Válasz a Magyar Narancs olvasói levelére
2009. december 04. írta: Redakció

Válasz a Magyar Narancs olvasói levelére

A Magyar Narancs legújabb számában megjelent egy olvasói levél, amely többször is foglalkozott a Reakcióval. A levélre írt válaszunkat elküldtük a lapnak, alább pedig mindkét írás elolvasható.

Új kirekesztési terv?

Magyar Narancs, 2009. október 8.

  Böcskei Balázs szubkultúrákról és befogadásról szóló cikkében mellékesen említi, hogy a Reakció nevű, javarészt fidelitasosok alkotta jobboldali blog szerint "Gyurcsány kicseszett a melegekkel". Böcskei szépen leírta, hogy miért nevetséges ezt állítani éppen a bejegyzett élettársi kapcsolatot elfogadtató exkormányfőről, de a melegekkel való "kicseszés" ügye megérdemel még némi vizsgálódást. A Reakció szerkesztői szerint a népszerűtlen exkormányfő jelenléte a melegfelvonuláson káros a melegek ügyének. Ezzel mintha jeleznék, hogy a melegek ügye mellett, lám, kiállnak. Igen ám, de a jobboldali blog a népszerűségi logikával itt gyorsan meg is állt. Hiszen ha a népszerűtlen Gyurcsány jelenléte roszszat tesz az ügynek, akkor ugyanígy árt a jelenlegi két legnépszerűbb politikus, Orbán Viktor és Sólyom László távolmaradása.

  Azonban a melegek iránt - Gyurcsány kapcsán - felhorgadó jobboldali empátia (amely egyszer még a Demokratában is megjelent) máshol is sántít. A "kicseszést" fájlaló Reakció egyik szerzője például egy írásában "szexuális devianciaként" beszél a melegségről és a melegekről, s emberi jogaik kiterjesztését "élvezeti jogaik" kiterjesztéseként értékeli.

  A Reakció nincs egyedül, mert a "kitolás" nem egyedülálló a jobboldalon. A jobboldali írott és elektronikus sajtó még a melegfelvonulás nevét is szinte mindig "homoszexuális felvonulás"-ra írja át. Holott a szexualitás szó nemcsak beszűkíti a meleg kapcsolatokat, hanem sokak számára érthetetlenné és ellenszenvessé is teszi a felvonulást, hiszen "miért akarják ezek nyilvánosan élni a szexualitásukat? A szexualitás legyen magánügy!". Pedig egy kapcsolat nem csak szexualitásból áll. Teljesen normális emberi vágy, hogy valaki kézen fogva járhasson a kedvesével, a képét kitegye az asztalára vagy fel az iwiwre. Így a "magánügy" voltaképpen nyilvános, és érthetően kíván némi toleranciát a köztől.

  Politikai nyilatkozattal való "kitolásra" nehéz példát találni a regisztrált élettársi kapcsolatot kezdeményező baloldalon, a jobboldalon sajnos annál könnyebb. A Fidesz egyik képviselője nemrég egyenesen "mentális betegségről" beszélt, s erről a párt közlendője csak annyi volt, hogy ez magánvélemény. Az elhíresült fideszes polgármester-képviselő, Molnár Oszkár ezzel szinte egy időben arról értekezett, hogy a melegek akkor tudják meg, hogy milyen, amikor "házasságot kötnek", ha "a Csóti Józsi mellé kerülnek majd a börtönbe". Az edelényi polgármester a kijelentései után az Orbán által előfizetésre ajánlott Demokrata hetilap címlapján tudathatta: "Nem vonok vissza semmit."
Maga a pártelnök, Orbán Viktor pedig két éve a meleggyűlöletet relativizálta Tusnádfürdőn: a "politikai korrektség elve azt jelentette, hogy (...) aki a családról beszélt, azt homofóbnak kellett bélyegezni". (A csúsztatás nyilvánvaló, hiszen éppen a megkülönböztetés gátolja, hogy az ezt kívánó melegek családot alapíthassanak. Ám az üzenet dekódolható a meleggyűlölőknek: "nem vagy te homofób, csak a 'hagyományosat' szereted".)

  A KDNP - amelyet Orbán valószínűleg a következő parlamentbe is bevisz - a melegjogokért való felvonulást következetesen "provokációnak" nevezi. A KDNP Pest megyei elnöke a résztvevőket nemes egyszerűséggel "deviáns magamutogatóknak" bélyegzi, akiknek ebből "talán anyagi hasznuk származik". S akkor nem beszéltünk az Orbán által sokáig "bátorító szeretettel" figyelt Jobbikról. Ennek elnöke, Vona Gábor szerint belefér a demokráciába, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, Toroczkai László a melegek kiirtására tett javaslatot.

  Így a mostani jobboldal festette kép alapján egy meleg jobban teszi, ha identitását (ha éppen nem kezelteti, akkor) titkolja. A titkolás pedig bujkálást, hazugságokat jelent. Szerintem ez az igazi "kicseszés".

Németh Csaba

A Reakció válasza:

 

Tisztelt Szerkesztőség!


A lap december 3-ai számában jelent meg egy olvasói levél Németh Csaba tollából Új kirekesztési terv címmel, melyben többször is foglalkozik közösségi blogunkkal, a Reakcióval. Ezzel kapcsolatos megjegyzéseire reagálunk az alábbiakban.


A Reakció elődjének az elődje, az Utolsó Figyelmeztetés valóban a Fidelitas hírleveleként indult több mint tíz évvel ezelőtt. 2002 óta a lap elszakadt az ifjúsági szervezettől (így a blognak pedig soha nem is volt köze hozzá) . A Reakció, sokszori átalakulás után ma mintegy negyven jobboldali, szabadelvű, konzervatív, libertárius, vagy éppen ideológiamentes blogger laza hálózatából áll. A blogon megjelenő vélemények és cikkek nem kapcsolódnak egy párt napi iránymutatásaihoz sem, így az onnan idézett véleményekből sem lehet levezetni egy esetleges jobboldali kormányzat leendő politikáit, mint ahogy azt a levélíró tette.


A Reakció egyetlen szerzője foglalkozott, egyetlen alkalommal a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatáról szóló törvénnyel: a 2007 novemberében benyújtott törvényjavaslatot a szerző támogatta, ebbéli véleménye meg is jelent a blogon.


Egy másik szerzőnk 2008 nyarán, a melegfelvonulást követő erőszak után határozottan elítélte a történteket. Egy harmadik szerzőnk a maga ironikus stílusában ítélte el idén a melegfelvonulást érő erőszakot, és a felvonulás joga mellett állt ki.


Ezzel szemben a levélíró állítása, miszerint „a Reakció egyik szerzője például egy írásában "szexuális devianciaként" beszél a melegségről és a melegekről, s emberi jogaik kiterjesztését "élvezeti jogaik" kiterjesztéseként értékeli”, egyszerűen nem igaz. Nincs olyan cikkünk, amelyben ezek a kifejezések szerepeltek volna.


Ugyanakkor – mivel a Reakció elsősorban jobboldali, konzervatív műhely – a melegek házasságkötésének jogát nem támogatjuk. Helyszűke miatt most nem kívánjuk megindokolni álláspontunkat, ami levezethető a konzervatív világnézetből. Szintén kritikusan vélekedünk a melegfelvonulás korábbi, botrányt keresően magamutogató szereplőiről is, akik jogos felháborodást okoztak, és akik a melegek egy része szerint is ártottak az ügyüknek.


Végül pedig az, hogy Gyurcsány Ferenc, a közutálatnak örvendő, bukott miniszterelnök támogató sétája nem tesz jót a melegek megítélésének, nem igényel különösebb megerősítést. Főleg úgy, hogy a sajtó rivaldafényében töltött percek után a volt kormányfő eltűnt az Andrássy út egyik földalatti-megállójában, magukra hagyva a melegeket.


A levél tovább részével, melyben többek között Toroczkai László és más szélsőjobboldali politikus tevékenységével mossa össze a Reakciót, nem kívánunk foglalkozni, különösen, mivel a szélsőjobbról közel tíz éve támadják a Reakciót és elődjeit. A Reakció véleménye persze nem esik egybe a liberális világnézettel sem, és ebben nincs semmi kivetnivaló. Nem érdemes összemosni mindent, ami onnan jobbra áll.



A Reakció szerkesztősége

 

PS: az eredeti Böcskei-cikkre, a Kommentár folyóirat említése miatt Ablonczy Balázs Kommentár-főszerkesztő is válaszolt korábban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr591574143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2009.12.04. 20:00:41

A rendőrnek Brigitte Bardot a kedvence. A felesége, hogy örömet szerezzen neki, feneke mindkét partjára rátetováltat egy-egy "b" betűt. Amikor a rendőr
hazamegy az asszony meztelenre vetőzik, bepucsít a TV előtt.
Mire a rendőr felnéz, megkérdezi tőle :
- Asszony, ki az a bob?

(mutálódott változatban: BiB)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 20:10:10

"A Reakció, sokszori átalakulás után ma mintegy negyven jobboldali, szabadelvű, konzervatív, libertárius, vagy éppen ideológiamentes blogger laza hálózatából áll."

Csak úgy kíváncsiságból, mondjatok már libertárius Reakció-bloggert. Vagy szólhatna maga is, aki annak vallja magát. Azt már nem is merem kérni, hogy mondjatok ideológiamenteset, mert az LOL kategória. :)

Szóval, will the real libertarians please stand up?

Bell & Sebastian 2009.12.04. 20:19:56

@Úlfhéðinn:

Trágár Kálmánra gondolok. Teljesen középen áll. Legalábbis hozzám képest.

Oblomov 2009.12.04. 20:35:29

@tewton: a "kocsog"-megnevezés mennyire támogatható?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 20:41:48

@Bell & Sebastian:

Ugye csak viccelsz?

Bell & Sebastian 2009.12.04. 20:55:46

@Úlfhéðinn:

Kinek mi köze hozzá, hogy becézem? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.04. 21:00:31

„Teremtés könyve 19. fejezet

Szodoma pusztulása

1 A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük,
2 és így szólt: "Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat." Azok így válaszoltak: "Nem, a szabadban akarunk éjszakázni."
3 De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek.
4 Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat.
5 Kihívták Lótot és így szóltak: "Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket."
6 Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött,
7 és így szólt: "Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot.
8 Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat."
9 Erre azok így kiabáltak: "El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük." Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
10 De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
11 Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.
12 Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: "Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből,
13 mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket."
14 Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: "Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost." De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik.
15 Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: "Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen."
16 Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket.
17 Amikor kivezették őket, ezt mondták: "Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra,ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj."
18 Lót így szólt hozzájuk: "Nem, Uram,
19 hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom.
20 Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni - ugyanis elég kicsi -, hogy életben maradhassak."
21 Ő így válaszolt neki: "Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél.
22 Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz." Ezért nevezik a várost Coárnak.
23 A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba.
24 Akkor Isten kén- és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára.
25 Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.
26 Felesége visszanézett és sóoszloppá változott.
27 Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt,
28 és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.
29 Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.”

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:05:49

@bbjnick:

Elírták, Gonorrhea lesz a'.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.12.04. 21:06:27

Mondjuk megírta a Mester kommentben, hogy ti a Patás seggéből pofáztok.

Libertárius? Ki? Kirúgni!!!!:)

Ágy Feri teljesen el van tűnve, hiányzik. Mondjuk Griftől úgysem férnék hozzá.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 21:08:07

@Bell & Sebastian:

Hmmm. Akkor nem vagyok benne biztos, hogy tisztában vagy a szó jelentésével.

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:12:31

@Úlfhéðinn:

Pedig szinonímák, bizony. Vagy nem? :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.04. 21:20:25

@Bell & Sebastian: mindenki, aki magát konzervatívnak véli, az per definitionem ideológiamentesnek is. Így abból is van erre nehány.

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:25:40

@tölgy: @Úlfhéðinn:

Mostanság nagyon nyomják a Cato-t.
Gyanús, nem kicsit.

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:28:51

Bocsi, én a libertáriusra haraptam rá, nem a se hús - se halra.

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:32:32

Basszus, meglehet, komplementer halmazt fogtam. Vissza is dobom, pfúj, kakás!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.04. 21:42:32

K*RVAORSZÁG!!!

Most alázták meg Fekete Gyulát a Prima Primissima díjkiosztón! Jelölik, aztán a Schaffer Erzsinek adják a díjat! Akik ilyet tesznek, azok nyugodtan feleségül vehetik az unokatestvérüket, de még az anyjukat is, azoknak már úgyis mindegy! B*sszák meg!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2009.12.04. 21:49:38

@bbjnick:

Jól kihalunk, és pénzért képeket mutogatnak rólunk. Maga legalább főemlős - a torzómmal szemben.
Ügyes.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.04. 21:58:13

@tölgy:

Höhö. Ócska konzy-s duma. Viszont furamód ezen a blogon úgy látszik nem osztják, legalábbis az idézetből ez derül ki (a redakció csak tudja, mit beszél, ugye). :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.04. 22:08:36

@Úlfhéðinn: maga láthatóan nem érti. Maradjon csak így.

@Bell & Sebastian: ?

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.12.04. 22:09:55

Ez a levél valami hihetetlen unalmas.

(elnyom egy ásítást)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.04. 22:11:23

"A jobboldali írott és elektronikus sajtó még a melegfelvonulás nevét is szinte mindig "homoszexuális felvonulás"-ra írja át. Holott a szexualitás szó nemcsak beszűkíti a meleg kapcsolatokat, hanem sokak számára érthetetlenné és ellenszenvessé is teszi a felvonulást, hiszen "miért akarják ezek nyilvánosan élni a szexualitásukat? A szexualitás legyen magánügy!"."

Igen barátocskám, a meleg ember semmi másban nem tér el (elvileg) egy nem melegtől, mint a szexualitásában. Ezért a homoszexuális szó tökéletes leírása a melegség állapotának.

Másfelől, ajánlott megtekinteni egy melegtársad blogját, h mennyire nem a szexualitásról szól a melegség:
ruszkibaka.blog.hu/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.04. 22:12:19

@Bell & Sebastian:

A velünk élő Kádár-rendszer! Inkább pusztulni hagyják az országot, csakhogy ne kelljen egymás genitáliáinak nyalogatását abbahagyniuk:-( Okádvány!:-( No, leállok, mert beidegelek:-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2009.12.04. 22:19:24

@tewton:
Felek, hogy nem a szakallban van a hiba. Jo lenne, ha a liberalisok legalabb olyan tisztelettel kozelednenek az emberek fele, olyan megertoek lennenek a problemaik irant mint mondjuk Semjen vagy a keresztenydemokratak. Talan nem tuntek volna el ilyen rovid ido alatt a politikai sullyesztoben, ha nem fel- es kihasznalni akartak volna a massagot, nyomort,a vallasok kozotti ellenteteket,a kiszolgaltatottsagot.

Alfőmérnök 2009.12.04. 22:20:41

@bbjnick: Ez a Prima Primissima közönségszavazás volt, vagy "szakmai" értékelés?
Mondjuk én azt is csodálom, hogy jelölték. Persze jobb lett volna, ha ő kapja meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.04. 22:24:50

@Alfőmérnök:

A család azt mondja, hogy valami "szakmai" kuratórium adja ki a díjat, nem közönségszavazás volt. Ez a mocskos oligarchia ennyit tud:-(

ü
bbjnick

tewton 2009.12.04. 22:39:03

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
"a szexualitás szó nemcsak beszűkíti a meleg kapcsolatokat, hanem sokak számára érthetetlenné és ellenszenvessé is teszi a felvonulást"

muhahaha

én soká azt hittem, hogy a tárgyilagos "homoszexuális" középütt van az elutasító "buzeráns", "buznyák", "fartúró" és a elfogadó "meleg" közt. De akkor ma már félhivatalosan a semlegesség se tolerálható álláspont. Milyen kár.

Korábban már így jártak az antiszemitizmussal, meg a többségi cigánytoleranciával is. Talán érdemes lenne még most súlyba vágni a pofát, mielőtt nagyobb problémát generálnak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.04. 22:47:46

@tewton:

Ezek nem tudnak leállni, mert a Sátán sarkantyúzza őket. Ez az egész tolerncia-mizéria tébolyult, köz- és önveszélyes provokáció. A belátásnak itt semmilyen helye, szerepe nincs. A többségi társadalomnak egy baráti, de határozott KUSS-sal kellene lezárnia az egész ámokfutást. Velük is akkor tennénk a legjobbat!

ü
bbjnick

tewton 2009.12.04. 22:56:45

@tevevanegypupu:
"olyan megertoek lennenek a problemaik irant mint mondjuk Semjen vagy a keresztenydemokratak."

haha, mondom, megint veszélyes vizeken jár, azt akarja, hogy pár nyomoronc a nyakára jöjjön ezért a hasonlatért?
Az (volt) a baj szegény liberálisokkal, hogy egyesével meg se próbálták megérteni Semjént: elég (volt) nekik, hogy valamelyik nagyeszűjük megmondta, merről kell köpni rá és hogyan, aztán az egész osztály igazodott hozzá a csulázásban. Képmutató és kirekesztő banda volt. Remélem, nem próbálkoznak olyan hülyevallásos gesztusokkal, mint a feltámadás.

tewton 2009.12.04. 23:06:39

Egyébként én az idők jelét látom abban, hogy először a csakis elszánt örökifjú liberek és állami fenntartású könyvtárak
által vásárolt Magyar Narancs emlegeti a Reakciót, amire az ingyen tömegeknek hozzáférhető reakció válaszol egy sokkal dinamikusabb, kortársabb felületen. Bizonyos értelemben a Mancs olyan, mint Jókai vagy WassAlbert munkái és a mai fiatalság, muhaha.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.04. 23:30:11

A homoszexualitás betegség, abnormitás, eltérés a normálistól. Ezen vitázni fölösleges.
Homoszexualitás - így mondják. Azért mondják így, mert ez a tudományos elnevezése. Aki szerint a tudomány kirekesztő, az ökör. És a tudomány nyilvánosan kirekeszti az ökröket. A meleg elnevezést a buzik önmaguknak adták. A meleg eleve feltételez egy ellentétpárt, a hideget. Ezzel szemben a homoszexuálisnak nem ellentéte a heteroszexuális, hanem mindkettő az emberi szexualitás megynilvánulási formája. Orvosilag (a tudomány szempontjából) egyenlő megítélésű. Éppen ezért nem üldözi a törvény a buzikat, és a jog sem a szexus köré szerveződik, hanem a vagyontömeg köré. Aluliskolázott "jogvédők" ezt nem érthetik. Egy buzinak semmivel sincs kevesebb joga, mint egy nem buzinak. A házasság intézménye egyfajta vagyontömeg gyarapítást szentesít és véd. Mégpedig az ellenkező neműek vagyontömegét. Mivel ez a normális évezredek óta, és a többségi társadalom így él, ezért ebben ártó szándékot keresni ostobaság. Jól néznénk ki, ha minden 165 centis törpe kosaras szeretne lenni! A homoszexuálisok értelemszerűen ezt a jogosultságot nem képesek kihasználni. De nem a jogalkotó hibájából, hanem önhibából. Viszont, ha ők a szexualitásukat nem érzik hibának, akkor fölösleges áldást kérniük a kapcsolatukra. Nincs olyan, hogy valaki minden jogszabályban rögzített jogosultságát képes lenne élvezni. A jogosultságok feltételekhez vannak kötve, s ha azoknak nem felelünk meg, a jogosultságot élvezni nem tudjuk.
Nem ártana, ha a buzik önvizsgálatot tartanának. Nem én szégyellem, hogy ők kézen fogva járkálnak, hanem ők. Mivel saját helyzetük eleve frusztrálttá teszi őket a többségi társadalommal szemben, nincs semmi különös abban, hogy azt a többségi társadalomra projektálják. A mentálisan sérült ember gyakorta tesz így. A többségi társadalom feladata, hogy segítsen a sérült embereknek beilleszkedni, segítsen megszüntetni a frusztrációt. Ehhez a buziknak a segítő kezet el kéne fogadni, és nem beleharapni.

Sebastian Knight 2009.12.04. 23:35:52

@tölgy:
Azért Gabrilo-t olvasgatva gyakran támad az az érzésem, hogy a konzervativizmus is egy ideológia. (:

nyg 2009.12.05. 06:44:15

A magyar Aids betegek 80 százaléka homoszexuális. A Nemzeti AIDS Bizottság szerint a legtöbb új beteg a 20 év alatti homoszexuálisok közül kerül ki.Kell ehhez bármit is hozzátenni?

tevevanegypupu 2009.12.05. 08:57:17

@tewton:
Nem hiszem, hogy nem ertettek meg mit mond Semjen, ki van zarva, nagyon vilagosan es erthetoen fogalmazott. A liberalisok egyszeruen nem AKARJAK elfogadni, mert a keresztenydemokratak es a fidesz kepzelt, bemagyarazott antiszemitizmusukra epitettek fel a politikajukat. Nagyon sokan vannak akik tenyleg annyira elfogultak, hogy mar nem is hallanak, csak mondjak a magukat - Kartal Zsuzsa, Bacher es meg paran, akik valoszinuleg valoban fobiaban is szenvedhetnek - de az szdsz es a kozvetlen tamogatoik manipulalnak es szandekosan engedik el a fuluk mellett azt is amit Semjen, es azt is amit Orban mond.
Nagyon sajnaltam, hogy Semjen beszede utan meg a volt forabbit (nem jut eszembe a neve) is sikerult belevonniuk abba a szokasos alairasos cirkuszukba, amit kiadnak. Nem tudom mivel sikerult meggyozniuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 09:04:19

@volkov:

becsületére legyen mondva, turul elég látványosan odatette az ellenvéleményét, riszpekt.

de a törzsközönség, az igen, az hozza magát. buzizzatok jó "egészségeseket" srácok, aztán visítsatok, ha valaki egy csokrot leközöl a narancsban, hogy na lám ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 09:07:18

@tevevanegypupu:

abszolút idiótának tartom, aki a szakállas bácsiból zsidózást faragok, eddig oké

ettől még hánytató a benne levő homofóbia

tevevanegypupu 2009.12.05. 09:25:43

@mavo:
A baj annyi a homoszexualitassal, hogy sajnos valoban az egyik okozoja volt az aids kialakulasanak. Nem csak ok termeszetesen, hanem sok mas tenyezo, amiben a homoszexualitas is kozrejatszott. Hallanad csak orvosok velemenyet a melegekrol..Egyebkent egy keresztenydemokratanak az a kotelessege es feladata, hogy a homoszexualisokrol eliteloen beszeljen, hiszen a kereszteny vallas eliteli es tiltja az egynemuek szerelmet, es meg sok minden mast, amit egy liberalis termeszetesnek tart. A homoszexualitas nem termeszetes, magatol ertetodo dolog.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.12.05. 09:33:47

@tewton:

Aki a "meleg" szót használja, az több, mint elfogadó, az már szinte homofil. Bár az is megtörténhet, h csak egy elvárásnak akar megfelelni.

Azért hülye ez a N. Csaba nevű, szabadlábon lévő egyed, mert a heteroszexuális szó sem azt jelenti, h a hetero embert csak a szexualitásával írjuk le. A homoszexuális szó pontos a liberális értelemben is, hiszen ők mást sem szajkóznak, mint azt, h mi pont olyanok vagyunk, mint ti, csak a szexualitásunk más. Hát akkor a homoszexuális megnevezés 100%-ban korrekt.

Túlragoztuk.

@Mr Falafel:

Sztem nem betegség, de nyilván abnormális abban az értelemben, h a normális az, ami átlagos, vagy ahhoz közeli, és abnormális az, ami az átlagtól jelentős mértékben eltér, vagy a természet törvényeivel ellentétesen működik (pölö olyan egyének szexelnek, amelynek a vége semmilyen formában nem lehet utódnemzés).

Múltkor egyébként jót röhögtem, mert a nagyon toleráns nyugaton óriási felháborodás kísért egy olyan eseményt, ahol egy zenei díjkioszton lesmárolta az egyik frontember az egyik zenészét. Muhaha - gondoltam, hát itt nyilván a nyílt langyizmus miatt keletkezett a felháborodás. Nah, ezért farizeusok arrafelé a PC bevezetői.

Az eset, amiről beszélek
neon.hu/celeb/celeb-hirek/adam-lambert-meleg-csokot-valtott-az-ama-n-video/

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 09:47:18

@tevevanegypupu:

értem. nem vírusmutáció zajlott, hanem a buzik csináltak vírust.

a buszon tüsszögők, na azok még rohadékok, nekik köszönhető a nátha és az influenza

tevevanegypupu 2009.12.05. 10:05:59

@mavo:
Nem felejtettem el a nyolcvanas evekben megjelent - nemcsak Magyarorszagon! - cikkeket, amikben irjak, hogy a san-franciskoi homoszexualisok koreben egy ujfajta, nagyon sulyos es nagyon ragalyos betegseg van elterjedoben..Ezek voltak az elso hirek az aids-rol. Aztan persze finomitottak, es a tudomany is tobbet megtudott a virusrol, most mar tudjuk, hogy mindenki megkaphatja, aki nem eleg ovatos es hogy milyen mas utakon is terjedhet.

Aki a buszon-villamoson vagy barhol ugy tusszog es kohog, hogy nem tesz zsebkendot a szaja ele az terjeszti az influenzat.

tewton 2009.12.05. 10:08:14

@mavo:
hajaj! de persze ugyanígy a monogám kapcsolaton kívüli alkalmi szexnek sincs semmi köze a nemi betegségekhez. azokat csak úgy "elkapja" az ember, mondjuk egy buszozás alatt :)

ilyen a méhnyakrák is, meg a szifkó, meg a herpesz. ezeket akkor is megkaphatod, ha csak a kutyát sétáltatod :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 10:14:14

@tewton:

bezzeg a monogám kapcsolatban élő bácsi, aki mosatlan kézzel turkál a nője picsájában, az nem terjeszt semmit, mert ugye monogám.

most azt már nem is említve, hogy a monogámia csak álom. az állítólag monogám európában olyan vígan terjedt az amerikából áthurcolt vérbaj, hogy öröm volt nézni.

olyan bájos egyébként, amikor a rendes, keresztény bácsik (akik soha, de soha nem keféltek a feleségükön kívül senkivel) kivetítik a bibliai erkölcseiket az egész világra :)))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 10:16:22

@tevevanegypupu:

értem. aki a buszon tüsszög, az terjeszti már meglévő fertőzést, de a buzik azok konkrétan felelősek az aids vírus megjelenéséért.

mókás világkép. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.05. 10:19:53

@tölgy:

Te pedig láthatóan tagadásban vagy. Szar ügy ha már a saját cimborái is ellentmondanak az embernek, ugye? ;)

Vagy biztos ők sem értik. Jóhiszemű hülyék. Csak ti ketten értitek. LOL.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.05. 10:23:16

@Úlfhéðinn: olvasson, tanuljon, gondolkozzon. Sosem késő.
Vannak egész jó BA képzések a témával kapcsolatban, egyre már igazán beiratkozhatna.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.05. 10:25:28

@Sebastian Knight: konzervativizmus =/= konzervatív
Az utóbbiról írtam.

tevevanegypupu 2009.12.05. 10:26:49

@mavo:
Hat tudod a dolgok sokszor egyszerubbek mint aminek elso latasra tunnek. Igen, aki csak ugy a levegobe tusszog, kohog es taknyol zsebkendo nelkul, az terjeszti a fertozest, valamint a buzik es a drogosok koreben gyakoribb az aids. Hogy ok mennyiben felelosek a kialakulasert es elterjedesert az meg nem tisztazott, mindenesetre a tenyek azok egyelore tenyek maradnak. Csak ovatosan,
amennyiben meleg vagy, veszelyeztetettebb vagy, ha tetszik ha nem. Nem akarom felsorolni azokat a vilaghiru muveszeket akik sajnos meghaltak ebben a betegsegben, de legtobbjuk homoszexualis volt. Nem valoszinu, hogy csak a veletlen jatszott ebben kegyetlen szerepet.

tewton 2009.12.05. 10:34:14

@mavo: kár a púderért.

"az nem terjeszt semmit, mert ugye monogám."

púder. 1 db megfertőzött azért csak kevesebb, mint egy csomó megfertőzött (luksógorok, satöbbi), nem? vannak cúna-cúna statictikák a homoszexuálisok párkapcsolatairól. de persze azt orvosnácik találták ki.

ja, hallottad már azt, hogy a 'monogám párkapcsolat' nem a házasságot jelenti a köznyelvben?

"az állítólag monogám európában olyan vígan terjedt az amerikából áthurcolt vérbaj, hogy öröm volt nézni."

hajje. örömködve cáfolsz valamit, amit senki nem állított.

tewton 2009.12.05. 10:35:24

@tölgy: Maguk itt min vitatkoznak tkp?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 10:42:32

@tevevanegypupu:

"Hogy ok mennyiben felelosek a kialakulasert es elterjedesert az meg nem tisztazott, mindenesetre a tenyek azok egyelore tenyek maradnak."

Kicsit korábban,még jóval nagyobb magabiztossággal:

"A baj annyi a homoszexualitassal, hogy sajnos valoban az egyik okozoja volt az aids kialakulasanak."

léccilécci döntsd már el, hogy akkor a buzik felelősek vagy sem. :-)))

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 10:46:37

@tewton:

cuncimókus, itt vered magadat, hogy deamonogám, ehhez képest a világ nem monogám. a heterók többsége SE meg a buzik többsége SE.

és én megértem, hogy szar a világ, mert van egy csomó dolog, amit a biblia tilt, és mégis merészel létezni

tevevanegypupu 2009.12.05. 10:54:15

@mavo:
Ebben a kerdesben a virus dontott. A homoszexualisok kozott kezdett terjedni, kovetkezeskeppen lehet hogy tudatlanul, de ok voltak a felelosek azert, hogy olyan viharsebesen lett belole vilagbetegseg. Azota kiderult, hogy a fertozott injekciostu, veratomlesztes is terjeszti, tehat a felelosseg megosztottabb de megvan most is, mert naponta egyre nagyobb mertekben terjed.

tewton 2009.12.05. 11:05:03

@mavo: nyuszómuszó,

ki beszél itt a bibliáról, rajtad kívül? nem vagy keresztényfób (netán zsidófób) egy csöppet?
nem baj, itt azt is toleráljuk :) de világnézeti problémáival inkább forduljon lelkészéhez, pszichológusához, ideológiai titkárához.

valahogy az az ábra, hogy a nemi betegségek terjedéséhez általában nemi élet kell: a partnerek számával egyenesen arányosan a fertőzésveszély is növekszik. ehhez nem kell biblia, elég az ált. iskolai végzettség.

nyilván az orvosok is a bibliából olvasták ki, hogy a monogám kapcsolat csökkenti a fertőzésveszélyt. az eszükbe se juthatott, hogy ez a legegyszerűbb és legolcsóbb prevenció.

tistedur 2009.12.05. 11:19:23

@tevevanegypupu: európában.afrikában és ázsiában nem.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 11:20:43

"nyilván az orvosok is a bibliából olvasták ki, hogy a monogám kapcsolat csökkenti a fertőzésveszélyt."

értem. a megelőzés a monogám heteró kapcsolat, és happy lesz minden.

kár, hogy ez évezredek alatt sem vált be

óvszer? ugyan már ... az nincs benne a bibliában ...

tewton 2009.12.05. 11:22:54

@mavo:
nem érted :(
ezt se :(
pszichológus vagy ideológiai konzulens?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 11:23:32

mondjuk ez az 'azorvosok' olyan kis vicces. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 11:24:33

(érdekelne, ahogy moszlim vallású orvosok propagálják a monogámiát. na jó, azok nem azorvosok)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 11:25:57

@tewton:

nem, csak látom, mi a valóság. a kötelező monogámia álom. a kötelező heteroszexualitás álom

bocsesz ...

fehértehén 2009.12.05. 11:54:10

@mavo:

Még egy korábbihoz kapcsolatan de gondoltam megkérdezem: mit jelent az a szó, hogy homofób?
De most tényleg, vicc nélkül őszintén.

tevevanegypupu 2009.12.05. 11:54:13

@tistedur:
Mit nem? Nem a homoszexualisok terjesztik vagy nem terjed? Gondolom azt akarod mondani, hogy nem csak a homoszexualisok terjesztik, mert Afrikaban egesz orszagok vannak, ahol a lakossagnak tobb mint a fele aids-es vagy hiv fertozott. Ez igy van. Ahol elek, nem keszitenek igazi statisztikai a betegekrol, tehat pontos szamokat nemigen tudok mondani, de teny, hogy nagyon sokan aids-esek vagy fertozottek. Az orszag a meleg turizmus (es a drogosok) egyik celpontja, es a hazassagon kivuli szexualis elet egyik "megoldasa" a homoszexualitas.
Azsiaban valoszinuleg az egyik legfobb megelhetesi forras, szinten a szex-turizmus es a drog lehet az okozoja a betegsegnek.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.05. 12:23:20

@tölgy:

"Vannak egész jó BA képzések a témával kapcsolatban, egyre már igazán beiratkozhatna."

Hehe. Bájos. Hogy nézne már ki, ha osztálytársak lennénk?
Meg úgyse engednék, miért, téged talán visszaengednének álti ötödikbe? Remélem érthető a párhuzam. :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.12.05. 12:24:53

ui: Legalább a Reagan név helyes leírását megtanították már azon a híres BA képzésen? :DDD

Rigor Penis 2009.12.05. 12:47:11

Talán

mavonak

szarcsimbók lóg a farka hegyén???

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.05. 13:08:32

Kedves kommentelők! Ha szabad kérnünk, csak semmi buzulás! Legalább itt ne!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.12.05. 14:14:41

@malac69 gerinckutató blogkalandor:
Ondó Banditól (Czeizel) hallottam valahol, hogy megtalálták a homoszexualitásért felelős gént. Márpedig, ha organikus eredetű (géntorzulás) a homilás, akkor nevezhető betegségnek orvosilag. Eltér az orvosi értelemben vett normálistól, tehát nem normális, vagyis normákat illeszteni hozzá meglehetősen furcsa lenne. Én tudom, hogy a homiknak ez szar érzés, de a probléma elkendőzése, másnak való bemutatása, mint ami, sehová nem vezet. Megoldáshoz a legkevésbé.

abandi 2009.12.05. 14:27:48

@Mr Falafel:
A relativitás és az evolúciós elméletek egyesítése, a népességnövekedés gazdasági hatásait is figyelembe véve:
Relatíve :mindenki buzi lesz!

Rikki Harcos 2009.12.05. 15:11:53

utoljára '98 szeptemberében vettem Mancsot (amikor Bpesten jártam, mindig vettem egyet a vonatra visszafelé), és akkor jöttem rá, hogy kik valójában

teknős 2009.12.05. 19:03:16

@Rikki Harcos: Én már akkor is utáltam a Magyar Narancsot, amikor még de facto a Fidesz lapja volt. Abban, hogy 1991 és 1996 között még szavazni sem szavaztam a Fideszre, abban ez a lap nagy szerepet játszott.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.05. 23:52:15

@teknős:

"Abban, hogy 1991 és 1996 között még szavazni sem szavaztam a Fideszre, abban ez a lap nagy szerepet játszott."

Miért? 1991 éa 1996 között hány alkalmad lett volna?

Rikki Harcos 2009.12.06. 00:04:23

@teknős:
azért volt szimpatikus, mert cikizte az MDF-kormányt és a ballib kormányt, mindkettőt megérdemelten és irtózatos módon, a stílusa ugyanaz volt kb. mint ennek a blognak, pimasz, szemtelen, trágár és nem részrehajló...aztán jött a Fidesz-győzelem és eltört valami

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 00:59:56

@Rikki Harcos:

"aztán jött a Fidesz-győzelem és eltört valami "

így is lehet hívni.

konkrétan a MaNcs nem állt be a Fidesz mellé a Bokros-csomag ekézni, és (meglehetősen aljas módon) a fideszt _sem_ kímélte 94-98 között (egyben ennyit arról hogy a MaNcs 91-96-ig "de facto" fideszes lett volna). egy biztos, a nagy jobbraát után már nagyon nem voltak haverok

pedig a MaNcs is megtette a magáét a horn-kormány bukásáért, szép zaftos maszopos svindlikről voltak két, néha három-négy oldalas cuccaik, az űrbambás svindli pl. hónapokig futott náluk, a czégés pénzpumpától az űrbambás tejsavó italig (az akkor még nem volt átlagos bolti termék)

A fidesz a 98-as győzelem után úgy döntött, leszámol a gonosz, ellenséges médiával, és mivel a MaNcs _nem csak_ a gonosz ellenséget rugdalta, ezért ebbe a kategóriába a MaNcs is belekerült. A korábban (a korabeli magyar sajtó ~80%-ához hasonlóan) pl. postabankos reklámokból élő MaNcs-tól a teljes reklámbevételét elvették, és a fidesz (a már említett legendára alapozva) még a nevét is el akarta venni.

mindezekhez képest a MaNcs tkp. kesztyűs kézzel bánik a fidesszel.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.06. 02:15:06

@mavo: Szegény Mancstól ELVETTÉK az állami reklámbevételt? Mert az JÁRT neki?

Egyébként jelezném, hogy a Postabank csődbe ment, az állam konszolidálta, s többek között leépítették a médiaportfólióját - ennek része volt a Mancs támogatásának megszüntetése. Az valóban nem volt elegáns, hogy az állami irányítás alá került Postabank a "Magyar Narancs" márkanevet nem adta át ingyen a szerkesztőségnek, így a lap évekig Mancs néven jelent meg, állami helyett Soros-pénzből.

A Magyar Narancs akkor tisztességére egyébként jellemző az az eset, amikor a '98-as kiélezett választási kampányban volt egy ütős - már beszerkesztett - anyaguk Szekeres Imréről, ám azt Prinz Gábor telefonjára végül kivágták a lapból (www.es.hu/INDEX.PHP?view=doc;1907.) Ha egy újságíró, aki tudott az ügyről, nem pakol ki a Tilos Rádióban, máig nem tudunk semmit Szekeres viselt dolgairól.

Josef (K.) 2009.12.06. 02:37:17

@Rikki Harcos:

"stílusa ugyanaz volt kb. mint ennek a blognak, pimasz, szemtelen, trágár és nem részrehajló"

Ez a blog nem részrehajló?
:DDDDDDDD
Jól megnevetettél a nap végén, köszönöm.
Na jóccakát!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:01:13

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

most az egy dolog, hogy a postabankos hirdetések mellett eltűnt _minden egyéb_ hirdetés is. akkoriban vettem, és jól emlékszem, milyen furcsa volt, amikor egyik napról a másikra szinte hirdetések nélkül jelent meg. bő fél év volt, mire megjelent pár téova reklám.

másrészt. nem, nem járt a narancsnak a postabank hirdetés. csak éppen másnak sem járt. elég köztudomású volt, hogy a magyar nemzettől a 168 óráig jó pár lap léte szó szerint függött a postabanktól, a csőd után mégis egyedül a narancs került csődközeli állapotba - a soros-támogatás ellenére

tudjátok, ha a postabank sajtóportfólió valamennyi lapja csődközelbe került volna, megértem a postabank-csőddel indoklást. így csak arra jó, hogy a fidesz megmozdulását védje

"a lap évekig Mancs néven jelent meg, állami helyett Soros-pénzből."

soros a kezdetektől támogatta a mancsot, és a támogatás mértékét nem növelte. illene tudni. a lap egyszerűen átvészelte a reklámhiányt, és amikor kiderült, nem szűnik meg, részben vissz

a híres sztoriról. igen, minden bizonnyal így volt, ahogyan egyetlen lap sem szeplőtelen. ("Az is kiderült, hogy a Magyar Narancs elôtt több lapnak is felajánlották az anyagot, de egyiknek sem kellett."), és ha érdekes, hát nem az egyetlen komoly elkúrása a narancsnak.

de ha már: heti találós kérdésünk: melyik lap cikkezett már 2004 magasságában a VI. kerületi ingatlanbotrányokról?

bingó. a rohadék ballib narancs.

PS: értem én, fidesz-közelből a mancs rohadékgeci.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:03:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

ja, pont 98 magasságában ment az űrbambás sztori a narancsnál, amiben elég durván ásogattak schmuck (és így a maszop) körül

érdekes módon akkor princz nem jelzett ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:10:19

hiányos lett egy mondat, helyesen

"a lap egyszerűen átvészelte a reklámhiányt, és amikor kiderült, nem szűnik meg, részben vissz"-a jöttek régebbi hirdetők, részben jött egy halom új. de tény, hónapokig szinte egyáltalán nem jelent meg hirdetés a narancsban. holott a "váratlan" reklámhiány előtt sem a postabank volt az egyetlen hirdető. a legnagyobb, de nem az egyetlen.

ja, és konkrétan a fidesz perelt, nem a postabank. nem "nem adta át ingyen a postabank" (lévén a magyar narancs név soha nem volt a postabank tulajdona, ahogy egyetlen általa támogatott lapé sem - különös módon egyetlen más lappal szemben nem is indult per a nevéért), hanem a fidesz perelte a névért.

ja, és mert szóba került: a narancs 90 óta nem fideszes lap.

már akkor is szeretett irtóhadjáratot indítani az "árulók" ellen a fidesz. most éppen a madöf a soros

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:16:54

kóczián egyébként furcsa arc. a gondolataiért tisztelem, nagyon nagy kár, hogy a blogja alapján (technikailag nézve) kurvára nem tud írni

épp most olvasom egy írását, ami nem sokkal azelőtt készült, hogy kibaszták a hörr tévéből ... furcsa arc, ja.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:24:52

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

apránként esnek le amúgy ezek a finomságok. aszongya

"A Magyar Narancs akkor tisztességére egyébként jellemző az az eset, "

elég durva, hogy miközben a narancs esetében ezek (és pl. a kóczián sztori) kuriózumként szerepeltek, ti egy finom mozdulattal beemelitek a narancs alapértelmezett üzemmódjának.

tényleg kurvára érdekel, mi a faszra jó ez. na jó, az önigazolásotokon kívül, hogy márpedig a mancs csakazértis egy gonosz ballib szar

súlyosan hasonló ez ahhoz, amikor az egyszeri magyar nemzet fanok (egy időben heti egy bukott per) a népszabó "teller"-levelével a magyar nemzet összes hazugságát anullálták, és azóta is, ha a magyar nemzet kínos ügyei kerülnek szóba, az sztenderd válasz az, hogy deatellerlevél. nem vagyok oda a népszabóért, de a magyar nemzetnél ezerszer különb.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.06. 03:32:38

@mavo: A logikád szerint tehát az államnak a Postabank-konszolidáció után is el kellett volna tartania a masszívan veszteséges Mancsot. És rákényszerítenie a magánhirdetőket, hogy hirdessenek benne.

Az akkori siránkozás azért is vicces, mert a Mancs kezdetektől fogva a szabad piac és a pici állam fő szószólója volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:34:52

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

az ÉS cikk viszont kibaszott jó, ée a kalappal. pláne és főleg a postabankos rész, hogyan torzított a postabank a piaci viszonyokon akkoriban - lévén a postabank jóformán a teljes akkori magyar sajtót "felvásárolta"

a linkért tehát köszönet

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.06. 03:52:36

@mavo: Az ÉS-ben mindig is voltak, és vannak is remek cikkek. A Mancsban is előfordulnak időnként, s mi egyáltalán nem drukkolunk a megszűnésének. A posztban szereplő válaszlevél két olyan Mancsban megjelent írásra reagál, amely lényegében lefasiztázza a Reakciót (éppen egy általunk írt/fényképezett poszt miatt), és ennek érthetően nem örülünk.

De még nem válaszoltál: szerinted '98-ban az lett volna a helyes, ha az állam tovább finanszírozza a Mancs veszteségét?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:54:40

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"A logikád szerint tehát az államnak a Postabank-konszolidáció után is el kellett volna tartania a masszívan veszteséges Mancsot. És rákényszerítenie a magánhirdetőket, hogy hirdessenek benne."

mi van? úristen!

szájbarágó következik, részben az és cikke nyomán.

a postabank (képletesen) felzabálta a magyar sajtópiacot, rengeteg kárt okozva ezzel.

ennek egyik folyománya az, hogy a postabank portfólióból KIZÁRÓLAG a narancs esetében jön a de hát a postabank duma

azt meg végképp nem értem, ki a faszt kényszerített a postabank a magánhirdetők közül, hogy hirdessen a narancsban.

még véletlenül sem az történt, hogy amikor a postabank kihúzta a sámlit, akkor a magánhirdetők dettó kivették a hirdetéseiket, hiszen elég jól látszott, hogy az új kormány ki akarja nyírni, tehát nem érdemes benne hirdetni. furcsa is volt, hogy nem dőlt be.

közben pl. az akkor már elég egyértelműen maszop párthetilappá alakult 168 óra sem döglött bele. a magyar nemzet sem halt bele. meg a többi sok tucat postabankos lap sem, holott ugye a postabank csődbe ment meg minden.

de nem. a sok függő lap közül tökvéletlenül csak a mancs alól repült ki a sámli.

abszolút tökvéletlenül. és ugyanazzal a lendülettel tökvéletlenül a nevét is megpróbálták elvenni

hogy mik vannak?

nahát!

a véletlen döbbenetes dolgokra képesjátéka lehet

esetleg a sajtószabadság próbált győzni

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.06. 03:55:13

@mavo: Az ÉS-ben mindig is voltak, és vannak is remek cikkek. A Mancsban is előfordulnak időnként, s mi egyáltalán nem drukkolunk a megszűnésének. A posztban szereplő válaszlevél két olyan Mancsban megjelent írásra reagál, amely lényegében lefasiztázza a Reakciót (éppen egy általunk írt/fényképezett poszt miatt), és ennek érthetően nem örülünk.

De még nem válaszoltál: szerinted '98-ban az lett volna a helyes, ha az állam tovább finanszírozza a Mancs veszteségét?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 03:55:53

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"A logikád szerint tehát az államnak a Postabank-konszolidáció után is el kellett volna tartania a masszívan veszteséges Mancsot. És rákényszerítenie a magánhirdetőket, hogy hirdessenek benne."

mi van? úristen!

szájbarágó következik, részben az és cikke nyomán.

a postabank (képletesen) felzabálta a magyar sajtópiacot, rengeteg kárt okozva ezzel.

ennek egyik folyománya az, hogy a postabank portfólióból KIZÁRÓLAG a narancs esetében jön a de hát a postabank duma

azt meg végképp nem értem, ki a faszt kényszerített a postabank a magánhirdetők közül, hogy hirdessen a narancsban.

még véletlenül sem az történt, hogy amikor a postabank kihúzta a sámlit, akkor a magánhirdetők dettó kivették a hirdetéseiket, hiszen elég jól látszott, hogy az új kormány ki akarja nyírni, tehát nem érdemes benne hirdetni. furcsa is volt, hogy nem dőlt be.

közben pl. az akkor már elég egyértelműen maszop párthetilappá alakult 168 óra sem döglött bele. a magyar nemzet sem halt bele. meg a többi sok tucat postabankos lap sem, holott ugye a postabank csődbe ment meg minden.

de nem. a sok függő lap közül tökvéletlenül csak a mancs alól repült ki a sámli.

abszolút tökvéletlenül. és ugyanazzal a lendülettel tökvéletlenül a nevét is megpróbálták elvenni

hogy mik vannak?

nahát!

a véletlen döbbenetes dolgokra képesjátéka lehet

esetleg a sajtószabadság próbált győzni

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.12.06. 04:05:08

@mavo: Az ÉS-ben mindig is voltak, és vannak is remek cikkek. A Mancsban is előfordulnak időnként, s mi egyáltalán nem drukkolunk a megszűnésének. A posztban szereplő válaszlevél két olyan Mancsban megjelent írásra reagál, amely lényegében lefasiztázza a Reakciót (éppen egy általunk írt/fényképezett poszt miatt), és ennek érthetően nem örülünk.

De még nem válaszoltál: szerinted '98-ban az lett volna a helyes, ha az állam tovább finanszírozza a Mancs veszteségét?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.06. 04:05:22

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

"A logikád szerint tehát az államnak a Postabank-konszolidáció után is el kellett volna tartania a masszívan veszteséges Mancsot. És rákényszerítenie a magánhirdetőket, hogy hirdessenek benne."

mi van? úristen!

szájbarágó következik, részben az és cikke nyomán.

a postabank (képletesen) felzabálta a magyar sajtópiacot, rengeteg kárt okozva ezzel.

ennek egyik folyománya az, hogy a postabank portfólióból KIZÁRÓLAG a narancs esetében jön a de hát a postabank duma

azt meg végképp nem értem, ki a faszt kényszerített a postabank a magánhirdetők közül, hogy hirdessen a narancsban.

még véletlenül sem az történt, hogy amikor a postabank kihúzta a sámlit, akkor a magánhirdetők dettó kivették a hirdetéseiket, hiszen elég jól látszott, hogy az új kormány ki akarja nyírni, tehát nem érdemes benne hirdetni. furcsa is volt, hogy nem dőlt be.

közben pl. az akkor már elég egyértelműen maszop párthetilappá alakult 168 óra sem döglött bele. a magyar nemzet sem halt bele. meg a többi sok tucat postabankos lap sem, holott ugye a postabank csődbe ment meg minden.

de nem. a sok függő lap közül tökvéletlenül csak a mancs alól repült ki a sámli.

abszolút tökvéletlenül. és ugyanazzal a lendülettel tökvéletlenül a nevét is megpróbálták elvenni

hogy mik vannak?

nahát!

a véletlen döbbenetes dolgokra képesjátéka lehet

esetleg a sajtószabadság próbált győzni

Téglagyári Megálló 2009.12.06. 10:20:15

@mavo:

na mi van, elolvastál valami vulgárpszichológiai művet, és most már mindenre ráhúzod a "kivetítés" fogalmát?

Téglagyári Megálló 2009.12.06. 10:27:07

@mavo:

összekeveri a vallást az ideológiával

az a személyes döntésem, hogy a körösztény vallást követem

az, hogy sok a tanítástól eltérő viselkedést látok, lehet, hogy csak megerősít a hitemben

fehértehén 2009.12.06. 11:15:35

@mavo:

Igazából ez a bajom.Hogy ott sem igazodok el. Ezért kérdek konkrétan egyvalakit, aki használja is, hátha tudja mit jelent.

Rwindx 2009.12.06. 12:11:09

"Hiszen ha a népszerűtlen Gyurcsány jelenléte roszszat tesz az ügynek, akkor ugyanígy árt a jelenlegi két legnépszerűbb politikus, Orbán Viktor és Sólyom László távolmaradása."

Én itt hagytam abba az olvasását.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.12.06. 12:41:04

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: én már régóta ki sem nyitom az ÉS-et, mert olyan unalmas lett. Tudna ajánlani néhány kurva jó cikket onnan az elmúlt évekből?

lveszett (törölt) 2009.12.06. 13:42:18

Tömören: AZOK a köcsögök nem tudnak olvasni... :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.07. 06:23:38

@Téglagyári Megálló:

ez fasza álláspont. szóval más véleményétől te csak még jobban ragaszkodsz a sajátodéhoz. össze kéne ereszteni téged egy moszlimmal, akit meg a te hited győz meg arról, hogy igaza van.

szép pár lennétek ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.07. 06:53:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

1. az eredeti mancs cikk nem fasisztázza a reakciót. egy meglehetősen szar, demagóg beszólását bírálja. az olvasói levélen valóban szar, ám az csak egy olvasói levél.

a mancs cikk faszistázását tökéletesen jellemzi, hogy ti sem mertétek közvetlenül azt fikázni, inkább a ki nem szarja le típusú olvasói levélbe kapaszkodtatok be.

jellemző amúgy, hogy éppen a húdeszókimondó és húdeodabaszó (gyk: szívesen komonistázó) reakci (és azon belül pont ti horgadtatok fel, hogy jajmitmondanakrólunk.

"szerinted '98-ban az lett volna a helyes, ha az állam tovább finanszírozza a Mancs veszteségét? "

nem, nem lett volna helyes, ha másét sem finanszírozza.

ismétlem: a postabank portfólió nem az egyszem narancsból állt, és a több tucat egyéb lap veszteségét tökvéletlenül fedezte az állam (ismétlem: magyar nemzettől a 186 óráig), a fidesszel frissen összevesző mancsét meg tökvéletlenül nem.

arról az időszakról van ám szó, amikor a narancs költségvetésének körülbelül ötszörösét pumpálta "valaki" (mostanság épp a szent sajtószabadság őszinte híve) a magyar nemzetbe a heti válaszba, és kicsit később a hörr tévébe. az úgy nem megy, hogy egy kormány orrba-szájba rugdossa fel a piac szabályait, viszont ha valakit meg akar szüntetni, akkor a piacra hivatkozva próbálja megfojtani

98 magasságában nagyjából a népszabó volt úgy-ahogy önellátó, de talán az sem

azoknál nem fáj a piac?

hihetetlen, ahogy játsszátok az ártatlan szűzlánykát, és egy nyilvánvaló pártpolitikai döntés esetében azzal támadtok vissza, hogy deapiac

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.12.07. 06:56:07

@fehértehén:

hülyítesz, bébi? :)

e-mailt, blog.hu felhasználót regisztrálni tudsz, guglizni meg nem? :)
süti beállítások módosítása