szittyakürtös-tarsolylemezes arcok, illetve Szijjártó Péter hülyeségein" - Node, hogy ilyenek vannak!! Ez lehet maga a giga kártétel. Bár szerintem Szijjártó a politikai közbeszéd elsilányításának az oszlopa.

"Miközben maguk jóval több kárt okoztak az elmúlt húsz évben, mint az utóbbiak." -nyilván Pető Ivánt egy tarsolylemezessel kell összehasonlítani és nem mondjuk ... hüh, ki is volt még Fidesz elnök Orbán Viktoron kívül?

Az a helyzet, hogy az országrontó szellemesek, akik olyan szavakat használnak, mint hogy narratíva, sokkal több kárt nem okoztak, mint a melegfelvonulás rácson kívül rekedtjei.

Persze nincs is annál nagyobb bűn, mint a 14. havi nyugdíjat ígérő Orbánra nem szavazni. Hiszen rosszabbul éltünk, mint 4 éve, és nem pedig sokkal jobban, mint amit gazdasági teljesítőképességünk engedett.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.19. 23:35:39

Ufó, mi is kíváncsiak lennénk egy ilyen tényfeltárásra, különösen arra, hogy ki éli túl.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.19. 23:47:31

@urbangeri: "sokkal több kárt nem okoztak"

Volt 10 hónapja egy cikk a féltudású magyar elitről, sokak egyetértettek vele.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.19. 23:55:01

Urbangeri, a Jóisten mentsen meg minket attól, hogy az 1998-2002 közötti időszakra aranykorként, Orbán Viktorra pedig a Haza Megmentőjeként tekintsünk. Szíjjártó Pétert meg nagyon szívesen megkövezzük veled együtt. Viszont lenne hozzád néhány kérésünk:

- Fogj egy 2002-es és egy idei KSH-évkönyvet, s hasonlítsd össze az ország állapotára vonatkozó adatokat. Vagy ha a gonosz KSH szerinted elfogult, lapozz át pár 2002-es és pár idei HVG-t, s nézd meg, hogy milyen problémákról, milyen ügyekről, milyen kilátásokról cikkeztek akkor, s milyenekről most. Aztán lapozz fel egy politikai almanachot, és csekkold le, hogy mely pártok voltak kormányon 2002-2008 (vagy inkább 2009) között.

- Sorold fel, hogy kormánypártként az SZDSZ az elmúlt 6 évben milyen eredményeket ért el akár az emberi jogok kiteljesítése, akár a gazdaság liberalizálása terén.

- Lécci szólj a barátaidnak, hogy utaljanak már át nekünk egy picikét abból a tízegynéhány milliárdból, amely a Strabagtól, jól dokumentált módon, hipp-hopp az SZDSZ-hez került.

- Vegyél egy ízlésesebb nadrágot, és legközelebb ne beszélj olyan hangosan, amikor a szomszéd asztalnál ülsz a Gödörben.

Köszönjük.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.01.20. 00:38:53

A relatív lemaradásunk növekedését nem megkérdőjelezve, miből kéne azt gondolnom, hogy a Fidesz fog kivinni ebből a posványból? Én remélem, hogy nem tötykölődés lesz, de mi támasztja ezt alá? Miféle szövegek, milyen tervek? Cséfalvai , meg Járai se mond butaságot, de miért az lenne, amit ők mondanak?

1998-ban a Fidesz pedig jó állapotban lévő országot vett át, és mintha 7%-os növekedést ígért volna. Kevés ember mondta volna, hogy az lehetséges, egyre emlékszem. De Szlovákia 10%-át nézve nekünk miért nem jött össze? Talán azért, mert szigorú fiskális politikán túl a szerkezeti reformok folytatása nélkül kimerült a Bokros-csomagtól kapott lendület. Most ilyen lendületről nincs szó.

Hogy fog kikecmeregni Orbán ebből az ígérethalmazból, amikor a szocialisták szerintem arra játszanak, hogy a 2/3-os bukás megúszása mellett a legtöbb szociális szolgáltatást nyújtva, vagyis a legrosszabb gazdasági körülmények között, de a működőképesség látszatát valahogy megőrizve adják át az országot?

Szerinted nekem a barátaim? Szerinted én benne vagyok bármilyen bizniszben? Ha lennének milliárdok, azok miért nem látszanak az SZDSZ kampányain és miért a két nagyén?

Ám legyen, legközelebb halkabban horkolok az asztal alatt.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.20. 01:10:58

Urbangeri, nem tudom, észrevetted-e, de az égvilágon semmi mondanivalód nincs azon kívül, hogy Orbán Viktor egy pöcs. És így van ezzel az egész SZDSZ is. Erről mondjuk nem nyitnánk vitát, de az azért elég furcsa, ha egy hat-hét éve hatalmon lévő párt nem tud mást mondani, mint hogy biztos az ellenzék sem csinálná jobban.

Nektek lett volna lehetőségetek, hogy megállítsátok Medgyessy ámokfutását, de nem tettétek. Nektek lett volna lehetőségetek, hogy a 2006-os választások előtt kipakoljatok a gazdaság tényleges állapotáról, de nem tettétek. Nektek lett volna lehetőségetek, hogy megbuktassátok a bársonyos reformkorbeli Gyurcsányt, de nem tettétek. A helyzet az, hogy lófaszt nem csináltatok, ami egy picit is javított volna az ország helyzetén, saját elveiteket napról napra elárultátok - mind a gazdasági, mind az emberjogi liberalizmust tekintve -, viszont minden előnyét kiélveztétek annak, hogy kormányon vagytok. És most semmi mást nem tudtok mondani, minthogy Orbán nem alternatíva. Ez nem a személyednek szól, bár önmagában az, hogy az Új Generáció aktivistája vagy (sőt ügyvivő szeretnél vagy szerettél volna lenni), jelzi, hogy olyan nagyon nincs ellenedre ez az egész. Persze, tudom, belülről bomlasztod a rendszert, mint Fekete János.

Amúgy az a sok-sok milliárd meg fog látszani az SZDSZ következő, valódi tétre menő kampányán, mint ahogy eddig is meglátszott (messze az SZDSZ csinálta mindig a legjobb kampányokat).

mr. pharmacist1 2009.01.20. 01:39:35

Orbán Viktor állítólag a kínaiak kitiltását tervezi, szóval még nem késő az SZDSZ-re szavaznotok Kálmán.

babarczyeszter 2009.01.20. 01:46:34

@mavo: írtam, mert a magam módján kezelem az ilyesmit. Betiltás követelése helyett kinevetem. Annak idején Csurkát is kinevettem, pedig ő nem is viccnek szánta. Matula legalább annak szánta.

babarczyeszter 2009.01.20. 01:49:07

@Őrnagy Őrnagy: Az internet már csak olyan, hogy akár szélsőjobbról is megközelíthető. Amúgy meg jelentek meg ilyen listák a Kuruc.infón, ha jól emlékszem, bár valami felfoghatatlan okból én nem kerültem fel rájuk, viszont Schmidt Marcsira rájárt a rúd.

babarczyeszter 2009.01.20. 01:54:25

@Téglagyári Megálló: Lehet. Mindenesetre nincs dekoltázsuk, amire Fenék Tibi kibillenthetné a fölöslegét.

babarczyeszter 2009.01.20. 02:00:35

@AYBARS ANDA: miért, félt, hogy becsengetnek? Még szerencse, hogy törölték! Csalódást okozott volna a szittya bajszával a felhevült ifjúságnak.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.20. 02:02:05

@mr. pharmacist1: Ne aggódj, mire Orbán Viktor itt hatalomra kerül, mi már rég megvettük a Nagykunságot, Ferihegyet meg a svéd állampolgárságot, úgyhogy bekaphatja.

babarczyeszter 2009.01.20. 02:08:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: nem akarok akadékoskodni, de a reakció neves szerzőinek, úgy tűnik, fő mondanivalója az, hogy rajtuk kívül mindenki egy pöcs (vagy más nemi szerv). Ezért a felfedezésért ennyi bötűt...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.01.20. 02:14:20

De hát mit tegyünk, ha egyszer rajtunk kívül tényleg mindenki pöcs?

babarczyeszter 2009.01.20. 02:19:11

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ja, bocs, tényleg, hacsak az nem. De nem volna elég ezt egyszer s mindenkorra kírni, oszt kész? Még a sok hülye pöcs nem érti meg, ha ennyit kell hozzá olvasni.

Kopiás Attila Steve 2009.01.20. 03:22:38

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Word. Nem lehetne, hogy ezzel az SZDSZ tevékenységeinek összefoglalásáról szóló kommenttel frissítsétek az eredeti postot? Megérdemelné a kiemelést. :+)

Annak az iróniáját meg különösen élvezem, hogy a szimpatikus, laza és intellekuálisan vicces seggfej szerepkörét KKTT pont a szaditól vette át, immáron ez se maradt nekik...

@babarczyeszter: Beleírják minden postjukba, nagyon nem kell nyomozni érte, így is értjük... Komolyan csodálom, hogy széljobbos barátaink még nem léptek a torkukra...

józan' 2009.01.20. 03:40:32

@babarczyeszter:

Igen, végülis tök releváns dolog összehasonlítani egy újságot meg egy 6 éve kormányon lévő pártot...

Sajnos Kálmánék egyébként nincsenek abban a helyzetben, hogy nagyobb lapokhoz is írhassanak(pl. HVG), ugyanis az ő "szellemi tőkéjük" egész egszerűen NEM ELÉG ahhoz, hogy mondjuk a Travian-on kibontakozó nemzeti konfliktusra felhívják a zemberek figyelmét.

Így jártak. :[

eN 2009.01.20. 03:46:54

@babarczyeszter:
"Azért írtam a matulának, hogy megdícsérjem őket, amiért a zsidóságot öndeskripcióként definiálták."

Nos Eszter, azt hiszem sem akkor, sem most nem látta a definiciójukban az iróniát, a visszautalást arra a kétbites mieink-tieitek gondolkodásra ami nagymértékben jellemző a "zsidózó" körökben, és úgy általában mindenhol. Egyszerűen arról volt szó, hogy ők töltötték fel az adatbázis, tehát ők döntötték el, ki kerül be és ki nem, és ezt egy matulás disclaimerben mindenki tudtára is adták. Leginkább úgy fogalmaznék hogy ezzel védték be magukat az önmagukat fontosnak tartó "közepesen híres köcsögökkel" szemben, akik netán felháborodnának azon ha nincsenek benne illetve ha benne vannak. Lásd még: "Ha ugyanis én zsidó vagyok, de az anyám testvére nem az, akkor a matula nyilvánvalóan csak azokat vette figyelembe"... stb.

"Ez a legliberálisabb definíció, amit életemben hallottam" hát magácska sem olvasott Vass Albertet, hogy ne szaladjak nagyon messzire, de nem is baj, még azt is elkezdi tanítani. De ha meg is szeretné érteni a lényegét, akkor elmélkedjen a fentebb írt mieink-tieitek felosztáson, mert ott a lényeg. "Az egész budapesti értelmiség nem bírt ilyen tökéletesen egyszerű megoldást kitalálni" - mert kitaláltak ők bármit is? Egyáltalán ez valami küldetéstudat, hogy (ön)definiciókat keresünk? lol.

"A kedves jelenlévők mit csinálnának, ha a nevük megjelenne egy ilyen adatbázisban?" - konkrétan semmit, nem érdekelne.

"A nagybátyám hatszor akkora közszereplő volt még a rendszerváltás idején, mint én most. Az apám pedig a legutóbbi hetekig közszereplő volt. Matula műveltsége viszont csak rám terjedt ki... Nyilván, mert idegesítő, hogy nők irkálnak." - na látja erről írnak Kálmánék az "Ezek a toposzok ugyanis" kezdetű bekezdésben. Ezért hiteltelenek és ezért kerültek be az izsdb-be is, ezért az öntelt csakmitudjukatutit hozzáállástól, ettől az okoskodó allűrtől. Az izsdb az egy poén, egy megmutatjuk hogy kell elegánsan zsidózni projekt volt, amivel egyszerre mutattak be a hivatásos rettegőknek és a hivatásos zsidózóknak is, az ilyen okoskodások csak az állami pénzen eltartott belvárosi "értelmiséginek" jutnak eszébe, mert szeretne valami nagyot mondani és... ez lesz az erőlködés vége.

eN 2009.01.20. 03:54:47

@babarczyeszter: amiket ír "a Marcsi" azok alapján nem rúd, hanem úthenger járna rá, dehát ez csak whisful thinking

eN 2009.01.20. 03:59:12

@babarczyeszter: amiket ír és mond "a Marcsi" azok alapján min. egy úthenger járna rá, nem a rúd, dehát ez csak whisful thinking.

eN 2009.01.20. 04:07:57

bocs, mégsem úthenger. túl korán van.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.20. 06:28:12

De nehéz dolog lehet mostanában ballibnek lenni. Eccer majd dalban mondom el.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 07:27:13

@tölgy: A" féltudású elit" cikkben van egy definició.

" Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. "

Publius tézise szerint (amit azért nem igazán indokolt meg), nem az SZDSZ-es "elit" féltudású, hanem az ott fent mind. Ami valami olyasmit jelenthet, hogy nagy általánosságban ez az ország az üzleti, az akadémiai és a kulturális szférát tekintve nincs sehol. Publius rólad is beszél, és rólam is. Mármint statisztikai értelemben, azt nem állítja, hogy konkrétan X.Y "féltudású" de ezekről a széles csoportokról összességében igen. KK+TT elviccelődik az SZDSZ-es holdudvaron, de egészen pontosan mely holdudvar más ? Mitől is különb a Konzervatórium a Libertóriumnál ? Hogy mondja magáról, hogy különb ? Hol vannak a mérhető teljesítmények amelyeket Publius hiányol ?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.20. 07:33:23

Tündér maszatol. Na, nem először!

Arról van szó kedves tündér, hogy a Konzervatórium nemigen ígért olyat, amit nem teljesített - azt lehet mondani, hogy nem ígért sokat. És? Meg lehet nézni a köszöntőt, és akkor lehet hozzá méricskélni. De mink nem ígértünk sem megváltást, sem azt, hogy kiforgatjuk a világot a sarkából, semmi ilyesmit.
A szadi, vagy a "Libertórium" pedig (gyk. libsi értelmességi elit) a fennhordott orra mellé ígérte az ország evilági megváltását, meg azt hogy csakis az ő Nyugatos, Haladó, Fejlett gondolkodása és Szakértelme az, ami ebből a sz@r ugarból kivezetheti kurvaországot.
Ezt mind ígérte. Sikerült nekik? Naugye. Lehet, hogy a Konzervatórium nem váltotta meg a világot, sem az elitet, de nem is ígért ilyesmit.
Melyik tisztességesebb?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 07:49:04

@Gabrilo:

Te magatokat nevezed Konzervatóriumnak és az SZDSZ-es holdudvart Libertóriumnak ? Úgy gondolod, hogy ezek az egymásnak megfelelő szintek ?

Én Konzervatórium alatt Láncziékat értem és nem titeket kistücsök. Metafora vazze, metafora.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.20. 07:51:36

Kistücsök az öreganyád kínnya;[[

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 08:01:18

@Gabrilo: előtted a pálya. lehetsz valaki. csak a valakiság nem pofázásból épül. (ezt nem értette meg az SZDSZ-es holdudvar egy elég jelentős része).

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.20. 09:22:00

Kiváló cikk, és pofás látlelet egy rétegről, amely a demokráciát csak saját uralmaként képes elképzelni. :)

@urbangeri: Nem tudom, hogy megnyugodjak-e azon, hogy az egyetlen maradék érv az SZDSZ mellett az "Orbán sem tudná jobban, ráadásul ő hülyevallásosnacionalistaosztogatónemeurópai", vagy ne nyugodjak meg. Ha eszmei síkon nézem, akkor a), ha kormányzás szemszögéből, akkor b). Persze a "nemOrbán" is egy program, csak közben lassan kikopik a gatya.

Sebaj, 2010-ben biztos lesz pénz kampányolni a völgyhídból és az itt-ott fúrt alagutakból, ugyi...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.20. 10:21:34

Kündü, ha a Matula azt írta Lovasról, hogy zsidó, akkor az. Nem nyitok vitát. A Matula az Ősméter . De ez nem baj, hanem az a baj, hogy Lovas véletlenül tíz írásából kilencben Izraelt meg a zsidókat fikázza. Nincs más téma a világban?

@babarczyeszter:

Kedves Eszter, ha nem került fel a kurucék listájára akkor valamit nem jól csinál, ki lesz átkozva a körből. Maga nem tényező. Húzzon bele! Most indul az Új Út Programja Ferinek, nála jó karriert lehet csinálni. Nem akar animációs filmekhez szöveget írni pl?

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.01.20. 21:25:21

reakcio.blog.hu/2009/01/19/kellemetlen_alakok?fullcommentlist=1#c4574409:
A picsa, elszállt a helyes kis kommentem. Nem is bírom reprodukálni, de kábé szerintem neked jut eszedbe mindenről ugyanaz: elég egy kicsit pontatlanul befogalmaznom egyik egyetemi élményem, amikor 7%-os növekedést védte egyetlen közgazdászként Veres József gazd.pol tanszékvezető.

Persze ha bizalmatlanok vagyunk, akkor minden vita kib*** lassú, mert mindig nulláról kell építkezni

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2009.01.20. 22:20:53

Medgyessyt az SZDSZ buktatta meg.

A 2006-os kampány környékén valóban ott sertepertéltem, és lám miért sírtam:
blogtika.freeblog.hu/archives/2006/01/05/Program_hrek/
blogtika.freeblog.hu/archives/2006/01/31/Vrt_s_knnyeket/

Gyurcsányt már nem tudta. És itt se azt gondoltam, mint amit a párt mainstream:
blogtika.blogter.hu/80629/javaslat_uj_szoci_miniszterelnokre
blogtika.blogter.hu/48446/liberalis_fordulat

és az aroganciát sem a partvonalról volt szerencsém megismerni, hanem a frontról:
ujgen.blog.hu/tags/öreg_civilizátorok

Mekkora hős is vagyok, kár hogy megdöglött a Gebe, mire én ülhettem volna a hátára. Azért még eltemetem tisztességben, hülye álmaimmal együtt.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.01.21. 17:11:06

"Grift 2009.01.19. 11:00:34
amúgy meg nem kell ám félteni a liberális döglegyet, leszúrta az már a tojásait a konzerv oldalon. ott lesz ám az szdsz metamorfózisa a konzi környékén. ezek sosem tűnnek el. átalakulni, az nekik bliktri."

Köszönöm ezt a kommentet, you made my day:DDDDDDDDDD,
ha megtennéd, hogy meg is rajzolnád a liberális döglegyet, esetleg ezt az aktust magát, ahogy "odaszáll a konzira", és "leszúrja a tojásait", az hab lenne a tortán.

babarczyeszter 2009.01.21. 18:45:44

A "közszereplő" nem minősítés, hanem ténymegállapítés.

Fogalmam sincs, Wass Albert szerint mi a zsidóság definíciója, pedig bizisten olvastam pár művét; pont olyan plasztikusan vonalas (ha! dimenzók!), mint a jobb komcsik, csak másik irányból. Viszont abban 100%-ig biztos vagyok, hogy dupla V-vel írta a nevét.

Sajnálom, hogy Önök elakadtak az egójukkal valami kisebb akadályon (tán a Jóisten szándéka volt). Én senkit nem kezeltem le, tudtommal, és nem én neveztem Önöket hülyének, hanem fordítva történt a dolog.

Publiusnak eleinte nagy híve voltam, de amikor kiderült, hogy nem hajlandó felfedni a kilétét, nehogy már kiderüljön, hogy ő is maximum a Magyar Tudományba gyártotta a bötűt, és életében nem vezetett még el egy országot, akkor kissé elment tőle a kedvem.

A pálya nyitva. Tessék drágáim. Csinálják jobban. Tegyenek többet. Gondolkodjanak színvonalasabban. Érjenek el nagyobb közönséget. Legyenek világhíresebbek. Csak Önökön múlik. Minek pazarolják rám az idejüket, amikor zseniális találmányok várnak bejegyzésre, csodálatos könyvek megírásra, fantasztikus új elméletek megfogalmazásra, korszakalkotók diplomáciai tettek végrehajtásra?

Hajrá!

babarczyeszter 2009.01.21. 18:50:17

Hogy ne láttam volna az iróniát? Másról sem beszélek, mint hogy rendkívüli mértékben tetszett az iróniájuk, az, hogy fityiszt mutattak az egész anti-antianti-problémakörnek. Ehhez gratuláltam nekik a levelemben! Keblemre is öleltem volna őket ezért, de inkább a keblemre löttyenést választották.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 14:22:25

@babarczyeszter:
Szavai igen nevetségesek a Heti Válasz mai cikke után Kedves Eszter. 6 millió a Feritől? Mire költötte?

Google 2009.01.22. 14:47:17

Nem akarok ünneprontó lenni, de a mai Nemzetben, egy Kő András-cikkben két remek idézetet találtam, az egyik idepasszol, a másik pedig...máshova.
Írom is:

"A vezetésre a nemzet elitje hivatott. Az elit az erkölcs, a tudás, a feladat elitje. Az elithez tartozik a falu legegyszerűbb lakója is, ha az erkölcsi mértéket megüti és példájával, tanácsával hatni képes. A vezetés pedig nem parancs, hanem nevelés."
gróf Teleki Pál

tevevanegypupu 2009.01.22. 14:55:37

Teleki Pal .. Na..nem jora hivatkozott.
Ez most nem passzol.

Google 2009.01.22. 16:00:26

Teve,
tudtam, hogy megint valami hülyeséget csinálok, csak már nem tudtam visszafogni magam.
Mit gondol, mikor fog - fog-e még? - passzolni ez az idézet?

tevevanegypupu 2009.01.22. 16:14:30

Google
hat meg szerencse, hogy belatja, hogy tevedett..Nem tudom megjosolni mi lesz ezzel az idezettel, varnunk kell meg vagy jo egy evet legalabb..aztan remelem..

eN 2009.01.22. 17:28:58

@babarczyeszter:
Esztike, ha csak annyit tud válaszolni hogy szimpla vagy dupla vé, akkor be kell ismernem túlértékeltem magácskát.

osborne 2009.01.22. 23:33:51

az szdsz vulgárissá teszi még azt is aki nem szerte vulgárkodni:

főgecik. ennyi
süti beállítások módosítása