A Fidesz elvenné az ivóvizet - Ilyen ország pedig nincs CLXXIV.
2009. május 17. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A Fidesz elvenné az ivóvizet - Ilyen ország pedig nincs CLXXIV.

Vadai Ágnes  Vadai Ágnes megvadult. A szocialista politikusnő legújabb nyilatkozatában azzal rettegtet, hogy a Fidesz elvenné még az ivóvizet is az emberektől. A teljes Gréczy-életművet zárójelbe tenni képes látomása olyan pusztító erejű, hogy kommentár nélkül közöljük a hirado.hu tudósítását.

***

  Az MSZP szerint a Fidesz programjának körvonalai: hatalom a hatalomért, erő, bosszú az embereken, listázás, de ennek megvalósítását a szocialisták megakadályozzák - mondta Vadai Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja.

  Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kétharmados választási győzelmet jósolt, és azt is közölte, élni fognak ezzel a hatalommal - idézte fel a kormánypárti képviselő az ellenzéki pártelnök korábbi nyilatkozatát.  Vadai Ágnes hangsúlyozta: most a szocialisták vannak kormányon, és mindent megtesznek azért, hogy megóvják az embereket a Fidesz "cinikus és erőszakos" programjától és szövetségesétől, a Jobbiktól. 

  "Mi erősek vagyunk és küzdeni fogunk azért, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka ezzel a programmal soha ne kormányozhasson Magyarországon" - mondta a szocialista politikus.

  Vadai Ágnes szerint a Fidesz elnökének soha nem volt fontos a parlament és a parlamenti demokrácia. Utalt arra, hogy 1998 és 2002 között az Országgyűlés háromhetente ülésezett, az akkori kormánytöbbség kétéves költségvetést fogadott el és megakadályozta minden vizsgálóbizottság felállítását.   A szocialista politikus felelőtlen frázisnak nevezte a Fidesznek azt a bejelentését, hogy kormányra kerülése esetén megszünteti az ingtalanadót. Hiszen ha az államnak nincs bevétele, miből költ fontos kiadásokra? - tette fel a kérdést Vadai Ágnes, hangsúlyozva egyúttal, hogy azokat kívánják fokozottan adóztatni, akik ezt a többleterhet ki tudják fizetni.

  Megjegyezte, hogy közel 30 fideszes vezetésű településen ma is kivetnek ingatlanadót, így például Budapest I., II., III., V., XII. és XXII. kerületében, valamint Debrecenben, Egerben, Hódmezővásárhelyen.

  A szocialista politikus szerint Orbán Viktor "elszámoltatásról beszél, de leginkább leszámolásra gondol (...) Jobbik-os haverjai már meg is kezdték azoknak a magántulajdonoknak a kijelölését, amelyeket majd elvesznek".    Arra kérte Orbán Viktort, beszéljen a Jobbik-os szövetségeseivel, hogy ez az út nem járható. Vadai Ágnes azt kérdezte, tudja-e a pártelnök, ki adott erre a listázásra megbízást.

  A MSZP elnökségi tagja szerint Orbán Viktort zavarják a gazdag emberek, miközben ő maga is gazdag ember, és gazdag emberek barátja vagy lekötelezettje. Vajon mit szólnak ehhez a tőkeellenességhez a Fidesz hitelezői? - kérdezte.   Vadai Ágnes azt is tudakolta, hogy kormányra kerülése estén mit csinálna még vissza a Fidesz. Visszabontanák az autópályákat, a csatornákat, lebontanák a Megyeri hidat, leállítanák a metróépítést, elvennék az emberektől az egészséges ivóvizet? - sorolta kérdéseit a politikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr751126598

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SZENZOR 2009.05.18. 09:03:02

A félelem bére A rossz tanár, avagy pontosítva: a rossz pedagógus, onnan ismerszik meg, hogy amikor az elkeseredett tanuló kifakadásában „beolvas” neki, semmilyen épkézláb szakmai vagy pedagógiai magyarázatot nem képes megfogalmazni saját védelmében,…

Trackback: Örülünk, Vincent? 2009.05.17. 14:19:35

Mihez kezd a Fidesz a kétharmados többségével?Ha a következő országgyűlési választásokon a Fidesz kétharmados többséget kap a parlamentben, akkor élni fog ezzel a lehetőséggel, hogy ezáltal megerősítse a demokráciát - mondta Orbán Viktor szombaton Budapes…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holdlátó 2009.05.17. 17:27:25

"-Mit adtak nekünk a rómaikak???
-Semmit...."

Gyönyörű... félelmetes...

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.17. 17:30:01

vadai tulreagalta. istenem, milyen hulyek ezek a szocik. pedig viktor kommunikacios bakit kovetett el mar megint, magas labadat adva a komcsiknak. nagy a melleny a fideszben, at kene gombolni, mert megint konnyen rabaszhatunk.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.17. 17:33:12

@otvospeter:
sértést, nem sertést
megsebez, megsért, ilyesmi
en is rakoczi kialtvanyabol jegyeztem meg. a felszakadnak regi sebeink.

hacsaturján 2009.05.17. 17:33:45

@cziffra plachta zasztava:

"mert megint konnyen rabaszhatunk. "

bezony, bezony. a lepényhal meg utóljára.

Szentgáli 2009.05.17. 17:37:10

@cziffra plachta zasztava: Erre mondják, hogy a Fidesz kaszárnya, az MSZP meg kupleráj. Orbán láthatóan elhitte, hogy meglesz a kétharmad. Mindiig így elbízzák magukat. Az MSZP meg csendben készül a jővő tavaszi kampányra, Gyurcsány állítólag azt szervezi teljes erővel. Meglátjuk mi lesz, ha idejön az ember, aki felhozta Jelcint hat százalékról. Ha igaz a pletyka.

Oblomov 2009.05.17. 17:37:59

@cziffra plachta zasztava:

Ellenvéleményem van: eddig zseniális a fidesz-kampány, elébe mentek mindenben Vadai polgártárs kiszámítható hisztijének: alkotmánymódosítással csakis a köztársasági rendet akarják erősíteni, hisz lám a charta van az utcán. Az elszámoltatás lebegtetése pedig praktikusan a jobbik-kampány felé üt, hisz ők veszélyeztetik a kétharmadot. Jobb a fidesznek, amíg ez a fősodor. A gazdasági programok vitája csak gyengítheti a protest-szavazást. Meg a csodavárást is.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.17. 17:38:08

@hacsaturján:
azert ne nagyon remenykedj. ilyen hiszterikus picsakkal meg a oarlamentbe se jutnak be. ez a holgy egyebkent telleg muvelt, szeles latokoru? hova aljasit a politika.:o

peterman 2009.05.17. 17:38:36

hát Vadai aztán tényleg "lecsapta a magas labdát"... LOL

Török Zsoci, Szanyi, Nyakó és Vadai már kiadnak egy harmadosztályú komédiás bandát, még Sas Józsitól tanulhatnának egy kicsit

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.17. 17:41:17

@Szentgáli:
igen a pecsi valasztas eredmenye viktort megfosztotta minden ovatossagtol. telleg elhitte, h itt mar lefutott a meccs. legyen igaza, de en aggodom. a komcsik ellen addig kell szavazni, amig mozognak /a la pentek 8/

Bajkon úr 2009.05.17. 17:43:30

@Szentgáli:
A jövő évi választás már eldőlt, innen nem tud veszíteni a Fidesz.

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.05.17. 17:44:48

@Oblomov:
az eredmeny majd igazolja, kinek lesz igaza. remelem neked. a logikajat mindenesetre ertem, de azzal nem ertek egyet, hogy minden aron meg kell szolitani a jobbik lehetseges szimpatizansait. lehet, h ez utkozik a politikai racioval, de az izlesem ellen valo.

A Tigris 2009.05.17. 17:47:22

Ági szerelmes Viktorbaaaa,
Ági szerelmes Viktorbaaaa....

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.17. 17:48:52

@tevevanegypupu: Olyan programot sose fognak adni, amelyikből ilyen érdektelen részletek kiderülnének, mint hogy mik lesznek a főbb adóparaméterek.

Egyébként nagyjából egyetértünk abban, hogy mi fog itt történni. A Fidesz megpróbálja majd handabandázással, boszorkányüldözéssel, hatásvadász látszatintézkedésekkel kihúzni a globális fordulatig, az újabbb hitelbőségig és akkor fellazítja a költségvetést.

A médiája könnyedén el fogja hitetni a törzsszavazóival, hogy _ez_ a rendszerváltás és így számolnak le a múlt erőivel. Ha kell, akár nyolc évig mindent ráfoghatnak Gyurcsányra és a válságra, a választók minden be nem váltott ígéretet meg fognak neki bocsátani. Főleg, hogy semmi konkrétumot nem ígér.

Félreértés ne essék: Orbán nem nekem marad adósom az ígéretekkel. Nekem bármit is ígérhetne, nem vagyok célcsoport. De neked mit ígér konkrétan?

Tehetetlen Dodó 2009.05.17. 17:50:08

@cziffra plachta zasztava: Óvatosnak kelllenni. Ezek minden elképzelhető és elképzelhetetlen aljasságra készek.

Oblomov 2009.05.17. 17:51:05

@cziffra plachta zasztava:

A bizonytalanokról szól a történet, nem a biztos pártválasztókról.

Egyébként abban félreértettél, hogy kétharmad miatt nem aggódom. Nagyonis.

hacsaturján 2009.05.17. 17:54:46

@cziffra plachta zasztava:

mán hogyne reménykednék? a dunábul csak nem loptyák ki a ruszkik a sót! megasztán itten van a szíjjártó mester is, ugyi.

Szentgáli 2009.05.17. 17:58:11

Tehetetlen Dodó, igen, akár arra is, hogy ne hagyják nyerni Orbán urat és a Fideszt. Ez felháborító.
Bajnokúr, na még azt meglátjuk, az MSZP-t nem érdemes leírni.

hacsaturján 2009.05.17. 18:10:16

@Tehetetlen Dodó:

"Ezek minden elképzelhető és elképzelhetetlen aljasságra készek."

ha kiloptyák a dunábul a vizet a ruszkik helyett, menten kötélnek állok. mellesleg, ízlésem szerint a szíjjártónak túl magas a homloka.

Trig 2009.05.17. 18:11:08

Beszarok ez de hülye. Vagyis inkább hülyének néz mindenkit.

Higany 2009.05.17. 18:17:37

Ágika, elgurult a gyógyszer?

Igen, van ingatlanadó-szerű adó sok helyen. Csak az nem mindegy, hogy évi 7000Ft, vagy 140000Ft...

Steve the Great 2009.05.17. 18:27:16

Bele se merek gondolni, hogy mik lesznek itt még hirdetve (mindkét oldalról) a parlamenti választási kampány végéig. Viszont kiváló könyveket lehet majd írni a demagógiáról...

sergei 2009.05.17. 18:37:23

@Steve the Great: "Viszont kiváló könyveket lehet majd írni a demagógiáról"

És a "modern magyar baloldalról". Csak kiváló helyett egy másik jelző van, ami szintén "ki" igekötőt kap :P

heima (törölt) 2009.05.17. 18:51:23

@Kettes: "De neked mit ígér konkrétan?"
féregtelenítést. már megéri.

a néhai papp jános 2009.05.17. 18:53:43

szerintem simán hozza azt a pár ezer munkásőr özvegyet akiknek bolgár györgy telefonszáma az egyetlen élő kapcsolatuk a külvilággal és még mindig több szavazatuk van, mint agysejtjük, vagy foguk. ágnes egyébként államtitkár a hm-ben, amitől én személy szerint sokkal nyugodtabban alszom.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.05.17. 19:01:54

áginak tök igaza van! ilyen országban nem lehet és nem érdemes élni! a sötétség erői már betették a lábukat az ajtórésbe! fusson, ki merre lát... :)))))

http://kuruc.info/r/6/40531/

tevevanegypupu 2009.05.17. 19:04:02

@Kettes:
Teny, hogy a koronausztatassal a fidesz katasztrofalis adossagspiralba taszitotta az orszagot. De mivel a kovetkezo valasztasok utan nem lesz ezredfordulo (bar a fidesz 3000-ig kivan berendezkedni) bizzunk abban, hogy Orbannak nem jut eszebe sem egy ujabb metro epitese, sem egy nagyvolumenu kormanyzati negyed..amit aztan felbehagy.Ha esetleg hatalmi mamoraban feher lovon szeretne vegiglovagolni Budapesten azt a demokracia eroinek nem kell vegignezni. Addig amig az tart rendezhetnek egy Magyar Demokratikus Chartat Oszodon. Oda az Orbant kisero Magyar Garda nem mereszkedik utanuk.

Komolyan: Orban nekem konkretan semmit nem iger: Mar kinottem a tankoteles korbol, altalaban maganorvoshoz jarok, lakasom mar van, munkat nem keresek, hitelt nagy valoszinuseggel nem kerek. Viszont amit ugy altalaban iger - ingyenes egeszsegugy es oktatas (mar amennyire ingyenes az adok utan), a csaladok tamogatasa, csaladi potlek fizetese kotelezo iskolalatogatashoz kotve, 100.000 munkahely megteremtese, adocsokkentes..es ennek a mostani kormanynak a levaltasa rozsas kedvvel tolt el. Es hat mit tagadjam, a fideszes politikusok nagy resze nekem szimpatikusabb, szavahihetobbnek tunik mint a mostani kormanykoalicio politikusai. Szubjektivitas is van a vilagon.

Kieran Hayes 2009.05.17. 19:19:14

Még egy dolgot ígér Orbán. A magyar kkv szektor támogatását és fejlesztését.

Mivel középtávon saját vállalkozás indítását tervezem, számomra ez egy elég szimpatikus igéret.

Syr Wullam 2009.05.17. 19:20:33

@otvospeter: Ott a pont. A "vulnus" még csak véletlenül sem jelent sertést latinul.

@Mr Falafel: Ismered Rákóczytól a "Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera" kezdetű manifestumot? A "vulnera" a "vulnus" többes száma. Ja, és Vadai tényleg egy állat, mindegy, hány nyelven tud.

patomio 2009.05.17. 19:39:03

a fasiszták várható győzelme miatt nem is kérdéses, hogy el kell halasztani a választásokat.

a néhai papp jános 2009.05.17. 19:46:54

@Kettes: minden balliberálisban lakik egy habzószájú reakciós aki ki akar jönni. azért vagyunk itt, hogy segítsünk. gyere ki a klozetből, komcsizz egy jó nagyot! te is érzed, hogy jól fog esni.
azt hiszed nem tudjuk, miért jársz ide?

freehckr 2009.05.17. 20:28:10

@Kieran Hayes:
"középtávon saját vállalkozás indítását tervezem"

Mindenképpen várd meg a választást. :)

2009.05.17. 20:36:02

Vadai Ágnes - ő most a Nagyúr magyar hangja. Érdemes rá odafigyelni.

Steppenwolf 2009.05.17. 20:44:30

Hajrá, Ági! Ne hagyd abba! Még sok ilyen sajtótájékoztatót, és ha a Fidesznek egy csepp esze van, nem is kampányol, hanem csak csendben nézi, ahogy ezekkel a szövegekkel 10% alá küzditek magatokat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.17. 20:45:59

A `02-es választások előtt úgy gondoltam, hogy végre eljött az a pillanat, amikor a posztkommereket végre elküldhetjük örökre oda,... amiről most gondoltam egy csomó dolgot, de nem írom le. Az erősebb kifejezéseket ünnepélyesebb pillanatokra tartogatom inkább. Na, szóval, reméltem, hogy örökre megszabadulunk tőlük. Reményeimet Medgyessy balfácánkodása, Kovács László gyomorbajos károgásai, Lendvai Ildikó egzaltált óbégatásai alátámasztani látszottak, gondolván, hogy ezt azért nem veheti komolyan senki. Ehhez képest egy kicsit másképp lett. Most is óvatos lennék. Ágnes szavai egy pályafutása végén járó párt halálhörgéseinek tűnnek ugyan, de még lehetnek meglepetések. Óvatosnak kell lenni, egy pillanatig nem szabad gondolni, hogy ezt már megnyertük.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.17. 20:48:27

@mefisto:

Barátom, a nyilatkozatot figyelembe véve azt kell mondjam: ezen segíteni hazafias kötelesség!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.05.17. 20:58:46

@tevevanegypupu: Oké, megjegyeztem, hogy te ezt várod tőle. Egyébként nem vagy nagyigényű, Orbán egymillió új munkahelyről beszélt. Igaz, hogy tíz év alatt. Bár az ígéret, hogy hogy négy év alatt tíz év fog eltelni, nem csak az alkotmány, hanem az idő fogalmának kétharmados módosítását is feltételezi, Esetleg ellenzékben is vállalják a munkahelyteremtést? Újabb tisztázatlan kérdés. :)

kamasuka 2009.05.17. 21:09:12

Vadai képviselő asszonynak szeretettel küldeném:

http://kispad.hu/illustration/2007/02/20070228_kerdes.jpg

Némi kiséretet mellékelve:
www.ize.hu/_files/pics/00009/00009248.jpg

Bajkon úr 2009.05.17. 21:11:56

@Steppenwolf: és ha a Fidesznek egy csepp esze van
Miért, szerinted van egy csepp esze? Bár innen már nem lehet elrontani.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.17. 21:18:38

@Elpet: Én is így gondolom. Keresni kellene valakit, aki vállalja ezt az áldozatot. :))))))))

hRaVeN 2009.05.17. 21:23:13

"A Fidesz-KDNP tiltakozik a Nemzeti Vagyonkezelő Tanács azon döntése ellen, hogy az Észak-magyarországi Regionális Vízművek kezelésébe kerüljön a Duna Menti Regionális Vízmű és a Tiszamenti Regionális Vízművek. A pártszövetség szerint a kormány ezzel szeretné megkerülni a vonatkozó jogszabályokat, előkészíteni a privatizációt, mivel egy állami cég leányvállalatának magánkézbe adását már nem tiltja a törvény. Ez két–két és fél millió embert és több mint hétszáz települést érint."
http://debrecen-megmaradas.hu/content/view/3710/2/

Jéé ebből nekem nagyon úgy tűnik, hogy utolsó dobásnak ti szeretnétek nagyon eladni az ivóvizet Ágneském.
Ahelyett hogy Vad:)baromságokat beszélsz inkább csomagoljál mert hamarosan takarodhatsz te is...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.17. 21:39:02

@mefisto:

Én valaki nálam fiatalabbat javasolnék. Huszonéves korban például bizonyos, a feladat teljesítéséhez szükséges testi folyamatoknak nincsenek még olyan súlyos szellemi, pszichikai és érzelmi feltételei, mint így negyven fölött. Úgyhogy nagyon sajnálom, én nem jöhetek szóba. Az ifjúság nyers ősereje kell ide.

gidabiga 2009.05.17. 21:44:40

azért én az ivóvízkincsünket bizony féltem.
nem véletlenül akarják megvásárolni tőlünk a nyugati államok.
baromi sok pénzt tudnak majd keresni vele 100 év múlva.
ők előre gondolkodnak, ami a mostani kormányunkra nem jellemző.

mi is fizetünk építményadót.
180Ft/ m2.
viszont 30 Ft / m2 / fő levonható a lakható alapterületből.
elviselhető.
a mostani ingatlanadóban erről szó sincs.
Vámosi Nagy Szabolcs is azt mondta, hogy úgy lenne a legtisztességesebb, ha a jövedelemadóból levonható lenne.
rögtön kiderülne sok minden az adózók ill. nemadózók köréről.

Vadai Ágnem pedig elég messze van Leia hercegnőtől, ha már a másik oldal a sötét oldal :)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.05.17. 21:46:19

ennél már csak az lenne rosszabb, ha a "vízbül venné ki a zokszigént."

mondjuk semmi kétség, a hatalomért Orbán erre is képes.

heima (törölt) 2009.05.17. 21:47:12

@Kettes: hát bocs, hogy jobboldalon túllátnak 4 év távlatánál, és pl nem adósították el anno feleslegesen az országot hogy megvegyék a prolik szavazatát, mint a ballib. bár egy ballernek mondhatom (tudom te nem..) ahol egy soha nem látott stratégiai terv kb két hétig él... jah nem bocs, csak a következő frakcióülésig :D

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.17. 21:54:58

ott van a párt közelében Csányi prof, etológus is, érti az erőszak nyelvét, meg azt, ki miért fruszrált: írjon fel a néninek egy nagy darab marharépát, osztjónapot.

a szoclib még kómában is lop 2009.05.17. 21:58:33


erőszakosan nagypofájú

hányingerkeltő hatalmas lipoma


Ez meg a Vojnik a legocsmányabb másodvonalbeli banyák

Chicano 2009.05.17. 22:10:12

@aesculus: "Állítólag ez a nő valami szuperzseni, több nyelven beszélő, kiváló elme. Engem inkább egy agresszív ÁVÓ-tisztre emlékeztet."

Engem meg egy PMS-től agresszív ronda tramplira emlékeztet. Szuperzseni? Néhanapján látom a TV-ben a megnyilvánulásait, eddig kizárólag hajmeresztő hülyeségeket hallottam tőle. Bár minden relatív. Lehet hogy evvel a szinttel már lehet valaki kiváló elme a maszopban. Végül is csak van valami oka hogy ide jutottak. Gondolom az hogy ilyen színvonalú emberek vannak a pártvezetésben sokat segített a 12% elérésében.

szazso2 2009.05.17. 22:58:02

okádék, tahó mszp-s luvnya. egy év múlva a pöcegödörben végzi...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.17. 23:15:39

@Kettes:
Nekem elég, ha annyit ígér Viktor, hogy a fajtád érdekérvényesítési lehetőségeit végleg megszünteti, azaz Magyarországon megnémultok, és csak izraelből ideugatva hallatszik majd a csaholásotok, én már elégedett leszek.

kispista 2009.05.17. 23:18:52

Már előre rettegek! Be is pakolom gyorsan a bőröndömet, mert bármikor jöhetnek a fidesznácijobbikosok és elgázosítanak.

És a választás nov-dec-ben lesz, mivel így csak 3,5 éve lesz a fidesznek. És novemberig még kevesebb ember fogja érezni a megszorítást, mint jövő májusban.

tripanek (törölt) 2009.05.17. 23:22:58

kispista: hát ugye az ország érdeke és a marxista előtanulmányok alapján ebben igazán semmi meglepő nincsen.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.17. 23:34:14

@Chicano: mondom, hogy állítólag. Ez olyan image, hogy Gurmai nyelvzseni, Balázs Péter pedig ért a külügyekhez. Mihez képest? Egyik meg tud szólalni angolul és spanyolul, a másik nem tesz olyan magasról a magyar érdekekre, mint elődei.
Elnézve Lamperth Mónikát, Tóth Károlyt ez a nő még viszonylag értelmes. Persze ettől még "abszolútértékben" nem lesz az:-D

VIKUNYA 2009.05.17. 23:35:13

akkor hogy vesszük ki a vízbül a zoxigént?

freehckr 2009.05.17. 23:36:12

@kispista:
"mivel így csak 3,5 éve lesz a fidesznek"

Abból kiindulva, hogy a posztkommunista elvtársak és csatolt részeik kormányon nem tudják "elsikálni" az egyes (néha igen magas rangú) képviselőik ellen indított, és mára igencsak megsokasodott büntetőeljárásokat, a kormányváltás után elég lenne egy minimális, pár százalékos többség a jobboldalnak, és a "balliberális" elvtársaknak nem 3.5 évük lenne, de fejenként több évtized... letöltendő. :)

VIKUNYA 2009.05.17. 23:36:20

basszus nyolc év alatt azt tudták kitalálni, hogy jönazorbán, jajde kell félni - azért ennyi idő alatt legalább megpróbálhattak volna kormányozni is egy kicsit!

VIKUNYA 2009.05.17. 23:43:08

istenem, ez a nő sötétebb, mint a szíjártó!

kispista 2009.05.17. 23:45:59

@freehckr: A fejesek megússzák, és még örülni is fognak neki, hogy a sok örökösen elégedetlenkedő szocitól megszabadulnak. És 2013-ban visszajön fletó és megmenti az országot a fidesznáciktól. Ha nem marad elég mszp-s szabadlábon, vesz egy új pártot (pl. az mdf-et).

@VIKUNYA: folyamatos rettegés közben nehéz kormányozni. És Vágó et. is megmondta, hogy a fidesz vezeti az országot.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.18. 00:19:34

@kispista: Vágó is egy jó példa az imázsépítésre. Ő, a nagy művelt baloldali. Miért is? Mert fel tudja olvasni a kérdéseket a papírról/monitorról? Aztán meg elmegy lakóparkot, bankot, meg ki tudja még mit reklámozni. És ez a magyar "elit"!

a szoclib még kómában is lop 2009.05.18. 01:07:21


már bocs

de ez a 3,5 év ez év végi előrehozott választással hogy jön ki?

vagy csak fasság amit írsz?

tevevanegypupu 2009.05.18. 01:09:27

@Kettes:
ahogy a dolgok most allnak nagy igenyei senkinek nem lehetnek, leszamitva az mszp milliardos minisztereit es a volt meg jelenlegi miniszterelnokot. Nem erdemes vitatkoznunk ha ugy gondolod, hogy az elmult nyolc ev valamiben is elobbre vitte az orszagot, sikerult valamelyes stabilitast teremteni..Valoban nincsenek nagy igenyeim: kormanyvaltast szeretnek, es aztan majd negy ev mulva, ha a sotet, fasiszta hatalmak meg hagyjak, akkor visszaterhetunk a temara. Addigra mar tudni fogjuk, hogy milyen a fidesz kormany, mit teljesitett az igereteibol illetve mit nem. Addig jogunk van rettegni es remenykedni is. Kinek kinek izlese szerint.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.18. 01:28:05

@Elpet: Kétlem, hogy lenne jelentkező. :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.18. 01:29:20

Viszont egy tüzes nyolcvanas még összejöhet. :)

kispista 2009.05.18. 01:36:22

@a szoci még kómában is lop: A választás az előző országgyűlés megalakulását követő 4. évben áprilisban vagy májusban van. Ha idén decemberben megalakul az új ogy, akkor a 4. év 2013-ban van, így marad a 3,5 év. Ha januárban alakulna meg, akkor 4,5 év lenne.

a szoclib még kómában is lop 2009.05.18. 06:24:06


értem, kösz

tehát az év - nyilván - módosulna, viszont az éven belüli időpont (tavasz) nem. gondolom valamyi jogszabály írja elő a tavaszi választást.

ó bazz, ezekben a vöröskék büdöskékben mindig újabb mélységeket lehet felfedezni

BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!! 2009.05.18. 07:11:07


rossz ránézni erre a behízott szemű

disznófejű senkire

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.18. 07:24:14

Szekeres Imrétől ma reggel megtudtam, hogy a Fidesz KORMÁNYON van. Eddig azt hittem, hogy nem normálisak azok a kommerek, akik még most is a Fideszt teszik felelőssé minden rosszért. Most elnézést kell kérnem tőlük, mert tényleg a Fidesz van kormányon. Gondolom, Szekres Imre elég autentikus ezt a kérdést megítélendő. És természetesen a Fidesz SZEDI az ingatlanadót. Ezt is Imre mondta. Kibaszott Fidesz!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.18. 07:44:57

@Mr Falafel:

A FIDESZ azonnal monnyonle!!!

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.18. 07:51:56


nincs ennek a szarágyúnak valami fedett pozíciója is?

ez a vadai név olyan ismerősen cseng

civilkontrol 2009.05.18. 08:08:06

Ez a wildági ez totál szétkész :o))) Sötétség seregei :o))))
Elképzelem, hogy ezt hogy szülhették meg. Ül az egész ballib női alakulat egy elfüggönyözött szobában. Kicsit már be vannak baszcsizva, és kitalálják, hogy legyen akkó' Gyűrűk ura hétvége.
Jójójó, de hozzzuk be a vizipipát vazzzz, böffenti a liberális szárny legnagyobb rettegője: Mohácsi kisasszony. És hozzák. Nem a simát, az iparit, amivel egy várost be lehetne fujatni. Megnézik a gyűrűk urát, és papírra vetik a Rettegés Fokának nagypolitikai verzióját :o))))

De komolyból, én ezt már nem értem. Ezzel bukták Pécset is. Ha kicsit visszafogottabbak, ha képesek lettek volna befogni a pofájukat, nem zakóztak volna ekkorát.
Én csak drukkolni tudok: rettegjetek rettegők :o))))
Ezt egyébként hogyan? Ezt melyik agyament találhatta vajon ki? Wildági saját szüleménye lehetett? Nyilván ők sem gondolják ezt komolyan, csak kampányfogásnak szánják, de tényleg nincs már a szopialisták között egyetlen éppeszű kampányista sem, aki ilyenkor letekeri a hangerőt?

Hajrá MSZP, Húzzatok bele :o))))

civilkontrol 2009.05.18. 08:23:10

A 3,5 évvel kapcsolatban már láttam OV nyilatkozatot.
Nem akarok hülyeséget mondani, de ha jól tudom ezt az alkotmány szabályozza. OV felhívta az alkotmányjogászok figyelmét, hogy oldják föl két törvény ellentmondását. Az egyik azt mondja ki, hogy egy ciklus 4 évre szól, a másik meg azt, hogy a választás legyen tavasszal. A maga elegáns de tényszerű módján elhesegette a szopialisták abbéli reményeit, hogy előrehozott választások esetén 3,5 évet fog kormányozni a fidesz.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.18. 09:04:44

Gyerekek, nem lehet, h Vadai a Nyakónak titkos szeretője, és a háttérben egyeztetnek, h a következő héten melyikük mondja a nagyobb kontraproduktivitást?

kamasuka 2009.05.18. 09:10:14

@kispista:

Január 2-án fog megalakulni, ha a szocik is végre rájönnek, hogy az EP kudarc után, jobb túlesni a dolgon, mint megkockáztatni a kétharmadot. Így legalább lesz pozitív csengése is a választásoknak a számukra: megakadályoztuk a FIDESZ 2/3-át.

Itt megjegyzem, hogy felőlem jusson be a Jobbik, de ha 4.99%-nál megállnak, és ezért nem lesz 2/3, akkor remélem helyére kerülnek a dolgok ...

Más.
Ha a Vágó értelmiségi műsorvezető nagy tudással, akkor ki az Egri János, akit pont Vágó úr fúrt ki?

instant legenda 2009.05.18. 09:53:08

@Kettes: Jaj hagyjuk már a hülyeséget! Baszki, nem mindenki amnéziás, én még emlékszem az Orbán-Gyurcsány vitára, meg az ott elhangzott "Orbán úr, ide számok kellenek, konkrétumok, programok. Ön csak a bokorból ijesztget valami válsággal, ez nem politikushoz méltó" dumára.

A szocik menjenek az ún. konkrétumaikkal a picsába!

instant legenda 2009.05.18. 09:55:45

@Mr Falafel: Abbahagyhatnád a zsidózást, kurvára unalmas.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.18. 10:21:47

@instant legenda:
"A szocik menjenek az ún. konkrétumaikkal a picsába!"

A szocik konkrétan menjenek el a konkrét picsába!
:o))

De melyikbe?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.18. 10:28:23

Vadai egy idióta barom. Ki adott rá nihil obstatot vajon?

Hattory Hanzo 2009.05.18. 10:42:17

@civilkontrol:

Azért az egy érdekes verseny lenne, hogy melyik párt rendelkezik tehetségtelenebb kampánygurukkal?!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.05.18. 10:43:36

@Vendéan (dszg):

Hogy beszél Maga egy elvtárshölgyről, maga műveletlen krelikális reakció!

ü
bbjnick

Necoure Yamaki 2009.05.18. 11:07:49

Környörgöm valaki kúrja szájba Vadait végre.
Elnézést, ha valakit felzaklattam, péklapátra gondoltam természetesen.

Bummer 2009.05.18. 11:21:22

@Hattory Hanzo:
Mért lenne érdekes? Ki nem szarja le a kampányt?

Karcolt lendület 2009.05.18. 11:59:46

@Szentgáli:
Tartok tőle én is. Igaz, most ráment a Jobbik-felé leszakadó szavazóira - ezt próbálják a szocik kihasználni. (Igaz, ha Orbán mással kampányolna, a szociknak akkor is ugyanez lenne a szövege, nincs más témájuk.)
Az amerikai kampánytanácsadókban biztos vagyok - de a '90-es évekhez képest annyi változott, hogy Orbánéknál is vannak ilyenek. Igaz az ellen nem használnak, ha a kampányoló politikusok hülyeségeket/félreérthető dolgokat beszélnek, amit aztán a szocik könyörtelenül kihasználnak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.18. 13:58:00

A közlemény stílusa túlzó és irritáló, de azért a felsorolt tények attól még megállnak...

is 2009.05.18. 15:34:03

@Fedor: ja, most már évek óta ez megy itt. az első bekezdése a posztok 80%-nak a hangulatbeállító anyázás. még semmi tény, de máris az ítélet (Virág elvtárs, ugye). mire a tényleges tartalomhoz érnénk, az olvasó már orientálva van. fülek, szemek bezár, agy kikapcsol, innentől minden sort tessék az ítéletnek megfelelően olvasni.

ma már Varga Mihály is xplicite mondta, hogy a számok nem érdekesek, itt annál nagyobb károkozás folyik az országnak, (az én idézetem nem szó szerinti). szóval ne figyeld a számokat (hátha jobbak lesznek, sőt ilyen elővágás után biztosan jobbak lesznek az elövetkező egy évben, Varga nem hülye), de már előre zárjuk a füleket, szemeket, agyakat, kedves polgárok, ezt ne vegyétek figyelembe.

tények, számok, adatok nem érdekesek. van a világszemlélet, a kommunizmus, bocs miket beszélek, töröljétek a nyomdahibát, a FIDESZ győzelme, az mindennél fontosabb.

is 2009.05.18. 15:34:55

@Karcolt lendület: "a kampányoló politikusok hülyeségeket/félreérthető dolgokat beszélnek"

na ugye, ha mienk a politikus, akkor félreérthető. ha a másik párté, akkor geci mocskos rabló kommunista. szálka vs. erenda, ugye?

Kieran Hayes 2009.05.18. 15:41:56

@is: Így van. Mocsok fidesz, csak a hatalom érdekli. Ezért szavazzunk az MSZP-re!

ÁrPi 2009.05.18. 17:20:34

@is:

""ma már Varga Mihály is xplicite mondta, hogy a számok nem érdekesek, itt annál nagyobb károkozás folyik az országnak, (az én idézetem nem szó szerinti). szóval ne figyeld a számokat (hátha jobbak lesznek, sőt ilyen elővágás után biztosan jobbak lesznek az elövetkező egy évben, Varga nem hülye), ""

Varga is gondolhatja azt, hogy amiként most zajlik,egy stratégiailag kártékonynak nevezhető intézkedési-strukturában is sikerülhet az IMF és az EU hitelfolyósítási lépcsőinek (feltételeinek) megvalósítása.

Szóval "is", azt mondja Varga, hogy nem ajánlatos elájulni valamely számoktól, éshát talán amennyiben egy demagógialapáttal rátesz még meg se nézzed.

Nade...
HOGYAN MONDTA eme apróságot: EXPLICITE vagy
"IDÉZETEM NEM SZÓSZERINTI".

"IS" !! Ellentmondásos szavak ezek Tőled !

Karcolt lendület 2009.05.18. 17:54:38

@is:
Látom a / jel előtti szó már nem tűnt fel.

off
De gyanus vagy nekem, úgyhogy eszembe jutott Rózsa Misi bértopikolókat gyűjtő levele:
magyarinfo.blog.hu/2009/01/15/in_memorian_szdsz

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.18. 21:05:10

@is:

Ilyen elővágás után... Muszáj röhögnöm. 2,9% után 3,9 % hiánycélt sírtak ki. Ez aztán a kemény költségvetési fegyelem, ugye? Annyira féltitek ti, nembaloldali nememeszpés szakmaiságotszerető csupánésszerű bérkommenthuszárok a költségvetési egyensúlyt, hogy a Fidesz még meg sem hozott intézkedései miatt jajongtok folyvást, amelyek majd rombadöntik azt. Hát most ehhez a növekményhez van-e szavatok? Ízlelgessük csak: 2,9 % helyett 3,9 % hiánycél... Bajnai... Szakértő... Szerelő... Szigorú költségvetési fegyelem... 2,9 helyett 3,9 az másképpen bő egyharmadával több... Tényleg nem féltitek az emeszpétől a költségvetési egyensúlyt? Ilyen elővágás után Varga Miskának alighanem föl kel kötnie a gatyát, ha végre rendbe akarja szedni az országot... MegaLOL, GigaLOL!!!

VillonG 2009.05.18. 21:14:58

"Mi erősek vagyunk és küzdeni fogunk azért, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka ezzel a programmal soha ne kormányozhasson Magyarországon"

Én már látom, ahogy film készül, amint Fletó és Gordon, a két hobbit elviszi az országzászlót a Parlamentből (mint egy zászló mind fölött) és hosszú, küzdelmes út után a Felcsúti focipályán elégetik.

:D

elfelejtette 2009.05.18. 22:00:10

@VillonG: Ezzel az idézett mondattal már már önkarikírozóvá kezd válni ez az egész baloldali kampány.

elfelejtette 2009.05.18. 22:04:34

@is: "tények, számok, adatok nem érdekesek"

A tény az, hogy 1200 milliárd megy el évente adósságszolgálatra, kb. annyi, mint a teljes éves SZJA bevétel, és ez bajosan kenhető a patás elfogultékra. Ezt volt képes összehordani a baloldali, számokat oly remekül kezelő gazdaságpolitika. A szakértő milliárdosok, szakértő menedzserek, szakértően vigyázó SZDSZ-es szemekkel a háttérben. Akkor meg miről beszélünk, miféle számokról? A jobboldali politikusok által keltett hangulat nem lehetne eredményes, pláne nem éveken keresztül, ha nem volna igen komoly alapja.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.19. 00:00:20

Na, ha nem lesz víz, akkor sört!

Alfőmérnök 2009.05.19. 00:23:41

@TREX:
A jó sörhöz jó víz is kell. Nem lesz itt sör, max. hányás- és patkányízű kőbányai. Meg vörös csillagos heinekken.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.05.19. 10:52:03

Ezt én nagyon szomorúnak tartom. elkeserítő, hogy van egy párt, amelyik nem válogat az eszközökben.

Isteni szerencse, hogy van egy másik, amelyik nem ilyen. És isteni szerencse, hogy van egy blog, amely ezt elfogulatlanul ábrázolja.

Például elég durva hiba lenne a legutóbbi pécsi időközit úgy ábrázolni, hogy a pártok gusztustalan rágalomkampányt folytattak egymás ellen.

A valóság az, hogy egyedül a Fidesz nem csinált ilyet. Ha csinált volna, ebben a blogban biztos megírta volna valaki.
süti beállítások módosítása