Tömegoszlatásra 3,2 milliárd, közbiztonságra 2 milliárd
2009. február 08. írta: TuRuL_2k2

Tömegoszlatásra 3,2 milliárd, közbiztonságra 2 milliárd

 Durvulnak a magyar hétköznapok: 20-30-an támadnak lapátokkal rendőrökre Hevesen. Vér folyik Veszprémben, válogatott sportolót késelnek halálra. Életveszélyes állapotban kerül kórházba egy férfi, akit egy 12 és egy 18 éves fiú késel meg Kőbányán. (Ez csak három hír az elmúlt 24 órából.)

 Mit tesz a kormány? Megszavaz 2 milliárd forintot a rendőrök utcai jelenlétének erősítésére, amit a minisztériumoknak kell kigazdálkodnia.

 Amikor 2006 őszén a kormány saját seggének védelméről volt szó, akkor 3 milliárd 160 millió forintot kapott a rendőrség sisakok, pajzsok, testpáncélok, csapatszállító járművek, vízágyúk, kényszerítőeszközök beszerzésére.

 A Kossuth téri stand-up komedisták és a ninjabetyárok bohóckodásaira mindig volt néhány ezer bevethető rendőr, a szükségállapotot idéző kordonlabirintusra is mindig futotta a fővárosban. A kormány félt, a kormánypárti politikusok féltek: jutott is pénz a megoldásra. Amikor a falu szélén élő kisnyugdíjas retteg, hogy csak az uborkáját viszik-e el az éjjel, vagy hozzá is benéznek a nyugdíjáért, arra nincs megoldás, nincs pénz. S ha az állam ilyen látványosan mond csődöt a közrend védelmében, akkor jön a Magyar Gárda, és örömmel fogják fogadni (még ha a kezelés legfeljebb csak tüneti is lesz). Vagy jönnek Arkan tigrisei, ha éppen olyan emberbe szalad bele a kés, akibe nem kéne - lassan megszűnik az erőszak és az igazságszolgáltatás állami monopóliuma, s mindenki megszervezi a saját biztonságát, megkeresi a maga igazságát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr32930256

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: StirlitzBlog 2009.02.09. 01:50:52

In MemoriamÉs még egy pillanatra visszatérve Hitlerhez: Stirlitz világosan megmondta, h találkozott Hitlerrel egy FeketeLjukban egy kocsmában ott az időcsatornák között, de Hitler elég gyorsan odébbállt, mert mindig akadt pár vendég, aki múlhatatlan kénys…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.08. 22:47:26

@vaffanculo: Az index cikke 16:10-kor került fel, a rendőrség meg este nyolc után tette közzé a két gyanúsított képét. De neked ilyen apróságokkal nem kell foglalkoznod, elég, ha a zs-t érted.

states 2009.02.08. 22:47:28

@Grrr:
A legszánalmasabb az egészben, hogy azzal ténnyel nem akar senki szembe nézni, még a probléma súlyosságával tisztában lévők sem, hogy nincsenek azok a forint ezermilliárdok, nincsenek azok a felzárkóztató programok, amelyek azokat a cigány tömegeket, amelyek évszázadok alatt sem mutattak semmiféle hajlandóságot az asszimilációra, azokkal egyszerre csoda történik, csak pénz és empátia kérdése az egész. Nem is mutathatnak hajlandóságot, mert másra vannak kódolva, aki eleget látott már belőlük, mint például én, az pontosan tudja miről beszélek. Aki pedig kételkedik, az tanulmányozza nyugodtan Sztojka és Raffael urak fizimiskáját. Hátha elkezd valami derengeni...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.08. 22:48:30

@Grrr: A szomszéd posztnál linkelték
www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1209:enyingen-rettegnek-arkan-kommandosaitol&catid=94:veszprem&Itemid=799

A kormány dumálni fog, talán, valamit.
De ezt az enyingi bandát nem gyűjti be. Elég lenne néhány BMP, pár szakasz Afganisztánba készülő vagy onnan megtérő felderítő.

Grrr 2009.02.08. 22:48:35

@tölgy:
Kedves tölgy, jól sejtem, hogy a tévedéseinek belátása sosem tartozott az erősségei közé? :)

Megpróbálom elmagyarázni: a párbeszéd nem konkrét bűnözők és az igazágszolgáltatás között van. Ott szabályok vannak, nem párbeszéd.

Egy elvi "párbeszéd" a cigányság és a nemcigányság között lenne. Erre nem feltétlenlül lenne szükség más helyzetben, de most annyira szembekerültünk egymással, hogy mindenki érzi: itt két ellenérdekelt fél áll fel egymással szemben.

Közösen kell megoldást találnunk (legalább enyhíteni a bajt), mert az ország is közös. Emellett természetesen szükség van az erős államra, amely egy elfogadható szinnten biztosítani tudja állampolgárainak biztonságát.

Nos, ezt a párbeszédet eléggé megnehezíti szerintem, hogyha mainstream-közeli médiumok felületén teljesen elfogadott az egyik fél fizikai megsemmisítésére való felszólítás.

Teljesen félreérti a helyzetet: nem volt semmilyen deal. Nem volt semmi érdemi párbeszéd A kormányzat valamit kitalált, hogy ne kelljen gondolkoznia meg döntéseket hoznia, de ezt senkivel nem tárgyalta meg.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.08. 22:51:02

@Grrr: Ezt soha sem értettem. Mármint hogy hogy hiheti valaki, hogy egy ötvenkilós pedagógus fogja beterelni a civilizációba azt a köztörvényes apukát, aki elől a körzeti megbízott is kitér. De biztos jó ötlet, ki kéne próbálni.

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.02.08. 22:52:05

@Grrr: "mert az ország is közös" Egy fenét közös az ország. Menjenek haza Indiába. 700 év alatt nem integrálódtak, akkor KÍVÜL TÁGASABB.

Grrr 2009.02.08. 22:52:06

@states:
Van ebben valami, de kisebb sikereket azért el lehet érni. Erre már most is van egy-két példa, például Spanyolországban. Inkább a bűnüldözés és elrettentés, a rend és biztonság fenntartása most az elsődleges.

Grrr 2009.02.08. 22:54:45

@Kettes:
Nem nem. Itt egy picit a jövőbe kell látni.

Arról van itt szó, hogy azok a gyerekek, akik nem súlyos bűnöző családba születtek, lássanak valami mást is. A helyzet ugyanis az, hogy ez a kór terjedni fog; a nem bűnöző, vagy legfeljebb kisebb stiklikban részt vevők gyerekei rendes óvodák és iskolák nélkül a mafiához fognak csapódni. Mert mi mást csinálhatnának?

vaffanculo 2009.02.08. 22:59:27

@Kettes: nem a zs a lényeg, b+. Az egész kommentsor azon reszeli a fingot, h cigók vótak-e vagy nem. Sztem igen, a két kép is ezt erősíti.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.08. 23:03:29

És ami a hírekben nem szerepel: behajt a cigó a A6-os Audival (azaz nem szegény) a benzinkútba Szabolcsban, tankol 19 ezerér', majd elhajt fizetés nélkül - ami a rendőrség suerint csak szabélysértés, nem keresik, ellenben a benzinkutas fizetésébő levonják. Bevett módszer.
Vonaton, szórakozóhelyen állandóan molesztálják a csajokat (számos esetről van tudomásom, gyakorlatilag állandó veszélynek vannak kitéve a lányok, elállják a vécét és kirabolják őket, nekiállnak velük szemben...khm.... nem részletezem). Erdőszélen megerőszakolják, ottahgyják holtan. Öreg nénik nem mernek egyedül bootba menni, mert vagy az utcán támadják meg őket, vagy kirabolják a házukat addig.
Terhes cigányasszonyok ütögetik a hasukat és gyógyszereket szednek, hogy szellemi fogyatékos legyen a gyerek, mert arra több pénz jár. Van olyan caslád, sok gyerekkel havi 600 ezret keres munka nélkül. És emellett költzönek be folyamatosan Ukrajnából és Szlovákiából, foglalkják el a házakat,és azt kiabálják, hogy mit akartok magyarok, hamarosan mi leszünk az urak itten. És hasonló szorikat tudok a nyóckerből is. Emellett annyit követelni, hgoy az elkövetőt akkor is büntessék meg, ha épp cigány, azt hiszem, egyáltalán nem rasszizmus.

murcicomp 2009.02.08. 23:04:10

@Grrr: Sok mindenben igazad van, de pár dologban tévedsz szerintem:

1, Legalább itt hadd írthassák ki egymást az emberek, ismered talán azt a mondást "amelyik kutya ugat..." másrészt a pszichológusok szerint a kibeszélés nagyon fontos dolog, tehát legalább itt engedhessék le a gőzt páran, legalább nem fojtják el.
2, volt pénzügyi ösztönzés, ha járatja az iskolába akkor van pótlék, ismerős igaz...
3, első lépésben igenis szánalmas és értelmetlen MUNKÁRA van szükségük. Sajnos az itt posztolok többségénél még nem esett le hogy Magyaroszágon nem azért olyan rosszak a foglalkoztatási mutatók, mert a magyarok inkább segélyen, nyugdíjon, rokkantságin akar élni, hanem mert nincs munka, uis a kis és közepes vállalkozások nem tudnak többet alkalmazni, egyrészt mert nincs rájuk kereslet (az alacsony bérek alacsony fogyasztást generálnak!) másrészt ha lenne igény akkor sincs rá tőke, és így kör bezárul. Tehát első körben nem a cigányok számára kell a nagy "értelmes munka" programokat bevezetni, hanem a szakképzetteket kell többlet forráshoz juttani, hogy az ő jobb életkörülményeikből visszajutó forrásból lehessen a cigányokat is felzárkoztatni. Ne a tejelő tehenet vágjuk már le a húsáért, ha a nem tejelő hús marhák soványak és nem lehet levágni öket.

Carnivora (törölt) 2009.02.08. 23:04:34

@Grrr:

A lényeg a valódi felzárkóztatás lenne nem a segélyek osztogatása viszont v.mennyi politikai elit, úgy tekint a cigánykérdésre, mint egy nagy tömegre, akiket négyévente meglehet venni. Letudnak minden segélyekkel különböző díszcigányok megvásárlásával.

Alapvetően ez inkább szociális probléma egy időzített bomba az csak egy vetülete a kérdésnek, hogy a cigányság jelentős hányadánál ez a probléma súlyosabb kérdés.

Nem a cigány politikusokat kell megvenni, akik a kisújjukat sem mozdítják a cigányságért csak elvannak a luxus autóikkal, és kihasználják a többieket.
A cigány gyerekeket kötelezni kellene mindjárt az oviba való részvételre ahol is nem szabadna egy csoportnak több gyermeknek lennie 10-12 főnél, hogy kezelhető, és haszna is legyen a csoportnak az idő eltöltésén túl. Az iskola előtt sok esetben szükséges lenne egy év felkészítő tagozatra.

A cigány gyerekeket mindemellett segély helyett közvetlenül kellene céltudatosan támogatni 18 éves korukig pl. a gyerek hozzájusson olyan alapvető dolgokhoz, mint megfelelő étkeztetés, taneszközök, ruházat.

Az iskolában szintén képtelenség a gyerekeket 25-30-35 fős soztályban felzárkóztatni, szinten tartani, integrálni, aki tanított v.ha ezzel tisztában van.

Egy 10-15 fős osztályban megfelelő pedagógusgárdával, támogatással a cigány gyerekeket gond nélkül lehetne integrálni mindamellett szükséges lenne pl. ilyen programok központi vagy helyi szintű támogatása is: romalap.eu/page.php/page.php?90 iskolai mentor program.

A másik fontos kérdés a számítástechnika, mint a jövő záloga:
romalap.eu/page.php/page.php?96

Persze a gyerekek gondolkozásának megváltoztatásához szükséges a szülők életmódjának megváltoztatása. Érdekes azok a roma családok, ahol a szülők dolgoznak semmiben nem különböznek egy magyarszki családtól ...

A szülőket kell visszavezetni a munka világába ne csak a gyerekgyártás legyen az egyetlen alternatíva. Viszont a pár általános végzettségekkel nem találnak munkát, vagy csak minimálbéres rabszolgaság marad nekik. A szociális juttatásokat továbbképzésekhez kellene kötni , és az általános iskola + szakma v. érettségi megszerzéséhez. Zéró toleranciát hírdetni börtönöket, munkatáborokat. -

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.08. 23:05:50

A nyóckerben rendszeres, hogy a pereputty tiszteletét teszi a tanárnál, hogy megleckéztesse, vagy a gyermek diáktársánál az iskola folyosóin, az iskolaépület előtt, és összeverik. Rendőrség emberhiáynra hivatkozva nem hajlandó állandó őrt krendelni, bagatellizálja az ügyeket.

murcicomp 2009.02.08. 23:10:15

Az kimaradt, hogy természetesen amíg nem megy magától addig az állam igen keményen lépjen fel a közösérdekért, apucit, anyucit hajtsa munkába, gyereket meg ovi-iskola relációba!

freehckr 2009.02.08. 23:10:29

@Grrr:
"Közösen kell megoldást találnunk (legalább enyhíteni a bajt), mert az ország is közös"

Nekem egészen biztosan nem kell megoldást találnom erre a problémára, mivel előre láthatólag nem fogok indulni a következő országgyűlési választásokon, így egészen biztosan nem lesz lehetőségem nem hogy törvényeket alkotni, de azokat még csak megszavazni sem. :) Tehát ha kérhetnélek szorítkozzunk ebben a "nagy összeborulásra" való felszólításban kizárólag azokra, akiknek a fenti két dologra, de legfőképp az elsőre (a törvények alkotása) lehetőségük van, sőt, tulajdonképpen ez a kötelességük.

Egyébként pedig nem hinném, hogy ennyire túl kellene misztifikálni a történetet, szerintem ennél jóval egyszerűbb: tanulhasson aki tanulni akar, és dolgozhasson aki dolgozni akar, előbbiek ezt egy bizonyos szintig megtehessék közvetlen környezetükben (általános iskolát minden faluba), utóbbiak pedig tisztességesen megéljenek munkájukból. A bűnözőknek (a késelőktől a milliárdos adócsalókig) a börtönökben a helye, de nem ám mobiltelefont a cellákba, hanem szögesdrótot, fegyőröket, fenyítést, bűnhődést. :)

Ennyi, ez nem cigány, meg sváb, ruszin, meg akármilyen kérdés...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.08. 23:13:13

@Grrr: Ok, belátom, tévedtem.
Menjünk tovább.

Ez a párbeszédesdi meg hogy jön ide?
1, Közbiztonságról van szó. Ott meg elkövető van, gyanúsított, stb.
2, Ez a párbeszédes szöveg miatt gyanítom, maga naiv. Vagy terel.
A "párbeszéd" egy buta kép. ha maga megette, az a maga baj.

Ki kivel? vannak "paraszt" és vannak "cigány" képviselők? Maga viccel, vagy sokat nézte mostanában a Pojácát :(

Grrr 2009.02.08. 23:13:21

@murcicomp:
Igen, egyet tudok érteni, bár inkább azt mondanám, hogy mindkettő kell - a KKV-k támogatása (de a multikra is szükség van persze, nem "az egyik vagy a másik" alapon nézem a dolgot), ill. az állami munkalehetőségre (ti. az állam elviseli, ha sokat kell a munkaerőre költeni, ha nem pontos, ha vannak lopások). Ez is segíthet már valamit.

A közmunkával az a bajom, hogy egyrészt teljesen komolytalanok, senki nem tekinti igazi munkának, csak "büntetésnek", illetve csak nagyobb települések tudnak elég sok közmunkát biztosítani ill. megszervezni. Ahol a legnagyobb szükség lenne munkára, az aprófalvakban, ott ez nem opció.

Alfőmérnök 2009.02.08. 23:14:18

@Carnivora: (és Grrr)

Mélyen egyetértek azzal, amit írtok.
Egy közeli hozzátartozóm olyan Általános Iskolában dolgozik, ahova 90százalékban cigányok járnak. Azt hiszem, mindent tudok a helyzetről.

Az 1.-2. osztályosokat még lehet nevelni, ott kell elkezdeni, sőt óvodában. Persze ehhez olyan pedagógusokat kell előbb kiképezni, akik ismerik ezt a kultúrát. Mert akik nem, azok elvéreznek.

Ehhez politikai akarat kell és kíméletlen szembenézés a tényekkel.

Grrr 2009.02.08. 23:15:33

@Carnivora:
Szerintem ezek nagyon jó gondolatok. Egyetértek.

Még hozzátenném, hogy a súlyosabb bűncselekmények büntetési tételeinél elképzelhetőnek tartom az emelést. Nem azért, mert elrettentene. Azért, mert ezzel hosszabb időre vonnák ki az érintetteket...

Carnivora (törölt) 2009.02.08. 23:19:55

A másik probléma a méda. A cigány gyerekeknek a különböző nagymergás, audis, bíemvís cigó megélhetési politikusok, maffiózók, bűnözők a példaképek, mert azok rajok. Sehol nem jelennek meg becsületes dolgozó cigányok mintának. Az a cigány, amelyik kimeri mondani a tényeet, mint Lakatos Attila borsodi vajda agyonhallgatják. -

Grrr 2009.02.08. 23:21:33

@freehckr:
:) Rendben van, Önnek nem kell összeborulnia senkivel.
Nekem kapcsolódik az összborulás-témához a szakmám, úgyhogy érzek valami felelősséget! :)

Carnivora (törölt) 2009.02.08. 23:26:47

@Alfőmérnök:

Rendelkezésre áll a szakember gárda nincsen itt semmi külön felkészülést igénylő kultúra. A cigány gyerekek mivel otthonról a legtöbb esetben nem kapnak semmi alapot egyszerűen csak több figyelmet-törődést igényelnek, amelyre a mai oktatási rendszer a feszített tantervel nem ad semmi lehetőséget. + A pedagógusok tekintélyét a rendszer kinullázta, mint a rendőrségét. -

Grrr 2009.02.08. 23:26:56

@tölgy:
A "párbeszéd" egy picit valóban furcsa ötlet. Én úgy érzem mégis, hogy most az országnak szüksége lenne erre. A definíciós problémákba nem bonyolódnék bele.

Itt a blogon is azt látom, hogy a nemcigányok "A Cigányságtól" várnak valamit. Valami együttműködést, valami közös elhatározást. Tetteket.

freehckr 2009.02.08. 23:27:30

@Grrr:
Nekem annyiban kapcsolódik a szakmám ehhez az "összeboruláshoz", hogy egyéni vállalkozóként évente több adót fizetek az államnak, mint amennyit egy lépcsőháznyi panelproli életében összesen megkeres. :) Ezért tehát mereven elutasítom ezt az "összeborulást" abban a pillanatban, amikor az "adófizetési kötelezettségemen" kívül egyebet is elvárna tőlem valaki, mondjuk hogy ugyan meséljem már el, mit kellene tenni a busásan megfizetett "képviselőink" helyett, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek: gyerekek az iskolába, szülők a munkahelyekre, bűnözők a börtönökbe...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.08. 23:31:11

@Grrr: Nem kell ám feltalálni a spanyolviaszt. Az ausztrál kormányok a múlt században jobbnál-jobb ötleteket találtak ki, hogy integrálják az őslakosságot a modern ausztrál társadalomba. Ők egy lépéssel tovább mentek: hogy a rossz minta ne húzza vissza a gyerekeket a deprivációba, erőszakkal elválasztották őket a szüleiktől és fehér szülőkhöz adták őket. Az ötlet majdnem bevált: az őslakosok ugyan nem haltak ki, de a bűnöző életforma általánossá vált. Épp egy éve kértek bocsánatot az ötlet miatt. Ezt nem azért mondom, mintha Orbán Viktor hibája lenne, de vannak jobboldali elkúrások is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.08. 23:32:11

A borsodi falvakban sem a cigányok ellen kellett volna megindítani a harcot, hanem a bűnözés ellen, így, egyszerűen. A falubeli polgármesternek fel kellett volna ismernie a bajt, elmenni a rendőrséghez, nem hagyni nekik békét, a rendőröknek pedig igenis jelen lenni, a legkisebb szar lopást is kivizsgálni, megbüntetni, következetesen, még ha pitiáner is a büntetés. Ki kellett volna használni az összes törvényadta lehetőséget, mert a kicsi dolgok elnézése után kapnak vérszemet a bűnözők. Minden lopás büntetést kellett volna kapjon. Rengeteg mindenkinek van ebben felelőssége, de sajnos fel kell ismernünk egy közös magyar jellegzetességünket: mindaddig tűrünk, amíg a baj elviselhetetlenné nem válik. Tűrünk, mert utálunk szemtől-pofába megmondani valakinek valamit, inkább lenyeljük a sérelmet, mint hogy konfliktus legyen, inkább könyveljük a veszteséget, mígnem egy nap rájövünk, hogy nincs hová hátrálni. Nem rosszabbak a borsodi emberek, mint mi, ha az én utcámban történik az, ami ott, nálunk is hasonló lett volna a kimenetel. Nekik rosszabb helyzet adatott. De akkor is igaz, hogy rengeteg mindennapos apró visszavonulás, meghátrálás okozta mindazt, ami kialakult.. Az emberek, vezetőik, rendőrök, mindenki csak hátrált. Érdemes elolvasni a Wahorn-interjút a Hírszerzőn.

Nem lehet persze szó nélkül elmenni amellett, hogy mindenki tartott attól: ha az elkövetők netán cigányok, következő nap megjelennek a "jogvédők", és ország-világ előtt meghurcolják azt, aki tenni mert a közrend védelmében. Óriási a felelősségük mindabban, ami kialakult. Nagyon rosszat tettek magyarnak, cigánynak egyaránt.

Most persze azt szeretnénk, ha jönnének Arkan emberei és rendet csinálnának. De nem fognak. Nem az ő dolguk. Ez a mi dolgunk. Magyaroké és cigányoké.

Én nem szeretném, ha a cigányokat vennénk üldözőbe. A bűnözőket vegye üldözőbe a Rendőrség, kérlelhetetlenül és kikerülhetetlenül. Mi pedig becsületes állampolgárként segítsük a munkájukat. Azzal is, hogy feljelentést teszünk minden egyes bűnügyben. Mert ez nem mehet tovább.

Elnéztük a bűnözést. Nem tehetjük többé.

boj (törölt) 2009.02.08. 23:32:17

"csak nagyobb települések tudnak elég sok közmunkát biztosítani ill. megszervezni. Ahol a legnagyobb szükség lenne munkára, az aprófalvakban, ott ez nem opció. "

Ja persze.

- Közterületek karbantartása, felujitása
- Házak festése
- Utak rendben tartása
- Szemétgyüjtés
- Virágositás, öntözés
- Árvizvédelem
- Idősek segitése

Csak igy hirtelen. Azt pedig, hogy egy falu vagy kistérségi társulás mennyi feladatot tudna adni, azt talán nem innen kéne ex catedre eldönteni.

nyergibergi 2009.02.08. 23:33:31

Zarko Sesum apja érkezik az Arkan gárdával, na majd az lesz a nem semmi! Akkor megy a Drazsé biztos, mert hogy azok nem állnak meg az ezer százalék és - sajnálom, hogy ezt kell mondanom- talán már itt az ideje, hogy valaki, vagy valakik a helyükre tegyék ezeket a félembereket! A Drazsé kitart az utolsó csepp véréig! Kitart, mert kell neki a bársonyszék és az Európában szokásos lemondást ő, ők ,hírből sem ismerik, tisztelet annak az egyetlen közlekedési miniszternek akinek sajna ilyen késői órán nem jut eszembe a neve!

lifelike 2009.02.08. 23:34:14

elkaptak oket
marmint ezt a kettot
de az osszeset el kene nem? mind a 15ot vagy harmincat vagy akarhanyan voltak

freehckr 2009.02.08. 23:34:35

@Grrr:
"a nemcigányok 'A Cigányságtól' várnak valamit"

Azért jó lenne már végre, ha nem lennének ezzel a "különc" kisebbségünkkel ilyesféle mindennapos, és meglehetősen "sajátos" problémáink.

murcicomp 2009.02.08. 23:35:17

@Grrr: A tanulás szerintem nem szeretem nem szeretem kérdése, a gyerekek nem akarnak tanulni, ők nem kell/szabad döntsenek ilyen kérdésekben, de ez nem cigány kérdés, hanem társadalmi, a magyar gyerekek sem akarnak tanulni.
A munka terén is van igazad, egy jól működő államnál tényleg nem probléma a nagyobb költség, de ez sajnos nem az. Dolgozni viszont kell, mert ha nem csinálja akkor otthon üti el az időt és valjuk be az nem kedves semmilyen felzárkoztatásnak (az unalmat semilyen emberi lény nem viseli el, van aki kertészkedik, van aki tévézik-játékgépezik-iszik-szeretkezik felelőtlenül). Ez az értelmetlen munka duma - már ne haragudj - baromság, anyám amikor tartosan munkanélküli volt és felajánlották neki, hogy némi közmunkáért újra kap segélyt és elmehet angolt tanulni, nem habozott, pedig elmúlt 50 érettségivel és felsőfokú okj műszaki rajzolói oklevéllel és speciális pedagógiai képzést igénylő gyerekek nevelésre vonatkozó képzettséggel (diszlexia és társai, tanítói végzettésg) rendelkezik. Neki nem volt derogáló. Ha nem kap segélyt azt tekincsék bütetésnek nem munkát, legyen az bármilyen. A múltik meg magasan szarnak bele, hogy kit foglalkoztatnak, csak olcsó legyen és még csak sok sem kell belőlük az összes foglalkoztatotthoz viszonytva, és a többségüket ráadásul csak idény jelleggel foglakoztatják. (Persze ebbe bele illenek a cigányok, de pl ha balhé van akkor egy ideig hagyagolják öket, de a szükség és az olcsó munkaerő nagyúr!)

Grrr 2009.02.08. 23:35:37

@freehckr:
Igaza van, igaza van! :) Nemm önnek kell összeborulnia, hanem a kormányzat, minisztériumok és a "cigányság képvislőinek" (akármit is jelentsen ez).

És becsülöm, hogy vállalkozóként Ön is az országot még úgy-ahogy fenntartó réteg képviselője.

Látta mostanában a haza képviselőit? Én bennük azért nem annyira bíznék. Persze ő végülis csak töltelékek ill. pénzfelhajtók. Kb. ennyi a szerepük. Mellesleg ki megy manapság képviselőnek? A leginkább megvetett szakma, stresszes is. Az egyetlen előnye a pénz. És nem a nevetségesen alacsony illetmény természetesen.

Grrr 2009.02.08. 23:37:45

@Kettes: Igen, erről én is olvastam. Az nem volt egy jó próbálkozás. Mellesleg párbeszéd nélkül született, és szerintem inkább egy balos társadalommérnöki megközelítéssel!

boldogvagyok 2009.02.08. 23:39:51

nem gondoljatok hogy az orfk-nak most remek urugye lett volna arra hogy enyingen es sarbogardon 2-3 rebisz szazad reszvetelevel atnezzen nehany hazat a pincetol a kemenyig?

az apeh nyilatkozatat is szivesen olvasnam errol hogy 2008-ban sztojkanal megvolt a vagyonellenorzes es minden rendben volt.

Grrr 2009.02.08. 23:41:03

@Elpet: Kitűnő helyzetleírás!

Grrr 2009.02.08. 23:44:40

@boj: A közmunkához felügyelő emberek kellenek és pénz. Egy 20 milliós költségvetésű apró falunak ilyenre nincs kapacitása, sem a polgármesternek idege. Kistérségi társulások tudtommal ilyen célt nem nagyon vettek fel az együttműködésükbe. Hogy a jövőben kooperálhatnak-e egymással, azt nem tudom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.08. 23:45:27

@Grrr: HA feltételeznénk, hogy a cigányoknak vannak képviselői, vezetői, akkor is miről lehetne "párbeszéd"?
A több segélyről?

Grrr 2009.02.08. 23:48:08

@freehckr: Eljön még az idő, amikor visszasírjuk ezeket a békés éveket...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.08. 23:53:05

Ezek nagyívű ábrándok. Mindig egyet kéne lépni. Szerintem most a legfontosabb kérdés a közrend helyreállítása és fenntartása. Innen indulhat minden, még az integráció is, hiszen az alap minden továbblépéshez csak az együttélési minimumok szigorú tiszteletben tartása lehet.

kaszakő 2009.02.08. 23:54:43

Lássuk be, a cigányság önkéntes beilleszkedése csődöt mondott, és nem az előítéletek miatt. Ez a kisebség már többszáz éve folyamatosan kiviselkedi magát a társadalomból. Felesleges fecsérelni az időt előítéletekre; ítéljen mindenki annak alapján, amit lát. Egyébként pedig a biológiai értelemben vett "emberek" nem feltétlenül kell, hogy egyenjogúak legyenek. Aki képtelen annak a közösségnek a normáit, törvényeit elfogadni, amelynek a nyakán él, és teljes természetességgel lop, rabol, gyilkol, annak a "Homo Sapiensnek" az emberi jogait fel kell függeszteni. Vele együtt, jogszerűen.

murcicomp 2009.02.08. 23:54:50

@Elpet: Ez így igaz, csak ne felejtsük el, hogy ez hogy alakult ki, sajnos a Kádár-rendszer ezt itt hagyta örökségül, itt már ketten is leírták, hogy "nehogy már nekem kelljen megmondani, mit csináljunk azt csinálják meg a politikusok" azt hiszem ez a hozzáállás is Kádár öröksége. Mindenkinek tenni kell szerintem, de legalább elgondolkodni rajta minimum, ha nincsen saját elgondolás akkor, hogyan fog választani a következő választásnál, persze itt feljön egy másik probléma, választásoknál távol maradok, majd ezt mint dicső tettet hirdetők helyzete, ők persze mindig arra hivatkoznak, azért nem mentek el választani, mert mind egy kutya (szerintem ha rákérdezne valaki, hogy mondjon egy közös véleményt azt nem tudna mondani), ha nem gondolkodik, akkor természetes hogy nem tud különbséget tenni két vélemény között, hiszen mind a kettőt a tévében halotta, azonosulni nem tud vele - esetleg nem is érti - tehát részéről a kettő egy kutya, na így tényleg nehéz dió a válaztás. És igenis el kell mondani a politikusoknak hogy mi mit tennénk, ők is csak emberek nem tudhatnak mindent, főleg azt nem hogy mi mit szeretnénk tőlük ha nem mondjuk el!

Grrr 2009.02.08. 23:55:54

Lehet, hogy ez nem monden faluban van így a közmunkával, viszont egészen konkrét helyi panaszok.

Grrr 2009.02.08. 23:58:52

@Elpet:
Kedves Elpet, azért ez nem egy ember munkája lesz, akinek valóban egyiket a másik után kellene lépnie. Itt elég sokfajta intézmény és program van, aki a témában érintett, mindegyiknek megvan a maga feladata.

Gubacs 2009.02.09. 00:00:00

"Amikor 2006 őszén a kormány saját seggének védelméről volt szó, akkor 3 milliárd 160 millió forintot kapott a rendőrség sisakok, pajzsok, testpáncélok, csapatszállító járművek, vízágyúk, kényszerítőeszközök beszerzésére."Azota ezeket az eszkozoket nem hasznalja a rendorseg,hanem valami biztonsagos helyre zarva varjak,hogy ujra a"kormany segget"vedemezhesek?Hulye!

Carnivora (törölt) 2009.02.09. 00:09:33

@Gubacs:

Miért alkalmazzák? legutóbb Ózdon akart több száz cigó lincselni husángokkal a rendőrség nem alkalmazott csapaterőt, mint tette azt pesten a fideszesek ellen ...

media.boon.hu/pubs/Bildserie/G_rda_toborz_ra__rkeztek_a_rom_k__zdon_2009/index.shtml

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.09. 00:13:16

@murcicomp: Hát, én most egy következetes harcot indítanék a bűnözés ellen a közrendért. Következetesen és részrehajlás nélkül.

Igazából ezt nagyon nehéz tettenérni, de a legnagyobb probléma azokkal az áljogvédőkkel van, akik valami miatt megfélemlíteni igyekeznek a cigány elkövetőkkel szemben fellépő igazságszolgáltatást. Ennek motívumai nagyon jól felismerhetőek voltak a zámolyi kivándorló cigányok ügyében levelező magyar baloldali "csúcs"értelmiségiek esetében, akik így akartak egy nagyot rombolni az Orbán-kormány nemzetközi megítélésén. Nehéz a dolog célját felfedni, de egy tény: sok bűncselekmény megtorlaltlansága és ezek a "jogvédő" akciók sok cigányban alakíthatták ki azt a hamis képet, hogy a törvények szigora alól valamiképp mentesülhetnek. Sokaknak lesz keserves érzés szembesülni azzal, hogy ez nem így van.

wiener 2009.02.09. 00:13:25

enyingen kemenyen szetbasztak par ciganyt akik gyorsan elmondtak hogy az ivan ausztriaba akar menekulni, hataron mar vartak az osztrakok
ilyenkor milyen olajozottan mukodik a gepezet amikor a nep fel van haborodva
hetkoznapokon meg mennyire le vagyunk szarva
szep

freehckr 2009.02.09. 00:14:05

@murcicomp:
"itt már ketten is leírták, hogy 'nehogy már nekem kelljen megmondani, mit csináljunk azt csinálják meg a politikusok' azt hiszem ez a hozzáállás is Kádár öröksége"

Ez sokkal régebbi, nagyjából abból az időből való, amikor kitalálták azt a mondást, hogy a cipész maradjon a kaptafánál. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.09. 00:32:28

@Herr SturmLiberator: ""Alig várom, hogy valamely SZDSZ prominens kerüljön egy ilyen bicskás mélyszegény elé. Igazán kíváncsi lennék a párttársai által tartott gyászbeszédre."

:-P

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.02.09. 00:36:18

@Elpet:

„Elnéztük a bűnözést. Nem tehetjük többé.”

Helyes. Nagyon remélem, hogy ezt a minden rendű és rangú politikusokra is vonatkoztatod.

Amit jól írtál le, nem független az ő szándékaiktól. Nem egyszerűen a jogvédők túlzásba vitt igyekezete a probléma, Minden szinten, minden összefüggésben amennyire mód volt rá, az ország megosztását, tehát kárát keresték azok akiknek a föladata ennek ez ellenkezője lenne. A maguk hasznára tették. Fontos ezt látni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.09. 00:45:37

@A Nép - Te vagy!:

Sajnos az ún. "jogvédők" tevékenységét nem tudom túlzásba vitt igyekezetként szagtalanítani, a rossz szándék bűzét orrontom a dolog körül. És a helyzet elmérgesedését bizony hozzá tudom kötni a politikai garnitúra egyik felének működéséhez. Mindenkinek van felelőssége, csak nem egyforma. De nem ám!

Luddendorf 2009.02.09. 00:56:35

@A Nép - Te vagy!:Magyarorszagon megalljt kell parancsolni a ciganysagnak mert ma Cosma halt meg holnap Te holnaputan pedig mindenki aki magyar..
Amerikaban ha becsuletes eletet elsz veszel fegyvert es jarsz lovoldozni mint en www.michiganmilitia.com es minden ok.Ha a kocsidat fel akarjak torni lemesz a kezed ugyeben levo fegyverrel es elzavarod.En is megtettem,a poen az volt hogy egy M1912 Steyr volt a kezembe mert azt pucoltam.Szep 9 milimeteres likakat lehet csinalni barminemu rossz ember valagaba..
A ciganysag mas teszta..Zsigmond penzert szabad atvonulast engedelyezett nekik.Erre ok szekerestul elterjedtek.Ma meg a gond terjed veluk.Egy megoldas volna csak totalis eroszak a viselkedesformulajuk ellen szaz uj borton.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 00:56:46

Karinthy írta annak idején:
- A zsidók csalnak! Üldözzük a zsidókat!
- Nem. Üldözzétek a csalást! Annál rosszabb lesz a zsidóknak...

Fordítsátok le cigányra és kezdjétek el kurva gyorsan alkalmazni, különben végetek van!

Luddendorf 2009.02.09. 00:57:28

@Carnivora: Kisbaratom!!Maria Theresia ennel tobbet akart kolteni es megsem sikerult a ciganyokat jo utra teriteni..

Luddendorf 2009.02.09. 00:59:50

@Grrr: Helyesen mondtad.Demokracia!!De ezzel el is lotted az amugyis azott puskaporodat!!Magyarorszagi demokracia ma olyan mint egy egyeves kakis pelenkaba totyogo mongoloid idiot kisgyermek..Minden van csak nem igaz demokracia.A mi demokraciank balkani despotizmus egy szornyen elfajzott tukorkepe.

Luddendorf 2009.02.09. 01:01:07

@A Nép - Te vagy!: Az ellenseged ellensege a baratod!!Szerbia ma is olyan erot kepvisel katonailag hogy Magyarorszagot szarra verne/sajnos/Arkan rendet tenne a ciganysag kozott de sajnos jobbletre szenderult.

Luddendorf 2009.02.09. 01:02:40

@fingerbangs: Cigany embert integralni meg senkinek sem sikerult ,miert sikerulne a magyarsagnak.Ontporvenyu lumpen elemek,nem valok egy brusszeli kavehazba:))

Luddendorf 2009.02.09. 01:03:54

@TaTa86.: Gusztos a magyar politika legbalfacanabb kepviseloje..Oruljunk hogy van,mert vele az SZDSZ valoban odakerul ahova valo a tortenelem buzlo szemetdombjara.

Luddendorf 2009.02.09. 01:05:01

@Grrr: Egy tolgynek nem illik gyengenek lenni.Ha azt mondom hogy cigany gyilkosok megoltek cosmat attol miert rasszista valaki>???

Luddendorf 2009.02.09. 01:08:04

@Carnivora: Az irasod egy resze helyes a masik resze zavaros!A cigany gyermek,ugyan nem tejjel szivja magaba a bunozest,de azt 107 eve tudjuk hogy a ciganyoktol egy napos korban elvett gyermekek zome allami neveles melett is bunozove valt..Akkor egy francia bacsi azt mondta a bunozo hajlam oroklodik..Ma azt mondanak a francia bacsinak hogy rasszista..A hegedumuveszet az is genetika,azt lehet:)funy mi???

Luddendorf 2009.02.09. 01:09:22

@yenoee: A halalbuntetes jo volna de nem megoldas..Illinoisba a halalbuntetes ideje alatt is annyi gyilkossag volt mint ma a moratorium alatt.Magyarul csak a kakit pofoztak.

Luddendorf 2009.02.09. 01:10:54

@Grrr: Valoban le lehetne csendesiteni az indulatokat szaz uj borton epitesevel es azt tele hordani romakkal.

murcicomp 2009.02.09. 01:11:32

@freehckr: Szerintem nem, Magyarország képviseleti demokrácia, tehát a hatalom a tied, ők csak képviselnek minket, mi választjuk öket magunk helyett, tehát ez a mi kaptafánk is, ha mi nem akarunk valamit akkor ők se fogják, ha nem egy forma az érdekünk.

Wawel (törölt) 2009.02.09. 02:07:52

Szabad Nép díjat az Origónak!!!

Ez a szavazás megy még mindig az Origón a veszprémi mészárlásról szóló cikk mellett:

Külön nyomozócsoport foglalkozik az elmúlt hetek romák elleni támadásaival. Ön szerint mekkora probléma a cigányokkal szemben megnyilvánuló rasszizmus?

-Súlyos probléma, komoly a többségi társadalom felelőssége
-Létező probléma, de nem súlyos, mindig is voltak gyűlölködők
-Felfújt ügyek, aki nem tesz rossz fát a tűzre, arra nem támadnak
-A cigányokon múlik minden, ha nem ugrálnak, nem lesz bajuk

states 2009.02.09. 05:35:13

www.indexveszprem.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1209:enyingen-rettegnek-arkan-kommandosaitol&catid=94:veszprem&Itemid=799
Akik kíváncsiak a magyar közeljövőre azok olvassák el az enyingi tudósításokat, beszámolókat. Rettegő helybeliek, tehetetlen megfélemlített rendőrök, este 8 után kihalt utcák, szabadon garázdálkodó, bűnöző helyi cigány kiskirályok. A szép, új magyar világ már itt toporog a küszöbön. A megoldás? Az összes széplelkű jogvédőt, rasszistázó kommentelőt, és nem utolsósorban az egész Gyurcsány-Draskovics bandát ombudsmanostól, Gusztosostól leköltöztetni egy évre Enyingre. Még ma...

Cactus71 2009.02.09. 07:20:09

Több rendőrt az utcára? :D:D:D:D:D

Az elmúlt két évben 5.000 rendőrrel van kevesebb az országban úgy, hogy a Határőrséget is beintegrálták. Miről beszélünk gyerekek?

berne 2009.02.09. 07:37:11

Kíváncsian várom az SZDSZ és a Roma polgárjogi mozgalom, valamint Mohácsi Viktória kommentárját!
Ilyenkor hol késlekednek?

Carnivora (törölt) 2009.02.09. 07:48:10

@Luddendorf:

Érdekes nekem van roma származású alkalmazottam , és nem szívott magába semmit. Az anyjáék megnevelték a szociban kitanult egy szakmát, és a legbecsületesebb szerelő, akit v.ha láttam. -

Carnivora (törölt) 2009.02.09. 07:50:13

@berne:

Szent-Iványi beszél a Pártkelében Gusztos meg Mohikán bújkál ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.09. 07:56:44

"Az osztrák rendőrség a magyar határtól nem messze, az ausztriai A2-es autópályán tartóztatta fel, majd azonosította Raffael Sándort - mondta Váradi Piroska. Kérdésre válaszolva arról is tájékoztatott, hogy a másik gyanúsított ellen a rendőrség nem adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, mert Sztojka Iván esetében nem merült fel annak gyanúja, hogy külföldre próbál szökni. Sztojka ellen elfogatóparancs van érvényben, őt még keresik." (168óra)

Beszarás. Pont egy Sztojka nem fog külföldre menekülni, mi???

Máshol viszont két elfogottról írnak: Raffael és N.Győző(Bp.)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.02.09. 08:04:01

@berne: ők csak a többségi társadalom ellen tudnak nyilatkozgatni, mivel RASSZISTÁK.

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2009.02.09. 08:07:08

Engem az idegesít hogy ebből is politika lesz. Micsoda világ?

Azért az zavar hogy most akkor Miskolcon zéró toleranciát hírdettek. Mirét eddig mi volt??? Most komolyan. Lehet hogy dolgozni kéne? Lehet hogy nem kellett volna hagyni hogy idáig fajuljanak a dolgok. A rendőrség nem tesz semmit a lopások ellen, sőt, már előre kimondják - sajnos semmit sem tehetünk. Hogy a francba van ez?

Amúgy ha fekszedik az utcaköveket még szép hogy a rendőrség széthajtja a tüntetőket - az ugyanolyan garázdaság stb.

borpancsoló 2009.02.09. 08:27:34

Gyerekek, ez egész egyszerűen elkeserítő ami ebben az oszágban a közbiztonság területén zajlik. Megverik a tanárokat, rendőröket és még egy csomó kisembert az utcákon, alluljárókban. Komolyan mondom, szellemvasúttá kéne nyílvánítani a 24-es villamost, mert tele van félő emberekkel meg van néhány szörnyű alak.
Hát az, hogy napi 2-4 pénzintézetet rabolnak ki, már nem is nagy szám.
Az eldugott falvakban is szép lehet az élet, ha áramot vezetsz a kerítésbe téged tesznek börtönbe.
Közben rendőrt csak a mozgássérültek helyén látsz, meg a fagyizó előtt a külső sávban "parkolni".

Akik most Veszprémbe késeltek, állítólag már 3-szor voltak börtönben, mindannyiszor erőszakos bűncselekményért. Lehet bennem van a hiba, de hogy a picsába lehet egy ilyen szabadlábon és hogy a fenébe juthat le harmincadmagával bp-ről veszprémbe és járhatja körbe a szórakozóhelyeket, mert épp embervadászatot tart. Egy rendes helyen ezeket már érdnél lekapcsolják.

Cactus71 2009.02.09. 09:03:35

@borpancsoló >>:

Miért is kapcsolná le a rendőr? Megállítja, majd megkérdi, hova megy. A válasz erre: Mi köze hozzá. És ha nem körözik, mehet tovább. Jogállamban élünk...... Vagy mi.

A mai törvények szerint 20-30 bűnöző simán mehet Budapestről vidékre. (Itt most nem a kihelyezett kormányülésre gondolok.)

Lunitari 2009.02.09. 09:03:38

Szerintem az egyetlen megoldás a zéró tolerancia minden bűnözővel szemben. Teszem azt 30-an rátámadnak a rendőrjárőrre, akkor nem 9-et viszek be, hanem 30-at és gyorsított eljárás keretében 10-15 év. A börtönökben pedig nem konditerem meg TV-szoba kéne, hanem szárazkenyér és kényszermunka. Itt nem csak a kisebbségi bűnözőkről beszélek, hanem a kopasz terepjárosokról is...MINDEN BŰNÖZŐT BÖRTÖNBE! Ha nincs elég akkor építeni.

Cactus71 2009.02.09. 09:05:25

Az pedig, hogy már háromszor voltak büntetve, és szabadlábon vannak, nem a rendőrség, hanem a bíróság hibája. A rendőr már háromszor betermelte őket, viszont a bíróság volt az, aki harmadjára is ránkszabadította.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.02.09. 09:14:51

@Cactus71:
„A mai törvények szerint 20-30 bűnöző simán mehet Budapestről vidékre. (Itt most nem a kihelyezett kormányülésre gondolok.)”

:D

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:20:06

És az miért van, hogy Mo-on gond nélkül autókázhattak, az osztrák rendőrök pedig 5 percen belül elkapják őket?

Talán csak nem azért, mert a magyar rendőrség tehetségtelen?
És ennek semmi köze a pénzhez. Az osztrákok sem azért kapták el őket mert úsznak a pénzben, hanem azért mert jól szervezettek, és jól ki van találva a működésük. Ehhez csak tehetséges emberek kellenének, ami a magyar rendőrség számára ismeretlen fogalom.

Talán csak nem azért, mert a ballib kormánynak most sem az a legnagyobb gondja, hogy elkapja az elkövetőket vagy horribile dictu megvédje az adófizetőket a további atrocitásoktól, hanem azért rendeli ki az összes rendőrt az utcára, hogy megvédje szegény rettegő cigányokat az atrocitásoktól.

Abszurdisztán!

osborne 2009.02.09. 09:21:23

@Wawel: azért mert az osztrák rendőrök rendőrök és nem Drazsék csücsölnek a rendvédelem élén.

Cactus71 2009.02.09. 09:39:12

@Wawel:

A magyar rendőrök is rendőrök. Ők - ugyanúgy mint az Osztrák rendőrök - azt csinálják, amire parancsot kapnak.

Megjegyzem, hogy gond nélkül végig tudom autózni az országot úgy, hogy egyszer sem állítanak meg a rendőrök. Nem azért mert félnek, vagy lusták. Egyszerűen nincs annyi rendőr, amennyi kell(ene).

Drazsé mondja: Több rendőr lesz az utcán. Kérdem én: Honnan? Akik a Teve utcai palotában ücsörögnek a klímás irodájukban kimennek egyenruhában járőrözni? Vagy azok a nyomozók/vizsgálók akik 30-50-70 aktával a kezükben szenvednek, hogy egyáltalán a határidőket tudják tartani? Akkor meg az lesz, hogy nem halad a nyomozás. Melyik kezemet harapjam, hogy ne fájjon?

Miért kell egy újonnan felszerelőt 2 évig iskolába járatni, hogy egyenruhás legyen? Három év egy főiskola. Ha valaki 6 hónap, egy év alatt nem tudja megtanulni a jog alapjait olyan szinten, hogy az utcán egy intézkedést lefolytasson, akkor az ne legyen rendőr.

sanyix 2009.02.09. 09:39:42

most se a közbiztonság növelésére adják a 2 milkát, hanem hogy hatékonyabban nyomják el a nép morgolódását, és hogy hatékonyabban védjék szegény cigókat a büdös rasszista magyaroktól :D

Wawel (törölt) 2009.02.09. 09:45:25

@Cactus71: Képzeld, rendszeresen járok Ausztriába, engem sem állítottak még meg soha rendőrök, de ezt a két véglényt mégis elkapták 5 perc alatt! Na ezt hogy csinálják?!

Nem az utcai járőrről beszéltem, hanem a közép- és felsővezetőkről, akiknek az lenne a dolguk hogy megszervezzék a működést.
Na ezek nem értenek semmihez, csak a korkedvezményes nyugdíjig hátralévő idejüket számolgatják.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.02.09. 09:58:39

@Cactus71:

a képzés értelmetlenségével teljesen egyetértek. semmi szükség 2 év képzésre, hogy egy érettségivel rendelkező fiatalból beosztott járőr legyen. ez nettó pazarlás.

borpancsoló 2009.02.09. 10:04:18

@Cactus71:

:))))

Én azért továbbra is azt gondolom (jogállam ide vagy oda), hogy amikor 30 marcona bűnöző egütt megy bulizni, elvárható valamiféle helyzetbiztosítás, mert bár valóban, joguk van együtt lenni, de azért nem kell hozzá doszpot péter hogy rájöjjünk, nagy balhé lesz ott, ahová mennek.

Szóval minimum gondoskodni kéne róla, hogy szemmel tartsák őket az éjszaka. Lehet hogy diktatorikus vagyok, de valahogy ez jobb lenne.

states 2009.02.09. 10:16:37

Hogy a dolgok idáig fajulhattak, az nem kis részben annak a szakmányba fasisztázó értelmiségnek köszönhető, akik ebből élnek már a rendszerváltás kezdete óta, és akik akik anno a zámolyi romákat is a rasszista magyarok áldozatának tüntették fel, noha pontosan tudták, hogy gyilkosoknak, közönséges bűnözőknek adnak felmentést és biztatást további bűncselekmények elkövetésére...

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.02.09. 10:26:21

@boj: És a legfontosabb: erdőtelepítés, és a telepített erdők gondozása. Elég finom, női munka gyomlálni a napon, viszont nagyon fontos.

elfelejtette 2009.02.09. 17:10:25

Várom szeretettel Arkan tigriseit. Nem hinném, hogy rendőrségünk meg fog táltosodni +2 mrd Ft-tól.

alex69 2009.02.09. 18:50:40

Anonim
Gengszterek országa lettünk!

A nevemet a biztonságom érdekében ne kérdezzék!
A nyáron biztonsági őrök irodájában dolgoztam. A pár hónap alatt összehaverkodtunk ezekkel a szekrény méretű, többnyire karatés, vagy más küzdősportot űző fiatalokkal. Családos kevés volt köztük, annál inkább több büntetett előéletű.
Sokat meséltek a különböző éjszakai szórakozóhelyeken történt verekedésekről, és nem titkolták, hogy ezekben a balhékban sokszor voltak életveszélyben. Azt is elmondták, hogy a tulajdonosok mindig kikötik, hogy cigányokat ne engedjenek be, mert félnek tőlük a vendégek, és a verekedések többsége is tőlük indul ki.
Elmondásuk szerint a roma keresztapák az ukrán keresztapákkal már évekkel ezelőtt felosztották a magyar éjszakai életet, és a magyar vendéglátóhely tulajdonosoktól – ha csak nincs annak is egy magán hadserege – komoly védelmi pénzt szednek be. Ez havi szinten egy jól menő, pesti diszkó esetében akár 1-2 millió Ft. is lehet. Aki nem fizet, vagy késve fizet, azt megfenyegetik, hogy felgyújtják a diszkót, és elrabolják a családját. Van kivel meg is tették, a családját levitték vidékre, és belökték őket az állatok közé az ólba. Aztán az asszonyból prostit csináltak, meg beszúrták kábítószerrel is. Az egyik magyar tulajt tavaly télen elrabolták, és a határ közelében meztelenül, félig a hóba ásták, és a szájába pisztolyt dugtak. Ott vacogott egy félórát, majd kiásták, és röhögve otthagyták a földeken. Ő szerencsés is volt, mert mást fel is gyújtottak, hogy bele is halt! Egy étterem tulajdonos nem akart fizetni, annak az érettségiző lányát vitték prostinak Pestre, és a Rendőrség csak hetek múlva talált rá!
Egy másik esetben a legnagyobb teltház idején támadtak rá egy diszkóra, a húsz biztonsági őr nem tehetett semmit a kiérkező fegyveres, botos, kb. 50-60 fős cigány sereggel szemben. Csak a nyaklánca ér 2 milliót!

A cigók szétverték a diszkót, kirabolták a vendégeket, majd a Mercikkel, és a BMW-kkel gyorsan kereket oldottak!! Az őrök mindegyike a kórházban kötött ki, a magyar tulaj pedig kénytelen volt átadni a cigány keresztapának a jól menő diszkót. Ha rendőrséghez fordul, kinyírják az anyját-apját, nejét, és a gyerekeit is, ezért inkább csöndben elment az országból.
A biztonsági őrök elmondása szerint ez már nem egyedi eset, több ilyenről is tudnak, mert a keresztapák mindenre rá akarják tenni a kezüket, és a módszerekben nem válogatnak!!
Megtehetik, mert olyan kíméletlen gyilkosokat alkalmaznak,a kiknek az életben már nincs vesztenivalójuk: szegény cigánysorról származnak, és a rabláson kívül csak azt tanulták meg, hogy a fehéreket gyűlölni kell!! Ezeknek a 99 százaléka többszörösen büntetett, tehát nem ijednek meg 100 év börtöntől sem, mert a keresztapa addig is gondoskodik a családjáról, neki még dolgoznia sem kell!!
A rendőrség és az ügyészség is ismeri ezeket az ügyeket, de kellő bizonyítékok hiányában nem tud vádat emelni, és a sértettek többnyire nem is fordulnak a Rendőrséghez, mert félnek, és tudják, azt is, hogy a keresztapáknak vannak lefizetett embereik a rendőrségen belül is.
A büntetés egyébként sem riaszt el senkit, mert ahogyan a Jobbik Magyarországért Mozgalom fogalmazott a veszprémi gyilkosság kapcsán: ma wellness börtönök vannak.
A Jobbik ma már biztos bejutó a Parlamentbe, a keleti országrészen már jóval 5 százalék fölött van a támogatottsága, és a Dunántúlon is egyre többen ismerik fel, hogy a Jobbik kínálja a legjobb megoldásokat az égető belpolitikai gondokra.
Megkérdeztem az őröket, mi a megoldás szerintük?
Azt válaszolták, hogy ha jól menő cégedet meg akarod védeni, akkor nem elég, ha jó kapcsolatod van a Rendőrségen, kell egy 50-60 főből álló, harcedzett biztonsági őrző-védő cég is, hogy ha baj van, ne az ellenség kerekedjen felül. Sajnos az olajügyek kapcsán kiderült, hogy a vezető politikusok és rendőrség egyes tisztjei is jó kapcsolatot ápolnak az alvilággal, így nem várhatunk gyors javulást a közbiztonságban. Marad a jó tanács: ne engedd a gyermeked az éjszakai életbe, és menj a nejed elé, ha estig dolgozik.
A legjobb megoldást azonban amerikai honlapon találtuk meg: iratkozz be lövészegyesületbe, majd végy feketén egy Magnumot, néhány teli tárral! Az USA törvényei ugyanis lehetővé teszik a fegyveres önvédelmet is!

(A képek csak illusztrációk, ha valamelyik keresztapa magára ismer, sajnáljuk)

sourcerror 2009.02.10. 01:23:46

Also notable is the increase in violent crimes committed by 15 and 16-year-olds. According a survey compiled by the Youth Justice Board (YJB), violent offences committed by 16-year-olds rose from 17% in 2004, to 25% in 2005, while those perpetrated by 15-year-olds climbed from 20% in 2004, to 26% in 2005.

Related to this is the increased number of young people arming themselves with knives. The YJB survey reported a 12% increase in the number of teenagers carrying knives since 2002, with the proportion of girls carrying knives rising sharply in recent years, from 15% in 2004 to 21% in 2005.

One in five of those convicted for possessing a knife were aged between 10 and 17 in 2006, according to Home Office statistics.

In their report, the YJB asserted that the increase in children carrying knives was primarily out of fear of bullying or attack, the perception that all their peers carry knives, or to gain "street cred".

209.85.129.132/search?q=cache:tpy30kV4v1EJ:www.guardian.co.uk/uk/2008/may/13/ukcrime.boris+knife+crime&hl=hu&ct=clnk&cd=4&gl=hu&client=firefox-a

sourcerror 2009.02.10. 01:27:49

The data shows the problem is not confined to London – where 53 people have been stabbed to death so far this year – but is a rising concern in most urban areas.

Last month, in the wake of yet another fatal stabbing, Ms Smith insisted: ‘Knife crime, although we are very worried about it, is not more serious than it has been previously.’

Although the Home Secretary is right in as much as the national figure has risen by a relatively modest 2.6 per cent in nine months, big falls in sparsely populated areas mask more substantial rises in most major metropolitan areas.
süti beállítások módosítása